Niki

Már kezdtem azt hinni, hogy a lány simán elfelejtett, vagy nem tudom, de amikor épp leszálltam volna, hogy visszakullogjak a szobámba, Niki felbukkant, további érdekességeket hozva magával. A kis hang ott sipított a fejemben, hogy "a nagyteremben gurkókkal játszani nem jó"  , de erre fittyet hányva, vigyorogva vettem át a levitástól az ütőt.
 - Brr, ezt jól kifundáltad - mondtam jókedvvel, és mintegy bemelegítés gyanánt, meglóbáltam a jobb kezemet.  Tekintetemmel nyomon kísértem a gurkókat; az egyik egy rossz útra tévedt, erre repkedő baglyot kezdett el követni, a másik pedig egy nagy kör után felénk indult meg. Na, meg lehet kövezni, de én inkább a magam, mint a szerencsétlen bagoly épségét féltettem, szóval a felénk száguldó gurkóra koncentráltam. Szokatlan volt terelő szerepében tetszelegni, kicsit aggódtam is, hogy mit fogok kezdeni magammal, a gyilkos labda pedig csak kúszott felém, de nem tudtam sokat agyalni az elmúlt életemen, mert már meg is érkezett hozzám, én pedig jó nagyot sóztam rá. Ezzel a részével nem is volt gond, ott csúszott hiba a számításba, hogy az ütő kiesett a kacsómból. Gyorsan alá szálltam, így koppant egyet a homlokomon, de ennek ellenére, ha kicsit szédelegve is, de elkaptam. Pislogtam párat, elhessegetve a fájdalmat a homlokomból. Nikire pillantva elképzeltem, hogy nézhettem ki, ahogy lefejelem az ütőt, és akaratlanul is elnevettem magam.
 - Hát, ezt jól megcsináltam - mondtam nevetve. - Bízunk benne, hogy neked nagyobb szerencséd, vagy izé... tapasztalatod lesz. NNa.
Ezalatt fél szemmel az imént látott baglyot kerestem, hogy túlélte-e a játszmát a gurkóval.

Lagger

Meg voltam elégedve magammal, mint általában, remek ötletnek bizonyult a gurkóval való tenisz, ám Lagger arcán tükröződött némi aggodalom, de a móka hevében ez el is sikkadt. Első ütése kicsit szerencsétlen lett, féltettem is, hogy baja esett.
- Jól vagy? - kiáltottam feléje, miközben menekülésre fogtam a dolgot, mert a hülye bagoly rám ragasztotta a másik gurkót. Laggeré pedig, ahogy láttam, pont egy szobor feje felé tartott, ami, ha nem hajol félre, akkor csatlakozhat a fejetlenek csapatához. Végig siklottam az egyik hosszú asztal fölött, aztán tettem egy nagy kört, és fordultam volna vissza, remélve, hogy leráztam a vaslasztit, de az nem tágított. Ott volt az ütő a hónom alatt, de nem akartam bántani, helyette élveztem a fogócskát. Felemelkedtem jó magasra, szinte függőlegesre véve az irányt, olyan magasra szálltam, hogy már kezdtem félni, de ez a félsz, meg az adrenalin hiányzott az életemből. Mióta kiszálltam a kviddicsből, nincs annyi lehetőségem az izgalmak átélésére, így ez a kis veszély, most kifejezetten doppingolt. Amikor már túl magasan voltam ahhoz, hogy élvezzem, és az ijedtség nagyobb volt az élmény okozta élvezetnél, akkor hirtelen zuhanó repülésbe kezdtem. Estem, mint egy darab kő, és elég rendesen begyorsultam, a föld is rohamosan közeledett. Talán el is vesztettem a rémülettől az eszméletemet egy kis időre, mert már csak azt láttam, hogy nem zuhanok, de a falnak fogok csapódni, ha nem teszek valamit sürgősen. Félkómásan biztosan felrántottam a seprűm nyelét, ezért nem zuhantam még le, de nem emlékeztem semmire. Sebesen közeledett a fal, és csak annyira telt, hogy megpróbáltam az ajtó felé irányítani magam, szerencsére nyitva volt, úgyhogy voltak esélyeim a túlélésre. Alig bírtam tartani magam, a lábaim remegtek, aztán egyszer csak valahogy azt vettem észre, hogy nincs alattam a repülő alkalmatosság, és én a földön heverek. Sajgott minden porcikám, néhány pillanatig mozdulni sem tudtam, csak feküdtem a padlón. Aztán óvatosan megmozgattam a végtagjaimat, a fájdalom nem fokozódott, ezért tudtam, hogy nem tört el semmim, csak elég rendesen megütöttem magam. Zúzódások, és horzsolások borítottak, de nagyobb bajom nem esett.  Laggert és a gurkót kerestem a tekintetemmel.

Cosa Libra

Cosa Libra

Egészen megkedveltem a két lányt. Jó volt, hogy egy kedves, aranyos könyvtárost kaptam vén banya helyett, akinek a humorérzéke is rendben van. Azt hittem, a kérdésemre kapok pár címet, esetleg leírást, és majd nekem kell megkeresnem az említett regényeket, de Matilda ezzel is megkönnyítette a dolgomat, mivel a könyveket kézbe kaptam. Megforgattam a kezemben az egyiket, és ösztönösen meg is szagoltam. Jó illata volt. Nemigen találkoztam még rossz illatú könyvekkel, egy példa volt rá, de azt azonnal le is tettem, azóta sem nyúltam hozzá.
 Figyelmesen hallgattam Matilda kurta beszámolóját arról, hogy is fog zajlani az adás-vétele a dolognak, bár nem sok újdonság volt benne. Az otthoni, mugli könyvtáramban annyi volt a változás, hogy számítógépek olvasták be a regényeket, a belé tett chipek alapján, de ez sem volt egy bonyolult rendszer. Figyelemmel kísértem, ahogy a lány elindítja a könyvkupacomat valamerre, és nem győztem csodálkozni, hogy ezek mint hogy fognak az otthonukra találni, csak így elsőre. Nem kérdeztem rá, sejtettem, hogy valami olyan varázslat lehet a dologban, amit az én kis kobakom még nem érthet meg, vagy ilyesmi. Viszont azt is sejtettem, hogy a látogatásom a vége felé csoszog. A könyveket kézhez kaptam, a régieket visszaadtam. Matilda kérdésére, miszerint óhajtok-e valamit, nem tudtam volna igenlő választ adni. Gondoltam, pontot teszek a látogatásom végére.
 - Eee... nem igazán - vontam meg a vállam. - Szerintem ennyi lenne.
Lassan elindultam az ajtó felé, ahol nem is olyan régen beestem, és mielőtt kisétáltam volna rajta, még visszanéztem a vállam felett.
 - Hali! - biccentettem mosolyogva, és elindultam, hogy a szobámban áttanulmányozhassam a kapott regényeket.

Niki

Jól esett, hogy Niki nem kinevetett a bénázásom miatt, hanem udvariasan megkérdezte, jól vagyok-e. És máris van kedvesség a világban, ugye.
 - Megvagyok - igyekeztem megnyugtatni. Innentől azonban felgyorsultak az események. Nikit kergetni kezdte a gurkó, ami eleinte a kósza baglyot szemelte ki magának. A lány úgy látszott, elboldogul, egy darabig magabiztosan repkedett, úgyhogy inkább arra a gurkóra irányítottam a figyelmem, amelyikkel én bántam el. A szemem sarkából még láttam, ahogy valami felé sodródik, de a katasztrófa féle izé akkor teljesedett ki, amikor már nem tudtam megakadályozni. A gurkó egyenesen egy szobor felé száguldott, és a becsapódáskor leverte a fejét. Annyira gyorsan peregtek a képet, hogy az agyam csak annyit fogott fel, hogy az egyik pillanatban van fej, a másikban pedig már nincs. Én nem vagyok finnyás az ilyen dolgokra, szóval már épp nevetni kezdtem volna a dolgon (mert ugye az a szerencse, hogy a szobor helyén nem egy hús-vér ember állt), amikor a levitás lány magáa vonta a tekintetemet. Éppen zuhant, nekem pedig úgy futott át a fejemen a gondolat, hogy ez az egész talán mégsem volt annyira jó terv, mint gondoltuk, amikor még nem is fogtam fel, mit látok. Amikor azonban kijózanodtam, már késő volt, Niki a padót gazdagította a jelenlétével, a repkedőalkalmatossága pedig elkúszott valamerre. Káromkodtam egy cifrát, és leszálltam a lányhoz.
 - A francba, jól vagy? - térdeltem le mellé, és tényleg nagyon meg voltam ilyedve. Ha a lány beadta a kulcsot, az elég komoly dolog. Viszont hála az égnek, mire odaértem, már adott határozott életjeleket, és nem úgy nézett ki, mint aki a végrendeletét akarja lediktálni nekem. Felsóhajtottam, és akaratlanul is a seprűje után néztem. Annak a szobornak a lábánál hevert, aminek a gurkó leverte a fejét. Már kezdtem érezni a helyzet komikumát, de az aggodalom nem hagyott nevetni. Tétován néztem le Nikire.

Antonio

 Reggel már idegesen ment le reggelizni is és egy falat sem ment le a torkán. Jól tudta, hogy még nem készült el egy házidolgozattal. Egész éjszaka alig tudott elaludni, ezért kicsit kimerültnek látszik, de a mai időjárás, a csodaszép napsütés és a lenge szellő meghozta a kedvét. Nagyon sajnálja, hogy nem tud időt szakítani arra, hogy kisétáljon a rétre kis friss levegőt szívni és elmélkedni a természet szépségén. Így aztán lesétált a könyvtárba adatokat gyűjteni a házidolgozatához. Amikor belépett csodaszép látvány ragadta meg a szemét. Soha életében nem látott még ekkora könyvtárat ennyi sok könyvvel. Nagyon el volt ragadtatva a látványon és odaszaladt kedvenc írója könyvsorozatához. óriási lelkesedéssel leemelte a hatalmas, súlyos könyvet. Nehezére esett még a könyv lapozgatása is az egyre többet nyomó lapok miatt. Annyira belemerült a szebbnél szebb versekbe és a mozgó képek sorozatába, hogy meg is feledkezett a házidolgozat fontosságáról. Szerencséjére még időben eszébe jutott, hogy egyáltalán nem bámészkodni jött ide. gyorsan becsapta a könyvet, melyről egy csomó por szállt a ruhájára. Feltette a sokat érő könyvet a polcra, leporolta a porral teli ruháját és elindult a könyvtár másik szegletében lévő polcok felé, hogy megkeresse a neki szükséges tudományos könyveket.

Hanna

 Tegnap este semmi se történt úgy, ahogy gondolta. Barátjával a repülés nem a legjobban sikerült. Rosszkor váltott a seprűvel irányt, és nagy ügyesen eltörte a kezét. Idegesítő volt, amikor reggel felkölt, és mindenki sorra kérdezte, hogy jól van-e. A fiú nagy bosszúsan mindig csak ennyit válaszolt:
 - Hagyjatok békén! Jól vagyok! Az ápoló azt mondta, hogy egy hét múlva leveszik a gipszet.
Mivel már nem bírta a nyüzsgést, úgy döntött, hogy lemegy a könyvtárba olvasgatni.
A könyvtár nem volt számára új. Emlékszik, amikor még visszabeszélt egy prefektusnak és a könyvektől kért segítséget a büntetőmunka megírásához. Most viszont úgy tűnt, hogy másnak kell a segítség. Meglátta Hannát a könyvespolcok között. Mögé settenkedett, és megkérdezte:
 - Segíthetek valamiben? Mit keresel?

Antonio

 Nagy meglepődöttségében csak ennyit tudott mondani:
 - Oh szia!:) Észre sem vettem, amikor beléptél.
Ezután tovább kereste a könyvet. Csak később vette észre, hogy figyelmén kívül hagyta Antonio előző kérdését. Szégyelte magát, amiért nem volt elég figyelmes barátjával szemben így válaszolt az előbb feltett kérdésre:
 - Csak egy gyógynövényes könyvet keresek a házidolgozatomhoz, amely részletesebben ír ezekről a növényekről.
Sietve megkerülte a könyvespolcot, hogy ott is megnézze. útja közben merő véletlenségből nekiment egy oszlop könyvnek, amelyek még nem voltak felhelyezve a polcokra. Ő érkezett továbbállni, de a lezúduló könyeket már nem tudta megakadályozni. Gyorsan utánuk kapott és igyekezett vissza felállítani a katonai sorrendben álló oszlopot. Miközben a könyveket rendezgette, eszébe jutott, milyen illetlen volt és még meg sem kérdezte, hogy mi történ társa kezével. Így ezúton megkérdezte:
 - Megkérdezhetem, hogy mit csináltál a kezeddel? Nagyon súlyos? meddig lesz gipszben?
Nagy érdeklődéssel várta a választ.

Hanna

 Csodálkozva látta, ahogyan előtte leborult egy nagy halom könyv. Hirtelen reflexből előkapta a varázspálcáját:
 - Várj, várj! Segítek!. Wingardium leviosa!
Így a könyvek egyesével rendezett oszlopba sorakoztak.
- Hú, de nagy por lett itt. Suvickus!
Nagyon elcsodálkozott, mert ezt a két bűbájt tanulta első óráján bűbájtanból, és akkor még egyik sem sikerült. De most nagyon örült, mivel sikerült hibátlanul végrehajtania. Mikor minden helyreállt, úgy gondolta, itt az ideje válaszolni barátja előző kérdésére.
 - Jól vagyok. Csak eltörtem. Egy hét múlva már le is veszik a gipszet. De nem szeretnék erről sokat beszélni.
Sétálgattak a könyvespolcok között, és megtalálta az összes csodás gyógynövényes könyvet.
 - Nézd csak! Itt van egy jó könyv. Sok adatot lehet belőle szerezni. Ez segíthet! Menj be az olvasórészlegre, ott vannak aszalok is. Segítsek még valamiben?

Antonio

 Elmélkedik. Csak néz maga elé és nem lát, nem hall. Kicsit elgondolkodik azon, hogy mi történhet vele. Valószínűleg az okozza ezt a viselkedést, hogy alig aludt az éjjel.
Végre visszatér elmélkedéseiből és megpróbál arra figyelni, hogy mi történik a környezetében. Összpontosít arra, amiért most itt van és reméli, hogy barátja nem ítéli el szétszórtsága miatt.
Általában figyelmes szokott lenni, most valahogy mégsem sikerül magára hasonlítania. De végre megszólal:
- Köszönöm, hogy segítettél a könyvek rendberakásánál. - nagy megkönnyebbülés éri, hogy legalább ennyit ki tudott préselni magából.
Ő maga is tudja, hogy a mai napon nagyon frusztrált és már elhatározta, eldöntötte magában, hogy miután sikerül megírnia a házidolgozatot, akkor visszamegy a klubhelyiségbe és szunyál egyet, hogy legalább a vacsorára le tudjon menni "emberi" alakot öltve.
- Köszi a segítséget a könyvkereséseben is, szerintem még most is a polcok között járnék és a könyvet keresném.
Miután minden segítségét megköszönte a barátjának, az olvasóterem felé vette az irányt. Itt is meglepetést fogadta, mivel még soha nem járt itt. Csodaszép, világos teremben találta magát. A legtöbb fényt a falakon található hatalmas ablakok nyújtották, melyben világos, mintás függönyök függtek. Vidámság töltötte el, amikor helyet foglalt az egyik ablak melletti asztalnál. Pergament és pennát kotort elő a tarisznyájából. Elkezdte lapozgatni a könyvet és fogalmazta a dolgozatot...
Már majdnem a felénél járt, amikor úgy döntött ki vesz még egy könyvet. Odament az előbbi polchoz és levett egy másik könyvet. Belelapozott. Megtalálta benne a neki szükséges anyagot, így odavitte az asztalához.
Lassacskán elkészült a feladat. Elégedettnek érezte magát, mert eddig egy dolgozaton sem dolgozott ennyit. Úgy érzi, ez most jól sikerült. és ez a tudat új erőt adott neki. Felemelte a két súlyos könyvet, visszavitte a könyvtárba, majd az olvasóteremben összepakolta cuccait.
Kifelé menet még odaköszönt Antoniónak:
 - Köszönöm a sok segítséget és az időt, amit rám szántál. Én már megyek is. Szia!
Azzal kilépett a könyvtár küszöbén, és siető léptekkel a levita klubhelyiség felé vette az irányt.

Cosa Libra- Finale

Lassan a nevetgélése és vigyorgása szépen mosolygássá szelídül, főleg, mikor meghallja, hogy nem kell „kínok kínjával távozniuk az élők sorából”, azaz életben hagyja őket a rettegett könyvtáros Keresztanya. Így már mindjárt jobb kedvvel fog holnaptól bebuckalakósodni ide, az ódon kötegek tornyai közé tanulási célból. Bizony, azt tervezi, hogy második otthonaként a Levita után a könyvtárat nevezze meg. Matilda sokat fogja még itt látni lábatlankodni napkeltétől napnyugtáig, mikor éppen nincs órája.
Nos akkor rátérhetnek az adminisztratív részre is lassan és már ő is érzi, hogy ennyi nevetgélés után kitűzött céljukat is ideje megvalósítaniuk. Míg Lagger a könyvek ügyén tárgyal Keresztanyuval, addig ő türelmesen várakozik, végül pedig előadja saját óhajtá-kérdését is a „hogyan kölcsönözzünk” témában. A válaszra ő is elmosolyodik aranyos-kislányosan, hogy nekik bizony akkor bármit szabad. Most fél centit hízott a mája is egyben.
-Ééértem, ez így teljesen világos.- mostanra már felszabadultan tud bólogatni és semmi merevség nincs már a mozdulataiban. Egészen legyőzte a gátlásait két ilyen szuper társaságnak hála. Integet Laggernek, mikor a lány távozik és még egy „Szia” köszönést is utána ereszt búcsúzóul egy mosollyal körbeölelve, majd rápislog Matildára, nagy levegőt vesz és belefog saját listájába.
-Hát úgy áll a dolog, hogy megköszönném, ha segítenél néhány könyvet előásni nekem. Jól jönne valami útmutató az Elfeledett Varázslatok Tanához, Asztrológiához, Átváltoztatástanhoz, Gemmológiához és Önismerethez... így indításnak.- azaz még fog ő ide jönni és Matilda is talán majd hozzászokik, hogy szinte minden nap itt lábatlankodik majd a kis gólya a keze alatt. Ha kedves könyvtárosunk hajlandó megszánni a cica-gólyát és összeszedeget vele néhány könyvet a témákban, azért nagyon hálás lesz ám és ezt szóban is kifejti úgy két percen keresztül lépten-nyomon megköszönve a segítséget felváltva egy adag hálálkodással is.
-Tényleg nagyon nagyon köszönöm, hogy segítettél nekem. Holnap találkozunk... mert elég sűrjen fogok ide járni tanulni, ha nem baj.- jegyzi meg mosolyogva a könyhalom mögül kikukkantva, miután Keresztanyu feljegyezte a „miket visz el” és „mikor viszi el” adatokat.
-Szép estét neked! – köszön elé szépen, ahogy illik, majd kissé imbolyogva, de végül sikeresen távozik a könyvtárból fel a levitások körleteihez.

//Köszönöm szépen a játékot    ! //

A Rellonos idegen

---

Szeretem én annyira az ÁVT órákat, hogy még a könyvtárba is elmenjek kutakodni? Jó ez buta kérdés, mert igen, de már így is rengeteg leckével el vagyok maradva. Nem való nekem ez a suli, sokkal másabb, mint a mugli iskola. Kicsivel... inkább sokkalta több a lecke, mint ott. Nem mindig bírom megcsinálni időre sem, meg lassan többet vagyok ébren, mint amennyit 14 év alatt összesen. Nem csoda hát, hogy most is eltévedtem, hiszen az álmosság miatt, alig tudom nyitva tartani a szemeimet, ezért is nem tette be a lencséket. A végén még elvesznek a szemeimben, és inkább nem akarom megtudni, hogy mi is lenne olyankor. A szemüveget meg, meg tudom javítani azzal az érdekes varázslattal, aminek jelenleg nem jut eszembe a neve. Persze, amikor kell, rögtön a nyelvemen van, de most... áh, fáradtság ez már, vagy inkább információ és tudás szelektálás!?
Mikor már ráfordultam a megfelelő folyosóra, tudtam, hogy néhány pillanat, és  könyvtárban fogok kikötni. Még jó, hogy nincs nálam kikölcsönzött könyv, mert jelenleg a fejemet is elhagynám, ha nem maradna a nyakamon. Unottan lököm be az ajtót, és már-már hullaként sétálok oda, ahol a könyvtáros szokott lenni, de most nem igazán látom sehol sem. Na, mindegy. Akkor keressük meg magunktól azt a könyvecskét, amiből megtudhatok pár animágust a feladatomhoz. Mondjuk, azért jól jönne a segítség, de biztosan megtalálom magamtól is a könyvet. A primitív módszerre hagyatkozva, biztosan elől lesz a polcon, ha számításaim nem csalnak. Ha már egyszer "a" betűvel kezdődik. Igaz, a szerzőt nem tudom, így már el is bukott az elméletem. Ejj, csak meg lesz az a könyv... Legfeljebb egyesével végignézem mindet, és akkor még jövőre sem szabadulok ki innen. Már vagy az ötödik sort pásztáztam végig, de semmi. Inkább leültem az ablakhoz, és unalmamban kibámultam. Hátha pár percen belül meglátom a könyvtárost, és tudok tőle segítséget kérni... vagy nem.

A kis kék

Szerettem volna egy kicsit kikapcsolni. Az elmúlt napokban eléggé feszült voltam, amiben komoly szerepet játszott a Yarral lefolytatott kis beszélgetésünk is. Átlagos már nem lehetek soha, ezt elfogadtam, viszont szörnyeteg sem akarok lenni. Azzá válhattam volna. Sokkal könnyebb lenne, mint járkálni a többiek között, villogtatni a mosolyomat és gyakorlatilag a saját magam által generált problémák közé bezárkózni. Minden épeszű vámpír már eltűnt volna a kastélyból, hogy új életet kezdjen valahol máshol. Több vérrel, kevesebb problémával.
Minden esetre egyelőre tökéletesen megfelelt nekem ez a helyzet. Itt nem találhatott rám senki, főképpen nem az átváltoztatóm. Rengeteg szóval jellemezték már őket; mester, térítő. Esetemben a legmegfelelőbb az átváltoztató szó. Elvégre mesteremnek nemigen nevezhetek valakit, aki még csak meg sem próbált megtanítani semmire. Azt akarta, hogy maradjak mellette és akkor majd mindent elmagyaráz. Na, persze! Ha ott maradtam volna, valószínűleg én lennék a világ legtökéletesebb gyilkológépe. Idebent még mindig sokkal biztonságosabb, elvégre a varázslók nagy részének még csak eszébe sem jut, hogy közöttük járkálhatok. Ha lenne egy kis eszem, nem tenném. Néhányan közülük felismerhetnek, mivel a kedvenc professzorom elég mélyen bele ment a témába. Ami tulajdonképpen rá nézve is veszélyes, nem igaz?
Hangtalanul haladtam végig a folyosókon a könyvtár irányába. Kellett, hogy legyen valamiféle segítségem, egy könyv, amiben magyarázatot adnak bizonyos dolgokban. Nem hinném, hogy az ilyen tartalmú olvasmányokat száműzték volna a polcokról. Belépve biccentettem a könyvtárosnak és elindultam a leghátsó sorok felé. „V”. Pár másodpercembe telt mindössze elolvasni a címeket és hamarosan meg is találtam azt, amire szükségem volt. Lekaptam a könyvet a polcról és elindultam az asztalok felé, de azonnal kiszúrtam a mozgást. Halkan léptem a kissé elveszettnek tűnő fiú mellé, még mindig kezemben tartva a könyvet.
-Segítsek? –érdeklődtem apró mosollyal.

A Rellonos idegen

---

Már félig-meddig elbóbiskoltam, de azért még támasztottam a fejemet az asztalon. Legalább felriadok, ha kicsúszik alólam a kezem, de szerencsére, ilyesmi nem történt meg. A könyvtáros pedig, azóta sem jött még vissza, így veszett ügy az, hogy tőle kérjek segítséget. Viszont a könyv magától nem fog előkerülni, és ha én itt ücsörgök, akkor meg főleg nem. Felkeltem, és újra elkezdtem járőrözni a polcok között, de ismét nem sikerült ráakadnom arra, ami nekem kell. Ejj, legalább a szerző nevét tudnám, akkor ezerszer könnyebb lenne megkeresni, de így, hogy semmi információm nincs a keresett könyvről, eléggé nehéz dolgom van. Mindig ilyen az én szerencsém: amit keresnem kell, arról az égadta világon semmit sem tudok, és soha nincs senki a közelben, akitől segítséget tudnék kérni. Legalábbis azt hittem, hiszen a következő pillanatban egy hang üti meg a fülemet. Olyan váratlanul ért, hogy ijedtemben ugrottam is egy kicsit, és majdnem levertem vele egy sor könyvet. A jó oldalát is nézve, legalább felébredtem. Az idegen felé fordultam, és miután lecsillapodott a légzésem -ami, a hirtelen megszólalás miatt felgyorsult- halványan elmosolyodtam, és kérdésére egy aprót bólintottam. Mégis csak lesz itt valaki, aki segít nekem, vagyis megpróbál. Nem biztos, hogy tudja merre kell keresnem a könyvet, de legalább kedves tőle, hogy megkérdezte. Ha már másnak nem jutott az eszébe, pedig elég sok személyt láttam bent.
– Az jó lenne. Animágusokról kell gyűjtenem, de sajnos nem találom a megfelelő könyvet. Kezdtem az "a" betűnél, de nem akadtam rá. Esetleg tudod, hogy merre kell keresnem? –válaszoltam szavakkal is a kérdésére, mert a bólintás azért nem ugyanaz. Meg el kellett mondanom, hogy mit is keresek pontosan, hogy tudjon nekem segíteni, de ez sem biztos még. Néhány laposabb pislogás után, kicsit megtámaszkodok az egyik polcon, és úgy nézek a számomra ismeretlen lányra, aki reményeim szerint, nem is lesz sokáig ismeretlen.
– Nagy Bátor Dominic vagyok, örvendek. –nyújtottam felé a kezemet, bár egy lánnyal nem igazán illik, de mégsem nyomhatok puszit az arcára, mert nem tudom, hogyan fogadná. Meg aztán, bőven magasabb, mint én... fel sem érném, még lábujjhegyen állva sem.

Alex

Eleinte nem is gondoltam volna, hogy ilyen érdekes lehet ez a könyv, de ahogy olvasom egyre inkább bele merülök a rejtelmeibe. Először a tartalomjegyzéket olvasom el, majd a kabbala történetét tanulmányozom át. Néhány részt többször is át kell olvasno, mire megérte, hogy miről is van szó. Nem figyelek a külvilágra, csak a könyvre, így azt sem veszem észre hogy valaki közeledik felém. Kicsit rémülten nézek fel, mikor meghallom, hogy valaki köszön nekem.
- Sz-szia!- hebegtem, mikor rájövök, hogy illendő lenne nekem is köszönnöm. Megkérdezi, hogy idecuccolhat-e, én azt felelem, hogy nyugodtan, közben végig azon gondolkodom, hogy vajon honnan ismerem ezt a srácot. Pár percig még gondolkodom, s rájövök hogy ő is Levitás, hisz sokszor láttam már a Levita klubhelyiségében.
A pár percen át tartó- szerintem -kínos csendet a srác törte meg kérdésével: Mit tanulsz?- hangzott a kérdés, közben feltűnően tanulmányozza a könyv borítóját.
-Öhm... Kékessy Fréda professzor adott néhány olvasmányt a jóslástan órára, és gondoltam eljövök és elkezdem olvasni az egyiket.- felelem, közben kicsit megemelem a könyvet, hogy jobban lássa a címét.
Ezek után újra csendbe burkolózunk, és én folytatom az olvasást, bár most nem haladok olyan gyorsan vele, mint előzőleg, mert pár percenként felnézek,hogy lássam mit csinál a fiú.
Nem sokára pár rosszalkodó "gyerek" szaladt el mögöttem, s az egyik kicsit túl közel volt hozzám, így nekiment a szék támlájának, amitől én a földre estem, de annak a fiúnak semmi baja sem lett, rohant tovább mintha mi sem történt volna. Egy pár pillanatba beletelt, mire elmúlt a döbbentségem, és akkor elkezdek nevetni.

Ronald


Mivel ma nagyon meleg van, úgy határoztam, hogy hűvösebb helyet keresek magamnak. Egyik napról a másikra nyári meleg lett és sokan mások is úgy határoztak, hogy a napsütéses idő helyet, a hűvösebb árnyékot veszik birtokul. Nem mindenki bírja a hőséget, mint ahogyan én sem vagyok érte túlzottan. Ha ez így folytatódik, és nem jön egy kis lehűlés és eső minden növényzet kiszárad. Mióta itt vagyok nem volt időm arra, hogy körbejárjam az iskolát. Most van egy kis szabadom, és úgy határoztam, hogy a tanulás helyet egy kis kikapcsolódás is jár. Így gyorsan rendet raktam már, ahogy tudtam, mert össze vissza voltak a szobában a holmiijaim. Sőt még a rajzaim is az ágy alól kerültek elő. Nem vagyok rendetlen típus, de a kis szekrény és a szoba miatt lehetetlenség akár rendet tartani ilyen hely mellett. Azt hiszem nagyon gyorsan új szobát, kelessz kérnem és egy nagyobb szekrényt is beszereznem a holmimnak. Miközben ezen agyaltam és pakoltam lassan a szoba is jobban kezdet kinézni. Rendrakás után azonnal elindultam a kis felfedező utamra természetesen a rajz mappámat most kivételesen már a szobámba hagytam. Amire nagyon kíváncsi voltam és látni szerettem, volna az a könyvtár. Egy kis útbaigazítással mivel még nem nagyon ismerem a járást elértem a célom-megérkeztem a könyvtárba. A könyvtáros morcosan üldögélt a helyén, már is az volt a benyomásom róla hogy mogorva vénember Az egyik szemével olvasott de másikkal fürkészte a diákokat, nem tesznek ki valami csíntevést vagy engedély nélkül nem –, e visznek el valamilyen könyvet. Minden könyv elvitele és vissza hozatala után feljegyzést írnak ki mit vitt el. Beljebb mentem majd egyre közelebb és közelebb mentem a könyves polcokhoz. Ki húztam az egyik könyvet, ami a kezem ügyébe akadt és leültem a közeli padhoz úgy viselkedvén, mint aki olvasni akar majd figyeltem a többieket.

Melanie

A mai nap korán kezdődött a számomra. Levelet kellett írnom a csaldáomnak, mivel megígértem, hogy kéthetente egyszer baglyot küldök nekik. Na nem Chosugát a hóbaglyomat, hanem egy rendszeresített hosszútávra szavatolt postai baglyot.
Chosugát nem akartam ilyen hosszú útra küldeni ma, amikor amúgy is nemrég tért vissza csomaggal megrakottan.

Miután mindent elrendeztem tudtam, hogy ez a nap nem a jó időről fog szólni a számomra, hanem a tanulásról. Most már muszáj elmennem a könyvtárba, mert egy méteres dolgozatot kellett leadnom SVK tantárgyból a sárkányokról.
Valamiért az órai anyagból és a könyvemből nem nagyon akart összejönni a megfelelő mennyiség.

Ahogy a könyvtárba beléptem minden csendes volt. Egy pisszenést sem lehetett hallani. Egyből a polcok felé indultam, könyvet keresni. Egy jó vaskos könyvet találtam, amin ezüstös betűkkel ez állt:
-Sárkányok avagy bestiák varázsló szemmel
a másik viszont ennél izgalmasabb volt mellette, vérvörös betűkkel:
-Tűzokádó bestiák Európában.

Könyveimet nézegetve  leültem egy félreeső asztalhoz. Belelapoztam a könyvekbe, adatok után kutatva és elkezdtem jegyzetelni. Már rendesen a délelőttben járt az idő, amikor hátradőltem és kinyújtóztattam magam. Volt időm körbenézni. Ebben a pillanatban lépett be az ajtón Melanie. Igaz eddig még nem beszélgettünk, de tudtam pár dolgot róla. Most itt lehet az alkalom egy kicsit megismerkedni. Nincs rohanás egyik óráról a másikra, se kviddics edzés, se pedig... hát igen, túl sok időm megy el mostanában.
A könyveket a hónom alá veszem, a jegyzeteimet a farmerem zsebébe gyűröm, pennámat a táskámba a dolgozatom mellé.
Komótos léptekkel elindulok Melanie asztala felé. Éppen a könyvespolcom előtt ül. Ahogy látom nem nagyon olvasgat, tehát unatkozik, vagy valakit vár.

-Szia! Látom te sem akarsz sokat tanulni. Mit olvasol?- kérdeztem a lánytól. Majd lehuppantam mellé. Láttam a meglepetést az arcán. Mélyen a szemébe néztem. Próbáltam kitalálni vajon mit gondola a hirtelen megjelenésemről, hiszen ő nem láthatott, mivel háttal ült nekem. Örömmel vettem, hogy nem lepődött meg nagyon. Rámosolyogtam majd újra megszólaltam:
- Amúgy Ronald vagyok, a barátaimnak csak Ron. Már láttalak párszor a suliban.
Ezzel jeleztem, hogy nem csak úgy egyszerűen leültem mellé és tanulni akarok, hanem szeretnék is beszélgetni vele.
Ahogy rám nézett mosolyogva azonnal tudtam nem tanulni jött. Ha az ember ilyen céllal érkezik nem szereti, ha megzavarják édes magányában "kedvese" a könyv fölött.

Ronald

Nem nagyon figyeltem meg a könyv címét amit választottam csak a festett képeket csodáltam. Hát igen nem tehetek róla, megint csak a rajzolás, jár a fejemben, lassan már mániámmá vált ez az egész. Nem csodálom, volt kitől örökölnöm, mert a dédnagyapám is ennek a szenvedélynek élt. Ideje lenne már a szórakozásra is gondolnom, mert így lassan becsavarodom és nem csak a hobbimnak élnem. Erőteljesen fogtam, és becsaptam a könyvet a könyvtáros összehúzta szemöldökét, köhögött egyet, így akarta jelezni nekem, hogy nem így mennek a dolgok. Talán csak én felejtetem el, hogy egy könyvtár terembe a légy zümmögését is meg kellene hallania az embernek. Ilyen viselkedéssel, mint ahogyan most is, cselekedtem másokat, zavarhatok a tanulásban. Ismét kinyitottam a könyvet és immár a címét is elolvastam: Minden, amit a kvidicsről tudni lehet.
Nem lehet valami érdekes, de nem lehet azonnal elítélni egy cím alapján mit is tartalmaz valójában talán megismerhetem ennek a sportnak a fajtáját. Hirtelen egy mély hang miatt felriadtam nem annyira, mint aki megijedt csak váratlan volt, hogy valaki leszólít.
-Ő hát igen… olvasgatok magamnak.
Feleltem a srácnak és ráadásul alig tudtam kinyögni egy értelmes szót. Miközben ő már be is mutatkozott én csak néztem bambán magam elé.
-Szia… én Melanie vagyok Melanie Laurent. Nem hinném, hogy találkoztunk vagy legalább is én nem emlékszem rá. Talán rossz a memóriám.
Tettem hozzá egy csipetnyi mosollyal fűszerezve elhúztam a szám.
-Te is új vagy itt? Én néhány napja érkeztem elsőéves Navinés vagyok. Netalán csak nem tanulni jöttél?
Tettem fel Ronaldnak az újabbnál újabb kérdéseimet és kíváncsian vártam a fiú válaszát.

Dominic

Azelőtt elég gyakran megfordultam a könyvtárban. Persze, nem a kastély falai között, hiszen itt mindig történt valami –vészhelyzet, baráti csevej, David–, viszont otthon néha unatkoztam, vagy egyszerűen csak egyedül éreztem magamat és akkor menekülőre fogtam. Elvégre, nem ezért találták ki a könyveket? Hiszen az emberek nem akarnak a saját kis világukba bezárva élni, még akkor sem, ha annyira bonyolult, kiismerhetetlen és veszélyes, mint az enyém. Mindenki valami többről álmodozik, valami jobbról. Sohasem tartoztam azok közé a lányok közé, akik hasra esnek egy-egy szerelmes vámpírregény olvasás után és minden vágyuk az lesz, hogy a vérszívók közé tartozhassanak. Én gyűlöltem ezeket a meséket, erre tessék! A Sors már megint csúnyán elbánt velem. Szépen lassan talán hozzá is fogok szokni, hogy nekem valamiért semmi sem sikerül.
Ezúttal azonban nem álmodozási szándékkal toppantam be ide, hanem konkrét célom volt. Szerettem volna többet megtudni magamról és a fajtámról. Ha már senki sem segít és csak a saját tapasztalataimra számíthatok, akkor meg kell próbálnom önerőből túllépni néhány apróságon. Ahogy megtaláltam a könyvet és kiszúrtam a fiút egyszerűen nem volt szívem csak úgy elmenni mellette. Már, ha tényleg van még szívem.
Végiggondoltam, hogy milyen címszó alatt keresnék én könyvet az Animágusokról, de aztán rá kellett ébrednem, hogy én nemigen foglalkoztam még velük. Természetesen tisztában voltam a szó jelentésével és nagyjából magával a fogalommal is, de én sohasem vettem fel a tantárgyat, ergo nem is volt szükségem efféle irományokra.
-Ha a helyedben lennék megpróbálkoznék a H betűnél, mint híres Animágusok, bár be kell vallanom, nem nagyon volt még szükségem ilyesmire. –mosolyogtam rá bocsánatkérően, majd az általam megnevezett polchoz léptem és keresgélni kezdtem.
Meglepődtem, hogy bemutatkozott. Mármint, értem én, hogy a józanész ezt diktálja, csakhogy nem sokan állnának oda egy vámpír mellé és még kevesebben nyújtanák felé a kezüket, még ha nem is tudják, mivel állnak szemben. Ösztönös félelem az, amit irányunkba éreznek, mintha minden porcikájuk azt súgná, hogy menekülniük kell. Dominic –mint volt szerencsém megtudni– még elég fiatal volt ahhoz, hogy ne vegyen tudomást erről. Először. De már csak idő kérdése volt, hogy mikor rohan el sikoltozva.
-Katherine Danielle Averay, szia! –elfogadtam a kezét, de rövidre zártam a dolgot, hiszen elég hideg a kezem ahhoz, hogy gyanút fogjon. –Tessék! –nyújtottam felé a megfelelő könyvet, amit ebben a pillanatban szúrtam ki. –Van kedved csatlakozni hozzám? –érdeklődtem minél barátságosabb mosollyal, miközben megindultam az egyik asztalka felé.
Szerettem volna egy kicsikét átlagos lenni. Nem nagyon, csak épp annyira, hogy megfeledkezhessek arról, ami vagyok. Egy rövid időre.

Melanie

Azért megleptem kicsit a lányt, de sebaj. Tetszett a magabiztossága és az is, hogy hamar érdeklődni kezdett, tehát lehet vele beszélgetni.
- Tudom, hogy nem ismersz, de mivel új vagy nehéz is ilyen hamar megismerkedni ennyi emberrel. Én is csak látásból ismertelek még. Párszor feltűntél a folyosón amikor órára rohantál. -kacsintottam cinkosan.
- Én már másodikos vagyok, büszke Eridonos.- mosolyodtam el. Nyugodj meg. Ide nem sokszor járok fel. Persze néha muszáj itt is tanulni. Kellettek plusz információk a dolgozathoz, azt pedig itt lehet megtalálni.- mutatok szét a teremben a polcok felé.
-De ahogy látom te nem biztos, hogy tanulni jöttél. Kviddics? Szereted vagy most ismerkedsz vele?
Persze a könyve elég vaskos, emiatt inkább az utóbbira tippelnék.
Ekkor egyre melegebb napfény árasztotta el a termet. Egyik Eridonos társam felállt, hogy behúzza a vastag sötétítő függönyt az ablaknál amikor berepült rajta egy bagoly. Egyenesen az asztalunk fölé. Egy barna levelet hozott. Mivel elém ejtette biztos voltam, hogy nekem jött.
gyorsan bontogatni kezdtem. Elolvastam, majd elmosolyodtam. - Idén benne leszek a házunk kviddics csapatában.- mondtam nagy komolyan.
Közben a hóbagoly leszállt a vállamra és cinkosan belecsípett a fülembe.
-Na ne! Chosuga, ezt ne csináld.- vigyorodtam el. - A baglyom.

Keiko

Ronald

Őszintén  szólva valóban nem rémlett a srác arca, hogy találkoztunk volna. Meglehet, hogy az én figyelmemet kerülte el és nem ugrik be, hogy összefutottunk volna. Mivel csak néhány napja érkeztem, szinte senkit nem ismerek néhány osztálytársamon kívül. Kicsit meglepődve vettem tudomásul, hogy a srác már felfigyelt rám, jobban mondva, ahogy mondani szokták ki szúrt magának. De pozitív vagy negatív irányba? Ez valóban nagyon jó kérdés mivel egyes diákok szeretik piszkálni a kisebb jövedékeket, mivel még csak kezdők. Könnyebben tudják az embert becsapni. De óvatos leszek, nem akarok senkinek a használati tárgya lenni, de mivel ezidáig normálisnak tűnt Ronald, válaszoltam a kérdéseire.
- Igen meglehet, hogy találkoztunk folyosón, de mivel olyankor nem csak mi tartózkodunk ott, hanem több diák is megfordul sietve az óráira, és mindegyiknek nem tudom megjegyezni az arcát.
Talán egy kicsit nyersen tálaltam neki a dolgokat de hát ez az igazság. Néhány másodperc elteltével egy bagoly repült be a könyvtárba. Mindenki kíváncsian nézte és várta, hogy kinek viszi a postát. Nem kellet sokáig várni, hogy kiderüljön ki is a tulajdonosa. És az nem más volt, mint  Ronald.. Levelet kapott, amit nagy örömmel olvasott fel és az arckifejezéséből úgy tűnt nagyon is örül neki. Közölte hogy az évben benne lesz kviddicscsapatban, így nem tehettem mást és gratuláltam neki.
-Nahát ez aztán a hír biztosan jó lehetsz ebben a sportágban, ha téged választottak, szívből gratulálok. Én csak véletlenül vettem ki a kviddicsről szóló olvasmányt, de ha több időm lesz biztosan elolvasom.
A bagoly, aki a postát hozta egy ideig, körözgetett a könyvtár fölött, majd leszállt Ronald vállára és fülébe csipet majd közölte hogy a saját kis baglya.
- Nagyon aranyos de mintha féltékeny lenne, hogy még nem mutattad be nem, gondolod?

Alex

Nézem, ahogy a srác arrébb rakja az egyik széket, hogy kerekesszékével közelebb kerüljön az asztalhoz. Mikor elmondom hogy milyen könyvet olvasok, lelkesedik a professzor iránt, gondolom őt is tanítja, és kedvelheti. Még viccelődik is - szerintem -, hogy taníthatnám őt. Vagyis csak remélem hoy viccelődik, mert alig tudok még valamit jóslástanból. Amikor az a fiú lelöka székről, már veszi is elő a pálcáját, viszont a fiúk hamar eltűnnek a szemünk elől. Megkérdezi hogy megvagyok-e még.
- Igen, nincs semmi bajom- felelem közben visszaülök a székre. Mindketten folytatjuk az olvasást, de ez nem tart sokáig, mert hamar megtöri a csendet, és megkérdezi hogy mi a nevem, és azt is elmondja, hogy őt Alexnek hívják.
-Én Keiko vagyok- válaszolok egy mosoly kíséretében.
Aztán arról érdeklődik, hogy milyen a suli, és vannak-e ismerőseim.
-A suli nekem nagyon tetszik szeretem, és szerintem az emberek itt mind nagyon kedvesek, de még nem igazán sikerült tartós kapcsolatot kialakítanom senkivel. Én kicsit nehezen barátkozom, a szülővárosomban is sakk néhány barátom volt akiket már egész kis korom óta ismerek. Szeretek egyedül lenni mert akkor mindent tisztán át tudok gondolni, vagy nyugodtan tudom olvasni a kedvenc könyveim. De azért néha jó egy baráti körben lenni, de sajnos itt még nem barátkoztam senkivel igazán.
Miután ezt kimondom lesütöm a szemem, és arra gondolok, hogy most biztos egy olyan embernek tart, aki egy  gyáva könyvmoly. Ezt jól megcsináltam, most biztos el fog menni.

- Jaj, ne haragudj. Ő Chosuga. Édesanyámtól kaptam tavaly év elején. Nagyon szeretem. Párszor már elment Londonba a családomhoz. Nagyon megbízható. Ha levelet akarsz küldeni, akkor nyugodtam szólj. Mindenkit hamar megtalál.
Kicsit elgondolkodtam, majd úgy éreztem itt az idő kicsit érdeklődni Melanie felé. Persze nem úgy mint ha rá akarnék repülni, hogy véletlenül se ijesszem el.
-Azt már tudom, hogy elsős vagy, de azt még nem, hogy milyen tantárgyakat vettél fel. Szóval mit tanulsz ebben az évben?
Azt hiszem ez komoly kérdés, hiszen az első évben én is csak 8 tantárgyat vettem fel. Most viszont mind a 15-öt. Érdeklődöm minden felé. Ki tudja melyik fog tetszeni annyira, hogy a harmadik évfolyamtól megtartsam.
-Igen, nagy szó, ha valaki a kviddics csapatban szerepelhet. Nekem szerencsém volt, jól repülök, amellett kiváló seprűm van, ami gyorssá tesz. De majd a mérkőzésekre, ha lejössz, akkor majd meglátod milyen is.
Kicsit elgondolkodtam. Vajon most mi lesz. Még felőlem nem is kérdezett, de magamtól elég sok mindent elmondtam.
Hagyjuk, had bontakozzon ki, talán akkor kicsit jobban kinyílik.

Lagger (Bocsi, hogy csak most)

"A landolás lehetett volna tökéletesebb is," hallottam a fülemben Markovits tanár úr "méltató" szavait. - Igen, tanár úr! Kicsit elszúrtam valamit. Talán túl magasra sikerült szállnom, vagy nagyon gyors voltam? - intéztem hozzá a kérdést. Még a földön feküdtem elterülve, felettem a kék ég, alattam a pálya füve. ~ Azt hiszem, most megbuktam.~ Ilyen még úgysem volt, most legalább ezt is megtapasztaltam, fájdalmas. Kívül is, meg ott bent is.
- Kedves Nikoletta, csak szimplán ügyetlen volt. Erre a repülésre kap egy Trollt. - hangzott a tanerő válasza. Látaom fölém tornyosuló alakját, és valamiféle kárörvendést is a szemében, de lehet, csak a fájdalom tette. Aztán lassan átalakult az arca. Eltűnt róla az előbb említett kifejezés, és aggodalommá alakult. Kisvártatva, már nem is ő állt ott, hanem Lagger guggolt mellettem. Az eddigi tompa moraj helyett, kiélesedett a zsivaj, a köd is eloszlott a szemeim elől. Sehol a füves pálya, sehol Markovits tanár úr, ezek szerint a vizsgát is csak képzeltem.
- De jó, hogy itt vagy! - mondtam a lánynak. - Most meg kell keresnem a seprűmet, vissza kell ülnöm azonnal. Csak elsős koromban estem le egyszer, meg a lóval is van ilyesmi, hogy vissza kell ülni. - hadartam kicsit zagyvalékosan, de elindultam megkeresni a járművemet. Nem kell sokat kutatni utána, megvan az. Fel is pattantam rá, aztán intettem Laggernek is, hogy jöjjön velem.
- Gyere, nem árt egy kis óvatosság. Megtesszük az óvintézkedéseket. - Szememmel vizslatva a gurkót, észre is vettem, ahogy épp egy eridonos feneke felé tartott. Ráirányítottam a pálcámat a fém golyóra és ...
- Reducio! - kiáltottam. Sajnos nem a gurkó ment össze, ahogy szándékoztam, hanem a pad, amire le akart ülni a fónixlány. Szépen seggre is csücsült, a vasgolyó meg elhúzott felette. Másodszor is próbálkoztam, akkor már sikerült olyan méretűre kicsinyíteni, hogy bennünk ne okozzon kárt.
- A másik a tiéd!- biztattam bűntársamat, de előbb a labdacsot kéne megtalálni.

Katherine

---

– Megnéztem már ott is, de lehet, hogy csak elkerülte a figyelmemet, nem tudom. Kicsit nehezebb az iskola, mint hittem, de megbirkózom a leckékkel, és a tanulnivalókkal. Csak az alvás nem megy úgy, mint régen. –húztam el a számat, egy kisebb ásítás után, de illedelmesen a szám elé tettem a kezemet. Nem illik más előtt ásítani, főleg akkor nem, ha az illető szemtől-szemben áll veled. Ő közben megindult, így jobb ötlet híján, odaléptem mellé, és néztem, ahogyan keresgélni kezd. A rövid kézfogást nem igazán értettem, és eléggé meglepődtem, hogy hideg a keze.
– Jól vagy? Már mint úgy értem, hogy kicsit hideg a kezed. Nem kellene elmenned a gyengélkedőre? –nem akartam sem megsérteni, sem felbosszantani, semmi ilyesmi, de még a varázstalan embereknél sem normális az, ha az ember keze hideg. Aztán megkapom tőle a könyvet, amit eddig kerestem. Nem kicsit lepődtem meg rajta, hiszen én is nézelődtem itt, de akkor elsiklott felette a tekintetem. – Köszönöm. Tényleg fáradt lehetek, ha nem vettem eddig észre. Persze, szívesen csatlakozom hozzád. –mosolyogva követtem az asztalok felé, és mikor odaértünk az egyik szabad asztalhoz, kihúztam a széket, és leültem. A könyvet letettem az asztalra, de egyelőre nem ütöttem még fel, hanem Katherinere néztem.
– Na és te, milyen könyvet fogsz olvasni, ha szabad kérdeznem? –kérdeztem kedvesen, majd fogtam egy papírt, meg íróeszközt, és magam elé húztam. Kinyitottam a könyvet, és megnéztem a tartalomjegyzéket. Tökéletes könyv lesz a számomra, hiszen minden benne van, amire szükségem lesz. Híres animágusok sokasága rejlik ebben a könyvben, és remélem, hogy egyszer én is belekerülök.

Ronald


Nagyon kedves kis bagoly bár igaz, ami igaz féltékeny típusnak tűnik, de véleményem szerint inkább kicsit csalódott lehetett hogy a gazdája nem mutatta be azonnal. Azt hiszem, szeret a középpontba lenni Chosuga. Az én baglyom nem ennyire harcias, épp az ellenkezője, csendes kis jószág, talán túl csendes, mint egy megszokott bagolytól elvárható. Hirtelen kaptam őt egyik napról a másikra így nem volt még alkalmam nevet adni, de már nagyon ideje lenne.
Ronald felajánlotta a baglyát, hogy bármikor használjam, ha szükségem lenne rá, hogy postát küldjek, kölcsönadja, mivel nagyon ügyes állat.
-Kösz, rendes tőled, de nekem is van egy baglyom, akinek még nevet kell adnom első útjára még nem engedtem el, kicsit féltem, nehogy baja essék. Jelenleg még az iskolai baglyot használom, amit a tanár úr fel ajánlott azoknak a diákoknak, akiknek még nincs beszerezve ez a kedves kis jószág.
.Talán  Ronaldnak furának tűnhet, hogy nem a sajátomat használom, hanem az iskolai baglyot vettem igénybe.  De úgy érzem, hogy nincs felkészülve egy hosszú útra. Igen meglepő volt számomra hogy tudja elsős, vagyok érdeklődően, kérdezte volt milyen tantárgyakat vettem fel az évben.
- Az évben csak 5 tantárgyat vettem fel Bájitaltan, Bűbájtan, Jóslástan, Legendás Lények Gondozása és Repüléstan.
Gyorsan felsoroltam a srácnak mikre jelentkeztem az évben, tudom, hogy ez kevésnek tűnik de úgy vélem egyelőre elég. Nem akarok már is a közepébe vágni, így is lesz mit tanulnom. De Ronald a kétszeresét vette fel a tantárgyak közül.
-Hűha nem semmi, te aztán igazán szerethetsz tanulni, meglehet, hogy még én is felveszek pár tantárgyat a közeljövőbe.
Nem szeretnék szégyenben maradni, hogy lány létemre csak 5 darab tantárgyat vettem fel így javítottam azon és közöltem vele még jelenkezek néhány órára.
- Egyébként melyik a legérdekesebb órák? Nem szeretem az unalmas tanárokat, hogy el lehetne aludni az órán, tudnál néhányat ajánlani? A kviddics valóban nagyszerű lehet és megtisztelő érzés, hogy az ember bekerülhet a csapatba. Úgy tudom lányok is bekerülhetnek a csapatba, ha ügyesek e téren vagy tévedek?

Melanie Laurent

- Találó nevet kell adnod a Baglyodnak. Legyen egyedi, de dallamos. Amikor kimondod örömmel töltse el. Hidd el, már most hűségesen követi minden kérésedet. Először kisebb távolságokra küld el. Ne félj, tud magára vigyázni.- mondtam el szinte egy szuszra.
Láttam az arcán, hogy valamin nagyon csodálkozik. Talán a túl sok tantárgyamon? Lehet, gyorsan megnyugtatom.
-Tényleg nagyon zűrös a tananyag listám. Sokból kell jól vizsgáznom, ha évfolyamot akarok lépni. Még mindegyiket nem ismerem annyira, hogy nyugodt szívvel ajánljam. -itt egy kicsit megálltam és elgondolkodtam. Hiszen az, hogy mit tanulunk attól függ mihez akarunk kezdeni a jövőben. Igaz ezt nem lehet elsőre eldönteni. Az, hogy nekem melyik tetszik az szubjektív dolog, de azért elmondhatom.
-Az általad felsoroltakat szeretem, habár a jóslástant idén vettem fel. Viszont a Sötét Varázslatok kivédése fontos szerintem, habár a professzor kicsit szigorú. Viszont az Önismeret tantárgy hasznos lehet, a Melodimágia pedig a zenei mágia kifejezése. Ez érdekessége miatt tartottam meg az idén. Tavaly 8 tantárggyal kezdtem. Jövőre biztos leadok párat. Az idén sok múlik azon melyiket fogom annyira érteni, vagy kedvelni, hogy megmaradjon. -elgondolkodtam vajon melyikeket fogom leadni. Így az elején nehéz választani. Minden esetre lesz min gondolkodnom a szünetben.
-A kviddics olyan játék ahol nem számít, hogy fiú vagy lány, az ügyesség a fontos. Angliában van egy csapat, ahol csak lányok játszanak. A házunk csapatában is szerepelnek. Ha tetszik majd, akár jelentkezhetsz is, hogy kipróbáljanak.

Ronald


Érdekes de frappáns nevet kell, adom a baglyomnak, mivel Ronald is ezt tanácsolta. Elmondta a véleményét a név terén, azt hiszem, elő kelessz vennem a naptáromat és átböngésznem a neveket. Mivel nagyon kedves és vidám állat vidám nevet is kell adnom neki. Azonnal el kezdtem a néven gondolkodni.
~Bibi,Cleo,  ...  Áh ezek túl hétköznapiasak valami egyedit kell találnom, ami ritka és különleges.
Egy pillanatra elgondolkodtam a neveken majd ideje visszatérnem a valóságba, mivel társaságban vagyok, nem felejtkezhetek el, arról hogy nem vagyok egyedül. Kicsit megnyugtató volt számomra az a tudat hogy talán ő is le ad pár tantárgyat az éven, ha úgy alakul és úgy hozza a helyzet. Talán csak én vittem túlzásba a dolgot. Annyi tantárgyat vállalok magamra amennyivel meg birok küzdeni az éven. Így mindenre szakíthatok időt akár a rajzolás terén is, mivel azt nem szeretném hanyagolni. De mértékkel, mert azt nem szeretném, hogy a tanulás rovására menyen. És ezt szintén közöltem a sráccal is.
 - Azt hiszem igazad az ember csak annyit vállaljon magára amennyivel, meg tud birkózni. Felesleges 10-15 tantárgyat fel venni, ha úgy sem tud rá szakítani időt, és ha az embert ráadásul nem is érdekli, akkor csak a jegyek romlanak lefele.
Fejeztem be a mondatomat gyorsan és egyszerűen majd fel álltam és vissza, helyeztem a könyvet a helyére, ahonnan elvettem. Majd visszasétáltam Ronald fele ne higgye, azt hogy megfeledkezem róla és lelépek egy szó nélkül. Mivel még dolgom akadt illedelmesen elköszöntem tőle.
-Őszintén szólva órákig tudnák veled beszélgetni, de van még a mai napra, van egy kis dolgom, amit el kellene intéznem. De ha lesz kedved, és rá érsz majd valamelyik nap szívesen, találkoznák veled és dumálhatunk.
Egy kicsit ostobának érzem most magam, mivel ez úgy jött le mintha randevúra hívtam volna el. Kényelmetlenek éreztem ezt a helyzetet, és úgy éreztem, hogy az arcom pirosodik, mint egy alma. Majd egy gyors köszönéssel faképnél hagytam a srácot és fel szaladtam a szobámba.

Keiko