hospital de dramática

Erkély folytatás

* Azért örült a drága kis unikornis, hogy végre kiszabadulhatott a meztelen férfitestek közül. Elvégre a kék szemek érzékenyek mindenféle külső behatásra, Adrinak pedig határozottan az előbb említett színben tündökölnek a pislogói. Reméli, hogy nem követik őket, hanem szép férfiasan megtépik a másikat, majd mennek, mint akik jól végezték dolgukat. Szívesen megnézte volna a csihipuhit, de sajna most fontosabb dolga akadt Mary kapcsán.  Előtte áll még 6-7 év az iskola falai között, csak lesz még esélye kakasharcot nézni. Ilyen szappanoperában nem valószínű, hogy része lesz, de ezt nem is bánja. Valahogy nem szereti, ha a gyomrocskáját nyálas szövegekkel felkavarják.
A múlton rágódni kár, így gyorsan vissza a lényeghez. A 3 leányzó sietős léptekkel közelíti meg a gyengélkedő nevű létesítményt, ami csudamessze feküdt az erkélytől.  Szobatársa lényeges méretcsökkenésen esik át, mire odaérnek.  Nem sokat szólt Maryhez útközben, nemigen tud sok biztatót mondani. Adri valahogy olyan, mint Bendegúz, aki mindig jó szándékú gyerek volt, csak mire a szándék végére ért valahogy rossz lett. Rendes lány ő, nem akarja megijeszteni háztársát, noha alapvetően szívesen teszi azt.  De annak ellenére, hogy szőke ő is nagyon jól tudja, mindent a maga idejében kell csinálni.  Különben sincs túl virulós kedve, eldöntötte, hogy el fogja kerülni a gyenguszt. A lelkére lett kötve, hogy azonnal menjen el a javasasszonyhoz és jelentse be a problémáját, mert bármikor rosszul lehet. Ugyan, rendesen szed minden bájitalt, a kviddicset leszámítva abszolút stresszmentes életet él. Különben is, mindenki azzal jön, hogy Adrika sportoljon, mert az jót fog neki tenni. Egy meccse volt, élvezte az elejétől a végéig, úgyhogy senki nem szólhat semmit.
Leonie kinyitja Mary kérésére az ajtót, sőt azzal a lendülettel majdnem hasra is vágódik. A szőkeség a csapat végén kullog, arcán halovány félmosollyal, ami Leonie mutatványának szól, majd először szólal meg Leonie köszönésére reagálva.* - Állítólag valami külföldi, nem tud magyarul. * Mondja karját keresztbefonva. Ha nem beszéli a németet, akkor ő nem tud segíteni. Valamennyit tudnak Activitizni, de azt nem könnyű elmutogatni, hogy nyálka okozta a problémát. Ő bizony nem fogja haboztatni a nyálát, inkább vesz Marynek egy babaházat, ha így marad. Vagy ácsol neki egy ágyat, olyat amilyen Pumuklinak volt.  Körbepillant a helyiségen, mire grimaszba rándul az arca. Ő bizony nem akar bekerülni ide, úgyhogy jobb lesz, ha rendben ketyeg a ketyegője. Közben figyeli, amiket Leonie mond. Ezúttal nem próbálja meg leplezni a vigyorgást, még ha kezét a homlokához is emeli, mialatt lesüti a tekintetét. Ezt ő sem mondhatta volna szebben. Kétségtelen, hogy a tragikomikus a helyzet, de Adri inkább nem szólal meg, csak figyeli a lányok társalgását. Azonban amikor hozzáfordul a főnixlány, akkor kénytelen mondani valamit.* - Gondolom. Vagy megkötött már? * Feleli miközben újfent fintorral méreget ezúttal Maryt.* - Fáj még? * Teszi fel az újabb kérdést a szobatársának.* - Nyugi, segíteni fog! Gondolom… * Folytatja kedves hangon, nem számítva rá, hogy az utólagos megjegyzésével semmisé teheti a biztató szavakat. * - Én biztos nem érek hozzá! * Fejezi be miközben egy lépést hátrább lép Marytől, nehogy az véletlenül rávesse magát lelkesedésében. Ha neki is bent kell maradnia, akkor mindenképpen kiderül, hogy gond van a szívével.*

Erkélyes lányok

Kumagoro

Úgy elfáradtam, hogy rögvest elhatároztam, én bizony elvágódom az első kanapén, ami velem szemben jön a folyosón. Hát ahogy mentem és szedtem a lábaimat, talán a sors akarta, de egy se került a szemem elé. Jellemző... Máskor meg tömkelegével futok velük össze, jobbik esetben még a lábujjam is beleverem a sarkába. Akkor azonban hiába igyekeztem, a fenének se! Aztán kikötöttem valahol a nyugati szárnyban, s itt már teljesen elgyengültem.
- Vlah!
Egy nyögdécselős sóhaj után ráugrottam a kanapéra, hogy hanyatt fekve lehunyjam a szemeim a Társalgóban. Mindig is imádtam ezt a helyet, bár nem gyakran jártam erre. Pedig tök király, csak sokszor ülnek itt és zavar mások társasága, de amúgy nagyon jó, főleg ha nem lopkodják ki a tálakból az ingyen nasit, amit a manók töltenek mindig újra. Most is akadt néhány mogyoró az asztalon, a fene tudja, talán egy diáksereg hagyta itt, talán az aranyos manók. De ha a diákok, remélem nem tréfálnak meg valamivel.
Ropogtattam párat, bámultam a plafont és a mozgó festményeket, s egészen elkényelmesedve éreztem magam. Ásítoztam, jó hangosan, hiszen a fene se mászkált arra ilyenkor, aztán kicsit feljebb ülve egy párnának támaszkodva összekulcsoltam a kezeim és gondolkodtam. Gondolkodtam, hogy mi a fenét is csináljak a nap hátralévő részében. Senki sehol, hol vannak a barátaim? Biztos vizsgáznak, fene essen beléjük.

Lányok és a gyógyító

Igaz a lányok hamarabb értek nálam a gyengélkedőre, de majd kiköptem a tüdőmet úgy rohantam utánuk. Nem kellett volna az a kis hátráltatás, amivel szembekerültem. Talán Mary hamarabb került volna  a gyógyító elé, akiről csak annyit tudok, hogy Ő is angol mint én. Vagy mégsem?

Épp az Ő hangját hallom, "ha akartok maradhattok". Ez biztos a két kísérőnek szól. Majd elesve a küszöbben épp jókor érkeztem.
-Mr.Tsosie! Elnézést, Mary a barátnőm, maradhatok én is? Nagyon féltem Őt.
Ez így igaz. Ebben a nagy kastélyban Ő az egyetlen lány, aki elég bátorságot érzett rá, hogy eljöjjön velem a Kísértetlakba. Így valamennyire közel került hozzám.
A két grácia most kicsit furcsán néz rám. Adri rosszallása érthető lenne, na de miért is? Most mindannyian Mary állapota miatt vagyunk itt.
-Ígérem meg sem mukkanok, ha kell!
Közben azon gondolkodtam, vajon mitől lett ilyen alacsony az amúgy sem túl nagy növésű lány.
Vajon milyen szer került rá? Valaki viccből, vagy buta tréfából esetleg haragból vagy féltékenységből tette ezt vele? Esetleg csak épp egy jó áldozatnak tűnt az erkélyen, mert épp jó helyen állt?
Vagy valaki másnak kellett volna ott lennie a csapatból?

Erkélyesek + Javasbácsi

Mikor odaérnek, Leonie nyitja ki az ajtót Mary előtt, hogy aztán beessen rajta. Mary épp megkérdezné, jól van-e, de mikor látja, hogy minden rendben, inkább beszalad.
- Jó napot! - kiabál ő is, kicsit talán vékonyabb hangon, pusztán udvariasságból. Mert hát, a gyógyító is ember, ahogy mindenki más is, aki bent van - ha vannak bent egyáltalán. A vöröske Maryhez intézett szavai, nem kicsit lepik meg a lányt. Nagy kerek, és megilletődött szemekkel néz, a per pillanat nála jóval magasabb Leonie-re. Nem tudja hova tenni a lány szavait, és először szentül hiszi, hogy csak viccel. Az újdonsült manócska azonban nem látja jelét a lányon, hogy ne gondolta volna komolyan.
- Inkább kihagynám. - nyel ijedt képpel Leonira meredve. Egyszerre lepte, és ijesztette meg lány. Kicsit abszurdnak tartotta, önmagában azt, hogy pici marad, nem hogy a lány játékaként élje le életét. Vagy minek lehet nevezni egy manóméretű lányt, aki nem is hozzátartozó...
- Nem tudom... De inkább ne próbáljátok ki. - vonja meg a vállát a vöröske kérdésére. Leonieval ellentétben, Adri láthatóan nem próbálná ki. Mikor a szőke is felteszi maga érdeklődő mondatát a trutyi jelenlegi minőségéről, Mary csak a fejét rázza. Nem igen hiszi, hogy ez az izé képes volna megkeményedni, illetve megkötni. Elvégre nem cementről, vagy műanyagról beszélünk. Legalábbis remélhetőleg. Nem volna édes dolog, ha a méretvesztés mellett még olyan kemény izé is lenne rajta.
- Igen, de csak kicsit. - ereszt meg egy röpke vigyort Adri felé. A fájdalom szűnni látszott, ahogy a lány egyre kisebb és kisebb lett. A lányt meglepi Adria kedvessége, de megnyugodva fújja ki a levegőt, mikor az hátrébb lép tőle. Kicsit ijesztőnek hat - egyelőre -, ha a szőkeség kedves.
Ekkor betoppan a gyógyító, illetve a javasbácsi. Angolul köszön, így Mary épphogy érti, mit mond. Nem igen tud angolul, más nyelven meg még annyit se. ~ Istenem, ezt jobban át kellett volna gondolnom! ~ Nyel egy nagyot, miközben gyomorgörcse szép lassan erősödni kezd. ~ Csak most segíts meg! ~ Még keresztet is vetne, de nem akarja, hogy feltűnjön a többieknek. No nem azért, mert szégyelli, inkább azért, mert nem akarja, hogy megtudják, fél. Pontosabban, hogy mitől fél. A férfi felcsillanó szemei meglepik a lányt, és mikor a férfi felteszi a kérdést, Mary kissé a lányok irányába fordítja fejét, szemét továbbra is a férfin tartva.
- Öhm... Tud valamelyikőtök angolul? - kérdi, kissé félve. Érzi, hogy ezzel most nagyon le fog bukni, de per pillanat ez nem igazán érdekli. Nincsen kedve bogárméretűként leélni életét. Vagy elfogyni...
Ekkor már Ron is betoppan a helyiségbe. ~ Nagyon félt? Azért annyira nem nagy a baj. Ugye? ~ A lány nem tudja, sírjon-e, vagy nevessen. De már annyira szétveti az ideg, hogy akaratlanul is elkezd idiótán vigyorogni. Nevethetnékje van az előtte lebegő képtől, hogyan is nézhet ki így, ilyen picikén. És az, hogy nem tudja, ilyen marad-e, pedig megint csak vigyori hatást vált ki belőle. Tudniillik, ha ideges, nevetnie kell, akárcsak ha mérges, vagy jókedvű. Elég érdekesen van összerakva arcmimikája, meg kell hagyni.

Erkély

Ez a semmirekellő Ron próbál csatázni? Nem veszi észre, hogy magasabb vagyok? Aki beszól egy nála magasabbnak annak tuti nincs ép elméje. Mit képzel magáról? Hogy beszél velem ez a nyálas szappanopera hős? Ez a kis szépfiú, aki nem tiszteli a nagyobbat? Én szégyelleném magam, ha így néznék ki. Még hogy jártak Leonieval? Nem tudom kinézni a kis vörösből. Elég jól ismerem, hogy nem állna le holmi Ronnal. Vagy, ha mégis Leonie sokkal jobbat érdemel.
-Kit neveztél te híu ficsurnak, te neveletlen?
Kezdett elönteni a düh. Eddig csak Leoniet szerettem volna megvédeni minden rossztól, de ez már személyes. Engem sérteget, a szülei nem tanították meg neki, hogy viselkedjen úgy ahogy egy férfinek kell.
-így viselkedsz, és te hívod magad férfinek?
Szavain hallatszik az angol akcentus. Szerintem tipikus kő gazdag szülők fia akik nem voltak képesek egy kis illemet tanítani fiúkának. Angliában majdnem mindenki gazdag, de a neveletlenek különösen. De ha ők nem tették, akkor megteszem majd én. Ő elszaladt a gyengélkedőre. Én utána siettem, de mindenek előtt, útközben felvettem egy talárt magamra, mivel a klubhelyiséget utamba ejtettem. A kedvenc talárom volt, amibe beleraktam varázspálcámat is mivel tudtam szükségem lesz rá. Majd a gyengélkedőre mentem. Mikor megláttam, hogy bent van Mr. Tsoise kinyitottam a gyengélkedő ajtaját, és kiráncigáltam Ront.
-Elnézést!
Ejha Mary eléggé összement, remélem nem lesz komoly baja. Csak ez a paraszt tehette vele. Ezt nem hagyom szó nélkül. A folyosóra rángattam Ront, majd eltaszítottam magamtól pár méterre. Előkaptam taláromból a varázspálcámat majd kimondtam:
-Digitus Arcus!
Ha eltalálja nem fogok habozni, és ki fogom mondani:
-Fixample!

//A digitus arcus nem sikerül tökéletesen, de a középső ujjra rátekeredik a gyűrűs és a kisujj is félig, ami elég fájdalmas lehet, a fixample azonban tökéletesen működik, így az tartani fog. //

Túl sokan

-Nem tud magyarul? – Csodálkozik Adria szavain. Hogy lehet egy olyan gyógyítót idehozni, aki nem beszéli a nyelvüket? Akkor hogyan érti meg a diákok panaszait?
-Biztos szeret activityzni a gyógyító néni! De mi van akkor, ha valami súlyos eset jön? Akkor nincsen idő mutogatni meg ilyenek, vagy ide szótárral kéne jönni? De az is lehet, hogy csúcsszuper, és elég rápillantania a betegre. Vajon, ha rám nézne, megállapítaná, ha valami lappangó betegségem lenne? – Az agybajt minden bizonnyal, többet valószínűleg nem. Viszont még csak nem is sejti, hogy Adriánál lenne mit kitalálni, úgyhogy a kis vörös beletrafált a közepébe. A fecsegést viszont abba nem tudná hagyni, tény, hogy nem pánikol kellően Mary törpeségét illetően.
-Én csak egy hangyányit tudok angolul. Esetleg köszönni. – Vigyorogva megvonogatja a vállát, és már-már tényleg azt hihetné az ember, hogy nincs több új a nap alatt, de ekkor megérkezik.
-Gyógyító bácsi? – Eddig mindig javasasszonyokról hallott itt az iskolában, szóval ez most meglepetés a számára. Ráadásul egy indián. Apacs pacsit neki! Apacsit!
-Csókolom! Ön… húúú… indiánnak tetszik lenni? – Egészen belelkesedik ettől a tudattól. Meg, ha már a bácsi úgysem érti, nyugodt szívvel beszélhet közben Adrinak is.
-Szerinted vannak neki woodoo babái is? – Kérdezi izgatottan Riától, kicsit még suttog is, miközben odalép mellé. – Vagy most áldozatot fog bemutatni? Vagy hogyan szokás ez? Ha valakinek kell a szíve ahhoz, hogy Mary jobban legyen, akkor Te mész.. – Mennyire gondolja komolyan a szavait? Igazából ez elég kérdéses nála, de mielőtt még közösen eltöprenghetnének ezen, beállít Ronci is. Áhh, ezek szerint nem verték agyon. Remek, elvégre szegény gyerek semmit nem csinált, csak mókáztak a vöröskével. Most már akár Maryre is figyelhetne.
-Meg lehet gyógyítani? Újra nagy lesz? – Kérdezi a fura nevű úriembertől, akiről még mindig azt hiszi, hogy nem érti, szóval akár be is foghatná. Ez meg is történik egy pillanatra, hogy mintegy véletlenül a háta mögé lopózzon, és szemügyre vehesse a csodaszép haját.
-Milyen szééép a haja! Adri, látod? – Zsolti fiú is berobban, mire törpénk ugrik egy nagyot ijedtében, de a hang a torkán akad, mikor meglátja, hogy a srác kirángatja háztársát. Oké, ez most komolyan ijesztő!
-Jajj! Jajajajj! Tessék csinálni valamit, bácsi, kérem! – Mondjuk zárja be az ajtót utánuk, az a biztos.

Zárás

Kíváncsian olvasta a kurta választ- ő jóformán telekörmölte a papírt, míg Min szűkszavúan inkább csak a lényegre hagyatkozott, azonban sosem volt jó abban, hogy gátat szabjon gondolatainak, ha egyszer elkezdtek áramlani, sodorták magukkal. A leírtakkal nem tudott egyetérteni, bár igen rövid ideje volt csak a kastélyban és azt sem mondhatta, hogy nagyon szokványos módon szemlélné a dolgokat- az itteniek túlnyomó többsége nemhogy egyet nem értett volna vele, de egyenest megkérdezte volna, orvos látta-e?
Szerintem nem lehet ennyire fekete-fehéren osztályozni a házakat. Tény, a Rellonosok többnyire furcsa, néha ellentmondásos személyiségek, de színesek, érdekesek. A színedet pedig megválaszthatod.
Az, hogy ki melyik házba kerül, nem azt jelentett, hogy ezután egy életen át egy szépen felcímkézett skatulya tartalmaként kell létezniük, mint gombostűre szúrt rovaroknak, hogy képviseljék a mintaszerű vonásokat. Miután világéletében megpróbáltak bilétákat aggatni a nyakába, valami egyre inkább tiltakozott ezellen benne. Aztán folytatta a válaszolást, ugorva egyet gondolatban.
Nekem tetszik a fényhozó. A madarak énekét juttatja eszembe hajnalban, amikor világosodni kezd az ég. Nem kell, hogy ő maga fényes legyen.
Egy pillanatra megállt, a ceruza végét rágcsálva, amíg töprengett, hogyan magyarázza el a következő fejébe tolakodó gondolatot érthetőbben. Aztán Woora pillantott és elmosolyodott.
Különböző emberek különféleképp látnak. Néha nem is tudunk arról, egy-egy számunkra lényegtelen, észre sem vett tettünk mennyit jelent valakinek.
Minden olyan relatív és akár a pillangó szárnya, ami hurrikánt idéz a Föld másik felén, úgy lehet egy szó, egy pillantás, egy mosoly értékes, féltett kincs valaki másnak. A neves témára csak összevonta a szemöldökét.
Semmi érdekes. Valami fényes fogadalom, vagy lándzsa, azt hiszem. Fogalmam sincs, miért kaptam, szerintem csak tetszett a hangzása.
Egy kis vállrándítás is tartozott a mondathoz, mert annyira sosem érdekelte, hogy megkérdezze, nem mintha nem lett volna alapból elég paprikás a viszony szülei között. Inkább csak csendben örült, hogy egy rövid, viszonylag barátságos névvel megúszta és sem feltűnést, sem megrökönyödést nem kelt.

Gilbertnek nem voltak igazi, "sötét" titkai. Neki csak féltett, rejtegetett érzései és álmai lapultak valahol, képzelete ágya alatt összebújva, nehogy észrevegyék őket és összetörjék. Sem verbálisan, sem fizikailag nem volt képes megvédeni magát, így többnyire csupán bekucorodott melléjük és lesett, a papírnak mesélve el mindent.
Semmi nagy dolog. Csak...furcsán fogsz nézni miatta.
Megvoltak a maga bogarai és volt ideje megtanulni, mik azok, amikkel óvatosnak kell lennie, bár nagyrészt nem értette, miért. Nem mintha sokat ért volna azzal, hogy tudta, mit nem okos dolog kimondani, mert általában csak úgy kiszaladt a száján, de most valahogy sikerült összeszednie magát annyira, hogy bukjon ki belőle minden. Az emberek hajlamosak voltak mindenfélét odaképzelni a szavai mögé, Min pedig nyílt gyanakvással és távolságtartóan méregette. Legalább meg akarta próbálni nem rögtön halálra és végképp elijeszteni.
Egyelőre két dolgot tudok megígérni. Az egyik, hogy ha írsz nekem, bármikor válaszolok, vagy ha lehet, találkozom veled. A másik, hogy ha csak ketten vagyunk, akkor leveszem az álarcot.
Itt megállt és abbahagyta- nem akarta sürgetni, vagy hogy Min sarokba szorítva érezze magát. El tudta képzelni, hasonló helyzetben hogyan érezné magát, úgyhogy teret és időt akart adni a másiknak, hogy emésszen és elgondolkozzon. Nem kellett most azonnal belecsapni semmibe, elvégre egyelőre alig tudnak többet egymásról egy-egy névnél és néhány lelki sebnél. De biztosítani akarta arról, hogy komolyan gondolja, hogy ha tud és bír, segít neki és valahogy jelezni, hogy igyekszik leküzdeni saját korlátait is.
Min Woo egy darabig farkasszemet nézett vele, hosszasan fürkészve, mielőtt egy szó nélkül kezet nyújtott, röviden megrázva a jobbját. Aztán némán felállt és elsétált- valószínűleg ennyit bírt el egyszerre, de Gil nem hibáztatta. Egyébként is, ha helyesen értelmezte az alig jeleket, akkor még találkoznak. Végül felszedte a holmiját és elindult az Eridon felé.

Úgy biza

* Finoman bólint Leonie kérdésére, miszerint a javasasszony nem magyar. Legalábbis ő ezt hallotta, de a pletykákra nem feltétlenül kell adni. Bár ez furcsa vád lenne, elvégre hamar kiderül, hogy az illető beszéli-e a nyelvet, avagy sem. * - Annyit én is tudok, még jó, hogy Mary angol és neki van baja, nem nekünk. * Feleli egykedvűen, lankadó figyelemmel a téma iránt. Ekkor megjelenik egy lófarkas… férfi? Ez már mindjárt érdekesebb, javasasszonyról tudott, az itt álló ember pedig határozottan nem asszonyi küllemű. Igazi, markáns vonásokkal rendelkező. Indián? Winnetu idejött az ő iskolájukba, és itt gyógyít? Az igen! Még sosem látott valódi indiánt, de hallott róla, hogy igazán érdekes gyógyítási módszereik vannak. * -Jó napot!* Köszön a férfinek magyarul. Ez még sikerülne angolul is, de nem erőlködik. - Akkor jó, jobb lesz Mary! *Válaszol kedvesen mosolyogva Marynek. Biztatni próbálja, ami nem jellemző rá, de sajnos elég sok tapasztalata van neki is az ilyen helyekkel kapcsolatban. Kezelték mugli- és varázslókórházban egyaránt. Igaz, az apacsok még kimaradtak a repertoárjából. Most sínen van az egészsége, így remélhetőleg ki is fognak a továbbiakban is, noha egész szimpatikus neki a férfi a maga ijesztősége mellett. Mary csak nem szokik hozzá ahhoz, hogy ilyen vele, egyszerűen csak az empátiát is ki kellett próbálnia. Van ez így, valaki a fűvel, valaki az emberséggel kísérletezik. * - Nem tudom, de elvileg lehetnek neki. Ne engedd, hogy a hajadhoz érjen!*Súgja oda, miközben a sajátját jó alaposan hátra simítja. Nem szeretné, ha csak úgy ugráltatnák, mert egyszer betette ide a lábát. Túl fiatal még ahhoz, hogy marionett bábuvá váljon.* - Áldozatot? Nem tudom, de az én szívemmel nem sokra megy. Bájitalokat szedek rá. * Mondja ezúttal normális hangerővel, elvégre nem bunkó ő, hogy társaságban suttogjon. Kapott ő nevelést, vagy mi a szöszt.* - Mondjuk, ezt ő nem tudja. * Folytatja nagyot nyelve. Ha áldozatbemutatásra kerül sor, majd elárulja, hogy mi baja, hátha akkor nem az övé kell. Leonie körbejárja a bácsit. Bátor tett, ő biztosan nem merné.*- Nem, milyen? Meddig ér?*Kérdi meglepve. Biztos azért fogta össze, mert már sokan csináltak belőle woodoo babát, előrelátó ember.* - Mi, Te nem tudsz? Mary, Te angol vagy! *Válaszolja riadt arccal. Most már őszintén aggódik a lányért, mi van, ha az agyát is megtámadta az a nyálka, és most az emlékeit is elfelejti? Te jó ég! Neki kellesz mindent újra megtanítania neki? Ezen nincs sok ideje mélázni, mert betör a két aranyifjú. Valami morgásszerű visító hangot ad ki magából, majd Leonie vállába csapja a fejét. Miért kell itt lenniük? Miért? Leonie megcsalója folyékonyan nyomja az angolt, grimaszolva figyeli a srácot. Szíve szerint benyögné neki, amit egy humor műsorban hallott, miszerint „húzzál el, mer’ leköplek”. A franc essen abba a fene nagy neveltetésébe, hogy nem köpköd. Így inkább csak csendesen forrong magában, amikor megért egy szót. Friend. Freund. Barát? Neki nem barátja Mary.* - Állj le, Mary az én barátom, te hoztad rá a bajt! Menj innen! * Azzal a mozdulattal Mary és a srác közé veti magát, hogy megvédje a fiú által hozott újabb bajoktól aprócska szobatársát. Közben belegondolt, hogy mit mondott ki. Barát? Így még senkit nem nevezett, soha.  Őrá sem mondhatták még valami sokan ezt, biztos, hogy Mary most furcsán fog ránézni emiatt az érzelgős maszlag miatt. Ekkor megjelenik a másik jómadár is.* - ELÉG MÁÁÁÁÁÁÁÁR! * Üvölti el magát szinte önkívületi állapotban. Nem lehet igaz, hogy nem tudnak tőlük megszabadulni. Zsolti kirángatja az ismeretlen legényt a helyiségből, majd átkozódás hangja hallatszik. Nagy a kísértés, hogy ne menjen ki röhögni, de azzal elrontana mindent. Most olyan kis pozitívnak látszik, le kell ezt a képet rombolni? De legalább már van kinek a szívét feláldozni az övék helyett. Nem hiszi, hogy a férfi jó szemmel nézi ezt a kis… khm… közjátékot.*

Vanília Perwinkle

Csöndesen, nesztelenül ballagok végig a kihalt folyosókon. Fogalmam sincs, hogy mit keresek itt ilyenkor, hiszen már rég az ágyban lenne a helyem, de egyszerűen nem jön álom a szememre. Körülbelül másfél órája csak feküdtem és bámultam a plafont, de egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak, ezért inkább úgy döntöttem, hogy sétálok egyet.
Már a Nyugati szárnyban járok, ami elég messze van a hálókörletünktől és fogalmam sincs, hogy hogy kerültem ide. Csak mentem föl és le a lépcsőkön és közben teljesen elmerültem a gondolataimban. Egyszer majdnem orra is estem az egyik szőnyegben, de szerencsére elég jó az egyensúlyérzékem, ezért sikerült dörömbölés nélkül tovább indulnom.
Egyszer csak elérek egy folyosóra, ahol még soha nem jártam. Érdeklődve nézek körül, de hirtelen meghallok valami suttogást. Riadtan pillantok hátra, de senkit nem látok magam mögött. Az egész emelet sötét és üres. Lehet, hogy valamelyik tanár az, úgyhogy csöndesen odadőlök a falhoz, majd lassan leülök a földre. Így talán nem vesznek olyan könnyen észre...
Fogalmam sincs mióta várhatok itt, de időnként újra hallom a susmogást, ezért inkább nem mozdulok a helyemről. Ahogy telik az idő, egyre jobban érzem magamon, hogy elfog a fáradtság. Már alig tudom nyitva tartani a szemem és közbe nagyokat is ásítgatok. Az már biztos, hogy nem fogok egy hamar fölkelni innen, úgyhogy behúzódok a sarokba és hagyom, hogy elragadjon az álmok világa. Hirtelen megszűnik minden, ami körülöttem volt eddig, eltűnik a folyosó és egy hajón találom magam. Épp a kormányt szorítom és próbálom elfordítani, de érzem, hogy a hullámok nem engedik. Kétségbeesetten kiáltok segítségért, de egyedül maradtam a fedélzeten, így senki nem siet a segítségemre. Egyszer csak szembetalálom magam egy óriási hullámmal, ami teljesen ellepi a hajót és én is elmerülök a víz alá...

Woody

Varga Dávid  

  Óvatosan kilopóztam a szobámból, úgy hogy senki ne vegyen észre. Körülnéztem, és elindultam. Amint elértem a folyosó végét, újra körül pillantottam, tanárt keresve. Ennek hiányban magabiztosan tovább indultam. A sok bolyongás közben véletlenül bementem a konyhába. Gyorsan elslisszoltam, attól félve hogy valaki meglát. Ezután két emeletet végigfutottam. Így értem el A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosójára. Körültekintettem, nem lát-e senki, és óvatosan elindultam a folyosón. Minden páncél mögé benéztem. Az egyik páncél előtt hirtelen hátraugrottam. Majdnem felborítottam az egész páncélsort. Ott egy fiú aludt. Már azt hittem, az egyik gondnok vagy tanár, aki az este mászkáló diákok keresése közben kicsit elszunyókált. Ám nem. Egy rellonos fiú volt. A jelvényéről ismertem fel. Oda lopakodtam mellé, és ébresztgetni kezdtem.
  - Hahó ébresztő! Bármikor ránk találhatnak. Ébresztő! - suttogtam a fülébe, és lágyan megráztam. - Ugye nem akarod, hogy én vigyelek vissza a hálókörletbe? - azzal utoljára megráztam. Felálltam és elindultam tovább éjszakai körutamra. Ekkor suttogást és zörgést hallottam. Megtorpantam, és megfordultam.

Zsolti Fiú


Épp elmondtam amit akartam a gyógyítónak, mikor megjelent mögöttem Zsolti. Kirántott a teremből, így Adria szavait sem értettem.
Persze Zsolti kihasználva előnyét azonnal pálcát rántott. Nem csodálkoztam. Az Ő helyében én nem futnék egy lány után sem. Főleg, hogy jóképű vagyok.- futott át a gondolat a fejemben.
Ez okozta a vesztem. Épp éreztem, hogy a kezem görcsbe rándul, majd úgy marad. Na, ha a pálcám a kezemben lett volna.... akkor sem tudnám használni.
Épp jókor. Mary bajban van és becsörtet Zsolti.... Nem kellett volna heccelni. Mit akar a kis kamasz férfinak lenni még, hiszen gyerek. Én sem vagyok férfi, de tudom hol a helyem.

Itt már rajtam csak a két kezem segíthet. Nem akarom megverni, de védekezni muszáj szerintem. Várom, hát a támadását, vagy a kiabálását, mert, hogy normálisan nem fog beszélni az biztos, túl ideges és féltékeny.

Vanília Perwinkle

A kis esti sétám egész jól alakult és még szívesen folytattam is volna, ha nem hallom meg azokat a zörejeket, amiktől be kell vallanom, hogy eléggé megijedtem. Nem lett volna jó már az első évben elásni magam a tanárok előtt, mert utána nagyon nehéz lenne megváltoztatni az általuk kialakított negatív képet rólam. Ezért azt véltem a legjobb megoldásnak, ha 'elbújok'. Persze a folyosó egyik sarka nem épp a legbiztosabb búvóhely, de jobb mint ha az út közepén állnék.
A nagy ücsörgésbe egészen el is álmosodtam, majd elaludtam. A rossz álmok sorra követték egymást, amikor hirtelen fölpattant a szemem és azt éreztem, hogy valaki a vállamat rángatja. Az első pillanatban semmit nem láttam a sötétben, de azonnal elfogott a félelem, hogy talán egy prefi vagy egy tanár talált rám, de szerencsére tévedtem.
Egy velem egykorú lány állt előttem, legalábbis első ránézésre annyinak tűnt. Ő is biztos tilosban jár, különben nem vágott volna ilyen rémült arcot.
- Öhm... Jó, oké! -Zavarodottan tápászkodtam föl a sarokból, majd kómásan indultam az idegen után. Fogalmam sincs, hogy merre akar vezetni, de egyenlőre még nem ébredtem fel teljesen ahhoz, hogy tisztán tudjak gondolkozni. Bambán lépkedtem előre, de egyszer csak valami keménynek ütköztem. Csak utána kapcsoltam, hogy konkrétan telibe nekimentem a lánynak.
- Jaj, ne haragudj! De... miért álltál meg? - Nézek rá nagy szemekkel. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy tiszta hülyének néz, de sajnos nem tehetek róla, ébredés után mindig ilyen vagyok még egy ideig.

Dávid

 - Semmi baj! - súgtam neki mosolyogva. - Azért álltam meg, mert meghallottam a dámák beszélgetését - azzal kinéztem nem jön-e tanár, aki az éjszaka mászkáló gyerekeket kutatja. Nem jött senki. Síri csend. - Mi a neved? - kérdeztem, és kezet nyújtottam neki. - Az én nevem Vanília Perwinkle! - mondtam. Újra kinéztem a folyosóra, most se jött senki. A dámák időközben elbóbiskoltak. Csak a szuszogásuk hallatszott a nagy csöndben.
Megint kinéztem, most azonban az egyik tanár közeledett. Gyorsan bebújtam a legközelebbi páncél mögé.
  - Sss! - szóltam rá a fiúra, és befogtam a száját. Fülelni kezdtem. A tanár úr távolodó léptei hallatszottak. Kinéztem búvóhelyem mögül, tényleg elment-e. Oda osontam a falhoz és kilestem. Elment. - Előjöhetsz! - szóltam a fiúnak, csendesen. - Menjünk vissza az egyik páncél mögé - és leültem az egyik páncél védelmező árnyékába. - Hoztam egy takarót a biztonság kedvéért. és elő húztam egy jó nagy takarót a pizsamám alól. Jó meleg volt a takaró. Bebugyoláltam magam, és jó mélyen belenyúltam a pizsamámba, és előhúztam még egyet. - Takarózz be vele. - és oda nyújtottam neki.

Erkélyes banda

Vanília

- Mi? Kik azok a dámák? - Értetlenül néztem a lányra, mert fogalmam se volt, hogy miről beszél, de úgy látszik nem hallucináltam, hiszen ő is hallott valami hangokat. Remélem tudja, hogy mit csinál és nem keveredünk nagyon nagy bajba, bár azt is csak magamnak köszönhetném. Kellett nekem éjszakai túrára indulnom...
- Én Dávid vagyok. - Megráztam a kezét, majd elvigyorodtam. - Hmm... Érdekes neved van, de tetszik! Szoktak becézni? -
Az egyik pillanatban még a folyosón álltunk, de amire föleszméltem, már épp egy páncél mögött kuporogtunk és Vanília szorosan lefogta a számat. Nem igazán értettem, hogy mi ütött a lányba, de biztos észrevehetett valami mozgást.
- Tanár volt? - Kérdezem suttogva, amikor végre elengedett. Kicsit akciófilmes jellege volt az egész helyzetnek, de ezt egyáltalán nem bántam. Úgyis meguntam már a szürke hétköznapokat és nagyon is rám fér egy kis izgalom.
Ezért eldöntöttem, hogy rábízom magam az ismeretlenre, végül is egyszer élünk!
- Ó köszi! - Hálásan elvettem a takarót, majd leültem a lány mellé a földre. Így már rögtön kényelmesebb volt és nem utolsó sorban biztonságosabb is. Mondjuk egy csöppet azért még mindig álmos voltam, de ismerem már magam annyira, hogy tudjam, hogy csak egy kis idő kell és újra olyan leszek, mint aki végigaludta az éjszakát.
- Amúgy te mit keresel itt ilyenkor? - Kérdezem vigyorogva, bár szinte biztos vagyok, hogy hasonló okból jött ki, mint én. Valahogy nekem ilyen a formám. Mindig az izgalmas helyzetekben ismerkedem, de sajnos általában ezek az ismeretségek csak arra a néhány órára szólnak. Azért remélem, hogy ha most jól ki fogunk jönni, akkor még később is találkozhatunk. Így is annyira utálok egyedül lenni. Nem is a csönd vagy a magány miatt, hanem mert unatkozom és nincs rosszabb annál, mint amikor nem tudsz mit kezdeni magaddal. Milyen jó is volt régen, hogy bármikor ki tudtam találni valami jó játékot, ami órákra lekötötte a figyelmemet. Kár, hogy ennek az időszaknak már egy jó pár éve vége lett... Igazából már egyáltalán nem szoktam játszani, kivéve ha a gitározást annak vesszük.
- Melyik házba osztottak be? Csak mert nem hinném, hogy Rellonos vagy, legalábbis én még nem láttalak nálunk. -

Erkély

Nem vagyok még elég tehetséges... Nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna összecsomózni ennek a bájgúnárnak a kezeit. De mielőtt tovább tudnék cselekedni, nem szabad neki engednem, hogy elővegye ismét pálcáját. Az előbb működött a fixample, vagyis azt elég jól tudom, hogy még egyszer sikerüljön:
-Fixample!
Odamentem, hogy megnézzem karjai odaragadtak-e testéhez. Ha teljesen odaragadna  elmosolyodnék gúnyosan. Egy tanár helyében érezné magam aki a neveletlen diákot próbálja móresre tanítani.
-Most szájalj!
Körülötte kezdtem járkálni. Körbe-körbe. Mikor szembe kerültem vele megálltam.
-Mit képzelsz te magadról? El vagy kényeztetve, és nem becsülöd az életed? Azt hiszed te vagy a világ közepe?
Ökölbe szorítottam a kezemet és jó mélyen a szemébe néztem.
-Neveletlen!
Ekkor lendítettem az ökölbe szorított jobb kezem. Eddig a testem mellett volt majdnem, hogy leszorítva. De most már repült az öklöm Ron "cuki-muki" arca felé.  Minden erőm összegyűjtöttem, igyekeztem úgy ütni ahogy egyik bokszoló ismerősöm tanította. Beleraktam vállam, testem. A düh fűtött, a dühből merítettem erőt, hogy Ront padlóra küldjem. Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg s kit hogyan talál meg? Én tudom. Ron arcán ér földet.

/Mesélő: Talál-e az ütésem? Ron leesik-e? A varázsigék, hogy sikerülnek?/

Embörök

Leonie teljesen belelkesül, mikor kiderül, hogy a gyógyító nem szimplán férfi, ennek tetejében indián. Az apró Mary ki sem szúrja, míg Leonie nem említi, illetve teszi föl a kérdést. ~ Jé, tényleg! Most hogy mondja... ~ Kerekednek ki a szemei hangyányit. Tényleg elég érdekes, de fölöslegesnek tartja a rákérdezést, hisz a javasbácsi úgy sem érti meg. Mary meg alig tud angolul, s habár tudása talán kiterjedne a kérdésre, fogalma sincs, hogy mondják az indiánnak. Beégni meg nem szeretne. Legalábbis egyelőre. Mert nagyon úgy néz ki, hogy perceken belül kiderül a turpisság, mi szerint nem is angol. Ismét nagyot nyel, szinte már reflex szerűen, hisz egyre jobban fél. Ezt viszont igyekszik leplezni, s eddig elég jól megy. Legalábbis az idióta görcsös vigyorra való hajlama még nem jelentkezett, elpirulni nem szokott, nem is érzi, hogy égne az arca. Kicsit leizzadt, de annak - javarészt - a futás az oka. A tenyere izzad még, de az egyrészt nem látszik, másrészt neki, mióta az eszét tudja, folyton izzad. Kivéve, ha teljesen kifeszíti, no de azért annyira nem érdekli, hogy vegye a fáradtságot.
- Köszi. - biccent, picit még mindig furcsállva Adri rendességét. Ezt tényleg nem szokta meg a lánytól, de igazság szerint így, hogy kezdte felfogni ép ésszel a lány szavait, egészen jól esett neki. Eközben Leonie is fáradhatatlanul járatja száját, mi cseppet sem zavarja Maryt, sőt, ellenben igen csak nagy meglepődéseket termel, vele együtt egyre kisebbre zsugorodó agyacskájában. Egyre nagyobbra tágulnak szemei, ahogy a vöröskét - illetve számára lassan vörös óriást - hallgatja.
- Woodoo? Minek kellenének neki woodoo babák? Ő gyógyító, nem másokat szenvedtető őrült, sötét mágusféleség. Azon kívül, szerintem az indiánoknak nem szokásuk woodoozni. Mondjuk, ezen téren egyáltalán nem vagyok otthon, ez csak saját vélemény... - teszem még hozzá, biztos ami biztos. Tovább hallgatva a lányt, Marynek lassan ki is esnek szemgolyói. Igazán megrökönyödtetőek a hölgyike száján kibukkanó szavak.
- Bocsi, de kétlem, hogy áldozatot kéne bemutatni. És ha igen, inkább maradok törpe, minthogy bárki szíve odavesszen, de komolyan! Régen amúgy is mindig törpe akartam lenni... - von vállat, egy erőtlen vigyor kíséretében. Adri sem rest megszólalni, ami talán még jobban meglepi az újdonsült törpét.
- Mi a baj a szíveddel? - kérdi aggódva, nagy szemeket meresztve a lányra. Ezután Leonie a javasbácsi háta mögé "lopózik", hogy megszemlélje a bácsi haját. Maryt ez már nem nagyon érdekli, hiszen gyakorlatilag elárulta magát. Teljes tudatban, hisz tisztában volt vele, ha rákérdez, rájönnek. De már úgy volt vele, szobatársainak úgy is szólna, Leonie mással van elfoglalva, a javasbácsit meg bizonyára nem ez érdekli Mary. Illetve, nem ezért.
- Na igen... Elméletben... - mondja elfúló hangon Adria megrökönyödöttségére. - Gyakorlatban ellenben Magyar. - folytatná is, de ekkor észreveszi, hogy Ron jött be a helyiségbe, és lányt meglepi Adri ezt követő hirtelen kirohanása.
- Nyugi Adri, Ronnal tényleg barátok vagyunk és kétlem, hogy ő ön... Várj, mi? - a lány tudatáig későn jut el, mit is mondott pontosan szobatárnője. De abban biztos volt, nem sokan hallhatták ezt tőle, és az az igazság, jó érzéssel töltötte el. Különösen azok után, hogy kiderült, hazudott. Mindenkinek hazudott. Kivéve talán egy embert, de ő sem tudja a teljes igazságot - és valószínűleg nem is fogja senki, legalábbis míg nem rendeződik a dolog. Meg amúgy is el akarta mondani a szobatársainak, hisz azért mégse élhet le gyakorlatilag hét-nyolc évet mellettük, a nélkül, hogy ne szólna. És minél tovább halogatja, annál nehezebb lesz a vallomás.
Ez után Zsót is betoppan, hogy kirángassa Ront, hadd hadakozzék vele tovább. Alapvetően - főleg ha nagyobb lenne - nem szívesen hagyná, de most túl sok minden van, mi lefoglalja.
Miután a srácok eltűntek a gyengélkedőből az ajtó elé, a Javasbácsi jön, és csak úgy rácseppent valamit Mary fejére. A kis - nagyon kis - Navinés nem húzódik el, nem fél, kíváncsian várja a fejleményeket. Tudja, a gyógyító csak a dolgát végzi, bár a zsugorodáson kívül, nem igen ért semmit a férfi szavaiból. Meglepődve tapasztalja azonban, hogy a  folyamatos méretvesztésnek vége, és leragadt harminc centinél.
- Tyű, köszönöm szépen! - mondja a javasbácsihoz intézve szavait, kivételesen angolul, mert ennyit még tud. Ez után a bácsi visszavonul a szekrényhez, tovább keresgélve. Mary azonban nagyon szeretne tisztában lenni a szűk szavú férfi mondatainak tartalmával, és erre csak egy lehetőséget tud.
- Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem jól jönne egy tolmács. - sóhajt egyet, majd megint nagyot nyel, és, kissé elmélyített hangon, hogy meg ne süketüljenek, kikiált, hogy a fiúk meghallják.
- Hé, srácok! Bocs, hogy megzavarom a hadakozást, de jól jönne egy tolmács! Tudsz jönni, Ron? - üvölti jó hangosan, úgyhogy hiába kicsi, lehetetlen, hogy a fiúk meg ne hallják. Tisztában van vele, hogy a fiú, Ron ténylegesen angol, ellenben a lány még nem említette meg neki származását, így nem is kerülhet bajba, ha felkéri tolmácsnak. Előtte nincs mivel lebuknia, ahogy Zsolt előtt sem.
Ezután a gyógyító visszatér, megint magyaráz valamit, amiből annyit ért, hogy innia kell abból a nagy fiolából. Ekkor a bácsi felemeli Maryt, és a lány segítséggel engedelmesen iszik az italból. Vár, hogy történjen valami, azaz nőjön meg. De hiába vár, nem történik semmi sem. Végignéz a helyiségben lévőkön, kérdőn tekint a javasra, de csak nem akar megnőni. Nem mintha ez bármit is segítene. Most kezdi csak frusztrálni, hogy ilyen irdatlan pici, és ekkora óriások veszik körül. ~ Nekem annyi! ~ Teszi meg magában a megállapítást, és egyre jobban reménykedik, hogy a gyógyító nem adja fel, és visszanöveszti a kis Navinést. Nem mintha félne a jelenlévőktől, vagy ilyesmi, de azért na.

Szupercsapat

Igaza van a nehezen megjegyezhető nevű bácsinak, mert hölgyikénk ugyanúgy ontaná magából a kultúrát, ha tudná, hogy a törzsfőnök éppenséggel érti minden egyes szavát. Csak annyiban változna a helyzet, hogy akkor neki címezne minden kérdést, és nem diáktársainak, akik legalább annyira nem tudják a válaszokat, mint ő maga.
-Miért ne lehetne woodoo babája? – Vonogatja meg a vállát. – Szerintem az nem csak gonosz dolgokra való. És amúgy is… fő a biztonság – Rávigyorog Adrira, miközben maga is hátrasimítja tincseit. Lehet, igaza van a leányzónak, jobban kéne vigyáznia a hajszálaira, nehogy áldozattá váljon időközben. Ki tudja, talán Fekete Sörény szabadidejében szeret babázni. Máskor is láttunk már felnőtt testbe zárt gyermeki lelket. Valószínűleg egyszer Leonie is remek példája lesz ennek.
-Úúú, Neked baj van a szíveddel? – Kérdezi elkerekedett szemekkel, és ha nem illetődne meg ennyire a hírtől, talán még el is kezdene énekelni a témában: „Varázsolj a szívemmel…” Ha már egyszer áldozatbemutatásról volt szó.
-És nem akarsz szólni Copfos Sas bácsinak, hátha tud valami okosat? – Nem gúnynévvel illeti a férfit, csupán a mugli tv-ben egyszer látott egy filmet, ahol minden indiánt hasonló neveken szólítottak. Volt Ülő Bika meg Sólyomszem és társai… ennek a bácsinak meg olyan a pillantása, akár egy sasnak.
-Úúú, nagyon szép a haja. – Kommentálja az eseményeket, miközben visszamászik Adri mellé. – Majdnem olyan hosszú, mint a tiéd, csak csillogó fekete. Vajon balzsamot használ? Biztos valami indiános, füves pakolás. Kár, hogy nem értjük egymást, mert akkor megkérdezhetném… – Állapítja meg, miközben tekintete az említett frizura és Mary között vándorol oda-vissza. Bár nem látszik, igenis érdekli a manócska sorsa. Talán azért nem aggodalmaskodik olyan feltűnően, mert velük van Gyógyí-Tó is. Akinek a látvány olyan nyugodtságot áraszt vöröskénk számára, mintha tényleg egy tavat bámulna a partról. Szörnyen igazságtalan, hogy a bácsi még mindig nem árulta el, érti őket, mert Leonie-t láthatóan roppantul érdekli az indián úr, és amit csinál. Még a folyosón tomboló fiúcskákat is képes elfelejteni miatta.
-Váóóó! Megálltál az összemenésben! Láttad ezt Adri? – Mivel senki nem mondta, hogy tartsa a távolságot, egészen közel lép a kísérletező pároshoz, hogy mindent jól megfigyelhessen.
-És abban mi van? – Mutogat a fiolára, mintha legalábbis lenne olyan, aki válaszolni tudna a kérdésére. Talán meg kéne tanulnia angolul, még hasznát vehetné az elkövetkezendő időkben. S miközben Cudar Szem felveszi a kislányt, Leonie újból Adria felé fordul.
-Azt hiszem, gyógyító akarok lenni! – Áll elő neki újabb őrült gondolataival roppant vidáman és még annál is lelkesebben. – Szerinted lehetnék? Hmhm? Ez olyan izgalmasnak látszik! – Nagyjából minden nap mást talál ki, mi szeretne lenni, ha egyszer megnő… mármint korát tekintve.

Tömeg

* A javasbácsi még biztosan nem dolgozott 3 ennyire infantilis gyerekkel, mint amilyenek ezek a csajok. Adri normál esetben egyáltalán nem így viselkedik, sokkal inkább kimért, de a stressz, hogy egy ilyen helyen kell tengetnie az idejét, mint a gyengélkedő érdekes dolgokat hoz ki belőle. Meg persze Leonie is, eléggé kedveli a kviddics meccsről, meg is mentette az irháját. Igazából nem is érti, hogy a vörös hajú lány miért teszi és mondja, amit. Amúgy is képtelen elgondolásai szoktak lenni, ebben meglepő módon túl is tesz a szőkeségen, aki magában jól elszórakozik azon, ahogy az uffancs ide meg oda néz, és nem érti a nekimondottakat. Kicsit olyan érzés, mint amikor a Szomszédokban Julcsi azon panaszkodott a nagyanyjának, hogy a szülei otthon angolul veszekednek, hogy ne értsen belőle semmit. Ki tudja, ha tudna angolul is képes volna magyarul folytatni a társalgást a többiekkel, csak úgy passzióból.  Ám a férfi egy pillanatra elmereng Adrin, mintha csak értette volna azt, ami az imént kicsúszott a száján a szívéről. De az lehetetlen, nem szólt egy magyar szót sem, akkor hogy érthetné meg, amit itt beszélnek? Biztos a haja teszi, mint Sámsonnak. Ha fognának egy sarlót, és lenyesnék vele a lófarkat, akkor nem értené, amit itt beszélnek.  Vagy de, csak kitépné az övéket is, s akkor jönne a wodoozás. A nyelvét a nagyőrlői közé szorítva mereng el, miközben picit szúrósabban néz az indiánra. Ha tudja, akkor már úgyis mindegy, ha meg tényleg nem érti a nyelvet, akkor is, így válaszol a lányok kérdéseire, miközben félszemmel lesi a férfi reakcióját.* - Igen, de már egész jó. Hivatalosan be kellett volna jelentenem a suliban. * Kezd bele komoran a történetbe, majd megáll egy szusszanásnyi időre. Nem tudja, hogy mennyi mindent meséljen el. * - Nem mindig működik megfelelően, de mindig van nálam egy bájital ilyenkorra.*Folytatja picit bőbeszédűbben, majd Leonie feloldja a savanyú citrom ábrázatát. Szélesen a vörösre vigyorog, talán ilyen őszinte mosolyt még nem is láthattak a képén, amióta ismerik. Mary remélhetőleg nem szokja meg ezt a fajta viselkedést tőle, mert csak a kiskori traumák miatti zavar okoz nála ilyen beszédességet meg közvetlenséget.* - Copfos Sas? Ha értené, most meghalnál. * Mondja kuncogva, miközben kezével eltakarja a száját. Néhány másodperc után összeszedi magát annyira, hogy a témának megfelelő komolysággal válaszoljon Leonienak.* - Öhm... hát kéne. De nem tudom, mit mondana, a muglik már műteni akarták meg kütyüt beültetni. Most megszívnám vele, mert az elektromos. *Felel olyan részletességgel, hogy még magát is meglepi. Meg kéne innen lépnie, már nagyon furcsa ez a viselkedés.  A végén még virágkoszorúkat kezd el fonni, és ad még az uff bácsi fejére is egyet, ha így folytatja. Szóval inkább elhallgat, ám újra elvigyorodik azon, amit Leonie mond. Most már egészen biztos, hogy a lányból is a legrosszabbat hozza ki a gyengélkedő. Biztos valami terjed a levegőben, mondjuk Winnetou éppen békepipát szívott a cowboyokkal, amikor megzavarták a mulatságot. Vajon az indiánoknak is van táncháza?* - Ja, lehet. Ha puha, akkor biztos. * Feleli komolyan, majd rájön, hogy lehet, hogy Leonienak nem kéne ilyeneket mondani, mert képes visszamenni és letesztelni a haja állapotát. Ezen nem ér rá sokáig aggódni, inkább Mary felé tereli a figyelmét.* - Elméletben? Mint nekem a svábság? *Kérdi az értetlenségtől némi grimasszal az arcán. Más magyarázatot nem tud így hirtelen erre találni, elvégre minek lenne valaki pózból angol. Újból romba dönti a tekintélyét, amikor barátjának nevezte a barnahajú leányzót. Valahogy javítania kéne a dolgon, nem hiheti azt Mary, hogy érzelgős, vagy bármi ilyesmi, így figyelmen kívül hagyja a kérdést, és inkább kikukucskál az ajtón, ahol a fiúk javában tépik egymást. Képzeletbeli gonosz kacajt hallat és magában dörzsöli a tenyerét. Ám közben Mary szeretné, ha Ron fordítana neki, így elinvitálja attól, hogy őszőkesége szórakozhasson. Általában haragudna a lányra, de most megint előtört belőle az empátia, így szó nélkül követi őket és csak remélni tudja, hogy a másik terelő inkább kint megvárja Ront. Az előbb már csúnyán nézett az apacs, nem kéne kifüstöltetni magukat innen.  Ő megáll az egyik ágynak dőlve valami 2 méterre Marytől, s onnan lesi az eseményeket. Aggódó pillantásokat vet a szobatársára, amikor nem használ a bájital. Úgy bólint Leonienak a kérdésre, hogy rá sem néz, egyre csak Maryt meg az indiánt figyeli. Amikor a vöröske megkérdi, hogy milyen gyógyító lenne, csak bizonytalanul elhúzza a száját, csak kurtán válaszol.* - Háááát….

Zsolti fiú

Na Zsolti fiú már megint nagyképűsködik. Igaz az előbb sikerült a bűbája, de most felkészültem a következő támadására. A támadása nem ért váratlanul, de most átverem.
Fixample! - hallom hangosan, de már közben suttogom az enyémet is vele egy idejűleg.
-Protego! - nagyon halkan. Így az átok nem ért el, de a kezem mint akire az átok hatott magam mellé szorítottam.
Nekiállt kiabálni, a szájából mint a tevéknek fröcskölt a nyál az arcom felé.
Kicsit nagyképűen, hülye pofát vágva, erőlködve, mintha szorulása lenne a wc-n felém lendítette gyatra izomzatú kezét. Ha eltalálja az arcom ripityára töri az öklét az biztos. Nem akartam, hogy a gyengélkedőre kerüljön, ezért kivédtem az ütését, majd jót nevetve lesújtottam a már háttal álló ellenfelem szabad hátára. Az ütés csak annyira volt erős, hogy kibillentse az egyensúlyából, vagy mégsem?
-Petrificus Totalus! - a fiú vélhetőleg megdermedt.
-Na ide figyelj, nem érdekel ezentúl mit csinálsz te kis mitugrász. Tartsd meg a barátnődet. Nekem semmi közöm hozzá. Csak hülyéskedtünk. Az, hogy nem vagy komplett és féltékenységi rohamod van, azt mutatja, hogy nem bízol meg a kis vöröskében. Szóval hagyj békén a sunyi támadásaidtól, a nagy szádtól és kerülj el. Én sem foglak keresni. Az ilyen kis beképzelt alakok mint te is vagy, nem az én baráti körömbe valók. Menj vissza a házadba és ott ugrálj.
Majd elindultam a a házam felé. Amint beértem a klubhelyiségbe, elmeséltem milyen hülye helyzetbe kerültem. Az Eridonosokkal jót mulattunk Zsolti fiún.
Ennyi esemény elég is volt egy napra. Elindultam a hálótermembe olvasgatni.

Dávid

  - Hát a Dámák. Te tudod egyáltalán hol vagy? - mondtam nevetve, hisz mindenki tudja, hogy ez a "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója. - Legközelebb figyelj oda hová mész! - mondtam neki. - Hát én a Vancist szeretem. - válaszoltam. Ő is lelapult intésemre. Még szerencse, hogy befogtam a száját. - Szerinted? - kérdeztem szemrehányóan, hisz mi más oka lehetett volna, mint hogy egy tanár jön. - Hát igazából... azért, mert a szobában nagyon unalmas volt és úgy gondoltam jót tesz egy kis éjszakai séta. Na és te? - kérdeztem tőle, mondjuk gondoltam, hogy ő is alvási problémákba szenved, de jobb hallani az illetőtől. - Én is úgy gondolom, hogy nem rellonos vagyok. Én levitás vagyok, így kicsi a valószínűsége, hogy találkozunk a Rellon klubhelyiségébe. - mondtam fejcsóválva. - Hogy sikerültek a vizsgák? Ha nem akarod elmondani nem kell. - folytattam, nyugtatóan. Lehet, hogyha nem sikerültek neki olyan jól, nem akar majd róla beszélni. Van ilyen. - Lett kiválód? Csak érdeklődöm. - fűztem hozzá gyorsan. Gondolkodtam azon, hogy most már vissza kéne menni a hálókörletekbe, mert le fogunk bukni.
   - Szerintem vissza kéne menni a hálókörletbe, mert lebukunk. Holnap találkozunk valahol? - kérdeztem reménykedve, mivel elég kevés barátom van, és van végre egy ember akivel tudok beszélni. - Ha gondolod találkozhatnánk, a könyvtárban. Jó? Vagy inkább menjünk Bogolyfalvára?- kérdeztem. Szerettem volna találkozni az új könyvtárossal. - Na akkor szia! - köszöntem el. Remélem egyikünk se fut össze egy tanárral. Nem lenne jó, ha éppen a szünetben rúgnának ki.

Hát megtörtént. Vagy két napja agyal a dolgon, még egy üveg borral is megosztotta aggályait, de nem volt valami beszédes, így a fejfájáson kívül nem hagyott benne semmi maradandót. A délelőttöt szenvedéssel, és a ruhái módszeres A pontból B pontba való dobálásával töltötte, menet közben megállapítva, hogy nincs egy rongya se, amit fel tudna venni. Végül aztán döntött, egy olyan darab mellett, ami a legmesszebb áll tőle. Egy virágokkal teleszórt fehér ruhácskát, fehér boleróval, és cipővel. Hozzá egy virágos táskát választva, amit talán tizenéves korában használt utoljára, de sejtette, hogy valamire még jó lesz. A smink maga, melyet felkent teljesen átlagos, mégis ennyi időt talán régen töltött tükör előtt, és még a fésülködésig el sem jutott.
- Hát remek. Ennél szánalmasabban nem is festhetnél. Gratulálok.
Morogva pillant az órára. Csekély egy óra alatt sikerült alapozni, kihúzni a szemét, spirált és szájfényt felkenni. Tényleg nagyon kétségbe lehet esve a találkozást illetően. Mindenesetre nem akar tovább várni, gyorsan megfésülködik, majd lecsapva szegény ártatlan fésűt elindul, hogy túlessen az első sokkon, amit okozni fog. Ő már tudott róla, már túl van a sokkolódáson, szóval már csak a férfinek kell hasonlóan eljárni, és minden mehet tovább a saját kerékvágásában.
Eltelik újabb fél óra, ami alatt az ajtóval szemközti ablakpárkányon ült, mint egy elmélkedő diák, akinek éppen nincs jobb dolga, mint ülni egy ablakpárkányon, majd nagy levegőt véve leugrott, és végre eljutott odáig, hogy bekopogjon. Nem célszerű, hogy belőle még egyszer menyasszony legyen, mert azt a várakozást, amit ez a nő tud okozni, egy férfi sem érdemli. Már csak az kell, hogy az ajtó túlsó végén legyen is valaki, mondjuk a férfi, aki fogadja. Lehet be kellett volna jelentkezni, de akkor oda a meglepetés.
- Gyerünk Dwayne, nyiss ajtót, gyerünk, gyerünk. Még egyszer nem lesz ennyi bátorságom.
 

Ha a nő nem töltött volna el ennyi időt készülődéssel, akkor valószínűleg nem találná itt. Délelőtt egyéb, az iskolánál fontosabb elfoglaltságai voltak, csak délutánra ért vissza, hogy foglalkozzon valami olyannal, amihez minimális kedve sincs: tanterv.
Az elődje, Várnai Zétény itt hagyta neki az órái vázlatát és minden eszközt, amire szüksége lehet, neki lényegében annyi a dolga, hogy saját szájízéhez mérten alakítson rajta. Még sincs ínyére egyáltalán ez a papírmunka.
A kihúzott kanapén fekszik, körülötte szétdobált papírok és könyvek tengere, összeráncolt szemöldökkel, fekve körmöl épp, amikor kopognak. Kissé lejjebb engedi a papírt, csodálkozva fordítja tekintetét az ajtó felé. Két napja került ki az ajtóra a neve, nem hitte volna, hogy valaki már most megtalálja a problémáival. Bár tény, nem az első eset lenne - szinte meglepő, milyen népszerűségnek örvend ez az új tantárgy.
Egykedvűen kászálódik fel, a jegyzetet visszadobja a kanapéra, kissé kinyújtóztatja a tagjait, mielőtt az ajtóhoz lép. Megpróbálja majd a legrövidebbre fogni a beszélgetést, neki elvégre halaszthatatlan dolgai vannak.
Épp csak annyira nyitja az ajtót, hogy ő maga kilásson, de a jövevény lehetőleg ne szembesüljön a mögötte elterülő rendetlenséggel.
 - 'sup.

Összébb húzza a szemöldökét, pár pillanat kell, mire felismeri. Évek óta nem találkozott vele, semmilyen módon nem tartották a kapcsolatot és egyáltalán - addig is hellyel-közzel ismerték egymást. A név azonban végleg igazolja sötét sejtését, így egy apró bólintással viszonozza a köszönést.
 - Ühümm... jahm... gyere be.
Kissé elhúzza a száját, a tekintete egy ideig a nő arcát fürkészi, végül tovasiklik a sugdolózó portrékra. Hamar felméri, hogy, bár nemigen engedne be bárkit az irodájába, mégsem kellene a folyosón beszélniük.
Számított rá, hogy Zója fel fogja keresni, az elődje figyelmeztette erre. Alapvetően elkerülné, amennyire lehet, de helyzete abból a szempontból, nos, kínos, hogy ezt nem teheti meg. Az iskolapszichológus munkájára ugyanis, tantárgyából adódóan szüksége van. A látogatás tehát elkerülhetetlen.
Félreáll, hagyja, hogy a nő belépjen mellette. Utoljára szétnéz a folyosón, a portrék felé a véleményét egy nemzetközi kézjellel fejezi ki, majd becsukja az ajtót. Aztán fordul a nő felé.
 - A szakvélemények miatt, igaz?

Az ajtóban marad. Összefonja a karjait, bár a nő leül, ő nem követi a példáját. Ez a gesztus többnyire tudatosítani szokta a vendégekben, hogy a házigazda nem számít részükről hosszú látogatásra.
Majdcsak a nő is rájön, hogy bár Dwayne évekkel ezelőtt elásta a csatabárdot, lehetőleg minél kevesebb időt töltene el vele. Illetve a témával, amitől tart, hogy szóba kerülhet.
 - Valahogy úgy. Szeretném, ha beszélnél az összes diákommal. Tudni akarom, melyikükre kell jobban odafigyelni. Engem nem érdekel, hogy milyen sérüléseik voltak, vagy ilyenen... csak annyi, hogy megbízhatóak-e. Hogy elvesztik-e a fejüket. Megoldható?
Eddig az ajtónak támaszkodott, most ellöki magát onnan, hogy az asztalához sétáljon. A fiókból egy halom papírt keres elő, az asztal lapjára pakolja. Egy bizonyos nyomtatványt keres, bár ebben a rendetlenségben egyáltalán nem biztos, hogy megtalálja.
 - Megvannak a szempontok. Csak ki kell tölteni... íme.
A halomból végül kihúz egy sűrűn nyomtatott, apró betűs lapot, az alján a Mágiaügyi Minisztérium jól látható, jellegzetes címerével. Felületesen átfutja, majd az asztalt megkerülve átnyújtja a nőnek.
 - Nem én találtam ki. Felsőbb utasítás.