Viktor

-Gyere Sarah, nem lesz semmi baj! Majd mi segítünk neked!- mondta anya és kinyújtotta felém a kezét. Apa mögötte állt és kedvesen mosolygott rám. 
A lélegzetem felgyorsult, ahogy megtettem az első lépést a szüleim felé. Ők viszont nem mozdultak, ugyanabban a pozícióban néztek rám, ahogy eddig. Ez megnyugtatott és egyre gyorsabban haladtam feléjük. Mikor már csak pár méter maradt köztünk, elkezdtem rohanni. Kinyújtott karokkal szaladtam, amikor megjelent A Motoros. 
- Neeee!! - sikítottam, de már túl késő volt... A szüleim összeestek előttem és soha többet nem keltek fel...
Zihálva ébredek meg és hirtelen felülök az ágyamban. Már megint előjött ez a szörnyű álmom, ami annyiszor gyötört a szüleim halála után. Azóta már annyi év eltelt és a rémálmaim is megszűntek, de most valamiért újra elkezdődött...
Esetlenül kimászok az ágyamból és elbotorkálok a fürdőszobáig, ahol jó hideg vízzel lemosom az arcomat. Ahogy a víz az arcomhoz ér, rögtön érzem, hogy már jobban vagyok.
~ Talán rám férne, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejem.~gondolom magamban, majd felhúzok egy pólót és egy háromnegyedes farmergatyát. A kisasztalról fölkapom a táskámat és már indulok is kifelé a Gólyalakból, le a lépcsőkön, aztán ki az udvarra.
A friss szellő segít kiűríteni a fejem és eltemetni a negatív gondolatokat, közben lassú léptekkel sétálok a falu felé. Úgyis annyira szeretek ott lenni, mert csend van és még sincs olyan érzése az embernek, mintha ki lenne halva a hely. Van élet, de nem az a zajos, büdös, városi fajta, ez annál sokkal jobb.
Ahogy mászkálok a kirakatok között, egyszer csak megakad a szemem egy kisállat kereskedésen. Mindig is szerettem az állatokat, de sajnos ritkán találkozok velük. Lehet, hogy kéne vennem egy kiskutyát vagy valamit, hogy ha esetleg magányos lennék az iskolában -amit kétlek-, akkor is legyen valaki mellettem. Így hát a hirtelen ötlettől vezérelve belépek a boltba. A látványra széles vigyor jelenik meg az arcomon, annyi állatka van itt, amennyit még soha nem láttam egyszerre. Körbenézek a helyiségben, de csak egy srácot látok, aki épp a békákat nézegeti. Mivel egyedül ő van itt, kizárásos alapon csak ő lehet az eladó, ezért odamegyek mögé és megkopogtatom a vállát.
- Hello! Ő.. bocsi, meg tudnád mutatni, hogy merre vannak a kiskutyák vagy a hasonló kicsi, szőrös állatok? - Aranyos mosolyt varázsolok az arcomra és várakozó tekintettel vizslatom a fiút.

Máté


Kicsit megijedtem a hirtelen mozdulatától. Amikor megláttam az arcát kicsit aggódni kezdtem.
~Szegénnyel valami nagyon nincs rendben!~körbenéztem a kihalt utcán emberek után kutatva, de egyet sem láttam. Tehát itt sem mások... Miért nem segítenek? Hisz látják, hogy nincs jól. Lehet, hogy lázas, vagy beteg! És egyáltalán nincs itt jó helyen. Máris az anyáskodó megmentő szerepébe képzelem magam, holott lehet, hogy semmi baja sincs, csupán múló rosszullét.
Át akarom karolni a vállát. Fel is emelem a kezem, de inkább visszaerőltetem az oldalam mellé. Egyrészt azért, mert az előbb is annyira megijedt az érintésemtől, szinte rátapad az üvegre, másrészt pedig mégiscsak egy új arc. Új.. legalábbis számomra, semmit nem tudok róla. A nevét sem. Erről jut eszembe, hogy én szólítottam meg, de nem mutatkoztam be.
-Egyébként Katniss Leyla Clare vagyok, a Levitából.-mosolygok rá bátorítóan.
-Huh... az jó!-mondom szomorúan, mikor hallom, hogy ő is eltévedt. Körbenézek, de ismét nem látok senkit.
~Talán a boltban van valaki!~ gondolom és közelebb hajolok az ablaküveghez, hogy ne csak magamat lássam benne, de a bolt belsejét is.
-Senki.-dünnyögöm, miközben rápillantok.
~Ó, a fenébe!~ gondolom, mikor észreveszem, hogy azzal, hogy közelebb hajoltam a kirakathoz a srác arcához is közelebb kerültem. Gyorsan hátralépek egyet, mielőtt valami kiszámíthatatlant csinál.
Egy pillanatig volt közelebb hozzám az átlagosnál, de ez elég volt, hogy meglássam tekintetében az ijedség tüzét, és teste remegését.
- Minden rendben? Rosszul vagy? Hívjak orvost?-teszem fel újra a kérdéseket, mert rájövök, hogy az előbb túlságosan lefoglalt, hogy útbaigazítást kapjak. Meg sem vártam a választ a szinte reflexből, megszokásból feltett kérdésre.
De most érdekel, mivel ha valami baja van én vagyok az egyetlen, aki segíthet neki.
Így felnézek a szemébe-mosolyogva- de azért néha-néha elkomolyodva az aggodalomtól, amíg várom a válaszát.

Viktor

Ahogy körülnézek a kis boltban, rögtön jobb kedvre derülök és sikerül megnyugodnom is. A reggeli ébredésem amilyen rosszra sikerült, most annál inkább kedvet kaptam ehhez a naphoz. 
Már meg is van nagyjából az elképzelésem, hogy mit szeretnék itt venni, csak egy kis segítség kéne, hogy meg is találjam. 
Hamar oda is megyek a fiúhoz és kedvesen megszólítom. A reakcióra viszont teljesen ledöbbenek, mert a srác olyan bunkón válaszolt, mintha soha életében nem tanult volna illemet. Most már biztos vagyok benne, hogy nem ő az eladó, ha meg mégis, akkor megértem, hogy miért ilyen üres a boltja.
Először elindulok az ellenkező irányba, hiszen semmi keresnivalóm itt, majd mégis meggondolom magam és visszafordulok az idegenhez. Határozott mozdulatokkal odaállok közé és az üveg közé, hogy szemtől-szembe láthassam az arcát, majd elvigyorodom és nagy szemekkel nézek a fiúra.
- Már megbocsáss, de ki vagy te? Igazán szimpatikus vagy! Csak azt nem értem, hogy mi történt a jómodoroddal... Volt egyáltalán? - Gúnyos mosolyra húzom a számat, de a szemkontaktust folyamatosan tartom. Kíváncsi vagyok, hogy tényleg ennyire keménylegény-e ez a fiú, vagy csak nagy a szája. 
Régebben sokszor voltam ilyen emberekkel, ugyanis miután elvesztettem a szüleimet, egy elég rossz időszakba kerültem és ezzel egyidejűleg rossz társaságba is. Talán csak olyan szempontból volt ennek pozitív hatása, hogy azóta sokkal erősebb vagyok lelkileg és nem lehet olyan könnyen megbántani. Remélem azért nem fogom nagyon megszívni, hogy ilyen merészen odaálltam a srác elé. Végülis csak ketten vagyunk ebben a kis boltban, ami nem valami megnyugtató, de ha már egyszer belevágtam, akkor muszáj határozottnak maradnom, különben megtalálja a gyengepontjaimat és akkor hamar végem...

\váltás…\

Viktor/Máté

A fiú egy pillanatra, mintha felvonta volna a szemöldökét, talán meglepődött, de amilyen gyorsan jött ez az arckifejezése, olyan gyorsan el is tűnt és maradt az a goromba, zord tekintet, mint eddig. Elég lenézően bámult rám, de ez most egyáltalán nem tudott zavarni, hiszen elhatároztam, hogy kiderítem mi baja a srácnak, vagy egyáltalán van-e valami baja.
- Igen, jól hallottad! Mi az, talán még soha nem mondtak neked ilyet? Meg se lepődök... - Továbbra is tartom a szemkontaktust és egyetlen aprócska jelét se mutatom sértődöttségnek, ugyanis valószínűleg pontosan arra játszik a fiú.
- Hát pedig igen hasznos dolog. Tudod, jó modorral könnyebben megszerezheted, amit akarsz...- Direkt olyan dolgokat hozok fel, amik egy ilyen fajta embernek felkelthetik az érdeklődését, vagy legalább egy kicsit közelebb enged magához. Nem tudom miért, de tényleg érdekel, hogy mi játszódik le a fejében. Senki se ilyen bunkó ok nélkül, és én pontosan ezt az okot keresem.
A következő pillanatban az ismeretlen hirtelen elfordul tőlem, majd egy apró rándulás és elindul a pult felé. Egyre furcsábban viselkedik, én pedig értetlenül állok a helyzet előtt.
- Na mi van? Eddig tartott a keménykedés? - Kiáltok utána és én is elindulok a pulthoz. Lehet, hogy már elege van belőlem, sőt biztos vagyok benne, de most már azért se hagyom magam. Addig nem hagyom békén, amíg legalább egy mondatában azt látom, hogy őszinte velem és talán egy kis kedvesség se ártana. Persze előfordulhat, hogy a lehetetlenben reménykedem, de nem szeretném túl hamar feladni...

Máté (:

Furcsa! De... nem egyhangú! Úgy látszik ma is volt értelme kijönnöm és körülnéznem a faluban.
- Tehát Máté.-mosolygok fel rá. Jó név, gyakori a muglik körében, de nekem mindig is tetszett.-jegyzem meg, aztán lassan eljut a tudatomig az utolsó szó amit mondott.- Magántanuló? Hogyhogy?
Kicsit csalódott voltam, amiért újdonsült ismerősöm nem a kastélyba jár, de hát ígyis-úgyis megismertem valakit, anyuék kibújnak majd a bőrükből. Ha nem lenne elég nekik, ami velem és a tesómmal történt, ha megtudják, hogy a nevelt lányuk mennyire igyekszik beilleszkedni és nagyjából megy is neki... Sőt, a városban is van ismerőse, tuti feldobja az egész hetüket. Így hát igyekeztem a legkedvesebb mosolyomat villantani rá. Mintha még remegett volna, de nem úgy mint az előbb.
- Már jobb színed van!-nevettem el magam, majd gyorsan lesütöttem a szemem.
Ha nincs szüksége segítségre, akár itt is hagyhatom, habár ahhoz még túl fehér az arca, de valószínűleg ezt kellene tennem! Lehet ő is ezt akarná! Hagyjam már békén és ne kotnyeleskedjek a dolgaiba. De ez a lehetőség elszomorított... Nem akartam egyedül továbbmenni, ráadásul úgy, hogy nem is tudom, hol vagyok. És együtt találni egy ismerős helyet, ahonnan már könnyen hazatalálok biztosan kényelmesebb lenne és viccesebb.
- Hát, ha már mindketten ilyen szépen eltévedtünk...-keresgélem a megfelelő szavakat.Lenne kedved együtt hazatalálni?-kérdezem megköszörülve a torkom.- Bár tudom, hogy te nem a kastélyba mész, ha magántanuló vagy, de akkor is jobb lenne, ha nem egyedül bolyonganánk, mert...-hirtelen haraptam el a mondatot, mert rájöttem, hogy zavaromban össze-vissza fecsegek. Félszegen mosolyogtam fel rá, hátha befejezi a mondatom, mert ha így marad legalább olyan hülyén fogom érezni magam.
Gondolatomat egy ember szakította félbe, ahogy befordult az utcába. Kalapot viselt és hosszú sötétkék kabátját fázósan vonta össze magán.
~Na, jó... ennyire hideg még nincs! De legalább van valaki, aki útbaigazítást adhat!~gondolom.
Biztatóan ránézek Mátéra és az ember felé bökök a szemmel, aki lehajtott fejjel közeledik.
-Nézd, egy járókelő! Ő biztos ad útbaigazítást! -azzal választ sem várva tettem néhány lépést a jövevény felé, ő még mindig töretlenül közelített.
-Uram, tudna nekünk segíteni?-mutatok a hüvelykujjammal Mátéra. Szavaimra megtorpant és érdeklődve figyelte kalapja alól az arcomat, majd a jelzett irányba nézve- a  még mindig a bolt kirakatánál- remegő srácot kezdte vizslatni.-Tudja.. eltévedtünk, megmondaná, hogy találunk el a...-nem fejezhettem be a mondatot, mert villámgyorsan sarkon fordult és elviharzott arra, amerről jött. Egyetlen szó nélkül!
-Hé, várjon!-kiabálom utána, de természetesen süket maradt a felszólításra.
Vállat vonva lépkedek vissza a sráchoz.
 - Huh, érdekes... Vajon mitől ijedt meg így?-nézek fel komolyan rá.

Máté

Ahogy visszaszólok a fiúnak, hirtelen megtorpan, majd lassan felém fordul. Én teljesen ledöbbenek, hiszen az arca teljesen megváltozott. Most már nem az a goromba, bunkó srác néz vissza rám, hanem egy ijedt, félénk fiúcska, akinek mintha fogalma se lenne róla, hogy mi is történik körülötte. Nem tudom eldönteni, hogy most csak szórakozik velem a srác, vagy valami tényleg történik itt a háttérben, amit én még egyelőre nem látok. Minden esetre azon leszek, hogy ezt kiderítsem.
- Mi? Te most tényleg bocsánatot kérsz? - Értetlenül nézek az ismeretlenre és kicsit felvonom a szemöldököm, ezzel is illusztrálva, hogy mennyire nem értem a dolgot.
- Nem bántottál meg, csak nem értem, hogy most mi ez a hirtelen váltás. Eddig... khmm... már bocs, de elég bunkó voltál, most meg mintha kicseréltek volna... Elmondanád, hogy mi is történik? -
Érdeklődő szemekkel nézek a fiúra és közelebb lépek hozzá. Fogalmam sincs, hogy mi ez az egész, de abban biztos vagyok, hogy valami nincs rendbe vele. Talán beteg? Vagy skizofrén? Ha igazam lesz, akkor elég nagy bajban vagyok, mert kitudja, hogy mikor jön rá ismét a szemétkedés... Azzal a betegséggel nem lehet játszani, mert tényleg elég komoly dolog. Viszont ha mégse így van, akkor el se tudom képzelni, hogy mi a megoldása ennek a rejtélynek... De abban reménykedem, hogy hamarosan választ kapok az összes kérdésemre és akkor már minden világos lesz.
A nagy elmélkedés közben a fiúra pillantottam, aki szintén így tett és egy pár másodpercig csak mozdulatlanul néztük egymást. Van valami a tekintetében, amit nem tudok hova rakni... Mintha félne vagy én nem is tudom... De ha igen, akkor mitől? És miért? Annyi megválaszolatlan kérdés merül fel bennem ezzel a fiúval kapcsolatban, mint még szerintem senkivel ezelőtt. Az biztos, hogy nincs egy könnyen kiismerhető személyisége.
- Amúgy Sarah vagyok és ide járok a kastélyba. Viszont téged még nem láttalak... - Igazából nem is a protokollitás kedvéért mutatkozom be, hanem, mert kíváncsi vagyok a fiúra, hátha így többet megtudok róla.

Máté


Hosszasan bámulom a fiút, keresem a válaszokat a tekintetében, de a rettegésen kívül mást nem látok. Olyan, mintha félne tőlem és félne saját magától is. Hirtelen sajnálatot kezdek érezni iránta és együttérzést. Szótlanul nézzük egymást, amikor egyszer csak végiggördül egy könnycsepp a fiú arcán. Gyorsan le is törli, de nem sokra megy vele, mert egy pillanat múlva már könnycseppek százai csillognak a szeme alatt. Borzalmasan érzem magam, mert nem tudom, hogy mit kéne tennem, nem tudom, hogy miként kéne most reagálnom.
- Hé, nincs semmi baj! Nem kell szégyellned magad és félned sem kell! - Próbálok határozott maradni, de helyenként mégis megcsuklik a hangom, annyira mélyen érintett a látvány. Nagyon lassú mozdulatokkal elindulok a fiú felé, hogy még véletlenül se gondolja azt, hogy rosszat akarok neki, majd amikor odaérek elé, szorosan átölelem. Soha nem szoktam ilyet csinálni és most se tudom, hogy mi ütött belém, csak egyszerűen annyira közel érzem magamhoz ezt a srácot, még ismeretlenül is, hogy muszáj volt az ösztöneimre hallgatnom. Ahogy így állunk, nekem is kicsordul egy könnycsepp a szememből, mire gyorsan elengedem őt és lehajtott fejjel hátrább lépek. 
- Ne haragudj, kérlek... -
Óvatosan pislogok a srác felé, amikor nagyon lassan és nagyon halkan belekezd a mondandójába. Olyan érzésem van, mintha fizikai fájdalmat érezne minden egyes kiejtett szó után. 
Döbbenten hallgatom, amit mond és néhány pillanatig nem is tudok mit reagálni. Na erre így tényleg nem gondoltam! Máténak vagy Viktornak két személyisége van... Szegény fiú teljesen össze van zavarodva, de azért egy rövidebb szünet után még folytatja a magyarázat adást, de a végére neki is elcsuklik a hangja és egy újjabb könnycseppet látok.
- Fú... Ez... Fogalmam sincs, hogy mit kéne mondanom, mert még soha nem voltam ilyen helyzetben... - félve nézek Mátéra, majd veszek egy mély lélegzetet és folytatom. - És... ez mindig is így volt? Mármint... melyik az igazi személyiséged? Vagy nincs is ilyen...? Amúgy nem félek tőled! -
Megértően nézek rá, ahogy küszködik a könnyeivel. Annyira sajnálom őt és mégse tudom, hogy mit kéne tennem.
- És...? Tudom, hogy ez nagyon hülyeségnek fog hangzani, hiszen nem is ismersz, de...megbízhatsz bennem... Szerinted Viktor elmondta volna ezt? -
Most, hogy kezd véget érni a kezdeti sokk, egyre jobban érdekel, hogy miként áll össze Máté/Viktor élete, hogy tudja-e szabályozni ezt a váltást és hogyan kezeli az ehhez hasonló helyzeteket... Bár nekem nem úgy tűnik, mintha ez már sokszor előfordult volna vele. Szerintem akkor sokkal egyszerűbben beszélne most velem és sokkal könnyebben megnyílna... De igazából ez engem nem zavar, mert nagyon jó érzés látni, ahogy egy ilyen fiú elmond nekem dolgokat és mintha egy kicsit meg is bízna bennem... Persze lehet, hogy ez nem így van, de én örülnék...

Itt a nyár vége, amit a falu lakossága is illően megünnepel. Ebből a kis mókából természetesen az iskola diákjai sem maradhatnak ki. Ha valaki lelátogat a faluba, akkor szinte rá sem ismer a már megszokott helyszínekre. A fő utcán árusok sátrai magasodnak, melyek mind egyformák. A sötétre festett fa állványokon piros-fehér csíkos ponyva lebeg. A legtöbb sátrat a tulajdonosok tágító bűbájjal tették még hívogatóbbá. Az olykor boltnyi méretű sátrakban mindenki megtalálja a neki tetsző holmikat. Akár órák hosszat el lehet nézelődni a vásárban. Van itt cukorka árusból nem egy, hanem vagy hat darab – igaz nagyjából mindegyiknél ugyan azt lehet megvenni. De ők erősen ragaszkodna hozzá, hogy az ő portékájuk a jobb, mert különleges recept alapján készítik. Van aki bedől nekik, és van aki nem. A kürtős kalács és a vattacukor árusok is próbálnak mindent bemesélni szegény vevőnek, hogy végül az nála vásároljon.
A falu boltocskái is mind kipakoltak, a többi, messziről érkezett árus mellé, mint például az Ajándékbolt, a Loughlin Régiségbolt, Varázslény kiskereskedés.  Egy idős bácsi régi holmikat árul a vásár végében, de a sátrak között fellelhetőek a mágikus kütyüket áruló, olykor rossza arcú férfiak és nők is, akik fűt-fát ígérnek, csak vegyél náluk valamit. Csak óvatosan az ilyen varázslókkal és boszorkányokkal! Lehet meglepetés fog érni, ha megveszed és kipróbálod az adott tárgyat! De bátraké a szerencse!
A jó vásárokhoz híven itt is megtalálható egy ételes részleg, ahol mindenféle finomságot be lehet szerezni. Van itt aki sült kolbászt árul kenyérrel és mustárral, vagy egy másik sátorból különleges illatok szállnak ki, amiket nem ismersz fel. Legyél bátor, és a megszokott ízek mellett kóstold meg a különlegeseket is. Az italokat áruló sátraknál hatalmas betűk virítanak, melyekre fel van tüntetve, hogy csak nagykorúakat szolgálnak ki szeszes itallal, így a fiatal korosztály ne is próbálkozzon! Az esti órákban lehűl az idő, és akkor lesz csak nagy tömeg ezek előtt a sátrak előtt, ugyanis a vajsörnek nagy keletje támad.
Az egész utcát kellemes illatok töltik be, és szinte rákényszerítenek, hogy vegyél valami ételt, majd amikor már jól laktál, nézz körül a bazárban levezetésképpen, hátha találsz valami jó kis meglepetést az egyik barátodnak, családtagodnak. Az illatok mellett kellemes zene is folyamatosan elősegíti, hogy jól érezd magad és el tudj lazulni. Keresheted, hogy honnan szólnak a lágy dallamok, de nem fogod megtalálni. Ezt a kérdést nagy titok övezi.

Dobrai Vanda leírása

//Álmodói megjegyzés: Kérünk titeket, egy szálba helyezzétek a hozzászólásokat, ez a kezdő hsz.//

Natacha Couateu

De,jó, hamarosan vége a vizsgáknak és szünet!Első, olyan szünet, amikor végre tényleg az egész család otthon lesz! Filmezés, lovaglás,zongora! Mennyi mindent csinálhatunk közösen.  Azonban a vidám gondolatokba szomorúság is vegyül. Véget ért a nyár. A egyre kevesebb lesz a szikrázó napsütés, viszont jön az esős hónap. De, az ősznek is vannak szépségei, például, amikor a fák színes levelei szállingóznak mindenfele, hogy aztán a sok kis gyerek boldogan kacagva ugrálhassanak az avarban. Hé, Katniss még nyár van és mi lenne ennek az évszaknak a méltó lezárása? Irány a fesztivál! De, kivel? Csak lézeng a folyosón pár diák, majd az egyiket elkapom, hogy jöjjön le velem. Éppen az Eridonosok háza előtt sétálok el, mikor valaki kilép az ajtón, teljesen egyedül. Tökéletes préda! Így, mielőtt el slisszolhatna, lecsapok rá.
-Szia, van kedved velem eljönni a falunapokra?-Azzal meg sem várva a válaszát, már húzom is magammal. Kicsit udvariatlan, de az ikremet a fiúja hívta el, a barátnőm már rég elment, így nincsen párom, akivel elmehetnék. Meg, kevés Eridonost ismerek, ideje egy újabb ismerősre szert tenni. A Fő utcában már javában állnak a standok. De, szép é a nyüzsgés! Egyszerűen lélegzetelállító! Hirtelen a homlokomra csapok, én udvariatlan! Még azt sem tudja ki vagyok.
-Helló, Katniss Flechter vagyok és Levitás. Bocsi, hogy csak úgy magammal hoztalak! Mi a neved?-Igyekszem bűnbánó arcot vágni, de nem nagyon megy. Annyira jó, hogy van párom! Még ha elég furcsa módszerekkel is jutottam hozzá.
-Hol szeretnél kezdeni?-Mutatok végig a különböző bazárokkal és boltokkal teleszórt utcán. Meghagyom neki a választás lehetőségét, ennyivel lógok neki! De, mielőtt elmegyek, valamit venni szeretnék a Húgomnak is. Azt még nem döntöttem el, hogy szépet vagy vicceset, lehet, hogy mindkettőt. Körbe néztem és a fejembe egy mondat tombolt, iszonyat hangerővel:Kalandra fel!

Katniss

A nyárnak hamarosan vége, és ez szomorúsággal, és örömmel is tölt el egyszerre. Szomorúsággal, mert már nem lesznek olyan meleg idők, mint eddig, és korábban is fog besötétedni. De örülök, mert következik az őszi ami a legkedvencebb évszakom mind közül. Imádom azt a sok színt, ami a természetben, a fák levelein látható. Imádom az őszt, éhező kétség sem férhet. De most koncentráljunk a jelenre, és arra, ami a mai nap van. Egy falunap keretében búcsúztatjuk el a nyarat, ami nekem azt jelenti, hogy egy újabb nap, ami móka és kacagás jegyében telik majd el. Már elég korán fenn voltam, és hamar el is készültem. de egyedül kicsit unalmas lenne elmenni, szóval kerítenem kéne magamnak valakit. Épp hogy kilépek az eridon toronyból valaki lecsap rám, és egy rövid kérdés után már vonszol is ki, egyenesen a főtér felé. Még válaszolni sincs időm, sőt, még az arcát deme tudom rendesen megnézni,de nagyon ismerősnek látszik. Vajon ki lehet? És miért épp engem ráncigál el a falunapra? Na mindegy legalább lesz társaságom. Mikor aztán végre megállunk, végre meg tudom nézni az arcát. És egyből rá is jövök, hog ki ő. Katniss az, akivel a tisztáson találkoztam, meg a múltkor, de nem hiszem,hogy nem ismer fel. Pedig nagyon úgy tűnik, de lehet hogy csak szórakozik.
- Katniss, ne szórakozz velem, hisz ismersz, találkoztunk mi már. Nem emlékszel? Natacha vagyok. Pedig azt nem lehet olyan könnyen elfelejteni. Mondom, és egy bájos mosolyt erőltetek az arcomra. Biztos csak viccel, és szórakozik velem, mert nem hiszem hogy elfelejtette azt a napot. Aztán mikor megkérdezi, hogy hol kezdjük, körbenézek, majd megakad a szemem az egyik cukrosstandon. - Ott. - mutatom, és egy nagy mosollyal az arcomon szaladok a stand felé. Olyan sok édesség van ott, nem is tudom, hogy melyiket válasszam.

ruha

Natacha


-Tessék?Velem a réten? Az kizárt! Hiszen, ha a folyosókon láttalak egyszer-kétszer!-Hirtelen megáll bennem az ütő. Honnan tudja a nevemet? Hiszen én nem is ismerem. Eltekintve, a folyóson látomásból, de sohasem beszélgettünk. Mondjuk mostanában egyre gyakrabban fordulnak velem elő ilyen esetek. De,miért is? Megvan, biztos a Húgommal találkozott és azt hiszi, hogy ő én vagyok. Azért mondja azt, hogy találkoztunk a Réten,én pedig azért állok itt értetlenül, mert nem is velem, hanem Kattel volt ott! Felvilágítsam? Gonoszkásan elmosolyodom. Vagy hagyjam meg a tévhitében? Az nem vallana rám. Ezt inkább a rellonosok csinálnák, én pedig egy hűséges Levitás vagyok. Ráadásul, nem nehéz minket összekeverni, tapasztalatból tudom!
-Szerintem összekeversz valakivel. Katniss nem mondta, hogy van egy ikertestvére?-Kérdezem udvariasan, de magamban már a hasamat fogom a nevetéstől. Olyan, vicce, mikor az emberek teljesen értetlenül állnak előtted. Pláne, ha mindketten egymás mellett állunk. Csak úgy potyognak az állak lefelé.
-A nővére vagyok Katniss Elisabeth, de a második nevemet ritkábban használom.-Folytatom a magyarázatot, aztán hagyom, hogy megeméssze a tényt. Elfelejtett rólam szólni a Húgom? Na, ezért lesz a szobában bunyó!
-Rendben.-Mosolygok rá és már sprintelek is utána a cukorárusokhoz. Mennyi finomság! Csoki béka, minden ízű drazsé, huh nehéz lesz választani! De, anyuék küldtek pénzt mindkettőnknek, hogy bevásárolhassunk.
-Neked melyik a kedvenc édességed?-Fordulok újdonsült barátnőm felé. Illetve, ha úgy vesszük számára régi-új barát felé. Tisztában vagyok vele, hogy az ikrem és én közöttem semmilyen különbség sincs. Van, amikor ugyanolyan ruhákban is vagyunk. Egyedül a nyakláncunk különbözik. Az övé K betű alsó indexben egy L-lel. Nekem szintén K, de E van az alsó indexben. Szokták is kérdezni, hogy vagyok egyszerre két helyen. Hát, így!
-Neked van tesód?-Kérdezem, hiszen én is megszeretnék vele ismerkedni.
-Melyik évfolyamra jársz és milyen tantárgyaid vannak?-Beszélgetünk, miközben ide-oda mászkálunk a standok között. Szeretem a nyugalmat, de hiányzott már ez a nyüzsgés. Mikor, minden lázban ég. Az utcát ellepik az emberek, mindenki kacag,boldog és elégedett. Kíváncsi vagyok, vajon belerohanunk-e ismerősökbe, vagy csupa olyan arcot fogok látni, akiket csak látásból vagy egyáltalán nem ismerek...

Fandler Ágoston

Tudomásomra jutott, hogy elkezdődtek a Bagolyfalvi Napok, amire érdemes kinézni, ezért úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy a kastélyban ülnék és lógatnám a lábamat, inkább elmegyek e remek rendezvényre. Nem túl jó kedvvel, hisz ezeken a napokon a nyarat búcsúztatják, és ez azt jelenti, hogy rövidülnek a nappalok, és jön a hideg. Utálom a hideget, bár a telet szeretem, de azt, hogy fel kell öltöznöm nehogy megfázzak, azt nem csípem. Szinte klinikai eset vagyok, hisz télen és tavasszal legalább egy hétig az ágyban fekszem az influenza miatt, a családból senki más nem kapj el az influenzát csak én, ezért örülök mikor kisüt a nap, eljön a június és vígan szaladgálhatok pólóban és rövidnadrágban. Eddig a nyár vége azt is jelezte, hogy eljött a szeptember és kezdődik a suli, de itt a Bagolykőben, teljesen más a tanév, aminek örülök, hisz a vizsgák után, a tanévzáró végeztével lesz időm, hogy hazamehessek a családomhoz, akik már várnak engem, legalábbis legutóbbi levelükben ezt írták. Már hiányzik a családom, és honvágyam is van, viszont az boldogsággal tölt el, hogy Navinés lettem, és hogy a legtöbb vizsgám sikerült. Felvettem egy kék felsőt, alá egy fehér pólót és egy kék nadrágot, meg egy tornacsukát így indulok le Bagolyfalvára, a Fő utczára, hogy szét nézzek és, ha úgy van akkor vásároljak. Mikor odaértem a Fő utczára, akkor csak embereket, meg a felállított sátrak, vagyis bódék tetejét láttam, ennyi embert akkor láttam utoljára mikor otthon voltam és szilveszter volt, és kimentünk a városba megnézni a tűzijátékot. Ott is szinte csak a fejeket láttam, még szerencse, hogy a tűzijátékot jó magasra fellövik, különben nem láttam volna semmit. Végig megyek az utcán megnézem, hogy miket árulnak, de először csak édességeket látok, amit nem nagyon kívánok, túl érzékenyek a fogaim és az édességtől mindig fájnak. Megakad egy ételt áruló áruson a szemem aki sült kolbászt árul kenyérrel és mustárral.
~ Azt se tudom, hogy mikor ettem utoljára sült kolbászt.~ gondolom magamban, majd közelebb lépek és kérek egyet, közben jobb zsebemből előkotrom a pénzt amivel fizethettek, pont annyit veszek elő, amivel megtudom venni az ételt, és még így is marad belőle. Az árus ráteszi egy tányérra a kolbászt, a kenyeret és a kolbászra tesz egy kis mustárt, én pedig odaadom neki az árát, és tovább megyek, hogy még nézelődhessek, közben vígan eszegetem a kajámat.

Rufus

Ünnepség, ünnepség! Ki ne szeretné az ünnepségeket? De most komolyan...
Sajnos a legtöbb elég trére szokott sikerülni, legalábbis azt gondoltam egészen addig, amíg a kastélyban nem költöztem. Valahogy itt mindig közeleg valami apróbb ünnep, most éppen egy nyárbúcsúztató parti, amiben megünnepelem az idei első tanévem, a vizsgákat, a közelgő hazautazást. Ezért már tényleg megéri ünnepelni...
Szóval azért is volt szimpatikus ez a meghirdetett felhajtás, mert nagyon hívogatóra sikeredett és eltért egy megszokott, muglik által szervezett parádétól, amiben verseket mondanak, néptáncolnak és a a polgármester veri a mellét. Nem, köszönöm, nekem azokból elég volt.
Felvettem egy fehér farmert és egy világoskék pólót. Anya azt mondta, hogy a nyári időjárásban fontos, hogy kerüljük a sötét színű öltözékeket. Az ugyanis magába szívja a napsugarakat, magyarán rohadtul meleged lesz. Ebben egyet kell, hogy értsek vele.
Amikor megláttam az árusokat és a velük járó elkerülhetetlen embertömeget, részben megjött, részben elment a kedvem. Elvégre a nyár utolsó napjaiban senki nem szeretne heringként sodródni az ötvenezredik egyforma árus előtt. Gyorsan világossá vált tehát, hogy valami innivalóra lesz szükségem, hogy elviseljem ezeket. Gondolkodás nélkül megcéloztam az egyik ilyen árust és vettem tőle jéghideg limonádét. Még szupi szívószálat is kaptam hozzá.
Elégedetten szürcsöltem műanyagpoharamból a nedűt, máris elviselhetőbbnek tűnt a meleg és a tömeg. Elkezdhettem végre megbámulni a felhozatalt.
Ekkor valami olyasmit tettem, amit ha mással lettem volna, vagy csak ismerőst is láttam volna magam körül, Isten bizony nem mertem volna. Odamentem egy fiú mögé és megböktem.
- Sziaa, bocsi, hol vetted ezt a kaját?
Az más kérdés, hogy a pofám égett le, de bátraké a szerencse. Kedvem támadt nekem is enni valami olyasmit. Mondjuk az én pocim kevésbé bírja a kolbászt, azért valami jó kaját csak tud ajánlani.

Ágoston

Lassan végig megyek a Fő utczán, néha megállok nézelődök és csak jókat mosolygok aon, amiket az árusok mondanak, úgy érzem magam, mint ha a tv-ben egy olyan reklámot néznék, ahol valamit próbálnak rásózni a vevőre, azt se tudják, hogy miről beszélnek, de abban biztosak, hogy aa reklám után a szereplők jó pénzt kapnak, és akadnak olyan emberek akik elhiszik mindazt amit mondanak és jó pénzért megveszik a terméket. Na, én nem iylen vagyok, nem szeretek olyan dolgokat vásárolni, amit ismerőseim nem ajánlanak, vagy lealábbis sok információt nem tudok róla. Sajnos vannak fura alkok is a vásáron, akikkel nem szívesen találkoznék egy sötét sikátorban, ezért őket is jó messziről elkerülöm, szinte ordít róluk, hogy rosszban sántikálnak. Nézelődés közben sikerül elfogyasztanom ételem felét, amikor valaki hátulról megbök, megfordulok és egy ismerős arcot látok, bár még nem ebszéltem vele, de tudom, hogy ő is a suliba jár és ár néha találkoztam vele a folyosókon. A kérdésére mosolyogva válaszolok.
-Öhmm... gyere megmutatom!- mondom neki, majd elindulok az árus felé akitől az ételt vettem. Remélhetőleg nem néz hülyének a srác, hisz egyszerűbb lett volna, ha elmagyarázom neki, hogy merre menjen, de olyan sok ember van, hogy szinte lehetetlen megtalálni azt a helyet, ahol vásároltam a kolbászt. Miközben idegenvezetőként mutatom neki az utat, hogy ne menjünk csöndben egymás mellett vagy mögött, arra gondolok, hogy ha már így hozta a sors, akkor bemutatkozom neki, hogy legalább egy Navinés sráccal legyek jóba.
-Amúgy Rufus Saron vagyok és a Navinébe járok. És te?- teszem fel neki a kérdést, hisz már annyiszor láttam a srácot, de egyszer se beszéltünk még eddig, és ezért nem is tudom a nevét.
-Te is eljöttél nézelődni, vagy van amit megakarsz venni, és csak azért jöttél ki a Bagolyfalvi Napokra?- egy újabb kérdés tőlem, de tényleg utálom, ha valakivel csöndben megyek az utcán, szinte megőrjít engem a csönd.

Katniss

- Igen, te voltál az. - Mondom teljesen értetlen arcot vágva, majd mikor elmondja, hogy kivel tévesztettem össze, még a szám is tátva marad. Ezt nekem nem is mondta a másik Katniss. Ez milyen már. Pedig ez tök jó dolog. - Te, vagyis ti ikrek vagytok? Hogy ez milyen nagyon jó. Szoktátok megviccelni az embereket? Mert én tuti megcsinálnám. - mondom, és egy hatalmas mosolyra húzódik a szám. - És hogyhogy mindketten Katniss vagytok? És ha valaki kimondja a nevetek akkor mindketten a hang irányába néztek? vagy a második neveteken szólítanak akkor? - csak úgy záporoznak a kérdések belőlem, mit Katniss felé intézet, aki remélem lépést tud tartani velem. Végül is ő akarta, hogy eljöjjek vele, hát ki kell bírnia, hogy be nem áll a szám.
Aztán gyorsan elterelődik a szó arra, hogy hová menjünk, és én az egyik cukros standot szemelem ki. Az asztalok csak úgy roskadoznak a sok csokibékától, mindenféle cukortól, és még mindenízű drazsé is akad itt.
- Uu,én mindenízű drazsét szeretnék. - mondom tágra nyílt szemekkel, mikor meglátom az asztalon az egyik csomag drazsét. Már régóta meg akartam kóstolni, csak eddig még nm volt rá alkalmam, egyrészt mivel anyuék semmiféle varázsdolgot - ebbe beletartoznak az ételek is - tiltottak, hogy használjunk, ez esetben együnk, itt pedig még nem volt alkalmam hogy hozzájussak ilyenekhez. De most végre itt van a legmegfelelőbb alkalom, hogy kipróbáljam. Veszek is egy csomaggal, majd kicsit félősen kiveszek egy szemet, mert hallottam, hogy van olyan ami hányás ízű, meg amit még csak el tudsz képzelni, és ki tudja, én milyenbe botlok bele. Szerencsémre épp egy csoki ízűt szedtem ki, amit aztán jóízűén meg is eszek.
- Kérsz? - kérdem, féle nyújtva a zacskót, majd ismét körülnézek, és egy régi dolgokkal megtömött standot veszek észre. Van rajta sok régi ékszer, kisebb dobozok, még egyéb, talán teljesen értéktelen tárgyak. - Nézd! - Kiáltok fel, a kérdéses irányba mutatva, majd odamegyek, átvergődve a már viszonylag nagy tömegen.

Nati


A bejelentésemre, a hatás sem marad el. Natacha álla,ugyanúgy, mint minden embernek, mikor szembesítjük azzal a ténnyel, hogy ketten vagyunk, a padlót verdei. Ekkor, kérdések ostromát zúdítja rám, én pedig türelmesen megvárom, hogy a végére érjen, miközben igyekszem fejben megjegyezni az összeeset. Az emberekből, mindig ezeket a reakciókat váltjuk ki. Hirtelen, iszonyat nagy vágyat éreztem, hogy valakinek elmeséljem, hogy nekem, milyen élmény volt. az ámulatot, az örömöt és a csalódást, amit a szüleimmel kapcsolatban éreztem. Nem bírom már magamba fojtani. Tudom, hogy a Húgom is sok mindenen keresztül ment és, hogy én vagyok a szerencsésebb, de azt senki se tudja, hogy milyen bűntudatom van ez miatt, ráadásul úgy, hogy tudom, hogy ez nem az én hibám. Valakinek elakartam mesélni az egész történetet elejétől a végéig, é így hátha számomra is kikobozódik ez a nagy csomó, ami merem állítani, hogy még a Gordiuszinál is nagyobb. Ezzel, válaszolok  szerintem az összes kérdésére is.
-Könyebb lesz, ha az elejéről kezdem.-mély levegőt vettem. Használjam az egyszer volt, hol nem voltot is? Inkább megkímélem tőle.- 1997. december 31. 00:00-kor születtem. A Húgom pedig 00:01-kor. -Az egy perc. De, én lettem az idősebb.-Mikor születtünk, őt rögtön elválasztották tőlem és nevelőszülőkhöz adták. Fogalmam sincs, hogy miért nevezték ugyanúgy és, miért adtak ugyanakkor mindkettőnknek második nevet is. Azt sem tudom, hogy, miért engem választottak, sem azt, hogy miért nem tartották meg mind a kettőnket. Egész életemben azt hittem, hogy csak én vagyok egyedül, hiszen nem született anyuéknak több gyermekük.-Egy pillanatra megálltam, hogy visszanyerjem az önuralmamat a hangom fölött.-Képzeld el, hogy milyen érzés, amikor békésen beszélgetsz a baglyoddal, megfordulsz és szembe találod magad a tükörképeddel. Hátborzongató. Persze, nagyon örülök, hogy végre magam mellett tudhatom, sőt, remekül lehet másokkal tréfát űzni, de ugyanakkor nagyot csalódtam a szüleimben és ez mélységesen fáj.-Sohasem mondtam ezt el még senkinek, de most már valakinek muszáj volt.  Nem akartam, tovább magammal cipelni, ezt a terhet. Leakartam végre rakni, ha ez azt is jelenti, hogy valakinek meg kell nyílnom.  Hirtelen eszembe jutott, még valami, amitől mosoly terült szét az arcomon. Egyébként a testvérem gondolata, mindig boldoggá tesz. Olyan, jó, hogy nem állok egyedül a nagyvilágban.
-Amikor, szólítanak, valamelyikünket, mindig hajszál pontosan egyszerre nézünk fel és kérdezzük, hogy :Igen? Vicces látvány. Egyébként vagyunk olyan gonoszak, hogy ezt az áldást ki is használjuk!-Gonosz dolog, de nagyon mókás.  Aztán a szobában egy ágyon fekve megvitatni ezeket az élményeket, vagy a paplan alatt zseblámpa fénynél pusmogni, hogy milyen tréfával szórakoztatjuk holnap a népet. Minden jóban van valami rossz. Régi vágyam vált valóra, de, volt egy kis ára. Megbántam? Nem, határozottan nem. Hamarosan hazamegyünk és a szüleim mindent elmondanak. Bármi történik, biztos vagyok benne, hogy ez volt a legjobb döntés, és, abban is, hogy nekik is nagyon fájt. Anya leveléből ez derült ki, de azt gondolta, hogy a levél nem elég bizalma ehhez a témához. Milyen titok lappanghat? De, ezt a rejtélyt, nem most szeretném kideríteni. Ebben a pillanatban csak élvezni szeretném, hogy új barátra leltem. A gondolataimban olvasó Nati, már száguldott is, az édesség pultok között, én pedig kacagva követtem őt.
-Kérek és kikaptam egyet a drazsék közül. Mézes!-Jelentem be. Nagyon finom. Gyerekkorom egyik kedvenc csemegéje. Bár, szeretem a mugli édességeket is, de, a csoki béka és a minden ízű drazsé verhetetlen.
-Képzeld, egyszer ettem egy nyers hal ízűt. Fúj, de utálom a halat!-Még gondolatától is megborzongok. Szerencsére még nem találkoztam, nagyon undorító dolgokkal, de nem is szeretnék.  Kértem az eladótól két csoki békát. Az egyiket bekaptam, a másikat pedig oda adtam Natinak.
-Vigyáz, nehogy elszaladjon!-Figyelmeztettem. El ne felejtsek vinni kóstolót Katnek is. Kizárt, hogy életében evett már ilyet, így kértem mindegyikből vittem egy kis kóstolót.
-Menjünk!-Fogom meg Nati kezét és már vágunk is át a tömegen. Számomra az ékszerek az egyik legbecsesebb dolgok a világon. Például, a nyakláncomhoz kötődnek életem legjobb emlékei. Körbe nézve gyönyörű tárgyakat látok. Csecsebecsék,régi dobozok, ám ekkor valamin hirtelen megakadt a tekintetem...

Rufus

Mákom van. MEGINT! Jupp. Ilyenkor mindig ugrik egy picikét az önbizalmam. A fiú nem habozott, egyenesen útmutatónak és interaktív, okos térképnek [mugli születésűként nyugodtan mondhatok GPS-t is] állva kezdett el elkalauzolni a célpont felé, ami jelen esetben az a kajaárus. Így meggondolva nem biztos, hogy pont valami forróra vágytam, azt hiszem a gumicukor a nekem való üzletág.
- Remélem kapni a közelben más kajákat is. Van az a brekialakú zöld gumicukor, ismered?
Muszáj volt valamit mondanom a fiúnak, kellemetlenül éreztem volna magam, ha csak ő beszél, én meg játszom a kukát.
Na várjunk... Azt hiszem amúgy is kellemetlenül éreztem volna magam. Sors játéka... Szaron? Majdnem, sőt, szinte teljesen olyan, mint a. Na jó. Külföldi, elvégre nem sok Rufust ismerek, konkrétan egyet se. Legszívesebben elmosolyodnék, de mivel én sem vagyok kifejezetten magyarnak mondható, csak egy apróbb megjegyzést teszek.
- És mondd csak, melyik országból jöttél? Csak mert különös neved van. Mármint Rufus, az olyan... inkább... Rudolf errefelé, nem? - vigyorogtam kínomban, s azt kívántam bárcsak vége legyen ennek a rettentően égő jelenetnek - Az ott köcsögöket árul, ó, de jópofa! - mutattam el a távolba, hogy tereljem a témát - Odatoporogtam mellé, felvéve a tempóját, hogy szinte mellette mehessek. Nem volt túl kellemes beszélgetés, mert nagyon sok ember mászkált körülöttünk és állta el utunkat, ami idegesített. Nem is beszélhettünk akármiről - itt ugyanis még a falnak is füle van. És ez a varázsvilágban nem vicc.
- Szóval azt mondod a Navinébe jársz? Eddig hogyhogy nem láttalak? Melyik szobába laksz? Amúgy Ágoston vagyok, Fandler Ágoston - töröltem meg a kezem, hogy egy vigyor kíséretében odanyújthassam neki - Hát úgy én csak úgy lejöttem ide nézelődni. Kell a program, hogy ne unjam halálra magam odabenn. - igazítottam meg a hajam, miközben a kastély felé böktem -
- Jobb spórolnom a zsebpénzemmel, mostanság keveset küldenek. Az árusok meg tudod... egyformák és furák. Ugyanazt az árut adják hatalmas árkülönbségekkel. Résen kell ám lenni! Budán tudok egy olyan részt, ahol minden utcában van legalább két cukrászda, szal nagyon sok van egymáshoz közel. A kínálatuk nem olyan eltérő, az ár viszont igen. Tudni kell, hogy egy sarokkal később veszek-e fagylaltot vagy nem. Mivel elég régóta élek arra, tudom, hogy mikor van akció, mikor jön friss fagylalt, röviden, hogy mikor és hol éri meg a legjobban venni. Szóóval, ha arrafelé jársz, szólj nekem és segítek. Apropó, nincs itt valami nyugisabb hely, ahol RENDESEN lehet beszélgetni?
Elkezdtem mesélni és mesélni a fiúnak, igaz, ezt akkor észre sem vettem. A kaja hozta ki belőlem. A legutóbbi kérdést pedig a hangosodó zene és beszédhang a forgatagban, ami most nem jött kapóra.

Ágoston

Miközben vezetem a srácot a kiválasztott árus felé, közben figyelmesen próbálom hallgatni őt, bár nem annyira sikerül, hisz a zaj, és az, hogy egíy csomó ember jön velünk szembe, aminek következménye, hogy nem nagyon tudunk egymás mellett menni, nehezíti ezt, de azért sikerül kivennem szavaiból, hogy meggondolta magát és arról érdeklődik, hogy árulnak-e valamit. Na, most jött el a pillanat, hogy megálljak és megvárjam, amíg a fiú eldönti, hogy milyen kaját akar venni.
-Igen, ismerem, azt szeretnél inkább venni?- teszem fel a nagy kérdést a srácnak, és várom a választ, mert már jó lenne, ha eldöntené, hogy mégis mit akar, mert akkor arra megyünk. Közben tovább hallgatom őt, és a származásommal kapcsolatban tesz fel egy kérdést, vagyis pontosabban kettőt, de csak az egyikre tudok válaszolni, de azt nem tudom, hogy a Rufus név erre felé mit jelent.
-Angliában születtem. Tehát angol vagyok, de anyám félig magyar. Nem tudom, hogy a Rufus név errefelé mit jelent, de lehet, hogy a Rudolf a magyar megfelelője. És te, honnan származol?- teszem fel a kérdést, de a vigyort az arcán nem veszem észre, és azt se tudom, hogy azért tette fel nekem ezeket a kérdéseket, mert viccesnek találja a családnevemet. Ahogy egyre közelebb haladunk az általa kiválasztott árushoz, sikerül találnia olyan árust aki köcsögöket árul, erre a felfedezésére csak bólintok egyet, de különösebb figyelmet nem fordítok a kijelentésre. A srác sikeresen felveszi velem a tempót és  megpróbál mellém kerülni, így már valamennyire jobban hallom őt, és könnyebben tudok válaszolni a kérdésére.
-Igen a Navinébe járok, és eddig azért nem láthattál, mert a Levita ház tagja voltam tegnapig, még nincs szobám. Ágoston, örülök, hogy megismerhetlek.- kezet fogok vele, egy mosoly kíséretében, és tovább hallgatom őt, beszéde közben bólogatok, ezzel jelezve, hogy egyetértek vele, de nem vágok közbe szavába, és csak akkor szólalok meg, mikor ő már befejezte a mondandóját.
-Ebben igazad van, vannak olyan árusok akikkel vigyázni kell, mert átvernek. Még nem jártam Budapesten, bár anyai ágon magyar rokonaim vannak, de még sose jártam a fővárosban, de ha egyszer elmegyek, akkor majd kikérem a tanácsodat. Szerintem bárhol máshol lehet beszélgetni, ahol nincsenek ilyen sokan, és nincsenek árusok, például a Falatozóban vagy a Máguscsárdában, ott most biztos, hogy kevesen vannak és nyugodtabban tudunk beszélni. Szeretnéd, ha elmennénk innen, hogy nyugodtabban tudjunk beszélni? - teszem fel a kérdést, mosollyal az arcomon és várom válaszát.

Tiffany Elswood

Amanda szerint minden vásárban egy legeslegjobb dolog van: és az a sok édesség. Ez olyan, mint egy törvényszerűség. Így mikor megtudta, hogy itt vásár lesz, hanyatt homlok rohant le Bagolyfalvára.
 Ahogy a bódék között baktatott, szinte mindegyiknél megállt nézelődni, és kivétel nélkül talált valamit, amit meg akart volna venni. Látott szépen megmunkált népi fajátékokat, girlandokat a falra, idézetes táblácskákat, gyógyfüves tasakokat, amik minden jót ígértek. Az árusok mindenhol szóba elegyedtek vele, és csak nagyon nehezen fogták fel, hogy semmit nem akar venni. Igen-igen, minden jópofa, de hogy felesleges kacat, ahhoz kétség sem férhet.
 ~ Áhá! ~ Ahogy meglátta az első édességes bódét, megszűnt számára a világ. Szorgalmasan kerülgette a tömeget, míg végül elérkezett a nyalánkságokhoz. ~ Juhéé! ~
 Amíg a sorára várt, alaposan szemügyre vette a portékát. Volt ott bolti cucc, de azokra kár is szót vesztegetni. Egy vásárban bagoly bertit venni olyan, mint színházban popcornt enni. Egyszerűen két másik dimenzió. De volt bőven házi készítésű is. Narancssárga, kék, zöld, hupilila gumicukornak kinéző kocka, gömb, háromszög, egyszerűen minden. ~ Az árusok hihetetlenül kreatívak tudnak lenni, ha arról van szó, hogy minél több profitra tegyenek szert. ~ konstatálta magában.
 - Mit adhatok? – kérdezte a kövér, mosolygós néni, épp olyan, akinek egy cukrospult mögött kell állni.
 - Azt hiszem, kérek három darabot abból a hosszúkás kék bigyóból, és hármat abból a szivárvány színű golyóból. Nem, abból inkább négyet. Éss… - és kér még mindenből egy kicsit. De sajnos nem hozta magával az üküküknagyanyja gyémánt eljegyzési gyűrűjét, így talán még sincs nála elég pénz. De három félét kellett vennie. Mindig háromfélét kell venni. Ez is egy vásári törvény. ~ De melyik legyen? ~ ha bárki ismerőse most megpillantaná, biztos hasát fogná a nevetéstől, hogy mekkora problémát csinál ebből.

Amanda

 Tiff egy puffanással ért földet az előcsarnokban, kecsesen elvágódva a hideg kövön. Valószínűleg minden szemlélőnek vicces látvány lehetett, ahogy vagy 5 lépcsőt repül a vöröske egy hangtalan sikoly kíséretében, majd elnyalábol, s elnyúl mind a 170 centiével a fehér márványon.
 Kicsit még feküdt hason, majd fintorogva felállt, és leporolta magát. Lenézett, de nem látott sehol vérfoltokat, így gondtalanul tovább sétált. Érzett pár horzsolást, a jobb csuklója pedig nagy valószínűséggel kificamodott, de úgy döntött majd akkor megy fel a gyengélkedőre, ha visszatért a faluból. Az arca bal oldalán, valamivel a pofacsont felett volt egy nagyobb seb, de nem fájt igazán, csak kicsit vérzett. Ezenkívül térdeit, és bal alkarját horzsolta végig. Mint valami hari menekült. Egy pillanatig megfordult a fejébe, hogy visszamegy, és még is ellátja "sebeit", de rájött, hogy most nagyon nincs türelme hozzá. Kitapogatta fekete rövidnadrágjában a pénzét, csupán ellenőrzés képpen, hogy hozott magával zsozsót. Félresöpörte az arcába hulló tincseket, majd egy félmosollyal megfűszerezve nagy léptekkel indult meg az iskola kapuja felé. Elég gyorsan ért le a faluba, és leesett az álla, mikor meglátta az ismert, mégis most annyira más utcát. Amit elsőnek szúrt ki, az egy vattacukor árús volt, pont egy cukorka-kirakat mellett. Tökéletes. Átfurakodott a tömegen, és beállt a sorba, ahol előtte már csak egy kisfiú volt. Miközben várakozott körülpillantott, és az édességes standnál megpillantott egy lányt. Összeráncolt homlokkal pillantott rá, mivel nagyon ismerősnek tűnt, de ötlete sem volt honnan. Mármint világos, hogy a suliból, de Tiffany nem szokta észbetartani a folyosókon felbukkanó arcokat. Inkább visszahordozta tekintetét a készülő, hatalmas vattacukortengerre, és ő is rendelt magának egy eper-alma-rágógumi ízesítésű darabot.

ruci

Tiffany Elswood

Amanda tanácstalanul áll az édességes sátor előtt. Csak nem sikerül kiválasztani a harmadik féle nyalánkságát, és a néni is mindjárt megunja, és elkergeti egészen vissza, a szobájába. És emellett rettenetesen gáz, hogy ennyi időt fordít arra, hogy a megfelelőt kiválassza. Az emberek általában sokat szoktak gondolkozni olyan döntésekről, mint például, milyen házat vegyenek, hova járassák a gyereküket, milyen baglyot vásároljanak. Igen, ilyen fontos döntésekről, a lányoknál még az is ebbe a kategóriába tartozik, hogy milyen ruhát vegyenek fel. De hogy mennyire szánalmas dolog a cukikon ennyit agyalni…
 - Nem-nem, semmi más, ennyi azt hiszem, elég lesz! Köszönöm! – mondta gyorsan, és leszámolta a néninek a pénzt. Felmarkolta a zacskót, amibe a néni becsomagolta a színváltós és rózsaszín bigyókat, és óvatosan körülkémlelt, nem látta-e valaki a "nagy töprengést", mielőtt folytatta volna a túráját a bódék között. Nem volt szerencséje, ugyanis valaki kiszúrta ráadásul alig pár méterre. Ahogy a pillantásuk találkozott, Amanda rémülten elkapta a sajátját, és rögtön kombinálni kezdett az agya. ~ Úristen-úristen! Ő most meglátott! Biztos rajtam röhög, amiért ilyen sokat válogattam. A francba, miért vagyok ilyen béna?! ~ Óvatosan megint a lány irányába fordult, (merthogy lány volt az illető,) hogy felmérje, mennyire veszélyes. Akkor vette észre, hogy ő éppen a vattacukros emberkénél áll. ~ Áh, akkor nem vészes, viszont meg kell neki magyaráznom… ~ gondolta, majd egyenesen a lány indult el. Így közelről, hogy nem hömpölygött közöttük az egész falu lakossága, már jobban megismerte
 - Szia! Öhm, Tiffany, ugye? Szóval csak… Ja amúgy Amanda vagyok. Tudod. Hisz már láttuk egymást párszor. Azt akarom mondani.. Szóval amit az előbb láttál… - olyan akadozva beszélt, amit talán még Merlin díjjal is jutalmazhatnának. – Azért álltam... Szóval csak valami finomat kellett választanom a szobatársamnak. Ugyanis… öhm, tudod, ööö, ő nem tudott ma lejönni. Mert sajnos, sajnos beteg lett. Nem súlyos, helyre is tették már, de kicsit rosszul van még, és nem akart lejönni. Ezért megkért, hogy vegyek neki valamit. És ugyebár mi lehetne jobb ajándék egy falunapról, mint egy csomag… szóval ilyen bigyó. – esetlenül felmutatta a kezében lévő zacskót, majd pár percig azzal babrált, hogy betegye a táskájába. Mindezt csak azért, hogy ne kelljen a színjátszós társára néznie. Azért kíváncsian várta, mit lép erre a másik.

Amanda

 Éppen amikor kezébe adják a vattacukrot, és Tiffany nekiesne, valaki megszólítja. Sokkal inkább csodálkozó, mint bosszús arcal nézi, hogy ki zavarja meg az édességevésben, s kiszúrja a felé közeledő, ismerős lányt. Nem kell sokat agyalnia a nevén, hisz a másik ahogy elé ér, be is mutatkozik. A névvel együtt a vöröskének az is beugrik, hogy honnan ismeri. Színiről, hát persze!
 Rezzenéstelen arcal, felemelt szemöldökkel hallgatja végig Amanda habblatyolását, majd, szinte akaratlanul elneveti magát. Nem akarta szemberöhögni a lányt, meg amúgy sem kinevetés volt...csak viccesnek találta a folytonos dadogást.
-Tudod te azt, hogy nagyon pocsékul hazudsz? -kérdi vigyorogva, s felemeli jobb kezét, hogy tépjen a vattacukorból, de azonnal vissza is engedi egy szisszenés kíséretében, mert ahogy megmozgatta a csuklóját, éles fájdalom hasított belé. Na mindegy. Próbálta leplezni a kis fájdalmat, csak az nem jutott eszébe, hogy mindenhol tiszta horzsolás, és úgy néz ki, mintha gurult volna a kastélytól a faluig, nem két lábon jött volna le. Inkább csak áldogál a vattacukorral a kezében, majd újra az eridonoshoz intézi szavait.
-Amúgy semmi fura nincs abban, hogy sokáig álsz cukorkát választani -vonja meg a vállát- Én is mindig egy örökkévalóságig gondolkodom, de mindig kiszámítom, hogy ne idegesítsem fel annyira az eladót, hogy kidobjon. -neveti el magát.
-Éés, mit vettél? -néz a kis tasak felé, mivel most egy olyan dologról van szó, ami még őt is érdekli. Édesség. Belekukkantva Amanda finomságai közé, azonnal úgy dönt, hogy ő is szeretne venni magának, így szó nélkül megindul a cukorka standhoz, ahol az előbb még a barna lány állt. Reméli, hogy az jön utánna, mivel Tiff nem tudta magával vonszolni. Megáll a nénike előtt, gyorsan felmérei a helyzetet, majd vesz magának ugyan olyan szivárvány színű golyócskákat, mint társa, almás gumicukrot, és egy adag Bogoly Berti féle mindenízű drazsét.