Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nyugalmi állapot. Hagyjuk egymást, ki-ki a maga érzéseivel, gondolataival van elfoglalva. Ismerem magam, napokig fogom még boncolgatni az itt átélteket, és hol mosolyogva, hol komoran jutok majd egy-egy korszakalkotó megállapításra. Én ilyen vagyok. Akkor is emésztek dolgokat, amikor azt mondom, már nem teszem. De nem szeretem, ha tudják, hogy igen.
Most is inkább a macskákkal játszom, még mindig kissé talán szürreális az élmény, hogy macskákkal vagyunk körbevéve itt az erdő szélén, de valahol rém aranyosnak találom, hogy itt vannak ez a kis puhák. Viszont illetlenség lenne az illőnél tovább maradni, így hát fogom magam, és egy idő után búcsút veszek a férfitól, aki jelen pillanatban talán az egyetlen biztos pontnak mondható az itteni életemben.
Fogalmam sincs, hogy akarok-e majd másokat kialakítani, hogy vágyok-e arra, hogy több emberhez is kötődjek érzelmileg. Úgy tűnik az a tíz év annyira nyomot hagyott a szívemben és a lelkemben, hogy az elköteleződés minden formájától rettegek jelenleg. És igen, a rettegek egy tökéletesen jó szó, mert olyan szinten kerülöm az esetleges mélyebb összefonódásokat, amennyire csak lehet.
- Szép estét.
Köszönök el egy bájos mosollyal, olyannal, amiben nincs egyéb szándék, és amit csak nagyon kevés embernek mutatok meg, mert nem akarom, hogy úgy érezzék, kihasználható a bizalmam. Mr. Kens más, őt ismerem egészen kicsi korom óta. Mindig is meghatározó része volt az életemnek, és szeretném, ha az is maradna. Ő sosem ártana nekem, talán felé van a legnagyobb bizalmam, ezért is adtam a vérem kétféle módon is neki. A bizalom ritka kincs, és egyedül nála nem félek, hogy ez elveszhet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A srác könnyed lazasággal nyújtja felém a sörét, amit lecserél a borosüvegre. Készségesen veszem el a sört tőle, majd próbálom minél kisebb felületen fogni, hogy ne melegedjen még véletlenül se fel a kezemtől. Valamennyire megnyugtat a tény, hogy neki is neki kell feszülnie a dolognak, szóval nem én vagyok túl gyenge. Ez egy kisebb mosolyt is csal arcomra, majd a kérdés hallatán kissé felnevetek.
Először is nagyon szépen köszönöm! – elveszem a borosüveget, majd visszaadom neki a söröset.  - Másodszor pedig, nos úgy terveztem, hogy ha nem is az egészet, de egy részét elfogyasztom ma, és igen, egyedül. - megvonom vállaim, majd a srácra mosolygok. Igaz mosolyom kissé erőtlen, mivel egy kicsit feltépte most a fiú a ragtapaszt. Nem szeretem mikor emlékeztetnek rá, hogy mennyire egyedül vagyok, hogy nincs kivel kijönnöm borozni ide. Ebben az esetben most nem egy barátnőre gondolok, hanem sokkal inkább a férjemre. Annyira hiányzik! A torkomban egy gombóc alakul ki, s ekkor jön el a pillanat, hogy igyak.
 - Nos, akkor jó szórakozást és köszi még egyszer! – –megemelem az üveget a fiú felé, majd pár lépést arrább lépek. A poharat kissé megdöntve kezdem el tölteni bele a bort, majd még mielőtt beleinnék, megszagolom. Kellemes illata van, de már most érződik, hogy testes kis vörös lesz. Az annyira nem a kedvencem, de gyanítom le fog csúszni. Belekortyolok, s nyugtázom, hogy igazam lett. A poharat félig töltöm, majd hogy a gombóc lecsússzon az egészet kiiszom. A vége már nem esik annyira jól, így lehunyom szemeimet is, majd egy újabb adagot töltök magamnak. Ekkor a helyemre pillantok, ahonnan idejöttem, de az menet közben már befoglalták.
-Frankó! –megcsóválom a fejem, majd újabb szabad placc után kezdek keresgélni. Mi az Isten van ma, hogy a fél falu itt dekkol? Értetlenül bámulok körbe, majd körbe is forgok. Mivel normális helyet már csak messzebb találok, így a férfi felé fordulok.
- Vársz valakit? - kérdem, mivel ő igen jó helyet talált magának, olyan feelinges itt a fa tövében. Egy újabb nagy korty csúszik le… a végén még tényleg el fog tűnni egy egész üveg!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Ugyan - szabadkozom, hiszen a kérése semmiség volt számomra. Megszoktam már, hogy segítsek, ha kérik. Valami az arcomra lehet írva, hogy gyakran megtalálnak az emberek, és örülök, hogy ilyen vagy olyan módon, de ebben az országban is kapcsolatba tudok velük kerülni, és nem bélyegeznek meg a külsőm miatt. Mondjuk annyira nem kell tartanom a megkülönböztetéstől, mert amennyire tudom és tapasztalom, az iskola és a környéke számtalan nemzetiségű diákot fogad, sok itt a külföldi. Én pedig félig magyar vagyok. Amint elveszi az üveget, én visszaveszem tőle a sört, s mintha ettől a pár mondatomtól kiszáradtam volna, a számhoz emelve iszok belőle, amíg őt hallgatom.
- Nem vagy semmi. Egészségedre - hümmögök elismerően. Mondjuk, ha legalább két órán keresztül a tóparton tervez ülni, és teszem azt bevágott előtte egy kiadós korai vacsorát, akkor talán nem érzi meg annyira, de van egy olyan feltételezésem, hogy egy üveg a hölgy kezében sok lesz önmagában. - Nincs mit, neked is - köszönnék el, bár hangom egy kissé féltőn cseng, nem akarom őt magára hagyni, márpedig amilyen lendületesen üríti a pohara tartalmát, az abszurd kijelentés nagyon is a valóságot tükrözi. Nem hagyhatom, hogy társaság nélkül maradjon, ha esetleg megérezné a bort. Jól ismerem a mértékeket, magam is szeretem feszegetni a határaimat, és hasonlóan cselekednék, ha nem épp sör lenne nálam. De most másról van szó, ennek lelki oka lehet, ha magamból indulok ki, s nem tévedek...
- Hm? - pillantok a távolba én is, mert nem értem, mi olyan frankó. Az arcáról és az előbb mondottakról ítélve nem hozzá tartozik a csoport, így sejtem, miért teszi fel a kérdést. - Nem ígérem, hogy jó társaság leszek, de majd igyekszem - sóhajtok egyet, ahogy hellyel kínálom magam mellett. Ezt az estémet sem így terveztem, de mindegy, jobb beletörődnöm. Legalább olyan, mintha lenne valakim, bár ez elég fura gondolat. - Szóval... fejszellőztetés? - kérdezem diszkréten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Ha jól értem a törekvéseidet...
Kezdek bele a magam okfejtésébe lassú, megfontolt körbejárással, ahogy nézem az ebet, aki élvezi, hogy a feleségem kedvtelve simogatja, és már lelki szemei előtt ott lebeg a megannyi közös játék, ahogy a nő magával viszi az ágyba, és lassan átveszi a férj helyét. Én látom ezt a szemében, ahogy azt is, hogyha nem ez a négylábú lesz, akkor jön majd egy másik meg egy harmadik és lehet, hogy a végén arra kelek, hogy egy németjuhász alatt zsibbad a lábam. Öreg vagyok én már bohócnak, azonban, határozottan úgy érzem, hogy Bíborka most kezd el majd belőlem bohócot csinálni.
- Egy kutyával kezdjük, ártatlanul. Aminek aztán születik legalább négy ki tudja milyen keveréke, szóval lesz öt kutyánk, és az anyai érzések eluralkodásával létrejön a hipp-hopp terhes vagyok eset, nekünk is lesz egy, de az egy gyerek nem elég, legyen testvére, és mire feleszmélek, négy visító-vicsorgó apró emberi lény fog egyszerre hisztériázni hajhúzásért, pattanásért, összetört kontroller miatt és még sorolhatnám.
Borzalmasan rossz a felfogásom emberi szemmel nézve, tudom, de önző emberi lényként nézve az egészet, nagyon is érthető az ódzkodásom attól, hogy akár kettő, akár négy láb betegye a lábát az otthonunkba.
- Szóval eltelik mondjuk öt év, és ez alatt az öt év alatt kettőből felfejlődünk tizenegy tagúvá, mert hát ahány kiskutya, annyi gyerek is kell mellé. Értem.
Hogyan vedd el az ember kedvét attól, hogy akarjon bármit is? Hát így. Pedig szeretem a feleségem, de magamnak szeretem a feleségem, és nem akarom, hogy más átvegye a helyem, hogy másnak is köze legyen hozzá. Azonban, tudom, hogy akarja. Piszok nehéz hetedik házassági évnek nézünk elébe. Sóhajtva nézek hát a nőre, megadóan felemelve a kezem.
- Ha úgysem jön érte a gazdája, úgyis hazavisszük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Kérdésére, miszerint, hogy beszélek a főnökömmel, csak megvonom a vállaim, majd egy Hmm is elhangzik közben. Mivel nevet, így nyilván nem sértettem vérig, szóval nincs semmi probléma. Na meg ha ennyitől megsértődne, akkor úgy kellene neki. Annyira közelinek még nem nevezném az ismeretségünket, de úgy érzem ismerem a határait, hogy meddig lehet elmenni vele. A kérdésemre adott válaszán felhorkanok.
- Na persze… – válaszolok neki, mivel nagyon is tisztában vagyok vele, hogy többen is jelentkeztünk akkor a meghirdetett állásra. Pedig most tényleg csak a valóságra lettem volna kíváncsi. Jó lenne tudni, hogy mit látott bennem, hogy miért pont én. Nem várom, hogy fényezzen, nyilván nem kell, de azért jó lenne tisztában lenni vele. Azonban Nikot elnézve, ezt sose fogom megtudni. Egy mély sóhaj tör fel belőlem. A mosolyra mosollyal válaszolok, mikor megérintem a mellettem ülőt. Tudom, hogy nem fog félre lépni, tudom, hogy szereti a párját, de abban is biztos vagyok, hogy eljátszott már a gondolattal, hogy mi lenne ha… Az eddigi viselkedése erre enged következtetni, azonban ma mintha kissé távolságtartóbb lenne, mintha kissé elzárkózna tőlem. Nem kell dicsérnie, se semmi ilyesmi, de azért ennél kicsit jobban is megerőltethette volna magát. Jobban törölgetek, mint Anna… Cöh! Hát kapja be!
- Kössz! – - reagálok közömbösen, majd a korty sör után újra megtámaszkodom hátam mögött. A perc töredéke alatt sikerült felhúznom magam, ami nagy valószínűséggel ki is ül arcomra. Sajnos egy nyitott könyv vagyok. Egy újabb, de immár igen nagy kortyot iszok a sörből, majd amíg Niko a vízzel van elfoglalva én egy kis fém flaskát húzok elő a táskámból. Egy nagyot kortyolok belőle, azzal a reménnyel, hogy ez majd lelazít. Kissé befeszültem. Hallom, hogy Niko hozzám szól, rá is pillantok, majd meghúzom a sört. A hideg végigfut rajtam és kissé meg is rázkódom, arcomon egy grimasz is végigfut. A pálinka valamiért mindig ezt váltja ki belőlem.
- Csak utánad… – oldalra biccentett fejjel nézek Nikora, majd a vízre. Nem normális, ha beleugrok, még marha hideg hozzá. Nyáron szó nélkül vetkőznék és ugranék, na de most… Őszintén megmondom, hogy nem vonz. Mondjuk az biztos, hogy kissé lehűtene és talán utána nyugodtabb lennék. Most még a hülye is észreveheti, hogy valami nem stimmel.
- Miért vagy ma ilyen genyó velem? – csúszik ki végül a számon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kijelentésére, miszerint nem vagyok semmi, csak elmosolyodom. Mondjuk mond valamit, mert ha tényleg ezt mind elfogyasztom egyedül, akkor az igen becses lesz. Jesszus, nem is emlékszem, hogy mikor voltam utoljára berúgva. Az biztos, hogy nagyon nagyon régen. Mióta Péter meghalt és ketten maradtunk Danival nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy tényleg lazítsak. Mindig magam elé helyeztem a kisfiamat. Az sem elhanyagolható, hogy Péter halála óta egy állandó feszültség és merevség jellemző rám, amit a külső szemlélő nem láthat, de én érzem. Érzem minden egyes nap minden órájában. Na és a szex… gondolni se merek rá, mert már attól is lelkiismeret furdalásom lesz, pedig már igen csak rám férne. Péter halála óta nem voltam férfival, ami már szerintem rekord is lehetne. Jesszus, hogy jutottam el idáig?!
Szerencsémre nem vár senkit, vagyis arra enged következtetni, hogy helyet foglalhatok, ami pedig arra, hogy neki sincs társasága. Szomorú, mert egyébként egy igen szimpatikus és helyes srác, akiről azt gondolnám, hogy sok barátja van és éli az életét úgy ahogy azt illik.
- Köszönöm! Nos szerintem meg fogjuk oldani a dolgot, ha pedig már nagyon kínos lenne a  szitu, akkor nekem hirtelen valami dolgom lesz és távozok.  – egy mosolyt küldök felé, majd leülök a földre mellé.
- Olyasmi…  Bár talán a lazítás jobb szó lenne, vagyis próbálkozom a lazítással. Egyedül maradtam egész hétvégére. Na és te mit csinálsz itt egyedül? – kérdem tőle egy érdeklődő tekintet kíséretében. Hátamat közben a fának döntöm és jobb lábamat átteszem kinyújtott bal lábamon. Beletúrok hajamba s egy gyors mozdulattal tűröm el a szemembe lógó tincseket. Újra töltök a poharamba és iszok egy kortyot, majd kapcsolok, hogy be se mutatkoztam.
- Egyébként Laura. - nyújtom jobbom a srác felé, aki ránézésre sokkal fiatalabbnak tűnik nálam. Igazából még akár mestertanonc is lehetne a suliban. Érdekes este elé nézünk úgy érzem.
- Ide jársz a Bagolykőbe? - kérdem egy mosoly kíséretében. Lehet nagyon melléfogok most vele, de legalább elindul a kommunikáció.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Szerényen mosolyog, pedig azt is várhatnám, hogy elneveti magát a bóknak is felfogható megjegyzésemen. Még mindig jobb, mintha felcsattanna azon, hogy miért gondolom ezt az italmennyiséget soknak. Annál már csak a válaszomon lepődne meg jobban, amikor közölném, hogy jól kitapasztaltam már a mértékeket, még ha ez minden egyes embernél mást és mást jelent. Nálam egy doboz sör van, nála viszont egy üveg bor. Nem utolsó sorban a mértékek különbsége az, ami kellemetlenné teheti, hogy helyet foglal mellettem. De szinte azonnal megfogadom, hogy majd lassan iszom, élvezve a közelgő naplemente fényeit a tavacska víztükrén, az egyre hűlő hőmérséklettől összehúzódva. Így azon túl, hogy kiélvezhetem a nyugalmat, még társaságom is akad, ami nem annyira gyakori, mint azt elsőre gondolnánk, és nem érzem majd magam kényelmetlenül,  hogy esetleg nem lesz mivel elfoglalnom magam. Ha beszélni kell, majd beszélek helyette.
- Ó, igen... A jól bevált praktikák. Akkor is rájöttem volna, ha nem szólsz előre - elvigyorodom, ahogy eszembe jutnak a tipikus lerázós emlékek. Volt párban részem, de szerencsére sikerekből is jutott bőven. A mosoly akkor fagy az arcomra, mikor arra a lányra gondolok, aki az első bulizós korszakom után lépett az életembe, de ma már nem lehet velem. Azóta is, mintha őt keresném ezekben a lázadásokban, mintha visszamehetnék egyetemistának, az eltelt éveket pedig egyszerűen kitörölhetném. Egy sóhaj után azonban visszazökkenek a jelenbe, hiszen nem feledkezhetek meg a társaságomról. - Az is elég jól hangzik. Mármint a lazítás, és nem az egyedül maradós rész... Mondjuk mindkettőnek megvan a szépsége - néha előfordul, hogy belezavarodok a mondataimba, és ez is egy ilyen pillanat. Amíg ő elkényelmesedik a fának támaszkodva, én félig térdelve támaszkodom a fűben. - Kár, hogy nincs kéznél egy lepedő. Bocs, hogy nem készültem semmivel - szomorodom el kissé.
- Noa - fogadom el a kézfogását, hozzá illedelmes meghajlással. A kérdést bár furcsán teszi fel, de nem vagyok elég magabiztos ahhoz, hogy maximálisan elbizonytalanodjak. Huszonhat éves múltam, de talán az ázsiai gének válnak ilyenkor az előnyömre, míg máskor különféle rasszista megjegyzéseket kapok. Ez most a jobbik eset. - Mondhatni igen. Esetleg kollégák vagyunk? Ne haragudj, még nem tudtam mindenkit megjegyezni - utalok a tanárságomra, majd iszok a sörömből, s mosolyogva végigmérem őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Hát így talán kevésbé lenne kínos, ha megvalósulna a dolog. - mosolygok rá, s nemes egyszerűséggel vonom meg vállaim. A következő mondata kicsit összegubancolódik, de ennek ellenére értem, hogy mit is szeretne ebből kihozni.
- Őszintén szólva én nem szeretek egyedül lenni, ilyenkor olyan elveszettnek érzem magam.  Sose kellett egyedül lennem, nem tanultam meg, hogy kell azt csinálni. - egy kérlek ne nézz teljesen hülyének  nézés kíséri a mondatokat, melyhez szelíd mosoly is tárul. - Szerencsére a fiam mellett nem sokszor kell egyedül lennem, de most a nagyszülők elrabolták hétvégére. Szóval egyedül leszek 2 napon keresztül. Hogy fogom túlélni!?- utolsó mondatomat már inkább motyogva mondom, leginkább magamnak szánva a kötői kérdést.
Kissé értetlen tekintettel nézek a mellettem ülőre, mivel nem igazán értem, hogy miért is kellett volna készülnie, hiszen ez nem egy előre megbeszélt randi. Ha az lenne akkor sem érzem úgy, hogy a plédről a férfinak kellene gondoskodni.
- Hát pedig nem rossz dolog ebben az időben, ha van egy pléd a földön. Kicsit tartok is tőle, hogy fel fogunk fázni, de majd talán az alkohol melegít. Nincs valami varázslat, ami segítene rajtunk? - lerakom magam mellé az üveget, majd így felszabadult kezemmel megfogom a talajt. Természetesen nem nevezhető melegnek.  Utolsó előtti mondatomon felbuzdulva iszom egy újabb kortyot.  Ahhoz képest, hogy csak most bontottam ki, már a negyede hiányzik is, amit egyelőre még nem érzek, de gyanítom, még egy negyed és már jó kedvem lesz. Mikor fogadja a kézfogást, s közben meg is hajol, arcomra egy mosoly kúszik, ami egy pillanattal később már sehol sincs. Kicsit zavarba jövök a kérdéstől, hogy esetleg kollégák vagyunk-e. Nem kell sokáig gondolkodnom azon, hogy neki valóban van köze az iskolához, csak nem úgy, ahogy azt én gondoltam. Zavaromban még szemeimet is lesütöm, a poharam kezdem alaposan vizsgálgatni.
- Nem vagyunk kollégák… - válaszolom neki, de továbbra sem rá nézve, végül kínomban elnevetem magam. - Én nem éppen tanár bácsinak néztelek… Hány éves vagy? –kérdem nevetés közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem tudom, de nem is nagyon akarok belegondolni, hogy mennyire lenne kínos a szituáció. Szerintem nagy érvágás lenne, ha faképnél hagyna, függetlenül attól, hogy nem először fordulna elő egy ilyen helyzet. De ahogy nem sokkal később rávilágít, legbelül én sem szeretek egyedül lenni. Legalábbis nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk, hiszen szerintem még így is kevesebb barátra van szükségem az átlagosnál, otthon viszont a macskám segít elűzni a magányt, a tanítás pedig lefoglal, néha még sok is kezd lenni, hogy ennyi évfolyamon jelen vagyok a semmiből. Kezdem megkérdőjelezni, hogy jó vagyok-e tanárnak, és meg fogok-e tudni birkózni a feladattal, amihez jól jönne némi pozitív megerősítés a környezetemtől.
- Pedig nem árt. De nézd a jó oldalát, most sem vagy egyedül - teszem hozzá, de nem kioktatásból, hanem inkább jóindulatúan, mert hát... Ha nagyképűen is hangzik, de nekem valamilyen formában meg kellett tapasztalnom a magányt, és tudom, hogy nem jó érzés. Akit tudok, megóvok ettől a tapasztalástól, hiszen közvetve úgy nőttem fel, hogy azt éreztették, egyedül csak magamra számíthattam. - Fú, próbáld meg értékelni, hogy kicsit pihenhetsz, és magaddal törődhetsz - kissé zavarba jövök attól, hogy gyerek van, valamiért nem számítottam rá. Szerencsés alkat, hogy nem viselte meg úgy a szülés, a férje meg gondolom üzleti úton van. Talán egy tipikus újgazdag falulakóba botlottam éppen. Persze óvatos vagyok a tanácsaimmal, mert megfordul a fejemben, hogy csak hangosan gondolkodik, de talán nem húzom ki nála a gyufát a megjegyzéseimmel. Aztán inkább elhalkulok, és csak a sörivásra koncentrálok.
- Fogalmam sincs - tudom le ennyivel a pléd kérdését. Elhadarom a mondatot, mert nem akarok rajta sokáig rugózni. Nem tudhatja, hogy mennyire béna vagyok pálcás mágiából, de nagyon nem akarom, hogy rávegyen a használatára. Sokszor magammal se hozom, mert minden lényegit meg tudok oldani nélküle, ez meg pont nem az.
- Bácsinak?! Akkor ez még a jobbik eset... Huszonhat vagyok. De jó tudni, hogy ezek szerint letagadhatok pár évet. Mégse viselt meg úgy az élet - kénytelen vagyok felnevetni, ha más nem, kínomban. Mindenesetre tetszik, hogy megtévesztettem. - Akkor gondolom valamelyik üzletben találhatlak meg. Vagy otthon vagy a gyerkőccel? - kérdezgetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Gyere, nem ülünk itt estig, csak szaporán! - kiáltok hátra neki, de közben azért én is nyelem gyorsan a levegőt. A helyzet az, hogy nem igazságos egy tíz évvel fiatalabb kölyökkel járni futni. Nem tesz jót az önérzetemnek. De legalább motivál, hogy jobban hajtsak s majd' kiköpjem a tüdőmet.
Nyúzott AC/DC-s pólóm már csutakos, a napszemüvegemet kizárólag mágia tartja csúszós orromon, s áldom az eszem, hogy a rövidnadrágot választottam a reggel. Villantani tudom így a téli csirkelábaimat, de már csak napok kérdése és újra felveszik nyári barnaságukat. A karjaim már hetek óta sötét kreolok, de csak könyöktől lefele. Mivel nem csak futni, hanem kertészkedni is szoktunk a gyerekkel. Olykor a lányok is besegítenek, de ők még csak két marékkal tömik a sarat a szájukba, úgyhogy Ármin is mindig ott sündörög, hogy mentse meg őket, mielőtt a lapátnyelét keresztben a szájukba dugnák. Pedig én is vigyázok rájuk, igazán, csupán nevelési elveink nem találkoznak mindig. Szerintem egy gyerek akkor gyerek, ha koszos és legalább féltucat horzsolás van a testén.

Úgyhogy sokszor csak kettecskén ültetjük a krumplit Beliánnal, vagy olykor egyedül, én úgyis szeretem. Futni is jövök egyedül, de azért jobban érzem a motivációt és az idő is hamarabb telik, ha nem egyedül kell róni azokat a kilómétereket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kevesebb füst kellene, most érzi. Torka kapar, oldalra fordulva valószínűleg most köpi ki a benyelt apró bogarat, de hamar vissza is fordul, nem kellene azzal nyitnia a napot, hogy akkora hasast vág, mint a nagykabát. Előre bámulva hunyorog a hátára, persze, neki nincs menőn odaillesztett szemüvege, csak egy ujjaitól megfosztott, megszürkült felső, ahhoz passzoló melegítőalsó, ami sok és mindjárt kigyullad, lehet tanulnia kellene az előtte robogótól, hogy kereshet rövidet is, de most már mindegy. Ahogy hátra szól, úgy nyög fel, hát majd mindjárt ad neki ücsörgést. Ahogy anno egyedül, most úgy csatlakozik be hozzá alkalomadtán erre az őrült dologra – mert azt mondják, aki magától fut, az nem normális – vagy épp a földet túrni, Kim mellett a másik inspiráló arra, hogy most már saját kis kertje is van. Még az elején sikerült majdnem rossz szomszédnak lennie, amikor a jobb napjain elengedte magát hangügyileg, aztán szép lassan értette meg, mire kell a csend es a nyugalom, aztán meg milyen jó kávét adni annak, aki nem kéri, csak a táskák a szeme alatt. Kellemes figura, még ha sokfelé is sodorta az élet, másik utcába, mondhatni életbe, nem volt sok alkalma, de be-betoppant, hogy adjanak neki is ásót, ha már pöccintésre neki semmi se megy. A gyerekek ténye se annyira riasztó, de látni rajta, hogy nincs tapasztalata, sőt, ami volt, az is megkopott, de igyekszik. Többek között azért is ritkább, mert kicsik közelében nem tanácsos a farkaskór fura agymenete.
- Bal oldal – vigyorogva idézi fel az egyik filmes elemet, miközben kilövi magát és elhalad mellette, nesze neked ücsörgés, bár ez nem annyira tartható, mint az eddigi, a szúró oldala is jelzi, attól még kellett. Kanyart vesz be, ehhez kénytelen le is lassítani valamelyest, ha nem akar crossmotor módjára az oldalán csúszni. Az rohadt kellemetlen lenne, annyi szent. Belegondolva kicsit fura ez, mert a másik nagyon az elején lépett be a dologba, amikor nem is akart nyitni sem és most szívesen csoszog át, volt, hogy ereje nem volt enni, csak alkotni, így vitt egy nagy adag kaját, ha már a süteményeitől a kuka is ódzkodik. Bezzeg a palacsinta...
- Meghalok! – zihálja, ahogy végleg visszább vesz a tempóból, és tekintetét függeszti egy pillanatra rá. – Lehet... kevesebb nasi... kellene – nyögi, de nem mintha az fenyegetné, hogy pocakot ereszt. Nem. Talán többet kellene időt hagyni a mozgásra, de nem egyszerű, ha havonta kicsit lerobban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem árt? Nem árt egyedül lenni? Erre gondolt? Én valahogy nem így vélekedek róla, mivel eléggé szociális személyiség vagyok, szeretek emberek között lenni, szeretek ismerkedni, beszélgetni. Arra, hogy most sem vagyok egyedül csak egy mosolyt küldök és biccentek egyet hozzá. Megemelem a poharam, majd iszok egy újabb kortyot, záró akkordként pedig újra eltűröm hajam, mely rendszeresen önálló életre kel, és az arcomban landol.
- Mondjuk mondasz valamit. Ki kéne élveznem, hogy Dani a szüleimnél van és nem nekem kell 24 órába lekötnöm. Tudod elég nehéz tud ez néha lenni, és mindent tűrni idegekkel. Néha erős a késztetés, hogy a földhöz vágjak egy tányért vagy poharat. - egy mosoly kíséretében vázolom neki, de belül annyira nem mosolygok. Már több hónapja vagyok Péter nélkül, már több hónapja kell magamat és Danit is életben tartani. Pedig mikor Péter meghalt legszívesebben bezárkóztam volna egy üres és sötét szobában. De ezt nem tehettem meg, nem mert ott volt Dani, a kisfiam, amiért felelősséget vállaltam már akkor, amikor megfogant.
- Na és te miért vagy itt egyedül? – érdeklődöm, mivel ő alig mesélt eddig bármit is. Sajnos én meg olyan vagyok, mint a nyitott könyv…
Aztán eljutunk a tanár-diák dologig. Felvont szemöldökkel és meglepődött tekintettel mérem végig, mikor megtudom, hogy hány éves. Újra felnevetek, majd majdnem kicsúszik a számon, hogy te most szívatsz, de végül visszanyelem.
- Hát jó pár évet letagadhatsz… Én olyan 20-21-re tippeltem volna, de ez most csúnya beégés lett. Egyébként mit tanítasz? – szabad kezemmel „megvakargatom” tarkómat, majd újra hátra simítom hajam, ami ismét arcom elég vándorolt. Azonban a hirtelen mozdulattól kissé megszédülök és olyan furcsa tompa érzés kerít hatalmába. Azt hiszem most ütött be az egyszerre nagy mennyiségben bevitt alkohol. Ha sokan tudnák, hogy mennyire szeretem ezt az érzést… Ilyenkor teljesen lelazulok, mintha kívülről nézném magam, nem agyalok, sajnos nem is tudok úgy gondolkodni, mint józan állapotomban. Az utóbbit leszámítva azonban szeretem ezt a könnyedséget. Jesszus, mennyire régen éreztem. Fejemet hátra,a fának döntöm és szemeimet is becsukom.
- Mi történt? – kérdem némi fáziskésés után, arra utalva, hogy megviselte az élet. Szemeimet továbbra sem nyitom ki, csak élvezem, hogy még így is kicsit kering a sötétség.
- Nos az antikvitásba találsz meg. Jó is lenne otthon, de egyedül vagyok, így muszáj dolgoznom és közben anyának is lennem. Tudod piszok nehéz tud lenni egyedülálló anyának lenni. – kinyitom szemeim, azonban fejem továbbra is a fának van döntve, s így fordítom Noa felé. - Már arra sem emlékszem, hogy milyen érzés az orgazmus. Jesszus, arra se emlékszem, hogy mikor volt részem utoljára szexben. – csúszik ki számon, de mire észbe kapok már kimondtam. Felnevetek, majd előre dőlök, mindkét lábam felhúzom, és arcomat eltakarom tenyeremmel. Nem tudom, hogy ez most miért és honnan jutott eszembe, de megtörtént.
-Bocsi, nem akarlak ezzel fárasztani! - bocsánatkérően nézek fel rá, de arcomat továbbra is eltakarva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Elzúg mellettem egy hörgő Belián, befordul balra, s már előre röhögök magamban, mert látom, hogy mindjárt beájul az árokba. Nem a másik kárán való röhögés ez, hanem olyan megmondtamén. De főleg akkor lesz vicces az egész, ha én is borulok utána. Romlott a kondim, mióta elköltöztem, pedig egész nap gyerekek után rohangálok, a nyakamban cipelem őket vagy épp lovacskázunk, mikor kinek mire támad kedve. Egészség-vonalon most is egész jól tolom azért. Nálam a jóféle ebéd nem egyenlő az üres kalóriák halmozásával és a mozgás nélküli élet szürreális scifi-kategória. Nem vagyok én elég chill ahhoz, hogy nyugton üljek. Persze, egy jó komló... na de kell valami, amit ledolgozhatok, ne futkorásszak ennyit fölöslegesen. Az egyetemre már csak úgy szoktam beesni órát tartani, orral előre csúszok ki a kandallóból, be a katedra alá. De még nem panaszkodtak a diákok, legalább kevesebbet fárasztom őket - egyszerűen nincs energiám rá - s néha rájuk hagyom, hogy foglalkozzunk kellemesebb dolgokkal, mint a lecke.

- Persze, fogjad a nasira - vállon lököm, de csak finoman, nehogy tényleg összeessen, aztán lebegtethetem végig a falun hazáig. - Minden bagós a kajára fogja, meg az időre és a nehéz csontokra.
Azt kedvesen figyelmen kívül hagyom, hogy neki tényleg van egy jó oka, hogy ne legyen épp versenyformában. Kinyiffan a havijától, ez érthető.
Lelassulok, majd teljesen sétára fogom - nyilván mind az ő kedvéért, s nem azért, mert öntözőrendszert lehetne üzemeltetni a rajtam lecsorgó verejtékkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Egy pillanatra billen ki, ahogy talpa alá kerül, leginkább mégis csak kellemetlen érzés fog maradni, mert a talpát nyomja meg, a futós cipője talpa, amely nem épp olyan, mint azoknak, akik reggelente direkt erre vett cuccokban kocognak, ehhez épp elég vékony volt. Mordul egyet, bár inkább tűnik halálhörgésnek, mint akármi másnak, jogos lesz a megjegyzés, hogy hát nem így kellene talán vagánykodni. Nem egyszerű, belőni mit és mikor szabad, mert érzi ő, hogy mindenre van ereje, aztán elkezdi, és úgy van vele, hogy bár sosem kezdte volna el. Egyelőre össze kell hangolni ezt jobban, vagy elismerni, hogy a másik igenis jobb passzban van, akkor is, amikor ő ereje teljében vágódik ki mellé. Amúgy pedig nem olyan komoly „versengés” és bizonyítási vágy ez. Csak történik, mókás, aztán megy tovább az élet és a téma, mintha eleve csak beszélgetni jöttek volna ki, nem kiköpni a tüdejüket. Kellemesen egyszerű dolog ez, amely lelazítja, nem mintha panaszkodni akarna, sőt, nincs is oka, egy szemernyit sem, azonban nem akarja azt sem, hogy bárki azt gondolja, azért, mert valaki fontosabb került az életébe és nagyon közel, mindenki más megszűnik. Lehet, hogy ezzel sok és nagy gondja volt, hogy nagyon sokat dolgozott, hogy senki se legyen, vagy épp kevesek, mostanra azonban, lehet azt mondani, egészen összeszedte magát. Talán a másik is látja.
Ahogy azt is, hogy kifullad, elfogy az üzemanyag. Az apró lökésre pillant rá, majd felhorkant. Most nem lő ki előre, tartja a tempót, szinte egyszerre szedi a lábait vele, hátha rétes lesz a jutalma.
- Fogom is... - már mindjárt duzzog az arca, és mégsem. Valami vigyorszerű az, meg fintor, de aztán  végül sétára fogják a dolgot és felszusszan. Kell pár kapkodó levegővétel, hogy szóhoz jusson, pólója szélét fogja meg, hogy felhajtva a bőrét villogtassa kicsit, az izzadtságot letörölje arcáról, mielőtt szemét csípi. Csak egy pillanatra, mert már engedi is el, majd simítja hátra kusza tincseit, így fordul végül felé.
- Tényleg nehezek a csontjaim. A hátadra vehetsz és megérzed – próbál komoly lenni, majd elröhögi magát. Még azért kicsit kapkodja a levegőt. - Ez most akkor... döntetlen? - hunyorog egy sort.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Szúrós tekintettel nézek Nikora, mikor közli velem, hogy beszari. Ezzel határozottan nem értek egyet, mivel ezzel a jelzővel nem lehet illetni engem. Sok mindent lehet rám mondani, de azt nem hogy beszari. Ennek ellenére felelőtlen és meggondolatlan sem vagyok, így nem fog tudni rávenni a tóba ugrásra. Látom, hogy figyelmét a másik oldalon lévő eseményekre fókuszálja, ami még jobban felbosszant, azonban a tetőpont mikor rákérdez arra, hogy menstruálok-e. Felhorkanok, majd dühös tekintettel pillantok rá, melyre már sokszor mondták, hogy ölni tudnék vele.
- Kapd be ismét! – reagálom, majd felállok a stégről és sétálni kezdek a szárazföld irányába. Természetesen eszem ágában nincs elmenni, így vissza is fordulok, majd leguggolok Niko mellé.
- Nem a mit, hanem a hogyan… - válaszolom, majd újra felállok és a stégen lévő egyetlen kavicsba rúgok, ami halkan a vízbe pottyan. Figyelem ahogy kisebb körök alakulnak ki és nőnek egyre nagyobbra ott, ahol a vízbe esett. Egy mély sóhaj tör fel belőlem, az utolsó mondatát hallva. Mindkét kezemmel hátrasimítom hajam, majd kezem megállapodik tarkómon. Fejemet az ég felé emelem és hagyok némi időt a válaszom előtt. Nem szeretném kihúzni a gyufát, nem szeretnék átlépni egy határt, mivel a munkám függ tőle. Szükségem van erre az állásra, különben lehúzhatom magam a WC-n.
- Kiborít ez az egész dolog, ami kettőnk között húzódik már a kezdetek óta. - mondom, de továbbra sem nézek rá. - Nem tudom ezt kezelni bármennyire is szeretném. - Niko felé fordulok, majd a lábai felett átlépve ülök le combjára,vagyis inkább térdére. Nem szeretnék bemászni a már túl intim szférájába. - Tudom, hogy rohadtul nem lesz köztünk semmi, és ez áh… - - nem tudom értelmesen elmagyarázni, hogy mi van bennem, mivel én sem értem. Nem táplálok iránta gyengéd érzelmeket, nincs se pillangó, se gyomorgörcs, se semmi. Szimplán rohadtul úgy érem, hogy működik a kémia. Arról meg már szót se merek ejteni, hogy ez mennyire jól működne valószínűleg máshol, más körülmények között. Rácsapok combjára,majd megtámaszkodva rajta felállok, végül visszakuporodok az előbbi helyemre. Iszok egy kortyot, majd lefekszem és oldalra fordított fejjel figyelem a mellettem ülő férfit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem tudom, nem akarom elképzelni, hogy milyen lehet szülőnek lenni. Mondják, hogy lassan abba a korba lépek, de egyszerűen nem vagyok hajlandó róla tudomást venni. A munkámat választottam, és önmagam. Erre általában büszke szoktam lenni. Csak néha bizonytalanodom el, hogy mit is keresek valójában, és mi lenne a helyes út, amin járnom kell majd. Társaságom szerencsés, hogy nem kellett megtapasztalja az egyedüllétet, de lehet persze, hogy emiatt sok mindent elszalasztott, ami az önmegvalósítással függene össze. Mikor megvillantja előttem az anya-szerep hátulütőit, azért megkönnyebbülten lélegzem fel. Nehéz átéreznem, hogy pontosan milyen lehet neki. Az az érzésem, hogy nem is igazán tudom megérteni, de azért próbálok olyan arcot vágni, mint aki tudná, hogy miről is van szó. Lehajtom a fejem és hümmögök egyet, majd elmosolyodom. Nem akarok több tanácsot adni. Ezt neki kell tudnia, mindenesetre jól hangzik, hogy pihenni is szeretne, és nem hajszolja magát túl.
- Nem lehet egyszerű. Hány éves egyébként? - kérdezem tőle, ahogy tovább iszom a sörömet. Egy pillanatra megáll a szívem a kérdésétől, magam elé meredve gondolkodom annak pontos jelentésén. Véletlenül sem akarom félreérteni, és meg akarok róla bizonyosodni, hogy helyesen értelmeztem a szavait. Eltelik néhány másodpercnyi idő, amíg töprengek a válaszon, aztán megszólalok. - Gondoltam jobb itt, mint a négy fal között. Felfedezem a környéket - vallom be neki, és nem is hazudok nagyot. Csak nem akarom, hogy hülyén jöjjön ki a téma. Mit is mondhatnék erre, hiszen magam se tudom pontosan, mi vezérelt, csak vitt a lábam.
- Oh, hát köszi. Van nálam fiatalabb tanár egyébként, szerintem még külsőre is fiatalabb megjelenéssel. A lényeg, hogy a diákok megtartsák a tiszteletet - magyarázom neki szerényen. Valahol még mindig jó hallani, hogy letagadhatok pár évet, de azért lehetne férfiasabb az arcom. Megtapogatom a borostám, az legalább megnyugtat. Meg az, hogy európai szemmel mindent másképp látnak. - Nem fontos - köszörülöm meg a torkomat. Nem szerenték róla beszélni, mert akkor nagyon sokáig itt ülnénk. Még nem állok rá készen, és sajnáltatni sem akarom magam. Kikapcsolódni jöttem, nem feltépni a sebeket.
Kezdek aggódni miatta, nyilván több alkoholt ivott meg nálam, a nyelve is jobban megered. Irigylem a helyét is, hogy a fának döntheti a fejét. Ha most hirtelen felállna, biztos elszédülne. Jobb, hogy itt vagyok neki. Mintha kísérőtanár lennék. Hallgatom, mert úgy érzem, hogy el kell mondania azt, ami a lelkét nyomja, s ahogy közben naivan kortyolok, úgy félrenyelek, kissé előredőlök és hangosan köhögni kezdek.
- Hát... Átérzem. Vagyis sajnálom, hogy így van. Na de érdekes lehet ez az antikvitás, majd megnézem - próbálom elterelni a témát, miután végre levegőhöz jutok a fuldoklás után. A fejem még mindig vörös, és a könnyeim is meg kell töröljem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Látom rajta, hogy nem igazán tud azonosulni a dologgal. Próbálkozik úgy tenni mintha, de sajnos a szemeiben látszódik, ami belül van. Elmosolyodom rajta és hiába nem diák már, de látszik rajta, hogy még fiatal. A legtöbb férfi ebben a korban még a csajozással van elfoglalva, s igen kevés az olyan, aki komoly párkapcsolatban él vagy éppen már gyermeke is van. A mai társadalomra inkább az a jellemző, hogy később házasodnak – már ha házasodnak – és később vállalnak gyermeket is. Nekem szerencsém volt Péterrel, nagyon egyforma volt az elképzelésünk a jövőről. Lehettünk volna egy tündérmese szereplői is, de végül nem azt dobta a gép.
-  De teljesíthető szerencsére. Lassan kettő, már kész nagyfiú. - egy szelíd és szeretetteljes mosoly jelenik meg arcomon. Mikor a kérdésem után egy kis hatásszünet áll be, értetlenül pillantok rá. Nem értem, hogy mi olyan a kérdésbe, hogy ennyit kelljen töprengeni rajta. Aztán kapok egy olyan sablonos választ, hogy valamiért úgy érzem, nem szeretne magáról beszélni.
- Egyedül lennél a négy fal között? - kérdem oldalra biccentett fejjel, de nem fogok faggatózni, ha nem akar róla beszélni, akkor én azt elfogadom és továbblépek rajta. Végül is egy idegen vagyok számára, akit néhány perce ismert meg. Semmit nem tudunk egymásról, és ha egy nagyobb városban élnénk, akkor még az is lehet, hogy soha többet nem is találkoznánk. Egyébként néha jó tud lenni egy idegenre rázúdítani mindent, akiről tudod, hogy úgyse mondja el senkinek, lehet úgyse látod többet. Mikor a tanárságról beszél én csak mosolyogva hallgatom, és lelkesen bólogatok, mivel teljesen egyet értek az elhangzottakkal. Mikor az arcához nyúl és megtapogatja, csak felkuncogok. Jó-jó értem én, te már férfi vagy… Aztán a mosoly gyorsan el is halványul, mikor a kérdésre csak ennyit felel, hogy nem fontos és megköszörüli torkát. Ebből pedig biztosra veszem, hogy fontos, csak rohadtul nem akar beszélni róla.
- Ha mégis meggondolnád magad, akkor én szívesen meghallgatlak. Hátha még tudok valami okosat is mondani. Ha most nem is, de bármikor máskor szívesen. – közlöm vele talán kicsit halkabban, mint eddig, majd közelebb húzódok hozzá és gyengéden megsimítom karját. Egy bátorító mosolyt küldök még felé, de továbbra se fogom erőltetni, hogy meséljen, ha nem akarja, de szerettem volna, hogy tudja, nekem elmesélheti. Visszahúzódok helyemre, majd onnan folytatom az eszmecserét. Mikor félrenyel és köhögni kezd még inkább belepirulok és jobban próbálom takarni arcom. Jaj Istenem! Mikor közli, hogy átérzi, akkor kikerekedett szemekkel pillantok rá immár kibújva a kezem mögül. Amikor pedig hárítani próbál felnevetek, de olyan igazi jóízűen. Iszok egy kortyot a borból vagyis kettőt, na jó hármat, majd  lendületet veszek és felkelek a földről. Őszintén szólva már igen csak fázik a hátsóm. Azonban ez nem volt egy túl jó ötlet, mivel azzal a lendülettel kezd el picit jobban forogni a föld, a tó, sőt még Noa is. Lehunyom szemeim és szabad kezemmel a fejemhez kapok. Egy mély sóhaj tör fel belőlem, majd mintha minden a legnagyobb rendbe lenne, úgy fordulok Noa felé.
- Nem értelek… Fiatal, helyes srác vagy, mi az, hogy átérzed? Szerintem kb. minden második lánynak el tudnád csavarni a pici buksiját. - kezemet kinyújtva mutatok végig a tó partján, így utalva az ott üldögélő leányzókra. - Na meg ha nem is akarsz kapcsolatot, attól még szexelni lehet. Jó, nincs nagy tapasztalatom az egyéjszakásokba, de azt mondják az is tud jó lenni. Bár gondolom kicsit másabb élvezetet ad, mintha lenne mögötte érzelem is. - megvonom vállaim, majd iszok egy újabb kortyot. Végül is felnőttek vagyunk, akkor miért is ne beszélhetnénk erről a témáról. - Ja és igen, érdekes tud lenni, ha érdekelnek a régi dolgok… - közlöm vele a pohár fölül, s most az antikvitásra utalva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Lehet, hogy nem látszik, de tényleg hálás vagyok, hogy van valaki, aki eljár velem futni meg bele lehet rángatni mindenféle ökörségbe. A szociális életem nem a legsívárabb, van Árminom, van ivócimbim, vannak jófej szomszédaim, haverek, kollégák, zöldséges ismerősök a piacról, a macskás néni két számmal odébb, aki évek óta össze akar hozni a lányával (még mindig nem esett le neki). Nem tudok már úgy végigsétálni a falun, hogy ne álljak meg legalább kétszer beszélgetni (még mindig falu nekem, igen). De azért kell még egy lüke.

- Jöjjünk ki holnap is, ha majd tudsz járni egyáltalán. - Elnézem, ahogy törölgeti magát, s nincs szívem varázslattal megszárítani magam. Megszáríthatnám őt is, de nem ez a lényeg. Nem lesz mindig egy mágus mellette. Inkább szenvedjünk együtt. Úgyhogy én is csak rázogatom a pólómat, meg élvezem, ahogy az egész pofám ragacsos lesz a sós verejtéktől. Zuhanyt akarok.

Már majdnem mondok valamit arra, hogy a hátamon cipeljem őt, de végül csak te ugye most viccelsz?-fejjel felvonom rá az egyik szemöldököm. A balt. A jobbot nem tudom.
- Persze-persze, döntetlen - hagyom rá nagyvonalúan, hogy nehogy rosszul aludjon majd emiatt.
- Hallod - kezdek neki, arcomon kigyúlt a villanykörte. Soha nem jelent semmi jót ez az arckifejezés. Azt jelzi, hogy jött egy ötletem. - Kéne valami futóversenyt szervezni, valami jótékonykodós menetet itt a faluban. - Már rögtön ezeregy ötletem támad, a névről, a jótékonyság céljáról, pólók, minden. Jaj. Tudom én, mi lesz ebből. Futóverseny.
Úgy nézek Beliánra vigyorogva, mint aki most fedezte fel Amerikát s örül a fejének. Abszolút meglehet, hogy szar az ötlet és a srác ezt most közölni is fogja velem, de abszolút nem érdekel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Duzzog. Sóhajtva nézem a hátát, és nem tudom, hogy mit mondhatnék. Csak felvázoltam azt, hogy mi vár ránk. Nem azt mondtam, hogy én ezt nem akarom, sőt, ha jól emlékszem, kifejezetten jeleztem is neki, hogy abban az esetben, ha nem jelentkezik senki, természetesen elvihetjük a dundi dögöt, arról igazán nem én tehetek, hogy van hova hazamennie. Örülne inkább annak, hogy a kutya rendes vacsorát kap és nem a szemetet túrja, de nem. Megint én vagyok a rossz. Sóhajtva nézem őt, és nem tudom, hogy mikor ismer meg már végre, de aggódom, hogy soha. Mintha lenne a fejében egy kialakult kép rólam, egy meglehetősen idilli és talán a harmincas évei elején járó kortársait idéző ábrázolásmód, azonban én nem olyan vagyok, és nem is hiszem, hogy valaha meg fogok változni. Szívem szerint megmondanám neki, hogy azt csinál, amit akar, és lezárnám a hisztériás duzzogó gyerek szenvedéseit, de hát akkor még rosszabb ember lennék a szemében, mint amilyen jelenleg, és ehhez valahogy semmi kedvem.
- Úgy vélem, Bíborka, hogyha egy felelősségteljes tudatában lévő ember akar valamit, amit könnyűszerrel elérhet, akkor a felnőtt ember megcselekszi.
Magamhoz véve a könyvemet, fellapozom, de nem kezdem el olvasni, csupán csak a megfelelő sort kutatom ki a szememmel, mielőtt ténymegállapításaim következő szintjére érnék.
- Vagyis, abban az esetben, ha egy felnőttnek van ideje, energiája és pénze arra, hogy kutyát tartson, akkor a felnőtt elmegy a menhelyre és hazavisz egy kutyát.
Innentől pedig úgy vélem, hogy rajta áll vagy bukik, hogy mit kíván tenni. Ha annyira akarja a kutyát, a lehetőség adott, ahogy a gyereknél is. Nem duzzogni, hanem azt mondani, hogy gyereket akar, kutyát akar. Számolni az értük hozott áldozattal, mert minden ilyen tett áldozatokkal jár. Én nem az apja vagyok, hanem a férje, bármennyire is hihetetlen ez a történet neki, másként működünk és más funkciókat látunk el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Szeretném azt hinni, hogy jó férj lettem volna. Olykor előttem van a kép, ahogy a sorsfordító tragédia utáni éveket számolom, hogy igazából most tartanánk a gyerekvállalás kérdésénél. Van munkám, félre fogok tudni tenni a fizetésemből. Szándékosan kisebb házat bérelek, hogy még véletlenül se tudjak azon gondolkodni, vajon elférne benne egy gyerekszoba, vagy sem. De még így is viszonylag nagynak mondható a lakrészem, amiben a napjaimat tengethetem. Felelősségteljesnek gondolom magam. Ha nem dugom homokba éppen a fejem, akkor az vagyok. Önmagam elől ugyan megfutamodom, de másokat nem hagyok cserben. Már azzal gyáva voltam, hogy Japánból ide költöztem. Nem tudtam szembenézni önmagammal, sem a múltammal. Tiszta lap kellett, friss újrakezdés. Azt reméltem, hogy a távolsággal elfeledhetem őt, akit szerettem. De miért is akarnám elfelejteni? Nem ezt érdemli... Örökre haragudnék magamra, ha kitépném őt a szívemből. De akkor hol a helye az életemben a folytatásnak? Mert nem maradhatok így örökké. Csak szenvedek... Meghúzom a sörösdoboz tartalmát, azt kívánva, hogy bárcsak magasabb lenne az alkoholtartalma. Akkor biztosan jobban érezném magam, ha csak egy kicsivel is.
- Le a kalappal, tényleg. Nem vagy semmi - mosolyodom el, ahogy ránézek, közben viszont próbálom visszafojtani a szénsavtól kitörni készülő böfögésem, ami végül sikerül is. Két év. Lassan óvodás lehetne. Biztosan aranyos kölök. - Dehogy! Ott a macskám - nevetek kínomban, de valahol teljesen komolyan gondolom, amint mondok. Úgy hangzom, mintha egy öreg néni lennék, pedig az egyik legjobb dolog az az állat, tök jó hogy minden este hozzám bújik. Na jó, ebből sehogy nem fogok jól kijönni, úgyhogy csak fogom a fejem és várom, hogy vajon mit fog reagálni. Egy kicsit szégyellem magam előtte, de nem szeretnék hazudni neki. Meg úgy senkinek. Engem nem arra neveltek, hogy ne legyek egyenes ember.
- Köszönöm, kedves tőled - mormogom, és kissé meg is hajolok az ajánlatára, de egyelőre nem élek vele. Nincs kedvem felszakítani a sebeket, a negatív gondolatok már most is a fejem fölött kavarognak, és mindent akarok, csak nem kivesézni őket. Zavartan nézem végig, ahogy végigsimít a karomon, de betudom a támogatása kifejezésének. Szeretek én kezdeményezni, ha úgy van, a sajnálkozásomat pedig még sosem használtam fel arra, hogy egy kis szeretetet kapjak másoktól. Próbálom kihúzott testtartással viselni a helyzetet. Érintése mégis gyengéd, még libabőrös is leszek tőle.
- Mindennek megvan az oka - vágom rá ingerülten, mintha kissé megsértődtem volna, pedig nem áll szándékomban durvának hangzani. Fájóak a szavai, mert igazak, és a saját szerencsétlenségemre emlékeztetnek. Kérlelően nézek rá, hogy talán beszélhetünk-e valami másról is... Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy ennyire nyíltan beszéljük meg azt, amiről eddig azt hittem, nem ennyire egyértelmű nálam. Megköszörülöm a torkom, majd válaszolok. - Ha már itt tartunk, én se értem, amit mondtál... A férjed nem végzi otthon a dolgát? - kérem őt számon bosszúból. Ez a legdiszkrétebb módja talán, hogy rákérdezzek, náluk vajon miért nem került sor egy ideje szexre, majd oldalasan elfekszem a földön, megtámaszkodva a könyökömmel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Amikor meghallom, hogy egy macskával él együtt kissé megdöbbenek. Sajnos akarva akaratlanul fut végig több opció is a fejemben, hogy ennek mégis mi lehet az oka. Aztán rájövök, hogy annyira nem is állunk egymástól messze. Mármint… ha nem lenne Dani, akkor nagy eséllyel én is csak a macskánkkal, Borisszal élnék együtt. Sőt, az is lehet, hogy már nem csak Borisz lenne, hanem  a lakás minden sarkában dorombolna egy kis szőrös.
- A macsekok aranyosak, nekünk is van egy Boriszunk. De kérlek ígérd meg, hogy nem fogsz örökké csak egy macskával élni. - nevetek fel én is, bár míg Noa nevetése nem volt igazán őszinte, addig az enyém igen. Mivel nem nagyon hajlandó mesélni magáról, egyedül van és egy macskával él, így arra tudok következtetni, hogy nem rég szakíthatott a nagy szerelemmel. Természetesen ennél rosszabb opció is megfordul a fejembe, mert miért is ne fordulna, de azt elhessegetem. Ugyebár illedelmesen megköszöni a felajánlást, de nem él vele, így jobbnak látom nem firtatni a dolgot. Mondjuk én sem szeretek beszélni az eddigi életemről, Danit leszámítva, róla bármikor bárkivel bárhol. Mikor hozzá érek szinte fel se fogom, hogy ezzel mennyire belemászok az intim szférájában. Emellett az sem tudatosul, csak mikor már megtettem, hogy az a kultúra melyből ő idecsöppent, teljesen másmilyen, mint amit én ismerem. Igaz sose foglalkoztam mélyrehatóan az ázsiai kultúrával, de ennek ellenére van egy olyan sejtésem, hogy ők ott nem tapizzák csak úgy le az éppen megismert ismeretlent. Rápillantok közben, s arcáról az sugárzik, hogy ő ezt annyira nem értékeli, de nem szítom tovább a tüzet, így nem kérek bocsánatot vagy ilyesmi. Helyette inkább fel”pattanok”, ami hirtelen megkavarja bennem az álló…bort. Egy két mély sóhaj és már nyoma sincs a hirtelen jött kis rosszullétnek. A nemi életünkkel kapcsolatos témát úgy látom még annyira sem értékeli, mint a simogatást. Erre enged következtetni a kissé ingerült, sértődött válasz is. Gratulálok Laura! Csak így tovább, vágd el azt az ágat teljesen, hogy aztán egy jó nagyot ess róla. Szinte már látom lelki szemeim előtt ahogy felpattan, majd hirtelen dolga akad. Ismét csak a kulturális különbségekre tudom fogni a dolgot, de lehet velem és a túlzott nyitottságommal van a baj. Őszintén szólva szerintem a szex egy annyira természetes dolog, hogy sosem értettem, az emberek miért ódzkodnak ettől a témától. Aztán hirtelen visszanyal a fagyi. Lemerevedek egy fél percre, s csak bámulom a földet. Megköszörülöm torkom, s a borosüveg felé lépkedek.
- Hát… – kezdek bele, de nem folytatom, helyette inkább lehajolok és felveszem az üveget. A pohár kicsúszik kezemből, a landoláskor el is törik. Nem foglalkozok vele. A félig teli üveget számhoz emelem és jó nagy kortyokat iszok belőle, vagy hármat… Arcomon egy grimasz fut végig utána, mivel ez a mennyiség nem esett már jól. Kezeimet lelógatom testem mellé, majd Noara pillantok. - Meghalt. - arcom komoly, de szemeimből sugárzik a mély, csontig hatoló fájdalom. Hátat fordítok neki, és a tó felé veszem az irányt, de néhány lépés után megállok. A már narancssárga égboltot kémlelem, s karjaimat összefonom mellkasom előtt, így teljesen elzárkózva a külvilágtól. - Két éve. Még Dani születése előtt.- nem nézek rá, csak meredek magam elé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Niko kérdését hallva egy mély sóhaj tör fel belőlem. Igazából teljesen jogos, és nem tudok rá válaszolni. Őszintén szólva én sem tudom, hogy mit szeretnék ezzel az egésszel. Vagyis tudom, de mégsem tudom, vagyis tudom mit szeretnék, de azt nem szabad. Jaj Istenem, hogy nekem miért ennyire bonyolult az életem?!
- Tudom. Tisztában vagyok vele, de ez engem kiborít. - megvonom vállam, s mikor közli, hogy nincs szüksége drámára, csak felnevetek. Az életünk, legalábbis az enyém, drámák sorozata, ami sokszor egy szappanoperába illene.
- Hajrá! - közlöm vele, mikor ő azt dobja fel, hogy jobb ha távozik. Aztán bekattan valami és felülök, majd a táskába kezdem pakolni a cuccaim. - Tudod mit, nekem azt hiszem elég volt itt kint, szóval te maradj csak. Majd bent találkozunk. - mondom neki, és nem kell túl okosnak lennie ahhoz, hogy rájöjjön, kicsit megsértődtem. Felállok, majd a táskámat hátamra dobva indulok el a part felé. Még mielőtt túl messzire érnék megfordulok, majd Nikora nézek, remélve, hogy elcsípem a pillantását.
- Bocsánat! - mondom őszintén,majd egy bocsánatkérő mosolyt is megejtek irányába. Szépen komótosan hazasétálok, majd menet közben komolyan megrágom a történteket. Tudom, hogy egy túl nehéz eset vagyok, mindent túlbonyolítok, de sajna én már csak ilyen elcseszett vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Egyáltalán nem biztos benne, hogy a varázsige segíteni fog a nőnek, de mindent meg kell tennie, mert ha nem nyugtatja meg, még akármi is történhet. Ijesztő a látvány, az azt kísérő hangok pedig velőtrázók és szívszorítók. Tenni akarna valamit, enyhíteni ezen a végtelen fájdalmon, mert világ életében egyetlen gyenge pontja volt: a női könnyek. Ezekkel szemben sohasem tudott védekezni, s legyen bármilyen kőkemény és macsó, megtört a látvány súlya alatt.
Azonban aggodalma végül csillapodik, mikor az elmormolt varázslat hatni látszik. A hangos, tüdőt és lelket szaggató zokogás először sírássá, majd halk pityergéssé, végül csendes, kissé még szakadozó légzéssé szelídül. El nem tudja mondani, mennyire megkönnyebbül, s az ennek jeléül szolgáló sóhaj is csak azért nem tör fel belőle, mert fogalma sincs, tényleg vége van-e. Mindenesetre az átváltozások sora abbamarad és csak egy vörös hajú, szomorú, égszínkék szemű nő marad a kezei között, aki megtört ugyan, de józan eszénél van. Mégsem hiszi, hogy ennek itt vége van. Van egy halott a temetőben, van egy meggyötört, idegileg összeomlott nő a karjaiban, ezekkel pedig sorban, de kezdenie kell valamit. Fellőhetne egy jelzést a pálcájával, de nem akarja, hogy egy akárki, aki ideérkezik, kezelésbe vegye. Maga akarja eljuttatni az ispotályba, az lesz a legjobb.
- Nincs mit – hangja halkan, lágyan csendül, miközben a neki dőlő Verénát magához húzza, s míg egyik keze a térd hajlatába csúszik, a másikkal átöleli a törzset, hogy aztán fogást találva rajta először ölébe húzza, majd megemelje, miközben feláll. Ideje indulniuk, mert a gyenge test könnyedén megfázhat. Erősen koncentrál a rendelő képére, hogy odahoppanálhasson, miközben a nő, mellkasán pihentetve fejét próbál megnyugodni. Hamarosan minden rendben lesz, sugallja a férfiből áradó melegség, majd eltűnnek, hogy pár pillanat múlva már egy gyógyítónak adhassa át a kezében tartottat. Hosszú éjszaka vár rájuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

Minden újdonságot imád és számára a barlangfürdő is ilyen. Odettet kérdezte, hogy miért olyan nagy szám ez a hely és, amikor kiderült, hogy belülről milyen is, azonnal el akart jönni. Ez egyébként egy igen hosszú történet, hogyan is lett ő jóban a navinéssel, főleg azok után, hogy tulajdonképpen majdnem megölte. Amiről az ember nem tud, az nem fáj neki ugyebár. Pusztán egy megmentőt látott a nőben, semmi többet, így azon túl, hogy segít neki normális ruhákat találni – mert valljuk be, jelenleg borzalmas a választéka otthon -, néha találkoznak. A sebei azóta begyógyultak és már alig fáj néha valamije. Ez köszönhető a gyógyítók és persze Niadra közbenjárásának is, aki monitorozta az állapotát, hogy semmiképp se maradjon el kezelés vagy süljön el rosszul. Hát nem cuki?
Vállán egy táskával, melybe fürdőruháját, törölközőjét és papucsát rejtette, közelít a bejárat felé. Bámészkodva rója le a távolságot, aztán miközben egy cuki kutyusra terelődik a figyelme, amit a közelben sétáltat egy hasonlóan aranyos srác és összemosolyognak, nemes egyszerűséggel nekiütközik valakinek. Mondanom sem kell, hogy az ő apró termetéhez képest Ruben egy élő falnak tűnik, így ösztönösen hátrál egy lépést.
- Bocsánat, nem vettelek észre – ez a legrosszabb mondat, amit egy másfélszer akkora férfinak mondhatsz, miután nekimentél. Ettől függetlenül írisze őszintén csillan és ártatlanul pislog fel Rubenre. Ez se tart sokáig, mert tekintete lassan a kezében tartott kütyüre vándorol és láthatóan megragadja figyelmét. Hűűűű. Hát mi lehet az a világító csoda? És milyen sok dolog ugrál rajta! Nem volt még dolga mobiltelefonnal, így számára szinte már űrtechnológiának számít – még úgy is, hogy azzal sem találkozott eddigi élete során egyszer sem. Teljesen reflexszerűen lép oda a férfi mellé, hogy a képernyőt nézze, egyébként teljesen faragatlanul és illetlenül. – Mondd csak, hol szereztél ilyet és mit tud? Ezek mik? – halálos nyugalommal emeli meg kezét, hogy belenyúljon, hacsak meg nem akadályozzák. Ebben az esetben a messenger kamera funkcióját találja el ugyanis és ki tudja, mit lát meg ott. Ez attól is függ, milyen épp a beállítás. Hajjaj Ruben, ebbe csúnyán beletenyereltél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Még mindig menekülök előled, hát nem szánalmas? Szerintem is az, nyugi, mégsem tudom, hogy mit kéne tennem azért, hogy ne így legyen. Helyettesítelek, olyan dolgokkal, amiket te csinálsz Benő, és én nem. Most például a héten a negyedik szál cigarettát szívom, hogy érezzem az illatát, és undorodom az ízétől az ajkaimon, mégis kell, mert ez az illat hozzád köt. Mert hiányzol, bazd meg. De ne mondjam, hogy bazd meg, mert hát a legutóbb is mi lett belőle ugye? Megtetted. Én meg azóta nem tudok napirendre térni fölötte, úgyhogy mint egy hülye menekülök előled. Te vagy a legjobb barátom, és én még mindig nem tudok a szemedbe nézni, mert látom magam előtt, ahogy a csúcsra viszel, és olyan érzéseket élek meg, amiket még soha előtte. Nem játszottam meg, és nem tudom, hogy ezek után hogyan tovább. Kijelentetted, hogy nem menne a dolog, én meg, hogy nekem meg menne. Nyilván, nem maradok a közeledben, de akkor most mégis, mi a fenéhez kezdjünk? Megmondanád, ha a közeledbe merészkednék, tudom, de nem merek. Még nem.
Szusszanva nézem a tájat, hűvösödik, a délutáni nagy meleg már sehol sincs, az emberek szétszéledtek, én meg elbújva a világ elől, a nádas áldásos takarásában úgy lélegzem be a cigaretta füstjét, mint egy függő. Mint, aki nem képes élni nélküle. Ott van az ajkaimon, ott az ujjaimon. Ez így nincs rendben, de most nincs jobb ötletem. Csinálnom kell, hogy érezzelek. Annyira szánalmasnak érzem magam, annyira nyomorultnak, hogy újra a munka vált a szenvedélyemmé. Dolgozom, mint akinek sosem fogy el az ereje, dolgozom, intézem az ügyeket, kritikus alapossággal vizslatok meg minden szerződést, intézem kínos alapossággal a polgármester és a tanács körüli dolgokat. Túlórázom, nem a pénzért, hanem, hogy ne legyek egyedül a gondolataimmal. Nőnek lenni kurva nagy szívás, ez a sok hülye érzelem, hát a tököm tele van mindegyikkel. Inkább a pezsgősüveget emelem az ajkaimhoz és iszok egy kortyot. Elég szánalmas az egyszemélyes partim, de én élvezem. Vagy legalábbis valami olyasmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Vasárnap. Az a nap, amikor midig minden olyan nyugodt, mikor a család együtt van, közösen főzünk és eszünk, majd hosszasan beszélgetünk az elmúlt hét eseményeiről. Meg a nagy… Hát igen, ezek mi is lehetnénk apával, de rohadtul messze állunk ettől. Se idill, se közös ebéd, se beszélgetés. Az ébresztőm hat órakor ugrasztott ki az ágyból, majd egy óra múlva már Stromboli hátán róttam az erdőt. Nincs is ennél jobb program egy vasárnap délelőtt… legalábbis számomra. Aztán hazarohantam, készítettem magamnak két szenyót, majd egy puszit nyomva apa arcára már el is viharoztam a szobámba, mivel muszáj volt tanulnom is egy keveset. Na jó, az nálam sose kevés, mivel rendszeresen feledkezek bele, így sokszor azon kapom magam, hogy már sötét van odakint, én pedig több órája nem ettem, nem ittam, sőt még pisilni se voltam. Most is így alakult volna, ha nincs Hunor, aki igen erőteljesen adta tudtomra, hogy ő márpedig ki szeretne menni egy kicsit. Szóval nagy nehezen összeszedtem magam, majd útnak indultunk. Nagyjából mindig ugyan azt az útvonalat tesszük meg Hunorral, így ő már saját magát is meg tudná sétáltatni. Most is előttem döcög, de tudja a határt, amit nem lép át. Zsebre dugott kézzel sétálgatok, miközben hol az eget, hol a kutyát, hol pedig éppen valami érdekességet bámulok, közben pedig az előbb olvasottakon jár az agyam. Mikor elhaladunk a nád mellett és a stéghez érünk, szinte rutinszerűen fordulok a víz felé, s egy ismerős hajkoronát pillantok meg. Zsófi. Arcomra egy széles és őszinte mosoly kúszik, majd füttyentek egyet Hunornak, aki szélsebesen indul meg felém. Odalibbenek Zsófi mögé, majd lehajolok és egy hatalmas cuppanó puszit nyomok az arcára. Hajam előre lóg, amit egy lendületes mozdulattal dobok hátra, hogy ne lógjon a szemembe.
- Ajaj, ekkora a baj? - kérdem leülés közben, majd kiveszem a lány kezéből az üveget és iszok egy nagy kortyot. Visszaadom neki, majd törökülésbe helyezkedek. - Mi történt drágám? - szomorú kiskutya tekintettel pillogok rá. Hunor közben lefeküdt mögénk, s mereven lesi a vizet és a nádast.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Újabb mély szívás, egészen hozzászoktam ahhoz, hogy dohányzom, és szerintem Richárd, ha nem tévedek, érzed te is rajtam, hogy dohányzom, de valahogy nem akarod elrontani a tényt, hogy itt vagyok, hogy én kerestelek téged, azzal, hogy rákérdezel, mi ez az új módi. Pedig ha tudnád... az a nagy helyzet, hogy fogalmam sincs, akkor mit tennél. Mit tennél, ha tudnád, hogy én, aki mindig azt hirdettem, hogy veled ellentétben tökéletes önfegyelemmel és tudatos döntésekkel irányítom az életem, most a stégen ülve pezsgőt kortyolok és dohányzom, mert hiányzik a legjobb barátom, akivel szexeltem? Bezony, akkora karriert csináltam itt magamnak pár hét alatt, hogy azt mondhatnád: Kislányom, olyan vagy, mint én. És én újra gyűlölnélek, pedig nem hazudnál, Richárd, ez az igazság. Hasonlítunk. Kegyetlenül. Még ha kívülről olyan is vagyok, mint az én csodálatos anyukám, belül rád hasonlítok.
Az égboltot nézem, nem tudom, hogy igaz-e, hogy lát vagy hall engem, abban biztos vagyok, ha van élet odaát, a halálon túl, akkor az én szeretett anyukám most is vigyáz rám, csak nem tudom, hogy ő volt-e, aki úgy rendezte, hogy Benővel ez megtörténjen, vagy éppen a mennybéli bridzsparti miatt nem tudott figyelni, aztán már késő volt. Anya nagyon szeretett téged, Benő, és mindig szerette volna, ha egy-egy találkozásunk után azt mondom neki arra a kérdésre, hogy mi volt, hogy megcsókolt, vagy, hogy szerelmet vallott. De az ő kívánsága sosem valósult meg, szóval azt hiszem, Benő, a kettőnk dolgában ő a hunyó. De biztos bolondnak néznél, ha az én örök álmot alvó anyukámra fognám, hogy te meg én, tudod.
- Norina.
Mosolyodom el jöttödre, ahogy hajad és bőröd illata körbeölel. A cigarettát eltartva, hogy ne pirítsam meg semmidet, és mosolyogva fogadom az üdvözlésed, és vállat vonok kicsit.
- Stresszes hét. Stresszes hónap. Tudtad, hogy Benő magához vett még egy kutyát? Egy zsebcirkáló kis nyomit, aki állandóan ugat, mint aki haragszik a világra, és csúnyán néz rám? Ha közel megyek Benőhöz, mindig idegbeteg módon ugat, mint egy bolond. És mit mond? Azért vette magához, mert meglátta, és én jutottam róla eszébe. Hogy olyan az a minidög, mint én.
Nem szeretem Morcost, főleg, mert tudom, hogy hasonlítunk. Szerinte is bekaphatja a világ, meg szerintem is, ő is kicsi, én is. De látod, most sem tudok másról beszélni, csak rólad.
- Hogy vagy? Eltanultad a mai napot is?