Ronald

Ma reggel széles vigyorral az arcomon ébredtem. Végre itt vagyok Bagolykőben és készen állok az első napomra. Annyi mindent elterveztem már, hogy miket szeretnék csinálni, merre szeretnék elmenni, hogy hirtelen nem is tudom mivel kezdjem. Talán egy kis délelőtti mozgás nem ártana. Amúgy is szeretem a természetet és legalább a kastély környékét is felfedezném egy kicsit. 
Hamar ki is pattanok az ágyamból, előkeresem a táskámból a fogkefémet, egy topot és egy rövidnadrágot, majd gyorsan elfoglalom a fürdőszobát, mielőtt megérkezne a többi gólya. 
Körülbelül 10 perc múlva teljes készenlétben állok, hogy elinduljak a szokásos reggeli futásomra. A kis hátitáskámba teszek egy üveg vizet, majd elindulok.
Először eltöltök egy kis időt azzal, hogy kitaláljak a kastélyból, de ezt is sikerül megoldani. A kaputól már el is kezdek futni. Egyenesen előre megyek, de nincs konkrét célom. Ahogy haladok kifelé az udvarból, egyre több lélegzetelállító dolgot látok. Az egész környék csodálatos és olyan nyugalmat érzek, mint még eddig soha. 
Most tudom megérteni igazán, hogy miért szeretik annyira ezt a helyet, ha tehetném az egész napomat így tölteném, hogy csak futkosnék a faluban és felfedezném az egész mesevilágot. Most viszont még rengeteg mindent meg kell néznem, úgyhogy le is lassítok, amikor megpillantok egy kis tavacskát. Gyönyörű az egész környéke, én pedig nem tudok ellenállni, ezért lihegve indulok el a víz felé. A nagy melegben úgysincs jobb hely, mint ez, én pedig -mivel mostanában hanyagoltam az edzést- eléggé kifáradtam, úgyhogy még külön jót is tesz egy kis pihenés. 
A tó körül van néhány pad, de ezek mind foglaltak, úgyhogy inkább csak keresek egy jó nagy árnyékos fát és beülök alá. Miközben megindulok, előveszem a kis hátizsákomat és elkezdek benne kotorászni a víz után. Annyira nem figyeltem, hogy fel se tűnt hogy valaki ül a földön, így hát szokásomhoz híven szépen hasraestem az illető kinyújtott lábaiban és egy kupac könyvön landoltam.
- A fené... Ó... Jaj, ne haragudj! Csak a vizemet kerestem és... téged ez nem érdekel... bocsi... csak nem figyeltem... szóval... sajnálom! - Össze-vissza beszélek, szegény fiú meg szerintem azt se tudja, hogy mi történik. Gyorsan lehúzom a lábamat az övéiről és ügyetlenül elkezdem összerendezni a könyveit. Ijedt szemmel nézek rá, mert nem tudhatom, hogy milyen természetű. Lehet, hogy fél perc múlva már le leszek fejezve... Szép kezdés az első napon, mit ne mondjak... Hoztad a formádat Sarah, bravó!

Ronald

A reggeli mozgás tényleg jó ötlet volt és a környékkel is teljes mértékig meg vagyok elégedve, magyarul egy tökéletes napot kezdhettem volna el... Ha nem rontom el az egészet az óriási hasraesésemmel. De hát nem is én lennék, ha minden úgy alakult volna, ahogy azt előre elképzeltem. Valahogy mindig történik valami, amivel megszűnik a teljes nyugalmi állapotom és ez általában saját hibámból, vagy adott esetben bénaságomból adódik. Minden esetre elég izgalmas életet élek, de legalább soha nem unatkozom.
A fiú -nagy szerencsémre- egyáltalán nem úgy tűnik, mintha haragudna, sőt még el is mosolyodik. Nem tudom nem észrevenni, hogy milyen jóképű az illető, és ettől még jobban zavarba jövök. 
A srác megfogja a kezem, mire egy picit összerezzenek, majd elpirulok. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, hiszen már volt dolgom fiúkkal, nem is egyszer, de valamiért ez most mégis más...
- Ó, én teljesen jól vagyok. A könyveid tompították az esést, úgyhogy nem is éreztem. De remélem tényleg nem lett semmi bajuk...- A fiú nagyon szimpatikus és megértő, legalábbis így, első látásra. Ahogy fölsegít, gyorsan el is engedi a kezemet, biztosan nem szokott hozzá nagyon a testi érintkezéshez, főleg idegenekkel.
- Köszi, szívesen maradok ha nem zavarlak. Én Sarah vagyok és szerintem ennek nem is nagyon van becézése, de ha mégis kitalálsz valamit, akkor azt is használhatod... kivéve ha nagyon szörnyű. - Felelek vigyorogva. Már kezd elmúlni a hirtelen zavarodottságom és szerintem hamarosan teljesen önmagam leszek, aztán majd le se lehet lőni. Szegény Ron, nem tudja mire vállalkozott, hogy itt marasztalt. 
- Tényleg láttál? Pedig még csak tegnap érkeztem. Esetleg ha eridonos vagy... - Magamban kicsit reménykedem, hogy hátha ugyanabban a házban vagyunk, mert akkor biztos gyakrabban láthatom az új ismerősömet, aki mellesleg folyamatosan tartja a szemkontaktust és olyan tekintettel néz rám, hogy nem sokáig bírom ki, hogy el ne kapjam a fejemet.
- Egy palacsintát elfogadok, köszönöm. Milyen ízűt hoztál? -
Eléggé meglep, hogy Ron ennyi mindennel készült, pedig nem úgy tűnik, mintha várt volna valakit, szóval gondolom egyedül akarta megenni az összes kaját. Annak ellenére, hogy ez egy szép nagy mennyiség, a srácon egyáltalán nem látszik, hogy el lenne hízva,  sőt a póló alatt szerintem nem kevés izom van.
- Amúgy a vizsgákra készülsz ilyen szorgalmasan? Jó sok tantárgyad lehet, már csak azért is, mert a fél pokrócot a könyveid foglalják el. Vagy esetleg már mestertanonc vagy? - Az utolsó kérdésemre már sejtem a választ, mivel a fiú nem tűnik sokkal idősebbnek nálam, maximum egy-két évvel, de aztán kitudja. Gyakran tévedtem már ilyenekben, úgyhogy inkább megkérdezem, hogy elkerüljem a félreértéseket.

Ron ^^

-Oké, ha te mondod, akkor rendben. - Felelek és kezdek egyre jobban megnyugodni. Biztos csak a kezdeti sokk volt, amitől ennyire össze-vissza hablatyoltam. 
A fiú a következő mondat után, mintha megszeppenne egy kicsit és én is ismét zavarba jövök, de ez az érzés most inkább pozitív.
- Lehet, hogy az kellemesebb lett volna...- Huncut vigyor jelenik meg a szájam sarkában, amikor szép sorban kimondom a szavakat. Kezd visszatérni a szokásos határozottságom és ennek most kifejezetten örülök, mert úgy tűnik, hogy izgalmas napnak nézek elébe.
Ron egyre szimpatikusabb és külön tetszik benne, hogy kimondja, amit gondol. Soha nem szerettem, amikor a srácok finomkodnak meg köntörfalaznak. Sokkal jobb az egyenes beszéd.
- Én félig amerikai vagyok, de nálunk valamiért nem terjedt el semmilyen becézés. A csillagszemű pedig szerintem aranyos. - Felelem mosolyogva és felpillantok a srácra. 
- Akkor egy ilyen csokisat szeretnék. Mégegyszer köszi. - Mondom, majd óvatosan kiveszek egy palacsintát a dobozból.
A következő kijelentésre felcsillan a szemem és szélesen elvigyordom. Tehát Ron is Eridonos. Ez jobban nem is alakulhatna.
- Biztos nagyon el voltam foglalva a pakolással és ezért nem vettelek észre, de örülök, hogy ugyanabban a házban vagyunk. -
Hamarosan kiderül, hogy a fiú nem véletlenül hordoz magával egy kisebb könyvtárat. Először teljesen elképedek, hogy mégis hogy lehet ennyi mindent megtanulni, de végülis teljesen jogosak az érvei.
- Akkor nagyon szorgalmas vagy! Ezért tényleg tudlak irigyelni, nekem biztos nem lenne ennyi energiám és türelmem, hogy az összes tárgyból felkészüljek.-
Ez a srác hozzám képest egy zseni. Határozott elképzelése van arról, hogy mit fog csinálni az elkövetkező pár évében és szerintem ez tök jó!
- Na, szép terveid vannak! Mióta tudod, hogy ezt szeretnéd csinálni? 
Nem, sajnos nekem még ötletem sincs, hogy mit kezdjek magammal... De remélem azért az első év után kiderül, hogy mi az, ami érdekel. Meg most még úgyis ráérek, vagy nem? -
Tényleg érdekel Ron véleménye, mert most már biztosra mondhatom, hogy ő sokkal jobban ért az ilyen kérdésekhez. Legalább majd ha valamit nem értek, akkor lesz kihez fordulnom.
A sok beszéd után különösen jól esik majd az ital, amit a fiú tölt nekem. Nagyon rendes tőle, hogy ilyen figyelmes.
- Köszi szépen! Remélem azért nem akarsz megmérgezni. - Nézek rá ártatlanul, majd újra elvigyorodom. 
A következő pillanatban azt veszem észre, hogy Ron újra a kezemhez nyúj, de most teljesen ok nélkül és olyanokat mond, hogy egy pillanatra a lélegzetem is elakad.
- Ó.. Hát köszönöm... - Vörös arccal mosolygok a srácra. Nem hiszem el, hogy már megint zavarba tudott hozni. Fogalmam sincs, hogy hogyan csinálja.
- Mi? Hogy a pálcám..? Jaa! Egyszarvúszőr, 10 és fél hüvelyk... Na és neked? - Hirtelen annyira meglepett a gyors váltás, hogy nem is igazán jutott el az agyamig a kérdése, de azért mégis sikerült összehozni egy félig-meddig értelmes választ.

Viktor

-Gyere Sarah, nem lesz semmi baj! Majd mi segítünk neked!- mondta anya és kinyújtotta felém a kezét. Apa mögötte állt és kedvesen mosolygott rám. 
A lélegzetem felgyorsult, ahogy megtettem az első lépést a szüleim felé. Ők viszont nem mozdultak, ugyanabban a pozícióban néztek rám, ahogy eddig. Ez megnyugtatott és egyre gyorsabban haladtam feléjük. Mikor már csak pár méter maradt köztünk, elkezdtem rohanni. Kinyújtott karokkal szaladtam, amikor megjelent A Motoros. 
- Neeee!! - sikítottam, de már túl késő volt... A szüleim összeestek előttem és soha többet nem keltek fel...
Zihálva ébredek meg és hirtelen felülök az ágyamban. Már megint előjött ez a szörnyű álmom, ami annyiszor gyötört a szüleim halála után. Azóta már annyi év eltelt és a rémálmaim is megszűntek, de most valamiért újra elkezdődött...
Esetlenül kimászok az ágyamból és elbotorkálok a fürdőszobáig, ahol jó hideg vízzel lemosom az arcomat. Ahogy a víz az arcomhoz ér, rögtön érzem, hogy már jobban vagyok.
~ Talán rám férne, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejem.~gondolom magamban, majd felhúzok egy pólót és egy háromnegyedes farmergatyát. A kisasztalról fölkapom a táskámat és már indulok is kifelé a Gólyalakból, le a lépcsőkön, aztán ki az udvarra.
A friss szellő segít kiűríteni a fejem és eltemetni a negatív gondolatokat, közben lassú léptekkel sétálok a falu felé. Úgyis annyira szeretek ott lenni, mert csend van és még sincs olyan érzése az embernek, mintha ki lenne halva a hely. Van élet, de nem az a zajos, büdös, városi fajta, ez annál sokkal jobb.
Ahogy mászkálok a kirakatok között, egyszer csak megakad a szemem egy kisállat kereskedésen. Mindig is szerettem az állatokat, de sajnos ritkán találkozok velük. Lehet, hogy kéne vennem egy kiskutyát vagy valamit, hogy ha esetleg magányos lennék az iskolában -amit kétlek-, akkor is legyen valaki mellettem. Így hát a hirtelen ötlettől vezérelve belépek a boltba. A látványra széles vigyor jelenik meg az arcomon, annyi állatka van itt, amennyit még soha nem láttam egyszerre. Körbenézek a helyiségben, de csak egy srácot látok, aki épp a békákat nézegeti. Mivel egyedül ő van itt, kizárásos alapon csak ő lehet az eladó, ezért odamegyek mögé és megkopogtatom a vállát.
- Hello! Ő.. bocsi, meg tudnád mutatni, hogy merre vannak a kiskutyák vagy a hasonló kicsi, szőrös állatok? - Aranyos mosolyt varázsolok az arcomra és várakozó tekintettel vizslatom a fiút.

Viktor

Ahogy körülnézek a kis boltban, rögtön jobb kedvre derülök és sikerül megnyugodnom is. A reggeli ébredésem amilyen rosszra sikerült, most annál inkább kedvet kaptam ehhez a naphoz. 
Már meg is van nagyjából az elképzelésem, hogy mit szeretnék itt venni, csak egy kis segítség kéne, hogy meg is találjam. 
Hamar oda is megyek a fiúhoz és kedvesen megszólítom. A reakcióra viszont teljesen ledöbbenek, mert a srác olyan bunkón válaszolt, mintha soha életében nem tanult volna illemet. Most már biztos vagyok benne, hogy nem ő az eladó, ha meg mégis, akkor megértem, hogy miért ilyen üres a boltja.
Először elindulok az ellenkező irányba, hiszen semmi keresnivalóm itt, majd mégis meggondolom magam és visszafordulok az idegenhez. Határozott mozdulatokkal odaállok közé és az üveg közé, hogy szemtől-szembe láthassam az arcát, majd elvigyorodom és nagy szemekkel nézek a fiúra.
- Már megbocsáss, de ki vagy te? Igazán szimpatikus vagy! Csak azt nem értem, hogy mi történt a jómodoroddal... Volt egyáltalán? - Gúnyos mosolyra húzom a számat, de a szemkontaktust folyamatosan tartom. Kíváncsi vagyok, hogy tényleg ennyire keménylegény-e ez a fiú, vagy csak nagy a szája. 
Régebben sokszor voltam ilyen emberekkel, ugyanis miután elvesztettem a szüleimet, egy elég rossz időszakba kerültem és ezzel egyidejűleg rossz társaságba is. Talán csak olyan szempontból volt ennek pozitív hatása, hogy azóta sokkal erősebb vagyok lelkileg és nem lehet olyan könnyen megbántani. Remélem azért nem fogom nagyon megszívni, hogy ilyen merészen odaálltam a srác elé. Végülis csak ketten vagyunk ebben a kis boltban, ami nem valami megnyugtató, de ha már egyszer belevágtam, akkor muszáj határozottnak maradnom, különben megtalálja a gyengepontjaimat és akkor hamar végem...

Ron

- Na akkor majd legközelebb jobban figyelek, hátha megint arra jársz. - Mondom vigyorogva. Nagyon jól érzem magam Ron-al és áldom a sorsot, amiért pont az ő lábaiban estem hasra.
- Ja értem! Szerintem biztos nagyon jó szakma lehet, mondjuk én nem lennék benne jó. Ahhoz, hogy valaki auror legyen, jó sokat kell tudnia, én pedig nem érzem úgy, hogy mindenhez értenék. De azért ha neked sikerül és valami izgalmas munkát kapsz, akkor vigyázz magadra! - Nem tudom, hogy miért mondtam ezt, hiszen még alig ismerem a srácot, szóval semmi okom, hogy aggódjak érte... De valamiért mégis így van és szörnyen zavar, hogy ezt nem értem. Nem szoktak ilyen hamar megfogni az emberek, de Ron más, csak én se tudom megmondani, hogy miért.
- Tényleg vannak kötelező tantárgyak? Ezt nem is tudtam, úgyhogy lehet, hogy bajban leszek... 
Na majd akkor igyekezek kitalálni idén, de szerintem nem lesz gond. -
A fiú mindenről tájékoztat, aminek nagyon örülök, mert legalább nem leszek annyira elveszett az elején se.
- Hát nem biztos, hogy szeretnék kísérleti nyuszi lenni, főleg ha mérgekről van szó, mert nem biztos, hogy az ellenszert is ismerni fogod, aztán hamar véget ér az ismerettségünk. - Felelek nevetve. 
A következő mondata után Ron rámkacsint, amitől megint elfog az a különös érzés, mint eddig minden alkalommal, ha zavarba jöttem. Először lesütöm a szemeim, majd újra elkezdem a fiút nézni. Őt is el lehetne nevezni a szemeiről, hiszen olyan kékek, hogy már messziről feltűnik az embernek. Ez is az egyik olyan dolog, ami különösen tetszik benne, meg amúgy is elég jóképű.
- Büszke is lehetsz! Gondolom nagyon szereted a pálcádat, ha ilyen előszeretettel beszélsz róla. - Teszem hozzá, én is mosolyogva.
- Fú, nagyon sok mindent szeretek. Főleg a sportokat, de zenélni is, meg igazából mindenre nyitott vagyok... mondjuk. Igazából attól függ, hogy kivel, de veled szívesen elmegyek, ha van valami ötleted. - Még szélesebben vigyorgok, mert feldob a gondolat, hogy Ron máskor is szeretne találkozni velem és talán nem is utál annyira...

Viktor/Máté

A fiú egy pillanatra, mintha felvonta volna a szemöldökét, talán meglepődött, de amilyen gyorsan jött ez az arckifejezése, olyan gyorsan el is tűnt és maradt az a goromba, zord tekintet, mint eddig. Elég lenézően bámult rám, de ez most egyáltalán nem tudott zavarni, hiszen elhatároztam, hogy kiderítem mi baja a srácnak, vagy egyáltalán van-e valami baja.
- Igen, jól hallottad! Mi az, talán még soha nem mondtak neked ilyet? Meg se lepődök... - Továbbra is tartom a szemkontaktust és egyetlen aprócska jelét se mutatom sértődöttségnek, ugyanis valószínűleg pontosan arra játszik a fiú.
- Hát pedig igen hasznos dolog. Tudod, jó modorral könnyebben megszerezheted, amit akarsz...- Direkt olyan dolgokat hozok fel, amik egy ilyen fajta embernek felkelthetik az érdeklődését, vagy legalább egy kicsit közelebb enged magához. Nem tudom miért, de tényleg érdekel, hogy mi játszódik le a fejében. Senki se ilyen bunkó ok nélkül, és én pontosan ezt az okot keresem.
A következő pillanatban az ismeretlen hirtelen elfordul tőlem, majd egy apró rándulás és elindul a pult felé. Egyre furcsábban viselkedik, én pedig értetlenül állok a helyzet előtt.
- Na mi van? Eddig tartott a keménykedés? - Kiáltok utána és én is elindulok a pulthoz. Lehet, hogy már elege van belőlem, sőt biztos vagyok benne, de most már azért se hagyom magam. Addig nem hagyom békén, amíg legalább egy mondatában azt látom, hogy őszinte velem és talán egy kis kedvesség se ártana. Persze előfordulhat, hogy a lehetetlenben reménykedem, de nem szeretném túl hamar feladni...

Máté

Ahogy visszaszólok a fiúnak, hirtelen megtorpan, majd lassan felém fordul. Én teljesen ledöbbenek, hiszen az arca teljesen megváltozott. Most már nem az a goromba, bunkó srác néz vissza rám, hanem egy ijedt, félénk fiúcska, akinek mintha fogalma se lenne róla, hogy mi is történik körülötte. Nem tudom eldönteni, hogy most csak szórakozik velem a srác, vagy valami tényleg történik itt a háttérben, amit én még egyelőre nem látok. Minden esetre azon leszek, hogy ezt kiderítsem.
- Mi? Te most tényleg bocsánatot kérsz? - Értetlenül nézek az ismeretlenre és kicsit felvonom a szemöldököm, ezzel is illusztrálva, hogy mennyire nem értem a dolgot.
- Nem bántottál meg, csak nem értem, hogy most mi ez a hirtelen váltás. Eddig... khmm... már bocs, de elég bunkó voltál, most meg mintha kicseréltek volna... Elmondanád, hogy mi is történik? -
Érdeklődő szemekkel nézek a fiúra és közelebb lépek hozzá. Fogalmam sincs, hogy mi ez az egész, de abban biztos vagyok, hogy valami nincs rendbe vele. Talán beteg? Vagy skizofrén? Ha igazam lesz, akkor elég nagy bajban vagyok, mert kitudja, hogy mikor jön rá ismét a szemétkedés... Azzal a betegséggel nem lehet játszani, mert tényleg elég komoly dolog. Viszont ha mégse így van, akkor el se tudom képzelni, hogy mi a megoldása ennek a rejtélynek... De abban reménykedem, hogy hamarosan választ kapok az összes kérdésemre és akkor már minden világos lesz.
A nagy elmélkedés közben a fiúra pillantottam, aki szintén így tett és egy pár másodpercig csak mozdulatlanul néztük egymást. Van valami a tekintetében, amit nem tudok hova rakni... Mintha félne vagy én nem is tudom... De ha igen, akkor mitől? És miért? Annyi megválaszolatlan kérdés merül fel bennem ezzel a fiúval kapcsolatban, mint még szerintem senkivel ezelőtt. Az biztos, hogy nincs egy könnyen kiismerhető személyisége.
- Amúgy Sarah vagyok és ide járok a kastélyba. Viszont téged még nem láttalak... - Igazából nem is a protokollitás kedvéért mutatkozom be, hanem, mert kíváncsi vagyok a fiúra, hátha így többet megtudok róla.

Máté


Hosszasan bámulom a fiút, keresem a válaszokat a tekintetében, de a rettegésen kívül mást nem látok. Olyan, mintha félne tőlem és félne saját magától is. Hirtelen sajnálatot kezdek érezni iránta és együttérzést. Szótlanul nézzük egymást, amikor egyszer csak végiggördül egy könnycsepp a fiú arcán. Gyorsan le is törli, de nem sokra megy vele, mert egy pillanat múlva már könnycseppek százai csillognak a szeme alatt. Borzalmasan érzem magam, mert nem tudom, hogy mit kéne tennem, nem tudom, hogy miként kéne most reagálnom.
- Hé, nincs semmi baj! Nem kell szégyellned magad és félned sem kell! - Próbálok határozott maradni, de helyenként mégis megcsuklik a hangom, annyira mélyen érintett a látvány. Nagyon lassú mozdulatokkal elindulok a fiú felé, hogy még véletlenül se gondolja azt, hogy rosszat akarok neki, majd amikor odaérek elé, szorosan átölelem. Soha nem szoktam ilyet csinálni és most se tudom, hogy mi ütött belém, csak egyszerűen annyira közel érzem magamhoz ezt a srácot, még ismeretlenül is, hogy muszáj volt az ösztöneimre hallgatnom. Ahogy így állunk, nekem is kicsordul egy könnycsepp a szememből, mire gyorsan elengedem őt és lehajtott fejjel hátrább lépek. 
- Ne haragudj, kérlek... -
Óvatosan pislogok a srác felé, amikor nagyon lassan és nagyon halkan belekezd a mondandójába. Olyan érzésem van, mintha fizikai fájdalmat érezne minden egyes kiejtett szó után. 
Döbbenten hallgatom, amit mond és néhány pillanatig nem is tudok mit reagálni. Na erre így tényleg nem gondoltam! Máténak vagy Viktornak két személyisége van... Szegény fiú teljesen össze van zavarodva, de azért egy rövidebb szünet után még folytatja a magyarázat adást, de a végére neki is elcsuklik a hangja és egy újjabb könnycseppet látok.
- Fú... Ez... Fogalmam sincs, hogy mit kéne mondanom, mert még soha nem voltam ilyen helyzetben... - félve nézek Mátéra, majd veszek egy mély lélegzetet és folytatom. - És... ez mindig is így volt? Mármint... melyik az igazi személyiséged? Vagy nincs is ilyen...? Amúgy nem félek tőled! -
Megértően nézek rá, ahogy küszködik a könnyeivel. Annyira sajnálom őt és mégse tudom, hogy mit kéne tennem.
- És...? Tudom, hogy ez nagyon hülyeségnek fog hangzani, hiszen nem is ismersz, de...megbízhatsz bennem... Szerinted Viktor elmondta volna ezt? -
Most, hogy kezd véget érni a kezdeti sokk, egyre jobban érdekel, hogy miként áll össze Máté/Viktor élete, hogy tudja-e szabályozni ezt a váltást és hogyan kezeli az ehhez hasonló helyzeteket... Bár nekem nem úgy tűnik, mintha ez már sokszor előfordult volna vele. Szerintem akkor sokkal egyszerűbben beszélne most velem és sokkal könnyebben megnyílna... De igazából ez engem nem zavar, mert nagyon jó érzés látni, ahogy egy ilyen fiú elmond nekem dolgokat és mintha egy kicsit meg is bízna bennem... Persze lehet, hogy ez nem így van, de én örülnék...

Desmond

A mai estének igen vegyes érzésekkel indulok neki. Egyrészt várom és kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, másrészt annyira nincs is hozzá kedvem, mert nem beszéltem meg senkivel találkozót és nincs kedvem egyedül bulizni. Ezen felül a buli témája a nyárzárás, ami szintén nem egy vidító dolog. De lehet ezt más oldalról is nézni, hogy ha már vége a nyárnak, akkor bulizzunk egy utolsót. 
Minden esetre úgy döntök, hogy mégis elmegyek, mert hát túlságosan érdekel, hogy miként szórakoznak itt az emberek Bagolykőben. 
Mielőtt felvenném a kiválasztott ruháimat, még bezárkózok a fürdőszobába az összes kellékemmel együtt és megpróbálok egy új embert varázsolni magamból. Fél óra művészkedés után, végre készen állok és azt kell mondjam, hogy meg vagyok elégedve magammal. Felkapok az ágyról egy miniruhát, majd felhúzok egy fekete magassarkút és már indulhatok is.
Ügyes léptekkel letipeget a faluba, majd célba veszem a Kis tavacska környékét.
Az úton sok diákkal összetalálkozok, de nagyrészüket még nem ismerem. Szerintem ez teljesen természetes, hiszen alig vagyok itt egy hete. Azért megpróbálom megjegyezni az arcokat, csak sajnos ez nem megy olyan könnyen a sötétben, na meg a társaság fele el is válik tőlünk az egyik kereszteződésnél. Gondolom ők a Fő utczai vásárba mennek. Nem tudom miért, de nekem valahogy a tóparti buli szimpatikusabbnak tűnik, meg hát egy vásár az olyan snassz. 
Néhány percen belül el is érek a kivilágított térre. Elég sokan összegyűltek már itt, ami kicsit megnyugtat, mert így talán lesz valaki vagy valakik akikhez csatlakozhatok. 
Körbepillantok, majd meglátok egy limonádés standot. Odamegyek és elveszek egy poharat, majd elkezdem kortyolgatni a hűsítő italt, amikor észreveszek egy nagyon helyes srácot az egyik csöndesebb sarokban. Fogalmam sincs, hogy honnan jött a hirtelen bátorságom, de valami hihetetlen határozottsággal indultam meg a fiú felé és bájos mosollyal álltam meg mellette.
- Halihó! Csatlakozhatok? - Egy kacsintással is megtoldom a mondandómat, hátha így nagyobb sikerem lesz a srácnál. 
Nem nagyon szoktam ilyeneket csinálni, de hát egyszer élünk és itt a nyár vége, akkor élvezzük ki rendesen. 

Desmond

Lehet, hogy nem is volt olyan rossz ötlet ez a buli. Végülis imádok emberek között lenni és eddig még az ismerkedéssel se akadt soha semmiféle problémám. Na persze ez nem jelenti azt, hogy örülök a magányomnak, de ami van, azt kell elfogadni és megpróbálni kihozni belőle a lehető legjobbat. Én, személy szerint úgy gondolom, hogy ha csak rajtam múlik, akkor nem is itt semmi gond.
Amúgy elég rég óta nem voltam szórakozni, de szerencsére ez nem olyan dolog, amit ha nem gyakorolsz, akkor kijöhetsz a formából. A nagymamám mindig azt mondta, hogy legyek felszabadult és vidám, mert akkor sokkal könnyebb önmagamat adni. Na én ma pont ezen leszek! Megpróbálok a lehető legnyitottabb lenni és a lehető legnagyobb optimizmussal hozzáállni az estéhez.
Amikor végre megérkezem a helyszínre, tátva marad a szám. Hihetetlenül jól néz ki a tavacska környéke és az alaphangulat már most mesés. Hamar meg is találom a limonádés pultot, ahonnan egy finom hűsítőt szerzek, majd meg is pillantom az én emberemet.
Amikor odaérek a srác mellé és jobban szemügyre veszem, muszáj megállapítanom, hogy közelről még helyesebb, mint amikor csak kiszúrtam őt a tömegben.
- Ez igazán kedves! - Felelem ugyanazzal a bájos mosollyal, de közben érzem ahogy összeszorul a gyomrom a fiú huncut kis vigyora láttán.
Fogalmam sincs, hogy honnan szedtem ennyi bátorságot, hogy csak úgy megszólítsak egy idegen srácot, de ha már ilyen hangulatban vagyok, akkor ezt hiba lenne elvesztegetni.
- Amúgy Sarah vagyok. - Mutatkozom be kedvesen, majd kinyújtom a kezemet a srác felé, remélve, hogy én is megtudom az ő nevét. 
- Te is a Bagolykőbe jársz? - Velem nagyjából egykorúnak tűnik, de ez még nem jelenti azt feltétlenül, hogy ő is ugyanoda jár suliba, meg még nem is láttam őt a folyosókon, de persze ez nem jelent semmit.
Én is hasonlóan teszek mint a fiú és nagyot kortyolok a limonádémból, amikor hirtelen fölhangosítják a zenét. Én erre annyira megijedek, hogy véletlenül ugrok egyet és a poharam jelentős tartalma így a nyakamban landol.
- Ó, a fenébe! - Kiáltom dühösen és bedobom a poharat az első kukába, amit látok. 
- Öhm... nincs véletlenül egy zsepid? - Szégyenkezve pislogok a srácra, aki most valószínűleg halálra röhögi magát és ha még ad is egy zsebkendőt, abban biztos lehetek, hogy semmi kedve nem lesz velem tölteni az estéjét. 
~ Hogy a fenébe lehetek ilyen szerencsétlen?? ~