Máté (:

Furcsa! De... nem egyhangú! Úgy látszik ma is volt értelme kijönnöm és körülnéznem a faluban.
- Tehát Máté.-mosolygok fel rá. Jó név, gyakori a muglik körében, de nekem mindig is tetszett.-jegyzem meg, aztán lassan eljut a tudatomig az utolsó szó amit mondott.- Magántanuló? Hogyhogy?
Kicsit csalódott voltam, amiért újdonsült ismerősöm nem a kastélyba jár, de hát ígyis-úgyis megismertem valakit, anyuék kibújnak majd a bőrükből. Ha nem lenne elég nekik, ami velem és a tesómmal történt, ha megtudják, hogy a nevelt lányuk mennyire igyekszik beilleszkedni és nagyjából megy is neki... Sőt, a városban is van ismerőse, tuti feldobja az egész hetüket. Így hát igyekeztem a legkedvesebb mosolyomat villantani rá. Mintha még remegett volna, de nem úgy mint az előbb.
- Már jobb színed van!-nevettem el magam, majd gyorsan lesütöttem a szemem.
Ha nincs szüksége segítségre, akár itt is hagyhatom, habár ahhoz még túl fehér az arca, de valószínűleg ezt kellene tennem! Lehet ő is ezt akarná! Hagyjam már békén és ne kotnyeleskedjek a dolgaiba. De ez a lehetőség elszomorított... Nem akartam egyedül továbbmenni, ráadásul úgy, hogy nem is tudom, hol vagyok. És együtt találni egy ismerős helyet, ahonnan már könnyen hazatalálok biztosan kényelmesebb lenne és viccesebb.
- Hát, ha már mindketten ilyen szépen eltévedtünk...-keresgélem a megfelelő szavakat.Lenne kedved együtt hazatalálni?-kérdezem megköszörülve a torkom.- Bár tudom, hogy te nem a kastélyba mész, ha magántanuló vagy, de akkor is jobb lenne, ha nem egyedül bolyonganánk, mert...-hirtelen haraptam el a mondatot, mert rájöttem, hogy zavaromban össze-vissza fecsegek. Félszegen mosolyogtam fel rá, hátha befejezi a mondatom, mert ha így marad legalább olyan hülyén fogom érezni magam.
Gondolatomat egy ember szakította félbe, ahogy befordult az utcába. Kalapot viselt és hosszú sötétkék kabátját fázósan vonta össze magán.
~Na, jó... ennyire hideg még nincs! De legalább van valaki, aki útbaigazítást adhat!~gondolom.
Biztatóan ránézek Mátéra és az ember felé bökök a szemmel, aki lehajtott fejjel közeledik.
-Nézd, egy járókelő! Ő biztos ad útbaigazítást! -azzal választ sem várva tettem néhány lépést a jövevény felé, ő még mindig töretlenül közelített.
-Uram, tudna nekünk segíteni?-mutatok a hüvelykujjammal Mátéra. Szavaimra megtorpant és érdeklődve figyelte kalapja alól az arcomat, majd a jelzett irányba nézve- a  még mindig a bolt kirakatánál- remegő srácot kezdte vizslatni.-Tudja.. eltévedtünk, megmondaná, hogy találunk el a...-nem fejezhettem be a mondatot, mert villámgyorsan sarkon fordult és elviharzott arra, amerről jött. Egyetlen szó nélkül!
-Hé, várjon!-kiabálom utána, de természetesen süket maradt a felszólításra.
Vállat vonva lépkedek vissza a sráchoz.
 - Huh, érdekes... Vajon mitől ijedt meg így?-nézek fel komolyan rá.

Máté

Ahogy visszaszólok a fiúnak, hirtelen megtorpan, majd lassan felém fordul. Én teljesen ledöbbenek, hiszen az arca teljesen megváltozott. Most már nem az a goromba, bunkó srác néz vissza rám, hanem egy ijedt, félénk fiúcska, akinek mintha fogalma se lenne róla, hogy mi is történik körülötte. Nem tudom eldönteni, hogy most csak szórakozik velem a srác, vagy valami tényleg történik itt a háttérben, amit én még egyelőre nem látok. Minden esetre azon leszek, hogy ezt kiderítsem.
- Mi? Te most tényleg bocsánatot kérsz? - Értetlenül nézek az ismeretlenre és kicsit felvonom a szemöldököm, ezzel is illusztrálva, hogy mennyire nem értem a dolgot.
- Nem bántottál meg, csak nem értem, hogy most mi ez a hirtelen váltás. Eddig... khmm... már bocs, de elég bunkó voltál, most meg mintha kicseréltek volna... Elmondanád, hogy mi is történik? -
Érdeklődő szemekkel nézek a fiúra és közelebb lépek hozzá. Fogalmam sincs, hogy mi ez az egész, de abban biztos vagyok, hogy valami nincs rendbe vele. Talán beteg? Vagy skizofrén? Ha igazam lesz, akkor elég nagy bajban vagyok, mert kitudja, hogy mikor jön rá ismét a szemétkedés... Azzal a betegséggel nem lehet játszani, mert tényleg elég komoly dolog. Viszont ha mégse így van, akkor el se tudom képzelni, hogy mi a megoldása ennek a rejtélynek... De abban reménykedem, hogy hamarosan választ kapok az összes kérdésemre és akkor már minden világos lesz.
A nagy elmélkedés közben a fiúra pillantottam, aki szintén így tett és egy pár másodpercig csak mozdulatlanul néztük egymást. Van valami a tekintetében, amit nem tudok hova rakni... Mintha félne vagy én nem is tudom... De ha igen, akkor mitől? És miért? Annyi megválaszolatlan kérdés merül fel bennem ezzel a fiúval kapcsolatban, mint még szerintem senkivel ezelőtt. Az biztos, hogy nincs egy könnyen kiismerhető személyisége.
- Amúgy Sarah vagyok és ide járok a kastélyba. Viszont téged még nem láttalak... - Igazából nem is a protokollitás kedvéért mutatkozom be, hanem, mert kíváncsi vagyok a fiúra, hátha így többet megtudok róla.

Jujujuhász Viviviktor Mámámáté


Mégis mit keresek egy félelmetes temetőben, ahol majd bepisilek? Nos, ez hosszú történet, így hát elmesélem, ha nem probléma.
Reggel szokás szerint 6 órakor felkeltem, hiszen mióta nem járkálok éjjelente egész hamar ébredek fel. Szóval kitöröltem a szememből a csipát, ásítottam egyet és szemeimmel Lallát kerestem, ám ő sehol sem volt. Halkan szólongattam, de ő nem válaszolt, szemeimbe már könnyek is szöktek, azt hittem újra hisztizni kezdek, ám a kis barátom végül előmászott az ágyam alól. Magamhoz öleltem, megpuszilgattam, de ő ugyanúgy nézett, mintha már a levegőt is nehezebben vette volna. Próbáltam vele társalogni, de ő egyáltalán nem beszélt, így hát mérgesen otthagytam, egyedül az ágyamon. Mérgesen kisétáltam a navinés konyhába és ott ettem egy szendvicset, nem szeretek a Nagyteremben enni, az idősebbek mindig előbb megszerzik a finom falatokat. A tanári asztalnál sajnos nem foglalhatok helyet, mert nem férnék oda, úgyhogy a navis konyhában szoktam étkezni. Eztán visszaballagtam a szobámba, ahol felöltöztem. Mostanában próbálok változtatni a stílusomon, ezért öltöttem magamra egy bordó csőnadrágot - iszonyú furcsa érzés olyat hordani - és egy szürke pólót, amire még pulcsit húztam, a cipőm is egész divatos. Nos, ez egyáltalán nem az én stílusom, csak láttam még régebben az újságokban, hogy ez a menő, ezért próbálok nem lemaradni. A délelőttömet járkálással töltöttem, próbáltam minden helyszínt bejárni, szerintem már ciki, - jesszusom, mióta használok ilyen szavakat?! - hogy itt vagyok már egy hónapja és nem ismerem még a kastélyt. Sikeresen eltévedtem, de az egyik bácsi megtalált, így elvezetett a csikólakig. Megebédeltem, majd lefeküdtem aludni, egész nap elő sem jött a Napocska, csúnya szürke felhők borították az eget. Nem igen foglalkoztam Lallával, természetesen sajnáltam őt, de jobb dolgom is volt. A szundi után pedig játszottam a kis figuráimmal, majd eljött a vacsora idő és ezzel együtt az eső is esni kezdett. Csodás... vacsira virslit ettem, megkértem a manókat, hogy külön gyártsanak már nekem, fincsi volt. Az étkezés után visszasétáltam a szobámba, ahol mit láttam?! Lalla erőtlen, gyönge teste feküdt az ágyikómon, sírni kezdtem és kirohantam a szobámból. Nem tudom elhinni, hogy a legeslegjobb barátom meghalt! Milyen ember vagyok én?! Nem is foglalkoztam vele... senki nem került az utamba, mert a legtöbben még a nagyteremben voltak. Úgy hallottam a faluban van egy kis temető, odaigyekeztem, keresnem kell egy helyet... ahol... ahol el... eltemethetem a barátom. Szörnyű erre gondolni! Az eső még mindig zuhogott, úgyhogy még jobban siettem, nem szerettem volna megázni. Bogolyfalva utcáin sem voltak túl sokan, így senki nem gátolta az utam, hamar megérkeztem a temetőbe. Nos, ezért vagyok itt. Sírok az egyik sír felett, nem tudom kié...

ruházat

Viktor

Mi az ember lányának első dolga, ha éppen friss prefektus?
Ja, igen… odakint sétálni az éjszaka közepén. Félreértés ne essék, én ezt nem pusztán azért tettem, mert egyszerűen nem bírtam megállni, hogy bezárva maradjak a bátyámmal kettesben. Fontos nekem, igazán közel kertült hozzám és épp ez volt az oka, hogy nem láthatott ilyen állapotban. Mert szomjas voltam, hihetetlenül, és senkinek sem kívántam a társaságomat. Megint túl sokáig húztam. Tovább, mint ameddig valójában bírtam volna, de nem akartam csalódást okozni senkinek sem, legfőképpen magamnak nem.
Talán kézenfekvőbb lett volna minden szembejövőt megcsapolni, csakhogy a helyzet egy pillanatig sem ennyire egyszerű. Voltak elveim és tartani akartam magamat hozzájuk, ha pedig ez nem lenne elég, akkor –bár jelenleg a lelkem legsötétebb szelencéjébe akartam elrejteni a létezését– ott volt Seren is. Seren, akinek akkor is elárultam volna, hogy öltem, ha éppen nem akarja velem kimatricázni a szobáját. Egy részem ember volt és ez a rész ragaszkodott a férfihez, hiába nem beszéltem már vele hosszú ideje. Mélyre csúsztam a gödörben, mélyebbre, mint bármikor hittem volna, de már kimászni sem akartam onnan. Kezdtem őt megérteni, amiért odalent ragadt. Hosszú távon az élet szívás! Ezt örökre megjegyeztem.
Utam a tavacska felé vezetett, annak ellenére, hogy eleinte nem terveztem ilyen komoly kitérőt. Illett volna elhagynom a falu területét, csakhogy sem kedvem, sem energiám nem volt ilyesmire, így végül egyszerűen csak felmásztam egy fára, ahol senki sem láthatott meg és az ágak közül szemléltem a világot, miközben hátamat a törzsnek döntöttem. Így most jó volt. Megnyugtató. Csendes. Senkivel sem kellett törődnöm és senki sem várta el, hogy törődjek vele. Pont megfelelt ez az állapot.

Máté


Hosszasan bámulom a fiút, keresem a válaszokat a tekintetében, de a rettegésen kívül mást nem látok. Olyan, mintha félne tőlem és félne saját magától is. Hirtelen sajnálatot kezdek érezni iránta és együttérzést. Szótlanul nézzük egymást, amikor egyszer csak végiggördül egy könnycsepp a fiú arcán. Gyorsan le is törli, de nem sokra megy vele, mert egy pillanat múlva már könnycseppek százai csillognak a szeme alatt. Borzalmasan érzem magam, mert nem tudom, hogy mit kéne tennem, nem tudom, hogy miként kéne most reagálnom.
- Hé, nincs semmi baj! Nem kell szégyellned magad és félned sem kell! - Próbálok határozott maradni, de helyenként mégis megcsuklik a hangom, annyira mélyen érintett a látvány. Nagyon lassú mozdulatokkal elindulok a fiú felé, hogy még véletlenül se gondolja azt, hogy rosszat akarok neki, majd amikor odaérek elé, szorosan átölelem. Soha nem szoktam ilyet csinálni és most se tudom, hogy mi ütött belém, csak egyszerűen annyira közel érzem magamhoz ezt a srácot, még ismeretlenül is, hogy muszáj volt az ösztöneimre hallgatnom. Ahogy így állunk, nekem is kicsordul egy könnycsepp a szememből, mire gyorsan elengedem őt és lehajtott fejjel hátrább lépek. 
- Ne haragudj, kérlek... -
Óvatosan pislogok a srác felé, amikor nagyon lassan és nagyon halkan belekezd a mondandójába. Olyan érzésem van, mintha fizikai fájdalmat érezne minden egyes kiejtett szó után. 
Döbbenten hallgatom, amit mond és néhány pillanatig nem is tudok mit reagálni. Na erre így tényleg nem gondoltam! Máténak vagy Viktornak két személyisége van... Szegény fiú teljesen össze van zavarodva, de azért egy rövidebb szünet után még folytatja a magyarázat adást, de a végére neki is elcsuklik a hangja és egy újjabb könnycseppet látok.
- Fú... Ez... Fogalmam sincs, hogy mit kéne mondanom, mert még soha nem voltam ilyen helyzetben... - félve nézek Mátéra, majd veszek egy mély lélegzetet és folytatom. - És... ez mindig is így volt? Mármint... melyik az igazi személyiséged? Vagy nincs is ilyen...? Amúgy nem félek tőled! -
Megértően nézek rá, ahogy küszködik a könnyeivel. Annyira sajnálom őt és mégse tudom, hogy mit kéne tennem.
- És...? Tudom, hogy ez nagyon hülyeségnek fog hangzani, hiszen nem is ismersz, de...megbízhatsz bennem... Szerinted Viktor elmondta volna ezt? -
Most, hogy kezd véget érni a kezdeti sokk, egyre jobban érdekel, hogy miként áll össze Máté/Viktor élete, hogy tudja-e szabályozni ezt a váltást és hogyan kezeli az ehhez hasonló helyzeteket... Bár nekem nem úgy tűnik, mintha ez már sokszor előfordult volna vele. Szerintem akkor sokkal egyszerűbben beszélne most velem és sokkal könnyebben megnyílna... De igazából ez engem nem zavar, mert nagyon jó érzés látni, ahogy egy ilyen fiú elmond nekem dolgokat és mintha egy kicsit meg is bízna bennem... Persze lehet, hogy ez nem így van, de én örülnék...

Szüpürtyölés - Level 1

Még Leon az, aki meg akar fulladni? És akkor a kis törpintyó mit csinálhatna azok után, hogy ilyen ügyesen semmi perc alatt elfogyasztotta csodálatosan fantasztikus füstölgő katyvaszát? Igazán adhatnának valami használati utasítást, vagy legalábbis Orsó (a vetélő meg a tű) mondhatott volna egy kisebb szónoklatot a mértékletes ivászatról, mielőtt lerakja Leonie elé a poharát, hiszen ismerhetné már… a kishölgy csak úgy falja az életet. Ez esetben éppen vedeli. Ami viszont nem kevés hanghatással jár nála. No, nem az, hogy olyan hangosan ugrál a gigája nyelés közben, mint mikor a daráló benyeli a százas szöget, hanem alapjáraton is harsány természete egészen hangyányit felerősödni látszik.
-Ííííí, gumimaciiii? Mármint olyan, ami ugrál, mint a mesékben? Abból te lehetnél Tummi, én meg mondjuk, Sunni! Vagy te nem ismered azt a mesét? Mindegy is, mert itt úgysincs mugli TV, de ha egyszer eljössz hozzánk, akkor majd a mamánál megmutatom, jó?  - ragyogó mosolyát belevillantja a másik arcába, mire kap egy fejlapogatást bónuszként.  Azért az ilyen mutatványokkal tessék vigyázni, nehogy az este végére nyakmerevítő kerüljön a leányzóra; abban kényelmetlen lenne aludni.
-Jaahhahhajj! – kacarászik vígan a srác mutatványain, mert valljuk be őszintén, Leon a maga traktorkeréknyi méreteivel elég mókásan fest kismadarat meg egérkét játszva. Vöröskénk a székéről is majdnem leborul jókedvében, s még akkor is szemeit törölgeti, mikor Góliát lerakja elé a kísérőjét. Egy másodpercig nem foglalkozik vele, helyette megint áthajol az asztalon, és meglóbálja a poharát.
-Akkor legyen madárkaaa! – ha nincs póni, akkor nincs póni. Elvégre ez itt nem gyereknap, és valószínűleg a hely tulajdonosa sem örülne neki, ha beparkolnának ide egy talicska takarmányt a jószágnak.
-De várj, még ne csináld! – heveskedik, majd felpattan, s maga után húzva székét, megkerüli az asztalt, és levágódik pajtása mellé. Mégiscsak jobb ilyen szemszögből nézni a mutatványt.
-Jöhet, jöhet! – tapsikol egy ötéves gyerek módjára, s legalább olyan pirospozsgás arccal teszi mindezt, mintha belefejelt volna egy vödör pirosítóba. Kellemetlen, de az ő hófehér bőre könnyedén vált színt.
-Jaj, ne, mégse! – ragadja meg a másik kezét. Egy pillanatra elcsodálkozik annak méretén. Mert hát, no! Ebbe még mindig simán beleférne a feje, s ha Leon összezárná a markát körülötte, talán még az orra hegye sem látszana ki belőle.
-Szóval előbb igyunk egy kortyot, meeert végül is azért jöttünk, hogy bebizonyítsuk, te nem tudsz lerészegedni. De látod? Én simán tudom tartani a lépést veled! Nem is érzek semmit! Azon kívül, hogy az az izé még mindig mintha égetné a torkom. De most, hogy hoztad ezt a szörpöt, mi lenne, ha összekevernénk azzal – mutat itt a vodkára – és akkor sokkal finomabb lenne. Gondolom! Vagy nem? – immár kevésbé törekszik arra, hogy mutogasson is szavai mellé, mert amennyit és amilyen sebességgel ledarál egy szuszra, azt képtelenség lenne activityben tolmácsolni mellé.
-Mondjuk, igyunk arra… – miután olyan jól kitalálta magának, hogy a szörpjét összekeveri a vodkával, nyilván meg is valósította. – és arra is igyunk egyet! Meg erre is és erre! – minden égtáj felé belekortyol az italába. Vagy ezt nem így szokás? Mindenestre nagyon mókásnak találja saját játékát, mert jókat rötyög közben, míg végül Leon felé fordul.
-Most jöhet a madárka! – meglengeti karjait, lefordítva kívánságát, s előre nevet azon, milyen csodálatos lesz ez a varázslat.
-Szerinted, ha leutánozlak, én is meg tudom csinálni? – kérdi izgatottan, miközben belehajol az úr aurájába, majd nevetgélve megpaskolja annak feje búbját, pont, ahogy ő szokta.
-Utána meg én adok majd neked valamit, jó?

Vörös (E)RibizlI-DON

Vinnyogó hangok érkeznek a pöttöm csaj felől, én meg kissé összeráncolom a homlokom. Lehet, hogy ezt a denevér frekvenciát valaki kibírja, de hogy az én fülem kissé irritálja... Talán a jó megoldás, ha folyton tele van, nem? Aztán meg a szemöldökeim felszaladnak, hiszen sosem néztem ilyesmit, és nem tudom, mi az a napos gumimaci, meg milyen... Inkább csak vállat vonok.
- Megyek hozzánk? - felemelem a szemöldökömet - Nagy vagyok.
Hogy ezzel arra célzok, hogy nem férnék be a hobbitféle-lány házába, vagy hogy nagyfiúként már nem nézek meséket, vagy hogy pizsipartikra nem járok már senkihez... Nos, azt döntse el ő, hogy mit értek az utolsó mondatom alatt. De legalább jól szórakozik a kicsi lány a mutogató-produkciómon. Elnézően nézek rá, hiszen lehet, hogy még nem részeg, de hát ő józanon is elég... Félreérthető állapotban szokott lenni.
A kérdést eldöntötte, végülis neki a csip-csip tollborzalom kell. Én ajánlottam, nincs kibújás. Előveszem a pálcámat, de mielőtt még integetni kezdhetnék vele, sikongva ül át mellém, hogy jobban lásson. Újra nekilendülök, elképzelem a pittyegőt, mire egy pici babakéz jelenik meg a képben, újra leállítva. Kissé türelmetlenül nézek le rá, hogy döntse már el, hogy kell-e neki állatka vagy sem, mert így elég macerás lesz, és bár részeg nem, de irritált még lehetek...
És lám, újabb vakmerő ajánlat a kicsi csajtól, amit csak nyomokban értek, egyrészt mert hadar, másrészt mert az ujjai úgy tűnik kezdenek becsiccsenteni, mert ,,hadarnak". Végül csak vállat vonva olyan két kupicányit öntök neki az üvegemből. Nem mintha spórolnék, vagy zsugori lennék, egyszerűen csak nem kell, hogy hamarabb berúgjon, minthogy jól szórakozzak ma este.
Így a kicsi lány nekiáll inni az égtájakra, amitől az üveg nyakára kell fojtanom a mosolyomat. Aztán újra indítványozza a varázslatot. Kérdésére csak rápillantok, amolyan végigmérőn, hogy vajon mit tud megcsinálni és mit nem, majd vállat vonok, amolyan ,,meglátjuk" stílusban. Egy buksi patt-patt után végül előveszem a pálcát, és mielőtt még újra leállíthatna, az üres pohara vörös-narancs tollakat növeszt, talpából lábak lesznek, formálódik, csipogni kezd ahogy csőre nő, és végül egy kicsi hosszú tollú, Eridon-pinty lesz belőle. Hangos trillával reppen a csivitelő Leonie hajára, majd onnan a vállára, hogy süketre énekelje talán.
-Mit kapok?
Szemtelen tekintettel nézek végig a vöröskén, hogy vajon melyik zsebébe dugta a nekem való ajándékot. Csak remélem, hogy nem kutyakaja Nanuqnak.

Plüssleszbelőle-fiú

-Hát azt… - a nagy rizsázásban rájön, hogy kifelejtette belőle a borsót. Meg azt az apróságot, hogy Leon még mindig nem tud magyarul, így most vakarhatja ám bőszen a feje búbját – no, nem a srácét -, hogy mégis mi a rózsaillatú légfrissítőt akar mondani azzal, hogy ő nagy.
-Ezzel nem mondtál sok újat – egy másodpercnyi agyfagyás után ismét felvihog. – Nagy vagy! Mármint úgy is, hogy király! Tudod, korona meg jogar és országalma – mutogat bőszen mindent, amire kapacitása van apró kacsóinak.
-De amúgy is óriásiii! – mutatja kezeivel fürtöske méreteit. Már az első perctől kezdve imádta, hogy ilyen nagy ez az úriember itt mellette, hiszen ránézésre igen hasonlatos egy ölelgetni való bölényhez, akit legszívesebben berakna a többi plüssállatkája mellé, és esténként mesét mondana neki, meg jól összenyálazná éjszakánként, mert rosszabb alvás közben, mint abban a mugli filmben – Egyik kopó, másik eb – Hooch. No, de hiába is kezdené el magyarázni, hogy nem egy nyúlüreg méretű kalyibában laknak a családjával, nehéz lenne bebizonyítania itt helyben az igazságot, meg aztán jóval érdekesebb dolgok is történnek, amire érdemes odafigyelnie.
Egyből hangot is ad mérhetetlen örömének és csodálkozásának, ahogyan kigúvadt szemekkel végignézi a pohár madárkává alakulását. Talán többet kéne órán figyelnie, és akkor nem lenne rá ekkora hatással egy-egy varázslat.
-Aztaaa! Nézd! – kacarászva tekergeti a fejét, hogy lássa a vállán hesszelő madárkát, ami olyan szép eridonos színvilágban leledzik, hogy Leonie haza fogja vinni, és minden egyes társának körbe fogja mutogatni, ez egészen bizonyos.
-Köszönöööm! – veti bele magát Góliát nyakába hirtelen felindulásból. Remélhetőleg a „podár”-ban volt annyi lélekjelenlét, hogy felreppenjen a levegőbe, mert vöröskénknek csakhamar sírásra görbülne a szája, ha egy trancsírozott tollassal kéne szembenéznie, mikor elengedi áldozatát. Amit nem éppen most fog megtenni, mert olyan jó Leont, vagy legalábbis a felét – amennyit átér belőle – szorongatni. Szívét elárasztja a béke és szeretet, legalább annyira, mint agyát a borgőz, izé… flattyfüst. De egyelőre nem vészes, csupán szeret. Roppantmód!
-Óóó, igen! Kapsz is valamit! – vigyorog bele a másik arc… mellkasába, amit épp felér így ültében. Vajon még sosem ajánlottak fel toronydarus munkát a srácnak? Mármint ő lenne a daru, nyilván.
-No, várj csak, mert itt kell lennie a zsebemben valahol! – vihorászva kotorászik az említett rejtekben, de csak nem találja, amit szeretne. Rögvest felpattan a székről, és pajtása felé nyújtja szoknyája zsebét. Mert bizony, ha eddig nem lett volna említve, egy piros, hatalmas virágokkal díszített ruhát, s mellé egy citromsárga harisnyát vett fel.
-Kereeeesd meg! – nyávog neki, bár azt elfelejti hozzátenni, mit is kéne kutatni abban a bizonyosban.
-Vagy várj csak! Nem is fér bele a kezed! Belefér? - nevetve fogja meg Leon sütőtárcsa méretű kacsóját, és még jobban mulat, miközben hozzáméregeti a zsebéhez.
-Te hogyan szoktál a sütis bödönbe belenyúlni? - őszinte érdeklődéssel próbálja elképzelni, micsoda szenvedés lehet az élete ennek a bazi nagyra nőtt gyerkőcnek az élete. Bár az is lehet, hogy náluk lavórban tartják az édességet.
-Hahha, esküszöm, te olyan vicces vagy! - ismét csak Mómi nyakában köt ki, hogy agyonölelgesse. Holnap valószínűleg már a gyengélkedőn fog feküdni az uraság, mert herótot kapott ettől a sok szeretettől.
-Huhh, neked nincs meleged? - megtapogatja az arcát, mármint a sajátját, s csak ekkor tűnik fel neki, hogy az arcán konkrétan csirkét lehetne sütni, olyan forró. Gyorsan vissza is ül saját székére, miközben poharáért nyúl, hogy igyon egy kis hűsítőt a forróságra. Ümm... hát van még mit tanulnia.
-Madááár! - örvendezik közben az asztalon csipogó tollast figyelve. - Van egy madaram! Mi legyen a neve? Te adsz neki név! - mutogat derűsen az állatkára. Ha így örül egy madárnak, képzeljük csak el, mit művelt volna egy póni láttán...

Húgi-Peeta forever


Ahogy, kiszabadul a zene, akaratlanul, de az én izmaim is ellazulnak. Hiába, olyan gyönyörű! Tuti varázslat is van a dologban. Egy pillanatra lehunyom a szemem és úgy élvezem az andalító muzsikát. A képzeletem szárnyán visszarepülök haza. Ezüst Holdon vágtázok egy vadregényes tájon. Körülöttem madarak csivitelnek, a szél a hajamba kap és csípi a szememet, de nem bánom. A lágy dallam kíséri utamat, minden olyan békés,boldog. Egyszer csak meghallom a Húgom zihálását,kinyitom a szemem és azonnal reagálok. Kikapom a kezéből a ládát,becsukom és visszateszem a táskába.  Már éppen kérdeztem volna, hogy mi zaklatta fel ennyire, de mintha már testbeszéddel kommunikálnánk,válaszolt is a ki nem mondott kérdésemre. Oh, Milo a történet engem is megrázott, nem is tudom, hogy képes Kat megbirkózni egy ilyen élménnyel.
-Csssssss.Semmi baj! Itt vagyok!-Suttogom neki, miközben mellé húzom a székemet és átölelem. Így is maradunk pár percig, míg megnyugszik. Aztán ismét elhelyezkedek vele szemben, mert így könnyebb a beszélgetés számomra. Szeretek az emberek szemébe nézni,mikor beszélek. Bár, egy kissé ilyesztő, most a sajátjaimat látni, attól még ezt a szokásomat megtartom. Mert így egyenes. Ha, valaki nem néz a szemembe annak vagy bűntudata van,vagy titkol valamit. Egyik se jó,kivéve, ha meg akar lepni valami kis aprósággal. Akkor elfogadható.  
-A csuda!-Mondom, akkor még várhatunk, de hátha anyu a kapcsolataival megtudja szerezni jó hamar. Elvégre, mire jó, ha ennyi színészt ismersz? A következő válaszokra csak mosolygok. Azért én se vagyok egy nagy művész, csak azt a darabot annyira megakartam tanulni, hogy egyszerűen ott tartott a saját akaratom a zongoránál. Soha egy darabnál sem éreztem ezt, de ennél igen. Furcsa is volt, de a mai napig nem untam meg, ezt a remekművet. Örök hálám a szerzőnek! Közben felfalom a torta utolsó morzsáit is. A kakaóm,már rég elfogyott, ám a testvérem megjegyzésére ravaszul elvigyorodom.
-Nem, legközelebb máhova viszlek, annyi felfedezni való vár még itt rád, ne ragadj le egynél!-Tanácsolom neki, hiszen régen én is itt voltam először, míg nem Dalma és a többiek szépen rá nem vettek arra, hogy nem csak egy hely létezik itt. Nem bántam meg,Bagolykőn minden hely, olyan gyönyörű. A kérésére egy pillanatra megmerevedek, de aztán egy mély levegőt veszek és belekezdek. Elvégre ő is elmondott nekem mindent, tartozok neki ennyivel.
-Nos, van egy olyan varázsige, hogy betudsz lépni egy másik birodalomba,mikor álmodsz. Én kétszer voltam ott, egyszer Jóslástanon, máskor pedig Aileenel. Mikor először jártam ott, találkoztam egy fiúval, Kelannal. Ő elvolt átkozva, és csak egy valaki törhette meg az átkot, ez a valaki voltam én. Megkellett küzdenünk egy gonosz varázslóval is, meg ki kellett állnunk három próbát. Aztán a harcban megsebesültem,de győztünk és megöltük a gonoszt. Kellan ápolt, de egy idő után mennem kellett, de mielőtt elragadott volna a köd-éreztem, hogy kezdek elvörösödni, remélem Kat elég tapintatos lesz-kaptam tőle egy búcsú puszi féleséget. Aztán mikor másodszorra találkoztunk, éppen elakarták vágni a banditák a torkomat, de, ő pont ott volt és megmentett. Közben szembe találkoztam Aileenel, akinek a sárkányát és a barátját rabolta el, az előbb általam említett gonosz varázsló öccse. De, azt is legyőztük! -Mosolygok diadalmasan. De, érzem, hogy a történet még magyarázatra szorul.
-Szóval, Kelannal nagyon jóba lettem, de sajnos nem találkozhatok vele, hiszen ő egy másik országhoz tartozik, nem pedig ide.-Fejezembe szomorúan. Ezért is butaság a részemről álmodozni utána. Mert csak csalódni fogok. Meg kell várnom a saját világomban élő hercegemet, vagy pedig valami varázslat folytán kellene egyikünknek átvándorolnia a másikunkhoz. De, a varázsigét bármikor használhatom, de minek fájdítsam vele a szívem...


/Hedviggel elküldöm a hosszabb változatot, ha szeretnéd,csak üzenj Mayaval./

Az első gondolata elismerés. Igazán gratulálhat magának a csajszi, mert hogy nem valami sablonos szöveggel jött, vagy terelt, hanem a lényeg. Egy normális ember - vagyis nem olyan, mint ő - tenne rá magasról, hogy ez most milyen válasz volt, csak válaszoljon, vagy csináljon valamit, de nála más. Az ő szemével nézve minden más, de még nem mutat ki semmit, hanem a neve iránt is érdeklődik a végén, bár erre csak később válaszol. Most már muszáj egy mosolyt megeresztenie, mert igaz, halál idegesítő a kérdés. Elég jó kapcsolatot ápolt ő olyannal is, akinek hetekig nem tudta a nevét. És mégis. Talán ez ballépés volt, de a szótárában olyan nem létezik, ő sosem csinál olyat, tehát minden pont a megfelelő.
Ezen felül pedig természetesnek hat, hogy a bemutatkozás után ő is elmondja a nevét, hiába kell kiérdemelni, most már ezt is megteszi, mert ez a lépés megvolt.
- Sharlotte - kezdi mosolyogva. - vagy Lilian, de ritka, ha úgy hívnak - és miért is ajánlja fel a második nevét, mikor ezt még senkinek sem mondta? Rejtély. Jobban belegondolva, csak az anyja hívta úgy, ám ő már a múlté. Mindig visszafojtott lélegzettel, szívdobbanásokat kihagyva gondol rá, mint most, de hamar próbálja elhessegetni és terelni ideáit.
Na de, ami elmaradt, és megint érdemre váró lépés a lánynál, az a kézfogás. Sok mindent átértékelt magában pillanatok alatt, de úgy vélte, túl sablonos, így egy természetes kedvességet sugárzó mosolyt küld inkább Yvonne felé. Talán megzakkant, nem szokott így viselkedni. De ez nem baj, teljesen hátrahagyni régi énjét sohasem fogja.
Hirtelen ötlettől vezérelve kezdte el magát jobban lökni a hintával együtt, mint eddig lightosan, éppen hogy csak mozogva. Nem tervezte nagyon csak egy cseppet, aztán már jön is a következő közvetlen kérdésével.
- Hogy állsz a vizsgákkal? - miért érdekli? Még egy rejtély. De érdekli, ami már  csoda, és lehet meglepő a lánynak, de ez csak jót jelent. Abszolóte felesleges dolognak tűnik, de pár mondatból mégis képes konkrét véleményt leszűrni, és ezt nem is gondolnák. Tehát gyorskiismerés ON.

    Napos, de hűvös reggelre ébredtem, ami némileg lelombozta, egyébként sem felhőtlen hangulatú személyem. Ma valahogy még a rellonosok is elkerültek. Pedig háztársaimmal igen jól kijövök mindig, annak ellenére is, hogy valahol mind defektesek vagyunk. Lehetséges volna, hogy ez tart össze minket? A kérdés persze költői, de válaszokat sokan próbálnának meg adni rá. Este összeszedtem magam, hogy kimenjek a friss levegőre és mivel úgy hallottam, hogy egészen új helyek kerültek felfedezésre, így úgy döntöttem, megvizsgálom őket közelebbről is.
    Lebaktattam a faluba, nézelődtem a boltokban, néhányba még be is kódorogtam, de nem vásároltam semmit. Szokásomtól eltérően kikerültem a pubot, de a csárdából jövő hangok sem tudtak becsábítani. Ahogy haladtam a falu határa felé, megpillantottam egy stéget. Kíváncsian indultam el arrafelé, ahová megérkezve kifejezetten éles csend fogadott. Elszoktam a zajmentes övezetektől, így meglepően furcsa volt a hely számomra, de ekkor még nem tudtam volna megmondani, hogy jó, vagy rossz értelemben. Elsétáltam a végéhez és lezuttyantam.
    Különböző gondolatok motoszkáltak a fejemben. Többek között a múlt, amit már rég magam mögött kellett volna hagynom, de újra és újra felszakad a seb. Nem beszéltem erről soha senkivel, pedig próbálkoztak pszichológus ismerőst is bevetni. Nemhogy megbíztam volna vele, csak ellenségesebb lettem tőle. Rám sosem hatottak a lelki ápolgatós dumák, meg a „nyugodj meg, nem lesz semmi baj” közhelyek. Attól, hogy megnyugszom, még lesz baj, ahogy attól még lehetek ideges, hogy nem lesz baj. Ezek ilyen egyszerű dolgok. A kedvencem mondjuk az volt, mikor valaki azt kérte, tárjam ki a lelkem. A lelkemet nem, de az ajtót teljes szélességben kitártam előtte azzal a kommentárral, hogy maximum a testemet vizsgálhatja majd meg közelebbről nyitottan, miután feldobtam a pacskert. Sokan nem értékelték és még jobban győzködtek, hogy nekem orvosi segítségre van szükségem. Szerintem meg amíg egészséges vagyok és vannak kapcsolataim a külvilággal, addig minden rendben velem. Amin szeretnék változtatni, azon már nem lehet, így pont nem egy lélekbúvár fog velem csodát tenni és angyallá varázsolni. És ha már itt tartunk, pont ezért gyűlölöm és szeretem a csendet. Mert hagy gondolkodni.

Nina

Az egész napos tanulás kifárasztott, ezért az estémet nyugalomban akartam tölteni. A friss levegőt választottam, méghozzá Bogolyfalvát. Izgalmas hely, bár kicsit poros. Egy ruhát magamra kapva elindultam a megfelelő irányba. A faluban zajlott az élet. Nem volt kedvem sehova betérni, de a Pillangó-varázsban megtöltöttem a magammal hozott termoszt ínycsiklandozó cappuchinoval. Gondoltam leülök egy padra, vagy valahova, és ott elszűrcsölgetem egymagamban. Egy szimpatikus helyet kerestem, és meg is találtam a stégen. Nagyon hangulatos tud lenni, így hogy esteledik. Lassan végigsétáltam rajta, amíg a végéhez értem. Ekkor láttam meg Ninát, így biztos voltam, hogy nem fogok egyedül lenni.
-Szuper.-
Sóhajtottam nagyot, és vágtam szomorú képet. Csak ne kérdezze meg mi a gond. Leültem mellé, majd illedelmesen köszöntem.
-Szia, engem Zsoltnak hívnak.-
Szóltam kedvetlenül. Olyan jókedvvel indultam el, de most itt van ez a buta liba... Miss Modell, aki bárkit megkaphat, mert olyan csinos. Elvan az ilyenfajta szállva magától, hogy Ő milyen híres. Nem sokat tudok róla, csak annyit, hogy modell. De külsejéről is ki lehet következtetni ezt. Utálom az ilyen magamutogatókat, akik egyet csettintenek, és minden pasi a lába alatt hever. Ami még rosszabb, hogy ezek azt sem tudják melyik Belgium, és melyik Bulgária. Hogy melyik a varázslóbörtön, az Azkaban, vagy az Alcatraz. Egy tyúknak több esze van. A termoszomat magam mellé raktam, és nem volt kedvem kinyitni. Nagyon felhúztam magam a témán, és csak annyit szeretnék, hogy a csendben kitisztuljon a fejem. Az biztos, hogy én nem fogok elmenni innen.  

    A vizet néztem és egyre több gondolatomnak adtam teret, amikor valaki bosszúsan ült le mellém. Konkrétan úgy nézett rám, mintha én lennék élete óriási problémája, amit gyorsan meg kéne szüntetni. Nem is ismertem, ahogy ő sem engem, de az alaphangulat már adott volt, legalábbis részéről. Felhúztam két szemöldökömet és hallgattam a bemutatkozást, majd összehúztam a szemeimet. Komolyan jobb, ha nem tudom mi jár a srác fejében.
- Nina vagyok – mutatkoztam be én is, de ennél több kommunikációs töltetet nem tartalmazott a dolog. Volt egy olyan megérzésem, hogy a srác eleve elrendelte, hogy ellenszenves vagyok. Láttam rajta, hogy nem épp higgadt állapotban huppant le mellém, de most még idegesebbnek tűnt. Nem vagyok kötözködős típus – na jó, mégis… -, de én voltam itt előbb, hosszú ez a stég, ha nem bír, fel lehet állni és arrébb lehet menni. Nem tehetek róla, hogy pont ide jöttem, ahogy arról sem, hogy neki rossz napja van. Talán dolgozott bennem valamiféle együttérzés, talán csak túl akartam esni ezen az egészen és végső esetben elüldözni, nem tudom, de megszólaltam.
- Elárulod mi a baj, vagy zongorázzuk előbb végig a szokásos „nincs semmi” verziót? – nekem ez csak abból a szempontból nem volt mindegy, hogy mennyi energiámat kell beleölnöm a dologba. A kérdésem így is egy kissé száraznak, nyersnek hathatott, de mentségemre váljon, az empátia sosem tartozott az erősségeimhez. Szellemileg és testileg úgy érzem megütöttem a mércét minden tekintetben, de az érzelmi oldalon óriási lyuk tátongott. Nem szégyelltem, de nem is hangoztattam, aki ismert, tudta milyen vagyok, aki pedig régóta ismert, annak még sejtése is volt, hogy miért lettem ilyen.
    Nem voltam biztos abban, hogy Zsolt végül választ fog-e adni a kérdésemre, de valahol mélyen mindegy is volt. Próbáltam kihozni magamból érzéseket, mintha tényleg lennének, pedig már jó ideje nem váltott ki belőlem senki ilyesmit. Talán mondanom kellett volna valami okosat, vagy közhelyekkel bombázni a srácot, de az ilyenkor nem segít. Vagy magától beszél, vagy az egész átmegy erőszak terápiába, mintha a pszichológus előtt feküdne és muszáj lenne mondania valamit attól függetlenül, hogy a végén így is úgy is betegnek fogják nyilvánítani. Aztán isten ments valami hasonlótól, pont hogy nem vagyok kíváncsi mások lelki nyomorára.

Nina

Gyönyörű este, mondhatom. Soha jobbat. Nina? Egyem meg a szívét kiskanállal... "Sziasztok Nina lenni én. Születni magyar, nyelvtanhoz hülye csak vagyok én. Pénzért én venni nyelvtant, mert pénzed lenni sok nekem." Ezen mosolyogtam, de csak gondolataimban. Nagyképűség sugárzott a hangjából, mint: "helló Nina vagyok, rengeteg pénzem van, és te soha nem leszel ilyen boldog, mint én". És még a nyelvét is kinyújtaná, mert úgy "cuki". Zongorázzunk? Tud zongorázni? Szerintem ezt csak hallotta valahol. Talán azt sem tudja mi az a zongora.
-Elegem van a te fajtádból. A nagyképű, dúsgazdag modellekből. Megélnek a testükből, és csak magukkal törődnek. Nekem csak azok a lányok szimpatikusak akik szelídek. Akik nem ostobák. Akik törődnek szeretteikkel bármikor, bármilyen veszélyes helyzetben. Akik tudnak szeretni. De a te fajtád soha nem lesz képes erre. Lehet, hogy szép vagy, gyönyörű szerintem, de csak a külsőd ilyen, mikor tettél te valamit szüleidért? A testvéredért te milyen "egetrengető" dolgot tettél? Vettél neki szülinapjára egy csokit? Micsoda nagylelkűség. Sajnos valószínűleg soha nem fogok ilyen lánnyal találkozni.-
Mondom ezt végig gúnyosan. Ez a véleményem, és én szókimondó ember vagyok.
-Tudsz te többet a nevednél, meg a lakásodnál? Szerintem nem, mert egy buta liba vagy, mint a többi akik pénzzel mindent megvehetnek. Nem ismerlek téged, de nem hiszem, hogy különb vagy a többieknél.-
Csak mondom a magamét. Ezért biztos, hogy lefog támadni. Védekezni fogok ez egyértelmű. Majd a fejéhez vágom a termoszt, és a gyönyörű pofikájával nem mehet Párizsba, Londonba, vagy tudom is én hova.
-Most jön az, hogy te más vagy, ugye? Halljuk...-

    Elképedve figyeltem a fiút. Kevés dolog van, ami engem letaglóz, netán meglep, de a mondandója egyenesen a padlóhoz vágott. El kellett számoljak vagy hatezerig, míg oda jutottam, hogy nyelek egyet és válaszolok. Gondosan ízlelgettem az elhangzott szavakat. A buta libánál egy hajszálon múlott, hogy be ne billentsem a vízbe, de lévén érettebb vagyok én ennél, inkább csak pislogtam egyet és elképzeltem, ahogy kicsinálom. Sok mindennel vádolhattak igen, de amiket felsorolt, totál nem rám illettek. Aztán a végén a megjegyzése… Most komolyan vitatkozzak vele?
- Te nagyon zakkant vagy. Deprimál, hogy olyan antiszociális egyedekkel kell töltenem az időmet, akiknek sem magánélete, sem annyi esze nincs, hogy azon kívül amit látnak és hallanak, esetleg kérdezzenek is, netán gondolkodjanak. Véleményem szerint szellemi alulfejlettséged nem feltétlenül agyi kapacitásodból adódik, sokkal inkább naivságod és hiszékenységed oka mindez – fejeztem be, majd kis szünetet tartva folytattam. – Azt mondtad, próbáljam megcáfolni az elhangzottakat. Nem vagyok köteles lereagálni az ilyen primitív megnyilvánulásokat, veled csak azért teszek kivételt, mert sikerült olyannyira felhúznod, hogy legszívesebben megfojtanálak egy kanál vízben. Azonban láthatod, hogy semmi ilyesmit nem készülök tenni, tehát azt az intelligencia küszöböt, melyet te elém tettél, bőven megugrottam, úgyhogy jól figyelj. Egyszer mondom el, de jó lassan, hogy még te is megértsd. Söprögess a magad háza táján, engem pedig hagyj békén, ne ítélj, hogy ne ítéltess. Nem tudsz rólam semmit, ahogyan a családomról sem és nem, nem fogok mesélni, mert sem rád, sem senki másra nem tartozik – újabb levegőt vettem, de ez alkalommal megálltam, hogy legyen ideje felfogni a hallottakat. Mielőtt azonban reagálhatott volna, újra megszólaltam.
- Buta liba volnék? Nem hinném. Igaz, csak levelezőn, de végeztem egyetemet, össze tudok rakni nem is egy értelmes összetett mondatot, a szókincsem már most nagyobb, mint a tiéd bármikor lesz, nagyképű pedig azért leszek, mert ha ilyesmit vágsz a fejemhez, akkor megadom hozzá az alapot, hogy igazad legyen. Gazdag vagyok, de megdolgoztam érte. Arról nem tehetek, hogy a sikereimben a saját sikertelenségedet látod, lehet jobban csinálni. Egy egyszerű rellonos diák vagyok, te meg egy degenerált nyomorék – fejeztem be végül végleg a mondandómat. Én igazán nem terveztem ilyesfajta társalgást estére, de ha egyszer kikényszerítik belőlem, akkor megadom a módját. Plusz, azt hiszem még életemben nem beszéltem ennyit... Kétségbe vonta, hogy képes vagyok-e értelmesen reagálni? A választ megadtam. Innentől meg mehet a sunyiba.

Nina  

Izgatottan várom a lány válaszát. Valószínűleg csak hápogni fog. Ha nem lenne rajta az a 20 kilós smink talán még sírni is elkezdene. Ahogy látom letaglózódott, szerintem oly sok információt közöltem vele, hogy nem jutott el mogyorónyi agyáig. Elégedett mosoly ült az arcomon, egészen addig amíg nem kezdett beszélni. Pff... A kis sznob. Hadd találjam ki, van egy tanára, aki ilyen szavakat tanít neki csak azért, hogy intelligensebbnek tűnjön. "Deprimál, antiszociális." Hogy oda ne rohanjak. Én nem kényszerítettem, hogy velem töltse az estét. Naiv? Milyen jól ismer engem pár perc után. Nem köteles lereagálni? Mert nem tudja. Nagyon jó kedvem van szinte csak mosolygok. A memóriája tökéletes. Tényleg ezt mondtam, vajon felírta a tenyerére? Mondanivalója kicsit megsértett, de még jobban zavart. Én megmondtam, hogy innen nem megyek el. A degenerált nyomorékot már csak a vízben mondhatta ki, ugyanis belelöktem. Fürödjön egy kicsit. Azért nem olyan hideg a víz. Mosolyom most is széles, élvezem a pillanatot. Ha az élet lökte volna mély vízbe, biztosan nem lenne ilyen nagyképű. Már majdnem indulni akartam, amikor leesett a tantusz. Mit csinálok én? Ártatlanul vádoltam valakit? Én nem ilyen vagyok. Ezért felálltam, és kezem a lány felé nyújtottam, hogy kihúzzam.
-Bocsáss meg nekem. Még nem is ismerlek. Nem szabadott volna ilyen dolgokat vágjak a fejedhez... És tudod mit? Igazad van... Nagyon sajnálom. Tudom, hogy nehéz lesz, de kérlek felejtsük el ezt, és kezdjük elölről. Kérlek fogadd el a kezem. Szeretnélek megkínálni cappuchino-val. Fáradt vagyok, és sajnos elvesztettem a fejem.-
Felelőtlenül bizonytalan egyensúllyal álltam a kezemet nyújtva. Könnyen beleránthat, de túlságosan szégyenlem magam, ahhoz hogy gondolkozzak. Szégyenem az arcomra is kiül.
-Sajnálom. Én nem ilyen vagyok...-
Biztos nem fog megbocsátani...

    Mikor épp befejeztem volna a mondandómat, lökést éreztem és a vízben landoltam. Eljött az a pillanat, hogy elegem lett, ha a szép szó nem használ, akkor megoldjuk másképp. A fiú felém nyújtotta a kezét és bocsánatot kért. Természetesen kezét nem fogadtam el, kimásztam a vízből és elővettem a pálcámat. Úgy tettem, mintha legalábbis ezzel végez ért volna a dolog.
- Leperex – mormoltam, majd újra szárazon álltam a stégen. Csípőre tettem a kezem és felvettem a azt a pózt, amitől általában mindenkiben meghűl a vér. Ez ugyanis az a felállás volt, amikor komolyra fordítom a dolgokat. Nagyjából négy méterre lehettem tőle, inkább nem mentem még egyszer a közelébe, mert ha megint megfürdet, tényleg elborítja az agyam a méreg és akkor nem ússza meg annyival, hogy egész éjszaka táncolni fog.
- Megbocsájtok. Borítsunk rá fátylat – hangom negédes volt, az ember azt hihette, biztonságban van. Mielőtt Zsoltnak leeshetett volna a tantusz, előkaptam a pálcámat és már mondtam is az átkot. – Scrupto – a fiú egyszeriben milliónyi tű szúrását érezhette a testén belül, ám ennek felszíni nyoma nem volt. Valószínűleg mozogni is alig bírt én pedig keresztbe fontam kezem a mellkasom előtt és rámosolyogtam. Vannak helyzetek, amikor elkerülhetetlen a sors, ő is ilyenbe került. Mielőtt még valami butaságot akart volna tenni, gondoltam megfosztom a pálcájától, úgy a legélvezetesebb a dolog.
- Invito pálca – mondtam, majd immáron két szépség birtokában álltam. Örömmel töltött el, hogy a srácot szenvedni láttam. Jómagam nem szívesen éltem volna át ezeket a kínokat, de most legalább megtanulja, hogy ne szórakozzon másokkal, főleg nem az idősebbekkel.  – De azért remélem nincs harag – vigyorodtam el és vártam. Vártam, hogy vergődjön és könyörögjön, hogy hagyjam abba. Természetesen nem kínoztam volna halálra, ez meg sem fordult a fejemben, ismertem a következményeket és nem óhajtottam a részesük lenni.
- Ha akad mondandód, van még olyan átkom, ami okozhat pár kellemetlen percet, bár a megelőzés érdekében akár el is némíthatlak. Az rossz lenne igaz? – élveztem a helyzeti előnyömet. Két pálcával és egy megkínzott fiúval öröm az élet, nemde? Nem féltem különösebben, de jobbnak láttam, ha azért mégis csak elcsitítom a másikat. – Silentio – halkan mormoltam el a varázsigét és ezzel végeztem is. Amit eddig el akart mondani, elmondhatta, most viszont még mindig az átkom kínozta őt és ha akart volna se bírt volna tenni semmit.

Marci

Itt a nyár vége, amit a falu lakossága is illően megünnepel. Ebből a kis mókából természetesen az iskola diákjai sem maradhatnak ki. Ha valaki lelátogat a faluba, akkor szinte rá sem ismer a már megszokott helyszínekre. A fő utcán árusok sátrai magasodnak, melyek mind egyformák. A sötétre festett fa állványokon piros-fehér csíkos ponyva lebeg. A legtöbb sátrat a tulajdonosok tágító bűbájjal tették még hívogatóbbá. Az olykor boltnyi méretű sátrakban mindenki megtalálja a neki tetsző holmikat. Akár órák hosszat el lehet nézelődni a vásárban. Van itt cukorka árusból nem egy, hanem vagy hat darab – igaz nagyjából mindegyiknél ugyan azt lehet megvenni. De ők erősen ragaszkodna hozzá, hogy az ő portékájuk a jobb, mert különleges recept alapján készítik. Van aki bedől nekik, és van aki nem. A kürtős kalács és a vattacukor árusok is próbálnak mindent bemesélni szegény vevőnek, hogy végül az nála vásároljon.
A falu boltocskái is mind kipakoltak, a többi, messziről érkezett árus mellé, mint például az Ajándékbolt, a Loughlin Régiségbolt, Varázslény kiskereskedés.  Egy idős bácsi régi holmikat árul a vásár végében, de a sátrak között fellelhetőek a mágikus kütyüket áruló, olykor rossza arcú férfiak és nők is, akik fűt-fát ígérnek, csak vegyél náluk valamit. Csak óvatosan az ilyen varázslókkal és boszorkányokkal! Lehet meglepetés fog érni, ha megveszed és kipróbálod az adott tárgyat! De bátraké a szerencse!
A jó vásárokhoz híven itt is megtalálható egy ételes részleg, ahol mindenféle finomságot be lehet szerezni. Van itt aki sült kolbászt árul kenyérrel és mustárral, vagy egy másik sátorból különleges illatok szállnak ki, amiket nem ismersz fel. Legyél bátor, és a megszokott ízek mellett kóstold meg a különlegeseket is. Az italokat áruló sátraknál hatalmas betűk virítanak, melyekre fel van tüntetve, hogy csak nagykorúakat szolgálnak ki szeszes itallal, így a fiatal korosztály ne is próbálkozzon! Az esti órákban lehűl az idő, és akkor lesz csak nagy tömeg ezek előtt a sátrak előtt, ugyanis a vajsörnek nagy keletje támad.
Az egész utcát kellemes illatok töltik be, és szinte rákényszerítenek, hogy vegyél valami ételt, majd amikor már jól laktál, nézz körül a bazárban levezetésképpen, hátha találsz valami jó kis meglepetést az egyik barátodnak, családtagodnak. Az illatok mellett kellemes zene is folyamatosan elősegíti, hogy jól érezd magad és el tudj lazulni. Keresheted, hogy honnan szólnak a lágy dallamok, de nem fogod megtalálni. Ezt a kérdést nagy titok övezi.

Dobrai Vanda leírása

//Álmodói megjegyzés: Kérünk titeket, egy szálba helyezzétek a hozzászólásokat, ez a kezdő hsz.//

Csodálatos nyárzáró buli van itt készülőben, hála a Bogolyfalvi tanács lelkes önkénteseinek. A Kis tavacska egész nap várja a hűsölni vágyókat, arról nem is beszélve micsoda hangulat övezi a területet. Virágfüzért kap, minden megjelenő ezzel is egy kis hangulatot adva a partynak. Mágikus DJ biztosítja a hangulatos nyári muzsikát, az egyik partszakasz átalakult kis strandjátékokhoz, még a másik egy igazi vendéglátós résszé avanzsált.
Az egyik lehetőség a röplabda, vízibicikli és még sok más hasonló jó és mókás dolog, ami várja a fiatalabb és a már nem annyira fiatal társaságot az egyik részen, ami mozgásra serkent minket, még ebben a melegben is jólesően. Még a másik, a hasunkat kényeztető asztalok felhozatala. Sós és édes finomságok tömkelege található itt meg, sok finom, hűsítő itallal együtt. Érdemes lejönni ide enni-inni és csobbanni egyet, főleg estefelé, hiszen akkor kezdődik még csak a java.
Egy nagy közös tábortűz mindig is vonzotta és vonzza az embereket, pár zenész tehetség vállalta, hogy gitárjátékával és hangjával szórakoztatja a kint ücsörgőket, és a tűz körül, a sütögetés alatt, fantasztikus zenei aláfestést adnak. Remek lehetőség közös dalolásra, beszélgetésre, rémtörténetek mesélésére. Ez itt a nyár vége, élvezzük ki együtt!



//Álmodói megjegyzés: Kérünk titeket, egy szálba helyezzétek a hozzászólásokat, ez a kezdő hsz.//

Natacha Couateu

De,jó, hamarosan vége a vizsgáknak és szünet!Első, olyan szünet, amikor végre tényleg az egész család otthon lesz! Filmezés, lovaglás,zongora! Mennyi mindent csinálhatunk közösen.  Azonban a vidám gondolatokba szomorúság is vegyül. Véget ért a nyár. A egyre kevesebb lesz a szikrázó napsütés, viszont jön az esős hónap. De, az ősznek is vannak szépségei, például, amikor a fák színes levelei szállingóznak mindenfele, hogy aztán a sok kis gyerek boldogan kacagva ugrálhassanak az avarban. Hé, Katniss még nyár van és mi lenne ennek az évszaknak a méltó lezárása? Irány a fesztivál! De, kivel? Csak lézeng a folyosón pár diák, majd az egyiket elkapom, hogy jöjjön le velem. Éppen az Eridonosok háza előtt sétálok el, mikor valaki kilép az ajtón, teljesen egyedül. Tökéletes préda! Így, mielőtt el slisszolhatna, lecsapok rá.
-Szia, van kedved velem eljönni a falunapokra?-Azzal meg sem várva a válaszát, már húzom is magammal. Kicsit udvariatlan, de az ikremet a fiúja hívta el, a barátnőm már rég elment, így nincsen párom, akivel elmehetnék. Meg, kevés Eridonost ismerek, ideje egy újabb ismerősre szert tenni. A Fő utcában már javában állnak a standok. De, szép é a nyüzsgés! Egyszerűen lélegzetelállító! Hirtelen a homlokomra csapok, én udvariatlan! Még azt sem tudja ki vagyok.
-Helló, Katniss Flechter vagyok és Levitás. Bocsi, hogy csak úgy magammal hoztalak! Mi a neved?-Igyekszem bűnbánó arcot vágni, de nem nagyon megy. Annyira jó, hogy van párom! Még ha elég furcsa módszerekkel is jutottam hozzá.
-Hol szeretnél kezdeni?-Mutatok végig a különböző bazárokkal és boltokkal teleszórt utcán. Meghagyom neki a választás lehetőségét, ennyivel lógok neki! De, mielőtt elmegyek, valamit venni szeretnék a Húgomnak is. Azt még nem döntöttem el, hogy szépet vagy vicceset, lehet, hogy mindkettőt. Körbe néztem és a fejembe egy mondat tombolt, iszonyat hangerővel:Kalandra fel!

Katniss

A nyárnak hamarosan vége, és ez szomorúsággal, és örömmel is tölt el egyszerre. Szomorúsággal, mert már nem lesznek olyan meleg idők, mint eddig, és korábban is fog besötétedni. De örülök, mert következik az őszi ami a legkedvencebb évszakom mind közül. Imádom azt a sok színt, ami a természetben, a fák levelein látható. Imádom az őszt, éhező kétség sem férhet. De most koncentráljunk a jelenre, és arra, ami a mai nap van. Egy falunap keretében búcsúztatjuk el a nyarat, ami nekem azt jelenti, hogy egy újabb nap, ami móka és kacagás jegyében telik majd el. Már elég korán fenn voltam, és hamar el is készültem. de egyedül kicsit unalmas lenne elmenni, szóval kerítenem kéne magamnak valakit. Épp hogy kilépek az eridon toronyból valaki lecsap rám, és egy rövid kérdés után már vonszol is ki, egyenesen a főtér felé. Még válaszolni sincs időm, sőt, még az arcát deme tudom rendesen megnézni,de nagyon ismerősnek látszik. Vajon ki lehet? És miért épp engem ráncigál el a falunapra? Na mindegy legalább lesz társaságom. Mikor aztán végre megállunk, végre meg tudom nézni az arcát. És egyből rá is jövök, hog ki ő. Katniss az, akivel a tisztáson találkoztam, meg a múltkor, de nem hiszem,hogy nem ismer fel. Pedig nagyon úgy tűnik, de lehet hogy csak szórakozik.
- Katniss, ne szórakozz velem, hisz ismersz, találkoztunk mi már. Nem emlékszel? Natacha vagyok. Pedig azt nem lehet olyan könnyen elfelejteni. Mondom, és egy bájos mosolyt erőltetek az arcomra. Biztos csak viccel, és szórakozik velem, mert nem hiszem hogy elfelejtette azt a napot. Aztán mikor megkérdezi, hogy hol kezdjük, körbenézek, majd megakad a szemem az egyik cukrosstandon. - Ott. - mutatom, és egy nagy mosollyal az arcomon szaladok a stand felé. Olyan sok édesség van ott, nem is tudom, hogy melyiket válasszam.

ruha

Natacha


-Tessék?Velem a réten? Az kizárt! Hiszen, ha a folyosókon láttalak egyszer-kétszer!-Hirtelen megáll bennem az ütő. Honnan tudja a nevemet? Hiszen én nem is ismerem. Eltekintve, a folyóson látomásból, de sohasem beszélgettünk. Mondjuk mostanában egyre gyakrabban fordulnak velem elő ilyen esetek. De,miért is? Megvan, biztos a Húgommal találkozott és azt hiszi, hogy ő én vagyok. Azért mondja azt, hogy találkoztunk a Réten,én pedig azért állok itt értetlenül, mert nem is velem, hanem Kattel volt ott! Felvilágítsam? Gonoszkásan elmosolyodom. Vagy hagyjam meg a tévhitében? Az nem vallana rám. Ezt inkább a rellonosok csinálnák, én pedig egy hűséges Levitás vagyok. Ráadásul, nem nehéz minket összekeverni, tapasztalatból tudom!
-Szerintem összekeversz valakivel. Katniss nem mondta, hogy van egy ikertestvére?-Kérdezem udvariasan, de magamban már a hasamat fogom a nevetéstől. Olyan, vicce, mikor az emberek teljesen értetlenül állnak előtted. Pláne, ha mindketten egymás mellett állunk. Csak úgy potyognak az állak lefelé.
-A nővére vagyok Katniss Elisabeth, de a második nevemet ritkábban használom.-Folytatom a magyarázatot, aztán hagyom, hogy megeméssze a tényt. Elfelejtett rólam szólni a Húgom? Na, ezért lesz a szobában bunyó!
-Rendben.-Mosolygok rá és már sprintelek is utána a cukorárusokhoz. Mennyi finomság! Csoki béka, minden ízű drazsé, huh nehéz lesz választani! De, anyuék küldtek pénzt mindkettőnknek, hogy bevásárolhassunk.
-Neked melyik a kedvenc édességed?-Fordulok újdonsült barátnőm felé. Illetve, ha úgy vesszük számára régi-új barát felé. Tisztában vagyok vele, hogy az ikrem és én közöttem semmilyen különbség sincs. Van, amikor ugyanolyan ruhákban is vagyunk. Egyedül a nyakláncunk különbözik. Az övé K betű alsó indexben egy L-lel. Nekem szintén K, de E van az alsó indexben. Szokták is kérdezni, hogy vagyok egyszerre két helyen. Hát, így!
-Neked van tesód?-Kérdezem, hiszen én is megszeretnék vele ismerkedni.
-Melyik évfolyamra jársz és milyen tantárgyaid vannak?-Beszélgetünk, miközben ide-oda mászkálunk a standok között. Szeretem a nyugalmat, de hiányzott már ez a nyüzsgés. Mikor, minden lázban ég. Az utcát ellepik az emberek, mindenki kacag,boldog és elégedett. Kíváncsi vagyok, vajon belerohanunk-e ismerősökbe, vagy csupa olyan arcot fogok látni, akiket csak látásból vagy egyáltalán nem ismerek...

Sharlotte


Minden olyan kis nyugodt volt, és még jól is éreztem magamat a lány társaságában, amit először kissé furcsának tartottam. Valami titokzatos dolog folytán, szimpatikusnak tartottam a lányt. Olyan érzésem volt, mintha kissé hasonlítana rám, nem lenne olyan átlagos. Lassú mozdulatokkal hajtottam a hintát, nem akartam száguldozni, inkább csak egy kicsit elringatni magamat. Eközben viszont a mellettem ülő, csak úgy hajtotta, mintha el akart volna repülni. Pipa, egy különbség közte és köztem. Pár perc elteltével a nevét is megtudtam, sőt, egyben két nevet is hallottam, választottam egyet, majd azt tanultam be.
- Sharlotte leszel. Közöltem vele a tényt, hogy mától köteles elfogadnia, hogy én így fogom szólítani. Jobban tetszett ez a név, és mivel a családunkban már van egy Sharlotte, könnyebben is fogom megjegyezni. Kezdett lemenni a nap, valahogy így jobban tetszett a falu, mint nappal. Az igazat megvallva, nekem estefelé minden sokkal jobban tetszik mint nappal. Nem mintha, valami szektás lennék, vagy vámpír, aki esténként járja a maga útját, csak valahogy, én így lettem beprogramozva. Igen, tudom, valami űrlény lehetek, a sok hülye fóbiámmal meg szokásaimmal. Már hozzászoktam, hogy sokan furcsán néznek rám. A csendet a lány újabb kérdése törte meg, amire a válaszon alaposan el kellett gondolkoznom. Nem akartam olyat mondani, amivel azt hiheti, hogy tök sík vagyok, de olyat se amivel én leszek a szemében a friss, új stérber. Pár másodpercig gondolkozni kezdtem, majd Sharlottera néztem, és vállat vontam.
- Végül is egész jól, szerintem át fogok menni. Na és te? Visszakérdeztem, bár első gondolatom az volt, hogy minek? Úgy is vagy azt a választ fogom kapni, hogy "Jól" vagy azt, hogy "Tök szarul, ne is kérdezd" De mivel már feltettem a kérdést, esélyem se volt visszavonni, de egy kis idő után rájöttem, hogy nincs is rá szükségem. Vannak pillanataim, amikor nem szeretek csendben lenni, és ez a mostani is ilyen volt. Amíg vártam a válaszára, azon kezdtem el agyalni, vajon honnan jöhetett és melyik házban van. Hajszíne a németekre, vagy a svédekre emlékeztetett engem, ott láthatunk ilyen szép, tiszta szőkéket. De még az is lehet, hogyha jobban megismerem a hölgyeményt, erre a kérdésemre is választ fogok kapni. Na de ennyire azért nem szeretnék előre szaladni. Egyenlőre maradjunk a hintáknál, meg a vizsgáknál..

Katniss

Egész délután csak unatkoztam. Sokféle dolgot kipróbáltam. Olvastam, de nem-igen kötött le. Gyakoroltam a varázslást, de az sem hatot meg. Lementem a társalgóba, de senki nem volt ott. Sajnos már voltam körbenézni, ezért a kastély minden sarkában megfordultam már.
Végül úgy döntöttem, hogy lemegyek Bogolyfalvára a nyár búcsúztató party-ra. Először a Fő utczában voltam, de végül kigyalogoltam egészen a Kis tavacskához. Ekkor már a nap kezdett lemenni, és utolsó sugaraival rózsaszínre festette az égboltot. Gyönyörű szép volt. Éppen akkor kezdte gyűjteni a fát néhány önkéntes. A röplabda pályán még nagyban ment a játék. A part közelében még sok fiatal hülyéskedett egymással. A pezsgő hangulat engem is feldobott egy kicsit. Úgy éreztem, hogy jó döntés volt, hogy lejöttem ide. Már léptem volna, amikor valaki elém állt, és egy virágfüzért akasztottak a nyakamba. Én mosolyogva fogadtam el, majd tényleg elmentem, hogy ne egy helyben toporogva várjam a tűzgyújtást. Arra gondoltam, hogy beállok röplabdázni. Oda is mentem a pálya széléhez, és akkor valaki nekem jött. Megfordultam, és egy lány arcát pillantottam meg magam előtt. Rámosolyogtam.

Emma

~Megnézem magamnak ezt a nyárbúcsúztatót! ~ gondoltam a szobámban unatkozva, és máris a szekrényemhez léptem. Kissé hűvös már az idő így estefelé, így hosszú, fekete farmert vettem fel, felülre pedig azt a pulcsimat, ami lila volt, amíg Natacha át nem változtatta. Mosolyogva emlékeztem vissza, amíg a fejemen keresztül felvettem a pulcsimat. Megszagoltam, nincs-e gyros illata, de nyoma sem volt semmiféle étel szagának, sőt, ha lehetséges, enyhén faillat áradt belőle. Jól esett, az otthonomra emlékeztetett. Felkaptam magamra a fekete bőrdzsekim, majd a tükröm elé beállva párszor végigszántottam a fésűvel kibontott hajamon.
Már messziről hallottam, hogy sokan lehetnek a városban, így úgy döntöttem a kis tavacska megfelelőbb lesz számomra.
Bár a parton is volt nyüzsgés, de a félhomály vonzóbb volt, mint a Fő utcza. Vagyis most még ezt gondolom, de lehet, később oda is benézek. Most mosolyogva vegyülök el a tömegben, és vidáman csodálom a nyakamba akasztott virágfüzért. Hála a vastag kabátomnak, egyáltalán nem fázom.
~Vajon mit csinál az ikertesóm? Egyszerűen ma még nem találkoztam vele, csak pár pillanatra a Tündérkertben. Biztosan elment ő is nyarat búcsúztatni. Lehet, hogy itt van a kavalkádban vagy a Fő utczán... ~ gondolom, és hirtelen magányosnak érzem magam.
Éppen ezen gondolkodom, amikor észreveszem, hogy egy nagyobb csapat diák tart felém. Önkéntelenül hátralépek, mert nem akarom, hogy a lábamra tapossanak vagy oldalba könyököljenek.
Ahogy hátralépek, nekimegyek valakinek.
-Ohh, bocsánat! - fordulok hátra, attól tartva, hogy egy tanár az. Megkönnyebbülve látom, hogy egy lány. Visszamosolygok rá.
~Akkor.. ismerkedjünk!~

Medárda

Már régóta tervezgetem, hogy lenézek Bogyolyfalvára. És pont a mai, kicsit borús napra esett a választásom. Igyekszem minél rétegesebben öltözködni, mert még megfázás lesz a vége. Egy pici, összecsukható esernyőt is bedobok a táskámba, nehogy váratlanul érjen a hirtelen lezúduló eső.
Az út lefelé kimondottan lassú volt. Ez az esős idő kicsit elvette a kedvemet a Bogolyfalvi látogatástól. De már félúton járhatok, innen már nem fordulok vissza. legalább lesz alkalmam egy gyors körülnézéshez, és régi tervemet is beteljesíthetem... Andalgásom közben megint rám jött egy kicsit a vizsgaidőszak stressze. Megint a ma leadott vizsgám miatt izgulok.
~Vajon átmentem?-elmélkedik~Olyan szuper lenne. Utána már csak 3 vizsgám van és haza is látogathatok már végre!
Megkönnyebbülve látom a Bogolyfalvát jelző táblát az út szélén, melyet majdnem nem is vettem észre és már elhagytam. De hátrapillantva nagyon megörültem neki.
~Mostantól kezdődik a nézelődés-gondoltam izgatottan.
Sok érdekes és hívogató bolt mellett haladtam el. Ilyen volt a cukrászda is. Mikor megálltam előtte, megcsapott a meleg, finom péksütiktől illatozó levegő és be akartam térni beharapni valamit. De szerencsére még kint észrevettem, hogy nincs rá pénzem és így nem kerültem kínos helyzetbe. Ám nagyon sajnáltam, hogy minden zsetonomat a klubbhelyiségben felejtettem.
Lassan már a játszótérhez érek, már pár méterről láttam egy kiguruló labdát. Gyorsan odaszaladtam a színes labdához, és a közeledő kisfiúnak adom.-Tessék!- A pici boldogan visszamosolyog rám és elszalad.
Csak már belépve a játszótérre veszem észre, hogy az előbbi kisfiú magában játszik. Utána szaladok, mintha el akarnám kapni. Hamar utolértem a kor és a méretkülönbség miatt. Felemelem, szaladgálok vele. Először félelmet vettem észre az arcán, de aztán élvezni kezdte a játékot. Amint letettem, megint mosolygott, aztán kiszaladt a játszótérről. utána néztem, de már nem láttam a nyomát.
Körbe-körbe sétálok a játszótéren és elmerengek a gondolataimban... Beleülök egy szabad hintába, és elgondolkozok azon, hogy vajon mit gondolhat a kisfiú...