Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV
RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
|
Tudom, hogy szeretsz- Annál sokkal régebb óta - biccentek, de nem teszek hozzá egyebet. Sőt, arra se reagálok, amit a fejemhez vág. Gondolja csak ezt, mert az nekem tök jó, így nem kell magyarázkodni, hogy teljesen pancser tudok lenni, ha pasikról van szó, meg amúgy is kit érdekelnek. Igen, a nőket is leszarom, mielőtt még téves feltételezés alakulna itt ki.
Na de mikor olyasmit tesz, amit még soha senki nem mert, bennem nagyon felmegy a pumpa, de tényleg.
Egy fél pillanat, míg a kezem hozzáér, aztán úgy kapom el, mintha legalább tűzhöz nyúltam volna, a másodikban meg, szabad kezemmel akkorát húzok be neki, hogy összeteheti a két kezét, ha nem törik el az orra. Mondjuk a vér elkezd folyni, de ez most baromira nem érdekel.
- Ki az Isten faszának képzeled magad, ha? Mégis mi a franc bajod van neked? Miért nem fogod fel, hogy valakit már a puszta létezésed is irritál, és ahelyett, hogy egy cseppet is vonzódna hozzád, fefordul a gyomra tőled, ha? - kiabálok? Ja, meglehet, de azt is leszarom, meg azt is, ha épp neki fáj, nem hagyok neki időt, folyamatosan lökök rajta egyet-egyet, majd mikor észreveszem, hogy kibillen az egyensúlyából, a hajánál fogva kapom el, hogy el ne essen nekem, nem akarok én miatta büntit.
- MEG... NE... LÁSSALAK... MÉGEGYSZER, mert komolyanmondomhogyaszartiskiátkozombelőled - igen, ezt egy szuszra közlöm vele, majd elengedem, és elsétálok onnan, mielőtt még egy tanárt is odavonzanánk a közelünkbe. Nagyon ajánlom neki, hogy meg is értse a hallottakat, bár amennyi esze van, nem adok erre sok esélyt. Hülye gyerek. //  //
|
|
|
|
|
Emir Mahfud
INAKTÍV
RPG hsz: 64
Összes hsz: 88
|
 Forgatom a kezemben a legújabb érdekességet, melyet találtam, az eladó pedig egyre idegesebbnek tűnik. Aztán egyszer csak megjelenik mellettem egy alak, aki valószínűleg hozzám intézi szavait. Oldalra fordulok és biccentek egyet, és hozzá teszem,hogy – Köszönöm! - elsőre nem ismerős a mellettem álló nő, de mikor újból rá pillantok ismerős vonásokat vélek felfedezni. Lopva kicsit méregetni kezdem, közben pedig megerőszakolom az agyam, hogy vajon honnan is ismerem. Rengeteg mindent végigpörgetek, de egyszerűen nem jut eszembe. Lehet csak nagyon hasonlít valakire, de nem hagy nyugodni a dolog…
– Bocsánat, de nem ismerjük egymást valahonnan? – kérdem ártatlan arcot vágva, amire nem lehet haragudni. Kék szemeim érdeklődéstől csillognak, szóval ha ismerjük is egymást, nem fog tudni haragudni rám, mert én nem emlékszem rá. Leteszem a kezemben lévő dolgot, majd teljes testtel a nő felé fordulok. Ekkor lép oda teljesen elkattanva az eladó, aki egy komolyabb káromkodás végén megkérdezni, hogy akkor kell-e valami, vagy elpakolhat végre. Nekem pedig ekkor megesik rajta a szívem, így felkapok az asztalról egy régi pennát illetve a hozzá tartozó tintatartót.
- Ezt szeretném, mennyi lesz? – kérdem, majd mikor kimondja az árat némi borravalóval együtt átnyújtom neki. Amíg a férfi becsomagolja a vásárfiát, addig én újra nőre fókuszálok.
- Elnézést… – mosolygok rá és a fejemmel a mögöttem álló kufár felé biccentek. – Szóval, hol is tartottunk?
|
|
|
|
|
Anastasia Strakhova
INAKTÍV
Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
|
EmirA fiatalember megköszöni a kéretlen tanácsomat, amit én egy apró de annál kedvesebb mosollyal hálálok meg. Amolyan örülök, hogy segíthettem arcot vágok. Ezután rajta a kérdezés sora. - Meglehet - mondom tűnődve, miközben emlékeim közt keresem jellegzetes vonásait. Ritka az ilyen különleges arc és szempár kombináció. Úgy is mondhatnám annyira nem mindennapi, hogy megjegyzi az ember. Végül be is villan egy halvány kép. - Egyszer egy éjszakai klubba riasztottak, ott elláttam egy férfit, akinél allergiás reakciót váltott ki a vörös bor és a kagyló együttes fogyasztása - idézem magam elé a jelenetet. A zene hangos volt, a beteget körülvették a barátai, ott láttam ugyanezt a szempárt, csak akkor ijedt volt. Közben egy kis intermezzo alatt a fiatalember, kibékítend a kufárt vesz egy apró, hasztalan portékát, majd ismét rám figyel. - Tudja akkoriban mentőorvos voltam - egészítem ki mondandómat, ahogy a perifériámba beúszik az eladó alakja, aki szitkozódva pakol elfelé. A magam részéről már az imént visszatettem az olajlámpát. De nem emiatt fúj rám egy ideje, hanem mert olcsón vettem meg tőle olyat amiért sokat is kérhetett volna, ha van elég szemfüles. Egy ékszert vettem meg potom összegért lealkudva, amiben ő nem, de én azonnal megtaláltam a rejtett fémjelet. A női és gemmológusi lelemény már csak ilyen. Ettől függetlenül visszajárok hozzá, mert akadnak kincsei és mert szeretem bosszantani.
|
|
|
|
|
Emir Mahfud
INAKTÍV
RPG hsz: 64
Összes hsz: 88
|
 A kérdésére bólintok egyet, ezzel jelezve, hogy igen, a fotózásra gondolom. A sejtésem beigazolódott, mikor megkapom a választ. Ahogy kiejti száján a nagyi szót, már biztos vagyok valamiért abban, hogy egy gazdag családi csöpp lányáról van szó… ismét. Az esetek túlnyomó többségében mindig egy hasonló hátterű lánnyal kellett fotózkodnom, szóval nem új számomra ez az egész dolog.
- Értem! Részvétem a nagymamád miatt! – egy kisebb mosolyt küldök felé, ami ilyenkor még talán belefér, de a nagyis dolgot nem tárgyalnám inkább tovább. Tudom milyen érzés, mikor valaki elveszíti a nagymamáját, ez velem is sajnos megeset, és eddig életem legrosszabb napja voltak a halála után. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy milyen érzés, mikor te találod meg a szeretted. Senkinek sem kívánom! Kissé összeszorul a gyomrom, de próbálom elhessegetni a gondolatokat és mellettem lévő lányra fókuszálni, összehangolódni vele. Ugyani utóbbi igen fontos egy fotózásnál véleményem szerint. A fotóst ismerve biztos, hogy lesznek olyasmi képek, ahol elég közel kerülünk egymáshoz, így kell ehhez egy alap, mondjuk ez leginkább a leányzónak lehet lényeges.
- Hát valóban teljesen más lesz ez most,mint az öcséddel…. – egy sokat sejtető mosolyt küldök felé – A legfontosabb, hogy engedd el magad és ne izgulj. Én már eléggé rutinos vagyok ebben, szóval bízz bennem. Ha valami kellemetlen, vagy túlzottan átlépi a határaidat és az intim szférádat, akkor szólj. Nem kell mindent engedned csak mert ő a fotós, te meg a modell jelen esetben. – adom az instrukciókat és reménykedem benne, hogy valóban szólni fog, ha valami már sok számára.
- Ha jól tudom, akkor valamelyik magazin készít egy cikket rólad és a családodról. Nem mondták, hogy a fotózás után egy újságíró is vár rád? – nézek rá kérdő tekintettel. Nem is értem, hogy mehetett bele ebbe, mikor semmit nem tud róla. – Ja és egyébként meztelenek leszünk… De nyugi! – közlöm vele fapofával, de végül elröhögöm magam. Menet közben meg is érkezünk a helyszínre, ahol már löknek is minket a megadott helyre, állítgatják a fényeket, mindenki hirtelen sürgölődni kezd körülöttünk, majd kiadják az első „parancsot”, miszerint álljak Charlotte mögé és fogjam meg a derekát, így odalépek és egyik karommal félig a derekát fogom át, míg másik kezemet farmerem zsebébe süllyesztem. Charlotte is megkapja a saját beállási útmutatóját, majd kattogni kezd a fényképező.
|
|
|
|
|
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV
RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
|
Emirfotózkodjunk | valamiben el kell menni- Köszönöm - tényleg hálás vagyok érte, mert az emberek többségétől maximum ennyit várok. Mondjuk sokkal jobban esne, ha tudomásul vennék és csend, de gondolom ők meg nem akarnak bunkónak tűnni, szóval ennyi belefér. De a másik véglet, mikor drámaian eladják a sztorit egy olyan emberről, akit csak a médiából ismernek, na az kiveri nálam a biztosítékot, és hamar eltűnik az a cseppnyi báj belőlem, ami maradt.
- Nekem ez az egész egyébként nem tetszik. Mármint kiragadni, csak mert van egy nevem, meg egy hátterem, ami miatt eladhatják az újságokat.... de részben szülői ráhatás, részben meg a nagyi valamiért imádott velem mutatkozni, csak... én nem vagyok ilyen - tárom szét a karom, kellően megmutatva, mit takar az "ilyen" szócska.
- Úgyhogy nem ígérem, hogy a munka végére senkit nem fogok elküldeni a bánatba - valamiért azt érzem, felesleges a látszatot keltenem, meg ha tényleg kell az alap, akkor az a minimum, hogy úgy beszélünk, ahogy alapból bárkivel megtenném, és nem kezdek el úrihölgyként viselkedni, mert baromi árulkodó lenne, hogy közöm nincs hozzá.
- Na basszus, az a része egyáltalán nem megy... eljössz velem? - próbálok szépen pislogni.
- Komolyan, az egyik suliújságos egyszer elkapott, mire végzett a kérdésekkel, csupa kelés volt az arca, mert nem értette meg, hogy nem fogok válaszolni olyasmire, ami nekem kényes. Mint például a pasi téma. Mostanában elég sokszor előkerül, nekem meg hát még nem volt, nem azért, mert a lányokat szeretem, hanem mert vagy idióta a nagy többség, vagy az, aki bejön, félpszichopata, vagy a saját kapujába játszik - fakadok ki, hisz ez már nyomaszt egy ideje, és hát akkor alapozzunk.
- Szóval, ha ilyen kérdések lesznek, és tuti, hogy ilyenek, akkor.... nem megyek el az interjúra - döntöm is el, aztán egy apró percre teljesen lemerevedek, de mikor röhögni kezd, én is megkönnyebbülök kicsit.
- Ez... nem volt vicces - marad ennyi a mókázásból, mert hamar a derekamra kerül a keze, én meg át kell hogy karoljam a nyakát, olyan... hát igyekszem nem megfojtani, miután felhívják rá a figyelmem, és eleinte, még akadnak nehézségeim, amikkel megmosolygtatom a velünk dolgozókat, de hamar belejövök ebbe, persze főleg, mert Emir tényleg nem hagy magamra, és segít ahogy tud.
Az utolsó kép a szünet előtt, mikor a nyakába kell fúrnom az arcom, és akkor szembesülök azzal, milyen jó illata van, a szemem pedig már azelőtt lehunyom, mielőtt szólnának.
- Szünet... - hallom meg, majd egyből el is szakadok, próbálva leplezni, hogy ez nem is volt olyan rossz, mint amilyenre számítottam, sőt.
- Iszunk?
|
|
|
|
|
Emir Mahfud
INAKTÍV
RPG hsz: 64
Összes hsz: 88
|
  Eljött a 2019-es év utolsó fesztiválja, legalábbis számomra. Idén megjártam a VOLT-ot, a Szigetet és most pedig zárom a szezont a SZIN-nel. Már hagyománnyá vált a baráti társaságban, hogy itt, Szegeden zárjuk a nyarat, a fesztiválszezont. Szeretjük a várost is, illetve magát a fesztivált is. A szállásunk sokak meglepetésére nem egy hotel, hanem egy-egy sátor. Valami miatt a legtöbben azt hiszik, hogy mivel eléggé befutott és szerencsére felkapott modell is vagyok, így nem adom lejjebb, mint négy csillag. Pedig nem így van! Tökéletesen elvagyok a kis sátramban, a hálózsákomban egy kispárnával. Eleinte mondjuk nehezen békültem ki azzal, hogy egy csomó ember után és emberrel kell együtt fürdenem, de mára már elvagyok a gondolattal. Éppen a Pepsi Nagyszínpad közelében támasztom az egyik asztalt egy alkoholmentes sör társaságában. A Cloud9+ koncert percekkel ezelőtt kezdődött,a többiek pedig már eléggé szétcsapva nyomják a színpad előtt. Én igazából annyira nem rajongok az ilyen műfajért, de többség dönt. Szóval én arra jutottam, hogy elütöm az időt a söröm társaságában, illetve abban is biztos vagyok, hogy túl sokáig nem leszek egyedül, hisz fesztiválról beszélünk. Valamiért ilyenkor mindenki barátja mindenkinek, így itt a legkönnyebb ismerkedni az eddigi tapasztalataim alapján. Lábam azért jár a zene ütemére, olykor még a fejem is megmozdul, de komolyabb cselekedet nem vált ki belőlem. Sóhajtok egy nagyot, majd iszom egy kortyot, végezetül pedig nézelődni kezdek a tömegben, hátha megpillantok valakit. Igyekeztem öltözetemmel is beleolvadni a tömegbe, de még így sem sikerült álcáznom magam, ugyanis ekkor négy fiatal leányzó ugrik elém, majd visítani kezdenek. Elmosolyodom magam, már szinte vártam… A csajok nagyjából egyszerre kezdenek el beszélni hozzám, majd előkerül egy alkoholos filc is, végül egy mellnél lehúzott, és egy hasnál felhúzott felső, valamint egy hát és egy kar is. Én pedig, mint egy jól nevelt kisfiú kezdem el körmölni az aláírásom.
|
|
|
|
|
Emir Mahfud
INAKTÍV
RPG hsz: 64
Összes hsz: 88
|
A nőnek jobb a memóriája úgy fest, mint az enyém, neki beugrik az első találkozásunk. Olyan szinten képben van, hogy simán elmeséli, hogy mi is történt akkor, így pedig már homályosan ugyan, de beugrik a dolog. Filip azon a bulin csapta szét magát annyira, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Sajnos az az idióta nem tudta, hogy mire allergiás, pedig benne is volt már akkor 26 év. Durva este volt az már egyszer biztos, bár a kórház éjszakásai eléggé fel voltak dobva, mikor egy modellt vittek be hozzájuk, akit később négy másik is követett. Olykor van előnye annak, ha az ember fia ismert és sokan kedvelik. Filip is a legjobb ellátást és a legjobb szobát kapta akkor, na meg rengeteg figyelmet és gondoskodást. Szinte ki se akart jönni a kórházból pár nappal az incidens után. Azt az estét végül mindannyian a kórházban töltöttük, a bulinak pedig lőttek.
- Most, hogy mondod már rémlik valami, de nekem be nem ugrott volna. Szánom bánom… - küldök felé egy sármos mosolyt, majd biccentek egy, mikor közli, hogy ő volt az egyik mentőorvos. – Szép hivatás, bár nehéz munka lehet… Nekem nem lenne hozzá gyomrom. – Mikor Filip mindent összehányt, akkor majdnem én is követtem, a többi dologról már ne is beszéljünk, amivel egy mentős találkozik élete során. Nem mennem, de szerencsére nem is kell, hogy menjen. Ekkor egy kéz nyúlik felém, benne egy szatyorral. Elveszem, majd megköszönöm az eladó türelmét, végezetül pedig arrébb lépek párat, hogy nyugodtan tudjon pakolni.
- Jut eszembe, köszönöm szépen utólag is, hogy akkor életben tartottad azt az idiótát. –
|
|
|
|
|
Emir Mahfud
INAKTÍV
RPG hsz: 64
Összes hsz: 88
|
Charlotte eléggé belelendül a mesélésbe, én pedig nem szakítom félbe. Kicsit nehezen tudom elhinni, hogy ő nem olyan lány, mivel eléggé olyannak tűnik valami miatt. Bár ahogy mesél róla, mennyire nem érzi magáénak ezt a terepet, féli meddig el is hiszem. Sajnos nem tud meggyőzni, mert ha, nem lenne olyan lány, akkor nem lenne itt, szülő nyomás ide vagy oda. Tehát szerintem valamilyen szinte ő élvezi ezt a fennforgást, ami miatta van. Azonban ezt nem osztom meg vele, csak bőszen bólogatok, mikor ő mondja a magáét. Amikor felhozza, hogy a fotózás végére, lehet valaki rossz szájízzel fog távozni, csak felnevetek. Kicsit a bors de erős…?
- Azért azt ne tedd! Nem tudhatod, hogy mikor kell újra velük dolgoznod, és szerintem te se szeretnél előnytelen fotókat látni magadról egy-egy újságban. De végül is a te dolgod.- vonom meg vállaim. Igazából ki vagyok én, hogy megmondjam neki, mit is csináljon, de azért szeretek tanácsokat adni. Megfogadja, akkor megfogadja, ha meg nem akkor nem. Mikor megkér, hogy kísérjem el az interjúra, akkor kissé felszöknek a szemöldökeim.
- Tessék? – kérdezek vissza, mivel lehet rosszul hallottam. Ilyen kéréssel még sose volt dolgom, így váratlanul ért. Fejben már rakom össze a választ, hogy nehogy megsértsem majd a leányzót. Jó fej pasi vagyok, de azért ezt nem érzem egy túl jó ötletnek.
- A végén még azt fogják lehozni, hogy együtt vagyunk… Nem tartom ezt túl jó ötletnek. De azért szeretném megvédeni a férfi nemet… Nem mind idióta vagy félpszichopata vagy meleg. – nyögöm ki végül, majd egy bocsánatkérő mosolyt küldök felé, ami végül egy széles mosollyá alakul a komoly dilemmáját hallva. Nem értem, hogy nem talált eddig magának egy épkézláb pasit, mivel csinos, gazdag, valamit elég normálisnak is tűnik. Amikor megpillantom a rémült arcát, még jobban nevetni kezdek.
A beállások követik egymást, az elején még eléggé lightosak, de a végén azzal zárunk, hogy Charlottenak oda kell bújnia hozzám. Nekem ez nem gond, nem vált ki belőlem semmit, de ő olyan sebességgel szakad el tőlem, mintha éppen kínozták volna az előző percben. Szünet, hangzik el a varázsszó. A lány kérdésére csak biccentek egy, majd az asztal felé indulok, ahol ki van rakva pár üveg víz és kávé. Az egyik mentes vízért nyúlok, amit kinyitok és meghúzom, végül a fél liter fele le is csúszik.
- Gyorsan igyál és menj WC-re ha kell, mert a fotósunk nem sok időt szokott adni. – közlöm vele, majd kissé kigombolom ingem, mivel irtó melegem van benne, minőség ide, feltűrt ingujj oda.
- Remélem tudod, hogy ez csak a bemelegítés volt, és most jön csak a fekete leves. – nézek rá kérdő és érdeklődő tekintettel.
|
|
|
|
|
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV
RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
|
Emirfotózkodjunk | valamiben el kell menni- Jó igazad van, lehet elkezdem komolyan venni, és felcsapok modellnek - mosolyodok el. Nincs a terveim közt egyébként, de miért ne? Igen, ez életem második dilemmája, hogy hogyan tovább, elvégre végzős leszek, és fel kéne mutatnom otthon egy épkézláb jövőtervet, de hát... ez nem olyan egyszerű. - Gondolod? Mondjuk egy probléma ezzel legalább le lenne tudva, megmondom őszintén, ezt is csak azért vállaltam el, mert eddig soha nem láttak pasi közelében, így a negyedik év végéig ez rendben is van, elvégre a suli az első, de most már végzős leszek, és nagykorú vagyok, furcsákat gondolnának rólam, ha még ezután se lenne, nem? - fel kell pislognom rá, mivel némivel magasabb nálam, és ő azért már csak képben van a média árnyoldalával is. - Mármint te is tuti azt hinnéd, hogy valami gáz van, nem? - vagy lehet, hogy ezt csak én aggódom ennyire túl? Mindenesetre, ez most jól jön, még ha papíron akár képek miatt is össze leszünk boronálva, engem ez a része nem érdekel. Aztán a gondolataimat már teljesen más foglalja le, és azon kapom magam egyszer csak, hogy én ezt tulajdonképp élvezem. Mikor egyedül voltam, nehezen viseltem, hogy szó szerint úgy kellett táncolnom, ahogy ők fütyültek, most hogy látom, valaki más ezt könnyedén, minden dac nélkül megteszi, már nekem se okoz akkora problémát. Azért a szünet jól esik, komolyan, kell hogy kicsit kitisztuljon a fejem, és csak biccentek egyet, majd szót fogadva szépen rendbe is teszem magam, meg hát ruhát kell cserélnem. - Mármint? Fekete leves? - most lényegesen kevesebb rajtam a smink, ahogy visszatérek, látszanak a tengerkék szemeim, és az arcom sincs tele vakolattal, pedig nem hisztiztem, egyszerűen ők jöttek rá, hogy felesleges. - Jól áll ez az ing - vagyis, nem tudom, hogy kell-e ilyenkor dicsérni, én csak reflexből mondom, miközben igazítok egyet a ruhán.
|
|
|
|
|
Emir Mahfud
INAKTÍV
RPG hsz: 64
Összes hsz: 88
|
Elnevetem magam, mikor közli, hogy modell szeretne lenni. Valamiért ő tipikusan olyannak tűnik, akinek ez nem való. De végül visszafogom magam, nyelek egyet és abbahagyom, mivel sose lehet tudni, lehet komolyan gondolta.
- Ahogy érzed… reagálok neki rá, majd lehajtott fejjel mosolygok tovább. Aztán újabb meglepetés, mikor közli, hogy igazából nem is lenne gond, ha összeboronálnák velem. Egy kissé keserű mosoly jelenik meg arcomon, de ez fénysebességgel el is tűnik. Ezt utálom abban, hogy ennyi ember ismer, mindenki csak kihasználna valamilyen formában. Ha a mellettem álló tudná, hogy mennyi nővel lettem már összehozva egy-egy cikkben rövid vagy hosszabb időre, akkor valószínűleg nem szeretne ő lenni 222.. Sajnos ezt a békát le kell nyelnem és mára már egész jól kezelem is, de azért néha kellemetlen tud lenni.
- Miért hinném? – értetlenül pislogok rá, mivel nem tudom felfogni, hogy miért ad ennyire mások véleményére. – Meg egyébként is, mit foglalkozol vele? Nem teljesen mindegy, hogy másik mit hisznek. A lényeg, hogy te tudod, hogy mi a helyzet… - mosolygok rá bátorítóan, majd Charlotteot a stylist el is ragadja mellőlem, aztán mikor visszajön, mintha kicserélték volna. Menet közben én is átöltöztem, immár egy fekete öltöny feszül rajtam, a sminkes igazít egy kicsit, ahogy a fodrász is, majd Charlotte is megérkezik immár földig érő piros ruhában.
– Majd meglátod… Kössz! kacsintok rá, majd a fotós jelzi, hogy folytatás. Átsétálunk egy másik helyszínre, egy fal elé, melyet teljesen benőtt a borostyán, illetve egy igen mutatós lépcső is található itt. Először a lépcsőre állít fel minket, majd újabb instrukció: ismét a lány mögé kell állnom, míg elő ferdén balra néz, nekem oda kell közel hajolnom a füléhez, miközben jobb lábánál fel kell húznom a szoknyáját combig.
- Szóltam… - suttogom fülébe. - Jó illatod van… – közlöm vele, de végig komoly arccal szenvedélyes tekintettel nézek rá, amit tudom, hogy elvár a fotósunk.
|
|
|
|
|
Dana Straw Berry
INAKTÍV
°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
|
- Igen, ő egy igazi szuperhős! - világosítottam fel Bencét a Zöld Íjászról lelkesen.
- Tud ám bánni az íjjal is, nagyon ügyes! - tettem hozzá a mutatóujjam feltéve, hogy bizony ez is fontos információ.
- Hm... kár, hogy eltért a bagoly a kijelölt úttól. Tök jól felöltöztem volna - húztam el a szám játékosan, kezemet a fiú vállára téve mókásan.
- Akkor hajrá, szochiopaták! - biztattam Bencét meg magamat, miközben egyre közelebb értünk a banyához.
Erőteljesen belekaroltam a srácba, mivel minél hitelesebbnek kellett lennünk a gonosz némber előtt. Karonfogva sétáltunk a portréja felé, minden gondot magunk mögött hagyva.
- Ó, igen! Hallottam már Emily-ről, hogy totál odavan Várffy professzorért. Állítólag a férfi sem vetette meg a lányt, szóval egyáltalán nem csodálkoznék, ha valóban történt volna valami köztük - feleltem Bencének halál komoly arccal. Ha szerepet kellett játszani, azzal egyáltalán nem volt gondom, most is próbáltam magamból kihozni a legjobbat.
- Na, és velünk mi lesz? Mikor mondod meg végre Masának, hogy végül engem választottál? Imádom az együtt töltött pillanatokat, de azért jó lenne, ha végre megmondanád neki, mi a szitu - mondtam jól érthető hangnemben, rá-rá sandítva a banyára, hogy értse minden szavát a beszélgetésünknek, aztán másszon bele abba a bizonyos csapdába. A banya immár két különböző szaftos pletykát is kapott, úgyhogy nem volt min elégedetlenkednie. A tervünk idáig tökéletesen működött.
|
|
|
|
|
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV
RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
|
Emirfotózkodjunk | valamiben el kell menni
- Ne érts félre, nem úgy értettem. Nem foglak, és nem is akarlak kihasználni semmilyen formában, tudom, hogy így is megsínyli a magánéleted ezt az egészet, én nem rúgok beléd még egyet. Csak... az kevésbé érdekel, ha összehoznak valakivel, mint az, ha azon csámcsognak, miért nincs senkim, gyanítom, mert az utóbbi a valóság... - megvonom a vállam, és tényleg rosszul érzem magam. Mindig tudom, hol az a pont, amikor be kellene fogni a szám, de valahogy rendszeresen át is lépem.
- Igen, egy ideig ezen a véleményen voltam, de... most már nem áltatom magam, mert igenis fontos, mit gondolnak mások, ezt a nagyi halála óta tudom, tudod... sokkal másabb ha fél világ gyászol, mert annyira szeret, mint az, hogy vállat vonnak, és azt mondják, na végre. A szüleim meg a látszat köré építettek egy egész életet, hogy senki egy pillanatra se lásson a függöny mögé, de ez... bonyolult - hisz minden hivatalos dokumentum arról árulkodik, hogy a Felagund családdal az égadta világon semmi probléma nincs, hogy minden rendben, és ha csak egyetlen rés keletkezne, apámat kirúgnák a minisztériumból, mert hamisít, anyámat meg jó eséllyel a Zengőbe küldenék, mi meg maradnánk magunk.
Nekem ez a majd meglátod nem tetszik, és ez hamar be is igazolódik, mert kezd rajtam úrrá lenni a zavar. Rengetegszer ráz ki a hideg, és leszek libabőrös, amit szerencsére betudhatunk a kissé feltámadt szélnek is, de a zavart az arcomon Emir premier plánban nézheti végig, még annak ellenére is, hogy serényen próbálkozok. Állom a tekintetét, azzal nincs akkora gond, de nyelek egy nagyot, mert én nem tudok rá úgy nézni, ez így parancsra nem megy, főleg mert sose éreztem még olyat. Csak némán, a tekintetemmel kérek tőle segítséget.
|
|
|
|
|
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák
Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
|
Barna szemű TheonVálaszára csak egy szemforgatással reagálok. Bár meg kell hagyni, kreatív a srác, és mesterien ért mások bosszantásához. Azt sem hajlandó megmondani, ki is ő, azt meg pláne nem kötnéaz orromra, hogy miért kellek én ahhoz, hogy Moon Jang Geum elől bújkáljon. Talán jobban tenném, ha most azonnal megfurdulnék, és ott hagynám a csillogó trófeák közt. De nem. Ehelyett én itt maradtam, és hagyom, hogy felidegesítsen. Pedig már reagálni sem tudok kedves válaszaira. Azt viszont már nem tudom szó nélkül hagyni, hogy mivel kitaláltam mit keres itt, (ahelyett, hogy elmondta volna) lekezelően megpaskolja a fejem! És ha ez még nem húzna fel eléggé, neki áll kiskutyát játszani velem, és cukrot kínál. El is dobja az édességet, azzal a felszólítással, hogy hozzam vissza. Mit gondol ez rólam? Veszek egy nagy levegőt, majd kifújom. Nem megyek nála semmire azzal, ha én is bunkó próbálok lenni. Leengedem a karjaimat, és már higgadtabban szólok hozzá. - Miért nem vagy hajlandó elmondani ki vagy? - kérdezem, már-már könyörgő hangnemben - És miért is bújkálsz a tanárnő elől? - egyre jobban furdalja az oldalamat a kíváncsiság, mit tett a rellonos - Csak nem tettél akkora szabálysértést, amit egy-két órás büntetőmunka ne hozna helyre. Vagy igen?
|
|
|
|
|
Anastasia Strakhova
INAKTÍV
Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
|
Emir Vannak olyan esetek, amiket az ember valamiért megjegyez, csak ahogy múlnak a napok, hetek, hónapok eldobozolja agyának hátsó sublótfiókjába. Na innen bányásztam most elő ezt az emléket. Nem minden nap találkozik a magam fajta ugyanis ennyi szép emberrel. Biztosan emiatt maradt meg bennem az a kivonulás. Mondjuk a beteg, nem volt akkor pont olyan szép, ahogy fuldokolva fetrengett a saját gyomortartalmában.. De túlélte és ez a lényeg. - Semmi baj - mosolygok rá vissza kicsit szégyellve magam - Már nekem sincs, tanár lett belőlem időközben - mondom és követem, ahogy arrébb lép, majd megállok úgy, hogy tőlem mindenki elférjen. A piac lassan azért csak zár és kezdenek egyre kevesebben is lenni. Az időjárás pedig igencsak kedvez az árusoknak és a vevőknek egyaránt. Kellemes meleg van és a nap is bőszen süt még. Rajtam is csak egy hosszú sötétkék nyári ruha van, meg vászoncipő. A hajamat pedig laza copfba fogtam a fejem tetején. Valahogy azt érzem nem kell feketét viselnem. Apa sem akarná és nincs is talán értelme, hiszen a gyászunkat a lelkünkben hordjuk. Azt színezi át és nem a külsőnket. Jó lett volna találni egy olyan lemezt, amit ő is szeretett és azt hallgatni este lefekvés előtt. De nem bánkódom, mert helyette egy olyan jelet kaptam a fiatalember személyében, ami nem csak rá, de a hivatásomra is emlékeztetett - Anastasia vagyok egyébként - nyújtom a kezem felé és ha elfogadja röviden megrázom - A helyi suliban tanítok nemeskövekkel való gyógyítást - magyarázom. Nem tudom mondana-e neki bármit a gemmológia vagy a mineropathológia szó, ezért nem is használom. Igazából első találkozáskor nem mindig nevezem nevén a tantárgyamat. Alkalom szüli, meg a megérzéseim.
|
|
|
|
|
Emir Mahfud
INAKTÍV
RPG hsz: 64
Összes hsz: 88
|
Nem vagyunk egy nevezőn vele, de pont az a jó, hogy az emberek különbözők, így nem unalmas az élet és egy-egy beszélgetés sem. Engem nem érdekel mások véleménye, őt igen. Hosszasan tudnánk erről győzködni egymást, de ez most nem az a hely és idő. Ha tudná, hogy engem már hányszor mondtak melegnek, csak mert modell vagyok és adok magamra. Huh… nem is számolom már! De ha ezeket fennakadnék, akkor már nem csinálnom ezt, pedig szeretem. Őszintén szólva magasról…. arra, hogy ki mit gondol. Biccentek egyet mikor befejezi a családjáról mesélést, és egy mosolyt is küldök felé.
Amikor beállítanak az első pózba látom Charlotte arcán, hogy nem nagyon tud most ezzel mit kezdeni. Ha jól sejtem zavarba jött, illetve a sok apró kis szőrszála is égnek áll. Egy önelégült mosoly fut végig arcomon, mivel ezt betudom a magam érdemének. Kérlelően néz rám, szeméből sugárzik, hogy szüksége lenne egy kis segítségre.
- Nézz oldalra, komoly arccal, merev tekintettel. A komoly, határozott nőt akarják látni benned. – suttogom ismét fülébe, remélve, hogy ezzel kicsit segítek neki, de nagyon merev még mindig. E fotós lő azért pár fotót, de azért nem túl kedvesen fejezi ki nemtetszését. Amíg csóró lány kapja az íveket én kissé hátrébb lépek, és megigazítom a zakómat. Miután a kioktatás megvolt újabb instrukció. Menjünk inkább a borostyán elé, álljunk egymással szembe és annyi a feladat, hogy nézzünk egymásra. Na ez Kristóf szerint könnyű, de én tudom mennyire nehéz valakire úgy nézni, hogy abba benne legyen, amit a nagyközönség elvár.
- Bejövök neked? – kérdem, de igazából tudom a választ, a libabőr elárulta. – Ha igen, akkor most könnyebb dolgod lesz. Nézz rám úgy, mintha itt és most nekem akarnál esni. Sugározzon a tekintetedből a vágy, nézz rám úgy, mintha el akarnál csábítani. Ez a fa**fej ezt akarja látni. – suttogom neki segítségképpen a következőket, miközben közel araszolok hozzá, orrunk szinte összeér. Jobbommal óvatosan megfogom a derekát és közelebb húzom magamhoz. Világoskék szemeim csak úgy rikítanak, és minden bennük van, amit most látni akar Kristóf. Remélem, hogy a segítségemnek hála Charlotte lelazul, mert ha nem, akkor sokáig itt leszünk ma.
|
|
|
|
|
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV
RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
|
Emirfotózkodjunk | valamiben el kell menni
A segítség jön, és így már legalább van valami fogalmam arról, hogy kell viselkedni, és ez a rész így már nem is nehéz. Bár nem tetszik, hogy a világ engem így fog látni, de legyen. A fotósnak nem tetszik, és ahogy belelovalja magát a kioktatásomba, nekem úgy szűkül össze a szemem, és eljön az a pont is, mikor teszek az előnytelen képekre meg a többire, nemes egyszerűséggel sétálok oda hozzá, ragadom meg a felsőjét, és ügyelve arra, hogy más ne hallja, halkan viszont jól érthetően magyarázom el neki, hogy akár közelebbi viszonyba is kerülhet a gépével, ha ezt nem fejezi be. Igazából látszik rajta, hogy nem sűrűn történik vele hasonló, de én nem is vagyok olyan, akiket fotóz, ha akarnám, most rögtön megmutathatnám a középső ujjam és itt hagyhatnék mindent a francba, de nem szeretném, és miután biccent, úgy gondolom, ő is felfogja, így már nyugodtabban sétálok a borostyánhoz, rámosolyogva bájosan Emirre, mintha mi sem történt volna. Igen, talán hallgatnom kellett volna rá, de... én sajátosan oldom meg a problémáim, és mint látszik, ezt a mögöttünk lépkedő fotós is értékeli, mármint miután felocsúdott van a tekintetében valami, ami eddig nem volt. Persze, tudom, ahogy Emir, ők is egy örökösnőre számítottak, aki most rivaldafényben élhet, és élvezi a felé irányuló figyelmet, vagy akár még el is várja. Nem egy ilyet látunk szinte minden nap, és nem fenyegetőztem, leszámítva a gépes dolgot, nem hivatkoztam apámra, vagy bárkire, csak közöltem vele valamit.
- És ha nem? - persze, ez felesleges kérdés, hisz árulkodó jelek voltak már, de az csak a testem. Ennek ellenére boldoggá teszek mindenkit, és a tekintetemmel próbálom ténylegesen elcsábítani, még az ajkamba is harapok, mikor egy kósza pillanatra én elfelejtem, hogy ez csak a kamerának szól, és nem a valóság, tény hogy sokkal, de sokkal könnyebb minden, ha ő mondja, mit tegyek, és nem magamtól kell.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x
pizsamám KATT
A beszélgetés túlvégére megilletődött csend ül, én pedig szorongani kezdek és szidni magam. Vissza kéne vonnom vagy csökkenteni a jelentőségét valahogy? Inkább csak kezdjek el csacsogni valami másról? Mielőtt viszont ezeket a zavart gondolatokat tettekre válthatnám, bácsikám halkan tudtomra adja, hogy hasonlóan érez. Én is hiányzom neki. Mosoly árad szét arcomon. Aztán folytatja azzal, hogy viszont szerinte ne foglalkozzak most ilyenekkel, érezzem jól magam, úgyis találkozunk pár nap múlva. Észre sem veszem, hogy könnybe lábad a szemem. Érkeznek tőlem tovább az igenlő hümmögések, hangom picikét belecsuklik egybe-egybe. Ezután kezdek felfigyelni rá, mi van velem. Megnyalom a szám és harapdálom kicsit alsóajkam, hallgatva még gyámom kedves szavait. Belepittyen aztán valami a társalgásunkba. Azt mondja, csak hívja valaki más. Olyasmit motyogok neki, hogy oké, nem is tartom fel tovább, megyek vissza az erkélyre esőt nézni. Mindezt még beljebb sétálva teszem, ugyanolyan visszafogott hangon, mint vallomásommal volt. Egyszerűen nem megy másként. Elbúcsúzunk, lenyomom a piros gombot és a hívásnak vége. Nézem a nevét a képernyőn, amíg el nem sötétedik. Lélegzek pár mélyet, számon át fújom ki a levegőt. Szipogok keveset, törlök szememen, aztán finoman ütögetem még a mobilt tenyerembe, miközben próbálom összeszedni magam, hogy lehetőleg itt hagyjam a szobában ezeket a rám tört érzéseket és hagyjam itt őket szertefoszlani, miközben mi kint lazulunk. Visszarakom készüléket a helyére, fordulok az erkélyajtó felé és indulok Lauhoz. Kilépve röviden lemosolygok rá. Hosszabban akartam, viszont ahogy ránéztem, mintha mellkason vágott volna a minden, amit a háló terében felejteni igyekeztem. Rendezkedni kezdek inkább gyorsan. Jópofa, ahogy feldobta a lábát a korlátra. Szeretnék én is valahogy így elkényelmesedni, szóval felkapom azt az érdekes hokedlit a fal mellől, a székem elé vonom, aztán magamhoz veszem a hanyagul letett takarómat, hátamra terítem és beleburkolózva ülök le, lábam felrakva a másik ülőalkalmatosságra. Helyezkedem aztán még kicsit, kapucnim is igazgatom magamon. Letekintek a korlát rácsai között az esősben ázó, lámpafényes tájra, egy picit kiüresedő fejjel. Barna tekintetem üvegesen mered a semmibe.
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
Thomas Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánk erkélyén | o
pjMegunom azt a dalt, úgyhogy lázasan kutatni kezdek a fejemben másik után. Persze, hogy olyanok jutnak eszembe, mint az iskola himnusza – és kizárt, hogy én most azt nekiálljak énekelgetni – majd végül csak úgy hümmögni kezdek, ahogy az esőt hallgatom. Kezeim visszahúzom az ölembe, a bal kezem mutatóujjával ütemesen dobolni kezdek a jobbom átfogott ujjain. Odabenn folytatódik tovább a beszéd, valahogy megváltozik a hangvétel, talán emiatt is lesz búskomor hangzása az én dúdolásomnak is. Talán más miatt. Igazából fel sem fogom azt, hogy zenei aláfestést komponálok jelenleg.
Szomorkásan mosolygok vissza amint ismét csatlakozik hozzám, a hümmögést abbahagyva, bár a fejembe még szólnak a bús melódia hangjai. Ha nem felejtem el leírom gyorsan, amint bemegyek. Vagy nem, nem ez lenne az első olyan kreálmányom, amit nem jegyzek le és a feledés homályába veszik. Valószínűleg ezzel sem lesz másképp.
Szemem sarkából figyelem Thomas ügyködését, ahogy elrendezgeti a széket, a sámlit, a takarót és végül magát. Valami nem stimmel ezzel az egésszel. Már onnantól kezdve, hogy bement telefonálni. Szomorú. És nem értem, hogy miért. Nem történt semmi olyan, ami miatt annak kéne lennie, nem? Hiszen, csupa jó dolgok történtek. Akkor ... miért? Bevillan pár elcsípett szó a telefonbeszélgetésből, főleg a hirtelen csend előtti. Addig még úgy egész rendben volt a hangszíne. Elszoruló szívvel kapom el a tekintetem inkább és bámulok magam elé. Az egyik lámpabúra körüli fénykupolát figyelem, ahogy meg-megcsillannak az esőcseppek ott.
- Valahol máshol szeretnél most lenni, igaz?– szólítom meg halkan a fiút teljesen felé fordulva. Egy icipicit ugyan felmegy a hangsúlyom, de nem kérdezem ténylegesen. Kijelentem inkább. Hiszen itt van ugyan, de nincs itt. Szomorkás, a beszélgetés felkavarta, holott ő kezdeményezte. Tiszta sor. A megfogalmazásom meg, hát szándékosan volt olyan, amilyen. Nem mondtam ki a gondolat folytatását, miszerint más valakivel szeretne lenni, de talán kihallható. Ha meg nem, nos annak én csak örülök. Próbálok arra gondolni, hogy csak Liam bácsival beszélt. Bár az lenne a leglogikusabb feltételezés, minden stimmelne. És, ez lenne a legjobb. De mi van ha nem ő az? Nem lehetek benne száz százalékosan biztos, igaz? Ahhoz meg aztán tényleg nem érzem magam felhatalmazva, hogy rákérdezzek, hogy kivel beszélt. Nem vagyok olyan, nem vagyunk olyanok. Szóval pusztán csak megállapítom a tényt. Szomorúság kezdi el fojtogatni a torkomat, de nem hagyom, hogy ez meglátszódjon. Vagy legalábbis megpróbálom nem hagyni. Áh, inkább nézem tovább a vizet. ♪♪♪
|
|
|
|
|
Dustin Axel Westwood
INAKTÍV
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
|
 kinézet | Budapesti Bűbájképtár | január 13. esteAzt mondja nekem, nyugdíj-alap. A szemem durvábban már nemigen tudtam volna forgatni, ahogy vettem egy nagyobb levegőt, mait világi sóhaj kísért. Értettem, hogy viccelődik, a vigyor nem is távozott az arcomról, ettől még nem kívántam reagálni rá, ami éppen elhangzott. Csendesen, már amennyire mellette lehet, ültem és a kezét fogva figyeltem, ahogy haladunk lassan, de biztosan a célunk felé. Nem tudom jól meggondoltam-e. De igyekeztem. Talán az volt a legnehezebb ebben az egész estében, hogy magamat is meg kellett győzzem róla, ez egy jó ötlet. Legalábbis ezen az állásponton voltam.
- Semmi meglepő, de én is - nyomtam gyorsan csókot az arcára, aztán még ő a hajával babrált és érdeklődött volna tovább, csak elnevettem magam. - A meglepetés attól az, hogy nem tudod, babydoll - közöltem nemes egyszerűséggel, majd további infó hiányában lezártnak tekintettem egyelőre mindent, ami a jövőre utalt. Itt volt ez a helyzet, a pillanat és az este. Ami mind a miénk, még ha van egy átmeneti sofőrünk is, de szerencsére a fizetés után minden kérdezés nélkül állt tovább, mi meg ott voltunk az estében. Azaz pár percig ő egyedül én meg a doboz édességért siettem el.
- Adj egy időpontot, Szépségem - mosolyodtam el, mert bár még mindig így álltunk, ezt továbbra is úgy éreztem az ő döntése. Ha eddig nem is mondtam, sugalltam, amit nem viselt különösen jól. De az élet döntésekkel jár, fontosakkal.
- Véglegeset - nevettem el magam, aztán a közeli padhoz irányítottam, felkészülten egy pléd volt már ott, mondjuk úgy vannak aggályaim a ruhája és az időjárás miatt, de egyelőre megteszi. Víz, hangulat és semmi pucc vagy hangzavar. Olyan volt, mint mikor csak elvonulok festeni. Békés, de közben belül nekem is szakadozott ez a nyugalom, mert elő akartam hozakodni azzal, amire jutottam.
- Tudom mennyire akartad ezt a tetkódolgot ismét. Nem mintha az előző kellett volna - néztem a karja felé sokatmondóan. - De azt mondom kapsz egy évet, a mai naptól. Ha aznap még akarod és ott a lehetőség, hát ámen - mosolyodtam el felé nézve, bár úgy éreztem lenne kérdése.
|
|
|
|
|
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 213
Összes hsz: 844
|
Előveszi a pálcáját és egy mágikus védőréteget húz fel a bájital üstjének tetejére, amelyen keresztül szabadon tud lélegezni a főzet, de csak az oxigént engedi át, mást nem. Jó is, mert most kedve van rágyújtani, és csak ilyen mellékes biztonsági varázslatok mellett tenné meg. Eztán viszont ő is helyet foglal a széken, ahol előzőleg várakozás közben hesszelt. Hátsó zsebéből előkerül a cigaretta és egy egyszerű mugli zippo - nem akar tényleg a világon mindenre mágiát használni, főleg, mert ehhez a főzethez is a végén használnia kellett a sajátjából. Nem véletlen, hogy egy mugli hiába dolgozna ugyanezekkel az arányokkal, ugyanilyen pontosan, ugyanezekből az alapanyagokból, a végeredmény semmit sem érne. Második próbálkozásre sikerül lángot kicsalnia, mellyel meggyújthatja a szájába biggyesztett szál végét.
- Hm? - Fejével a doboz felé bök. Nem nagylelkűség különösebben, megszokta, hogy esetleg a társasága is kér belőle. (Sokmindent elmond az alkalmi társaságául szolgálók átlagáról.) Régebben Warrennel voltak ilyesféle közös "füstfelhőben utáljunk mindenkit" sessionjeik, de végeredményben a fószer túl öreg volt ahhoz, hogy a világnézetükben ne legyen elég gap.
- Nem hallottam még ugyan még csak hasonló esetről sem, pedig eléggé utánamentem a rendhagyó baleseteknek, de a jelenségnek lehet köze az animágiához. - Elemeli a szájától a vékony szálat, az egyelőre hosszú ujjai közé fogva füstölög tovább.
- Bár nem egészen logikus még így sem, a formámnak aligha van közvetlen köze a kígyókhoz.- Hacsaknem hüllő, mindenesetre semmilyen más kapaszkodót nem talált ötletelés közben, csak ezt. Mi más lehetne? Nem nehéz egyébiránt beszélnie erről, soha nem is titkolta senki elől, hogy kitanulta és a formája sem olyasmi, amit rejtegetnie kellene.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x
pizsamám KATT
Rákapom a fejem, elkerekedett szemekkel, ahogy kérdez. Ugyan beletelik egy hosszabb pillanatba, mire eljut hozzám a tényleges jelentése. Amíg a szavak mögé tartalmat tudok húzni. Ekkor viszont belém hasít, szinte fájdalmasan. - Nem - lehelem ki, szinte lélekszakadva. - Nem, dehogyis - rázom a fejemet, csaknem kétségbeesetten. Hogy lehetek ilyen hülye? Mit csináltam? Hogy gondolhat ilyenre? - Nem. Nem - ismételgetem, beakadt lemezként. Kiváló, Thomas, mostmár mondhatnál mást is, ami több, mint szimpla, ismétlődő tagadás. - Csak valahogy hirtelen rám tört, hogy... - állnék neki őszintén, hadarva elé tárni, mi van velem, viszont hangom elcsuklik bele. Visszarántom a fejem, előre nézni, a tájat fixírozni, zihálva kissé a pániktól. A pániktól, amit amiatt érzek, hogy Lauban egyáltalán megfordult ilyesmi és hogy ezt én okoztam. Meg attól, hogy az ok, amiért ilyen állapotban vagyok, az... azt nem tudom, ki lehet-e csak így mondani. Nem szokás-e inkább függetlenebbnek, érettebbnek, erősebbnek mutatkozni. Főleg a kedvesed előtt. Arra jutok, hogy de, az. Szokás. Nekem viszont nem menne. Nem is akarom megtenni. Nem akarok olyasmiért több lenni a lány szemében, ami nem vagyok. Nem akarok titkolózni előtte. Nem akarok színészkedni. Úgysem menne. Képtelen vagyok rá. - Hiányzik Liam bácsi - suttogom magam elé. - Felhívtam, csak beszélni vele pár szót - mesélem el neki, mert fogalmam sincs, észlelte-e, mit csináltam odabent vagy kivel társalogtam. Valószínűleg igen. De így a tiszta sor, ha elmondom - Tudod, én... én még nem voltam ilyen hosszan el otthonról - folytatom, révetegen kicsit, hiszen erre ebben a pillanatban jövök rá. Ez a bajom. Ezért mardoshat ez így. Nyilván, elég gyermeki dolog, hogy így rád törjön a szeretett szülő hiánya mindössze két nap után. Dehát ez vagyok: gyereki. Amennyire talpraesett tudok lenni, olyan végtelen gyámoltalan is. Főleg az utóbbi. - De nincs olyan hely a világon, ahol most szívesebben lennék, mint itt veled - nézek aztán barátnőm szemébe, miközben az enyém rám tört érzelmeimtől még sebezhetően, ám szavaim komolyságától határozottan csillog.
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
Thomas Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánk erkélyén | o
pjÉrzékelem azt, hogy hirtelen megmozdul, de nem vonom el a tekintetemet a víztől. Szinte kapaszkodom a látványba, ami segít, hogy ne vigyem tovább a fejembe tolakodó gondolatokat egyre rosszabb irányokba. Miért nem tudtam csak szimplán odamenni hozzá és átölelni ha egyszer látom, hogy szomorú? Persze eszembe jutott a dolog. És mégsem tettem semmi hasonlót. Lelkiismeret furdalásom támad, hallva a kétségbeesett hangját. Hihetetlen, már megint ezt csinálom velünk.
Lassan fordítom felé a fejemet, amikor tovább lendül a nem-eken. Szemeim tágra nyílnak látva, hogy mit sikerült elérnem. Vadul rázni kezdem a fejemet, nem, én egyáltalán nem ezt akartam. Nem akartam azt, hogy a szomorú hangulata még rosszabba menjen át. Édes Istenem, hiszen mellette kéne lennem, támogatnom, nem pedig csak rontani az egészen. Ez egyszerűen…hát…gyönyörű. Tényleg, igazán, zseniális.
- Thomas, én … - kezdek bele valami akármibe, de gyorsan be is fejezem, amikor látom, hogy szólásra nyitja a száját. Befogom, inkább befogom. Az lesz a legjobb. Azon amit mondd nem lepődöm meg, és nem érzem úgy, hogy gyenge lenne emiatt, vagy hogy túl gyerekes. Thomasos inkább. Ő ilyen csupaszív figura. Aprót bólintok csupán amikor elmondja amit magamtól is észrevettem. Bement, telefonált. Most már abban is megerősített, hogy Liam bácsival. Aztán megértés íródik az arcomra és tekintetembe. Ezért ilyen szomorú hát. Awh, édesem! Picit még várok, mielőtt újra megszólalnék, hátha van még valami mondandója. Félbeszakítani azért nem szeretném.
Ám már nem is tűnnek olyan fontosnak azok a szavak, amik eddig az eszemben voltak. Egy halk nyüszögésre futja tőlem, tekintetem tele szeretettel és egy árnyalatnyi megbánással is amiatt, amit mondtam. Egy mozdulattal lekapom a lábaimat a korlátról, felülök és teljesen felé fordulva jobbommal megfogom a kezét.
- Ne haragudj, hogy azt mondtam. Nem akartalak megbántani vele. Láttam, hogy mennyire máshol jársz gondolatban, hogy mennyire szomorú voltál a telefonálás után – mondom neki csendesen, csupán annyi szünetet tartva, hogy megnedvesítsem az ajkaimat.
– Az teljesen normális, hogy hiányzik neked a bácsikád. Úgy meg főleg, ha még sose voltál sokáig távol tőle, meg az otthonodtól – folytatom kedves, gyengéd hangon a mondandómat, rámosolyogva. Előttem aztán tényleg nem kell megjátszania magát, sem ebben, sem semmi másban. Igaz, hogy hülye dolgok jutnak az eszembe, az önbizalmam is a béka feneke alatt van, fogalmazni sem mindig sikerül rendesen; de igyekszem őt megérteni, amennyire csak lehet. És elfogadom őt olyannak, amilyen. A hibáival meg mindenjével együtt. Az, hogy ennyire honvágya legyen pár nap után az meg amúgy sem hiba.
- Szeretem ezt benned, hogy ilyen … ilyen … ilyen vagy – fejezem be kicsit sután, hiszen tényleg nem tudnék jelzőt találni arra, hogy ez milyen tulajdonság. Lágyan mosolygok rá, miközben elengedem a kezét, az arcát veszem inkább célba és lágyan megsimogatom a puha bőrét. A komoly kijelentésére meg, őszintén szólva azt sem tudom, hogy mit mondhatnék, annyira meghatott vele. Szavak helyett így inkább lassan közelebb hajolok egy apró puszit adok a szája sarkára, majd hátrahúzódom, visszaülve a székembe rendesen. Kezem is visszaejtem az ölembe és szégyenlősen pislogok rá.
- És Liam bácsi hogy viseli ezt a távollétet?
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x
pizsamám KATT
Csak megrázom a fejem. Nincsen semmi baj. Nem bántott meg. Persze, hogy ha egyszer nem mondok neki semmit, feltételezésekbe bocsátkozik és végül a legrosszabbra gondol. Én, a fő aggódó ezzel aztán teljesen képes vagyok azonosulni. Megérti. Teljesen megérti és elfogadja, amit érzek, ami belém nyilallt. Hálásan pislogok rá érte, még el is mosolyodom kicsit végre. Úgy igazán. Noha szomorkás ez még, maga a téma miatt. Nem mondom, az lenne a legjobb, ha a bácsikám itt lenne a szomszéd szobában. Azonban én aztán pontosan tudom, hogy az élet nem a Reggeli Próféta kívánságrovata és hogy mindent csakis saját magunk tehetünk tökéletessé saját magunknak. Le kell küzdenem az egyik szeretett ember hiányát és kitölteni a miatta bennem tátongó űrt a másik szeretett ember jelenlétével. Bácsikám is arra kért, hogy csak élvezzem a nyaralást. Könnyű teljesíteni a kérését ilyen társasággal, ilyen varázslatos élményekkel. Csak saját magam lehetek az akadálya, hogy ezt megtegyem. De nem leszek. Megemelem kicsit szemöldököm. Milyen vagyok? Furcsa, kettős érzéssel tölt el ez. Hiszen szereti bennem, hogy ilyen vagyok amilyen. Ez pedig mindenképpen jó. De milyen vagyok? Milyen az az ilyen? Érzelmes? Védtelen? Miközben tehát hálás vagyok szavaiért és örülök nekik, valami kis keserűség is felüti bennem a fejét. Ám nem hagyom elhatalmasodni. Alkalmam sincsen rá, hiszen megsimogat és idehajol hozzám, elhinteni egy puszit. Megáll bennem az ütő egy pillanatra, ahogy hajol felém, ám szám szélét célozza csak. Egyszerre könnyebbülök meg és csalódok. Újra a kettősség. Végül viszont egyszerűen jól esik. Eszméletlenül jól esik. - Megvan, dolgozik, a szokásos, tudod, de... megijedt kicsit szerintem, hogy feltelefonáltam. Még soha nem telefonáltam fel - mesélem, elvigyorodva, ahogy visszaidézem szegény rémült hangját. Aztán széles mosolyom lassan, de biztosan csodáló kifejezésbe fordul szépen. Végignézek kicsit a lányon. Tekintetem végül megállapodik vékony ajkain, amik az imént ismét engem értek. Ez pedig felidézi az éjszakai fürdőzésünket, első csókunkat. Megnyalom a számat és zavart kis mosollyal körbenézek inkább. Az előbb csillapodott a zivatar, most rákezd újfent. Kisvártatva kibontakozom a takaróm alól, és balommal átnyúlok hozzá, megfogva kezét, összemosolyogva vele. Aztán előjövök valami sztorival bácsikámról meg arról, hogy a lakás bármely pontján képes a munkájával bíbelődni és hogy mennyire szeretem hallgatni, amikor a záróbeszédét gyakorolja a szobájában. Kedves semmiségekről követi egyik szavunk a másikat, ahogy kéz a kézben, pihe-puhán beburkolózva ámuljuk az esős, éjszakai Balatont.
|
|
|
|
|
Mitzinger Luna
INAKTÍV
Professional entertainer | Miss Történés
RPG hsz: 128
Összes hsz: 185
|
Bognácska#nemszalonképesen. | aug 17, este
Nem tudom elképzelni, milyen lehet egy olyan kapcsolat, ahol nem jár el a kezed néha. Persze, gondolom ezért megint én lennék a rossz, de nem akarok és lehet, hogy ha akarnék sem tudnék változtatni. Ilyen volt az egész gyerekkorom, nagy volt a pofám, meg felfújtam magam azért, hogy elég keménynek tűnjek. Mert ha leeresztesz, lebuksz és rajtakapnak. Kinek jó az?
- Én nem kérdeztem, akar-e dugni, elég egyértelmű volt. Mármint, sztripklubból ismerem, elég egyértelmű volt, hogy mit akar. De mástól kérdeztem már meg, szerintem ezzel nincs semmi baj, Bogna - nyugtatom meg a lányt, közben finoman simogatva a hatalmas pocakomat, mert Panna most már harmadszor rúg akkorát kifelé, mintha az év labdarúgója címre gyúrna. Nem jó érzés.
Bogna sem hangzik jól, talán éppen annyira szenved most, mint én, hogy megtaláljam a jó helyet, ugyanakkor ha én itt kint maradok, előbb-utóbb Bence arra fog felkelni, hogy nincs melege, és megint ugyanott vagyunk. Picsába.
- Nekem is bejelentkezik néha a kislány, de örülök ha már kint lenne és nem kéne szervdonorok után nyomozzak minden este - közlöm fáradt sóhajjal, miközben lehunyva a szemem hátraejtem a fejemet. Katasztrófa ez az egész. - Nem tudod? Azt sem, hogy mikor jön vissza? Nálatok ez normális? Én már kirobbantottam volna a harmadik világháborút.
Jó, ez túlzás, nem vagyok clingy nő és nem követelem mindig az emberen, merre is jár és miért nem velem van, de ha pl most eltűnne szó nélkül, lehet, hogy elküldeném a kurva anyjába.
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
Thomas Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánk erkélyén | o
pjMondanám, hogy pontosan tudom milyen a honvágy érzése, de nem lenne igaz. A szobám hiányzott amikor idekerültem, de más nem igazán. A szüleim, hát néha-néha. Inkább éreztem magam végre felszabadultnak, semmint szomorúnak, hogy bentlakásosba jöttem. Egy teljesen új világba. De azt viszont nagyon is tudom, hogy milyen, ha hiányzik valaki. De még ha nem is tudnám, akkor is elfogadnám a dolgot.
Sajnos annál jobban pedig nem tudom kifejezni, mint ahogy mondtam. Hiszen egy tulajdonságra gondoltam az elején, de aztán jött az összes többi, ami jellemző rá. Itt ülnénk legalább egy hétig ha nekiállnék végigsorolni, hogy mi mindent szeretek benne, hogy milyen tulajdonságai vannak. Egyszerűbb sokkal úgy hivatkozni az ő milyenségére, hogy olyan Thomasos. Ez fejezi ki a legjobban, ez mondja el a legjobban. Ha majd egyszer rájövök, hogy melyik szót is kerestem most éppen, akkor majd elmondom neki.
A puszi után bevillan a gondolat, hogy talán mégsem kellett volna ezt tennem, de annyira jó érzés volt. Úgy látom neki sincs gondja vele, szóval el is hessegetem gyorsan ezt az újabb butaságot. Most rendhagyóak a körülményeink, belefér. Ha visszatérünk a normális kerékvágásba, vagyis a suliba, hát nem hiszem, hogy túl gyakori lenne az ilyesmi. Ahogy az érintések sem azok, amikor figyelő tekintetek vannak mindenfelé. Kár, hogy nem tudunk több időt tölteni teljesen kettesben odahaza. De hagyjuk is ezt most, élvezzük ki ezeket a pillanatokat. Carpe diem vagy mi.
- Akkor most sok újdonságot csinálsz. Hosszan el vagy otthonról, felhívod telefonon … - sorolok fel pár dolgot mosolyogva. Folytathatnám még de képtelen vagyok kimondani azt, amire gondoltam. Oké, amikre gondoltam. Ezzel jó lenne kezdeni valamit, kicsit zavar már, hogy vannak olyan szavak, amiket nem tudok kiejteni a számon. – Furcsa lehet neki a csend.
A helyzet az, hogy nem tudom mire vélni az arckifejezését. A szeme elkalandozását, és tekintete elfordítását viszont igen. Eszébe jutottak neki is a korábban történtek. Mosolyom icipicit halványul, na nem mintha nem lenne jó kedvem, vagy nem lenne örömteli visszagondolni ezekre. Az, ajaj, nagyon is az. De éppen ez az, hogy annyira elfoglal a felidézés, hogy a mosoly fenntartására már nem is igazán van erőm. Picit megkönnyebbülök hát, amikor pár teljesen általános témát hoz fel és könnyed társalgásba merülünk. Ez így igazán pompás. Itt üldögélni az erkélyen, pokrócokba takarózva, egymás kezét fogva, boldogan mosolyogva. Valamire emlékeztet ez a kép, valamire, aminek olyan jó a kisugárzása. Békés, szeretetteljes, kedves. De persze ez sem jut most eszembe.
- Thomas? Esetleg nem feküdhetnénk le? – teszem fel a kérdést halkan. Tekintetem lassan vándorol át a tóról a barátom arcára, bocsánatkérő pillantást vetve rá. Gyönyörű ez a nyári esőzés, nagyon szívesen elnézegetném, csak most már kezd elgémberedni mindenem az üldögéléstől. Igazán választhattak volna kényelmesebb székeket. Szóval jól esne egy kicsit kinyújtóznom. Persze ha arra voksol, hogy inkább maradjunk itt kinn még egy kicsit, az sem probléma, de akkor bemegyek párnáért, hogy azzal tegyem komfortosabbá a helyzetemet az ülőalkalmatosságon. A mozgás is meglesz úgy. Egyelőre azonban csak várok a válaszára.
|
|
|
|
|
Mitzinger Luna
INAKTÍV
Professional entertainer | Miss Történés
RPG hsz: 128
Összes hsz: 185
|
Wifey#lunatica | ápr. 16 hajnal
- Úgy mondom, mintha irigyelnék tőled bármit. A nőm vagy, szeretlek - odahajolva még egy nagy csókot is nyomok a nő arcára, mert hát, az enyém, vagy mi a szar. A én Mcneillym, egy párhuzamos világban, ahol nem jön be az életembe Bence, úgyis arra a sorsra jutnék, mint Arthur. Itt paktumozgatnék, hogy legyen a nejem.
- Szeretsz, etetsz, hűséges vagy. Hogy nem viselem még a neved? - érzékenyülök el látványosan, mikor a ruhámba tolja a pénzemet. Mármint, igen, ő életem nője, tökéletes a maga pszichopata módján. Közös vonás. - Elő se hozd, néha úgy érzem, hogy k van nézve belőlem még az is, mit ettem reggelire. Pedig...
Bencét. Legtöbbször. Ha őszinték akarunk lenni. De tény, se neki, sem Gabenek nem egy életbiztosítás hazudni, nekem és Cassienek pedig rögtön felér egy halálos ítélettel. Nem szeretem, mikor az emberek nem őszinték, vagy sumákolni próbálnak. Heveny allergiám van tőle.
- Oh, ebben van valami. De ha beledöglök, remélem, hogy majd valami szép outfitet választasz nekem, mert ha nem emeli ki a legszebb oldalam, tutira kísérteni foglak - közlöm nemes egyszerűséggel, életemben gecire jó nő vagyok, akkor halálomban miért kéne úgy öltöznöm, mint egy katolikus tramplinak? Nem, hölgyeim és uraim. - Nem tudom, mi rosszabb.
Inkább oda is adom a nőmnek a kis pálcikát, miközben visszatáncikálom magamat a bugyimba, majd kezet mosok, meg hasonlók, majd a lecsukott wc fedélre telepedek, az egyik lábamat fel is húzva.
- Fogalmam sincs. Mármint, beszéltünk róla, hogy... csinálhatnánk gyereket, de nem tudom, hogy ő mennyire gondolta most. Vagy hogy azóta mi jár a fejében. Faszom sem érti néha Mitzingert.
|
|
|
|
|
Neffry Ezra
INAKTÍV
RPG hsz: 55
Összes hsz: 66
|
- Bubu egy kamugép, azt sem lehet elhinni neki amit kérdez. Ott volt az a Tánya lány is, aztán mi volt vele! Pf! - háborogtam, mert Dávid az utóbbi időben nem igen volt őszinte velünk, meg kerülgette a forró kását, hiába is próbálja meg utólag tagadni a dolgot.
Nem tudtam így utólag mennyire is volt jó ötlet így ezt az egészet Stella nyakába zúdítani, de én nem bántam meg. Sőt, elég nagy kő esett le a szívemről, hogy végre ő is tudja, nincs több titkolózás. Ugyanakkor nem akartam semmilyen olyan helyzetbe beleerőltetni, amit ő nem akar, így...
- Nem. Jaj, Stella, dehogy, ne legyél buta - ingattam meg a fejemet refelxből, én nem akartam letagadni, eddig is úgy szerettem, mintha a saját lányom lett volna. Ez csak egy plusz volt, amit hirtelen nem is tudtam, hogy hová kellene tennem, azt hiszem, ez nagyban az ő reakcióin is múlott.
Nem rezzentem meg a Gabe dologra, mármint persze, nem vagyok hülye, tudtam, hogy ők mennyire össze vannak nőve. Összességében nem is bántam, mert legalább volt fix pont az életében, aki nem egy olyan hülye fasz, mint a korabeliek nagy része. Nem kedveltem őket, láttam elég egyedet sex-eden.
- Szerintem a nyanyus még nem tudja. Isten óvjon minket - még keresztet is vetettem, mert most négy év tömény "én megmondtam"-nak nézünk elébe, meg van az a fatábla, ha egyszer majd megidézem anyám, arra is lehet csak azt rakja ki hogy "lol. told ya." - Nem hiszem, hogy Dávid ezen problémázni fog.
Meg is ingattam a fejem, de készítettem egy mentális jegyzetet, hogy majd Emmának meséljem el a dolgokat. Aztán még egyszer megtörölgettem kicsit Stella arcát, mielőtt jobban megöleltem volna.
- Nem, neki még nem szólt senki. Ő viszont tuti ki fog borulni.
|
|
|
|
|
Mitzinger-Yazel Frances
INAKTÍV
She-hulk
RPG hsz: 80
Összes hsz: 149
|
Volt már sokkal rosszabb fesztiválszezonom is. Mármint, komolyan, voltam tök egyedül a világ másik végén. Most is ez van, de akkor abban sem voltam biztos, hogy valaki majd megkeresi a hullámat. Most legalább erről van egy halványlila gőzöm. Igor baromira kiakadna, ha csak úgy eltűnnék és a nagyijának megint egyedül kéne buliznia, meg két kutyát hagynék a nyakára. Dolgozni ki fog?
Annyi életösztön viszont van bennem, hogy amint megláttam a táskát az ágyon, felhúztam az agyamat, mert mégis ki engedi meg magának, hogy csak úgy becuccol az ágyamra, minden előzetes figyelmeztetés nélkül?
Igor. Ő olyan bátor. Szinte egyből realizálom is, majd lelkesen ugrom a hátának, hogy jól megöleljem.
- Cssssssss, örül, nem beszól! - csissegem le nagy lelkesen, majd elé kerülve bújok hozzá rendesen is, szorosan átölelve, jó mélyen beszívva az illatát. Csoda egy ember ez. - Öt óra van. Mégis hol a rákban lennék, ne haragudj? Ilyenkor már csak társasággal lehet menni, ha az ember nem akar minden szarba keveredni.
Szélesen elvigyorodva hagyom, hogy megemeljen, lelkesen viszonzom is a csókot, mind a két tenyerem az arcára simítva. Le se lehetne lőni, lelkesebb vagyok, mint ahogy azt illene.
- Be sem csatlakoztál a fürdőben. Szégyelld el magad. Pedig finom a víz. Miért nem szóltál, hogy jössz? - szakad fel belőlem egyik kérdés a másik után, miközben puszikkal borítom be az állát, meg a nyakát, majd miután letesz, mindkét alkarom jó büszkén emelem meg, jó magasra, hogy lássa. Na mi nincs rajtam? És ki kommunikált mégis hibátlanul? Na ki?
Azért inkább a kisszekrényhez lépek a karkötőért, majd ismét ránézek, kicsit meg is ringatva a csípőm.
- Kétágyas, külön alszol ma? - forgatom meg a szemem, majd kicsit felsóhajtva igyekszem lelassítani magam. Nem hiányzik, hogy valamit csak úgy eltörjek, vagy ilyesmi. - Biztos kimerültél. Nem lett volna muszáj ennyit utaznod.
|
|
|
|
|
Mitzinger-Yazel Frances
INAKTÍV
She-hulk
RPG hsz: 80
Összes hsz: 149
|
 Szinte már nevetségesen boldog tud tőlem lenni néha, asszem ez valami olyan dolog, amit én nem értek. Talán azért, mert annyit várt. Alapvetően ez azért bizarr, mert valami olyasmit keresett, amiről azt sem tudta, mi is az, akár végérvényesen ki is ábrándulhatott volna, mikor újra látott. Mert sok dolog vagyok, de egyszerű nem. De nem tette. Itt van, velem és boldog. Szürreális. - Nem tudom még, hogy mennyire fogják egymást csípni, vagy viselkednek-e, szal... ezt asszem passzolom - tolok be egy rágót a táskámból, majd lelkesen rágni is kezdem, azért hátranyúlva, hogy megvakargassam kicsit Duplo fejét. Csoda ez a kutya, az életem fontos része lett, nem teljes a reggel anélkül, hogy lemennénk egy cigire meg pisire. Természetesen mindenki a rá jutó feladatot végzi el. - El én. Foglalt a szívem fullba. Hát... most? Még nem késő, nem? Vagy most már nem szöktetsz meg, csak aláírod? - kérdezem, megforgatva a szemeim is kicsit, de aztán csak tovább bámulok ki az ablakon, még egy ásítást is elnyomva. Nem voltunk olyan sokat ébren a nagyfiúval, de azért eléggé leszívta az energiáim így is. - Bende! Elalszol még itt vezetés közben? - nézek rá végül számonkérőn a bambulásra, mielőtt visszatérnék a koszpöttyöm nagy lelkes ugráltatásába, azt hiszem, erre mondják, hogy elvan a gyerek, ha játszik. Duplo is csak szaglászik mindenfelé, bele a nagy vakvilágba. - Marley. Bob. Nagyon chill darab, aranyos, szeretem. Bejárok hozzá, de az egyetemről kicsit más - vonom meg a vállam. Nem volt egyszerű megbeszélni, hogy deigenis lesz albérletem, csak bízzanak benne, de én ragaszkodom az ebhez és ő is hozzám. Nem gonoszak. - Csodaszép kék szemei vannak. Várom a féltékenységi rohamot.
|
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
|
.munkanap, kettétört cigiszünet.
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤- Talán azt kéne, meglehet – tény, bevallja, nem mindig teszi. Néha minden üres és meg kell tölteni valamivel, viszont ez nem feltétlen az, hogy ő felül bármiféle pletykavonatra, ahol aztán tovább szövi, hogy bizony harmadik szeme is volt és a többi. Nem. Ha valamit hall és érdekes, talán még rá is kérdez, ha jó passzban van, viszont róla ő nem tudja ezeket és azokat, így alaptalan és tét nélkül piszkálta meg kicsi, de bánja a fene. Ennyi még elmegy. - Mindenkivel ezt művelik? Mármint, a pletyka – akaratlan is kell tudni, mennyire veszélyes ez a falu, hogy tényleg inkább befogja-e a száját és inkább folytassa az üres és lényegtelen fecsegést, még ha gázos is. És aztán az iskola. Már majdnem bele is sápad a gondolatba, hogy ott... Nem, talán eleve egy hülye ötlet volt, hogy belement, hogy nem csak elment csendben vizsgázni és elfelejtette az egészet, hanem hogy igenis még jó dolognak tartotta, amikor megírták a kérvényeket és egyéb szörnyűségeket, hogy na, majd ezzel rendbe lesz rakva minden. Aprót sóhajt csak, kár ezen már bármit is, ő nem lát a másik fejébe, de most még az arcáról sem tud nagyon mit levenni, tény és való, ha ő kicsit kibillen, akkor már igencsak képtelen. Beszorul saját magába, a gondolatörvénybe, ami igenis elsodorja, amitől túlgondolja és rosszul ítéli meg. Mert hibás, nem és soha nem is volt tökéletes, az az időszak, amikor ép elméje volt a tét, megrágta és sok szemetet hagyott, idő kell, hogy pucolódjon. Vagy sosem megy el. Ő nem tökéletes, ő nem a legjobb fejben, de próbálkozik. Erőltetett mosolyt húz a mágiára, sőt, nevetne is, olyan szarkasztikus, műanyag nevetést tolna, de nem. Csak eltűnik a mosoly, és magában szitkozódik egy sort. Neki természetes, tudja, érti, hogy mi hogyan működik. Ezt magáról kevésbé tudná elmondani. - De a vicces még elfogadható. A saját hibám lenne és fel lehetne fogni. Ez fárasztó és kellemetlen – érti ő, hogy érdekes, mert talán neki is az lenne, ha nem magán kellene megtapasztalni. Elvégre ki nem látott erről filmet, olvasott akármit, hogy milyen és hogyan – bár ez itt közel sincs hozzá -, a fikció menő, tiniként falni az ilyet, de felnőttként komolyabbra kellene váltania, csak ez nem olyan, mint a pattanások, hogy eltűnnek ha vége a pubertásnak. Akaratlanul gondol arra, hogy mi lesz, ha egyszer a főzet már nem jó, ha nem használ és akkor jön a baj. Akkor kerülhet be akárhova, ha el tudják kapni. Nem, akkor, ezzel a fejjel gondolkodva, simán bevállalna egy golyót. És tessék, megint a végletekig elmegy. És most jobban zavarja, mint kellene, kelletlen fészkelődik ültében, miután tudatta vele, mire képes. Pőrének érzi magát, gondolatait meztelennek és megnyúzottnak. A valóság ugye sokszor nem kellemes. - Tőled. És nem leszel itt minden nap, hogy elzavard őket. Ne érts félre, nem félek tőlük. Csak nem mindig van humorom és türelmem – nem kell már magyarázni, miért, legalább ez könnyebb. Nem kell kitalálni valami indokot, hogy miért és hogyan sikerül így, meg úgy. Mégsem örül, továbbra sem. Akkor sem tette, amikor Arie elé tárta, az is kellemetlen volt, végigmarta a torkát, de muszájból. - Aha. Valahogy így – nem mindig utálja az előbbi kettőt, mert azok nem ártalmasak oly mértékben, amely miatt valóban utálat lenne ez. Inkább csak zavar, kelletlenség, dolog, amit nem ért és amitől irtózhat kicsit. A másik azonban, mindennek rákfenéje. - Mert nem akarom – ha ezen múlna... - Mármint, ha belátsz ide – bök a saját homlokára – akkor látod a helyzetet. Nem vagyok idevaló, sosem kellene tudnom arról, milyen ez a hely és látni sem. Élnem kéne valami panelben, meg minden, VB-t nézni és punnyadni, de nekem nem ez jutott. Utálom, mert valódi és semmit nem tudok ellene tenni – és meg a saját hibája. Utólag könnyű az önostorozás, azonban később már kár bármi, mégis műveli. - Nem tudom, van-e korhatár, de baromi sokkoló és ijesztő ez, akár tagadom, akár nem. Az is, amit te csinálsz, az is, ami velem történik. Nem tudom, mi a jó válasz a kérdésedre sem. Összezavar ez az egész.
|
|
|
|
|
