Tanévzáró/nyitó

Kis fiatal elsősként, alig ismerve a kastélyt nagy öröm töltötte el amikor sétált a folyosón és végül megtalálta a nagytermet. Kicsit elkésett, mivel már javában folyt az ünnepség. A lehető leghalkabban odaosont a Levita ház asztalához és leült legjobb barátai mellé.
Annyira várta már ezt a napot. Szépen kiöltözött az alkalomhoz illően, akárcsak a többi jólelkű diák. Fekete fodros ruhát és hófehér bolerót viselt. Ezüstösen csillogott lábán a magassarkú cipő, amit még édesanyjától kapott. Amint leült a szépen kidíszített és jól megrakott asztalhoz, barátai megdicsérték az öltözékét, és beszélgetni kezdtek vele. Illedelmesen megköszönte a dicsérő szavakat, majd egy mindent kifejező arccal, egy intéssel jelezte, hogy figyelni szeretne az ünnepi beszédre. Örömmel hallgatta végig az igazgató úr beszédjét, amelyből a lehető legtöbb fontos információt igyekezett kiszűrni. Annyira érdekesnek találta az egészet. Nem tudta elképzelni, hogy miből maradt volna ki ha nem jön le az ünnepségre. Kihagyta volna a csodás vacsorát, amin a manók mennyit dolgozhattak. Illedelmesen étkezett tovább...

Antonio

 Reggel már idegesen ment le reggelizni is és egy falat sem ment le a torkán. Jól tudta, hogy még nem készült el egy házidolgozattal. Egész éjszaka alig tudott elaludni, ezért kicsit kimerültnek látszik, de a mai időjárás, a csodaszép napsütés és a lenge szellő meghozta a kedvét. Nagyon sajnálja, hogy nem tud időt szakítani arra, hogy kisétáljon a rétre kis friss levegőt szívni és elmélkedni a természet szépségén. Így aztán lesétált a könyvtárba adatokat gyűjteni a házidolgozatához. Amikor belépett csodaszép látvány ragadta meg a szemét. Soha életében nem látott még ekkora könyvtárat ennyi sok könyvvel. Nagyon el volt ragadtatva a látványon és odaszaladt kedvenc írója könyvsorozatához. óriási lelkesedéssel leemelte a hatalmas, súlyos könyvet. Nehezére esett még a könyv lapozgatása is az egyre többet nyomó lapok miatt. Annyira belemerült a szebbnél szebb versekbe és a mozgó képek sorozatába, hogy meg is feledkezett a házidolgozat fontosságáról. Szerencséjére még időben eszébe jutott, hogy egyáltalán nem bámészkodni jött ide. gyorsan becsapta a könyvet, melyről egy csomó por szállt a ruhájára. Feltette a sokat érő könyvet a polcra, leporolta a porral teli ruháját és elindult a könyvtár másik szegletében lévő polcok felé, hogy megkeresse a neki szükséges tudományos könyveket.

Antonio

 Nagy meglepődöttségében csak ennyit tudott mondani:
 - Oh szia!:) Észre sem vettem, amikor beléptél.
Ezután tovább kereste a könyvet. Csak később vette észre, hogy figyelmén kívül hagyta Antonio előző kérdését. Szégyelte magát, amiért nem volt elég figyelmes barátjával szemben így válaszolt az előbb feltett kérdésre:
 - Csak egy gyógynövényes könyvet keresek a házidolgozatomhoz, amely részletesebben ír ezekről a növényekről.
Sietve megkerülte a könyvespolcot, hogy ott is megnézze. útja közben merő véletlenségből nekiment egy oszlop könyvnek, amelyek még nem voltak felhelyezve a polcokra. Ő érkezett továbbállni, de a lezúduló könyeket már nem tudta megakadályozni. Gyorsan utánuk kapott és igyekezett vissza felállítani a katonai sorrendben álló oszlopot. Miközben a könyveket rendezgette, eszébe jutott, milyen illetlen volt és még meg sem kérdezte, hogy mi történ társa kezével. Így ezúton megkérdezte:
 - Megkérdezhetem, hogy mit csináltál a kezeddel? Nagyon súlyos? meddig lesz gipszben?
Nagy érdeklődéssel várta a választ.

Antonio

 Elmélkedik. Csak néz maga elé és nem lát, nem hall. Kicsit elgondolkodik azon, hogy mi történhet vele. Valószínűleg az okozza ezt a viselkedést, hogy alig aludt az éjjel.
Végre visszatér elmélkedéseiből és megpróbál arra figyelni, hogy mi történik a környezetében. Összpontosít arra, amiért most itt van és reméli, hogy barátja nem ítéli el szétszórtsága miatt.
Általában figyelmes szokott lenni, most valahogy mégsem sikerül magára hasonlítania. De végre megszólal:
- Köszönöm, hogy segítettél a könyvek rendberakásánál. - nagy megkönnyebbülés éri, hogy legalább ennyit ki tudott préselni magából.
Ő maga is tudja, hogy a mai napon nagyon frusztrált és már elhatározta, eldöntötte magában, hogy miután sikerül megírnia a házidolgozatot, akkor visszamegy a klubhelyiségbe és szunyál egyet, hogy legalább a vacsorára le tudjon menni "emberi" alakot öltve.
- Köszi a segítséget a könyvkereséseben is, szerintem még most is a polcok között járnék és a könyvet keresném.
Miután minden segítségét megköszönte a barátjának, az olvasóterem felé vette az irányt. Itt is meglepetést fogadta, mivel még soha nem járt itt. Csodaszép, világos teremben találta magát. A legtöbb fényt a falakon található hatalmas ablakok nyújtották, melyben világos, mintás függönyök függtek. Vidámság töltötte el, amikor helyet foglalt az egyik ablak melletti asztalnál. Pergament és pennát kotort elő a tarisznyájából. Elkezdte lapozgatni a könyvet és fogalmazta a dolgozatot...
Már majdnem a felénél járt, amikor úgy döntött ki vesz még egy könyvet. Odament az előbbi polchoz és levett egy másik könyvet. Belelapozott. Megtalálta benne a neki szükséges anyagot, így odavitte az asztalához.
Lassacskán elkészült a feladat. Elégedettnek érezte magát, mert eddig egy dolgozaton sem dolgozott ennyit. Úgy érzi, ez most jól sikerült. és ez a tudat új erőt adott neki. Felemelte a két súlyos könyvet, visszavitte a könyvtárba, majd az olvasóteremben összepakolta cuccait.
Kifelé menet még odaköszönt Antoniónak:
 - Köszönöm a sok segítséget és az időt, amit rám szántál. Én már megyek is. Szia!
Azzal kilépett a könyvtár küszöbén, és siető léptekkel a levita klubhelyiség felé vette az irányt.