Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Fel nem foghatja, hogy lehet a másik ennyire amatőr. Nyilvánvalóan neki sincs ínyére a tény, hogy úgy kell tennie, mintha kedvelné a másikat, ám ettől még a feladatuk nem fog változni, sőt még több együttműködést és koncentrációt igényel. Az, hogy Nairobi előbb kapcsol, nem véletlen: a férfi túlságosan durva sokkot él át, s legyen bármily hihetetlen, felismeri arcán az undort. Hogy bántaná? Ugyan, dehogy, ellenben ha nem vakarja le ezt a keserű pofázmányt magáról, könnyen kiderülhet, hogy nem azok, mint akiknek látszani akarnak. Persze lehetne ennél rosszabb is, de mindenáron szeretnék, ha Alhazred elé citálnák őket és kicsit helyre tennék a kiigazításra szoruló agyráncokat? Nem, a nő semmiképp sem, így tökéletes színészként játssza szerepét.
- De még mennyire, hogy rendben – biccent, megerősítve az elhangzottakat és egy ellenállhatatlan mosolyt villant a recepciósra. Rendbe kell hozniuk, amit hajszál híján elbakiztak, így szinte azonnal csicseregni kezd, mint a legtöbb ifjú ara, akik ki sem látnak boldogságukból. No nem is kérdés, hogy ő nem olyan, mint a legtöbben, mégis úgy érzi, jelét kell adnia nem létező boldogságának. – Jól van na, ne légy már ilyen mufurc – szinte lepisszegi, s könnyed kézmozdulata is erre utal, miközben közelebb hajol a recis csajszihoz, hogy kicsit bizalmasabbra vegye a figurát. – Keveset aludt az éjjel, ha érted mire gondolok – kínosan ügyel arra, hogy Weiss ne hallja egyetlen szavát sem, amikor pedig mondandója végére ér, kacsint egyet. A lány azonnal elpirul és hirtelen kimondottan érdekessé kezd válni az előtte lévő monitor, Nairobi pedig elégedetten konstatálja, hogy tökéletesen jól adja a fiatal, ereje teljében lévő nő és hasonlóképp energetikus bika szerepeket. Mintha a kezdeti bakijuk meg sem történt volna, ennél többet nem is remélhetne.
Nem veszi magára a gúnyos hangsúlyt, inkább valóban körülnéz. A kis csintalan rosszfiú itt pihenteti a mocskos seggét, s ki tudja, mihez kell majd folyamodniuk ahhoz, hogy megszerezzék az információt, amiért jöttek. Az lenne a legkevesebb, ha be kéne törni a szobájába, ami amúgy nem is rossz ötlet…
- Hogy lehetsz ilyen undok az újdonsült feleségeddel? – drámaian mellkasához kap, s hanghordozása is arról árulkodik, hogy rémesen megbántották, bár a valóság természetesen nem ez. – Nyugalom cowboy, csak felmértem a terepet. Más sem hiányzik, minthogy ész nélkül elkezdd a szokásos partizánakciódat. Abból még sohasem sült ki semmi jó – a lifthez lép és megnyomja a hívó gombot, hogy pár pillanaton belül aztán kitáruljon az ajtaja és beszállhassanak. Abba bele sem mer gondolni, hogy a nászutas lakosztály egyúttal azt is jelenti, hogy meg kell osztozniuk az ágyon, ebben az esetben ugyanis a férfi a földön alszik. Csak mondom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Elismerően pillantok a lányra, aki épp azt magyarázza, hogyan oldotta meg otthonról a tanulást egész tanév alatt. Nem csak azért, mert bebiflázta az anyagot és sikerrel vette a vizsgákat is. Még sosem varázsoltam otthon, hiszen még nem volt pálcám, mielőtt idejöttem volna. Ez lesz az első, hogy hazamegyek, és otthon gyakorolhatok. Még át sem gondoltam, miket fogok elvarázsolni a szobámban!
Ezután a bájitaltanra terelődik a szó. Megnyugvással tölt el, hogy lelki társra akadtam ebben a tárgyban. Szabadkozásán a rosszul megválasztott szavak miatt őszintén felnevetek. Ugyanúgy követi el ezeket a bakikat, mint én.
Mondjuk ő eleve hátrányból indult, hiszen én minden órán ott tudtam lenni és együtt haladni a tanárral a receptek elkészítésekor. Neki mindezzel otthon egyedül kellett megbirkóznia. Talán innentől már jobban fog menni. - Ezt el is mondom neki, de ő már eldöntötte: leadja a tantárgyat.

- Igen, én vagyok a legkisebb. Hát, úgy elvagyunk. Jól áll nekünk a távolság. Amikor mindannyian otthon voltunk, sokat piszkált Bende, a kisebbik bátyám - szűkszavúan beszámolok a tesóimról. Az ő meséje sokkal érdekesebb.
- Ikrek? És ugyanúgy néznek ki? - mindig érdekesnek tartottam az ikertestvéreket.
- Akkor örülsz, hogy itt a suliban nyugtod lesz a húgodtól, vagy inkább hiányoznak?
Talán most még nem tudja, hiszen csak két hétig volt tőlük távol, máris utazik vissza.
Egy kicsit megállunk egy gesztenyefánál. Azt hallottam, hogy ha magadnál tartasz egy gesztenyét, az jó hatással van rád. De nem emlékszem, pontosan milyen értelemben, ezért nem tudom megosztani Elizával.
Amikor visszatér hozzám, végignézek az előttünk álló úton. A bolt már csak egy köpésre van.
- Figyu, nem megyek be veled, nem baj? Még van egy kis dolgom.
Igazából nincs, csak megint rám telepedett a szomorúság, úgyhogy folytatnám az utam a falu végébe, ahogy terveztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Hosszasan bólintottam, amikor válaszolt. Tehát elsős. A gondolatra felsejlettek bennem az emlékek a tavalyi évemről, az ideérkezésről. Ha Darya nem jött volna a megmentésemre még elveszebb lettem volna, mint ahogyan az akkor elsőre gondoltam.
- Én Levitás vagyok - töröm meg a csendet. - De attól fügetlenül, hogy egy házban kerülünk e majd, vagy sem, szívesen segítek bármiben. - mondom neki kis bíztatásképpen.
 Újabbat rántok a hátizsákom pántján. Otthon, amikor pakoltam nem tűnt ennyire nehéznek. Próbáltam oda sem figyelni rá, miközben végre Nesztával beértünk a csarnokba. Megfordulok, így szembe tudok állni a lánnyal.
 Nem tudom milyen messziről jött vagy mennyire fáradhatott el az úton, de gondolom jól esne neki leraknia a cuccait és kicsit kifújni a levegőt. - Nem akarok fals információt adni, de azt hiszem az elsősök arra fognak gyülekezni - mutatom neki az irányt. Körbepillantok, hátha jön valakit, akinél rákérdezhetek megerősítésképpen, de a bejárati csarnok abban a pillanatban igen csendesnek bizonyult.
 Tekintetem találkozik Nesztájéval, mire kicsit oldalra döntöm a fejem. - Izgulsz? - kíváncsiskodok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem kapkodta el a felkészülést. Bár már hónapok óta készült erre, leginkább mentálisan tréningezte magát, hogy nem sokára ismét emberek előtt kell táncolnia. Talán meg sem tudta volna mondani, hogy mikor táncolt ezelőtt utoljára emberek, de leginkább szakmabeliek előtt. Már egészen elszokott az érzéstől. A másik, amire fel kellett készülnie, hogy Zsombor és a családja először fognak találkozni. Vagyis egészen pontosan csak az anyukájával, hiszen az apukája otthon maradt Stefannal, a nővérét pedig elvből meg sem hívta. Tudta, hogy úgyis nemet mondana, innentől kezdve pedig inkább nem is erőlködött.  Volt elég baja ezzel így is.
A koreográfiát ugyanis az utolsó percre hagyta. Vagyis már elkezdett összerakni egyet, már mikor kézhez kapta a levelet, de azt három nappal indulás előtt kikukázta. Nem érezte sajátjának, az egész olyan idegen és távoli volt tőle, így hát bezárkózott a szobájába, és egész álló nap az internetet bújta megfelelő zenét keresve. Késő este volt már, mikor megtalálta A Zenét, és akkor, hirtelen, nagyjából második hallgatásra összeállt a kép. Természetesen a megfelelő mennyiségű felkészülési idő hiánya meglátszott mozdulatain, de így sokkal magabiztosabban és kevésbé idegesen kelt fel aznap reggel. Izgalma is leginkább annak szólt, hogy az anyja és a barátja ne öljék meg egymást. Nem várt csodát, hogy majd édes összeborulós nagy jelenet lesz a nap végén, mert úgy megkedvelik egymást, de bízott abban, hogy mindenki képes lesz felnőttként viselkedni, és az ő kedvéért eltekinteni minden mástól.
Szerencsére az utazással nem voltak problémák, minden a lehető legnagyobb rendben jutottak el a balettintézetig. Édesanyját rögtön el is vesztették, leragadt valahol ismerősökkel beszélgetni, így végre egy kicsit kettesben lehettek.
- Hogy érzed magad? - Nagyon furcsán érezte magát, hogy miközben körülötte mindenki németül beszélt, ő magyarul szólt a göndörhöz. Nagyon érdekelte, hogy hogy érzi magát, hogy mit gondol az anyukájáról, és hogy milyennek találja Németország azon kis szegletét, amennyit látott belőle, de úgy gondolta, hogy mindez erre az egyetlen kérdésre adott válaszból ki fog derülni, így nem csacsogott feleslegesen, a kelleténél jóval többet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem vártam társaságot. Tényleg. De nem bánom, ha már egyszer így alakult, kicsit legalább elterelődnek a gondolataim. Nem szeretem, ha egyedül vagyok velük hagyva.
- Óóóó, és akkor most üljek az öledbe, és meséljem el, mennyire jó kislány voltam, és mire vágyom? - rebegtetem ártatlanul a pilláim. De könyörgöm, hogy lehet elmúlasztani egy ilyen magas labdát? Én képtelen vagyok. Egyszerűen nem bírom megállni, hogy ne csapjam le.
- Ez még csak az év eleje - vonok vállat, elemelve róla a tekintetem, azt a tökpitét fixírozva inkább. Nem tudok ilyesmit garantálni, egyszerűen még azzal sem vagyok tisztában, mi lesz itt velem. Hogy a terveimmel ellentétben, képes leszek-e végigcsinálni?
- Mondtam, ha már belekezdek, jól akarom csinálni, és én lennék a legboldogabb, ha beérnék a vizsgák során egy darab felvett tárggyal - drámaian sóhajtok, a szemem is megforgatom.
- Mármint Álomfejtés... komolyan, emellett Fekete Mágia... nekem ezekre valószínűleg az életben nem lesz szükségem, hacsak nem döntök úgy, hogy lesz*rok mindent és Demóna leszek, de... vagy ez, vagy a sárkányok, azokból nem kérek - még a hideg is kiráz. Egyszer volt szerencsém látni messziről egy Írt... igen még csak nem is Mennydörgő, de a ketrecet, amiben földet ért, majd szétszedte, és nem vagyok benne biztos, hogy a körülötte ugráló emberek közül az összes épp maradt.
- Abban? Semmi... de láttál már becsípett alpakkát? - újra rámtör a nevethetnék, persze ez egy visszafogottabb verzió. Csak hogy lássa Ákos, mennyire is futja nekem így esténként.
- Évek óta nyaggatom apámat, hogy vegyen nekem egyet, de mindig csak plüsst kapok - akár ez lehet egy örök trauma is, de azért inkább mímelt ez a szomorú ajakbiggyesztés.
Aztán bele a közepébe, minden előjel nélkül, mint ahogy azt elterveztem. A reakcióját látva muszáj felvonnom a szemöldököm. De vigyorogva dőlök hátra kényelmesen, sőőőt inkább diadalittasan.
- Blöfföltem - vágom a fejéhez ezt pontosan úgy, mint aki teljesen nyeregben érzi magát. Aztán oldalra döntöm a fejem.
- Szóval, mégis rejtegetsz valamit... - harapok az ajkamba, lassan futtatva végig a tekintetem rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Azt megtudtam, hogy Szössz itt van, és őszintén szólva, olyannyira megörültem a hírnek, hogy leszarva a tényt, évekig nem is hallott felőlem, megbombáztam a szokásos bagollyal, a szokásos olvashatatlan betűimmel. Hogy eljön-e, abban nem vagyok biztos, azért is hívtam ide. Ha egyedül is maradok, legalább eszek egy jót.
Belépve viszont megnyugszom. A szőke hajzuhatagot bármikor képes vagyok kiszúrni, főleg, hogy Szössz nem cseszte el a haját, és a jellegzetes kis hullámok benne maradtak.
- Hát ez mennyit nőtt? - nem érdekel, ha ráhozom a frászt, muszáj a kezembe vennem, és jobban megnéznem a tincseit. De mosolygok, még akkor is, ha leülök szembe vele.
- Rendeltél már? Én rohadt éhes vagyok - igen, a semmiségek, ezek a töltelék dumák. De egyszerűen nem tudom, mit is mondhatnék. Bocs, hogy felszívódtam, de rendbe kellett tenni az életem? Az túl drámai lenne, és nem is volt ennyire drasztikus a helyzet. Jó, persze.. akkor én mindent katasztrófaként éltem meg, csak hogy legyen miért sajnáltatni magam, így nem meglepő, hogy ennek is nagyobb feneket kerítettem. Ahogy az se, Dante akkor képen röhögött.
- Azért ám... - vigyorogva döntöm oldalra a fejem, ahogy végignézek rajta.
- az évek rajtad is meglátszanak - szomorúan sóhajtok, mert valóban... az idő sajnos nem áll meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nekem a kávé. Az a minden. Azt pedig, amit a kastélyban adnak, nem szeretem. Így hogy van lyukasom, meg engedélyem a szabad közlekedésre, gyorsan le is megyek a faluba, hogy beszerezzek egy jókora adaggal. Főleg, hogy mostanság nem igazán alszok jól, és ez már a szemeimen is kezd meglátszani. Mintha elvonási tüneteim lennének. Jó, nem tudom azt állítani, hogy olykor-olykor nem hiányzik...
Most viszont a koffein az, amiért a szervezetem üvölt. Mégis, ahogy meglátom az üvegház felé sétáló srácot, a pulzusom minden dopping nélkül repked fel száz fölé.
Kicsit felgyorsítok, hogy elé tudjak vágni, és elállni az útját, hogy aztán dühösen mérjem végig. Pedig csak gondolkodok, azt latolgatom, megéri-e ez nekem, mert hát, még egy alkalmam nem lesz... egyikre se. Döntök.
- Nyomorult - ahogy "köszönök", már veszem is le a papír pohár fedelét, hogy a benne lévő langyos löttyel jól nyakon öntsem. Még ezért is utálom, rá kellett pazarolnom ezt, és be kell érnem az ittenivel, de... ennyivel lógok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

M Á C S A IHEY-HO || nézz rám

Tudván, hogy ma a macskagyökér nem létező izgalmairól lesz szó gyógynövénytanon, eleve nincs káprázatos jókedvem, de mikor meghallom a mögöttem gyorsuló ikszlábak közeledtét, tudom, hogy vége az életemnek - legalábbis mára. A mögöttem csattogó csaj egész egyszerűen képtelen befogni, vagy ha szökőévente egyszer mégis sikerül neki, akkor meg úgy duzzog az ember mellett némán, hogy az hirtelen-nyomban nemcsak a saját születését, de még a kozmosz létrejöttét is megbánja.
Hosszú, elnyújtott sóhajjal állok meg, és türelmet erőltetve magamra, várakozóan nézek le a boszorkányra, kezdjen csak bele, hátha akkor a két óra közötti szünet elegendő lesz arra, hogy az első mondat végére érjünk.
Aztán...
- MI A... - kiáltok fel dermedten. Karjaimat ösztönösen széttárom, arcomat előredöntöm. A kávé gyors ütemben csöpög előrelógó barna tincseimből, csurog végig frissen borotvált arcbőrömön, le a nyakamon, be a pólóm alá. Az érzéstől kiráz a hideg, hangom halkan csendül fel újfent. - ...p*csa.
Összeszűkült szemekkel nézek fel, tekintetem az ostoba tyúkéba fúrom, mellkasom túl lassan, túl nyugodtan jár fel és alá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Még így is jobban járt. Az az ital, amit rá pazaroltam tényleg finom, és nagyon szívesen megittam volna. De tényleg. Viszont ezt a helyzet szülte. Verekedni nem szeretek, átkozódni nem szoktam, és tényleg Merlin mentse meg azt, akire ilyenkor pálcát szegezek. Megrázom a fejem, ugyanolyan összeszűkült tekintettel meredve Romhányira.
- Gyors leszek és érthető - biztosítom róla, hogy nem szándékozom sokáig az időm pazarolni rá. Bár könnyebb lenne ezt eszközölni, ha nem lenne nyomorult közös óránk, és nem lennénk tanulótársak.
- Veled ellentétben nem vagyok egy retardált, szóval, ha azt mondod, fogjam be.. megteszem... komolyan.. hiszti nélkül - tudom, hogy ez furcsa, és nem kicsit megrengető, de ez az igazság. Tudom, nem mindenki bírja azt, ha fecsegek, sőt aláírom azt is, hogy valakit ez kimondottan zavar, de könyörgöm, attól, hogy szőke vagyok, még értem ám az emberi beszédet.
- Lógsz nekem egy kávéval - igen, a hangom is számonkérő, és teljesen csalódott vagyok, amiért ezt kellett tennem. Mint mondtam, az ő hibája.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

M Á C S A IHEY-HO || nézz rám

Aszondja gyors leszek. Hát azt megnézem, cicám. Őszintén szólva nekem már azelőtt nevetnem kell, hogy egyáltalán belekezd a szentbeszédbe; és bár a hangomat áthatja némi cinizmus, mégis úgy tűnik, annyi emberség még belém is szorult, hogy meghallgassam a misst, ha már ilyen félreérthetetlen módon hívta fel magára a figyelmem.
- Érdekes - felelem, míg kiegyenesedek, aztán cinikusan folytatom. - Én hülye meg azt hittem, hogy a velem ellentétben nem retard emberek képesek anélkül is felfogni, ha valakit nem hoz lázba a mondadójuk, hogy azt konkrétan a szemükbe mondanák. Ennyit az elegáns, finom neveltetésű úriemberségről.
Ciccegek egyet, kettőt, azután a fejemet csóválva közelebb lépek a kis Mácsaihoz.
- Itt van a lattéd, tessék, nyald le - válaszolom kihívó, rekedt hangon, és még a fejemet is oldalasan felemelem, hogy ha él az ajánlattal, jobban hozzáférjen meztelen nyakamhoz. A pillantásomat továbbra is rajta tartom, figyelem az arcát, minden rezzenését. Ha-ha. Kávé, mi? Te meg lógsz nekem egy tiszta pólóval, kis furkászagyú.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Ha érdekelnél. Akkor esetleg figyelnék a jelekre, amiket küldesz - tudom, ez gyenge, de egyszerűen nem tudok vitába szállni ezzel. Tényleg még csak tanulom ezt a "figyeljünk a másikra" dolgot. Mindazonáltal, én egy padon ülő szobornak is lelkesen ecseteltem, hogy a srácnak csak nagy arca volt, és mire arra került volna a sor, visszatáncolt. Még kedveltem is, mert nem szólt közbe. Ehhez az is hozzá tartozik, hogy akkor volt bennem némi... segítség, aminek köszönhetően elég valóságosnak tűnt, na.
Felvonom a szemöldököm a kihívást hallva, majd egy gúnyos vigyor után, épp csak hozzáérintve a nyelvem a nyakához, húzom rajta végig, hogy aztán hátrálva egy lépést, olyan grimaszt vágjak, amit ő is premier plánból tud végignézni.
- Elrontottad - biggyesztem le az ajkam, aztán újra közel lépve hozzá, ha nem tesz semmit, megfogom a pólója szegélyét, hogy felhúzva azt, megtöröljem vele a nyakát, persze közben végig a szemébe nézve.
- Ezért már úgyse kár... ellenben a lattemért... - igen, még most is dühös vagyok. Ezért is tervezem elengedni azt a pólót, és ellépve mellette, a kastély felé menni, hogy szerezhessek magamnak egy újat.
- Oh a francba... hát nem elkezdődött az a fránya óra? - azért még visszafordulva, ijedtséget mímelve teszem kezeim a mellkasomra, csak hogy pár másodperc múlva, újra csak a gúnyos vigyorom legyen.
- Gratulálok Romhányi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

M Á C S A IHEY-HO || nézz rám

Szürkés fényű tekintetem azonnal elnyílik a lány válaszára, mondjuk eszem ágában sincs titkolni, hogy meglep vele - hát ki az a hülye, aki olyannak rizsázik kétszer negyvenöt percben, aki amúgy nem is érdekli? Ember, ebben semmi logika. Habár az igazsághoz hozzátartozik a tény, hogy nővel állunk szemben, ami azért szolgál némi magyarázattal.
- Mi lenne, ha még érdekelnélek is... - morgom az orrom alatt olyan halkan, hogy Mácsai talán nem is érti mit mondok. Hát, mondhatnám, hogy kár érte, de mind tudjuk: hazudni bűn.
A következő pillanatban megérzem az illatát - az mélyen az orromba fészkeli magát -, és azzal együtt nyelve érintését is a bőrömön. Meglep, ismét, mert biztos voltam benne, hogy a kihívó szavakra fújjolással felel majd, nem pedig gondolkodás nélküli cselekedettel.
- Olyan csúnyán, hogy még álmodban is erre az ízre vágysz majd - jegyzem meg számszegletében bujkáló mosollyal, és fél szemöldökömet felvonva a szemei után kutatok. Aztán előrébb döntöm az államat, és jobbommal ráfogok a pólómat fogdosó kezére. Cöcöcö, hátrébb az agarakkal, kislány. Ujjaim vékonyka csuklójára kulcsolódnak, és úgy, erősen tartva őt emelem közénk a kezét.
- Ha a tűzzel játszol, könnyen megégetheted magad. Nem mondta még senki? - teszem fel a költői kérdést, és bár a hangom komolyan cseng, a vonásaim lágyak, a szemeimben pedig játékosság fénylik. A csuklóját elengedem, hagyom, hogy ellépjen mellőlem, és én is elindulok az üvegház felé. Tudom, hogy nem bírja ki, hogy hozzám fog még szólni, de nem állok meg, csak lassítok a lépteimen, ahogy a vállam fölött visszapillantok rá.
- Na mibe, hogy engem beenged az a holdkóros? Sajnálatos, hogy Mikola téged meg kábé száz, hogy nem fog - együttérzést tettetve, amolyan ehj, bro' jelleggel vonom meg a vállam, aztán kiszélesedő vigyorral elfordulok tőle, és mielőtt zsebre tenném mindkét kezem, még felmutatom neki a jobb középső ujjamat - hátha vagyok akkora máker, hogy elcsípje a szeretetteljes gesztust.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ahogy néz... csak megvonom a vállam. Nem kívánom elmagyarázni neki a miérteket, és nem csak azért, mert ez az egész abból indult ki, hogy lesz*rja a rizsám. Egyszerűen ilyen vagyok. Az ember ezt vagy megszokja, vagy szépen túllendül rajta.
- Csoda - szinte azonnal vágom rá, gondolkodás nélkül, s talán most először komolyan. Nem, köszönöm szépen, volt szerencsém hozzá hasonlóhoz, és őszintén, nem kérek belőle. Bírja a ő magát nélkülem is, én meg nem vagyok hajlandó asszisztálni.
- Nyilván... - rázom meg a fejem, szárazon nevetve mellé. És tényleg, így hogy megkóstoltam, nem is értem, hogy élhettem idáig nélküle. És most őszintén remélem, ebből mindenki kiérezte az iróniát.
Egyetlen másodperc tört része.. egyetlen apró érintés, és úgy kapom el a csuklóm, mintha minimum megégette volna... s fogom meg a másik kezemmel, de végig tartom a szemkontaktust, csak a tekintetemmel üzenve neki, nem ez is olyan dolog, ami őt nem izgatja (*).
- Nem szeretem a tüzet - küldök felé egy angyali mosolyt, még a pillám is megrebegtetve. A tekintetem viszont gyanakvóvá válik, bár ezt inkább paranoiának tudom be. Azt hiszem, le kell ülnöm Zójával, még ha ez fájni is fog... tudom.
- Még akkor se tenném, ha nem pletykálnák, hogy nagyító szükséges hozzá - óóó igen, ezt így stílusosan utána kiabálom, mintegy szívélyes búcsúként. De könyörgöm... komolyan... meglehet az ilyet állni? Ahogy a kastély felé veszem az irányt, azért kicsit el is nevetem magam, szigorúan úgy, hogy még véletlenül se legyen ennek tanúja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Serényen bólogatok minden szavára. Bár nekem a legtöbb zoknim fekete és fehér, de van pár, amik igencsak... különlegesek. Van egy dinnyés, amin azok a fura mozgó szemek vannak, van kukacos, aminek szintén mozgó szemei vannak, de azokat leginkább télen hordom, csak akkor, ha egyedül vagyok a szobában. Nem biztos, hogy jó benyomást keltenék a furcsa zoknijaimmal az előtt, aki éppen betéved valamiért a szobába, de melegek és puhák, szóval a téli estékre tökéletes társat biztosítanak.
Szélesen mosolyogva követem Marcit, hogy megtalálhassuk a cicáját. Nem rossz az elképzelés, mert több szem többet lát, bár tartok tőle, hogy így sem lesz olyan egyszerű megtalálni a ludast. Főleg, ha nem is akarja, hogy megtaláljuk. Mint azokban a filmekben, amikor a gonosztevő félreérhető jeleket hagy maga mögött, de a nyomozó okos és rájön, hogy túl egyértelműek, szóval nem azokat a nyomokat követi, hanem valami tök másikat. Oké, mondjuk most egy cicáról van szó, de akkor is nagy lelkesedéssel sétálok Marci mellett, mert ez a gondolat, mintha nyomozók lennénk, csak még jobban feldob.
- Igazából... nem annyira volt programom, csak lézengtem a folyosókon, hogy teljen az idő, de azért... - sandítok oldalra egy zavart mosoly mellett. - Ez jobb elfoglaltság - aprót vonok vállaimon, mert ha rajtam múlik, nekem aztán ezt nem kell meghálálni, viszont én igenis hálás vagyok neki, amiért a béna próbálkozásomat elfogadta, és ennél jobban még a képzeletemben sem alakulhatott volna. Főleg úgy, hogy észbe kapok és még a fejemet is felemelem, hogy hasznossá tegyem magam. Mosolyogva figyelem, ahogy Marci felemeli a nyálas zoknit.
- Legalább tudjuk, hogy jó irányba megyünk. Kilyukadt? - emelem a zokniról Marci arcára a tekintetem, amiben őszinte érdeklődés csillan. Mert ha igen, akkor az nagyon szomorú, de ha nem, akkor örülhetünk neki, mert egy egyszerű mosás és jobb lesz, mint újkorában. - Úúú, ha igen, akkor veszek neked másikat, de meglepi lesz milyet! Bár remélem azért nem lyukadt ki - kékjeim kezdetleges csillogása azonnal elmúlik, ahogy befejezem a mondatot, kissé zavartan pillantok Marcira. Remélhetem csak, hogy nem vette rossz néven, pillantásomban is megcsillan a bűnbánat. Én nem úgy gondoltam...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Apja akarata volt. A végrendeletébe is belevette. Halála után számtalanszor elolvasta. Fejből, álmából felkeltve is tudja idézni. "Drága Asztridom, az az utolsó kívánságom, hogy fejezd be a tanulmányaidat, amiket miattam abbahagytál. Ápoltál engem és feladtad értem az életed. Azt szeretném, hogy amikor én már nem leszek te azzá válnál, akivé a sors szánt. Büszke vagyok rád. Mindig is az voltam és nagyon szeretlek. Hiszem, hogy nem hiába kaptad Istentől a csodás adományodat ezért azt kérem élj vele és ne hagyd veszendőbe menni." Nem volt ereje megtenni. Nem tudott visszatérni eddig. Talán most is bele fog bukni, hiszen a hangszerét sem tudja a kezébe venni. Mégsem tagadhatja meg apja utolsó óhaját. Nem teheti. Ezért sok álmatlan éjszakát töltve gondolkozással jutott el oda, hogy időpontot kérjen a tanoda igazgatójához. Sok éve már, hogy az utolsó mestertanonci éve közepén kilépett az iskola kapuján. Ma mégis remegő gyomorral és tagokkal sétál befelé. Megrohanják az emlékek. Bárhová néz a múlt egy-egy eleven jelenetét látja. Nem bírja ezt a nyomást elviselni. Feljebb hangosítja a fülhallgatójából áradó zenét. Kizárja a külvilágot. Egyenesen az irodáig megy és csak ott veszi ki a füléből és süllyeszti apja régi kabátjának zsebébe. A titkárnő nem faggatja. Időpontja van. Várják. Kopog. Mély levegőt vesz. Belép. - Jó napot kívánok - köszön halkan de érthetően és kezeit maga előtt összefogva áll meg az ajtótól nem messze. Testtartásán látszik, hogy zaklatott. Szemeit kezein tartja és nem néz körül csak vár és próbálja összerendezni a gondolatait. Hozott egy jelentkezési lapot. Elhozta a régi papírjait. Fél, hogy már túlkoros a maga harminc évével. Tenyere izzadni kezd ettől a rémképtől. Meg szeretné próbálni, de ahhoz kicsit meg kell nyílnia. Ez még jobban frusztrálja. Nem kezeli jól az ilyen helyzeteket. Ez nem jegykiadás. Itt nincs sem üzletszabályzat sem díjszabás amire támaszkodhat, amiből érvelhet. Nincs egyenruha sem, ami pajzsként védené. Neki magának kell elérnie, hogy visszajöhessen ennyi idősen befejezni az utolsó évet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

A szobában mintha vágni lehetne a feszültséget az első perctől, hogy beléptem. A saját és Hunor feszültsége úgy terül szét a helyiségben mint terítő az asztalon. A terem mágiája ugyan arra szolgál, hogy megnyugtassa a benne tartózkodót, ám úgy tűnik, jelen helyzetben nem elég erős. Ha lehet most még jobban izgulok, mint idefele jövet. Ahogy Hunor szemébe nézek tömény félelmet vélek felfedezni, aggodalmat. Sejtelmem sincs róla miről szeretne velem beszélni. Egyik felem ég a kíváncsiságtól, hogy megtudja, miről van szó, míg másik felem inkább kirohanna elmenekülve az esetleges kellemetlen helyzetek elől. De tudom, hogy nem csak magamnak, barátomnak is ártanék azzal, ha eltolnám magamtól ezt a beszélgetést. Így inkább mosolyt öltök az arcomra, és leülök mellé. A feszültség nem csökken a szobán, sőt, ha lehet inkább nő.
Ahogy Hunor szemébe nézek, félelmet látok, ahogyan ő is azt láthat az én szememben, talán egy kis kíváncsisággal vegyítve. Majd ahogy beszélni kezd, a félelem nem tágít belőlem, hiszen pont olyan feszülten és ijedten beszél, mint ahogy eddig éreztem magam. Ennek ellenére kitörök valahogyan a saját kis feszült burkomból, és óvatosan a fiú felé nyúlok. Megfogom a kezét, és bátorítóan rászorítok egyet, hogy tudja, itt vagyok, és végig fogom hallgatni, bármit is szeretne mondani.
Torkomba azonban gombóc szorul, ahogy próbálkozik a beszéddel. Hát még mikor felfedezem a könnycseppeket a szeme sarkában. Nem segít az érzésen a fintor sem az arcán. Máskor egy ilyen filmbe illő jelenet után nevetnék, mennyire szürreális a helyzet. A feszültség azonban még mindig érezhető a szobán, így pedig eszembe sem jut nevetni, még kínomban sem.
Ahogy kimondja az utolsó szavakat hatalmas csend telepedik a szobára. Lassan, csak egészen lassan esik le, mit is jelent ez pontosan. Rengeteg válasz fogalmazódik meg bennem. De a barátomat elnézve, és azt, hogy mennyire komoly biztosra veszem, hogy melyik az a válasz, amit keresek. Hosszú pillanatok telnek el, miközben nem tudom, hogyan reagáljak. Hirtelen és nehéz információ ez. Hát még Hunornak.
Lassan kimozdulok a merev pozícióból, amiben eddig ültem, és óvatosan átölelem a barátomat. Most belőlem törnek elő a könnyek, s csöndesen lecsorognak az arcomon. Nem szomorúság az ami rám tört, csak a feszültség kiengedése, a hála, hogy ezt megosztotta velem, és az együttérzés, hogy mindezt eddig titkolnia kellett mindahányszor csináltunk valamit együtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

A mosdóba lépve, miután megállapítottam, hogy senki sincs bent, gyorsan javítottam a rúzsomon, ami, habár tökéletesen állt, mégis mintha kicsit fakult volna az elmúlt órákban, így muszájnak éreztem, hogy egy kicsit a barnásságán erősítsek. Ma nem sminkeltem túl, a pöttyeim halványodtak is kissé így, hogy már nem nagyon bújik elő a nap. Szájra dolgoztam, és a hajamat hullámosítottam, hogy azért mégis legyen valami játék abban, ahogy kinézek. Ma ugyanis Adriánnal, vagyis Mester úrral dolgozom együtt délután, sorra véve az ügyeket, amiket a legutóbbi testületi ülésig még pontosítani kell, és állítólag ma sokan fél napot távol lesznek oktatás miatt, vagyis szinte csak ketten leszünk az egész épületben.
Tudom, tudom, ez nem más, mint egy kislányos ábránd, mégis, mikor eszembe jutnak opciók, hogy miket lehet tenni egy tárgyalóterembe ketten, akkor elpirulva húzódnak ajkaim szélesebb mosolyra, és lehajtva a fejem korholom magam kissé. Na de Zsófia! Mély levegőt véve, majd azt lassan, nagyon lassan kifújva űzöm ki a fejemből az illetlen gondolatokat. A nagy helyzet az, hogy tökéletesen tisztába vagyok vele, hogy egy olyan férfinak, mint ő, nyilvánvalóan van valaki fontos az életében, és nekem nem lehet ő több, mint egy ábránd. Egy nagyon hiteles és nagyon változatos képességeket felvonultató ábránd, aminek hatására olykor nőnek érzem magam, és úgy is viselkedem, mint egy nő. Ami fontos, hogy nem szabad, hogy ez az egész elvegye az eszem, és ne a munkára koncentráljak, éppen ezért engedem el a dolgot, és csúsztatom rajongásom agyam egy hátsó szegletébe. Vagy legalábbis valami olyasmi, dolgoznunk kell, ez a fontos.
Szusszanva lépek ki végül a mosdóból, megfésülködve, komoly arccal, mint akit nem képes egy intelligens, jóképű férfi jelenléte megérinteni. Még jó, hogy szeretek precíz lenni, nehéz kirángatni, így, mikor az aktákkal a kezemben belépek a helyiségbe, már nagyon a részletekre fókuszálok.
- Mielőtt elkezdjük, hozhatok önnek valamit?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Jól hangzik a közös bevásárlás, egyedül az egész egy hosszadalmas, ámde szükséges herce hurca, de mással vásárolni már egy kellemes program. Arcom felderül, és vidáman egyezek bele Róa javaslatába a közös kiruccanásra. Gofrimat igyekszem befalni, közben Rózit nézem, miután a sütit elé toltam. Úgy tűnik örül neki, aminek én is örülök. Én majdnem egy egész tálnyit megettem belőle egy ültő helyemben otthon, remélem, neki is pont ennyire ízlik majd. Azonban azért azt remélem, hogy a szünete jobban telt, mint a pite. Kissé megijedt arcot vágok, csak nem valami baj történt? Óvatosan érdeklődni kezdek.
- Á....jó a pite, de azét nem annyira jó. Milyen volt otthon? Emlékszem, mesélte, hogy a szüleit váratlanul érte ez az egész boszorkány dolog. Talán most, hogy haza ment, volt egy kis idő hogy minőségi időt töltsenek együtt, és megbeszéljék a dolgokat. Milyen az iskola, mi mindent lehet itt tanulni, mit tanult Róza eddig, hát..ilyesmi. Hiszen annyi minden jó van a varázsvilágban. A mugli gyekerekek is olyanokról álmodoznak, hogy tündért látnak, meg manókat, és mindenfélét varázsolnak. Persze nem habos süti minden, sok a veszély, de nem cserélném el az életem egy mugli lány életére.
" Shhhhh!" Rózi villámgyorsan lecsitít, mikor a fiúnevét kiejtem a számon. Nem mondtam ki hangosan, inkább olyan fél hangosan, de ennyi is elég volt, hogy Róza izgatottan lecsitítson. Az üzenetet megértettem, jobb kezemet a számhoz emelem, és mutatom, hogy behúztam rajta a cipzárt.  Körbe fordul a biztonság kedvéért. Mozdulatlanul ülök, de a szemeimmel én is ide oda pislantok. Nincs veszély, Rózi folytatja, én pedig csendben pillogva figyelek.
-Áh...értem. Jó jó, hát véletlen a folyosón is össze lehet futni bárkivel. Elég nagy ez a kastély. Ez való igaz. Őt is csak a folyosón láttam beszélgetni valakivel, na meg ő a mágiatörténet tanársegéd. Lzát nézem, ahogy kicsit pironkodva issza a teáját, és győzköd, hogy a tanulás az első és legfontosabb. Még álmában is. - Óh, a fránya bagoly. Ilyeneket én is szoktam álmodni. Ujjaimmal dobolgatok az asztalon, mert azon agyalok, hogy ha Róza így beavatott szívügyeibe, talán én is megemlíthetném neki...Én is körbepillantok, majd nekikezdek természetesen a dikszrét hangomon. - Izé..szóval, ha már itt tartunk, hát én is láttam valakit.. Mire nekikezdek, háromszor megfordul a fejemben, hogy áh, nem is lényeges, minek említsem akkor? De aztán ha már elkezdtem, hát elmondom.
- Még szorgalmi időszakban sétálgattam a kastélyban, és kicsit eltévedtem. Nem is tudom melyik folyosón voltam, de...szóval csak úgy tekegeregtem ide-oda...és akkor láttam, hogy két srác bizalmasan beszélget, aztán vitatkoztak. Azt nem tudom miről, de mindegy is... Elhallgatok. Csend. De nem akarom húzni Róza agyát, így inkább veszek egy nagy levegőt, és folytatom. - Az egyiket Benettnek hívják. Nem egy ronda srác. Vonom meg a vállam, mintha csak úgy mellékesen említettem volna meg. - De persze azt se tudja létezem e. Elmosolyodom. Ó, kis buta Eliza. De nem baj.
-Milyen tárgyakat vettél fel a tanévre? Hopp, egy csodás terelési manőver. Jól van Liza, jól van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

az utolsó évnyitón

Némán rázom meg a fejemet. Nem, nem sokszor fáj a fejem. Nem is nagyon szokott fájni, maximum akkor ha beteg vagyok. Csendben pedig nem azért vagyok, mert nem szeretnék megszólalni, vagy mert zavarna a hang, a beszéd. Csak ehhez nem igazán van hozzáfűznivalóm. Egyetértek Elivel.
- Az veledszületett, mármint az elem. Aztán egyszercsak a felszínre tör, és akkor kezdődik a buli. Igen, kell gyakorolni, hogy rendesen tudd irányítani. Teljesen nem fogod sose, mert ha valami veszély fenyeget, akkor az elemed megvéd – magyarázom neki kicsit felvidulva. Noha maga a téma nem éppen vidám, hiszen történhetnek katasztrófák így, de én mindig szívesen mesélek az elemizéssel kapcsolatban.
- De ha nem tudsz annyira koncentrálni akkor nem is engedik, hogy elkezd a tanfolyamot – osztom meg vele ezt az infót is. Tudom, hogy így van, ez nem találgatás. De hogy ezt honnan szedtem, azt nem árulom el. – Én szeretek hoppanálni amúgy. Hosszú útra menni mondjuk fárasztó, utána simán végig tudnék aludni egy teljes napot, de idővel ez jobb lesz. Társashoppanálni is klassz, meg tök gyors.
Egy csöppet el is révedek, ahogy az eszembe jut, hogy mennyi időm és energiám volt abban, hogy magabiztosan tudjak vinni valakit magammal akárhova. Na meg amíg körbejártam a legfontosabb helyeket, mint célpontot. Na meg amikor először vittem magammal valakit.
- A terelőknek jól kell tudni célozni, de talán kevésbé, mint a hajtóknak. Ha sokat gyakorolsz és elég ügyes vagy és felfigyelnek rád, akkor foglalkoznál ezzel hivatásszerűen, vagy csak hobbi? – érdeklődöm tovább, ez a téma valahogy sokkal izgisebb, mint a jelenlegi hogyanlétem, meg az, hogy jutottunk ide.
- A beszéd rövid szokott lenni, a kajálás hossza változó. De valószínűleg tényleg nemsokára vége lehet – el is hallgatok, hogy jobban oda tudjak fülelni, közeleg-e valaki vagy valakik vagy sem. – Nem gond, hogy lemaradsz a lakomáról miattam? Te nem tudsz olyan könnyen kaját szerezni bármikor, mint én. Tényleg, egyszer szívesen vendégül látnálak nálam, összeütök valami finomat, bár nem fogja megközelíteni a sulis terülj-terülj-asztalkámat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ez a nap is iszonyat gyorsan eltelt, már beesteledett, mire észrevételeztem magamon, hogy bizony még semmit sem ettem ma. Kitakarítottam szobámat, tanultam, Hápival foglalkoztam. Próbáltam lekötni magam minél több tevékenységgel, hogy ne Somán járjon az eszem, közben pedig még enni is elfelejtettem. Nem is volt napközben igazán étvágyam, viszont most igencsak megjött. A gond az volt csupán, hogy nem volt időm enni, ugyanis kezdetét vette az esti prefektusi feladataim egyik legfontosabbik feladata, azaz a járőrözés. Miközben a földszinten baktattam a folyosón, egyre jobban korgott a gyomrom, én pedig egyre nyűgösebbé váltam az éhség mardosó érzésétől. Útközben megpillantottam a konyhát, majd megálltam az ajtaja előtt, és néhány percnyi gondolkodás után úgy döntöttem, hogy egy életem, egy halálom, én bizony ma bekajálok. Nagyon éhes voltam már, így nem is tudtam volna összpontosítani a kötelességeimre, és kissé gyengébbnek is éreztem magam emiatt a kelleténél. Úgy gondoltam, hogy gyorsan eszem valamit, aztán majd folytatom a járőrözést teli hassal, addig pedig csak nem bukom le. Benyitottam végül a helyiségbe, majd helyet foglaltam az egyik hátsó asztalnál, és villámgyorsan leadtam a rendelésemet az egyik manónak. Baconos kolbászos pizzát kértem ketchuppal és egy pohár frissen facsart narancslevet. Egy kis ideig vártam, hogy meghozza a manó a kajámat, majd mikor elém került, rögvest neki is estem a pizzának, amely külön szeletekre volt vágva. Iszonyat jól esett ez az étel... mivel farkaséhes voltam, még a vasszeget is elfogyasztottam volna, minden további nélkül, viszont ennek a pizzának mennyei volt az íze. A manók aztán tényleg értették a dolgukat! Elégedetten falatoztam, kezdtem egyre jobban érezni magam, ahogyan kezdett múlni az éhség gyötrő érzése.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Felnevetnék, ha tudnám, hogy viccel a varázslással kapcsolatban. De komolyan gondolja. Nem tudom, hogy tényleg annyira ügyetlen-e vagy sem, de nem fogok leállni vele vitatkozni.
- Itt szoktam rá a suliban én is. A sok bent lét nagyon rossz volt, és itt nem kellett annyit sétálni a szobám meg a termek között. Jól kikapcsol – magyarázom, hogy is jött az, hogy fussak. Nem annyira edzésként. Mázlista vagyok és akármennyit ehetek nem látszik meg rajtam. A kocogás dolog tényleg arra kell, hogy rend legyen a fejemben. – Sétálni is szoktam néha esténként, a vízpartokat nagyon szeretem a holdfényben, vagy csillagfényben. Meg amúgy is nagyon hangulatos a falu éjszaka. Amióta tudok hoppanálni sokkal bátrabb vagyok, ha valami hely vagy ilyesmi nem szimpatikus akkor csak pukk és ott se voltam – oké ez csak elméleti dolog, simán előfordulhat hogy úgy lefagyok, hogy mozdulni sem tudok. De ettől sem tartok túlzottan, már egész jól állok abban a dologban is. – Van, aminél nem tudsz gyorsabb lenni – teszem még hozzá alig észrevehetően megborzongva. Inkább el is terelem a témát, mielőtt annyira beparáztatom a fiút, hogy ki se merje tenni az orrát a kastélyból a későbbiekben. Hiszen mestertanoncként már nem vonatkozik majd rá a takarodó.
- Én szerettem volna gyógyító lenni. Mineropathológus egészen pontosan, hiszen már a mugli világban is a különféle ásványokkal, drágakövekkel foglalkoztunk családilag. De, aztán elvetettem ezt a gondolatot – az aurorságról nem tudok sok mindent, sose vonzott az a pálya. És borzalmas is lennék benne az egyszer tuti. – A pincérkedés, felszolgálás az megy, de nem életcélom örökre azt csinálni.
Összeráncolom a szemöldökömet, miközben gondolkozom azon, hogy mit szeretek csinálni. Mármint olyat, ami valami munkához köthető lenne. Olvasni, zongorázni, rajzolni, nem sok ember között lenni. Hm, egyik sem tűnik megfelelőnek.
- Háát, ilyen szokásos dolgokat, tudod. Olvasás, zongorázás, szeretek a természetben lenni, állatokat simogatni. De, nemtom. Ezek vagy nem olyanok, amit hivatásszerűen lehetne művelni, vagy nem vagyok olyan szinten – felelem vontatottan miközben az általam felsorolt dolgok megjelennek a fiú előtt vízből. Puszta szórakozásból idézem őket elő, de valamelyest megnyugtató, feszültségoldó szerepük is van. Az elemizéshez koncentrálni kell, nem nagyon fér el ilyesmi negatív dolog akkor a fejembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Jó sokat - mosolyogtam a lányra csillogó szemekkel. Nagyon örültem, hogy végre alkalmunk nyílt találkozni. Nem sokat változott külsőre az elmúlt évek alatt, ugyanaz a vagány csaj volt, mint akit utoljára megőriztem az emlékeimben.
- Igen, rendeltem. Garnélás salátát eszem narancslével. Te mi jót fogsz enni? -toltam elé az étlapot, amit nemrég tanulmányoztam át, elég jó volt a kínálat, ráadásul italból is volt dögivel.
- Az idő senkit sem kímél. Sajnos fiatalabbak nem leszünk már, de azért kihozhatjuk magunkból a legjobbat. Úgy látom, rajtad viszont nem fogott az idő vasfoga - feleltem neki mosolyogva, még mindig nehezen tudtam felfogni, hogy itt ül velem szemben. Nagyon hiányzott már a társasága, szóval iszonyú boldog voltam, hogy végre újra beszélgethetek vele. Ő mindig is megértett, bármilyen probléma esetén meghallgatott, ráadásul remek tanácsokkal látott el. Emellett mindig jól elhülyültünk, azt pedig említenem sem kell, hogy számíthattunk egymásra.
- Na, és mi történt veled, mi újság? Rég találkoztunk, mesélj! - mondtam a barátnőmnek lelkesen. Persze kíváncsi voltam rá, hogy miért tűnt el oly sok időre, de nem akartam erőltetni a témát. Reméltem, hogy azért valamit megoszt velem, ami az elmúlt időszakban történt vele, emellett beértem azzal, hogy csak azt ossza meg velem, amit szeretne. De ezt mondanom sem kellett, hiszen ismert már annyira, hogy tisztában legyen ezzel a ténnyel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Dudorászva baktatok a kihalt folyosón, ahol csak a festmények horkolnak vagy suttognak még valamiről. Sokakkal ellentétben én nem találom ezt olyan izginek. Mármint a sötét, néptelen sulit. Az emberek a legizgibbek, azok meg pont sehol. Mindegy, kell a nem izgi is az életbe. Márpedig mi lehetne annál kevésbé izgibb, mint ahogy én a kávémért bandukolok a konyha felé? Mondjuk az, ha még egyszer azt mondanám, hogy izgi? Azt mondtam már, hogy izgi?
Belököm az ajtót, amit egyébként nem kéne csinálnom, mert múltkor is orrba nyomtam az egyik nagyfülű kollégát. Emiatt most rögvest az ajtó mögé is nézek, nem hever-e ott egy kiütött manó, de ezúttal szerencsére nem. Indulok is tovább.
- Szép estét - köszönök annak a maroknyi esti dolgozóknak... meg - ezek szerint - annak a kis szöszinek, aki ott hátul burkol éppen valamit és akit az üdvözlés közben veszek észre. Pillantásom viszont átsuhan rajta, mintha csak egy bútordarab lenne. Mintha teljesen rendben lenne, hogy itt van. Természetes.
- Kaphatok egy kávét? Kis tejszín, két cukor. Köszönöm - darálom el kívánságom.
- Máris, Igazgató úr - hajbókol az egyik kis tünemény és iszkol készíteni, amit kértem, én meg addig lébecolok a konyhában. Kinyitogatok szekrényeket, belesek, kezembe fogok egy-egy eszközt, megnézegetem. Legfőbbképp láb alatt vagyok. Rámosolygok az egyik kis lényre, bólintok neki, aztán ugyanígy teszek a navinés prefektussal, miközben elsétálok mellette és a kajájára sandítok. Jól néz ki. Nem semmi éjjeli snack. Oké, a kávé sem szokványos rendelés ilyenkor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Rögvest megfagyott a vér az ereimben, amit megpillantottam az igazgatónkat, gondoltam, hogy itt vége a történetnek, biztos számon fog kérni, mit keresek itt ilyenkor. De legnagyobb meglepetésemre nem tette...
- Szép estét, igazgató úr! - pattantam fel az asztalom mellől evés közben már-már szalutálva. Reméltem, hogy nem vette rossz néven, hogy én épp ebben az időpontban étkezem, és nem követte figyelemmel a prefektusi beosztás követelményeit. Közben figyeltem, ahogyan felfedezi a konyhát, úgy tűnt számomra, mint aki még nem járt itt...
- Segíthetek valamiben? - kérdeztem tőle az asztalomtól felegyenesedve, mint valami kis mintadiák. Magam sem értettem a reakcióm, de azzal tisztában voltam, hogy általában segítettem azokon, akik valamilyen szinten rászorultak, vagy nem találták a helyüket az adott időszakban.
- Ha éhes, egy kóstolót fel tudok ajánlani a pizzámból - nyújtottam feléje az egyik szelet pizzát, volt még nekem bőven. Hirtelen nem is tudom mi ütött belém, talán a túlélés ösztöne? Ez az újdonsült igazgató elég jó fejnek tűnt idáig, végül is úgy gondoltam, hogy nyithatok is felé. Ez pedig nem sok emberrel esett meg nálam, de ő úgy tűnt, hogy hasonló tulajdonságokkal bírt mint én, amit idáig álmomban sem gondoltam volna.
- Mi járatban erre? Maga sem tud aludni? - kérdeztem tőle hirtelen felindulásból. Legbelül éreztem, hogy lehet, csöndbe kellett volna maradnom, még szépen át is vészeltem volna a dolgot. Mehettem volna kajálás után tovább járőrözni. Ehelyett felhívtam magamra a figyelmet... ejnye Dana!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

A székemben hintázva olvasgatok pár hű-de-fontos papírt, amit alá kell írjak. Az irodavezetőm nyomta a kezembe már megint. Hát minek tartok én egy igazgató-helyettest meg őt, ha aztán nekem is van még mit csinálni? Teljesen felháborító.
Kopognak. Hála a jószakállú Merlinnek! Előre dőlök a székkel, szinte majdnem az asztalra borulok. Aztán nyögöm, hogy szabad. Az órára nézek. Ja tényleg, jön most valaki. Hogy ki meg miért, azt már elfelejtettem. Felkelek a székből.
- Jó napot - biccentek a belépő hölgyeménynek, aztán igazából csak várok, megemelt szemöldökkel. Várom, hogy elárulja, ki ő, mi ő, mit szeretne. Biztosan tudnom kéne, dehát minden nap van pár megbeszélésem meg ügyem. Fel szoktam készülni valamennyire, de kell a kezdőlökés. Ha kibök valamit, már képben leszek. Gondolom. Valami rémlik arról, hogy esetleg volt már itt hallgató nálunk és szeretne visszajönni. Az ő lenne? Na mindegy, nem találgatok, majd kiderül. De addig hellyel sem kínálgatom. Hiszen, ha nem ő az, akkor lehet, nem is akar itt velem cseverészni. Csak mond valamit és elszelel. Vagy átad nekem valami dokumentumokat. Kapaszkodik egy-kettőbe, úgy látom. Meg az életébe is kapaszkodik. Mintha büntetőmunkára jött volna. Ki tudja, lehet, az lesz a vége. Ha diák most nálunk, ha nem. Egyenlőség van itt, kérem. Bárkinek adok büntetőmunkát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Amikor már tudom, hogy én bármit is hiába teszek. Akkor jön a nehéz tüzérség. Lédával tök sokmindent átéltünk együtt, így ha valakiről el tudom mondani, hogy BFF-em, így nagy betűkkel, akkor az ő. És pont emiatt nem tudja elrejteni előlem, ha gáz van. Az van.
Azért nem bírom még most sem megállni röhögés nélkül, pedig tényleg a csárda felé haladok. Nem is tudom, mikor jártam itt utoljára. Talán mikor nagy bánatomban próbáltam Nicot rávenni, hogy adjon nekem piát, de hát... franc az erkölcsös pasikba. Na mindegy.
Belépve egyből megcsap a jellegzetesen büdös szag, de a gyomrom már bírja... már sokat bír.
- Hova hova? - a férfi szemei összeakadnak, és nem képes tovább emelni a tekintetét a melleimnél, így csak a szemem forgatom.
- Bocs, szivi rendelésre jöttem - vágom oda, és már hagyom is ott. Igazából nem érdekel, holnapra úgyse fog emlékezni rá, nekem meg pont nincs időm, részeg fószerekre. Pedig alapjáraton tök szívesen hallgatom őket, meg ahogy összeakad a nyelvük.
Mielőtt belépnék kettőt kopogok, de nem tehetek róla, a röhögés újra elkap.
- Óóó atyám, nincs hely a parókián? Egyből a bűn és fertő mocsarába? Uram irgalmazzon - szerintem már bőven megszokta. Mikor megtudtam, mire szentelte az életét, azóta húzom az agyát vele, és nem... nem bírok kifogyni.
- Na áldjá' meg, mielőtt belépek, mert félő megfordul a kereszt a falon - vigyorgok, mert tudja, ő tudja, az én nézeteim elég világiak, és nem... mégse sose gyóntam, de lehet már ideje lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Épp egy házat néztem meg magamnak kora este, amikor jött egy sms a felrúnázott készülékemre Ráheltől, hogy szeretne velem találkozni. Részleteket nem árult el, de mivel a húgom barátnője volt, sejtettem, hogy Lédával kapcsolatos dologról lehet szó, s lássa Isten a lelkemet, nem tehettem meg azt, hogy ne fogadjam őt még a késői órákban.
Meg is beszéltük a találkozót, megadtam neki a Csárda címét, és a szobám számát is, hogy nyugodt helyen beszélgethessünk. Már amennyire nyugodt lehet egy csárda...Egy kicsit bántam is, hogy nem volt szabad hely máshol, s csak itt sikerült magamnak szobát bérelni, de még ez is jobb volt a semminél.
Hazaérve a háznézőből, ettem odalent egy szendvicset vacsoraként, majd vettem egy gyors zuhanyt, s átöltözve vártam Ráhelt, miközben a Biblia aznapra kijelölt idézetét olvasgattam. Később már újabb idézeteket nézegettem, ez a lány viszont még mindig nem érkezett meg, így kezdtem kissé aggódni. Már kilenc óra is elmúlhatott, nagyot ásítva pillantottam a kis asztalon ácsorgó keresztre, s aggodalmasan dobolni kezdtem ujjaimmal a szék karfáján. Mikor kopogást hallottam, hirtelen ugrottam fel, és sietve lépdeltem oda, hogy ajtót nyissak.
- Ráhel...neked is szép estét! - kissé felvontam a szemöldököm a belépőjére, igazán elszemtelenedett ez a lány a nyár folyamán. Vagy mindig is ilyen volt? Mindenesetre megkönnyebbültem, hogy épp és egészséges, így jobban kitárva előtte az ajtót, beinvitáltam.
- Na, ne szemtelenkedj, mert előbb vagy utóbb a gyóntatószéken fogsz kikötni. Inkább gyere és foglalj helyet! - szigorúan néztem rá, egy kicsit össze is ráncoltam a szemöldököm, s mikor belépett, megcsóváltam a fejem, de azért egy halovány mosoly felcsillant az ajkaimon. Vicces ez a lány.
- Mesélj, miért akartál találkozni? Az üzenetedből nem túl sokat tudtam kibogozni. Léda jól van? - a húgom mostanában sajnos nem volt velem túl kommunikatív, ráadásul ha már Ráhel is engem keresett, akkor valószínűleg valami komolyabb dolog lehetett a háttérben.
- Vigyázz, törékeny! - mielőtt még lelökte volna könyökével a keresztet, egy kicsit arrébb pakoltam. - Kérsz inni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Azért... elmorzsolok egy rózsafűzért, meg pár könnycseppet... még mindig kár érted - biggyesztem le az ajkam, miután végigmértem magamnak. Ja, nem. Okkal nem megyek templomok közelébe, egyszerűen nem tudok viselkedni. Vagy nem csókolt homlokon az Isten, vagy keresztelésemkor kilöttyent a szentelt víz... majd megkérdezem apám, hogy volt. Bár, lehet nem kéne. Lehet meg se vagyok keresztelve.
- Ja ja igen - lépek beljebb, és egyből elkerekedik a szemem. Biblia, kereszt, szentképek, meg is borzongok kicsit, de aztán összeszűkült szemekkel nézek rá.
- A Hozsanna hol van? - jogos a kérdés, nem? Az is kell, hogy legyen.
- Na, na Atyám, a végén még te kényszerülsz gyónni - nevetek fel, mert persze, hogy félreértem a mondatát. Na de hamar túllépek rajta, és helyet foglalok az egyik fotelben. Szigorúan a bokáimnál kulcsolom össze a lábam, mint egy kib*szott úrihölgy. Kár, hogy attól kicsit távol vagyok. Kicsit.
- Atyaúristen - ha nem szól, észre se veszem azt a nyomorult keresztet, de egyből bűnbánó tekintettel nézek rá, és teszem a szám elé kezeim. Komolyan össze kell szednem magam. Mint mondta apám is, kinyílt a csipám. Pedig igyekszem figyelni, hogy ne szaladjon el velem a ló.
- Mert még én se tudom, mi van. Fizikailag igen, de... a múltkor is be volt állva. Komolyan. Tudom, az milyen, és te is - hisz látott már úgy, Debrecenben épp csak miatta nem fulladtam vízbe, mert annyira látni akartam a sellőt. De nem beszélünk ilyenekről, ugye? Főleg, mert az azt követő képek homályosak.
- Bor van? - egy pohár még egészséges is, annál többet meg úgyse iszok. Én tényleg leálltam, bár nem mondom azt, nincsenek nehezebb napok. Épp ezért vagyok dühös Lédára, ha komolyan a nyomomba akar szegődni, én nem biztos, hogy nem rántódok vele.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Lesz az tíz is - kacsintottam, majd egy kedves mosolyt azért megeresztettem felé, mert bár idegesítő tudott lenni, ha piszkálódott, de lassan kezdtem már hozzászokni. Léda barátnői közül mégis őt kedveltem a legjobban, még akkor is, ha sokszor azt láthatta rajtam, hogy bosszúságot okoz nekem.
- Ráhel...ha úgy érzed, kívül tágasabb...na de - igen, még épp sikerült elharapnom a mondatot, mielőtt utat engedtem volna az ördögnek, s hagytam volna, hogy eluralkodjon rajtam valamiféle düh. Márpedig ez a lány a tűzzel játszott, de szerencsére kimondottan nyugodt természet voltam, s képes voltam hosszasan tűrni az efféle szemtelenséget. - Ajh te lány, komolyan kiborítasz. Ha rajtam lenne most a reverendám, akkor én magam utasítanálak a gyóntatófülkébe. Az üzeneted aggodalomra adott okot, de most inkább azt érzem, hogy csak az idegeimet tépázod. Azért jöttél, hogy gúnyolódj, vagy komoly a probléma? - megértem, hogy rég találkoztunk, és hiányzott már neki az, hogy jól az orrom alá dörgölhesse a választásom, de úgy éreztem, hogy muszáj rátérnünk a lényegre, mielőtt tényleg őszbe borulna minden hajszálam. A keresztet biztonságos helyre tettem, s ha már nem inogott meg a lábazat, visszafordultam Ráhel felé. Már épp megindultam a vizeskancsóért, mikor kibökte, hogy mi van, s ezzel együtt meg is torpantam.
- Hogy mi volt? Be...beállt? Úgy érted, hogy ...- míg csak sejtettem, hogy miről is lehet szó, Ráhel felvilágosított, így már tudtam, hogy valóban komoly a dolog. Eszembe jutott az a nyár, amikor kis híján Ráhel életébe került egy ilyen incidens, akkor is megjártam a poklokat ezzel a két lánnyal, de akkor azt hittem, hogy az csak egy egyszeri alkalom volt. Lédával is alaposan elbeszélgettem ezekről a szerekről, megpróbáltam a lányokat felvilágosítani, hogy ez nem jó dolog, s azt hittem, hogy értettek a szóból. Most viszont rá kellett jönnöm arra, hogy a húgom tévúton jár.
- De mi az, hogy be volt állva? Miért hagytad neki? És te?? Ugye te nem? - nagyon csúnyán néztem a Mácsai lányra, mikor pedig a bort kiejtette a száján, még a szám széle is megremegett az idegességtől.
- Bor? Hogyne! Majd úrvacsorán! Komolyan Ráhel, ne vicceld ezt el kérlek. Mondj el minden részletet. Hol történt, mikor és miért? Mit tudsz? Egyáltalán hol jutott ilyen anyaghoz? - hagyva a kínálgatást, visszatelepedtem a lány mellé, s felé fordulva, aggodalmasan fúrtam pillantásom a tekintetébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Hogy mennyi, nyolc? - kerekedik el a szemem, de csak egy fél pillanatra, aztán újra csak vigyorgok. Igen, pofátlanság. Az vajon bűn? Kezd egyre hosszabb lenni az a lista.
- Jó, ne haragudj, de így rád nézek, és csak... jön - ez legalább igaz. És persze megvan már az a képességem, hogy be tudjam fogni, vagy észrevegyem, mikor sok már, de ez még nem az a pont. Tudom. Látom rajta.
- Azért jöttem, mert hiányoztál - pislogok ártatlanul, megrebegtetve a pilláim is, de aztán elkomorulok, most már tényleg. Mert a probléma valós, és sajnos én nagynak érzem. Ha rólam lenne szó, az más tészta, de Léda nem ilyen.
- Úgy. És bezárkózott, hárítja a kérdéseket, letud mindent azzal, hogy minden ok. Azt se tudja, mikor beszélt veled utoljára normálisan - rázom meg a fejem, összefonom a kezeim a mellkasom előtt, és felhúzom a térdeim. Nem megy ez nekem sokáig. Én ilyen vagyok.
- Azt hinném, pasi van a dologban, de nem láttam úgy senkivel, és... nem tudom, komolyan, fogalmam sincs, mi lelte - túrok egyből a hajamba idegesen. Mert a tehetetlen düh, na az csinál ki engem.
- Nem... még nem. És.. tudod... iskolába járunk. Nekem óráim vannak, és van pár, ami nem közös. És tanulok... nem vagyok annyit vele... de azt hittem, nincs is rá szükség. Balázs, nem az anyja, vagy a nővére vagyok, hogy folyton fogjam a kezét. És ezért vagyunk mi jó barátnők - sóhajtok fel. Nem válhatok anyáskodóvá. Azzal csak tönkretennék mindent, gyanítom azért is kapni fogok, mert most idejöttem, hozzá.
- A suliban nem nehéz ám, csak tudni kell, kit kell keresni... elfelejtetted, az ez előtti időket, Bazsa? - forgatom meg a szemem, ahogy rámutatok, arra ami ő.
- Úgy találtam a réten, nem volt otthon... valami? - félve teszem fel a kérdést, és igen tőle, miközben a szemébe nézek. Nem vigyorgok, az arcom meg se rándul, mert tényleg aggódok.