Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A mosoly az arcomon kiszélesedik attól, hogy kezei a combomon pihennek. Bőre a bőrömhöz simul, nincs olyan felületem, amit nem érint. Otthon érzem magam rajta, mellette. Az álmaimban, melyek illetlenül szemtelenek, jól érzem magam. Tudom, hogy nem vagyok túl Adrian-en teljesen, és nem lenne szabad Niconak ennyire az agyamban lennie, mégis izgalommal alszok el minden éjjel, várva őt.
Bárcsak örökké tartana ez a pillanat. Adok magamnak néhány másodpercet, amíg elmerengek egy másik életen, egy alternatív világban remélem, hogy most vadul csókolózunk, hevesen dobogó szívvel, érezve a vágyat a másikig. Egy alternatív világban, nem bírunk várni, és a nádasba bújva válunk eggyé, hogy onnan kipirult arccal, csillogó szemekkel somfordáljunk ki. Egy alternatív világban nincsenek gátló tényezők. Ki nem mondott aggodalmak.
- Kedvelem a húgodat.
Francesca érti a dolgát, én pedig értem azt, hogy a lelkem és a szívem most arra vágyik, hogy fentartsam a kapcsolatot. Hogy érezzem őt. Tudom, hogy ez bűnös gondolat, tudom, hogy a testem jelez, hogy ha akarja, értheti, a jeleket, és elutasíthat finoman, hogy ő nem vágyik rám, hogy nem érdeklem. Ráfogom majd a vízre, vagy, csak, mint egy idióta bólogatok. Ő a második fiú, aki érdekel, akit közel akarok engedni magamhoz, aki láthat így, ennyire csupaszon, legyen az a bikinim vagy a lelkem. Észre se veszem, hogy miközben elmélkedem, a mellkasát simogatom, és élvezem, hogy van rajta szőr, még ha bántotta is, pedig nem akartam. Csak azt hittem, kell neki valami kis plusz. Más, mint Adrian, se kockahas, ha csupasz mellkas, de furcsa mód, nem is igénylem.
- Óóó...
Reagálnék valami frappánsat, de nem tudok, mert hirtelen olyan közel kerül az arca az enyémhez, az orrunk összeér, és én azt akarom, hogy ne csak az orrunk. Az agyam vészesen cseng, kérleli, hogy legyen csók, hogy legyen csók, de nagyon. Tudni akarja, érezni akarja őt. Érezni akarom. Érezni akarlak.
Barna szemeimmel pislogás nélkül nézem a szemeit, mélyen elveszve a tekintetébe. Ez nem csak vágy, nem csak fellángolás. Legyőzöttnek érzem magam, ha vele vagyok, és élvezem. Mi ez, ha nem... Édes Merlin, ott vagyunk, ahol mindig, hogy egy jó nagy hülye vagyok, aki zakatoló szívvel, felhevült testtel kínozza magát. De amikor azt mondja, hogy visszaadná - és igen, ez agyamban csak később realizálódik - elpirulok, mégis, az agyam később kapcsol, mint a szám, és így a pirosság csak fokozódik.
- Tudom. Úgyis te vagy a fogó.
Nem mozdulok, nem akarok. Mint egy majom lógok rajta, és ha tehetném, többet is csinálnék. Nem szép dolog, mert érezheti piszkálódásnak is, de nem piszkálni akarom, csak egy esélyt. Mondjuk ezt meg nem mondanám ki, mert akkor megijedne tőlem, és nem jönne a közelembe. Mazochista vagyok, ahogy így rajta lógva, a szemét nézve, ma mellkasát simogatva elképzelem, hogy mi lenne, ha...
- De ha nem akarsz velem játszani, akkor csak úszhatunk, vagy ki is mehetünk.
Ajánlom fel, bár nem akarom, mert nagyon élvezek vele lenni, és ezt megerősítendő lehunyt szemekkel orrommal simogatom meg az orrát. Eszkimópuszi, az már majdnem olyan, mintha... nem?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Ellenfelünk nem örül az egyenlőtlen meccsnek, ami természetes, és ami engem elégedettséggel tölt el. Lehetne ezt másként, viselkedhetnék másként, tudom, de ahhoz túl sok kört lefutottunk már. Nem pont ezzel a nővel, de most ő képviseli a Minisztériumot, a Minisztérium pedig már rég leszerepelt ezzel az üggyel kapcsolatban is.
Ahogy végighallgatom, mi is az új álláspont, nehezen állom meg, hogy ne kezdjek el röhögni. Végül csak egy széles vigyort eresztek meg, amolyan hitetlen, most-szivatsz mosolyt. Olyan öngólokat lő, hogy kész élvezet nézni. Nem vagyok szadista, egyáltalán, nem okoz örömöt számomra mások szenvedése, de ez… ez gyönyörű.
- Csak hogy tisztázzuk… - teszem hozzá gyorsan, mielőtt Henrik megtudna szólalni. Tudom, hogy megfog szólalni. - Az alappremisszája az egész nyomozásnak az volt, hogy ez az ember bűnös. Mielőtt bizonyítékuk lett volna, azt feltételezték, hogy bűnös, jól értem? Mondja, mi történt azzal az alapvető emberi joggal, hogy mindenki ártatlan, amíg be nem bizonyítják az ellenkezőjét?
Nem hagyom azt sem figyelmen kívül, hogy ez az egész mit hoz magával - vagyis hogy a Kapitányság eddigi narratívájával teljesen szembe akar menni. Látom ám, ahogy többes számban beszél - a cég, kértük -, de közben hallom, hogy mit is akar közölni. Ez nem szankcionált. A Minisztérium majd akkor fogja elengedni Henrik nyakát, amikor az ölükbe pottyan az igazi tettes. És bocsánatkérésre akkor sem szabad számítani. Ez a nő pedig igyekszik kézre keríteni az igazi bűnöst. Mindenképp kellemes változás ez, de hogy ennyire rossz taktikával kezdje, az mindenképp lehangoló. Nem tudott volna egy kompetensebb aurorhoz kerülni az ügy?
Hova is gondolok? Még mindig ugyanarról az intézményről van szó. Nem lesz ennél jobb. És végtére is, nekem nem csak az a célom, hogy megvédjem Henrik jogait - ügyvédként persze csak ez az egyetlen és legfőbb cél -, emberileg viszont azt is szeretném, ha végre kézre kerülne az igazi gyilkos és lezárhatnánk mind ezt az egészet.
- Meséljen erről az új taktikáról. Ön beszél, mi hallgatjuk - kedvesen a nőre mosolygok, már amennyire az nekem sikerülni szokott ilyenkor, s egy pillantással jelzek Henriknek, hogy ez a hallgatjuk rá is vonatkozik. Ha már ide lett ráncigálva, legalább mi menjünk haza új információkkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Értem én, hogy eltérünk egymástól. Nyelvben is, kulturálisan is, igazából, ha jobban belegondolok, akkor külső szemmel elég viccesen nézhetünk ki, de akkor sem hiszem el, hogy ennyire nem értjük egymást. Oké, nyelvi nehézségek, de van fordítója, szóval annak meg kéne könnyítenie a köztünk lévő kommunikációt, mégsem teszi, ami engem roppantmód frusztrál. Látszik rajta, hogy neki is kezd fogyni a türelme, és megmondom az őszintét nekem is, mert fogalmam sincs hol csúszott el a beszélgetés. Márpedig valahol elcsúszott, ami velem egyáltalán nem szokott előfordulni, így jobb híján csak mélyet sóhajtva lépek egyel távolabb Adyra-tól, hogy egy hipercukika mosoly mellett nyújtsam felé a jobb kezemet.
- Kezdjük elölről, ha nem bánod - vágok bele. - Ombozi Zlatan. Bocs, hogy turkáltam a fejedben - kimondom, de gondolom elég egyértelmű, hogy annyira nem bocs a dolog, különben esélyem sem lett volna idejönni és elkezdeni ezt az igen furcsa, kellemetlen mégis szórakoztató beszélgetést. Sok nővel beszélgettem, rengeteg szituációban, de eddig meg kell hagyni, Adyra viszi a prímet. Vagy tényleg ekkora a különbség kettőnk között vagy éppen hülyére vesz. Nem, most esküszöm nem vagyok a fejében, így is elég vicces a helyzet, nincs szükségem a legilimenciára ahhoz, hogy ezt megtartsuk.
- Legilimentornál nincsenek személyiséges jogok - idézem a nőt teljesen komoly arccal. Hatalmas erőfeszítésembe kerül, hogy ne törjön ki belőlem a röhögés, de tartom magam, minthogy abban is, nehogy kikerekedjenek szemeim a szóhasználaton. Zseniális a nő, és a végére már nem furcsállva, hanem komolyan elismerősen méregetem. Először is rettenetesen különleges, másodszor elég ránézni, hogy az ember lássa meg van a magához való esze és harmadszor; kurva vicces a nő. Szemeim kikerekednek, egy pillanatra még levegőt is elfelejtek venni, ahogy barnáimat pillantásába fúrom.
- Hogy rasszista? - biccentem oldalra fejemet, arcomról biztosra veszem, hogy süt az értetlenség, teljesen érthető okokból. Hogy a faszomba kerültünk a rasszizmushoz pár pillanat alatt? Ember legyen a talpán az, aki tudja követni Adyra-t. - Nem, nem vagyok rasszista - rázom meg a fejem, jobb kezemet még fel is emelem, hogy nyomatékosítsam mondandómat. Szóba jött a joghurt, közlöm, hogy meghívom kiengesztelésképpen, erre közli, hogy ki tudja fizetni. Esküszöm nektek, de tényleg, itt és most, hogy ez a nő fog engem a sírba tenni és elég hozzá ez az elmúlt húsz? Harminc perc?
- Na - csapom össze tenyereimet. - Gondoltam, hogy tudod fizetni a joghurtod. Nálunk halandóknál a kiengesztelés annyit tesz, hogy sza... akarom mondani rosszat tettél a másiknak, így veszel neki valamit, amitől jobb kedve lesz - ez a kiengesztelés definíciója? Ha nem is ez, mindegy, mert már elhangzott. - És mivel én jártam a fejedben, de neked ez rossz érzés volt, így meghívlak egy joghurtra, hogy jobb kedved legyen. Érted? - ha valaha el akarnék menni tanárnak tartsatok egy puskát a fejemhez és habozás nélkül húzzátok meg a ravaszt, kérlek. Kíváncsi és kérdő tekintettel nézzem Adyra-t, hogy vajon elfogadja-e az ajánlatom, vagy ilyen pöpec kommunikációval válnak el egymástól útjaink. Mert ha nem is érti, akkor sem tudom mégis hogy magyarázhatnám el ennél érthetőbben vagy egyszerűbben. Alapból soha nem kellett elmagyaráznom ezt a fogalmat, így is túlteljesítettem. Türelmesen várom a választ a meghívásra, miközben jobb lábamról testsúlyom a balra kerül. Érdekes egy nap ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 18 |éjjel a szobánkban |o

    

pj

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
éjjel a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Mit sem tudok arról, ami lejátszódik szegényben és ami nyomasztotta is. Ha képben lettem volna, mi az a műsor, nem maradtam volna annál ennyi ideig. Még ha érdekelt volna sem. Eszembe se jutna ilyesmi a barátnőm vagy bárki más társaságában, vagy ha mégis, megkérdezném, nézhetjük-e. Viszont az a helyzet, nem izgat különösebben. Nem jobban, mint bármelyik másik program a tvben. Az sem csoda, hogy ennyi idő kellett nekem, amíg összeraktam, mit látok. Hiszen egész más dolgokra figyelek, mint azt feltételeznék egy korombeli srácról. Kicsit néha úgy érzem, a hozzám közelállók sincsenek tisztában vele, hogy nálam nem így vannak a dolgok. Mondjuk nincsen ezzel baj. Nekem bőven elég, hogy elfogadnak, ahogy vagyok.
- Jaaa, értem - nyugtázom magyarázatát, miután szusszanva elvigyorodtam az alig ruhás néniken, és igen, jól gondoljátok, továbbra sem fogtam fel, hogy mindez milyen képet festhetett rólam benne. Nem is fog. Mint máskor sem. Igazából talán ez az egyik titka annak, miért olyan könnyű mellettem lenni: nem igazán rágódom a múltbeli történéseken. Nem vesződöm velük. A jelenben vagyok benne lelkesen és izgatottan várom a jövőt. Persze, olykor fennakadok egyen s máson, azonban túl nem gondolok semmit. Van, akit megőrjít egy ilyen ember, mint én és inkább vállal be bútordobálós vitákat egy mindenen háborgó lágelmével, mint ezt a békés létezést egy olyasvalakivel, aki... aki olyan, mint én. Aki nem olyan bonyolult. Legalábbis nem úgy, mint elvárnák.
Vidáman szemlélem Benitot, aki valóban nemsokára úgy terül majd hanyatt, mint azok a fókák. Nekem legalábbis ennyi jön le abból, amire a lány utalt. Az fel sem merül bennem, hogy esetleg alkati adottságokról is szó volna. Elég az hozzá, figyelem még őt, aztán ráeszmélek, hogy hiszen nekem kapcsolgatási teendőm van és nyomkodok tovább. Elérünk nemsokára a kényes csatornacsoportokhoz, amik azonban bölcsen fizetősek. Összevont szemöldökkel olvasom a feliratot, mely szerint ezeket a felnőtt adókat külön kell megrendelni telefonon keresztül és beállítják. Még csak eszembe se jut, miket adhatnak ezeken, csak tudomásul veszem, hogy ez nincs és gördítek tovább. Zenecsatornák következnek. Leragadok egy Bruno Mars nevű énekes koncertjénél. A rövid tartalom szerint legalábbis ezt látjuk, halljuk most. Szörnyen tetszik, ahogy mozog meg az egész hangulat. Odamosolygok Laura, jó-e ez addig és maradok ennél.
Kellemesen cirógatom a tekergőző, doromboló csodacicát, másik kezemmel combomon dobolok a klassz zene ritmusára. Elnézek én is olykor a lány felé és ámuldozom kicsit a shown neki. Lehet, már hallottam is ezt az előadót. Mostantól biztos fogom. Gondolataim azonban továbbra is rendre elkalandoznak és van, hogy sokáig lesütve tartom szemem vagy a sárkányleopárd felé pislogva, vagy csak úgy a semmibe. Nem szűnik bennem az a nyugtalanító, szinte mardosó hiányérzet. Nyelek egyet, aprót nyalok számon és barátnőm felé pillantok, picit beharapva számat, mielőtt szóra nyitom.
- Odatolhatom az ágyam a tiedhez? - kérdezem meg ilyen egyszerűen, gyöngéd vonásokkal szemlélve őt. Nem akarom ráerőltetni magam, nem akark sok lenni neki, és általában annyira magától értetődik az, hogy köztünk ilyen visszafogott minden, hogy eszembe se jut más; most viszont úgy érzem, szinte fáj a távolság. Nem tudatosul bennem, pedig magától értetődő a válasz: az teszi ezt, hogy kettesben vagyunk. Végtelenül szomjazom az érintkezést azokkal, akiket szeretek, viszont ez általában olyan terekre korlátozódik, amelyeken nem osztozunk másokkal. Ahol magunk vagyunk. Másutt könnyű nem rájuk akaszkodnom, viszont egy ilyen helyzetben szinte nehéz. Főleg, hogy őróla van szó. Főleg, hogy mióta együtt vagyunk, ennyire kettesben még soha nem voltunk, így fel sem támadhattak bennem ezek az igények. Most erősen teszik. Viszont változatlanul nem áll szándékomban semmivel letámadni őt. Változatlanul tekintettel vagyok rá. Csak most nem olyan játszi könnyeden, mint általában. De ez az én dolgom.
- Messze vagy - mosolyodom el és kinyújtom felé hosszú karomat, azonban nem érem el őt. Pont ezt akartam szemléltetni. Benito átgördül másik oldalára, hassal combon, derekam oldalának simulva és felháborodva hullámoztatja farkát, hiszen a mozdulatom miatt le kellett vegyem róla kezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Hercegh Kriszpin

Nem szokásom osztani az aggodalmaskodó emberek nézeteit. Főleg nem anyámét. Túl sokat parázik olyan dolgokon amiken nem kéne. Ez nem fog neki jót tenni hosszútávon. Viszont most bennem is megszólalt a vészharang. Tudom, hogy ha a mai kis beszélgetésem nem sikerül úgy, ahogy annak sikerülnie kéne, annak az esélyei, hogy szeptembertől évet kell ismételnem, vészesen megnőnek majd. Körülbelül úgy száz százalék környékére. Épp emiatt ismételgettem előre betanult szövegeket már napokkal ezelőtt is, hogy hitelesnek tűnjek, és ne csesszem el az egészet tudat alatt. Nem vagyok az az izgulós fajta, de talán nem hazudok, ha azt mondom, hogy vagy ötször biztos leizzadtam, míg a kastélyba értem. Jó, nagy szerepet vállalt ebben a rettentő nagy meleg is, de akkor is.
Igyekeztem az alkalomhoz illően megjelenni, habár nem akartam a száraz, fülledt időjárás miatt túlöltözni sem. Így hát az öltönytől eltekintettem, de egy rövid ujjú ing, egy sima, hosszú, fekete nadrág és egy könnyed, nyári fehér zakó okésnak tűnt. Utam során a zakót végig kézben hoztam, már csak akkor öltöttem magamra, mikor a kastély déli szárnya földszinti, igazgatói iroda felé vezető folyosóján jártam.
Nem telt sok időmbe, míg megtaláltam a tárva nyílt ajtót, ami mögött az igazgatói rejlett. Még a bejáratnál leszólítottam egy velem szerintem egykorú diákot, aki mondhatni elég pontos útbaigazítást adott. Innen is köszönet neki. Vajon gyakran fogok vele találkozni, ha felvesznek? Biztos jó arc. Karórámra nézve, nyugodtan konstatáltam, hogy idő előtt két perccel érkeztem, így még belépés előtt szántam bő egy percet arra, hogy kifújjam magam, megigazítsam a hajamat, illetve, hogy átfussam a már jó ideje kezemben szorongatott papírokat. Csak a szokásos dolgok amiket elkérhet az ember az interjú során. Év végi bizonyítványok, igazolvány, meg egy kézzel írott referencia levél korábbi átváltoztatástan tanáromtól. Kedves hölgy volt. Nagyon szeretett és mérhetetlenül sok támogatást kaptam tőle. Észrevettem, hogy helyenként izzadtságfoltosak a papírok, gondolom attól, hogy az út során verejtékező kezemmel szorongattam őket. De who cares.
Szóval a lehető legösszeszedettebben beléptem a kis helyiségbe, bólintottam egyet a titkárságvezető felé, amolyan köszönésképpen, majd közelebb léptem. Tudattam vele, hogy ki vagyok, és, hogy elvileg az igazgatóhoz van mostanra időpontom, mire ő nagy mosollyal az arcán mutatott egy másik nyitva hagyott ajtó felé, jelezve, hogy arra vegyem az irányt. Ezúttal köszönet teljesen bólintottam, talán egy köszit is elmotyogtam és megközelítettem az ajtót.
Őszintén szólva ötletem sincs, hogy azért van-e nyitva az ajtó, mert számítottak rám, vagy inkább ez a szokás erre, de inkább nem kockáztattam meg, hogy bunkónak nézzen az úr, hogy csak úgy besétálok. Az ajtófélfán való kopogással adtam a tudtára, hogy megjöttem, amennyiben még nem vette volna észre.
- Jó napot - vendéglátóm egyből levághatta, hogy feszült vagyok, mert olyan elfojtott hangon köszöntem, hogy abban sem vagyok biztos, hogy érthető volt. - Khmm, szép napot!- Köszörülöm meg a torkom és köszönök ismét, ezúttal már hangosabban és sokkal érthetőbben.
Nem igazán néztem körbe, végig az igazgató úrra, az asztalára és az előtte lévő két bőrrel borított székre fókuszáltam. Nem akartam elterelni a figyelmemet, megkockáztatva vele, hogy elfelejtem a begyakorolt extra udvarias és meggyőző soraimat. Nem engedhetem meg magamnak, hogy elbaltázzam ezt a lehetőségemet is. Néhány lépést követően már az asztal előtt is termek, az úr arcát fürkészve.
- Cameron Blanc, uram - nyújtok végül kezet, közben remélve, hogy tudja ki vagyok. Végül is már váltottam vele pár baglyot, és megbeszéltük hogy a mai napon, ebben az időpontban fogad. Azért elég gáz lenne, ha mégsem emlékezne. Nem tűnik túl idősnek, szóval nem kéne, hogy könnyen feledjen dolgokat. Meg hát végül is ez a dolga, hogy emlékezzen időpontokra, nem? Ah, biztos minden rendben lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 18 |éjjel a szobánkban |o
  
  

pj

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Miért?
Nem gyerek már, mégis, mostanság kevésbé kedveli a változást. Lehet látni, hiába teheti össze mancsait kezeit azért, mert tetőt kapott a feje fölé és még az ő igényeire van szabva, a szájíze kellemetlen. Aztán persze megérti, mert feljebb lépni és új felé nyitni mindig kellemes és kihívó. Annak nem, aki évek óta egy helyzetbe ragadt bele és toporog, az irigy és dühös, morcos, mint valami kisgyerek. Lehet most éli a másodikat?
Aztán elmúlt a harag, ahogy a vacak ciklus is, és talán megint magában keresi a hibát és az okot. Persze, nem foghatja örökké a kezét, nem vezetheti a nyugdíjas évei felé sem, mert akkor ő is beragad, magával rántja, egymást rántják, és... Már megint túlgondolja, jellemzően. Csak egy kicsit kellene engednie, nem makacsként ragaszkodnia ahhoz, aki annyit segített. Hálásnak kell lennie, mégis, mellkasa nehéz és benne ül egy szomorú madár, bánatosan csapkodva szárnyaival. Kellemetlen, mint ahogy reggel a fogkrém mentolos aromájára ráhúzta a narancslevet, vagy amikor kilépve tornacipője kapásból átázik, mert pocsolyába lép.
Már nem fordult vissza, remélhetően nem cuppog vészesen, nem néz ki idiótán, hogy farmerben és fehér pólóban jelenik meg, mert oké, hivatalos szerv, de mennyire? Elszokott ezektől, amikor valahova ment, cipelték, senkit sem érdekelt, hogy mit visel. Most mégis, idegesen simítja ki a gyűrődést a póló alján és csak ezután lép be. Aztán rájön, hogy a fésűt megint elfelejtette, így azzal bajlódik az ajtóban. Szép bemutatkozás...
Bejelentkezik, kitölti a lapot és leül. Vár. Persze, talán ő jött előbb, vagy már el is késett. Talán nem is ma van. Meg van zavarodva. Tudja jól, hogy hozzá kell szoktatnia magát ismét ahhoz, hogy emberek jönnek-mennek, hogy emberek vannak és léteznek körülötte, még ha önmagában manapság megint nem a legbiztosabb, mióta feljött a komolyabb tanulás témája. Bizonyára az volt a pont az egészre, így inkább mély levegőt vesz, felölti a kellemesebb ábrázatát és próbál nem úgy ülni, mint aki menten felugrik és világgá szalad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
éjjel a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



- Tééényleg - adok hangot annak, ahogy nekem is beugrik, hogy nálunk is Bruno Marsra buliztunk az ottalvóson. Akkor jól gondoltam, hogy hallottam már őt. Az is mennyire király volt már!? Még nagyobb mosollyal élvezem a koncertet.
Türelmesen várom, mit szól az ötletemhez. Lehet, sok mindent nem lát át velem kapcsolatban és talán soha nem is fog, amivel nincs is semmi baj, viszont szerencsére azt tudja rólam, amit igazán érdemes. Jelesül most azt, hogy soha nincsenek hátsó szándékaim. Mindig csak azt szeretném, amit mondok, hogy szeretném. Ha van olyan vágyam, amit bármi miatt mégsem említek, arról vagy fogalmam sincs nekem sem, vagy szimplán nem akarom tettekre váltani, így nincs is jelentőségük.
Feleletkezdeményétől erősödni kezdő mosolyom egy figyelő ábrázatba oszlik, amikor egy kérdésbe torkollik inkább az igenlés. Eltekintek róla kicsit, ahogy nekiállnék végiggondolni, miként válaszoljak, azonban ő folytatja, mielőtt még ezt megtehetném. Visszakapom hát rá pillantásom és csak hallgatom. Számítottam arra, amit mond. Arra is számítottam, hogy eleve egyszerűen azt mondja, hogy sajnálja, de inkább ne. Ugyanúgy fejet hajtottam volna, mint akármelyik feleletnek. Ennek ellenére igazán örülök, hogy nem hárította élből a felvetésem. Tényleg örülök. Viszont nem tudom leplezni azt a kis bántó űrt, ami attól árad szét bennem, hogy talán mégsem maradhatok közel hozzá túl sokáig. Kiül barna tekintetembe és arra késztet, hogy lesüssem kicsit, miközben megmarkolom a paplant túloldalamon, ahol ő ezt nem láthatja. Másik kezem megint Benitot cirógatja, akire bár nem markolok, apró feszültségem megérezheti. Azonban sietve túllendítem magam ezen, ahogy csak tőlem telik. Hiszen megtehetem, amit szeretnék. Azt mondja, összetolhatom az ágyakat. Szóval, még ha rövid ideig is, közel lehetek. Ezt ismételgetem magamban. Ez most a fontos. Ez kell, hogy számítson.
Végre őszintén elmosolyodhatok, utolsót simítok Beniton, majd felkelek mellőle és magamhoz veszem a pálcámat. A közénk álló éjjeliszekrényre szegezem és elmormolom a megfelelő bűbájt, átlebegtetve Lau ágyának másik oldalára, ahol még tökre elfér, megkerülve a bútort. Fölötte azért nem fogom reptetni. Ezután saját fekhelyem jön sorra, amit szintén közel úsztatok a légben, pár centire téve le puhán. Mégis kellemesebb ez így, mint a berendezést tologatni az éjszaka közepén, a szomszédok örömére. Még közelebb vonom éjjeliszekrényemet is, hogy teljes legyen az átalakítás, majd lerakom rá pálcámat. Lehajolok ágyamhoz és egy kicsit még tolok rajta, hogy valóban passzoljanak. Felegyenesedem aztán és diadalmasan mosolygok le barátnőmre.
Benito az akció idejére átugrott a lány ágyára, hogy onnan figyelje az izgi eseményeket, amiket különben a Finesse c. szám kísért. Még mindig az szól. Lemosolygok a párosra, aztán leülök a paplanomra és visszahelyezkedem úgy, ahogy az előbb voltam, csak mostmár Lau mellett. Oldalra mosolygok rá és éppen csak kinyúlok felé, kézfejemmel simítva meg karját, hogy aztán már vegyem is el onnan, derűs vonásokkal, mégis valahogy párás tekintettel. Mély levegőt veszek, mosolyogva tovább, miközben a dal végével visszaléptetek a National Geographicra, mi a helyzet ott az állatkákkal. A csodacica közénk kucorodik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 18 |éjjel a szobánkban |o
  

pj

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
éjjel a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x


(Tessa nélkül sajnos. viszont Benitoval!)

pizsamám KATT



Mindenképp sokkal jobb ez így, hogy nem áltat semmivel. Hogy őszinte, megosztja a félelmeit. Így van rendjén, nem is kívánnék mást tőle. Könnyűnek persze ettől még nem mindig könnyű, azonban ezerszer jobb, mint bármi más megoldás.
Eléggé magabiztosan lebegtetek már tárgyakat, viszont ilyen hatalmasakat ritkán szoktam, és igen, pontosan, inkább tutira mentem, nem akartam egyik ágyra csúsztatni véletlen a másikat, hogy a lábak aztán kellemetlen robajjal érjenek földet.
- Szerintem aranyosak - véleményezem a denevéreket. Bírom őket, ez van. Ahogy igazából minden lényt, ahogy az lassacskán kiderül számomra. Ám az a helyzet, már engem sem köt le annyira a tv. Talán sok is már nekem ez így egyszerre belőle, tekintve, hogy egyszerre ilyen huzamos ideig még nem is néztem. Persze, volt már szerencsém ennél hosszabb filmalkotásokhoz, az azonban más.
- Kikapcsolhatom? - kérdezek hát rá, magam mellé tekintve a lányra, miután lopva megérintette a kezem. Részéről rendben, úgyhogy a segtíségét kérem a művelethez. Nem akarok rossz gombot nyomni. Sejtem, melyik a megfelelő, ám jobb biztosra menni. Ahogy megvagyunk, a képernyő elsötétül, a készülék elnémul, én pedig odarakom a távirányító eszközt az éjjeliszekrényemre. Ezután bejelentek még egy mosdómenetet, csak hogy nehogy azt higgyje Lau, hogy ezzel a hirtelen felkeléssel szökni próbálok. Egy-két perc múlva vissza is térek, törölgetve még kicsit számat a vízivás után. Leoltom a lámpát, nem kell ennyire világos, és mostmár úgy fekszem vissza ágyamba, hogy magamra húzom vékony paplanomat. Bár igazából csak derekamat takarom be vele, lábaim kilógnak alul és egészen derekamig letolom magamon. Párnámat lejjebb húzom, hogy mostmár ne a háttámlám kényelmességét szolgálja, majd lerakom rá fejem és a szélébe fogódzkodom, oldalamra fordulva, barátnőm felé. Lágy félhomály uralkodik a szobán, hiszen az erkély felöli fal szinte végig ablak, sokat enged be a holdfényből és az egyéb, kinti világításokból. Remekül látjuk egymást. Ahogy a párnát markoló kezeim eltakarják számat, mindenre csodálkozón tekintő szemeim még nagyobbnak tűnhetnek. Főleg így, mikor a mellettem pihenő barátnőmet nézem. Elvonom aztán az egyik kezem arcom elől, hogy én is simogassam a cicát. Mivel egyáltalán nem valami méretes ez a pihepuha, doromboló felület, ujjaink olykor összekadnak Lauval, aki szintén Benitonak kedveskedik épp. Igazán élvezi a kis sárkányleopárd ezt az ajnározást, szóval egyik pillanatról a másikra már meglehetősen fent van köztünk, vállmagasságban. Könnyűszerrel hajolhatok hát oda, megpuszilgatni a most felém felkínált hasát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Igen, az ilyen esetekből... sok lesz - az egész Szfinx-Red meccset összességében egy nagy szájtátásnak mondanám el - ugyan, ott, a pályán sok mindent nem láttam vagy észleltem, a későbbi Edictumban beszámoló cikket én is elolvastam - és, bár tény, néhol úgy érzem, költői túlzásba eshetett az író -, az sem volt éppen semmi. Sőt, akkor már, miután az emlékek és élmények is kellően leülepedtek bennem, leginkább egy őrült, minden szabályozástól vagy tapasztalt játékvezetéstől mentes meccsnek tűnt, ahol buzgón élt a mondás, miszerint, ha csak lehetséges, a lehető legrosszabb fog történni. A kínos nevetgélés, mosolygás, meg viccelődés ellenére közel sem vagyok lenyűgözve.
- Oh - meglepően sokan vannak most itt, akik anno a Roxfortba jártak. Persze, megjelennek más kisebbségek is (például én), de összességében, a brit iskola ex-palántái többségben vannak.
- Nos, én a Durmstrangban kezdtem - kicsit el is mosolyodok, szerettem oda járni, jó volt, meglehetősen egyszerű volt az élet (mint valami világháborús veterán), és az, hogy az öcsém épp oda menekült vissza a saját gyerekessége, felelőtlensége, egoizmusa, és még sorolhatnám mi miatt, nem feltétlenül vették el a kedves nosztalgia élményét. - Pár éve jöttem haza - vele ellentétben a saját újságpletykáimnak meglehetősen megalapozott éle van, de ezzel értelemszerűen nem szeret dicsekedni az ember. Rengeteget változtam azóta, és nem arról van szó, hogy gyűlölném önmagam az akkori cselekedeteim miatt, de a mostani fejemmel eszem ágában sem lenne újra megtenni őket.
- Elvégeztem a bájitalfőzés képzést, épp az egyetemen kezdtem.. - amikor megtörtént a másik dolog. De ez megint csak nem egy reggelizős téma, szóval a levegőben is hagyom a dolgot, elvégre, úgyis biztosan ismeri a történetet. - Szóval most auror képzésre jöttem vissza, de amúgy tanulok más dolgokat is mellette. - Még mielőtt ő is beleesne a széplány sztereotípiába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Finoman szólva is meglepte a megkeresés. Bár most már hónapok óta Bogolyfalván vert tábort és az iskolában látja el a gyógyítói feladatokat, nem számított arra, hogy a Minisztérium megkeresi majd egy ilyen üggyel. Tulajdonképpen fogalma sincs, hogy mire vállalkozik, elvégre a hivatal egy kvibli vérfarkast kíván óvó kezei közé adni, hogy figyeljen oda rá. Felügyelje. Ha őszinte akarok lenni, ebből a szempontból nem is választhattak volna alkalmasabb embert a feladatra. Shayleen egész életében felügyelt. A diétájára, a sportra, a súlyára, az őt körülvevő emberek ignorálására... Vagy inkább az őt körülvevő emberek véleményének ignorálására. A szótárban ennél a szónál minden bizonnyal a lány neve szerepelne, már amennyiben lehetne névvel definiálni egy fogalmat.
Nem öltözik ki különösebben, egy egyszerű fehér pólót vesz fel, melyet betűr egy hosszában fekete-fehér csíkos nadrágba és egy övvel koronáz meg. Lábára csak egy fekete sarut húz, haját pedig hagyja hullámosan a vállára omlani. Nem túl business, de nem is az a hétköznapi, ráadásul ebben a szerelésben pont nem látszik az utóbbi időben leadott két-három kiló. Itt azért leszögezném, hogy ez betudható az Adriannel való konfliktusának, de már dolgozik az ügyön, főleg mert pár napja Aiden is meglátogatta... Ez kellően elég erőt ad neki, hogy mindent átvészeljen.
Ahogy belép, csak biccentenek neki és már küldik is tovább az irodába, ahol leülvén az ügyintézővel kissé feszengve hallgatja, mi mindent várnak el tőle. Csak arra tud gondolni: szegény alany, akárki is legyen. Még csak azt sem tudja, fiúról vagy lányról van-e szó, teljes homályban igyekeznek tartani. Aztán nyílik az ajtó és a folyosóról beszűrődik, ahogy egy fiút küldenek be hozzájuk. Shayleen kíváncsian fordul meg, arcáról semmi sem olvasható le. Azt ugyan nem tudja, hogy Belián mit várt - mondjuk valami festett vén banyát vagy valami NDK-s birkózót, aki jól megrendszabályozza -, mindenesetre annyi bizonyos, hogy nem egy vékonyka, törékeny nőt, szomorú, mélybarna szemekkel, smink nélkül, egyszerű voltában. Mert Shayleen ilyen. Nagyon sok szempontból pőre és sebezhető, ezért is különös, hogy pont őt kérték fel erre a feladatra. Ki tudja, talán úgy látják, hogy ez a fajta lágyság lesz a kulcsa annak, hogy a fiú is könnyen kezelhető legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

És akkor, amikor épp elhinném, ennél már aligha lehetne rosszabb... folytatja. Hosszan engedem ki a levegőt, megforgatom szemeim, ahogy rezignáltan homlokomnak támasztom ujjaim. Nem feltétlenül a szigorú keretekbe foglalt, vesszőpálcás illem teljes hiányáról van szó, hanem az egyszerű, társadalmi megnyilvánulásairól, arról, hogy szándékosan keresi a figyelmet, és szeretné, ha mindenki meghallaná a hangját - a másik fél teljes megalázásán kívül, ugyebár. Mert ő ebbe már belekezdett, és ugyan megtehetném, hogy továbbra sem foglalkozom vele (bár a mintáját követve ez csak egyre súlyosabb következményeket vonna maga után), ahogy gyakorlatilag tehetnék bármit is, a nevem elordításával már képtelen lenne bárki figyelmen kívül hagyni a lényem, az emlékeikben összekötnének vele, onnantól pedig már teljesen veszett a dolog. Egy almával kezemben fordulok a nyüzsgő piacnép felé, és, bár már nem lenne szükségem arra, hogy bárkire is nézzek, ebben a zsivajban biztosabb megoldásnak tartom. Nem mondanám, hogy ennyi ember között azonnal rátalálok az elméjére, de amikor megtörténik, biztosan tudom, hogy jó helyen vagyok. Zalán persze érezhet valamit, megmagyarázhatatlan bizsergést, értelmetlen, múló kényelmetlenség érzetét, de azt túlzás lenne említeni, hogy rá is jönne azonnal, mi okozza ezt. Ésszerűbb ráfogni valami teljesen magától értetődőre, mondjuk a pusmogások és beszélgetésfoszlányok keltette zűrzavarra.
Szinte azonnal elém tárul a felidézett emlékképe - számomra mondjuk kevésbé volt számottevő a dolog, ha nem látnám az ő szemeivel, eszembe sem jutott volna, hogy valaha megtörtént -, de azzal most nem foglalkozok. Egyszerűen csak félresiklok előle.
Ha bármit is vissza szeretnél adni, akkor gyere ide, és ne a tér másik feléből keresd a rivaldafényt.
Ekkor már elég egyértelmű lehet számára is, hogy már nincs egyedül a fejében - de én jó arc vagyok, nem használom ki a helyzetet, egyszerűen csak nincs kedvem egy tizenöt éves parancsolgatásaira ugrálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Elmosolyodik erre a kijelentésre. Bármennyire is hülyén hangozzék, Francesca-t nem lehet nem kedvelni. Energikus, pörgős, kedves és játékos, belevaló csajszi. Persze megvannak a maga hibái neki is, amiket Nico sem hagyhat teljesen figyelmen kívül, mégis, összességében a tulajdonságai jócskán a pozitív oldal felé billentik a mérleg nyelvét.
A simogató ujjaktól apró hullámokban fut végén testén a bizsergés. Le kellett volna borotválnia. Mégis, ahogy így egymáshoz simulva telnek a másodpercek, már nem érzi úgy, hogy ez a kis apróság bármelyiküket is zavarná. Őt ugye amúgy sem, hiszen köztudott, hogy 30 felett minden valamire való férfi szőrös, csak a huszonévesek játszanak csupasz csigásat. Arról nem beszélve, hogy a férfinak még jól is áll ez az egész, én speciel el nem tudnám képzelni, hogy makulátlanul simán kicsusszanjon a házukból. Egyszerűen nem. Aztán most, hogy ezt így megtárgyaltuk, visszatérünk főhőseinkhez, akik továbbra is vészesen közel vannak egymáshoz. Orruk egymáshoz ér, csupán egyetlen aprócska kis távolságot kéne leküzdeniük.
Nem tudja nem észrevenni, hogy a lány is ugyanazt érzi, mint ő. A vibrálást. Bár hallja, ahogy Emily beszél, szavai mégsem egészen jutnak el Nico agyáig. Milyen fogó? Milyen játék? Teljesen elbódítja a helyzet, az érintések, testük összepréselődése és annyira akarna többet! Ahogy orruk össze-összesimul a lány mozdulatainak hatására. Nico szeme lassanként félárbocra ereszkedik, ajkuk még közelebb kerül egymáshoz, de továbbra sem ér össze. Kínzóan lassan vánszorognak a pillanatok, és mikor már megcsókolná a lányt, eszébe jut Adrian. Persze a megcsaláshoz mindig két ember kell, ő erre mégsem képes. Nem tudja, a másik hogy tud ilyesmire gondolni és hirtelen saját magát is ostorozza, hogy ilyen messzire ment. Ajkát gyorsan Emily arcához kanyarintja és oda nyom egy puszit, majd egy hirtelen mozdulattal háttal beleborítja mindkettejüket a vízbe. Ahogy megérzi az őt körülvevő víztömeget, az agya is kitisztul. A vízből kibukkanva már nevet és úgy fordul a lány felé.
- Én megéheztem, nincs kedvünk inkább enni? - lassan tempózva indul meg a stég felé. Nem szabad, hogy ennyire közel engedje magához, mert csak sérülni fog. Nem akar többet sérülni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem teljesen értem, milyen generációs és nevelési fekete lyuk jelentkezett az ezredforduló hajnalán, abban viszont egészen biztos vagyok, hogy súlyos következményeket vont maga után. Minden esetre a kétezer után született, mára egészen felnövő kölykökből eltűnt a minimális tisztelet legapróbb csírája is. Lehet, hogy máris úgy beszélek, mint egy rosszalló öregasszony, akinek soha nem tetszik semmi, viszont tény, hogy ezek generációról generációra egyre hülyébbek.
Ha másra nem is, arra egészen biztos jó volt a szemkontaktus, hogy észrevétlen, mindenféle feltűnést elkerülve csússzak a fejébe. Az így létrejövő kapcsolat az után is stabil, hogy újra magam elé emelném az étlapot, ugyanakkor, nem kavarok túl sok vizet az elméjében. Ez csak amolyan biztonsági lépés - például, neki egészen jól jöhet, hogy nem kapom fel a vizet sem a válaszán, sem pedig a gondolatain. Távol áll tőlem, hogy még ezeknek tudatában is komoly károkat okozzak, az egészen biztosan eljutna a minisztériumhoz, és nem csak engem, de Sárközit és esélyesen az egész iskola vezetőségét is súlyos szankciók terhe alá vonnák, amiért ilyen dolog megtörténhetett. Egy kis tréfa már senkinek sem árthat viszont (még az etikailag súlyosan megkérdőjelezhető, illegális behatolással járó, mindenképp törvénytelen tréfa is).
A replikára érdemben nem reagálok, épp csak szemöldököm emelkedik meg, ahogy újra rá emelem tekintetem a lap fölött.
- Mintha lenne valami a hajadban - ha mondjuk foglalkozik azzal, amit mondok, és valóban oda néz, tényleg találhat a gondosan ápolt tincsek között egyet s mást. Például az előbb kiszórt uborka és hagyma maradványait, de a velük járó szósz is elkenődni látszik a szálakon. Persze Theon haja a valóságban tökéletes marad, nem is a szeme hazudik - én hazudok a szemének. Hát, van ez így.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Elég kihalt a kastély manapság. A sok hülye, valószínűleg mindegyik görcsösen tanul a vizsgáira. Szerintem totálisan felesleges ennyire beleélni magad egy-egy eléd kerülő akadályba. Személy szerint én csak azért bújtam a könyveimet, hogy benyaljak a tanáraimnál és elhintsem a magját egy dolgos és szorgos kis nebulónak.  A valóság persze teljesen más, lusta vagyok akár egy lajhár, bár ezt nekik nem kell tudniuk.
Ahogy elnézem, a szemeim elé kerülő lányka sem különbözhet nagyban az előbb említett bolondoktól. Haja akár a szénaboglya, s mintha ruháján is éktelenkedne néhány beazonosíthatatlan eredetű paca. Remek, kifogtam egy hobót.
- Ajtót Narniába – fűzöm cinikusan a válaszom kérdésére. Még szemeimet is megforgatom, had érezze csak a törődést. Nem tudom miért, de ezek a magyarok olyanok, akár a vadbarmok. Buták, akár a döngölt föld. Mégis szerinte mit csinálhatok idebenn? Borsót fejtek, hát persze!
Nem várom meg, míg válaszol elhangzott mondatomra, gyorsan megragadom a csuklóját és berántom a helyiségbe. Éppen hogy, de sikerül elkerülnöm a folyosó végén beforduló, szeretett tanárnőmet. Még csak az kéne, hogy észrevegyen. Nem véletlenül szabadultam meg egy időre szőke tincseimtől, elméletem szerint nem fog felismerni barna hajzuhataggal. Lehet Theory-nak volt igaza és még le is kellett volna vágatnom. Bár abba biztosan belehalnék, hisz a hajam a mindenem. Meg akkor dobhatnám ki azt a tömérdek mennyiségű ápolót és balzsamot, amit sikerült tizennégy évem alatt felhalmozni.
Az ajtót a lehető leghalkabban csukom vissza eredeti állapotába, majd elereztem a lány mancsát. Meg csak az kéne, hogy elkapjak valami kórságot egy ilyen ápolatlan libától. Így is tuti, hogy hipóban kell fürdenem. Megint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha ezek után nem nézik melegnek, akkor soha. Merthogy a stégen történt, ami nem történt, kialakult egy kis kínos feszültség közte és Emily között, ami nap végére ismét eltűnt. Hogy mi történt akkor? Fogalma sincs. Mintha mindketten ugyanakkor, ugyanarra vágytak volna, mégsem következett be a katarzis. Nico sokat rágta magát az elmúlt pár napban, már amikor megtehette persze és nem a róla szól pletykákkal volt elfoglalva. A Diával közös afférja futótűzként terjedt az egyetemen és csak remélni meri, hogy a lányhoz nem jutott el ennek a híre. Ha mégis, hát megköveti magát és töredelmesen bevallja, hogy... Mit is? Ja hogy semmit. Szabad férfi, azzal van, akivel akar! És ide képzeljetek egy nagyon elszánt fejet.
A Westendnél találkoznak, mert Emily említette, hogy be kéne újítson pár cuccot. Persze a férfi gyanútlanul - bár gyűlöl vásárolni, ki nem hagyna egy, a lánnyal eltölthető napot - rá is mondta az áment és szokásos laza szettjében érkezik. Csak semmi hétköznapiság, rövid ujjú ing, halásznadrág, borosta. Ez az ultimate Bianchi szett, ha valaki úgy hinné, nem ismeri fel a férfit, csak ezt a hanyag eleganciát kövesse és megtalálja.
- Madárcsicsergős napunk van. Muszáj ezt tönkretennünk plázázással? - elhúzza a száját, ahogy a lánnyal túlesnek a köszönésen. Két puszi, semmi több. Persze Nico-ban élesen élnek az emlékek a stégről és azóta állandóan látni véli a lányt, fürdőruhában. Ha ez az álomkép mondjuk este, a szobája magányában éri el, az egy egész kellemes illúzió, azonban tanórán, az egyetemen vagy bármilyen más, kellően központi helyen inkább kínos. Már nem produkál olyan testi reakciókat, mint ott és akkor, de arcára bárgyú mosoly ül ki és révetegen romantikus ábrázattal bámul ki a fejéből. Most aztán nyakig benne van a pácban! Nem udvarolhat az egyetlen nőnek, akinek hosszú idő óta először tenné. Mit mondhatnék, ez a Bianchi forma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Valahogy érzi, hogy ez a dolog jelenleg nem épp pozitív felhangú. Bár tény, hogy a lány által említett történések valóban okot adnak némi döbbenetre - mit némi, teljes döbbenetre -, azért reméli, hogy a meccseik nagy része nem így zajlik. Mert akkor ő bizony feláll és közli, hogy kiöregedett ebből a sportból.
- A Durmstrang is elég erős, volt szó róla, hogy oda menjek, de én a Roxfortra szavaztam - halványan elmosolyodik, mert emlékszik, ahogy anyja és apja ezen veszekedtek. Arnoldnak szent meggyőződése volt, hogy a fia született kviddicses, ezért a Durmstrangban van a helye, onnan ugyanis ömlenek ki a jobbnál jobb játékosok. Ezzel szemben Katalin kötötte az ebet a karóhoz, hogy nem akarja, hogy a fia egy izomagyú robot legyen és bárhová mehet Henrik, akár Etiópiába is, csak ne a Durmstrangba. Végül, hogy mindkét szülő megnyugodhasson, a férfi a Roxfortot választotta. És milyen jól tette!
- Ha aurornak készülsz, akkor javaslom, hogy vedd majd fel a tárgyamat. Már persze abban az esetben, ha megkapom - kávéját szájához emeli és kortyol egyet, tányérja ugyanis teljesen tiszta lett. Mindent felfalt, amit elé tettek. Nem is csoda, farkas éhes volt és ma még sok dolgot szeretne csinálni, ha már fel kellett kelnie. Na nem bánja, csak mint tény. - És mi minden más érdekel még? - a bájitalkészítés és aurorkodás mondjuk összepasszol valahol, de ezen kívül mi lehet még, ami érdekli? Nyilvánvalóan nem a plüssök gyűjtése és ruhák vásárolgatása naphosszat, meg hát, ezt tanulni se nagyon lehet. Bár a mai világban lassan légzési tanfolyamok is lesznek, hogy ne fulladjon meg a sok szerencsétlen...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Érzem, ahogy a pilláim elnehezülnek a vágytól, hogy végre megérinthessem az ajkait. Érezni, csókolni, szeretni szeretném. Ez az utolsó a legijesztőbb talán a számomra, hogy mindig, mikor eszembejut, szeretni szeretném. Arra kapni engedélyt, hogy szerethessem őt. A szívem szereti. A kezdeti barátság pillanatok alatt csapott át vonzalomba, sőt azt hiszem a vonzalom volt előbb. Majd újra változott, a vonzalom, a barátság, lassan átalakult, és esélyt szeretnék. Mindig ez a legnehezebb. Kapni egy esélyt. Amikor pedig megvan, jön a következő nehézség, hogy azt meg is tudjam tartani. Az első kudarc kellett, most erősebbnek érzem magam. Nem félek annyira a kudarctól. Lehetetlen, hogy ne azt akarja, amit én.
Lassan hunyom le a szemem, meleg lehellete csak fokozza a vágyaimat, és ez az a pont, amikor már nem érdekel semmi. Egy pillanat alatt kezdek el kételkedni ebben az egész meleg dologban, pontosabban abban, hogy nem érdeklik a lányok. Lehet, hogy tényleg aztán én vagyok a gonosz banya, aki minden meleget átváltoztat, pedig nem, tényleg nem. Semmi ilyen szándékom nincs. Tudom azonban, hogy hatással vagyok rá, ahogy ő is hatással van rám. Vibrál a levegő, szikrák pattannak ki folyamatosan a testünkből, és nem csak az enyémből, az övéből is. Kissé balra döntöm a fejem, hogy akkor most történjen meg, végre, csókoljuk meg egymást. Szinte már érzem ajkait az ajkaimon. Aztán...
Elnyílt számba beáramlik a víz, elengedem őt, és köhögve bukkanok fel újra a felszínen. Nem tudom mennyi vizet nyeltem, de azért remélem, hogy az a rejtélyes sellő nem pisilt bele.
- Együnk.
Értek vele egyet csendesen és őt követve kimászok a partra én is, hogy aztán az törülközőt magamra terítve, némán majszoljam a magunkkal hozott dolgokat. Nem értem. Esküszöm nem értem, mert hát ott volt minden. A romantikus pillanat, az a világ egyik legromantikusabb pillanata volt. Az utalására adott válaszomban ott volt, hogy akarom. Éreztem az ajkait, egy töredékmásodpercig az ajkaimhoz simulni. Aztán semmi. Eszünk. Próbálok témát találni, lazán viselkedni, de nem megy. Nem értek semmi. Aztán egy szőlőszem old meg mident, ahogy megpróbálja elkapni, miközben én felé dobom, és amikor sikerül, fordítunk rajta egyet, és ő dobja nekem. Nevetünk, legalább ennyi.
A naplemente pedig minket is hazafelé zavar, így az úton együtt megyünk, de a macskabagolynál búcsút intek neki, és továbbsétálok a Tündérmanóba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Azt hiszem, egy kicsit csalódottan indultam el erre a találkozóra, mert hajnalban láttam azt a bizonyos posztot. A stégen történtek után pedig, azt hiszem, jogom van haragudni. Akkor volt egy pillanat, ami a semmibe veszett, legalábbis a poszt szerint nála a semmibe kötött ki. Én őriztem a pillanat emlékét, mélyen a szívemben, és hajnalban egy pillanat alatt váltam hihetetlenül szomorúvá. Reggelre a szomorúság levertséggé fajult, és hosszú percekig nem is akartam felkelni. Reméltem, hogy csak álmodom, hogy a féltékenységem generálta a fejemben azt a posztot, és ahogy felmegyek az instára már friss fejjel, nem lesz ott. Meg sem történt. De ott van. Akármit is csinálok, ott van. Nem érdekelnek a hashtag-ek, nem érdekel semmi. Csak nézem azt amit a kép mutat, a csupasz valóságot. Egy másik lány csókolja, és ő nem ellenkezik. Élvezi. Furcsán megcsalva érzem magam a saját nyomorúságommal átitatott ágyneműmbe csavarodva.
Mégis felkelek, mégis megiszom a teám, mégis nekiállok készülődni, mert találkozni fogunk. Látni akarom, látnom kell rajta, hogy nem akar engem, hogy nincs meg az, ami ott volt. Nem meleg. Ugrálnom kéne örömömben, hogy végre nem csinálok hülyeséget, mégsem teszem. Csak lanyhán kezelem az ecsetet, rutinból sminkelek. Kékkel, mert az kiemeli a szememet. Még jó, hogy vannak ösztönös mozdulataim, és nem úgy nézek ki, mint egy bohóc. Talán csak azt akarta, hogy annyi legyek, mint amennyit Dia nyújtani tud. Egy préda. Tudja, hogy könnyű szerrel megszerezhet, és nem voltam elég nagy kihívás neki. Ellenkeznem kellett volna vele, fenntartani az érdeklődését? Vagy ez is a játék része, csak nem számolt azzal, hogy Dia felteszi a képet? Hogy én meglátom. Vajon hány lány van még rajtam kívül?
Azzal a szent meggyőződéssel indulok el, hogy megpofozom, leordítom a fejét, megverem, sőt lenyilazom azért, amit velem tett. A szívemmel. Tény, hogy nem mondtam neki, mennyire sérülékeny, de attól még érzékeny, ezt tudhatná, ez feltűnhetne neki. Nem szivecskézem be a posztot, bár megtenném, de még nem, előbb látnom kell őt. Mérgesen lépek ki a házból, és mérgesen megyek el Pestre is, azonban, ahogy meglátom, valami megváltozik. Dühösnek kellene lennem rá, de nem vagyok. Vagyis, de, de a lelkem hátrál, nem akarok veszekedni. Szabad ember, és talán jobb is, hogy nem történt más. Gyűlölném magam.
Puszi, puszi, szikrák. Csak tőlem, de szikrák. Utálom magam ezért. Utálom, hogy vannak szikráim. Bár ne kezdtem volna el máshogy érezni, bár ne hittem volna, hogy ő más. De az én hibám, ő egy szóval se utalt rá, hogy akarna, hogy ez több lenne, mint egy bepróbálkozás. Fogalmam sincs, hogy mit kezdjek vele, hogy mit mondjak neki, hogy mit csináljak. Helyette csak mosolyogva megforgatom a szemem.
- Nem lesz olyan rossz, ígérem.
Tényleg nem akarom, hogy rossz legyen, de ami ezután jön, az mégsem lesz jó, mert bent kellemes hűvös van, emberek. Én pedig csak néhány ruhát akartam, venni, és bízva a melegek jó ízlésében hívtam el magammal Bianchi-t. Hát most meg azért van itt, mert... nem is tudom, de itt van. Jobb lenne, ha meleg lenne, semmint, hogy mindenféle lányokkal smárolgat az instán. Remélem az is kiderül róla, hogy van egy barátnője. Valami cukika.
- Úúú!!!
Torpanok meg az első pár üzlet után, és kitágult pupillákkal nézek a kirakatban található csodamodellre. Kedves #meghogymeleg, akkor most teszteljük a férfiasságodat, ugyanis a fehérneműüzlet a legjobb, mit csak ember bosszúra el tud képzelni. Nico karjába kapaszkodva, húzom őt beljebb.
- Ide bemegyünk!
És már bent is vagyunk igazából. Csípőre tett kézzel fordulok felé, mint egy kapitány, hogy azt higgye, nem tudom a kis titkát.
- Kell keresnünk valami kéket. Olyat, ami nagyon szép, mutatós. Meg ha már itt vagyunk, véleményezhetnél párat, hogy hogyan állna nekem. Mondjuk ez.
Emelek fel egy fekete csipkebugyit, aminek combfix tartója is van. Ez szép, gyönyörű szép, és finom anyagú.
- Nagyon finom a tapintása, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

A részvétnyilvánításra csak biccent egyet. Nyilván nem mondhatja azt, hogy hallotta már elégszer, őszintén és hamisan egyaránt, mert Kriszpin tényleg komolyan gondolja. Amúgy sem érdemes másokba fojtani ezt, hiszen ösztönös reakció, hogy a veszteségre részvéttel reagálunk. Így hát válasz nélkül hagyva a dolgot hallgatja végig a férfi mondandóját.
Erre számított. Ahogy hallgatja a férfit, egy pillanatig úgy érzi, elúszik minden esélye a tanításra vonatkozóan. Megérti Kriszpint és az érveit, a helyében ő is pontosan ugyanígy gondolkodna, ezért is próbált úgy beszélni, hogy felsorakoztatta magával szemben az összes ellenérvet. Az újságoknak hála ebből azért akadt pár... Végül azonban hiábavaló mindenféle aggodalma, mert az igazgató, bár rigorózus és ellentmondást nem tűrő, úgy tűnik meg fogja adni a lehetőséget, amire Henrik várt. Ő tudja, hogy ártatlan, ahogyan azt is, sohasem tenne olyasmit, ami a diákokat vagy bárkit veszélyeztetne.
- Ez teljesen érthető és köszönöm, hogy egyáltalán számításba vesz. Garanciát szavakkal nem lehet adni, ettől függetlenül biztosíthatom róla, hogy semmi olyasmit nem tennék, ami akár az itt lévők életét, akár az iskola jó hírét veszélyeztetné - persze a szavak nem számítanak, de a szándék bizony igenis fontos. Márpedig Henrikben más sem lakozik, csak jó szándék. Valószínűleg azon túl, hogy Kriszpin különbséget tud tenni igaz és hamis hírek között, illetve ismeri a tényeket, talán döntésében közrejátszik az is, hogy a férfi tényleg nyílt lapokkal játszik. Nem mismásolja el a dolgokat, nem mutat mást, mint ami ő maga. Mert tudja, hogy felesleges és, ha az igazgató csak megneszelné, hogy sunyul, rögtön repülhetne innen olyan messzire, hogy vissza se találna.
- Természetesen azon túl, hogy Ön lehetőséget biztosít számomra, szeretnék érdeklődni, hogy pontosan milyen anyagok benyújtására lenne szükség ahhoz, hogy a tantárgyat valóban megkaphassam? - az a helyzet, hogy hivatalosan tanári pályázat még nincs kiírva és, bár józan paraszti ésszel maga is ki tudja találni, mi kellhet, azért jobbnak véli konkrétan rákérdezni. Persze, amije eddig volt, azt referencia gyanánt elküldte Kriszpinnek, de valószínűleg a beadandó pályázat nem így épül fel.

¤¤¤

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

VII.Helvey Belián Balázs

Csapd válladra a videókamerádat, és kövess engem. Neked biztosan nem érdekes, amit látsz, de nekem ilyen egy napom. Egy-két vizsga délelőtt, majd ebéd, egy kis olvasás, majd ekkor jön az, amiről nem beszélhetsz senkinek, oké? Promise. Szuper. Most jön az, amikor kicsit tovább képzem a hangomat. Talároson sok-sok rendezvény énekhangja én voltam. Színjátszó csoportba is jártam, ami tökre buli volt. De most már, tizennégy éves felnőtt férfiként gáz lenne ezt az arcomat mutatni a nagyközönségnek. Igaz, hogy bizonyára ez sem érdekelné őket, mint semmi más, ami velem kapcsolatos, csak egy újabb dolog, ami miatt a szünetben a klotyóba nyomhatják a fejemet. Azt mondják, hogy tökéletes WC kefe a hajkoronám. Terrific, innit? Nos, visszatérve a napirendem következő pontjához; végig szaladok a kastély folyosóin rövid lábaimmal, egyenesen a hálókörletembe, ahol felkapom fekete bőrborítású kottámat, és hátizsákomba dugom. Indulnék kifelé, amikor meghallom, hogy szobatársam macskája keservesen nyávog egyet. Mélyet sóhajtva, de még mindig villámmozdulatokkal megfordulok. Zsebembe nyúlok, ahonnan egy kis mogyorós chips darabot dobok elé, és simítok rajta hármat, amire ő éppen elégedett dorombolásba kezdene, én le is lépek. Egy igazi Doromb Juan vagyok. Így hagyom majd a csajokat is magukra, ha menő felnőtt leszek.
Újabb kör a folyosókon, majd elérem a bicaj tárolót. Szerencse, hogy ennyire kezdenek betörni a mugli cuccok, habár az enyémen és még egy bringán kívül nem látok mást odaállítva. Felpattanok rá, és… gyere! Gyere tovább velem. Most fel akarod venni, hogy mennyire szánalmas vagyok vagy sem? Na, ugye. Szóval, eszeveszettül tekerek Bogolyfalva felé, hogy legyen még sötétedés előtt időm egy kicsit gyakorolni. Ezen a napon nem sok ember tartózkodik a tavacskánál, ezért oda szállíttatom magam a biciklivel. A főbe dobom egy laza mozdulattal, majd leveszem táskámat, előkapom a kottát, és halkan, bátortalanul indítva kezdek el beénekelni, majd elégedetten mosolyogva nyitom ajkaimat, hogy végre valami csoda kijöjjön a torkomon. Ami most nem egy D&D csatakiáltás.
- Két szoba közt a csend, de végtelen nagy távolsááág… - kezdek neki halkan, miközben le-lepillantok a kottába. De természetesen érdekesebb dolgot találok közben; egy halom kavicsot, amivel b*zi jól lehet kacsázni a tó vízén. Az első verse után lehajolok kettőért, és azokat kacsáztatva énekelgetem a számomra oly’ kedves dalocskát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Ha tudná, mennyire furcsa dolgai vannak itt az embereknek! De az alapján, milyen pici, meg fiatal, lehet, hogy jobb is volt ez így, hogy nem tudott róla, pontosan mik is fortyognak az emberekben a felszín alatt. Mert hát, ha úgy vesszük, volt egy kétes hírű és végzettségű lovardaigazgatónk, itt volt a díler autószerelő, mint tanár, a volt hajléktalan csávó a menhelyen, a sittes auror/katona... nem, nem is sorolnám tovább, ha nem muszáj.
- Hát, tudod... néha kell jót is cselekedni - tártam szét a kezeim is pár pillanatra, de aztán nem akartam húzni az időt, valakinek a gyerekhez is haza kéne lassan érnie valakinek.
Kissé leakadtam a dolgon, hogy miért jár be ide, mert most már ki ilyen gerilla kertészalkat?
- Szükséghelyzet? Mi kíván azonnali szedettnövényt? - kérdeztem, miközben már próbáltam javítani a helyzetet, kipuhatolni, hogy vajon a nyakamra szabadítja-e az összes helyi aurort, ha most kiengedem innen a kis törpe szőkét. - Nem tudom, nincsenek barátnőid? Rokonaid? Akármi?
A nők így falkában szoktak járni, legalábbis a nagy többségük, akikkel eddig találkoztam. Anno a nejemnek is volt, amolyan gang, akik együtt utálkoznak rajtad, ha hülyeséget csinálsz.
- Oh. Akkor gondolom nem ártana gyakorolnod - közöltem lazán, miközben inkább a hallásomra támaszkodtam, mint a látásomra. Mert hát, ugye azt a bizonyos kis kattanást kerestem, miközben a zárral szarakodtam. - Erre még nem gondoltál?
Aztán egy apró kattanással meg is volt a pont, amit kerestem, a lakat elnyílt, én meg visszadobtam a cuccaim a táska zsebébe.
- Na gyere gyorsan, mielőtt valaki azt hiszi, éppen betörünk ide. Nem mintha lenne innét mit elvinni. Van elég zsírkrétám otthon is. - Azzal intettem az állammal, hogy most azonnal húzzon ki onnan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Igen, én kimondhatom, hogy unatkozom a vizsgaidőszakban. Megjelentem a vizsgákon, megírtam őket jól, majd távoztam, így amíg tart a vizsgaidőszak jöhet az olyan jól megérdemelt faszverés. Nem szó szerint értendő, de jöhet. És ki a legjobb unaloműző? A maga szellemességével és szerencsétlenségével a nőkkel bizony Frank Arie Martin, aki kiérdemelte ezt a tisztséget az én szememben. Valamiért úgy érzem, hogy ez a szerencsétlenség még most sem múlt el, de mintha elkezdett volna felfelé ívelni inkább a dolog. Talán már nem hagyja magát, talán már talált maga mellé egy normális nőt. Milyen szép idők is voltak azok, amikor én mondhattam el ezt. Azóta igen sok mindent változott, de szarjuk le, haladjunk!
Szóval blázzal a számban sétálok be a pizzériába. Talán még eszek is valamit, ami tekintettel arra, hogy ma van harmadik napja, hogy egy falat nem megy le a torkomon, lehet nem jönne rosszul, ráadásul Frank pizzájánál nincs jobb. Az első ablak melletti asztalhoz huppanok le, és várom a csodát, hogy 1. valaki feltűnjön, és 2. meglássam vagy halljam Franket. Egyelőre mindkettő elég lehetetlennek tűnik, mert a sok gondolat közül egy sem Franké, és az asztalomhoz sem jött senki. Hosszú délután lesz ez, de nem sietek sehova, és a napi nyugi-adagom is bennem van, így türelmesen csúszok lejjebb székemen, hogy fejemet annak háttámlájára támasszam, lábamat áttegyem egymáson, és kezemet keresztbe fonjam. Hát ki várta valaha ennyire higgadtan a pizzáját? Ugye, hogy nincs válasz, szóval nincs mit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mert elég nekem csak a vizsgákra visszajönni. Mert ők eldöntötték, mert ők mindent eldöntöttek.
Szeretném betudni ezt a kamaszodásnak, de tudom, van egy hatalmas szakadék köztem és a szüleim között, és biztos nem én leszek az, aki ezt át fogja hidalni, hisz nem is én képeztem magunk közé. Tényleg figyeltem arra, hogy soha ne okozzak nekik csalódást, és pont ezért tettem. Igaza volt Robinak, de mire kellene büszkének lennem, erre? Ilyen, ha valaki aranyvérű?
A könyveim ugyanúgy állnak a szekrényemen, mint mikor eljöttek értem. Nem csomagolhattam össze, mert nem kellett, meg se lepődök, hogy kinyitva a szekrényem, a ruháim sincsenek sehol. Szerettem őket, mindegyikhez kötődtem, főleg a kékhez, de azt is eltüntették. Ennél jobban nem is adhatta tudtomra édesanyám, hogy ideje felnőnöm, és búcsút mondanom mindennek, ami eddig történt velem. Gerinek is. Főleg neki, pedig csak egy randi volt... egyetlen randi valakivel, akivel nem kellett volna, aki szerintük nem elég jó hozzám, pedig akkori korszakom legjobb dolga volt.
Még szerencse, hogy Norbi bá' elkap és rám bíz egy olyan feladatot, ami legalább eltereli a figyelmem az otthon történtekről. Hisz Várffy Sára vagyok az Istenért.
Megyek is a könyvtárba, mert elvileg várnak rám. Nevet nem kaptam, csak egy évfolyamot, ami persze én K-val teljesítettem is.
Két embert látok belépve a könyvtároson kívül, az egyik talárján virít a kígyó, így őt ki is lövöm egyből, és a másikhoz sétálok.
- Szia, téged kell keresselek, ugye? Mármint Norbi bá' szervezte ezt a randit. Sára vagyok - ülök le vele szembe, hisz neki csak adott némi infót rólam.