Maia

Mivel Maia elég meggyőzően tagadta, hogy köze lenne a furcsa zajokhoz és úgy az egészhez, így kezdtem hinni neki. Ráadásul a hangja egyre közelebbről szólt és amikor megfogta a karom egy kicsit megnyugodtam, hogy nem vagyok egyedül.
~Szerintem az egyik legalapvetőbb dolog, amitől az ember fél, az a sötétség. Illetve inkább az a baj vele, hogy elveszted azt a dolgot, amiben a leginkább bízol, a látásod. A emberek túlságosan sokat hagyatkoznak a szemükre és mindent el is hisznek neki, pedig a többi érzékszervünk is ugyanolyan fontos. Elvégre egy rózsa lehet bámulatosan szép, de én igazán csak akkor tudtam értékelni, hogy mennyire csodálatos, mikor először szagoltam meg egyet a nagymamám kertjében.~
Persze ez a gondolatmenet nem sokat segített rajtunk és ahogy ott álltunk a sötétben - ha nem is félve, de legalábbis megijedve - nem igazán tudtam elhessegetni az érzést, hogy ez csak egy vicc. Elvégre varázslósulban vagyunk, ami tele van vicceskedvű kísérletető személyekkel. Azonban hiába vártam, egyik könyvespolc mögül sem ugrott ki senki azt kiáltva, hogy "Bevetted", szóval kezdtem egy kicsit aggódni, hogy talán mégsem egy mókás kedvű rellonos terve az egész.
- Ömm, fogalmam sincs, hogy mi lesz, de valamit ki kéne találnunk - suttogtam vissza a lánynak és reméltem, hogy van valami ötlete, mert nekem semmi nem jutott eszembe, hiába voltam annyira büszke a levitás agyamra.

Aileen

Szerencsére Aileen hitt nekem, vagy legalábbis úgy nézett ki, mivel nem szólt többet erről a témáról. Mikor megtaláltam, merre van, és megfogtam a karját, kissé megnyugodtam. Végül is jó, hogy nem voltam egyedül, akkor biztosan pánikba estem volna. Sejtettem, hogy Aileen is pont annyira nem érti, hogy mi a helyzet, mint én, de azért mégis jó volt, hogy nem egyedül voltam. Ketten talán hamarabb kijuthatunk...
- Igen, elég gyorsan ki kellene találni valamit - suttogtam, és gondolkodni kezdtem. Sajnos semmi nem jutott eszembe, pedig jól jött volna valami ötlet. Persze amikor nem kellene gondolkoznom, akkor mindenféle eszembe jut, de amikor ki kellene találnom valamit, akkor sehogy sem akar eszembejutni valami ötlet...
- Fogalmam sincs, mit csináljunk. Szóval, ha neked sincs ötleted, akkor szerintem üljünk le, és várjunk, annál jobbat nem tudunk csinálni. - Lehet, hogy kicsit bunkónak hangzott, amit mondtam, de nem annak szántam, csak kezdtem ideges lenni, egyrészt, mert nem tudtam, mi ez az egész, másrészt pedig ezer dolgom lett volna, és nem úgy nézett ki, hogy hamarosan mehetek a dolgomra.

Maia /zárás/

Maia hangján kezdtem érezni azt a pánikot, ami már az én torkomat is szorongatta, de én csendben maradtam, hogy halljam a morgást és abból sejthessem, hogy hol van az a valami. Halkan szorongtunk, de leülni azért nem ültem le, elvégre ha menekülnöm kell, sokkal könnyebb dolgom lesz, ha állásból indítok.
Már-már túlfeszültek az idegeim, mikor hirtelen újra felkapcsolódtak a lámpák, amitől én annyira megijedtem, hogy felsikítottam. A fény azonban teljesen elvakított és hiába pislogtam egy jó darabig nem láttam semmit, aminek okait persze ismertem, - pupilla szűkülése, rodopszin lebomlása - de ez nem vigasztalt. Amint visszatért a látásom, körülnéztem, hogy hol van az a dolog, aminek a morgását hallottuk, de nem láttam semmi szokatlant.
Az asztal azon részéhez siettem, ahol a cuccaimat hagytam, majd felkaptam a jegyzeteimet és a könyveimet, majd az ajtó felé indultam, amit szerencsére nyitva találtam. Mielőtt átléptem volna a küszöböt, még visszanéztem Maiára és bólintottam neki. Szégyen a futás, de én a menekülés mellett döntöttem, bár sejtettem, hogy csupán egy durva tréfa áldozataivá váltunk, de már korábban is történt velem ilyen és cseppet sem élveztem.
Tehát a kurta elköszönés után, szedtem a lábam és a szobámig meg sem álltam.

Keith
Április 1-je, 8 óra körül


*Huhú, itt az első április elsejére a kastélyban! A mugli sulijában rendszeresen megtréfálták a tanáraikat, mindenféle gonosz dologgal. Legalább olyankor megbecsülték a többiek, mert neki nagyon jó tervei voltak arra, hogy hogyan hozza a frászt a tanárokra.  Szeretett különféle mini robbanásokat kreálni, amivel az őrületbe kergette a tanerőket. Az már igazából kiverte a biztosítékot náluk, úgyhogy átállt arra, amit most Saci néni ellen is tervez elkövetni: egy nagyobbacska műpókot fellógatni az ajtó fölé úgy, hogy ha a nő kinyitja az ajtót, akkor leereszkedik.  
Ebben a tudatban pattant ki ma reggel az ágyából, az eszközöket már tegnap előkészítette. Nem volt nagy meló megszerelni a pókos zsineget, már vagy negyedszerre csinálja. Izgatottan készülődött reggel a mai naphoz. Felhúzott egy laza, kényelmes hacukát: egy túlméretezett kék pulcsit, ami akár a bátyjáé is lehetne, meg hozzá egy vastag fekete leggingset. Felkapta a táskáját, amibe gondosan elrejtette az előre elkészített alapanyagot. Most egyre idegesebben lépked a folyosón, ahogy közeledik áldozata szobájához. Egy fura érzés járja át, mert egyedül még sosem csinált ilyet. Oké, hogy a nő már nem házvezető meg nem is tanítja, de mégis csak egy tanár. Egyre lassabban lépked,majd amikor végre elér Somlói professzor irodájához megáll az ajtó előtt. A levegőt kifújja, a szíve hevesen kalapál az izgalomtól. Áh, ez csak egy ártatlan tréfa, rá sem jönnek, hogy ő volt az. Elvégre ki gyanakodna egy ártatlan szőke, kék szemű kislányra? Szerez magának egy széket, bizonytalanul feláll rá, s felszereli az eszközt, majd a helyére rakja az ülőalkalmatosságot. Úgy érzi, mintha lábai ólomból lennének, ahogy visszalép a tanárnő ajtaja elé. Még egy utolsó nagy levegő, majd csigalassúsággal megemeli a karját, és bizonytalanul bekopog az ajtón. Nincs visszaút, uzsgyi innét! Az ólomlábak egyszeribe helyrejöttek, mintha csak valami különleges visszérkrémet használt volna. Gyorsan futásnak ered, nem is számolva azzal, hogy az izgalom és a testmozgás határozottan rossz kombináció: a szíve nem túlzottan szereti. Főleg most, hogy reggel van, emiatt az esti bájitalok már nem hatnak tökéletesen, a reggeliek meg még nem. Ezzel most nem tud törődni, mert szeretne minél távolabb kerülni a professzor szobájától, menekülni. Nincs ő hozzászokva ahhoz, hogy egyedül vigye el ezekért a balhéz. Bum, Bumm… a szíve majd’ kiszakad a mellkasából, nehezen veszi a levegőt, a világ forgásnak áll. Nehogy már, túl hamar jött a rosszullét. Bumm…bumm. Kótyagosan teszi meg az utolsó lépéseket, miközben kétségbeesetten a táskájában matat. A bájital kell… most. A föld egyre instabilabb alatta, úgy rogy össze, mintha valami képzeletbeli kar rántotta volna ki alóla a lábait. Még eszméleténél van,de sürgősen ki kell halássza azt a bájitalos flaskát a táskájából…*

Adri

Keith

* Hihetetlen, hogy ma ennyi elég volt a ketyegőjének! Végigjátszott egy kviddics meccset, ahol rá volt állva az ellenfél terelője, és mégsem pörgött így túl a szíve. Pedig elvileg nem nagyon kéne ilyen szárnypróbálgatásokat tennie a sport irányába, mert ha ennyire megemelkedik a pulzusszáma, mint most, akkor abból bajok származhatnak. Ehhez a mai rosszulléthez hasonló nagyon ritkán fordul elő, évente talán egyszer, de inkább még annyiszor sem. Valamennyire tudja kontrollálni az izgatottságát, így nincs túl nagy gondja a hétköznapokban ezzel, mozogni meg… nos, semmit nem szokott. Most mégis sem sikerült ez a bevált trükk, mert inkább az iszkolással volt elfoglalva. Nem is kellene ennyire paráznia, elvégre nem olyan a nő híre, mint például Felagund professzornak. Vele biztosan nem merné megcsinálni ezt a trükköt, még úgy sem, hogy nem tanítja. Igaz, még taníthatja, mert egyre erősebb vonzalmat táplál a bájitalok irányába. Meglehet, hogy ez csak azért van így, mert a férfi egyelőre nem a tanára. De most a jövője a legkisebb gondja, mert jelenleg a szíve majd’ kiszakad a mellkasából, olyan erősen kalapál. A földön fekve behunyja a szemeit, bár azt ilyenkor annyira nem szabadna, mert könnyebben elveszítheti az eszméletét. Erősen szuszogva tapogatózik a táskája sötétjében, amikor hirtelen melegség járja át a bal karját. Mintha égett szagot is érezne. Ekkor léptek zaja töri meg ezt a csodálatos idillt. Valószínűleg az előbb hallott fiú közelít felé. Mintha… égne? Hogy éghet a ruhaujja? Placcs, hirtelen megkapja az idei húsvét első locsolását. Minderre csak valami morgással képes reagálni, és tovább kutat a tatyójában, miközben kiköpi a szájába kerülő vizet. Ez most mire volt jó, talán azt hitte, hogy ettől feléled? Összeszedi minden erejét és résnyire kinyitja a szemét. A szűk nyíláson át egy szőke fiút lát, aki aggódva figyeli őt. Vesz egy nagy levegőt, összeszorítja arcizmait, végül megpróbál kinyögni egy szót.* - Azt… * Motyogja, miközben vékonyka ujjával pontosan afelé a bájitalos üveg felé bök, amit a fiú észre is vesz. Sietősen átveszi tőle a flaskát, bizonytalan mozdulatokkal feltépi zárat és mohón megissza az aprócska fiola tartalmát. Arca ismét fintorra húzódik, borzalmas íze van a löttynek. Annyira keserű, hogy még a könnye is kifolyik tőle, remélhetőleg a srác nem fogja azt hinni, hogy valami bőgős fruska. Néhány másodperc múlva már csökken a pulzusszáma, könnyebben veszi a levegőt. Körülbelül 2 perc múlva képes –még ingatagon ugyan- felülni. Ahogy a kezére támaszkodik, észreveszi megpörkölt pulóverét. Eddig nemigen volt alkalma tüzetesebben felkutatni, hogy mit érzett akkor, egészen eddig a pontig a rosszullét okozta zavartságnak tudta be az egészet.* - He? Ez?*Mormogja még mindig kótyagosan. Kérdőn néz a fiúra, nem érti az egészet. Fél kézzel megdörzsöli a bal szemét, majd folytatja.* - Köszi, amúgy… a segítséget. Kínos lenne találkozni Winnetouval… * Magyarázza hangjában némi borzongással. Talán a férfitól tart leginkább a kastélyban, hiba volt azt hinnie a múltkor, hogy nem érti a nyelvet. Ahogy helyreáll a testi és lelki békéje eszébe jut, hogy igazából miért is futott.* - Ugye… nem láttál erre egy idősebb ősz hajú nőt, aki ideges? *Kíváncsiskodik izgatott hangon, miközben a pulóvere ujját kezdi el alaposabban megvizsgálni. Mi a rosseb történt ezzel?*

2013. tavaszi félév


Tanárnő
Elemi mágia óra 1
Április 2

Izgatottan ballagok fel Keleti szárny második emeletére. Tagnap elkezdődött az új tanév, ami azt jelenti, hogy folytatódnak a tavaly megkezdett elemi mágia órák is. Tudom, hogy harmadikban nem voltam a legaktívabb ilyen-olyan okok miatt, de eldöntöttem, hogy idén sokkal, de sokkal többet beleadok, mert bele kell. A terem üres, így arra következetek, hogy a tanárnő már az a gyakorlati órák színhelyén van.
Arra nem is gondolok, hogy a tanerő késék, mert ez többnyire az én szokásom, mert… nos, eddig mindig elkéstem. Órám ugyan nincs, de azt tudom, hogy most nem vagyok késésben, mert gondosan ügyeltem arra, hogy legalább 10 perccel az óra kezdete előtt elinduljak, így biztosan időben vagyok.
Mindenesetre hallgatok a megérzésemre, miszerint a tanárnő a gyakorlati helyszínen van, így elindulok oda.
Mondjuk, ez az elindulás nem vesz igénybe olyan sokat, felmegyek pár lépcsőn, majd kiválasztom a megfelelő ajtót, ami a vízé. Amikor belépek rajta, megint elcsodálkozom a tájon, ami elém tárul. Egyszerűen nem tudok betelni az itt uralkodó friss illattal, az enyhén párás levegővel, valamint a vízesés szépségével. Mikor másodszorra is körbenézek, megpillantom a tanárnőt, így szépen, lassan odamegyek hozzá.
- Jó napot - köszönök illedelmesen. - Remélem, ne várakoztattam sokat - és nem késtem, teszem hozzá, de már csak gondolatban, majd várom a tanárnő instrukcióit.

Ginnie

A második itt töltött év legelső órája elé néz mindenki. Az elemisek közül Ginnie órája kezdődik leghamarabb, már rögtön az első tanítási napon, másodikán. Vagy legalábbis Julianna első tanítási napján.
Az idei év első napján, első óráján mindössze egy konkrét feladat van, az ismétlés. Erre már jó előre felkészülten jelenik meg a nő, kényelmes fekete talárjában, alatta pedig vízhatlan ruhákkal, mert bár irányítja a vizet, ahova most besétál, ennek ellenére nem árt az elővigyázatosság. Ő is köszönti a lányt, miközben az odasétál mellé, és leül vele szemben. Miután kényelmesen elhelyezkedett, akkor neki is láthatnak a dolgoknak.
- Nos. az idei évben legelőször egy picit ismétlünk, hogy felelevenítsük, ami az elmúlt tanévben volt. Nem jutottunk sokáig, így ezt most kell bepótolnunk. De előbb lássuk azt a vízfodrozást. Szépen, nyugodtan, nem kell sietni vele, időd van, míg ki nem csengetnek.
Vigyorodik el, csak hogy oldja a feszültséget, a gömb máris a szemük előtt, innentől Ginnie dolga pedig egyszer, mint az egyszer egy.

Tanárnő
Elemi mágia óra 1
Április 2

A tanárnő nem húzza az időt. Egyből a köszönés után ismerteti az óra „programját”, vagyis azt, hogy most a tavaly tanultakat ismételjük át. Ez ellen nincs ellenvetésem, sőt, örülök is neki, hogy nem valami újat veszünk, hanem feleleveníthetem azt a kevéskét, amit tudok.
Amikor előkerül a gömb nyelek egyet, visszamosolygom a tanárnőre, majd felveszem a gömböt.
Először becsukom a szemem, és megpróbálom felidézni a tavaly tanultakat. Szerencsére nem kell sokat gondolkoznom, sőt, gondolkoznom sem kell, csak éreznem. Megpróbálom érezni a vizet. Jó, lehet, hogy ez így hülyén hangzik, de nekem szükségem van rá, vagyis egy kicsit megnyugtat. Amikor kinyitom a szemem, felemelem a jobb kezem - mert a balban van a gömb -, a kis tárgy fölé teszem, majd elkezdek körözni az ujjammal.
~ Szépen, nyugodtan. Nem hajt a tatár ~ nyugtatom magam, miközben tovább mozgatom az ujjam a gömb felett, és reménykedem, hogy jól emlékszem, akarom mondani érzem, hogy mit kell csinálni. .  

Ginnie

Egy rövidke beleegyező mozdulat, és már kezdődhet is a banzáj. Nem is akárhogy. Bár Ginnie nem haladt sokat előre, talán ez válik most kivételesen kicsit előnyére, hiszen a víz fodrozódása egyenletes, és pont jó. Közepesen erős, amilyen náluk az ideális. Erre mondják, hogy lehet még gyakorolni, de nem érdemes.
- Hm. Ez szép volt. Akkor nézzük, mit művelsz most a tavacskán. A feladat ugyanannyi, csak egy kicsit nehezebb. A menete ugyanez, előbb nyugalom, aztán nyújtsd ki az elméd a víz felé, majd minden egyéb mozdulat nélkül, próbálj meg hullámokat kelteni. Nem kell nagy, elég, ha a nyoma meglátszik.
Mosolyodik el, majd immáron a szabadtér felé, a tavacska felé mutat, melynek vize mágikus úton, tükörsima, annak ellenére, hogy a másik végében a forrás vidáman zubog alá.

Tanárnő
Elemi mágia óra 1
Április 2

Az első feladat jól sikerül, és egy apró dicséretet is kapok, aminek nagyon örülök, aztán ez egy pillanat alatt semmivé lesz, mert megtudom, hogy mi a következőfeladat. Fodrozódjon a tóvize. Hát remek, mondhatom. Már attól is féltem, hogy az első feladat sem fog sikerülni, erre most csináljam meg ugyan azt, vagy tízezerszeres nagyításban? Komolyan; ez egyre jobb.
- Rendben, megpróbálhatom - bólintok végül, mert ha már van egy képességem, akkor meg is tanulom használni, még akkor is, ha szinte lehetetlennek tűnő feladatokat kapok.
Bár, így átgondolva; a víz hullámoztatása nem lehetetlen, csak… csak nehéz. Vagyis annak hangzik.
Mindenesetre veszek egy mély levegőt, majd közelebb lépek a tóhoz. Először csak szemügyre veszem a sima felszínt, ami valószínűleg valami mágiának köszönhetően lett olyan, mert a végében egy vízesés torkollik bele. Végül sóhajtok egy jó nagyot, majd kinyújtom a kezem és koncentrálok, ha lehet ezt mondani, akkor sokkal erősebben, mint az előbb, majd kinyitom a szememet, és elkezdem a "műveletet".  
Először csak megpróbálom érezni a vizet, a jelenlétét, majd szépen, lassan és végtelenül óvatosan megmozdítom a csuklómat, abban a reményben, hogy elkezd fodrozódni a tófelszíne.

Ginnie

Teljes figyelmet szentel a nő a lányra, miközben végrehajtja, amit kért, mert tudja nagyon jól, hogy a diákság, pláne a nagy megmérettetéseknél, nagyon szeret csalni. És még jó, hogy mindezt megteszi, mert bár látszatra Ginnie nagyon is jól halad, a magabiztossága nem ezt mutatja.
- Nyisd ki a szemed!
Kéri tőle szinte rögtön, mikor a csuklója megmozdul. Egy picit még vár, mielőtt belekezdene a mondandójába, hiszen még előbb át is szeretné azt gondolni, hogy mit is fog mondani, vagy mit nem fog mondani. De előbb utóbb elérkezik az első, mostani hozzá intézett szava.
- Előbb nyugodj meg. Semmi nincs itt, ami kárt tehetne benned, és semmi olyan nincs itt, ami hátráltatna. Egyedül magad, ha nem nyugszol meg. Végy egy nagy levegőt, tartsd bent pár másodpercig, és fújd ki, mindezt csukott szemmel. Aztán nyisd ki megint, és nézz fel. Nézd meg, mivel állsz szemben.
Közben ő maga is ugyanezt teszi, hiszen "utánozni" egyelőre könnyebb, mintsem azt valaki gondolná.
- Tehát. Előbb megnyugszunk, aztán cselekszünk. Ha szembenézel a tóval, nyugalmat látsz. Éld bele magad, szinte érezd, ahogy nem mozog, ahogy síkként terül el előtted. Olyan, mintha te magad is csak feküdnél, pihennél egy pamlagon. Akkor képzeld el, hogy egy pontból apró hullámzások, körgyűrűk alakulnak ki, melyek egyre nagyobbak, de vele együtt gyengébbek is lesznek, valahogy így.
Mutatja be a feladatot. Előbb megáll egy helyben, ellazul, és pontosan ezt teszi, amit az előbb elmondott. A végén a normális levegővétellel együtt keletkezik az első kis körgyűrű, méghozzá a parttól nem túl messze, hogy a lány is észrevehesse. Megvárja, míg a hullámok elérik a túlpartot, majd hirtelen abbahagyja, átadva ezzel Ginnienek a terepet.

//Annyi kiegészítés lenne hozzá, hogy nem akartam semmi konkrétat írni, mert mindenkinél másképp jöhetnek elő a dolgok, így onnantól, hogy a levegővétellel együtt alakulnak ki a gyűrűk, azt a sajátodba ne írd bele. Próbálj kreatív lenni, és ami a játék lényege, beleélni magad a szituációba ^^ //

Mirjam

Szokott hangulatában indul az erőnlét terme felé. A kviddics miatt is formában kell lennie, és a szokás is ide hajtja. Kiskorától kezdve a sport szeretetére nevelték, és ez meg is látszik. Szapora lépésekkel megy a terem felé, és közben az időjáráson csodálkozik. Mikor megérkezik rögtön elkezd bemelegíteni, a sérülések elkerülése végett. Tesz pár bemelegítő kört és indulhat a móka. Henry legjobban a gimnasztikát preferálja ezért rögtön a gyűrűt, és a dobbantót célozza meg. Később tovább gyakorolja a gerendán való gyakorlatokat mert azok annyira nem mennek még neki.

Tanárnő
Elemi mágia óra 1
Április 2

Amikor a tanárnő szól, hogy nyissam ki a szemem, meg is csinálom, viszont ezzel egy időben a kezem is visszahúzom és erősen a mellkasomhoz szorítom. Ez nálam amolyan védekezési stílus, ami akkor jön elő, ha nyugtalan vagyok.  Most pedig az vagyok, de fogalmam sincs, hogy miért. Magának a helynek nyugtatóhatással kellene lennie, mert szép, meg friss, meg minden, de ennek ellenére érzem, hogy a szívem minimum kétszer gyorsabban ver a kelleténél.
Nem válaszolok a tanárnő szavaira, csak bólintok és elkezdem utánozni a légzőgyakorlatokat. Először nem történik semmi változás, majd érzem, hogy a szívem dobogása és a légzésem is - észre sem vettem, hogy szaporább - el kezd normalizálódni.
Amikor befejezem a légző gyakorlatot, megint a tanárnőre nézek, és hallgatom az instrukciókat, majd nézem, ahogy ő megcsinálja. Így, figyelve olyan egyszerűnek tűnik, pont, mint a gömbös forgatás, mert így belegondolva; az se olyan vészesen nehéz. Lehet, hogy én reagálom túl? Fut át a fejemen a gondolat, de már nincs időm, mert a tanárnő befejezte a bemutatót és én következem.
- Rendben, akkor megpróbálom úja - mondom egy halvány mosollyal, mert már kikívánkozott belőlem egy mondat, valahogy olyan kellemetlenül éreztem meg, hogy csak állok, figyelek és bólogatok.
Most sokkal határozottabb léptekkel indulok meg a tó felé. Valahogy nyugodtabb vagyok és egy kicsit jobban is bízom magamban. Talán a légzőgyakorlat vált be, talán más. Nem tudom, de most jobb.
Ahogy a tó elé érek, megint lehunyom a szemem. Érezni akarom a tó nyugodtságát, ahogy tükörsimán elterül előttem, de ez csak úgy nem meg, így kinyitom a szemem, és egy rövid pillanatig a tükörsima vizet bámulom, majd eszembe jut valami, így megint lehunyom a szemem, de most először nem a vízre, hanem a nyugodtságra koncentrálok. Ezért elképzelem, hogy nyár van, meleg és a nagyszüleimnél fekszem a fűben. Nincs semmi kötelezettség, semmi munka, csak feküdni és feküdni. Aztán, amikor már szinte érzem a fű szagát - bár ki tudja, lehet, hogy azt érzem, csak éppen nem benne fekszem, hanem rajta állok - elképzelem, ahogy nyugodt, tükörsima víz fodrozódni kezd, de valami nem stimmel. Valami nincs a helyén. Egy rövid eszmefuttatás után rájövök, hogy a víz magától a normális életben nem csinál semmit. Mindig kell hozzá valami, így egy apró esőcseppet is odaképzelek, ami beleesik a vízbe, ezzel megzavarva a tökéletes felszínt. Igen, ez így szerintem jó.
Így megint elképzelem, ahogy az előttem lévő tükörsima felszínt megzavarja egy apró csepp, aminek következtében fodrok - hullámok - alakulnak ki a felszínen. Lehet, hogy butaság, és csak beképzelem, de alig egy pillanatra szinte érezzem, ahogy a hullámok keletkeznek, majd a központtól kiindulva egyre gyengébbek lesznek.
Végül kinyitom a szemem, hogy lássa mit alkottam, vagy egyáltalán; alkottam-e valamit.

Adri
Április 1-je, reggel 8 után egy kicsivel

A lánynak még van annyi ereje, hogy maga igya meg a bájitalt, így Keith is megnyugszik kicsit. Amikor könnyek szöknek a szemébe megnyugtatóan elmosolyodik és hüvelykujjával finoman letörli őket a lány arcáról, amikor pedig már annyira jól van, hogy felül, Keith elvigyorodik és a térdelésből ő is kényelmesebb pozícióra vált.  
- Ó igen, ne haragudj. A vízért se. Tessék!  - Kis kutatgatás után megtalálja a táskájába dobott törölközőjét, amit szemmel láthatóan ő nem vett igénybe, úgyhogy most tökéletes szolgálatot fog nyújtani. Tény, hogy ez csak a lány kezére és arcára jó, a pulcsija vizes marad, de ez is valami.
- Nem akartalak felgyújtani...- Teszi hozzá, aztán megenged magának egy bátortalan vigyorfélét, amitől sajnos cseppet sem néz ki normálisabbnak; a festékes arc és kéz, a madárpotyadékokkal teli ruha és a meztelen lábfej még mindig elég hangsúlyos, úgyhogy az ember szeme akaratlanul is a félig felhúzott térdéről lógó kezére téved, amiben még mindig ott van a pálcája.
- Ki az a Winnetou? - Érdeklődik immár teljesen csevegő hangon, mintha nem is a folyosó közepén ücsörögnének a földön, sokkal inkább a társalgó meleg foteljeiben. Nem is valószínű, hogy feltűnik neki az a két diák, akik elsétálva mellettük jó alaposan megnézik őket. Különben aranyvérűként ő még az eredeti Winnetou nevét is csak egyszer hallotta életében, semmi más nem rémlik neki csak az, hogy valami indiánféle regényhős.
- Csak nem itt lakik Winnetou szelleme? Vagy lefestették? - Kapva kap az alkalmon, hogy esetleg egy újabb érdekes múltbéli árnnyal találkozzon; ez a lehetőség hirtelen annyira feldobja, hogy rögtön közelebb is hajol a lányhoz. Újoncok...
- Nem...- Válaszolja szórakozottan, újra felvéve az eredeti helyzetét, miközben hatalmasat dördül az ég, és az óriási ablakokat kemény kis jégdarabok kezdik verni. Keith csak néhány másodpercet áldoz a furcsa jelenségre, majd újra a lány felé fordul.
- Itt mindig ilyen az idő? Az előbb még hét ágra sütött a nap...Egy tanár elől futottál? - Keith-nek megvan az a jó tulajdonsága, hogy az emberekkel már öt mondat után is úgy tud beszélgetni, mintha régi ismerősök lennének. Az, hogy Adrinak ráadásul segített -igaz, közben fel is gyújtotta- csak elősegíti a finoman érdeklődő közvetlenségét, már csak a harcos természetű leányzón múlik, hogy a barátságosságát, vagy a hibbantságát szűri-e le ebből.

Amanda

~ Mit iszogatnak ilyen jóízűen a freskók? Biztos finom... Jájj, de szomjas vagyoook! ~ kalandozott el Mary egy rövid időre. Igen, ha rájön a "szomjas vagyok", akkor képtelen másra koncentrálni, minthogy szomjas. De szerencsére viszonylag gyorsan sikerül visszarugdosnia tudatát és figyelmét a kissé furcsán viselkedő lányra. Persze nem zavarja, ha furcsa, Mary is tud rémesen furcsa lenni, amiben nincsen semmi rossz, nemde? Példának okáért alapvetően nem sok tekintetben illik házához, hiszen a Navinésekkel ellentétben sokat beszél, könnyen kiakad bármin, és, nos... Nem az a nyugodt megfigyelő típus. Általában. Most azonban "eljátszva", hogy az, fixírozza a hölgyikét, viselkedése okát kutatva. Már ha van neki erre bármi oka, és nem eleve ilyen. Az sem probléma, elvégre az ilyen emberek nélkül a világ rémesen unalmas hely lenne. Ha nagyon enyhén akarok fogalmazni.
- Oké, akkor jó! - mosolyodik el a lány kijelentésére. A névismétlésre csak szintén mosollyal az arcán bólint, az ez után következő reakcióra pedig szemöldökét felvonva, kérdőn tekint a lányra. Egy helyben állva, karjait maga előtt összefonva hallgatja a lányt kíváncsian. Nem egészen érti, minek kellenek a lánynak az információk. ~ Oké, ez már tényleg kezd bizarrá válni. Mi baja velem? Vagy valami nyomozó féle akar lenni...? Vagy esetleg sejt valami olyat, amiről tudja, hogy nekem nem jó? Á, ne légy már sült bolond, nem sejthet semmit, soha nem is látott! Chö! ~ futnak át agyán a mondatok, s át se gondolva, hirtelen rávágja:
- Harmadikos Rellonos vagyok, és téged követtelek, mert mindenáron ki akarok tálalni a dolgaidról, az egész suli előtt! - mondja gonosz vigyorral, majd fejét elfordítva még gonoszabb kacajt hallat. Fogalma sincs, miért mondta ezt a lánynak, mikor egyik fele se igaz a történetnek, de hát na. Átfut agyán, hogy most közölni kéne az igazat, de inkább elveti az ötletet. Megvárja helyette a lány reakcióját, utána is ráér. Nagyobb lesz a hatás.

2013. Tavasz
Első Elemi mágia óra

Keith

* A bájitaltól erőteljes fintorokat vágva extra meglepetésként éri, hogy a fiú letörli a kicsorduló könnycseppet. Mi? Mit akar ez a gyerek? Eléggé feszélyezi, ha hímnemű egyedekkel ilyen közeli kapcsolatba kerül, hogy már meg is érintik egymást. Igaz, az általános iskolájában még ott tartottak a fiúk, hogy ha kimentek a mosdóba órán, akkor a lányok mellett elhaladván nyomtak egy barackot a fejükre, majd pedig a visszaúton is eljátszották ezt az infantilisnak egyáltalán nem mondható, teljesen normális rituálét. Ha nem lenne még ilyen gyenge, meg nem ilyen körülmények között lazulnának a folyosó kövén, lehetséges, hogy legorombítaná a srácot. Ahogy ránéz, inkább a segítőkészséget látja rajta, mint inkább azt, hogy nyomulna. Kicsit elmebeteg dolog lenne rögtön letámadni azt, aki megmentette attól, hogy az indián kezelésbe vegye. * - Nem sírtam! Ez bűn keserű és maró. *Magyarázza a megszokott büszkeséggel a hangjában. Beszédéből a gyengeségtől egyelőre hiányzik a szokásos hév, vérszegény az egész próbálkozása arra, hogy úgy tegyen, mintha mi sem történt volna, így inkább érdeklődve hallgatja a srác mondandóját. Időnként hunyorog egy kicsit, még mindig nem tökéletes minden odabent, de nem veszíti el az egyensúlyát vagy ilyesmi. Ha visszajut a körletbe, csak reménykedik, hogy nem találja ott a szobatársait. Szüksége van egy kis magányra, pihenésre és csendre ahhoz, hogy kipihenje ezt az egész őrült kalandot. Biccentve átveszi a törülközőt, majd átdörzsöli vele hosszú hajzuhatagát, végül a vállára teríti. Kezd hűvös lenni ilyen nedves szerelésben itt a földön. Ezen nem sokáig problémázik, mert a srác beismeri, hogy felgyújtotta. Elkerekedett szemekkel nézi pár másodpercig a furcsa, festékes külsejű fiút. Ennyire rossz lenne a propagandája az iskolában, hogy teljesen idegenek felgyújtják, miközben kis híján elveszíti az eszméletét?* - Hogy mit csináltál? Ezt te okoztad? * Kérdi indulatosan, miközben a pulóverén tátongó lyukra mutat. Alatta egyben instant epilálás is történt, mert a leányzó karjáról bizony teljesen eltűntek a szőke szőrszálak az érintett területen, s a bőre is kipirosodott kicsit. Szerencsére időben jött rá a húsvéti életérzés a fiúra, legalább megvolt az első locsolkodója a mai nap folyamán. Valószínűleg az utolsó előtti, mert ugyan őt a családján kívül nem büdösítheti, vagy fürdetheti meg ezen a napon. Tőlük sem szereti, de elviseli, mert ugye a hagyományok meg a satöbbi.* - Miket meséltek neked rólam, hogy felgyújtottál? * Nem kenyere az önsajnáltatás, így nem teszi hozzá, hogy pláne ilyenkor, amikor éppen a hattyú halálát játszottam el a folyosó kellős közepén. A két elhaladó diáktársukat gyilkos pillantással illeti, mintha ők tehetnének az egészről. Egyszerűbb másra fogni, minthogy beismerje a tényt: ezt elszúrta. Mindenesetre elég groteszk látványt nyútjhat a két szőke a folyosó kövén.* - Winnetou? Ja, nem ismered? Ő a gyógyítónk, indián. Amúgy valami Chaske Tsosie, vagy mi a neve. Nem bírja képem… * Ismeri be olyan nyugodt hangon, hogy még önmagát is meglepi vele. Tényleg nem akar a gyógyító szeme elé kerülni. Ez a fiú különc, az nem vitás. Tétován megereszt felé egy vigyorféleséget. Ilyen kérdéseket? * - Nem, az övé pont nincs itt. Fogalmam sincs. * Vallja be a kezeit széttárva. Szemmel láthatóan a szőke sérót leszámítva különbözik az érdeklődési körük, de nem úgy ismeri az iskola társait, akik az ilyen különcöket csak úgy befogadnák. Meg hát... a bátyját leszámítva ő az egyetlen a kastélyban, aki végigélt mellette egy rohamot, s piszok jól kezelte a dolgot. Vagyis felgyújtotta, de amúgy nem kezdett sipákolni, vagy ilyesmi. Összerezzen a hirtelen égszakadásra. Nem fél a vihartól, egyszerűen csak frászt kap a hirtelen a semmiből érkező hangoktól. Talán rossz lenne a lelkiismerete? * - Áh, normálisabb szokott lenni… tuti a tanárok bűvöltek valamit április elseje alkalmából. Hű, mekkora trüüüükk!  *Válaszol szem forgatva a srácnak. Nem érti, hogy miért lesz valami attól vicces, hogy változik. Biztos röhögnek a tanáriból azok a szemetek, ahogy a napozó libákat egyszeribe telikapja egy ökölnyi jégdarab. Várjunk csak! Azt ő is megnézné!* - Bizony, kapott pókot az ajtaja fölé! * Dicsekszik a tenyerét összedörzsölve. Szemmel láthatóan jobb színe van, mint néhány perccel ezelőtt, így a fiú karijába kapaszkodva megpróbál felállni. Így még szédül egy kicsit, meg valami furcsa szag is megcsapja az orrát. A srác részeg? Szétpillant a folyosón, ahol mindenféle mulatozó festmény látható, némelyik majd’ kidől a képkeretből, annyira be van állva.* - Azt a rohadt! Ez a képek be vannak bambizva! Hooogy? *Kérdi a fiúra nézve. Remélhetőleg ő tudja a választ, ha már tetőtől talpig úszik a festékben. *

Ginnie

A lassabb, de biztosabb munka mindig jobb, és ez most sincs másként, bizonyítja ezt az is, hogy a feladat újrakezdése, nyugodtan, és beleélve több sikert hoz, mint a másik hozott volna. A víz, bár nem annyira, mint az előbbi "bemutatónál", de gyűrűzni kezd. De ahogy mondani szokás, lassan, de biztosan.
- Jó. Látod, hogy megy ez neked. Mire gondoltál közben?
Érdeklődik a nő az után, hogy mivel is tudta elérni Ginnie az eredményt, hiszen nem biztos, hogy mindenki ugyanazzal a gondolattal, módszerrel dolgozik. És ő sem azért van, hogy bebetonozott tudást adjon át. Abból jó, soha nem fog kisülni.
Mikor Ginnie majd elmondja, hogy mi is volt az, és megbeszélték, akkor máris lép tovább a következő részre, ami már az ez éves tanulnivaló, gyakorolnivaló.
- Nos. Ebben az évben olyan varázslatokkal fogunk dolgozni, melyek elemi mágiával kapcsolatos igék, de nem a belső képességünkből fakadnak. Ahogy az már az elméleti órán elhangzott, tudjuk, hogy mind a négy elemhez kapcsolhatunk igéket. Először ezeket szeretném majd tőled visszahallani, egy- egy mondattal, hogy mire jók, és mire valók.
Viszont kell levegő is, és így most elsőként ad egy kis időt, hogy Ginnie átgondolhassa a választ, másodjára levegőt vesz, és még mielőtt hallaná a válaszokat, már folytatja is, hiszen az idő nagyon szalad.
- Ha ezzel megvagyunk, akkor jöhet az, hogy be is mutasd nekem őket. Mind a négy elemen mind a kilenc varázslatot.
Aztán csettint az ujjával, mire a már jól ismert pici gömböcskék megjelennek, sorban, egymás után, de nem kilenc, hanem csak hét...

Lori

Már egy ideje a helyemen vagyok, hiszen az előző tanévben elég sok olyan óra volt, mikor időben érkeztem, de elkéstem. Ebből tanultam idén, és immáron bent, a szokásos helyen fogadom ismételten Lorit, aki ugyanolyan, mint tavaly volt, és ezzel a dologgal elég széles vigyort csal az arcomra.
- Köszönöm kérdésed, kicsit laza, és néhol kemény, de ahogy nézem, neked csak gratulálni lehet.
Utalok ezzel arra, hogy már nem egy ötödéves diákkal állok szemben, hanem egy felnőttel. Bár nekem egyelőre még akkor is csak diák marad. Ez van. Mint a szülő a gyerekével. Tök mindegy, a gyerek hány éves, akkor is a gyereke marad.
Sóhajtok egyet, aztán máris belevágok.
- Látom semmit nem változtál, aminek felettébb örülök, és ha ennyire szeretnél máris a tettek mezejére lépni, akkor parancsolj. A helyszín adott, a tér szintén. Mutasd, mit csináltál a szünetben, és még a tavalyi év folyamán. Nehezítésként annyit mondanék, hogy a tavacskát bontsd ketté. Egyik felén az egyik, másikon a másik gyakorlatot szeretném látni.
Na bumm, tessék, ott a feladat, elsőre nehézkesnek tűnhet, de annyira ám nem vészes. És egyébként is, egy elemi mágusnak tudnia kell bánni, és uralkodnia az erején, pláne, ha az illető már "csak" szorgalomból jár tanulni.

Amira Loveguard, az edző

Nos, elérkezett ez a nap is. Az első "edzésem" Amira Loveguarddal. Sosem gondoltam, hogy lesz egy olyan "barátom," mint Mira. Igaz, még nem nevezhetem a haveromnak, inkább az edzőm. Nem azért fogunk ma találkozni, hogy beszélgessünk egy jót, hanem azért, hogy rellonost faragjon belőlem. Legalábbis egy erősebb, normálisabb embert. Bááár... már nem is tudom, hogy akarom-e. De ha fiú létemre Amira előtt ezen fogok hisztizni, akkor tuti kiakad, úgyhogy ha tetszik, ha nem, végig csinálom. Tudom, hogy mi vár rám és hogy milyen leszek. De nem zavar, mert azt is tudom, hogy így jobb lesz. Mindenki ismerni fog. Igaz, nem a jó dolgaim miatt, de ez is valami.
Nos, eljött az idő. Úgy beszéltük meg, hogy pontban öt órakor találkozunk az Erőnlét termében, ahol az öt év alatt, csak egyszer-kétszer fordultam meg. Talán most többet fogok odajárni, mint valaha. Nem tudtam eldönteni, hogy mit fogunk csinálni, ezért azt határoztam el, hogy melegítőt veszek fel. Az jó lesz akkor is, ha fizikai munkát végzek, mert az a legkényelmesebb viselet ilyenkor. És akkor is tökéletes, ha csak beszélgetünk. Tehát csak egy egyszerű fekete-kék Nike melegítőt halászok elő a ládámból és már magamra is kapom. A a hajamat megfésülöm, mert jól kell kinéznem. De teljesen mindegy, ugyanis a tutyimat a fejemre húzom. Nem akarom, hogy lássák az arcom, csak akkor, ha teljesen átalakultam. Jó, órákon le kell vennem a kapucnit, mert tiszteletlenség lenne, ha hordanám, de azt csak kibírom.
Kilépek a Gólyalakból és gyors léptekkel haladok a terem felé. Az első edzésről semmi kedvem nincs elkésni, akkor lehet Mira azt mondja, hogy: Le is út, fel is út. Na, ezt nagyon nem akarom. Végre valahára találtam olyan embert a ki foglalkozna velem.
Nem kell sok idő, hogy megérkezzek a keleti szárnyba. Ott megkeresem az erőnlét termét. Mikor megtalálom, gyorsan benyitok, remélem még nincs itt Mira. Ahogy belépek kifújom magam, ugyanis még nincs itt senki.

ruházat

Elemi mágia óra 1.
április 5.

Mary
~Rellonos? Harmadikos? Követett? ~ visszhangoznak Amanda fejében a friss infók. Hogy nagyobb nála? Furcsa, ő ugyanannyinak saccolta mint saját magát. De úgy tűnik vannak még csodák. És hogy rellonos? Hát, ez is furcsa. Habár a rellont többnyire csak hírből ismerte, megesküdött volna rá, hogy abból a házból senki sem segített volna neki összeszedni a könyveit. Vagy egy kézfogást kezdeményezni. De legalábbis, ha visszautasítják a jobbot, ilyen toleránsan viselkedni. Bár, ha jobban belegondolunk, az a fergeteges unottság, ami pár perccel ezelőtt még Mary fején trónolt, és a kísérteties vigyorgása Amandamércével mérve elég rellonos megnyilvánulások. De egy rellonos soha nem menne hátrafelé, vagy ha esetleg mégiscsak menne, hát akkor tutira nem vallaná be. Amanda nem győzött csodálkozni, mennyire megcsalták a megérzései.
De hogy követték? Az előbbieken még csak-csak, de az utóbbin Amanda egyszerűen nem tudott napirendre térni. ~ Követtek? Hogy engem? ~ próbálta megemészteni a hallottakat. ~ Követtek? Az ellenkező irányból? ~ hupsz, talán valami mégis dereng. De ha jobban belegondolunk miért is ne? És különben is, miért hazudna bárki is ezekről a dolgokról? Minimális utánanézéssel leleplezhetik! Így Amanda szó nélkül elhitte, amit a lány mondott.
- Aha, szóval követtél, mi?! – ismételte meg félhangosan is, inkább magának. Úgy tűnik, itt leragadt. Áldotta a józan eszét, amiért feltette ezeket a kérdéseket, így már pláne hiperóvatos lesz a "kihallgatásban". Még az, hogy idősebb nála, az elhanyagolható, de az a tény, hogy RELLONOS!
- De miért? – nézett értetlen tekintettel a lányra. Eddig úgy tervezte, hogy találékony detektívként lesz jelen eme helyszínen, de most minden borult, és ő leragadt, mint a pillanatragasztó. ~ Miért követné őt akárki? ~ olyan érdekes lenne? Mondjuk hízelgő, de be kellett vallania magának, hogy nem túl népszerű… De akkor mégis miért?
- És hogy lehet az ellenkező irányból követni valakit? – kérdezte óvatosan, bár biztos volt benne, hogy aki akarja, az megoldja. De akkor is, a kíváncsiság... – Háttal az illetőnek? – egészítette ki pillanatnyi gondolkodás után.
Amanda teljesen eltért a tárgytól. Már nem az foglalkoztatta, hogy látták-e, hanem a kör bővítéseképp, MIÉRT látták?

Sharlotte

Mindig vannak első alkalmak, és most is egy első óra lesz. Mint ahogy tavaly. Első Sharlotte-nak, és első ebben a tekintetben Julcsinak is. A szokásos körökkel fogja kezdeni, ami talán picit unalmas lesz, de majd kiderül.
Az óra kezdete előtt jelen van már Julianna, így mikor Sharlotte megérkezik, előre köszön neki. Aztán pedig elneveti magát.
- Igen, tudom, hogy te vagy az. Sőt, már találkoztunk is.
Vigyorog rá, egyelőre még a mindenki által elérhető részben. De azért, hogy ez ne legyen így sokáig, szinte rögtön folytatja is, már elég komoly hanggal.
- Az első dolgod az lesz, hogy ezt aláírod nekem.
Adja oda neki a pergamen darabot, melyen a következő áll:
- Annyit tartalmaz az iromány, hogy a suliban, és azon kívül nem használod a mágiád, míg erre engedélyt nem kapsz, és azután sem használhatod támadásra, stb. stb.
Kicsit unalmas a szöveg, de a szokásos elővigyázatosság kedvéért muszáj ezt a kört leverekedni. Ha pedig Sharlotte aláírta, akkor máris átlépnek a számukra már izgalmas helyszínre. Ahogy már a múlt tanévben Odettel, most vele is ugyanott foglalnak helyet. Egy viszonylag szilárd terepen, körülöttük mindenfelé tűz, és annak megjelenési formái.
Ha odaértek, Julianna csak mutat a kezével, hogy tessék, csüccs le, aztán ha mindketten már helyet foglaltak, akkor kezd csak bele.
- A mai órán inkább csak ismerkedünk egy picit a mágiával, és szeretnék rólad megtudni pár dolgot. Ha ezzel megvagyunk, akkor pedig majd még egy kis meglepetés jönni fog. Mit szólsz hozzá?
Kérdezi a lánytól, megvárja a válaszát, aztán mintha elvágták volna a zsinórt, máris belekezd.
- Tehát, tudod, miért vagy itt. Most az a kérdésem feléd, hogy mit vársz a tanulástól, mire gondolsz, hogyha azt hallod, hogy elemi mágia, azon belül, hogy tűz. Mit szeretnél elérni a tárgy keretein belül?
Egyelőre csak ennyi, de majd haladnak még tovább is.

Elemi mágia óra 1.

Kiképzés I., Tanoncom

Az erdős eset után Amira lába nehezen gyógyult. Igaz, hogy a csontjai a helyükre kerültek, és tud járni, de még mindig fáj neki, kissé bicegve is sétál. A magassarkút erre a felépülési időre elfelejtheti -kivéve ha nem akar elesni-.
Ennek ellenére megbeszélt időpontja volt a legidősebb tanoncával, Yannickkal. Na nem randi vagy elbújás, kemény edzés várt a fiúra. Mira rögtönözni akart, viszont az indulás előtti pillanatokban beledobta az oldaltáskájába az ágya rejtett zugából előszedett flaskát és a kis dobozt.
Fürdőszobai teendői ezen alkalommal lecsökkentek. Smink gyanánt csak egy kis szempillaspirált és szájfényt használt, a haját pedig copfba kötötte. A feketét neonrózsaszínnel kombinálta, cipője is kényelmes tornacipő volt. Magára vett egy pulcsit is, hogy amíg odaér, ne fázzon meg.
Kissé furcsán, de elsétált az Erőnlét terméhez. Mindössze annyiszor volt itt, hogy derengjen neki a hatalmas terem képe, különben ő nem az a nagy sportember. Csak néha szokott elmenni futni, talán havonta, és akkor is a faluba inkább.
Ahogy benyitott, be is vágta maga mögött az ajtót. Körbepillantva felfedezte, hogy Yan már ott volt, és ez jó pont. Kifejezéstelen arccal intett neki oda, majd közelebb sétált.
-Kényelmes a sátrad? -kérdezte egyből, kicsit gúnyosan elmosolyodva. Pont kapóra jött, hogy megbüntethette, hiszen így már az edzést is elkezdhették. Az egy hónapból még három hét volt hátra, és ahogy az idő viselkedik, nem valószínű, hogy tökéletes éjszakái lehetnek.
Ledobta a táskáját a földre, és ő maga is lehuppant. A táskájából a térdmerevítőt vette elő, ami egy pár pillanat alatt fel is került a kényes testrészre.
-Eltörött. Az erdőben -közölte a lába felé bökve, mielőtt még a srác rákérdezett volna, hogy mitől sántít és minek a szorító. Legalább egy örök élmény marad -a nyakán futkározó skorpió nem volt elég-.
-Na kezdjük el, oké? Ülj le -fejével a földre bökött, hogy üljön le vele szembe. Teljesen kinyújtotta a lábait, habár kissé fájt neki a balesetes. -Ez az első alkalom, egyre fokozatosabban fogunk haladni. Nem vagyok egy személyi edző, de te olyan girnyó vagy, hogy ezen muszáj segíteni. Ma nem pofázunk, csak edzeni fogunk. Igen, beszállok én is valamennyire -hangja egész normális volt, de szeméből sütött, hogy ha egyetlen hibát lát vagy nyavalygást hall, nem erőlködik semmivel tovább.
-Nyújts egy kicsit -kiadta az első utasítást, majd ő is nekiállt. Futás előtt mindig megtornáztatja a nyakát is, tehát ezzel kezdte.
Maga a futásra való bemelegítés nem tartott tovább egy percnél, nem is erőltette meg magát a lány.
-Most pedig futás -tapsolt egyet, és a kezével mutatva elhessegette a srácot a futópályára. Persze ő is követte, de jóval lassabban, óvatosabban állt neki.
Eltelt legalább öt perc, mire Mira odasétált a táskájához, hogy kifújja magát. Nem szólt egy szót sem a tanoncának, csak leült, és folytatta a nyújtást. Úgy negyed óra elteltével szólt oda a -valószínűleg már durván lihegő- srácnak.

Ruha

Elemi mágia óra 1.

Sharlotte

A figyelemnek hamari továbbmenetel a jutalma, így nem is kell sokat pepecselni, mire a lányon a sor, hogy elmondja, mit is gondol, mit szeretne, meg hát ami ezzel jár. Még szinte be sem fejezi a mondandóját, máris kapja a választ.
- Helyes. Valahogy mertem remélni.
Érti ezt a tanulásra, és arra, hogy fejlődni szeretne. Bölcs döntés. Talán az első ezen típusú válasz azóta, hogy itt tanít, tehát bő két éve. Csak bólint, és akkor máris jön az első feladat. Előkerül a pici, körülbelül alma nagyságú gömböcske, mint annak idején pl. Odettnél is, és csak arra vár, hogy valaki megbuherálja.
- Nos. A feladatod nagyon egyszerű. Csak annyi a teendőd, hogy valamit csinálsz vele. Nem pálcával, nem megrázással. Hozzá nem nyúlsz, csak az akaraterőddel irányítod. Nem segítek elsőként, szóval mindenképpen csak a te mágiád lesz benne. Használd a fantáziád, ennyit talán megsúghatok.
Mosolyodik el, és a már szokásos módon innentől némán ül, figyel, és koncentrál a gömbre, amíg Sharlotte valamit megpróbál vele ügyködni.

Lori

Igen, gyakorolnivaló mindig is lesz dögivel, de ez nem jelenti azt, hogy valaki semmit sem fejlődik. Mert mindenki, mindennel fejlődik, akárhányszor próbálgatja megcsinálni, amit akar. Azt örömmel hallja Julianna, hogy végre eldöntötte a lány, hogy mi is szeretne lenni.
- Na, szuper, gratulálok! És mesélj, mire jutottál?
Lelkesül fel, és cseppet sem fog haragudni, hogyha nem ezzel a dologgal fog kapcsolatban állni. Elvégre nem lehet minden képességtanulójából olyan ember, aki csak ezzel fog foglalkozni. Sőőt!!!!
Amíg Lori mesél, addig majd figyel, aztán ön a munka elemi része, megmutatni, hogy mit is gyakorolt a szünetben. Fagyasztás, és hullámzás. Nem is rossz ahhoz képest, hogy még csak egy éve tanul a leányzó, és azért, hogy kicsit egyszerűbb legyen a dolog, mégiscsak megmutatja neki a nő, hogy hogy is kellene.
- Nos. Nem rossz elsőre a hártya a vízen, és a hullámocskák a másik félen. Megmutatom, az előbb mire gondoltam, ahova neked is el kéne jutni az év végére, ami csak rajtad áll.
Mosolyodik el, és máris csinálja. A víz felé fordul, és minden kézmozdulat nélkül saját magában, az elméjével kettébontja a víztömeget, amelyekkel külön- külön fog foglalkozni, gondolataiban viszont mégis egyszerre. ugyanakkor koncentrál arra, hogy a víz megfagyjon, és hogy a másik fele elkezdjen dús hullámokat ontani, és pár másodperc múlva már drámai a hatás. Nem is kell hozzá több, mint megfelelő elosztás, és gondolatok. És ezt el is fogja mondani. Most.
- Próbálhatod kézzel is, azzal neked még egyszerűbb. A titka annyi, hogy oszd szét magadban egy határon a két felet, amikkel foglalkozni fogsz. Az egyiknél koncentrálj a fagyásra, a másiknál a hullámokra, tehát a tök ellenkezőjére. Ha ez megvan, és elképzelted, minek is kell majd történnie, oszd magad lélekben is ketté, és egyszerre összpontosíts a feladatra. A kézmozdulataiddal pedig egy kicsit könnyíthetsz is magadon, ezt rád bízom.
Fejezi be a mondókáját, és megint csak figyelni fog, ha nagyon kell, akkor mellé segíteni is, de ezt inkább hanyagolná. Az előzőt látva pedig kétli, hogy ilyen dolgokra kell vetemednie, hogy segítsen.
Most már az előbb hullámzó, és másik félen jéggé fagyott víz megint az eredeti állapotában van, itt az ideje, hogy Lori kezdjen vele valamit. Vagyis nem valamit, hanem a feladatot.