Leroy Lasch Gergely INAKTÍV
Elhagyott a Dzsházmin RPG hsz: 136 Összes hsz: 1955
|
Domcsikaaa Miután túl esünk a bemutatkozáson, megbeszéljük, hogy hogyan fogjuk becézni egymást, mert hosszú a hivatalos nevünk. - Hú, nem nagyon szoktak Gerinek hívni. Mert szerinte a Geri az olyan felnőttes, én meg még csak 13 vagyok, ezért általában Gergőnek hívnak. De a Geri is tökéletese. - mondom Dominak. Bizony, így van, még kicsi vagyok, sajnos. Pedig már nagyon szeretnék mestertanonc lenni és az újságírói szakra járni. Azt hiszem van olyan. Szeretek írni, főleg az edictumba. - Bizony van. - büszkélkedek Biusról. - Óh, ki talált meg? Lehet ismerem. Eddig találkoztam egy Gál Botond nevű fiúval. Ő nagyon kedves. - eztán megkérdezi, hogy miért nem levitás lettem, amire a válaszom: - Igazából nem tudom. A süveget kéne megkérdezni. De szerintem nem vagyok olyan okos, mint ti. - nevetek. - És a Levitások általában csendesek, ami rám nem jellemző. Be nem áll a szem. Látod? - és rámutatok a szájacskámra, aztán újra felnevetek. Ha örülök tényleg ilyen hülye vagyok? Igen Gergőke, elmegy az eszed. Na, köszi. Amúgy miért beszélek magammal? Mert hülye vagy? Ezt fejezzük be, még a végén azt hiszem, hogy skizofrén vagyok, ami természetesen nem igaz. Vagy mégis? Csitt! - Hát igen... Nem akarok börtönbe kerülni! Azt mondják az Azkaban retkes hely és tele van nagyon csúnya emberekkel. - mondom halál komolyan a Domcsinak. - Én szeretem a telet, csak már sok. Imádok korizni, hóembert, hóvárat építeni, hócsatázni, meg szánkózni. Tök jó dolgok. Óó, milyen csapatban játszol? Én a Golyóálló Griffek-nél vagyok fogó. Imádom őket. - mesélek a csapatról. Tényleg jó fejek a többiek, bár a Zoller Robi túúúúl... rellonos. De amúgy minden szupcsi! - Oké. - próbálok valami értelmetlen fejet vágni. - Ezt hogy érted? - ekkor megjelenik a fejem felett a kis villanykörte. - Jaaa... Nyugi, én nem ítélem el a sárvérűket, akarom mondani a mugliszármazásúakat. Szerintem a muglik nagyon cukik. Sokáig éltem velük. Én félvér vagyok.
|
|
|
|
Emma McNeilly INAKTÍV
zsiráfmami ¤ emmus RPG hsz: 266 Összes hsz: 15046
|
Domcsiii Hallgatja szépen és figyelmesen mindazt, amit válaszol. tényleg érdekelte kiktől vannak az információi, biztosan kedvesek a háztársai, hátha ismeri is esetleg, akikről szó van éppen. Mondjuk, hamar kiderül, hogy sajnos még nem, de ami késik, az nem múlik, ezért a későbbiekben még az is lehet, hogy összefut ezzel a két lánnyal is. - Sajnos nem ismerem még őket, de ha tényleg ennyire segítőkészek voltak, biztosan nagyon jó emberek. – A továbbiakon meg már csak mosolyog, van, akinek a pálca a fegyvere, de akad olyan is, aki minden magához közel álló dolgot képes hozzávágni az aktuális ellenfélhez. Ez a labdás dolog is fegyvertény, biztosan jól tud összpontosítani, meg határozott is olyankor, jó hogy van mibe kapaszkodnia, legalábbis Emmus így látja ezt. Neki valahogy nem igazán van ilyen fegyvertény a kezei között. Aztán érkezik a kérdés a félelmére. - Igazából történt valami, de már előtte se nagyon barátkoztam az ilyen dolgokkal. Apukám családjánál nyaraltunk, lehettem olyan 5 vagy 6 éves, mikor pár gyerek, aranyvérűek, piszkálni kezdtek és megdobáltak, azóta félek az ilyen felém repülő dolgoktól, ilyen a labda. Kicsit gyerekes lehet, hogy még mindig, de ez a helyzet, egyszer csak kinövöm majd, nem? – Mondja mosolyogva, de azért egy pár pillanatra, még mesélt lankadt az eddigi vigyor, de már csak vállrándítással emlékszik vissza. Régen volt, meg azóta más a fekvése a dolgoknak már. Ez is olyan eset, ami miatt megérti a félelmét Dominiknak. Emmus mindig is nyitott volt az emberek felé, és ha kérdezték bátran mesélt magáról, most pedig úgy látszik ennek, vagy a kedvességének, vagy isten tudja minek, de meg van az eredménye, mert kölcsönös a dolog, aminek nagyon örül. A házára terelődnek a szavak, és a jellemzőire, a levont következtetéseken, és amiket hozzátesz, mosolyog kedvesen. - Hát, nagyon igazad van. Milyen kis bölcs vagy! Csak, tudod, az a baj, hogy nagyon sokan ezt nem látják, náluk, aki ellenfél, az már ellenség is. Sokan elragadtatják magukat, és se embert, se mást nem kímélve cselekszenek. Viszont amennyire tudom, a te házad diákjai, meg az enyémé is van annyira tisztelettel, hogy ezt megérti. Nem vagyunk azok a lobbanékony emberek, mint mondjuk egy-egy rellonos. De annak is biztos meg van az előnye, ezt nem tudom, nem ismerem őket annyira. – Mesél még kicsit kiegészítőleg, nagyon szeret cseverészni, azzal soha nem volt gondja, inkább azzal szokott, hogy egyszer abba is hagyja. Azzal lesznek még problémái. Ezután még a szakokról is szó esik, arról is szívesen mesél, bár ő maga sem tudja még, hogy mi minden vár rá. Csak elképzelései vannak, de abból kismillió. - Igen, Sárkánykutató. Nagyon-nagyon szeretem az állatokat meg a varázslényeket, kérdés sem félt milyen irányba menjek tovább, mondjuk kicsit vacilláltam még a másik kutatói szak miatt, de végül ez lett az igazi. – Kedvesen regéli el, hogy mi a helyzet, de a „bénás” megjegyzést nem hagyhatja szó nélkül. – Ugyan már! Senki sem egy zseni, mikor elkezdi, mindenki kevés tudással indul, az már csak a saját szorgalmad és akaraterőd kérdése, hogy mivé válsz. Szerintem az eszed megvan hozzá, és a sportolói vénádból ítélve akaraterőd is van bőven. Szerintem hamar felveszed a tempót és minden rendben lesz. Biztatja Domit, aki láthatóan nem igazán tudja elhinni, hogy ő igen is értékes és okos ember, nagy baj ez, hiszen az önbizalom is egy kis pluszt adhat neki. Na, nem mintha Muci az a nagy önimádó lenne, de azért tud ezt meg azt, és érzi a másik félen, ha valami nem stimmel. Jól olvassa a testbeszédet. - Az túlzás, hogy nagyon ügyes vagyok, de sok mindent tanított nekem, és tényleg nagy segítség volt. A szülők meg már csak ilyenek, de csak szeretetből teszik. Én is nagyon szeretem őket. – Mosolyra húzódik a szája, aztán az albumba bámul, és innentől a fiúé a terep, míg végigérnek. Nagyon érdekes és izgalmas történeteket hallgat, meg sok embert ismer meg a az elmondásai alapján. Mindebből már leszűrte, hogy ilyenkor mer önmaga lenni, és mikor beszélhet a múltjának erről a darabjáról, nagyon boldog is, még a vak is látná. - Nagyon jó döntés volt, hogy apukád abba az irányba vezetett téged. Büszke lehetsz rá, ahogy ő is rád. – Mondja, majd a záródó albumra tekint. – Örülök, hogy megmutattad, nagyon érdekes volt és igazán tetszett. – Aztán a felé szegezett kérdésre is reagál. - Hű, nem tudom, de mindenképpen menjünk be, mert én már kezdek átfagyni, nem normális, hogy ilyen időjárás legyen tavasszal. – Mondja, majd nevetve feláll, mielőtt odafagyna a padhoz, és elindul befelé, ha Domcsi is követi, akkor vele együtt.
|
|
|
|
Nagy B. Dominic INAKTÍV
Animágus / Érett Sárkány RPG hsz: 226 Összes hsz: 4783
|
Gergőcske – Miért, a többiek hogy hívnak? Mert nekem teljesen mindegy, hogy hogyan hívlak. –vontam meg a vállamat. Ha neki nem tetszik, ahogyan szólítom, akkor nem fogom úgy hívni. Nekem se tetszene, ha olyan néven hívnának, amit utálok. – Sok boldogságot! –mondtam kedvesen a barátnős témára. – Nem, őt nem ismerem még. Trixi talált rám, és egész jól elbeszélgettünk. –mint mindenki mással, akivel eddig találkoztam. Akiknek a száma eddig nagyon csekély, de még nagyon messze van a tanév vége, biztosan sok barátom, illetve ellenségem lesz majd. – Lehet, én nem tudom, hogy miért kerültem a Levitába. Talán, mert szeretek olvasni, meg új dolgokat tanulni. Igen, az látom, hogy folyton mozog. –vigyorogtam Gergőre, és ezt egyáltalán nem bántásnak szántam. Még ő vágja a pofát, addig kirakom kövekkel is az arcot a hóembernek, és csak ezek után reagálok a szavaira. – A mugli börtön se valami derűs hely. Az is tele van bűnözőkkel, de oda csak 14 éves korod után kerülnél. Addig nem vonnak felelősségre kisebb balhék miatt, de ha már nagyobbakat követsz el, akkor visznek a javítóba. –gondolom az Azkaizé is ilyen lehet, csak nem a varázstalan emberek számára, hanem a varázslóknak. De, ha valaki odakerül, akkor miért nem varázsol, hogy kijusson? Lehet, hogy valami különleges bűbájokkal van védve, hogy az ilyesmit ne lehessen megpróbálni. – Izé, én nem ilyen mágikus valamit sportolok. Kézilabdázok Veszprémben, csak mivel kiderült, hogy varázsló vagyok, így abba kellett hagynom. Nyáron, viszont újra mehetek. –meséltem boldogan Gergőnek, hogy mit fogok csinálni nyáron, de a mosolygós arcom, érdeklődővé változott. Soha nem hallottam még azt a szót, amit használt most, de nem tudakolom meg. Azért van a könyvtár, hogy utána járjak, feltéve, ha találok róla valami feljegyzést. Legvégső esetben rákérdezek. – Anyukád, vagy apukád rendelkezik mágikus képességekkel? –kérdezem mosolyogva, és érdeklődve. Remélem, hogy nem veszi tolakodásnak a kérdést.
|
|
|
|
Keith Young INAKTÍV
keiy. RPG hsz: 28 Összes hsz: 43
|
Leo... A vigyorára újfent csak vigyorogtam. Igaza volt, bár én túléltem, ha néha takarítanom kellett. Persze én nem vagyok annyira lusta, mint mások, csak időszakaim vannak, amikor semmit sem vagyok hajlandó csinálni. De ez meg normális, szerintem. - Én sem rajongok feltétlenül érte, de ott valahogy jó - mondtam a nyüzsgésre utalva. Igen, Rosenheim valahogy különleges és más. Bár lehet, hogy csak nekem, mivel azóta van családom, mióta ott élünk anyámmal. Ott ismerte meg anyám a mostani élettársát, Klaust, aztán megszületett a húgom, Misha, is. És most jó. Nem hiányzik semmi, otthon csak úgy voltam sokszor, és nem kellett azon agyalnom, hogy miért nem oké valami. Jelenleg nem vagyok odáig a helyzetemtől, de volt már rosszabb is. - Egyszer már voltam Grazban, de nem sok minden maradt meg - vontam meg a vállamat, és azon kezdtem el morfondírozni, hogy amúgy miért is mentünk át oda. Azt hiszem, Klausszal voltam valamilyen ügye miatt. Ilyen nevelőapa-nevelt fia napot tartottunk, vagy mi. Sok mindent nem beszéltünk ugyan, de azóta kevésbé vagyok távolságtartó vele. - Nem rossz, tetszik, hogy általában csend van és van hová eltűnni - feleltem vigyorogva, miközben hátradöntöttem a fejemet. Tulajdonképpen tényleg nem volt annyira rossz, mint amire számítottam, amikor megérkeztem. Persze lennének ötleteim, amivel még jobb lehetne. Például azt az üveg Jacket visszaszolgáltathatnák Mirjamnak és nekem. - Értem, köszi - mondtam, és őszintén hálás voltam érte. - És megköszönném, ha segítenél majd - tettem még hozzá, mert annyira nem igazodtam még ki errefelé, mint szerettem volna.
|
|
|
|
Sharlotte Johanson INAKTÍV
RPG hsz: 395 Összes hsz: 6540
|
ZsoltNehezen ugyan, de sikerült megvilágosodni a levitásnak is. Annyira nem is kattogott már rajta, vagyis olyan szinten nem, de ugyanúgy zavarta. Csak nem látta értelmét tovább idegeskedni, ez van. Legközelebb egészen biztos, hogy senkinek, semmilyen körülmények között nem fog kimenni sehová, csak ha a levélben felismeri a személy kézírását, és meg volt beszélve személyesen is. Másképp nem, nincsen neki ehhez kedve állandóan. Ez azonban nem elég probléma neki, még jön itt Zsolti a hülyeségeivel, a bókokkal. Elég zavaró volt az ölelés, a puszi és a rózsa is, aztán erre még rákontráz. - Ó, hát annyira durva talán nem volt - néz ki magából érdekesen, ami azt sejteti, hogy nagyon durva volt, legalábbis neki. Meg a hangosan gondolkozás, ez akkor is ugyanolyan rossz. Képtelen volt felfogni, hogy ilyeneket gondoljon róla, de hát a tények azok tények. A további megnyilvánulások ugyanabban a stílusban és szándékkal hangzottak el, ugyanaz maradt a véleménye is. - Kérlek, én nem pocsékolom az időt. Lenne dolgom elég - tájékoztatom tovább. Nem is hazudok, hogy elkerüljem az ittlétet, tényleg elég sok dolgom lenne, meg amúgy is haza akarok már menni. Erre azonban nem kerül sor olyan normális keretek között, mint én azt szeretném. - Sétálni? - kérdezett vissza felháborodva. - Ja, hát.. menjünk - váltott is rögtön, amint eszébe jutott, hogy ha sétálnak simán elmenekülhet. De azért a szorító közelségből megpróbált távozni, és a szemkontaktust is kerülte, egészen egyszerűen arrébb lépett párat. Egy erőltetett és zavart mosoly jelent meg arcán. Már abszolút minden baja volt, és visszacsinálta volna az egészet, de semmiség, megoldja. Tehát akkor séta. Legjobb ha ennek a résznek is a faluközeli részén. - Mondjuk... arra - mutatott egy irányba az elképzelései szerint. Még mosolygott is hozzá, mert aztán tényleg nem tudhatja a fiú, hogy mit akar Lotte. Maximum sejtheti, de amennyire kábult állapotban van, biztos nem tűnik fel neki. Addig pedig csak tette szépen egymás után lábait, a távolságot megtartva, a kommunikációt sem erőltetve, és a megfelelő pillanatra várva. Magassarkúban volt ugyan, de tud benne futni, ahhoz megfelelő a terep. Most még nézelődni is volt ideje, ilyenkor szép a természet. Hiába is beszélgetés - vagy ki tudja mi - céljából kérte Zsolt, hogy sétáljanak, neki nem volt kedve kezdeményezni, inkább elkerülte volna. Ha viszont muszáj lesz, majd akkor csinál valamit.
|
|
|
|
Leonard Harris INAKTÍV
tartalmas titulus helye RPG hsz: 72 Összes hsz: 1629
|
Keith Y. - Hát én amennyit ott voltam, abból leszűrve nem tartom jó helynek. A gondolataimat nem hallottam, szerencse hamar ki is kerültem onnan. Bár, gyerekfejjel azért nem volt olyan rossz. – emlékeztem vissza az akkori felállásra, miközben kiropogtattam a tagjaimat, mint valami reumás vénember. A sok egyhelyben való ücsörgéstől, ácsorgástól szokása előjönni, de most nem akartam mozdulni, hiszen a társaság túl kiváló volt ahhoz, hogy csak így félbeszakítsam. Inkább ácsorgok tovább, csak lábaimat nyújtóztatom ki, miközben figyeltem rá is, hogy ne kelljen még visszakérdeznem, hogy és hogyan is volt, mint egy igazi értetlen. Arra, hogy egyszer már járt nálunk, csak bólintottam, hiszen nem olyan nagy dolog szerintem, vagy legalábbis már nekem unalmas a hely. De költözésről sosem volt szó, nekik ott nagyszerű, miattam meg csak nem fog pakolni a család. Na az szép is lenne. - Nem sok minden van, ami megmaradhatott volna. Szépnek szép, és ennyi. Majd maximum mutatok fotókat. – vigyorogtam egy sort arra, hogy majd felfrissítem a memóriáját sajátos módon. Persze, ezt nem gondoltam komolyan, nem erőltetek rá albumlapozást, mint az öreg nénik, akiknek mániájuk az ilyen. A nagyinál párszor megtapasztaltam. A házról alkotott képe valóban olyan. Nincs hangzavar, mindenki hagyja a másikat és a többi. Ez a legjobb, nem? - Na egeeen, hangzavart azt keresni nem lehet, kivéve, ha valakik épp egymásnak esnek. Elbújni meg lehet, csak kevés a hely és rád találnak. – tekintettem rá, ahogyan hátradöntötte a fejét és végigtekintettem az udvaron, ahol csend és sötétség honolt. Nos, valószínűleg a körlet is hasonló jelenleg, de itt jár a levegő és sokkal jobb. Az időt nézni meg totál elfelejtettem, de.. jelenleg az pont nem érdekel. Ellenben vele. Hmm. - Ugyan, nincs mit. – legyintettem csak, mert nem a háláért, meg a többiért csináltam. Ez is még a régi felem maradványa, ami felépül és beleépül az újba. Fura dolog, de jó. - Persze, bármikor. Majd körbelesünk hol van üres ágy és elintézzük. Egyhamar saját ágyad lesz és birodalmad. – húztam ajkaimra vigyor helyett most csak egy mosolyt, és elcsendesedtem. Csak figyeltem rá, néztem és kattogtattam az agyam azon, mit hozhatnék még fel. - Mesélhetsz még magadról, én holt unalmas vagyok. – hoztam fel ötletet, mert hát az igazság az igazság. Egy ideje nincs semmi olyan, amit megemlíthetnék és bosszant. De majd, változik. Egyszer.
|
|
|
|
Keith Young INAKTÍV
keiy. RPG hsz: 28 Összes hsz: 43
|
Leo... Előre dőltem, megtámaszkodtam a térdeimet, majd hallgattam a mondanivalóját. Tényleg szórakoztató alak volt, és egyáltalán nem bántam, hogy követtem. Sőt nagyon is jól jártam vele. - Rendben - mosolyodtam el most én is, amikor felajánlotta a segítségét. Nagyon is örültem ennek, mivel elég elveszettnek éreztem magam itt, mivel nem volt senkim, aki segített volna nekem. - Nem hinném, hogy unalmas lennél - mondtam végül, oldalra döntve a fejemet, és a fogammal kezdtem piszkálni a piercingemet. Általában ezt akkor csináltam, ha zavarban voltam vagy ideges. Most épp az előbbi állt fent, de próbáltam nem törődni vele, már csak azért sem, mert nem értettem miért is volt ez. - De miről szeretnéd, ha mesélnék? - kérdeztem végül. - Elég mozgalmas gyerekkorom volt - mondtam, meg sem várva a válaszát. Tulajdonképpen volt miről magyarázni. - Ír vagyok, a szülőapámat nem ismerem, anyám író, modell voltam, van egy két éves húgom, akit imádok, meleg vagyok, tizenéves korom óta dohányzom, drogproblémáim is voltak, nevelőapám van, aki ügyvéd, éltem Írországban, New Yorkban és most Rosenheimben lakom a családommal, bár jelenleg itt vagyok, ahogy az látszik is - foglaltam össze nagy vonalakban a tényeket. Hát igen, alapvetően ez vagyok én, és mindent fel merek vállalni belőle, az elejétől a végéig. Szép is lenne, ha nem tenném ezt meg. Milyen ember lennék akkor? - Szóval mit részletezzek? - vigyorogtam végül Leora, akire most már felnéztem, mivel ő már felállt a szökőkút pereméről. Késő lehetett ugyan, elég sötét volt idekint, de mi még bőven elbeszélgettünk és azt hiszem, nem most lesz vége a társalgásnak.
|
|
|
|
Leonard Harris INAKTÍV
tartalmas titulus helye RPG hsz: 72 Összes hsz: 1629
|
Keith Y. Sajátos lelkesedéssel álltam a segítség dolgához, de hát, ha egyszer most nem akartam tirpáknak tűnni, nem tudtam legyűrni. Valahogy most igaz az, hogy hiába akarjuk eldugni az érzéseinket, és való énünket, nem lehet. Pedig én igyekeztem, de már mindegy. A beleegyezésébe és mosolyára bólintottam egyet, hallgattam tovább, majd mikor felhozott engem, mint nem unalmas alakot, megingattam a fejem. - Na azt meglátjuk, hogy tényleg az-e. – néztem rá, ahogyan piszkálni kezdte a piercinget. Fura kis játék, sosem gondoltam komolyan arra, hogy nekem is lehetne-e egy. Nekem csak a színes sárkány figyel az alkaromon, eltűntetve a régi emlék maradványát, amit ifjú és bolond fejjel varrattam oda. Nem haltam abba bele, jó volt tőle végérvényesen megszabadulni. Azóta pedig egészen megszerettem a színes kis mintát a helyén. - Tök jól néz ki a bogyó. Nem fájt? – böktem végül a piercing felé, érdeklődő fejjel, majd kezemet visszapakolva hallgattam el, vagyis hallgattam volna, ha nem jön a kérdés. - Minde.. – be se tudtam fejezni, hiszen magától belekezdett. Így, félig tátva maradt ajkaim összecsukódtak, figyeltem inkább arra, mit mondott. Tessék, már izgalmasabb a gyerekkora, mint nekem. Mondom én, hogy unalmas vagyok, de nem kattogtam tovább a témán. Szép lassan jött fel minden, a származása, a családja. Én csak ácsorogtam csendben, a bagó dolog nem lepett meg, magam is egy időben rabja voltam, mostanra már kevesebb ragad a kezemhez, kifejezetten akkor, amikor elpattan a húr, vagy olyan a közeg. De, átugrottam valamit.. Eddig magam elé tekintettem, de lassan fordítottam felé, arcomon ne kevés meglepődéssel. Figyeltem én a többire is, de valahogy egy apró szócska ragadt meg bennem. Vajon miért.. Viszont igyekeztem meglepettségemet leplezni, megrázva a fejem, nagyjából a monológ végére össze is szedtem magam, rendeztem vonásaimat, és lassan ereszkedtem vissza mellé, lehuppantam vissza mellé a peremre. - Ühm.. – akadtam el kissé, én a nagy szószátyár, de szusszanva egy aprót, felé fordultam. Hát akkor, játszunk. - Osztrák vagyok, anya és apa együtt, évtizedek óta, egyszer mentek szét pár napra. Van egy nagy, hatökör bátyám, aki nálam hatszor rosszabb, amikor olyanja van. Fogjuk rá, hogy nem dohányzom, a drogokkal sosem éltem, mert nem nekem való, és én is me.. – csuktam össze ajkaimat, tarkóm vakarva hallgattam el kissé, inkább nem folytattam, amit akartam. - Voltam New Yorkban, az exem miatt, soha nem akarok oda menni többé, de amúgy Graz-ban éltem mindig. Milyen modellkedni? Olyan, mint aminek látszik? – és hát nagyszerűen másfelé tereltem a szót. Most nem volt poén, sem vigyor, csak komoly arc, ami nem tud mit kezdeni a dolgokkal. De hé, még semmi nem jelent semmit, szóval le kéne lőni magam. Néha túlságosan bele tudom lovalni magam a dolgokba, azok után is, amik történtek. Pedig, akkor megfogadtam, hogy soha többé, senki sem.. Nem akarok csalódni.
|
|
|
|
Keith Young INAKTÍV
keiy. RPG hsz: 28 Összes hsz: 43
|
Leo... Amikor a piercingemet kezdtem el piszkálni zavaromban, a beszélgető társamnak is feltűnt, hogy ott a fekete kis tüskécske. Hosszú évek óta megvan, már nem is tudom hány éve, bár eredetileg nem ez volt benne. Asszem egy karikát rakattam be, de már erre sem emlékszem. Azt a korszakomat gyorsan kinőttem, és rájöttem, hogy mennyire hülyén néz ki az úgy. Azután jött ez a kis tüske. - Nem volt éppen kellemes, de elviselhető - feleltem megvonva a vállamat. - Mintha valaki megharapott volna - hasonlítgattam, hogy legyen elképzelése Leonak is róla, bár egyáltalán nem biztos, hogy harapdálta volna bárki is a száját. Az enyémet jó párszor, és fene tudja miért, még szerettem is. De sosem erőltettem másra, nem szoktam akkora paraszt lenni, maximum, ha ittam. Sokat. Akkor nincsenek határaim. Aztán belekezdtem a mondókámba, és igazából nem lepett meg, hogy megakadt a közepénél egyetlen szón. A szexuális beállítottságomat ugyanúgy felvállaltam mindenki előtt, ahogy azt is, hogy X évig modellkedtem és jelenleg is pöfékelel, aránylag sokat is. Persze a társadalom nagy rész ezzel szemben elég elutasító. A homofóbia keményen begyűrűzött az emberek közé. Talán a régi AIDSes dolog miatt. Vagy másért. Fene se tudja, engem nem is érdekelt. Ha valakinek ez nem szimpatikus bennem, az ezer másik rendkívüli tulajdonságom mellett, akkor nem kell beszélgetnünk. Hittem a Sorsban, és nekem ez is benne volt a pakliban. És akkor jött Leo. Őszintén, először szimplán, azt hittem, hogy csak kinéz, mert előbb bújok ágyba egy másik sráccal, mint egy lánnyal, de aztán kénytelen voltam rájönni, hogy nem ez a baja. Sőt, valószínűleg, sikerült kényelmetlen helyzetbe is hoznom ezzel, hogy én hangosan kimondtam. - Nem néztem ki belőled - jegyzetem meg, csak úgy mellékesen, és elmosolyodtam. - Mármint... ezt ne vedd rossz néven, nem azért mondtam! - mentegetőztem, amint rájöttem, milyen hülyén is jött ki ez az egész. Mindegy. Talán, ha eddig nem utált meg, most sem fog. Aztán eltereli a témát, én pedig nem erőltetek semmit sem, végül is az egyetlen ismerősöm, akivel az ideérkezésem óta, tisztességesen tudtam beszélgetni. Nem állt szándékomban elrontani a dolgokat. - New Yorkot szerettem. A menedzserem is jó fej volt. Tulajdonképpen kicsit hiányzik is az az életforma, de hát... anyám jogosan rángatott el, amikor rájött, hogy a "barátaim" összehoztak a kokainnal. Akkor már füveztem is. Szóval... nem egy olyan kisgyereknek való az a környezet, mint amilyen én is voltam - mondtam, először nem igazán a kérdésre válaszolva, aztán folytattam: - De amúgy nem annyira csillogó dolog ez. Szép és jó, egy darabig. Amíg szeretnek a tervezők, és egy cápa az ügynöke az embernek. Nekem ezekkel szerencsém volt. De jó pár, velem egykorú, srácot és lánykát láttam csúnya állapotban. Alig voltam akkor tizennégy, mikor az egyik bemutató után összeesett egy fiú. Csúnya volt, eléggé megijedtem... - sóhajtottam egyet, és elhessegettem a gondolatot. Nem szerettem erre az esetre gondolni. Egyáltalán nem. - Na, de mindegy. A lényeg, hogy nem olyan, mint amilyennek elsőre tűnik, de nem is olyan rossz, ha nem csinál az ember nagy hülyeséget. Én aránylag jól kijöttem belőle - fejeztem végül be és egy pár pillanatig hallgattam, majd visszahelyezkedtem az előbbi pozíciómba, amikor már Leo is a szökőkút peremén üldögélt újra. - Tudod, azért örülök, hogy itt nem vagyok egyedül - jegyeztem meg egy szégyenlősre sikerült mosoly kíséretével, miközben felé fordítottam a fejemet.
|
|
|
|
Leonard Harris INAKTÍV
tartalmas titulus helye RPG hsz: 72 Összes hsz: 1629
|
Keith Y. Nem tévedtem nagyot, vagyis, lehetségesen eltúloztam a megítélést, miszerint milyen is lehet egy piercing belövése. Mivel még fülbevalóm sincs, nem tudom az érzést, hiszen más a tetoválás, de más, ha egy bizonyos ponton szúrják át az ember bőrét. Annak idején gondolkoztam extrémebb, vagyis extrémnek számító nyelvpiercingen, de végül nem mertem. Valahogy, nem értem meg rá, meg, mire rá is vettem volna magam, tárgytalanná vált. Túl sokat rágódom megint azon, mit tettem, vagy mit akartam megtenni érte, pedig nem kéne. Nem érdemli meg és ezt nagyon is jól tudom. Szóval, akkor figyeljünk csak rá. - Hát, akkor nem nagy dolog. Én is akartam, de aztán mégsem jött össze. Jó nekem így is. Megharapni? Attól függ, hogy hol van az a harapás. – na ez elég kétértelműre sikeredett, le is esik, koppan is és csak akkor röhögöm el magam, persze csak visszafogott stílusban, amikor leesik, mikre utalhattam. - Vagyis na.. mármint.. valahol egész kellemes, valahol meg borzalmas. Jó, ezt már nem tudom megmagyarázni jobban.. – sóhajtottam egy nagyot, miközben mulattam a saját hülyeségemen, amit összehordtam. De na, valóban más és más dolog, na meg más érzés. Mindegy. Főbb az, hogy már a komolyabb témák vizére eveztünk. Most kell összeszedned magad.. Sosem ítéltem el senkit sem, akárhogy is néztük. Bőrszín, származás, vérminőség, vagy a beállítottsága. Én sem voltam tökéletes, nem abba csöppentem bele. Fiatalon kezdtem, ezt belátom, nagy hévvel, sok érzelemmel és mára, már ha akarnám sem változtatnám meg. Elfogadtam mindent és megtanultam élni vele, ahogy ahhoz is, hogy nagyon sok idő után, egyedül néztem szembe a világgal. Nem volt jó, mivel évek múlása sok dolgot ragasztott az emberre, a megszokás, hogy volt mellettem ő, ott voltunk egymásnak. Elmúlt, és furcsa volt a világ. Más, de, talán kellemesebb. Így, a fiú dolgait sem ítélem el. Nem vagyok én senki, hogy megítéljem, hogy mi helyes neki és mi nem. Az ő élete, ahogy hallottam, már változtatott azon, ami rossz, így, már gond nincs vele. Meglepetés, ez ragadt rám, ezt ült ki arcomra, nem az elítélő, gyűlölködő felem éledt fel. Sose volt, nem is kell. Nem igazán volt értelmes gondolatom erre, inkább csak csendben ültem, megemésztve a dolgokat. Ő bátrabb, mint én. Én elvonultam, csendben voltam, nem ejtettem ki a számon, csak azon kevesek tudták, akik valamilyen úton-módon rájöttek maguk is, és elfogadták. Továbbra is féltem, tartottam attól, mit mondanak, hogyan néznek majd rám és, így már nem említettem fel senkinek. Ezért esett nehezemre még Neki is kimondani, illetve, saját magamnak hangosan mondani. Nem azért, mert nem bíztam benne. - Mármint? – értetlenkedtem egy sort, hiszen túlságosan elbambultam, de mosolyát elnézve próbáltam magam is, egy őszintét és minden gátlásomtól menteset produkálni. Következő szavai mutattak rá, mire célzott, kaptam észhez, hogy mit feszegettünk. Na igen, senki sem gondolta sosem, ez mindig az én kis személyes meglepetésem volt. Nem tudom, hogy későbbre kellett volna tartogatnom, vagy, jó, hogy így, az elsők közt böktem ki. Ajh.. - Jaaa… izé. Hát, én nem nagyon hangoztattam eddig, ehhez már nincs akkora szám. Meg, nem is akartam egy jó ideig emberi közegben lenni, szóval a falnak meg felesleges volt ecsetelnem. – vakartam meg a karom, hiszen tény, sokáig nem szocializálódtam, vagy ha emberek közé mentem, nem akartam vegyülni, vagy bármi mást. Akkoriban kellett a romokból várat építeni. Viszont a múlt helyett ismét ráfigyeltem, hiszen tématerelésemre válasz érkezett. Figyelmesen hallgattam, bólogattam aprókat, amikor egy-egy infó elhangzott és próbáltam vizualizálni, elképzelni, hogy milyen lehet élesben az, amit mesél. A téma sötétebb felénél szisszentem fel, hiszen nem épp a legjobb dolgokhoz nyúlt és számat húztam, amikor a fiú felemlítésre került. Kis belátást kaptam a kulisszák mögé, melynek egy része már gondolataimban is felmerült, na meg, elég ijesztőnek hangzott. - Hűű.. tényleg nem az volt. Jól tette, a szülők valahogy mindig nagyon jól tudják, mikor kell azt mondani, hogy itt ennek vége, ne csináld tovább, mert nem fogod bírni. És, ha még egy hangyányit is tiltakozol, akkor addig hajtanak, amíg azt nem mondod, hogy oké, akkor itt vége. Mindig is gondoltam, hogy a sok szépnek ára van és árnyoldala, ahol már semmi sem csillog. No, nem, mintha én olyan modellalkat lennék.. – tekintettem gyors magamra, majd még a gondolatot is elhessegettem és ismét a számat húzva gondoltam vissza a fiúra, akiről mesélt. - Igen, nem lehet örökké senkit hajtani. Addig bírta. Remélem volt esze és felhagyott a dologgal. Értem, akkor olyan… is-is. Valakinek megy minden rossz nélkül, valakiknek nem. Ez teljesen átlagos, valamennyire konyítok a mugli dolgokhoz, néha jobban le is kötnek. – gondoltam itt a tv-re, vagy bármi másra, amivel valaha elszórakoztam. Amolyan kettős volt a dolog nekem mindig is, mind a két világban jól érzem magam, valahogy, a kettő közt akarok majd boldogulni. A szavaira felfigyelve söpörtem el a jövőt, mosolyodtam el, most már könnyedebben, és bólintottam. Tényleg jó, ha nincs egyedül az ember. - Az a legrosszabb, akárki akármit mond. Legalábbis nekem. Egy ideig azt mondtam oké, megleszek én egyedül, még barátok nélkül is de ááá, nem lehet. Egy hülye miatt nem éri meg. Szóval, tudd, sosem vagy egyedül, csak, maximum nem lesz rá azonnal a jó társaságra. – pillantottam rá, miközben épp, nagy bölcs próbáltam lenni. De való igaz, ez velem mindig is így volt, és azt hiszem, így is lesz.
|
|
|
|
Zsolt Perott INAKTÍV
Demokrata fogó, Golyóálló Griffek terelő RPG hsz: 121 Összes hsz: 567
|
Lotte Biztos, hogy valami olyat mondtam, amit meg kellene bánjak. De miért bánnám meg, ha azt sem tudom mit. Nem igaz? De, igen. Azért igazán érdekelne, mit mondtam, de borzalmas lehetne, ha tudnám, mit mondtam. Szerencsére tisztázni tudtuk a leveles dolgot. Biztos jó lesz ez a séta, csak azt tudom remélni, hogy most nem találunk egy gödröt. -Gondolom. Elég furcsán nézel, szerintem jobb, ha nem tudom, hogy mit mondtam. A helyzet súlyával nem törődve mosolyogtam azon, hogy mennyire nem figyeltem erre, hogy ne gondolkozzak hangosan. De mit tegyek? Egészen elvarázsolt, ahogy nézett, csak amióta furcsán néz, azóta... furcsa. Min gondolkozik így belemerülve? Van az arcomon valami? Vagy a kabátomon? Nem hiszem... Tényleg ilyen durva? Tönkreteszem ezzel az idegeimet. Most már nem érdekel. -Akkor ne menjünk. Ejha, elég gyorsan változnak a gondolatai. -Igen, bizony sétálni. Ezen is csak mosolyogtam. Pontosan eltaláltam a hangsúlyt, ezen biztos ő is nevetni fog. Az irány amerre mutatott szimpatikus volt. -Rendben. Menjünk arra. Ahogy elindultunk, gondolkozni kezdtem. Fogjam meg a kezét? Muszáj elcsábítsam, hisz gyönyörű, mint bármely gyémánt a Földön. Káprázatosan néz ki mindig. A magassága sem zavar. Amikor szőke haján megcsillan a fény, én meg elolvadok. Ekkor elhatároztam, hogy megfogom a kezét. Gyönyörű, mint a napnyugta, mint, mint... Leonie... Úristen?! Mit teszek? Milliméterekkel Lotte keze előtt kapom el a kezem. Lehet, picit hozzá is ért. -Lotte, nincs kedvem sétálni. Hazakísérlek. Szerettelek volna elcsábítani téged, de eszembe jutott egy nálad is gyönyörűbb ékszer. A világ legszebb ékszere, és érte ver a szívem. Mindennél jobban szeretem Leonie-t.
|
|
|
|
Keith Young INAKTÍV
keiy. RPG hsz: 28 Összes hsz: 43
|
Leo... A válaszára akaratlanul is elnevettem magamat. Jól jött ki, hogy ilyen kétértelműen sikerült válaszolnia, és kicsit kellemetlenül is érintette talán, én pedig semmi esetre sem kinevetni akartam, de ez volt az, amit az ember nem bír ki legalább egy széles vigyor nélkül. Ráadásul én pont az a fajta voltam mindig is, aki nem bírta ki röhögés nélkül a helyzetpoénokat. És ez egy nagyon jó volt, a sok közül. - Teljes mértékben egyetértek - kacsintottam Leora, továbbra is szélesen vigyorogva. Őszintén megkedveltem a srácot, már csak a személyisége miatt is. Hasonlított rám, talán éppen ezért vonzott annyira és ezért követtem. Elképzelhető. Vagy lehet, hogy csak a Sors. Mint már említettem, hittem benne, talán az egyetlen dologban magamon kívül, és ami azt illeti eddig minden rendesen működött is, úgy, ahogy kellett neki. Amikor kiderült számomra is, hogy a beállítottságunk nagyon is hasonló, rá kellett jönnöm, hogy az imént nem a "tömegből való kinézést" láthattam a mellettem ülő tekintetében, sokkal inkább a meglepettséget. Igazság szerint, valahol szerettem is megdöbbenteni az emberek. Modellkarrierem utolsó éveiben előszeretettel keresték fel Colint az olyan új tervezők, akik meghökkentő, kirívó vagy épp lehetetlen ruhakölteményeket álmodtak meg és készítettek el. Sokan engem választottak. Állítólag elég karakteres volt a cuccokhoz az arcom. Ez már annyira nem is érdekelt, míg ők fizettek a menedzseremnek, én pedig megkaptam a hetven százalékomat. Anyám miatt. Neki akartam jót, most is azt akarok és ez mindig is így lesz. A legtöbb kamasz ki nem állhatja a szüleit, ellenben nekem jó ideig nem volt senkim, csak édesanyám, és ekkor főleg hozzánőttem. Az értetlenkedésén újfent csak mosolyogtam. Azt hiszem, annyira nem ködösítettem, hogy ne lehessen kitalálni, miről beszélek, és valóban pár pillanat múlva leesett neki is. És ami azt illeti megértettem. Én sem hangoztattam sokáig, mert úgy voltam vele minek. Aztán az egyik bulin, amit az egykori menedzserem rendezett, már mindegy volt, hogy titkoltam-e vagy nem. Nem volt kellemetlen, sőt... de kiderültek a dolgok. Ott valahogy fel sem tűnt. - Értem. New Yorkban fel sem tűnik az ilyesmi, és már hozzászoktam, hogy nem kell véka alá rejtenem semmit - mondtam, csak úgy, mellékes apróságként, majd magam elé bámultam és hallgattam mit mondott. De rá kellett jönnöm, hogy nem voltam ez esetben elég világos, mert félreértett. Nem szerettem arra gondolni, mi lett azzal a sráccal, már csak azért sem, mert ismertem, jobban, mint bárki más. Másnál volt, Colin többször próbálta megszerezni is, de nem hagyta el a menedzserét. Egyik legrettenetesebb pillanata volt az életemnek, amikor láttam összeesni. Akkor fogadtam meg, hogy sohasem tépek be, mielőtt színpadra lépnék. Szerencse, hogy a sajtó nem látta a történteket, az komoly probléma lett volna a szakmának. - Félreértesz... - ráztam meg végül a fejemet. - Az a srác összeesett és nem kelt fel. Túladagolta magát - tulajdonképpen ez valahogy a modellekhez tartozik, de akkor is sokkolt. Sosem fogom elfelejteni azt az üres tekintetet. Megráztam a fejemet, hogy kitisztítsam a gondolataimat. Nem akartam ilyesmiket agyalni. Jó rég volt, elmúlt. "A múlt egyetlen varázs az, hogy múlt." - Egyébként nem lennél olyan rossz "alapanyag" - ahogy Colin mondogatta az új embereknek -, mármint a modellkedéshez - pontosítottam, csak úgy, a rend kedvéért, majd egy mosolyt küldtem Leonard felé. Nem akartam, hogy a Halál beüljön közénk. Sosem szerettem az elmúlásról beszélni, én még fiatalnak tartottam magamat ehhez. Majd 70-80 évesen, amikor a nyugdíjamból fogok élni, akkor esetleg. - Igen, az így van - sóhajtottam, és kicsit már el is vesztem a gondolataimban. Ami azt illeti, nehéz volt. Németországban valahogy máshogy kezelték a dolgokat és jó ideig újra hallgatásba kellett burkolóznom a személyiségemről, mert nem volt annyira egyszerű, mint New Yorkban. És otthon ugyanez volt. Anyám tudta, neki muszáj volt elmondanom, amikor még senki másnak nem mertem. Viszont Klausnak fogalma sincs róla. Anyám biztos nem mondta el a nevelőapámnak, mert ez az én dolgom. Kérdés persze, hogy mikor kerül erre sor. Bár nem igazán akartam erről beszélni vele, valahogy nem volt olyan a viszonyunk. Egyedül lenni pedig mindig is utáltam. És itt ez súlyozottan volt igaz, mert nem tudtam csak úgy hazaszaladni, nem volt Colin, nem voltak a többiek, nem volt anyám vagy épp Misha. Az egyetlen kapaszkodóm jelenleg Leo volt. És azt hiszem, ha az utolsó mondatát más szituációban hallottam volna meg, most nem csak gondolkodnék. Persze kérdés, hogy egyáltalán szabad, vagy elutasítana. Végigpillantottam rajta, halványan mosolyogva. Eddig valahogy fel sem merült bennem ilyesmi, de mindegy. Honnan jövök én ahhoz, hogy egy most megismert emberkét befűzzek? Álmos vagyok, ez lehet a probléma. - Amúgy mit lehet errefelé csinálni, ha éppen nem órán unnám a fejemet? - kérdeztem végül. A csend egy rövid időre ránk telepedett és jó társaságban ezt nem szerettem. Leo pedig nagyon is jó társaság volt számomra.
|
|
|
|
Sharlotte Johanson INAKTÍV
RPG hsz: 395 Összes hsz: 6540
|
ZsoltSzinte kényszeresen benne van, hogy kezdjen magával valamit, de a helyzet úgy hozta, hogy ez nem fog menni, vagy nehezen. Mikor viszont a sétálás lehetőségét a fiú felhozta mondjuk úgy felcsillant a szeme, és helyeselt is. Persze csak a hátsó szándék, ami neki kedvez, az áll mögötte, méghozzá a menekülés. Nem szép dolog, de ez érdekelte legkevésbé. Zsolt válaszán még nevetett is volna, de már nem ment neki, csak egy nagyon is erőltetett vigyor. Tehát csak ment előre szótlanul, várva a megfelelő pillanatot. Persze túl sokat várt volna, ha még csendet is akar, az nem jött össze. Vagyis egészen pontosan egy kicsit sikerült csendben haladniuk, és tartani azt a szerinte szükséges távot, ami úgy minimum sokkal több mint egy méter, de amint egy kicsit nem figyelt és a környezetét kezdte kémlelni, figyelni a fákat és a természetet - mert az ilyenkor olyan nagyon szép... -, elkövetett egy hibát. Kezénél a levitás kezét érezte, hozzá is ért egy cseppet, amire fejét és tekintetét is hirtelen oda kapta. Majdhogynem fel is háborodott, de csak egy csúnya pillantással jutalmazta az egészen, és kezét elrántva onnan, a másikkal összefonta maga előtt. Talán a köszönésen kívül az első számára értékelhető megszólalás most hangzott el a késő délután folyamán a másiktól. Olyasfajta "Köszönöm Istenem" érzés futott át rajta, elképesztően megkönnyebbült. - Hát nem tudom mit vártál - vetette azért csak úgy oda neki. A mosolya már igazi volt, de még röhögnie is muszáj volt kijelentésként álcázott kérdése után. - De nem kell hazakísérned, eltalálok odáig egyedül is, kösz - egészíti még ki az előbbieket, ugyanazt a valljuk be, kissé gúnyos hangsúlyt használva. Még így is visszafogta magát, vagyis örülhet, mert egyébként durvább lett volna. Tehát még körülnézett, hogy merre is van az az arra, és tett is egy-két magabiztos lépést abba az irányba, majd azért még hirtelen megfordult sarkán és lépegetett vissza a másikhoz. Nem akart ő semmit, csak egészen egyszerűen felemelte az addig maga mellett tartott rózsát, és stílusosan visszanyomta a fiú kezében. - Ja, és azt hiszem ez is a tiéd - fűzte még hozzá, majd hasonló laza mozdulattal fordult el, és indult meg előre, hogy aztán kiérhessen az útra. Tényleg nem volt neki szüksége a virágra, csak zavarta volna, meg nem kell, hogy Alex félreértse, vagy bármi. Elég makacs, nincs erre szüksége. - Szia - kiáltott még vissza jó pár méterről, az 'a'-t jól elnyújtva. Már jó távol volt, és fogjuk rá, hogy addig egészen nyugisan lépdelt, akkor viszont elkezdett gyorsítani, ami átment kocogásba, majd futásba, hogy gond nélkül eltűnhessen, és elfelejthesse végre a történteket.
|
|
|
|
Antonio Welse Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
RonaldCsodálatos érzés volt. Végre nem csak röpködtünk, hanem passzolgattunk is. Hogy hogy nem tudja, hogy én hajtó akarok lenni? Nem mondtam talán el? De hát én úgy emlékszem, hogy mondtam. Na mondtam, vagy nem mondtam, mindegy. A nagy csodálkozás közepette észre se vettem, hogy nem válaszoltam. Mikor válaszra nyitottam a számat, akkor meg a torkomon akadt a szó. Mi van velem? Megfáztam? Á, nem ennyi idő alatt biztos, hogy nem fázhattam meg. Na jó válaszoljunk: - Persze hajtó, úgy gondolom az érdekesebb. Szerinted nem? Én ha nagy leszek, kijárom a sulit, akkor kviddics játékos akarok lenni.Ehhez foghatót még sosem éreztem. Életemben másodszor ülök seprűn, és tudok repülni. Sőt, én a barátommal repülést terveztünk, és ebből nem más, mint edzés jött ki. Passzolgattuk a kvaffot, és amikor elfáradtam szóltam: - Gyere, hoztam egy kis kaját a nagyteremből. Vajas kenyér, és rántott hús. Kérsz? Van paradicsomlé is.Boldogan repültem a még mindig a pálya szélén nyugvó táskámhoz. Kivettem belőle egy csomó vajas kenyeret. Azután jött egy kis doboz, ami tele volt rántott csirkecombbal. Ezek után hívogatóan néztem barátomra. - Hallod, ezek mind ránk várnak! Utána kipróbálhatjuk egymás seprűjét.
|
|
|
|
Ronald Little-Leah Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Antonio Welse-Rántott csirkecomb? Az egyik kedvencem. - Hirtelen megdöntöttem a seprűmet és célba vettem a táskát. Mégis Antonio megelőzött, úgy néz ki gyorsan kapcsolt. Ahogy földet értünk hozzátette:- A paradicsomlevet nem szeretem. Egy kis vajsört hoztam -Tényleg mondtad, hogy hajtó akarsz lenni. Az idén lehet benn leszek a házunk csapatában. Még nem tudom melyik poszton. Majd eldől. -haraptam bele a rántott csirkecombba. - Nincs kicsit hűvös?- nem vártam választ. Páran az eddig nézelődök közül odajöttek. Leginkább elsősök. Hamar megnyugtattam őket, hogy falatozás után újra fent leszünk és tovább játszunk. - Persze, már alig várom, hogy a Nimbuszoddal repülhessek. A vajsörből megkínáltam barátomat is, habár a paradicsomlére nem tudom jó-e. Mindenesetre engem felmelegített kicsit. -Akkor elvihetem a seprűdet kicsit? Had mutassak az elsősöknek pár trükköt.
|
|
|
|
Leonard Harris INAKTÍV
tartalmas titulus helye RPG hsz: 72 Összes hsz: 1629
|
Keith Y. Hát, sikerült szerencsétlenkednem egy sort, de nem bánom, egye kukac. Legalább jót nevetett a dolgon, utólag én is nevettem csak, vagyis magamban, amúgy pedig, vigyoromat vettem elő. Nagyon furán fogalmaztam és még magamnak is feltűnt, ott pedig, már akkor kicsit gondok is vannak, de sebaj, túl lehet élni. A gondolataim átmentek, amik a fejemben cikáztak a szó hallatán. Furák, de igazak. - Huh, akkor jó.. reméltem, nem csak én vagyok ezzel így, megmutatva a mazoista felem. – a kacsintására csak néztem őt, tovább vigyorogva, minta most úgy maradt volna az arcom, és, mintha nem is akart volna változni. Egészen jól érzem magam, holott csak egy kis fogócskának indult az egész. Néha még mindig fura és jó dolgok történnek velem. Valahogy nekem még mindig a szócska kavargott a fejemben, mintha megakadt volna a lemez. A saját számon nemigen csúszott ki a dolog, emlékeim szerint csak egy embernek meséltem róla életemben, úgy igazán, igazi szavakkal, önszántamból. Egynek, aki akkor vált a legjobb barátommá, de sajnos már nincs az iskolában. Az, hogy a többiek idővel rájöttek vagy csak kikövetkeztették, más. Merőben más, mintha én állnék eléjük a dologgal. Még magamnak is csak akkor vált egyértelművé a dolog, amikor elcsattant az első csók. Fura, mindig is azt hittem, hogy az ilyen dolgok szép sorjában tárulnak az ember elé, de nem. Képes egy egész másodperc úgy alakítani a dolgokat, hogy arra amúgy soha nem is gondolt az ember. Ez a múlt, a jelenem és a rizsa. A fiúra tekintve kapaszkodok vissza a valóságba ismét, a szavaira koncentrálva. Arra nem volt tippem, nálunk, a városban hogy fogadnák az ilyet, nemigen próbálkoztam anyámékon kívül másnak megosztani a dolgot, ők is csak akkor tudták meg, amikor hazaállítottam és furcsán viselkedtem. Egy ideig még lepleztem, de aztán nem tudtam. És, mindennek a teteje: jól fogadták. Apa nem annyira, de mégsem száműzött. Ennek azért örültem. - Szerintem is jobb, ha nem rejtegeti az ember. Igazán nagyon vicces dolgokat bír hozni a dolog. Engem például egy lány megcsókolt, ami után rájött, hogy valami nincs rendben. Kellemetlen volt a dolog, mert akkor ugyan csak kisebb balhé volt, de az összeveszés csak ezután érkezett. Nem akarok olyan többé, baromi kínos volt. – ráztam meg a fejem, visszaemlékezve a teremben történtekre, majd arra, hogy az újság megjelenése után, a kedves mit művelt. Nagyon nem volt kellemes, amikor mindenfélét az orrom alá dörgölt. Na mindegy is, már vége.. szerencsére. Arra, hogy valamit félreértettem, csak meglepetten, és kíváncsian pislogtam. Nem hittem volna, hogy ebben lehet mit félreérteni, de nekem sikerült. Na igen, másfele kavarognak a gondolataim nagy része, így megesik. Pedig nem akartam, figyeltem. - Óóó… ne haragudj. Akkor részvétem, csak reméltem, hogy nem tragédiába fulladt. – nem tudtam, milyen lehet az, eddig csak képernyőn szembesülte a dologgal, de úgy is eléggé rémisztő és szörnyű volt. Mindennek ára van, azoknak pedig főleg, maga az élet az, ami a játék tárgyává válik és megszakadhat. Ezért sem vágyom azokra a szerekre, soha. Valahogy félek tőlük, hívhat akárki gyávának. Az vagyok. - Hmm, ezt sose gondoltam volna. Akkor annyira nem vagyok selejtes. – nevettem a dologra, majd, kihúzva magam, egyszerűen bepózoltam a hecc kedvéért, játszottam, végig vigyorogva. Előreengedve magam, végül visszahelyeztem testtartásom abba az állapotba, amiben eddig voltam és leálltam. Nem akartam a fejemet sem játszani, vagy bármi más, de a poén kedvéért ez jól jött ki, na de mindegy is. A sóhajtására nem reagáltam, már csak bólintottam. Ebben nem nehéz egyetérteni a másikkal, bár vannak, akiknek viszont az a jó. mindegy is, nem megyek bele, hogy kinek mi jó és mi nem, elmenne vele az egész éjszaka, meg a nappal is, mindenki más, maradjunk ennyiben. Inkább elhessegettem a dolgokat, és elgondolkozva forgattam gondolataim között a kérdését. Tény, hogy sok dolog van amit lehet, kérdés, melyikhez mennyire van kedve. Na de ezt majd ő mérlegeli. - Aludni, az egyik legjobb. Akkor vannak a termek, mint példáuuul.. az a zenés, művészetes terem, meg ilyenek. Van alagsor, kínzókamrával, ööö.. konyha, terasz, bazinagy udvar, és el ne felejtsem, ott a falu is. Ott meg minden van szinte, amit akar az ember. Szóval császkálni lehet, iszogatni, enni, vásárolni, színes a felhozatal. Ez mondjuk tetszik a dologban.- foglaltam össze dióhéjban a dolgot, megemlítve párat, csak hogy tudjon róluk, és kiszemelve egyet, jobban érdeklődjön. Ha akar. - A falut is megmutathatom majd, vannak ott jó pub-ok, meg kajáldák. – hoztam fel végül a dolgot, magamat is meglepve ezzel, de nem érdekelt. Ismerkedni szabad, jó társaságot élvezni pedig.. kimondatlanul jó.
|
|
|
|
Keith Young INAKTÍV
keiy. RPG hsz: 28 Összes hsz: 43
|
Leo... Végül már ő is vigyorgott a dolgon, én pedig továbbra is remekül szórakoztam ezen a nyelvbotláson. Még mindig úgy gondoltam, hogy nagyon jól sikerült ez a mondata, és szerencsére nem az a fajta volt, aki mindenáron próbálta kimagyarázni magát, helyette még inkább elviccelte, amire én is vigyorogtam egy sort. Igaz mondjuk az is, hogy átfutott az agyamon, hogy vajon mennyire mondta komolyan. Már csak úgy kíváncsiságból is izgatta a fantáziámat a dolog, de aztán a válaszával visszarángatott a pillanatba, én pedig leszidtam magamat, hogy már ilyen dolgokon kezdtem el gondolkodni, ahelyett, hogy Leora figyeltem volna. - Hazudnék, ha azt mondanám, nem kerültem már hasonló helyzetbe - feleltem egy mosoly kíséretében. - De szerintem a legtöbb esetben ez fennáll - tettem hozzá, vállat vonva. Igen, elég valószínű, hogy a legtöbb homoszexuálisnak volt már kellemetlen perce egy nővel, aki nem vette a lapot elsőre. De ház ez már csak ilyen. Inkább egy csalódott lány, mint a hazugság, nem igaz? Az a bizonyos srác, sajnos, nem volt kivétel a sok közül. Én meg azért nem tartoztam a sok közé, mert nem is igazán kezdtem el a narkózást és azt hiszem, ez az én nagy szerencsém, meg hogy anyám elhozott onnan, akármennyire is ő keresett először modellmunkát nekem. Colin meg kiszúrt, s nem volt megállás. Néha még visszahúz a szívem, mert hát ott nőttem fel, a menedzseremmel és a többi kifutómodellel, de azért tisztában voltam vele, hogy milyen veszélyei lennének mindennek. És én nem akartam összeesni egy bemutató után. - Előbb-utóbb mindenki elmegy, csak az időpont és a mód más - mondtam végül fanyar mosollyal az arcomon. Rossz emlék, talán kár is volt felhozni, igaz, most már mindegy. - Nem, semmiképpen nem vagy selejtes - feleltem szélesebb mosollyal az arcomon, majd a pózolására újra elvigyorodtam. Szórakoztató emberke volt Leo, örültem, hogy egy ilyen embert sikerült megtalálnom, mert hát nyilván nem mindenki színfoltja ennek az iskolának. Ő ilyen volt. - Ha jól értem, akkor szeretsz aludni - hangomban benne volt a bizonytalanság is, de mégsem kérdés volt. Elég egyértelműnek tűnt, de ha még csak akkor majd kijavít. - Örülnék, ha majd körbekalauzolnál a faluban is - feleltem mosolyogva, bólogatva és őszintén reméltem, hogy valóban lesz egy ilyen utunk. Egyrészt, mert ha már itt voltam, akkor legalább ismerjem meg a környéket, másrészt meg, szívesen ütném el az időmet Leoval.
|
|
|
|
Leonard Harris INAKTÍV
tartalmas titulus helye RPG hsz: 72 Összes hsz: 1629
|
Keith Y. Kellemes és kellemetlen dolgok, válogathat belőlük az ember dögivel. Főleg, a mi esetünkben. De jelenleg csak egy mondat volt, kinek ez, kinek az. Nem volt vészes, így, miután kellően kimulattam magam, lapoztam egyet fejben és elléptem a dologtól. Megóvtam magam, meg kissé őt is, hogy olyan irányba tereljem a gondolatokat, amik nagyon nem ide kellenek, na meg, nem most. Megvan mindennek a határa, ahogyan ennek is, a többi pedig majd alakul, ahogyan alakulnia kell. Ez csak azon múlik, hogy viszonyulunk a dolgokhoz, meg a többi. Kiderül. Megértettem, hogy került már ilyen helyzetbe és még átérezni is át tudtam. Hogy is ne, szerencsére azonban, én már kerültem az ilyesmiket, valahogy azóta óvatosabb vagyok. Nem akartam senkit sem tévhitbe keverni, mindig is visszafogtam magam, hogy ne történhessen semmi. Eddig működik, elég jól. - Igen, mert azért a lányok néha tudnak felfogni úgy dolgokat, ahogyan nem kéne. Vagyis, egyes gesztusokban többet látnak, mint ami. Vagy nem tudom, nem értek a lányokhoz. Hajaaj. – tényleg bonyolult nekem a dolog, hogy mit és hogyan gondolnak, tesznek, de sosem törtem magam azon, hogy meg is értsem. Felesleges, amennyit kell tudni, azt tudom, a többi pedig olyan toldalék, amiket annak kell jobban ismernie, akinek jobban foglalkoznia kell a dologgal. Az pedig, nem ebben az életben leszek én. Hol itt a gond? Sehol. Sajnáltam az ismeretlen srácot, hiszen senkinek nem kell így végeznie, de sajnos, ezen már nem lehet változtatni. Nem vigyázott, és megkapta érte a „büntetést”. Ennyi, semmi több. Szerencsére Keith-nek nincs már ilyen gondja, ahogyan hallom, észhez térítették, visszalökték arra az útra, ahova kell. Nem tudom, én hogyan éltem meg volna hasonlót. Lehet, hogy nem bírtam volna, lehet, hogy meg sem érintett volna, nem tudom. Attól függene, hogy akkor, ott, abban a pillanatban, hogy és miként élek, mi van bennem. Nem tudom ebből a távlatból sem elképzelni sem lepörgetni magam előtt a helyzetet, de nem is baj. Vele kell törődnöm, nem a rosszal. - Ez igaz, nem lehet kikerülni. Na de ne firtassuk. Majd a nyugdíjas otthonban ráér. – söpörtem el a témát, mert, ahogy láttam, neki sem volt róla könnyű beszélni, és nekem se épp a kedvenc témám volt. Igazándiból a dolog riaszt engem, és gondolni nem akarok rá, nem is baj. Inkább törődtem azzal, hogy hogyan ítélt meg. Erre már elmosolyodtam, jó, ha más valóban nem lát annak, és nem azért, mert az egóm növelné. Csak.. jó. jól esik. - Köszönöm. – nyögtem csak ki ennyit, mintha zavarban lennék, de nem voltam. Csak szimplán nem tudtam értelmesebbet kinyögni. Na jó, lehet, hogy abban voltam kicsit.. De csak éppen hogy. Inkább fordultam a víz felé, persze még mindig figyelve rá, és kezemet a vízbe mártva szórakoztam kicsit, pacsáltam, mint a gyerekek. - Az nem kifejezés, a legjobb hobbi. – vigyorogtam a témára, majd, frissítésképp, az arcomat vizeztem be kissé, túrtam bele tincseimbe vizes kézzel, hátratűrve azokat. A hátam már megszáradt úgy-ahogy, nem is éreztem, hogy vizes lenne, vagy, hogy fázna. El is felejtettem, hogy mi történt azzal, annyira lefoglalt a társasága és a téma. Hű. Kiegyenesedtem végül, visszatekintve rá, bólintottam a dologra. Nincs ellenemre, hogy vele menjek, sőt. - Simán. Amikor csak jó neked, mehetünk. Én ráérek, na nem mindig, mert edzés van, meg órák, de az időm nagy része szabad, szóval mehetünk a faluba is. Csak előbb intézzük el neked a szobát. – hoztam a kis vázlatot a dolgokat illetően, hiszen előbb a gólyalakból jusson ki, aztán azt meg is lehet ünnepelni a faluban. Na, egész jó terv, nem?
|
|
|
|
Keith Young INAKTÍV
keiy. RPG hsz: 28 Összes hsz: 43
|
Leo... - Majd talán a húgom miatt egyszer megértem a nőket, de addig nem sok esélyt látok erre - jegyeztem meg egy széles mosoly kíséretében, miközben eszembe jutott a világosbarna hajó kislány, aki még csak most tanult meg beszélni. Persze ez erős túlzás, de nekem úgy tűnik. Nagyon gyorsan megnőtt, és valahogy örülök, hogy ő a kisebb és nem én. Nem szeretnék nagyobb testvért, valahogy elnyomva érezném magam, legalábbis azt hiszem. Szerencsére ez sosem jött ki a kapcsolataimban, volt már fiatalabb és idősebb emberkével is dolgom. Igazság szerint nem tudtam volna eldönteni melyik a jobb, mert mindegyik exemmel más volt. Máshogy jó. - Ez mondjuk hátulütője New Yorknak, mert - és ez nem titok - a legtöbben biszexek. És valamiért a csajok nehezen értik meg, ha velük nem akar ágyba kerülni az ember. Ilyen szituációba sikerült többször belefutnom, bár csak egy volt nagyon kellemetlen - mondtam végül, majd megvontam a vállamat. Ez is elmúlt. Az éjszakázások és a hihetetlen bulik, egy-egy jó fej tervező konfekcióruhájában. Volt abban valami egyedi, ha az ember egy ilyen bulin egy különleges darabban jelent meg. Akkor különösen figyeltek rá a többiek. Kétszer tehettem ezt meg, vagyis inkább rajtam múlt, mint másokon, de ez részlet kérdés. Van még valahol, otthon a szekrényemben pár olyan cucc, amilyen biztos nincs senki másnak. De ezek a szekrényben is maradnak, mert a tervezőjük jelentett is valamit. Ki így, ki úgy. Ebbe nem igazán kell belemenni. Visszatérve a gondolataimból újra Leora fókuszáltam, aki közben már a következő válaszomra reagált, én pedig csak bólintással nyugtáztam, hogy igaza van. Semmi értelme ezen rágódni. Neki főleg, nekem meg szintén. Nem fog megváltozni a múlt. Mi élünk, és én szeretek élni. Valóban élni, nem csak létezni. Azt hiszem, sikerült némiképpen zavarba hoznom a modellkedős megjegyzésemmel, de mivel nem kezdett el idegesen ficeregni és magyarázkodni, nem kezdtem el én sem tovább fűzni a dolgokat. Az is megfordult a szőke hajas buksimban, hogy egyszerűen csak nem volt mit mondani. Tulajdonképpen ez jogos. Dicsértem és pont. Hova kéne ezt ragozni. A pózolós bemutatója éppen elég volt már, persze nem rossz értelemben. Szórakozottan figyeltem, ahogy bevizezi az arcát, aztán a hajába túr. A sötét tincseken megállt néhány kósza vízcsepp. Pár pillanatig talán el is bambultam, nem tudtam biztosan, csak azt, hogy a hangja térített észhez. Kezdtem fáradni valószínűleg, de túl jól szórakoztam. - Igen - bólintottam végül mosolyogva. - Még azt is ki kell találnom, hogyan hálálom meg a segítségedet - jegyeztem meg, miközben újra rágcsálni kezdtem az ajakpiercingemet belülről. Zavarban is voltam meg talán kicsit ideges is, bár nem tudtam volna megmondani miért is igazán, mert ebben nem volt semmi extra. Vagy mégis? Talán még szerettem is volna, ha van... Vagy nem? De mindegy is, a kérdés az, hogy: van? - Egyébként milyen edzés? - kérdeztem végül elterelve a témát. Úgy éreztem, jelenleg ez az egyetlen kapaszkodóm, mielőtt kínossá válnának a dolgok.
|
|
|
|
Szelniczky Mínea INAKTÍV
RPG hsz: 169 Összes hsz: 426
|
Dávid
Nem bírom ezt a hirtelen váltást. Már ami az időjárást illeti. Alapvetően nem vagyok az a típus, aki hosszútávon képes megmaradni a hátsó felén, főleg ha a néhány héttel ezelőtti katasztrofális időt felváltja a napsütés. Nemrég még öt réteg ruhában is vacogtam, túlzás nélkül, most meg rövidnadrágban és egyszerű atlétában is meg lehet dögleni. Eddig nem hittem ebben a globális felmelegedés szarságnak, de most már komolyan elgondolkodtat, hogy lehet valami gikszer a bolygónk működésében – nem, nem gondoltam komolyan, egész biztosan nem ez okozza az időjárás ilyen fokú ingadozását. Egy kisebb táskával és benne egy rakat könyvvel haladok végig a folyosók végeláthatatlan tömkelegén, hogy végre kimehessek a szabadba. Ki akarom használni, amíg megtehetem. Azért most kifejezetten örülök annak, hogy nem tartozom az iskola legszociálisabb diákjai közé, és nem kell az útba kerülő társaim felének megjátszott mosollyal köszöngetni, még mindig nem találtam olyan személyt, aki annyira lekötött volna, vagy annyira érdekesnek látszana, hogy időt fecséreljek rá. Hát, sajnálom – nem vagyok az, aki könnyen nyílik meg mások előtt, az meg aztán végképp nem, aki jópofizik csak azért, hogy megszerezzen vagy megtartson egy barátnak vélt személyt. Bár a szüleim megígértették velem, hogy próbáljam megütni a normálisnak nevezhető mércét, és legyek kedves, ne üldözzek el rögtön mindenkit magamtól, mert állítólag ebben az esetben nekem lenne a legnehezebb. Majd meglátjuk. Kiérve a rétre körülnézek, és ki is szúrok egy üres padot valahol a távolban. Tökéletesebb nem is lehetne, félig egy fa árnyékában. Megejtve egy halvány mosolyt meg is célzom és szuggerálom a közelében lévő tanulókat, hogy még véletlenül se próbálják meg elhappolni előlem. Egy aprócska, alig látható bólintással nyugtázom, hogy az ülőalkalmatosság továbbra is üres marad, hogy aztán kényelembe helyezhessem magam rajta. Körül járatom a tekintetemet a helyen, aztán előkotrom a tankönyveimet. Egy kicsit le vagyok maradva az anyaggal, és mivel jobb dolgom nem igazán akad, gondoltam nekiállok pótolni. Nem túl megszokott tőlem, minden bizonnyal néhány percen belül meg is unom majd, és inkább a napozás mellett döntök. Egyik lábamat átvetem a másikon, felsóhajtok és az ölembe véve a sötét varázslatok kivédése tankönyvet, lapozgatni kezdek, míg el nem érek az aktuális anyagrészhez. Fintorgok egyet és még napszemüveg is szükségeltetik, hosszú távon nem bírom a hunyorgást.
|
|
|
|
Zsolt Perott INAKTÍV
Demokrata fogó, Golyóálló Griffek terelő RPG hsz: 121 Összes hsz: 567
|
Leonie Miért szeretem én ennyire a vörös gyönyörűséget? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy teljesen elvarázsolt. Akkor is szeretném, ha nem nézne ki ilyen jól. Jó a természete, élvezet vele lenni. Tudom, mindent meg kell tegyek, mert belehalnék, ha mást szeretne. Nem lenne értelme az életemnek nélküle. Ezért is határoztam el. Ő mindig, és mindig a mesebeli szőke hercegre várt. Ezért festettem a hajam szőkére. A mai nap nem voltam órákra. Egész nap erre készülődtem. Hozattam egy fehér lovat, egy ismerősömét. Gyönyörű ló, szép a szügye, gyors. Nem az én lovam, mert ami nekem van az barna. A hatás kedvéért a fehér mellett döntöttem. Egész nap vele foglalkoztam. Lecsutakoltam, és próbáltam megszokatni vele magam. Még nem ismer engem igazán, ezért több stílusban próbáltam ki. Csak ámulni tudtam, kivételes ló. Mikor az idő már eltelt elővettem egy pergament, és írni kezdtem. A levelemet Leonie-nak címeztem: Leonie, miután ebédeltél, kérlek gyere le a rétre. Szeretnék találkozni veled. Kényelmes ruhába öltözz, amit nem sajnálsz, ha elszakad. Ne öltözz ki, te bármiben is vagy, gyönyörű vagy. Nem fogod megbánni. Zsolt P. Miután befejeztem levelem, egy bagollyal elküldtem. Míg vártam, galoppolni kezdtem Jeges Fuvallattal, mivel ez a ló neve. Minden készen áll. Fuvallat fel van nyergelve, le van csutakolva, és meg is van etetve. Minden lány szereti a lovakat. Szerintem Leonie az elején kicsit félni fog, de bátorítani fogom. Kicsit magas Fuvallat, de segítek felülni Leonie-nak. Minden tökéletesen el van tervezve, minden tökéletesen kell működjön. Ha fele olyan jó lesz ez a találka, mint ahogy én szeretem Leonie-t ez a délután tökéletes lesz. Az almák félre vannak téve, ha Leonie megeteti nem fog annyira félni. Nagyon magas ez a ló, lehet ilyen magasat nem is látott. Én egy bő inget vettem fel, egy bő szövetnadrággal. A hajamat is növesztettem már egy ideje, már nagyjából vállamig ér, ami jól van fésülve. Csak azt remélem nem fog a szemembe hullni. Az nagyon kellemetlen lenne. Valószínüleg előre lassan fogok menni majd gyorsabban. Magamban mégegyszer elmondam aa verset, amit Yar írt, hogy elmondjam Leonie-nak.Ezután vágtatni kezdtem. Majd újra galopp. Ezt addig, amíg Leonie megérkezik.
|
|
|
|
Leonie Rohr INAKTÍV
padláslakó RPG hsz: 467 Összes hsz: 3431
|
Zsolti fiúKapott egy levelet. És ezzel egy időben majdnem ledobta szép vörös bozontját a feje tetejéről. Egyszerűen képtelen felfogni, hogy Zsolti fiú mit akarhat még tőle. Hiszen a kis törpe meg van győződve róla, hogy elég egyértelműen lejön viselkedéséből, semmit az égvilágon nem szeretne a sráctól. Egyrészt roppant félelmetesnek tartja, hogy valaki ennyire ragaszkodik és nyomul, másrészt el nem tudná képzelni magát egy kapcsolatban. Kivéve talán, ha maga a Szőke Herceg lépdelne elé. Áhh Herci… gondolatai minduntalan vissza-visszatérnek a tegnapi reggelihez, mikor megsózta a Coltrane gyermek italát csupa szeretetből, amíg nem figyelt. Ezen emlékeknek köszönhető, hogy a végére már magában rötyögve, ugrándozva ér le a rétre. Ráadásul annyira elmerült saját kis álomvilágában, hogy mikor meglátja Zsolti fiút szőke hajjal, fehér lovon, egészen a földig esik az álla. Keith. Villan át agyán a név, mert egy fél másodpillanatig azt hiszi, őt látja. Kicsit olyan ez, mintha füstbombát dobtak volna az agyába. Rózsaszín füstbombát. Aztán ahogy lelkesedve továbbugrál, szép lassan, iszonyatos csigatempóban, de kezd kitisztulni a kép, és nem kis szomorúsággal kísérve leesik neki, hogy ki ez az illető. Hát persze! Te buta vörös! Hiszen Zsolti fiú hívta őt ide. Ma már másodjára csiklandozzák meg állát a fűszálak, úgy ledöbben. Mi az olvadt fagylalt folyik itt? -Hee.. hello! – Nyögi ki zavartan, miközben körbepillog a réten. Huhh, mázlija van, akad még diák, aki errefelé cselleng ebédidő után. A gyönyörű paci láttán pedig még azt is megérti, miért kellett a játszós ruha. Bár amennyire ki volt hangsúlyozva, hogy rongyolódni fog a szerelése, minimum azt várja, hogy ez a ló menten rá fog támadni, és majd jól hátsón harapja. Gyorsan lép is egyet hátra. -Eeez mi? – Mutat először a szerelésre, a hajra, majd a lóra, a fűben elhagyott rágóra, a rét szélén álló bokorra… Hátha amíg Zsolti fiú mindent elmagyaráz, lesz ideje meglógni. No, de nem szabad ilyenekre gondolnia. Még nem. -Ömm… hátttt… - A értelmes szavak most olyanok, mint az odaégetett tészta. Nem tudja előkaparni magából. Anyu, segíts! Képtelen eldönteni, hogy ez most itt a „Kész átverés”, valami színdarabot gyakorolnak, vagy mi? És ezen most sírni vagy nevetni kell? -Neked meg mi történt a hajaddal? Kiszívta a nap? – Hűűű, Zsolti fiú jó sokat ücsöröghetett ám a szabadban, hogy így beszőküljön. Ez fura. Nagyon. Roppantmód. -És a ló? – Szép a ruhád, szép a lovad...! Mondaná Süsü, de Leonie kicsit máshogy folytatja. -Én szerintem nem hozhatsz ide lovat csak úgy. Ezért büntetést kell adnom ám. – Ha a srác meg is próbált volna romantikázni, a törpike már csírájában elfojtja azt, pedig valójában halovány fogalma sincsen róla, hogy ez mennyire szabályos.
|
|
|
|
Caius Randy Woodrow INAKTÍV
RPG hsz: 156 Összes hsz: 452
|
SharlotteCsodálatos idő van és azt hiszem, hogy már régen sétálgattam csak úgy, gondtalanul a birtokon. Most szerencsére éppen nincs órám és edzenem sem kell, úgyhogy egy kiadós ebéd után érkezem a Fénylő Lelkek Udvarához. Mindig is szerettem ezt a helyet, kellemes nyugodtsággal tölt el. Az idő is gyönyörű szép, úgyhogy nincs is jobb, mint sétálni egyet a birtokon. Egész nagy kört tettem, de végül ide érkeztem, hiszen tényleg szeretem ezt a helyet. Mostanában nem nagyon élek társasági életet, élvezem, hogy bizony Mestertanonc lettem. Habár kicsit fárasztóak az órák, sok tanulnivalóm akad, azért baromira élvezem, hogy immár "nagy" vagyok. A vizsgáim is egész jól sikerültek, a szüleim is büszkék voltak rám. Hiszen - igaz, hogy tanulok tovább, de - elvégeztem egy alapfokú iskolát és nem is akár milyet, hiszen azért a Bagolykőnek elég nagy hírneve is van. Jó, persze nem egy Roxfort, de nem marad le tőle nagyon sokkal. Szeretem ezt a sulit, mindig is szerettem, és örülök, hogy itt tanulhatok első éves koromtól fogva. Zsebretett kézzel sétálok az udvar felé, ahova gyönyörű szépen besüt a napfény és megcsillan a kúton, ami az udvar közepén van. Egy egyszerű fekete farmer van rajtam, egy zöld ing, alatta egy fekete pólóval és egy sima sportcipő. Szeretem a lazaságot, szeretem kényelmesen érezni magam. A szememre egy napszemüveget is biggyesztettem, kezemen pedig ott van a bőrkarkötőm, amit még anno Mercédesztől kaptam. Eszembe jut a lány csinos arca, és elgondolkozom, hogy vajon mi lehet vele és hol lehet? Azért kicsit hiányzik, hogy nem látom, de hát... Sajnos ezt hozta a sors. A lányon gondolkodva leülök az egyik padra úgy, hogy a támlájára ülök, a lábam pedig az ülő részen van. A térdemre hajolva támaszkodom és lazán ücsörögve élvezem a napsütést és nézem a kutat, ahogy halkan csobog bele a víz. http://www.polyvore.com/cgi/set?id=79641993
|
|
|
|
Sharlotte Johanson INAKTÍV
RPG hsz: 395 Összes hsz: 6540
|
CaiusruhaNéha napján azért neki is akad szabadideje, még ha mostanában elég sok dolga van, extra feladatok, a házimunka, meg persze a tanulás, ami nagyon az alap dolgok között van. De ha már hétvége, és végzett mindennel, akkor miért ne térhetne vissza egy kicsit régi énjéhez, és kezdhetne csak úgy sétálni, mint régen? Ruházata egyszerű, rövidnadrág, fekete felsővel, a magassarkú, ami elengedhetetlen, de most nyitott, szandálszerű, darabot viselt, a jó időre és a napsütésre tekintettel pedig a napszemüvege is elengedhetetlen kellék. Haja csak úgy össze-vissza állt, nem foglalkozott vele, csak ment. A faluba annyira nem akart, ott ilyentájt elég sokan vannak, meg olyan hely sincs, amire ő vágyott. Azt tulajdonképpen nem tudta, mit akar, csak valami mást, mint a megszokott, éppen ezért indult el a kastély felé, és útja szépen lassan a Fénylő Lelkek udvarára vezetett. Meglepetésére nem volt egyedül, de nagyon ismerős volt neki a fiú, csak először nem ugrott be, honnan. Megszokottan mosolyogva közeledett, ahogyan gondolkodott, ki is lehet, majd aztán beugrott, hogy kviddicsezik, és talán Caius lehet a neve, de ebben nem volt biztos. A különös ülőpozícióval nem sokat foglalkozott, hiszen annyira nem meglepő. - Heló! - köszönt pár méter távolságból, persze egyre közeledve, majd ahogy a padhoz ért, a másik oldalára ugyanúgy feltelepedett, mint a másik, könyökével térdén támaszkodva, és fejét felé fordította. - Mi járatban erre? - tett fel egy eléggé közvetlen, de furcsa kérdést. Abban sem volt igazán biztos, hogy a fiú tudja, hogy ő kicsoda, még hogyha ő maga már tisztában van vele, hogy a mellette ülő az bizony terelő a Főnixeknél. A játékosokat csak megjegyzi még, akkor is, ha elég sok embert kell memorizálni a kinézetre és névre mostanság. Ennél többet egyelőre nem kívánt kérdezni, közölni, vagy bármit csinálni, mert az már rajta áll, hogy vevő-e a beszélgetésre, akar-e társalogni, vagy bármi, mert akkor majd folytatja természetesen, de addig csak vár.
|
|
|
|
Caius Randy Woodrow INAKTÍV
RPG hsz: 156 Összes hsz: 452
|
Sharlotte
Élvezem a napsütést, lazán kicsit a nap felé fordítva az arcomat. Tudom, hogy ilyenkor vigyázni kellene a nappal, hiszen könnyen leéghet az ember és meg is fázhat, hogyha nem figyel de úgy vélem, hogy itt az udvaron nem fúj annyira aszél és egész szépen idesüt a nap, nem is kell attól tartani, hogy megfázik az ember. A leégéstől már annál inkább, de szerencsére a fák lombjai kicsit szűrik a napsugarakat, úgyhogy azt hiszem elég sokáig kellene itt ücsörögni, hogy meg is látszódjon. Na meg persze nekem szerencsém van, hiszen az ingemet csak feltűrtem, ahogy beborítja az egész hátamat, max. a nyakam van kint. A fejemet a nap sugarai felé tartom, ezért nem is nagyon figyelek fel arra, hogy valaki közeledik. Csak a cipőkopogásra leszek figyelmes, hiszen annyira nem kapcsolom ki az érzékeimet, hogy ne halljak semmit. Hamarosan a kopogáshoz hang is társul, így kinyitom a szememet és egy gyönyörű, szőke hölgyeményt pillantok meg közeledni felém, majd helyet is foglal a padon. Végignézek rajta és egy apró mosoly jelenik meg az ajkamon, hiszen felismerem őt. - Szia Sharlotte! - köszöntöm a leányzót és szélesebben elmosolyodom, hiszen ismerőssel van dolgom. Ő is kviddicsezik, így lehet, hogy ő nem nagyon emlékszik rám, én viszont tudom, hogy Navine-es és talán harmadikos? De lehet, hogy csak másodikos. De végül is ez nem is nagyon számít. A kérdésére lazán hátradőlök és megvonom a vállam. - Van egy kis szabad időm és élvezni akarom a napsütést. Örülök, hogy már ilyen jó idő van. Imádom a természetet és a friss levegőt. Hát te? Te is sétálgatsz egy kicsit? Vagy találkozód van valakivel? - fordulok a leányzó felé és amíg válaszol, addig kicsit végigmérem. Egészen csinos.
|
|
|
|
Sharlotte Johanson INAKTÍV
RPG hsz: 395 Összes hsz: 6540
|
Caius
Kissé meg is lepődött a lány, hogy Caius is tisztában van vele, mégis kicsoda, amire szinte természetesen el is mosolyodott, miközben közeleddett, majd elhelyezkedett a padon, utána még egy kérdést intézve a fiúhoz. Végül is majdnem ugyanaz az ok, amiért itt vannak, a jó idő. - Igen, én is imádom ezt a jó időt, a természetet, de leginkább sétálni. Hogy szabadidőm is van egy kicsit eljöttem otthonról - válaszolt őszintén. Az otthonról szó lehet egy kicsit furcsa, mert hát a faluban lakik, de ha érdekli miért van, biztosan meg is kérdezi majd a fiú. Idő közben azonban ahogy gondolkodik újabb információk jutnak eszébe a másikről, méghozzá, hogy eridonos, meg az is, hogy elviekben ő ezévtől mestertanonc. Nos, egy remek téma, meg érdekli is a dolog. - Milyen mestertanoncnak lenni egyébként? - hangzott következő kérdése. Boztos jó a szabadság a szabályok terén, meg hogy ők azok a bizonyos "nagyok", és még ha neki ez messze is van, azért kíváncsi, mások hogy állnak hozzá a dolgokhoz. Amíg pedig a választ várta, végre volt ideje végigmérni játékostársát úgy igazán, mert eddig tekintete mindig másfelé futkározott. Vagy a szemkontaktust kereste, vagy az eget kémlelte, de most már megnézhette. Nem egy csúnyaság, sőt, viszont ő maga már foglalt, tehát minden ilyesfajta gondolatát próbálta félretenni, és a bal karján nyugvó motívum társgazdájára koncentrálni. Sokszor találkozik helyesebb egyedekkel, de ez nem jelent semmit, neki ott van a francia.
|
|
|
|
Caius Randy Woodrow INAKTÍV
RPG hsz: 156 Összes hsz: 452
|
Sharlotte
Kényelmesen ücsörögve a padon élvezem a napsütést, ahogy a nap meleg sugarai bizsergetik az arcom. Nem sokáig hunyom le a szememet,hiszen hamarosan társaságom akad egy csinos Navine-s személyében, akit a kviddics pályáról ismerek. Habár nem sokat beszélgettünk még és nem is sokat tudok a lányról - tán csak a nevét és a házát - mégis örömmel tölt el, hogy egy "ismerőssel" hoz össze a sors és nem egy vad idegennel. Habár szeretek ismerkedni, mégis jobb szeretem az olyan embereket, akivel már beszéltem legalább néhány szót. Elég sokan vagyunk itt az iskolában, bőven akad még olyan ember, akit nem ismerem. Habár szerencsére a kviddicses játékomnak köszönhetően engem többen ismernek, mint ahány embert én ismerem és ez bizony büszkeséggel tölt el. Bizonyára a lány is így van ezzel. A kérdésemre a leányzó egyszerűen válaszol: ő is sétálgat a kellemes napsütésben. Egy mosollyal nyugtázom a dolgot és a lány szemébe nézek, kicsit oldalra döntött fejjel. - Na igen, hosszú volt a tél. - borzongok meg, ahogy a hideg, havas télre gondolok. - Durva, hogy nem régen olvadt el a hó és máris olyan, mintha nyár lenne. - gondolkozom el és igazából nem is a lánynak mondom a dolgot, csak úgy magamban elgondolkodom és hangosan mondom ki a szavakat. Majd megcsóválom a fejemet és ismét Sharlotte-ra pillantok és megvonom a vállam. Hátratámaszkodok a padon és az arcomat ismét a nap felé fordítom. A kérdésre elvigyorodom. - Király! -mondom a napfénybe, de hogy ne legyek pofátlan a leányzó felé fordulok. - Elég jó, habár kicsit többet kell tanulni, de élvezem. Van külön tornyunk, és kaptam egy külön szobát is. - vigyorodom el és lazán megvonom a vállam. - Most már én is a "nagyok" közé tartozom. - vigyorgok. -Te mikor végzel? Hanyadikos vagy? Kettő, három? - kérdezek rá konkréten, hiszen az én memóriám sem lehet tökéletes.
|
|
|
|
Sharlotte Johanson INAKTÍV
RPG hsz: 395 Összes hsz: 6540
|
CaiusNos, igen, ahogy a jó időre terelődik első sorban a szó, felmerül, hogy nemrég még tél volt, azaz elvileg tavasz, csak az időjárás máshogy gondolta. Most pedig, valljuk be, nyárias idő van, még ha egy kicsit a szél fújdogál is, de nem ott, így elég meleg a levegő. A gondolatokkal teljes mértékben egyetért, éppen ezért csak mosolyog, majd elég hamar másfelé is tereli a témát, méghozzá a mestertanonc létre kérdez, milyen az. Találkozott, és beszélgetett már tanoncokkal, de valahogy ez a téma még ha egy kicsit fel is merült, annyira nem jött át neki. A laza, de lényegre törő beszámolót hallva pedig tényleg úgy érzi, hogy jó lehet. Igaz, hogy a saját torony, saját szoba dolog annyira nem fogja meg, hiszen a majdnem saját ház az ugyanilyen érzés lehet, de tovább mosolyog, ahogy azt a fajta életformát elképzeli. - Most kezdtem a harmadikat, bár már nem itt kellene tartanom, az az igazság - vallja be az igazat, bár nem teljesen, azt nem teszi hozzá, hogy végzősnek kellene lennie. jó, bukott, ez akkor nem érdekelte, meg most se igazán, ez olyan mellékes dolog, a kora attól nem változik. - Igazából a végzős évemet kellett volna kezdenem... - tette még azért hozzá, hogy képben legyen, de mindezt boldogan, hiszen nem bánta meg, és véletlenül sem akarja, hogy bárkinek ez legyen a véleménye. Az pedig, hogy ki mit gondol erről, az már annyira nem izgatja. - Tehát igazából csak egy év van köztünk, vagy annyi se - vonta még le azt a bizonyos dolgot, ami úgy szembetűnő lehet a fiúnak is. Azt nem tudta pontosan mennyi idős lehet, ennyire azért nincs tisztában minden kis részlettel, de ha már tanonc, akkor 18 lehet, vagy annál idősebb. - Tényleg, mennyi idős vagy? - kérdezett is aztán rá, nem csak a sablon kedvéért, hanem ha már így elgondolkodott rajta, eljutott odáig, hogy érdekelje is. Az is igaz, hogy ez egy eléggé lényegtelen információ, de más most nem igazán jutott eszébe, talán majd jön az, csak kicsit később.
|
|
|
|
Caius Randy Woodrow INAKTÍV
RPG hsz: 156 Összes hsz: 452
|
Sharlotte
A kellemes időt eléggé kitárgyaltuk, így valami izgalmasabb téma kerül szóba a Mestertanoncság. Elmesélem a leányzónak, hogy én baromira élvezem a dolgot, habár igaz, hogy kicsit nehezebbek az órák és a tananyag, mint amik eddig voltak. De hát az hiszem, hogy ez nem is annyira meglepő, hiszen ez már Mesterképzés, jó hogy itt többet kérnek számon és nehezebben, mint az alap fokú képzésnél. De azt hiszem, hogy meg fogok tudni birkózni vele, hiszen a vizsgáimat igen szép teljesítménnyel tettem le, talán csak az SVK az, amit rejtegetnek kell, de az nem is annyira izgatott és nem is készültem rá annyira, hogy abból tényleg kiváló eredményt érhessek el. Az igazat megvallva tényleg elég furák lettek a vizsgáim, de büszke vagyok magamra, hiszen egyszer sem buktam és van, aki még eddig sem jutott el. - Oh, akkor ezek szerint kétszer buktál? Az nem gáz ám, egy csomóan buknak. Volt olyan ismerősöm, aki előbb kezdte a sulit, mint én és még mindig a másodikat csinálja. Illetve csinálta, mert abbahagyta az iskolát és elment valami művészeti suliba. - vonom meg a vállamat és eszembe jut Mercédesz, hiszen ő volt az, aki nem volt valami frankó a mágiából, és inkább a táncba fojtotta a tehetségét. Szóval bátorítóan mosolygok a leányzóra és érzékeltetem vele, hogy itt nem gáz, hogyha valaki megbukik, hiszen nem sok ember van, aki egyből,bukás nélkül végzi el az 5 évet. Én mondjuk pont olyan vagyok, de hát ez kit izgat? - Aha, lehet. 93-as születésű vagyok, most júniusban leszek 20. Várjál? - mondom, majd kezdek számolgatni és végül elnevetem magam. - Igen, annyi. - vigyorgok és egy kicsit talán el is pirulok, hiszen elég ciki, hogyha az ember nem tudja, hogy hány éves. - És amúgy tudod, hogy mit akarsz majd magaddal kezdeni? Te is maradsz MT-nek, vagy esetleg máshol folytatod a tanulmányaidat? Én sem akartam itt maradni, csak aztán megtetszett a kviddics tehetségkutató program és végül maradtam. Aztán remélem, hogy lesz is belőle valami... - vonom meg reménykedő tekintettel a vállamat és kicsit meg is csóválom a fejemet. Elég ciki lenne, hogyha elvesztegetnék itt 3-4 évet még pluszba és nem sikerülne semelyik csapatba sem bekerülnöm. - Tényleg, milyen poszton is játszol? - teszek fel egy kérdést, ami lehet, hogy fura lehet, de igazából a pályán nem nagyon szoktam beazonosítgatni az emberkéket.
|
|
|
|
Sharlotte Johanson INAKTÍV
RPG hsz: 395 Összes hsz: 6540
|
CaiusA srácnak is elég hamar leesett, hogy bizony kétszer bukott, a megnyugtató szavai viszont a lányra szinte semmiképp sem hatnak, hiszen nem igazán tudja érdekelni. Bár az, hogy szerinte ez nem probléma, talán egy kicsit megnyugtatja, hogy mégse az az első gondolata mindenkinek, hogy ezt mégis hogyan csinálta, vagy csak szimplán szerencsétlen? Nem, csak egyszerűen nem volt az a tanulós fajta. - Azért én abbahagyni nem fogom. Ha idáig eljutottam már végigcsinálom - tette azért még hozzá, mert ez az igazság. Ha már anyjának nem is bizonyíthat, legalább apja legyen vele tisztában, hogy megváltozott. Azaz, tartsa legalább fent ezt a látszatot, mert az igaz ugyan, hogy változott, csak nem a jó irányba. Következő témaként felmerülhet a kor, vagyis ahogy gondolkodik, muszáj megkérdeznie, majd a válaszon az eridonossal együtt nevet. Nem azon, hogy nem tudná, mennyi idős, csak így jött ki, és ahogy ő nevet, szinte kényszeresen érzi, hogy neki is muszáj. - Konkrétan fogalmam sincs, milyen szakon, de maradni szeretnék MT-ként. Vagyis ez a mostani véleményem, aztán majd lesz valahogy - válaszolt teljes nyugodtsággal, továbbra is mosolyogva. Végül is, aztán lehet, hogy mint bátyja, elég lesz neki elvégezni ezt, de legalább csinálja végig, ez az elsődleges szempont. - Amúgy szerintem nincs miért aggódnod, jó terelő vagy - mosolygott tovább. Ezt nem csak a sablon kedvéért mondta, amennyit látott a fiú játékából, arról tényleg csak pozitívat tud mondani, persze mindenkinek van hova fejlődni, neki is, elképesztően sokat, de most tényleg nem csak úgy magyaráz a semmibe. - Őrző vagyok, ettől az idénytől már főállásban - válaszolt, csak nem a legtömörebben. Lerendezhette volna egyetlen szóval, de azért még hozzá tett pár információt. Azt bizonyára tudhatja, hogy hol, vagy ha nem, majd kérdez bizonyára. - Jól kijössz a többi Főnix-szel? - hangzott egy alapvető kérdés, vagy annyira mégsem tán. Mindenesetre őt sok minden érdekli, ami lehet, hogy fura néhány embernek, de például hogy az ember milyen viszonyban van a csapattársaival, az annyira nem is meglepő dolog, ha felmerül.
|
|
|
|