Yarista Palarn
INAKTÍV
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
|
Katkó <3 Svédország, Stockholm, Yarista bérelt lakása- Nem úgy tűnik, mintha nem lenne fontos – jegyzi meg, de nem forszírozza túlságosan a dolgot. Van más baja, az események mozgásba lendülnek. Ő pedig már rég a piros pettyes fehérneműén lovagol, persze csak képletesen. Sikerül is zavarba hoznia a lányt, aminek örül is. Szereti így szekálni a másikat akkor is, ha éppen nincs az ital hatása alatt, talán ez is bele játszik, hogy a barátjának tekinti, aki minden esetben őszinte tud lenni. Sokáig nem tart az öröme, mert Kati elhagyja a fürdőt. Ő pedig nagyobb zuhanyozásba kezd, szinte belefeledkezik a vízcseppek ölelő erdejébe, élvezettel hódol a teste újbóli frissességének.
- Miért ne lennék képes? Hiszen én vagyok a nagy Yarista Palarn, az előbb mondtad – kommenteli a zuhany alól, és nemsokára be is fejezi a tisztálkodást. Használt közben tusfürdőt, még a haját is megmosta, egészen jól érezte magát. Igaz, kapaszkodnia még mindig kellett, az ő teste nem olyan könnyen heveri ki a találkozást az alkohollal. Közben Kati is visszatért, de ahhoz, hogy Yar kimenjen a kádból, szüksége volt egy törölközőre. Kati szórakozni kezdett a fiú szerint vele, aki mosolyra görbítette a száját nyomban.
- Talán Vingardium Leviosa, vagy esetleg Invito? Bármelyik megfelel, csak add már – kukkant ki a függöny mögül, nagyon is szemtelen fejjel. Biztos benne, hogy a hatás nem marad el.
- De ha gondolod így kimegyek és utána azt is neked kell feltakarítanod – hogy még mit, azt nem tudja, de szerinte bőven elég lesz ahhoz, hogy Kati ráinduljon a témára. A mérge már rég elpárolgott a zuhany alatt, de nem szeret veszíteni, így muszáj újabbnál újabb fogást keresnie a mestertanoncon.
- Meg fogok fázni, hát ezt akarod? Add már azt a ***** törölközőt! Légyszi – az utolsó szó már úgy jön ki a torkán, hogy nagyon figyelnie kell Katinak, hogy meghallja. De a teszt, az teszt, és most Yar úgy gondolja jó ez a kis játék, legalább addig sem gondol másra. Szó szerint másra, valakire.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Daphne A. LaFondeBudapest- Hegyeshalom, M1-es autópályaMegrázkódik hirtelen, ahogy a nő mellé ér, hirtelen kapja el tekintetét a motorról. Félteni egyáltalán nem kell, a kora hajnali morózus hangulata és fáradsága hamar elpárolog majd, ahogy a nap is magasabbra kúszik. Az arca már most kevésbé kásaszínű, mint egy-másfél órával ezelőtt, amikor még az erdő szélén bolyongott.
Kihúzza a kezeit a zsebéből, elvégre mégis női társaságbn van. Apropó, női társaság, ami igencsak gusztusos kompozíciót választott ruhák terén ezen a reggelen. Tekintete illetlenül hosszan elidőzik rajta, de nézzük el neki, a kastélyban meglehetősen régen látott ilyesmit utoljára.
- Uhumm, rendben.
Átveszi a sisakot, gyakorlott mozdulatokkal húzza a fejére, a csattal azonban így is sokáig babrál. Számtalanszor ült már motoron, mégsem nevezné magát kifejezetten a téma bűvölőjének, hiszen akárhány kilométert megtett eddig, minden századikra legalább egy apróbb baleset jut. Ezt azonban leginkább annak z apróságnak tudja be, hogy akkor ül efféle járműre, ha ideges. Ha pedig ideges, akkor meggondolatlan, esetleg iszik, netalán konkrétan fejjel megy a falnak...
- Miért tenném? Bátor gyerek vagyok.
Gyéren elneveti magát, ököllel megütögeti a sisakját, mintha csak előre ellenőrizné, milyen érzés lesz ugyanazzal a kobakkal betonon koppanni. A magyarázatot türelmesen hallgatja végig, néhol bólint, miközben kabátja zipzárját is felhúzza és becsatolja annak apró csatjait.
Valójában kissé bizarr dolog felülni mögé. Nem szokott hozzá, hogy egy törékeny nőnek adja át (a jelenleg egyáltalán nem képletes) volánt és bízza rá az életét. Veleszületett és utólag belénevelt paranoiája tiltakozik ellene, ám végül egy szusszanással lehajtja a plexit és beleegyezően bólint, indulhatnak.
Alig huszonöt másodpercen belül bánja meg a döntését.
Hátul ülni egészen más, mint mikor az ember kezében van az irányítás. Ezt tudta korábban is, ám azt nem, hogy Daphne egy valóságos állat, ha a csinos hátsó fele motort ér.
Lepillant maguk mellett az aszfaltra, ami masszává mosódik a sebességnél. Nehéz elvonatkoztatnia tőlr, hogy Daphne milyen törékeny testű nő és elfogadni a lehetetlent, hogy esetleg érti a dolgát és nem fogja Mosonmagyaróvár előtt megölni mindkettejüket. Sokkal lassabban enged föl, nagyjából a győri elkerülő magasságában hagy föl az imádkozással és emeli tekintetét ténylegesen az útra.
Települések és szántóföldek váltják egymást irreálisan gyorsan, járműveket kerülgetnek és hagynak el meglepően ügyes manőverrel. Érzi, ahogy belekap a szél, ő pedig az országhatárral együtt maga mögött hagyja minden nyomorúságos kis problémáját, amit az iskola jelent.
Nem, nem szükséges megállniuk.
|
|
|
|
|
Turnman Katalin
INAKTÍV
exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
|
Yaricsbogyó<3 - Pedig nem az - zárom le a témát egy lazának szánt vállvonással, de érződik a hangomon, hogy részben magamat is meg akarom győzni erről. De gondolatban sem ragadok le itt, felfedezem a bárszekrényt, aztán borozgatok, amíg Yar a zuhany alatt áll. Egészen idilli jelenet. Yar arcosodását hallva mindenféle rossz érzés nélkül nevetem ki a fiú.
- Hát jó, ha neked ettől jobb, hidd csak ezt nyugodtan - jegyzem meg miután már kikacagtam magam. Azért remélem nem veszi a szívére.
De az idill csak addig tart, még Yar be nem fejezi a tisztálkodást, mert akkor kipukkan a szappanbuborék, amiben már majdnem elhittem, hogy már mindkettőnk részéről lecsillapodtak a kedélyek. Vagyis ha valóban le is csillapodtak, Yarnak most sikerül megint felkorbácsolnia őket. Egyébként sem bírom hosszú távon tolerálni Yar szemtelenkedését, ma este pedig szerintem már sikerült rekordot is döntenünk, ebben a pillanatban viszont tényleg elszakad nálam a cérna.
Olyannyira elönt a düh, hogy köpni-nyelni nem tudok. Ami jelen esetben szó szerint értendő, ugyanis amilyen gyorsan meg akarok szólalni, elfelejtem, hogy épp iszok és így majdnem sikerül félrenyelnem a kortyot, de végül nem, ugyanakkor igyekszem legyőzni az ingert, hogy az egészet a fürdőszoba csempére köpjem. Néhány másodperces fuldoklás után azonban mégiscsak kiköpöm a bort. Azért elég ciki, hogy még ezt sem tudom rendesen csinálni, és itt kínlódtam előtte.
- Tessék?! - dörrenek rá a függöny mögül kikandikáló szőke fejére, mikor végre sikerül összeszednem magam és kipréselni magamból valami értelmes reakciót. Azt a tipikus hangot ütöm meg, amikor az ember nem akarja érteni, ami hallott, még ad egy legeslegutolsó esélyt a másiknak, hogy átgondolja, mit mondott és kicsit szépítsen a dolgon. Úgy tűnik Yar azonban nem akar élni ezzel a lehetőséggel. Nekem így is jó. Most tényleg nagyon-nagyon feldühít a pofátlanságával. Nem fogja zsebre tenni, amit most kapni fog.
- Gyere! - kicsit meggondolatlanul, de annál inkább kihívóan bukik ki belőlem a szó. Fogalmam sincs tényleg képes lenne-e ádámkosztümben flangálni, mindenesetre nem én leszek az, aki meghátrál. Ezt most nagyon szilárdan eltökélem. Unom már, hogy bármi van - és nem csak Yarral kapcsolatban - általában én engedek, és inkább másokra hagyom a dolgot. Talán mondjuk nem ez az a helyzet, ahol igazán van értelme megmakacsolnom magam, mégis így döntök. Ha rajtam múlik, ott fog megfagyni, amíg nem kér bocsánatot. Közben előhúzom a pálcám és egy Evapores-szel eltüntetem a kis vörös tócsákat a földről. Egyúttal azért a mozdulat egyfajta jelzéssel is felér, egyrészt, hogy a feltakarítás nem hat meg, másrészt, hogy Yar el ne felejtse, hogy állnak jelenleg az erőviszonyok. Bár tisztában vagyok vele, hogy ez nem szép húzás. Az azonban még kevésbé szép, ahogy Yar hozzám szól.
- Soha többet ne merj így beszélni velem! - nem emelem fel a hangom, hidegen, metszőn csengnek a szavaim, az egész arcom megfeszül a dühtől. Azért annyira nem lepi el az agyam a vörös köd, hogy ne tudjak koncentrálni, mi több, teljesen tiszta az agyam, tudom, mit akarok. Harmadik óta már rájöttem, hogy sokkal jobban szeretek dallamokkal, hosszabb ideig tartó hullámkeltéssel dolgozni, mert ez valahogy könnyebb. Könnyebb, mint mikor elsőre el kell találnom a megfelelő frekvenciát, nem tudok korrigálni és azonnali a hatás. Most azonban a véremben lüktető adrenalin és Yar szemtelen feje kellő motivációt ad, hogy tökéletesen akarjam csinálni a varázslatot. Minden egyes kiejtett hangot mágiával itatok át, a célpont a srác hangképző szervrendszere. Ha megpróbál megszólalni, kiderül, mennyire voltam sikeres. A tervek szerint ugyanis egész egyszerűen elnémítottam a fiút.
Majd ha úgy ítélem, hogy képes normális hangnemben beszélni, visszakapja a hangját. Kaján vigyor kúszik az arcomra, már alig várom, hogy leessen neki, mi történt.
|
|
|
|
|
Yarista Palarn
INAKTÍV
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
|
Katkó <3 Svédország, Stockholm, Yarista bérelt lakásaA válasz, ami nem lepte meg menetrendszerűen érkezik, mint egy gyorsvonat. De nem foglalkozik vele, tényleg meg tud állni már, és pár perc múlva már arra is képes lesz, hogy ki tudjon kászálódni a sarokkádból. Erős férfi ő, remek izomzattal és koordinációval, az alkohol pedig kezd veszíteni az egyensúlyérzékével szemben, ami mindenképpen jó hír. Nem tenne jót az eddig porba tiport önbecsülésének, ha még egyet csúszna a hideg kövön mondjuk Kati lábai előtt, vagy éppen elé. A jelenet ugyan mókás lenne egy bizonyos szempontból, de most nincs kedve mókázni, főleg nem saját magán. Törölközőre azonban szüksége van, ha nem szeretne megfázni, de Katinak most jut eszébe a szavakon és az ő idegein lovagolni, nyilván kisebb bosszúból. Yarista viszont nincs most annyira magánál, hogy felfogja minden szavának a jelentőségét, ezért szemtelenül visszavág, és még csak véletlenül sem jelzi, hogy neki kéne elnézést kérnie, vagy visszavenni az arcából.
- Jajj, most mit vagy úgy oda, egy törölközőről van szó – sóhajt fel, de felfogja, hogy valami nincs rendben a lánynál, mert nagyon felkapja a vizet, és a kérdésében fellelhető hangsúly sem volt túl megnyugtató. A dacos visszavágás, hogy nem érdekli a lányt, ha Yart pőrén látja, már az is előrevetít valamit, a svéd légiós pedig finoman kuncogni kezd. Kati idegei ebben a pillanatban pattannak el, és mennek szabadságra, mert burkoltan fenyegetőzni kezd. A nyugalmas percek után megint egy szép szócsatának vannak kilátásai, Yar pedig szintén nem hagyja magát.
- Miért anyuci? Nem adsz több csokit? – gúnyolódik kicsit, de nem szánja túl komolynak, hiszen Kati fenyegetését sem veszi túl komolyan. Ha nem is adja be mindig a derekát a lány neki általában, még nem tapasztalt komoly ellenállást tőle. Nem érti, hogy miért beszélt vele volna másképpen, mint szokott, ezért csak vállat von. Persze piszkálja a fantáziáját, hogy mi ütött a barátjába, még mindig nem jön rá, hogy mi ez a nagy sértődöttség most. Legalábbis a törölközőkérés csak nem annyira sértő, mint az előző veszekedés, vagy éppen a ruhája… nos, összekoszolása.
- Most mi van? Unat… - szólal meg, illetve csak szólalna. Mivel nem jön ki semmi a torkán, kicsit megrázza a fejét, hátha az ő készülékében van a hiba. Újra megpróbálja, de megint csak csend tölti be a fürdőszobát, és Kati kaján vigyora. ~ Ó, ez a szemét elnémított melodimágiával. ~ Szigorúan néz a lányra, és felemeli a mutatóujját, hogy megfenyegesse, de belátja, hogy ezzel csak nevetségessé tenné magát, még jobban, mint amiben most van, így le is ereszti a kezét. Hirtelen nem tudja, hogy mit tegyen: rátámadjon – aminek sok értelme nincsen, hiszen se pálcája nincs, Kati pedig mint látjuk még pálca nélkül is ki tud babrálni vele -, vagy változzon át, és repüljön el. Persze gőze sincs, hogy nyitva van-e az ablaka egyáltalán, de legalább nem lenne meztelen és az átváltozáshoz nincs szüksége a pálcájához. Végül máshogy dönt, talán a leghülyébben, de nem adja meg az örömet a másiknak, hogy még ezen is nevethessen, igaz ez sem éppen okos megoldás. Lerángatja, és maga köré tekeri a zuhanyfüggönyt, majd óvatosan kimászik a kádból. Feldúlt fejjel és láthatóan szitkozódással indul a törölközőket rejtő szekrény felé, majd ki is vesz egyet és kicseréli a zuhanyfüggönyre. Egy újabbal pedig megtörölközik, csak mondja a magáét, aminek nincs hangja, de sejthető, hogy a lányt szidja, bár nem néz rá. Nem is tudja, hogy kire haragudjon jobban, magára, vagy a lányra, de nem is érdekli, csak dühöng és kiabál hangtalanul, ahogy csak tud. Fogat most, megtörli a haját, majd átmegy a másik szobába, néha megnézve, hogy Kati mit csinál, nevet-e, szórakozik-e rajta, vagy csak csendesen figyeli.
Ruhát keres elő magának, és felöltözik, majd leheveredik az ágyra és a lányt bámulja dacos fejjel, aki az ő borát kortyolgatja, és biztos benne, hogy nagyon elégedett magával. Aztán felpattan és elindul a lány felé elszánt tekintettel, de csak a bort próbálja meg elvenni tőle. Kérdéses, hogy mi lesz, ha beleiszik, és az is, hogy Kati megengedi-e neki, hogy elvegye tőle.
|
|
|
|
|
Turnman Katalin
INAKTÍV
exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
|
Yaricsbogyó<3 - Nem a törölközőről van szó! - csattanok fel, mert már igazán feldühít a fiú viselkedése. Nem lehet igaz, hogy nem érzi, milyen pofátlan volt. Az való igaz, hogy nem pontosan emiatt az egyetlen dolog miatt akadok ki ennyire, hanem összességében az egész este miatt. Eddig igyekeztem türtőztetni magam, elnézőnek lenni, de az én türelmem is véges, a szemtelenkedése az utolsó csepp a pohárban. Igazán tudhatná, mikor kell befognia a száját. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy túlreagálnám a dolgot, nagyon is itt az ideje, hogy végre kicsit magába szálljon. Még ha egyébként is szokott szemtelenkedni, azért nem volt még rá példa, hogy azt megelőzően balhézott és lehányt volna. Ezek után az lenne a minimum, hogy meghúzza magát. Afölött a tény felett már egészen lazán elsiklok, hogy ezt az újabb szócsatát valójában én provokáltam ki. Minden az ő hibája, és kész.
Az újabb gúnyolódásra már nem is válaszolok, az köti le a figyelmemet, hogy a melodimágiára koncentráljak, ez édesebb bosszú mindenféle visszavágásnál. Hihetetlenül büszke vagyok magamra, hiszen mellékhatások nélkül sikerül a varázslat, és a jó kedvemet csak fokozza Yar arckifejezésének látványa, ahogy éppen másodjára is eltátogja, amit mondani szeretne. A sikerre inni kell.
- Na, és most szépen gondolkozz el rajta, hogy hogyan viselkedtél - ha már lúd, legyen kövér, egyébként is ő hozta fel a témát, én meg már csak azért is rájátszok az anyuka szerepre. Mert valljuk be, kifejezetten élvezem a helyzetet, és feltételezem, hogy ezzel még jobban sikerül felhúznom Yar. Bár hogy ez mióta is lett a célom, azt igazán nem tudom megmondani.
Ahogy azt sem, hogy mennyire szerepe van a bornak abban, hogy teli torokból felkacagok, amikor látom, hogy Yar a zuhanyfüggönnyel machinál. De tényleg, olyan vicces.
- Pedig már épp oda akartam adni - biggyesztem le az ajkaim, de aztán ismét csak vigyor kúszik az arcomra. Tudom, hogy ez már tényleg csúnya dolog volt, és igazából nem volt semmi értelme, és emiatt a megjegyzés miatt Yar jogosan lehet dühös. Mert pofátlanság volt. De egyébként igaz, ha vár még egy percet, mire kicsit alábbhagy az örömöm, kegyből végül megkapta volna a törcsit. De hát ha neki jó a függöny...
Miután ő kimászik a kádból, én lecsüccsenek a szélére onnan figyelem az ügyködését. Állva annyira nem volt kellemetlen, így azonban már nem tudom ignorálni a tényt, hogy a korábbi kádban ücsörgéstől még csurom víz a gatyám. Fel is pattanok és jelenleg nagyon irigylem Yart, hogy itthon van, és át tud öltözni. Igazából nekem sem ártana egy zuhany, bár a történtek után nem tudom, mire számíthatnék Yartól, legalábbis magamból kiindulva, az ő helyében, ha alkalmam lenne rá, egész biztos visszaadnám a kedvességet. Ennek az eshetőségnek pedig nem szeretném kitenni magam. Egy ruhaváltás viszont mindenképpen jól jönne, a hosszú volt ez a nap, rám van ragadva a farmer, meg a dzseki sem olyan kényelmes, ha nincs alatta póló.
- Tudsz adni valami csereruhát? Hallgatás beleegyezés - hozom szóba a dolgot, miközben a fiú még éppen fogat mos. Gyenge poén, és csak arra jó, hogy húzzam Yar agyát, de azért vigyorgok egy sort rajta. Majd mintha csak otthon lennék, el is indulok, hogy felhajtsak valami viselhető ruhadarabot. Nem tudom mennyire pakolta ki a ruháit a dobozokból, de nem is kell őket átkutatnom, mert az egyik fotelben szépen összehajtva megtalálom a kviddics talárját. Gondolkodás nélkül emelem fel a mezt, közben átfut az agyamon, hogy szégyengyalázat, hogy még nem is voltam kint egyetlen meccsén sem. Nem tudom, a talár mennyire képezi nála szentéges-kviddics szféra részét, de remélem, hogy azért nem fogja főbenjáró bűnnek tekinteni, hogy hozzá mertem érni. Elvégre ez csak egy ruha. Ugyanolyan jól megteszi, mint bármi más. Mire Yar végez a fürdőben, felöltözik és bejön a nappalipa, már rajtam virít a vikinges, (legalább két számmal nagyobb) talár, a dzsekim meg a gatyám pedig egy kupacba van dobva a fotelba.
- Na, hogy áll? - kérdezem két korty bor között, mintha tudna válaszolni. Váratlanul ér, hogy felpattan és felem indul, elsőre fogalmam sincs, mit akar és kissé megijedek. De mikor leesik, hogy csak az üveget akarja elvenni, nem ellenkezek, odaadom neki. Hihetetlen, hogy már félig üres az üveg.
- Na, ne morcizz már...
|
|
|
|
|
Yarista Palarn
INAKTÍV
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
|
Katkó <3 Svédország, Stockholm, Yarista bérelt lakása~ Tudom, hogy nem arról van szó, cicabogár. ~ Vigyorog tovább, és látja, ahogy elborul a másik elméje. Még sosem próbálta ki a határait Katinak, talán most jött el az ideje, hogy próbára tegye őt, és a barátságukat is. Még nem kényszerültek olyan helyzetbe, ahol igazán számítani kellett a másikra, illetve ha csak úgy kerülnek ki a bajból, ha mindketten megbíznak egymásban. Yarista pedig mérges volt, mert a törölköző még mindig nem érkezett meg, mosolya fokozatosan dühösre váltott, mert úgy látszik, hogy mégiscsak túllépte azt, a határt a lánynál, amit feszegetni akart. Bocsánatot most esze ágában sem volt kérni, hiszen semmi nem az ő hibája, most nyugodtan heverhetne az egyik varázskórházban és élvezhetné a fél szelet kenyér plusz jam örömeit.
Ehelyett elveszi a hangját a lány, amire igazán dühös lesz Yarista, nem is próbálja palástolni az érzelmeit. Főleg miután Kati valóban eljátssza az anyaszerepet és lehet rajta látni, hogy mennyire élvezi a helyzetet. Mivel lányt nem fog megütni sosem, ezért nem megy neki a mestertanoncnak, bár most szívesen megtenné. Már ezt is pofátlanságnak tartja, hogy ezzel is előnyben van Kati, nem elég a pálcahiány és a melodimágia.
De megpróbálja magát túltenni az egészen és a zuhanyfüggöny, mint lepel lecserélése után tisztálkodni kezd. Közben Kati ruhát kér tőle, az ő arcára pedig ki van írva, hogy „Te hülye vagy? Keress magadnak.” Legszívesebben nem is adna neki semmit, de a helyzeti előnyével még tovább gúnyolódó Turmann kisasszonyt nem próbálja megállítani. Csak szó szerint magában puffog, és azon gondolkodik, hogy hogyan is tudna kiszabadulni szorult helyzetéből. Az animágián kívül semmi nem jut eszébe, de a menekülés nem megoldás, ahhoz már nagyfiú. ~ Majd visszakapja még a kis Hobbista. Tutira vissza fogja kapni és nem fog örülni neki. ~ Folytatja a mantrát, de nem megy a lány után, hanem a saját cuccai felé indul. Felöltözik és megigazítja magát, hogy ha már nem tud beszélni, legalább normálisan nézzen ki, hátha azzal elér majd valamit, amire elég kevés reményt lát. De mivel először a lepényhal, utoljára a remény hal meg, elindul befelé a nappaliba, felkutatni a ruhát bugázó leányzó.
Mivel elkerülték egymást, ráheveredik a kanapéra. De amikor meglátja Katit, felpattan, hogy igyon egy kis bort, és csodák csodájára meg is kapja az üveget. Csakhogy a lány megszólal, és ekkor tűnik fel igazán Yarnak, hogy miben is van a Navine exCSK-ja. ~ Hogy hogy áll? Rohadtul nem volt jogod felvenni ezt! Ki kellett érdemelni, nem csak úgy megkapja bárki, aki csak bejön az utcáról. Legalább engedélyt kértél volna, ha már ennyire pofátlan vagy, ****! ~ Üvöltve, ám hangtalanul magyaráz, mutogat, és nem tudja, hogy ez meghatja-e a lányt. Abban biztos, hogy elege van, és sikerült kihozni a sodrából, úgyhogy két dolog jöhet számításba. Vagy megissza a bort, vagy széttöri a palackot, legszívesebben a lány fején. ~ Ne morcizzak! Ne morcizzak! ~ Nézi Katit, akiben talán van egy kis megbánás. Úgy dönt, hogy marad az ivásnál, de felelősséget nem fog vállalni magáért. Az is biztos, hogy a kviddicstalárt nem fogja lehányni, azért már akasztás járna. Végül megiszik egy pár kortyot, az alkarjával letörli az elszabadult cseppeket, majd hátrébb lép kettőt, furcsán lenyugodva.
~ Egész jó. ~ Üzeni a szemeivel, még szexinek is gondolja valamilyen furcsa nézőpontban, a Katkón lévő két számmal nagyobb talárt. Az alkohol viszont nem felejt, hanem újra működésbe lép. Yarista elájul és összeesik a következő váratlan pillanatban.
|
|
|
|
|
Nemes L. Izabella
INAKTÍV
bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
|
KirándulásHanka panasza után a szellem gúnyos kacajt hallatott, majd gyilkos szemekkel ránk meredt. A nevetés hallatán összerezzentem és megmarkoltam egy szék támláját. Még mindig az ajtó mellett álltam, vagyis inkább támasztottam magam. Kivert a víz és kétségbeestem. Hankának vécére kellett mennie, Lunának per pillanat semmilyen gondja nem volt, de ki tudja, lehet, hogy lesz. A szellem epés megjegyzése után elment a kedvem az egész kirándulástól. Már amikor berepültünk a szőnyegen rázott a hideg, de most még jobban fáztam. Lehet, hogy beteg leszek – gondolkodtam. Bella Ravenhart – a szellemhölgy – egy gúnyos mosoly kíséretében, meg persze szigorú tekintetek mellett, újra elmagyarázta a feladványt, amit most már tettetett érdeklődéssel hallgattam. Semmi kedvem nem volt ilyen fejtörőkön gondolkozni, de sajnos muszáj volt, ha ki akartunk jutni. Most nem csak rólam van szó, hanem a többieken is. Ők is itt ragadtak és ki tudja, ha megfejtjük ezt a rejtvényt, kiengednek-e minket. Ravenhart kisasszony ezek után becsukta a száját és engem, vagyis inkább minket kezdett el figyelni. A fal túlsó oldalán megjelent a piramis és mellette a kérdések. Hanka valamit felénk súgott, de túlságosan messze voltam tőle, így nem hallottam. Végigpillantottam a feladványokon, majd követtem Hankát a falhoz. A második feladványon gondolkodtam, amikor egy választ hallottam mellőlem. A lány megfejtette a negyedik feladványt, amit nem is néztem. Egy gyors pillantást vetettem rá, majd felsóhajtottam. Igen, tényleg a mese volt a megoldás. Gyorsan végigfuttattam a lehetséges megoldásokat a fejemben a második feladványra, de igazából nem nagyon érdekelt a mágiaforma rövidítése. Az első meghatározás viszont könnyű volt, hiszen tudtam miről van szó. - Merlin. Merlin egy híres varázsló, még a középkorban él és szolgálója volt Artúr királynak. Persze barátok is voltak, de a király ezt sosem vallotta be magának. Abban a korban – már ahogy én tudom – Artúr és apja nagyon gyűlölték a mágiát, így kivégeztek minden mágiával bíró embert, csak Merlint nem, ugyanis az ifjú varázsló titkolta képességeit. Újra Ravenhart kisasszonyhoz fordultam, majd összeszűkült szemmel meredtem rá. - Az első feladvány válasza Merlin, aminek a kezdőbetűje M. Tudom, hogy ez a válasz, nem fog tudni átvágni. Nem érdekelt a válasza és talán meg is jegyzi majd, hogy levitásként hogy felvágták a nyelvem, de nem tehetek róla. Nagyon ideges voltam már és Hankán is látszott, hogy mindjárt összepisili magát. Visszatértem hát a második meghatározásra. Próbáltam összevegyíteni a varázsló kezdőbetűjével, de nem sikerült. Tanácstalanul a lányokhoz fordultam, de aztán megláttam a szellem arcát és kérdő tekintetemet komorság váltotta fel. Szólásra nyitottam a számat és a piramishoz fordultam. Komolyan, mennyit forgok? Gondolkozz, gondolkozz. Csak van valami, ami beillik ide! – újra végiggondoltam a lehetséges válaszokat, aztán azok után kutattam, amiket anya mondott. Beszélt nekem egy mágiaformáról, de nem tudom, hogy mi volt a neve… megvan! - A második feladvány teljes nevét nem tudom, de ami beillik, az az EM. Jól van, már csak három kell a hatból. Gyerünk, meg tudom csinálni! Nos, mi az, szintén nem. Na, ez most csak nekem furcsa? Szóval nem. Csak nem a… - Sem! Kiáltottam fel, aztán elpirulva a lányokra néztem. Lehet, hogy nem értik, így most magyarázhatom nekik el. De utálok magyarázni! Így végiggondolva sok mindent nem szeretek és rengeteg dolgot utálok. Egyszer írok majd egy listát. - Szóval, ugye a második feladvány megfejtése az EM volt, így már csak egy betű hiányzik. Az a hiányzó darabka az S, mert a sem is tagadó szó. Tehát a SEM a megfejtés a harmadik oszlopba. Az utolsó mondatomat inkább már a szellemhez intéztem, aztán kérdő tekintettel Lunára néztem. Visszasomfordáltam mellé és közben a fülébe súgtam: - Te jössz. Engem már elhagyott a kreativitásom, a képzelőerőm, mindenem. A „kedvenc” székemhez sétáltam – amin eddig is támaszkodtam – és újra nekidőltem. Reménykedtem benne, hogy meg tudjuk oldani a feladatot.
|
|
|
|
|
Turnman Katalin
INAKTÍV
exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
|
Yaricsbogyó<3 Ahogy telnek a percek, már egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a jogosnak érzett dühömet, kezdi elhomályosítani az alkohol, és az egész átmegy egyszerű szívózásba. De nem teszek semmiféle kísérletet arra, hogy megálljt parancsoljak magamnak, vagy csak egy pillanatig is átgondoljam a helyzetet. Holott tudom, hogy nem leszek magamra büszke, sőt már most sem vagyok, de sokkal egyszerűbb folytatni, amit már elkezdtem, mint esetlegesen beismerni a túlkapást.
Az első néhány szónál még azt is vigyorogva fogadom, ahogy Yar némán mozgó ajkakkal leteremt a kviddicstalár viselése miatt. Nem veszem elég komolyan, egyébként is vicces, hogy így hang nélkül ordibál, mutogat és szinte teljesen eltorzítja az arcát a méreg. Nem tudok ilyen gyorsan szájról olvasni, így csak nagyjából értem miket mond, de azért a lényegi üzenet maradéktalanul átjön. Még mindig nem képes emberi hangon beszélni velem. A vigyor közben lefagy az arcomról, de hogy aztán milyen kifejezés is költözik a helyére, azt már nehéz megmondani. Egyrészt fokozza az ingerültségemet, hogy így felkapta a vizet. Másrészt kicsit szégyellem is magam, és rendesen zavarba jövök. Az egyik felem – a józanabb – ugyanis tudja, hogy tiszteletben kellene tartanom Yar érzéseit, elvégre tudom, hogy nála minden szent, ami a kviddics. Miért akarnám ezzel provokálni? Ha van még olyan szféra, ahová nem ért el a veszekedésünk, akkor az ez, és a józanabb énem azt súgja, hogy nem is kellene újabb ütközőfelületet nyitni. De már megtörtént a baj, és a kicsikét becsípett, dühös és nemtörődöm felem egész máshogy látja a dolgokat. Nem értem, miért van úgy oda. Ez csak egy ruhadarab. Ez már nem normális, hogy ennyire kviddicsb…olond. Azt senki nem vitatja el tőle, hogy kiérdemelte a helyét a csapatban.
- Most miért kell így kiakadni? – kérdezem kissé sértődötten, nem mintha kíváncsi lennék a válaszára, ingerülten beletúrok a hajamba, vagyis túrnék, de a fejemhez érve rájövök, hogy felkötöttem, így most egy mozdulattal kirántom belőle a gumit.
– Levegyem, vagy mi? – vetem még oda ingerülten, miközben a fiú már a bort nyakalja, de egyáltalán nem hangzok olyan kihívón és lazán, mint szerettem volna, és az sem segít, hogy kicsit kipirultam időközben.
Nem tudom, mire számítsak, amikor hátrébb lép párat, és valahogy olyan furcsa lesz a tekintete, ahogy engem figyel. De az ájulás semmiképpen nem szerepelt a tippjeim között. Elkerekedik a szemem, teljesen lemerevedek, még levegőt venni is elfelejtek, ahogy a földön elnyúló srácot nézem. Fojtogat, megbénít a tanácstalanság. Mégis mit csináljak vele? Nekem erre nincs képesítésem. Általában nincs problémám a váratlan helyzetekkel, sőt szeretem a kihívásokat, feltalálom magam. Egy ájult ember ellátása viszont nem az a kategória, amit az ember ösztönből csinál. Vagy ha igen, hát belőlem hiányzik ez az ösztön, vagy nagyon-nagyon jól blokkolja a bor. De nem is számít a miért, csak az, hogy fogalmam sincs, mi lenne a felelősségteljes és megfelelő döntés. Tudom, hogy tudnom kellene, mit kell tenni ilyen helyzetben, de teljesen leblokkol az agyam. Elvégre nem is voltak különösebb tünetei, hogy el fog ájulni. Lehet, hogy csak egy pillanat lesz az egész, és magához tér. De az is lehet, hogy nem kap elég oxigént az agya és mindjárt leáll a keringése. Csinálnom kéne valamit, csak nem nézhetem tétlenül, hogy itt hever.
- Nenene,ne…Yar… ne már…– szólongatom, hátha magához tér, azonban nincs semmi válasz. Azonnal odasietek hozzá, letérdelek mellé. Közben felrémlik valaha tanultam én elsősegélynyújtást, az, hogy valahol van egy pálcám, amit öltözés közben tettem le, vagy hogy a melodimágia hasznosabb dolgokra is jó, mint a kiszúrni a másikkal, valahogy teljesen kimegy a fejemből. Csak térdelek Yar mellett és… és egyszerűen nem tudom jól felmérni a helyzetet. Hiszen valószínűleg elég lenne egy kis vizet locsolni a fiú arcába, de nem, én túldramatizálom a dolgot. Ami nem biztos, hogy jobb, mintha félvállról venném. Lehajolok, hogy ellenőrizzem a légzését, de azonnal be is pánikolok, mert úgy tűnik, hogy nem lélegzik. Persze valójában de, csak lassan, szépen egyenletesen, én viszont türelmetlen vagyok, ijedt és kicsit be is csíptem. Nem nagy csoda, hogy benézem a dolgot, és teljesen meggondolatlanul elkezdem az újraélesztést, az meg már más kérdés, hogy mennyire nem csinálom jól. ~Hoppá, elfelejtem számolni, hogy hány mellkas kompressziót csináltam… mennyi is kell egyáltalán? Na, mindegy, biztos elég. Jöhet a befúvás.~ Ezzel a lendülettel már rá is tapadok Yar szájára.
|
|
|
|
|
Almásy Léna
INAKTÍV
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
|
DwayneErdélySárkányrezervátumMég álmosan, kótyagos fejjel ültem az irodában és kortyolgattam azt a szörnyen rossz kávét, amit az egyik gyakornok hozott nekem. Fel sem ébredtem rendesen, de már ott topogott idegesen egy válaszra váró bagoly az ablakomban. Unott képpel oldottam le a lábáról a levelet, nem gondoltam, hogy fontos lehet. Pedig nagyon is az volt. Az erdélyi sárkányrezevátumból írtak, hogy gyilkosság történt a területén és az ügyet minél előbb ki kell vizsgálni. Nem sokkal később befutott Dwayne is, akit pedig kísérőként rendeltek el, úgy hiszem azért, hogy ha sürgős beavatkozásra lenne szükség, akkor mint a kommandó tagja, intézkedni tudjon.
A férfi biztosan nagy örömére a hopp-hálózatot használtuk, így nem sokkal később már a rezervátum fenyvesében ütöttünk tanyát.
Az igazság az, hogy eddig talán egyszer volt dolgom sárkányokkal, az az egy alkalom is a kiképzés során volt és már akkor sem igazán szimpatizáltam velük. Túl nagyok voltak, túl erősek és így túlságosan félelmetesek is. Összerándultam, amikor a közelben felüvöltött egy.
A helyiek szerint valakik besurrantak az éjszaka folyamán a területre és a megkötözött áldozatot egy felpiszkált Mennydörgő elé vetették, ami hát... nem igazán kímélte meg az életét.
Valószínűleg nem voltam eszemnél, amikor elindultam erre az útra és ez akkor tudatosult bennem, amikor odakísértek a láncra vert sárkány mellé. Szépen kifejlett példány volt, csak hatalmas szemekkel bámultam rá és egyre azt hajtogattam magamban, hogy én bizony oda nem megyek. Dehogynem... muszáj volt. Azt mondták, elkábították rendesen. Nagyokat szuszogott, én is mély levegőt vettem és odalépdeltem hozzá.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Almásy LénaErdély, SárkányrezervátumReszkető tagokkal mászik ki a kandallóból, azonnal le kell ülnie. Nem bírja. Sosem bírta. Legyen bármekkora szégyen, erről azt mondják, nem tehet, vannak emberek, akiknek szervezete akármennyi utazás után sem képes hozzászokni a hopp-hálózat kellemetlenségeihez.
Azonban tartania kell magát. Nem hagyhatja, hogy Lénán kívül a rezervátum komplett vezetősége végignézze a szenvedését. Mélyeket lélegzik, behunyt szemmel. Azonban, még így is tizenöt percbe telik, mire biztonságosan fel tud állni annak a veszélye nélkül, hogy lehányja a saját cipőjét. Mert hogy jó kis cipő, kér lenne érte.
Hűvös szél támad, elfordítja az arcát. Karba font kezekkel támaszkodik a kifutó kerítésénél, néha a válla fölött elpillantva a nő felé, aki odabent ügyködik. Mellette az egyik idomár kapaszkodik a rácsba, a tegnap eseményeit ecseteli és azt, milyen formában találták meg a hullát. Ő azonban nem igazán figyel rá.
- Maga nem megy be?
- Egy fenét. Utálom a sárkányokat.
Megrántja a vállát, jobb keze az övtartóban pihenő pálcán pihen, puszta megszokásból. Sötétszürke egyenruhájának szegélyét a szél babrálja, ő pedig türelmesen vár, elvégre semmi más dolga nincs. Tekintete a fenevad masszív, lassan mozgó oldalán pihen, mely néha megremeg, mintha csiklandoznák.
Gyűlöli ezeket a bestiákat. Vérengző, ám teljesen haszontalan állatoknak tartja őket, ő maga pedig véletlenül sem közelítene meg egyet sem.
|
|
|
|
|
Almásy Léna
INAKTÍV
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
|
DwayneErdély, SárkányrezervátumOrrfacsaró bűz. A sárkány maga szörnyen büdös volt, valószínűleg a gyomortartalma miatt, hát még az áldozatból megmaradt testrészek. Nem is igazán testrészek, csak cafatok, semmi sem árulkodott egykori emberi létéről. A sárkánytól körülbelül három méterre lehettem, ott, ahol a földet vörösre festette a vér. Ismét nagyot sóhajtottam és beletúrtam a hajamba. Szörnyen émelyegtem és bár reggelizni nem reggeliztem semmit, mégis úgy éreztem, hogy végig tudnám hányni az egész kifutót. Semmi kedvem nem volt ott lenni, a vérben matatni a gyilkostól alig pár lépésnyire.
Leguggoltam. Valami fémesen megcsillant a homokban fellelhető ruhafoszlányon. Remegő kézzel ráfogtam a jelvényre, egy minisztériumi dolgozó jelvényére. Pontosan nem tudtam megállapítani, melyik osztályhoz tartozott, egy eléggé vészjósló hang kizökkentett.
Még mindig guggoló pozícióban emeltem fel a fejem, hogy szemügyre vehessem az előttem szunnyadó sárkányt. Ezzel a legnagyobb problémám az volt, hogy bestia közel sem szunnyadt. Egyenesen belenéztem az én fejemnél kétszer akkora zöld szemekbe. Egy pillanat alatt levert a víz. Ledermedtem és nem tudtam, mit kellene csinálnom. Ha mozdulni próbáltam volna, azt a sárkány azonnal támadásnak vette volna, az én életemnek pedig az jelentette volna a végét.
Megpróbáltam a lehető leglassabban felállni, de a teljesen felegyenesedést a szörnyeteg már nem várta meg. Szörnyű ordítást hallatott és nekem csak arra volt időm, hogy az utazótalárom zsebébe süllyesztett pálcámra ráfogjak. Végig a hatalmas zöld szemeket bámultam, közben elfelejtettem, hogy ezek a bestiák mozgékonyak és legnagyobb fegyverük a farkuk. Úgy tűnt, a kiképzésemen nem igazán fedett le minden egyes pontot, ami a veszélyt és az ilyen varázslényeket illeti.
Próbáltam volna menekülőre fogni a dolgot, remélve, hogy a lánca kifejezetten rövid, de nem jutottam túlságosan messzire. Hangosan felnyögtem, amikor a vaskos hátsó tag az oldalamat érintette.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Almásy Léna
Erdély, SárkáyrezervátumA saját körmeit szemléli egyesével. A dolgozó unottan rugdossa a földet mellette, ő maga néha pillant csak hátra. A nyomozásokat végtelenül unalmasnak találja, hiszen általában a ilyen helyszíneken nincs semmi menthető: ez a szegény bolond is, csak egy vöröslő folt maradt utána a homokban, neki más egyáltalán nem segít ha rá is jönnek, ki tette ezt vele.
Vészjósló morajlásra emeli föl a fejét. Mintha távoli égzengést hallott volna, az ég felé tekint, ekkor azonban megismétlődik. Hangosabban, gonoszabban. És valahonnan mögüle.
Az arcából azonnal kifut a vér.
A kerítés megcsörren, ahogy ellöki magát tőle, megpördül és szinte azonnal hátra is hőköl a látottaktól. A sárkány, amely eddig édesdeden szunyókált a sarokban, felemelkedve bámul lefelé a mellette apró játékbabának tetsző nőre. Farka lassan imbolyog, megzörgetve a lábára nehezedő vaskos láncokat, orrából vékony füst csíkja gomolyog fölfelé.
- Ó hogy a...
A pálcát tehetetlenül szorongatja elfehéredő ujjai között, fejét oldalra kapva látja, hogy az idomár épp olyan dermedten bámul mellette. Távolabbról kiáltásokat hall, ám mindez pusztán valahová, agya rejtett mélységeibe jutnak el. Csak a sárkány látványát fogja fel.
Látja, ahogy a nő lassan, óvatosan felegyenesedik. Tenyerével a kaput szorítva figyeli, szívesen odarohanna, ám ezt nem lehet. Keservesen lassú másodpercek telnek el. Hallja a szívverése ritmusát a fülében, látja, ahogy a bestia a fejét ingatja és látja Lénát is védtelenül, teljesen egyedül vele szemben.
És akkor a tüskés farok lecsap.
Gondolkodás nélkül rántja fel az ajtót és rohan keresztül a széles kifutón. Lába nyomán besüpped a homok, néha apró állatok fehér csontjaira tapos. Nyomában idomárok futnak be, akik a felbőszült bestia felé sietnek, mindannyian pálcát rántva.
Őt azonban nem nagyon érdekli a fenevad.
Több, mint húsz méterre lehet, mikor a roppant farok ismét támad. Megtorpan, a pálca egyszerre lendül a tüskékkel.
Léna körül felvillan a pajzs, mennydörögve hárítva el a minden bizonnyal halálos csapást.
|
|
|
|
|
Almásy Léna
INAKTÍV
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
|
DwayneErdély, SárkányrezervátumEgy pillanat alatt játszódott le minden, mintha az első lánccsörgés és a támadás között egyáltalán nem telt volna el idő. Lett volna lehetőségem védekezésre, de semmi semmi értelme nem lett volna. Egymagamban nem tudtam volna elkábítani, minimum még két ember lett volna szükséges ahhoz, hogy biztonságban kijussak onnan. Behunytam a szemem, amikor a hatalmas tüskés farok eltalált. A fájdalmon kívül csak a sárkány hörgését érzékeltem. Aztán elterültem. Földhöz vágott, mint valami rongybabát. Szorító érzés fogott el, apránként, zilálva tudtam csak levegőt venni. Valahol a távolból hallottam az idomítók ordítozását, mintha be lett volna dugva a fülem. Mintha aludtam volna. Egy újabb nagy csattanás, közvetlen közelről. Dwayne volt, hallottam a hangját. Szerettem volna kinyitni a szemem és a szám, szerettem volna elmondani, hogy jól vagyok. Szerettem volna hazudni, de valami láthatatlan erő nem engedte és egyre csak húzott le az öntudatlanság boldog állapotába. Csak feküdtem ott eszméletlenül, kitekeredve, semmit sem érzékelve a külvilág harcából. Nem sok kellett hozzá, hogy a szakemberek összefogva leszedálják a bestiát, akinek eleve nem kellett volna felkelnie.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Almásy LénaErdély, SárkányrezervátumA bestia dülöngél majd a kábító átkok hatására mennydörgő puffanással terül ki. Dwayne zihálva nézi pár pillanatig, mintha megbűvölte volna a jelenet, majd tovább fut a földön heverő nőhöz.
Léna összetörten hever a homokban, a csontok és pikkelydarabok között. A pálca kiesik a kezéből, ahogy letérdel mellé, kétségbeesetten néz végig rajta.
Óvatosan megérinti a vállát, rekedten, sürgetően szólongatja, hátha. Megmozdítani nem meri, nem tudhatja, milyen sérüléseket szenvedett. Maga mögött hallja a kiabáló emberek moraját, jobb kezével pár néhány fölösleges másodpercre ellenőrzi Léna pulzusát, mely szapora, ám szabályos és erős.
Amennyire látta, valahol az oldalát érte a tüskés farok roppant ütése. Határozottan végigtapogatja az oldalbordák és a lágy hasi rész területét, az egészséges csont rugalmassága helyett teljesen mást érez, mely biztossá teszi a bordatörést. Fölemeli a pálcáját a homokból, egy intéssel eltépi a pólót és a pulóvert a varrásnál. Tudja, mit kell tennie, mire kell figyelni ilyenkor, hiszen nem először lát sérülést. Mondhatni tapasztalt a harctéri balesetekben, ez az egyetlen oka, amiért, bár a hidegvérét nem is, az ép eszét sikerül megőriznie.
A nő oldalán a bőr majdhogynem teljes egészében sötét színűvé vált. Végighúzza rajta a kezét, a tapasztalt ember pedig ennyiből képes megállapítani, mekkora a baj.
- Mégis hogy történhetett ez, mi?!
Ingerülten néz föl az idő közben köré gyűlőkre. Cifra amerikai káromkodások között tapogatja végig a nő tarkóját, ellenőrizve, szenvedett-e nyaki sérülést majd nagyon, nagyon óvatosan fölemeli a fejét a homokból.
- Most itt fogtok bámulni vagy mi a p***?!
|
|
|
|
|
Almásy Léna
INAKTÍV
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
|
DwayneErdély, SárkányrezervátumAz egész olyan volt, mint egy valósággá vált rémálom. Egy gyilkosság az éjszaka folyamán, aztán még egy ilyen hatalmas gikszer is történt a kivizsgáló testi kárára. A rezervátum munkatársai minden bizonnyal egy alapos fejmosáson fognak átesni a közeljövőben, ami a sárkányok kábítását illeti. - Nem tudjuk, uram. Biztosak vagyunk benne, hogy rendesen végeztük a dolgunkat - rebegte a választ az egyetlen olyan ember, aki hozzá mert még szólni Dwayne-hez az eset után. Mindegyik csak állt ott, mint egy nagy rakás szerencsétlenség és várták a megváltást, vagy legalábbis az ébredésem. Én viszont semmit sem tudtam az egészről és a sötét erőnek esze ágában sem volt elengedni. Az előbb szóló jól oldalba könyökölte a balján lévőt, aki a bambulásból átváltott eszeveszett rohanásba, hogy baglyot találjon és gyógyítót hívjon, bár azt mindenki tudta, hogy ezek nem azonnal gyógyuló sérülések. - Hogy... Mit segítsek? - a másik oldalamon térdre borult egy másik férfi is. Teljesen zavarban volt, nem mert hozzám érni. A vállam felé nyúlt, majd vissza is rántotta a kezét és kétségbeesetten pillantott Dwayne-re. Tudta jól, hogy ezért szörnyen meg lesz hurcolva, nem is igazán tudott másra gondolni abban a pillanatban, csak arra, hogy ha sokáig tétováznak, előfordulhat, hogy a sárkány ismét felébred ideiglenes kábaságából.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Almásy LénaErdély, Sárkányrezervátum - Idióta barmok.
A fogai közt sziszegi a szavakat. Dwayne lojális és kutya módjára védelmező ember, legszívesebben nekiugrana annak, aki a balesetért tehet. Magában azonban tudja, hogy ő épp annyira felelős, mint bárki más - elvégre a nő védelmére küldték, Léna pedig összetörve kever mellette. Nem csoda tehát állati agresszivitása sem.
- Hozzá ne nyúlj, te majom.
A mozdulatára ő is mozdul, gyűlölködve néz a férfire, aki egyedül Léna segítségére sietett. A pálcáját a zsebébe csúsztatja majd a nőével is ugyanígy tesz, ami valahol mellette hever a porban.
A karjai közé fogva emeli föl Lénát, végtagjai rongybaba módjára ernyedten lógnak, mintha halott lenne. Mindkettejük ruházatára nedves homok és egyéb kosz ragadt, most látszik mindössze, hogy a nő haja alól vér apró csíkja fut végig a tarkója felé. Dwayne nehézkes léptekkel indul el vele a kijárat irányába, tehetetlen idomárok gyűrűjében. Egyikre sem néz menet közben, a száját összeszorítja, bár akaratlanul is kibukik belőle néhány ízesebb káromkodás az anyanyelvén.
Keskeny ösvényen sietnek végig. A legközelebbi épület ajtaját, mely személyzeti pihenőként szolgál, az oldalával löki be, óvatosan egyensúlyozza be mindkettejüket a szűk bejáraton. Az ablak mellett párnázott székek állnak sorban, azokon fekteti végig a nőt.
|
|
|
|
|
Almásy Léna
INAKTÍV
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
|
DwayneErdély, Sárkányrezervátum - Küldtem... baglyot... - zihálva érkezett vissza az imént elnyargaló férfi, jelentve, hogy segítségért küldetett. Ez volt a legalapvetőbb és talán az egyetlen dolog, amit értem tehettek ők a sárkány elintézése után. A továbbiakban mindenki csak megszeppenve állt ott, mint a bűnösök, egyik sem mert Dwayne-hez szólni. Valahogy nem akartak a végtelen haragjával találkozni, éppen elég volt mimóza lelküknek, hogy mindenféle idióta barmoknak elhordta őket. Csendben vártak, aztán kísértek, hűséges pincsik módjára, hogy ha kellett volna esetleg valami, rögtön ugrani tudjanak. Mindent körülölelt a csend. Meg a kínzó fájdalom. Szörnyen fájt a fejem és azon kívül minden porcikám. A levegőt csak apránként, felületesen tudtam venni, de minden egyes be- és kilégzésnél megjártam a poklok poklát. Lassan, nagyon lassan nyitottam ki a szemeimet. A fénytől csak még inkább hasogatott a fejem, de muszáj volt... muszáj volt látnom valamit a külvilágból is. Egy szobában feküdtem, ezt mind sikerült megállapítanom, mielőtt újra becsuktam a szemeimet. Ajkaim elnyíltak, mondani akartam valamit, de apró nyöszörgésen kívül semmi más nem hagyta el a számat. Mindenem, mindenem fájt.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Almásy LénaErdély, SárkányrezervátumLátja, hogy a nő mocorog, mintha mondani próbálna valamit, ám hang nem jön ki a torkán igazán. Ő itt többet egyáltalán nem tehet. Tényleges bevetéseken mindenkinél van egy bizonyos mennyiségű főzet, amivel ellátható a sebek egy része és stabilizálható a legrosszabb állapot is. Jelenleg ilyesmivel azonban nem rendelkezik. A szenvedést azonban látja a vonaglásban. A tenyerébe fogja a nő hűvös kezét, megszorítja, szabad kezével pedig előveszi a pálcáját a zsebéből.
Szusszan egyet, a pálcát Léna homlokához szegezi és elmormolja az igét, mellyel hosszas, nehéz álomba küldi. Mélybe, akár a kóma, amiben nem érezheti a fájdalmat és a félelmet. Ellenőrzi a pulzusát, ami a varázslat hatására nagyon sokat lassul.
- Baglyot...
Hűvösen ismétli a szót, mintha maga sem fogná föl. A pálcát vontatott mozdulattal csúsztatja vissza a zsebébe, fölemelkedik a többieknek háttal. Behunyja a szemét. Szóval küldtek egy hibbant madarat a ki tudja milyen messze lévő ispotályba, aki legjobb esetben is eltéved vagy késik.
Hirtelen fordul meg, ökölbe szorított kezével pedig teljesen váratlanul vágja állkapcson a hozzá legközelebb állót.
- Egy baglyot! - a dolgozó a földre esik, ő nekilendülve rúgja gyomorszájon - Egy idegbeteg - rúgás - idióta - rúgás - megveszekedett baglyot!
|
|
|
|
|
Almásy Léna
INAKTÍV
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
|
DwayneErdély, SárkányrezervátumFel akartam kelni, be akartam fejezni a nyomozást, aztán haza akartam volna menni úgy, mintha az ég világon semmi különös nem történt volna. Tudtam, hogy Dwayne mellettem van. Meg akartam neki köszönni, el akartam neki mondani, hogy jól vagyok, hogy vigyen haza és maradjon velem. De nem tudtam, egy árva, értelmes hang sem hagyta el a számat. Mindenem lüktetett, mintha egy ménes feldühödött kentaur vágtatott volna keresztül rajtam. Még éreztem, ahogy a férfi megfogta a kezem. Finom melege átjárta az egész kézfejem... aztán csend lett. Teljes csend és sötétség. A fájdalom is elmúlt, én pedig visszazuhantam ismét a tudattalanságba. Attól a pillanattól kezdve semmit sem éreztem, pedig ha láttam volna a külvilág történéseit... Dwayne agya elborult, és ez még gyenge kifejezés. Nekiesett a bagolyküldőnek. Az idomárok gyűrűje egyszerre hördült fel, de egyik sem mert közbeavatkozni. Féltek a férfi haragjától, sőt egyenesen rettegtek. Eddig is félelmetesnek tűnt, de most... az arca teljesen eltorzult a dühtől, és egyáltalán nem kímélte a már földön fekvő, szenvedő egyént is. A tétova bagázs csak ordítozott, nem mertek pálcát fogni rá, féltek, hogy még egy eljárást a nyakukba akasztanak és akkor aztán ténylegesen végük lenne. A hátsó sorban azonban valaki megelégelte a verekedést. Egy határozott mozdulattal félrelökte az előtte állókat. - Locomotor mortis! - hangzott az ige, ami a férfi lábát volt hivatott összebilincselni, megakadályozva ezzel a további rugdosódást. Ezen ügyön felbuzdulva még mielőtt Dwayne a hátsó zsebéhez kaphatott volna, egy másik rezervátumi még egy kötöző bűbájjal is "megajándékozta" őt.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Almásy LénaErdély, SárkányrezervátumMég egy sikeres rúgást bevisz teljes lendületből.
Dwayne kifejezetten hajlamos arra, hogy az agyát elborítsa a vörös köd, ha pedig megtörténik, jobb inkább fedezékbe vonulni, nem csillapodik le addig, amíg bármin ki nem adta a haragját. Ennek esik áldozatul a férfi, aki a földön összekuporodva a karjaival igyekszik védeni magát, hiába.
A lábbilincselő átok valahol egy újabb kegyetlen rúgás felénél találja el.
Szinte azonnal elveszti az egyensúlyát, ahogy a láthatatlan béklyó a bokájára csavarodik térdre zuhan. Dühös szitkozódással tápászkodna fel, mielőtt azonban a keze pálcát érinthettek volna, hogy megbosszulja ezt a gyalázatot, vastag kötelek szorítják ölelésükbe. A karjait a törzséhez kötözi a varázslat, ő pedig vonaglása egyetlen eredményeképp az oldalára esik.
- Te szemét, rohadt mocskos kis...
Tehetetlenül feszegeti a köteleket, a pálcája elgurul a földön. Káromkodások olyan ízesen válogatott formáival él, amibe egy valamirevaló dokkmunkás is belepirulna, ám szabadulni minden jel erre mutat, képtelen.
Ártatlan áldozatát hárman segítik föl és ültetik azonnal biztonságok helyre. Ha az ember fia két idősebb fiútestvérrel nőtt föl tudja, hová kell a rúgásokat irányítani ahhoz, hogy bomba biztosan érzékeny szerveket találjon. Talán egy második gyógyítóra is szükség lehet.
|
|
|
|
|
Almásy Léna
INAKTÍV
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
|
DwayneErdély, SárkányrezervátumA földön fekvő férfi minden egyes rúgásnál hangos nyögéssel adja a többiek tudtára, hogy egyáltalán nincs jól. Már rég feladta a próbálkozást hogy felálljon és ellenálljon, karjait maga elé emelve, magzatpózba görnyedve várta, hogy Dwayne dühe alábbhagyjon. A feldühödött férfi nyilván nem tudhatta, hogy a legközelebbi ispotály alig pár kilométerre van a rezervátumtól, pontosan ilyen esetek miatt, így a bagoly ha nem is pillanatok alatt, de elég gyorsan képes volt célba juttatni az üzenetet. Végszóra nyílt ki az ajtó. A gyógyító rosszalló pillantással nézett végig a bagázson, de leginkább a megkötözött auroron, aztán pillantása megállapodott rajtam. - Miért nem figyeltek rá egy kicsit jobban?! - megingatta a fejét, majd letérdelt mellém. Az első dolga volt, hogy pulzust és légzést vizsgáljon, majd ő is végigtapogatta az időközben háromszorosára duzzadt és teljesen megfeketedett oldalamat. Gyakorlott mozdulatokkal vizsgálta végig az egész testemet további törések után kutatva, közben motyogott és morgott magában. Miután a vizsgálatot befejezte, a többiekre ügyet sem vetve nyúlt a táskája után, hogy mindenféle kencés tégelyeket, bájitalokat, de leginkább a pálcáját elővegye és nekiállt, hogy szállítható állapotba hozzon. Félő volt, hogy a törött bordák valamiképpen fontos szervet érnek, komolyabb belső vérzéseket okozva ezzel. Nem sokat tehetett értem a helyszínen, így amikor végzett, az ajtón kilépve intett a kint várakozó betegszállítóknak. Ránézett gyors a megrugdosott gondozóra, akinek a csillapíthatatlan hányáson kívül szerencsére nem lett nagy baja, aztán még egy utolsó jócselekedetként feloldotta Dwayne-t mindennemű mágia alól, remélve, hogy az nem fog még egyszer nekiesni a többieknek.
|
|
|
|
|
Yarista Palarn
INAKTÍV
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
|
Katkó <3 Svédország, Stockholm, Yarista bérelt lakásaAzért tényleg mindennek van határa, és tudja jól, hogy ez szándékos volt Katitól. Persze, hogy kiakad, mint az ingaóra, de hiába üvöltözik, semmi sem jön ki belőle, még egy árva nyikkanás sem, de lehet, hogy mindenki így jár a legjobban. ~ Miért kell így kiakadni? Mit gondolsz? ~ Teljesen kikészül agyilag, ez volt nála a hab a tortán, és fél, hogy meggondolatlanul fog cselekedni hamarosan. Ezért gyorsan megpróbálja magát lehűteni valamivel, és az újabb kérdés végül is segít rajta. Végigméri Katin a talárját, és csak legyint. ~ Maradhat, ha fázol. ~ Az, hogy Kati mennyire tud szájról olvasni, már nem tudja, de nagyjából nem is érdekli. Hirtelen jött az indulat lehűlése nála, nem tudni, hogy mi okozhatta. Újabb cselekedetre sarkallja magát ötletszerűen, ezért elveszi az italt és nem törődve a mennyiséggel inni kezdi. Aztán csak bámulja a lányt, hátrébb lép, hogy még egyszer megcsodálhassa a talárt, és elismeréssel adózhasson a mesternek aki készítette, hiszen még úgy is jól áll Katin, hogy jóval nagyobb rá. A tudata azonban hátraszorul, olyannyira, hogy el is veszti az eszméletét szinte az egyik pillanatról a másikra.
***
- Ne, hagyjatok! - a rajongók viszont csak egyre közelítenek, hiába a tiltás, az emelkedett hangnem. Nem tud elmenekülni előlük, pedig végül is van köztük csinos lány is, aki még tetszene is neki, de nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy most belemenjen egy ilyenbe. Főleg, hogy utána elég sok sorban álló lenne. Hirtelen szúrást érez a mellkasán és odakap, de el is múlik. Azonban a kis késlekedés és megállás előnyhöz juttatja az üldözőit és körbeveszik őt.
- Mit akartok? – kérdezi a kék szemű, beindult nőt, aki körbenyalja az ajkait, hang nélkül mondva, hogy mit is szeretnének. ~ Remélem nem vámpír… ~ Fut át az agyán, de egy újabb mellkasi fájdalom, könnyeket szöktet a szemébe. Mire kitisztul a látása, már elkapják, és a fölre teperik. Kezeit lefogják, majd a kék szemű rámászik, és megcsókolja. Fulladozni kezd, ez már nem játék…
***
Érzékeli a puha ajkakat, de felette nem egy kék szemű nő van, hanem Kati. Köhögni kezd, ahogy visszatér belé az értelem, habár a bor most más fogaskereket mozgat meg az agyába.
- Megmentettél – szólal meg, ha már elmúlt a melodimágia hatása, különben pedig továbbra is tátog, amit ő nem érzékel jelenleg. nagyjából annyit tud, hogy kimentette őt Kati a rajongók közül és megcsókolta, hogy mint Csipkejózsika, felébredhessen.
- Elmentek? – kérdezi, és a mellkasát fájlalja, még a kezét is rá teszi, de szinte kitörő boldogsággal nézi, a felette lévő barátját.
- Köszönöm – suttogja, majd visszahúzza egy mozdulattal Katit és megcsókolja jutalmul. Közben észreveszi, hogy nem is olyan hideg ez a kő, ahol fekszik, biztos, hogy sok energiájába került a barátjának ez a kis akció. Hiszen aurornak készül. Az ajkait nem ereszti a lányéról, kivéve, ha ő másképp nem dönt, de nagyon nagy szeretettel gondol rá.
|
|
|
|
|
Turnman Katalin
INAKTÍV
exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
|
Yaricsbogyó<3 Azonnal elhúzom a fejem, amint érzékelem, hogy Yarba magához tér. Látszik rajta, hogy eszméletvesztés közben átértékelte a dolgokat. Legalábbis már nem az tükröződik az arcán, hogy képes lenne megfojtani egy kanál vízben. Némi fáziskéséssel szüntetem meg a némítást, most valahogy már sokkal nehezebben összpontosítok a feladatra, ami részben a bornak, részben a kavargó gondolataimnak köszönhető. De azért csak sikerül visszaadnom Yar hangját. Kicsit zavartan pillantok rá, nem nagyon tudom hová tenni, hogy "megmentettem". Ez olyan nagy szó. Úgy hangzik, mintha minimum egy kiéhezett baziliszkusztól mentettem volna meg. Pedig én nem csináltam semmit. Amennyire megijedtem, amikor összeesett, most épp olyan természetesnek tűnik, hogy nem történt komoly baj, magához tért és minden rendben. Ennek így kellett lennie, nem is lehetett volna másképp, teljesen elképzelhetetlen, hogy tényleg veszélyben lett volna az élete.
- Kik mentek el? - húzom össze a szemöldököm értetlenül. Közben nem kerüli el a figyelmem, hogy a mellkasára húzza a kezét. Lehet, hogy túl nagy erővel csináltam...
- Ugyan már...a lényeg, hogy... - suttogom vissza egy legyintés kíséretében, de hogy mi a lényeg, azt már nem sikerül kifejtenem, mert Yar közben ismét magához húz. Ezzel pedig újabb hajtűkanyart vesz az érzelmi hullámvasút, amin már azóta zötykölődünk, hogy kirángattam a pubból. Örvényként kavarognak a gondolataim, az emlékeim, valahol az agyam egy távoli szegletében erőtlenül még tiltakozik is egy hangocska. Azonban amint összeérnek az ajkaink, mintha áramütés ért volna, ismerős, kellemes bizsergés fut végig a testemen. Megszűnik a fejemben lévő káosz, hirtelen minden annyira egyszerű. Csak ő van és én és a pillanat. A pillanat, ami bár soha ne érne véget. Teljesen felszabadultnak érzem magam, vadul csókolom a fiút, minta erre vártam volna egész este, jelenleg úgy érzem ezt akarom, Yart akarom. De nem olyan kényelmes ám mellette térdelni, úgyhogy anélkül, hogy elszakadnék az ajakitól, ráfordulok a fiúra. Hosszúra nyúlik a csókunk, de végül azért elhúzom a fejem. Néhány másodpercig kényelmesen elücsörgök rajta lovaglóülésben, szótlanul, mosolyogva figyelem őt. Hirtelen megint megrohannak az emlékek, gondolatok és máris oda az előbbi pillanat varázsa. Zavartan pislogok párat, lesütöm a szemem, lemászok a fiúról és széttárt karokkal elterülök mellette a padlón.
- Hogy nem volt még időd kipakolni? - kérdezem szórakozottan, a történtekkel való mindennemű összefüggés nélkül, csupán azért, mert a kinyúló ujjaim egy dobozba ütköznek, és felmerül bennem a dolog. Na, meg azért is, hogy egyáltalán megszólaljak, kicsit legyen időm rendbe tenni a vadul cikázó gondolataimat és eldönteni, hogy hogyan értékelem a fejleményeket. Hiszen azért ne felejtsük el, hogy hogyan indult ez az este, már nem haragszom Yarra, de azért nem is tudok úgy tenni, mintha nem viselkedett volna teljesen lehetetlenül. Azt se fejtsük el, hogy barátok vagyunk. Egyébként pedig az sem tisztázott dolog teljesen, hogy szakítottak-e Viko-val vagy nem, az, hogy a lány eltűnt hirtelen és Yar teljesen kiborult, még nem jelenti feltétlen, hogy a másik elhagyta. Egyáltalán minek foglalkozok ezzel? Egy árva csók nem jelent semmit. Pont. Még Yarral sem. Pont. Nevetséges vagyok. Hát szeretném, ha többet jelentene? Egyszer bőven elég volt átrágni magam ezeken a kérdéseken és további, nem létező problémákat gyártani. De hiába minden józannak számító gondolat, hiába kattog az agyam, hiába próbálom figyelmen kívül hagyni, legyűrni, száműzni az érzést, azért mégis arra vágyom, hogy megint hozzásimulhassak.
- Egyébként, nehogy azt hidd, hogy minden el van felejtve. Még mindig tartozol egy bocsánatkéréssel - fordulok felé kacéran vigyorogva, majd ismét a plafonra emelem a pillantásom.
|
|
|
|
|
Yarista Palarn
INAKTÍV
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
|
Katkó <3 Svédország, Stockholm, Yarista bérelt lakásaFelébredve megnyugtató érzés tölti el, főleg azért, mert ha nem is mosolyog rá, de biztonságban érzi magát Kati mellett. Ha ő itt van, baj nem lehet, és ma is milyen szép ívű a mogyoróbarna szeme. Úgy érzi, hogy megmentette, és nagy valószínűséggel ő pedig elájulhatott, hiszen semmi más magyarázata nem lehet annak, hogy most a lakásában vannak. Még azért sem haragszik, hogy meglátja a kviddicstalárt a lányon, végül is egész jól áll neki, hogy ilyen bő, inkább csak sejteti a vonalait. Bár, hogy a csókra mi szükség volt, csak találgatni tud, de egyáltalán nem bánja, a kis világában, amire az alkohol leszűkítette a tudatát.
- A kék szeműék – pislog a lányra, miközben a mellkasát masszírozza. Jól helyben hagyták őt valószínűleg, mert nem akart belemenni a beteg játékukba. Viszont itt van ő, aki megmentette tőlük, minimum nem szabad, hogy zavarban legyen, és ne higgye azt, hogy a csók, amit kapott viszonzatlan maradt. Az ő emlékeiben még elevenen él az a régi dolog ott a kívánságok termében, mindig is kitüntetett helyett foglalt el a virtuális almanachjában. Főleg azért, mert túltették magukat a történteken, és a barátságuk is szorosabbá vált, ráadásul sosem hozták fel témának, sosem fordította rosszabbá a kapcsolatukat. Ezért magához húzza a csodás ajakakat, Kati pedig nem ellenkezik, hanem még kényelmesebb pózra is vált, hogy könnyen elérhetővé váljon. A csókok sorozata lassan áll csak le, és nem azért mert valaki megszakítaná, hanem mert Yar úgy érzi, hogy itt kell véget vetni ennek, pont annyi volt, amennyi kellett. Mintha elpirult volna Kati közben, és ő is felélénkült, az egészben. Mosolyogva követi a lány szemeit a sajátjával, miközben a barátja mellé fekszik, és aki váratlan dolgot kérdez tőle.
- Nem vagyok már egy pedáns, amióta kikerültem MissMiss karmai közül. Valahogy az edzések, és az utána való sziesztázás jobban érdekelt. Nem beszélve arról, hogy szinte alig száradt meg a tinta a papíron, hogy végeztem a Bagolykőn. Amúgy sincs túl sok cuccom, majd valamelyik hétvégén kipakolászok – miközben beszél, felkönyököl és féloldalt Kati felé fordul, úgy bámulja a taláros lányt. Tudja, hogy most akár be is próbálkozhatna, de milyen dolog lenne már az? Túlságosan kihasználhatná a helyzetet, de ez a lány nagyon jó barátja, még akkor is, ha az előbb csókot váltottak, ami nem volt nevezhető baráti, vagy éppen színpadi csóknak. Hirtelen ledöbben, mert nem tudja, hogy miért kéne elnézést kérnie. Csak fürkészi a lányt, fogalma sincs, hogy mi történt vele az ájulás előtt, csak arra emlékszik, hogy valamiért elviharzott otthonról, ami fájt neki.
- Hát… ö… ne haragudj, bocsánatot kérek! – továbbra sincs halvány segédfogalma sem, hogy mi is történt vele, de azt sem érti, hogy ha valami rosszat csinált, miért csókolta meg őt a lány, miért mentette ki? Talán ő keveredett bele hülyén az egészbe, és valami baja lett Katinak tőle? Bár a kacér vigyor, amivel mondta mást sejtetett, de a hangsúlyban mégis megbújt egy kis rosszallást. Közelebb vonszolja magát, és beletúr a lány hajába. Csak bámulja a lányt, és olyan gondolatai támadnak, amit eddig mindig is próbált elnyomni vele kapcsolatban. Abban, hogy megmaradjanak a jó barátságuk, muszáj volt visszafojtani az ilyen irányú érzéseit, vágyait, de most nem józan, és nagyon nem megy neki. Egyre inkább azt érzi, hogy túl messze van tőle Kata, ezért hirtelen újra megcsókolja őt, és nem fogja vissza magát a továbbiakban. Teljesen elengedi magát és átadja magát egy bizonyos érzésnek.
***
Jólesően, tárt karokkal fekszik a puha szőnyegen, miközben Kati haja legyezőszerűen takarja be a mellkasát. A szíve még mindig hevesen ver, és ha a lány hallgatni szeretné, nyugodtan megteheti, hiszen az ő feje a mellkasán pihen, Yarista pedig épp azzal foglalatoskodik, hogy betakarja kettejüket. Nem túl jó ötlet lenne a hétvégi edzés előtt megfázni. Már lenyugodott, de még mindig furdalja a kíváncsiság, és, most, ahogy végigrajzolja a Kati hátán lévő takaró mintáját az ujjaival, meg is kérdezi.
- Hogy mentettél ki közülük? És… - itt egy kicsit megáll – mit mondtam neked, hogy elnézést kellett kérnem? – mosolyog a lány hajába, és kíváncsian várja a válaszokat. ~ Ki kéne pakolnom. ~
|
|
|
|
|
Turnman Katalin
INAKTÍV
exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
|
Yaricsbogyó<3 Félrebeszél. Könyvelem el magamban a dolgot, mert nem sok értelmet vélek felfedezni Yar válaszában. De hát az legyen a legnagyobb gondom, hogy nem tudom követni a gondolatmenetét. Meg aztán ki akarja azt követni, amikor követhetem az ajkai őrjítő mozgását is? A csókunk teljesen kizökkent, olyasmit mozgat meg bennem, ami...jó, amiről azért mindig is tudtam, hogy ott van, de amiről az esetek többségében könnyűszerrel megfeledkezek. Most már azt hiszem kezelhetném tényként, hogy igenis vonzódok Yaristához. De nem is én lennék, ha ezt ennyiben tudnám hagyni, örülni tudnék neki, és aggasztana máris ezernyi körülmény, részlet és apróság. Azért mégis meglátszik, hogy egyrészt nem tudok teljesen tisztán gondolkodni, amikor még szinte érzem az ajkai ízét, másrészt meg van bennem egy fél üveg bor. Nem tudok rendesen a problémára koncentrálni, felmérni, hogy milyen következményekkel kell számolnunk, és hogy akarok-e velük számolni. Elkalandozik kissé a figyelmem, a dobozokat érintve kipakolást hozom szóba. Már korábban is feltűnhetett volna, hogy a rendszerető Yarista Palarnnak miért vannak szanaszét a cuccai.
- Oké, ez jogos. Amúgy ideje volt már, hogy ne legyél pedáns, mert elég frusztráló, mikor nagyobb rendet tartasz, mint én - felelem nevetve, a fejemmel felé fordulva. Találkozik a pillantásunk, és szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy ugyanaz jár az agyunkban. Felemlegetem a korábbiakat, de várt felháborodás, csipkelődés, esetleges védekezés helyett döbbent, szinte már értetlen arccal fogadja a szavaimat, és kissé tétován eleget is tesz a kérésemnek. Erre aztán már a magasba szökik a szemöldököm, valami itt nincs rendben.
- Bocsánatkérés elfogadva...de minden oké? - kérdezek is rá a dologra kissé gyanakodva. Ez sokkal kedvezőbb helyzet, mintha megint kiakadt volna esetleg, ugyanakkor aggaszt a hirtelen váltás. Az aggodalmaim azonban gyorsan semmivé foszlanak, amikor közelebb húzódik és a hajamba túr. Még egy erőtlen, elkeseredett, reménytelen próbálkozás a makacs lelkiismeretem részéről, még egy tovaszálló pillanat, amíg megállíthatnám a fiút és legfőképpen magamat. Minden pillanatban elhúzódhatnék, azt kellene tennem, igen, akár most is, de telnek a másodpercek és nem mozdulok. Yar fogva tart a tekintetével. Érzem, hogy emelkedik a pulzusom, Yar ismét megcsókol. A stockholm vikings rögtönzött divatbemutatóm pedig hamarosan véget ér...
***
Yar szívverését hallgatom, a légzéséhez igazítom a légzésem, élvezem, ahogy Yar a takarón keresztül a hátamat cirógatja. Csak a jelenre, erre az édes nyugodt jelenre gondolok, félek másra gondolni, szeretném minél későbbre halasztani, hogy el kelljen számolni a lelkiismeretemmel. Aprót sóhajtok, amikor a fiú megtöri a csendet, úgy tűnik eddig sikerült elodázni a beszélgetést.
- Kik közül? Yar, nem tudom, miről beszélsz. Elájultál... - nézek fel a fiúra kíváncsian. Most fordul meg először a fejemben a gondolat, hogy azt sem tudja, mi történt vele. A második kérdése alapján pedig még az előzményekre sem emlékszik. Visszaengedem a fejem a mellkasára, próbálom összeszedni, hogy mik is voltak este legfontosabb mozzanati, amit azért illene tudnia.
- Komolyan nem emlékszel semmire? - kérdezem tétován, csak hogy tudjam, mennyit is kell mesélnem. Beharapom az ajkam, nem is tudom, hogy kezdjem, nem akarok kíméletlen lenni, nem akarok belemenni a részletekbe. De azért hazudni és elhallgatni sem akarok semmit. Noha elég nehéz rávennem magam, hogy ott kezdjem, ahol ténylegesen indult ez az egész este.
- Verekedtél Bogolyfalván a pubban, mert...hát...úgy tűnik, hogy Viko egy szó nélkül eltűnt - nem nézek fel a fiúra, de tartok egy kis szünetet, hagy eméssze a dolgot, még nekem is emésztenem kell, hogy ez mit is jelent rám nézve.
- Én meg elrángattalak. Összevesztünk és ööö mindketten mondtuk csúnya dolgokat a másiknak, annyira nem fontos - foglalom össze röviden.
|
|
|
|
|
Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV
XV. - Az Ördög
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
|
Lin-Párizs- Azt elfelejtette közölni az emberrablás előtt, hogy két nap, két éjjel lesznek francia területen, de voltaképpen hova a sietség? Bőven ráér közölni ezt az apró információt és úgyis fel fog tűnni, ha ma este nem mennek még vissza Bogolyfalvára. Lesz elég idejük bejárni a mugli és a varázsló Párizst, elmenni a Louvre-ba, kávét inni a Champs-Élysées-n és megfelelő mennyiségű bajba keveredni (öt percnél tovább nem bírja ki az idilli nyaralásokat baj nélkül) . Szeme sarkából figyeli Lin minden arckifejezését és magában veszett jól szórakozik azokon a hatalmas, csodálkozó szemeken. Mintha legalábbis Csodaországba hozta volna Lint, bár nem is érti, min ámul mennyire, mert Párizs messze nem a reklámokból ismert szerelem városa. Lehet, valamikor tényleg gyönyörű volt, de mára sokkal inkább koszos és zajos, tele van tolvajokkal és lókötőkkel, sötét alakokkal (kezeket fel, Saint-Venant, rólad beszélnek), akiket az éjszaka még jobban buzdít a kézen-közöni ügyleteik nyélbe ütésére. A cabaret mai műsoráról is elfelejtett nyilatkozni: nem éppen hagyományosnak számító és évente csak párszor kerül megrendezésre. Nem véletlen, hogy pont ma szöktette meg a kék királylányt. Elég csak megéreznie azt az egészen enyhe megremegést és arcán máris egy elégedett félmosoly tűnik fel. Eszében sincs elengedni azt a derekat, főleg hogy a kisasszony úgy néz ki, magától is elég lelkesen simul hozzá. Mulatságos nézni a zavarát, és ez kitűnhet mosolya gonoszkás színezetéből. - Én sem, de érdekes is volna, ha százvalahány éves lennél és még mindig így festenél. Gyanakodnék, hogy sikerült elkészítened a Bölcsek Kövét. – Mielőtt Aileen elereszthetné őt, elkapja a kezét, de mielőtt bármi mást tehetne, teljesen elsötétül a tér. Ez a faragatlan fiút nem akadályozza meg semmiben, mert előzőleg bőven volt ideje kinézni a helyüket és félig-meddig számított is valami ilyesmire, úgy hogy további ölelések helyett most már tényleg kézen fogja a lányt és elkezdi vezetni egy adott irányba a sötétben. - Gyere utánam és tapadj sorosan hozzám. – Nem gúnyolódásból mondja ezt, hanem azon egyszerű oknál fogva, hogy ha Lin elkalandozik valamerre a koromsötét teremben, nem fogja tudni csak úgy megtalálni, pálcát pedig nem szívesen rántana ennyi ember között, hogy aztán kihívják az aurorokat félreértésből. A következő percben Lin érezheti, ahogy egy székre kormányozzák, ujjai alatt pedig simuló anyag terpeszkedik el, az asztalterítő, de eddig foglalt keze továbbra sem szabadul fel. Míg haladtak, dobpergés töltötte be a termet az álmélkodó sustorgások mellett, leülésük után pedig egy pillanatra az egész termet vakító fény árasztja el, mintha egy kviddicspálya összes reflektorát bekapcsolták volna. A következő pillanatban mintha eltörölték volna a gravitáció törvényeit, sőt magát a helyiséget is: milliónyi csillag, sőt maga a világűr veszi körbe az összes bámészkodó, hüledező boszorkányt és varázslót, köztük őket. Lin érezheti, ahogy a srác egy fokkal erősebben (de még nem fájón) megszorítja ujjait. Zene csendül a lüktető, intenzív fajtából, előttük két tűzcsóva spirális szalagokként körbeölel egy tucatnyi embert... és a műsor kezdetét veszi.
|
|
|
|
|
David Bennett
INAKTÍV
Kinyírta a zenekart.
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
|
Oroszország.
É-K-re Szentpétervártól
Egerszegi Nina, Mihael Gérard Saint-Venant
+ Mesélő Lassan állítottam le az autó doromboló motorját, amely az út alatt egyszer sem viccelődött velünk és ezért valahol hálás voltam, valahol csalódott. A szinte érezhetetlen remegése az Peugeotnak azon nyomban megszűnt, magunkra maradtunk a sötétségben a kietlen pusztaságon észak-keletre a szülővárosomtól. Át jöttünk Szentpéterváron, ahol legalább egy 1 órás kis szünetet beiktattunk, sétáltunk, úgy néztünk ki, mint a turisták, akik valami teljesen érthetetlen, kihalt nyelv utolsó képviselői. Oroszországban nagyjából azt sem tudják, hogy mi az a Magyarország. És bár egy árva alkalommal sem mondtam ki, tudták, ahogy én is, hogy nem csekély az esélye annak, hogy nem nézhetünk meg még egyszer egy csodálatos várost az esti fényeiben, és Szentpétervár az egyik legcsodálatosabb ilyen tekintetben. Az orosz hideg ellenére az egész utat napfényben tettük meg, ami kellemesen felmelegítette a levegőt annyira, hogy elég legyen a pulóver is rajtunk. Amint leszállt az éj, úgy jelent meg a hideg és kellett felvennünk a már majdnem elcsomagolt dzsekiket és pufis kabátokat. Hajnali 3 múlt néhány perccel, egyik kezem átvetettem az anyósülés támláján és hátrapillantottam a mindössze egyetlen ottani utasra. Egyébiránt könnyű dolgunk volt, hogy a láthatatlanná tévő autóknál az égben nincs forgalom, így csak egy éjszakára kellett megállnunk valahol Ukrajnában. Előző nap délután 3 körül szálltunk fel a vonatra, 7 körülre értünk ki a muglik világába és egész jól haladtunk, hogy másik országban kellett szállás után néznünk egy estére. Mindketten úgy festettek, mint akik pontosan tudja, hogy mire készülnek, hogy kikkel kell felvenniük a harcot, hogy mindezt miért. És valóban, miért is? Miattam? Ki vagyok én ahhoz, hogy az életüket tegyem kockára az enyémért? Hogy jövök én ahhoz, hogy feláldozzam őket egy olyan akcióért, ami már az elején bukásra volt ítélve? Még ha ki is szöktetjük Ginnyt - ha egyáltalán még életben van - ugyanúgy fognak üldözni! Szóval valahogy ennek kapcsán merült fel a lehetőség, hogy robbantsuk fel az egész épületet. A semmi kellős közepén állt ugyanis egy monstrum "erődítmény", melyet erdők vesznek körül és csak egy földúton megközelíthető. Most itt állítottam le a kocsit, egy kanyarban, amely még nem látható onnan. Előnnyel rendelkezünk: ők csak és kizárólag muglik. Hátrány: nem varázsolhatunk, úgyhogy ennyi. - Tudom, hogy minden órában megkérdeztem, de ez az utolsó. Ha most elindulunk ellenük.. nem tudom lesz-e visszatérés. Akinek megjött az esze, az szedje elő a csomagtartóból a takarót, az elviszi Amerikába. Tudom, hogy megbeszéltük, hogy ez a zsupszkulcs lenne majd a megmenekülésünk tárgya, amennyiben nem tudjuk felrobbantani az építményt, de.. Ismét megfogtam a kormányt, de már alig izgultam. Magam elé meredtem és próbáltam kitalálni, hogy vajon mióta tud a maffia a jelenlétünkről. - Na menjünk. Elég rövid monológ volt, mielőtt bekopogtunk a halál ajtaján, de ők sem várnak többet, akkor én minek mondjak. Kellemetlenül éreztem magam, még mindig, hisz a vásárra viszem az ő bőrüket is - bár ők kértek. A távolság csökkenésével a adrenalin szintem párhuzamosan emelkedett, és bár nem mutattam, volt bennem egy olyan érzés, hogy én nem hagyom el többé ezt a terepet élve. Kinyitottam az ajtó, kiszálltam és a csomagtartót felnyitva konstatáltam, hogy azért van miből gazdálkodnunk. Berettám egész úton, már a vonaton is az övembe volt csúsztatva alul és most egy egész kincsesbánya terült elénk csempészett fegyverekkel. Felvettem pár shotgunt, de lapultak ott Combatok, Lucznikok, Parabellumok, de Beretták is a könnygázzal, tárakkal, késekkel egyetemben. Meg volt egy pár gránát is C4-essel egyetemben. Hagytam, hadd szemezgessenek kedvükre, attól pedig egy pillanatig sem tartottam, hogy nem tudnák használni őket. - Öhm.. Te, én.. áh, hagyjuk. A Rellonos lány mögött megállva nagyon el akartam neki mondani egy szót. A nyelvem hegyén volt, de.. elkéstem vele. Mostanra már úgy is mindegy, épp most írjuk alá a halálos ítéletünket. Magam is befurakodtam hozzájuk, és bár valóban majdnem elszóltam valamit az érzelmeimről, eszembe jutott az a csók Amiráék buliján köztük. És én meg itt vagyok velük ezt a lányt szeretve, aki igazság szerint tesz magasról rám. Mostanra lehiggadtam egészen. Feltankoltam magam kézifegyverrel, pár shotgunnal, gránátokat a dzsekim zsebeibe, C4-est a berettám mellé, majd megkerülve az autót kiélesítve a Remington 870 MCS-t a bal kezemben és elindultam. Ginny. Csak őt szabadítsam ki és meneküljön el élve a másik kettővel, ha én itthagyom a fogam, az nem számít. 8 éve félelemben tartanak az egész családommal, de csak én tehetek róla, én vethetek csak véget ennek. Ha én végre meghalok, onnantól mindenki nyugodtabb életet élhet: a húgom, Ráhel és Réka, az iskola, de még Kristóf és az ő leendő családja is. Igen. Ez ésszerű megoldásnak tűnik, hatásosnak. Mindent megoldana, mindenki problémáját. De nem adom magam könnyen, ezt tudják, és ha mindenképp az én véremmel akarják beszínezni a falukat, ahhoz meg kell ölniük. És tulajdonképpen nem is félek a haláltól, valahol olyan kecsegtetően hangzik, olyan hatalmas ereje van ennek az egy szónak, és ijesztően hívogató. De nem félek tőle. Már nem. hol is vagyunk?
|
|
|
|
|
Elliot A. J. Wayne
INAKTÍV
Griffendéles exTerelő
RPG hsz: 105
Összes hsz: 1065
|
~ Bastian <3 ~Elfogadás… Mindig is nehéz volt az ilyesmi. Sokan vélik úgy, hogy ez nem helyes, hanem valami betegség. Szeretem Bastian-t, de elszomorít az, hogy a szülei nem biztos, hogy jól fogadják a dolgot. Őket is meg tudom érteni, hiszen biztosan egy helyes lányt képzeltek a fiúk mellé, akivel majd szépen összeházasodnak, és családot alapítanak. Ehelyett féltett Axelük egy vele egykorú sráccal jött össze, akit ráadásul még ismernek is… némileg. A másik gond Bastian húga lesz, Harriet. Elég nagy fába vágtuk a fejszénket, de a szerelemnek van egy erősebb hatása, és nyert. Bastian kezét fogva, mosolyogva bólogatok szavaira.
– Az elég váratlan bevallás lenne. S ne aggódj, tudok magamra vigyázni, nem lesz abból baj, ha Apa nem fogad el ilyennek. Csak nem akarja, hogy a fia boldogtalan legyen. –bíztatóan szorítottam meg egy kicsit a kezét, és ugyanígy mosolyogtam is mellé.
– Meg, én hiszek ebben. –jól estek Bastian szavai. Kell lennie olyan megoldásnak, ami mindenkinek jó, bár tény, hogy nekünk az a legjobb, ha együtt vagyunk, és a családjaink ezt el is fogadják. Jamie tudja, hogy szerelmes vagyok Axelba, de azt még nem, hogy össze is jöttünk. Neki is be kell ezt adagolni, de hiszem, hogy jobban fogadja majd, mint apáék.
A beszélgetés után megmutattam neki a házat, és legvégül a szobámban kötöttünk ki. A párkányon ülve néztem ki az udvarra, miközben Ő az ágyra ült le. Szavaira felé fordítottam a fejemet, és mosolyogva néztem rá. A tó felemlegetése is jó ötlet volt, mert mosolyom máris szélesebb lett. Az a nap volt az egyik legrosszabb, de ugyanakkor legszebb napom is. Hogy miért volt rossz: mert nagyon magam alatt voltam édesanya halála miatt, meg azért, hogy ide kellett jönnöm, ezzel elhagyva a régi barátokat. De ugyanakkor jó is volt, hiszen újra láthattam azt a srácot, akiért most dobog a szívem, és aki nélkül képtelen lennék élni. Az ottani ölelése gyújtotta be a parányi szikrát, ami megkongatta a harangot: Ő kell nekem.
– Szerintem is szép. Persze. Ott a nagy fa, amit 5 évesen másztam meg elsőnek, és le is estem róla fél perc után. Többet nem is mentem a közelébe, ameddig meg nem tanultam repülni. Az a kis halastó, amibe 7 évesen beleestem, és Dwyn mentett meg. Ott a seprűtároló, meg a többi kviddicses holmi. –mutogattam lelkesen, kicsit húzva Bastian agyát. Tudom, hogy arra célzott, hogy menjünk ki, és úgy mutassam meg, nem pedig így, de azért így is oké volt. Persze, miután nyomtam egy apró csókot az ajkaira, lemásztam a párkányról, és elindultam lefelé, hogy lábbelimet magamra véve, kiinvitáljam a kertbe. Kint megfogtam a kezét, és húztam először a fához. Odaérve, felnéztem az ágak közé, és szemeimmel egy bizonyos vésést kerestem. Amint megtaláltam, mint egy kisgyerek, úgy mutogattam felfelé. Kb másfél – két méter magasban lehet a vésés, ami ma már nem tűnik olyan magasnak, de 5 évesen még igen.
– Onnan pottyantam le. Fogalmam sincs hogyan, de azt tudom, hogy kómában voltam egy darabig. Csak mentem felfelé, azután hirtelen lent találtam magam, csukott szemekkel. Fura volt, de hát kicsi voltam még, hajtott a kalandvágy. Most már nem esnék le, legalábbis reménykedem. –meséltem tömören a történetet. Anyu tisztára megijedt, hogy el fog veszíteni, és azóta varrta a nyakamba Dwynt, hogy vigyázzon rám. Jól is tette, hiszen két évvel később megint baj volt. A tó felé haladtam, s mikor megérkeztünk, leültem a fűre, lehúzva magamhoz Bastiant.
– A tó már más történet. Itt megcsúsztam a köveken, és beleestem. Dwyn varázsolt ki belőle, anyu meg ismét kész ideg volt. Na, és neked van valami ilyen történeted? Nyugi, nem foglak kiröhögni. –mosolyogva nyomtam puszit az arcára, és ismét az ölébe hajtottam a fejemet, hogy felnézhessek rá. Jó itt feküdni, és ha tehetném, soha nem kelnék fel.
|
|
|
|
|
Gabriel Garaf
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Nathaniel[Románia, sárkányrezervátum]Átéreztem Nathaniel landolását - az első néhány utam nekem is hasonló módon ért véget, és a hopp-hálózattal is meggyűlt párszor a bajom, főleg a román kandallók nem szerették a kiejtésemet. Mindenesetre, sem a srácnak, sem kedvencének nem esett nagyobb baja, úgyhogy amíg ők összeszedték magukat, én megszereztem a belépőnket - bár erre a környékre egyébként sem lehet véletlenül tévedni, a jelszót még így is elkérik és ha nem előre egyeztetett érkezésről lett volna szó, akkor még a patrónusommal is azonosítanom kellene magam.* - Benézünk a konyhára, ha nem maradt a közös vacsorából, összeütünk valamit. Akkor mentem érted, amikor véget ért a szolgálatom, szóval akik velem végeztek, azóta ettek.-*Magyarázom, bár a munkaidőnk elég rugalmas, valamennyi rendszer van azért benne, van egy maximum óraszám, amit egyhuzamban lehet lehúzni, ha épp nem történik semmi. Jómagam azok közé tartozom, akiket gyakrabban ugrasztanak, ha valami történik, úgyhogy megszoktam, hogy alkalmazkodom a helyzethez.* - Gyere mögöttem és nézz a lábad alá!-*Javaslom, ahogy két kisebb tűzgömböt gyúrok, egyet magam előtt, egyet nem sokkal mögöttem lebegtetve, hogy bevilágítsák a keskeny ösvényt, amit taposunk - érezhető, hogy nemrég eshetett, így a talaj csúszós és sáros, nem árt résen lenni. Ez persze nem akkora akadály, hogy ne lehetne közben beszélgetni, így ha kérdések érkeznek a hátam mögül, nyugodtan megválaszolom őket, kitelik az időnkből.* - Holnap, ha minden jól megy. Éjjel nem szívesen vinnék magammal olyat, aki nem ismeri a terepet. Épp a világ legnagyobb rezervátumának területén lépkedsz, szóval el tudod képzelni, milyen óriási a hely.-*Most épp csak a legszélén járunk, mivel ide a legegyszerűbb behozni az élelmiszert és a tartalékokat, itt összpontosul a vezetés és a rezervátum többi részén elszórva vannak még őrtornyok, amik között kandallón át lehet közlekedni, de a rendszer zárt - nem lehet kijutni, hoppanálással és zsupszkulccsal sem.* - Reggel körbevezetlek, addig majd mutatok térképet. Hét sárkányfaj él itt, és a jó ég tudja, hány nemzetiség képviselői, eléggé nemzetközi a csapat, meg kutatók is érkeznek. Az angoltudás aranyat ér, de néha egyszerűbb a kézzel -lábbal módszer, mert egek, egyesek akcentusa egyszerűen ellehetetlenít mindenféle kommunikációt.-*Igazán vicces helyzeteket tud az ilyesmi szülni, főleg kívülről nézve, bár szerencsére a terepen használt vezényszavakat mindenki megtanulja, idővel pedig összecsiszolódott a csapat, csak az új jövevények okoznak néha fejtörést.
|
|
|
|
|
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Riell[Románia, sárkányrezervátum]
- Nekem megfelel - válaszolta Nath, és az aggodalmai rögtön elszálltak, legalábbis részben, amint ételről esett szó. Akármennyire is kellemetlenül érezte magát, addig csak közvetlenül az év végi események után jutott, hogy ne legyen még éhes sem. Követte Riellt az utasítások szerint, hálásan fogadva a világító gömböt, aztán menet közben már Hanabi is újra kidugta az orrát cipzár résén, hogy ő is ismerkedjen az új környezettel, ahová csöppent. A fiúnak nagyon kellett figyelnie, hogy hova lép, hogy ne botoljon meg, de egész ügyes volt, csak egyszer akart hátulról Riell nyakába esni, ami azért valószínűleg dobott volna egy mínuszt a szimpátia szintre. - Hű, az rengeteg - ámult el a fiú, mert ennyiféle sárkányra azért nem számított. - És te mindegyik fajtával dolgozol, vagy specialista vagy? - kérdezte, ezzel elindítva a rendes ismerkedési folyamatot, mert már nem csak Riell próbált beszélgetni, hanem őt is elkezdték érdekelni a dolgok. Tényleg jót tett neki a levegőváltozás, talán azért is, mert a kastélyban túl gyakran érezte azt, hogy még a falnak is füle van, ami tulajdonképpen így is volt. Nem mintha olyan nagy titkai lettek volna egyébként, csak éppen frusztrálta néha ez a környezet az utóbbi időben. - Remek, angol az anyanyelvem - közölte Nath, bár úgy gondolta, hogy Riell a nevéből erre már bőven rájöhetett, igaz, a Bagolykőben annyiféle nemzet képviseltette magát, hogy teljesen lehetetlen lett volna egyesek felmenőit - Milyen állatok élnek még az erdőben? - kérdezte, mikor valami fura hangot hallott, és ettől kíváncsi lett rá, hogy más mágikus lényekkel is összefuthatnak-e a napokban. Persze, mindenképp a sárkányok lesznek a fő attrakciók számára, főleg, ha még meg se eteti magát velük, úgyhogy már nagyon várta a reggelt.
|
|
|
|
|
