Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Soha többé nem akartam kimozdulni otthonról. Egyszerűen nem akartam kitenni a lábamat, hogy emberek közt legyek; inkább elvoltam magányomban, és tanultam a vizsgákra. Nagyon szeretem a Sötét Varázslatok Kivédését, valahogy az a kedvenc tantárgyam, fene se érti, miért. Viktor újabban kevesebb vizet zavar, hagy tanulni, ami hihetetlenül rendes tőle. Nem győzöm köszönni neki.
Mindazonáltal nem volt kedvem kimenni a kissé lehűlt levegőre (már ha húsz fok hidegnek számít), hiszen rengeteg rám szegeződő tekintetet kapok, amik őszintén szólva nagyon megijesztenek. Minden bizonnyal híre ment a faluban, hogy itt van egy beteg gyerek, akitől óvni kell a többit, és ezért néznek rám furcsán. Nagyon rosszul esik, és félek ezeknek az embereknek a véleményétől.
Azonban a Kiss házaspár, aki elvállalta a pátyolgató szerepét, nagyon sokat mondogatta, hogy menjek ki a friss levegőre, jót tesz a dolog. Hiába ellenkeztem csendesen, rábírtak, hogy menjek ki. Zója is azt tanácsolta, hogy nem árt kinyújtóztatnom a tagjaimat. Szerintem csak aggódnak, hogy még jobban begubózom.
Viktor erre biztosan azt mondaná, hogy "vagy inkább begolyózol".
Így hát elindultam a Tanszerbolt felé. Kellenek pennák és tinta, hogy ki tudjam másolni az igencsak bonyolult csillagtérképeket Asztrológiából, hiszen csak így fogom tudni megtanulni őket. Leírom, és tudom. Nekem ilyen a memóriám, ilyen vizuális.
Ahogy azonban sétáltam a faluban, nem néztem fel, kizárólag a macskaköves utat fixíroztam - nem akartam találkozni a dühös, félő, vagy épp tartózkodó tekintetekkel, ezért jobbnak láttam elkerülni. Legbelül persze mindig megijedtem, ha megéreztem magamon valaki pillantását.
Mikor sikerült rábeszélnem magamat, hogy felpillantsak, meg kellett állapítanom, hogy nem ott kötöttem ki, ahol szerettem volna. A falu ezen utcájában még nem jártam, ami elég elkeserítőnek tűnt. Rossz fele jöttem. Körülnéztem, aztán rájöttem - el is tévedtem.
Hirtelen levert a víz. Nagyot nyeltem, ahogy körbepillantottam. Az emberek furcsállva néztek rám. Vagy csak beképzeltem magamnak a kérdő tekinteteket? Lihegni kezdtem, ahogy nyirkos kezemmel megmarkoltam a pólóm szegélyét. Nekitámaszkodtam az egyik bolt falának.
Csak nyugi - emlékeztettem magamat. Zója ajánlott erre egy jó módszert, de elfelejtettem.
Most mi lesz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Nagyot szippantottam a levegőből, ahogy kinyitottam a szemeim. Gyorsan végigpörgettem magamban a Mátéval történt eseményeket - Borbála és a férfi, akinek megint elfelejtettem a nevét, küldték ki sétálni -, de igazából semmi jelentősen nem találtam. Hihetetlenül unalmasan él a kissrác. Tanul, szerénykedik, meg ilyenek, de egyáltalán nem élvezi az életet. Meg sem próbálja. Gondolatban megcsóváltam a fejem.
Szemöldököm szokás szerint összeszaladt, ahogy körülnéztem, és realizáltam, hogy hol is vagyok. Kisállatkereskedés. Jellemző Mátéra. Akar venni egy saját baglyot, hogy üzenjen a szüleinek. És... Mariannak...
Hét. Ennyi másodperc kellett, hogy lebeszéljem magam a tervről. Minek szerezzek örömet a kissrácnak? Vegyem meg neki a baglyot, aztán ébredjen öntudatára, kilépve a kereskedésből, hogy "jé, megúsztam az emberi érintkezést", és a végén még ott hálálkodna nekem, csakúgy, mint akkor, mikor közöltem vele, hogy én nem fogok tanulni a vizsgákra, tanuljon csak ő. Hálás volt. Pedig azt hittem, nem fog örülni neki.
Így hát csak néztem a kirakatban a baglyokat. Mindenféle alakú és méretű, huhogó madarak néztek velem farkasszemet, és inkább elfordultak fürkésző tekintetem elől. Szám szegletében mosoly bujkált. Még a madarak is érzik a belőlem áramló nem épp pozitív kisugárzást. Ennek örültem. Legalább senki sem fog a közelembe jönni.
Egyszerűen el is sétálhattam volna onnan, csak hogy Máténak végig kelljen küzdenie az utat újra, de inkább annyiban hagytam. Egy kicsit szerettem volna még a felszínen lenni, kiélvezni, aztán majd visszaadom Máténak. Vegyen csak baglyot ő, nekem nem kell. Ez ugyanolyan, mint a tanulás. Nem tud érdekelni hogy a Szaturnusz a hetes házban milyen fényszögben áll a Marssal. Máté azonban lelkesedik ezért is, meg az SVK-ért is. Én inkább csak SV-ként tanulnám.
Végül szemeim a többi állatra emeltem. Patkányok, békák. Ó, de megszívathatnám a srácot! Vennék neki pár békát, aztán otthon így ébredne öntudatára. Igaz, Zója leátkozná a fejem, és nincs kedvem semmi ilyesmihez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Valaki hátulról megérintette a vállam. Meglepett hang szaladt ki a számon, és összerezzentem, ahogy villámgyorsan hátrapördültem. Hatalmas szemekkel néztem az ismeretlen lányra, aki kissé határozatlanul szólt hozzám. Azt kérdezte, hogy minden rendben van-e, de azt hiszem, nem várt választ, hiszen rögtön feltette a második kérdését is. Ő is eltévedt! Kis nyögést hallattam, és nagyot nyeltem, ismét. Lehunytam a szemem. Relax.
Azonban a lány engem nézett, szóval nem volt túl sok nyugtom. Szemeim ismét felpattantak, nem tudtam pihenni egy percet sem. Pupilláim hatalmasra tágultak, ahogy rémülten a lányra tekintettem. Közben leplezni próbáltam a rám törő remegést.
Miért, miért van mindig ez, ha egy ember hozzám szól?! - nyavalyogtam magamban.
Meg kellett volna szólalnom. Nagyon gyorsan meg kellett volna, hiszen a lány válaszra várt. De nem tudtam rábírni magam más hang kiadására, mint a nyögés vagy a sóhajtás. Megpróbáltam visszaemlékezni Zója szavaira, és a hangja megnyugtatott egy kissé, ahogy visszajátszottam a félmondatát. "...és az emberek nem azért mennek oda hozzád, mert rosszat akarnak" - ezt mondta. És igaza van. Nem kéne félnem. De mégis.
- Eltévedtem. - leheltem, és bár ez egyik kérdésére sem válasz, talán tud nekem segíteni, még akkor is, ha ő sem tudja, merre kell menni. Szerencse volt, hogy hátamat támasztotta a fal, így nem kellett teljes testsúlyommal terhelni a lábamat, hiszen szegény már így is eléggé kikészült, mivel a remegését csak úgy tudtam megfékezni, hogy abszolút megmerevítettem.
Egyet nem akartam; összerogyni. Azt semmiképpen sem. De azt sem akartam, hogy Viktor elküldje a lányt a fenébe, nem akartam, hogy lássa, hogy bajom van, hiszen mindenki ezért néz rám furcsán, szemmel láthatólag pedig nem tudott a dologról, biztosan nem falusi. Biztosan a Kastélyba jár.
Nagy levegő - figyelmeztettem magam. Ekkor tudatosult bennem, hogy visszafojtottam a lélegzetemet is. Így hát nagy levegőket kezdtem venni, és kicsit megkönnyebbültem, mikor az oxigén visszatért a fejembe.
Persze, ő is őrültnek fog nézni. Úgy nézek ki, mintha az elmegyógyintézetből szalasztottak volna. Lehet, hogy csak bemesélem magamnak, de én úgy gondoltam, így festhetek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Végül aztán bementem az üzletbe, hogy bentről is nézegetni kezdjem a kis állatokat. Nem vonzottak túlságosan soha, szerintem semmi értelmük sincs - csak egy újabb dolog, amire figyelni kell -, de Máté ragaszkodna a baglyokhoz, ha tudnánk beszélni. Jó, tudunk beszélni, hiszen a tükröt mindig magánál hordja, így most nálam van. De semmi kedvem felkeresni.
Valaki megkopogtatta a vállam. Nem fordultam hátra a teljes törzsemmel, csupán a fejemet emeltem oda hanyagul, szemeimről pedig mindenkinek ez jutott volna eszébe: "ha a pillantásával ölni tudna"... Kérésére sötét mosoly ült ki az arcomra, orrnyergem pedig fitymálva felrántottam, hogy egy pillanat múlva már eredeti állapotában legyen. Még a bal vállamat is megvontam egy apró mozdulattal, ahogy hanyagul visszaszóltam.
- Honnan tudjam!? - hangomból sütött a rosszindulat és a tömör gyűlölet, amit minden mozgó ember iránt éreztem. Azt hiszem, minden normális ember azonnal otthagyott volna, hiszen ilyen szintű, ismeretlen ellenségeskedésnek csak kevesen voltak fültanúi. A boltban dolgozó pultos még mindig nem került elő. - Keresd meg, ha annyira érdekel.
Ezzel a mozdulattal visszafordultam, de igazából nem is nagyon tudtam, hogy mit keresek itt. Le kellene lécelnem innen, semmi okom nincs arra, hogy itt legyek... Azonban mielőtt megmozdultam volna, eszembe jutott valami. Máté meg akarja venni a baglyát. Ma. Minek akadályozzam én ebben?
Persze, valójában csak arra ment ki az egész, hogy a srác kellemetlen helyzetben legyen. Hiszen ő nem emlékszik arra, amiket én művelek, ergo azt sem fogja tudni, hogy a lány egyáltalán hozzám szólt. Szóval teljesen hülyének, őrültnek fogják nézni, ami valójában igaz is lehet. Eléggé pánikbeteg a srác.
Vártam, hátha a lány hozzám szól még, és egy kicsit súlyosbíthatom a helyzetet. Abból Máté semmiképpen sem fog tudni kimászni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Mikor odaállt elém, kicsit meglepődtem, hiszen az ember nem számítana ilyen reakcióra, de végső soron örültem neki. Szemöldököm enyhén felvontam, ahogy lenéztem rá. Elég alacsony volt hozzám képest, jóformán fölé tornyosultam. Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg pálcát veszek elő, vagy ilyesmi - mármint, ugyan már. Még egy megszólalás, aztán jöhet is a kis srác. Majd meglátjuk, mit fog szólni ahhoz, hogy egy csaj vérig sértődötten néz a szemébe, ugyanis valószínűleg ez fog történni a következő megjegyzésem után.
- Szimpatikus, mi? Mondd csak, normális vagy? Bár, igaz, szőke hajad van; oké, nem szóltam. - kisebb mosoly jelent meg ajkaimon. - Jómodorom? Sosem volt, és nem is lesz, ne reménykedj benne, kislány.
Kicsit távolabb léptem tőle, sőt, el is fordultam, mintha csak a pult felé igyekeztem volna. Pillanatnyi tétlenségét kihasználva lehunytam a szemem. Erősen koncentráltam, ahogy megpróbáltam előtérbe engedni a másikat. Nagyon ritkán csináltam ilyet.
Hé, Máté! Csiga-biga, gyere ki... - szólítottam meg, bár kétlem, hogy hallotta volna. Az utolsó öntudatomban lévő pillanatban neszezést hallottam.

~

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Mikor bemutatkozott, egy kisebb remegéshullám ment végig rajtam, aminek nagyon nem örültem. Ő az első, aki tulajdonképpen be is mutatkozott nekem. Lélegzésem egyre szaporább lett. Egy pillanatra megállítottam magam, majd lassan nagyokat kezdtem lélegezni. Beszív-kifúj. Stressz ki, nyugi be. Ideje lenne bemutatkoznom.
- Juhász Máté vagyok. Rellon. Magántanuló. - teszem hozzá egy nyelés kíséretében. Még sosem láthatott a kastélyban, egy ideig pedig nem is fog; kár lenne, ha még ennél is jobban megijedne tőlem. Még a végén azt hinné, hogy hazudok magamról, pedig én sosem tudtam olyat.
"Az jó!" - erre felnéztem. Talán ő akart rosszat nekem? Sosem voltam jó az efféle megállapításokban. Mielőtt bármit tehettem volna, arca araszokra volt az enyémtől. Mozdulni se mertem, egész testemben megmerevedtem, mintha sóbálvány átkot szórtak volna rám. Pislogni sem pislogtam, szünet nélkül meredtem a lányra. Végül aztán hátralépett. A szívem még mindig vad iramban vágtázott, mintha csak ki akarna ugrani a helyéről, hogy elszaladjon. Szorosan becsuktam a szemem. Most tényleg meg kell nyugodni, vagy jön Viktor, és abban senkinek sem lesz köszönet.
Megszűnt számomra a külvilág, ahogy szemhéjaim lecsukódtak. Csak nagyokat lélegeztem. Emlékeztettem rá magam, hogy ez a valóság, sőt, elmondtam magamban, hogy hogy hívnak, hol lakom, mi történt velem az elmúlt két percben. Ez segített abban, hogy időt nyerjek, és végre realizáljam, feldolgozzam a helyzetet. Éreztem, hogy arcizmaim egy kicsit elernyedtek. Még vártam pár pillanatot, majd kinyitottam a szemeim, s ezzel újra megláttam a lány képét, aki éppen azt kérdezte, hívjon-e orvost. Féltem, nem is tudom, mitől, de már nem volt annyira vészes.
- Nem... nem kell orvos... minden oké. - mondtam fojtott hangon, és csak remélni tudtam, hogy nem kell még egyszer elismételnem, illetve Katniss elhiszi, hogy minden megoldódott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

A hátam mögött egy magabiztos női hang csattant. Ijedten hátrapördültem, barna, hatalmasra nyílt szemeimet pedig rá szegeztem. Testtartásom kicsit meggörnyedt, óvatosságot és önbizalomhiányt árasztva magából. Kellett még pár másodperc, hogy felfogjam a lány szavainak értelmét. Keménykedés?
Viktor!! - jöttem rá a megfejtésre.
Most mit csináljak? Itt van ez a lány, és én nem akarok neki ártani, egyszerűen nem megy. Nem tudnám tovább játszani Viktor szerepét, még akkor sem, ha akarnám. De az igazsággal nem is állhatok elő neki! Szemlátomást semmit sem sejt! Nyeltem egyet. Mit csináljak? Mit tudok tenni? Valahogy muszáj lesz kiengesztelnem őt. Ugyanakkor... szívem kissé felgyorsult iramot diktált.
- Én... izé... bocsánat. - hangom halk volt, közel sem olyan hangos, mint ahogy Viktor szokott beszélni. Ő mindig úgy dörmög, én pedig úgy tudok néha cincogni, mintha valami kisegér lennék. Annyira levetkőzném ezt a szokást, ha tudnám! De sosem ment. - Nem akartalak... megbántani, vagy ilyesmi.
Ekkor már tudtam, hogy elvesztem. A lány azt fogja hinni, hogy a bolondját járatom vele, vagy ami még rosszabb, rájön arra, hogy valami itt igazán nem stimmel. Óvatos mozdulattal megtöröltem gyöngyöző homlokom. Miért csinálja ezt Viktor mindig?! Nem ártottam neki egy kicsit se! Megpróbáltam elképzelni, hogy Zója mit mondana erre, de egy épkézláb ötletem sem volt. Nagyon bántott az egész. Annyira igyekszem Viktor kedvében járni, hát miért nem hagy nekem sosem nyugtot?!
Ezt a problémát azon nyomban el kellett volna vetnem, hiszen ott állt előttem ez a lány, akit Viktor minden bizonnyal megbántott... azonban sajnos én ennél érzelmesebb típus vagyok. Ahogy azon tépődtem magamban, hogy miért csinálta ezt Viktor, összeakadt a tekintetem a lányéval, akinek eddig próbáltam nem a szemébe nézni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

A fene vigye el! Viktor, miért kellett ezt csinálnod?! Hát ezt érdemlem én? Továbbviszem magunkat a vizsgákon, próbálok együttműködni, igyekszem tekintettel lenni rád, erre ezt kapom? A torkom összeszorult, ahogy arra gondoltam, Zója mit fog reagálni. Észbe kellett kapnom. Nem szabadott elsírnom magam, vagy ilyesmi. Itt volt előttem az a lány, és szemlátomást észrevette, hogy valami nincsen rendjén. Tényleg nem volt. Semmi sem volt rendjén.
Megkérdezte, hogy mi folyik itt, majd be is mutatkozott. Nagyot nyeltem, és bár megvolt bennem a szándék, hogy úrrá leszek az érzelmeimen, kicsordult a könnyem. Erre felnyögtem, és arcomat a pólóm ujjával töröltem meg. Nem szabad ezt csinálnom! De a könnyeim csak potyogtak, én pedig halkan zokogni kezdtem. Elég ijesztő látványt nyújthattam; az egyik pillanatban undorodó fintor feszíti szét az arcom, a másik pillanatban pedig sírni kezdek. Jesszusom. Mintha beteg lennék.
De hát az is vagyok.
Erre a gondolatra megállíthatatlanul feltört belőlem a zokogás. Beteg vagyok, egy lelki beteg! Nem is lenne szabad kiengedni engem emberek közé! Mindig mindenkit elijesztek az elmebeteg viselkedésemmel! Pedig a légynek se tudnék ártani, sosem tudtam, és nem is akartam, hiszen én szeretem az embereket, még ha kicsit félek is tőlük. De ők nem szeretnek! Félnek tőlem...!
Meggörnyedtem, és kezeimbe temettem az arcom. Nem szabad ennek az egésznek megtörténnie, nem szabad, hogy ez a lány, Sarah lássa, hogy baj van! De már késő. Már megtörtént. Nem lehet ezt visszacsinálni. Talán már pontosan tudja, hogy mi a helyzet, csak megerősítésre vár. Aztán, amint meghallja, elmegy, itt hagy, és elújságolja a kastélyban, hogy van a faluban egy közveszélyes őrült, egy diliházból szökött elmebeteg, aki egyszer sír, egyszer meg mindenkit a halálba kíván.
Egy kicsit még szipogtam, ahogy arra gondoltam; össze kell szednem magam. Nem sírhatok itt a végtelenségig. Biztosan megrémül szegény lány. Bár tény, hogy nálam biztosan nem ijedtebb.
Kitöröltem a cseppeket a szememből, és tekintetem a lányra emeltem. Most mondjam el, mi a helyzet? Muszáj. Sosem tudtam hazudni. Kellemetlen érzés volt, ahogy leesett, hogy most meg fogja tudni az igazságot. Kezeimmel bénán matatni kezdtem a pólóm varrását az aljánál. Izzadt a tenyerem.
- Én... szóval... - szipp, szipp - Akit az előbb láttál, ő... Viktor volt. Én pedig... engem Máténak hívnak, és... kérlek ne rémülj meg, mert nem vagyunk... nem vagyok veszélyes. - nyögtem szaggatottan.
Nagy levegőket vettem, kifúj-beszív, majd úgy döntöttem, kicsit jobban leírom a helyzetem a lánynak. Féltem, hogy ha nem mondom el, megrémül. Bár, azt hiszem, már így is eléggé kikészülhetett.
- Magántanuló vagyok... A faluban lakom, nevelőszülők vigyáznak rám... A pszichológusom, Zója - ő mondta, hogy jót tenne nekem... hogy jót tenne ha lennének körülöttem emberek... és... - itt azonban megakadtam, mert kigördült még egy csepp a szememből. Odanyúltam, és letöröltem, majd nem szólaltam meg. A padlót kezdtem fixírozni, mintha csak bűntudatom lenne. Igaz, valahol a lelkem mélyén ez volt a helyzet.