Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Édesem, meg kell ígérned, hogy itt maradsz és nem mászkálsz el, nem nyúlsz hozzá semmihez, hanem szépen rajzolgatsz, amíg visszajövök, rendben? - a kislányom előtt guggolva, néhány kósza tincset simítottam félre az arcából, majd egy zsebkendővel próbáltam letörölni a maszatot szája sarkából. Pech, de ma sajnos nem sikerült az anyámra hagyni őt, mert kivételesen dolga akadt az egyik múzeum igazgatójával.  - Hát nem is tudom anya, hány sarlót kapok érte? - mutatóujjával az állát kezdte böködni, miközben úgy hunyorított felém, mintha bankár lenne, aki fejben máris számlálja a még nem létező vagyont. Egek, ez tényleg az én kislányom? Mégis, mikor lett ennyire kis zsivány, és miért próbált megzsarolni mostanában állandó jelleggel?
- Ugye ezt most nem képzelted komolyan drágaságom? Lehet, hogy a boltos néniket meg tudod szédíteni, de anyád nem most jött le a falvédőről. Maradjunk annyiban, hogy ha jól viselkedsz, akkor kapsz vacsorát, rendben? - ha valaki csupán ezt hallja, egész biztos, hogy rossz anyának titulált volna, aki éhezteti és kínozza a gyerekét, pedig nem voltam ilyen. Még csak meg sem fordult a fejemben, hogy bántsam Őt, de néha muszáj voltam apró füllentésekre, hogy komolyan vegyen az én kis drágaságom. Sajnos muszáj voltam vele így beszélni, ha már máshogy nem tudtam hatni rá. Szerencsére úgy tűnt, hogy sikerült megriasztanom, mert ezt követően már nem alkudozott tovább, csak lebiggyesztett ajkakkal bólintott, ezzel is aláírva a képzelt szerződésünket arról, hogy ma nagyon is jól fog viselkedni.
- Jól van édesem, tudod hogy szeretlek. Légy jó! És sietek vissza! - adtam egy puszit a homlokára, majd a tanáriból kifelé jövet még az egyik kolleginát megkértem arra, hogy fél szemét azért tartsa az én csöppömön, s lehetőleg ne hagyja őt elvándorolni. Ezt követően hagytam csak magam mögött a tanárit, hogy meginduljak a könyvtár felé egy konzultációra, néhány lépést követően azonban megakadt a tekintetem egy fiatal hölgyön, aki mintha magában morgolódott volna. Furának tűnt, s láthatóan nem érezte jól magát, így nem tudtam elsétálni mellette csak úgy, szó nélkül.
- Halihó, minden rendben van? Segíthetek? - megállva mellette, finoman megérintettem a karját, tényleg nagyon rosszul festett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Minden egyre tompábbá vált, ahogy érezte, hamarosan itt a váltás ideje. Nem akart visszaülni a székre, nem akart megint eltűnni a semmiben, a felszínen akart maradni és élni a saját életét. Hogy ő hogy utálja ezt! Ha Viviana nem lenne ennyire szerencsétlen és semmitmondó, mulya liba, nem jutottak volna idáig és nem létezne. Egyikük sem. Sokkal boldogabb életet élhettek volna, hisz ki tudja, mikor születtek volna meg valóban a saját testükben?

Minden erőmet igyekszem bevetni, hogy kitúrjam onnan Annát, elvégre én vagyok az, aki megteremtette őket, jogom van irányítani. Képes vagyok rá. Felállva a székről lehunyom a szemem és erősen koncentrálok. Nem szabad, hogy ezúttal hagyjam futni, mert akármi is történt, most bajban van, szinte vibrál, érzem. Át kell adnia az irányítást, nem fog tudni sokáig elbírni ezzel. Nem fog tudni elbírni velem.

Nadia hangja valamiféle távoli, ismeretlen neszként hatol hallójárataiba, s épphogy érzékelhető rezgésként pattan vissza dobhártyájáról. Szemét kinyitva semmi sem tűnik kimondottan színesnek, s az arc, amivel szemben találja magát, még csak ismerősnek sem mondható. Érzékei nem az igaziak, mintha receptorai működésképtelenné váltak volna, nem reagálnak az érintésre, ahogyan agyába sem jut el ezáltal a tény: valaki megérintette. Alapesetben tiltakozna és ellökné a kezét, de most csak üres, szürkés tekintettel mered rá. Nem is igazán rá, mintha átnézne a nőn. Muszáj lehunynia szemét, jobb kezével homlokához nyúl, majd orrnyergét masszírozza meg, végül szemeit kezdi dörzsölni. Elveszíti az irányítást és még csak nem is tehet ellene semmit.
Ahogy lassan megszűnik a zúgás, a folyosó hangjai élesen hasítják ketté a valóságot. Noha még Anna íriszei pillantanak fel a tanerőre, ez valójában már Viviana. Kissé kábán csúszik le a földre, miközben légzésére koncentrál, majd vonásai lassan megváltoznak. A mélybarna szemek ugyan maradnak, láthatóan egészen más személyiséget rejtenek. Haja egyenessé válik, ajkai megduzzadnak, s magassága is szemmel láthatóan változik. Csupán ruhái maradnak ugyanazok, s ezek nem is fedik el különösebben átalakulását és idombeli változásait. Az eddig teltkarcsú alak most átlagos, vagy inkább vékonyka, így a szűk, feszülő darabok most szinte lötyögni látszanak rajta. Előhalássza pálcáját és int egyet, hogy magára igazítsa a megnyúlt anyagot, csak ezután pillant fel a nőre.
- Nadia tanárnő - még nincs teljesen itt, még nem biztos a dolgában, de már dereng számára valami. Igen, hisz ismeri Őt! Végre feltűnik neki, ahogy a finom ujjak kedvesen érintik karját, azonban fogalma sincs, mi történt percekkel ezelőtt. - Ugye nem mondtam Önnek semmi bántót? - szemei kissé kétségbeesetten találják meg övéit, tükröződik bennük az értetlenség és az óvatos kíváncsiság. Nem akar bocsánatot kérni Anna miatt, pedig lehet, muszáj lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ó igen, elég egy ferde pillantás, és már pontosan érti mivel is próbálkozik a másik. Sunyi somolygását nem engedi kiülni arcára, nehogy elrontsa vele a furfangos kis játékot, lassan lépdelve előre, le-lehajolgatva kontráz rá a másik szavaira. - Ó igen, erről hallottam ám én is! Állítólag ha megkerül a macska nem tudják majd végrehajtani a csínyt, tök szomorú lenne, vajon hol lehetaz állat? Véletlen sem kéne megtalálni... - Olyan angyali arcot vág mindemellé, hogy arról lassan freskóképet lehetne mintázni, beolvadna a kis pufók, félmeztelen szárnyasok közé. Görnyedten halad előre, hogy felfedezhesse, ha egy eldugott zugból kandikál ki egy cicamancs, vagy cicafarok, menet közben vissza-visszapillant társára. Aztán ki tudja, lehet árkon bokron túl van már az állat...
- Ihh - sóhajt fel a nasitlanság hallatán - nálam sincs most semmi, még a kis Dunakavicsot is odaadtam reggel Darwinnak, hogy kiengedjen a szobából. - Mondata vége már csupán motyogás, elvégre Linnea úgysem érthet sokat a Rellon házinövényének apró-cseprő rigolyáiból.
A "valami" aztán meglódítja Zina fantáziáját, eszébe jut a film amiről Anyja áradozott neki egy bagolyban... Maga elé képzeli, ahogy az embereket odébb lökdösve kiabálnák mindketten, hogy "jajj, beszartam", de aztán rögtön komolyságot erőltet inkább az arcára. Ez most nem az a hely, nem az az idő, meg különben is, mit szólnának, ha most ezt itt elkezdenék...? Inkább nem akarja kideríteni, túlságosan zavarbaejtő. - És ha azt mondanánk, hogy ez egy flashmob? Vagy igazából szimplán mondjuk meg, hogy cicát keresünk, segítsenek, biztos megértik, nem?
Nos igen, talán néha a legegyszerűbb megoldás lehet olyan egyszerű, hogy eszünkbe sem jut. - Ha mindenki elcsendesedik és figyel, még több esélyünk is van megtalálni őt nem igaz? - s egészen fellelkesülve, csillogó szemekkel néz a másik lányra, hogy beleegyezése esetén már fordulhasson is meg, egy "add tovább, cicát keresünk, segítsetek, ne mozduljon senki" felszólítással.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Talán egy kissé tényleg elvetették a sulykot. Nem kellett volna a többszöri figyelmeztetés ellenére továbbra is a legújabb szerelmi pletykákkal foglalkozni a rúnatan helyett. Vagyis foglalkozhattak volna vele, ha kicsivel csendesebben teszik azt. De nem, nekik feltétlenül hangosan röhögve kellett megvitatni hogy miféle sztorik láttak napvilágot manapság, így nem csoda, hogy tanár úr a végén büntetőmunkára küldte mindkét leányzót. Az eridonos elfelejtette megérdeklődni, mégis miben fog kimerülni büntetése, így a házirendet megszegve az egyenruha helyett valami sokkal kényelmesebb göncben indul a tanári felé. Ha megint végig kellett volna sikálnia valamelyik folyosót akkor a tanárok sem várhatták el, hogy talárban és kisszoknyában tegye meg. Általában efelett szemet hunytak a legtöbbször, örültek, hogy egyáltalán eljött és hajlandó volt az együttműködésre. Persze azért felkészült, hogy írásbeli feladatot is kaphat, így magával hoztak iskolatáskájában a tankönyvét, tollat, papírt és egyéb szükségesnek ítélt eszközöket.
A megbeszélt időpont előtt öt perccel már ott toporgott az ajtó előtt, de csak mikor karórája nagymutatója a tizenkettesre ért kopogtatott be a nehéz tölgyfaajtón. alig néhány másodperc elteltével, meglepően gyorsan, már ajtót is nyitottak. Illedelmes köszönés után közölte, hogy ki ő, kire vár és miért, mire az ajtót nyitó tanárnő eltűnt, hogy megnézi bent van-e. Sári addig is egyik vállával lazán a falnak támaszkodott, karjait keresztbe tette és felkészült az esetlegesen hosszadalmas várakozásra. Megesett már vele, hogy a tanárok elfelejtették, hogy mikorra beszélték le a büntetőmunkát, vagy épp valami nagyon fontos közepén jártak, ezért megvárakoztatták szegény lányt. Ezt nem tartotta valami igazságosnak, de hát csak nem szólhatott be az egész tanári karnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Talán egy kezén meg tudja számolni, hogy hányszor engedte át magát a hirtelen megfogant vágyak kusza, hömpölygő tengerének. Utoljára talán tinédzser korában tette, mikor az ember fia érzi  magában a mindent felperzselő erőt, hogy egymaga egy kézmozdulattal képes lehet megmenteni az egész világot. És ő akkor el is hitte. Épp eléggé felsőrendűnek érezte magát ahhoz, hogy mások életébe beleszólhasson, akár szóval, akár tettel. Viszont mindezek mellett szexuálisan mégis mindig az önkontroll jellemezte. Nem volt meg benne az a fiatalokra oly jellemző hév, ami arra ösztökél, hogy ajtóról ajtóra kopogtasson. Nem volt túl sok kapcsolata akkoriban, egyiket sem gondolta túl komolyan, mégis hűséges volt az utolsó pillanatig, ami rendszerint pár röpke hét után be is következett.
És most mégis... Savannah illata kiűz minden kétes gondolatot a fejéből. A hideg érintése perzselő a bőrét, mosolya rabul ejti a pillantását. Most nem törődik a holnappal, de még az egy perccel későbbi jövővel sem. Az asztalokkal teletűzdelt helyiség kellemes félhomálya egy másik dimenzióba repíti őket, mintha nem épp az iskola kellős közepén lennének.
Halk nevetése visszaverődik a csupasz falakról, de már nem kíván többet hozzátenni. Nem érdeklik már a szavak, csakis az ujjai közt lágyan omló fürtök, ahogy ujjai egyre beljebb hatolnak a fekete hajkoronába. Szívverése gyorsabb ritmusra vált, ahogy megízleli a telt ajkakat és lassan csukódik le a szemhéja, hogy kiélvezhessen minden pillanatot. A csókja nyomán Savannahban a saját szavai visszhangozhatnak; igazi úriember. Jobbjával a vékony derekat öleli, stabilan tartja a nő testét, közel magához. Az ingjén keresztül érezni véli a szívverését, ami mintha csak visszhangot verne a sajátjának.
- Lehengerlő vagy - búgja a szavakat az ajkába, majd csak annyira távolodik el, hogy mosolyát megvillantva a szemébe nézhessen. Baljának ujjai kisiklanak a fürtök közül, végigsimítva Savannah arcélén veszi el végül a nőről, hogy megtámaszkodva maga mellett, lecsússzon az asztal lapjáról. Nem engedi eltávolodni, ajkai újra a másikéra találnak, miközben az asztal felé tereli őt. Nem emeli meg, csak a derekán nyugtatja a kezeit és úgy tolja enyhén az imént még általa bitorolt hely felé.
- Biztosan szeretnéd? - Nem szakítja meg a csókot, csupán két lélegzetvétel között ejti ki a szavakat. Az egész lényéből árad a gondoskodás, figyel minden rezdülésére, úgy mozdul, ahogy a nő szeretné. Mi tagadás, még az ösztönöknek engedve sem képes kivetkőzni magából. Ahogy Savannah mondta;
Igazi úriember.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Nagyon megijesztett a lány, mert hiába szólongattam őt, nem válaszolt, csak meredten nézett előre, mintha engem nem is látna. Látszott rajta, hogy valami nagyon nincs rendben, s hogy talán fájdalmai lehetnek, mert hol a halántékát masszírozta, hol pedig az orrnyergét. Ha én hasonló dolgot tettem, az többnyire a fejfájás kezelésére szolgált, így csak arra tudtam tippelni, hogy talán ez lehet a gond, esetleg egy erősebb migrén. - Nem festesz túl jól, gyere, bekísérlek a tanáriba - hiába beszéltem hozzá, továbbra sem tűnt úgy, mint aki hallaná a szavaimat. Aggodalmasan fürkésztem a lány pillantását, miközben gyengéden szorítottam a karját, ám ekkor, mintha elájult volna, vagy elhagyta volna az erő, elkezdett csúszni a falmentén, én meg eldobva kezemből a könyveket, sietve kaptam a másik karja után, hogy megakadályozzam a földre zuhanását.
- Valaki segítsen! - kiabáltam aggódva, s azonnal visszafordultam a lány felé, ekkor viszont döbbenten láttam, amint a lány vonásai teljesen eltűnnek, s helyüket átveszi egy másik arc. Változik az orr, az ajkak, de még a testalkat is. Nagyon ledöbbentem, hisz az a lány, akit most láttam magam előtt, őt már ismertem, akihez odaléptem segíteni, őt viszont nem.
- Nahát - meglepettség ült ki az arcomra, mert nem sűrűn találkoztam alakváltoztatókkal, így ez egy külön élmény volt számomra, amellett, hogy még mindig aggódtam a diákért, s az továbbra sem tetszett, hogy csak így összecsuklott előttem.
- Hála az égnek Viviana! - szerencsére megszólalt, így máris megkönnyebbültem, s kedvesen mosolyogtam rá, azt pedig nem is említettem neki, hogy jól rám hozta a frászt. Egyelőre az volt a legfontosabb, hogy jól legyen, s összeszedje magát.
- Ne aggódj, semmi bántót nem mondtál. Igazából semmit sem mondtál, csak itt álltál és látszott rajtad, hogy nem vagy jól. Aztán meg összecsuklottál és...szóval nem tudtam, hogy képes vagy így változtatni a megjelenésed, mert az előbb egy teljesen más arcot láttam magam előtt - finoman utaltam rá, hogy láttam mi történt, közben két kézzel fogtam meg jobb karját, hogy felsegítsem őt a földről.
- Gyere, beülünk ide a tanáriba, kapsz egy pohár vizet. Egészen sápadtnak tűnsz, reggeliztél? - kérdően pillantottam rá, s ha követett, akkor betámogattam őt az irodába, ahol egy kolléga volt csak rajtunk kívül, s a kislányom. Mindketten a tanári távolabbi szegletében voltak, Nathalie rajzolt, a kolléganő pedig olvasgatott valamit, talán észre sem vették, hogy bementünk.
- Ide ülj csak - egy közelebbi széket odahúztam, majd sietve léptem egy kancsó vízért, s egy pohárért, azzal tértem vissza a lányhoz. - Tessék, ezt idd meg - nyújtottam felé a poharat, s továbbra is aggodalmasan fürkésztem őt. - El tudod mondani, hogy mi történt? Lehet, hogy jobb lenne, ha megvizsgálna a gyógyító. Szedsz valami gyógyszert?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Az olcsó poén sosem rossz poén, mondá a bölcs, és bár nem szép dolog egy poént kétszer ellőni, de művészként úgy érzem, hogy igazán belefér, hogy a művészetemet továbbadjam. Igaz, ha szigorúan vesszük, ez most nem is ugyanaz, hiszen a múltkor csodás versikét költöttem elbűvölő tanáraimról, mostanra új szereplők csöppentek be a fal túloldalán megbúvó csodacsapatba, így nem telhet el a tanév vége úgy, hogy valami maradandót ne alkossak nekik is.
Takarodót fújtak már egy órája, és az a kettő darab tanár is elindult járőrözni, akik kitalálták, hogy ők bevállalják a mai napot, így nekiállhattam a művemnek, amit valójában néhány hét alatt festettem meg otthon, és amit most speciális folyadékkal gyakorlatilag átmásolok a falra. Így is kell egy nyugodalmas két óra a tevékenységhez, de ilyenkor még sokan kószálnak a folyosókon, sok diákot kaphatnak el, vagyis kizárt, hogy ha vissza is térnek ide, az hajnali egy előtt legyen.
A falakat mostanra gyéren megvilágító fáklyák fényében lassan, de biztosan haladok a hatalmas, vékony szövet felhelyezésével, melyen az eredeti mű látható, és ahogy minden zegzugot sikerül kiegyenesítenem, elégedetten nézek végig még egyszer az alkotáson. Az egész közepén Eleanora Savannah Vila de La Rosa tanárnő és keblei foglalnak helyet, ezzel jó részt szakítva a teljes képből, de valljuk be, bár ez karikatúra, azért a valóság sem áll messze a megalkotott képtől. Rothman mint Isten ül az egész gárda felett, míg Várffy alul, tenyerét dörzsölgetve, ördögszarvval nézi a kollégáit, közöttük Tányát, aki igencsak megragadta a figyelmét. Parszek Olivér és Vivien Poulain Titanicoznak, míg Volkov és Ambrózy prof egymásnak mutogatják bicepszeiket. Na jó, talán ez az egy nem túlzás ezen a képen. Minden tanerő csodálatos, felismerhető, így szépen, óvatosan elkezdem felvinni az anyagot a felszínre óvatos, de széles ecsetvonásokkal. Ahogy az áthelyezés halad, úgy az anyagra festett mű elhalványul, teljesen azonban el nem tűnik. Fokozatosan helyeződik át a falra, és amikor az utolsó pont is elveszi élénkségét, lefabrikálom, és elkezdem lefesteni a kötőanyaggal. Nem szúrnak ki velem, ezt nem lehet csak úgy lefesteni. Még alá is írom, és mint aki jól végezte a dolgát, aláírom, hogy aztán lassan elsétálhassak. Nem mondhatják, hogy nem gondolok rájuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Görcsösen tördelem ujjaimat, szemeimmel olyannyira fixírozom a padlót, hogy tekintetem bármelyik pillanatban lyukat égethet a kastély kőpadlójába. Nem követtem el semmi hibát, arcom mégis ég a szégyentől, füleim a tövükig pirosodnak feketének ható sötétbarna fürtjeim alatt.  Felemelem kezem, hogy kopogásra bírjam ujjaim, ám hamar ismét testem mellé esnek vissza karjaim. Azért jöttem, hogy segítséget kérjek, hisz… beteg vagyok. Mi mással magyarázná az ember, hogy fiú, férfi létére női ruhákba bújik? Én… beteg… vagyok…
Összeroskadok, térdeim a kemény kövön csattannak, ahogy szemeimből is lassan az eddig tartogatott könnyek kezdenek el záporozni. Az a sok bántalmazás, amit az elmúlt hónapok során kaptam, most mind egyszerre kerítenek hatalmukba. Nincs senki a közelemben, hisz a kastély ebédidőben elég kihalt szokott lenni. Nekem is most ott lenne a nagyteremben a helyem a többiek mellett, de egyszerűen nem tudok bemenni oda. Nem merek. Mi van, ha ott, mindenki előtt kezdenek el engem megalázni? Úgy gondolom, ennél rosszabb nagyon nem lehet, de ki tudja. Bármi megtörténhet már mostanság.
Szemeim a mellettem heverő táskámra vetődnek, melyből kikandikál az a barna loknis paróka, amit legutóbb viseltem. Jóllehet minden lányos dolgomat jól elrejtettem, mégis ez az egy darab túlságosan is sokat jelent nekem ahhoz, hogy csak úgy megszabaduljak tőle. Óvatosan kihúzom a tárolóból, miután körülnéztem, valóban egyedül térdelek a folyosón. Mellkasomhoz szorítom, szemeimet becsukom. Vizualizálok, ez mindig segíteni szokott, ha egy kis bátorságra van szükségem. Most pedig elég sok kell, hogy bemerjek kopogni azon az ajtón. Magamba szívom a virágillatú parfümöt, amelyet ez magából áraszt. Muszáj meglépnem ezt. Valakinek beszélnem kell erről, egy embernek, aki esetleg tanácsot is tud adni, hogy ilyenkor mitévő legyek. Mindemellett pedig meg akarom tudni, tényleg beteg vagyok e.
Felkelek hát, lábaim az idegtől remegni kezdenek. Először, mint újszülött indulok el, néha meg-megbicsakolva, mígnem ismét a bejárat elé kerülök. Felemelem öklöm, hosszú pillanatokig csak bámulom a kezem és az ajtó közti területet, mígnem közelebb emelem azt, s halkan, bátortalanul kopogni kezdek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Javasolt látogatás, amit, annak idején, noha nem vele és nem itt, de megtagadott. Van az emberben egy ösztönös félelem és tartózkodás a pszichológusoktól, mert mintha az ember lelkébe, fejébe látnának, minden mágia nélkül. Elég csak az, hogy megnézi, hogyan ülsz, hogyan és mit válaszolsz, csendben beszélni kezd és rájössz, basszus, igaza van. És megint. Ettől pedig pánikszerűen menekülne az ember, mert na, ezek el voltak rejtve, vagy fel se ismerte és megijedt tőle. Amikor először szóba jött, beszélgetett is vele több ízben egy, hogy fel tudja dolgozni, miután az összeomlásból úgy-ahogy kimászott. Nem volt kellemes, magába zárkózott és nem fogadta el, hogy valaki segíteni akar, még ha kötelességből is. Idegen volt, nem az ő világából, ne akarja elérni, se megérteni. Talán hiba volt, nagy hiba, mert akkor nem menekült volna el a világ elől, nem sínylődött volna évekig a semmiben és tért vissza egy csonka, sérült lélekként. Hogy most micsoda? Minden kicsit. Minden új volt, rémisztő, de egyben fel-fel is dobta, felvillanyozta. Sok kapcsolatot alakított ki, mindenfélét és kapott segítséget is, abból is sok fajtát. Ki hogyan. Megtanult együtt élni valakivel és nem magát helyezni előre, megtanult gondoskodni vagy csak közel engedni és amolyan átvitt értelemben családként kezelni, megtanult mélyen és intenzíven szeretni, szerelmes lenni, veszíteni, győzni. Valami azonban mégis kusza, a félelmei, a pánik, a rémálmok, a rossz része, amelyet a támadás és ez az egész a felszínre lökött. Igen, eltemette kicsit a jóval mindazt, ami ide hozta és amiért elfogadta az ispotályban kapott javallatot. Noha, nagyon nehezen és nagyon nem remél tőle semmit, de mindent megtesz, hogy a minisztérium is lássa, nem veszélyes. Még csak az kéne, hogy emiatt is valamit alkossanak, és bár fognak, de rosszabb legyen, mint lehetne. Már talán akkor kellett volna, mikor azon a téli teliholdon Zinával kapott össze. Vagy mikor ideérkezett. Mégis, mindenre most, a második felvonás után kezd időt adni és kezdi felismerni. Valami változik, ő is, mindene is.
Miután rendbejött fizikailag, felkereste őt egy időpont reményében és meg is kapta. Nem mondott sokat, az annak a része, ami majd most jön, ahogy közeledik az ajtó felé. Oldalán lazán lóg a táska, beletett pár papírt, a régiekből is, amikor bekerült a világba és mi történt a fejében, hátha kíváncsi rá, fogalma sincs, hogy működik ez, kellenek-e „leletek” arról, mi volt eddig vele. Káosz. Bensője kavarog, hogy mégis jó-e ez, ne forduljon-e vissza? Fogalma sincs. Végül, majdnem csak lenyomja a kilincset, azt szorongatva jön rá, hogy ide nem illik csak úgy benyitni. El is engedi, majd kopog hármat, hogy jelezze, itt van.
- Öhm, Belián vagyok – maga se tudja miért beszéli bele ezt az ajtóba, de már mindegy. Izgul. Nem is kicsit és talán fél is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Amikor senki sincs a rendelőben, az ajtó átengedi a hangokat - ami kiváltképp mókás, ha szabadabb napokon tevés-vevés közben denszelek végig az irodán - ma azonban legfeljebb egy-egy fiók záródása hallatszik ki. Távollétem alatt felhalmozódott a papírmunka, mert bár az ülések javát megtartottam, majd' minden szabadidőmet a tengeren túl töltöttem. Igyekszem utolérni magam, egyik jelentést a másik után diktálva le a pennának, rendszerezve a mappákat, egészen amíg egy fura, súlyos puffanás nem vonja magára a figyelmem. Akár egy fülelő szarvas, megdermedek és lélegzet-visszafojtva hallgatózom, nehogy megriasszam azt, aki a váróban motoz. Mert apró, valahogy szívfacsaró neszek kúsznak be hozzám, s bármilyen nehéz, várakozom, gondolatban bátorítva az ismeretlent.
Tudom, hogy nehéz. Tudom, hogy ijesztő. De már itt vagy, egészen a küszöbig jöttél, csak egy egészen kicsi kell, egy utolsó lépés. Képes vagy rá, hiszen idáig elküzdötted magad. Itt vagyok. Érted vagyok itt. Engedd, hogy segítsek, hogy elkapjalak, hogy megtartsalak! Bátor vagy, csak még egy kicsit szedd össze magad!
A kilincset szuggerálom, ugrásra készen, s ahogy - egészen halkan - koppan a fa, szinte azonnal suhanok, hogy nyissam az ajtót. A könnyes szemek látványa, ami fogad, belém markol. Hányszor, de hányszor láttam ezt az elkínzott, csontig hatoló fáradtságot, ezt a félelmet és zavart.*
- Szia,-*egészen halkan és puhán üdvözlöm, kezem nyújtva felé  nem is annyira kézfogásra, sokkal inkább kapaszkodóképp, leereszkedve, hogy arcunk egy magasságba kerüljön.*- Gyere be, ülj le egy kicsit. Nem kell beszélned, ha nem akarsz,-*mentem fel azonnal, mert annyira sápadt, mozdulatai riadtak és erőtlenek. A legfontosabb, hogy megnyugodhasson, pihenhessen, akár csak egy órácskát, s a szoba egyetérteni látszik velem, ahogy átalakul, őt hívogatva beljebb.

//A rendelő olyan környezetté változik, amire az adott pillanatban a leginkább szükséged van; formáld hát kedvedre.//

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

A név nem ismeretlen számomra - bár sosem beszéltünk, azonnal felrémlik előttem a hozzá tartozó arc; s sziluettjének szelíd, már-már bizonytalan imbolygása. Lélegzet-visszafojtva olvasom tovább a cikket, míg belsőm valamiféle jeges iszonnyal telik meg. Ritkán érzek megbánást, főleg ennyire lényegtelennek tűnő apróság miatt, hiszen rajtam kívül még két-három lektora van az idegességemben összegyűrt Edictumnak. Mégis, ha nem mondok le, megakadályozhattam volna.
Megakadályozhattam volna, hogy a kényszerűség hajtsa küszöbömig, fáradtan és tele friss hegekkel. Elrejthettem volna az őt követő árgus szempárok és éles nyelvek elől. Ám ezt a hibát már semmilyen kiigazítás nem hozza helyre, vezeklés vagy bűntudat nem forgatja vissza az idő kerekét. Időpontot adok hát, telefonszámommal egészítve ki - ennyit tehetek, hiába mardos belülről a többet akarás.

*
- Bújj be!-*szólok ki, mivel épp tele a kezem, az előző ülésem némileg elhúzódott. A kartotékos szekrénybe süllyesztem a friss jegyzetekkel bővült aktákat, gondosan bezárva, mielőtt az ajtó felé fordulnék. Tekintetem Beliánét keresi, kedves mosollyal köszöntve.*- Pont időre. Innál valamit?-általában ezzel kezdem, s az itt töltött évek során egész jól felszerelkeztem már teákkal, kávéval, forró csokival, hogy a bögregyűjteményemről ne is beszéljünk.
Nem lenne szabad nekem ürügyet adni rá, hogy minden utamba akadó cuki csuprot hazahozhassak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Teljesen elbizonytalanodott. Amennyire eldöntötte, hogy megy és időt kért, úgy vált benne megint minden egy hatalmas kérdéssé, kell-e, szükséges-e, vagy…? Mindig elűzte, mindig arra jutott, hogy csak azt kell megnézni, mi történt akkor, amikor nem élt vele. Mi lett abból, aki elment egy nyaralásra és megtámadták. Mi lett abból, akinek annak idején semmi gondja nem volt, mert minden könnyedén ment, hogy aztán, amikor a jelenben valami történik, alig tudja kezelni vagy nehézkesen. Akinek, eleinte az ismerkedés is nehéz volt, pedig tudja, hogy könnyen vette, könnyen ment és most… most már könnyebb, de ehhez nem egy hónap kellett. Évek. És ezen van a hangsúly. Semmi sem a legjobb, van egy alap, aki vidám és szerethető, de mögötte ott a szorongás, a félelem, minden, amit ez a támadás a felszínre lökött, álmaiba invesztált. Amelytől most megint bizonytalan egy ajtóval szemben, hát még aki mögötte van. Pedig, felfigyelt arra, hogy megadta telefonszámát annak esetére talán, ha valami azonnali kellene, de itt még nem tartanak. Nem tudja, valaha fognak-e, ennek kell időt adni. Nagy levegő.
Bebújt, ahogy kéri, remegő ujjaival nyomja le a kilincset, majd már bent is van, halk kattanással csukódik be mögötte az ajtó. Kissé riadt kékjeivel keresi meg Riley sziluettjét, majd végül arcát és egyelőre az ajtótól nem messze áll meg.
- Jó napot – biccent felé, táskájának szíját babrálva lépked előre, majd kérdésére pillant el a kis készlet felé. Legszívesebben alkoholt mondana, mert úgy néz ki, eddig az az egyetlen, amely teljesen fel bírja oldani a nyelvét és lényét, de részegnek sem szeret lenni, nem is lenne idevaló, így végül bólint.
- Kávét szeretnék. Tej nélkül, két cukorral – azzal legalább már kényelmesebben érzi magát, csendben szemléli a rendelőt is, amelytől feszeng és amely sok dolgot húz fel benne. Talán túl mélyről is. Hol kellene majd kezdeni? Hol ér majd véget? Meddig tart? Mit kellene mondania? Mert lehet annyi minden van, hogy talán megijesztené a másikat.
- Hova ülhetek? – teljes tanácstalanság, felőle ácsoroghat is, ismeri ő a filmes, fekvős klisét, de arra most képtelen lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Összébb húzom magamon a mustársárga kardigánt, ahogy a csoportokba verődött diákokat kerülgetem a folyosón. Hűvös van, hiszen hirtelen váltással csöppentünk a nyárból a hideg őszbe, mégis inkább azt érzem, hogy a hideg helyett valami mást szeretnék távol tartani magamtól.
Valami elromlott bennem. Vagy valószínűbb az, hogy valami mindig is romlott volt, csak sosem tudott megjavulni? Őszintén fogalmam sincs. A múlt tanévnek változásokat kellett volna hoznia. És ha jól belegondolok... végülis hozott is. Csak nem olyanokat, amire számítottam.
Felhúzott lábakkal, hátamat a falnak vetve ülök az Eridon toronybeli szobámban. A hajókabinra emlékeztető terem üres, csak az én torkomból feltörő zihálást verik vissza a falak. A hevesen verő szívem rendezetlen dobbanásai a fülemnek kész hangrobbanásokkal érnek fel, amin a fülemre tapasztott kezek sem segítenek. A számban egyszerre keveredik a veríték és a könnyek sós íze. Nem vagyok jól. Nyomást érzek a mellkasomban, és attól félek, hogy pillanatokon belül elveszítem az eszméletemet. De nem. Az izmaim feszültsége pár perc múlva alábbhagy, érzem, ahogy a testem elernyed az előbbi állapothoz képest, és a szívem is majdhogynem újra normális tempóban működik tovább. Elmúlt. Még néhány pillanatig csukott szemmel, a fejemet a falnak döntve pihegek, majd amikor már készen állok rá, végre kinyitom a szememet. Haragosan leborítom a tankönyveket az ágyamról, és elnyúlok a takaró alatt.
Bizonytalan lépésekkel közelítem meg a rendelő ajtaját. Még nem jártam odabent, de a korábbi tapasztalataim alapján azért van némi fogalmam arról, hogy mire számíthatok. És ha minden igaz, mostantól gyakori vendég leszek errefelé.
Óvatos mozdulattal nyomom le a váróterem kilincsét, be-bekukkantva mielőtt teljesen be is lépnék. Nagy kő esik le a szívemről, amikor rájövök: a váróban most nincs senki. Időpontra jöttem, talán ezért van szerencsém. Halkan becsukom magam után az ajtót, és újból végigpillantok a termen, most már kicsit elidőzve a látványon. A váróterem a meleg sárga színeivel egészen nyugtató hatást kelt, ami minden bizonnyal szándékos. Az alsó ajkamat kissé beharapva foglalok helyet a kanapén, és várakozva pislogok hol az egyik, hol a másik ajtó felé, végül mégiscsak leköti a figyelmemet a kanapé aljában létrehozott kis polcrendszer. A két lábam közé hajolva, fejjel lefelé olvasgatom a könyvcímeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Most, hogy végre kiszabadult a szülei otthonából sokkal többet tud foglalkozni az őt ért átokkal és azzal a faluval, ami már vagy egy éve tartja lázban az átoktörő és ereklyekutató társadalmat. Azóta elég sok minden derült ki róla, hogy megtörtént Ákossal az életét teljesen felfordító eset. Szíve szerint már a kórházban foglalkozott volna a kehellyel, de szigorúan el volt tiltva az ügytől, még Tihamér sem volt hajlandó beszélni vele semmiről sem, ami az ásatással kapcsolatos. Egyedül azok az aljas, hátulról támadó legilimentor pszichológus volt hajlandó felhozni a témát, de az a férfi is inkább csak Ákos érzésein keresztül kívánta megközelíteni a dolgot. Csoda, hogy olyan dühös volt? Senki nem akarta megérteni, miközben mindenki azt mondta neki, hogy értik és tudják, hogy mit érez meg min megy át. Talán egyedül a főnöke értette meg valamennyire, hiszen őt érte már átokcsapás egy bő évtizeddel korábban, bár az ő karrierje nem tört bele, mert az egyiptomi átkok hiába erősek, nagyon jól sikerült őket mára kiismerni.
A minisztériumban tett legutóbbi látogatása során a főnöke úgy gondolta, hogy most már belenézhet, hogy az elmúlt három-négy hónapban mit sikerült kideríteniük az átokról és a helyről. A kelyhen már nem sok mindent sikerült kimutatniuk, hiszen az átok átszállt Ákosra, amikor meg akarta törni azt, amit ő kis rontásnak vélt, viszont ettől függetlenül viszonylag sok mindent találtak rövid idő alatt, hirtelen gyorsult fel a munka.
A fiatal férfi gondterhelten ül a mappa fölött a tanáriban. Tegnap küldték neki át az anyagot, sokáig foglalkozott vele az éjjel, de nem ért még a végére, noha nem túlzottan hosszú az egész, körülbelül 30-40 oldal lehet. Nem szeretne egyetlen betűt sem eltéveszteni, nem akarja, hogy egyetlen dolgon is átsuhanjon a figyelme. Elég jól begyakorolt mozdulattal, a bal kezével húz elő a dossziéból egy mugli múzeumból fotózott fényképet, amin egy nagyon nehezen olvasható kőtömb áll. A hozzácsatolt jegyzet tanulsága szerint ezt már digitálisan restaurálták, lelőhelye néhány kilométernyire található a hegytől, amelynek a tetején megtörtént az… eset.  Nyakát lassan nyújtja előre, szemeivel finoman hunyorogva próbálja kivenni, hogy mit ír a latin szöveg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Nem mondható különösen tájékozottnak, már ami a tanári kar többi tagját illeti, azonban hallott egy különös pletykát Kállay Ákosról, miszerint egy átok vagy rontás - a forrás nem volt túl megbízható - okán igen súlyos sérüléseket szenvedett, melyeknek következményeit még ma is nyögi és vélhetően ez így marad élete végéig. Bár nem szeret ilyesmit tenni, mégis fogta magát és nyomozásba kezdett, hogy minden fellelhető tanulmányt és cikket elolvashasson arról a balesetről, melynek szerencsétlen következményeként a férfi nem átoktörő többé a minisztérium berkein belül. Merthogy a nőnek meggyőződése, hogy nem épp egy tanodai karrierre vágyott, mikor tanulmányait megkezdte, s mogorvasága sem alaptulajdonság, csupán tünet, melyet lehet kezelni, ám a problémát nem szünteti meg. Aranyszabály, hogy akkor tudhatod meg a legtöbbet valakiről, ha Őt magát kérdezed, így amikor úgy érezte, hogy a források nem tudnak neki újat mondani, akkor hetykén megvonva vállát elhatározta, hogy az események főszereplőjét interjúvolja meg arról, mi is történt valójában.
Noha látja, hogy épp nagy olvasásban van és a világért sem akarná zavarni, keresve sem találhatna jobb lehetőséget a mai napnál, amikor az oktatók többsége órán van, vagy szorgalmikat javít. Stressztől és görcstől mentesen lép Ákos asztalához, hogy megállva előtte kedvesen elmosolyodjon annak ellenére is, hogy alanyának figyelme egészen máshová koncentrálódik, s a legkevésbé sem szerény személyére.
- Ne haragudj a zavarásért, a végzős bálon már összefutottunk, de ha volna rám pár perced, azt elrabolnám - hangja is ugyanolyan türelmes és megnyugtató, mint egész lénye és kisugárzása. Természetesen kivárja a sorát, míg elnyeri Kállay megtisztelő figyelmét, s csak ekkor határoz úgy, hogy belekezd mondandójába, egyelőre szigorúan rövidre fogva. - Szakmai ártalom lehet, de nagyon érdekesnek találtam a téged ért balesettel kapcsolatos cikkeket és érdekelne az átok eredete. Esetleg tudunk erről beszélni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Hazudna, ha azt mondaná, hogy valaha egyszer is átfutott a fején a tanári pálya – már ami a középiskolát illeti. Az akadémiai pályával az egyetem alatt is többször kacérkodott, aztán amikor a terepre került, akkor elfelejtette az egészet. Most pedig újból felmerült benne, noha nem azért, mert annyira érdekelte a jövő átoktörőinek kiképzése, hanem hogy a tudományos karrier által közelebb tudjon kerülni a válaszhoz. Valaki ebből szép kis summát fog benyelni, hogy ha ez tényleg egy új és ismeretlen átoktípus, amit egy eddig ismeretlen varázsló népcsoport alkalmazott, nem pedig egy egyénileg létrehozott nagy erejű átok. Bár azt is szereti a tudomány, ha az ilyeneket megfejti valaki. Akkor meg már miért ne ő legyen az, ha ő szenvedte el, nem igaz?
Viszont ahhoz kicsi a Bagolykő kapacitása, hogy ő innen nyomozgasson, ráadásul az is valami, hogy ezt az állást elvállalhatta. Az AMS valószínűleg elutasította volna a jelentkezését a mostani állapotában, hiszen nem árt, ha az átoktörő doktorandusz magabiztosan… nos… tör átkot. Az az egy eléggé alap skill. Egyelőre innen kell megtennie, amit tud. Nem a tudományos sikerért és a dicsőségért, hanem a saját magáért. Alsó ajkába harapva koncentrál, hogy kivegye, amit a muglik az állítólagos digitalizációval annyira jól feljavítottak. Sóhajtva megcsóválja a fejét. Nekik sokkal jobb technológiájuk lenne rá, csak el kéne venniük egy éjszakára. Újból előrehajol, hogy jobban lássa a latin szöveget, ami előtt az egyik képen még plexi is van. Hogy ilyen szar képet ki csatolna? Rejtély. Direkt szopatják ezek ilyen fotókkal?
Ekkor ismerős hang üti meg a fülét, amihez hirtelen nem tud arcot kötni. Automatikusan odafordul, kissé megdöbben a nő közvetlenségén és egyenességén. Összességében sokkal többre értékeli, mint azokat a kérdéseket, amik úgy kezdődnek, hogy ’de miért remegsz?’, mi történt a…’ ’mi volt a … tudod hol…’. Nem merik kimondani előtte. – Persze...persze. – Kartávolságban van neki a mellette ülő kolléga széke, aki jelenleg éppen órát tart, úgyhogy egy viszonylag ügyes mozdulattal – nem esik le, de nem sok kell hozzá – kinyúl érte és Sarah mellé húzza, hogy kényelmes, beszélgető távolságba kerüljenek. – Nos… - Köszörüli meg a torkát bizonytalanul. – Ez itt az összes anyagom az asztalon, amim van. – Magyarázza bal tenyerével jelentőségteljesen nyomva rajtuk egyet. – Most azon vizsgálódunk… vizsgálódnak… - Javítja ki gúnyosan, keserű lemondással a hangjában. – Hogy pontosan milyen népcsoport is élt ott, akkor többet fogunk tudni. Az nagyon izgalmas lenne, ha egy teljesen új átokcsaládot találnánk… - Hangjában eltökéltség és tudásvágy ég. Nagyon tudni akarja, hogy mi a fene tette taccsra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Minden erejével a tanári szoba felé igyekszik, mert biztos benne, hogy ott talál egy olyan embert, aki majd segít neki. Hogy miben? Az egyik felsős megelégelte, hogy folyton "menőzik" az akrobatika és repülő tudásával - pedig csak ártatlanul gyakorol, mint mindig -, ezért úgy döntött, hogy megkínálja egy csinos kis átokkal. Ha elhibázta volna, most nem írnám ezeket a sorokat, azonban a varázslat célt ért, ennek következménye pedig az, hogy Layla teljes mértékben elvesztette egyensúlyérzékét. Persze járni tud, de amint meglökik és kibillen a biztos talaj adta tartásából, rögtön dől és nincs az a mágia, ami képes lenne két lábon tartani.
Hogy miképp tette meg a tanárihoz vezető utat, arról ne is beszéljünk: kapaszkodott a lépcsőkorlátokban, mintha az életébe tette volna, illetve igyekezett a fal mellett sétálni, ezzel is elérni, hogy kisebb eséllyel essen orra. Hallotta, ahogy nevetnek rajta a háta mögött, azonban úgy döntött, hogy nem hajlandó sírni, nem adja meg ezt az örömet az Őt piszkálóknak, így amennyire lehetősége van rá, igyekszik hősiesen viselni az eredményt. Egyébiránt tudja, hogy Kállay professzor úr tudna neki segíteni, azonban mogorva ember hírében áll, így némileg tart is attól, hogy elutasítja és máshoz irányítja. Mégsem teheti meg, hogy az ebből fakadó félelmének behódolva így maradjon, mert a versenye közeledik, egyébként pedig ön- és közveszélyes jelen állapotában. Így is sikerült nagyon csúnyán beütnie a jobb könyökét, amikor nem tudta megfelelően tompítani az esését. Ahogy közeledik, egyre jobban érzi, hogy sírva fog fakadni.
Épp ki akarna kerülni valakit, mikor szándékosan vagy sem, de nekiütköznek, ő pedig hogy-hogy nem elveszti egyensúlyát és összeesik a tanári ajtaja előtt. Ezzel még nem is lenne probléma, csakhogy mindenki végignézi, ráadásul a fejetlenség folyosóján történik az eset. Szipogni kezd és érzi, hogy eltörik a mécses, amikor felpillant és kit látnak szemei? Kállay Ákost. Ez az a pont, ahol kitör belőle a sírás. Segítség!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Nem véletlenül nem akart soha tanár lenni egy középiskolában. Diákként végül is szeretetett idejárni, jó volt a társaság, elszórakozott a többiekkel a klubhelyiségben, jól főztek, meleg volt, kapott kényelmes ágyat. Nem volt oka igazán panaszra – persze a bájitaltannal neki is meggyűlt a baja, mint oly sok diáknak, akik Felagundnál kényszerültek tanulni. Neki akár az átoktöréses, akár az aurori (nem) tervek miatt muszáj volt tanulnia, hogy később meglegyenek a megfelelő alapjai.
De tanárként… egészen más tészta ez a hely. Maga sem gondolta volna, hogy valaha nehézségként fogja megélni Ákos, aki mindig szórakoztatta a többieket a klubhelyiségben, azt, hogy kiálljon és beszéljen valamiről, ami egyébként még érdekli és szereti is. Mert hiába történt meg az a bizonyos eset, azon a ponton már sikerült túllendülnie, amikor gyűlölte az egészet. Összességében nem értékeli túl rossznak az órát, amiről éppen siet vissza a tanáriba, végül is a fiatalok érdeklődtek, a jelenlétük elviselhető volt… a maguk módján. Azért reméli, hogy a vele történtek nem fogja a többséget elriasztani az átoktörői hivatástól, mert ugyan sokakat érdekel nagyon ez a terület, de igazán csak kevesek lesznek alkalmasak elviselni az ezzel járó nyomást.
Már éppen lépne be a tanáriba, amikor valaki takarásából kikerülve nagyon különös jelenségre lesz figyelmes. Az egyik fiatal lányt találja a földön összeroskadva, sírva, a körülötte lévők meg leginkább az órájukra sietnek, éppen csak át nem lépnek fölötte. Az ajtót visszahajtva, egy-két trógert kerülgetve próbál a lány közelébe férkőzni. – Úúúgy, legyünk érzéketlen tulkok! – Kissé emelt, élesebb hangon tereli odébb a diákságot. Annyira nem érdeklik a tinidrámák, reméli, hogy nem arról van szó, hogy a leányzó rendszeresen a földön sírja ki magát és mindenki ismeri már. De ha már tanár vagy mi, akkor megkérdezi. – Mi történt? – Lép oda a szőke navinés arcát vizsgálva. Szerencsére nem az ő óráján volt, ez már jó jel, ha nem azért bőg. – Miért sír? – Kérdi maga is leguggolva a leányzó mellé, bár ebből neki sem lesz túl könnyű felállnia. Mintha furán állna a lába, talán kiment a bokája?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Világ életében hozzászokott ahhoz, hogy a versenytársai megjegyzéseket tesznek rá, esetleg kigúnyolják, egyikük megpróbálta az akkori fellépőruháját is tönkretenni, bár ott időben visszaértek az öltözőbe. Mégis, ez a fajta rosszindulat és gonoszság, amit most ellene elkövettek, szinte felfoghatatlan, hiszen épp azt vették el tőle, amit a legnagyobb becsben tart. Drámai? Sokkoló? Túlzó? Nem kizárt, azonban akkor, mikor az életedet egy olyan sportra teszed fel, ami kristálytisztán az egyensúlyra épül... Nem meglepő, hogy kétségbeesel, mikor ezt elveszik tőled.
Arcán könnyek patakzanak, ahogy felpillant Ákosra, aki hamarosan le is guggol mellé. Nem néz végig rajta, mert a könnyein keresztül egyébként is homályosan lát, így felsőjének ujjával igyekszik élesíteni a képet.
- Valaki... rá-rá-rám küldött egy á-átkot - hüppögve és szipogva tud csak beszélni, s mivel sejti, hogy ez önmagában igencsak kevés indok arra, hogy valaki bömbölve rogyjon össze a tanári ajtaja előtt, így megpróbálja összeszedni magát, hogy folytassa. Csak előtte szipog még egyet. - E-elvesztettem az egyensúlyomat... Nem tudok... járni se - nem igazán világos, hogy ez miért függne össze, de mivel Kállay prof tanult ember, bizonyára leesik majd neki a tantusz, miszerint erre az angyali leányzóra egy igen csúnya és gonosz átkot szórtak, amit nem igazán tudja, hogyan törjön meg. Fordítok: segítségre van szüksége.
- Tudom, hogy már nagylány vagyok, de hogy fogok egyensúly nélkül seprűakrobatika VB-re menni? - ismét keserves sírásban tör ki és arcát pulcsijának ujjaiba temeti. Bár feltételezhetően Ákos nem jár ilyen rendezvényekre, a legtöbben azért hallhattak már a seprűakrobatikáról, az pedig az egész tanodában tudott, hogy két nagyobb név is jár a sportág képviselői közül a kastélyba. Na hát ezért ekkora tragédia mindezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A tanulóévei alatt általában azok között a diákok között volt, akik mindig jelen voltak, ha bármi gond volt – no nem azért, mert ők okozták, hanem mert egyből mentek segédkezni, fontoskodni. Jó, néha ők is okoztak problémát, elvégre egy csapat tini eridonos fiú voltak, akik nagyon vagánynak érezték magukat. De a lelki dolgokkal akkor sem foglalkozott annyira, inkább csak amolyan logisztikai problémamegoldó emberke volt, esetleg segített befenyíteni másokat, igaz, nem egy kétméteres állat, akitől félni kell, most is 180 centi lehet. A munkahelyén is elég jól kezelte a problémákat – amíg azok nem a kollégák magánélete körül forogtak.
Azóta pedig sok víz folyt le a Dunán, lehetne azt mondani, hogy azok miatt a dolgok miatt, amiken ő is átment és átmegy lelkileg fogékonyabb lett mások problémáira, azonban ezt kifejezni nem igazán tudja, hiszen a saját érzéseit is jó mélyre igyekszik eltemetni.
Kissé ügyetlenül egyensúlyozva hallgatja a lányt. Nem volt éppen a legbölcsebb dolog ez a póz, de azért megmarad. – Egy átkot? Hm… – Nem száll szakmai vitába Laylával, hogy ez inkább csak egy rontás lesz és örüljön, hogy nem kapott telibe egy átkot. – Nyugodjon meg, jó? – Kéri határozott hangon, bár odabent egy kicsit bizonytalan. Szerencsére most nem remeg annyira a keze, hogy ne tudná végrehajtani az ellenvarázslatot, azonban így is benne van a hibalehetőség, az meg milyen ciki. Attól is tart egy kicsit, hogy nehogy ártó módon süljön el a bénázása, azonban a büszkesége már nem engedi, hogy más csinálja.
Először kissé értetlenül néz, hogy milyen nagylány meg seprűakrobatika VB, aztán leesik neki, hogy a szőke navinés valószínűleg versenyző lehet. – Nyugodjon meg, tudok segíteni. – Ismétli meg, ezúttal már kevésbé határozottan, inkább némi feszültséggel a hangjában. Nem nagyon tud mit kezdeni a síró nőkkel, zavarja a helyzet.  – Inkább az lesz a problémás, hogy elkapjuk az elkövetőt. Merre történt az eset? – Kérdi a lány szemébe nézve. Nem szórunk rontásokat meg ártásokat meg átkokat az iskola folyosóján, tenni fog róla, hogy elkapják az ilyen kölyköt. Hívja ki párbajra, ha problémája van. – Mindjárt becsengetnek és elt…megy a tömeg, leveszem a rontást. – Nagyon zavarja, hogy ezen az eleve kaotikus folyosón folyamatosan itt járkálnak körülöttük, attól fél, hogy megzavarják a koncentrációban, ne adj Isten még meglöki valamelyik hülye gyerek a kezét. Jobb lesz, ha eltakarodnak. Lassan a tanárok is szállingózni fognak, jobb lesz, ha siet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Tudom, hogy talán kicsit aljasnak tartanának érte, de ma próbáltam a lehető legkevésbé fenyegető külsőt ölteni - se smink, se konty, még magassarkú sincs rajtam, így jóval kirívóbb, milyen fiatal is vagyok. Mégis, még így is azt látom, hogy Belián gyakorlatilag úgy tapad a küszöb-kilincs kettőséhez, mintha megmágnesezték volna. Bátorító mosolyt dobok felé, összekulcsolva magam előtt a kezem, hogy ne érezze kötelezőnek a kézfogást. Testtartásom és mozdulataim is azt sugallják, nem sietünk sehová.
Kávé, bólogatok pár aprót. Pompás, az mindig van lefőzve és Seth volt olyan kedves, hogy megbűvölte a masinámat, hogy melegen is tartsa, amíg ki nem töltöm. Csuprokat szedek hát elő, némi mélázás után két összeillőt választva.*
- Mmmáris hozom,-*nyújtózom a csatos üveg után - na igen, ezt férfiként egy fokkal jobban elérem - hogy aztán kimérjem a két kanálnyit és elkeverjem. A sajátomba semmit sem teszek, így aztán nem fenyeget, hogy összekeverném az egyébként hasonló, éjszakai és-mintás bögrét. A kérdésre már kezemben az italokkal válaszolok.
- Ahova szeretnél. Az az én székem,-*intek a mindenhonnan és mindig kirívó fotel felé fejemmel, így vendégeim mindig eldönthetik, milyen közel szeretnének letelepedni. Csak akkor indulok el, amikor Belián már kiválasztotta a neki kényelmes ülőhelyet, hogy kezébe adhassam a kávét. Utána továbbsasszézok a székem felé, reflexszerűen lesimítva szoknyámat, hogy ne legyen csupa ránc, miközben elhelyezkedem. Érdeklődve figyelem, ahogy a rendelő erdő formáját ölti fel - az ülőalkalmatosságok pedig valamiféle tisztáson helyezkednek el, ha jól értem. Arcom felvillanyozódik és lerúgom a cipőmet, hogy talpam a puha fűbe eresszem. Néha elfelejtem, milyen részletes tud lenni az illúzióbűbáj, talán mert keveseknél bukkannak fel kültéri helyszínek.*
- Így tényleg jobb,-*mosolygok aztán a fiúra fel, s mielőtt még fejest ugranánk bármibe, megteszem a szokásos disclamer-t.*- Ha úgy érzed, férfi alakban jobban vagy szívesebben dolgoznál velem, csak egy szavadba kerül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Hüppögve próbál eleget tenni a kérésnek, miszerint nyugodjon meg, de belátható, hogy ez esetében nem kimondottan könnyű feladat. Lelki szemei előtt örökre ilyen esetlen, egyensúlytalan marad, aki kel és fekszik, majd közröhej tárgyává válik, ez a kép pedig annyira beleégett elméjébe, hogy képes volna olyan hangosan sírni, hogy az egész kastély remegjen belé.
- A folyosón, egyszer csak hátba találtak az átokkal, de én nem akarom, hogy meg legyen büntetve, aki csinálta, mert megint bosszút fog állni - kétségbeesetten tágulnak ki pupillái, ahogyan szemei is egyik pillanatról a másik váltanak kölyökkutyás kérlelőre. Pontosan jól tudja, ha most megkeresik, ne adja Merlin meg is találják, aki ezt tette, akkor megbüntetik, ezért pedig Layla lesz a hibás. Fogalma sincs, ki lehetett az orv támadó, de annyi bizonyos, hogy sikerült kiszúrni a navinéssel, nem is kicsit.
A mondatkezdetre a férfira emeli a tekintetét és, bár korához képes jóval ártatlanabb és naivabb, még neki sem nehéz kitalálnia, hogy a szó, melyet Ákos keresett, az "eltakarodnak". Egy másik helyzetben ezen megrökönyödne, de a vészhelyzet most valós, ráadásul ő is ugyanerre gondolt, még ha nem is mondta ki.
- Nagyon szépen köszönöm. Tessék mondani, hogy mit csináljak és akkor én azt úgy fogom csinálni - még kicsit szipog és a szemét törölgeti, de legalább már nem sír keservesen. Édes arcocskáján így is teljesen jól látszik, hogy pillanatokkal korábban még könnyek áztatták, ahogyan szemei is árulkodóak. Nem baj, a segítség ténye már eleve ad egyfajta megnyugvást, noha kétség sem férhet ahhoz, hogy akkor lesz csak igazán elemében és nyugalmának csúcsán, ha tényleg megszabadul ettől az átoktól. Vagy rontástól? Végül is neki mindegy, amíg Ákos tudja a dolgát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Apja akarata volt. A végrendeletébe is belevette. Halála után számtalanszor elolvasta. Fejből, álmából felkeltve is tudja idézni. "Drága Asztridom, az az utolsó kívánságom, hogy fejezd be a tanulmányaidat, amiket miattam abbahagytál. Ápoltál engem és feladtad értem az életed. Azt szeretném, hogy amikor én már nem leszek te azzá válnál, akivé a sors szánt. Büszke vagyok rád. Mindig is az voltam és nagyon szeretlek. Hiszem, hogy nem hiába kaptad Istentől a csodás adományodat ezért azt kérem élj vele és ne hagyd veszendőbe menni." Nem volt ereje megtenni. Nem tudott visszatérni eddig. Talán most is bele fog bukni, hiszen a hangszerét sem tudja a kezébe venni. Mégsem tagadhatja meg apja utolsó óhaját. Nem teheti. Ezért sok álmatlan éjszakát töltve gondolkozással jutott el oda, hogy időpontot kérjen a tanoda igazgatójához. Sok éve már, hogy az utolsó mestertanonci éve közepén kilépett az iskola kapuján. Ma mégis remegő gyomorral és tagokkal sétál befelé. Megrohanják az emlékek. Bárhová néz a múlt egy-egy eleven jelenetét látja. Nem bírja ezt a nyomást elviselni. Feljebb hangosítja a fülhallgatójából áradó zenét. Kizárja a külvilágot. Egyenesen az irodáig megy és csak ott veszi ki a füléből és süllyeszti apja régi kabátjának zsebébe. A titkárnő nem faggatja. Időpontja van. Várják. Kopog. Mély levegőt vesz. Belép. - Jó napot kívánok - köszön halkan de érthetően és kezeit maga előtt összefogva áll meg az ajtótól nem messze. Testtartásán látszik, hogy zaklatott. Szemeit kezein tartja és nem néz körül csak vár és próbálja összerendezni a gondolatait. Hozott egy jelentkezési lapot. Elhozta a régi papírjait. Fél, hogy már túlkoros a maga harminc évével. Tenyere izzadni kezd ettől a rémképtől. Meg szeretné próbálni, de ahhoz kicsit meg kell nyílnia. Ez még jobban frusztrálja. Nem kezeli jól az ilyen helyzeteket. Ez nem jegykiadás. Itt nincs sem üzletszabályzat sem díjszabás amire támaszkodhat, amiből érvelhet. Nincs egyenruha sem, ami pajzsként védené. Neki magának kell elérnie, hogy visszajöhessen ennyi idősen befejezni az utolsó évet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

A székemben hintázva olvasgatok pár hű-de-fontos papírt, amit alá kell írjak. Az irodavezetőm nyomta a kezembe már megint. Hát minek tartok én egy igazgató-helyettest meg őt, ha aztán nekem is van még mit csinálni? Teljesen felháborító.
Kopognak. Hála a jószakállú Merlinnek! Előre dőlök a székkel, szinte majdnem az asztalra borulok. Aztán nyögöm, hogy szabad. Az órára nézek. Ja tényleg, jön most valaki. Hogy ki meg miért, azt már elfelejtettem. Felkelek a székből.
- Jó napot - biccentek a belépő hölgyeménynek, aztán igazából csak várok, megemelt szemöldökkel. Várom, hogy elárulja, ki ő, mi ő, mit szeretne. Biztosan tudnom kéne, dehát minden nap van pár megbeszélésem meg ügyem. Fel szoktam készülni valamennyire, de kell a kezdőlökés. Ha kibök valamit, már képben leszek. Gondolom. Valami rémlik arról, hogy esetleg volt már itt hallgató nálunk és szeretne visszajönni. Az ő lenne? Na mindegy, nem találgatok, majd kiderül. De addig hellyel sem kínálgatom. Hiszen, ha nem ő az, akkor lehet, nem is akar itt velem cseverészni. Csak mond valamit és elszelel. Vagy átad nekem valami dokumentumokat. Kapaszkodik egy-kettőbe, úgy látom. Meg az életébe is kapaszkodik. Mintha büntetőmunkára jött volna. Ki tudja, lehet, az lesz a vége. Ha diák most nálunk, ha nem. Egyenlőség van itt, kérem. Bárkinek adok büntetőmunkát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Zavarba ejtő csönd ereszkedik a helységre. Úgy tűnik egyikük sem a szavak embere és az igazgató nem könnyíti meg a dolgát azzal, hogy kérdezzen tőle a visszaköszönés után. Így csak nézik egymást pár pillanatig. - Ezeket szeretném leadni - rebben meg Asztrid tengerkék, riadt őz tekintete. Összeszedi magát és odalépve a férfihez átnyújtja neki a két papírlapot. Bárcsak dalban mondhatná el, hogy mit szeretne. De nem nyúl a hangszeréhez. Nem teheti. Ezt is beleírta a jelentkezésbe. Kérvényezte, hogy gyakorlati oktatás helyett csak elméletet tanulva fejezhesse be azt a félévet amit kihagyott. Pár hónap és a záróvizsgák. Ennyi hiányzott akkor és hiányzik most. - Szeretném befejezni a félbe maradt utolsó mesterképzési évemet - szólal meg mégis. Az illem is úgy diktálja, hogy ne csak odaadja az iratokat, hanem fűzzön hozzájuk pár szót. Jól nevelt nő lévén így kell cselekednie. Még akkor is, ha az ilyen jellegű beszélgetésektől izzadni kezd a tenyere és a hangja is vibrálni kezd zavarától. Gyomra reszketni kezd. Mi lesz, ha nem engedélyezi az igazgató a dolgot? Mi lesz, ha zenélnie kell? Mi lesz ha az egész évet pótolnia kell? Akkor biztosan nem kerülheti el, hogy hegedülnie kelljen. De valahogyan muszáj. Nem tud hozzáérni hangszeréhez. Képtelen rá az emlékei miatt. Megérti vajon ezt az igazgató? Vagy választás elé állítja? A megannyi kérdés szinte megsiketíti. Alig hall bármit saját hangján kívül, ami a fejében folyamatosan mantrázza félelmeit. Ha nem fogná össze ismét maga előtt kezeit azok remegnének. Szokatlan ez a helyzet. Vagy ő lett ilyen gyenge az elmúlt évek során? Egy újabb kérdés amire tudja a választ, de nem meri kimondani. Ha valaki éveken át ápolja a szinte magatehetetlen apját kizökken az életből. Ez van vele is és hiába halt meg szeretett apja ő még mindig ugyanabban a világban próbál élni. Tudja, hogy értelmetlen. De nem érez erőt magában, hogy másként tegyen. Már ez a lépés is hatalmas megerőltetés számára, hogy most eljött ide egykori iskolájába. Ahonnan, ha nem pozitív válasszal távozhat még jobban csalódik magában. Ennyire sem lenne képes? Így megnyomorodott a rá hárult teher alatt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Kínos pillantásokat vetve nézegeti a navinést, nem igen tudja, hogy mit mondjon még. Szerencsére rémisztőbbnek látszik a rontás, mint amilyen veszélyt valójában rejt, ő pedig képes megtörni – legalábbis reméli. Amit mondott, megmondta, az meg nem az ő stílusa, hogy nekiálljon babusgatni a lányt. Talán valamikor régen megtette volna, mert tudta, hogy ez lenne az emberséges, de most nem tudja már annyira meghatni. Pedig átérezhetné más rémületét, még ha nincs is nagy alapja. Mikor lett Kállay Ákosból ekkora suttyó, hogy nem érdeklik a könnyek?
Jobbját a combjára csúsztatja, hogy leellenőrizze mennyire remeg. Nem jó, de egy ellenrontás még belefér. Roppant kínos lenne, ha a nagy átoktörő, az átoktörés tanár, az átkok nagy mestere egy kis rontást nem tudna megtörni, nem igaz? Tán fel is mondana szégyenében, bár azt a minisztériumi melót akkor sem vállalná el, amit az apja szerzett. Menne a kocsmába. Dolgozni. Szigorúan. Dolgozni.
- De miért szórják itt az emberek a rontásokat? Nincs fegyelem? – Kérdi szemöldökét felvonva. Azt gondolná az ember, hogy ahol egy auror az igazgató, ott olyan kőkemény fegyelem van, hogy a diákok pisszenni sem mernek. Ha az ő apja lenne itt a vezető, szinte katonás sorban menetelnének a folyosón, nem rontásokat meg ártásokat szórnának egymásra. – Ha elég keményen járunk el, a Bűbájtanhoz is alig lesz kedve utána. – Lehetséges, hogy szigorúan nevelték és ezt átülteti a tanári dolgaiba, de inkább csak a szája nagy. Egyébként pánikol ettől az egész tanítástól, a keménykedés pedig egy jó eszköz a leplezésre. Ha be vannak fenyítve, akkor könnyebb velük. Tűnhet erős iróniának, amit mondott és kiváló póker arcnak, de akár veheti teljesen komolyan is a lány. Még Ákos maga sem tudja eldönteni, hogy hogyan értette, teljesen kifejezéstelen arccal jelentette ki.
Beszélgetésük közben a folyosón apránként kiürült, már csak pár lézengő csirkefogó járt arra, akik eléggé messze mentek tőlük, a tanárok pedig még épp nem iparkodtak órára. Nincs ki előtt égni a remegő kezével, remélhetőleg Layla nem fogja terjeszteni a látottakat. – Menni fog. Csak maradjon egy helyben. – Mondja a lánynak enyhén remegő kezével előhúzva a pálcát. Most lehetséges, hogy tényleg ráfér a lányra a nyugtatás, ha a férfi határozottsága nem elég, mindenesetre annak örül, hogy már nem bőg úgy. Pálcájával először balra suhint, majd felhúzza függőlegesen és koppint egyet a lány lába fölött. Halkan kimondja az ellenrontást, pont azt, amit akkor nonverbálisan használt, amikor visszaütött az átok. Most inkább nem próbálkozik nonverbális varázslással, nem biztos, hogy menne neki. A pálcájából fény tör elő, ami egy pillant alatt elvesz a lány nadrágja alatt. Az egyensúlyzavarnak ennyitől meg kell szűnnie. – Nos? – Kérdi fejét oldalra biccentve, pálcáját gyorsan leengedve, hogy ne látszódjon a tremor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Jaj én tökre a szavak embere vagyok meg a mindenek embere, de csak azért, mert valaki a szavak meg a minden embere, nem kell mindig szavakat meg mindeneket használni. Ez arra nem vonatkozik, aki betoppan egy szobába, mert annak igenis, hogy kell ezeket használnia, hogy tudassa a világgal, ki ő és mit keres itt és egyáltalán. Úgyhogy rajta a sor. Csakhamar fény is derül, világosság gyúl: ő az, aki papírokat szeretne leadni. Ez így mindjárt más!
Könnyedén kikapom a kis kacsókból az írásokat és böngészni kezdem. Na abból viszont már tényleg kiderülnek dolgok, kár, hogy herótom van lassan ettől a sok dokumentum bújástól. Üdítő hát, mikor tovább nyekereg a kis őzike. Fel is emelem tekintetem a reszketeg teremtésre a betűkről. Mármint nem reszket láthatóan, de belül teszi, minden ízében. Egy merő görcs és félelem. Nem nehéz észrevennem rajta.
- Csüccs le, amíg átnézem! - intek pálcámmal az asztalom előtt lévő székhez, ami kijjebb húzódik erre, én meg megyek lehuppanni a sajátomba.
- Meg szolgálja ki magát! - intem oda neki a nagy kínáló tálcát, rajta poharakkal, vízzel, teával, sütőtöklével. Feldobom a lábam az asztalomra és dünnyögve bújom a sorokat, meg aztán az aktáját is magamhoz veszem, ami ott volt ám előttem. Hiszen a titkárnőm készült a találkozóra.
- Bevallom, nem teljesen értem. Minek ez az egész cécó, ha a hangszert meg hagyja pamlagon heverni? Nem vagyok nagyon jártas a melodimágiában, de... azért a zene eléggé együtt jár vele, nem? - tárom szét a kezeimet, hülyét játszva. - Mármint, miért akar valamiről papírt, amire képtelen?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Az igazgató az a fajta ember, akitől egész életében tartott. Violens, határozott és hangos. Meg van ijedve tőle annak ellenére, hogy tudja nem fogja sem megátkozni, sem leharapni a fejét. Nehezen tud magából épkézláb mondatokat kipréselni, pedig Isten a tanúja próbál. Próbál felnőtt nőként viselkedni, aki maga irányítja a saját életét. Nehéz. Nehéz főleg annyi csendes elszigeteltségben töltött év után. Apja ápolásának idején érett nővé és mivel szinte ki sem lépett házuk kapuján így nem érték ingerek, amik megedzhették volna. Riadt tekintetű őzsuta lett belőle, akinek a szíve darabokban van és bolond mert olyasvalakit gyászol, aki a mennyben van. De nem tud más lenni. Nem tud kifordulni önmagából és nem így viselkedni. - Köszönöm - ül le óvatos mozdulattal, de sem az enni sem az innivalóhoz nem nyúl hozzá. kezeit ölébe ejtve kulcsolja össze és szemét lesütve vár csendesen. Nem kell sokáig így tennie mert hamarabb kap egy jogos ám számára felkavaró kérdést. Először nem is tudja mit feleljen. Nem azért mert az értelmi képességei csökkentek lennének, hanem mert amit válaszolni tud az az igazgató szemében lehet nevetséges indok lesz. Minden esetre, mivel azt tanulta az igazság felszabadít kimondja, aztán jöjjön aminek jönnie kell - Ez volt édesapám utolsó kívánsága - ejti ki szomorúan a szavakat és látszik rajta mennyire meg van törve. Nem mond egyebet. Ha ez nem elég indok akkor nem tudja mi volna a megfelelő. Szeretné végigcsinálni. Talán akkor magában is könnyebben le tudná zárni életének azt a nehéz mégis boldognak mondható időszakát. Mert boldog volt. Apja és a zene voltak a mindene. Bár újra kezébe tudná fogni hangszerét, de egyszerűen képtelen rá és nem tudja sikerülni fog-e valaha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Az új tanévvel új tanárok is érkeznek, és az a bevett szokás, hogy ők ne egy-egy új kupacot alkossanak, hanem egy kicsit mindenki új helyre költözik a tanáriba, oly módon, hogy az újak a régiek közé olvadnak. Így esett, hogy nekem is hárommal arrébb lett új asztalom. Tavaly még én is új voltam, idén már vannak nálam újabbak, ami azt jelenti, hogy balomon Matyi foglal helyet, míg jobbomra Szigethy került, vagyis Sankó, ahogy a folyosón hívni szokták. A magas férfi mellett az ember, hiába nőtt átlagosra, mégis kicsinek érzi magát, és olykor elgondolkozik férfi létén is, mert valljuk be, ha valaki egy jó húsz centit ráver a másikra, ráadásul jóval szélesebb vállú is, akkor egészen máshogy látja önnön magát a tükörben. Na mindegy is, most már így alakult, ugyebár.
A lényeg, hogy a pajtás-rendszernek köszönhetően - nem így hívják, ezt csak én mondom rá - Sankó a pajtásom lett, vagyis én vagyok az, aki megmutatja, hogy hova ül majd, mit hol talál, hogyan jut el feltűnésmentesen bizonyos helyekre. Nekem kell bevezetnem a tanári szoba rejtelmeibe, az iskolai rendbe, meg minden ilyen csodába. Tavaly engem Fisher kisasszony vezetett körbe, én ígérem, hogy az információkat hosszabb idő alatt és tömörebb mondatokban fogom majd átadni, azon egyszerű oknál fogva, hogy én nem tudok hat percig egyfolytában beszélni a fénymásolóhoz illő papírok grammban való megkülönböztetéséről. Igen, hat perc, mértem.
Hogy ne érje sokként a reggel, de, hogy engem se nézzen totálisan vénnek, egy kilenc órai időpontot beszéltem meg vele, hogy találkozzunk a tanári folyosóján, és akkor onnan kezdődik a túra. Mivel tavaly már volt itt, helyzeti előnye van, de ez még nem ok arra, hogy én elsikáljam a kapott feladatot.
- Sándor!
Intek felé, amint látom - mert, hát ki ne látná -, hogy bekanyarodik, és még egy nyugodt mosolyt is az arcomra ültetek. Kölyök, látszik rajta, de hát rajtam meg az, hogy egy vén majom vagyok. Hogy ki járt jobban? Nem kell vitába bonyolódnunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Izgulok. Ez a számomra leginkább jellegzetes érzés az elmúlt pár hónapban. De ez most valami másfajta izgalom, mint eddig volt. Ez inkább hajlik át félelembe, mindemellett van benne valami édesség, amit egyelőre még nem tudok megmagyarázni. Az előző posztom – a Minisztériumnál – egy teljesen más érzetet hagyott maga után. Azt a kezdettől élveztem és akartam, elvégre gyermekkori álmom vált valóra. Még akkor is, ha végül nem a bűnüldözési osztályon, hanem az oktatással kapcsolatos ügyeket kellett intéznem. Jó volt. Egy ideig. Aztán az – mint eddig minden más – nyűggé vált és megkeserítette a hétköznapjaimat. De ha nem kerültem volna vissza a tanodába, totálisan más módon alakult volna az életem. Most úgy érzem, hogy ismét élek; lettek barátok, kapcsolatot, amikbe kapaszkodhatok. Persze még mindig az a jellemző, hogy „mindig mindent nekem kell megoldani”, és kisgyermeki remegő térdekkel kezdek bele minden újba, ám ez lehet a szépsége, nem igaz?
Mielőtt a megbeszélt időpontra megérkeztem volna, beszaladtam Jules irodájába, hogy ott hagyhassam kabátomat és tudjuk váltani néhány szót. Elvégre igencsak nagy szükségem volt a támogatására. A pár perces látogatás után viszont már a karakteremhez tartozó kockás ingben sétálok a tanári felé vezető folyosón, s mikor befordulok, meg is pillantom az engem váró Déry kollégát. Fáradt mosolyt varázslok megterhelt ábrázatomra, majd hatalmas tenyeremmel a levegőben, már messziről intek egyet tanerőtársamnak. Szívélyesen köszönt engem, amire mosolyom őszintébbé válik, s kellemes bizsergés indul meg ereimben; itt az idő.
– Szia András – köszöntöm végül szavakkal is, amikor mellé érek és jobbomat nyújtom felé, hogy megszoríthassam azt. – Nem igazán hoztam még magammal semmit – vakarom meg végül feszengős mosollyal tarkómat. – Kellett volna?