Leo(na)

Reggel egy igencsak testes sikítással ébredtem... volna, ha a tulajdon hangom nem mutál el egyetlen éjszaka alatt egy megfázott baritonná. Jócskán rám jött a frász, mikor magamhoz tértem, Zephyr és Lina is csak pislogtak rám, hogy ugyan mi lett velem, de úgy tűnik, ők még felismertek. Biztos a szagom, vagy valami hasonló. A saját szobámban ültem, önmagam voltam, csak mégsem. Nem éreztem, hogy mellkas tájon bármi is próbálna lefelé húzni, viszont délen cserébe keletkezett némi többlet. Nem tudom, hogy ennek most örülnöm kéne, vagy sem. Igen, jók a tippek, valahogy az alvás alatt sikerült férfivé transzmutálódnom. A hogyanra és a miértre egyelőre nem sikerült még ráeszmélnem, de erősen dolgozok az ügyön. Annyi szent, hogy valamikor hajnal 4 táján estem haza, addig rendfenntartottam a folyosókon, de hogy utána mi történt, miután elaludtam... A jó ég nem tudja.
Valamikor délután fél három környékén eszméltem rá ezekre a fantasztikus változásokra, és azonnal arra a következtetésre jutottam, hogy nem maradhatok így itthon. Manda legyilkol. Minden kérdezés nélkül. Végül is teljesen jogos, egy pasi sétál ki a lakótársa szobájából, de a lakótárs nincs sehol. Messzemenő következtetéseket ugyan nem lehet levonni ebből, de simán azt hiheti, hogy elraboltak, vagy akármi. Egy terhes nő viselkedését nem lehet kiszámítani előre. Összedobáltam egy nagyobb táskába néhány bővebb, fiúsabb cuccomat, és elbúcsúzva a kis állataimtól, kiosontam a házból. A konyhapultra dobtam egy levelet a lányoknak, hogy néhány napra elutazok (adja az ég, hogy ez csak néhány napig tartson), majd jövök vissza. Ahogy a ház előtt álltam, elgondolkodtam, hogy hova is mehetnék. Felmehetnék a toronyba, még mindig üresen áll a volt ágyam - elvetve, szerintem a kastély tette ezt velem. Ott a Bérczes - nem, nincs szükségem arra, hogy ott verjek tábort. Csárda? Tökéletes! Úgyse ismernek fel így az emberek, ott meghúzom magam addig, míg ki nem találok valamit erre a problémára. Megnövekedett lábaimmal és a táskámmal indulok el a csárda felé, és nagyon imádkozom, hogy útközben ne találkozzak senki ismerőssel. Bár tök mindegy, valószínűleg senki nem ismer fel, mondjuk eléggé hasonlítok önmagamra, csak kinőtt az arcszőröm. Nem merek megborotválkozni majd, annyi hétszentség.
Már az ötöt is elüti az óra, mire felbukkanok a csárda ajtajában. Nincsenek még olyan sokan, kihasználom az alkalmat és a pulthoz lépek, hogy kérjek egy szobát. Kissé gondban vagyok, hogy mennyi ideig is szándékozok maradni, így hirtelen 4 napot mondok, aztán majd meglátjuk, de remélem, nem kell több időt lehúznom itt. Fellépcsőzök az ideiglenes lakhelyemre, lehajítom a táskát a földre és végignyúlok az ágyon. Ha most elalszok, hátha normális testben fogok ébredni megint. Hiú ábránd, mert pár óra múlva még mindig nincs semmi, ami lefelé húzna mellkas tájon. Csalódottan sóhajtok egyet, majd felállok és úgy ítélem, ideje lenne megpróbálkozni a zuhanyzással. Nem akarom körbeírni, hogy mit éltem át abban a kettő percben, amit a tus alatt sikerült eltöltenem az imént, de elégedjünk meg annyival, hogy kellőképpen sokkoló volt. Kikerekedett szemekkel állok neki felöltözni a kicsit leharcolt, eredetileg alvós pólómba és egy bővebb farmerba. Szedd össze magad Kiva, és viselkedj férfiként! Ezúttal szó szerint! Tesztoszteront termelsz ösztrogén helyett anyám, ilyen alkalom úgyse lesz több az életedben (reméljük), próbálj meg belőle valami jót kihozni, hátha sikerül. Így aztán egy testes nyújtózkodást követően úgy határozok, hogy nem érdemes itt fent kuksolni, inkább lemegyek a kocsmába szétnézni, hátha történik valami érdekes. Ahogy leérek, pofán vág a masszív embertömeg látványa, rengetegen tolonganak a pultnál és az asztaloknál is. Sorba állok, hogy italt vegyek magamnak, közben végigjáratom a szememet a helyiségen, mint egy terepszemle gyanánt. Gyanús alakok mindenfelé, illetve az egyik sarokban egy szép hölgy. Furcsa érzés kerít hatalmába, ahogy felé pillantok, és tudom, hogy oda akarok ülni hozzá. Annak ellenére, hogy már látok előtte egy poharat, két whiskyt kérek a pultnál egy helyett, és határozott lépésekkel indulok el az asztala felé.
- Szép estét! Leülhetek? Bérleti díj is van nálam - emelem kicsit feljebb a kezemben levő két poharat, mintegy jelként, hogy békével jöttem, nem fogom elfogyasztani vacsorára.

Szentesi Alíz Zsófia


Már megint ez a kérdés. Milyen származású a nevem, ez valamilyen a
sulis mánia lehet, mert mindenki meg kérdezi. Bele iszok a teámba, aztán válaszolok.
-Nincs igazán pontos eredete.
Elkezdem enni a második gombóc fagylaltomat. Nézem a be és kimenő embereket. Nem láttok ismerős arcokat, csak érdekesen kinéző embereket. Eközben sikeresen elpusztítom a második gombóc fagylaltomat. Leteszem a kanalam, és elkezdek kifelé nézelődni. Ebből Alíz zökkent ki, de miután adtam neki egy kis segítségét rájön, hogy melyik házban vagyok. Elengedem az eddig tekergetett tincsemet. Alízon látszik, hogy megleptem és nem tudja, hogy mit mondjon. Szórakoztató látványt nyújt, a hogy próbálja összeszedni magát. Nevethetnékem támad tőle, de egyenlőre inkább elfojtom és csak mosolygok. Iszok a teámból, aminek következtében félrenyelek mikor meg hallom Alíz következő mondatát. Könnybe lábad a szemem és köhögök egy kicsit. Miután sikerül összeszednem magam, csodálkozva nézek Alízra.
-Tényleg?

Kíra kisasszonyka
- Az első -

Alegria

Nos, én sem hittem volna, hogy az első ilyesfajta keresgélésem célt fog érni. Tényleg csak felfedezni akartam, hogy milyen helyeken lehet viszonylag elfogadható áron meginni pár ezt meg azt, és bár a szag eleinte nem volt ínyemre, nagyon hamar hozzászoktam és lehuppantam egy farmernadrágban és egy laza szabású fehér pólóban, behívócédulám a nyakamban. A legelső dolog, ami a számra jött, az egy vodka volt és már magam sem tudom, hogy honnan jött - került elő a társaságom. A semmiből megjelent egy hosszú, feketés hajú lány majd a kezdeti problémákon túlhaladva ("Bocs, nem zavarlak?/Leülhetek?/Vidd arrébb a lapos feledet!/etc..") beszédbe elegyedtünk. Nagyon hamar kiderültek apróbb kis dolgok, mint például teszem azt egy házba járunk, sőt, az is megvilágításba került, hogy mindketten spanyol származásúak vagyunk. Eleinte teljesen átlagos dolgokról beszélgettünk az én tört magyarommal, de megértettük egymást és már a harmadik kör vodkánál járunk. Ilyestájt szoktak kezdődni az érdekesebb dolgok, gondolom én legalábbis, illetve több, mint gondolom, tekintve, hogy kismilliónyi ilyen helyzetben volt már részem.
- Szóval mi is a név?.. A te név.. neved. - még gesztikuláltam is neki a levegőben valami olyasmi mozdulatokat leírva, mint aki félig-meddig már feladta vagy hagyja a fenébe a dolgot, amiért küzd. Végül mégis a jobbik énem nyert, így bal ujjaim körbeölelték a lány finom, puha kezét és szám felé kezdtem emelni, míg én is közeledtem felé, végezetül még a szemeim is lehunytam, mikor ajkaim a bőréhez értek a kézfején és lassan elengedve azt a lány szemeibe néztem. Na igaz, az ilyen mozdulatot általában a saját nevünk elhangzása után szokás végrehajtani, de nem lényeg. Ez idő alatt a pultos lány szépen ringó csípővel elegánsan kihozta a korábban már említett harmadik kört képező shot vodkát meg a poharakat, és már le is adtam az ezt követő rendelést: tequila. Nem mintha le akartam volna itatni a lányt, szó sincs róla, csak kíváncsi voltam, hogy mikor fog elhangzani a szájából a köszi, ennyi elég parancs.

Rui
ruci

Arra kellett rájönnöm hazaérve, hogy sehol semmi ital. Elfogyott, és mondjuk nálunk ez a természetes, bár ha Lean nincs itthon nekem eszembe se jut pótolni ezt az alapvető szükségletet. Magától értetődött mindig, hogy van, de ha nincs, az ellen tenni kell. Na ezért mentem le a csárdába, csak aztán ottmaradtam, mert társaságra találtam. Bizony, én magam, aki még csak nem is egy olyan alkat, hogy mindenáron valaki mellett akarjon lenni. Viszont ha már így alakult, ennek még örülök is, mert spanyol fiúra leltem, meg még Levitás is. Igaz, ez nekem sokat már nem tesz, mert a tanulást befejeztem, amiért áldom is néha az eget, legalább már ez nem köt ide.
Még eszemben van a második kör vodka után is, hogy valamit vennem kell, mert ha most talán nem is lesz rá szükségem, később akkor is magamat szidnám, hogy elfelejtettem, és megint le kell jönnöm, azonban annyira ez nem érdekel ebben a pillanatban. Ha beugrik majd még, akkor jó, ha nem, akkor meg.. ez van.
- Alegria Martinez. A tiéd?
Egyértelműsítésre sem szorult volna a kérdés, de értékelve van, hogy megszenvedett azért a szóért, a kézcsókot pedig egy magabiztos félmosollyal jutalmazom.
Aztán lefoglal az érkező harmadik kör, és csak mosolygok az azt követő rendelésen. Nem tudom miért lettem én ilyen, de ahogy a vodkát, úgy a tequilát is szeretem, az átlagtól eltérően.
Az előttem lévő italalt is úgy vagyok, hogy nem kell kísérő, és imádom benne, amit mások utálnak. Szóval kezembe veszem, a velem szembe ülő felé emelem, vigyorgok még egyet aztán húzóra. Ahogy a nyelőcsövemen halad lefelé az égő érzés még arcom eltorzul egy cseppet, de tényleg alig, mert ez még nem az a mennyiség, ahol úgy iszom, mint a vizet. Bár még azt is elérhetjük, mert most biztos nem fogom azt mondani, hogy köszi, többet nem kérek. Éreztem már ma, hogy erre lesz szükségem, és hoppá.

Léna
Eljött hát az első találkozás ideje...

Állia

Hova is menjek? Lejöttem a faluba sétálgatni , de nem tudom, hova menjek tovább. Hirtelen veszem észre a teaházat és elindulok a bejárat felé. Nem éppen  azért megyek oda, mert olthatatlan vágyat érzek egy teáért, csak egy kis időre le szeretnék ülni az egész napos járkálás után és inni valamit. Benyitok tehát, majd köszönök és elindulok arra, amerre a teaház van.
Keresek egy kényelmes helyet, majd rendelek egy jegesteát és várom, hogy megérkezzen.  Nem is kell sokáig várnom, hamarosan előttem van az italom. Beleiszok és miközben elmerülök a gondolataimban, továbbiszogatom a teámat. Közben tervezgetem a napomat, hogy hova mehetnék, még mit kéne megnézni, meg még sok hasonló.
Bár szeretek egyedül lenni, ilyenkor jól jönne a társaság. Unatkozok egyedül és különben is azt sem tudom mik vannak itt. Nem ismerkedtem még igazán senkivel az iskolában, így nem  is tudok kit elhívni. Persze a rellonosok közt nem is igazán tudtam. A többi ház pedig nem igazán tetszene a családomnak.
Miközben ezen gondolkozok, megnézem a vidáman beszélgető vendégeket és nem tehetek róla, kicsit rosszul érzem magam. Mindenkinek van társasága, csak én ülök itt egyedül. Gyorsan rájövök, miken gondolkozok, úgyhogy inkább újra felöltöm a hideg maszkom és az italomra koncentrálok, hogy minél hamarabb folytassam felfedezőkörutam. Nem mintha az annyira lekötne, de jobb mint itt üldögélni.

Ágoston

Éppen itt volt már az ideje, hogy új pálcát szerezzek. Átöltöztem utcai viseletbe, aztán leindultam a faluba. Út közben egyszerű levitációs bűbájokkal próbálkoztam, hátha mégis működni kezd, de szokás szerint nem értem el semmit. Biztos, hogy nem vagyok kvibli, mert amikor kölcsönkértem Bran pálcáját, akkor azzal tudtam varázsolni. Az sem volt az igazi, de én nagyon élveztem.
A faluban nagyjából tudtam, merre kell menni, de korgó gyomrom emlékeztetett, hogy üres hassal nem jó üzletekbe bonyolódni, ezért betértem egy jó illatokat árasztó épületbe, amire az volt ráírva: Falatozó Gyorsétterem. Amint beléptem, elámultam, hogy mennyi ember van ott. Biztos valami turista csoport. Elmentem a pulthoz, és megnéztem a választékot. Hétvége volt, csak most tudtam erőt venni magamon ahhoz, hogy lejöjjek ide egy új varázsszerszámért. Csupa olasz kaja mindenütt. Rendeltem valami spagettit, meg egy calzonet, és amíg az ételre vártam, helyet kerestem, ahova leülhetnék. A turisták minden helyet elfoglaltak, egy asztal kivételével, de ott is ült már valaki. Mindazonáltal ott volt a legtöbb hely, ezért amint megkaptam az ínycsiklandozónak tűnő ételeimet, elindultam az asztal felé. Egy nálam pár évvel idősebb, szőkésbarna hajú srác ült ott.
-Helló! Bocsi, leülhetek? -kérdeztem, aztán leültem vele szemben. Haraptam egyet a töltött pizzámból, aztán amint lenyeltem, kezet nyújtottam a fiúnak.
-Wolgast Bellafonte vagyok. De szólíts csak Wolgnak, vagy Wolginak, vagy ahogy akarsz -mosolyogtam rá. Megkóstoltam a tésztámat is. -Te is a Bagolykőbe jársz, ugye? -nagyon kicsit ismerős volt az arca, lehet, hogy elmentünk egyszer egymás mellett a folyosón.

Wolgast

Szívesen töltöm egy-egy nyugalmasabb napom az iskolán kívül. Ilyenkor általában a faluba megyek le, ha nem a természetbe. A családom ebben a hónapban anyagi gondokkal küzd, nehezebben jöttek ki, de ez nem tartozik senkire. Ebből adódóan a havi költőpénzem is kevesebb lett.
Nem szeretem szórni a pénzt, de így a hó végén már jobban megengedem magamnak a költekezést, mert tudom, hogy hamarosan érkezik otthonról az utánpótlás. Délelőtt jártam egyet a tavacska környékén, kiültem a stégre, amíg nem volt olyan meleg az idő, aztán visszafelé jövet már nagyon korogni kezdett a gyomrom. Be is tértem a legközelebbi étkezdébe, ami még olcsó árajánlataival is kedvező választásnak bizonyult. Nem hiába tömte a hasát a fele falu, na meg az ország minden tájáról összeverbuválódott turistacsoport, akik nagyon viccesen néztek ki.
Oltári nagy szerencsém volt, hogy nekem jutott az utolsó szabad asztal. A többiekre bizonyára számítottak az üzemeltetők, ezért előre főztek rájuk. Nekem tehát volt miből válogatnom, a nagy forgalom ellenére is. A jól bevált, kedves emlékeket idéző hamburger és sültkrumpli kombináció mellett döntöttem, de kértem hozzá egy kis adag ketchupot és mustárt is. Üdítőnek természetesen a kóla társult. Azért reméltem, hogy a tősgyökeres varázslóturisták nem néznek olyan morcos szemmel rám, ahogy egy varázslófaluban eszem a kifejezetten mugli ételeket.
Miután leültem, először csak szemenként ettem a krumplit. Még mindig végtelen hálás voltam az égnek, hogy nem ült le mellém senki. De ami késik, nem múlik, így volt ez akkor is. Új vendég érkezett, így a vak is kitalálhatta, hogy mellettem fog lecsüccsenni. Így legyen ötösöm a lottón.
- Persze, nyugodtan. - egy pillanatig meglepetten meredtem magam elé, hiszen egyértelmű, hogy engedem leülni. Mi történne, ha nemet mondok?
Egy kicsit kínosan éreztem magam a kéznyújtása miatt, mert pont a jobb kezemmel tettem a számba a krumpliszálakat, így az csupa zsír volt már akkor, amikor ő jött. Volt azonban az asztalon szalvéta, így egy gyors törlés után viszonoztam a fiú, azaz Wolgast kéznyújtását.
- Fandler Ágoston, engem is hívhatsz akárhogy. Tetszik a neved, még nem találkoztam olyannal, akit így hívnak. - mosolyodtam el - Persze, ahogy az itteni diákok kilencvenkilenc százaléka. - jegyeztem meg egy kicsit zavartan.
- Elviselhetetlen ez a tömeg, mi? Így egyszerűen nem lehet normálisan enni! De azért mégiscsak jobb, mint amit a kastélyban kapunk... - panaszkodtam egy kicsit, majd beleharaptam a hamburgerembe.

Fülöp Farkas

Öltözék
Régen jártam már Bagolyfalván, szóval gondoltam órák után elnézek arra. Az utcákat róttam egy ideig, betévedtem pár üzletbe is, de végül mindenhonnan üres kézzel távoztam. Őszike néni könyvesboltjába is benéztem, jó pár könyvet át is lapoztam. Szerintem vagy egy órát is elidőztem ott, végigjártam az egész üzletet, de egyszerűen egyik könyv se fogott meg annyira, hogy nekem azt most feltétlen meg kelljen vennem. Habár szívesen olvasgatnék most, egészen megjött a kedvem hozzá, de a végzős év és az ezzel együtt járó hajtás ezt teljesen lehetetlenné teszi. Igazából nem is értem, miért jöttem ide be a faluba, ahelyett, hogy inkább tanulnék. Nagyon félek a vizsgáktól, félek, hogy elfogok bukni rajtuk, hogy nem fognak sikerülni. Hiába tanulok éjjel-nappal, mégis úgy érzem, hogy mindez nagyon kevés.
Csalódott vagyok, hogy besétáltam Bagolyfalvára, és üres kézzel kell távoznom, de annak örülök, hogy legalább nem vertem el a pénzem értelmetlen hülyeségekre. Képzeletben megveregetem a vállam, ugyanis rossz jellemzőm, hogy elég gyorsan elszórom a pénzem, nem igazán tudok spórolni sajnos, de ezúttal sikerült megúsznom mindenféle kisebb-nagyobb kiadás nélkül. Már épp indulnék visszafelé a kastélyba, amikor a Mátra Máguscsárda előtt sétálok el. Jól esne most egy kis frissítő! Nem a Máguscsárda a legszebb és légszemfényvesztőbb hely a faluban, de most úgy döntök, hogy túl teszem magam rajta. Csak megiszok egy pohár hideg üdítőt, aztán már sietek is vissza a kastélyba.
Sietve lépek be a csárdába, körül se nézek igazán, nincs kedvem a gyanús alakok pillantását állni. A pulthoz lépkedem és az egyik magasított bárszékre felkecmergek. Felemelem kissé a kezem, jelezve, hogy rendelnék. Egy hideg baracklé mellett döntök, amit szinte azonnal meg is kapok. Gyorsan kifizetem az érte járó összeget még egy kisebb adag borravalót is adok a kiszolgálónak, majd mindketten egy gyors köszönömöt mondunk egymásnak, én a kiszolgálásért, ő pedig a borravalóért; azzal tovább is rohan, sokan vannak a csárdába, sok szomjas gyomor van, igyekszik mindenkit kiszolgálni.
Lassan kortyolgatom az italomat, jeget is kaptam bele, így pedig aztán tényleg nagyon hideg, szinte szétfagy a nyelőcsövem. Két kezem közé veszem a poharam, és az üvegre kiült nedvességet kezdem unalmamban törölgetni. Egy pillanatra körbepillantok, de nem igazán látom ismerőst, szóval visszafordulok és tovább kortyolgatom a baracklémet.

Tony

 A másik srác is bemutatkozott, aztán érdekesnek találta a nevem. Már megszoktam ezt a reakciót, én is érdekesnek találom a saját nevem.
-Akkor hívlak Tonynak. -mosolyogtam rá. Az ő nevével már találkoztam, bár az egy szórakozott pap volt, aki nagyon értelmes fiúnak talált. Megráztam a fejem, nem akartam rá gondolni, mert büdös volt az atya szája és imádott az ember arcába mászni miközben beszélt.
 Tony nem szívlelte ezt a tömeget, amivel én is egyetértettem.
-Szerintem is zavaró ez a sok ember. A suliban pedig szerintem nem olyan rossz a kaja... Bár ez tényleg jobb. -Ettem egy kicsit a spagettimből, aztán folytattam. -Nem levitás vagy, ugye? Nem emlékszem, hogy találkoztunk volna -mondtam. Egy kissé módosult tudatállapotú turista kezeivel kalimpálva megpróbált  elhaladni az asztal előtt. Az egyik heves karlendítésével leverte az asztalról a spagettit, majd ő maga is követte a tészta gyászos útját a föld felé, és elterült a padlón. Egy darabig néztem a szerencsétlent, aztán sóhajtottam, majd haraptam a calozémből. -Legalább volt olyan figyelmes, hogy a finomabbat meghagyta -mondtam anélkül, hogy felnéztem volna.

Melody

Fáradtan lépek ki a kastélyból. Vége az utolsó órámnak is, de a kastélyban nem birok meg maradni. Túl sokan vannak mindenűt. A faluban is rengetegen vannak, szinte nem is láttok olyan helyet, ahol van hely. A főutcán haladva meg látom a teázott, ami üresebbnek tűnik. Bemegyek és mivel bent sem láttok sok embert, leülök az egyik asztalhoz. Meg nézem az étlapot és rendelek magamnak egy pohár jeges teát. Előveszem a táskámból az LLG tankönyvem és elkezdem lapozgatni, míg meg jön a teám. Hamarosan meg jön a teám, én pedig bele iszok, majd elkezdem a következő órára kellő anyagot. Nem valami érdekes, ezért elég hamar abba hagyom és elteszem. Míg én olvastam, jött még néhány ember, de senki olyan akit ismernék, szóval nem igazán törődöm velük. Előveszem az egyik rajz tömböm és elkezdem lerajzolni az ablakból látottakat, csak úgy unalom űzésként.

Kiss Brenda Natália

Farkas az egész tegnapját arra áldozta, hogy a mai eseményre előkészüljön. Nem dilemmázott azon, hogy Navinés létére miért bizonygatja éppen, hogy ő a Legbelevalóbb Eridonos. Éppen a főnixek bázisán járt, éppen meglátta a hirdetményt és éppen ott leledzett az a tag is, akinél jelentkezni kellett. Egyedül volt, Félixhez készült, hát mit tett volna. Nem tért ki arra, kicsoda is ő, a jó hiszemű eridonos pedig nem firtatta. Lehet, hogy meglepődött, amikor Fülöp2 is jelentkezett nála, de Félix biztos kimagyarázta a dolgot.
Az iskolában nem tudta nyomon követni, hogy áll az aktuális mugli világbajnokság (Vagy nem volt a Bagolykőben tévé, vagy mindet jól eldugták a tanárok. Biztosan ők is a meccseket nézték szabadidejükben.) Ezért úgy döntött, improvizálni fog. Dekázni már egész ügyesen megtanult a labdával, amit a kviddics szertárból csent el. Régebben ő is hajtó volt a Navine csapatában, ezért senki nem furcsálta, miért emel ki egy kvaffot a hálóból, és miért sétál ki vele fütyörészve a pályáról. A pórul járt kvaffot mára fekete-fehér pepitásra festették a gondos kezek. Farkasnak okozott egy kis fejtörést, 5 vagy 6-szögekből áll egy focilabda mintázata. Legkönnyebben a jelmezszerzés ment. Félix ládájából túrt magának egy térdig érő fehér zoknit, rá vett egy kék rövidnadrágot, és hozzá egy egyszerű pólót,  aminek a maradék festékkel a hátára festette: BUZOGÁNY 6. Égnek álló haját fekete fejpánttal gyűrűzte meg. A Bogolyfalváig vezető úton se jobbra, se balra nem nézett, nem viszonozta a pillantásokat. Félix nélkül sokkal félelmetesebb volt ilyen kalandokba csöppenni. A Mátra Máguscsárda előtt vett egy mély levegőt, jobb kezébe vette át a kipingált kvaffot, a baljával pedig belökte az ajtót. Kezdődhet az előadás!
- Szervusztok mindenki! - kiabálta a verőfényes napsütésből belépve a vendéglő félhomályába. - Kinek van kedve egy fergeteges futballmérkőzéshez!?
Feldobta a labdát, lábával elkapta, és emelt rajta egyet kettőt. Harmadikra sajnos a labda irányt tévesztett, néhány megrökönyödött fogyasztó feje fölött a hátsó szektorba reppent. Semmi gond, Farkas önmagával is tudja népszerűsíteni ezt a remek sportot! Csípőre vágta a kezét, és megállt az egyik asztal mellett.
- Ma este 6-kor várok szeretettel mindenkit a kviddics pályán, amelyet a futball világbajnokág tiszteletére kicsit átalakítottam. (Nem alakította át, de ha mégis jól sikerülne a toborzás, majd akkora kitalál valamit.)
Egy másik asztalnál egy férfi ökölbe szorított kézzel felállt, hogy jól beolvasson a megkergült fiúnak, de Farkas beléfolytotta a szót.
- Így is van, barátom, jobb, ha máris nekikezdesz az edzésnek! - veregette hátba az urat, és már repült is tovább, egy hosszú hajú idegenhez, akinek csuklószorító volt a kezén. Farkas ebben vélte felfedezni a köztük lévő szoros kapcsolatot.
- Befonhatom a hajad? - kérdezte tőle komolyan, közel hajolva az emberhez, aki meg minduntalan távolodni igyekezett. - Te tudod, pajtás, de focizás közben még megzavarhat - visszakozott a fiú, és eljutott a sarokba gurult labdájáig.
- Szöglet! - rikoltotta, és felvette a labdát. Ekkorra két pincér végre megtalálta a lélekjelenlétét, és karon ragadták Farkast.
- Ne! Vigyázzatok! Holnap meccsem lesz!
- El tudnád nekem magyarázni, hogy mire való ez a hosszú bot, amivel mindenki kalimpál? - suttogta az egyik dolgozó fülébe Farkas, a felbosszantott varázslókra pislogva. Magában azért imádkozott, hogy ne átkozzák el nagyon, mert még van itt dolga bőven. Ha az imént felpattant férfi jön is focizni és esetleg beszervezi az egyenlőre fonatlan hajú gyereket is, sajnos még messze vannak a teljes focicsapat kiállításától.
Labdáját a pult felé hajította, az éppen baracklevet kortyolgató osztálytársa irányába. A pincérek is arrafelé vontatták. Farkas megragadott egy odarögzített bárszéket a lány mellett, és nem hagyta magát elcipelni.
- Segíts! - nyögte Brendának, miközben félig a széken, félig a két pincéren csüngött.

Wolgast

Tőlem aztán hívhat akárhogyan, csak logikus módon képezze a nevemből.
- Jó választás - mosolyogtam vissza.
Azt hiszem jellemző szokás volt még az általánosban, hogy a menzán a folyamatos locsogás miatt elhúztam az időt, ezért nagyon kellett sietnem a buszhoz, és még éhes is maradtam, mert alig fogyott valami a tányéromból. Pedig igazán nem én tehettem róla! Azok a sunyi konyhásnénik direkt tűzforróra csinálták, hogy még az ízlelőbimbóink is leégjenek. Mivel most sem akartam túlzottan elnyújtani az étkezést, újabb falattal haraptam az ételből. Nagyon nem szerettem volna, ha Wolgi előbb végez, mint én.
- Azért jó, hogy nem egy idegen turistával szemben ülök most. - motyogtam teli szájjal egy vállvonás kíséretében. Azért persze a szám előtt tartottam az egyik kezem, hogy véletlenül se repüljön át onnan semmi az ő térfelére.
- Dehogy... Navinés vagyok. - válaszoltam két harapásnyi szünet között, amikor az adagom felén már túl voltam - Ami azt illeti, nekem látásból ismerős vagy, de még nem futottunk eddig össze.
Ami ezután következett, az nagyon megdöbbentett. Akaratlanul is elnevettem magam, mert nagyon emlékeztetett az első itteni látogatásomra. Sajnáltam a bácsit, de tényleg az ő hibája, hogy leverte szegény Wolgi kajáját.
- Fogalmam sincs, mit kell ilyenkor mondani - hebegtem egy kissé elvörösödött arccal - Ez pech. De ha szerinted az a finomabb, akkor örülök. Most már ügyelj jobban! - pillantottam körbe a helyiségen belül, majd a tálcát egy kicsit beljebb húztam az asztalon, hogy még véletlenül se essen le.

női testbe szorulva

Reméltem, még ennyi óra, és perc után is, hogy felébredek, és elmúlik minden. Hogy ez csak egy rossz állom, a rossz vicc kategóriából. De nem. Alkaromon egy rész már-már paprikavörös volt, ahogy néha bele-belecsipkedtem, hogy nem-e alszom ténylegesen. Sikertelen kísérletek, de mintha kényszercselekvés lett volna, holott nem vagyok egy mazoista alkat, sőőt.. Ettől függetlenül tettem mégis, majd, megunva azt, és felfigyelve az ott keletkezett fájdalomra, elhúztam a kezem, és körbekémleltem. Nemigen változott a légkör, mióta beléptem, csak egyes vendégen nemigen voltak már szomjasan, ahogy elnéztem. Inkább jobban meghúztam magam a kis sarokban, nehogy valamelyik ki is szúrjon magának, a nagy mulatozás közben. Persze, azt eközben nem figyeltem, mióta ücsörgök itt, így gyors rendeltem valami lőrét, hogy leöblítsem magamról a mai napot, vagyis, megpróbálkozzak vele, még ha tudom is, hogy ez lehetetlen. Lehetetlen addig, ameddig a mellkasomon lévő tartozékok velem vannak. Rettentően kényelmetlen..
Újabb percek suhannak el úgy a fejem felett, hogy nemigen szerzek róla tudomást. Azóta az üres poharaim száma háromra nyúlt meg, de semmi nem változott, sem testben, sem fejben. Sóhajtva dőltem hátra, hiszen kicsit megapadt a vendégek – a nagyon nem szomjas vendégek – száma, és kissé nyugodtabban nyújthattam ki a lábaimat. Egészen elgémberedett abban a pozícióban, melyben pihentettem, vagyis próbáltam. Nem is értem, hogy a lányok ezt hogy bírják akár órákig is elviselni. Nem fér sehogy sem a fejem, de nem is akarom igazán megérteni, hiszen nem tervezek sokáig ebben a testben maradni. Hjaj.. Eközben persze, új arcok is jönnek befele, melyekre csak futólag tekintek, megállapítva, hogy nemigen ismerősek számomra, így már bámultam is ismét az asztal lapját, ahogy azt eddig is tettem. Micsoda izgalmak.. de most nem is nagyon vágytam másra, sőt, nem vágytam semmi másra ennél. Itt is sok az ember, sok fordul meg, de mégsem a kastély, ahol rettentő sok arc ismerős, ki tudja, ki szúrja ki, ki is vagyok, aztán pedig le nem mosom magamról egy életre sem, hogy mit látott, milyen helyzetben kapott el. Nem, ez nem kell nekem. Miközben ezen, és a fene nagy szerencsémen gondolkodtam, észre sem vettem, hogy közelednek felém. Kellett volna a figyelem, mert lehet, hogy ha figyelek, most már sikítva szaladnék kifele, de így csak összerezzenek, mint akit álmából keltettek fel, és nagy, bociszemekkel pillázok fel az idegenre.
- H..he..hello. – makogtam, mint aki elfelejtett beszélni, és még a hangom is rettentően idegen volt számomra. Na de most mi legyen. Küldjem el, hogy nekem igazából nem az van lent, mint amire számol, vagyis, hogy igazából pasi vagyok? Vagy fussak tényleg sikítva? Vagy.. vagy. Maradjak a fenekemen, és tegyek úgy, mint akinek nincs semmi agyi problémája. Ez lesz a legésszerűbb, persze remélem, hogy az idegen is csak beszélgetni akar. – Naiv Leo, a fiúk persze, hogy csak beszélgetni akarnak… -
- Ühm.. persze. Ülj csak. – bólintottam végül, miközben feljebb tornáztam magam, ismét keresztbe szenvedtem a lábaimat, és a nemrég említett poharak felé lestem.
- Ohh, elfogadom. Jól fog esni. – azt már persze nem részleteztem, miért. Ez egy szép kör lesz..

aBálint

Kivételes szabadnapját végre arra használhatta, hogy valami, számára érdekesebbet tegyen, mint amit azt mostanság szokott. Bár, kivételt tehet a múltkori találkozó. Haru még mindig elmosolyodik azon, ahogyan az eperlány meglátogatta. Ahogyan tarthattak egy lányos napot, s azt, hogy aznap egyiküknek sem kellet gondolkodni bármi máson. A boldogság, mégsem csak ennyiben merült ki. Új, kis lakótársa mindenben fényt hozott a napjaiban...... Elmerülve a gondolataiban kavargatta a már megrendelt teáját. Felpillantott kissé, körbe pásztázta világos kék szemeit a bennlévőkön. Nem tudta pontosan, hogy ki is fog érkezni, ám ha a művészet egyik ágáról lenne szó, márpedig valamilyen szinten mégis csak kapcsolódik erősen hozzá, örömmel segít benne. Modellt állni.... Régebben örömmel kerülte az ilyen helyzeteket. Inkább szeretett a rajztábla másik oldalán lenni, dolgozni, és elvegyülni.
- Talán előveszem valamikor az eszközeimet.
Abba hagyta a forró ital kevergetését, figyelte, ahogyan az alapjáraton kellemesen meleg időben, szinte észrevétlenül bukkannak fel az aprócska gőzfelhők. Előrébb hajolt, teljesen elfeledkezve egy pillanatra arról, hogy vár valakire, illetve ,hogy nyilvános helyen van. Na...nem mintha tabu téma lett volna az, hogy valaki közelebbről figyeli ezeket a kissé átlátszó dolgokat, bár tény, hogy talán mégis vonzotta akaratlanul is a figyelmet, a nem megszokott cselekedet. Bár...varázsvilágban, minden elmegy. Nem igaz?

Tony

Nem a legbarátkozósabb típus ez a srác... -jöttem rá szépen lassan. Persze, nem is tűnik olyan magányos farkasnak... Ő navinés, mint kiderült. Érdekes, én azt hittem a navinésok barátkozóbbak. Dehát kivételek mindenütt akadnak, ahogy én sem igazán illek a levitába a lustaságom miatt, mégis oda kerültem. Az is lehet, hogy csak most nincs olyan hangulatban.
Az étel borogatós akción elnevette magát, amit én jó néven vettem. Végre valami emberi reakció!
A kínos csend elkerülése végett kötelességemnek éreztem mondani valamit.
-Nem tudod, merre van a pálcakészítő? A pálcán hasznavehetetlen, és szeretnék egy újat venni. A faluban pedig még nem sokszor jártam, ezért nem tudom, mi merre van. Hogy jelezzem mondanivalóm végét, haraptam egyet a töltött pizzámból. Tulajdonképpen tudtam, hogy merre van, de más nem jutott eszembe, amiről beszélhetnénk. Annyira még nem voltunk jóban, hogy a múltjáról kérdezősködjek, ha meg a sajátomról kezdtem volna el mesélni, akkor nem értené, hogy ezt most miért mondom.

Állia

Nagy elmélkedésemből az ajtó záródása riaszt fel. Egy lány jött be és ült egy asztalhoz. Először nem is figyeltem fel rá, de aztán láttam, hogy egyedül ül és eldöntöttem, hogy odaülök. Felálltam, kezembe vettem a poharam és odasétáltam az asztalához.
-Szia! Melody vagyok. Nem zavarok?-kérdezem határozottan. Lehet, hogy másoknak ez furcsa, de ha akarok valamit nem fogok zavartan ácsorogni.
-Mit csinálsz?-érdeklődöm. Látom, hogy rajzolgat valamit, de nem látok rá a rajztömbjére. Végül úgy döntök kényelmesebb ülve így lehuppanok mellé az egyik párnára.
Nem zavartatom magam, csak figyelem a lányt és iszom a teámat.
-Melyik házba jársz?-mégiscsak jó lenne tudni mire számítsak. Kicsit ismerős az arca, de nem lehetek biztos benne, hogy nem csak futólag láttam.

Melody


Amikor már kész vagyok a körvonalakkal és elkezdeném pontosítani az emberek formáját. Mellém áll egy lány beszélgetést kezdeményez. Fel pillantok a rajzolásból és rá nézek, ismerős az arca, de nem tudom, hogy pontosan honnan. Egyenlőre úgy döntök, hogy nem küldöm el melegebb éghajlatra.
-Szia.
Folytatom a rajzolás. Néha az ablakra pillantva. A Melody nem tágít mellőlem, de egyenlőre nem is zavar. Belenyúlok a táskámba még pár ceruzáért. Amikor elkezdek újra rajzolni kíváncsian rákérdez, hogy mit is csinálok. A választ meg sem várva le ül mellém. Leteszem a ceruzám, belekortyolok a teámba. Ránézek, ő pedig felteszi a következő kérdését. Sóhajtok, úgy látszik nem akar békén hagyni. Egyenlőre türelmes vagyok és válaszolok.
- Rellonos vagyok.
Meg igazítom az egyik ceruzám, ami le akar esni, aztán vissza kérdezek.
-Te?

Lotte

Szokásától eltérően jó korán úgy döntött, hogy kimászik az ágyból. Nem sokat, vagy inkább semennyit nem aludt aznapra virradólag, és még mindig úgy érezte, hogyha akarna sem tudna. Épp emiatt határozta el, hogy miután hétvége van, megteheti, hogy az egész napot haszontalan dolgokkal üsse el. A sétával kezdte. Kint kifejezetten kellemes idő volt, így, miután elvégezte a reggeli rutinműveleteket, bő halásznadrágot, toppot, fölé meg egy vékony inget vett edzőcipővel. A végén lófarokba kötötte a haját, s miután úgy érezte, készen van, elhagyta a körletet, majd a kastély területét is. Ráérősen sétálgatva haladt a faluba vezető úton, alaposan szemügyre véve környezetét. Miután beljebb haladt a fő utcán, és megpillantotta a cukrászdát is, azonnal rájött, hogy ő bizony éhes. Épp ezért habozás nélkül tért be, s miután elhelyezkedett a pultnál, kért magának két puncsminyont. Miközben a készülő sütire várt, körbekémlelt a cukrászdában. Nem volt sok vendég, a pult mögötti kollégái is csak ejtőztek jószerével, így láthatóan nem volt szükség rá, hogy Mary beálljon segíteni. Mikor az ajtó kinyílt, a lány automatikusan fordult oda, hogy megnézze, ki érkezik – merthogy távozni nem igen távozhatott senki, hiszen mióta a Navinés itt van, nem fizettek még. A jövevény láttán azonban Mary teljesen ledermedt, s hogyha nem azzal lett volna elfoglalva, hogy csodálkozzon, és hirtelen jött érzelmei viaskodását igyekezzen fékezni, biztosan hálát adott volna az égnek, hogy éppen ülőhelyzetben volt. Azért meg pláne, hogy pont nem volt nála semmi, amit kiönthetett vagy elejthetett volna.
- Sharlotte! – indult meg a lány felé, mire végre sikerült nagyjából összeszednie magát. A másik mostanra biztosan kiszúrta őt, és Mary remélte, az idősebb Navinés tudja, nem menekülhet, de azt még inkább, hogy nem is akar. Körülbelül egy méterre a lány előtt állt meg, félig szemrehányó, félig ijedt tekintettel meredve unokatestvérére. Száját szólásra nyitotta, de nem tudott semmit mondani. Lett volna mit, a torkán viszont egy hang sem jött ki. Hirtelen érezni kezdte, ahogy elfárad, ahogy ereje elhagyja, de hogy az alváshiány, vagy hirtelen jött izgatottsága volt-e az oka, azt nem tudta.
- Mit csináltál megint? – kérdezte hihetetlenül, széttárt karokkal, mikor végre megint szólásra bírta magát. Egy csomó kérdés kavargott benne. Hogy hová tűnt a másik. Miért nem szólt róla Marynek. Hogy van. Volt-e oka eltűnni. Történt-e ott valami. Vagy eleve azért ment el, mert baja volt. Azonban úgy érezte, nem lenne ereje feltenni ezeket a kérdéseket, aztán meg azokat, amik mindebből következnek. Helyette rákényszerítette agyában lévő maradék kerekeit még egy kis forgásra, és igyekezett kikényszeríteni magából azt az egy rövidet, ami - ő remélte legalábbis - magába foglalja a többit.

Állia

Nem vagyok vak látom, hogy nem igazán örül annak, hogy megzavartam, de ez engem nem érdekel majd ha akar elküld, de még akkor is én döntöm el mit csinálok. Az első megszólalásától tudtam, hogy szintén Rellonos és ő is megerősítette.
-Szintén.-válaszolom szűkszavúan, de meg is könnyebbülök, hogy nem kell jópofiznom.
-Azért még megtudhatom mi a neved?-kicsit gúnyos a hangom  és lehet pont ezért nem fog válaszolni, de megmondtam majd ha jólesik elmegyek.
Azért jöttem ide, hogy ne egyedül üljek nem azért, hogy csevegjek vele. Bár nem tudtam ki ő, de teljesen mindegy volt alkalmazkodok a stílusához.  Elmerülök a gondolataimban és csak fél füllel figyelek válaszára, majd arra, hogy kérdez-e valamit. Ha nem érdekli semmi az sem baj, akkor csendben megiszom a teát és elmegyek. Közben jobban odafigyelve azért rájövök, hogy tényleg láttam már a klubhelyiségben, csak hirtelen nem ugrott be az arca.

Wolgast

Egy darabig csend volt, ami a hasznomra vált, mert folytathattam az evést. Közben valahogy átfutott a fejemen, hogy mit is akarok csinálni a nap hátralévő részében, de biztos elhatározásra még nem jutottam. Egyelőre Wolgi ült velem szemben, aki kezdett egyre szimpatikusabbá válni. Valahogy jobb kedvre derültem a jelenlététől. Nem is siettem a távozással, pont emiatt.
- A pálcakészítő? - kérdeztem vissza, amíg elpillanthattam az egyik ablak felé, hogy nagyjából betájoljam magam - Hát a téren! - vágtam rá mosolyogva -
- Láthatnám? - kérdeztem udvariasabb hangsúllyal - Én is kínlódok a varázslással, sajnos még mindig nem megy úgy, mint kellene. Lehet, hogy nálad sem a pálca lesz a ludas, de csak az én esetemből következtetek. Én a mugli származásomból adódóan hadonászok gyengébben a bottal. - nevettem el magam a kínossá vált mesélésben, ami nem is igazán tartozott a fiúra. Utálok erről beszélni. Ki ne tenné? Ez az én gyengém, ami jobb, ha nem kürtölődik szét.
- Ne aggódj, bőven lesz még alkalmad felfedezni a falut. Ha gondolod, akár én is segíthetek. Ha teszem azt innen sétálsz a térre, akkor a szálloda közelében fogod megtalálni a pálcakészítő üzlet táblácskáját. A bazinagy hotelt gondolom nem lesz nehéz kiszúrni. Vagy menjek veled? - csillantak fel rajtra készen a szemeim -
A hamburgerem már a végét járta. A krumpliból szokás szerint hagytam néhányat, mert utólag jobban szeretek csipegetni belőle. Itt még a kevés is soknak számít, ha azt kérek, így még az is előfordul, hogy nem eszem meg mind.
- Egyébként mit szoktál csinálni, ha épp nem tanulsz? Van valami különös hobbid? - bátorkodtam feltenni a kérdést

Mary
ruci

Állia
zárás

Melody


Úgy látszik nem akar elmenni, de mivel egyenlőre zavarni sem zavar. Nem igazán törődöm vele. A kérdésemre válaszol, nem lepődöm meg valahogy éreztem, hogy házbelivel van dolgom. Iszok még egy kortyot a teámból és folytatom a rajzolást.
A gúnyos hangnemű kérdésre, felnézés nélkül lenéző hangnemben válaszolok.
-Felesleges, nem tervezek veled beszélgetni. Szóval nem kell tudnod a nevem.
Leteszem a grafitom és fel veszek egy mély zöld ceruzát. Elkezdem vele meg csinálni a lombokat, Melodyval pedig már egyel talán nem törődöm. Ha akar tőlem maradhat, de beszélgetést én nem fogok kezdeményezni az biztos.

Állia

Lenéző hangnemére csak egy mosollyal válaszolok. Ennyivel biztos nem fog se megbántani se elriasztani. Én nem várok kedvességet senkitől tőle meg végképp nem, hisz nem barátkozás miatt jöttem ide.
-Nekem nem fontos. Gondoltam így illik, de ha nem hát nem.-mondom neki miközben iszok egy kortyot a teámból. Hátradőlök, és figyelem hogy rajzol. Nem igazán érdekfeszítő dolog, de jobb mint a semmi. Ráadásul lassan elfogy a teám és amint ez így lesz megyek tovább. Közben én elmerülök a gondolataimban és nem figyelek sem a lányra sem senki másra. Mikor elfogy az innivalóm felállok és fölveszem a cuccaimat.
-Szia! Gondolom még látjuk egymást.- állapítom meg, mivel háztársamként nehéz lenne évekig nem találkozni vele. Nem törődve azzal, hogy mond-e valamit folytatom felfedezőutamat.

###