Budai Éliás Andor
INAKTÍV
RPG hsz: 1
Összes hsz: 16
|
Harriet Elmélázva baktatok a folyosókon, magam sem tudom merre tartok. Az ismeretlen épület minden egyes pontjának látványát szívom magamba, mint hosszú tél után az első igazán melengető nap fényét a növények. Könnyen tájékozódom, s szinte kötelességemnek érzem, hogy az itt tartózkodásom kezdeti szakaszában felfedezzem magamnak, mit merre találok. Természetesen, ami evéssel kapcsolatos, azt rögtön megtaláltam. Így már biztos látogatója leszek a konyhának, egy-két elcsenhető falat reményében, mely energiát szolgáltat hosszú felfedezéseim alkalmával. Habár a viselkedésemen és arcomon semmi nyoma, de legbelül igencsak zavarodottnak érzem magam. Hirtelen váltás volt számomra a mugli életből ebbe a varázslatos világba belecsöppenni. Jól alkalmazkodok, de ez a helyzet még az én mérőmmel is nagy falat, nehezen emészthető információk birtokosa lettem, s nehezen viselem, hogy az eddigi felfogásom a világról teljes hazugság volt. Én is éreztem magamon azt, hogy nem igazán tartozom oda, ahova azt mondják, nekem kell. Édesanyám vigasztaló szavai is másként hatnak, hogy már utólag magyarázatot nyert az elnézése a szétrobbanó villanykörték, felgyulladó tárgyak kusza kavalkádjában. Nekem is be kellett látnom, itt jobb helyem lesz, megtanulom kezelni a varázserőmet és a hozzám hasonló diákokkal nem lesz olyan érzésem, hogy rejtegetnem kell valódi énemet. Kellemetlen érzés járt át, hiszen mások ebben a tudatban nevelkedtek, tudatosan készültek arra, hogy egyszer eljutnak az iskolába, s ott majd kamatoztatják tehetségüket. Az én gyorstalpalóm erről az egész fura világról jóformán semmit nem ért, s félek, olyan evidens dolgok fognak csodálkozást előhívni belőlem, mely nevetség tárgyává tesz a többi diák előtt. A történetükről semmit sem tudok. Ezek nyilván nem olyan dolgok, melyekre 'ráguglizok' otthon és mindent megtudok, mint a muglik ügyeiről. Teljesen más világ. Valahogy érzem, hogy nekem jobb lesz itt. Megszabadultam a csipogó, villogó, rezgő ketyeréimtől, melyek felesleges időtöltésekkel rövidítette napjaimat. Szeretem érezni, hogy hasznosan telnek perceim, óráim, s most a felfedező utam is azt sugallja, van még mit megtalálnom ebben az óriási, ódon épületben. Ahogy felmértem a terepet, miután befordultam az egyik folyosón, felfelé haladtam a lépcsőn, s feljutottam az emeletre, érdeklődve tekintgettem végig. Majd belső vívódásomat vállrántással elhessegetve megindultam az egyik irányba, addig sétálva, míg egy erkélyen nem találtam magam. Még kellemes idő volt, öltözetem is megfelelt az ilyenkor megszokottnak, én pedig kifejezetten nem voltam az a fázós típus, úgy véltem, megpihenek egy kis időre, míg nem folytatom utamat a kastély további feltérképezésére. Ahogy kékjeim elkezdték fürkészni a távolt, felsínylett a falu apró fénylő pontocskái, a kellemes hangulat, távol a zsibongó tömegtől. Akaratlanul is mosoly futott végig ajkaimon, s szememet lehunyva szívtam magamba a friss, tiszta levegőt, mely nyugalommal töltötte meg testem minden porcikáját. Csendben figyeltem a távolt, járattam tekintetem a területen, melyet még a napokban be szeretnék járni. Ha már az otthonom lesz, ismernem kell és e mellől nem tágítok. Mindig is hajlamos voltam órákba nyúló hosszú percekig hallgatni. Most is csak figyeltem a természet hangjait, a fákra visszahúzódó madarak ritkábbá váló csivitelését, a fel-felkelő szél susogását a már zöldellő lombok között. Nem tudtam levakarni arcomról a szelíd mosolyt, s mivel egyedül voltam, nem is zavart, hogy így kiültek érzéseim az arcomra.
|
|
|
|
|
Harriet Annika Sjölander
INAKTÍV
kicsi Sjöli
RPG hsz: 7
Összes hsz: 32
|
Éliás ]Hosszú volt a mai nap. Ez a néhány hét, amit eddig itt töltöttem igencsak meglepő fordulatokkal van tele. Hiányzik a francia föld, azonban itt is ugyanolyan jól érzem magam, azt hiszem leginkább a társaságnak köszönhetően. Arról nem is beszélve, amikkel eltöltöm az időmet. Ismét egy kellemes csínytevésen vagyok túl, ezért lehet az, hogy egyik újdonsült ismerősöm elől menekülök fejvesztve a folyosókon, azt se tudom merre megyek, csak futok amerre visz az út. Már teljesen kifulladva, alig levegőtkapva fordulok be egy sarkon, és feltépem az első ajtót, ami a kezem ügyébe akad. Becsapom magam mögött, és bebújok a fotel mögé, nehogy észrevegyen. Idegesen figyelem, miközben tovább fut, majd mikor végre elér a nyugalom hozzám, két dolog tűnik fel; az egyik, hogy kint vagyok a szabadban, a másik pedig az, hogy nem vagyok egyedül. Lassan megmoccanok, és a magas alak felé fordulok. Felállok, kicsit leporolommagam, majd nem törődve a neveletlenséggel, végig mérem a fiút. Szőke haj, kék szem, egyedi, vagy valami hasonló stílus. Meg kell vallani nem rossz. - Khhmm...hello. - szólalok meg végül, kellemetlenül érezve magam a hirtelen feltűnés miatt. A kiejtésem sokkal inkább angolos, de semmiképp sem magyaros. Nem akarom erőltetni azt ami nem megy, de muszáj lesz. - Zavarok? - pislogtam rá nagy nyitot szemekkel, miközben lehuppantam az egyik ülőalkalmatosságra, ezzel is azt mutatva, ha törik, ha szakad maradok. Abban meg csak reménykedhetek, hogy az illető nem rellonos. Elegem van már a zöld népből, a bunkóságukból, az állandó "ki-és-hogyan-tud-jobban-keresztbe-tenni-a-másiknak"-ból. Egyszerűen àtlépik a tűréshatáromat.
|
|
|
|
|
Gregor H. Polter
INAKTÍV
Moonlight Shadow
RPG hsz: 56
Összes hsz: 1891
|
Runa.  ~ Minden okkal történik az életben - fut végig egy gondolat a fejemben, ahogy Runa vállára terítem a zakómat. És ahogy ebbe kicsit jobban belegondolok, tényleg így van. A sors nem véletlenül sodort bennünket egymás útjába. Valahogy a lány fejébe ültette a gondolatot, hogy rám akarjon vetődni arról a szekrényről, aztán a többinek már szabad folyást engedett. Csak annyi volt a szerepe, hogy elindítsa az események sorát egyetlen apró cselekvéssel. Aztán szépen hátradőlt, és panorámából nézte végig, ahogy egymást gyűrjük ott a könyvtár padlóján. Utána még volt számtalan kisebb találkozás, ha csak annyira is, hogy elsétáltunk egymás mellett a folyosón és épp csak egy odaszólásra vagy egy gunyoros mosolyra volt időnk. Furcsa az élet. Két ennyi mindenben különböző embert egymásnak tol, hogy na nesze, kezdjetek a másikkal valamit, aztán had lám, mi sül ki belőle. Furcsa. Kellemes meglepetés, hogy Runa nem akar egyetlen egyszer sem elhasalni tánc közben, így legalább tudok arra figyelni, hogy vezessem és nem kell azzal törődnöm, hogy véletlen rosszul lép és borulunk. Most már én is meghallom, hogy dudorászik, kellemes hangja van eléggé. Igyekszem arra az ütemre lépdelni, amit ő diktál, hogy ne essen ki a ritmusból, és hadd foglalkozzon csak a dúdolással. Lesandítok rá innen a magasból, keresek rajta valami jelet vagy akármit, de most semmit sem tükröz az arca, csak csöndesen el van foglalva a maga kis énekével. Inkább nem zavarom meg, csinálja csak. Aztán mikor átfogom a magam hosszú karjaival, már nem nézem tovább az arcát, helyette a feje búbján támasztom meg az államat. Érzem, ahogy a tenyerei a hátamra csúsznak és ez melegséggel tölt el. Eddig nem igazán kerültem szorosabb viszonyba nőkkel, az egyetlen ilyen személy az életemben a húgom. Ez is valami hasonló érzés, de valahogy másképp hat mégis. Ilyen lehet szeretve lenni? Ahogy Runa abbahagyja a dúdolást, én is megállok. Egy pár másodpercig így állunk, majd mikor érzem, hogy fel akarja emelni a fejét, leveszem róla a sajátomat, szabad utat engedve neki ezzel. Nem tudom miért, de az újdonság varázsával tölt el látni a mosolygós arcát. Nem láttam még ezt a fajta kifejezést az arcán, és ez, valahol mélyen megmozdít bennem valamit. Valamit, ami melegséggel tölt el. - Remélem nem bánod, ha azt mondom, hogy semmi kedvem visszamenni most a tömegbe - dörmögöm neki a magaslati levegőről. Viszont kezd kicsit kényelmetlenné válni ez az ácsorgás számomra, szóval leemelem hercegnőmet a lábamról, de csak azért, hogy egy másodperccel később a derekát átölelve tartsam fél kézzel magamhoz szorítva. Az egyik fotelszerű ülőalkalmatosságot veszem célba vele, úgy tartom Runát, hogy jómagam le bírjak ülni, ő pedig az ölemben landoljon. Így sokkal kényelmesebb, mint álldogálni. Kicsit beljebb húzom, hogy ne a combom végén ücsörögjön, átfogom, arcomat a hajába fúrom. Jelenleg ez a létező legkényelmesebb helyzet számomra a világon.
|
|
|
|
|
Rentai Bálint
INAKTÍV
Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
|
[Adél] Kíváncsivá tett. El nem tudom képzelni milyen az a csak úgy gondolkozás, de ahogy elnézem ez egy nehéz kérdés. Valószínűleg ő sem gondolta végig, mit szeretett volna mondani. Végül azonban csak ad valamiféle magyarázatot, ami szerintem egészen vicces, így nem tehetek róla, nevetek egy kicsit rajta. De gyorsan abba hagyom, mert nem szeretném, ha azt hinné kinevetem vagy ilyesmi. Erről szó sincs. Egyszerűen csak elképzeltem a "csak úgy lényegtelen gondolkodást". - Szóval most valami érdemlegesen gondolkoztál... - állapítom meg, nem túl bölcsen, aztán megkérdezem - Szabad tudni mi volt az? Vagy titok?Csak érdeklődöm, ha nem akarja, nem mondja el. Én viszont elég kíváncsi természet vagyok. S mivel úgy gondolom, talán egy hosszabb beszélgetés is kisülhet ebből, inkább leülök. Közben viszont, arra is rájövök, hogy nem mutatkoztam be és ezt gyorsan pótlom is. A reakciója meglep, kicsit talán zavarba is jönnék tőle, de igyekszem nem mutatni, csak mosolyra húzom a számat, és illedelmesen válaszolok. - A te neved is szép, Adél - ez amúgy igaz. Nincs még Adél nevű ismerősöm, így sosem gondoltam erre, de tetszik. S talán, attól, hogy neki is tetszik az én nevem, még jobban... Olyan fura, hogy működnek az ilyen dolgok. Most azonban már tényleg leülök, és úgy kérdezem meg milyen benyomást keltettem a könyv röptetés közben. - Ez megnyugtató - felelem mosolyogva, amikor válaszol, és nem bánom, hogy nevet. Hozzá vagyok szokva, otthon is mindig két nevető lánnyal vagyok körülvéve. Szerintem még szükségem is van rá. Viszont, mikor végre abbahagyja, úgy döntök, elmondom neki az okokat. - Tudod, a volt sulimban, ha valamit nem akartunk megtanulni, mindig ezt csináltuk. Viccesebb, ha több könyv van, és összeütköznek... - magyarázom, és közben kiül az arcomra a vágyódás. Hiába érzem itt jól magam, azért hiányoznak a régi barátaim - az volt az elméletünk, hogyha van egy vicces emlékünk a könyvről, akkor könnyebb elolvasni...
|
|
|
|
|
Baranyai Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
|
Rentai Bálint^^ Bálint elnevette magát azon, amit mondtam a "csak úgy gondolkodásról" és a "csak úgy lényegtelen gondolkodásról". Nem csodálom, hogy nevetségesnek találta a magyarázatomat, mikor kimondtam már én is hülyének éreztem magamat. Nem sértődtem meg, hogy nevetett, mert örültem, hogy valami mulatságosat tudtam neki mondani, én is nevettem vele. Egy kicsit furcsának találtam, hogy ez az idegen fiú mennyire kíváncsi, de tudom, én is nagyon az vagyok, csak én általában nem merek kérdezősködni, hát ő úgy látszik, igen. -Tudod, nem rég érkeztem ide, és minden olyan furcsa, és varázslatos. Hát nagyjából csak ezen gondolkoztam, meg, hogy mi lesz majd velem a későbbiekben. Persze, ezt még ráérek eldönteni, de ilyenkor mindenféle gondolatok cikáznak a fejemben, és nem bírom elnémítani őket. -magyarázkodok. Igazából őszinte voltam vele, mert tényleg ezen elmélkedtem semmi különösebb, titkos dolgon nem. Bár néha még eszembe jut a bátyám, mint az előbb, de róla nem nagyon szeretnék senkivel sem beszélni, főleg egy olyan fiúval, akinek éppen csak a nevét tudom. Bálint mosolyog, és visszadicsér. -Köszi! -mosolygok vissza rá. Ekkor Bálint úgy néz ki, véglegesen helyet foglal a mellettem elhelyezkedő székre. Kedves fiúnak tűnik egyébként, egy kicsit kíváncsi természetű, de egyébként rendesnek látszik, tényleg. -Ez nagyon jó ötlet! -nevetek fel, mikor elmeséli, hogy a régi iskolájában, mit csináltak a könyvekkel. -És tényleg jobb volt így, hogy volt róla egy vicces emléketek?-kérdeztem kíváncsian. A történetet hallván, már én is nagyon belelkesültem, és vágytam arra, hogy Bálint meséljen még ilyesmi dolgokat az életéből. -Mesélsz, a régi iskoládról? -érdeklődtem. -Mugli iskola volt? Miért jöttél el onnan? Jó volt ott neked? A Bagolykövet jobban szereted? -tette, fel egyszerre több kérdést is. -Jaj, ne haragudj! -kaptam a szám elé a kezem, és zavaromban elpirultam. -Nem kellett volna rád zúdítanom ennyi mindent egymás után ugye? -reméltem persze, hogy azért idővel mindegyik kérdésemre választ ad. Még soha sem voltam valaki életére ennyire nyitott, soha nem kérdezgettem senkitől ilyesmiket, de most éreztem magamban egy megindíttatást, hogy meg kell tennem. Egy kényelmesebb pózt vettem fel a székemben, és mosolyogva figyeltem Bálintot, amint reagál erre a sok mindenre.
|
|
|
|
|
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV
Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
|
Greg Semmi közös nincs bennük első ránézésre: az egyik levitás, a másik rellonos alkat, egyikük könyvtárlakó, a másikuk hírből is kerüli, ha teheti. Runa félős és nem a tettek embere, Greg pedig embert lop az évnyitó bálról. Mégis ebben a percben tökéletesen megértik, hogy a másiknak mire van szüksége: Runa hercegkisasszonnyá vált, Greg melegséget kapott. A zakót csak Greg két karja tartja a helyén, hogy ne csússzon le a földre, mert a kislány saját fizikumához képest szorosan öleli a nagyra nőtt rellonost nyugodtan szuszogva bele az ingébe. Csöppet sem figyel már a hidegre, inkább hagyja a percet egybeolvadni saját kis lelkével. Még a tánc is ment, mert átadta magát az események folyásának és rábízta a vezetést Gregre, ami a félős természetét tekintve merész döntés volt; biztonságban érzi magát, ha tudja, hogy ő irányítja a vele kapcsolatos eseményeket.
Orcáit halvány pír színezi ki a hidegféle pirosság alatt: Greg állát az ő haja csiklandozza. Nagyon közel vannak egymáshoz, szinte illetlenül közel, de felháborodásnak nyoma sincs a lelkében, sokkal inkább kellemes öröm, gyengéd melegség simogatja a mellkasát. Ezek az érzések szülik az arcán szétterülő tündöklő mosolyt is, amit egyetlen gúnyos vagy ide nem illő szó sem tudna most letörölni. Eddig meg volt róla győződve, hogy a bálok csak formálisak és semmi érdekes nincs bennük. Ideje lesz változtatnia a véleményén.
- Nekem sincs. – bólint beszéd közben elengedvén Greget, hogy a fiú le tudja szállítani őt a lábairól. A zakó elindul szabadesni a padló felé, de még idejében odakap, hogy megfogja és visszahúzza magára (titkon szippantva egyet az illatból is) .
Nem kell messze menniük, találnak ülőhelyeket itt, az erkélyen is, bár arra nem számított, hogy Greg ölében fog landolni. Tagadnia is kár volna, fülig pirul az egész helyzettől, Greg kezétől a derekán, arcától az ő hajában, de mindezek elindítják az ő kezét is önálló életet élni: ujjai megtalálják a szénakazalszerű tincseket és óvatosan, kissé ügyetlen simogatni kezdik. Axelt vigasztalta így régen, még kiskorukban, de ennek semmi köze ahhoz a régi helyzethez. Barátját a hegedüléssel kapcsolatban bátorította így valahányszor elcsüggedt, de Greget nem kell istápolnia. Sokkal inkább érzi, hogy kell ez a gesztus ide, még ha hihetetlenül zavarba ejtő is. Holnap biztosan égni fog a feje egész nap és még azt sem tudja, hogy Leent nélkülöznie kell majd, mert Tarzan ellopta.
|
|
|
|
|
Gregor H. Polter
INAKTÍV
Moonlight Shadow
RPG hsz: 56
Összes hsz: 1891
|
Runa. ^^Ez az egész kezd egyre szokatlanabbá válni. Mármint nem mintha nem tetszene a helyzet, csak érzek benne valami nem hétköznapit. Hogy ennek nem kéne így lennie, hogy nem helyes, hogy ennyire élvezem az egészet, hogy átfoghatom Runát, hogy végre nem menekül el, nem visít, nem kapálózik, nem akar véget vetni az életemnek, amiért hozzányúltam. Mintha csak attól félnék, hogy ez az egész kis varázslat egy pillanat alatt véget ér, bármikor tönkretehetem akár egy rossz mozdulattal vagy egy rosszul megválasztott szóval. Igen, ez a helyes megfogalmazás. Ez a szokatlan benne! Az, hogy félek. Pedig ez tőlem abszolút távol álló dolog, nem szoktam félelmet érezni semmivel kapcsolatban. Végül is, aurornak tanulok, gáz lenne, ha állandóan valamelyik sarokban gubbasztanék, mert ezt meg azt nem merem megtenni. Őszintén, szerintem akkor se pakolnám tele a gatyámat, ha valami középerős bűnözőt kéne üldözőbe vennem. Eddig a legrettegettebb rémálmom az volt, hogy a húgommal történik valami, de most, ebben a rohadt pillanatban attól tartok, hogy valamit elrontok és szétesik ez a kis világ, amit nehéz volt elérni. Még azelőtt, hogy Runa megszólalna, finoman végigsimítok az arcán a kézfejemmel. Arcomra mosoly szökik, de abból az igazi fajtából, amit annyira ritkán tudok megmutatni bárkinek is. Igen, a válás, apám nem éppen példamutatónak mondható egy éves nevelése nyomott hagyott bennem, méghozzá eléggé mélyet. Hiába kerültem vissza anyuhoz és Tanjához egy év elteltével, már semmi sem volt olyan, mint régen. Teljesen kifordított önmagamból ez az idő, gyökeres személyváltozás következett be. A mai napig csak a húgommal tudok normálisan, mondhatni emberien viselkedni. És most úgy látszik, valaki más is dörömböl azon a rozsdás, acél ajtón, ami a szívemen van és bebocsátást szeretne oda nyerni. Néma bólintással nyugtázom, hogy ő sem szívesen szivárogna most vissza a nagyteremben található nyüzsgésbe. Teljesen meg tudom érteni, kellemesebb társaság vagyok, mint ott bárki más - kiabálja valahonnan mélyről az egóm, bár tudom, hogy igaza van a drágának. Aztán felkapom Runát és egy fotelbe csücsülök, ő meg az ölemben köt ki. Érzem rajta, hogy egy kicsit feszült lett a helyzettől, de nem szól semmit, csak némán pironkodik, ezért hálás vagyok neki. Hirtelen érzékelem, hogy ujjak kapaszkodnak bele a hajamba, jól esik, hogy kicsit birizgálja a fejemet, visszaad valami régi érzést. Mikor még kisebb voltam, anyu gyakran altatott el így, mikor magamtól nem ment az álomvilágba való átkerülés. Lerohan a nosztalgia jóleső érzése, én meg kiemelem a fejemet Runa hajzatából. Minden gondolkodást mellőzve nyomok egy puszit az arcára, majd hátradőlök a fotelben, magammal rántva őt is ebbe a félig fekvő pozícióba. - Így tudnék maradni... - csúszik ki hirtelen a számon. Úgy tűnik, most nem igazán tudok vigyázni arra, hogy mit mondok ki.
|
|
|
|
|
Rentai Bálint
INAKTÍV
Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
|
Adél Úgy látszik nem titok, mert egy kis idő után válaszol, s bár nem mondja ki, úgy értelmezem, hozzám hasonlóan ő is mugli családból kerülhetett be a varázsvilágba. Ha pedig igazam van, akkor azt is értem már, min gondolkozott annyit. Vagy legalábbis sejtem. Nyilván őt is foglalkoztatják ugyanazok a dolgok, amik engem is foglalkoztattak. - Értem. Ezek szerint a te családod sem tolong a varázslóktól - teszek egy megállapítást, kissé bizonytalanul, de érezhetően megerősítést várva. Fogalmam sincs itt mi a módi, de Koreában, nekem kijelöltek egy idősebb diákot, aki szintén mugli származású volt - elvégre a származás az nagyon fontos arrafelé - hogy segítsen az első napokban. Azt biztosan tudom, hogy itt nem olyan szigorú az elkülönítés a vér alapján, és ettől azért könnyedebbnek érzem magam. De az is száz százalék, hogy egy olyan embernek, aki előtte nem látott mágiát nehéz elsőre beilleszkedni ebbe a világba. Utána meg, az a fura, ha visszakerül a teljesen varázslatmentes környezetébe. Miután kapcsolok, és bemutatkozunk, kölcsönösen megdicsérjük egymás nevét, majd elmesélem, miért is csináltam azt amit. Szegény könyv. Ha a könyvtáros látta volna, nyilván kiakad. - Nem mindig... Legtöbbször nem... - válaszolom aztán nevetni kezdek a dolgon, mert valójában szánalmas - ... de utána már nem volt több indokunk nem elolvasni.
Megvonom a vállam. Lehet a többieknek használt ez a trükk, nekem nem igazán. Viszont szokássá vált, ami belém rögződött. - Az elején, amikor a lebegtetést és ehhez hasonló bűbájokat tanultunk, akkor arra fogtuk, hogy csak a tananyagot teszteljük - magyarázom tovább, ahogy visszakalandozom a múltba. Olyan, mintha egy másik életben lett volna, pedig csak négy éve, hogy én is becsöppentem a varázslók társadalmába. Kérdéseire hirtelen nem tudok válaszolni, de amikor bocsánatot kér, csak megrázom a fejem. - Semmi baj. Ennél többre is tudok válaszolni, nagyon edzett vagyok - felelem mosolyogva, mert valóban, egy-egy szünetben a családom minden tagja külön-külön tesz fel ennyi kérdést... - Az az iskola, ahol könyveket lebegtettünk, logikusan varázslóiskola - kezdek bele nyugodtan, és egyáltalán nem is utalva arra, hogy tulajdonképpen butaságot kérdezett - előtte persze mugli suliba jártam - toldom még meg, mert tökéletesen megértem azt is, hogy még nehezen áll rá erre az agya. - A varázslóiskolám, Szöulban volt. Tizenhárom éves koromban költöztünk ki, mert apám ott kapott egy megbízást. Most viszont lejárt a szerződése és visszajöttünk Magyarországra. Ezért hagytam ott az iskolát, és iratkoztam át ide. Eddig nekem tetszik, de azért hiányoznak az ottani barátaim.Azt hiszem, mindenre válaszoltam, amit tudni akart. Azt hogy én maradni szerettem volna, és tulajdonképpen "erőszakkal" hoztak vissza, nem fűzöm hozzá. Így belegondolva tényleg nem olyan szörnyű. De hogy itt maradok-e vagy a suli után visszamegyek Szöulba azt még nem döntöttem le. Nem is kell még, hiszen messze van.
|
|
|
|
|
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV
Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
|
Greg *.*
Már kezdte elfelejteni, milyen érzés a biztonság, aztán belépett az életébe a nagybátyja és megmutatta neki. Sikerült elfogadnia, de most, ebben a pillanatban mégsem az Ádám-féle biztonságérzet keríti hatalmába, hanem egy új, ismeretlen válfaja. Ez a típus megdobogtatja a pici szívét, akadozóvá varázsolja a nyelvét és csomót köt rá, de még a szavai sem akarnak normálisan felszínre bukni, csak ostobácskán, szakadozva. Mégsem akar hanyatt-homlok elmenekülni Greg elől. Ahhoz a fajta baráti biztonsághoz sem tudná viszonyítani, amit Axel iránt érez, hiszen barátja jelenléte sosem késztette pirulásra, még akkor sem, mikor megdicsérte ezért vagy azért, de most Gregtől folyton ég az arca. Szinte akármit csinál a fiú, ő érzi, hogy a forró vízként átzubogó zavar már megint elárasztja, ugyanakkor az agya csilingel, hogy minden rendben, safe zone. Megfoghatatlan és az a legijesztőbb, hogy tudományosan egy épkézláb magyarázat sem jut eszébe, amivel feltárhatná a rejtélyt. Sem a rúnaismeret, bűbájtan, átváltoztatástan, de még a bájitaltan sem fogja elmagyarázni neki, mi ez a zavargás. Ne gondoljunk ugyan kolosszális méretekre, de igenis jelen van olyannyira, hogy nem tudja ignorálni a kicsike.
Szempillái riadt madárkák módjára rebbennek meg a simítástól, de nem húzódik el egy csöppet sem, meg sem rezzen a teste, csak a tekintete nem jut Greg állánál följebb és pirulása ordítozva hirdeti, hogy nem tudja, mit tegyen, de jólesik a gesztus. Mi több, az igazi meglepetés akkor éri, mikor végre hajlandó tényleg ráemelni tekintetét a daliás hercegúrra: az a mosoly eddig nem ilyen volt. Ebben a változatban sokkal több a melegség és a kedvesség, igazibbnak, őszintébbnek hat a többinél. Egy pillanatra még a lélegzete is elakad a meglepetéstől, de ez a kis intermezzo biztos nem fog feltűnni Gregnek; nem kezdte szaporábban szedni a levegőt, hogy elárulja magát.
Egy hang sem hagyja el a torkát, míg ülőhelyzetbe nem kerülnek, s még akkor sem teszi szóvá az igencsak pironkodásra okot adó helyzetet. Nem volna szíve összetörni az üvegbúraszerűen törékeny légkört és Greg is teljesen más embernek tűnik most. Határozottan kíváncsi, ki rejtőzött eddig a gúnyos, csipkelődő, kötekedő rellonos álcája mögött. A hajába fúródó arc, önállósulva korcsolyázó ujjai mind-mind irreálisnak és paradoxonként mégis teljesen természetesnek tűnnek. Mintha nem is most először kerülnének ilyen meghitt közelségbe. Végül is első találkozásukkor Greg mellkasán landolt, a fiú megmentette a kilapulástól, ő pedig volt szíves szó szerint testközelbe kerülni hozzá, de ez a mostani abszolút másféle közelség, sokkal kellemesebb és gyengédebb.
Figyelme teljesen elkalandozott, így már csak azt érzi, hogy az arcának nyomódnak a forró ajkak, hogy még tovább fokozzák pirulását immár lángolásba. Az egész arca olyan vörös, mintha láza lenne, eközben meg automatikusan dől Greg után, mert más választása nincs is (és nem is ellenkezik) . Hogy határtalan zavarát elrejtse és a másik tudtára hozza, hogy immár ő maga sem tudja, mit csinál, egész egyszerűen magához öleli a fiút, most ő vonván Greg arcát haja rejtekébe. Másik kezével a vállakat fonja körbe, így pont Greg fülébe tud motyogni- a hangja is elment az előbbi puszitól (kislányom, ideje megedződnöd) .
- Még... Még egy kicsit lehet. Szabad. Csak ne nézz rám. Iszonyatosan vörös vagyok. Biztos meg fogok fázni és megy fel a lázam, de nem baj, csak ne nézz ilyenkor az arcomra, jó? Csak... csak... Még egy kicsit lehet. – Esetlenül, ostobácskán nyögi a szavakat, azt sem tudja, mi mást tehetne. Még a szemeit is összeszorította, de remegni szerencsére nem remeg, csak nagyon határozottan öleli a fiút, mint akinek tényleg feltett szándéka, hogy ne engedje senkinek sem az arcát meglesni.
|
|
|
|
|
Gregor H. Polter
INAKTÍV
Moonlight Shadow
RPG hsz: 56
Összes hsz: 1891
|
Runa. ^^Az egész helyzet kezd egy kicsit valószerűtlen, álomba illő dologgá transzformálódni. Nem mondom, hogy hercegnek érzem magamat, mert akkor hazudok egy jó vaskosat, de Runát teljesen bele tudom helyezni a hercegnő szerepbe. Csak hagyjuk figyelmen kívül a tényt, hogy a viselkedése általában inkább hajaz egy neveletlen fajtára. De el kell ismernem, az este második felében azért kitett magáért, szó se róla, megérdemli a herceglány címet. Édes, ahogy nem mer rám felnézni, miután megsimítottam az arcát, mintha csak félne attól, hogy mit fog az arcomon látni. Pedig ott egy fehér holló féle ritka madár, egy őszinte mosoly várja a gazdáját. Akármennyire is igyekszik azt mutatni, hogy nem lepte meg a látvány, le lehet olvasni az arcáról a hirtelen viharként jött meglepődöttséget. Nem teszem szóvá, mint oly sok mindent ma este, de úgy tűnik ez egy ilyen nap. A kihagyott ziccerek napja. Kicsit úgy érzem magam, mintha ki lennék fordítva, és a külső lenne belül, a belső meg kívül. Ugyan lényegében még semmit nem mutattam meg, ami belül van, mégis olyan, mintha le lennék teljesen csupaszítva a lány előtt, láthatná azt, amit mások nagy eséllyel soha nem fognak megpillantani. Mert gondolkodjunk csak el szépen, vajon hány ember fogja látni azt életemben, hogy ilyen gyengéd is tudok lenni. Megsúgom, kevés, nagyon-nagyon kevés. És ez így is van rendjén, had higgyék csak azt mások, hogy olyan vagyok tényleg, mint amit kifelé is mutatok. Ők csak a felszínt kapirgálják, de nem is baj, nem érzem problémának, hogy nem akarom magamat csak egynehány ember előtt "felfedni". Úgy néz ki, egy kicsit elkalandoztam fejben, mert arra eszmélek fel, hogy ismételten haj takarja be a fejemet, méghozzá hosszú barna. Aztán a halk, kicsit dadogó hangot is meghallom a fülem mellett. Egy pillanatra kicsit megijedek, hogy mit mondhattam néhány másodperccel ez előtt, mert marhára nem emlékszem rá, de valószínűleg nem lehetett egetverő dolog, mondjuk Runa megint a végtelenségig és még tovább elpirult. Felkönyökölök és visszalököm magunkat rendes ülőhelyzetbe. Megnyugtató érzés a szinte kapaszkodó kéz a vállamon, a világért sem akarnám, hogy elvegye onnét. - Gyere, felviszlek a körletedbe - mondom, majd átnyúlok a térdeinél, és biztos fogást keresek a hátán, majd felállok a fotelből. Na, ez a tartás így igazán hercegnős lehet a számára és még vagyok olyan úriember, hogy a Levitáig is elviszem. Halkan csukódik mögöttünk az erkélyajtó, ahogy szépen lassan távolodunk a folyosó halovány derengésébe. Van egy olyan ézésem, hogy a mi mesénknek itt még közel sincs vége...
|
|
|
|
|
Laduver Nerella Rodé
INAKTÍV
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1305
|
Sára
Kora reggeli órákban A kora reggeli csípős hideg kezd kicsit melegedni, de azért ha egy nagyobb széllökés éri az erkélyt, azt igenis megérzi az ember és ez nem feltétlen kellemes. Sára pedig elég lazára vette a figurát, ugyanis még mindig hálóing és mamusz van rajta, habár a talárja elég sokat eltakar, olyannyira, hogy eddig még fel sem tűnt az öltözéke. Önkéntelenül is kicsit elmosolyodom, de jobban belegondolva semmi különös nincs ebben. Ez egy bentlakásos iskola, teljesen természetes, ha olykor valaki a hálóruhájában flangál, habár az kevéssé kellemes érzés, mikor rajtad kívül mindenki a rendes napi öltözékét viseli. Olyankor bizony rád törhet az alul öltözöttség érzése... mondjuk legrosszabb esetben - legalábbis én biztosan, - ráfognám arra, hogy még viszonylag új vagyok, nem igazán tudom, mi a szokás. Persze ennél sokkal egyszerűbb és kézenfekvőbb megoldás, ha simán csak átöltözne. Hirtelen megkordul Sára gyomra én pedig halkan felnevetek. Mosolyogva ránézek: - De igen, én is nagyon éhes vagyok. - Már egy jó ideje nem ettem semmit, a tegnap esti vacsorám is csak pár falatból állt, szóval ideje volna megtölteni a gyomromat. Mielőtt bármi mást szólhattam volna, Sára elrohant, de pár perc elteltével már vissza is jött. Csak pislogtam, hirtelen nem értettem miről van szó. Néhány pillanat után megvilágosodtam, hogy csak ruhát cserélt, vagy nem tudom mi mást csinált még, de a lényeg, hogy már itt is van. Programom? Nekem? Bár úgy lenne.. - Teljesen szabad vagyok a mai nap - mondom egy erőltetett mosollyal az arcomon. - Szóval, ha van kedved körülnézhetnénk, ugyanis még mindig nem sikerült minden szegletét felfedezi a kastélynak, nem beszélve a kastélyon kívüli területekről. - És tényleg! Vajon mennyi idő szükséges ahhoz, hogy teljesen biztosan eltájékozódjak egymagam is a kastélyban? Egyáltalán lehetséges ez? Biztosan beletelik jó pár hónapba, de ha ehhez ez szükséges én bevállalom. Hajt a kíváncsiság, a tudni vágyás, az akarat. Valami mélyen mindig motoszkál bennem és nem hagy nyugodni. Folyamatosan csak kérdéseket gerjeszt bennem, amikre úgy érzem, hogy egyszerűen muszáj megtalálnom a válaszokat. Amúgy meg, ki az, aki ne szeretne minél többet megtudni arról a környezetről, ahol élete következő jó pár évét el fogja tölteni?
|
|
|
|
|
Teodora Black
INAKTÍV
RPG hsz: 20
Összes hsz: 28
|
Annabell Lucy ParkerMiután kezdte kicsit jobban kiismerni a kastélyt, megengedett magának nagyobb sétákat, ami nem csak a tantermekre és a Rellon klubhelyiségére terjedt ki. Bár ez a hely mindig tartogatott számára meglepetéseket, sosem tudhatta, hogy ki és hol bukkan fel. Pont ezért szeretett a folyosókon akár csak céltalanul is bolyongani, hiszen mindig volt egy-egy diák, vagy akár festmény, akivel szóba elegyedhetett. Azonban erre a napra valami egészen mást tervezett. Még az emlékeiben élt az a pillanat, amikor az Akváriumban a lány, akivel beszélgetett, megemlítette neki a Fejetlenség Folyosóját. Eddig több indok miatt sem merte megnézni a helyet, de most úgy érezte, eljött az idő egy kis őrülethez. Csak nem történhet akkora galiba, már sok másik tanuló is átvészelte. –Ezekkel a gondolatokkal indult el útjára. A szobájából kilépve, magabiztosan vette célba a déli szárnyon elhelyezkedő folyosót. Miközben lépdelt, pimasz mosoly ült ki az arcára. Végre újra azt érezte, mint régen, valami izgalmas történik vele. A folyosó elején egy pillanatra megtorpant, körülnézett, hogy látja-e valaki, illetve kicsit alaposabban megnézte magát a helyet is, de semmi szokatlant nem látott rajta, egy-két veszekedő festményt leszámítva, viszont az meg egyáltalán nem nevezhető itt szokatlan jelenségnek. Ahogy ezen gondolkozott, olyan hangokat hallott, mintha valaki azt suttogta volna, hogy „gyere csak”. Ezen gondolatra elmosolyodott, hiszen ki szólítaná őt a kihaltnak tűnt folyosón. Végül összeszedte minden bátorságát és elindult. - Nem is tudom, mire számítottam, nincs itt semmi különös. – Ahogy lépkedett a folyosón, valami különlegességre számított, de nem történt semmi, egyenlőre. Lehet, hogy csak az elsősöket akarják megszívatni, hogy megijedjenek, és ne jöjjenek erre? De vajon miért akarják őket innét elüldözni? Pont ebben a pillanatban olyan érzése volt, mintha erőteljesen meglökték volna, de ahogy körülnézett, senkit nem látott. - Ez még nem fejetlenség! Csak ennyit tudsz? – Teo jóformán kiprovokálta magának az újabb „támadást”. Még ki sem mondta a szavakat, a következő pillanatban már a földön ült az eséstől. Titkon egy kicsit élvezte a helyzetet, de azért aggódott is, nehogy valami nagyobb baja essen. Igyekezett felállni, de akárhogy próbált, nem sikerült neki. Hangosan felnevetett ügyetlenségén. Ösztönösen nézett körül, hogy látja-e valaki. Rögtön észlelte is, hogy már nincs egyedül, egy lányt látott tőle nem olyan messze. Hogy ne nézze teljesen idiótának, gondolta magában Teo, megszólítja. - Szia. Minden rendben van ám, csak kicsit elfáradtam.
|
|
|
|
|
Szikszai Attila
Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag
RPG hsz: 79
Összes hsz: 123
|
Park Ha EunA tanári kar tagjainak nevetségesen kevés hely jut arra, hogy egy-egy fárasztó tanóra után kiszellőztessék a fejüket. A kastélyban, ha a tanév teljes kapacitással zajlik, mindig nagy tömeggel számolnak. Az épület falait ritkán hagyhatják el, hiszen ügyelnek a rendre, foglalkozásokat tartanak, így nincs idő kiruccanásokra. A tanári szobához viszonylag közel esik azonban egy kényelmes kis erkély, amely Attilának aznap pont ideális volt arra, hogy két szünet között kiugorjon levegőzni. Kávét, teát nem hozott magával, s olvasnivaló sem akadt kéznél, de akkor éppen olyan fáradt volt, hogy valahogy még ez sem tudta érdekelni. Érkezése után a második lendületből adódóan helyet foglalt az egyik, számára szimpatikusabbnak vélt ülőalkalmatosságon. Kényelmetlenebbül ült, hogy jó kilátást kapjon az innen nyíló panorámára, no meg hogy az idevezető bejáraton is rajta tudja tartani a szemét. Tudta jól ugyanis, hogy nem néz ki túl szépen a henyélő tanár látványa, aki úgy punnyad az erkélyen, mintha valami délutáni napozógyík volna. Nem, ő csak pihenni jött ide néhány pillanatra. Szusszanni, egy levegővételnyi pihenőidőt nyerni, hogy aztán, mintha mi sem történt volna, újból a mély vízbe ugorjon. Nem volt körülötte senki. A vastag falak jól szűrték a zajt, a távoli zsongás tompított ricsaja ezúttal nyugtatólag, kikapcsolónak hatottak rá, mintha csak egy alfa rezgéshullámokat kibocsátó berendezésben tétlenkedne. Azért mégiscsak hiányolt egy könyvet... Ott és akkor eldöntötte, hogy a következő tanítási nap alkalmával munkába indulás előtt hóna alja alá kapja az esti olvasmányt, mert ez így túlságosan unalmas lesz a későbbiekben.
|
|
|
|
|
Park Ha Eun
INAKTÍV
RPG hsz: 22
Összes hsz: 420
|
Szikszai AttilaEgész gyorsan eltelt ez a nap, de nem történt semmi említésre méltó. Persze, mit is várok, hisz tanítási idő van, mindenki hajt, már most, hogy év végén a lehető legtöbbet nyújtsa, de én... Hát, én is tanulok persze, és az órákon is figyelek, meg minden, de azért kéne valami izgi is az életembe, mert ez így eléggé unalmas. Kalandot akarok! Csupa nagy betűvel. Valami izgalmasat, amiben az adrenalin szintem az egekbe szökik. Mondjuk a szobatársaimon néha egész jól szórakozom, és adnak némi jó élményt, ahogy a házam többi tagja is, a tesómról nem is beszélve. Na igen, Min. Igaz, hogy egy iskolában élünk, sőt mi több, egy házban is, de szinte sosem látom. Mintha direkt kerülne. De mégis miért kerülne egy ilyen bájos személyt, mint én. Ja, bájos... Inkább bajos, idegbajos. Főleg ha a személyes teremet megzavarják. És hát, Min ezt gyakran megteszi, szóval így már kicsit értem. Most, hogy a napnak vége, és már semmi dolgom sincs, viszonylag jókedvem van, így egy kis sétára indulok a kastély falain belül, egy jó könyvvel a kezemben. Egy másik nagy kedvencem, a Bartimaeus után, Nalini Singh Angyali vadász című kötete. Persze korhatáros könyv, de kit érdekel az? Van aki betartja az ilyen szabályokat? Nagyon kevesen, sőt, szinte senki. Ezt a könyvet is, a kötet első részét már kétszer elolvastam, most futok neki harmadjára, de még mindig elbűvöl, és rabulejt. Teljesen a könyvbe merülök, hagyom, hogy lábaim vezessenek valahova, ahol nyugodtabban tudok olvasni. És itt lyukadok ki, az Erkélyen. Jó választás, lábaim, szép munkát végeztetek. Csak egy a bökkenő, hogy nem vagyok egyedül, ugyanis egy másik ember, illetve férfi, asszem tanár is itt tartózkodik. - Nahát, nem a legszebb látványt nyújtja így, ugye tudja? - Igen, tudom, nem illik ilyen hangnemben, így beszélni egy tanárhoz, de akkor is. Hogy tud így ülni? Már csak ránézni is rossz, annyira kényelmetlennek néz ki. Talán mazochista a tanár? Hm... jó kérdés. De ha igen, akkor... Na jó, hülye gondolatokat toljuk félre, és lépjünk tovább ezen a számomra kicsit vicces szituáción. Odalépek az Erkély korlátjához, s hátamat nekidöntve figyelem a tanerőt, s hogy mit felel a nem túl udvarias kijelentésemre.
|
|
|
|
|
Baranyai Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
|
Bálint^^ ne haragudj, hogy ilyen későn válaszoltam...  Bálint rájön, hogy mugli családból származom. Egy kicsit zavarba ejtő az, hogy most már tudja, és akkor talán máshogy fog rám nézni, de aztán még egyszer végig gondolom, mit mondott: „A te családod SEM…” Ettől megkönnyebbülök, mert ezek szerint, az ő családja is mugli. - Hát igen… - ismerem be. – Muglik vagyunk. Én is csak nem rég hallottam, hogy létezik ez a varázsvilág. Egész pontosan, a levélből tudtam meg, amit küldtek, hogy ide fogok járni – eléggé meglepett minket otthon a hír. A szüleim sem tudtak róla, hogy van ilyen, vagy, hogy én oda fogok járni. –De van itt egy ismerősöm. Az unokatestvérem! – jelentem ki büszkén. Még mindig örömmel tölt el, ha arra gondolok, itt van velem Rodó. Bálint bevallja, hogy az a könyves szórakozás, amit műveltek, nem is vált be, általában. Nevetek rajta egy kicsit. Nagyon vicces, amiket mesél, és ahogyan elmeséli a dolgokat. Persze remélem tudja, hogy nem kinevetem őt, hanem tényleg csak viccesnek találom! - A tananyagot tesztelitek? És ezt bevették? – kérdezem érdeklődve. Nagyon lázba hoz ez az egész történet, hogy mit szóltak hozzá a tanárok, hogy mások is tették-e utánuk ezt a szórakozást… Amikor sok kérdést teszek fel neki egyszerre, ő nem veszi zokon, szinte azonnal válaszol, mindegyikre. Azért nem esik le magamtól, hogy varázslóiskolába járt előtte is, mert egy kicsit meg vagyok még zavarodva. Tényleg nem rég fedeztem fel ezt az egészet, ami, ha jobban belegondolok, egy másik világ. - Hűha! Ez nagyon érdekes! – jelentettem ki, és csendben hallgattam tovább, hogy mit mesél. Utána elképzeltem a régi barátait. Mivel feltételezéseim szerint Bálint japán, talán kínai, ezért a barátait is úgy képzeltem el, ahogy ő néz ki. Sok kicsi Bálintot láttam magam előtt, ahogy reptetik a könyveket egy padon. - A barátaid is olyanok, mint te? Szóval, hogy érted… - célozgatok, de nem merem teljesen kimondani, amire gondolok, félek, hogy teljesen butának nézne emiatt. - És a Bagolykő után, mit fogsz kezdeni? Mi szeretnél lenni? – érdeklődöm tovább, ugyanis kíváncsi vagyok, mik az elképzelései. Én, még nem döntöttem el, mi szeretnék lenni, az is lehetséges, hogy majd csak az utolsó pillanatban jut eszembe valami, a jövőmre nézve. Olyan fajta ember vagyok, aki legtöbbször a végére hagyja a döntéseket, ami nem túl pozitív tulajdonság…
|
|
|
|
|
Szikszai Attila
Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag
RPG hsz: 79
Összes hsz: 123
|
Park Ha EunA tanár úr azon volt, hogy a lehető legrövidebb idő alatt sikerüljön kiüríteni elméjét. Bármennyire is igyekezett, úgy tűnt, aznap nem voltak kegyesek az istenek. Fejében megannyi gondolat nyugtalankodott, míg végül a helyzetet tetézte egy diáklány felbukkanása. Villámcsapásnyi idő alatt sikerült végigmérnie. Könyvet olvas, művelődni próbál. Talán nem a legokítóbb könyv, így a borító alapján, de nem vagyunk egyformák. Felkapta a fejét, nem tudta mire vélni a hallottakat. Őszintén sajnálta a lány modortalanságát, még ő érezte magát kényelmetlenül emiatt, de jobbnak látta egyszerűbben lerendezni a dolgot. Minek is idegeskedne, ha pihenni jött ide... - Elnézést, kisasszony. - ült bele ezúttal olyan helyzetben az ülőalkalmatosságba, amelyben garantáltan nem fogja szúrni a leányzó szemét. Abban a reményben tehette ezt meg, hogy a tanár úr - az előbbi kijelentése alapján - nem az a fajta férfi, aki dühbe gurulna egy fiatal, szókimondó lány esetleges provokációjától. Ha az lenne, bizonyára sokkal ráncosabb ábrázattal tartózkodna most az erkélyen. A lány tehát reményei szerint érezni fogja, hogy rossz ajtón kopogtat, és hangnemet fog váltani. - Remélem nem probléma, hogy kijöttem pihenni egy kicsit. Csak pár percig maradok, amíg szünetem van. Utána itt lesz az egész erkély szabadon... Nyugodtan átadom a helyem, ha azt szeretnéd. Furdalta a kíváncsiság, vajon ezekre a szavakra megenyhül-e. Talán szemet hunyhat az elrontott belépő fölött.
|
|
|
|
|
Park Ha Eun
INAKTÍV
RPG hsz: 22
Összes hsz: 420
|
Szikszai tanár úrA könyv varázsa pillanatok alatt szertefoszlik, mikor kilépek az Erkélyre, és megpillantom a tanárt, abban a nem túl szemet gyönyörködtető helyzetben. Véleményem ki is fejezem, bár szó mi szó, nem épp a legkedvesebb módját választottam ennek. Tudom jól, kicsit udvariatlan vagyok, de ez van, ilyen vagyok.Talán be kéne járnom illemtan órákra. Kéne, de mégsem teszem, ugyanis eddig minden órát ellógtam. az az óra egyáltalán nem érdekel, csak anyuék akarják ennyire, mert szerintük egy kis illem-tanulás rám férne. Pedig én teljesen illedelmes vagyok, nem is tudom miről beszélnek. Jó, lehet, hogy néha tényleg kicsit modortalan vagyok, de akkor azok az emberek teljesen jogosan megérdemlik azt a viselkedésem. Bár ez esetben annyira nem, hisz mégis csak egy tanárhoz beszéltem, de... de ő is megérdemelte. Persze ezt valószínűleg a tanerő nem így gondolja, de mindegy is. Viszont a válasza, az feltűnően kedves volt, és látszólag nem is idegesíti magát az én kivételesen szép modorom miatt. Sőt, kifejezetten nyugodt, ami amúgy engem nem zavar, nekem aztán oly' mindegy, hogy reagál, nem fogom magam idegesíteni ezen. Sőt, még élvezem is, így azt hiszem nem lesz kötelező felvennem a kedves, és aranyos énem. Aranyosnak még így is aranyos vagyok, ezen nincs mit titkolni, de hogy kedves is... Hát, nem feltétlenül. Na jó, talán picit visszaveszek, és egy nagyon picit kedves leszek. De csak egy picit. - Engem nem zavar a jelenléte, maradjon csak, ameddig jónak látja. És köszönöm, nem kell átadnia a helyét, itt nekem tökéletes - mondom unott hangnemben, és közben még egy percre sem pillantok a tanárra, helyette ismét kinyitom a könyvet, és olvasom. Épp ott tartok, ahol végre beindulnak a dolgok, és elindul a hajsza, a nyomozás, hogy megtalálják a "fő gonoszt", aki amúgy egész szimpatikus számomra. Ahh, nagyon jó...
|
|
|
|
|
Rentai Vattacukorúrfi Bálint
INAKTÍV
Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
|
Adél Jól tippelem, bár a szavai alapján nem volt nehéz kitalálni, hogy a családja nem varázslókból áll. Ebben hasonlítunk, és szeretném ha tudná engem nem zavar, így érdeklődve figyelem, amit mesél. Ez a rész ismerős, velem is így volt. A különbség az, hogy nekem nincs unokatestvérem... - Akkor te előnnyel indulsz, ha már van egy unokatestvéred aki itt van - mondom kedvesen, aztán erről kezdem kérdezni - Ő idősebb? Melyik házba jár?Én is mesélek, próbálom elmagyarázni mit is műveltem az előbb, mert képzelem, hogy festhettem. Vicces, és nem bánom, hogy nevet, én is jól szórakoztam. - Az elején talán... Később... - az utolsó szónál felhúzom a vállaimat széttárom a karjaimat, és elhúzom a szám. Valószínűleg nem, de amíg sem a könyvek sem mi nem sérültünk meg, addig nem igazán zavart senkit sem. Mivel a korábbi iskolámról kérdez mesélek neki - bár nem túl részletekbe menően - a szöuli iskolámról, meg arról, hogy kerültem oda, aztán most ide. Érdekesnek találja, ami megnyugtató, mert nem szeretném untatni az újabb kérdését viszont nem értem, pislogok is nagyokat, mire is gondol pontosan. - Nem értem. Mire gondolsz? - mondom és meg is rázom picit a fejem. Olyanok, mint én. Fiúk? Varázslók? Mugliszármazásúak? Annyi mindenre gondolhat a barátaimmal kapcsolatban, így erre egyelőre nem tudok válaszolni, de ha tisztázza a kérdést akkor természetesen felelek neki, ahogy az eddigi kérdéseire is tettem, és az ez utániakra is tenni fogom. - Sok minden érdekel, így elég nehéz dönteni... - elgondolkozom, és a szék támláján pihenő karjaimra teszem az állam. Ez a kérdés az, ami naponta többször is megfordul a fejemben. Annyi érdekes szakma van a varázsvilágban, a feléről meg még biztos nem is hallottam. Persze van egy, ami mostanában jobban foglalkoztat... - Szerintem gyógyító vagy pszichológus... Mostanában ez a kettő érdekel a leginkább.Válaszolom végül kissé megemelkedve, és ismét Adél felé fordulva, mosollyal az arcomon. Amint befejezem újra elgondolkodom, a számat is beharapom közben, de végül aprót biccentek. Valószínűleg ez lesz a legjobb. Ez olyasmi, ami a szüleimnek is tetszene, még ha nem is pontosan értik majd. És persze biztos, hogy kitalálják majd, hogy járjam ki a mugli egyetemet is. De az még odébb van. - Na és te? Még csak sodródsz az árral, vagy már van elképzelésed? - érdeklődöm, amikor magamban lerendezem a témát. Szerintem tizennégy évesen, még nem sokan tudják, mit szeretnének, de Virág például már évek óta hajtogatja, hogy ő rajzolásból fog élni. Én eleinte kételkedtem, de azóta egyre inkább belátom, az ő esetében, ez egy nagyon jó döntés. Ilyenkor pedig arra is rájövök, hogy a húgom, a látszat ellenére, egyáltalán nem buta.
|
|
|
|
|
Ashley Valerie Tüncibogár Stanwood
INAKTÍV
Nagykislány
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
|
[Nagyfiúcska]
Két alak baktat a tanári irányába. Az egyik egy emberlányka, a másik meg rókakölyke - sárkányféléé. Mana kivételesen vidámnak tűnik ma, talán az ajándék arany színű masnitól a nyakában úgy érzi, annyira nem is rossz ez a kórság, ami megfertőzte a gazdit. De nem ám akármiért kapta a masnit, küldetése van - de erről majd később.
Ash még mindig pillanatonként fordulna vissza a folyosón, nem is tudja, mi veszi rá, hogy tovább pakolja a lábait, mégis ez történik. Talán a cukikórtól, talán mástól nem fest már annyira nagyon nagylányosnak, mint amikor minden áron el akarta hitetni, hogy az - és pont ezzel vágta még jobban maga alatt azt a bizonyos fát. A sminkje egészen természetes, csak alapozó, meg a szemeit húzta ki és csillogós szájfényt tett az ajkaira, ahogy mindig, ezen kívül meg természetesen talárban van, amin mondjuk az eridonos főnixet a címeren megvariálta - a madár kapott egy cuki lila boszisüveget, a háttéren meg a piros csillog! Maga sem érti, miért volt ehhez kedve, egyszerűen ez olyan... cuki.
Egy dobozkát visz a kezében, hosszúkásat, de nem túl nagyot. Ebben van az ajándék, amit az új tanárbácsinak szán. A hajába beletűzött egy szálat a virágból, amit kapott, sokat gyakorolt rajta, és Anya is segített tartósítani, mert sajnos energiát adni neki még nem tud, szóval a csokor nagy részének annyi, de azért még vannak egész szépek, mint az is, ami most a hajában van.
Ahogy az ajtóhoz ér, leguggol Manához, a nyakában lévő masnihoz erősíti a kis dobozt.
-Ügyes legyél, vidd az asztalhoz!-
Utasítja a kis lényt, majd halkan kinyitja a tanári ajtaját annyira, hogy Mana szépen bebandukolhasson rajta, amit meg is tesz, és az útját szépen Viktor asztala felé veszi.
|
|
|
|
|
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV
=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
|
MichelleMint mindig most is éjszaka van. Egy eridonos lány járkál a folyosókon. Az órája éppen éjfélt üt, de Őt ez nem zavarja. Fegyvere a zsebében van, a hűséges követői pedig az ágyban alszanak. Ő még nem álmos, így egy kis sétára indul. Nem prefektusról beszélünk, hanem csak egy egyszerű diákról. Egy kis könyvecskét tart a kezében, amit mindenhova magával hord. Nem attól fél, hogy ellopják, mert a tárgy nagy titkokat rejt, amik csak rá tartoznak. Olyanok, mint, hogy ki tetszik neki, a bosszú terveit, az álmait, és a saját történeteit. Cipője visszhangzik a folyosón, miközben egy dalt dúdol. Barátnője, most nem kísérte el a ’kalandjára, de ezt nem is bánja. Most egyedül szeretne lenni és gondolkodni. Egy számára ismeretlen folyosóra téved, amin a portrék nem aludnak, hanem verekednek. ~ Egy újabb ismeretlen hely – gondolja, mire észbe kap, már a földön hever ~ Mi a fene? – mikor, már nem fájlalja a fejét, feláll és körbenéz. Az esés okozó valami, egy pocsolya. - Ez nem a te folyosód. Béna vagy – gúnyolódik vele az egyik portré, amin egy kis katona látható a lovával, akiket egy sárkány tart fogva a várban. Hősnőnk odafordul és látja, hogy mind a ketten nevetnek. - Nem fog megalázni egy kis katona – mérgelődik Gwen, majd válaszra nyitja a száját – Mondja ezt az aki, egy sárkányt se tud legyőzni – mosolyog gúnyosan.
|
|
|
|
|
Michelle Angelique Saint-Venant
Auror, Bogolyfalvi lakos
III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 309
Összes hsz: 2168
|
Gwen Éjszakai sétára indult, itt volt az ideje a büntetéseknek. Ezúttal ezer százalékig biztos volt abban, hogy talál egy szabályszegőt, akit feketére büntet – és nem rasszista, vagy pörkölési értelemben, bár az utóbbi szimpatikus opciónak minősül. Álmosan ásított egyet, mire megtett egy teljes kört, neki körülbelül ennyi is lett volna az éjszakai séta, azonban hangokat hallott az egyik folyosóról. Ez még ugye önmagában nem lenne gond, hiszen a festmények megállás nélkül jártatják a lepénylesőjüket, viszont egy diákot hallani vélt, így kutya kötelessége volt, hogy megnézze, mi a helyzet. Elindult visszafelé – mondanunk sem kell, a büntetés gondolatára rögtön kipattantak a szemei, az álom, fütty-fütty, tündérpor, elszállt -, majd a Fejetlenség folyosójának végén ácsorogva figyelte a jelenetet. Ha jobban belegondolunk, ilyen későn, pont ide tévedni már önmagában is éppen elég szívás, az meg ugye hab a tortán, ha jön ráadásnak egy prefektus is, az meg végképp apokalipszis, ha ez a prefektus Michelle. Szerintem ez az a pont, ahol nincs több kérdés. A lány lassú léptekkel közelítette meg a jelenetet, minek hatására a festmények kissé elcsendesültek. Naná, remélték, hogy ők megússzák ép bőrrel, csak azt felejtették ki a számításaikból, hogy Mich kevés dolgot rühell jobban a pletykálkodó vásznaknál. Egy-egy = x… Megállva a nálánál legalább két, de inkább három évvel fiatalabb diák mellett szúrós szemmel nézegette magának a gúnyolódókat, majd pálcáját elővette és Gwenre szegezte. - Tilosban járkáló szökevény. Nevet, házat, évfolyamot. Ha hazudsz, a festmények beköpnek, ráadásul kapsz egy jól szituált átkot is – azzal Mich elővette a prefektusi jelvényét, hogy igazolja magát, bár erre igazán semmi szüksége nem volt. Nem köteles mindenkinek villogtatni a kis csillogó mütyürt, ő azonban volt annyira fair, hogy megtette. Arról nem is beszélve, hogy feldobódott, hiszen végre büntető pozícióba került. Jessz.
|
|
|
|
|
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV
=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
|
MichelleMiközben azzal a hülye képpel vitatkozik, hangokat hall. Mivel elég sok tiltott helyen jár és sok bunyóban volt része, ezért a hallása kifinomodott. Mikor megfordul, a szőkeség már előtte áll. A ruházatából ítélve rellonos diákkal van dolga. Gúnyosan néz rá, majd nyitja a száját és hozzászól. ~ Egy másik rellonosnak már hazudtam és lehet, hogy mesélt neki rólam - elmélkedik magában, majd eldönti, hogy az igazat fogja mondani - Gwen Laura Kimiko Jones vagyok, másodéves eridonos - elhallgat, miközben a másikkal farkasszemet néz, majd folytatja a mondókáját - Ha jól sejtem, akkor te prefi vagy, de úgy tudom, hogy, éjszaka lehet a gyengélkedőre menni. Egyedül készültem, de, ha szeretnéd, elkísérhetsz - ajánlom fel, és félelmet nem ismerve tovább indulok, hátra sem nézve.
|
|
|
|
|
Szikszai Attila
Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag
RPG hsz: 79
Összes hsz: 123
|
Park Ha EunSikerrel járt. Nincs kedve szidnia, sem előadást tartania a helyes viselkedésről, így is naphosszat teszi ezt. Jelenleg a jól megérdemelt szünetét tölti a közeli erkélyen. A lány bizonyára nem fog többet vele szórakozni, a tanár úr ugyanis csak az elején elnéző. - Ha gondolod... - vonta meg a vállát akarata előtt, majd figyelni kezdte, ahogy a hozott könyvét újból kinyitja és olvasni kezdi. Persze, a könyv... Attila otthoni könyvállományáról is lehetne áradozni, amire az évek alatt tett szert. Számtalan könyvsorozatot, képregényt, újságot, lexikont csapott már fel, legtöbbjének végére is jutott. Akkor kapott rá, amikor a keresztapjánál lakott, és jobb időtöltés híján mást sem csinált, csak ezeket bújta. - Amikor nagyjából annyi idős voltam, mint te, én is rengeteget olvastam. Az ott mi, amit most fogsz? - próbált kicsit feljebb tápászkodni, hogy könnyedebben olvashassa el a borítón a címet. Csak remélni tudta, hogy ezek után nem fog a torkának esni, amiért egy árnyalatnyival kíváncsibbá vette a figurát, de ha az ember olyan témát hoz fel, amit mindkét fél szeret, akkor abból általában nem szokott baj kisülni. A végén még megkérdőjelezné az ifjúságba vetett hitét, és a saját emberismerő képességét. Tudja, hogy járnak ide nehezebben kezelhető diákok, de velük is olyan jól megtalálta eddig a közös hangot. Miért kell most csalódnia? Mi rosszat tett, szegény Attu bácsi? A remény hal meg utoljára...
|
|
|
|
|
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV
Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
|
Szeretettel küldeném ezt Ombozi Nellinek, speciálba. XD Sárika drága újra felfedezőtúrára indult a kastélyban, hogy valami csendes helyet keressen. A lélekszobát most nem akarta, meg amúgy is, voltak ott, ő pedig egyedül szeretett volna lenni kicsit. Az ihlethiány mindig kikészítette, de most nem hagyta magát. Lement a konyhába, magához vett egy bögre finom, illatos teát. Nem, nem itta megy egyből és nem zsibbasztotta le a nyelvét teljesen. Szépen a hóna alá kapta a vázlatfüzetét, ami a rajztáblájához volt rögzítve. A szájába vett egy ceruzát, egyet a füle mögé, egyet pedig a kontyába tűzött. Hozzá tartoztak, szóval biztos volt benne, hogy jól mutatnak majd. A teával egyensúlyozva, a rajzeszközökkel felpakolva indult meg, hogy megkeresse azt a helyet, ahol majd minden rendben lesz és megszállja az ihlet. Az egyik folyosó végén némi fényt látott, felkeltette az érdeklődését. Közeledve egy nagy, kétajtós kijárattal találkozott. A kerítés, bogolyfalva, a kis kert és asztalok elvarázsolták. Letette a bögréjét, kényelembe helyezte magát az egyik székben. Vett egy mély levegőt, pár pillanatra lehunyta a szemét. A bögréjét a kezébe vette, ivott belőle pár kortyot. Emiatt szájából ki kellett vennie a ceruzát, de nem baj, mert vázlatot készült csinálni. Ahogy a kis kertre nézett, egyből megszállta az ihlet. Sóhajtott egyet, elmosolyodott. Azonnal látta lelki szemei előtt, ahogy a kis tündér az egyik virág szirmai alá szorult. Az alsó, furcsa világban szomorúan ácsorog, hiszen szakad az eső, ő pedig egyedül van és csak ez a kis virágszál a menedéke. A képzelet pedig szárnyalt, ő meg fogta a ceruzáját, máris felhúzta a lábait, ledobta a táskáját maga mellé és indult az alkotás. A vázlat hamar kirajzolódott a tündérről, aprócska szárnyakat fog majd kapni, hiszen fiatal. Kicsit meg kellett állnia, elgondolkodni. Addig is ivott még egy kicsit a teából, hogy ne érezze magát lustának. Fiatal kis elveszett tündér, aki magányos és senki nem menti meg. Szíven ütötte a következő gondolat, picit megdermedt, lerakta a bögrét, majd újra kezébe fogta a ceruzát és alkotott tovább. Szorgosan dolgozott, minél inkább bele akart feledkezni a rajzba. Annyira koncentrált, hogy elnyomja az agyában lüktető, dübörgő mondatot, nevet. Nelli jutott eszébe róla.
|
|
|
|
|
Ombozi Nelli
INAKTÍV
3.0
RPG hsz: 19
Összes hsz: 67
|
SatyiMelankolikus hangulatban sétálgat az iskola folyosóin, ujjai között egy érmét pörget oda-vissza. Arról mereng, hogy vajon van-e Bogolyfalván bármiféle kaszinó, ahol bátyjától lenyúlt pénzét eljátszhatná. Igaz, zsenge kora miatt nemigen engednék be ilyen helyekre, de ez legyen csak akkor probléma, ha már eljutott oda. Viszont Noel valószínűleg őrjöngeni fog, ha rájön, hogy egy knút sincs az erszényében. Az ő baja. Miért nem őrizte eléggé? Nagyot sóhajt, s ráérősen befordul a következő sarkon. Hihetetlen, milyen unalmas itt mindenki. Bátyjával való zűrös találkozása óta senkihez nem szólt, még akkor sem, ha szobatársai kérdezgették; egyszerűen nem volt kedve hozzájuk. Pedig egyikük még el is kezdett mutogatni és feltűnően artikulálni, hátha Nelli siketnéma. Szerencsétlen. A kisdiák is, de leányunk szintén, amiért el kell viselnie az őt körülvevőket. Mindenféle inzultus nélkül éri el az erkélyajtót, s ott megáll egy pillanatra. Markába rejti Noel egyik pénzérméjét, amivel eddig szórakozott, majd jobban szemügyre veszi a kint ücsörgő alakot. Nehéz volna összetévesztenie bárkivel is a rajzoló lányt. Kedves nővére, mint mindig, most is szenvedélyének hódol, s ebben esze ágában sincs megzavarni. Vajon hallotta már a hírt, hogy húga is az iskolába érkezett? Nem. Nem valószínű, hiszen akkor felkereste volna. Túl bájos teremetés ő ahhoz, hogy kihagyjon egy üdvözlést. Talán egy darabig még hagynia kéne, addig is nyugta volna tőle, ráadásul már egészen megszokta a némaságot. Nővére mellett ezt természetesen nem játszhatná tovább. Újabb nagy sóhaj, s halkan lenyitja a kilincset, hogy kislisszanjon az erkélyre. Sára mindig olyan elnéző vele, nem lehet akkora bunkó, hogy oda se köszön neki. Szépen halkan közelíti meg a szőkeséget, s lerak mellé egy széket, amin kényelmesen elhelyezi csontos testét. Lábaival közelebb rúg egy másik ülöalkalmatosságot, és fekete, tíz centis talppal megáldott cipőit felteszi rá. Csak ezután pislant ismét nővérére, miközben szajhavörös ajkait halovány mosolyra húzza. -Nem gondolod, hogy normális hobbi után kéne végre nézned? - természetesen mi hagyja el először száját? Bírálat. Kedveli nővére munkáit, de ezt sosem kötné az orrára. És úgy egyébként tényleg teljesen feleslegesnek, és annál is unalmasabbnak tartja a művészet ezen ágát. -Noel meghívott minket egy-egy vajsörre. Lemegyünk a faluba? - hüvelykujjával felpöccinti az érmét a levegőbe, majd el is kapja, mikor aláhullik. Az mellékes téma, hogy bátyja még nem tud róla, milyen bőkezű volt testvéreivel.
|
|
|
|
|
Colette Delon
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
ZsófiAnnyira hatalmas ez az iskola! Persze hallottam a szüleimtől róla, na de akkor is, hogy semmit se találjak meg az már túlzás. Jó,ezt egy kicsit túl reagáltam, de félek, hogy mik várnak rám, és ilyenkor ideges leszek. Ezért keresek egy helyet, ahol egy kicsit lenyugszok. Ehhez nekem szabad térre van szükségem, de az iskola falait nem esik jól elhagyni. Az a szerencsém, hogy unokatestvérem is ide járt, vele pedig annyit beszélgettünk, hogy tudok egy erkélyről. Csak ezt meg is kellett találni, ami nem egyszerű feladat. Azért nem adtam fel, és milyen jól tettem, hisz most itt állok előtte. Kilépek a szabadba, és mindjárt jobban érzem magam. Soha nem voltam az a kirándulós, túrázós lány, de most jólesik kijönni a falak közül. A székeken már ülnek egy páran, de én nem megyek oda hozzájuk, inkább leülök egy külön asztalkához. Tudom, hogy barátokat kéne szereznem, de nem tudok csak úgy odamenni egy idegen társasághoz. Nem vagyok zárkózott, ha hozzám szólnak és beszélgetünk, néha még leállítani se tudnak, de összeszokott társasághoz nem szívesen megyek oda. Ha szeretnének beszélgetni, sajnos nekik kell kezdeményezni. Most viszont nem próbálkozok, inkább becsukom a szemem, és élvezem hogy itt vagyok, miközben a többiek fecsegése, valamint egy-két természeti hang a háttérzaj.
|
|
|
|
|
Szentesi Alíz Zsófia
INAKTÍV
tulipánhercegnő
RPG hsz: 230
Összes hsz: 1276
|
ColetteruhaSzeretem ezt az iskolát. Az árvaházban töltött keserű évek után jó volt kicsit elszakadni a mugliktól és végre normális életet élni. Már amennyire ez normálisnak mondható. Mindenhol baglyok repkednek, a folyosókon és az udvaron gyerekek párbajoznak, a tanárok írás és olvasás helyett varázsolni tanítanak bennünket. Ez még is mennyire mondható normálisnak? Az viszont igaz és be is vallom, hogy a kastélyban sokkal jobban érzem magam, mint amikor az árvaházban voltam. Egyenesen gyűlöltem azt a helyet, de szerintem ezzel nem csak én vagyok így. Bár a nevelő szüleimnél töltött évek sokkal jobb hatással voltak rám, most még is a kastélyt tekintem az otthonomnak. Nem, mintha Annáéknál nem lett volna jó, de az év nagy részét még is csak itt töltöm és itt lakom, itt eszek, iszok és főleg itt tanulok. A mai napon eldöntöttem, hogy kicsit végigjárom a kastélyt. Hűséges cicám Poszeidón, most is követett. Valahogy a kastély déli szárnyának az első emeletére keveredtem. Miután sikeresen megmásztam a lépcsőfokokat, benyitottam egy nagy ajtón és egy kis erkélyen találtam magam. Megláttam egy egyedül ücsörgő lányt és rögtön odasiettem hozzá. - Szia! - köszöntem. - Leülhetek? Nem zavarok ugye? Rámosolyogtam, majd kihúztam a széket és válaszát meg sem várva leültem. Poszeidón az ölembe ugrott én pedig simogatni kezdtem. Aztán jutott csak eszembe, hogy még be sem mutatkoztam, így nyeltem egyet és gyorsan bepótoltam. - Egyébként Zsófi vagyok - hogy miért nem az Alíz néven mutattam be magam? Egyszerű: nem szeretem, mert olyan furcsa név. De még is, ezt kaptam és ezzel kell élnem.
|
|
|
|
|
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV
Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
|
Nejji <3Ő nyugodtan alkot, csendben ül, már kevéssé kell a levelet nézegetnie, inkább a rajzára és a fantáziájára hagyatkozik. Kicsit elkalandozik, szép, dzsungelszerű lenti világot rajzol a kis megszeppent tündér köré, majd jöhetnek az esőcseppek, amelyektől úgy fél. Mosolyogva nézi a művét, persze, érzékeli, hogy valaki itt volt, mégsem néz fel egy ideig. A művészet fontosabb egy másik diáktól és éppen azon gondolkozik, milyen színeket fog használni. Biztos benne, hogy sötét haja lesz, kicsit be is satírozza ceruzával, majd el fog az tűnni. Az ajkát is besötétíti. Kicsit megrázza a fejét, már akaratlanul is úgy rajzolja a vonásokat, hogy egy bizonyos személyre hasonlítsanak.
Aztán meghallja a hangot, ahogy hozzászólnak, egy pillanatra megdermed, megáll a kezében a ceruza a papír felé félúton. A megjegyzés kit érdekel? Egyszerűen el sem jut hozzá, csak a hang, majd ahogy oda fordítja a fejét, a jelenség is letaglózza. A bent maradt levegőt nagy adagban fújja ki, hiszen az agya máris újabb levegőt szeretne. Ezzel együtt széles mosolyra húzódik az ajka.
- Nelli! - Állapítja meg végül vigyorogva és pillanatok alatt dob el mindent, hogy felállhasson a székéből. Azonnal oda is megy a lányhoz, megöleli, majd bele is huppan az ölébe, bár a csontos lábai nyomják őt, nem érdekli. Kicsit megölelgeti a madártestű drágáját. Ki kell élveznie, hogy végre kicsit a hosszú, hullámos, sötét tincsek közé fúrhatja arcocskáját, boldogságában kuncog is. Hiába, annyira hiányzott neki ő is. - Miért nem szóltál, hogy jössz? Elmentem volna érted a vonatállomásra, megmutattam volna a kastélyt, ilyesmik.
Vigyorog, mert szinte biztos benne, hogy Nelli nem fog örülni a szeretetrohamának. Noel mindig jobban viselte az ilyeneket, de sajnos jelenleg a húgocskája sem tud semmit tenni ellene. A testvére és szereti, ha tetszik neki, ha nem. Ha nem...? Maximum beletörődni tud. Még egy puszit is ad a lány halántékára, mielőtt kimászna az öléből, hogy ne fojtsa meg és a lábát se törje el. Aztán amikor a lányka előszedi a pénzt, egyik szemöldökét felemeli és sóhajt egyet.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem kölcsön kértél tőle... - Kuncogott kicsit, ismerte már annyira húgát. És abban is biztos volt, hogy amint egyedül lesz, bemegy Noel szobájába és visszarakja a pénzt, amit Nelli elvett. Nem hiányzik neki egy újabb ok, amiért nyúzhatják egymást, neki meg most amúgy sem kell semmire.
Összeszedi a ceruzáját-radírját és persze a rajzát a földről, ahova került elsőre. Megvolt a sorrend, Nelli sokkal fontosabb, mint a hobbija... munkája. Lelkesen vigyorog rá, hamar megfogja a teáját és iszik belőle kicsit, mielőtt még teljesen elhűlne.
- Nem vagy éhes? Van nálam, nem is tudom, valami sós keksz, meg azt hiszem egy kis süti is, csak a táskám alján... vagy nápolyi volt? Na mindegy, kérsz? - Kérdezte, miközben felkapta a táskáját és kezdett benne kutatni. Lelkes volt, hogy Nelli megjött és jó szokásához híven etetni akarta. Igazából ha rajta és az anyján múlna, tömnék szegény lányt, mint egy kacsát, de ő nem erőszakoskodik, csak megkérdi, hátha. A kedvéért. Bár nem tudja, Nellit ez mennyire hatja meg. 
Ugrálj egy Eridonossal végig valamelyik folyosón, mintha nyuszi lennél.
4 PONTÉRT
A kivitelezés linkjét küldd a Szervezői Mesélőnek!
|
|
|
|
|
Colette Delon
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
ZsófiNagyon elmerültem a gondolataimban. Én két varázsló gyermekeként nem lepődtem meg semmin az iskolában. Egyetlen dolgot kivéve:saját magamon. Otthon soha nem fordulhatott volna elő, hogy a csendet és a magányt élvezem. Itt pedig tökéletesen kikapcsolt. Nem sokáig tartott a magányom, ugyanis egy lány huppant le mellém, és vidáman köszönt. Egy igazi energiabombának tűnt, de hát én ennek csak örülök. Remélem, sikerül összebarátkoznunk. -Szia- köszönök én is. Próbálom a lehető legvidámabbá tenni a hangom,de nem vagyok benne biztos hogy nem érződik rajta,hogy azért nem ez a szó fejez most ki a legjobban. Persze nem a lánnyal van bajom, egyszerűen kicsit kimerültem. Azért elhatározom,hogy tényleg a legjobb arcomat hozom. Jó, valószínűleg ha elkezdünk beszélgetni, már erőlködnöm sem kell. Közben a lány bemutatkozik, megtudom, hogy Zsófi a neve. -Örülök, engem Colettenek hívnak - szerintem kicsit hivatalos lett az eleje, de azért remélem, nem ijesztem el. Hirtelen semmi értelmes nem jut eszembe,pedig tudom hogy nekem is ismerkedni kéne. Egy kérdés van ami azonban inkább csak engem érdekel. -Ugye te Eridonos vagy?- ez inkább csak a természet miatt jutott eszembe. Na nem azért, mintha bármelyik házzal bajom lenne. Nem, én igyekszem mindenkit csak a megismerése után megítélni.
|
|
|
|
|
Szentesi Alíz Zsófia
INAKTÍV
tulipánhercegnő
RPG hsz: 230
Összes hsz: 1276
|
ColetteMosolyogva simogattam a cicámat, aki hangos dorombolással köszönte meg. A szék kicsit kényelmetlen volt, de meg lehetett maradni rajta. A lányra emeltem a tekintetem és vártam, hogy csinál-e valamit. Megszeppentnek és félénknek tűnt, talán levitás. Piros, vagy zöld házas nem lehet, hiszen e kettő mind-mind nagyon barátságos és hiperaktívbomba. Bevallom, így első látásra nem néztem volna ki belőle, hogy háztársam, vagy akár rellonos. Aztán ott van még a Navine...A gondolatmenetemet Poszeidón szakította meg, aki halkan nyávogott, aztán csendben hallgatta velem a lányt, aki Colette néven mutatkozott be. - Szép név! - Dicsértem meg. Tudtam, hogy nem magyar származású, hiszen a Colette nem magyar eredetű. Sokat nem is törődtem ezzel, inkább tovább dögönyöztem a puhaságot, aki lassan elaludt az ölemben. Én viszont ezt nem hagytam, egy gyors mozdulattal a földre raktam a cicát. Poszeidón mérgesen tekintett rám, majd elugrált a korlát felé. Talán nem mászik ki ~ gondoltam. Visszafordultam a lányhoz és előredőlve lassan bólintottam a kérdésére. - Így van, a piroskák közé tartozom. Na és Te? Melyik házba való vagy? Már meg ne sértselek, de nem nézném ki belőled, ha Eridonos, vagy Rellonos lennél, túl csendes vagy. Még mindig nem sértésből, én a kékekhez sorolnálak - rámosolyogtam, nehogy ellenszenvesnek tűnjön ez a sok beszéd, majd következő kérdéseken törtem a buksim. Egy ideig csak csendben hallgattam, majd körülnéztem az erkélyen. Az emberek többsége már elment, de rajtunk kívül még két pár maradt. Szóval két fiú, két lány. Az egyik párocska tőlünk jobbra, míg a másik balra ült. Úgy tűnt, nem foglalkoznak velünk, így vállat vontam és újra beszélni kezdtem. - Szereted az állatokat? Én nem nagyon. Csak egy cicám és egy baglyom van. Neked van állatod? Hányadéves vagy? Úgy értem elsős? Csak mert nem láttalak még, bár másik házakból nem is ismerek sok embert. Majd megismerem őket - ahhoz képest, hogy árvaházból "szöktem", nagyon megnyíltam és felszabadultan beszélgettem vele. - Ha sokat beszélek, szólj csak rám! Rákacsintottam, aztán a szememmel Poszeidónt kerestem. A cica mellettem feküdt, de amint meglátta, hogy nézem, felnyávogott és visszakéredzkedett az ölembe. - Ő itt Poszeidón, egy ragdoll cicus - mutattam be az állatkát, aztán visszaraktam az ölembe és újra simogatni kezdtem.
|
|
|
|
|
