Lora Fontaine
INAKTÍV
bóbita
RPG hsz: 204
Összes hsz: 2063
|
Alíz  - Csoda, hogy a tanári haderő még nem vette észre ezt a hedonista stílust, tuti kitelepítették volna innen őket. De nyugodj meg, el fog jönni, az az idő, mikor eltűnnek majd még a kastélyból is. Addig pedig csak annyit tehetünk, hogy türelmesen váruk - elnyújtva engedtem szabadjára, azt a levegőt, amit a beszéd során valahogy végig sikerült magamnál tartanom. Így kicsit oxigénhiányossá vált a mondanivalóm, de mentségemre szolgáljon, hogy legalább gyakorlok azokra az időkre, amikor ismét előszökik majd az asztmám. Ugyanis ez a fenséges kór, egy ideje már nagyon berendezkedett hozzám. Elszomorított, mikor Alíz arra terelte a szót, hogy nem ismeri ezt a Ri valakicsodát, ugyanis én rengeteg beteget tudtam volna ajánlani neki, köztük, azt hiszem, magamat is.
- Ó, értem - válaszoltam a szavaira és egy nagyot nyeltem. Azon morfondíroztam, hogy vajon megosszam-e vele, hogy talán nekem is szükségem volna a Ri valakicsoda szolgálataira, de végül amellett döntöttem, hogy ezt az információt még tartogatom, egy olyan időszakra, mikor egy kicsit közelebb kerülök majd hozzá. Aztán az is tudatosult bennem, hogy kicsit hosszú volt ez a töprengési idő, így gyorsan meg is szólaltam:
- Még én se találkoztam vele, de majd egyszer talán, persze, nem azért, mert valami gondom lenne, csak.. na, mindegy - zavarodottan a hajamba túrtam, már a fene se tudott ebből a helyzetből kihúzni. Remélhetőleg azért Alíz tapintatos lesz velem, és nem kezd el a témával kapcsolatosan faggatni, bár ki tudja. Igazából sokkal jobban érdekelt, amiket az elemi dolgokról mesélt, ezért úgy döntöttem, hogy a társalgás további fonalát ebbe az irányba terelem:
- És esetleg nekem lehet itt a kastélyban olyan ismerősöm, aki elemi mágus? Vikinek van eleme? - szemeim felragyogtak. Azért Vikit mégiscsak elég jól ismerem, és ha egy ilyen képesség birtokában van, akkor éjjel-nappal rajta fogok lógni, hisz ez a tudományág nagyon érdekel.
- Rendkívül örülnék azoknak a tankönyveknek - széles mosolyra húzódott a szám, alig vártam, hogy minél jobban elmerülhessek ezekben a szakkönyvekben, pedig nem vagyok az a könyvmoly fajta. A játék izgalmasnak ígérkezett, ahogy Alíz kimondta az állításokat, kezdtem megtapasztalni, hogy nagy lelkesedésemben még a tenyereim is lázas izzadásba kezdett.
Merlin szakállára, honnan kellene ezekre tudnom a választ? - kicsit bepánikoltam, már-már teljesen bekattantam, mikor rádöbbentem, hogy igaz-hamis játékról van szó.
- A két igaz állítás szerintem, hogy a kedvenc évszakod a tavasz, és hogy szereted a növényeket - a teljes mondatokra habár nem emlékeztem, megelégedtem a foszlányokkal is. Izgatottan fordítottam a tekintetemet Alíz felé, hogy ne csigázzon tovább, mondja el, mi az igazság. Egyszer úgyis mindenre fény derül...
|
|
|
|
|
Széplaki Alíz
INAKTÍV
° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
|
LoraKinézet- Igen, eljön majd a mi időnk is, ebben biztos vagyok - kacsintottam a lányra, miközben a festményeket néztem, ahogyan egymással vigadtak. Kicsit irigyeltem őket, hogy ennyire jó kedvük van és szinte semmi gondjuk, de ezt a megjegyzést megtartottam magamnak.
- Hmmm.... bejön vagy mi? Látom nagyon izgatja a fantáziádat - nevettem el magam, miközben a lányra néztem, majd komolyabb arcra váltottam:
- Na, szóval csak hülyéskedtem. Remélem, hogy még egy jó ideig nem fogsz találkozni vele, max. a folyosón.
Ezzel arra akartam célozni, hogy remélhetőleg semmi gondja sincs, hiszen az ember általában akkor keres fel egy pszichológust, ha már valami komolyabb gondja van. Én már csak tudom, hiszen nemrég jártam Zójánál.
- Öhm.... víz? Nem is tudom... Talán Hydromágus... de nem vagyok benne biztos. Erről érdemes lenne őt megkérdezned - válaszoltam mosolyogva. Valóban nem voltam tisztában azzal, hogy Viki milyen elemet ural, ezért nem is akartam hülyeséget mondani a lánynak.
- Inkább a jóslástannal kapcsolatosan szoktam vele beszélgetni - tettem hozzá pironkodva.
- Rendben, jövő héten kölcsönadom neked őket - csillant fel a tekintetem a tankönyvek és a jegyzetek hallatán, hiszen nálam úgyis csak a helyet foglalták, Lora pedig nagy hasznukat tudta venni.
- Ó, neeeeem talált! - válaszoltam neki szomorkásan, hiszen nem találta el a hamis állításomat, de gyorsan fel is világosítottam ez ügyben:
- A hamis állításom az, hogy szeretem a növényeket és a gondozásukat. Nos, kedvelem őket, de sajnos gyorsan el is teszem mindet láb alól. Vagy túllocsolom őket vagy elfelejtem őket megöntözni és így mindenképpen elpusztulnak - tettem hozzá elgondolkodva.
- Most te jössz, mondj nekem magadról két igaz és egy hamis állítást! - mondtam neki izgatottan. Kíváncsi voltam, hogy vajon beletrafálok-e majd a helyes válaszba.
|
|
|
|
|
Wolf Agaton
INAKTÍV
Vigyázz mert a barátom harap!
RPG hsz: 14
Összes hsz: 22
|
AnnaEste volt, már a 11 órát is elütötte az óra de Agaton mégis egy éjszakai sétára indult az iskolában. Mindig ez volt ha eszébe jutott a családja kiknek halálán még mindig nem tudta túl tenni magát. Ilyenkor mindig Samm-el játszott vagy sétált, bár többnyire csak sétált mert az segített a legjobban. Egyedül a prefektusoktól félt akik néha még az este is a folyosót járják, és tudta ha megtalálják akkor pontlevonást kap az Eridon amit nem akart, hisz ígyis visszahúzódó volt viszont ha ez az eset megtörtént volna akkor már feladta volna a barátkozást az osztálytársaival. Valamiért mégis mindig elment egy-egy rövidke "kiruccanásra" és ez egyre gyakrabban megtörtént. Így került a keleti-szárny első emeletén lévő "Vigadófreskó" folyosóra, amirő ugyan már hallot de még személyesen nem járt ott. Ezért volt hát, hogy nagyon mulatságosnak tartotta némelyk portrét ami túlságosan felöntött a garatra és mindenféle dologról kezdett beszélni, titkokat kifecsegni vagy csak logikátlanul mindenféle igéreteket tenni. Tetszett neki a hely szelleme, hogy éjjel-nappal megy itt a "vigadás" és mindig van itt egy ébren lévő vidám társaság. Nyilvan Sam-nek is tetszett, hisz nemhogy nem ugatta meg a képeket ahogy azt máskor szokta, de sokszor elbambulhatott rajtuk hisz néha csak Agaton második hivására jött és le is maradt, elég sokszor. Már egy ideje sétált amikor azon gondolkodott, hogy milyen szerencséje van, hogy még egyszer se találkozott egy prefektussal se. Ekkor egy hangot hallot, egész közelről és eddig is csak azért nem vette észre mert az egyik portré éneke elnyomta a hangot. Ekkor jött rá, hogy eddigi mázli sorozata nyilván most ért véget és Fortuna elhagyta őt.
|
|
|
|
|
Lora Fontaine
INAKTÍV
bóbita
RPG hsz: 204
Összes hsz: 2063
|
Alíz
- Ó, dehogy, távol álljon tőlem, hogy ilyen pszicho-madarakkal szűrjem össze a levet... csak - ajkamba haraptam, valahogy belém fojtódott a szó. El is akartam mondani Alíznak, hogy szükségem lenne egyfajta pszichológiai megsegítésre, meg nem is. A két alternatíva között őrlődtem, nem tudtam, hogy mit tegyek. Nem igazán kedveltem az ilyen helyzeteket, de folyton belerángattam magam az ehhez hasonló szituációkba. Határozatlanságom révén már sok kalamajkába keveredtem, de hiába szántam el magam, hogy változtatni fogok rajta, egyelőre minden maradt a régiben. Elszomorodtam, olyan lelki fogyatékosságnak éreztem ezt, amivel egyszerűen nem tudtam harcra kelni. - Én is remélem - bólogattam egyenletes ütemben Alíz szavaira, szemeimben azért megjelent egyfajta sejtelmes csillogás is. A könnyek gyülekezni kezdtek íriszeim mélyén, de eszem ágában sem volt őket szabadjára engedni. Nem lehetett. Egy fokkal talán jobb kedvre derültem, mikor újra az elemi mágia került szóba. Nem is tudtam, hogy Viki ilyen ügyes, hogy kezelni tud egy elemet, de Alízról sem, hogy jártas a jóslásban, szóval a Navine diákjainak ismerete, hát eléggé hiányos volt az én esetemben. Ez viszont nem jelenti azt, hogyha a jövőben, meg akarnám ismerni őket, elzárkóznának előlem. Ráadásul annyi időt töltünk együtt, hogy előbb-utóbb akaratlanul is szóba elegyednénk, ha másért nem is, hát azért, hogy hogyan kell megfőzni egy szerelmi bájitalt. Ugyanis szerelmes emberek, és menthetetlen szerelmek mindigis voltak/vannak és lesznek. Erre a gondolatra egy kis mosoly szaladt a szájam szélére, leheletnyi, mégis észrevehető. Alíz nagyon lelkes volt a játékot illetően, én meg kicsit csalódott, hogy nem sikerült eltalálnom az állításokat. Sebaj, majd a következő fordulóban jobban fog menni, vagyis reméltem. - Na, akkor most nekem kell mondani három állítást, igaz? - vártam a megerősítést, de mire Alíz reagálhatott volna már bele is kezdtem a lehetőségek felvázolásába: - Van egy kutyám, akit Aladárnak hívnak - nyújtottam el a mondat végét sejtelmesen. - Édesanyám és Édesapám válófélben vannak - némi hatásszünetet tartottam. - Az egyik fogamat a mai napig a párnám alatt tartom - erre kicsit el is mosolyodtam. Elég bizarr állítás volt, de Alíz, honnan tudja, melyik az igaz és a hamis? Lélegzetvisszafojta vártam, hogy miket jelöl, közben lopva odapillantottam a festményekre is. Most nyugodtak voltak.
|
|
|
|
|
Széplaki Alíz
INAKTÍV
° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
|
LoraKinézet- Remélem is! - mondtam neki kacagva, de hirtelen az arcomra fagyott a mosoly, amikor láttam, hogy Lora rossz kedvű és kissé lehangolt lett. Úgy voltam vele, hogy akkor inkább nem erőltetem a témát. Amikor az Elemi Mágiára terelődött a szó, máris vígabb lett, ennek pedig kifejezetten örültem, mert nem akartam neki akaratlanul is rossz hangulatot teremteni. Picivel később pedig már a játékot folytattuk, figyelmesen végighallgattam a lány állításait, majd egy kis időre elgondolkodtam rajta, hogy vajon melyik lehet a hamis.
- Tudom, hogy van kutyád, láttak vele, amikor elvitted sétálni, szóval ez az állításod igaz - azt pedig csak reméltem, hogy valóban Aladárnak hívják, de ezt csak magamban jegyeztem meg.
- Nos, rögtön a második tényezőre ugranék, nem tagadom sok mindent kinéznék belőled, akár őrült dolgokat is, de azt valahogy nem tudom elképzelni, hogy a párnácskád alatt rejtegeted a fogadat. Ebből viszont az következik, hogy a második állásod is igaz, és ez, a harmadik, a fogas a hamis - állapítottam meg, bár nem kitörő örömmel, hiszen ez azt jelentette, hogy válnak a szülei.
- Tudom, hogy semmi közöm hozzá, sajnálom, hogy így alakult - tettem hozzá komoly arccal. Sajnáltam a lányt, hiszen nehéz lehetett neki ezt feldolgozni, bár ő legalább ismerte a vér szerinti szüleit.
- Akarsz tovább játszani? - kérdeztem tőle óvatosan, mert nem tudtam, hogy mennyire fog kiborulni a válásos témán, de elvégre ő vetette fel az állításában. Közben erősen gondolkodtam a következő állításaimon, de felkészültem arra is, hogy esetleg beszélni akar velem erről a kényes témáról, vagy csak egyszerűen feláll is itt hagy. Végiggondoltam a helyzetet és nem voltam biztos benne így utólag, hogy valóban a harmadik állítása volt a hamis, de valahogy úgy éreztem, hogy azt kell mondanom. Kicsit hülyén éreztem magam, bár inkább csináltam volna bolondot magamból, mintsem a második állítás legyen igaz, de valahogy az jött le, hogy bizony tényleg válnak a szülei. A fogas állítással éreztem, hogy nem stimmel valami.
|
|
|
|
|
Anna Weißling
INAKTÍV
*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
|
Agatonmég az előző tanévben
Aznap éjszaka ő őrjáratozott a kastélyban. A keleti szárnyat nem igazán szerette, főleg azt a hangoskodó folyosót, ahol egyik alkalommal még talán elsőéves korában belevarázsolódott a portrék világába. Néhány festett alak azóta is felemlegette a kalandját, és folyamatosan invitálták egy-egy izgalmasabb borozásra őt is.
Ezért is kerülte, ha a keleti szárnyba osztották be. Míg az összes többi folyosón legalább háromszor elment, addig az éjszaka is hangos freskóknál csak egyszer egy éjszaka alatt. És hát mit ad isten, pont ott kószált egy taláros gyerek a kutyájával.
Fújt egyet, és határozott lépésekkel elindult felé. A kutyát és a diákot is látta már, ha jól emlékezett az Eridon tornyán belül, így az állat is felismerhette őt.
- Tudtad, hogy tilos éjszaka a folyosón járkálni? - tette fel a kérdést a tőle telhető legszámonkérőbb hangon, és a teljesség kedvéért még keresztbe is tette a kezeit.
Nem tudta, mi van ezekkel az elsősökkel. Ott volt az a navinés lány, előtte meg az a nagyszájú Fruzsina. Remélte, hogy ezzel a fiúval nem lesz annyi gondja. Már egészen kezdett hozzászokni, hogyan kell visszakísérni az elkószált bárányokat a helyükre.
|
|
|
|
|
Lora Fontaine
INAKTÍV
bóbita
RPG hsz: 204
Összes hsz: 2063
|
Széplaki Alíz
Eleinte kíváncsian fürkésztem Alíz szemeit, bizakodtam benne, hogy rosszat fog mondani és nem fog rájönni arra, hogy melyik az igaz állítás. De tévedtem. Alízon nem lehetett olyan egyszerűen kifogni, elég hamar kitalálta a turpisságot.
- Igazad van, de erről most nem igazán szeretnék beszélgetni - mondtam kissé elhalkuló hangon és szemeimet egy távolabbi pontra emeltem. Azt hittem, hogy lesz még kedvem egy kicsit csevegni, de ahogy egyre inkább uralmuk alá vettek a sötét gondolatok, úgy szomorodtam el.
- Ne haragudj, de ilyen savanyú ábrázattal nincsen tovább kedvem itt üldögélni, majd játszunk máskor - mondtam és sebes léptekkel távoztam a klubhelyiségünk felé. Lehet megbántottam a lányt és az is lehet, hogy soha többet nem lesz kedve társalogni velem, de egyelőre a saját lelkiállapotom sokkal jobban érdekelt. Most nagyon önzőnek bizonyultam, de Alíz talán megbocsátja.
|
|
|
|
|
Daisy Blue Berry
INAKTÍV
¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
|
Navinés móka - február 8. délutánNagyjából annyi kedvem volt ma felkelni, mint egy halálos betegnek végighallgatni mi az a bizonyos végdátum. Semmi. Görcsben állt a gyomrom és még mindig lázas voltam. A korcsolyázós kalandot még csak túléltem, de úgy néz ki a hét elején elhúzódó fotózást a Duna partján kevésbé. Még mindig rázott a hideg, folyik az orrom, fáj a torkom, és úgy köhögök, mint egy tüdőbeteg öt éves. Éppen a kanapén ücsörögtem a kandallóval szemben, amikor eljutott hozzám a házban futó verseny és a feladatok. Teljesen biztos volt, hogy én ki nem teszem a kastélyból a lábaimat, így egyet ki is lőttem. Bár biztos vicces lehet elégedni egy mondjuk… igen, tudom kinek az alakját adnám neki, nem fontos, szalmabábut. Nagyot szusszantam, ahogy olvastam tovább. A hamu kérdéses volt, ahhoz is meg kell mozdulni sajnos, eléggé meh volt ez az egész. A jelmezes meg… nem, nincs az a pénz, hogy a nyuszis onesiemből kipattanjak bármi másért. A fejembe húztam a kapucnis füleket, megigazítottam a cipzárom, majd a pléddel magam körül fogtam azt a megbűvölt tárgyat és egy fél órás művelet után két marékkal benne elindultam kifelé.
Hangos csoszogással adtam a portrék és az emberek tudtára, mennyire nem akarok én itt keringeni, de aztán erőt vettem magamon. Az egyik lépcsőházon át áttipegtem a legközelebbi folyosóra, amit ismertem, majd fogtam, és jól felöntöttem a hamuval az utat egy részen, eleget szerencsétlenkedtem vele, mert nem akartam magamra borítani, fogni kellett a plédem is. Miért nincsen még vagy két kezem? Bruh. Nagyot tüsszentettem, a hamu meg szállt jobbra és balra a folyosón, így hessegetve hátráltam el az edénnyel a kezemben. Aztán elindultam vissza. A maradékből jutott a lépcsőházba is, meg még pár pontra, ahova a lelkem elvitt. Végül visszatopogtam a klubhelyiségbe.
|
|
|
|
|
Tülk Imola
INAKTÍV
RPG hsz: 39
Összes hsz: 70
|
to; Lilla Az alkohol savanykás szaga azonnal megcsapja az orrát, ahogy befordul a folyosón. Soha nem ivott még, azonban emlékeiben még mindig él apjának és anyjának borvirágos orcája, mikor valami alkalomból ünnepeltek valamit és ahol megengedhették maguknak hogy egy pohárkával legurítsanak. Szerette ezeket az estéket, mert minden és mindenki olyan felszabadult volt, viszont az alkoholt nem tartotta soha túlontúl jó dolognak, nem tehetett róla, legbelül mindig is visszahúzódó és szende lány volt, ezen a tényen pedig az évek sem változtattak. Nem volt bulis típus, többre értékelt egy könyvet a vígasságnál, és épp ezért is hökkent meg a festményeken, melyek hangosan tudatták vele, hogy most épp valami hatalmas buliba csöppent. Egy percig csak állt a vörös kordon mellett, úgy nézte a képeken hullámzó embertömeget, a mosolygó arcokat és a férfiak és nők hangos nevetését.
Torkát lágyan megköszörülte, ezzel is figyelmet követelve magának, majd az első rápillantó férfihoz intézte szavait.
- Bocsánat a zavarásért... azt hiszem, azt hiszem eltévedtem. Merre vagyok? - érdeklődött udvariasan, ám a festmény hangos nevetésére egyáltalán nem számított.
- A legjobb helyen jársz gyermekem. Csatlakozz hozzánk! Úgy látom rád férne némi lazítás! - bólogatott a szakállas férfi, majd közelebb lépett a lányhoz, hogy jobban szemügyre vehesse.
- Nocsak, te még igen fiatalkának tűnsz. Miért jársz ilyen helyen, ami nem gyerekeknek való? - tudakolta a férfi, majd megsimogatta szakállát, miközben kezéből még véletlenül sem tette le hatalmas rézből készült kupáját.
- Öhm... nem akartam direkt ide jönni... én csak... - kezdett bele a lány a kifogások keresésébe, hiszen tényleg nem célirányosan érkezett. Közben persze belülről marta az idegesség, hiszen nem nevezte már mostanában senki sem gyereknek, és őszintén szólva nem is érezte magát annak. Inkább fiatal felnőttként tekintett önmagára, nem pedig úgy, mint egy játszadozó kisgyermek. Ettől függetlenül próbált magára nyugalmat erőltetni, és a legtermészetesebb és legudvariasabb formáját elővenni.
- Ne haragudjon még egyszer, hogy zavarni mertem, Uram, én csak azt szeretném megkérdezni, hogy hogyan juthatok vissza a hálókörletembe! Levitás vagyok... - suttogta, hátha ezzel segíteni tud, és végre megkaphatja a kellő útba igazítást.
- Nem zavarsz kicsim, sőt mi több! Maradj itt velünk, és érezd jól magad! - mondta a férfi, majd hátrafordult és poharát a magasba lendítette. Molka eközben kissé idegesen mozgolódva próbált nyugalmat erőltetni magára, és nem azon elmélkedni, hogy a festményeken lévők nem segítenek neki a visszajutásban, és hogy örök időkig ezen a folyosón fog ácsorogni... vagy ami még ennél is rosszabb! Lehet magába szippantja a kastély, és mint egy labirintusban, soha nem jut ki belőle!
|
|
|
|
|
Somoskői Lilla
INAKTÍV
harci-Barbie
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
|
ImolaSosem voltam különösebben szentimentális típus – habár sok szempontból nem vagyok tipikus Rellonos, ebben éppen nagyon is – azonban tény, hogy az utolsó év és az utolsó vizsgaidőszak nosztalgikus ködöt húz mindenre, többek között még erre a rémes folyosóra is. Sokak számára az ötödik év nem jelent nagy változást, hiszen még akár három évig maradhatnak mestertanoncként, ám velem kapcsolatban ez az illúzió sosem állt fent (milyen ironikus egy illúziómágus növendéktől, ugye?). Szóval most már máshogy látom a dolgokat, engem azonban ez a legtöbbekkel ellentétben nem hangol le. Várom az új életemet, sokat gondolok rá és kifejezetten szeretem azt az érzést, hogy itt a kastélyban minden és mindenki ismerős.
De hopp, talán mégsem mindenki. Miközben igyekszem a lehető leginkább a számon át lélegezni, hogy az átható szeszszag minél kevésbé jusson el hozzám, egy elesettnek tűnő leányzóba botlom, akit éppen a helyi bűnbanda próbál beszervezni magának ivócimborának. Milyen bájos. Pár gyors és ruganyos lépéssel mellettük termek, enyhén szórakozott, félig azonban lenéző tekintetemmel pedig a portrét ajándékozom meg.
- Kopj le Ernie, nem látod hogy kiskorú? - vetem oda egy sokatmondó pillantással a szeszkazánnak, aztán alaposabban szemügyre veszem a lányt is. Jó pár évvel fiatalabbnak tűnik nálam, így a kiskorúval nemigen lőhettem mellé, habár itt sosem tudni, de általában a lefelé tippeléssel nem szokott gond lenni... Sokkal gyakoribb az, hogy a tizennégy évesek is úgy néznek ki, mintha most léptek volna valamelyik magazin címlapjáról, és itt nem feltétlenül az 1'80-as magasságra vagy a dizájner ruhákra gondolok, hanem a fejbúbig érő vakolatra, amely rájuk dob úgy 5-6 évet. A szokásaikat inkább nem firtatnám, mert még a végén valaki könnyűszerrel nekem szegezhetné a vádat, hogy képmutató vagyok.
- A titok az, hogy nem szabad leállni velük - vonom meg a vállam, kezeimet a fekete pulóver zsebében elrejtve, majd tanácstalan arcát látva megértő mosollyal és egy kis kíváncsisággal, újabb kérdést teszek fel.
- Hova szerettél volna kilyukadni? Gondolom nem ide. - Ha mégis, akkor jó hülye. Vagy Navinés. A kettő számomra nagyjából egyet jelent (a karakter nézeteit az álmodó nyilvánvalóan nem osztja, sőt messzemenően elítéli - a szerk.) Na de mindjárt kiderül.
|
|
|
|
|
Tülk Imola
INAKTÍV
RPG hsz: 39
Összes hsz: 70
|
to; Lilla Nem szokott olyan könnyen kétségbeesni, bár tény és való, hogy eddigi élete során nem is igazán voltak olyan pillanatok, mikor ezzel kellett volna egy helyzetet megoldania, vagy épp a feszültségét levezetnie.
Tök egyszerű körülmények között nőtt fel, nem érte semmi stressz, most pedig, hogy bekerült ezek közé a falak közé, ez már a harmadik olyan dolog, ami totálisan kirángatja a komfort zónájából. Először egy könyvbe esett, másodszor elfelejtette a jelszavát hála egy bűbájos csokinak, most meg ez. És hiába is próbál jóképet vágni mindenhez, legbelül megállás nélkül csak azon morfondírozik, hogy vajon a "balek" szó rá van-e írva a homlokára, vagy hogy egyszerűen csak ennyire látszik rajta, hogy nem varázslókkal teli helyen nőtt fel.
Ajka még egyszer szólásra nyílik, azonban mielőtt még harmadjára könyörögne, valaki megelőzi. Valaki, aki olyan halkan közelítette meg, mint egy kígyó az aldozatát, és bár tudja, hogy a lány most épp nagyon is sokat tesz érte a jelenlétével, mégis a frászt hozza rá.
- Hát nem látszik rajta a kora. Ezek a fiatalok mind egyformák! Különben is, én már ebben a korban réges-régen.... megyek már!!!! - vigyorog a festményen lévő alak segítőmre, majd inkább hátat fordít és visszamegy a többi festett szereplőhöz, hogy folytassák azt amit elkezdtek.
- Köszönöm szépen! - bukik ki belőle az őszinte hála, és lehet hogy a másik ennyire azért nem vágyik arra, hogy megköszönjék, Molka mégis nagyon nagy megkönnyebbüléssel ragadja meg a számára ismeretlen kezét, és rázza meg azt ezzel is kifejezve érzéseit. Meg mert fogalma sincs, hogy lányként, egy lánynak hogyan is kellene hálálkodnia. Talán ebből is látszik, hogy szociális kapcsolataiból nem igazán akadt sok, sőt mi több, barátai sem igazán voltak, de hát ez most cseppet sem érdekli, jobban foglalkoztatja az, hogy végre kikerülhet innen.
- Igazából csak útba igazítást akartam kérni tőlük, de majd többet nem teszem! - fogadkozik, miközben mereven bámulja a padlót és tekintetével lassan lyukat éget a kastély kövébe.
- Hát valahogy eltéveszthettem az egyik lépcsőt. Amúgy a Levitába igyekeznék, csak már fogalmam sincs hogy hol van. - vonja meg a vállát, majd tekintetét az előtte álló lányra emeli és kivert kiskutya szemekkel igyekszik azt jobb belátásra téríteni. Jelen esetben némán azért fohászkodik, hogy a másikban legyen annyi empátia, hogy elkiséri a portréjukhoz.
|
|
|
|
|
Somoskői Lilla
INAKTÍV
harci-Barbie
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
|
ImolaSzegény lány. Láthatóan már ennyi segítségért is iszonyatosan hálás, amiből önkéntelenül is azt a következtetést vonom le, hogy vagy volt már szerencséje valamelyik háztársamhoz, vagy egyszerűen csak a Bagolykő szervezésétől megszokott módon egyáltalán nem volt megfelelő tájékoztatásban részesítve. Ahogy látom, még egy térképet sem bírtak a kezébe nyomni. Hálálkodására csak bólogatok, majd tovább hallgatom a mondandóját, elvégre ha már itt vagyok, akár hazajutni is segíthetek neki. Akár. Na nem mintha papíron tudnom kellene, hol és miként lehet bejutni a Levitásokhoz, de a rohadtnagy szfinx a szomszéd folyosó közepén mondjuk elég árulkodó. Némi sajnálattal nézek rá, mert a szfinxről eszembe jut, hogy a megpróbáltatásainak még nagyon nincsen vége, elvégre találós kérdésekkel fogja a portré szórakoztatni és addig nem juthat majd be, amíg nem tudja a választ. Levitások...
Mindenesetre egy kicsit azért elnevetem magam. Lépcsőt aztán biztosan nem tévesztett, mert tökéletes emeleten van, maximum két kanyart véthetett el.
- Igazából nagyon közel vagyunk, szóval szívesen elkísérlek - ajánlom fel végül, miközben jobban megnézem magamnak. Fejemmel biccentek egyet a megfelelő irányba, majd teszek pár lépést, de közben továbbra is felé fordulok, így kicsit forognom kell a tengelyem körül. Várom, hogy ő is elinduljon.
Aztán egyszercsak BUMM. A mögöttem található festmény - ami nagyon eredeti módon egy kocsmát ábrázol - nagy csattanással a földön landol mögöttem. Én persze ijedtemben hatalmasat ugrok előre, majd guvadt szemekkel fordulok meg és meredek a képre. Úgy látszik ez a kastély előbb megöl, minthogy elengedjen. De mi a franc volt ez? Odasétálok a kép mellé és fölémagasodva elkezdem szemlélni a festményen zajló eseményeket, hátha az majd segít.
|
|
|
|
|
Tülk Imola
INAKTÍV
RPG hsz: 39
Összes hsz: 70
|
- Hát azt nagyon - nagyon megköszönném! - hálálkodik, és érzi, hogy egy mázsás súly szakad le a mellkasáról. Jó hát nem kapott külön térképet, vagy ha osztogattak is, neki fogalma sem volt róla, hogy az mi, vagy hogy miért lehet fontos és szükséges. Eddig még mindig feltalálta magát minden helyzetben, bár az is igaz, hogy eddig a hálószobája és az iskola között egy utat kellett megtennie, amin a szülei furikázták, nem pedig egy kesze-kusza, labirintusszerű folyosókon kellett megfejtenie, hogy vajon merre is van észak, vagy épp dél.
Emlékei szerint egy másik lépcsősor lett volna a megoldás, azonban már abban sem igazán biztos. A találós kérdéstől egyáltalán nem fél, nem is tart, arra mindig tudja a választ, csak hát az a fránya navigálás... lehet, hogy egy GPS-t kérni karácsonyra lenne a legjobb megoldás.
- Amúgy Molka vagyok, és szereted a csokit? Csak mert van egy csomó a szobámban, és hát ezért a segítségért az a minimum, hogy kiválassz egyet magadnak! - mosolyog a lányra, majd mosolya hirtelen eltorzul, ahogy a kép lehull a helyéről. Szíve vadul megdobban, és apró sikkantás is elhagyja az ajkait, de ez már csak ilyen, ha megijesztik, a kép leesése ugyanis hatalmas dörrenéssel jár. A vele szemben lévő lány is hasonlóképp reagál, bár az biztos, hogy ha egy két lábon járó szörny lenne ott velük szemben, akkor a túlélési esélyei a másiknak lennének magasabbak. Molka legalább is biztos abban, hogy az sem jutna eszébe hogy hol is tartja a pálcáját.
- Mi a fene? - kérdezi megkövülten, majd ahogy a számára ismeretlen lány felfordítja a képet, annak háta mögé lép és onnan szemléli a kialakult katasztrófát.
Soha nem látott még festményt verekedni, ez az első. Por és rémült arckifejezések tökéletes elegye bámul vissza rá, és egy pillanatig fel sem tudja fogni mit lát.
- Most komolyan... azért esett le, mert ...?
|
|
|
|
|
Somoskői Lilla
INAKTÍV
harci-Barbie
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
|
ImolaA neve hallatán kicsit értetlenül ráncolom a szemöldökömet. Egyértelműen becézés, odáig én is eljutottam, de hogy mi lehet az eredeti verzió, az nem teljesen világos. Habár nincsen a top 10 szokásom között a másokról való érdeklődés, azért ezt mégsem bírom ki, úgyhogy neki is szegezem a kérdést:
- Molka? Az a Molly becézése, vagy...? - Érdeklődőn oldalra biccentem a fejem, majd elgondolkodom az ajánlatán. Nem lenne rossz az a csoki, de sajnos nem igazán élhetek ilyesmivel. A végén még elhízok és akkor annyi a grand échappéknak... Lehel meg is ölne ott helyben.
- Lilla. Köszönöm, de nem igazán eszem csokoládét, csak ünnepnapokon - rándítom meg a vállam, mikor a hirtelen nagy puffanást hallom magam mögött.
Bár az agyam elég ügyesen kizárja egy pillanatig a zuhanó festményen kívüli külvilágot, azért nagyjából eljut az agyamig, hogy a Levitás felsikkantott. Hát persze.
Pár pillanat múlva már a festmény felett állok, riadt tekintetem pedig egy ideje már jóízű vigyorra váltott. Uramisten, hogy ez mennyire tipikus. A képen hatalmas porfelhő, mögötte pedig nehezen kivehető emberi testek, amelyek egymás-hegyén hátán verekednek egy hatalmas kupacban. Egyesek már pálcát is rántottak, mások széket ragadtak, van aki vajsörös korsóval készül beverni a másik fejét. Valószínűleg a nagy civakodásban lelökték magát a képet a falról. Közben már a Levitás kishölgy is csatlakozott a bámészkodáshoz, a festményen szereplő jelentnél pedig már csak a tekintete viccesebb.
- Hát üdvözöllek a Bagolykőben, ahol a diákoknál már csak a képek lakói idiótábbak - nevetem el magam, habár mondandóm csak félig vicc. És valójában lehet, hogy a diákok még elborultabbak, sőt szinte biztos vagyok benne... De ezt inkább magamban tartom, mert nem örülnék ha holnap a szüleitől kapnék levelet, amiért hazamenekült miattam a gyerek.
|
|
|
|
|
Tülk Imola
INAKTÍV
RPG hsz: 39
Összes hsz: 70
|
- Imola vagyok, csak apu mikor kicsi voltam mindig Molkának becézett és ez valahogy rajtam maradt. A Mollyra például nem is hallgatok... - vonja meg a vállát és kedvesen mosolyogva a lányra pislog. Még mindig nem szokta meg, hogy a Molka beceneve miatt mindenki teljesen aberráltnak nézi.
- Örülök hogy megismertelek, vagy hát jobb helyzetben is találkozhattunk volna - pislog kellemesen, majd a kezét nyújtja, ám a mozdulat a kép hirtelen helyváltoztatásától megszakad. Arra már nincs ideje, hogy lereagálja a lány mondatát, miszerint nem eszik csokit. Valójában ha elgondolkodhatna ezen, akkor biztos végigmérné a lány törékeny alkatát, és nem értené, hogy miért ne férhetne bele egy kis boldogsághormon a napi betevőjébe. Pláne hogy nem is mindig eszik édességet, és hát ennyi csak kijárna ezért a segítségért, amit nyújtott.
Mindenesetre nincs ideje ezen agyalni, mert a falról egyszerűen csak lehull a kép, és a rajta lévők összeverekednek. Molka még soha nem látott ehhez hasonlatosat. El sem tudta képzelni, hogy az ott "lakók" ilyenre is képesek lehetnek, és agya akármennyire is szeretné feldolgozni a látottakat, nem tudja befogadni a képet.
- De és ilyenkor nem tudnak kiesni belőle? - teszi fel az elsőre eszébe jutó egészen bugyuta kérdést. De hát ő varázstalan családból érkezett, soha nem volt senkije sem mágus, így az ilyen újdonságok, mint a beszélő és mozgó festmények is teljesen újak neki, de ezzel valószínűleg egy mágus is így lenne, ha épp az kerülne be a mugli világba.
|
|
|
|
|
Levita
Diák Levita (H), Elsős diák
Veritas, Scientia, Sapientia
RPG hsz: 27
Összes hsz: 83
|
|
Levitás kaland - Felrobbant a torony? Írta: 2018. június 22. 16:26
|
Ugrás a poszthoz
|
Bárki is érkezik a szfinx portréja elé, a lényt nem találja a helyén, nélküle pedig bejutni képtelenség. A kép keretei mellett füst száll fel, odabentről kiáltások, sikolyok szűrődnek ki. A segíteni vágyóknak meg kell várniuk míg a szfinx visszatér, vagy az első levitás kijut a megroggyanó toronyból.
/A szfinx bent van a toronyban, a levitásoknak segít menekülni. Például szól azokról, akik bent rekedtek a szobájukban, vagy ájultan hevernek valahol. Jelenleg nem ér rá ellátni portási kötelességeit, de lehet itt gyülekezni, aggódni, pletykálkodni, terveket szőni arról, hogyan jussanak be a szfinx nélkül./
|
|
|
|
|
Ombozi Noel
INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
|
Bárki, aki erre jár, és meglát, nyugodtan csatlakozzon Hiába kerestem, hiába ütögettem a dzsekim és nadrágom zsebeit, a napló nem volt nálam. Mindig nálam volt, csak most nem. Hol lehet, hol hagytam? A fenébe is! Fanni! A hatalmas robbanás hangja a faluban ért; éppen kávéval és egy összecsavart újsággal a kezemben várakoztam. Úgy volt, hogy a főtér nagy órája alatt találkozunk, de Fanni nem jött. Szokott késni, nem aggódtam. Aztán meghallottam a vészjósló hangot, és ahogy annak irányába, a kastély felé fordultam, egyszerre megállt az idő. A mutató nem mozdult többé, a világ süket lett. A mosoly leolvadt az arcomról, a bőröm megfakult, ajkaim elváltak, ahogy a Levita toronyra pillantottam. Az úgy rogyott össze, akár egy kártyavár. Fogalmam sincs, mi történt körülöttem. Egyedül a szívverésem visszhangzott a megnémult faluban. Az ajkaim megreszkettek, a szívem a torkomban dobbant meg újra. Fanni, Fanni, Fanni... Az újság - észre sem vettem - kiesett a kezemből, a kávét az első kukába hajítottam. Először csak gyorsítottam lépteimen, majd futni kezdtem, egyenesen a toronyhoz. Rohantam, akár az életem múlt volna rajta. Talán, mert így is volt. Az ő arcképét láttam magam előtt, és csak arra tudtam gondolni, hogy alig volt még időnk, nem veszíthetem el máris. Még nem... Az a rohadt napló! Mindig nálam volt, mindig! Csak épp most nem... Nem figyeltem, kit lökök arrébb, csak az egymást felváltó vállcsontokat éreztem görcsösen reszkető kezeim alatt, amint félretaszítottam őket, és valamit, egy nevet és érthetetlen kérdéseket ordítottam bele a folyosót ellepő füstbe. Senki sem tudott semmit. A szfix portréja üres volt. A látvány elzsibbasztott. Ha ő nincs itt, esélyem sincs bejutni.Alig bírtam nyelni. Csak álltam ott a diákok között, és bámultam az üres keretet. - Fanni! - mondtam egészen halkan, újra meg újra, míg a portréhoz közelebb lépve ököllel nem kezdtem azt ütni. Ordítottam. - Fanni! Fanni! Fanni!Végül elcsendesedtem, lehunytam a szemem, és a homlokomat a hideg vászonnak támasztva figyelni kezdtem a légzésemre. Az lassult, mélyebbé és tisztábbá vált. Gondolkodj, Noel, gondolkodj...
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Noel és akik még ide jönnek A térképet a kezemben forgatva próbáltam meg tájékozódni, de nem ment. Will szuper térképet adott, tényleg nagyon királyat, csak azt felejtette el berajzolni nekem, hogy merre van az arra, vagyis, hogy amikor nézem, akkor merre kéne lennie. Eddig nem volt baj, de lehet, hogy a tegnapi túlszőkítés megtette a hatását. Nem akarta ugyanis megfogni a vörös hajamat, pedig eddig nem volt gond. Aztán meg túl sokáig maradt rajta a lötty. Mondjuk imádom a színét, de valahogy tompábbnak érzem magam azóta. Aztán lehet a fejfájás, vagy a botrány Meghan házassági szerződése körül. Aludnom kellett volna éjjel, de annyira lázban tartott a dolog, hogy egy chaten élénk vitába keveredtem egy nővel arról, hogy ez normális-e vagy sem, aztán eljött a reggel, nekem meg cselekednem kellett.
Szóval most, ahogy így haladok, keresve a gyengélkedőt, hogy az agyzsibbadásomat kikezeljem, ér a robbanás. Egy folyosóval lejjebb vagyok, és megtanultam, hogy ha nem akarom, hogy a körmöm vagy a pofim sérüljön, akkor veszély helyzetén húzzak el a lehető legmesszebb. Ahhoz pedig, hogy a legmesszebb legyek, azt tudom, hogy a tölgyfaajtón át ki kéne suhannom a tisztásig, ám valami furcsa védelmező ösztön okán - amiért az öcsémet egy nap kinyírom - inkább a hang irányába indulok el számos társammal egyetemben, hogy megnézzük mi történt, és ha tudunk segítsünk. Mondjuk az Edictumos fotós nem feltétlenül tűnik nagy segítségnek, tekintve, hogy végig kattogtatja a kameráját.
- Ember, nem vagy normális!
Kiabálok oda neki, aztán mi a legrosszabb, ami történhet? Lehoz rólam valami botrányos pletykát, hogy kavarok egy tanárommal vagy ilyesmi, és népszerű leszek. Akkora tragédia, de komolyan. Ha most nem aggódnék, még a szememet is megforgatnám. Most viszont tényleg aggódok, és értetlenül állok a tömegben, ahol többen is a szfinxet keresik, meg azt mesélik, hogy diákok vannak még bent.
- Hé haver! Ha ennek meglátszik a nyoma, feljelentelek!
Kiáltok a Fannizós srác után, aki olyan lendületben lök arrébb, hogy majdnem felborulok, és még fáj is. Oké, bent van a nője vagy a húga és azért ideges, de akkor is, lehetne normálisan is ezt intézni.
|
|
|
|
|
Ombozi Noel
INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
|
Hope és mindenki, aki lát minket ...de nem tudtam gondolkodni. Hiába zártam ki őket, és figyeltem a légzésemre, a körülöttem mindinkább erősödő zaj, az ilyen-olyan hangok könnyedén átjutottak a láthatatlan védőbástyámon. Ahogy tisztult a kép, és egyre jobban visszataláltam a valóságba, hirtelen felelevenedtek az utánam kiáltott átkok is. A gondolataimat egyszerre ellepte az emberek száján apadhatatlanul folyó szitokszavak tömkelege. - Férgek - suttogtam, amikor kinyitottam a szemem, és szembefordulva a többiekkel, lendületesen meglöktem az utamba kerülő első srácot. - Mit nézel? Van itt valakid? Nincs? NINCS?! Akkor meg mit állsz itt?!A szavak méreggel teli indulattal fordultak ki a számon. Undorodtam tőlük. Rohadékok voltak. Mindannyian. Aztán megláttam az Edictumos gyereket a fényképezőgépével. Végzetes pillanat volt. A szemeim elkerekedtek, a nyaki ütőerem duzzadni kezdett, és ahogy megindultam felé, az az aprócska ér egyre gyorsabb ütemet diktált. - Menj innen! - morogtam egy megszeppent útban állónak, és az ajkamba harapva rontottam a fotósnak. - Te görény, te szerencsétlen bámészkodó! Még van pofád fényképezgetni?! IGEN? Addig fogsz képeket csinálni, míg szarrá nem verem az arcod! Az ujjaim vörösen kapaszkodtak a pólójába, míg homlokkal belefejeltem az övébe, aztán szabad kezemmel kikaptam a kezéből a gépet. - És most pedig, tegyél meg nekem egy szívességet - húzódtam egészen közel hozzá, hogy vérző homlokkal és szájjal suttogjam bele az arcába. - Húzz el a jó édes anyádba.Hogy tudatában voltam-e annak, ami történt? Valahol biztosan. Egy pontig. Azután... elveszett minden. Elveszett a jó modor, a felnőtt, nyugodt Noel. Üdv újra te kedves, már-már elfeledett régi jó barát, már majdnem idegen Ombozi mentalitás. - Hé, te nagyon szőke - szóltam oda a beszólogatós Barbie-nak, amikor elengedtem az újságírópalántát. - Ha már úgyis feljelentesz... a jegyzőkönyvbe kérlek diktált bele ezt is.Lepillantottam a kezemben tartott fényképezőgépre, majd zöldjeimet újra a szőkére emelve közénk emeltem a gépet, ami egy szempillantás múlva már narancssárga lángok között égett.
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 812
Összes hsz: 1287
|
Az összeomlás Az Edictumos kiskölyökElőször féltem. A robbanás hatalmas erővel rázta meg a kastély falait, és én éppen a folyosón voltam, eggyel a központi rész alatt, amikor történt. Fogalmam sem volt, hogy mit kéne csinálni, én ilyen hangos hangokkal való megküzdésben nem vagyok jó. De aztán ahogy a nyakamban lógó kamerát megérintettem - amióta Edictumos vagyok, mindig velem van -, életre kelt a vakmerőségem. Izzítottam a céleszközt, majd nem törődve a veszéllyel, belevetettem magam a tömegbe, és fotóztam a rémülten vagy éppen aggódva haladó diáktársaimat.
- Mit gondolsz, mi történt? Hol lehet a szfinx? Na és az igazgató?
Nem vagyok ugyan riporter, csak fotózok a lapnak, de most úgy érzem, hogy itt az idő, hogy bebizonyítsam, milyen jó is lennék benne. Előrenyomulva igyekszem a legdrámaibb képeket lőni, és közben érdeklődni az emberektől, mit gondolnak. Ebből nagyon jó cikk lesz, úgy érzem.
- Aztaaaaaaa, Ombozi Noel!
Kiáltok fel lelkesen, amikor felém fordul és lövök is róla egy képet, ami elősegíti a következő eseményeket, vagyis, hogy lefejel, én pedig szédelegve lépek arrébb, majd érzem, ahogy a fenekem találkozik a padlóval. Mekkora menőség már: Lefejelt Ombozi Noel! A példaképem!
- Hé, az nem az enyém!
Nem nagyon látom, hogy mi történik, de azt igen, hogy a géppel. Remélem nem akarja összetörni, mert akkor ki leszek rúgva a laptól. Viszont egyelőre még nem nagyon vagyok képben.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Összeomlott Ombozi és akik még jönnek Itt azért elég jó az iskolamegmozgató erő, mert egy pillanat alatt annyian lesznek körülöttünk, hogy csak na. Mindenkinek más oka van, én segíteni szeretnék, a srác a nőjét/testvérét szólongatja, megint más a legjobb barátját. Általános a káosz jelen pillanatban. Nagyon impulzív az egész, ami itt folyik. Aztán jön Ombozi Noel. Valamiért úgy érzem, hogy ezt a nevet egy életre meg fogom jegyezni.
- Haver, szerintem le kéne állnod.
Jegyzem meg a srácnak, de addigra már késő. Villan a vaku, mozdul a srác, és a következő pillanatban vér szökik ki a homlokokból, orrokból, nem tudom honnan, csak a vérre leszek figyelmes.
- Váó.
Ez az első reakció, ami kijön a torkomon, és mivel elég közel állok hozzájuk, szerintem hallatszik is. Nézem, ahogy a srác megtántorodik, majd leül a földre. A megszólításomra felpillantok, és már majdnem elterelődik a gondolatom, hogy elcsacsogjam neki, ez milyen szőke is, amikor lángra lobban a kamera. Valljuk be, eléggé vadító a látvány, ám a tekintetemben csak egy pillanatra csillan meg a riadalom, a következőben már nyugodt, érdeklődő. A karjaimat összefonva emelem meg a szemöldökeimet egy kissé.
- Csípem a tüzes pasikat, Ombozi Noel.
Én már tudom az ő nevét, ő viszont nem az enyémet. Mivel nem ő mutatkozott be, hanem a földön ülő mutatta be, így nem is hiszem, hogy nekem viszonoznom kéne ezt egyelőre. A tömeg viszont lök rajtunk egyet, így a nagyon meghitt égetős pillanatunkat felváltja az, hogy a tekintetemet megint a földön ülő felé kell fordítanom, és mivel egyre többen vagyunk, cselekednem kell. Jártam én már többtucatnyi koncerten. Tudom, mi következik.
- Ki kell húznunk innen, mielőtt eltapossák.
Ha ő nem is segít, én mindenképpen megragadom a kölyköt, és elkezdem kihúzni a nép lába elől.
|
|
|
|
|
Huszthy Attila
INAKTÍV
Jóslástan tanár, Év tanára 2016. tavasz-nyár
RPG hsz: 94
Összes hsz: 265
|
Robbanás Mindenki, aki jelen van Nyugtalanító érzés keríti hatalmába, ahogy élvezve a hangtompító bűbáj jótékony hatását, egy izgalmas témájú kísértet históriát próbál olvasni. Minden hiába azonban, minduntalan ijesztő képek úsznak a tudatába, amire kénytelen felfigyelni. Ellenkezik ugyan néhány pillanatig, ám a képek erősebbek az akaratánál, ezért inkább enged a legkevésbé sem szelíd erőszaknak. Leteszi maga mellé a kinyitott olvasmányt, vesz egy mély levegőt és átadja magát az elkerülhetetlennek. Ráncok redőznek lassan izzadtság cseppekkel pöttyözött homlokán, szemeit szorosan összezárja, testét fájdalom és rémület járja át. Tudja, hogy ez nem belőle származik, azt is tudja, hogy valami nagyon közeli dolog, és a pontos helyet is látja. Nem véletlen, hisz látnok. Megszokta már valamelyest ezeket a felzaklató képeket, helyén is tudja kezelni, így ha már infókat kapott a képessége által, kötelessége azt a tudása szerint legjobban hasznosítani. Bár tagjaiban szúrásokat és fájdalmat érez, az ajtóhoz lép. Igyekszik függetleníteni magát a fizikai érzésektől, maradjanak csak a képek, és lenyomja a kilincset. Az ajtó zárja enged, de abban a pillanatban a kinti káosz összes borzalmával találja magát szemben. Végignéz az összegyűlt tömegen, majd a sűrűje felé indul. Tudja, hisz látta, hogy mi történt, ám ő kevés ahhoz, hogy megnyugtassa a kedélyeket. Még épp látja, ahogy egy fiúcska elterül a földön, hozzá siet, hogy felemelje. Egy név üti meg a fülét. Számára ismeretlen, de újabb képeket löknek az elméjébe az említett egyénnel kapcsolatban. Talán ezért is, de elkésik a mentőakcióval, a fiút egy hölgy már húzni kezdte kifelé. Ha nem bír vele, akkor ő is megragadja a másik karját, közben másik kezével élénken hadonászik beszéd közben. - Mindenki nyugodjon le! Ne legyen pánik! Azzal nem megyünk semmire. Mindenki lépjen hátrébb, veszélyes lehet itt tartózkodni! -
|
|
|
|
|
Ombozi Noel
INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
|
Hope, a Kameraman, Tanár úr és mindenki más, aki idetéved(t) Habár tökéletesen hallottam ahogy a nevemen szólított, úgy tűnt, a fiú hangja és a máskülönben magasztos szavak, amiket hozzám intézett, nem érték el az akkorra már eldurrant agyamat, vagy ha mégis, egész egyszerűen nem voltak elegendőek ahhoz, hogy lenyugodjak. Hiszen akkorra már túlhúztam a húrt, és a testemet feszítő energiáknak ki kellett törniük, éppen ezért valójában bármit mondhatott vagy tehetett volna, én akkor is úgy cselekszem, ahogy. Mindezt, a stílust és viselkedést, egy az egyben mindent, ami abban a helyzetben voltam, a Fanni iránt érzett tehetetlen aggodalmam táplálta. Megőrjített a tudat, hogy odabent rekedt, hogy fogalmam sincs arról, megsérült-e, hogy egyáltalán eszméleténél van-e, hogy él-e, és ha igen, ha jól van, akkor biztosan fél, egyedül érzi magát és nem tudja mitévő legyen. Őrjítő volt, és bár mostanra azt hittem, türelmes férfivá értem, egyetlenegy árva pillanat képes volt bebizonyítani az ellenkezőjét: ugyanaz voltam, mint tíz évvel ezelőtt. Semmi sem változott, az égvilágon semmi. A kezemben ropogva égő fényképezőgép vizenyős képe visszacsillant a lángoktól azonnal ámulatba eső tekintetemben, de a fiú újból felcsendülő hangjára elhűltem, zöldjeimből azonnal kiveszett a megrögzött vágyakozás a tűz iránt. Először rá, majd a flörtvizsgájára készülő szőkére pillantottam. Fakó vonásokkal néztem vissza a srácra, de szavak helyett a tettek beszéltek. A gépet ölelő narancsszín lángnyelvek elhalványultak, és hosszú csápjaikat vesztve húzódtak vissza a bőröm alá. Nem kértem bocsánatot, nem volt szokásom, a büszkeségem bele is pusztult volna, de odamorogtam valamit Barbie-nak azzal kapcsolatban, hogy menjen arrébb, hadd férjek én is oda a gyerekhez, aztán a tömeg elől húzni kezdtük a folyosó egy üresebb, levegősebb része felé. - Áruld már el nekem, hogy mégis mi a jó fenét keresel te itt? - néztem fel a lányra néhány pillanattal később, a hideg kőfal tövéből, kinyújtott lábaim mellett a szétroncsolódott fényképezőgéppel. A szemeimből értetlenség, düh és megvetés egyvelege köszönt vissza. - Ha a Levitában maradt a kedvenc rúzsod, annak nagy valószínűséggel már úgyis mindegy...
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
A jelenlévők, de most főlek Mr. OmboziVégül a munka oroszlánrészét a fiú végzi, amit mondjuk nem bánok, mert most jut eszembe, hogy valóban áldozatul eshet így a körmöm, a kelleténél jobban kipirosodhatok és amúgy sem áll jól, ha túl domború a hátam. Szóval a srácot én látszatban, ő meg ténylegesen egy csendesebb helyre cipeljük.
- Hogy te milyen felszínes vagy!
Csattanok fel, és ezzel dobbantok is egyet mérgemben, amivel majdnem, de csak majdnem eltaposom a csóró kölyök kezét. Nem így terveztem, de ez a pasas egyetlen pillanat alatt kétszázra emelte a vérnyomásom.
- Tájékoztatásul közlöm, hogy egy rendes lány mindig magánál tartja a kedvenc rúzsát.
Megint keresztbe fonom magam előtt a karomat, amiben semmi haszon nincs, maximum annyi, hogy a másik fél tekintetét a melleimre koncentráltatom, tekintve, hogy én csak alattuk tudok ilyen összefonósat csinálni, de vele szemben meg még csak nem is az a célom.
- Különben is, eléggé okos vagyok, szerintem okosabb, mint te.
Oké, ez egy merész kijelentés, mert hát a srác unalmában kamerákat éget meg kiskölyköket fejelget, de hát ez most úgy kikívánkozott belőlem. Különben is, van nekem egy hozzá hasonlító öcsém, azt hiszi, megijedek? Komolyan. Van egy csomó testvérem, mostohaanyáim, nem gondolja, hogy majd ő lesz az, akinél nyusziként viselkedem majd.
- De ha szőke vagyok szerinted fejben is, akkor mégis mit keresne a rúzsom a Levitában? Köztudott, hogy ők a legokosabb diákok. De gondolom, te rellonos vagy.
Oké, ez meg eléggé csúnya dolog volt tőlem, tekintve, hogy két testvérem is a zöldek házához köthető. de ez most ugye mellékes, mert most fel vagyok mérgesítve.
|
|
|
|
|
Seth Gareth Selwyn
Házvezető Navine, Tanár, Illúziómágus, Gondnok
Whiskey in a teacup
RPG hsz: 788
Összes hsz: 2554
|
Minden jelenlévőnekA hajón tisztán hallatszott a robbanás, a fedélzetről pedig tisztán látszott a füst és a repedés, ahogy a torony fenyegető dőlése is. Szokatlanul zilált a megjelenése, ahogy beviharzik, bár nem zihál, érezni rajta, hogy idáig futott a kastély átellenes végében lévő irodájától. Az egyik kezében a hirtelenjében felmart felszerelésével, a másikban pálcával érkezik, mert útközben mozgósította a patrónusát is, hogy üzenetet küldhessen az igazgatónak és a javasasszonynak. A szíve a torkában dobog, mert kívülről lehetetlen volt felmérni, mekkorák az okozott károk, de a hang máris elkezdte vonzani a bámészkodókat, aminek a legkevésbé sem örül. Azonban az a dolga, hogy megőrizze a nyugalmát, úgyhogy egyetlen suhintással kijelöl egy jó tíz méteres távot a helytől, ahol a Szfinxnek kellene állnia, majd az gyülekezők felé fordul.*
- Minden diák a vonal mögé! Már tájékoztattam az igazgatót, mindjárt érkezik a segítség, úgyhogy ne akadályozzanak a munkánkban! Prefektusok, kísérjenek vissza mindenkit a nagyterembe!-*Sonorus nélkül is mindenkihez elér a hangja, sőt, a közelebb állók ösztönösen hátra is lépnek párat, mert a csendes, derűs brittől a legkevésbé sem vártak ilyesmit. Ha a szó nem hat, akkor varázslattal fogja visszaszorítani őket, de ad egy esélyt arra, hogy maguktól mozduljanak és nagyon reméli, hogy élnek is vele.*
- Maguk!-*fordul vészjóslóan az Ombozi-Payne duóhoz, akik ezt a helyet és időt találták legalkalmasabbnak az ostoba civódásra.*- Tegyék magukat hasznossá vagy tűnjenek innen.-*A hangjából érezhető a harmadik opció, amiben ő tünteti el őket. Nincs ideje szórakozni velük, úgyhogy kinyúlva megragadja a kalimpáló Huszthy karját, hogy félrevonva közölhesse vele a legfontosabbakat. Nem akar pánikot, azonban felesleges sérüléseket sem.*
- Le kell zárni az ide vezető folyosókat, a helyzet nem biztonságos. Láttam kívülről a tornyot, haladéktalanul a bűbájokkal és a fallal kell foglalkoznom. De fogalmam sincs, mi okozta a robbanást vagy lesz-e következő, szóval ne maradjon itt senki, aki nem a mentést és a javítást végzi!-*Ezzel bocsátja útjára, hogy a szemüvegét felcsatolva nekilásson a manatérképezésnek. Látnia kell, hol sérültek meg a tornyot összetartó és védő varázslatok, szóval a legegyszerűbb, ha innen indul és majd az ablakon át kilépve folytatja.
A fenébe is. Ha itt lenne Sebby, legalább a titkos járatokat leellenőriztethetné vele, akár járhatóvá is téve.
|
|
|
|
|
Ombozi Noel
INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
|
Miss okosabb vagyok, mint te... te csúnya rellonos és Selwyn professzor úr Épp elkaptam azt a mesteri pillanatot, amikor Barbie akkorát dobbantott parányi lábacskájával, mint egy megellett csatakanca, így a szerencsétlen flótásnak, aki már percek óta közöttünk kapkodta a levegőt, és fejét attól függően ide-oda forgatta, hogy épp melyikünk beszélt, hol rajtam, hol pedig Miss Tökélyen legeltetve a szemét, másodszor úszta meg a mai nap során. Mitagadás, minden elismerésem az övé volt! Mert hát, akárhonnan is néztem, ha egy tűsarok szúrta volna át a kézfejét, az lehet rosszabbul esett volna neki, mint ami valójában történt: egy jól irányzott fejelés meg a főnök kamerájának máglyahalála. Van ilyen. Majd beszélek a főnökkel. - Édes Merlinem... - kúszott ki ajkaim közül egy nevetésféle, majd meg-megcsóvált fejemet a hideg kőfalnak döntve pillantottam át a lányra, és rajta túl a tömeg felé. Még soha nem láttam ilyet. Főleg nem testközelből. Pedig láttam már pár dolgot. Baleseteket, és az azokkal járó hisztériát... de ez más volt. Nyeltem egyet, és zöldjeimet visszavezetve a szőkére, kénytelen voltam egy újabbat nyelni, ráadásul az előzőnél jóval nagyobbat és hangosabbat. A tekintetem, bár nem akartam, a szőke melleire esett, amelyek így, némi alátámasztással most már egészen más formában pislogtak rám, egyenesen a szemembe, mint két... szentséges ég. A szívem ösztönszerűen gyorsult, az egész testem reagált, így jobb híján a közöttünk sokkos állapotban üldögélő srácot kezdtem nézni, és a halántékomat vakargatva, már hangosan röhögtem fel a szőke újabb Arany Merlin-díjas megszólalására. - Okosabb? - kérdeztem vissza, miközben a szemben lévő koszos ablakot figyeltem. - Mégis miben? A csajos dolgok nem játszanak. Mondj egy értelmes tárgyat, aztán meglátjuk.A megérzése viszont helyes volt. Csak épp a koromat nem találta el. Magam elé hümmentettem, még bólintottam is néhány aprót, aztán felhúztam a térdeimet, és az egyik karomat átnyújtottam rajtuk. Az ujjaim a levegőben motoztak. - Miből gondolod, hogy Rellonos vagyok? - kérdeztem, azután hunyorogva-csücsörítve merültem el az ezzel kapcsolatban lábra kapó saját gondolataimban, egészen addig, amíg... - Na, végre valaki! Amint megpillantottam a tanár urat, felpattantam, és mindenről, a földön heverő fényképezőgépről, az újságírópalántáról és a szőke lányról is azonnal megfeledkezve vágtam át magam az embertömegen, hogy a férfi távolodó alakját csillogó szemekkel kövessem. Tettre készen álltam meg tőle néhány méterre, pániktól zsongó fiatalok között. - Seth! - kiáltottam neki hunyorgó, komoly szemekkel, magam sem értve, honnan véve a bátorságot arra, hogy nevén szólítsam. De így történt. - Segítek, amiben tudok.
|
|
|
|
|
Oravecz Tatiana
INAKTÍV
Az igazgató testőre =^.^=
RPG hsz: 169
Összes hsz: 254
|
Mindenki, de leginkább SethSietve haladok végig a folyosókon. Eredetileg már nem lennék itt ilyenkor, de most az igazgató úrnak el kellett mennie egy váratlan megbeszélésre hívták, így mi sem természetesebb, mint, hogy én tartom a frontot. Különben is el vagyok kicsit csúszva a gyermekek hiányzásának átvezetésével. A Navine meg a Levita könnyen megvan, az Eridon és a Rellon már kissé több időt vesz igénybe. Kigyűjtöm azokat a gyerekeket, akik tanóráról kéretőztek ki vagy éppenséggel be sem mentek, majd összevetem azokkal, akik a gyengélkedőn megjelentek vagy házvezetőik egyikénél jelezték, hogy pihenésre van szükségük Így derül ki az is, hogy a Révay lány feltűnően sokat fájlalja görcsösen a hasát és veszik el a gyengélkedő felé menet, és így hallom meg azt is, ahogy valami robban. Az üzenet, melyet Selwyn prof az igazgató úrnak szánt, nálam landol. Nem késlekedek, éppen, amikor Noelhez szól érek oda, és mivel úgy látom, hogy ő vette át az irányítói szerepet, hozzá fordulok én is.
- Az igazgató úr házon kívül van, de az üzenetet továbbküldtem neki, és szóltam a gyengélkedőre is, hogy szükségünk van a segítségükre és a felkészültségükre.
Az a helyzet, hogy nincs igazgató-helyettes, így olyan tanár sem, aki az igazgató utáni első emberként járhat el, mint a titkárnője, én vagyok úgymond a legközelebb a tűzhöz, de azért annyira nem, hogy attól féljek, lángra kapok. Ilyen helyzet még nem nagyon volt, és remélem, hogy most sem kell, mert nem szeretném, ha mondjuk az én döntésem miatt történne valami káosz.
- Esetleg szólhatnánk Bárciánnak, hogy nyugtatólag hasson erre a káoszra.
Pillantok kérdőn a férfire, és csak remélni merem, hogy érti, hogy én hogyan értem. Sosem beszéltünk még arról, hogy tulajdonképpen ki van tisztában a nyugimágiájával és ki nincs, de most vészhelyzetről van szó.
|
|
|
|
|
Aaron E. Blake
INAKTÍV
Lenke's dark peasant
RPG hsz: 141
Összes hsz: 567
|
A robbanás után - mindenkiÉppen délutáni óráira sétál a faluból a kastélyudvaron át, amikor megtörténik. Még ő is érez némi remegést a talpa alatt, elképzelni se tudja, milyen lehet odabent lenni. Meg is fordul a fejében, hogy ezt senki nem élhette túl, mégis a megdőlő torony berepedt falai és az épületrészből az ég felé kanyargó füst láttán önkéntelenül is futni kezd a kastély felé.
Beletelik egy kis időbe mire eltalál a megfelelő helyre, de az utolsó pár száz méteren már elég csak a füle után menni. A csoportosulást meglátva bosszúsan ráncolja a homlokát, de a hátráló nézelődőket figyelve, valamint a parancsoló hangot hallva megörül annak, hogy legalább egy kollégája intézkedik már.
Csak pár lépésnyit kell tolakodnia, hogy a tömeg észrevegye őt - valószínűleg leginkább fekete talárjából sejtve, hogy tanár -, és utat nyissanak neki. Mindenki mást figyelmen kívül hagyva egyenesen a portréhoz megy, pálcáját elővéve halkan mormog, szavait a közelebb lévők sem tudják kivenni, de bármivel is próbálkozik, a szfinx nem jelenik meg, a kép pedig marad a helyén, sértetlenül.
- A legegyszerűbbnek az tűnik, ha kárt teszünk a festményben, és azon keresztül jutunk be, de úgy érzem, hogy nem ilyen könnyű a dolgunk - mondja, talán leginkább csak magának, miközben tenyerét a vászonra simítja. Semmi kedve nincs egy ilyen remekművet szétbarmolni. Ezen is látszik, hogy nem sokat változott a Bia ügy óta. Ereklyék az emberi élet felett. Itt azonban nem számít. A varázslat, ami átengedi a levitásokat nem csupán egy egyiptomi lény portréjából áll. A tönkretétele nem oldja meg a problémát.
- Nem igazán ismerem az itteni védőbűbájokat, de... lehetséges lenne kívülről bejutni, teszem azt seprűvel? - fordul a jelen helyzetben legtájékozottabbnak tűnő tanerő, Selwyn professzor felé. - Ha jól tudom, a keleti torony tetején van egy erkély, leszállhatnánk ott.
Persze ki tudja mennyire sérült a torony, és mennyi idejük van minderre, már ha egyáltalán kivitelezhető. Seprűvel sokáig tartana kihozni mindenkit. De, ha nem is sikerül minden levitást megmenteni, a néhány is több, mint a semmi.
|
|
|
|
|
Seth Gareth Selwyn
Házvezető Navine, Tanár, Illúziómágus, Gondnok
Whiskey in a teacup
RPG hsz: 788
Összes hsz: 2554
|
MindenkiOmbozi lépést tart vele, amíg az üres kerethez üget, sőt, letegezi, amit máskor talán zokon venne, most viszont egyszerűen figyelmen kívül hagyja. Amúgy is melegítőben áll az egész zűrzavar közepette.*
- Ért a bűbájokhoz vagy a védővarázslatokhoz? Ismeri a Levitához kapcsolódó járatokat?-*szegezi Noelnek a kérdést, anélkül, hogy megfordulna vagy félbeszakítaná a munkáját - a pálcája szüntelenül jár, akár egy karmesteré, ahogy a folyosó falainak és mennyezetének állapotát méri fel. Jobb, mint várta, de arra következtet, hogy a robbanás az alapokat is megrázta. A fenébe.
Merlinnek hála nemcsak a gólyák, de a felnőttek is kezdenek szállingózni; felismeri a háta mögött Tatiana kellemes hangját, bár csak egy apró biccentéssel veszi tudomásul érkezését, szemét le sem véve a falról.*
- Jó. Köszönet.-*Kurtán felelget, mert nem szívesen osztja meg figyelmét ebben a helyzetben. Szíves örömest átengedi a diákok és hivatalos szervek koordinálását a titkárnőnek, mert a szakértelmét igénylő részt nem bízhatja másra és nem is tűr halasztást. Könnyebb lesz, ha nem kell közben a lábatlankodók miatt aggódnia. Az, hogy nem kérdez vissza, elárulja, tisztában van az említett képességgel.*
- Vagy ő, vagy kerítse elő valamelyik melodimágust. Csak vigyenek innen mindenkit, aki nem segít. Irányítsa hozzám azokat, akik járatosak a védelmi varázslatokban, értenek a bűbájokhoz vagy a manaelemzéshez.-*Vicces mód még mindig nem mállott le róla minden udvariasság, ebben a helyzetben is maradt benne valami ízig-vérig brit. Mindeközben szüntelenül a Szfinx portréjának környékét vizsgálja, hogy biztosan átjárható és biztonságos legyen erről az oldalról - nem akarja megtörni a varázslatot, nehogy kiiktassa a varázstárgyat és ezzel egy menekülési útvonalat is, másik átjárót vágni viszont túl kockázatos így.
Közben befut még egy tanár, akit nem ismer, legfeljebb látásból. Az újak egyike és őszintén megvallva, nem áll a helyzet magaslatán. *
- Én részt vettem a készítésükben. A portré marad. Ha nincs itt, arra jó oka van, a falszerkezetet semmiképp sem szabad most bolygatni.-*Ennél rövidebben és egyszerűbben nem tud és nem is akar most magyarázni, ám muszáj tisztáznia a helyzetet, mielőtt valaki hasonló módon gondolkodva megpróbálja "megoldani" a bejutást.*
- Normál esetben nem lehetséges, de a torony bűbájai megrongálódtak. Ettől egyaránt lehetnek hatástalanok és működhetnek kiszámíthatatlanul. Kerítsen seprűt!-*Adja ki az utasítást Blakenek, mert ezen a részen nem fog tudni sokat tenni, ki kell mennie, akkor pedig hasznát veszi, feltéve, hogy nem csak a száját tudja járatni. Nála itt van miniatürizálva a repdeszkája, felszállásra készen.
|
|
|
|
|
Dr. Evena Noxen
INAKTÍV
RPG hsz: 308
Összes hsz: 633
|
Mindenki - de főleg, aki a mentést irányítja Amint meghallottam az éktelen robbanást és megláttam a kastély felől felszálló füstöt azonnal alakot váltottam és ide jöttem, hátha szükség lehet rám, mint orvosra. Körös-körül mindenütt törmelékek és rémült-összezavarodott emberek, amerre csak elszállok a kastély megrongálódott részén ez a megrázó kép tárul elém. Hollóként jöttem, mert így sokkal gyorsabb volt az idefelé vezető út a Vajner birtok határáról, ahol már napok óta gubbasztottam egy hatalmas fenyőfa tetején, elgondolkozva azon, ami történt. Egy mindenki számára jól látható és biztonságosnak tűnő helyre állok, miután deanimáltam és ismét emberi formámba kerültem, hogy azok is észre vegyenek, akiknek jól jönne akár csupán plusz egy kéz vagy pálca. Közben gyorsan felmérem a helyzetet, ami igen kritikusnak tűnik. A robbanás kárt tett az egész toronyban. Szerkezete statikailag instabillá vált, így valószínűleg első, evakuálás közben persze, ennek legalább átmeneti stabilizálása lesz, elkerülendő a még nagyobb tragédiát a rész teljes összeomlását. Hiszen ki tudja hányan rekedtek odabenn? Míg maga a mentés folyik biztosan be tudok állni akár hollóként is egy kutatócsapatba, hogy megtaláljuk az esetlegesen még bent lévő sérülteket. Ehhez számomra viszont az kell, hogy mielőbb megtudjam ki koordinálja a műveleteket. Kisvártatva rá is jövök a szóban forgó személy kilétére. Figyelmem ugyanis egy erős és határozott mondatfoszlány kelti fel, s látom van már itt több tanár, akik közülük az egyik az, akit hallottam. Rajtuk kívül diákok és iskolai dolgozók, valamint egy katasztrófa turistáskodó fotóspalánta is a látóterembe kerül mialatt a vezető után kutatok. Ez szégyen... Hogy képes bárki is más kárán, szenvedésén vagy fájdalmán szerezni javakat és kivívni az elismerést... Nem is foglalkozom vele, pedig esküm szerint kellene, de azzal mentem magam, hogy mások jobban rászorulhatnak szakértelmemre mint, így magamban elismeréssel adózom annak, aki beverte a képét és elhaladok mellette, hogy egyenesen az erélyes tanerőhöz lépjek. - Orvos vagyok és holló animágus. Kérem mondja, mit segíthetek?! - mondom határozott hangon a férfinak, miközben pálcámmal eddigi hosszú fehér nyári ruhámat egy sokkal praktikusabb öltözetre, farmerra, pólóra és lapos talpú zárt cipőre cserélem és leengedve viselt hosszú hajamat szoros kontyba tűzöm tarkómnál. Egy valaha szebb napokat megélt festmény előtt állunk, ő pedig épp utasításokat ad a többieknek. Remélem engedélyt kapok majd tőle a segítségnyújtásra.
|
|
|
|
|
