Zsófi
Annyira hatalmas ez az iskola! Persze hallottam a szüleimtől róla, na de akkor is, hogy semmit se találjak meg az már túlzás. Jó,ezt egy kicsit túl reagáltam, de félek, hogy mik várnak rám, és ilyenkor ideges leszek. Ezért keresek egy helyet, ahol egy kicsit lenyugszok. Ehhez nekem szabad térre van szükségem, de az iskola falait nem esik jól elhagyni.
Az a szerencsém, hogy unokatestvérem is ide járt, vele pedig annyit beszélgettünk, hogy tudok egy erkélyről. Csak ezt meg is kellett találni, ami nem egyszerű feladat. Azért nem adtam fel, és milyen jól tettem, hisz most itt állok előtte. Kilépek a szabadba, és mindjárt jobban érzem magam. Soha nem voltam az a kirándulós, túrázós lány, de most jólesik kijönni a falak közül.
A székeken már ülnek egy páran, de én nem megyek oda hozzájuk, inkább leülök egy külön asztalkához. Tudom, hogy barátokat kéne szereznem, de nem tudok csak úgy odamenni egy idegen társasághoz. Nem vagyok zárkózott, ha hozzám szólnak és beszélgetünk, néha még leállítani se tudnak, de összeszokott társasághoz nem szívesen megyek oda. Ha szeretnének beszélgetni, sajnos nekik kell kezdeményezni.
Most viszont nem próbálkozok, inkább becsukom a szemem, és élvezem hogy itt vagyok, miközben a többiek fecsegése, valamint egy-két természeti hang a háttérzaj.