Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kérdése meglep, és nem is válaszolok rögtön. Miért nem? Furcsa, hogy ezt a kérdést fel kell tenni. Mindig elképzelem, hogyha valaki megtudja, akinek amúgy semmi köze nincs hozzá, attól nem ezt a szánakozó és értetlen pillantást kapom. Hogy nem stresszeli az embereket, csak elfogadják, és tovább lépünk, mert úgysem tudnak vele mit kezdeni. Talán ép ésszel fel sem fogható, hogy a halottakkal való kommunikálás márpedig van, és én rendszeresen űzöm, mintha fegyvert tartanának a fejemhez. Vicces, tekintve, hogyha nem teszem rendszerességgel, akkor tényleg likvidálnak valószínűleg. Nem pálya a Minisztériumnak, hogy más is megszerezzen, hogy másnak dolgozzak, esetleg egyáltalán ne dolgozzak. Amikor ezt a hivatást választottam senki nem mondta, hogy ilyen mértékűen a Minisztérium alárendeltje leszek, és néha, amikor éppen olyan hangulata van apámnak látom rajta az őszinte megbánást, amiért ezt hagyta. Egyszerűen titokban kellett volna tartani... Megtehettük volna?
- Mert nem volt hozzá semmi közöd - motyogom magam elé a szavakat, hogy a következő pillanatban már tényleg Emesét húzzam magam után, aki tökéletes mintapéldája a balfaszságnak. Eddig figyelemelterelésért könyörgött, most meg a sört lötyköli az aszfaltra és menet közben issza azt. Sok ész kell ehhez, nem mondom. Pár másodpercre vagyok hajlandó megállni, amíg megissza a maradékot, majd nem várva tovább kezdem el ismét magam után húzni. Nem felelek az eddig feltett kérdésre, az előtte kijelentett mondatokra sem reagálok, mert totálisan felesleges és értelmet vesztett minden. Megtudta, hogy mi és ki vagyok. A Minisztérium bábja, a halottak ördöge, és a lélektelen. Kell ennél több egy nagyon klassz és romantikus légyotthoz? Ugye, hogy nem. Felesleges a gyertya és a melankolikus háttér hegedű, amikor talán életem egyik legnagyobb titkára derült most fény. Nem akartam neki elmondani, nem akartam, hogy leessen neki, mert az egész kurvára nem fontos, legalábbis neki biztos nem. A halottak meggyalázása már napi rutinommá vált, szinte hiányoznának, de tényleg, csak aztán mégsem. Én is meghalok velük.
Futólépésben közeledek a hopponálási pont felé, a felügyelő auror felé csak intek egyet, amolyan "ne aggódj, kezelésbe veszem" félét, és remélhetőleg leesik neki, így talán nem fut a feletteseihez. Meglepően vicces a szóhasználat, de már megfogalmazódott, szóval itt hagyom, hadd nevessetek fergeteges humoromon. Beállok a megrepedezett téglafal közé magam után húzva Emesét, kezeit derekam köré fonom, majd artikuláltan és tisztán kimondom az utca nevét, ahol lakom. Csak ne bánjam meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Igazán örülök, hogy örül. Meg különben is örülök. Mostmár egészen másként állok ehhez az egész költözéshez. Végre minden a helyén. Érdeklődve pislogok rá, ahogy hosszan lehunyja a szemét. Ezzel a tekintettel találkozhat akkor is, amikor feltárja. Mintha valami eszébe jutott volna. Különben amennyire rémesen kellemetlen, ha így összejönnek bennem a dolgok, olyan végtelenül jóleső, mikor mindez feloldódik. Mikor elmúlik a remegés, elmúlik a rohamféleség és minden olyan, mint előtte volt. Mintha nem történt volna semmi.
- Nem is tudom... - vonom össze a szemöldököm. - Le kell nyugodnom. Mélyeket lélegezni vagy járni egyet. Ilyesmi. Attól elmúlik pár percen belül. Mint most. Oké, van, amikor hosszabban tart, viszont az tényleg nagyon ritka - rázom a fejem, hogy talán szóra sem érdemes. Nem csak ezek az elvétve berobbanó esetek, hanem úgy az egész. Mert tényleg nincs vele nagyon mit csinálni. Azonban az érdeklődését nyilván nem akarom semmibe venni és szívesen elmondom, amit tudok, ezen nem múlik. - Megvizsgált a gyógyító még az otthonban emiatt - derül ki, hogy egyáltalán nem új ügy ez. - Meg mert különben is könnyen görcsölök meg zsibbadok. Azt mondták, magnéziumhiányom van és kaptam rá főzetet. De nem nagyon hatott. Úgyhogy azt mondták, nem tudnak vele mit csinálni. Mélyen kell lélegeznem, vizet innom esetleg, de főleg megnyugodni - vonok vállat, ismertetve a lánnyal, mit írt elő végül az orvos. - De ez már tök rég volt. Fura, szinte el is felejtettem - mosolyodom el. Milyen érdekes, mennyire a háttérbe rakja az ember bizonyos emlékeit. Pedig azt hihetnénk, egy ilyen vizsgálat jelentős és jobban elraktározod, feljegyzed magadban. Hát én ezeket annyira jól elraktározom, hogy úgy kell külön erőfeszítéssel előszednem.
- Jó! - csapok le egyből a képnézegetés lehetőségére és mocorgok azért egy keveset hozzá, hogy kényelmesen szemlélődhessek. Végül összekulcsolom kezeimet hasamon és vigyorogva nézek a sárkányleopárddal közös képre - Aaawh - olvadok és lemosolygok Benitora, odanyúlva, megsimogatva a hasát, amit még mindig kínál nekem. Csoda pofa ez a csodacica.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Mire kinyitom a szemem addigra már egész jól lenyugszom. Bár ez talán nem a megfelelő szó, hiszen nem is voltam se zaklatott, se ideges meg semmi ilyesmi. A kissé visszafojtott nevetésszerűségtől viszont csuklani kezdek. Tipikus. Belepislogok a csodaszép csokibarnákba és máris azonnal tudom, hogy észrevette ám, hogy valami jár a fejembe. Jó, hát nem nagyon szokott csak úgy meg-megrándulni a szám széle. De azért egy kicsit meglepő, hogy felfigyelt rá.
- Azt … ugye tudod …, hogy azt … fo-ogják hinni – kezdek bele majd pici szünetet tartok enyhén ingerült arckifejezéssel. Hülye csuklás, félbeszakítja a szavaimat és képtelen vagyok egybe elmondani. Lehet, hogy nem is kellene, de… Ugyan mi ez már nekünk? Úgyis rájön majd ő is magától, és amúgy is, miért ne mondhatnám el neki? – szóval, azt fogják hinni, hogy közös helyet keresünk. Kettőnknek. Tudod. Ö-ö-összeköltözősen – fejezem be végül lesütve a szememet. Mert végül is mi mást hinnének ha egy pár megjelenik lakást nézegetni? Hogy ebbe mi a mókás?  Nem maga az ötlet, dehogy, csak hát rólunk van szó mégis csak. És a feltételezések, meg az átlagos dolgok … na hát ránk nem igazán igazak. A kis pánikocska rész is ebből adódik, hogy belegondoltam az összecuccolásba, ami egyszerre tűnik picit ijesztőnek – jó, nekem mi nem tűnik annak? – és, hát … felettébb izgalmas dolognak. Olyannak, amit el tudok képzelni, ami hát … tök jó is lenne. Nem most, nyilván nem most. Majd, egyszer, talán, valamikor. Izé. Hát ebből lett a hisztérikus nevetés kényszerem, amit szerencsésen leküzdöttem. – De nem baj ha azt hiszik, mármint higgyenek, amit csak akarnak. Én nagyon örülök annak,  hogy elkísérsz, meg szeretném is.
Teszem hozzá gyorsan, hogy tudja hányadán állok a dologgal. Fürkésző tekintettel nézem őt, hogy vajon ez mennyire rázza meg esetlegesen. Csak nehogy megint rohamot kapjon itt nekem! Azt láthatja rajtam, hogy tényleg őszintén gondolom az örömöt és a vágyat is, hogy eljöjjön velem majd. És hogy tényleg nem érdekel, mit gondolnak, hogy minek látszik majd. Nincs ezzel semmi bajom. És nem tartom marhaságnak, nem zárom ki a lehetőséget, hogy majd egyszer megvalósulhat a dolog.  De most csak eszembe jutott,  már lepörgettem magamban, már sehol semmi a korábbi fura reakciókból.
Bólogatva hallgatom, hogy mi a teendő egy újabb roham esetén, de igazából nem sok. A meglepetésem is tisztán kiül az arcomra, amikor visszaemlékszik a korelőzményére. Nem azért csodálkozom, mert elfelejtette, hanem azért mert ez már régóta fennálló probléma akkor. Jó ritkán jön elő, de akkor is.
- Reméljük nem lesz gyakran ilyen – teszem még hozzá, mielőtt belekezdünk a fénykép nézegetésbe. Ez volt a legjobb mód, amit ki tudtam eszelni hirtelen arra vonatkozóan miszerint felfogtam, hogy nem most beszéljük meg a többi őt aggasztó dolgot. És még ráadásul remek elfoglaltság is.
- Ezen kívül van még pár kép a szobáról, csak úgy – mondom miután kigyönyörködte magát a cicás képen, és tovább lapozok a többire. Igazából egyszerűbb lenne ha ő tenné ezt, de tényleg csak 3-4 képről van szó, az meg nem sok.
- Csináljunk most párat? – kérdezem meg vidáman rápillantva a fiúra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Összeszűkítem picit szemem, ahogy hallgatom barátnőmet. Mit fognak hinni? Elmosolyodom, ahogy csuklik. Cuki. Nyilván, kellemesnek ez nem túl kellemes. De kivárom, nem kell izgulnia. Végül csak sikerül befejeznie, amit akart.
- Ó - szökik fel szemöldököm. Nem gondoltam erre. - Hát... - kezdek bele valamibe, pedig elképzelésem sincs, mit akarok erre mondani. Ugyanis én nem viszem ám tovább a gondolatot odáig, ameddig Lau teszi. Én megragadok annál, hogy hisznek majd valamit, ami nincs úgy és feltételezem, a lány azért agyal ezen, mert esetleg ez bonyodalmat okozhat, hiszen két embernek más megkötésekkel adják ki a lakásokat, mint egynek. Mindegy, majd elmondjuk legfeljebb, hogy csak neki keresünk. Lau is megerősít benne, hogy ez nem gond, miközben rajtam teljes nyugalom ül, hiszen az én eszem nem jár semmilyen összeköltözés felé. Most nem. Lehet, majd fog. Majd eszembe jut ez a kis beszélgetés pár perc, pár óra vagy pár nap múlva és akkor felgyúl az isteni szikra.
Miután túlbeszéltük a remegésem kérdéskörét és megegyeztünk, hogy lehetőleg ilyen ne gyakran legyen, jöhet a képnézegetés. Nem nyúlok a telefonért, nem veszem át, még csak a szándék legkisebb jelét sem adom. Hiszen azt sem tudom, hogyan kell kezelni, mit kell vele tenni. Mármint látom, hogy az ujjával lökdösi arrébb a fotókat, meg minden, azonban ez... magas nekem, na.
- Csinálhatunk - megyek bele egyből, jükedvűen.
- Felkapcsoljam a villanyfényt? - használok már megint meglehetősen helytelenül egy mugli kifejezést, miközben elpillantok a bejárat melletti kapcsoló felé. - Van ezen is olyan, hogy minket fényképez? Mármint hogy látjuk magunkat? - mutatok rá a mobilra és hadonászásomban megnyomom véletlen a képernyőt, amitől átvált a képernyő. - Hopp... bocsánat - kapom barátnőmre a tekintetem, hogy ugye most nem követtem el valami végzeteset.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A mai napon is azzal a céllal fordultam a könyvtárba, hogy egy kis tudást szívjak magamba, így a vizsgaidőszak alatt. No, arról se feledkezzünk meg, hogy már nyakig benne voltam az animágiában és nem hiszitek el, de sikerült egy ezüst teáskanálnyi harmatcseppet szereznem. Már csak az a kib*szott lepkebáb volt hátra, amelyről azóta teljesen meggyőződtem, hogy a feketepiacon beszerzek. A kanál viszont anyámé, gyerekjáték volt rátenni a kezem otthon.
Egyszer visszakapja.
Melegen ajánlottam magamnak, amíg a harmatra vadásztam, hogy elsőre sikerüljön meginnom a bájitalt egy vihar alatt, mert ezt a szívást, ami a bájital elkészítésével jár... Nem biztos lesz idegrendszerem végigmászni még háromszor-négyszer. Remélem a kapcsolataim elég jók voltak ahhoz, hogy hamar legyen egy lepke bábom.
Hol van már eddig Kótyagos? Hoznia kellene a levelem...
Mindenesetre én most a könyvtár felé vettem az utat, hogy többet tudjak meg erről az egész dologról. Nyilván fájdalommentes az átváltozás és megőrzöm az elmém. De úgy mégis. Milyen érzés? Min megyek keresztül? Mennyire fogom tudni hasznosítani és vajon mivé alakulok? Talán ez a legfontosabb kérdésem.
Ez kétségtelen, ragadozó állat leszek.
Az egy dolog, hogy az egómat bántaná, ha valami nyomorék növényevő állattá alakulnék, mint egy... nem is tudom. Őz.
Képzelj már el engem őzként szökdécselni Bogolyfalva vagy Pestseholse utcáin.
Röhejes.
Kib*szottul röhejes.
Felejtsd el.
S betoppantam a könyvtárban, ma Rudi nélkül kivételesen. Szemeimet végig futtattam az ott lévőkön, elővettem egy szál bűvölt cigit, és meggyújtva azt a könyvtár szabályaira tojva nagy ívből böngésztem a polcokat. Senki nem szólhatott a bagó miatt, nem volt tűzveszélyes és a füst, amelyet kifújtam mentolos volt, akárcsak egy rágógumi. Én viszont ugyanazt éreztem, mintha igazi cigarettával a számban pöfékelnék.
Felelősségteljes prefektussal van dolgotok. Féljetek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Az összes pénzemet fel mertem volna tenni rá, hogy eddig eszébe se jutott ez a dolog. Meglepődött, és az arckifejezését elnézve nem igazán rakta még össze magában, hogy egészen pontosan miről is van itt szó. Nem baj, egyáltalán nem baj. Na viszont nekem az nem jutott eszembe, hogy  a lakáskiadás kapcsán jelent majd valami nehézséget az, hogy ketten nézegetjük. Pedig, nyilván a bérleti díj, meg minden. Na, mindegy, ezen most aztán felesleges agyalni, majd meglátjuk mi lesz ha ott leszünk. Őszintén szólva kezdem várni, hogy ott tartsunk. Még ha ehhez az kell, hogy túlessünk a „haza”látogatáson. És most erre inkább nem gondolok.
Főleg mert van ennél is jobb dolgunk is, mégpedig a fotózkodás. Igaz, hogy nem egészen tudom, hogy fogjuk megoldani, de majd lesz valahogy. Maximum jókat nevetünk a készült borzadályokon.
- Villa … ja, hagyd majd mindjárt felkapcsolom a lámpát, úgyis szomjas vagyok – elsőre nem értem meg, hogy mire gondol villanyfény alatt. Aztán persze leesik a dolog, ám inkább egy egyszerűbb kifejezést használok ahelyett. Nem szeretném állandóan kijavítgatni ha valaminek nem egészen a modern kifejezését használja. Idővel úgy is ráragadnak a megfelelő szavak, én nem akadok fenn rajtuk, más meg most nincs itt. Mindenesetre ha tudok, akkor kínálok egy alternatív szót, amivel aztán tényleg nem lehet melléfogni, anélkül, hogy azt az érzést erősíteném benne, hogy egy csomó dolgot nem tud. Már épp dőlnék előre, hogy felálljak, amikor a kérdései megakasztanak a mozdulatban. Összeráncolom a homlokomat mialatt gondolkozom.
- Öö, kellene, hogy legyen valami ilyesmi – pedig a múltkor már sikerült valahogy megtalálnom, de vajon mit is nyomtam meg akkor?  Töprengőn figyelem az előhívott kamera módnál a kis ikonokat, majd felderül az arcom. Áhhá, az lesz ott! Vagyis, az előbb még az volt ott. De várjunk, az előbb még a szoba képét mutatta, most meg valami egészen furát. Mintha … várjunk csak!
- Öhm, azt hiszem meg is találtad – megmozdítom a telefont, mintha tükörnek akarnám használni, és voilá, máris mi vagyunk a képen. De tényleg elkell ide az a fény, szóval át is nyújtom a készüléket Thomasnak, hogy orvosoljam a problémát. – Nyugodtan nyomogathatod ám, nem tudsz benne nagyobb kárt tenni, mint én. Hozzak neked is vizet?
Szólok neki oda mosolyogva, arra utalva hogy én sem értek ám még valami jól a saját készülékemhez. Sms-t írni tudok, telefonálni tudok. A többit még nem nagyon használtam, de ami késik, nem múlik. A lámpa felkapcsolása után beugrom gyorsan a fürdőbe, hogy az innivaló is szervírozódjon a szobába. Az éjjeliszekrény pont jó lesz erre. Gyorsan visszatelepszem az ágyra, törökülésbe helyezkedve. Na, így már jók lesznek a képek.
- Elvileg van rajta valami időzítő is, beállíthatjuk, hogy hány másodperc múlva csinálja meg a képet automatikusan. És akkor nem kellene fogni a telefont.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

Részemről, a színjáték jelenleg nagyobb, mint amennyire érzem ezt. Jó, tagadhatatlanul rosszul esik, hogy kosarat kaptam, de valószínűleg, erről bármelyik nőt megkérdezhetjük az utcán, ő is ugyanezt reagálná rá. Viszont semmi esetre sem olyasmi ez, ami miatt megállna számomra az élet, és be kellene zárkóznom a szobába, elhasználni jó pár csomag százas zsepit, és vívódni rajta hetekig. Gyanítom, bár ez volt az első alkalom, nem ez lesz az utolsó, és bárhogyan is nézzük, ez a felállás még mindig jobb, mint csak úgy eltűnni a semmibe, kérdések és válaszok nélkül, mert így ott van még a mi lett volna, ha. És hiába tudná megválaszolni az agyam értelmesebbik fele a kérdést, ott van az az aprócska rész, aki reménykedne, de felesleges.
Ahogy itt lennem is, mivel már az ujjaim is hártyásodnak, és gyanítom, már jóval sötétebb van odakint. Nem zavarom meg, esetleg ha épp feltűnik a mozgás, intek neki egyet, mert végtére is a büszkeségemen esett csorbán túl, nem adott semmi okot arra, hogy most haragudjak rá, vagy elkönyveljem bárminek is, hisz csak felnőtt... racionális gondolkodással, és attól, hogy vannak jó páran, akik tojnak a számokra, még nem muszáj mindenki másnak is. Tehát, most még duzzogok egy pár napig, - pusztán azért, mert imádom megélni ezeket a dolgokat - de tudom, ha legközelebb egymás útjába sodródunk, már nem lesz bennem tüske, vagy harag. Most sincs, nem tudok olyasmiért haragudni, amiért felesleges.
Felöltözök, és hazasétálok, bár ilyenkor már nem nagyon szeretek egyedül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A két éves nagyfiú rohan, nem is foglalkozik a széthagyott dolgokkal, csak majd kiesik az erkély ajtaján, ahogy kimenve a korlátra fog és kiabálva mutogat a víz felé. Meg kell hagyni, ha valamit elismer Rea is, az az, hogy Hannahnak jó ízlése van lakás terén. A Liebhart család női tagja éppen a válogatott meccsek utáni pár napos pihenőjét tölti, amire úgy döntöttek, hogy egy kis kirándulás pont jó lenne. Igazából örült, hogy megúszta különösebb balhé nélkül a meccset, így lazítana, Maximus is szeret utazni, a kis lurkó meg pláne, szóval úgy döntöttek bérelnek bicikliket és nekiindulnak a városnak, mert az milyen jó, nem? Reát még az sem zavarta, hogy ezt szoknyában senkinek nem ajánlják, ő megteheti, ő mindig megteszi.
A csilingelőssel haladt elől Maximus, ő pedig követte őt Juliant is víve a kis kiegészítőben. Kellemes volt az idő, itt a parton amúgy is, még érezni a nyarat, de nem azt a kellemetlent, nem beszélve róla, hogy a kis családnak egyébként is egy nyaralás az élete, így nem is vágynak többre sokszor.
- Maximus, merre megyünk? - kérdezett végül előre a nő, mert bár nem aggodalmaskodott, nem teljesen tudta, merre indulnak most éppen, a térképet sem ő nézte meg, aminek egyetlen egy oka van. Nem ért hozzá, sosem ment neki. A KVIDDICS NEM FÖLDRAJZ.
Csak tekert tovább gondtalanul a napszemüveg mögül szemlélve a Berni plüssel játszó kisfiút és az előtte haladó férjét, akinek meg kell hagyni igen jó segge van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Körbenéztem. Igazából szép kis hely lett volna, és egy másik szituációban örültem is volna, ha megtalálom és körbejárhatom a helyet. De most egészen más volt. Csak azt éreztem, hogyha nem jutok ki onnan gyorsan, akkor abból akár nagy bajok is lehetnek.
Egy férfihangot hallottam meg a jobbomról. Rögtön odakaptam a fejem, hiszen kicsit sem hasonlított a hangja a bácsiéra. Inkább volt fiatalos. És a tippem be is jött. Rámosolyogtam. A megmentőm.
- Szia! Annyira örülök, hogy jössz. Teljesen eltévedtem, és aztán útbaigazítást kértem egy öregembertől, aki meg ide küldött - daráltam le az idegennek, miközben leugrottam a korlátról, és elkezdtem felé haladni. - Szóval nagyon jól jönne egy kis segítség.
Ahogy közelebb értem, a vonások kitisztultak, és egy ismerősnek ható arcot vettem ki belőle. Kérdése csak bizonyította a sejtésemet. - Lehet... - néztem összeszűkített szemekkel. - Tudod hol van Csermelymenedék? - kérdeztem. Ez volt a legegyszerűbb mondja annak, hogy rájöjj, hogy akivel beszélgetsz az egy mágus, vagy egy mugli.
- Minden rendben? Nem hiszem, hogy jót tesz az egészségednek, hogy idekint lófrálsz.... - húztam el a számat, ahogy hallottam, hogy fújja az orrát. Egy megfázáson csak azzal lehet segíteni, ha az ember fekszik és nyugton van. - Innod kéne egy teát, vagy valami meleget. Biztos jó hatással lenne - vetettem fel neki is az elméletemet. Fejben persze hozzátettem, hogy csak azután menjen, miután kihúzott a csávából.
- Visszatérve a problémámra. Elmondanád, hogy jutok el a legegyszerűbben Pécsre? Elég későre jár már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Hallgatta, ahogy Thomas darálja a mondanivalóját. Közben nagyban mutogat, és többek odanéznek a többi asztaltól, hogy mi ez a hirtelen támadt hangzavar. Zsombort viszont éppen nem érdekli, csak az, amit barátja mond. Közben egyre inkább összeszűkült a gyomra. A fejében valami vékony, hideg hang azt kezdte el kántálni, hogy egyedül van. Nem kell senkinek. Kezével a halántékához nyúlt a fiú, és elkezdte dörzsölni a pontot, mintha ezzel elűzhetné a rossz gondolatokat.
Valami megváltozott. Szinte egyszerre elvágták a fájdalmat is, ahogy realizálta barátja hangjának változását. Ránézett, de úgy igazán. El volt pirulva. Aztán bumm. Derült égből villámcsapás. Bedobta a bombát. Egy pillanatig Zsombor csak meredten nézte. Agyában valami elpattant, és küzdött azzal a másik gondolattal, hogy most örülnie kéne. Elmosolyodott. Annyira megszokta már hogy hazudik, szinte igazinak tűnt. - Nagyon örülök neked. Remélem boldog vagy vele - jelentette ki, és a szavak szinte fájtak neki, ahogy a torkán végigfolytak. Tudta, hogy a barátja ül vele szemben. Az az ember, akinek sose mondott mást, csak az igazat. Az, aki még akkor is elfogadta, amikor elmondta neki, hogy valami nincs rendben. Az, aki akkor is jött hozzá, amikor az elmegyógyba került. Mégis, a fejében csak az járt, hogy elvették tőle. Nem is. Inkább csak hogy kimaradt. A barátja életéből. Talán már nem is azokat a dolgokat szereti, mint régen. Talán nem is örült a rajznak. Vagy nem is akart eljönni hozzá, csak Liam mondta neki.
Az ocsmány gondolatok, mint a vírus terjedtek szét az agyában, és egy pillanat alatt az őrületbe kergették. Sajgott a feje, kezével újra a halántékához nyúlt, közben nyakát tekergette. Az ápoló feszülten ült mellette, majd pár perc után felállt, és odament a fiúkhoz.
- Minden rendben? - nézett egyikről a másikra.
- A fejem. Borzasztó... - csukta be a szemét Zsombor, és már nem is próbálta takargatni a fájdalmát.
- Talán az lesz a legjobb, ha most elmész, fiam. Majd visszajöhetsz máskor - jelentette ki a nő ellentmondást nem tűrő hangon Thomasra tekintve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem azt mondom, hogy nem vagyok hibás sokszor, elvetem a sulykot, sőt, megesik hogy túl hamar reagálok igen hevesen, mondták már hogy forduljak orvoshoz is, ettől még nem érzem magam egyedüli gondnak. Talán ha elkezdem az elején, hogy a fülbevalóm a ludas és lemaradtam, ami után nehéz felvenni a fonalat, ha igazából azt sem tudja az ember, hol kéne. Szinte érzem a sóhaját, nem csak érzékelem, amire a szemeim ráfüggesztem, a tekintetem előbb az ajkain majd a tekintetén pihennek meg, aztán csak bólintva aprót, kicsit tartózkodva de a magam előtt összefont kezeimből egyiket felé nyújtom.
- Örülnék - azt hiszem, bizonyosan megkönnyítené a dolgunkat is. A nevére figyeltem végül és kezdtem egyre jobban kellemetlenül érezni magam a fordítós izéval. Nem hiszem, hogy rosszul van kalibrálva, de sokkal egyszerűbb egy közös nyelv. Párakkal az angollal már egymásra találtunk, de lehet ideje lenne a helyibe merülni, vagy valami. Hasznos, az biztos. - Winnifred Adyra Rossouw, Winnie vagy Adyra - vontam kicsit a vállamon, ahogy megszorítottam a kezét végül, ahogy erre illik. Én is szoktam kezet fogni emberekkel, de például még nem értem el bizonyos kort, ha előzékenyen is, de mondjuk férfi mutatkozott be, nem érinthettem a kezét, mert az tiszteletlen. Itt most ezt nem érzem annak, meg azt hiszem inkább az ellentettje. Kicsit meg vagyok ebben még zavarodva, amit megtartanék magamnak, de így vagy úgy, már látott ezt azt odabent.
- Ezt még megbeszéljük - préseltem össze az ajkaim, hogy aztán megnyalva őket engedjek ki egy nagyobb sóhajt és kicsit el is nevessem magam végül. Én is érzékelem, hogy ebben valami nem stimmel, még ha elsőre elég hülyén nem is vettem észre.
- Tudod mire gondoltam igazából - tettem hozzá, de persze, megérdemeltem és jogos is. Azt mondjuk nehezen tudom elképzelni, hogy tényleg előbb-utóbb nem üti meg valaki ilyenért a bokáját. Nekem csak némi üvegem van homokban mégis heteket vártam, mire magamhoz vehettem, meg többször kellett leírnom a nevem, mint életem további részében összesen fogom. - Elhiszem, de furán viselkedsz velem. Nem tettem semmit, de már úgy jöttél ide, mintha ez nem lenne igaz - szögeztem le végül a problémáim, és mióta itt vagyok ezt legtöbbször a külsőm tette.
Halandók. Megforgatom a szemem is, érzékelve az egésznek a nehezen eldöcögő részét, majd neki szentelem a figyelmem a kezeim leengedve magam mellé és a táskám lassan összerakva és a plédet is belegyűrve.
- Ki akarsz engesztelni - foglaltam össze, mert felfogtam az előbb is azt, hogy akar valamit tenni, csak az apropóját nem értettem. Nem volt kedves, kifejezetten bántó, hogy random belém is mászott, de most azért nem hinném, hogy ilyen kompenzálásra szorulnék. De ha már itt tartunk! A táskám a vállamra akasztva ingattam kicsit, ahogy billegtem a lábaimon, majd az ajkamra haraptam.
- Arról a joghurtról még lehet szó, de csak jóga után fogyasztom, viszont ahhoz nincs partnerem... - néztem rá összerakja-e magától, vagy esetleg még kell egy mankót adjak, mielőtt elindulnék a dolgomra. Mert ezt még nem sikerült feldolgoznom, amit a fejemmel csinálgat véletlenül. - És te érted?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Meglepődötten vigyorodom el, mikor kiderül, hogy véletlenül megtaláltam a módot, amit kerestem. Áhá, már látom is magunkat. Megkapom a telefont, amit két kezemben fogok, meglehetősen furán, mintha egy ereklyét adtak volna át nekem, csak egy selyempárna hiányzik alóla. Köszönettel nem kérek vízet. Amíg barátnőm odavan a mosdóban, addig óvatosan megnyomok a képernyőn pár ártalmatlannak tűnő szimbólumot. Ez a varázspálcás elég bíztató. Viszont hamarosan rengeteg fura dolog történik velem. Legalábbis azt hiszem, hogy velem történik, hiszen a képernyőn az látszik, hogy szívek szállnak körülöttem, viszont mikor körbevizslatok, sehol semmi. Átnyomok egy másik kis figurára, mire medvefüleim lesznek. Odakapom kezem, de nem érzek ott a világon semmi változást.
- Lau, ebben van ilyen illúziómágia billentyű - újságolom az előkerülő lánynak elképedve és megmutogatom neki, mennyi mindent tud csinálni velünk a telefonja. Miután ezzel kiszórakoztuk magunkat, barátnőm elintézi, hogy megint simán önfényképező beállításon legyünk.
Kezdetét veszi a fotózkodás! Kapcsolunk időzítőt, ez viszont inkább csak azt segíti elő, hogy miután lenyomtam a gombot, jobban kinyújtsam karom és megtaláljuk a megfelelő kamerázási szöget, hogy mire elér a nullához, mindenki benne legyen a keretben, tetszőleges arcot vágva. Először még helyesen mosolygunk, aztán javaslom, hogy ilyen-olyan kifejezéseket vágjunk. Gondolkozós, távolba révedős, aztán integessünk, végül persze átmegy az egész idétlenkedésbe, én meg nem átallok ezeket a nevető, beszélgető pillanatokat is megörökíteni. Mindig ezek a legjobbak.
Miután visszanézegettük az alkotásainkat, bevetjük magunkat a fürdőbe a közös fogmosásra és egyezményesen nyugodni térünk. Későre jár. Oldalamra fordulok, felkönyökölve, így nézem Laut, fáradt mosollyal. Benito a vádlimnál ölt gombócalakot. Váltunk még pár szót a holnapról barátnőmmel, aztán...
- Jól van. Hát... akkor jó éjszakát - kezdem igazgatni magamon a paplant, mikor elérkezünk ehhez a pillanathoz. Kisváratva vontatottabbá lesznek mozdulataim. Hálótársamra kúszik a tekintetem. Elmosolyodom, tekintetébe merülve, arcán kalandozva, aztán röpkét nyalok ajkaimon, lassan föléhajolok és finoman szájon csókolom, megpecsételve a szóbeli búcsút, mielőtt az álmok világába lépnénk. Felemelve a fejem, szemébe nézek, érzelmekkel telten, majd visszahúzódom saját térfelemre. Hasamra fordulok és kezem magunk közé pihentetem, lezárva pilláim, végtelen jólesően szusszanva egyet, beszívva aztán az eső dús illatát. Hallgatom a cseppek kopogását, a csodacica dorombolását, barátnőm neszeit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

ZSOMBIÉK
egy délután az ELME nagytermében | x



Csillogó szemekkel várom, mit szól a hírekhez, és végül azt mondja, örül. Örül nekünk Lauval, és jót kíván, remél. Még áthatóbban mosolyodom el, azonban valami kellemetlen vegyül boldogságomba. Fogalmam sincs, mi. Hiszen én hiszek a barátomnak. Ha ő azt állítja, örül, akkor az úgy van. Csak éppen az egész kisugárzása ellent mond ennek. Ám én ezt nem veszem észre. Főleg, hogy még próbálja is titkolni. Csak valami nyugtalanító motoszkál bennem, amit nem tudok hová tenni.
Úgy döntök, mostmár jöhetnek az ajándékok, amiket hoztam neki, hiszen csomó mindennel készültem, ám Zsombi mintha rosszul lenne. Szinte ijesztőek mozdulatai. Mielőtt még megkérdezhetném, mi a baj, az ápoló már érkezik is. Aggódva pislogok. Nagyot nyelek.
- Jó, rendben - bólogatok feszülten rögvest, hogy értettem. Hiába akarok mindennél jobban időt tölteni még vele, az önző vágyaim nem lehetnek fontosabbak a gyógyulásánál, az egészségénél.
- Jövök megint, amilyen hamar csak tudok - biztosítom erről Zsombit, miközben felállok a székből. Összenézek az ápolóval, aki szigorúan int a fejével, hogy komolyan menjek. Én nem hallottam az előzményről, az esetről Kirillel. Csak látom barátomon és a személyzeten is, hogy itt nagy gond van. Nagyobb, mint tűnik. Érzem. Bólogatok hát neki, összeszorított szájjal, ám mintha gyökeret vertem volna. Nem tudok csak úgy kisétálni. Már fordulnék el, azonban lábaim a másik irányba indulnak: a fejét fogó fiúhoz lépek, nem gondolkozva olyanokon, veszélyes-e rám nézve vagy mi történik ezután. Kezem lágyan tarkójára fog, homlokom nekinyomom halántékának. Látom, az őt felügyelő boszorkány már mozdul felém a túloldaláról, de nem tágítok.
- Nagyon szeretlek - suttogom neki. El kellett mondanom. Azt akartam, hogy tudja. Nem lehettem ott mellette az elmúlt hónapokban, nem igazolhattam a mindennapi tetteimmel, mennyire fontos a számomra. Ez a pár perc pedig aztán főleg nem volt elég arra, hogy ezt behozzam. Továbbra sincs fogalmam róla, mi van vele, vagy mi váltotta ki most ezt a rémes fejfájást. Nem is kell nekem mindent tudnom. Neki viszont tudnia kell, mit jelent nekem. Elképzelésem sincs, mondtam-e már ilyesmit valaha is bárkinek különben. Mert bár sokakat szeretek tiszta szívemből, szóra nem váltom így. Éreztetem inkább folyamatosan minden rezdülésemmel. Viszont erre most nincs alkalom. Most így tehettem meg. És meg kellett tennem.
Az egész viszont egyetlen pillanat csupán. Már emelkedem is fel tőle, biccentek a kiállásával engem sürgető ápolónak, magamhoz veszem a festményt és iparkodom kifelé zaklatottan, könnybe boruló szemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Mosolyogva nézem a barátom meghökkent arckifejezését, ami arra utal, hogy valami nagyon érdekeset vagy furcsát talált. Vagy mindkettőt. Kíváncsi is leszek rögtön, hogy vajon mi lehet az. Nem kell sokáig várnom, mire lekapcsolom a fürdőben a lámpát addigra már meséli is. Illúziómágia billentyű? Hát az meg mi lehet? Nincs olyan tárgyam, így nem igazán tudom mire vélni ezt a kifejezést. Bűvész trükköket csinál a telefon? Jaj, lehet hogy azokra a fura bigyókra gondol, amikor mindenféle fura állatfigurás dolgokat pakol rá az emberre.
- Awh, ez cuki! – mutatok rá a nyuszifüles képre, kezeimet pont úgy érintve a fejemhez, ahogy az illúzión látszik. Kicsit meg is döntöm hozzá a buksimat, így aztán tényleg egy kis kajla tapsifülesre hasonlítok.  A malacorros az úgy annyira nem nyeri el a tetszésemet, de összeségében zseniális az egész. Ám ideje komolyra fordítani a szót, szóval visszaállítom normálisra a készüléket, és már kattog is vadul a telefon, képek tucatjait készítve el. Valahogy sikerül olyan gyorsan megnyomni, hogy egy rendes kis sorozatkép áll össze párból. Az idétlenkedős arcainkon meg hát muszáj vagyok kacagni, de annyira, hogy még a szemeim is megtelnek könnyel.
- Hogy eddig miért nem csináltunk ilyet?! – nyögöm ki nagy nehezen a hasamat fogva. Ez a sok nevetés és rázkódás … hát most szabályosan izomlázam van. A vicces képek közé azért itt-ott belekerül egy-egy komolyabb arcú is, de egy olyat nem találok, amire azt mondanám hogy törlendő. Egy hirtelen ötlettől vezérelve átállítom a készüléket és mielőtt még lefekvéshez készülődnénk gyorsan kimászom az ágyból és levideózom a szobát, a macskán végigsimító Thomast, majd őt, ahogy kikecmereg, hogy elinduljon a fürdő felé. Ez még jobb mint a fotózás! Csak pár lépést tesz meg, már kapcsolom is ki a kamerát, és a telefont visszatéve az asztalkára már csatlakozom is hozzá a fürdőbe.
Ásítozva térek vissza a szobába, ma biztos, hogy ahogy leteszem a fejem párnára elalszom. Bevackolom magam a helyemre, rögtön Thomas felé fordulva, derekamra ráhúzva a takarót. Nem fázom úgy különösebben, de tegnap is betakaróztam (?) szóval biztos kelleni fog. Vagy nem, de akkor meg lerúgom. Beni szerencsére jó cica, és marad a másik térfélen, nem csatangol be közénk.
- Jó éj … - érkezik a feleletem, ám megakadok a szóban. A fejemből kiszállnak a gondolatok, ahogy fejest ugorva elmerülök a csokibarnák feneketlen mélységű áramlataiba. Nem időzhetek bennük túl sokáig, mert elvonja a tekintetét. Hosszan fújom ki a levegőt, amit eddig benn tartottam és ahogy tovább figyelem őt, rájövök,hogy tudom mi fog következni. Pulzusom felgyorsul, szám egy gyors mosolyra húzódik mielőtt az ajkai az enyémhez érnének. Viszonzom a jóéjt csókot, ismerősként üdvözölve a sok kis lepkét, ami az érzés nyomán megjelenik. Jólesően hümmögök egyet, majd szeretetteljes pillantással nézek rá, amikor újra forogni kezd a világ körülöttünk. – ..szakát.
Halkan fejezem be a korábban félbehagyott szót, majd eligazgatom a párnámat, hogy kényelmesen el tudjak helyezkedni rajta. Szemeim le-lecsukódnak, de egy darabig még küzdök, hogy újra kinyissam őket. Egy idő után ez már nem sikerül, vonásaim lassan elsimulnak, és már bele is vetem magam az álmok tengerébe. El-elmosolyodom, meg-megrezzenek, talán még kezünk is összeér Thomasszal. Ki tudja? Az biztos, hogy egy ilyen csodálatos nap után egyáltalán nem meglepő, hogy nagyon szépet álmodok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Csak heves bólintásokkal felelek Andrej javaslataira, jelezve, hogy igen, benézek majd ezekre a helyekre is, amint időm engedi. Mondjuk elég fals ez az állítás, hisz most már időm, mint a tenger, nem igazán vannak terveim a szünet kezdetéig, akár közvetlen könyvesboltozás után mehetnék felfedezni a falu további helyeit. Majd még meglátom.
- Leginkább az ilyen ősrégi bűvészetről szólók, azok az igazán jók. - Sokan esküdnek rá, hogy a régi trükkök a legjobbak, amikről még nem készült hatszáz videó, csak könyvekben jegyezték fel őket. Én is közéjük tartozom. - Meg az ilyen pszichológiaiakat is adom nagyjából, jöhetnek az olyanok is - teszem hozzá. Szépen nézünk ki, a végén még egymásnak veszünk könyveket.
Csak egy mosollyal és egy "rajta vagyok"-al reagálom le barátom megjegyzését, adósságomat illetően. Egyből el is kezdek keresni potenciális tárgyakat egy spontán trükkhöz, ha már ilyen szépen kéri. Tulajdonképpen van egy pakli kártya a farzsebemben, de az semennyire sem speciális, ha azt nézzük. Látott már párszor kártyával mesterkedni mások előtt, sőt egyik trükkömet közvetlen mögülem nézte végig, utólag kénytelen voltam elmondani a titkot is.
- Az itteniek nehezebbek - felelem gondolkodás nélkül, miközben könyvről-könyvre jár a szemem, a címeket olvasva. Lehet nem tűntek volna nehezebbnek, ha nem kellett volna többet készülnöm rájuk a tantervbeli letérések miatt. Jövőévben, mikor már egész évben az itteni tanterv szerint fogok tanulni, pontosabb választ fogok tudni adni.
Hosszas keresgélés után állapodik meg a szemem egy "Kárpátok Gyógynövényei" nevezetű köteten, melynek borítóját egy sor hegycsúcs, pár kacifántos betű illetve három egymástól eltérően kinéző gaz növény díszíti. Mondtam én, hogy zöld. El is mosolyodok a gondolatra, majd a kötetet kinyitva jön a megvilágosodás. Mosolyom szélesebbre nyúlik, úgy zárom be a könyvet, s lépek oda Andrejhez. Kitartom előtte, egy kézzel tartva új szerzeményemet, s színpadiasan szólalok meg:
- Háromra elkezdem átpörgetni a könyv lapjait, a te dolgod, hogy egy általad választott időpontban megállíts, majd megjegyezd az oldal számát, amelyiken megálltunk. Mehet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |hazafelé |o


 oo

Felemás érzéseim vannak a mostani programunkkal kapcsolatban. Egyrészt örülök, hogy megmutathatom a barátomnak gyerekkorom helyszíneit, ám másrészről viszont egy porcikám sem kívánkozik vissza a szülői házba. Meg úgy eleve a faluba se. De van, amit nem tud elkerülni az ember, úgyhogy vágjunk hozzá jó képet. A látogatás oka pedig az, hogy megtudjam mit is írt nekem a szülőanyám, hogy mi is van ezzel a házeladással. És az is, hogy bemutassam az ősöket Thomasnak. Mivel a hoppanálásvizsgám még nincs meg, - bár elvileg már tudok ám eltűnni itt, meg megjelenni amott, - így persze, hogy vonatozunk, meg buszozunk muglimódon. Hosszadalmas ugyan, de izgalmas élmény. Meg van időm felkészülni lélekben, már amennyire lehet.
Az utunk amúgy viszonylag gyorsan eltelik, beszélgetünk, nevetgélünk, játszunk, vagy csak nézzük a változatos tájat. Talán egy icipicit túl gyorsan is. A község központjában szállunk le, onnan indulunk el a kis túránkra. Az a jó, hogy hazafelé minden fontos helyszín útba is esik. Megmutatom az iskolát, a könyvtárépületet, ahol rengeteg időt töltöttem, elhaladunk az óvodám mellett is. Ezek a helyek most kihaltak, hiszen szünet van. Az utcák, játszóterek viszont tele vannak bicajozó, gördeszkázó gyerekekkel. A focipályáról meg kastélyparkról nem is beszélve. Lassan haladunk, hiszen közbe mesélek is, igyekszem egész pontos képet lefesteni a kiskori magamról. Egyetlen egy helyen maradok csak csendben, a park egy részén, ott vonásaimba feszültség is költözik, de amint továbbhaladunk ez elmúlik. Egy idő után egy kis csöndes utcába térünk be, ekkor már inkább a házról és a boltról mesélek, majd meg is állunk a szóban forgó előtt. Szándékosan a másik irányból közelítjük meg, hogy ne a bolt ajtaja előtt menjünk el, akkor rögtön be kellene menni köszönni, arra meg még ráérünk. Nemsokára úgyis ebédidő és bezárnak.
Előveszem a zsebemből a kiskapu kulcsát, bemegyünk majd gondosan be is zárom magunk után. A ház maga egy egyszintes, hosszúkás épület, szerencsére két külön bejárattal. Vagyis van a rendes bejárat, és a teraszon átvezető. Ezt használják a szüleim. Ez van közelebb a bolthoz. A másik, amit mi célzunk meg pedig az én kis privát bejáratomként funkcionál. Az ajtót kitárva egy kis előszobába érünk, balkézfelől rögtön lepakolási lehetőséggel, kabát, cipő, táska ilyesmi. Mindkét irányba egy-egy ajtó nyílik, jobb oldalt a fürdő-wc, bal oldalt pedig a szobám. Az ajtóval szemben egy újabb ajtó, ez vezet a ház többi részébe, de ez most be van zárva. Levetem gyorsan a cipőmet, majd nyitok is be a szobámba, szélesre tárva annak ajtaját.
- Üdv nálam! – mosolygok rá a fiúra, aztán belépek és leteszem a táskámat is, amiben épp szunyókál a csodacica, és a betessékelem a fiút. Hosszúkás a szoba, az ajtóval szemben ott a hatalmas ablak, amit imádok, alatta egy kis olvasókuckó. Valaha azt hiszem ágyneműtartónak használták ezt a puha párnákkal borított ládika szerűséget. A jobb oldali fal végig bútorozott, szekrények, polcok, íróasztal. Persze a falakon különféle képek, rajzok, az íróasztal feletti faliújságon meg kivágott cikkek. Már arra se emlékszem, hogy mikről szólnak ezek. Felesleges kacat az nem sok van, plüssből is csak egy nagy kutya az ágyon.  Az ágy  maga balkéz felé helyezkedik el – amolyan pihepuha szuperkényelmes, nem egyszemélyes, de nem is franciaágy, valahol a kettő között lehet méretben – és ami a legfontosabb: rögtön az ajtó mellett baloldalt ott az én imádott zongorám. Odalépek az ablakokhoz és kitárom azokat, beengedve egy kis friss levegőt, majd a barátomhoz fordulok.
– Pakolj le nyugodtan, aztán körbevezetlek a házban is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x


Semmilyen vonásokkal hallgatom őt. Pedig a zongora említése felkelti az érdeklődésem. Csak hát látni ezt nem igazán lehet rajtam, ahogy nagyjából soha semmi mást sem. Bár, akik közel állnak, idővel ráállnak rezdüléseimre és érzékelik az árnyalatnyi különbségeket, amik véleményemet, hangulatomat jelzik. Lassan kibontakozik, milyen ügyben fordult a bolthoz és nem csodálkozom, hogy kolléganőm elküldte. Mondjuk ki: lepasszolta nekem. Nem azért, bár elég meredek az egész, legalábbis nekem elképzelésem sincsen, ez hogyan volna kivitelezhető, semmi Ördögtől való nincs abban, amit szeretne, csak éppen...
- Ez nem igazán a szakterületünk - kezdem ezzel, miután végighallgattam.
- Így sajnos azt sem tudom, megvalósítható-e - vallom meg neki, hiszen álltatni sem szeretném. Nem kezdek neki felsorolni, akkor mégis mivel foglalkozunk itt. Ha rákérdez, akkor természetesen tájékoztatom. Addig minek traktálnám olyanokkal, amik neki jelenleg nem fontosak? Mire megy vele, hogy bármilyen mugli dolgot varázslattal működővé tehet, vagy hogy mágikus ketyeréket vásárolhat, ha egyszer neki egy zsebre vágható zongora kell? Hm. Na várjunk csak...
- Viszont nagyon sok olyan szintetizátor van már a piacon, ami hangzásban kiválóan hoz egy zongorát és egy táskában bárhova elvihető. Ezek már rendelkeznek beépített memóriával is, amik igény szerint rögzítik a lejátszott dallamot. A vízállóságát szerintem meg tudjuk oldani, illetve nyilván felrúnázzuk, hogy működjön mágikus környezetben is - jutok aztán persze egyből néhány javaslatra, amit megosztok a lánnyal, végig ugyanabban a színtelen tónusban beszélve, fiatal, izgatott vonásait figyelve. Bátran használok varázstalan kifejezéseket, mert ő is használt ilyeneket, így feltételezem, nem okoz gondot a számára megértésük. - Ezeknek persze megvan az ára - bólintok nyomatékosan, hogy ne ringassa magát semmilyen ábrándban azt illetően, hogy könnyen megfizethető vagy egyáltalán bármennyire az a számára ez. És akkor még csak magáról a hangszerről beszélünk, a rajta végrehajtandó bűbájokról egyáltalán szó sem esett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Gypsy nehéz éjszakán van túl, így igazából én is. Nem igazán aludtam, kint ültem mellette a boxban, bekentem a lábát a nagyanyám receptje alapján kevert balzsammal és hagytam, hogy a fejét az ölembe téve aludjon. Talán az ijedelem nagyobb volt a baj, legalábbis, ebben reménykedtem, ahogy a  kezem a ló pofájára siklott és pár, másoknak nem érthető szót suttogtam neki.
Aztán eljött a hajnal, Admiral magától felállt, én pedig vettem a fáradtságot, hogy hasonlóan téve elinduljak a dolgomra, felöltözni. Előtte Grünwald lelkére kötöttem, hogy le ne vegye a szemét a lovamról, minden más várhat.
Talán ezért voltam kicsit szigorúbb Hattievel, mint muszáj lett volna, de nem tettem szóvá a lovam esetét, csak rágyújtottam egy cigarettára.
- Is-is. Egy új ló nem ártana, főleg verseny-célokra, de amúgy szeretem az atmoszférát. A fiatal tehetségeket. A jó whiskyt - Talán ennyiben tudnám összegezi egy jó aukció ismérveit. Általában hoztam magammal mást is, több szem többet lát alapon, aki figyelte a lovak mozgását, temperamentumát. Ma csak Wallacet hoztam. - Mi történt a ruhatáraddal?
Kissé ki is ült a kérdő hangsúly a vonásaimra is. Körbepillantva mértem fel a terepet.
- Milyen lovak is lesznek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

szombat este | |o

Őszintén szólva eléggé bosszantó, hogy az égadta világon semmi reakciót nem mutat. De tényleg, semmit. Hozzászoktam már, hogy figyelem a környezetem, próbálok mindenfélét leszűrni az emberek mozdulataiból, a tartásukból, nézésükből, bármiből. De ez a férfi itt előttem? Semmi. A pókerarc kifejezés az hozzá képest semmi. Még azon is átsuhan ez-az.
Kicsit feljebb húzom a vállaimat, enyhén görnyedtebb pózt felvéve a válasza hallatán. Igazából, erre számítottam ám, de mégis ösztönösen jön ez a reakció. A számat is elhúzom és bólogatni kezdek. Oké, rendben, semmi gond. Bár nem igazán értem, hogy mégis minek lettem én ide küldve. Ha nem a szakterületük azt nyilván a lány is tudja, akkor minek? Mindegy, sétáltam egy jót. Teszek egy lépést hátrafelé, hogy akkor távozóra fogjam a dolgot, nyilván persze sűrű sajnálkozás közepette, hogy raboltam itt az idejét a tulajnak, ám megtorpanok, amikor megint megszólal.
- Szintetizátor? – súgom csupán a szót enyhén csalódott hangon. Az nem zongora. Mindenesetre azért végighallgatom a férfi teljesen unott hanglejtésén előadott kis mondókáját. Igazából kezd érdekelni az, amit mond. Az meg még inkább, hogy csak úgy a levegőbe beszél-e, vagy van bármiféle tapasztalata a hangzással kapcsolatban. Mert nekem nem mindegy. Lemondok én a rögzítésről is, meg a vízállóságról minden további nélkül. De a hangzásról nem.
- Milyen zongora hangzást hoz egészen pontosan? Valami kis pianinoét vagy rendes versenyzongoráét inkább? És mégis mekkora táskáról beszélünk? A szintetizátor azért nem egy kicsi dolog – árasztom el kérdésekkel, figyelmen kívül hagyva az összes többit egyelőre. Azt majd akkor ha tényleg megfelel nekem a hangszer. Nagyon szeretném megkérdezni azt is, hogy ért-e egyáltalán ezekhez, de nem merem. Már az is csoda, hogy egyáltalán ezt a kétkedő hangnemet meg mertem ütni. Végig is suhan az arcomon valamiféle megbánás szerűség. Ezt talán mégsem kellett volna.
- Igen, tudom, hogy nem olcsó dolog, amit szeretnék – bólintok vissza automatikusan, észre se véve, hogy utánzom a mozdulatot. Lassan körbepillantok a boltban, mialatt az anyagi részén gondolkozom az egésznek. Nyilván nem fog velem és a kérésemmel foglalkozni, ha fizetésképtelennek talál. Én se tenném a helyében. – Van otthon egy zongorám, de … mindegy. Mivel a zongorával nem lehet megoldani, amit szeretnék, így el kell majd adnom. Persze nem fogja fedezni egy az egyben a szintetizátor árát, ha úgy döntök, hogy veszek egyet. De a különbözet már nem lesz annyira horribilis összeg.
Hangosan töprengek igazából, bár végig a fura férfit figyelem a pult mögött. Hiába nem fogok tudni leolvasni róla semmit, akkor is őt nézem, hátha. Nem rejtem véka alá azt sem, hogy még nem vagyok meggyőzve.
- Ért is ezekhez a hangszerekhez? – csúszik ki a számon végül mégis a kérdés. Ó, remek. Szép volt Laura. Inkább ne is nyugodtál volna meg, jobb lett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Én próbálok a lehető legpozitívabban állni a naphoz, az igyekezetem magasan verte a legtöbb dolgot, amit odafigyeléssel kellett volna korábban űzzek, így nem lehetne rám panasz. Késtem fénykoromban vizsgáról, óráról, megbeszélésről, állásinterjúról, temetésről és esküvőről is. Talán csak versenyről nem sikerült egész életemben. Meg ma innen, itt voltam, még előbb is, mégis... duh, mindegy is. Inkább elcsatoltam a kis fonott részt a hajamban, ahogy nekivágtunk a napnak, és próbáltam újra elölről kezdeni, mint mindig.
- Befektetés vagy saját célra? - billentettem oldalra a fejem, igazából érdekelt. Azt már láttam mennyire elválaszthatatlan azoktól, ami a sajátja, itt meg leginkább lovakat értek, meg mondjuk az óráját vagy a cigarettát. De az tartozék, nem fontos. A lényeg ugyan az, kicsit olyan volt, mint aki függője ezeknek. Ezt viszont meg tudom érteni, jobban mint kéne. - Sosem ittam, nem tudom mennyire igaz rá, hogy az jó - vontam vállat kicsit kelletlenül, nem éreztem soha ingert rá, sőt, magát az alkoholt is kerültem és a dohányzást is, sportemberség vagy mi a fene. Sosem tiltottak egyiktől sem, de mégsem estem bele. Vagy nem volt miért.
- Mi baj? - néztem le magamra még meg is torpantam kicsit már a nagykerítésnél, ami a főbejárat, hogy kicsit csalódottan vegyem tudomásul a hallottakat, nem mintha érteném mit is akart ezzel. - Minden rendben, ma olyan nagyon rossz fajta Bremzay vagy... mármint, érted én kedvelem a Bremzays dolgokat is... vagy hát úgy bírom tudod, de az Eugén kevésbé néz ki úgy, mint akinek a világ nyom pisztolyt a fejéhez és inkább itt sem lenne - mert bármi is a baja ruhával, idővel, hellyel, csak abban vagyok biztos, hogy ha lovakról van szó ennél azért egy fokkal még ő is kevésbé morgós. Ma ebből eddig nem sok tűnt fel.
- Hát, ami biztos, hogy lipicaiak, félvérek lipicai jelleggel, nóniusz és ha szerencsések vagyunk idén is van arab telivér, legalább mutatóban - bár általában úgy indul, hogy mutatóban, aztán meg... de ugye engem is érhet meglepetés. Mint mondjuk apát, mikor közölnöm kell, hogy a box most nem kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x


Sejtettem, hogy így fog reagálni. Teljesen természetes, a halandók ilyenek. Van egy elképzelésük és foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá, ugyanúgy fogódzva bele, mint a múltba. Ilyen az is, hogy egy szintetizátor az nem az igazi, az mű, illetve az is ilyen, hogy lecövekelnek egy régi, ismerős élménynél. Nem mondom, hogy ez hiba vagy elítélendő, azonban rengeteg mindentől fosztják meg magukat. Én, aki mindüknél idősebb vagyok, joggal sírhatnám vissza a régi, szép idők klasszikus remekeit, keserű ízzel a számban, hogy ez itt már nem ugyanaz. Mégsem teszem. Ők viszont már tizen-huszonévesen elkezdik, az újabb generációk felett törve pálcát. Most mindezt persze nem az előttem álló lányról mondom, csak miatta jutott ez eszembe. Az öröklét átka és áldása, hogy már semmi nem tud számodra igazán csak önmaga lenni, hisz túl sok össszefüggést látsz. Nem általánosítás, csak tapasztalat.
- Igazából, amilyet akarsz - felelem neki egyszerűen. Zseniális mindaz, amit ezek az eszközök tudnak ma már. Pontosan a kényes zenészek, a vájtfülűek miatt hoztak össze a szoftverfejlesztők olyan hangszereket, amik visszaadják nekik az élményt. A fizikait nyilván nem. Nem olyan billentyűket nyomsz le. Csomó mindent nem adhat vissza. De erre mondják, hogy valamit valamiért. El kell engedni bizonyos berögződéseket.
A táskaméret bemutatásához körbenézek, kutatva tekintetemmel valami megközelítőleg azonos nagyságú tárgy után, majd mivel semmi megfelelőt nem látok, egyszerűen lerakom magam elé a pultra kezeimet, éllel támasztva, tenyereimet egymás felé fordítva, a távolsággal illusztrálva, miről beszélünk. Igazából úgy másfél laptop hossz lehet, amit felvázolok. Utána meg mutatom a szélességét is, ami meg vékonyabb egy notebooknál. Simán az oldalára vagy hátára dobja az ember egy megfelelő hátizsákban.
Miközben terveit ecsetelgeti az anyagi megoldásokat illetően, kihúzódom a pult mellé, mert nem kell ez a hivatalos, eladói stílus. Félrebiccentem kicsit fejem, kezeimet zsebre teszem. Nem ismétlem meg, hogy nem értek ahhoz, amit a zongorájával szeretne és ennél fogva azt sem tudom, lehetséges-e. Szóval nem biztos egyáltalán, hogy el kell adnia. De mivel úgysem fogja, mielőtt minden más lehetőséget sorra nem vett, így nem vágok ezzel közbe. Bólogatok csak hangos gondolkodására. Nyilván attól függ, milyen márkáról és típusról van szó, azonban az értékesítése járható út lehet egy olyan darab felé, amit ő szeretne. Szólni ehhez egyelőre nem szólok.
Hogy értek-e egyáltalán ezekhez a hangszerekhez? Pislogás nélkül nézem őt pár hosszú másodpercig, majd megnyalom kicsit a számat és körbenézek a helyiségben.
- Igen - adom meg velős, mély hangú válaszom, nyomatékosan nézve vissza a diák szemébe. Konyítok valamit hozzájuk, hiszen körülbelül azóta foglalkoztatnak, amióta a középkorban először fogtam lantot a kezemben. Neki ezt persze nem kell tudnia. Nincsen rám írva és tudom, sok a kontár, aki beszél bele a levegőbe mindenről, anélkül, hogy bármi fogalma lenne róla. Na most nem egy ilyennel van dolga. Amit nem tudok, azzal kapcsolatban hallgatok - az úgyis jól megy -, vagy közlöm, hogy nem tudom. Mint azt tettem a zongorazsugorítással. Viszont, amit közkinccsé teszek, azt nagyjából készpénznek lehet venni. Ezzel azonban csak az lehet tisztában, aki ismer bármennyire is, vagy akiben van kellő helyzet- és emberfelismerés. A többségben nincs.
- Mutatok egy hasonló szintetizátort - közlöm vele, kihúzva fehér kezeimet zsebemből és hosszú lépteimmel lazán elsétálok mellette a kijárat felé, aminek apró csengője jelzi, hogy elhagyom a boltot. Mindjárt jövök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Már fej-fej mellett haladtam a két fogóval. Valahogy segíteni szerettem volna Angelicának, felkészültem arra is, hogy végső esetben én kapjam el a cikeszt. Inkább legyen szabálytalanság, mint hogy az Unikornisok szerezzék meg az aranyost. Aztán óriási csattanást hallottam a hátam mögött. Jól ismertem ezt a hangot. Ilyen a tökéletesen eltalált gurkó semmi mással össze nem téveszthető hangja.
Furcsa módon bevillant egy iskolai rémtörténet ebben a krízishelyzetben. A kezdő kviddicseseket egy vérszomjas szellemmel ijesztegették, aki éjszakánként az arénában kísért. Ő volt a Feketöves Vasöklű Gurkócsapkodó. A történetnek állítólag van valós alapja, egyszer egy levitás(!) srác, talán Seat Leonnak hívták, puszta kézzel beleütött a gurkóba. Hogy ténylegesen mi lett vele utána, arról már nem szólt a fáma, de a legenda szerint az ő nyughatatlan szelleme jár vissza még ma is.
Ha egy levitás megcsinálta, megcsinálom én is! Jött a gurkó, én meg beleütöttem jobb ököllel egy akkorát, amekkorát csak bírtam. Angelicát védeni próbáltam, Winnie-t meg veszélyeztetni, de ki tudja mi lesz a vége. Illetve számomra majd jön a csontforrasztás, ez az egy biztos.

Megjegyzés: Angelica még írt volna előttem, amely hozzászólásban felért volna Winnie mellé. A továbbiakban a karakterem szempontjából az itt leírtakat megtörténtnek tekintem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Is-is. Mármint, befektetés miatt mindenképpen kellene most már egy telivér, de azt nem most akarom venni és nem innét, megvan rá a magam helye - vontam fel  a szemöldökömet kissé, majd mélyet szívtam a cigarettámból, mert kellett az a pillanatnyi hatásszünet. Az idő, míg végiggondolod a pillanatot, közvetlenül az előtt, hogy lassan kifújnád a levegőt és lehiggadnál végleg és teljesen. - Nem szeretnéd.
Nő. Túl nő ehhez, arról nem is beszélve, hogy nem iszik. Bonnie más véglet volt egy időben, előle csak elpakoltam az italokat, hogy neked ennyi elég volt, többet nem kapsz. Hattie magától legalább nem kezdett el inni.
- Nincs baj, csak furcsa téged ilyenben látni - böktem felé az állammal, főleg a ruhára, mert hát ezen kívül minden rendben volt vele. Ellenben szerinte én nem voltam - Wallace, én az idő nagy részében Bremzay vagyok. Csinálom a dolgom, hogy a családomnak ne kelljen. Eugén... vidámabb, de az üzleti világban nem él túl.
Ezt tapasztalatból tudtam, ott voltam ennek az egész szarnak a közepében, mikor összeomlottam idegileg, azt pedig még egyszer nem szerettem volna átélni. Sem a magánéletem, sem a karrierem nem alkalmas erre.
- Az arabok szeszélyesek... De szépek, csak a temperamentummal kell bírni. A nóniusz még sajátnak... hát - megvakargattam a tarkómat, majd szívtam egy mélyebbet a cigiből, mielőtt felnéztem Hattiere, de csak pár pillanatra. - Nem, nem vagyok jól. De nem ez a lényeg. A lovak miatt jöttünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

szombat este | |o

Meglepődésem minden bizonnyal teljesen kiül az arcomra, amikor azt mondja igenis létezik olyan szintetizátor, ami azt a hangzást fogja nekem visszaadni, amit én szeretnék. Elhiszem neki, hogy úgy van, ahogy mondja, ám mégis kicsit kételkedem. Ez túl szép, hogy igaz legyen, túl egyszerű, túl könnyű. A kinézeti dolgokról, meg a hozzá társított kellemes érzésekről, emlékekről viszont le kell mondanom mindenképpen. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de meg tudom tenni. Már valamennyire meg is tettem, csak ez most végleges búcsú lesz, legalábbis ami a saját hangszeremet illeti.
- Ó, ez nem is olyan nagy. Na és súlyban? Sima szintetizátor súly, vagy valami bűbájnak hála könnyű, mint egy tollpihe? – árasztom el újabb kérdésekkel a pantomim előadást tartó férfit. Könnyű lényegre törőnek lenni vele szemben, mivel eléggé szófukar. Ami elég érdekes egy boltban, hiszen általában lyukat beszélnek az ember hasába. Jó, ő a tulaj, nem neki kell eladni ezt a sok cuccot. Mindenesetre határozottan üdítő, hogy nem kell arra figyelnem, hogy kihámozzam a lényeget a szövegéből. Ugyanis csak azt mondja. Épp elég fejtörésre ad okot maga a problémám, na meg az, hogy tényleg fogalmam sincs mire számítsak a fura fazontól. Abszolút semmi. Ez egyrészt nagyon megnyugtató, másrészt meg a hátamon feláll tőle a szőr. És ezt így egyszerre.
És így ezek után vagyok képes a lehető leghülyébb módon kifejezni magam. Riadtan nézek rá, majd teljesen el is sápadok, amikor a furcsa szempár kereszttüzébe kerülök. Vagy egy szempárnak nem szokott ilyenje lenni? Mindegy, úgy érzem mintha legalább egy millió engem megfeddő tekintet szegeződne rám. Körbepillant a szobán, majd újra rám tekint, nekem pedig hirtelen megint sürgős elfuthatnékom támad. Mi van ezzel az emberrel, miért rémít meg ennyire miközben mégsem akarok menekülni? Érdekes, mintha nem is személy szerint tőle félnék, de akkor mégis mitől? Leszámítva azt, hogy továbbra is ilyen dolgokat mondok, amitől minden épeszű ember kijön a béketűréséből egy idő múlva. Na, őt nem szeretném úgy látni. Nagyon nem. Nagyon nagyon nem.
- Én, öhm, elnézést. Nem akartam megbántani. Úgy értettem …. csak … - hebegek elpirulva, majd egy hatalmasat nyelve próbálom valahogy megmagyarázni a dolgot. - … csupán arra voltam kíváncsi, hogy tud-e játszani rajtuk, és esetleg személyes tapasztalata is van a … nem … nem úgy értettem, hogy ne értene ahhoz, amivel foglalkozik … én … én … sajnálom.
Kezdek pánikba esni, de nem a szokásos pánikba, hiszen se lefagyásról nincs szó, se pedig valami fizikai dologról. Nem, ez szimplán az a fajta pánik, amikor rád szegeznek egy fegyvert és ha nem mondod ki a megfelelő szavakat – amikről fogalmad sincs, hogy mik is azok – akkor neked kész, véged. És tényleg úgy gondolom, hogy naná hogy ért hozzá, nyilván. Semmi nem utal ennek az ellenkezőjére, és ugyan miért ne hinnék neki?
- Ó, oké - mutat egy szintetizátort, az jó, ennek örülök. Ám ez egy tizedmásodpercig tartó érzés, ami elmúlik mialatt teszek egy lépést oldalra. Elindul felém ugyanis, de ügyet sem vet rám és … mi? Kimegy? Itt hagy egyedül? Döbbenten pislogok utána, ám meg is könnyebbülök rögtön. Végre elernyednek a megfeszült izmaim, a készenléti állapotnak vége szakad, és teljesen felszabadultan nézek körbe a helyiségben ismét. Majd az egyik üvegvitrinhez sétálok, hogy mosolyogva szemlélgessem a tartalmát. Nahát, pont ilyen rádiója volt nagypapámnak is!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Azt hiszem elaludtam ezen a ragyás könyvön, legalábbis biztos, hogy nem mentem ki az épületből és ültem fel egy unikornis hátára, amivel elrepültem volna a kínai nagyfalra. És pláne nem húztunk szivárványt magunk után. És ott se volt fogadóbizottság, ami arról tájékoztatott volna, hogy én valami rég elveszett hercegnő vagyok, és a herceg már nagyon nagyon vár engem. Ez tuti, hogy álom volt. Méghozzá annak is eléggé idióta.
Ülő helyzetbe tornázom magamat, hatalmasat nyújtózkodva nyomok el egy ásítást. Miért is jöttem ide úgy igazán? Aludni máshol is tudnék. Ja, nem, már tudom. Már tér is vissza az arcomra a furcsa kis mosoly, ami jelzi, hogy már pontosan emlékszem mindenre is. Gyorsan körbepillantok, de szerencsére senki sem pislog felém, senkit sem érdekel mivel ütöm el az időt. Mondtam már, hogy imádok idejárni? Azonban az egyik sorból mintha füstöt látnék szivárogni kifelé. Mi a fene? Valaki tűzzel játszik? Idebenn?
Felpattanok azonnal, bal tenyerem felett már ott lebeg a vízgömböm, ahogy haladok előre megnézni a füst kiváltó okát. Felemelem a karomat, tenyeremet – vízgömböstől – magam elé tartva, teljesen felkészülve arra, hogy a következő másodpercben már vízsugár áramoljon a tűzre. Ám megtorpanok, amint meglátom, hogy mivel is állok szemben. Vagy, még inkább kivel.
- Hát te meg mégis mi a fenét csinálsz? – fakadok ki prefektustársamnak. Az udvariasságom és a rám úgy jellemző kedves hangnem az úgy valahogy még álomországban lebeghet, vagy a meghökkenésem elnyomta éppen. Dani, cigizik, a könyvtárban. Értitek?! Dani, egy cigivel, a könyvtárban!! Valami motoszkál a fejemben a fiúval kapcsolatban, valami, amire emlékeznem kéne. De nem ígértem meg neki semmit sem, mégis mi lehet az, amivel tartozom hát?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Igazából a sajátod is befektetés is, gondolom. Csak nem pénz, inkább élet - billentettem oldalra a fejem még egy kicsit el is mosolyogva magam az orrom alatt, de csak befejeztem a szájjártatást. Egyelőre. Kényszerem van rá, valahogy jó hallgatóság vagyok ugyan, de mikor érzem, hogy nekem kell vezetni, ha hallani akarom, kénytelen vagyok csipogni. A kijelentését amennyire lehetett nem akartam kinevetni, de bizonyosan igaza van. Nekem ez ettől még nem ilyen komoly, azt hiszem csak az elveim tartanak, használok alkoholt mondjuk sütéshez, de nem magamban, az ételbe borítom. Sosem kapott el a hév, na. A cigit egyszer próbáltam, pár slukk, de ennyi. Nem volt kellemes.
- Nekem is, ne is mondd. Még a tükörnek se hittem el - ingattam is a fejem látványos csodálkozással, ami azért nem volt valódi, de próbálkoztam. Tény, hogy sokat látott, eleget járkálok, mikor tudok a lovardába, ezt nem ott hordom. A versenyeken pláne. A cukrászdában nem nézegetik az embert és így ebben szerintem ki is merült az, hogy lásson bárki. Vagy nem tudta hogy én vagyok! Volt, hogy évek után megkérdezte egy pasas, hogy nem jártam eddig ide. Addig minden évben ott voltam, csak lovas cuccban és legtöbbször apám oldalán, ott a nevelőanyám választott velem ruhát meg minden. Egyből más lett a fekvés. És miután kifordult ettől a gyomrom, megint leszoktam róla.
- Én szeretem Bremzayt, de most még hozzá képest is... csak fura - vontam vállat, mert ha szarul is néz ki, ahogy éppen felém nézett meg a korábbi diskurzus inkább nem mondatja ki magam, csak megemelem a kezeim megadóan, hogy elfogadtam, ha így, hát így.
- Szépek, igen. gondolom nem szépségért vásárolnál, de azért megéri őket végignézni. Van pár oktatóló meg egy-egy versenylónak szánt is, de ritkák, mert viszonylag gyorsan forgó eszközökként mennek - vontam vállat, mert annyira nem voltam benne mint ő vagy a szüleim, én a hallomásból építkeztem, és hittem ezekben. - Hát?
A kérdésre rá emeltem a tekintetem, de aztán csak jött a többi én meg meg is álltam. Ha kicsit is közelebb megyek minimum jön valaki, hogy kész a box, bár most nem arra figyelek, hogy tudjam. - Én nem csak. Azt mondtad nem vagy beteg - csattantam fel, mert emlékszem ám a kaszinósra. - Mondjuk nem úgy nézel ki, mint aki bevallaná, ha vele lenne...szóval... mi az igazi gond?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Túl vagyok életem első szárnyas-lovaspóló versenyén, ami eléggé durva volt. Sose hittem volna, hogy ilyen létezik, míg nem egy kedves ismerősöm fel nem világosított róla, aztán pár hét múlva bejelentette, hogy megyünk. Őszintén megmondom, hogy eléggé izgatott voltam, és, mint egy kisgyerek, úgy vártam a napot. Már korán reggel kimentünk a helyszínre, majd lement a verseny is, amit nagyjából tátott szájjal néztem. Egyrészt mert lenyűgöző volt amit ott műveltek, másrészt pedig volt köztük egy leányzó, aki még így is levett a lábamról. Meg nem mondom, hogy mi, de valami volt benne, ami miatt csak őt tudtam nagyjából végig nézni. Néha már oldalba is bökött Péter, mivel szerintem már-már feltűnő volt, ahogy csorgattam a nyálam. Én nem értettem egyet vele,  de azért másra is pillantottam olykor. Aztán a verseny végén csak felismert valaki, és meghívást kaptunk a partyra, amin az összes versenyző is ott lesz. Természetesen hülye lettem volna nemet mondani! Visszamentünk a hotelbe, összeszedtük magunkat, majd egy kis késéssel ugyan, de befutottunk a partyra. A felszolgálók pezsgőt és kis falatokat vittek körbe a díszes vendégség között. Az első utam a pulthoz vezetett és kikértem magamnak egy alkoholmentes pezsgőt. A pultos furán nézett először, de azért csak megkaptam amit kértem. Ezt követően azt a bizonyos lányt kezdem keresni, akit nem volt nehéz kiszúrni a tömegből. Egy széles mosoly terül el arcomon, majd miután jeleztem Péternek, hogy én most távozom, odasétáltam a lányhoz. Kicsit messzebb megálltam tőle, majd miután bátorságot merítettem odaléptem hozzá.
- Szia! Ugye te voltál az akinek köszönhetően nyertetek. Csak szeretnék gratulálni! Egy élmény volt nézni! – azt már nem teszem hozzá, hogy a versenyt is meg őt is. Ezt inkább megtartom magamnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Sajátot vállalni nagy felelősség, amit érdemes... átgondolni - ízlelgettem a szót pár pillanatig, mielőtt kimondtam volna. Mert az érzelmi kötődést jelent, ami nem minden esetben pozitív. Főleg nem olyanban, ahol nem ártana objektívnak és függetlennek lenni. Admirallal már vagy hét éve együtt dolgoztunk, múltam volt vele, az a kibaszott ló az életem. Nem tudna kevésbé érdekelni az üzlet jelen pillanatban.
- Ezt úgy mondod, mintha baj lenne azzal, ahogy kinézel - állapítottam meg, lassan kifújva a füstöt. Nem értem a nőket, néha még a legszebbeknek is megfordul az az abszurd gondolat a fejében, hogy "Ronda vagyok". Mi a faszom probléma van az agyukkal?
- Fura mi? Nem értem a problémádat - közöltem halálos nyugalommal, még csak rá sem nézve, mert így könnyebb volt. Edlerrel is ez volt anno a gond, hogy olyan rohadtul kotnyeles volt és egy idő után akarva-akaratlanul, de nem akartam neki többet hazudni. Most kezdem magam kissé hasonlóan érezni és még egy kicsit sem vagyok rá büszke, vagy nyugtat meg. Nem.
- Az oktatólovak jók, de abból is csak az idősebbek, a fiatalabbakat bele kell szoktatni, arra nincs időnk. - Többesszámban, nekem nem kell, hogy Bonnie hónapokig futtasson egy lovat, meg dolgozzon vele, mire képes megállapítani, hogy hajlamos lesz-e majd iskolalónak. A visszakérdést ignorálom, csak elnyomom a cigarettám maradványait, majd a szemem megforgatva torpantam meg, nagyot sóhajtva.
- Nem vagyok beteg... Nem tudok róla, hogy lenne betegségem - korrigáltam magam, mert egyik nem zárja ki a másikat, helyette inkább megfeszítettem az állkapcsom pár pillanatra, mielőtt ellazítottam volna. - Nehéz éjszakám volt. Ez minden. Mehetünk, vagy mindenképp megvárjuk, míg a családod jön ki érted?