Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Laura
Masa

Nem túl szép csípőből feltételeznem, hogy mindenki ismer mindent amit én, de általában csak úgy megtörténik, mint most is. Vele bólintok, szinte észre sem veszem, hogy így reagálom le mozdulatát. A múltkor amikor már nagyon-nagyon-nagyon fáradtan kocsikáztunk hazafelé anyáékkal a kalaptartón fekvő műanyag bólogatós kutyus mozgását kezdtem el utánozni akaratlanul is. Mögöttünk valami kamion jött, és egy csomó nyelven köszönések voltak ráírva az elejére, én pedig hátrafordulva igyekeztem minél többet felismerni, látóterem szélén viszont sajnos ott volt a figura. Mondanom sem kell, Márk vette észre az akaratlan mozgást, ki is röhögött rendesen.
- Óóó így mindent értek - mosolyodok el a természetfilmek említésére. - Én mindig mindent átkapcsoltam mesecsatornára - húzódik mosolyom vigyorba, majd egy pillanat töprengés után módosítok - azaz még mindig ezt teszem.
A családjával kapcsolatos többi megjegyzésre csak egy pillanatra felszalad a szemöldököm, de nem kérdezek bele, nem gondolom úgy, hogy ez most olyan fontos lenne, viszont a kuruzslónak nincs valami barátságos hangszíne... inkább nem akarok beletenyerelni semmibe. Hű, történelmi pillanatot köszönthetünk, és felismerek valamit? Aztamindenit neki. Ugyanezen indokból nem hozom fel a saját helyzetemet, nem kizárt, hogy egyszer sor kerül majd arra a beszélgetésre is, de nincs is rajtam semmi extra, szóval úgy nagyon nem erőlködök rajta, hogy beillesszem a beszélgetésbe. Nem elrejteni szeretném, véletlen sem, csak így jön ki a lépés.

Felkacagok arckifejezésén, és azt már meg sem mondom, hogy a készülő bájitalt is meg kell majd innom. Hát, arra nem tudom mi lenne a reakciója, ha már a mandragórára így reagál. Persze, nem volt túl kellemes, de így visszagondolva eltűnnek a rosszabb emlékek, és már nem is tűnik olyan hosszúnak az az egy hónap.

Ugrálásomat siker koronázza, és nem csak azt sorolom ide, hogy nem harapom le a kinyújtott nyelvem, hanem ezt is, hogy sikerül megérintenem egyet-kettőt, és ujjaim bele is süppednek kicsit.
- Ez de fura - szökik ki belőlem a nevetés, és megpróbálom elütni a kis labdacsokat, mint a röplabdát szokás, megfeszített tenyérrel. Ha nem sikerül, akkor nem is próbálkozom tovább, inkább elkönyvelem, hogy ennek a mágiának itt vannak a határai. Van ilyen, röpizni meg majd röpizek máskor.

- Jöhetnek - forulok felé, és kisterpeszben, széttárt karokkal várom a támadást. Ha igazán be lennék zsongva lehet még olyan bugyuta boxolós módon is rugóznék hozzá, mint az a régi videojátékokban szokása a karaktereknek. Most viszont inkább koncentrálok, rá is ugranék a hirtelen felém induló vízgömböcre, ha az nem váltana hirtelen irányt. Így fáziskéséssel fordulok utána, megpróbálva még beleérni, mielőtt túl messzire kerül. Ujjaim hegyével megint érzem azt a fura textúrát amit korábban is, majd ahogy egy fának csapódva szétpukkan és permetként a földre szóródik, fejem rögtön visszakapom Laura felé. Milyen jó, hogy előbb összeszedtem a harmatot, ha ez most lecsepegne a pálcikákra, bajban lennék - jut eszembe miközben kezem az érkező gombócok után hadonászik. Először csak egy jön egyszerre, majd kettő, én pedig újra és újra lelkesen vetem magam utánuk. Magasra ugrok amikor egy cseles darab a fejem felett igyekszik egérutat nyerni, de nem úgy van az kérem szépen! Laura hamar igazodik hozzám, nem ad lehetetlen kihívást, így sokat eltalálok. Amit nem, ott ciccegve bosszankodok, a lány meg csak nevet rajtam.

- Jó, elég, elég, hulla vagyok - támaszkodom meg térdeimen kipirosodott arccal, lihegve. Pár jéggolyó hemer mellettem a fűben, a régebbi darabok már jól láthatóan kisebbek, ahogy olvadásnak indultak. Amit eltaláltam, megkaptam így, és most felemelek közülük kettőt, egyiket a jobb, másikat a bal orcámhoz nyomom, hogy hűtsön.
- Köszönöm a játékot - hadarom el két szapora légvétel között, a jeget pedig átcsúsztatom a halántékomra. Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa... de jó.
- Ha nem valami mozgásképtelen tengeri csillag leszek, hanem mondjuk valami fürge bogár, majd viszonzom a játékot, és megtornáztatlak én téged - fenyegetem meg játékosan, fáradt végtagokkal. Arról majdnem megfeledkezek itt a nagy mókában, hogy Kedves bácsit is fel akarom még keresni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Laura a ma ura
a lila kviddicsmeccs után pár nappal

- Hoppá - kerekednek el szemeim a lány szavaira. Nála így volt? Mármint látta alsónadrágban vagy... nem, nem, fürdőnadrágra kérdezett ha jól emlékszem, valószínűleg arra gondolt. Arcom azért piros színben tündököl az akaratlan gondolata, hiszen épp az jár fejemben hol láthatta a fiút fehérneműben. De nem, nem, maradjunk a fürdőruhánál.
- Öhm, ti is voltatok fürdeni? - kavarodok ki valahogy gondolataim közül, és kérdezek rá a nyilvánvalóra. - És... és mit mondtál erre?

Hol elpiruva, hol csillogó szemekkel magyarázok, de nem tűnik úgy, hogy zavarná, hogy csak ilyen szűkszavú kis választ tudok adni. Tekintetem ellágyul, ahogy válasza megérkezik.
- El is hiszem - sóhajtok csak vele, és a tavacska említsére kicsit nekem is elterelődnek a gondolataim. Bár csak néhány pillanatra, azt azonban észreveszem, hogy ő is elmerengett. Kinyitom a számat, hogy valamit mondjak, de olyan álmodozó a tekintete, hogy nem szeretném megzavarni. Államat tenyerembe támasztom, ahogy felkönyökölök combjaimra, és úgy vizslatom a lány arcát. Hagyom, hogy fejben átélje az élményeket újra, tekintetem lassan pihen meg rajta fókuszálatlanul, miközben hallgatom az este csendjét. Figyelem a saját, és Laura lélegzetvételeinek hangját is, körmöm szinte némán topog az arcomon egyet-kettőt, de azt a pici zajt amit ad is inkább érzem mint hallom. Egy mélyebb lélegzeténél fókuszálok újra arcára, és megérzésem nem is csal, mert kiböki, ami még a levegőben lógott. Először csak meglepetten mosolyodok el, majd tenyereimet leeresztem, hogy meg is tudjak szólalni rendesen, ne csak összezárt szájú dünnyögést adjak válaszul.
- Gondolom eléggé zavarba jöhettél, én most hirtelen nem is tudom mit reagáltam volna - vonok vállat. Mármint persze, biztosan örültem is volna, de azt hiszem nem tudom mit kezdtem volna a váratlan helyzettel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Mikor nem érkezik helytelenítés, igazából nyugodtabban pakolászom a köveket, és úszom az árral. Észre se vettem, hogy mennyire befeszült a vállam, ezt most leengedem, ahogy társalgás alakul ki. Elvigyorodok Dimi bácsi mondatán, és helyeslően hümmögök egy sort.
- Kivéve ha velem szemben eszik valaki, onnan mindig hamar felállnak, mert elmegy az étvágyuk. Lehet a baracklekváros tejfölös tészta, vagy a pirosarannyal megkent mákos bejgli lehet az oka. - Úgy teszek mint aki eltöpreng a miérteken, és a két fiatal (mármint bocsánat Dimi bácsi, természetesen szintén nagyon fiatalnak tetszik lenni, de most na ők jobban) elkerekedő szemmel néz össze. Csak bólintok, hogy nem viccelek, tényleg ilyeneket szoktam enni, mire hitetlenkedve nevetik el magukat. Szépen megköszönöm a limonádét és a poharat is, és olyan szinten elkényelmesedek a helyzetben, hogy lassan lábaim is kalimpálni kezdenek alattam. Ez valami olyasmi lehet mint kutyáknál a farokcsóválás, ha megnyugszanak, csinálják, és mindenki tudja, hogy minden rendben van.

Kifejtem, hogy mennyire sajnálom, hogy a bagolykőben nem tanítanak több olyat amit a mugli sulikban szokás. Magyart, irodalmat, matekot, fizikát... de kijelentésem nem arat osztatlan sikert, azt mondják nekik még az is sok volt amit akkor kellett. Így csendben sajnálkodok tovább, majd kijátszom a köröm.
Felmerülnek a házak, a számon pedig meggondolatlanul rögtön kiszalad, hogy egy fában élünk. Illetve nem, már ugye nem, helyesbítek, most már csak olyan mintha az lenne. Nem is kell bőven kifejtenem, a tornnyal történtekről hallottak ők is. Vidámabb témákra terelődik a szó, elmesélem hogyan néz ki a lombok közötti rész, már csak hallásra is nagyon tetszik nekik. Szorgalmasan igyekszem a játékban, meg is lepődök amikor egyikük kijelenti, hogy ő akkor most igazából nyert. Öööh, meg nem mondom honnan gondolja, mert továbbra sem igazán látom a játék értelmét.
- Köszönöm a játékot - mosolyodok el azért, hiába nem tudom még mégis mit csináltam. Valószínűleg becsúszott nálam pár szabálytalanság is, de lehet látszott hogy semmi közöm a témához, és nem szúrtam el olyan nagyon, szóval nem szóltak rám.
- Nagy gond lenne ha hoznék valamilyen kártyát most? - nézek körbe bociszemekkel. Ha beleegyeznek kerítek két pakli franciát, majd csak az egyiket emelem fel, felajánlva az egyetlen kedvenc játékomat. - Kent-kupé?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Nem esik jól, hogy félbe kell hagynom azt a zenét. És annak sem örülök, hogy így, hiszen még annyi mindent szerettem volna mondani a fiúnak, mielőtt betoppannak a szüleim. Azt például említettem valaha, hogy kiskorom óta így szólít apu? Vagy azt, hogy egyáltalán mire készüljön, mire számíthat tőlük? Nem emlékszem, jézusom, nem emlékszem. Az lesz a szép ha teljesen felkészületlenül lép be az oroszlán barlangjába, ami sajnos eléggé valószínű. Csupán abban tudok reménykedni, hogy igyekeznek viszonylag normálisan viselkedni.
Kérdő tekintettel nézek vissza az ajtóból Thomasra, majd a kezében tartott csomagra. Majd újra rá. Meglep, hogy hozott valamit, először nem is értem, hogy miért meg, hogy kinek, de aztán bevillan ez a kis aprócska illemszabály-szerűség. Nem kommentálom a dolgot, túlságosan is feszült vagyok hozzá. A bemutatás jól sikerül, apám is elmosolyodik a határozott fellépés láttán, közli, hogy ő is örül, hogy végre megismerheti, ám meglepődik ő is az ajándék láttán. Komótos mozdulatokkal veszi ki a zacskó tartalmát, megszemlélve azokat, majd szigorú kifejezés költözik az arcára, ahogy hozzám fordul.
~ Te mondtad … ? ~ érkezik a kérdése, mire azonnal megrázom a fejem. Ó nem, ehhez nekem semmi közöm. Biccent egyet, majd visszafordul Thomas felé és hümmög egyet. Nem bírom én ezt a feszültséget, fogalmam sincs, hogy mi járhat a fejében apumnak, így inkább bevetem a kétkezi munka ötletét. Bármit, csak lekössön. Igazából azt akartam ám mondani, hogy elkezdek megteríteni, de persze ezt sem úgy sikerült. Mindegy. Csupán fél füllel hallgatom a barátom válaszát a kérdésekre, a hanglejtéséből tudom, hogy pozitív dolgokat mond. Igazán diplomatikus. Egy apró elbizonytalanodás van benne csupán, erre felkapom a fejemet. Jaj dehogy akarom én megnézni a boltot! De várjunk, miért kérdezi meg apu, hogy láttuk-e? Hol volt ő?
~ Remek-remek. Akkor akár rá is nézhetnétek pár dologra, meg Kölyök, kifogytunk a spéci ékszerekből, összedobhatnál párat. Azt nem mondom, hogy vedd is át egy kicsit a boltot, pedig anyád örülne neki, egész délelőtt ő tartotta a frontot. Boriska néninek kellett kiszállítanom a szokásos gyógyvízéből ~ tipikus Apu. Válaszul csupán hümmögök egyet, nem most fogok belekezdeni egy újabb értelmetlen vitába. Már-már azt hiszem, hogy figyelmen kívül hagyja a fiú válaszát, de mivel én nem reagáltam neki, így újra hozzá fordul. Alaposan szemügyre veszi a fordító medált, amiről ő ugye nem tudja, hogy az, de azt hálistennek nem kommentálja. Pedig nagyon nincs oda a vallásokért. Megnehezíti az emberek rászedését, ha hisznek ilyesmikben.
~ Jól van fiam, jó ízlésed van ~ - mutat rá az asztalra kipakolt borra és csokira, miközben elismerő tekintettel nézi a fiút aprókat bólogatva. Éppen az utolsó helyre lépek, hogy letegyem az evőeszközt, amikor ismét hozzám fordul.  ~ Neked is Kölyök. Udvarias, jól nevelt a srác … gondolom igazi kis gentleman, mi? ~
Megdöbbenve bámulok apám kérdő tekintetébe, majd pislogok párat, ahogy észreveszem a lényeget. Megnyugszom, végre valahára, kicsit enyhül a bennem lévő feszültség, és ez jól láthatóan ki is ül a vonásaimra. Apám elégedett, az alapján amit eddig látott. Őszintén szólva arra számítottam, hogy egyszerűen levegőnek fogja nézni, vagy elkezd belekötni mindenbe, ahogy velem szokta tenni. Azt nem mondom, hogy teljesen normálisan viselkedik, de ennél jobb úgysem lesz.
- Igen – válaszolom egyszerűen a barátomra mosolyogva, majd a tálalószekrényből kiadogatom a poharakat. A hűtőből előveszem a Budapest ragut tartalmazó lábast, alágyújtok gyorsan. A rizst a mikróba dobom megmelegedni. Kavarok egyet a tűzhelyen fortyogó ételen, majd kiveszek belőle egy kis kanállal, hogy megkóstoljam. És már nyúlok is pár fűszerért, mert ezt így túl erőteljesnek találom. Pár olasz zöldfűszer tompítja majd az ízét.
~ Nincs benne erőspaprika, ahogy kérted ~ szólal meg köszönés nélkül a konyhába lépő nő. Lassan felé fordulok, nézem a markáns vonásait, hosszú barna haját, állandóan komor tekintetét. Csupán pár másodpercig néz engem, és már siklik is tova a pillantása Thomas felé. Azonnal kiül anyám arcára a rosszallás. ~ Üljön csak le fiatalember. Laura, te elfelejtettél mindent abban az iskolában, amit tanítottunk neked? Nem dolgoztatjuk a vendéget ~ mondja anyám, ellentmondást nem tűrő hangon, ám rámosolyogva a barátomra. Összeszorítom a számat és csak biccentek Thomasnak, hogy nyugodtan tegye, amit kér tőle. ~ Elnézést, be sem mutatkoztam. Juhászné Takáts Hajnalka vagyok, Laura anyukája. Lányom, mélytányért nem vettél elő? Levest is eszünk, benn van a hűtőben, nem kell melegíteni. ~
Elzárom még a gázt, majd gyorsan befejezem a terítést, és kiveszem a hűtőből a levest. Megkönnyebbülve ülök le végre a fiú mellé, a mozdulat közben egy pillanatra hozzáérek a vállához. Ez a kis apró érintés is sokat javít a kedélyállapotomon. Apám felénk löki a merőkanalat, amit egy másodpercnyi tétovázás után meg is fogok.
- Szedjek neked? Gyümölcsleves – kérdezem meg a barátomtól, rámosolyogva. Hallom a szüleim felől érkező szusszanásokat, és rájövök, hogy tesztnek vetettek alá. Miután mindenki tányérjába kerül a kellemesen hideg levesből hallgatásba burkolózunk. Nem szoktunk beszélgetni, sőt igazából együtt enni sem. Rá-rápislogok Thomasra, hol mosolyogva, hol picit bocsánatkérően grimaszolva. Ez van, ilyen a családom.

/400. hsz   /

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nézzük a helyzetet általánosan. Olyankor még a pólós cuccomban piszkálom ki a törmeléket a kis drágám patkóiból ahelyett, hogy itt lennék. Egy másik esetben, ha mégis megjelenek, meg szoktam úszni, hogy hirtelen szembesüljek vele, hogy szocializálódtam. Ezzel amúgy nincs is bajom, szeretek beszélgetni, a szám is elég nagy - amire mondják is hogy előny - ettől még reálisan a meglepetés ereje tud tockost adni.
- Ezt örömmel hallom, az új emberek mindig a legjobbak. Ha engem kérdezel túl sok itt a besavanyodott alak, akik már nem tudják értékelni a sportot, csak ezt - tártam el a kezeimet, majd kicsit el is nevettem magam a végén. Nem akartam én semmi komolyat borogatni, azt hiszem a meccs utáni frusztráció még dolgozik, na, ezért lehet, hogy ilyen rosszul állok a partik ezen részével. Lassan el is eresztettem a gyümölcsleves poharat magamtól és a kezeim felszabadultak, hogy második szájként mozogjanak. Néha mutogatok, lelkesebben, mint kéne. Most csak viszonoztam a gesztust és kezet fogtam. - Harriet Wallace, örvendek Emir - még kicsit billegtem is, mintha muszáj lenne. Igazából csak nem tudom a velem szemben állóval mi a helyzet. Én könnyen csinálok viccet abból is, ha nem vagyok elég udvarias, meg abból is ha túltolom. Szar vicceim is vannak.
- Nem, köszönöm, hamarosan szerzek utánpótlást, nem élek az itteniekkel. Márhogy alkohol, nekem a mentes is az, duh - vontam vállat, mert nem hiszem hogy csak az ízért járkálnék egy martinis pohárban valami koktéllal, ami csak szirup. Máskor egész nap azt kóstolgatok, nem hiánycikk. - De a tiéd látom utánpótlásra szorul majd, mi is... - kérdeztem rá kicsit hunyorítva a pohárra. Pezsgős, nyilván ehhez idomul, de láttam már ilyenben borkoktélt is!
- Tessék? - kérdezek vissza, de elkezdek nevetni, ami azt hiszem egy önégetésnek simán elmenne. - Ühm, ami azt illeti minden versenyen állandó partnerem van, ő most odakint vár, hiába a nagy szerelmem, van ez a hülye szabály, hogy a lovaknak már a kocsikban a helye - mutattam is kifelé a nagy ablakon, ahonnan némileg rájuk lehetett látni. A lovam a társam, jó hosszú ideje. - De mindig elkísér valaki, most sem jöttem egyedül. Változó éppen ki, barátok, szponzorok, aktuális próbálkozók, talánok vagy remények, mikor mi - vonogattam a vállam, mert mai azt illeti ezt így is vettem. Fogalmam sincs mióta nem volt két egymás utáni verseny, ahol ugyan azt érdekeltem volna, elég durva. Jó, egy alkalmat tudok, illetve egy embert, aki már kettőn biztosan megjelent, de... nem ennek élek. - És te, egyedül érkeztél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tekintetem végigköveti az öngyújtó útját. Magamban, egy igazán akaratlan gondolat erejéig még értékelem is a fém, mugli eszköz felbukkanását - egy időben a bátyámmal ajándékoztunk ilyeneket egymásnak, különösen ünnepnap sem kellett hozzá, elég volt meglátni egy különlegesebb darabot, hogy pár nap múlva a másik gyűjteményében kössön ki. Ez a szokás igazából még most is él, épp csak a gyakorisága csappant meg - egy idő után kifejezetten nehéz olyat találni, ami még nincs meg. Sötét íriszeimen visszatükröződnek a kipattanó szikrák, arcom redői egy egészen halvány, nosztalgikus mosoly árnyékába rendeződnek, ahogy egészen belebambulok a mozdulatba - végül a doboz felé billenő fej ragad vissza.
- Kösz - kissé előre dőlve, kinyújtva jobbom húzok ki egy szálat. A szűrő vége felfelé billen, ahogy egy fél mozdulattal, kissé megemelem azt, mielőtt ajkaim közé fognám - ezzel is aláírva az előbb elhangzottat. Elhúzva szám széleit tapogatom meg zsebeim, végül kinyújtva bal lábam, leheletnyit előrébb csúszva veszem elő a saját, szélein és sarkain határozottan kopott gyújtót. Oldalra billentve fejem, tekintetem a lángon tartva szívom meg a szálat, majd ujjammal lecsapva a gyújtó fedelét fordulok vissza felé.
Könyököm megtámasztva az asztal szélén támasztom halántékom behajtott öklömre, amíg cigit tartó karom, a szálat magát eltartva, térdemen tartom meg. Ahogy beszélni kezd, értetlenül vonom össze szemöldökeim - ez végül is az után sem változik, hogy befejezi a mondatot.
- Az animágusok nem öröklik a képességet - a természetes környezetemben egészen biztosan követné ezt a félbeszakítást egy egészséges, férfias tarkón vágás követné - ettől igazság szerint már ott sem tartanék, hiszen egészen természetes reakció, szóval most sem aggódom túl.
- Mi a formád? - kérdőn vonom meg szemöldökeim, miközben újra beleszívok a szálba.
Igazság szerint ha kígyó lenne sem tartanám elképzelhetőnek, de hát ki tudja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU meg a SZÜLŐK
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Felkészített-e a lány arra, ami rám vár? Egyáltalán nem. Az ismeretlenbe megyek, átlépve a kis külön részlegének küszöbét. Hogy fel tudott volna-e készíteni? Kétlem. Talán jobb néha, ha fejest ugrasz valamibe. Nekem biztos. Ha már előre tudom, mire számítsak, annyit bonyolítom magamban az egészet, míg a végén teljesen ráfeszülök.
Nem igazán veszem észre, hogy talán gondot okoztam az ajándékommal, mert miután átadom, nem figyelem ám árgus szemekkel, mit szól hozzá az apuka. Az oké, hogy Lauhoz odafordul valamivel, ám nem tudom hová tenni. Nade megyünk is készülődni az ebédhez. A közben folyó beszélgetés alkalmat nyit rá, hogy ismét beletenyereljek valamibe. Nem tudtam, hogy a bolt tabu. Igazából az a helyzet, hogy mesélt bár a szüleiről barátnőm, eléggé összefolyik minden. Inkább az érzés maradt meg bennem velük kapcsolatban. Az, hogy megérik a pénzüket. Csak most kezd előjönni pár konkrétum, ahogy meglátom a lányon, hogy pl. talán mégsem akarná megmutatni az üzletet. Összevonom szemöldököm és az édesapjára nézek. Spéci ékszerek? Beállni dolgozni? Nem szólok semmit ezekhez, látszani sem látszik rajtam semmi, csak egyikükről másikukra vándorol tekintetem, miközben folytatom a terítést.
Rámosolygok a férfira, amikor elismer az ízlésem miatt. Magamhoz képest kissé erőtlen ez a mosoly, mert picit zavart vagyok, viszont valakinek, aki nem ismer engem, végtelen kedvesnek és jelentősnek hat. Ahogy aztán a lányának kezd el dícsérni engem, szemérmesen lesütöm a szemem és pakolom tovább csöndesen az evőeszközöket. Éppen csak Laurára sandítok, ahogy helyesel a velem kapcsolatos elképzelésekre. Éppen befejezem aztán az asztalt, amikor megérkezik a negyedik fő. Mosolyogva rátekintek és rögtön bólintok is neki, hálásan a helykínálásért. Kicsit ide-oda nézek köztük, ahogy rászól a tüsténkedő konyhatündérre. Kezet nyújtok aztán a nőnek, most, hogy nyitott felém a bemutatkozással.
- Thomas Middleton - adok teljes nevet a teljes névért cserébe. - Szerettem volna segíteni - nyugtatom meg afelől, hogy nem fogtak be engem semmire, örömmel tettem. Viszont eléggé elengedem különben a fülem mellett azt, ahogyan beszél a gyerekével. Úgy érzem, ez nem tartozik rám. Mintha belelesnék egy család életébe úgy, hogy éppen nem kéne. Elzárom magam. Valószínűleg ezzel mindenki jobban is jár így. Tétovázok még kicsit, barátnőm felé pislogva, biztos meglesz-e már a többivel egy maga, ám úgy látom, én itt már csak láb alatt lennék, szóval leülök, ha egyszer már az anyuka intésével megtudtam, melyik lett nekem szánva. Rámosolygok a végre valahára mellém kerülő szőkeségre.
- Kérek szépen egy kanállal - bólintok és csak azért szerénykedem, mert nem igazán ettem még ilyet, ott hagyni pedig nem akarnám. Inkább repetázom majd, ha annyira ízlik. Mikor már mindenkinek van a tányérjában, emelem fel kezem az asztalról homlokom felé, ám még a mozdulat elején megállok. Nem vagyok biztos benne, hogy kéne-e ezt most. Azonban hiába nem az én otthonomban vagyunk, nem az én családommal, ez bensőséges környezet. Csak étteremben és hasonló, nyilvános helyeken nem imádkozom nagyobb étkezés előtt. Szerintem nem esne jól nekem, ha most nem tenném. Úgy döntök inkább tehát, nem csinálok felhajtást belőle. Keresztet vetek, összefűzöm kicsi ujjaimat, nézem a levest, míg elhangik bennem az ima, ismét kereszvetés és már fogom is a kanalat, körbemosolyogva. Mivel látom, ők nem azok a kifejezett asztalnál társalgók, én sem forszírozom. Különben egyáltalán nem zavar. Mindössze azt engedem meg magamnak, hogy elismerően hümmögjek és bólogassak, illetve kérjek is még egy fél kanállal. Jól esik, milyen hűs ez a gyümölcsös fogás. Tudnék venni én is, csak úgy sejtem, a végén még a lány kapna érte. Ugyanezen okokból nem kelek fel összeszedni a mélytányérokat sem meg egyáltalán, a továbbiakban nem nyüzsgők úgy, mint eddig. Lau kezére adom, amit tudok, ám igyekszem nem pattogni. Ízlik nagyon a ragu is, noha azt valamivel lassabban eszem és néha a számon át lélegzek kicsit. Valóban nem erős, amiért igazán hálás vagyok, viszont fűszeresnek tényleg fűszeres. Sokat fogok inni utána.
- Igazán finom volt minden, köszönöm - biccentek, inkább ránézve mindenkire picit, mert fogalmam sincs, melyik kinek az érdeme. Erős tippjeim persze vannak. Ahogy így körbepillantok, az apukán valamivel hosszabban ott marad a tekintetem. Nem hiszem, hogy feltűnő lenne, csak most jövök rá, mi az, ami miatt főleg nem igazán van most felszínen a rosszallás bennem: Laut látom benne. A szemei, a vonásai, egy-egy mozdulata, mind őt idézik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Meglepő módon a tegnap estét most otthon töltöttem. Egyedül. Tudtam, hogy Robinak - akármennyire is tagadja - ez a meccs nagyon is fontos volt. Egy élő legenda a sok itteni kviddicses számára, és most élesben kell előttük játszania. Na nem mintha féltettem volna, mert egyáltalán nem. Ha veszít is, azt elbírja az egója, majd másokat hibáztat érte. Viszont nem bírtam újra meg újra meghallgatni, ahogy az egyes cselezéseket magyarázza nekem, és közben hol egyik, hol a másik csapatot szidja.
Viszont a meccsre képtelen voltam kimenni. Életemben csak egyszer próbálkoztam meg ezzel, és akkor is majd'hülyét kaptam a játék stílusán. Egy iskola vagyunk, az Isten szerelmére. Azonban mostanra már sikerült elfogadnom annyira, hogy ha valaki felhozza a témát - lásd Várffy -, akkor ne kezdjek azonnal vérre menő vitát csapni. Viszont hogy újra lemenjek egy ilyet megnézni, az hótziher, hogy nem fog bekövetkezni.
Így történt, hogy majdnem utolsó emberként tudtam meg, hogy Robi a gyengélkedőn végezte. Mikor az egyik kollégám elmondta nekem, akkor kikerekedett szemekkel néztem rá öt percig, mert nem akartam elhinni, aztán pedig máris rohantam végig a fél iskolán.
Mire odaértem, már ébren volt. Pár szót váltottam a nővérrel, de nem sok jóval kecsegtetett. Az ágyához sétáltam, és megfogtam ép kezét. Leguggoltam az ágya mellé, és aggódva néztem rá. - Szia - mosolyogtam lágyan. - Hogy vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem jött, mert nem jöhetett. Megkapta ugyan Henrik levelét, melyet egy ismeretlen bagoly juttatott el a találkozóponthoz, azonban szorult helyzetéből adódóan lehetetlen lett volna, hogy mindent hátrahagyva Romániába menjen. Ha őszinte akarna lenni, tulajdonképpen a mostani időpont sem megfelelő, éppen csak azért lehetséges az utazás kivitelezése, mert jócskán napfelkelte előtt érkezik meg.
Ahogy a Rezervátumba ér, komoran pillant végig rajta. Az ereiben csordogáló vér is mintha megfagyna egy pillanatra, hisz a fekete mágia beférkőzik bőre alá, érzi a jelenlétét. Erős varázslattal van dolguk, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy tudomására jutott, alig pár napja halt bele az egyik sárkány a fertőzésbe. Sajnos tudja, ha korábban jött volna sem menthette volna meg az életét. Ezek a hatalmas állatok jóval szívósabbak, mint kisebb társaik vagy akárcsak egy ember. Csodálatra méltó a nagyságuk és kitartásuk, mellyel emelt fővel képesek átvészelni ezt a borzalmat. Némán lépked az épület felé és bár termete jóval alacsonyabb, mint a rezervátumban dolgozóké, mégis nagyobb feltűnést kelt, mint azt az ember gondolná. A maga kényelmes tempójában, megfigyelve a helyet lépdel egyre közelebb, mígnem megpillantja Henriket egy nő társaságában, aki feltételezhetően a Rezervátum vezetője. Bár megszólítja egy lótifuti, válaszra sem méltatja, egyenesen a páros felé veszi az irányt, akik láthatóan már várták. Szavait a férfihoz intézi először.
- Henrik, barátom - tenyereit összeérintve enyhén meghajol előtte, majd kezét nyújtja. Zord arckifejezését némiképp lágyítja a formálódó mosoly, amit az üdvözléshez mellékel. Csak ezután fordul a szőke felé. - Hölgyem. Remélem, hogy tudásommal a sárkányai javát szolgálhatom - Jianyu meglehetősen távolságtartó és bizalmatlan. Nem Ophelia tehet róla, hanem sok év tapasztalata és a jelenlegi kaotikus helyzet, mely nemcsak Kínát sújtja ezek szerint, hanem Európát is. Egy ilyen esetnek sohasem szabadott volna megtörténnie, s a tény, hogy ázsiai fekete mágiát ilyen messzire hoztak, semmi jóval nem kecsegtet.
- A legrosszabb állapotú sárkánnyal kezdenék - tekintetét Henrikre fordítja, gondolván ő a vezetője az itteni ténykedéseknek. S mekkorát téved! - Mivel hónapok teltek el, talán már elkéstünk a gyógymóddal, azonban a legutolsó fertőzöttek számíthatnak a teljes gyógyulásra - komor arcán egy kis derű mutatkozik meg, miközben a magával hozott szütyőt veszi le válláról. Abban van minden, ami most kellhet nekik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Csajozz úgy, mint Vajda Ricsi!
Sosem szép dolog elbukni egy fogadást, főleg, ha nagyon benne vagy a sikerbe, meg a nyerő szériába. Azt hiszem, a kártyát próbálom így ignorálni az életemből, főleg mivel nemrég nyílt egy hely, ami arra alkalmas, hogy elbukjam minden megtakarításom, vagy lecsukjanak, ha zsigerből számolni kezdem a lapokat. Erről nem tehetek, berögzült. Fogadásokat kötök. Semmi pénz, csak a jóöreg szivatást. Szivatjuk egymást mindennel, amivel csak lehet, és párszor ebbe a vendégeinket is belevonjuk. Persze nem sokszor, azért mi is szeretnénk, ha még lenne forgalmunk. De mondjuk azt eléggé szeretik, amikor részesei lehetnek a megvicceléseknek és elbukott fogadásoknak.
Ebből a bevezetőből már mindenki kitalálhatta, hogy mi történt. Igen, elbuktam egy elég tutinak tűnő fogadást. Biztos voltam a sikerben, és mi lett a vége? Bumm, szívtad! A fogadást bukónak azt mondtuk, úgy kell csinálnia, mint ahogy a kampányidőszakban ifjabb Vajda Richárd járt el. Neki is bejött, még nekem is bejöhet. Éppen ezért most egy hatalmas csokor vörös rózsa és a legszebb öltönyöm kíséretében járom az utcákat, és osztogatok minden nőneműnek egy-egy virágot és mondok egy-egy bókot. Az arány eddig egész jó, csak három férj/barát/vőlegény fenyegetett meg halálosan. De hatan mondták, hogy még nem próbálták a pizzériát, de beugranak egyszer. Kettős a mérce jelenleg.
- Szerintem nincs még egy ember a világon, aki ennyire gyönyörű szemeket kapott az angyaloktól, mint te.
Nyújtom a szökőkút mellett álló fiatal nőnek a rózsámat, remélve, hogy nem öl meg. Egyedül áll, egyelőre nem látok felém fújtatva közeledő férjet. Még az is lehet, hogy szerencsém lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Elcsípem a furcsa pillantást a barátom részéről, és rögtön fel is jegyzem magamban, hogy ezekről majd még szót ejtünk, ha már kettesben leszünk. Igazából egyáltalán nem kerülendő téma a bolt, sőt az sem gond, ha meg szeretné nézni. Csak pont az ilyen kijelentések és kérések miatt gondoltam volna úgy, hogy kihagyjuk. Mert tényleg nem azért jöttünk most ide, hogy mint valami kis manó nekiálljak ékszereket készíteni, rátukmálni emberekre mindenfélét…igaz, hogy ezt nem tettem soha sem. Azt adtam nekik, amire tényleg szükségük is volt, ami tényleg hatott is az emberek bajaira. Ezért voltak annyira speciálisak. Mert személyre szabott. Most, hogy még konyítok is valamit a mágiához meg a gemmológiához, így nem nehéz rájönni, hogy apám arra utal, hogy bűvöljem meg őket. Vagy a vevőket, neki aztán édesmindegy. Csak sok profitot hozzon. Talán majd zárás előtt megnézzük mi is a helyzet ott, akkor már úgyse szokott rászedhető vevő lenni.
A hideg gyümölcsleves az most zseniálisan jó ötlet volt anyámtól, mondanám hogy ráérzett valamire, de eléggé valószerűtlen. Szüleim persze figyelik minden mozdulatunkat, nem feltűnően ugye, de ránk pillantanak elég sokszor. Azon, hogy kiszolgálom a barátomat összemosolyodnak, ezen nem is lepődök meg. És azon sem, ahogy döbbent pillantásokat váltanak az imádkozó fiú láttán. Ők nem zavartatják magukat, már rég kanalazgatnak, én azonban várok. Apám rám néz, én pedig rezzenéstelen tekintettel nézek rá vissza. Igen, imádkozik, igen megvárom, amíg végez. Mi ezzel a gond? Semmi? Jó, én is úgy gondoltam.
Amikor végzünk összeszedem a tányérokat, berakom őket a mosogatóba, majd kirakok még pár innivalót az asztalra és visszaülök a helyemre. Egy ideig még ejtőzünk az asztalnál ülve, szüleimnek még van egy kis idejük, mielőtt vissza kell menniük. Én pedig várakozva pillantok hol az egyikükre hol a másikukra. Nos, mikor kezdünk bele a témába? Kisvártatva apám megköszörüli a torkát, én pedig felkészülök lélekben.
~ Lil írt neked, de ezt már tudod. A dohányzóasztalon van a levél, a magazinok alatt. Nekünk most vissza kell mennünk dolgozni, ha kedvetek van majd benéztek úgy is. A többit majd megbeszéljük késő este. Gondolom úgy is te alszol itt kint, Kölyök ~ elhangzanak a lényeges dolgok, amikre majdnem végig bólogatok. Az utolsó kijelentésre húzom csak fel a szemöldökömet és rázom meg a fejemet.
- Nem. Senki sem alszik kint – mondom határozottan. Anyám elkerekedő szemmel hebegve néz rám, hogy de hát, azt még is, hogy gondolom, gondoljuk, de apám elhallgatatja egy intéssel. Kicsit félrebillenti a fejét, ahogy olvasni próbál bennem. Határozottan nézek rá vissza, ez nem vita tárgya. – A szobámban fogunk aludni, beviszem a matracot is.
Jelentem ki, és egy bólintással elfogadásra is kerül a dolog. Apám még dünnyög egy olyat, hogy végül is, én tudom mit akarok, neki aztán édes mindegy. Aztán felállnak és egy gyors elköszönéssel már ki is lépnek a házból. Leengedem a vállaimat, és hangosan fújom ki a levegőt. Ezt is túléltük.
- Húh, bocsi, ők tudod, hát eléggé … szóval .. ilyenek – fordulok Thomas felé immáron teljesen visszatérve a megszokott önmagamhoz. Egy darabig még elbeszélgetünk az asztalnál mindenféléről. Szándékosan nem kérdezem meg a benyomását a szüleimről. Majd megbeszéljük, hogy inkább menjünk be hozzám, ott azért kellemesebb a légkör, és Benito is valószínűleg már ébren van. A szülőanyám levelét felmarkolom befelé menet. Amint beérünk a szobába becsukom magunk mögött az ajtót, most már tényleg bekapcsolom azt a rádiót, és helyet foglalunk a cica mellett. Aki persze, hogy Thomast részesíti előnyben. Leteszem a levelet az ágyra, majd később elolvasom.
- A szüleim teljesen elfogadtak téged, tetszel nekik. De ugye nem baj, hogy … szóval nem akartál volna szeparálódva aludni, nem? – tudakolom picit szemlesütve. Én nem szeretném, és ha eddig lehetőségünk rá, akkor mindig egy szobában aludtunk, közel a másikhoz. Feltételezem, hogy ez most sem lesz másképp. De lehet, hogy ő másképp gondolná? Ezen tépelődve nyúlok oda a hátára henteredő macskához, hogy megsimogassam a puha pociját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU meg a SZÜLŐK
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Kellemes üldögélni még ebéd után kicsit az asztalnál, az innivaló meg főleg jól esik. Az sem zavar tényleg egyáltalán, hogy csöndben vagyunk. Szeretek csöndben lenni, akármilyen hihetetlen is lehet ez azok számára, akiknek általában lelkendezve mondom a magamét mindenféléről. Nekem csak az a gond, ha valamilyen feszült némaság ül a társaságra, ez viszont nem az.
Eltekintek az apa által említett dohányzóasztal felé, ahogyan előkerül az a téma, amiért végülis Lau hazalátogatott. Bólogatok kicsit, tudomásul véve, hogy indulniuk kell. Meg az alvásos dologra is. Ugyanis hirtelen azt hiszem, én lettem kölyökként megszólítva és nem állt szándékomban azon vitatkozni a barátnőm szüleivel, hogy márpedig én bent fogok vele. De nagy homlokráncolva csak ráébredek, őt akarták kitessékelni. Mondjuk ehhez sem szóltam volna semmit, hiszen ezt nekik kell eldönteniük. Megint kissé elzárkózó üzemmódra váltok. Mint aki itt sincs. Rendelkezzenek velem, ahogy akarnak. Nekem bárhogy jó. A szőkeségre kapom aztán tekintetem, amikor ellentmondást nem tűrően közli, mi lesz. Nyelek egyet és lehajtom a fejem kissé, innen pislogok az eseményekre, a szava bentszakadt anyára, a lányával farkasszemet néző apára. Végül szétszéledünk, biccentek nekik elköszönésül és nézek még utánuk egy darabig.
Megrázom a fejem Lau szabadkozására. Nincsen semmi baj. De ha lenne is, ő mit tehetne róla? Igyekszem felvenni a beszélgetés fonalát, bár nem vagyok a toppon. Visszavonulunk a lány berkeibe, ahol az ágyára kényelmesedünk. Hátam a falnak vetem, térdeim felhúzom és arcomon lágy mosollyal cirógatom Benitot. Értetlenül figyelem, ahogy gazdája félreteszi a levelet. Nem olvassa el?
Szóban nem reagálok semmit arra, hogy meglátása szerint a szülei rendben vannak velem. Csak egy apró "ó"-zás után jobban elmosolyodva bólogatok. Igazából eszembe se jutott, hogy ne fogadnának el vagy ne tetszenék nekik, vagy hogy számítana bármit, teszik-e. Ettől függetlenül persze mégis jobb, hogy így van. Gondolom. Már csak a békesség miatt is. Áthelyezkedek törökölésbe.
- Hát... - vágok kissé bizonytalan képet a kérdésére, aztán lenézek a csodacicára, aki kihasználva helyzetváltoztatásomat, peckesen átlépdel combomon és bevackolja magát a lábaim alkotta fészekbe. Simogatom itt tovább. Kedves, lélekerősítő a dorombolása. - N-nem. Végülis nem - adok nem túl meggyőző választ, ám meg nem igazán magyarázom. Igazából nem jut eszembe, hogy kéne.
- Mikor akarod megnézni? - terelődik pillantásom ismét az ominózus levélre. Nem sürgetem, vagy ilyesmi, csak hát végülis ezért jött most haza és gondolom, érdekli. Nem akarom feltartani ebben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Őszintén szólva fel se merül bennem az, hogy mégis hogy néz ki az egész jelenet. Mert ugye hát a szüleim szempontjából tényleg az lenne a leglogikusabb, ha nem egy légtérben aludnánk a barátommal. Nem azért, amiért a korunkbeli fiatalokat szoktál elszeparálni. Nem, azért, mert pontosan tudják, hogy milyen gondjaim vannak, és azt is nagyon jól sejtik hogy nem szűnt ám meg a probléma egy pillanat alatt, csak azért mert együtt vagyunk Thomasszal. Így nézve valóban teljesen ésszerű a dolog. Vendéget meg nem pakolunk ki aludni olyan helyre, ahol rendszeresen mászkálnak. Értem, hogy jutottak erre a feltételezésre. Csak hogy nekünk azzal nincs bajunk ha egy légtérben alszunk, vagy közel egymáshoz. Semmi bajunk vele, de tényleg, sőt. Anyám reakciójával én sem foglalkozom különösebben, itt apám az, aki jobban belelát a dolgokba. Jelen esetben belém. Érti és látja, hogy tényleg felesleges erre több szót fecsérelnie, felesleges megjátszania az aggódó szülőt. Nem lesz gond, semmiféle. A matrac említése meg aztán végképp megszüntetett benne minden esetleges ellenérzést. Jól megleszünk. Nekik egy gonddal kevesebb, nem kell kerülgetniük senkit se.
Nekem nem igazán számít, hogyan vélekednek a szüleim Thomasról. Viszont úgy éreztem, hogy talán nem árt tudatni vele, hogy jól sikerült a bemutatkozása, mert azért ez mégis csak jó érzéssel tölti el az embert. És nem biztos, hogy le lehet róluk olvasni. Az, hogy én le tudom az egy dolog. Meg most már ő is. Amit viszont nem tudok, de nagyon nem az az, hogy miért válaszolja azt, amit.
- Nekik sincs ezzel bajuk, csak hát … meglepő volt nekik igazából a kijelentésem. De, Apu amúgy is tudja, hogy … szóval … nem mondtam volna ha nem lenne teljesen rendben a dolog. És nem … feltételez semmit se, ismer ugye engem. Meg … ugye te úriember is vagy … szóval – hebegek össze vissza, mert fogalmam sincs, hogy miért bizonytalan a fiú a szobámban alvással kapcsolatban. Feladom a próbálkozást, hogy valami épeszű dolgot kinyögjek, lehajtom inkább a fejemet és a doromboló kisállatot figyelem. Mellső mancsait ütemesen nyújtogatja előre a levegőbe, kimereszti a karmait, majd visszahúzza azokat, mielőtt a fiú lábához érne. Úgy tűnik határozottan jól érzi magát ott ahol van. Benito mindenhol jól érzi magát, ahol Thomas is ott van igazából.
- Félek megnézni – vallom be halkan. Jelenleg erősen vacillálok azon, hogy meg se nézem. De az már tényleg gyávaság lenne. És az ha elolvasom a levelet, az még nem kötelez engem semmire sem. Tekintetemmel megkeresem a fiúét, hogy bátorságot merítsek belőle, majd a boríték után nyúlok és lassan felbontom azt. Egy darabig csak némán meredek az összehajtott pergamenre, majd gyorsan kihajtom és elolvasom. Majd még egyszer, és még egyszer.
- Találkozni szeretne velem – nyögöm ki lényegre törően, hogy mi is áll a levélben, majd Thomas felé nyújtom, hátha szeretné ő is elolvasni. Fú az nem lenne rossz, lehet hogy én értelmezem félre az egészet, és mégse arról ír, hogy szeretné ha adnék neki egy lehetőséget arra, hogy személyesen elmondjon mindent. Hátha a fiú nem szomorkás és bocsánatkérő hangúnak látja a leírt szavakat. Tényleg jó lenne ha elolvasná.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Bólogatva hallgatom barátnőm magyarázatát, noha nem igazán tudom hova tenni, miért van ez most. Elég hosszúra nyúlik a fejtegetése az alvóhely felosztással kapcsolatban, bennem meg fel sem merül, hogy engem akar nyugtatni. Így csak hagyom neki, hogy taglalhassa szépen, amit szeretne. Ezt pedig nagyon jól teszem, hiszen kezdi eloszlatni vele a kis rosszérzéseimet. Az nem jut el hozzám, hogy ezt direkt csinálja ám, az eredmény szempontjából viszont talán lényegtelen is.
- Ó. Jól van... - sütöm le a szemem a cicára szégyenlősen, amikor a lány leúriemberez. A szavaim viszont az azt megelőzőeknek szólnak. - Csak nem akartam, hogy emiatt valami gond legyen - vonok vállat. Elég sok feszültség van ebben a családban, nem kell még ez is. Az anyukája pedig láthatóan nagyon megakadt a dolgon és hát az apukája sem repesett. De ha ennek más okai voltak és ha szerinte elrendezték magukban, akkor oké.
Bátorítóan mosolygok rá. Megértem, hogy fél megnézni. Vannak ilyesmik, amiket odáz az ember, mert fogalma sincs, miként fogja fogadni, és tart tőle, minden megváltozik, miután megteszi. Azonban ezeken érdemes sokszor inkább túlesni. Főleg, ha olyan alkat vagy, akit azért piszkálja. Aki addig nem tudja elengedni magát, míg meg nincs a dolog.
Amíg ő végül olvasni kezd, én Benitot simogatom, néha ujjaim közé fogva kis mancsát, vagy megmarkolva picit combját, tenyerembe fogva fejét, ám kezem mindig folytatja aztán útját. Mindenhol és mindenhogy ott vagyok a puha, doromboló kis testen. Olykor barátnőmre sandítok azért és egy ilyen alkalommal visszanéz rám.
- Oh - adom a meglepetés hangját a tömör tartalomismertetésre és átveszem a levelet. Tekintetem kérdő kicsit, hogy biztos nem baj-e, ha elolvasom. Mivel nem, nekilátok én is. Ugyanarra jutok, mint ő. Visszaadom neki.
- Mit gondolsz erről? Szeretnél találkozni vele? - kérem ki az ő véleményét, érzéseit. Hiszen az a lényeg. Remélem, tudja, hogy csak akkor kell ezt megtennie, ha tényleg szeretné. Ha érdekli ennyire a biológiai anyja. Szerintem én találkoznék vele különben. Meghallgatnám, mit akarhat megosztani velem. Viszont ezt direkt nem kötöm Lau orrára, hiszen ez én vagyok. Nem akarom befolyásolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az italutánpótlásra nemleges válasz érkezik, melyre csak biccentek egyet, majd iszom egy kortyot az én fogyó italomból. Furcsa mód nem iszik alkoholt, pedig azt hittem, hogy csak én leszek egyedül, aki nem fogyaszt semmi olyasmit. Ebből nem sikerül leszűrnöm, hogy most neki is allergiája van, vagy csak a meccs után nem érez késztetést az alkohol fogyasztására. Az észrevétele hallatán kiiszom az utolsó kortyot is a poharamból.
- Most már biztos. – mosolygok rá az előttem álló lányra, majd a fel nem tett kérdésére is válaszolok. - Alkoholmentes pezsgő volt.  Szóval mit szólnál, ha elsétálnánk a pulthoz kérni még egy kört? – nézek rá kérdő tekintettel, majd ez után következik a fekete leves, amire még én sem számítottam, hogy már most… Harriettől kapott válasz nem egyértelmű. Vagyis az eleje igen, miszerint a lova a legnagyobb szerelme, aki vele van mindig, de én ettől nem lettem okosabb. Aztán folytatja, de még mindig hülyének érzem magam. Valami miatt nem tudom eldönteni, hogy direkt ad ilyen ködös választ, vagy nem érti, hogy mit is szeretnék tudni. Szóval csapó kettő, mivel tudnom kell…
– Na és most a felsoroltak közül éppen ki van veled? – kérdem, majd a hozzám intézett kérdésre is válaszolok. - Hát az egyik haverom van még itt valahol…- kezemmel a tömegre mutatok, végül egy széles mosolyt küldök a leányzó felé.  Egy pincér pont elment mellettünk, így az üres poharat ráraktam a tálcára, megszabadulva tőle. Egy nagy sóhaj tör ki belőlem, majd a semmibe meredek egy rövid időre, végül Harrietre szegezem kék szemeim.
- Szóval… Már a versenyen is csak téged tudtalak nézni, szóval meg kell kérdeznem. Van most esetleg valakid? Mert ha nincs, akkor szeretnélek jobban megismerni… - végül csak kiböktem, amit akartam. Így a legtisztább és a legegyszerűbb. Nem kell barkóbáznom, találgatnom, ködös kérdéseket feltennem. Ez neki is egyértelmű kell, hogy legyen, illetve remélem a válasz is az lesz.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Tánya

Be volt kötve a fülem is, még a meccs elején horzsolta meg a vas. Lesz mit rendbe hozni rajtam, ez tény.
Látogatóm érkezett. Örültem is Tányának, meg nem is. Szégyelltem, hogy így kell látnia. Mindig erőt sugároztam, de most szánalmasan festhettem. Érintése, kedves mosolya viszont megnyugtatott. Furcsa egy kapcsolat volt a miénk, olyan se veled, se nélküled dolog. Nem tudtuk feladni az addigi életünket, szokásainkat, de bármi is történt, valahogy mindig visszataláltunk egymáshoz. Nem lehetett könnyű szemet hunyni a nőügyeimnek, vagy türelemmel viselni az olykor kiállhatatlan  természetemet. De Tánya volt az egyetlen, akit most szívesen láttam a betegágyam mellett.
- Most már jobban, hogy látlak. - tényleg sokat jelentett, hogy itt van.
- A kezemről viszont ez nem mondható el. - azzal felemeltem a jobb kezemet, és vártam, hogy elszörnyedjen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Őszintén szólva kifejezetten élvezem ezt a huzavonát ami most kettőnk között zajlik.  A lány stílusa eléggé bejön, ahogy játszik, ahogy úgy tesz, mintha semmi nem történt volna. Mindezek csak folytonos mosolyt csalnak elő belőlem. Ezen kívül nem tudok nem beszállni a játékba én is… De ez egy fesztivál! Nem mondom, hogy bármit lehet, de ami itt történik az nagy eséllyel itt is marad. Igaz, mindig bennem van az a félsz, hogy egy olyan lánnyal sodor össze az élet, aki itt eléggé nagy játékos, de utána is még nagyon próbálkozik. Utálok beletaposni a lelkükbe azzal, hogy az annyi volt, nem lesz folytatása, nem akarok kapcsolatot. Köszönöm szépen én egy nagyon boldog egyedül élő férfi vagyok. Majd egyszer lehet benő a fejem lágya, aztán akkor feleség meg gyerek, de azonnal. Azonban most még nem tartok ott, és a közeljövőben szerintem nem is fogok. Nem tiltakozom ellene, ha jön valaki, aki levesz a lábamról, akkor hajrá, de nem küzdök érte. A mellettem ülő leányzó pedig szerencsére nem tűnik annak a típusnak, aki majd az éjszaka után bombázni fog a leveleivel és mindenáron engem akar. Felnevetek az elhangzottak után.
- Hát megnézhetjük azt is, vagy akár egy nyugisabb helyet is kereshetünk… - felállok a földről, majd Myra elé lépve felé nyújtom a kezem. - Gyere! - közlöm vele, majd ha elfogadja, akkor felhúzom a földről. Ha már mindketten állunk, akkor kissé közelebb húzom magamhoz és a füléhez hajolok. - Van egy eléggé frankó sátram, de ahhoz, hogy megmutassam tudnom kell valamit… Ismered Bogolyfalvát? – kérdem tőle rögtönözve. Tudnom kell, hogy boszi-e avagy sem, mivel a sátor tértágító bűbájjal lett ellátva. Az egyik haverom akivel most ide jöttem szintén varázsló, aki eléggé keni vágja a dolgokat, így a sátrat mellyel érkeztünk egy-két ügyes varázslattal egy frankó kis kéglivé varázsolta. Vagyis nem egy luxus lakás, mivel csak annyit tett, hogy két részre osztotta, valamint bekerült egy-egy franciaágy, szekrénnyel és hűtővel. Mivel a fesztivál életérzést azért valamennyire érezni szeretnénk, így a fürdést a közös helyiségekben oldjuk meg a többi fesztiválozóval.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Ugyan már – rövid mosollyal legyintek, miközben fejemmel a lángos felé bökök. – Tartsd csak meg – ahogy az az eredeti terv is lett volna, ha egyszer neki adtam, akkor az az övé is marad. Lehet jól is fog majd esni a sok édes után egy kis sósabb íz. Velem legalábbis biztosan így történne, ha élnék az ajánlatával, viszont a kínálatra csak megrázom fejem.
- Nem, köszönöm – alapvetően nem vagyok egy erre hajlamos testalkat, viszont tény, hogy a sportolói korszakomhoz képest határozottan kevesebbet mozgok. Így sem elhanyagolható persze a mennyiség, de teljesen más volt akkor. Shit, napról napra egyre jobban hiányzik a bunyózás, kezdek úgy viselkedni, mintha elvonási tüneteim lennének – úgy is érzem magam.
Nem kell valami nagy gondolatolvasásba fognom, hogy értelmezzem a reakcióját. Szórakozott mosolyra húzódnak ajkaim, szemeim körül és szám szegletében felgyűlnek a nevetőráncocskák, ahogy újra beleiszok a sörbe – elvégre, addig kell meginni, amíg még hideg. Mindenki életében eljön egyszer ez a pont, ahol szégyenteljesen gyorsan kiüti őt az alkohol, nekem is megvan a magam története. Ez normális.
- Gondolom, nem akarsz róla beszélni – vagy hát, ha mégis, nálam jobb partnert aligha találhat. Nem vagyok sem az apja, sem a házvezetője, nincs miért szégyenkeznie.
- Hát az valóban nincs – lassan már én érzem magam kínosan. Hasonlóan húzódik el szám és emelkedik meg szemöldököm is, ahogy eltüntetve a lángost törlöm meg kezem a vele járó fehér – kissé átzsírosodott – szalvétában, majd a papírral együtt gombócba gyúrom, s kicsit arrébb tolom az asztalon. Nem tervezem itt hagyni, majd eldobom egy kukába, csak ezért viszont nem fogok felállni.
- Nem szereted? – az én életemből például teljesen kimaradt a hasonló családi puccparádé. A szüleimnek és nekem teljesen eltérő volt a véleménye, a testvérem betöltött szerepéről, mikor oda került a sor, hogy fel kellett vállalniuk a gyerekeiket. A legtöbbször rosszul is végződött. Nem egy túl vidám történet. – Ahh,  a szüleid nem varázshasználók – bólintok, ahogy megértem – legalábbis az autós közlekedésből ezt a következtetést vonom le.
- Én a te korodban cikinek éreztem volna a tanárommal palacsintázást – de azért örülök, hogy ő nem olyan, mint én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ez a hetem eléggé sűrűre sikeredett, és ha ez nem lenne elég még szombaton is dolgozom. Amivel egyébként nincs semmi gond, mivel ebben a szakmában ez eléggé megszokott. Csak most valahogy semmi ingerenciám nincs hozzá. Vannak ilyen napok… Nem ez a megszokott tőle, de megesik, hogy rossz lábbal kelek és akkor senkihez és semmihez nincs kedvem. Ez ma pont ilyen. Szerencsére egy fotózásom lesz csak ma, utána pedig hazáig meg sem állok. Szintén ront a helyzeten, hogy nem  Budapesten vagyunk, hanem Nádasdladányban a kastélynál. Mindenki  sürög és forog, én pedig halál nyugodtan egy colát iszogatva ülök a székben és bámulok ki a fejemből. Mivel hét ágra süt a nap és meleg van, így fejemen napszemüveg az öltözékem pedig eléggé nyárias. Már vagy háromszor szóltak, hogy menjek öltözni, de nem tudom rávenni magam,hogy megmozduljak. Eszter elvileg már teljes harci díszben várakozik, már csak egy-két igazítás van vissza rajta, nekem pedig már csak öltöznöm kell, után indulhat a buli. A parfümök szépen kikészítve várják, hogy kezünkbe kapjuk őket és jó pofát vágjunk. Szinte már látom lelki szemeim előtt, ahogy kiadja a fotós az ukázt, hogy most hajoljak oda Eszterhez és szaglásszam a nyakát. Vannak annyira tipikus beállások, hogy az elmúlt évek alatt már rögzültek, így fél szavakból is tudom, hogy éppen mit szeretne a fotós. Megiszom az utolsó korty colamat, majd az épület egyik terme felé igyekszem, ami most öltözőként funkcionál. Ha jól tudom akkor inkább külső helyszínen fognak készülni a fotók, pedig meg kell, hogy mondjam, ez a kastély valami gyönyörű belül is. Főleg a könyvtár és az a nagyobb terem, ahol kint vannak a hatalmas portrék. Látok benne nem kevés fantáziát, bár egy parfümös fotózásnál igazából…  Komótosan magamra aggatom a kikészített ruhát, a fodrász még egyszer igazít rajtam, majd erőteljesen tessékelnek kifelé, mivel „Mindenki rád vár!”.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Máris sokkal nyugodtabbnak érzem magam, amikor lényegesen határozottabban reagál a szavaimra, mint korábban. Nem akart bajt okozni, erről szólt hát ez az egész. Mintha tudna! Szüleimnek csupán kellett némi emlékeztető, hogy ne abból induljanak ki, hogy mások milyenek. Mert én én vagyok, Thomas meg Thomas. Őt ugyan nem ismerik úgy igazán, én viszont igen. Ennyi.
A levelet elolvasva igazából nem fogok fel sokat a környezetemből. Bár a barátomat nézem, és neki nyújtom a pergament, de úgy igazából nem sokat látok belőle sem. A kérdő tekintetét sem veszem észre, de ha fel is tűnt volna se nagyon reagáltam volna rá. Hiszen ha nem szeretném, hogy elolvassa az irományt akkor eleve oda se adtam volna neki. Az rendben, hogy most nem vagyok teljesen itt, de azért ennyire nem járok messze. A gondolataimat rendezgetem magamban akkor is, amikor a cicám felé nyúlok, egészen pontosan annak a farka felé, ugyanis a nagy helyezkedésében ezt éppen átlógatja a fiú bokáján át le az ágytakaróra. Végighúzom párszor az ujjamat a puha bundán, majd visszahúzom a kezemet és magam is törökülésbe rendeződöm.
- Őszintén szólva nem tudom, hogy mitévő legyek. Mert eddig annyit tudtam, hogy csak úgy itt hagyott egy cetlivel. De Apuék véleményével együtt jöttek ezek az információk. Nem is gondoltam bele, hogy miért tehette, vagy ilyesmi. Miért tettem volna? Úgyse változtatott volna semmin, ha ezen rágódom – felelem kicsit vontatottan, ahogy próbálom szavakba önteni a gondolataimat. Rossz szokásomhoz híven bal kezemmel csavargatni kezdem a hajamat, de ezt észre sem veszem. A tekintetem ide-oda vándorol a szobámban, sehova sem fókuszálok túl sokáig. Szeretnék-e találkozni vele? Nem tudom. Tényleg nem.  Már ez is valami, hogy nem élből utasítom el a dolgot.
- Lehet, hogy tényleg jó okkal tette, amit tett, és eléggé úgy tűnik, hogy bánja, vagy nem is tudom. Azt hiszem az rendes tőle, hogy el szeretné mondani. Csak hát … miért most? Na mindegy, még gondolkozom rajta szerintem. Nem most rögtön kell eldöntenem, ugye? – emelem végül a pillantásomat Thomasra kérdő tekintettel. Igazából nem tőle várok választ ezekre a kérdésekre, magamat győzködöm arról, hogy teljesen rendben van ez a bizonytalanság a részemről. Lassan továbblépnek a gondolataim is, már amennyire tovább tudnak, és eszembe is jut pár dolog, amit szerettem volna mondani már korábban is.
- Ja, ha tényleg szeretnéd megnézni az üzletet, akkor szerintem majd zárás előtt menjünk. Vagy, várj. Nem is, inkább korábban, amikor még tömeg van. És öö … - akadok meg, aztán picit lesütöm a szememet és úgy hadarom el gyorsan - … a dalt, amit félbe kellett szakítanom … azt … szóval … te ihletted.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Meglepődik? Miért lepődik meg? Oké, és miért pirul így el? Mi történik itt? Mi az hogy hoppá?
- Jól vagy? – kérdezek rá gyorsan, mert tényleg nem tudok másra gondolni, hogy mint nem is tudom, rosszul lett vagy valami. Igaz, akkor elsápadni szoktak az emberek, de soha nem lehet tudni. Hála a jó istennek fogalmam sincs, hogy mi jár a lány fejében. Nem is szeretnék róla tudni, de tényleg. Köszönöm, de inkább kihagynám.
- Igen, meg akartam tanulni úszni, és felajánlotta, hogy segít – bólintok határozottan. Ezt azért nem nevezném fürdésnek, hiszen tényleg úgymond dolgozni mentünk oda. Csak alig-alig volt szórakozás a dologban, egy kis fröcskölés. De ez is éppen elég zavart pillantásokra adott okot a részemről. Főleg, amikor … ó te jó ég. Elpirulok én is, ahogy eszembe jut az újabb kérdés miatt valami.
– Hát öö, közöltem vele, hogy olyan navinés, meg … hát … - akadok meg, majd a tenyerembe rejtem az arcomat és úgy hadarom el a folytatást. - … mondtam neki, hogy ha ennyire divatbemutatózni akar, akkor legközelebb forduljon is meg, hogy meg tudjam mondani … ho-ho-hogy há-há-hátulról is ugyanolyan jól néz-e ki, mint előlről.
És most akarok elsüllyedni a föld alá. Most ebben a pillanatban. Teljesen elfelejtettem már ezt a zseniális megnyilvánulásomat. Biztosan szándékosan, de most, hogy ennyire megnyílunk egymásnak Masával előjött az egész. Hosszú percekig maradok így elbújva, majd erőt veszek magamon és leeresztem a kezemet az arcom elől. Tuti, hogy pirosabb, mint egy jelzőlámpa. Tuti. Erre a színre már szerintem szó sincs.

Kifejezetten kellemes továbblendülni a témákban, egy kicsit lazábbra véve a dolgot. A romantikus élmények felidézése meg pláne jól esik. És őszintén hálás vagyok a lánynak, amiért hagy elkalandozni. De tényleg. Nehéz ugyan visszatérni a beszélgetés fonalához, de végül csak sikerül feltekernem az egyre terjedelmesebb gombolyagunkra.
- Igazából csak meglepődtem és nagyon elérzékenyültem. Nem számítottam ilyen gesztusra, nem is vártam volna el amúgy. De nagyon örültem neki. Annyira … tökéletes volt az egész – sóhajtok egy nagyot ahogy befejezem a történetet. Ha eddig nem is tudta Masa, most már ezer százalékig biztos lehet legalább két dologban. Egy: a fiú teljesen levett vele a lábamról. Kettő: fülig szerelmes vagyok. Ez van.
- Azt hiszem még életemben nem beszéltem ennyit ennyire … szóval ilyen … szóval még senkinek nem mondtam el ennyi mindent erről az egészről – biccentem félre a fejemet tűnődve végignézve prefitársam arcán. Mert tényleg nem. Nem nyíltam meg így még senkinek se, Thomast leszámítva nyilván. És ahogy erre ráébredek rögtön jön a következő gondolat ezzel kapcsolatban: jól esik, jó érzés vele megbeszélni ezeket, megbízom benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lily
Reggeli piac ✦ NesszaFit

Mint minden nap, ma is óraműszerűen felébredtem négykor. Hajat mostam, reggeliztem és hat óra magasságában elindultam a piacra. A csárdában megszállni nagyon kényelmes választás volt, de a kifinomult ízlésemnek sokszor nem felel meg az ottani kínálat. Talán a tulaj nem örül, hogy magamnak készítem el a vegán ételeimet, de még nem tette szóvá. Amúgy sem maradok már sokáig, talán már a szünetben felköltözhetek a kastélyba.
A piacon megint Bandi bácsi standjánál kezdtem. Zöldségekért jöttem, de olyan gyönyörű gyümölcsei szoktak lenni, hogy nem tudok nem bevásárolni. Egy körtét rágcsálva álltam tovább most már tényleg zöldségre vadászva. A snidlingeket nézve guggoltam le az egyik láda előtt, de nem voltam túlságosan lenyűgözve. Oldalra sandítottam, ahol egy manót véltem felfedezni. Csak nem fogja leharapni a fejem, ha kérdezek tőle. De hát puding próbája az evés ugyebár.
- Szerinted ezek mennyire lehetnek frissek? - kérdeztem suttogva, hogy azért az árus ne halljon meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Finoman megrázom csak a fejem, támogató kis mosollyal arcomon. Nem, nem kell most döntenie. Ideje, mint a tenger. Az pedig távol álljon tőlem, hogy bármiféle tanácsot osztogassak. Legfeljebb, ha komolyan kérdez, ha tényleg érdekli valamiért egy külső szemlélő nézőpontja. Különben nem szólnék bele. Hiába próbálom meg átélni a helyzetet, fogalmam sem lehet róla. Annyit tudok, hogy az én szüleim óvtak, gondoskodtak rólam és elvesztettem őket, elvesztettek engem, mégsem teperek túlzottan, hogy kiderítsem, pontosan milyenek voltak. Majd egyszer, talán. Nem égetően sürgős. Nem érzem annak. Mi fontosabb lehet bennük számomra annál, mint hogy szerettek? Nem hiszem, hogy volna más.
- Nekem bárhogy jó. Nem feltétlen kell - próbálom Lau tudtára adni, hogy engem aztán olyan nagyon nem érdekel a bolt. Mármint, ahogy az nálam lenni szokott: csak annyira, mint akármi más. Úgyhogy nem muszáj ám mennünk egyáltalán. Azért mondtam azt az apukájának, mert ő említett olyasmit, hogy talán később benézünk. De lehet, félreértettem. A lényeg, hogy hanyagolhatjuk.
Egy ideig csak nézem barátnőmet még, miután elhadarta azt, amit. Tudjátok, a feldolgozó folyamat. Dalt? Milyen dalt? Jaaa, amit zongorázott. Awh, az nagyon szép volt. Szóval én ihletem? Ó, ez... hogy? Én ihlettem? Ez... ez...
- Ez mit jelent? - szökik égbe a szemöldököm és kezem megáll a cicasimogatásban. Csak akkor folytatom lassan, mikor Benito rosszallóan mocorogni kezd tenyerem alatt. Kérdésem - mint mindig - pontosan az, aminek tűnik: őszinte érdeklődés. Nem tudom pontosan, hogyan ihlet valaki vagy valami egy zeneszámot. Olyan a dallam, amilyen ő? Vagy valamit csinált, amiről neki eszébe jut valami és azt lezongorázza? Vagy hogy megy ez? Míg várom a választ, azért elszélesedik egy meghatott mosoly az arcomon, hiszen érzem, hogy ez mindenképp egy megtisztelő dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Merkov Szkilla
Délutáni órákban ✦ NesszaFit

Megvan az az érzés, amikor hiába vagy antiszociális és introvertált egyben, de még így is túl sok lesz a négy fal? Ritkán szoktam ilyet tapasztalni, mert még a hotelszobákat is különlegessé tudom varászolni az illúziómágiának hála, de megírtam három új bejegyzést a blogomra, az insta sztorimat is percenként frissítettem, ennek már két hete. Főzőcskéztem, vásárolgattam, de egyébként a pécsi napot leszámítva eszméletlenül unatkozom. Tényleg pici ez a falu.
A Fő utczán ültem le egy padra, és tovább nyomkodtam a telefont, hátha találok estére valamilyen programot magamnak mondjuk Pesten. Bárhol, ami nem itt van. Beszereztem egy jegyet a színházba, amikor meguntam a kijelző bámulását. Terveimben az szerepelt, hogy beugrok egy shake-ért a cukrászdába, amikor megláttam Daniellát. Mármint persze csak hátulról fgyelhettem meg a vörös hajzuhatagot, mert tőlem pont az ellenkező irányba sétált, de a régi ismerősöket mindig üdvözölni illik, én meg ugyebár épp halálra unom magam.
Utána szaladtam, a vállára tettem a kezem, hogy ne ijesszem meg annyira.
- Halihó Dancsi, már fel sem ismersz? - kérdeztem vidáman.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

- Vas chez ta mere! Nom de Dieu! Bordel du bonsoir! - Hagyják el ajkaimat francia szitokszavak egymás után, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre mászok a szertár nyújtotta különféle mocsokhegyekbe. A minap szenvedett sérülésem még mindig fáj, gyakorlatilag nagyon használni sem tudom jobb kezemet. Még szerencse, hogy a másik szokott előnyösebb helyzetbe kerülni, vagy különben az eheti utolsó vizsgáimon bizonyára örömmel húztak volna meg. Én pedig nem adom meg nekik ezt az privilégiumot. Van annyi eszem, hogy a másik kezem hagyom tropára menni.
Igazából fogalmam sincs, mit keresek. Talán a társaim által elrejtett egyik zoknimat, de az is lehet, hogy egy régi diák gyógynövénytan tankönyvét, ki tudja. Valójában csak élvezem a csöndet. Lehet nem látszik rajtam, de szeretek néha visszavonulni, hogy végül csak én és a gondolataim maradjanak. Kell az e faja magány, vagy különben a sok minden miatt, ami mostanság körülöttem zajlik, még be is golyóznék. Hah… mit meg nem adnék egy frissítő lepedőakrobatikázásért most. Nagyon, de nagyon szükségem lenne rá, mind hogy kiadjam a bennem felgyülemlett feszültséget, és az igazat megvallva, hogy egy kicsit fényezzem az amúgy is sérült egómat.
Fájdalmasan felszisszenek, ahogy valami a kupacban felsérti bekötözött mancsomat. Kihúzom a szemétből és undorodva konstatálom, hogy megint vérezni kezdett a kicsike. Elharsogok még néhány káromkodást, mígnem végül kibontom a kötést, hogy ténylegesen lássam, mennyi is az annyi, hogyan érte a sérült területet a feltételezhetően üveg vagy valamilyen élesebb tárgy. A helyzet egyáltalán nem jó. Sebek és vágások tarkítják mancsom, valamint véraláfutásokban sincs hiány. Kétségtelen, hogy Shayleen csodálatos munkát végzet és mentette a menthetőt, de így is nyoma fog maradni, abban biztos lehetek. Ledobom a szétfeslett, vér tarkította rongyot a földről, majd  táskámban új után kezdek kutatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

- Te találkoznál vele igaz? Adnál neki egy esélyt arra, hogy elmondhassa, amit szeretne? – kérdezem meg Thomastól, bár szerintem tudom a választ. Mindenesetre azért jó lenne ha elmondaná a véleményét. Biztos, hogy van neki, és biztos hogy nem fogok csak az alapján ítélni, amit ő mond. Lehet, hogy homlokegyenest más véleményen leszek. Lehet, hogy nem.
Ó hát ez pompás, akkor felejtős is lehet a dolog. Vagy hát majd meglátjuk, hogy van-e esetleg onnan valami, ami kelhet nekem. Mert ugyebár szét is kéne néznem, hogy mit szeretnék esetleg majd megőrizni innen. Körbepillantok a szobán, a felhalmozott rengeteg emléken … gyerekkori mesekönyvek, ifjúsági regények, kötelező olvasmányok. Hát ezek nélkül elleszek szerintem. Poszterek, újságcikkek, plakátok…szintén felejtős. Zongora, nos hát igen. A zongora. Milyen nagyszerű befejezése közös pályafutásunknak a félig kész dal, amit lejátszottam rajta. Az utolsó dallam, ami megszólalt rajta. Oh, mindjárt sírva fakadok, remek.
- Öhm, hát … - nézek zavarodottan a barátomra. Mit jelent az, hogy ő ihletett egy dalt? Hűha, na ezt hogy mondjam el neki. Fogalmam sincs, hogyan zajlik ténylegesen egy zeneszerzés, hogy tudatosan jön-e, vagy van-e valami központi téma és a köré építik az egészet. Azt tudom, hogy én eddig hogyan csináltam. Nem ez az első eset ugyanis, hogy dallam születik bennem, de eddig csak úgy jött. Nem volt személyhez köthető az egész. – Hát, egyszer csak azt vettem észre, hogy egy dallam kezd el felcsendülni a fejemben, amikor beszélgettünk valahol. Sokszor van az, hogy különféle érzelmekhez, gondolatokhoz háttérzenét adok magamnak úgymond. A hydromágiás relaxációs gyakorlataimhoz már elég csak azt a dalt lejátszanom magamban, amit szoktam. Szóval, lett egy pár hangból álló kis valami először, aztán kezdett egyre több csatlakozni hozzá. Még nincsen kész amúgy, legalábbis úgy érzem.  
Kérdő tekintettel fejezem be a mondatot, nem tudom, hogy ebből értett-e egyáltalán valamit. Nem jut eszembe egy sokkal egyszerűbb megfogalmazás módja az egésznek, talán most nem is fog, talán majd máskor, vagy talán soha. Talán nem is kell, mert megérti ennyiből is. Talán. Ha meg mégsem, hát az sem baj. A lényeg, hogy tetszett neki, meg az is, hogy őneki köszönhető, hogy egyáltalán létezik ez a kicsi dallamocska.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nemrég szálltam le a vonatról. Közel nyolc óra utat tettem meg és megannyi ponton variáltam át az útvonalamat, mire ideértem. De végre itt vagyok. Utazás közben pedig képességem segítségével felvettem új külsőmet. Egy nagy hátizsák és egy kis válltáska van nálam. Ennyi az összes vagyonom és holmim. Nincs is ezek tartalmán kívül igazán másra szükségem. Minden új helyen úgy kezdek neki következő életem felépítésének, hogy keresek egy lakást, amit aktuális álnevemen kiveszek. Azután pedig munkát vállalok, hogy tudjam miből fizetni. Ezért most is egy újságot lapozgatok, amiben hirdetések után kutatok. Valószínűleg az éjszakai vonatozás miatt most vészesen el van lankadva a figyelmem, így felsikoltok és reflexből jó két métert ugrom, amikor valaki váratlanul a vállamra teszi a kezét. - Szentségit! -  ennyit tudok csak kinyögni. Egy nő olyan néven szólít, amit még életemben nem hallottam. Megrázom a fejem és legszívesebben már mennék is tovább, de ezt túl feltűnő lenne, így megerőltetem magam - Azt hiszem összetéveszt valakivel - préselem ki még mindig kissé idegesen a szavakat. A szívem zakatol. Mindig ezt érzem, ezt a torokszorító rettegést. Hiába vagyok évek óta szökésben Károly elől, a rutin ellenére rám is rám lehet hozni a frászt és ennek a fiatal lánynak sikerült.