Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ezek a svéd szőnyegek igen kényelmesek. Ez az okos gondolat foglalkoztatja éppen, miközben Kati el van terülve rajta, mint a Nagy-Alföld. Csak nézi a lányt, és még mindig nem gondol semmi másra, csak kettőjükre, mert nem jut el a tudatáig más gondolat. A blokkolt részek, nem tudnak betörni a tudatába, a finom vörösbor jótékony homályba borítja az elméjét. A jelen pedig igen kellemes, immár másodjára történik a dolog velük, de ebből is csak azt szűri le, hogy Kati fejlődött, és most milyen jó vele itt heverészni, a fantasztikus svéd szőnyegen.
- Volt ott egy kék szemű nő, nagyjából el akartak kapni, de örülök, hogy jöttél. Kezdek kételkedni benne, hogy nem álom… Elájultam? – kerekedik el a szeme, semmi ilyenre nem emlékszik. Próbálja elkapni a lány tekintetét, de nem látja őt, a barátja az arcával pihen a mellkasán, esélye sincs, hogy a pókhálóként őt beterítő hajszálakon kívül mást is lásson. Így viszont, csak nyugtalan lesz, mert összesen arra emlékszik, hogy elment a pubba, mert Viko… eltűnt, megint. ~ Ittál, te barom, tuti, hogy ittál… ~ Ez is csak azért jut eszébe, mert Kati mondja, és halványan tényleg emlékszik néhány pofonra, mag valami italra, valami rövidre, de tüzesre.
- Erről rémlik valami – kitapogatja az arcát, és felszisszen néhányszor az érintéseknél. Be is gyógyíthatná, ha éppen a közelben lenne a pálcája, de halvány segédfogalma sincs, hogy éppen hol van a tiszafa varázsszerszám.
- Erre nem emlékszem. Nem voltam túl bunkó, ugye? – simítom meg az arcát, és hirtelen elég rossz kedve lesz attól, amit felfog. Megint elhagyták, de ami a legrosszabb, hogy utána még veszekedett is a legjobb barátjával, de a pozíciójukból ítélve nem haragszanak egymásra. Nem hiszem, hogy bosszúból heverészett rajta Kati és csókolta meg, amikor kimentette… ~ Az valami álom lehetett, vagy… Nem tudom. ~
- Akkor megint miattam vagyunk… így? – most már szuggerálja, hogy nézzenek rá. Oké, hogy egyszer volt az a dolog, de másodjára már fura. Azt tudja, hogy vonzódik a lányhoz, és ez fordítva is így lehet, ráadásul jól össze vannak hangolódva, ahogy mindig is voltak. De nem érti, hogy miért tett volna Yarista ilyet Katival még egyszer, hacsak a lány nem szerette volna. Még mindig sok minden ködös, annyit tud, hogyha tényleg elhagyták, akkor semmi baj… talán. De ha nem, akkor… óriási nagy baromságot műveltek. Főleg, hogy azt sem tudja, hogy Katának van-e valakije. ~ Fejezd be, mert ha túl sokáig kombinálsz, csak rosszul jössz ki belőle. ~ Rója meg magát, majd rámosolyog Katira.
- Figyelj, bármit mondtam, ne haragudj. Lehet, hogy jobb, ha nem is tudom meg. De meg fogom, mert előbb-utóbb eszembe szoktak jutni a dolgok. Hánnyal jövök neked? Mennyire súlyos voltam? – ezt már félve kérdezi, viszont a vére megint kezd felpezsdülni, a pihenés jót tett. Felhúzza a lány bal kezét és kispárnának használja, még rá is dönti a fejét, úgy várja a válaszokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Beigazolódik a gyanúm, Yar valami álomról, meg kék szemű nőről beszél, és valóságról nem igazán vannak meg az emlékei. Nekem meg nem sok kedvem van ehhez a beszélgetéshez, nem is nézek fel rá, csak úgy foglalom össze néhány mondatban a történteket. Szeretném kitörölni az előzményeket, szeretném elfelejteni az egészet, szeretném, ha csak nyugodtan fekhetnénk itt tovább. Ha nem kellene gondolkodnom, ami amúgy is elég nagy feladat így, még kissé kótyagosan a bortól és Yartól.
- De igen, az voltál - a nyers őszinteségtől függetlenül azért könnyeden ejtem ki a szavakat. Igazából én sem tudom mit akarok ezzel. Nem haragszom már rá, ezért aztán nem is kellene arra hajtanom, hogy rosszul érezze magát. Elvégre nem is tudott magáról, inkább örülnöm kellene, hogy legalább arra sem emlékszik, amit én csináltam vele. De másrészről igazságtalannak érzem, hogy csak én tudjam, mi történt és csak nekem kelljen megbirkóznom vele teljes egészében úgy, ahogy van.
- Nem. - nem tudom tovább kerülni a tekintetét, kénytelen vagyok felnézni rá, picit még a fejemet is megrázom, hogy nyomatékosítsam, nem miatta vagyunk így.
- Az én hibám - alig hallhatóan suttogom a szavakat, majd azonnal elfordítom a pillantásom és visszahelyezkedek Yar mellkasára úgy, hogy ismét ne lássa az arcom. ~ Hiba?~Nem tudom honnan jött ez a szó a nyelvemre, nem tudom, miért ezt mondtam. Tényleg hiba volt? Egész mostanáig nem éreztem annak, most viszont iszonyatos súllyal nehezedik rám a tudat: igenis az volt. De az egész biztos, hogy nem Yar miatt történt. Nekem kellett volna gondolkodnom, nekem kellett volna felmérnem a helyzetet, nekem kellett volna józannak lennem. Nem szabadott volna hagynom, hogy Yar teljesen elvágja magát Vikotól. ~Szörnyű vagyok. Yar meg fogja bánni, és meg fog utálni. ~ Erre az elképzelésre azonnal gombóc gyűlik a torkomba, de igyekszem nem foglalkozni vele. Szerencsére Yar kérdései elterelik a gondolataimat, egyelőre még mindig nem megy, hogy rendesen a problémára koncentráljak.
- Na jó, akkor elmesélem az egészet, mert elég súlyos voltál. - a hangomban nyoma sincs a korábbi elgondolkodásnak, már teljes egészében arra koncentrálok, hogy a veszekedésünket elmeséljem helyes kronológiai sorrendben. Közben úgy helyezkedek, hogy megint lássuk egymás arcát.
- Szóval, előadtad, hogy ki akarlak használni, el akartál küldeni, beszóltál arra, hogy auror akarok lenni, felemlegetted a gyengélkedőt, lehülyéztél és szemtelen voltál. Ja, meg beletuszkoltál a kádba és aztán lehánytál. - sorolom vigyorogva, bár az én válaszaimat valahogy kihagyom a felsorolásból.
- De nem kell aggódni, mert a végén elnémítottalak - fejezem be végül, mert erre összességében büszke vagyok.
- Gyakrabban kéne innod - jegyzem meg nevetve, a nevetésem azonban nem teljesen őszinte, mert közben már megint azon kattog az agyam, hogy mégis mi lesz most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Oroszország.
É-K-re Szentpétervártól

- Egerszegi Nina, David Bennett + Mesélő -

Az egész egy nagyon elfuserált vicc volt. A javából, ha őt kérdezték volna. Az a fajta sötét kriptapoén, amit a beteg gyilkosok és agyilag hibásan működők értenek csak. Eleve akkor már elkezdett lüktetni a dühér a halántékán, mikor David előadta a sztorit. A család téma azon kevesek egyike, ami különösen érzékenyen tudja érinteni, így aztán azt hallván amit, nem is volt kérdés, Daviddel tart-e vagy sem. Igent mondott és pont, ennyi.
Az ide út viszonylag zökkenőmentes volt, turistákként még jól el is vegyültek volna a többi ember között... ha nem éjjel ejtik meg a manővert. Egyáltalán nem biztos benne, hogy csak úgy elfogadják az oroszok az esti városnézést excusez moi-nak. Mindegy, amíg nem támadnak nekik, addig jó.
Tűrhetetlenül éjjel van már, mikor végre megérkeznek a cél közelébe és David leállítja a kocsit a földúton. Egész végig alig beszéltek, egyikük sem volt olyan hangulatban, hogy kisregényeket osszon meg másik két társával, de talán míg a többiekben gyűl a félelemmel elkevert adrenalin, addig benne valami hajszálnyira más csapong. Persze, ott az izgalom kémiai lökete, de ahelyett, hogy azon filozofálna, visszajönnek-e élve, mindene bizsereg az előrelátható összecsapásért. Egyszerűen képtelen arra gondolni, mi lesz, ha elpatkolnak menet közben. A természetes félelemérzete csak annyira terjed ki, hogy ne koncolják fel Ninát és Davidet, de ezt leszámítva élvezni szeretné az összecsapás minden pillanatát. Hát, sosem állította senki, hogy épelméjű volna.
A levegő szinte áll a kocsiban és megállítja rendőr módjára David szavait is, csomósítja, rágóssá teszi őket, de őt ez nem zavarja. Lusta válaszolni, inkább kifele bámul a szélvédőn és jól látható, hideg, állatias vigyorra húzza a szája szélét. Rögtön utána kinyitja a kocsi ajtaját, kiszáll és halkan beteszi maga mögött a lehető legkevesebb zajt csapva. Nem lenne áldásos hivalkodó belépőt megejteniük.
A csomagtartó egész arzenált rejt magában; némi megnyugvással tapasztalja, hogy a számára jobban csúszó darabok is bekerültek a repertoárba, ezért elsősorban azokból tankol fel, sőt mi több, a Domitól kapott darab is nála van a derekára erősítve biztos, ami biztos alapon. Elhozta magával, ha már egyszer nagy bulira készülnek. Kerül még hozzá pár acélosabb eszköz is, hogy a vashiányos maffiózókat első kézből gyógyíthassa majd, mert úristen, szegények biztos nem mennek elégszer vasat felírattatni az orvosukkal.
Elég egy pillantást vetnie a másik kettőre és máris levágja a fő gondolatot, hogy most nem kell odanézni, hadd intézzék a dolgaikat. Elvacakol a töltéssel, extra tárakat helyez el a zsebeiben könnyen elérhető helyeken, kis játékszereit is felaggatja magára, így mire Nina és David lerendezik saját köreiket, már ő is harcra kész. Nina simítására csak egy rövidke biccentéssel felel, amolyan „No para, chill out, baby!” üzenettel, Davidre vet egy hosszabb pillantást, aztán felé is megejti a fejét, hogy akkor induljanak. Kattan a fegyver élesre, jöjjön, aminek jönnie kell. Legalább egy a háromból biztosan élvezni fogja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Egészen tudathasadásos érzés Mihael karjaiban lenni, mert egyrészről szívesen maradék még, sőt közelebb is kerülnék hozzá, másrészről viszont egy belső hang szemrehányón kérdőre von, hogy mégis mi a fészkes fenét művelek én. Élvezem, hogy vele lehetek, de ugyanakkor félek is, talán attól, hogy szívesen vele maradnék.
Nem akarok az arcára nézni, anélkül is sejtem, hogy eléggé önelégült fejet vághat most, én pedig éppen lelkileg őrlődöm, szóval nincs hangulatom ahhoz, hogy ne csak elképzeljem, de lássam is az arcán a "megvagy kicsi lány" arckifejezést. Érdekes módon agyam nem ellenkezik Mihael ellen, pedig alapesetben azt gondolnám, hogy eszem távol tart a veszélyes kalandoktól és a Mihaelhez hasonló srácoktól. De nem, talán azért nem, mert tisztában vagyok vele, hogy ő nem szerelmes belém. Neki én csak egy vagyok a sok közül, épp ezért sokkal veszélytelenebb vele lenni, mint mással. Nem fogok hiányozni neki, nem hagyok űrt a szívében, amikor majd mennem kell. Az én érzéseim pedig nem igazán számítanak ebben a helyzetben, hiszen, ha úgyis eltávozom, egyáltalán nem fog számítani, hogy Mihael sosem szeretett viszont.
Az eszmefuttatás logikus, épp ezért fogalmam sincs, hogy miért fáj ennyire a gondolat, hogy megint egy olyan fiú után vágyakozom, akinek nem jelentek annyit, mint ő nekem. Kínzó a gondolat, hogy Mihael csak úgy túl fog lépni a halálomon, sőt már jóval előbb le fog lépni, és még csak nyomot sem fogok hagyni az emlékeiben. Egy leszek a sok közül, egy állomás csupán, egy jelentéktelen pillanat, egy hangsúlytalan szó.
Még szerencse, hogy hirtelen sötét lesz, mert így, míg a fiút követem, összeszedhetem magam, nem kell könnyes szemekkel ránéznem, nem kell látnom lesajnáló vagy szánakozó pillantásait. Bár valójában nem is tudom, hogyan reagálna, ha hirtelen, minden látható előzmény nélkül elsírnám magam. Valószínűleg meglepődne, de vajon aggódna is? Vagy napirendre térne fölötte azzal, hogy eddig sem tűntem túl normálisnak? Egy ilyen egyszerű kérdésre sem tudok válaszolni vele kapcsolatban, valójában nem is tudok róla túl sok mindent, és amit tudok, az is nagyon elhanyagolhatónak tűnik ahhoz képest, hogy milyen hatással van rám.
Mihael egy székhez vezet, úgyhogy végre helyet foglalhatok, de kezem nem szabadul fel. Ez jó, mert így érezhetem tenyere melegségét, de rossz is, mert félek, hogy megérzi, milyen erősen lüktet a csuklómon az ér, észreveszi, milyen hevesen dobog tőle a szívem. Ez utóbbi problémámat azonban megoldja az elkezdődő előadás, innentől kezdve majd a zene lüktetésére fogom meglódult szívverésemet. Egy pillanatra fény villan, ami elvakít, és utána is csupán ködösen látok egy ideig. Aztán megjelenik körülöttünk az űr, olyan sötéten, és mégis ragyogón, ahogy elképzeltem. Megszorítom Mihael kezét, mert félek, hogy elveszítem, ezúttal nem csak képletesen értve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Katitól nem érkezik válasz az álmára, úgyhogy nem is erőlteti ő sem tovább ezt a kérdést. Fogalma sincs, hogy hogyan jött oda az az álom, hiszen semmi előzménye nem volt, és még nem akkora sztár, hogy bármi ilyesmi megtörténhessen vele. Az álmok sokszor a valóságból építkeznek, de Yarista még sosem került ilyen helyzetbe, és nem is nagyon szeretne. Nem a jelenlegiről van szó, hanem az álmáról. Miután Kati elmondta neki, hogy veszekedtek, nagyon reménykedik abban, hogy nem volt túlságosan durva vele. A lány viszont gyorsan szétfoszlatja ebbéli reményeit azzal, hogy szokásához híven elmondja a keserű igazságot.
- Sajnálom – túr bele Kati hajába, és két ujja közé fog egy kevés hajszálat és azzal szórakozik. Nem érez neheztelést tőle, de attól még nem lehetett kellemetlen. Biztos abban is, hogy ő sodorta a másikat ilyen helyzetbe, amiben éppen vannak, meglepetésére viszont nemleges válasz érkezik. Furcsának találja, Kati soha sem volt ilyen, hogy kihasználna efféle helyzeteket, márpedig ha ő nem erőltette, akkor csakis a másik tehette. Ő pedig nem állt ellent, erre nagyon is jól emlékszik, mert eszébe sem jutott ilyesmi. Sőt, most, hogy visszagondol az egészre, erősödni kezd a szívverése, mégiscsak egy csinos lánnyal osztja meg a takaróját.
- Nem hiszem, hogy hiba lett volna. Akkor csak szóltam volna érte, neked tudok, mert te megértesz engem – süti le a szemeit. Kata mindig is a legjobb barátja volt, és úgy szeretné, hogy ez így is maradjon. Ennek érdekében maga gondoskodott róla – azt az egyet kivéve -, hogy a helyzet elkerülhető legyen. Viszont még soha sem kérdezte meg a másikat, hogy bejön-e neki, mert fordítva elég egyértelmű volt a dolog mindig is. De mindig azzal nyugtatta magát, hogy Kati annyira ismeri, hogy soha nem lenne annyira elvetemült, hogy párjának válassza, mert csalódhat benne, hiszen Yaristában benne van, hogy elborul az agya és meggondolatlanságot csinál, bárhol, bármikor.
Igyekszik újra bocsánatot kérni, Kati pedig elmondja neki, eléggé részletesen, hogy miket művelt. Bár állja a tekintetet, d e szégyen gyorsan kiütközik az arcára, nagyon röstelli magát. Azokból, amit Kati említett egy is elég lett volna, nemhogy ilyen sok. Tényleg kifordult önmagából, és most nem tud megszólalni sem, csak az ajkait harapdálja. Hiába vigyorog rá a lány, amit újból a megbocsájtás jelének vesz, akkor sem tudja feldolgozni magában azt, hogy mekkora egy szemét lehetett. Még szerencse, hogy nem emlékszik semmire.
- Elnémítottál? Megértem. Sajnálom, örülök, hogy nem emlékszem rá. De legalább Ákost nem emlegettem fel – mégsem lehetett annyira tapló, hogy minden tőrt megforgasson Kati csinos bordáiban. Már az is valami, ha kihagyott dolgokat, bár, mint előbb is gondolta, végül is tök mindegy már. Kati pedig valamiért megbocsájtott neki. Felhorkan arra, hogy többször kéne innia, nem tudja összekapcsolni a veszekedéssel, mint pozitív összhangot. Ő inkább nagyon úgy látja, hogy semmiképpen sem szabad innia.
- Szereted, ha kínozlak, vagy miért? – érdeklődik, de még mindig a kicsi világába van beszorítva. Mi lesz akkor, ha mindenre ráébred majd, nem tudja, és azt sem, hogy rá fog ébredni a dolgokra. Ezek nem a mai nap dolgai, ma csak ez a szoba és a legjobb barátja létezik. Barátja, vagy valami több? Nem tudja, hogy mit gondoljon, csak azt, hogy jól érzi éppen magát.
- Remélem, legalább visszavágtál, ha már képes voltam lehányni téged – a kezébe veszi Kata fejét és odahúzza magához. Apró csókot próbál adni a lány ajkaira, majd hirtelen ötlettől vezérelve szorosan megöleli őt. Talán bocsánatkérésnek szánja, talán csak megerősítésnek, hogy álmodik-e még, vagy éppen annak, hogy megint egyedül maradt.
- Kezdjek el gondolkodni dolgokon, vagy hagyjam inkább holnapra? – kérdezi, mindezt Kata fülébe suttogva. Mindenesetre mozgolódni kezd, mert már nem tud nyugton maradni.
- Itt maradsz ma? Kérlek! – nagyon bajlósak az előérzetei a jövőt illetően, és szüksége van egy emberre, akiben tökéletesen megbízik. A mondanivalójának hamarosan végére ér, kékjeivel a mogyoróbarna szempárt keresi. Abban biztos csak, hogy most nem akarja hagyni, hogy Kata itt hagyja, sőt jó lenne az is, ha nem lustálkodna tovább. A hormonok újból kiszabadulnak, hogy mozgásra bírják a heverő pár férfitagját. Ő pedig nem tud ellenállni a kísértésnek, ha erőlködne sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Lin – Párizs

Még alig kezdődik el a műsor, mikor érzi, hogy Lin keze elkezd kicsúszni az övéből. Nem tudja mire vélni a dolgot, jelenleg koromsötét is van és csak a színes-hangos-zenés műsort lehet látni, az embereket nem. A következő pillanatban valami vagy épp valaki súrolja a karját és Lin keze végképp kitépődik az övéből, mi több, a dulakodás félreérthetetlen hangjai szűrődnek át az általános zajon, de ekkor már ő is talpon van és behunyt szemmel –hogy az egész túlragozott műsor ne zavarja teljesen össze az érzékeit- , lassan haladva, de elvitorlázik az akadályok között, hogy a függönyön túl, ami eltakarta az előteret a benti világtól végre kinyithassa és szembesüljön a ténnyel, alkalmi barátnőjét épp most nyúlta le fél tucat eléggé gyanús alak. Már csak annyit sikerül elkapnia az egészből, hogy elhoppanálnak Linnel és az egyikük feltűnően sántít... Eddigi életében nem sok emberben tett kárt, de arra az egy alkalomra még mindig nagyon tisztán emlékszik, amikor Bogolyfalván elkapták és az egyik támadó kereket oldott az ő kis játékszerével. Akkor Davidnek hála úszta meg, de most magára van utalva csak. Hát ez remek lesz....

A pukkanást követően Lin érezheti a köldöke tájékán a hoppanálással járó kellemetlen érzést, mintha egy kampót akasztottak volna belé és áthúznák egy gumicsövön. Nagyon zavaró, sőt hányingert is okozhat az érzékenyebbeknél, főleg első hoppanáláskor. Érkezési pontjukról az első szembejövő információ, hogy meleg. A helyiség légköre kellemes a viszonylag hideg idő ellenére, maga a tér esztétikusan bebútorozott és rendeltetését tekintve minden bizonnyal dolgozószobaként funkcionál. Az asztalnál unott képű, húszas éveiben járó fiatalember ül féloldalasan; két lábát egymáson átvetette és az asztalra pakolta fel nyilvánvaló hanyagságról és némi szándékos neveletlenségről téve tanúbizonyságot. Mikor Lint elétessékelik nem éppen kedves, kirláylányhoz méltó módon, leveszi a lábait eddigi helyükről és feláll az asztaltól, megkerüli, majd a lány elé áll.
Szőke haja van, nagyjából olyan magas, mint Mihael és csokoládébarna, meleg szemekkel áldotta meg a genetika. Mindkét fülében apró kristályból készült tűs fülbevalókat visel, szája körül pedig kedves, majdnem bocsánatkérő mosoly húzódik.
- Bonsoir, mademoisselle. Sajnálom, hogy iderángattuk minden előzetes bejelentés nélkül. A nevem Xaviér Besson. Kér egy teát? Esetleg más innivalót? – A modora simulékony, könnyed stílust diktál, mégis érezteti, hogy ő áll a ranglétra tetőfokán akárki akármit is mondjon. Nem mellesleg angolul folytatja a bevezető csevejt erős francia akcentussal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem vagyok egészen biztos benne, hogy mi is fog történni az előadás alatt, hiszen kísérőm igencsak titokzatos volt az esténkkel kapcsolatban, így aztán mikor valaki megérinti a vállam, azt gondolom, ez is része a szórakoztatásunknak. Nem is nagyon ellenkezem az ellen, hogy felállítsanak a helyemről, bár azt némileg fájlalom, hogy el kell engednem Mihael kezét. Ösztönösen szorítom meg még jobban, és makacsolom meg magam, mert semmi kedvem nélküle elmenni, főleg, hogy fogalmam sincs, hol vagyunk. Ha ezt ő tervelte ki, hát nem tartom túl viccesnek.
Az engem valahova elkísérni igyekvő embereket azonban nem igazán érdekli, hogy én mit szeretnék, erőszakkal távolítanak el a fiú mellől. Kiáltani esélyem sincs, egy pálca hidegét érzem a tarkómon, aztán nem jön ki hang a torkomon: elnémítottak. Próbálom elérni Mihaelt, de sosem tudtam verekedni, ráadásul túlságosan erős sem vagyok, a pálcám pedig nincs kéznél, nem hittem, hogy szükségem lesz rá. Ez így utólag ostobaságnak tűnik, hiszen nem gondolhattam komolyan, hogy Mihael mellett nem lesz szükségem varázslatra.
Elrablóim társas hoppanálással visznek magukkal, ami egyáltalán nem tetszik, hiszen így a fiú akkor sem tud követni minket, ha netán feltűnt neki, hogy elvittek mellőle, ami nem is olyan biztos. Talán majd, ha vége lesz az előadásnak, és újra fény árasztja el a termet, ráeszmél, hogy nem vagyok mellette, de akkor már késő lesz, sőt lehet, hogy már most is az.
Kicsit émelyítő érzés a hoppanálás, de már korábban is volt benne részem, ezért enyhe szédülésen kívül, ami eredhet a betegségemből is, semmi bajom nem lesz. A szoba, ahova érkezünk, bizalomgerjesztő lenne, ha nem akaratom ellenére kerültem volna ide. Túl sokáig azonban nem hagynak nézelődni, nem túl finoman egy srác elé lökdösnek, aki nem sokkal tűnik idősebbnek nálam. Angolul szól hozzám, de nem tudom, hogy azért-e, mert tudja, hogy beszélem a nyelvet, vagy egyszerűen csak próbálkozik egy közvetítőnyelvet találni, mert nem gondol franciának. Fogalmam sincs, hogy tudja-e ki vagyok, de azt sem értem, hogy miért pont én lettem a célpontja. Az egyik a mögöttem álló fickók közül visszaadja a hangomat, és ezt kis is használom.
- Nem vagyok szomjas, és valahogy úgy érzem, hogy nem teadélutánra lettem meginvitálva. Kaphatnék esetleg valamiféle információt arról, hogy miért is tette tönkre az estémet? - Próbálom éreztetni a neheztelésemet, ugyanakkor nem akarok rontani a helyzetemen sem, és természetesen én is angolul szólok hozzá, bár egy pillanatra megkísért a gondolat, hogy úgy tegyek, mintha nem ismerném a nyelvet. Egyszerűbb azonban, ha együttműködök, és már az elejétől kezdve értjük egymást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Aprót sóhajtok Yar szavai hallatán. Ízlelgetem a mondottakat, igazán jól esnek a szavai, jó is lenne azt hinni, hogy igaza van. Elhinni, hogy ez az egész nem is volt hiba, vagy legalább azt, hogy egyformán hibásak vagyunk. De a lelkiismeretem azért nem lankad és egyre csak azt susogja, bődületes butaságot csináltam. Csináltunk. Most minden szép és jó, de barátok vagyunk. Még ha Vikot ki is vonjuk a képletből, elbizonytalanodom, hogy ezek után mennyire fogunk megmaradni barátnak. Egyáltalán azt akarom, hogy barátok maradjunk, vagy...?
Már megint, vagy még mindig kuszák egy kissé a gondolataim, legalábbis veszélyes vizekre evezek rajtuk. Félek belebonyolódni a Yarhoz fűződő kapcsolatom ezen szegmensébe. Még szerencse, hogy felhozza az iménti veszekedésünket, ami azonnal visszaránt a valóságba és felvillanyoz. Lelkesen mesélem, hogy milyen nagyon szemét is volt velem. Furcsán keveredik bennem a sértettség, düh emléke meg a helyzet komikuma. Így itt fekve a takaró alatt egyébként is olyan távolinak tűnik az egész. Jobb lenne, ha Yar is emlékezne, mert látom rajta hogy túl komolyan veszi a dolgot. Vagy én veszem túl lazán? Azt hiszem kicsit mindkettőnk értékrendje megborult ma este.
- Hát én sajnálom, hogy nem emlékszel, mert vicces volt. És összességében azt mondom, hogy nevetségesek voltunk - persze, ha ez a veszekedés más körülmények között zajlik, nem valószínű, hogy ilyen megbocsájtó lennék. De most egyrészt könnyíti helyzetet, hogy Yarnak kiestek az emlékei, és más sikerült teljesen elhitetnem magammal, hogy egyikünk sem gondolt semmit komolyan. Ákos nevének említésére egy pillanatra megdermedek, pislogok párat, kifújom a levegőt, és végül nem visz rá a lélek, hogy megcáfoljam a szavait. Tényleg nem akarom őt olyasmivel kínozni, amire nem is emlékszik.
- Nem. De egy...egyébként most nem lennénk itt - motyogom kissé szégyenlősködve. Igazából nem erre gondoltam, amikor a korábbi megjegyzésemet tettem, de ki tudja már mit akartam ezzel eredetileg. Most más másfelé kalandoznak a gondolataim.
- Nyugi már, nem kell azért engem sem félteni - próbálok lazának tűnni, de nem megy olyan főleg, hogy már egyébként is ismer annyira, hogy tudja, konfliktuskerülő típus vagyok, és ha ki is csúszik néha egy-két piszkálódás a számon, azért ez általában nem jellemző rám. Szóval ilyenformán még büszke is lehetne magára, hogy sikerült elérnie, hogy ne tudjak felülemelkedni beszólásain és ne hagyjam egyszerűen faképnél. Kicsit meglep az ölelése, mert úgy tűnt, hogy nem annak indul. Így egymás karjába simulva, azt hiszem tisztáztuk is, hogy túlléphetünk a veszekedésen.
- Holnapra - suttogom vissza gondolkodás nélkül. És ez a döntés nem csak Yarra vonatkozik, hanem rám is. Lesz min gondolkodunk az biztos, de egyelőre nem akarok ezzel foglalkozni. Amikor vannak sokkal jobb dolgok, amikkel most foglalkozhatok.
- Úgy nézek ki, mint aki menni készül? - teszem fel a költői kérdést, s hogy esélye se legyen válaszolni, egy csókkal tapasztom be a száját.

***

- Kérdezhetek valamit...? - töröm meg a csendet, elvégre nem élvezhetjük örökre egymás légzésének fokozatosan a normális felé tendáló ütemét. Picit elhúzódok Yartól, épp csak annyira, hogy kényelmesen felé fordulva felkönyököljek a szőnyegen. Beharapom az ajkam, nem vagyok benne biztos, hogy tényleg fel akarom tenni a  kérdésem. Melyik kérdést is akarom feltenni? Már megint ezer meg egy dolgon jár az agyam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nagyon rossz érzés, ha az ember nem emlékszik, főleg ha ez nem is olyan régen történt vele. Egyszerűen kiesett pár óra az emlékezetéből, és, hogy idegesítse, néhány képfoszlány ugrik be olyakor, majd el is tűnik, hogy kicsit másképpen nézzen ki, ha esetleg újból felbukkanna. Nem tud mit tenni, csak sodródik az árral, és számba veszi a tényeket, amit a rajta elnyúló Katitól tud. Elhagyta Viko, ezért verekedett, majd Kati megmentette, amit úgy vezetett le, hogy a beszólogatott neki tapló módon, ahogy még soha, majd valahogy kibékültek és most itt vannak a szőnyegen. Ebből konkrétan az utolsó 1 órára emlékszik, amikor Kati egy álomból is megmentette, azonban ott már mindenre. Érzésekre, érintésekre, és a kényelmetlen beszélgetésre, ami csak tovább szedálja a lelkét a korábbi viselkedése miatt, amire nem is emlékszik. ~ Miért vagyok én ilyen? És minek iszik, aki nem bírja? Viko pedig miért hagyott el? Azt sem tudom, hogy megcsalt-e, vagy eltűnt, vagy… semmire sem emlékszem. ~ Dühíti a gondolat, hogy ennyire falak közé zárja, az ital, még akkor is, ha keveset iszik. Mivel ami befolyt egyszer, az ki is folyt, valószínűleg, most többet ivott, mint azon a pár alkalommal, tehát a baj nagy lehetett Vikoval. De nem érti, hogy hogyan, mert ő többet megengedett volna neki szerinte, mint másnak, és őrjítő, hogy nem tudja, hogy mi történt a lánnyal. Az pedig megint csak, hogy ha ő és Kati ilyet csináltak, akkor az végleges lehet. Vagy mégsem? Ebbe fog beleőrülni, hogy nem tudja, hogy mi történt… Kicsit elkalandozott – a tekintete és a gondolatai egyaránt – és nem is igen figyelt már többé a válaszokra, de ha éppen oda is figyelt, csak bólintott, vagy egyéb más pótcselekvéssel helyettesítette a beszédet. Egyvalami jutott eszébe, mindössze az, hogy nem akar most egyedül maradni, több okból is. Túl kényelmes a helyzete, és nem meri magát egyedül hagyni, mert még mindig csinálhat óriási hülyeséget, ha éppen elkattan benne valami. Ezért meg is kéri – inkább lehet könyörgésnek nevezni a dolgot – Katát, hogy maradjon.
- Nem t… - a válasz vége már nem jut ki a szócsövén, mert a lány pontot tesz a kérdés-felelet végére, méghozzá édes kis pontot. Ezután már biztos benne, hogy félre kell söpörnie a gondolatait, és a magvas, vagy éppen kínzó okoskodások a következő napra maradnak majd. Most viszont mással kell foglalkoznia, szó szerint, mert nem árt tudatosítani Katában, hogy ő van otthon, ezért átveszi az irányítást…

***

Kellemesen elfáradva fekszik újra, és bámulja a lányt, aki elhúzódik róla egy kissé, miközben újabb kérdés érkezik Katától. Nem fog neki ódákat zengeni, pedig ha úgy hozná a sors, megtehetné. Mosolya levakarhatatlan, és érdeklődve pillant fel, furdalja a kíváncsiság.
- Persze, nem tilos – vigyorog, de azért az agya nem egészen ért egyet a könnyed beleegyezéssel. Akár mindenféle kínos kérdések is jöhetnek most, bár a szemben lévő kedves, csibészes mosoly nem ezt vetíti előre.
- Tetszik a lakás? – kicsit el is kuncogja magát, mert arról sincs elképzelése, hogy megmutatta-e már jobban, meg elég hülye kérdés. Ő az öklén nyugtatja a fejét, ahogy felkönyököl és szembe fordul féloldalasan Katival, kényelembe helyezi magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hiába próbálok koncentrálni, egyszerűen képtelen vagyok megtartani a gondolataimat. Csak fodrozódnak, néha egyik másik kiélesedik, aztán újra eltompul, elkalandozik a figyelmem. Elterelik Yar rakoncátlan rövid tincsei, a kék szeme, a vigyora. Az előbb még valami fontosat akartam mondani neki. Most már nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt megszólalnom. A engedéllyel együtt azonban egy kérdés is érkezik Yartól, úgyhogy előbb arra próbálok összeszedni valami válaszfélét. Körbenézek a tágas nappaliban, nagyjából tudom mi merre van, noha még csak most vagyok itt másodszor. Miután nagy szakértelemmel felmértem az ingatlant, újra Yar felé fordulok.
- Igen, nagyon, de jobb lesz, ha majd rendesen berendezed. Bár már most is nagyon otthonos - vigyorodom el felborzolva a szőnyeg szálait, majd az ellentétes irányba húzva az ujjam kisimítva azt.
- Szóval amúgy azon gondolkodtam... - próbálom felvenni a korábbi gondolataim fonalát, de elég lassan szedem össze magam, most már elkezdem mintákat rajzolgatni a köztünk lévő szőnyegdarabra. Közben kissé révetegen mosolygok, nem is igazán tudom, miért. Pusztán csak azért, hogy itt vagyok, egyszerűen csak örülök, hogy itt vagyok. Mert annyira jó.
- ... azt szerettem volna kérdezni... - fűzöm tovább a szót, még mindig csak kerülgetve a lényeget, és még mindig a szőnyegre koncentrálva. Az egy dolog, most teljesen jól érzem magam a bőrömben, de azért még tisztáznunk kellene néhány dolgot. Például, hogy milyen barátság ez így.
- ...miért van az, hogy mi... ,hogy te...anno...nem - csak nem sikerül kinyögnöm, hogy mit akarok. Pedig a kérdés egyszerű. Miért van az, hogy anno sosem közeledett úgy felém? Miért van az, hogy mi soha nem voltunk együtt? Azt hiszem ezek teljesen jogos és logikus kérdések tekintettel a ma éjszakára. Tekintettel arra, hogy - még ha meg is ijeszt egy kissé a saját gondolatom - jelenleg úgy érzem, bármikor megkaphatott volna, és ezután is megkaphat. Nem tudok mit kezdeni ezzel a furcsa érzéssel. ~Ez egyébként sem igaz.~ Szólal meg belül egy hangocska, talán az eszem az. Most nem tudom józanul megítélni a helyzetet. Ha most nem is tudom, nyilván oka van, hogy így alakultak a dolgaink. Elvégre nem ment rá a barátságunk arra, hogy ő volt itt a bagolykő Casanovája, soha nem voltam féltékeny egyik barátnőjére sem. Csak néha sajdul meg az a bizonyos tüske a szívemben, hogy amikor annyi lánnyal igen, akkor velem miért nem?
- ... én...velem miért nem...? - kínlódok, nem tudom rávenni magam, hogy értelmes mondatokban beszéljek, de legalább már felnézek a fiúra. Belül ez mind olyan komoly probléma, és félek, hogy kimondva butaságnak hangzana az egész. Azonban elkezd éledezni a racionálisabb felem, és villámként cikázik át az agyamban a gondolat. ~Kihasznál~ Nem tudom, hogy jutott ez eszembe, de már nem tudok tőle szabadulni. Hatalmas súllyal nehezedik rám a gondolat. Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy nagyon nagyon rossz döntés volt ez részemről. Akkor jó voltam, mikor Mirával szakított, most jó vagyok neki, mikor ráadásul csak azt hiszi, hogy elhagyták. Arra jó vagyok eltereljem a figyelmét a problémáról. Egyáltalán, hogy tud ennyire nem gondolni Vikora? Ezt holnap nagyon meg fogja bánni, velem megint nem fog törődni, és nem hibáztathatom. Végtelen keserűség  fog el, a hirtelen hangulatváltozás pedig azonnal meg is látszik rajtam.
- Azt hiszem mégis jobb, ha inkább megyek - jelentem be zavartan pillogva párat.   Kicsusszanok a takaró alól, gyorsan összeszedem a ruháimat és rekordidő alatt felöltözök. Nem akarok semmilyen magyarázatot adni. Úgy érzem nem vagyok rá képes. Kerülöm Yar pillantását, a továbbiakban igyekszem nem foglalkozni vele. Úgy érzem elég lenne egy pillantás, egy szó és képes lenne itt marasztalni. A táskámból még gyorsan előveszem a pálcáját, ledobom a fotelbe, majd egy halk pukkanással hoppanálok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Talán kezd kijózanodni? Hirtelen mindenféle gondolat rohanja meg, olyan, mintha kívülről látná a magukat. Igen, biztosan így történt, hiszen eddig ellen tudott állni a kísértésnek, ha olykor elkapta Kata iránt. Mindig meggyőzte magát arról, hogy jobb, ha félredobja a feltörő érzéseit, és csak arra koncentrált, hogy az exkviddicses a barátja, és nem szabad közel engednie magához ennyire. Ennyire mint most, és nem csak egyszer, véletlenül. Bár az, hogy mi mennyire véletlen dolog, nézőpont kérdése. Most például még csak véletlenül sem akarta visszautasítani őt, úgy érezte, hogy nem használja ki a másik állapotát, amikor belement a dologba. Mégis hirtelen szorongás önti el azért, mert fél, hogy többé nem lesznek barátok. Vagy közelebbi kapcsolat lesz, vagy semmilyen, hiszen fura lenne ezt az állapotot, amiben épp állnak barátságnak nevezni. Talán, ha sikerülne megideologizálni neki, talán akkor maradhat a barátság. Egyáltalán nem is érti, hogy miért foglalkozik most ezzel. Egyszer már volt ilyen és azóta is barátok, igaz, akkor még sokkal fiatalabbak voltak és sokkal meggondolatlanabbak. Most viszont nem erről van szó, az egyetlen mentségük, hogy nem józanok, hiszen ahogy oldalra pillant, látja, hogy alig van némi bor az üveg alján. Ami rá nézve elég durva lehet, Katinál nem tudja, hogy mi a határ. A mellette, vagy éppen rajta pihenő mestertanonc viszont nem tudja tovább magában tartani a gondolatait és kérdezni kezd. Ő pedig nem tiltja meg neki, miért is tenné, soha nem tiltotta. Egyébként is egy nyitott könyv a számára a fiú.
- Hmm? – egy jobban érdeklődve figyeli Katit, aki nagyon habozva kezd előhozakodni valamivel. Kicsit furcsállja is, de azért végigsimít a barátja karján, ismét ismeretlen mintákat vésve fel, amik fel sem tűnnek igazán, csak az ő képzeletébe. Furcsa lenne a lányt tetováltan látni, de mégis úgy gondolja, hogy még az is jól állna neki, bár fogalma sincs, hogy hogyan gondolkodik a barátja erről a témáról. Általában teljesen megosztott a vélemény, vagy nagyon ellenzik, vagy kedvelik a tetoválásokat. Yarista nem tudja, nem nézi ki a tetovált embereket, de nem is vágyik arra, hogy megjelölve legyen a bőre. Igaz, itt azért más, mint a mugliknál, hiszen a bőrmegújító varázzsal el lehet tüntetni a dolgot, egészen rövid idő alatt. Végül Kata is megszüli a kérdését, ami kurtán-furcsán ér véget, hirtelen Yarista belassult agya nem is tudja követni, hogy pontosan mire célozgat a lány. Aztán végül leesik neki, bár a kérdést nem érti, hiszen megbeszélték már ezt ezerszer, hogy Yarista azért nem járt még soha Katival, mert fél attól, hogy ha egyszer megszakad a kapcsolatuk – ami a fiúra eléggé jellemző volt ezidáig – és utána nem lesznek barátok. Azt pedig nem akarta és nem is akarja, mert az egyik legbiztosabb pont az életében. Persze nem tagadja, hogy többször eljátszott már a gondolattal, és úgy képzelte, hogy remek páros lennének, főleg, mert Katinak ad a szavára, még akár kordában is tudná tartani a fiút, ha éppen arról van szó.
- Most miért? Ne menj el – kérleli, de a hangulat hirtelen hidegedik meg, érzi, hogy kár a szavakért. Tettlegességhez pedig nem jó a lánnyal szemben folyamodni, ezt tapasztalatból tudja. Csak némán felül és nekitámaszkodik a szekrénynek, miközben magára húzza a takarót. Nézi, ahogy Kata felkapkodja a ruháját, pillantásuk nem találkozik, pedig a fiú keresi a szemkontaktust, de csak egy elszánt arcot lát a barátján kiütközve. Yarista pálcáját a fotelre teszi, majd idegesen elhoppanál.
- Szia – suttogja szomorúan, majd egy nagy sóhajtással feltápászkodik. Ő is felöltözik és felemeli a dísztalárt, majd maga elé tartja, minta beleképzelne valakit. Meg is teszi, még élénk a kép benne, és halványan elmosolyodik a bő taláros Kati felvillanó képére az elméjében. Aztán elővesz egy karfát és beteszi a helyére a ruhát, majd körbenéz, de még látja, hogy rengeteg dolga van. Ezért inkább fogja magát, felvesz egy kabátot és elindul Stockholmba, hogy kiszellőztesse a fejét és elgondolkodhasson a dolgokon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Amikor a cuccait cincálva lépdelt a kastélyban, összefutott Médeával. A veszekedés utáni éjjelen nem aludt, csak sírt. Szemei alatt fekete karikák futottak, fáradt volt és megtörten pillantott fel a lányra. Csak annyit kérdezett tőle, vele jön-e a fehérvári birtokukra, ő pedig beleegyezett. Nem is tudta, mit csinált volna, ha egyedül marad.
Biztos volt benne, hogy Noel még mindig haragszik rá és élénken él a fiúban a csalódás, amit okozott. A veszekedés mellett olyan sebeket tépett fel az öcsikéje, amelyek még be sem gyógyultak teljesen. Erős nőnek gondolta magát mindig is és aszerint is viselkedett általában, most viszont megkérdőjelezte. Elgondolkodott azon, meddig lehet ezt bírni, meddig lehet ugyanúgy folytatni az életet, mosolyogva-vigyorogva továbblépni és eltemetni magában mindent.
Amíg kiértek a vonatállomásra, nem is mondott semmi mást, nem szokott csendben lenni, most viszont túlságosan el volt merülve a gondolataiban. A vonatra felülve pedig csak leült a levitás lány mellé. A kemény éjszaka miatt hamar elszundikált, feje oldalra biccent és végül Médea vállán talált támaszt. Az utat szinte végig aludta, de amikor felébredt, csak még nyúzottabbnak érezte magát. Erőltetetten vigyorgott egyet, amikor előredőlt és kicsit próbálta kisimítani az arcát, ráncosnak érezte magát. Vett egy mély levegőt.
- Ne haragudj, tisztára ki voltam ütve. Már mindjárt odaérünk. - Állapította meg, miközben kipillantott az ablakon. Hamisan mosolygott az üveg felé, majd amint meglátta benne visszatükröződni magát, elfordult. Inkább idegesen az előtte lévő ülést nézte. A megfelelő megállónál pedig ugrasztotta Médeát is, hogy le kell szálljanak. Aztán amint lecincálta a csomagját is, körbenézett.
- Ja igen, nem jönnek értünk, nem szóltam, hogy jövünk. Ilyen gyors ötlet volt, de nem lesz baj, hidd el. Csak gyalogolnunk kell.
Biztatta a kis levitást, mert ismerte már annyira, hogy tudja, ettől be fog pánikolni. Gyorsan el is kezdte terelgetni a lányt az irányba, mielőtt még fennakadhatott volna a tényeken. Lassan sétált, elgondolkozott közben. Biztos volt benne, hogy nem teheti meg a barátnőjével, hogy nem mond neki semmit. Valószínűleg folyamatosan azon gondolkozik, mi is lett vele, talán aggódik is amiatt. Sára maga is megijedt attól, amit látott magán... hát még egy kívülálló? Nehezére esett azonban beszélnie ezekről.
- Biztosan érdekel, mi a fene folyik itt. - Mondta hamisan mosolyogva, táskáját maga mögé vette, háta mögött kulcsolta össze kezeit. Kicsit hátradöntötte a fejét, lassan lépdelt, noha még viszonylag hosszú út volt előttük. - Hosszú és szomorú történet. Biztos hallani akarod?
Meg kellett kérdeznie. Biztos volt benne, hogy ez egy olyan történet, ami súlyt rakhat az ember vállára. Ennek ellenére úgy gondolta, Médea elbírja majd, nem ismerte gyengének vagy igazán érzékenynek. Javasolta, hogy ehhez üljenek le egy padra, kényelmesebb lesz és ő is jobban össze tudja szedni a gondolatait.
A lány válaszától függően kezdett bele a mesébe. Az elején kezdte, Angliával. Hogyan akarta kihasználni a tanárát, Andrew-t, hogy sikeres lehessen és előnyhöz juthasson. Azt is elmondta, hogyan vált ez eszeveszett, mindent felrúgó szerelemmé. Azzal folytatta, hogyan romlott meg a kapcsolatuk, hogyan esett kétségbe attól, hogy komolyabbra fordulnak a dolgok és a férfi vele tervezi a jövőjét. Hogy mennyire fájt neki, mégis szakított a férfival, otthagyta Angliát, az életét. Hazamenekült, aztán Noelhez. Itt jött a képbe Noel, akivel a veszekedést is elmesélte részletesen, illetve az érzéseket, amik benne kavarogtak akkor és ott.
- És... ezért jöttem most haza. - Fejezte be végül, nagyot nyelve. Aprókat bólogatott. - Tudom, hogy ez így most nagyon sok volt és rád zúdult, emésztgesd csak. A kérdésekkel pedig ne kímélj. - Biztos volt benne, hogy a lánynak vannak homályos foltok, felmerült benne pár kérdés. Itt voltak, itt volt az alkalom, megbeszélhetik. Ha már padlón van, mindegy, hányszor rúgnak bele, egyszer úgyis fel kell állni... nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Igazán meglepett, amikor megláttam Sárát a folyosón útra készen a csomagjait cibálva maga után, meglehetősen rossz állapotban, meg se gondoltam, hogy nemet válaszoljak a kérdésére. Természetes, hogy vele tartok, elvégre mire jó egy barát, ha nem erre, és én meg szeretném azt hinni, hogy igenis a barátja vagyok, és ő is az nekem. Ilyen gyorsan se szedtem össze útra még a dolgaimat, mint most. Röpke tíz perc alatt dobáltam az egyik táskámba pár ruhát, aktákat, telefont, pénztárcát, cipőt, és biztos, hogy valamit úgyis sikerült nem elcsomagolni, ami majd természetesen nagyon kellene, de nem jutott idő ezen töprengeni, így is csak rohanva sikerült utolérni Sárát és elérni a vonatot. Kérdeztem volna már akkor, hogy mi a baj, de olyan csendes volt, az úton zötykölődve meg el is aludt, hát nem zavartam fel. Gondolkodtam inkább a lehetőségeken, próbáltam rájönni, mi zaklathatta fel annyira, hogy nem sokat aludhatott, mint az első ránézésre látszik, sőt, bizonyára sírt is. Hagytam inkább pihenni, nagyon is úgy tűnt, hogy ráfér. Magától is felébredt úgyis, és első dolga bocsánatot kérni. Megrázom a fejem válaszul egy vérszegény mosoly kíséretében.
- Semmi baj. Igazán rád fért némi alvás, ezért nem kell elnézést kérni. - teszem még hozzá, elvégre nem látok benne semmi kivetnivalót, ráadásul még így is eléggé elgyötörten néz ki, de majd megpróbálom meggyőzni, ha megérkeztünk, hogy nyugodtabb körülmények között pihenjen szépen, mert síneken zötykölődve is jó az alvás, de mégsem az igazi. Nem is tudom, mi mást mondhatnék, így hát magam elé meredve próbálok pár ép mondatot fogalmazni azzal kapcsolatban, hogy valahogy rá kellene kérdezni, mi is történt, de mégse érezze erőltetésnek, meg talán azt is elmondhatnám valahogy, hogy rám számíthat. Igaz, hogy tanácsot nem tudok adni többnyire, akármi is a baj, de legfeljebb meghallgatom, meg ilyesmire tudok e téren gondolni. Félig-meddig sikerül is összerakni már egy mondatot, épp szóra nyitnám a szám, amikor azt közli, hogy leszállunk, így sikerül is ezt a művet elfelejteni, amíg a csomagomat szedem le, aztán meg igyekszem a talpamon érni földet, és lehetőleg nem elhasalni a leszállást követően. Hirtelen ötlet volt? Na erre máris szemöldököm ráncolva meglepetten pislogok rá, mert ez nem biztos, hogy jóhoz fog vezetni, de ha ő mondja, hogy rendben lesz, inkább szusszantok egyet és igyekszem lenyugodni.
- Az nem baj, ha gyalogolni kell, de a családodat nem fogja zavarni, ha csak úgy hívatlanul beállítok? - kérdezem azért mégis fél percen belül, mert nem szeretnék senkinek sem terhére lenni. Követem azért én is lassú tempóban, majd pusztán bólintani tudok a szavaira, amikor hozzám fordul és gyakorlatilag kijelenti, hogy biztosan érdekel, mi történt. Leülök mellé a padra, és tovább bólogatva, meg hümmögve hallgatom végig mindazt, amit mond. Egy része átfolyik rajtam, úgy nem tudom átérezni, még ha érzem is a súlyát, meg látom közben, hogy neki ez mennyire nem könnyű. Kicsit sajnálom is, már ha így lehet nevezni azt az érzést, hogy mindenféle szokásomtól eltérően most igenis szeretném megölelni. Kezdem azt hinni, hogy valami történt velem, mert korábban sose sikerült még senkinek így belopni magát a szívembe, mint Sárának, hogy tényleg meggondolom, miben tudnék segíteni neki, és még csak el se ítélem. Én meg a morális ítéleteim - külön fejezet vagyunk. Mindig pontosan tudom, mi hogyan jó, és még akkor is, ha nem látok mindent jónak, most a világért ki nem mondanék ebből semmit, mert félő, hogy azzal csak rontanék a helyzeten. Nagy levegő, Médea, és akkor most tessék úgy viselkedni, mint bármely normális ember, aki a barát szerepében van éppen. Hogy kérdésem lenne? Lenni lenne, de nem tudom, jó lenne-e feltenni őket. Sóhajtok egy nagyot, és ölemben pihentetett kezeimre pislogok, majd a gyűrűmet is el kezdem csavargatni az ujjamon, és egy perc is eltelik, mire megszólalok, majd még jó pár, mire fel is nézek közben.
- Én... igazából nem volt még senkim, és nem értem az egészet... úgy közelről. Testvérem sincs, de ha az lehet kicsit is olyan, mint nekem apuval veszekedni, mert apun kívül nincs már senkim, akkor kicsit világosabb. Azt... azt látom, hogy nehéz, és megvisel... és akármi van, amiben segíteni tudok, hát szívesen. Illem szerint most meg kellene kínálnom téged legalább egy csésze teával... de az nincs... úgyhogy nem is tudom... megölelhetnélek. Sajnálom, hogy így... kifogtad. - mondom ki nehezen, mert most tényleg nem tudom, mit mondjak, és úgy érzem, hiába idéznék statisztikát, attól végképp nem lenne jobb semmi, helyette esetlenül közelebb hajolok, és próbálom megölelni, miközben legyűrni kellene minden bennem lappangó ellenérzést. Nem vele van a baj, csak apun és Annus nénin kívül még senkit nem öleltem meg, de ezt is el kell kezdeni valahol. A kérdéseim meg ráérnek később, egyszer fel kellene bukkanjanak, de az majd csak akkor esedékes, ha leülepedik mindez és kicsit is átlátom az összefüggéseket. Egy-két hosszú percbe beletelik, azt hiszem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nahát, igazán kedves. - Jegyezte meg a lány megállapítására, miszerint ráfért már az alvás. - Ilyen rosszul nézek ki? Jó, nem kell válaszolni.
Pontosan tudta magáról, milyen rosszul néz ki. Nincs szokásosan beállított frizura, szép, mindennapos smink, tip-top öltözet, ami mindig is jellemezte Sárát. A bőre a szokásosnál is fehérebb, a szemei alatt fekete karikácskák díszelegnek, ajkai kiszáradtak és kissé cserepesek. Talán ezért is ijedt meg annyira a tükörképétől. Inkább nem akarta nézni magát, nem is akart rá gondolni, hogy így néz ki. Hogy mások így látják őt. Csak reménykedett, hogy nem fut össze Fehérváron úton-útfélen régi ismerősökkel. Hiszen nekik sem tudna rendesen magyarázkodni, nem is akar. A háta közepére sem kíván most ilyesmit. Haza akar menni, rendbe akarja rakni magát. Kicsit az anyukája karjai között vigasztalódni. Hiszen nagy testvérként az egyetlen támasza a nála is idősebb nő, a többieknek neki kell menedéket és védelmező öleléseket nyújtania. Noelnak is ez az idilli lény akart maradni, azt akarta, hogy a fiú ugyanúgy ezt lássa. Egész életében ezért dolgozott, mindig azért törte magát, hogy még ha el is meséli bánatát a fiúnak, sose lássa gyengének vagy sírni. Meg akart maradni a tökéletes testvér, akire bármikor számíthat, aki a legjobb barátja is egyben és akiben bízik. Most viszont elrontott mindent és úgy érzi, képtelen visszacsinálni. Meg nem történtté nem teheti az eseményeket, a felejtőátok pedig nem etikus.
- Dehogy fogja zavarni őket. Úgysem leszünk nagyon útban, majd bevetjük magunkat a szobámba, meg megmutathatom a birtokot... majd kitaláljuk, mit csináljunk még. - Ahogy sejtette, Médeát nem hagyta nyugodni ez a tény. Már majdnem ismerte, igazából egyik oldalát sikerült egész jól feltérképeznie. Mosolyogva biztatta tovább, hogy nem lesz semmi baj, hátha végre tényleg elhiszi és nem görcsöl annyira ezen. Felesleges. A szülei már amúgy is megszokták, hogy Sári a spontaneitás hercegnője.
Aztán jön a forró kása, nem szabad tovább kerülgetni, mindent ki kell adnia magából. Meg sem lepődik, amikor barátnője elsőre semmit nem tud mondani, csak ül és gondolkodik. Ő közben leengedi kicsit a vállait, egy pillanatra az égre emeli tekintetét. Biztos benne, hogy túl lesz ezen a pár nehéz napom és ismét minden jóra fordul majd. Féloldalas mosoly kúszik az arcára, amikor arra gondol, hogy ezt nem kell egyedül végigcsinálnia.
Éppen a lányra pillant, amikor az elkezdi a mondanivalóját. Nem túl összeszedett, de Sára közelebb hajol, nagy szemekkel néz rá és koncentrál, hogy mindent felfogjon elsőre. Egyre inkább meghatottnak érzi magát, ahogy a lány beszél, de esze ágában sincs sírni előtte, még ilyen okból sem. Kicsit megremegnek az ajkai tőle, de nyel egy nagyot és visszafogja magát. Helyette széles mosoly terül el az arcán. Aztán pedig kicsit meglepődik, amikor Médea - kissé sután, ugyan - megöleli, nem ilyennek ismerte meg. De hihetetlenül jól esik neki, elvigyorodik és visszaölel. Lehunyja a szemeit egy pillanatra, hogy átérezze az ölelés nyújtotta melegséget és védelmet.
- Tetszik ez a cuki éned. - Jegyzi meg közben tovább vigyorogva, majd arrébb böködi a lány haját, mielőtt még a szájába kerül. Kicsit még kiélvezi, hogy bújhat hozzá és dorombolás közeli állapotban ücsörög, majd elengedi és újra felül. Vett egy mély levegőt lehunyt szemmel, összeszedte magát. Majd újra Médeára pillantott, egy kicsit vizsgálta az arcát, tekintetét, mielőtt megszólalt volna.
- Ki vele. - Kérte, hiszen a lány arcára volt írva, hogy tele van kérdésekkel, csak még nem sikerült megfogalmaznia őket. - Megbirkózok vele, elég erős vagyok. Jobb lesz, ha túlesünk rajta. - Biztatja a lányt ismét. Nem tehet róla, hogy ő ilyen extrovertált lett, át kell adnia kicsit a lányba az önbizalmából és a határozottságából, ezt már érzi. Egy csomó dolgot viszont neki sem ártana elsajátítania tőle. Úgy érzi, mindkettejüknek jót fog tenni, ha több időt töltenek együtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Hazudnék, ha mást mondanék, de ha nem szeretne választ, inkább nem szólalok meg újra. Egy bocsánatkérő pillantást vetek rá és sóhajtok egyet, ennyi minden reakcióm egyelőre. Őszinte voltam, de próbáltam kedves is lenni közben, ám mint már kiderült, ez nem éppen sikerült. Nemsokára megérkezünk az állomásra, és a leszállást követően ébredek rá csupán, hogy a családjának bizonyára meglepetés lesz majd, hogy én is megérkezem Sárával, gondot okozni viszont nem szeretnék, sem terhére lenni másoknak, de barátnőm máris a kétségeimet igyekszik eloszlatni.
- Csak tényleg nem szeretnék senkit sem zavarni. - mondom el már nem is tudom hányadszor, aztán meg társítok hozzá egy bocsánatkérő mosolyt is. - De ez határozottan jól hangzik. - jegyzem meg még, hogy véletlenül se legyen annyira idegesítő, mint amennyire néha lenni tudok ezzel az állandó görcsöléssel. Mindig mindenki azt mondogatja, hogy nem kellene, de jön ez magától, nem tehetek én róla annyira, változtatni meg igyekszem, de egyik napról a másikra nem megy. Majd megnyugszom, ha látom, hogy tényleg nem zavarom a családját, addig azonban talán jobb lesz, ha mégsem emlegetem ezt tovább. Majd szólnak, ha zavarok, akkor meg itt a vonat és kész. Pillanatnyilag amúgy is jobb lesz, ha ezek helyett Sárára figyelek. Hajlandó elmondani mi is a gond pontosan, én meg végighallgatom, csak éppen mondani erre bármit is nehezemre esik. Próbálok olyan szavakat kipréselni magamból a végén, amelyek őszinték, és lehetőleg nem statisztikákat és tudományos tényeket hordani össze, amitől a legtöbb ember amúgy is kiborul, mert hogy jövök én ahhoz, hogy ezzel vigasztaljam. Jobb, ha nem teszem, helyette inkább annak érzem szükségét, hogy megöleljem. Azt mondogatta mindig Annus néni, hogy az embereknek fontos, hogy érezzék, hogy támaszkodhatnak rád. Sára kifejezetten az az ember, akinek még hagynám is, úgyhogy bármennyire nem az én asztalom az ilyesmi, itt az ideje kilépni a komfortzónámból. Visszaölel ő is, majd a megjegyzésén kuncogni kezdek.
- Sose mondták még, hogy cuki lennék. - teszem hozzá magyarázatként, valahogy ez az egyik olyan jelző, amit nem társítanak hozzám, mert egyszerűen távol áll tőlem minden, ami cuki. Még egy ideig ölelem, aztán amikor elenged, elengedem én is és hátradőlök a padon. Kényelmesen megtámasztom a gerincem, és eljött a kérdéseknek is az ideje. Az agyam kattog, de annyi minden kering összevissza... Ki vele? Nem biztos, hogy jó ötlet, ha ezt az ember lánya nekem mondja, mert én és a megfogalmazások nem vagyunk jóban, és már megint nem tudom, hogyan is tegyem fel őket. Veszek egy nagy levegőt, ismét forgatni kezdem a gyűrűm, mintha segítene, majd megszólalok.
- Na jó... igazából most az első dolog, ami eléggé foglalkoztat, az az, hogy nem értem, az öcséd mitől akadt ki annyira. Te is ember vagy, mint bárki más, és akármennyire bonyolultnak tűnik ez az ügy a tanároddal... nem is tudom... nekem úgy tűnik, nagyobb ügyet csinált belőle, mint amekkora. - mondom ki, elvégre annyira egyértelműnek tűnik nekem, hogy ami múlt, az jól van ott, és nem kell bolygatni, főleg, ha jelen pillanatban már se nem oszt, se nem szoroz. Rápillantok a mondandóm végén, majd eszembe jut még valami és újra szóra nyitom a szám.
- Egyébként segített szakmailag előrehaladni az... tudod, hogy megkörnyékezted a tanárod? - kérdezem meg máris, érdekel, hogy ilyen szempontból megérte-e az egész, de most már tényleg elhallgatok egy időre, hagyva, hogy nyugodtan reagáljon mindenre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nem fogsz. - Szögezte le végül és nem is állt szándékában még több szót fecsérelni erre. Hiszen pontosan ilyen volt, hozzá tartoztak a légből kapott, őrült ötletek. Az, hogy most nem egyedül jön haza, az már csak egy picike plusz. Mindegy, mekkora meglepetést okoz, nem? Valószínűleg úgyis örülni fognak nekik.
A mesedélután után Médea kicsit tanácstalannak tűnik, Sára ezt abszolút megérti, hiszen ő sem tudna egyből mit mondani egy ilyen történetre. Még akkor sem, ha számára ez nem olyan elképzelhetetlen róla. Az ölelést viszont imádja, sütkérezik benne kicsit, aztán mielőtt tolakodó lenne, elengedi őt. Médea kuncog azon, hogy cukinak nevezi, Sára pedig visszavigyorog rá.
- Nem, általában nem szoktál az lenni, de ez határozottan az volt. - Biztosította róla aprót bólintva. Ha már őszinték egymással, megmondta az igazat. Tényleg nem szokott kifejezetten cuki lenni, legalábbis nem mondta volna ezt rá, de ő aztán abszolút nem bánja. Sosem csak a habos-babos vattacukrok voltak neki szimpatikusak, sőt, gyakran csak kihasználta őket. Viszont ez az ölelés az volt és pontosan erre volt szüksége. Amikor visszaültek mindketten és arra várt, hogy a lány megfogalmazza a kérdéseit, egyik kezével hajába túrt, hogy kicsit megigazítsa tincseit. Hiába, mindig fontos volt neki a külső és egyre jobban zavarta, ahogy kinéz. Érezte magán az összeszedetlenséget és ez még jobban lefelé húzta. Úgy érezte tőle, hogy elengedheti magát, már úgyis mindegy. Viszont neki nem ez kellett, hanem ambíció és erő, amivel felrántja magát a padlóról és ami segít neki elnyomni minden nemkívánatos érzést és reakciót. Ez túl nagy kérés lehet ebben a helyzetben? Nos, talán. Az arcát is megdörzsölte kicsit, háta attól rendezettebb és feszesebb lesz. Majd amikor megszólalt, Médea felé fordult és rá figyelt.
A kérdésén halkan kifújta a levegőt, ironikus, nevetésszerű hang közepette. Tekintetét egy épületre függesztette inkább, összeszedte kicsit a gondolatait. Szomorú mosoly ült az arcán.
- Tudod, három kistestvérem van, én vagyok a legnagyobb. És mindig szerettem volna én lenni a tökéletes testvér, amilyenre mindenki vágyik és mindig arra ügyeltem, hogy a kisebbek tökéletesnek lássanak. Hibátlannak, én lehessek a támaszuk, bármikor fordulhassanak hozzám, kérjenek tőlem tanácsokat. És Noel... ő különösen fontos nekem. - Itt meg kellett állnia kicsit, vett egy nagy levegőt, lassan fújta ki. Ezek a szavak nem írták le hűen az érzéseit, de nem talált jobbakat. - És csalódott bennem, most kénytelen lesz elfogadni, hogy nem én vagyok a tökéletes és ez úgy bánt. Sosem akartam előtte sírni. Nekem a testvéreim... többet jelentenek mindennél, érted?
Ha valamiben, hát a nagy testvér szerepében tökéletes volt, mindig igyekezett is az lenni. Hibái ellenére nagyon szerette a kicsikéket és tényleg nem tudtak olyat csinálni, hogy haragudjon rájuk. Noel borzasztóan bánt vele, egyáltalán nem válogatta meg a szavait, mégis ő érzi magát rosszul és azon gondolkodik, talán ezeregyedszer is bocsánatot kéne kérnie tőle. Talán még jobban meg is alázkodna, térden is csúszna, jelenleg legalábbis el tudja képzelni, de csak ha ez az egyetlen megoldás. Valószínűleg még sosem volt ennyire kétségbeesett, elszánt, romantikus hős. De a testvéreiért? Akármit.
Aztán jött a következő kérdés, erre már sokkal könnyebb volt válaszolnia. Egyenesen Médea szemeibe nézett, a vonásai kicsit megkeményedtek.
- Igen. Rengeteg jó kapcsolatot építettem ki általa, felfigyeltek rám, megkaptam a lehetőséget. Hogy a kis akcióm nélkül is tartott-e annyira tehetségesnek, hogy segítsen, azt már sosem tudjuk meg.
Nem volt jellemző rá, de lazán megrántotta a vállát. Kezeit térdei közé zárta, egy picit lepillantott a földre. Kicsit szégyellte magát emiatt, hogy így ki kellett használnia a férfit. Megérdemelte, hogy felfigyeljenek rá, ügyes volt és tehetséges. Elszánt, ambiciózus. Mindene megvolt a sikerhez, csak egy kapocs kellett és az ő történetében Andrew volt az. Oldalra döntötte a fejét, elmosolyodott a következő gondolataira.
- De nem ez volt a legjobb, amit nyertem vele. Hanem az, hogy megtanított igazán szeretni. - Még ha igazán fájt is, még mindig mosolyognia kellett, ha visszagondolt a férfire. Nem tudja, mit gondolt, amikor belement ebbe az egészbe. Ő egy 17-18 éves, hebrencs lányka volt, aki nagy kanállal falja az életet és képtelen megállapodni. Andrew pedig egy felnőtt, felelősséges férfi, komoly állással, komoly felelősségekkel. Mégis... olyan gyönyörű volt minden perce, amire visszagondolt, hogy azonnal visszavágyott azokba az időkbe.
Megbánta volna, hogy elhagyta és feladta az egészet? Valószínűleg. Helyrehozhatja még? Soha. Erre a gondolatra pedig sóhajtott egyet, majd újra visszatért a valóságba és Médeára figyelt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ilyen kategorikus kijelentésre, amilyet Sára most is tesz, nem lehet már ellenkezéssel válaszolni. Egyik percről a másikra képes elhallgattatni, még ha minden kételyem nem is törli el, de kimondva már egy sem lesz a továbbiakban. Helyette rá figyelek inkább. Miután mindent elmesél tövéről hegyire, valóban tanácstalanul igyekszem összeszedni a gondolataim, mondani bármit, ami ide illene, jó lenne, őszinte, de nem az a fajta, ami már bántó. Nehéz. Nem is értem, hogy képes valaki pszichológusként, tanácsadóként ezt huzamos ideig végezni. Én az első alkalommal elvéreznék. Megölelem inkább, az talán jót tesz, majd nagy meglepetésemre cukinak nevez, és hamarosan azt is megértem, hogy miért. Jólesik egyébként, már csak azért is, mert igazán volt eddig ilyenre példa, és valószínűleg ezután sem lesz magamat ismerve. Amint elengedem, a kérdéseimet, hozzáfűzéseimet igyekszem szavakba önteni, és figyelek a válaszokra bólogatva néha, így jelzem közben, hogy figyelek a mondandója félbeszakítása nélkül. Hallgatom, amit mond arról, hogy mindig is ő akart a tökéletes nagy testvér lenni, és értem is, hogy miről szól, nem is, utóbbi főleg azért jelentkezik, mert sose volt testvérem, akinek én kellett volna példakép legyek. Maga a törekvés lényege, pontos értelme kissé homályos, de erre rá is kérdezek, amint befejezte.
- Nem gondoltál arra, hogy minél tökéletesebbnek igyekszel mutatkozni előttük, annál nagyobb esést ígér minden egyes hiba? Azt hiszem, értem, hogy miről szól az egész, de senki nem tökéletes, és erős sem attól erős az ember, hogy nem sír, hanem attól, hogy utána feláll, és ha kell, akkor elölről kezd mindent, de nem adja fel. A nagynéném mindig azt mondta, hogy ha nem buksz el soha, az azt jelenti, hogy nem is próbálkozol. - minden eszembe jutott hirtelen, amit Annus néni hosszú évek tapasztalataiból levont bölcsességekként próbált közölni velem és természetesen megértetni. Azt legalább biztos megtanultam, amit most elmondok racionális alapokon nyugvó vigasztalásnak szánva. A második kérdés sokkal egyszerűbb ehhez képest, a lényege az, hogy megérte-e kapcsolatot kialakítani a tanárral, és mint kiderül, Sárának megérte. Bólintok a válaszára, majd átvillan az agyamon egy újabb gondolat.
- Akkor elég sokat nyertél, főleg ezzel, amit mondasz... hogy megtanított szeretni. - jelentem ki, és úgy lenyelném most azt, ami körül a gondolataim futnak, csak nem sikerül. Szusszantok egyet, majd némi szorongással vegyes kíváncsisággal telve emelem rá a tekintetem a gyűrűmről meg úgy egyáltalán a kezemről.
- És... milyen szeretni? - tényleg kimondom, hangosan kimondom, már késő a számra tapasztani a kezem, bár ettől még megteszem, aztán meg a mozdulat értelmetlenségével szembesülve ismét visszaengedem a térdemre a jobbomat.
- Nem muszáj válaszolni igazából. Nem is számít. - visszakozom gyorsan. Olyan túlzásnak érzem hirtelen erről kérdezni, amikor úgyis biztos alapból változik, meg nem lehet egyforma két embernél, és végképp semmi közöm hozzá. Most kellene az illemtankönyvet a fejembe verni jó alaposan Deres tanárnőnek, vagy legalább leszidni, pont úgy, mint akkor, amikor megkérdeztem tőle... már nem is tudom mit kérdeztem, csak az rémlik, hogy valami nagyon személyeset, amit nem illett volna. Most is úgy érzem, hogy a mérhetetlen érdeklődésem éppen túllépett egy határt, hát igyekszem visszavonni, amennyire lehet, ha már meg nem történtté tenni nem fogom tudni sehogy sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Csendesen üldögélt a kanapéjában, és egy pohár vizet kortyolgatott. A lakásban végre minden a helyére került, ez a pár nap úgyis csak arra volt jó, hogy elmeneküljön a problémái elől, a Vikohino-Yarista-Katalin nem éppen szuper hármas kialakította helyzetből. Így aztán belefogott abba, ami egyedül is megy. Először is, az edzésmunkát, ha lehet még jobban elvégezte, sőt, minden nap maradt is. A maradék idejében pedig berendezte a lakást, kipakolt, hogy utána hullafáradtan menekülhessen az álomvilágba. Ez egészen jól bevált öt napig, mire végzett, de most már minden a helyén van, ő pedig nem tud menekülni az élet adta szorításból. Úgy érzi összeroppantja valami erő, mert valamit ki kéne találnia, valami nagyon okosat, ami mindenkinek jó. Csakhogy ez a helyzet nem az, amiből mindegyikük jól tud kijönni. A legrosszabb esetben mind a hárman rosszul, ami nagyon nincs ínyére a fiúnak. Elveszítette Vikot, és nincs képe elé menni magyarázkodni, hogy az ital miatt volt. Milyen magyarázat is lenne az már? Aztán ott van a legjobb barátja Kati. Most akkor hogyan is állnak ők egymással? És miért volt ez az egész? Nem elég, hogy összeszűrte vele a levet, előtte még nagyon ki is osztotta, ahogy még életében senkit sem. Pont őt bántotta, akiben a legjobban megbízik, igaz, Kati sem fogta vissza magát, de ezért nem is haragszik rá. Olyan dolgokat mondott, amit soha nem szabadna kimondania a lányra, ez pedig már… Aztán pedig összegabalyodnak? Hát normálisak ők egyáltalán? Viko pedig megint eltűnik, és nem hagy üzenetet? Ráfoghatná, hogy minden az eperlány hibája, de az nagyon nem lenne fair. Neki várnia kellett volna még egy kicsit, és akkor megkapta volna a levelét, nem lett volna semmi ügy. Vagy mégis? Kati iránt többet érez, mint valaha gondolta? Csak elnyomta a barátság kedvéért az egészet? Nagyot sóhajtva dől hátra mennyire csak tud, egyszerűen nem tudja a megoldást. Főleg az zavarja, hogy Viko még alig hagyta el, és máris… ráadásul vele… Oké, biztosan közrejátszott az ital, hiszen egyszerűen olyankor nem önmaga, de mi van, ha mégis? Lehet, hogy nem is szerette igazán Vikot? ~ Nem, ez nem igaz! Szerettem! ~ Dühöng magában, és nagyon csalódott, hogy múlt időt használt. Lehet, hogy most mind a két lányt elveszti emiatt egyszerre? Mérgesen pattan fel, és a vizespalackot átdobja a konyhába, ami hangosan pattan a falról tovább. Ekkor kopogás zaja téríti vissza a valóságba. Fogalma sincs, hogy ki keresheti ilyenkor, de össze kell szednie magát. Elindul az ajtóhoz, majd kinéz a kémlelőnyíláson, egy narancshajú lány álldogál előtte, még sosem látta. ~ Talán csak egy itt lakó. ~ Tűnődik, majd kinyitja az ajtót. De mielőtt még reagálhatna, irtózatos jobbos érkezik, ő pedig nem elég gyors. Bár hátramozdítja a fejét, a nő eléggé jól célzott és a bal szeme alatt heveny véraláfutás következik, éppen csak elkerülve az orrát. Hátratántorodik, és azonnal védekezni kezd. Távol áll tőle, hogy megüssön egy nőt, de ez a példány eléggé felbosszantotta hirtelen, hogy áthágjon néhány szabályt. A fájó arcát tapogatja, a másik kezét a pálcájára fonja, majd elő is veszi, egyenesen a nőre irányítva azt. Kétségtelen, hogy nagyon gyorsan meg tudja átkozni, ha arról van szó, és van rá ideje, mert a nő a kezét fájlalja, és nevetségesen ugrabugrál.
- Jobb, ha távozik, különben kénytelen vagyok elkábítani és kihívni a hatóságokat. De mielőtt elmegy, elmondhatná, hogy ezt miért kaptam… - néz a nőre, mert lehet, hogy mégis megátkozza, ha olyat mond. Bár nem sok ellensége lehet, azért ez most meglepte, hogy egy ilyen kis nőnek mi baja lehet vele.