A kastély felé sétálva furcsa, édeskeserű érzések kerítettek hatalmukba - minden megtett lépéssel erősödtek és ahogy feltekintettem a hatalmas épület sziluettjére, szinte varázsütésre idéződött fel minden. Öt évet töltöttem el ezen falak közt, öt semmihez sem mérhető évet, ami alatt olyan dolgokat és embereket ismertem meg, akik örökre megváltoztatták a világomat. Azelőtt nem volt ilyen nehéz ide visszatérni, hiszen ha jöttem, vártak, vagy ha nem is, de megörültek nekem, hozzám vágtak egy-két nekem őrizgetett sértést meg kiadagolták a számomra rezervált maró gúnyt... Az utóbbi évben nem bírtam magam rávenni, hogy visszatérjek ide, a temetés után képtelen voltam átlépni a küszöböt, még a gondolatát sem tudtam elviselni, hogy...hogy nincs többé. És annak sem, hogy a tűz emésztette el.
Most mégis, megtorpanás nélkül lépek be a nehezen nyíló hatalmas kapun, csak hogy körülnézve megállapítsam, egy lélek sem tartózkodik itt rajtam kívül. Ha lenne órám, rápillantanék, de szerintem nem véletlen, hogy sosem bíztak a gondjaimra ilyesféle érzékeny, könnyen elveszíthető ketyerét - így csak abban vagyok biztos, hogy időben indultam, így valószínűleg korábban érkeztem a kelleténél. Nem baj, legalább megtehetem, amit régóta tervezgetek már, tudom is, merre van az a folyosó, de minden lépéssel nehezebbé válik megtenni a távot. Aztán egyszercsak ott állok a tablónk alatt és nézem az ismerős arcokat, miközben tüdőmből kiszorítja az összes levegőt az érzés, ami marokra fogja lényemet. Tavaly lett volna a találkozó, öt éve annak, hogy levizsgáztunk, és bár szétváltak útjaink, igyekeztünk tartani a kapcsolatot. Shizu, aki mosolyogva int, óvónéni lett; a világfájdalmat tettető, de csillogó szemű Neko gyakran megfordult nálam látogatóban; a mindig morcos Rent pedig kéznyújtásnyira éreztem a iskolában. Hogyan sodródhatott olyan rövid idő alatt olyan messzire? Még ismerhettem Eirit, még itt jártam, amikor Seren irodájának fele gyerekkuckóvá változott, aztán egyszerre mindketten eltűntek. Tudom, hogy talán sosem tekintett igazán barátnak, vagy nem közelinek, de azt hittem, jobban tudok rá vigyázni és annak érzése, hogy cserben hagytam, sokáig nem hagyott nyugodni.*
- Sajnálom, Ren.-*Tétován cirógattam meg az üreglapot, a rámán pihentetve lecsúszó kezem. Mint később megtudtam, számos emberrel volt körülvéve, akik megpróbáltak neki segíteni, akik figyeltek rá, de ez sem bizonyult elégnek. Csak abban reménykedhetek, hogy most ott van, ahol a kislány, és hogy a démonai nem tudják többé elérni.*
- Kinek fogom így elküldeni az ujjam, ha leharapja egy sárkány?-*Néztem szomorkás mosollyal a szigorú arcvonások tulajára, aki csak vállát megvonva méregetett tovább, valószínűleg sajnálva, hogy nem sértegethet. Eléggé belemerülhettem a tablónézésbe és a nsoztalgiázásba, mert merengéseimből egész közelről hallatszó lépések zaja riasztott fel - kíváncsian fordítottam fejem az érkező irányába.

Nathaniel

A felém ügető fiú látogatásom oka - nem nehéz ráismerni a leírásból, amit kapott: hosszú, lángvörös haj, magasság, széles mozdulatok, minden ül. Vállán szerény hátizsák lifeg, remélem, nem vette félvállról, amire vállalkozott. Küldtem egy nem túl hosszú jegyzéket arról, mire lesz szüksége a mellettem töltött gyakorlása alatt, a többit a rezervátum felszereléséből és készleteiből tudom én biztosítani.
Hogyan is kerülök a képbe én? Pár napja bagoly érkezett hozzám, ami nem ritka, ám most annál nagyobb meglepetést jelentett, mivel a feladó Lyra volt - pontosabban ő és Rochard professzor, akivel futólag ismertük egymást, diákságom utolsó évéből, és aki most egykori háza elején állt. A meglepetéseknek itt még nem volt végük, mert mentornak kértek fel egy diák mellé, némi magyarázatot fűzve hozzá és gondolkodási időt adva, hogy megfontoljam, elvállalom-e. Pár percig tanácstalanul forgattam a lapokat, újra és újra átfutva minden sort, hogy biztosan jól értsem a helyzetet, miközben fel-alá sétáltam a lakásban. Sosem foglalkoztam elementár mágia tanításával, de ez tűnt a kisebbik gondnak, mert kilenc év alatt elég tapasztalatra tettem szert, sokkal inkább a felkérés miértje aggasztott. Végül azonban úgy éreztem, ha módomban áll segíteni, nincs okom elutasítani a belém helyezett bizalmat. Hát így.*
- Szólíts csak Riellnek.-*Nem kerülte el a figyelmem, milyen alaposan megnézett, de nem bántam, legalább büntetlenül tanulmányozhattam addig a vonásait, ami egyfajta kedvtelésem. A levelekből keveset tudtam meg a fiúról, így leplezetlen kíváncsisággal fordultam felé, bárminemű rosszindulat nélkül - ilyen vagyok, nyitott és őszinte, szinte állandó, könnyed derűvel.
- Sejtettem. Hogy szólíthatlak?-*Mosolygtam rá, nem szentelve különösebb figyelmet az etikett elleni vétségnek, simán elfogadva a felém nyújtott kezet és megrázva - a tenyerem valószínűleg kicsit kérges, de ezen kívül semmi furcsa nincs benne. Az egész megjelenésem elég hétköznapi, elvégre szívesebben járok mugli ruhában, mint talárban, ami az én életvitelem mellett roppant unpraktikus öltözet.*
- Elnézést, ha megvárattalak. Előbb értem ide, aztán elkapott a nosztalgiázhatnék.-*Tettem hozzá, még utoljára a tabló felé fordulva, mielőtt szapora kopogások után valami nekiállt tüzetesen ismerkedni a nadrágom szárával. Lepillantva egy kis kupacnyi lángoló bundájú, hegyes fülő valamivel néztem farkasszemet.*
- Helló, kispajtás! De szép vagy...-*Guggoltam le mellé, hogy alaposabban szemügyre vehessem, hagyva, hogy megszaglásszon engem és a felé nyújtott kezem, mielőtt megpróbáltam volna megsimogatni a teremtést, amiben sárkányrókára ismertem.

Nathaniel

Nem szándékosan szorítottam erősen, ilyenné tett a munkám és mivel nem törékeny hölggyel álltam szemben, valahogy eszembe sem jutott, hogy illene finomabbnak lenni. Mindenesetre, a természetem bőven ellensúlyozta ezt az apró botlást.*
- Akkor majd váltogatom.-*Vetettem fel, hogy salamoni döntést hozva megcsillogtassam kivételes bölcsességem. Nath egy-két szóban válaszolgatott, kissé távolságtartóan, de nem zavartattam magam, hagyva, hogy szokja a helyzetet, mert bíztam benne, hogy előbb-utóbb feloldódik. Kevés olyan ember van, aki tartósan képes görcsös és morcos maradni a környezetemben...illetve... Nincs. De most jobb, ha lerázom ezt magamról.*
- Az biztos. Ami vicces, hogy mind elementaristák, akiket látsz: tűz, föld, víz és levegő.-*Bökök a képekre, balról jobbra haladva - afféle különös négyesfogat voltunk, mind prefektusok, barátok, csínytevők és mind másfelé vettük az irányt végül. Aztán Nathaniel egyértelműen meglepett pillantását látva csak még szélesebbre húzódott a vigyorom, mert nem volt nehéz kitalálni, mire gondol, arról pedig szegénynek még fogalma sincs, hogy ha külsőre nem tűnök nagyon idősnek, a mentális korom aztán végképp nem felel meg a születési bizonyítványomban szereplő dátumnak.*
- Még ma is elkérik a személyimet, ha megpróbálok alkoholt venni.-*Vontam meg a vállam, bár ez általában olyan helyeken fordult elő, ahol nem ismertek. Néha remekül lehetett vele húzni az eladónők agyát, úgy tenni, mintha lázasan kutatnék a személyim után, majd álrájönni, hogy otthon felejtettem és megpróbálni kimosolyogni az italt, aztán ha mégse működött a varázs, akkor előhúzni a szomorú színű kis kártyát.*
- Illik hozzá a név. Hana-chan.-*Most épp az állát vakargattam, amit elragadtatással tűrt, úgy fordítva a fejét, hogy minél jobban hozzáférjek, majd amikor megpróbáltam abbahagyni, akkor az ölembe ugrott, kényelmesen elhelyezkedve és nagy szemekkel zsarolta a folytatást. Elnevettem magam, fejem csóválva.*
- Le!-*Parancsoltam, lesöpörve ölemből, aztán ahogy földet érve egy pillanatig tanácstalanul meredt rám, megsimogattam a fejét, megdícsérve.*
- Nem vitted túlzásba a nevelését.-*A hangom nem rosszalló, csupán megállapítom az egyértelműt, amivel valamit kezdeni kell - jó, hogy a róka nem harap és nem támad minden mozgóra, de ez kevés ahhoz, hogy igazi familiáris váljon belőle. A kérdésre felnéztem, mert hangyányi reménykedést éreztem kicsendülni a hangjából és szinte láttam, hogy képzeletében a kapu előtt parkol egy felnyergelt magyar mennydörgő.*
- Zsupszkulccsal megyünk a rezervátum határáig. Utaztál már azelőtt ilyennel?-*Érdeklődtem, miközben zsebembe nyúlva keresgélni kezdtem, mígnem ujjaim ráakadtak a megfelelő tárgyra és előhúztam, széthajtva - egy plüss sárkány volt az, egyike az állomás kisebb, hivatalos zsupszkulcsainak, biztonsági okokból azonban még ez is csak a széléig vihetett. Az út maradékára tartogattam némi meglepetést, csak kóstolóképp, mivel ma este már nem megyünk sárkánylesre.

Nathaniel

- Japp. Meg prefektusok is, sokat lógtunk együtt.-*Ugyan halál viccesnek találom visszatekintve, hogy minket Nekóval bárki is alkalmasnak tartott a jelvény viselésére, de annyira nem is végeztük rossz munkát. Ellenben Tenshit, megfontolt Levitás létére, rengeteg dologba lehetett belerángatni. Akaratlan is mosolyra szalad a szám, ahogy eszembe jut, hogyan értük el közös erővel, hogy a nyulam egy hónapis fehér alapon tarka pöttyös legyen, na nem mintha ez magát az állatot zavarta volna.*
- Ó, igazán szórakoztató.-*Főleg, ha belegondolok, hogy tizennégy-öt évesen még annyira alacsony és lehetetlenül vékony voltam, hogy a hosszabb hajjal megspékelve gyakran néztek lánynak. Igazán élvezet volt 165 centivel próbálni tekintélyt parancsolóan rendreutasítani bárkit is. Később már könnyebben ment, de igazán csak akkor hagytam el ezeket a vonásokat, amikor a kényelmes iskolapadból kikerültem a "vadonba", egyenesen a mély vízbe. A welszi hegyekben töltött első három hónap, amivel a betanítása kezdődött, halálos volt ilyen szempontból - hideg, teljesen elszigetelt, sehol egy egyenes felülettel és a legközelebbi hely eléréséhez is rengeteget kellett általában mászni. Ehhez persze Angliához híven rengeteg eső, egy lehetetlenül bonyolult nyelv és még pár apró kellemesség társult.
- Majd mutatok pár trükköt, amivel jól lehet őket idomítani. Nem olyan nehéz.-*Az elsődleges célom - vagy funkcióm? - az volt, hogy segítsek neki, tanulni, fejlődni, amiben csak tudok. Ehhez viszont figyelnem kell, hogy rájöjjek, mik a hiányosságai, mert csak a saját tapasztalataim súgására támaszkodhattam - nem kaptam semmiféle "aktát", a prof nem adná ki csak úgy. Közben Nath rávette a rókát, hogy másszon a hátizsákjába, ami a lehető legjobb megoldás volt erre a helyzetre, és a kis lény se tűnt elégedetlennek, némi ficergés után megtalálta a legkényelmesebb fekvést és nyugton maradt.*
- Elméletben még maradt némi időnk. Nincs véletlenül órád?-*Nézek Nathanielre, mert bár szerintem poén lenne, neki valószínűleg nincs kedve velem együtt szorongatni a plüsst még percekig. Pedig elég vicces lenne állni, cseverészni és közben két végéről húzni szegény sárkányt - kicsit úgy festenénk, mint két kedélyes barát, aki ovi óta nem tudja eldönteni, melyiküké is legyen a kedvenc játék.
Szerencsére Nathnál volt óra, így az utolsó pár percet lazán kivártuk, hogy a rántást követő rövid út után alig érve földet már azt néztem, ő hogy landol, hogy szükség esetén elkapjam, mielőtt teljes súlyával Hanabin köt ki. Egyéb iránt most csaphatta meg a hideg levegő és az erdő illata, még ha magából a rengetegből nem is látszott sok a leszálló sötétségben. Pálcát húzva morzéztam fel az őrtoronynak, hogy én vagyok és rendben ideértünk, a tervezettnek megfelelően.*
- Egy darabon sétálunk.-*Jelentettem be - innen nem esett olyan messzire a főépület

Nathaniel
[Románia, sárkányrezervátum]

Átéreztem Nathaniel landolását - az első néhány utam nekem is hasonló módon ért véget, és a hopp-hálózattal is meggyűlt párszor a bajom, főleg a román kandallók nem szerették a kiejtésemet. Mindenesetre, sem a srácnak, sem kedvencének nem esett nagyobb baja, úgyhogy amíg ők összeszedték magukat, én megszereztem a belépőnket - bár erre a környékre egyébként sem lehet véletlenül tévedni, a jelszót még így is elkérik és ha nem előre egyeztetett érkezésről lett volna szó, akkor még a patrónusommal is azonosítanom kellene magam.*
- Benézünk a konyhára, ha nem maradt a közös vacsorából, összeütünk valamit. Akkor mentem érted, amikor véget ért a szolgálatom, szóval akik velem végeztek, azóta ettek.-*Magyarázom, bár a munkaidőnk elég rugalmas, valamennyi rendszer van azért benne, van egy maximum óraszám, amit egyhuzamban lehet lehúzni, ha épp nem történik semmi. Jómagam azok közé tartozom, akiket gyakrabban ugrasztanak, ha valami történik, úgyhogy megszoktam, hogy alkalmazkodom a helyzethez.*
- Gyere mögöttem és nézz a lábad alá!-*Javaslom, ahogy két kisebb tűzgömböt gyúrok, egyet magam előtt, egyet nem sokkal mögöttem lebegtetve, hogy bevilágítsák a keskeny ösvényt, amit taposunk - érezhető, hogy nemrég eshetett, így a talaj csúszós és sáros, nem árt résen lenni. Ez persze nem akkora akadály, hogy ne lehetne közben beszélgetni, így ha kérdések érkeznek a hátam mögül, nyugodtan megválaszolom őket, kitelik az időnkből.*
- Holnap, ha minden jól megy. Éjjel nem szívesen vinnék magammal olyat, aki nem ismeri a terepet. Épp a világ legnagyobb rezervátumának területén lépkedsz, szóval el tudod képzelni, milyen óriási a hely.-*Most épp csak a legszélén járunk, mivel ide a legegyszerűbb behozni az élelmiszert és a tartalékokat, itt összpontosul a vezetés és a rezervátum többi részén elszórva vannak még őrtornyok, amik között kandallón át lehet közlekedni, de a rendszer zárt - nem lehet kijutni, hoppanálással és zsupszkulccsal sem.*
- Reggel körbevezetlek, addig majd mutatok térképet. Hét sárkányfaj él itt, és a jó ég tudja, hány nemzetiség képviselői, eléggé nemzetközi a csapat, meg kutatók is érkeznek. Az angoltudás aranyat ér, de néha egyszerűbb a kézzel -lábbal módszer, mert egek, egyesek akcentusa egyszerűen ellehetetlenít mindenféle kommunikációt.-*Igazán vicces helyzeteket tud az ilyesmi szülni, főleg kívülről nézve, bár szerencsére a terepen használt vezényszavakat mindenki megtanulja, idővel pedig összecsiszolódott a csapat, csak az új jövevények okoznak néha fejtörést.

Nathaniel
[Románia, sárkányrezervátum]

- Van valami, amit tudnom kéne? Allergia, vegetariánus vagy, esetleg rühellesz dolgokat?-*Érdeklődtem, puszta megszokásból, mert nem árt ezt is számításba venni, ha esetleg nekem kell kotyvasztanom. Errefelé nem tartottunk házimanókat, mindenki csinálta a maga dolgát és rendben tartotta a maga körletét, úgyhogy nem szorultunk rájuk. Általában kisebb szobákra voltunk osztva, mert a számos bestia és egyéb, véletlen által kijátszott események alaposan meg tudták kavarni az amúgy isrugalmas munkaidőt. Mindenkinek jobb, ha csak egy ember jövés-menése zavarja meg a pihenését, és nem egész falkák vándorlása.*
- Választhatsz amúgy, hogy a vendégszobában, vagy az enyémben akarsz-e aludni. A vendégszobák kicsit extrásabbak, de nagyobbak és valószínűleg nem leszel egyedül. Nálam viszonylag rend van és bármily hihetetlen, be tudom fogni a csőröm.-*Villantottam egy mosolyt hátrafelé, amíg egyenletes tempóban haladtunk előre - most még épp csak zöldültek a bokrok, némelyik virítani is kezdett, de az időjárás meglehetősen szeszélyes errefelé. Lehet, hogy még havat is látunk, ha folytatja ezt a rapszodikus váltakozást.*
- Mindegyikkel, bár fokozatosan tanultam meg bánni velük. Időszakonként változik, mi a dolgom. A költési időszakban a tojásokat felügyelem, mert a keltetőkben fenn tudom tartani a megfelelő hőfokot, aztán a kölykök is az én gondomra vannak bízva, ha úgy adódik. De ha valami gebasz van a terepen, akkor ott a helyem, hogy ne gyújtsák fel az erdőt, és hogy minél kisebb veszélyt jelentsenek. De szállítani is szoktam, mivel több nyelvet beszélek.-*Egyféle mindenes vagyok, mágiámnak, nyelvtudásomnak, gyakorlatomnak köszönhetően és bár fárasztó tud lenni, élvezem. Sosem bírtam huzamosabban a négy falat, szeretek kint lenni, mozogni, de elég ember van itt, hogy ne legyek teljesen magányos és mindentől elszigetelt. Jó így és remélem, hogy Nathnak is kedvére lesz ez a pár nap, amit itt tölt, még ha elsősorban nem is üdülni jött.*
- Az jó, azt beszélik a legtöbben. Ha meg nem válna be, akkor mutogass.-*Javasoltam, mert időről időre akadtak csoportjaink, akikkel meggyűlt a bajunk, nem mintha megoldhatatlan problémát jelentettek volna. A rezervátum a kezdetektől fogva így működött, úgyhogy ritkán fordult elő, hogy valami első esetben történt volna meg, a bejáratott rendszer általában ismert legalább egy megoldást.*
- Rengeteg. A varázstalan lények közül minden, ami erdei, szarvas, őz, vaddisznó, mókus, bagoly és társaik. Bestiából minden, amit a kastély környékén láthattál, van itt is: kertitörpe, jarvey, nogtail, knarl, tündér, pixi, bowtruckle, griffek, szárnyas lovak és még több is. Elég sok tűzróka van errefelé, de akad sárkányróka és coronus is. Szerintem órákig tudnám sorolni, inkább majd megmutatom - az utolsó este kimehetünk bestialesre.-*Abban mondjuk nem vagyok biztos, hogy lesz-e még ereje ilyesmire egésznapos edzések után, de a lehetőség adott. Napközben is össze fogunk futni lényekkel, de főleg hajnal és alkonyat táján mocorognak, amikor jól megfigyelhetőek, éjjel inkább a hangok alapján lehet megismerni őket. A csalogányok nemrég érkeztek, most tőlük hangos az erdő, nincs konkurenciájuk. Közben elérjük az erdőrész szélét és előttünk, még kicsit távolabb, láthatóvá válnak apró, szögletes fényfoltok, rendezett sorokban.*
- Az ott a végállomás.-*Intek előre, ahogy a nyílt részen már nem kell olyan gondosan figyelni az utat, bár mostanra épp csak kivehetőek az épület körvonalai, így nem sokat látni belőle. Bár, ha tippelhetek, Nathanielt úgyis a beltere, különösképp a konyhája érdekli, semmint építészeti szépségei.

Nathaniel
[Románia, sárkányrezervátum]

- Ilyenek nem fenyegetnek. Ilyenek szerintem egyetlen ételt sem fenyegetnek errefelé, semmi nem marad sokáig a hűtőben.-*Pontosítottam, mert bár volt mód arra, hogy a saját kis lakrészünkön is tároljunk elemózsiát, a többség beérte a közössel, és aki éhes, az nem sűrűn válogat. Legfeljebb az olyan dolgokat övezte némi gyanakvás, ami külföldről érkezett - például az occamys likőrt, amit az utolsó kínai csapat hozott ajándékba, de általában mindig akadt egy-két elvetemült figura, aki megkóstolta és vagy megette, vagy körbekínálta. Juteszembe...*
- A konyha elég nemzetközi, mert felváltva főzünk, plusz a vendégeskedők is beszállnak néha. Szóval lesz módod belekóstolni sok fura dologba.-*A kastély után ennek már nem kellene meglepetést okoznia, azonban még élénken él az emlékezetemben, mekkora eltérés, ha a manók válogatnak a külföldi ételekből és ha egy echte onnan származó ember áll a kondér felett. Eddig mondjuk többségében kellemes meglepetések értek, de akadt néhány elrettentő példa is.*
- Oké.-*A vérszegény mosoly is mosoly, úgyhogy némi haladást elkönyveltem, ami nem rossz ilyen rövid időn belül. Még mindig idegen vagyok számára, de talán a környezet majd segít, hogy kicsit elengedje magát és feszengés helyett inkább élvezze, hogy sokszínű emberekkel találkozhat. Nyilván, ezt az sem könnyíti meg, amit a professzor említett, de mivel nem ismerem a teljes történetet, nem bocsátkozom találgatásokba.
- Szlovákiai magyar. Az egyik nagyszülőm japán, ezért nem passzolhat a név meg a fizimiska.-*Egyáltalán nem szokatlan a kérdés, rengetegszer feltették már, de néha sokkal problémásabb elmagyarázni, mi is a szlovákiai magyar, Trianon és ezek, mintsem azt regélni el, hogyan is keveredett nagyapám Európa ezen furcsa pontjára. Nálam furábban csak az unokaöcséim hatottak, akik nővéremék révén javarészt Angliában nevelkedtek, bár gyakran hazalátogattak. Multikulturalitás a köbön.*
- Majd meglátjuk, hogy bírod a gyűrődést.-*Nevettem, nem gúnyosan, csupán mókás volt a hirtelen lelkesedés, mert ugyanerre a lehetőségre sokan egy egész napos kószálás után már csak párnába mormogott, érthetetlen szavakkal reagáltak. Az pedig hiábavaló reménység, hogy nem fogom a lehető legtöbbet kihozni ebből az egy hétből, amit gyakorlatra kiszabtak neki. Lehet, hogy nem vagyok hivatalos oktató, de ettől még nem lazsálással fogjuk tölteni az időt - sőt, meg merem kockáztatni, hogy egyes tekintetben még megterhelőbb is lesz.*
- Otthonos. Tartsd magad mellett Hanabit, errefelé többen birtokolnak különféle lényeket.-*Figyelmeztettem, mert bár igazi veszély nem fenyegette Hanát, azért akadhatott gond abból, ha a neveletlen hercegnő összefut az itteni bestiákkal. Ráadásul ha elkószál, mivel nincs nyakörve, sem azonosítója, még bajba is kerülhet, mivel nem ismerik. Ezt sem ártana majd orvosolni, de ez valószínűleg a holnapi program része lesz.
Csendes derűvel figyeltem, hogyan fordulnak csalhatatlan irányítűként a konyha felé.*
- A helyedben előbb leraknám a cuccom, megmosnám a kezem és levakarnám a sarat.-*Javasoltam, a folyosó felé indulva, úgyse volt messze a "szobám" - egy kényelmes, két ágyas, fürdővel és parányi előszobával ellátott zug. Az ajtót nem zárja semmiféle bűbáj, így egyszerűen kitárom, előreengedve vendégem, míg néhány pálcaintéssel meggyújtottam a fényeket. Én csak a kabátomat akartam lerakni, meg a bakancsot lecserélni valami könnyebbre, aztán a bejáraton kihajolva még felpucoltam a nyomainkat pár varázslattal, hogy ne legyen széthordva a kosz.*
- Szólj, ha kész vagy!-*Mondtam fennhangon, miközben ellenőriztem, hagytak-e számomra üzenetet, bagolypostát vagy bármi hasonlót. Eléggé futtában távoztam, egy zuhanyra szakítva csak időt, így ami napközben érkezett, az az asztalon várt rám. Ezeket olvasgattam várakozás közben, a bútordarabnak dőlve és lélekben egy tea után sóvárogva.

Nathaniel
[Románia, sárkányrezervátum]

- A nővéreimen kevésbé látszik. Bár a kastélyban már megszokhattad a keverékeket, akad belőlük bőven.-*A varázsvilágban egyáltalán nem számított ritkaságnak, hogy két, akár igen távoli országból és kultúrából származó mágus kössön házasságot - számukra az utazás nem akkora probléma, így kisebb akadályt jelent. Ráadásul az iskola hírneve is nőtt az elmúlt években, így egyre messzebbről is érkeznek diákok, főleg a különleges képességekkel bírók.
Nathaniel ezalatt kicsit magábaszállt, hagytam gondolkodni, majd kérdez, ha akar.*
- Mielőtt elhagyod Bagolykövet, nem ártana majd egy nyakörvet beszerezni neki. Egy csomó kellemetlenséget megspórol.-*Javasoltam, mert amíg az iskolában vannak, a legtöbben tudják, hogy kihez tartoznak az ilyen egzotikus lények, de a falakon kívül pont úgy nem szeretik az azonosító nélküli lényeket, mint a kóbor kutyákat. A rezervátumokban kifejezetten ügyeltek az ilyesmire, hogy közbe tudjanak lépni, ha az idegen állatok valamilyen betegséget vagy parazitát hurcolnának be magukkal.*
- Itt nincsenek tolvajok.-*Fűztem magyarázatként a nyitott ajtóhoz, Nathaniel meglepetését látva - egyrészt, az itteni felszerelés mindenkinek alapszükséglet, azon túl pedig csak személyes apróságok vannak, azok se mindenkinél. Nálam csak pár fénykép leledzett, egy gitár meg néhány könyv társaságában, bár a hangszer tokján látszott, hogy régóta nem nyúltak hozzá.
- Mondd neki, hogy "Le!" vagy "Lefele!", a földre mutatva vagy letéve, ha nem megy magától. Ha meg a földre kerül, akkor simogasd, dícsérd meg és meg fogja tanulni, hogy ne másszon fel - na persze, csak amíg nem látod.-*Javasoltam, egy többoldalas hivatalos levelet bogarászva, fel sem pillantva, mivel két-három sárfolt kedvéért feleslegesnek tartottam. Mindenesetre, ez egy egyszerű feladat mindkettejüknek, mert Nathnak szüksége lenne némi tekintélyre és következetességre, míg Hanabira úgy általánosságban ráfér a nevelés - kölyökként védettséget élvez, de ha ezt megszokja, akkor később vért fog vele izzadni, mire megtanítja az alapokra. A pár perc, amíg rendbeszedte a holmiját, elég volt, hogy átfussam a maradék postát, sürgősség szerint osztva szét, vacsora utánra halasztva a megválaszolásukat.*
- Akkor menjünk!-*Löktem el magam, hogy átsétáljunk az ebédlőbe - belépve látszott, hogy kényelmesen elfér itt akár néhány tucat ember is, de többnyire csak kisebb csoportok étkeztek egyszerre. Mostanra két-három kolléga ült csak az egyik sarokban, valószínűleg sakkozva, vagy kártyázva, épp csak intettek felénk. A konyhába érve már csak az elmosott, üres kondért láttam, így megtorpanás nélkül léptem a szekrényhez, hogy körülnézzek - valami gyors és egyszerű lett volna a legjobb.*
- Milánói?-*Érdeklődtem, miközben levadásztam a tésztát és megtöltöttem vízzel egy fazekat, csuklóból alágyújtva. A kelleténél jóval több vizet tettem oda - a felét leöntöm teának, bár most csak filteresem maradt, fájdalom. Alapszószunk volt, úgyhogy csak hagymát, fokhagymát és fűszereket szedtem össze pluszba - a hagymát felkockáztam és egy másik edényben rádobtam az olajra pirulni, míg a fokhagymát szinte papírvékonyra szeleteltem és mellé kapartam a deszkáról. Utána jöhetett a szósz, mivel érett paradicsom még nincs, kénytelen leszek beérni friss zöldfűszerrel - ilyesmit az ablakban nevelgetünk, bazsalikomot, rozmaringot, kakukkfüvet, kaprot és sok hasonlót, ezekből válogatok és dobálok még az öntethez. A maradék vízbe -miután leforráztam az earl greyem- sót, némi olajat öntök, mielőtt a tésztát is kifőzném - a szósz addig rotyoghat magának kis lángon, jobban kijönnek az ízek. Végül szűrés és tálalás következik, hagyom, hogy annyit szedjen, amennyi jólesik, a többi pedig nálam landol, mivel egész nap nem láttam meleg kaját.*
- Jó étvágyat!-*Ahogy nézem, kívánni se nagyon kell, tipikus tinédzser farkasétvágyhoz van szerencsém. Mindenesetre, most pár percig valószínűleg felesleges megpróbálnom beszélgetést kezdeményezni, úgyhogy megvárom, amíg ő szólal meg.

Nathaniel
[Románia, sárkányrezervátum]

- Ha kilyukasztod a vasvillatekinteteteddel a kabátom, morcos leszek.-*Közöltem derűsen, mert hatodik érzékem volt arra, ha valaki ingerülten szurkászta a hátamat - talán mert elég gyakran történt, néha csak ismeretségeim elején, néha egész tartamuk alatt. Sajnos, immunis vagyok az ilyenekre, így Nathaniel minden néma rosszallása és daca Don Qiujote volt, ami derűszélmalmommal vívódott. Azonban a vacsora említése és közeledte elég hamar megbékítette, úgyhogy a konyhában már a pult környékén somfordált, amíg kotyvasztottam.*
- Reszelj sajtot, a többivel boldogulok.-*Intettem fejemmel a hűtő és a megfelelő szekrény felé, hagyva, hogy olyat és annyit reszeljen, amilyen tetszik neki. A csöndben halkan dúdolgattam, kitöltve a szavak helyét - a dal egy filmből származott, de mivel nem beszéltem franciául, sosem vállalkoztam a szöveg megtanulására, ezzel kegyelmezve mások fülének. As-tu déjà aimé pour la beauté du geste?
- Ahogy édesanyám mondaná, nem kell jól főzni, csak ritkán.-*Reagáltam le, mert valahol sejtettem, hogy Nath éhsége azért jócskán túlértékeli az egyébként teljesen átlagos spagettit. Relative csendben telt el a vacsora, beszélgetés helyett felváltva őt és a többiek játékát figyeltem, miután szokás szerint belapátoltam a kaját.*
- Ha gondolod, csak tessék.-*Vontam vállat, a mosogatóig vive a cuccok felét, hogy utána a kannához lépve előkeressem a sorból erőst kilógó gigászi bögrémet. Belecsaptam egy evőkanálnyi cukrot, majd nyakon öntöttem a mostanra méregerős teával, némi tejet adva még hozzá. Ez mindennapos kis szertartásom volt, bár nem mindig feketét ittam - útjaim során sokszor tettem kitérőket, hogy a világ minden tájáról hozzak mindenféle teákat, de a nagyobbik részüket nem itt tartottam. Ezen a héten jórészt Nath miatt éjszakázom a rezervátumban, egyébként visszatérek a lakásunkba, hogy legalább pár órát a kedvesemmel töltsek.*
- Sötétben nem sok értelmét látom a körbevezetésnek.-*Feleltem, miközben kezemben a pohárral kényelmesen ballagtam.*- Vár rám pár levél, de szerintem megírom, ha már alszol. Előtte nem ártana beszélgetni kicsit, a mágiádról is, hogy kitaláljam, mivel kezdjünk holnap.-*Vetettem fel, előre felkészülve a várható reakcióra - minden eddigi válasza távolságtartó, ha nem egyenest elutasító volt, bár nem vettem magamra, nem nekem szólt. Egyébként is lepergett rólam minden ilyen, elvégre remek kiképzést kaptam minden Rellonosok legrellonosabbjától. Figyelmeztettek és éreztem is, hogy óvatosan kell közelítenem, de ez mit sem változtatott azon, hogy meg kell törnöm a hallgatást és rávennem, hogy meghallgasson, ha be akarom váltani a tervhez fűzött reményeket. A szobába lépve begyújtottam a kandallóba, majd letelepedtem az ágyamra, kényelmesen elhelyezkedve a bögrémmel.*
- Mi számodra a tűz és a tűzmágia?-*Ennyit az óvatosságról. Azonban ez még nem volt annyira személyes kérdés, csupán egy olyan darab, ami elég váratlan és szokatlan lehetett, hogy ne legyen ideje megint bezárkózni. A teám fölött néztem rá, leplezetlenül, nyíltan nézve és várva válaszát. Nem csak a szavai, a rezzenései, a hangja, a mozdulatai, minden sokkal többet árulhatott el, mint hitte.

Nathaniel
[Románia, sárkányrezervátum]

Határozottan lógott valami a levegőben - valami, amiről nem akart beszélni, amit nem érthettem, de únos-úntalan súroltam és nem hagyhattam csak úgy, gondosan kerülve. Akármi is történt, még mindig görcsként rántotta össze lényét a legkisebb érintésre is, ösztönösen védekezővé válva, s bűntudat tapadt hozzá. A feszült tartás, a mindenre felkészült, elszánt arc vonásai, a sarokba szorított ember tekintete súgta mindezt.
Aztán csodálkozás és kicsivel később felismerés váltotta fel. Talán banálisnak tűnt a kérdésem, de fontos volt, most az egyik legfontosabb, amit feltehettem. Igen, az ő gondolatai kellettek, úgy, ahogy épp megszülettek, ha eddig még nem fogantak volna meg soha a fejében. Az ő darabkái, mert csak azokból rakhattam össze valódi képet, róla, az erejéről. Sokáig keresgélte a szavakat, tapogatózva és nehézkesen, meg-megtorpanva.*
- Ha könnyebb, mondd angolul.-*Javasoltam, mert az anyanyelv mindig hűbb tükröt tart annál, amit csak sokadikként tanultak, s lehet, segített volna megtalálni a megfelelő kifejezéseket. Végül rövid választ kaptam, nyers vázlatát annak, ami először eszébe jutott, ami a legfontosabbnak tűnt számára, komoly, talán komorsággal is árnyalt skiccet. Teámat kortyolva mérlegeltem a hallottakat, az ingoványos talaj miatt igyekezve óvatos maradni, de szócsűrésből és -csavarásból mindig is bukásra álltam.*
- Hmm...Miért?-*Az első válasza kiindulópontot jelentett, mivel Nathaniel elhatárolódott a mágiától - valami külsőként, idegenként kezelte, ami eleve gátat jelentett. Ez azonban kevés, többet kell hallanom, ha igazán érteni akarom a problémáját, mivel egyszerűen nem lettem beavatva a háttérbe, csupán annyit osztottak meg velem, ami elengedhetetlen volt, minden mást rám és Nathanielre bízva. Ő valószínűleg a "helyes" választ kereste, azonban ebben az esetben nem volt ilyen, nem az számított, én mit akartam hallani, hanem hogy ő mit és hogyan fogalmaz meg. Minden mondattal erősítette bennem a kezdeti benyomást, így kezem feltartva kértem szünetet és igazítottam ki.*
- Nem elem, az elemed. A részed és pontosan olyan, amilyen te vagy.-*Ezt valószínűleg kellemetlen lesz hallania, de ez az igazság és jobb, ha elkezdi emészteni, hogy bármi is történt, azért nem az erő, hanem ő maga a felelős. Ez valamennyi fegyverre, varázsra és hatalomra vonatkozott - sosem maga az eszköz, hanem hordozója volt a vétkes. Az előbb magát jellemzte, legalábbis azt, amilyennek jelenleg látja - veszélyesnek, betöretlennek, aki kárt tehet másokban és akinek nincs konkrét célja.*
- Ne hidd, hogy a többi elem nem képes iszonyatos pusztítást végezni. És néha szükség van arra is, hogy porrá és hamuvá legyen a régi, hogy a helyén új születhessen.-*Földrengés, orkán, árvíz tudott olyan félelmetes lenni, mint a féktelenül lobogó lángok, és nemcsak barátaim, a természet is számtalanszor megmutatta nekem az elemek mindkét arcát. Számtalan kérdésem volt még, de vártam, lassítva, hogy tovább tanulmányozhassam és jobban megválaszthassam, merre terelem a beszélgetést. Segíteni akartam, ám ezt nem lesz egyszerű megértetni, vagy inkább elhitetni vele.

Nathaniel
[Románia, sárkányrezervátum]

Türelmesen vártam, hogy összeszedje a gondolatait, nem szólalva meg többet, amíg ő nem találta meg a keresett szavakat. Tényleg nem a nyelv okozhatta a nagyobb gondot, hanem az, hogy nem sűrűn elmélkedett ilyeneken - ez magában nem rossz, de ebben a helyzetben nem árt, ha kicsit eltöpreng, legalább annyira, hogy érezze, itt szükséges gondolkodni.
- Ha nekem valami átértelmezi a világom és a feje tetejére állítja az életem, japp, szokásom. Sárvérű vagyok, így először sokként ért, hogy varázsló vagyok, utána pedig jött az elementármágia, ami szintén életre szóló. Lehetőségek, szabályok, felelősségek egész sora jár mindkettővel, ráadásul azt jelentette, hogy egyik pillanatról a másikra már nem az vagyok, aki voltam.-*Kicsit sem sarkítottam, mert életemnek három olyan pontja volt, ami óriási útelágazást jelentett, ahol le kellett ülnöm és elgondolkodni, mit szeretnék. Lehet, hogy végül a döntésnél az intuíciómra hagyatkoztam és az érzéseim vezéreltek, de sosem csak úsztam az árral, ahhoz túl sok álmom és vágyam volt. Az pedig, hogy elfogadjuk ezeket a váratlanul kapott erőket, a kulcsa annak, hogy uraljuk - ha valami idegennek tekintjük, amihez nem is akarjuk, hogy közünk legyen, akkor önmagunk egy részét tagadjuk, ami az esetek 99%-ában csúnyán visszaüt.
Ha lassan is, de megértette, mit takar az árnyalatnyinak tűnő különbség, de komoran hallgatva lépett át a témán. Ez az elzárkózás gondot fog jelenteni - nem erőltettem a témát, mert az elkövetkező napokban számtalan lehetősége lesz megtapasztalni, hogy amit mondtam, igaz. Nem első este kell meggyőznöm, hanem az egy hét alatt, amit itt tölt, ami épp elég időt ad, hogy semmit se kelljen erőltetnem.
- Aa! Helyes megfogalmazás.-*Emeltem fel a kezem.*- Az ember a veszélyes. Nem a pálca, nem az elem, nem a fegyver, hanem az, aki a kezében tartja.-*Kijelentésemhez képest meglehetősen komolytalannak hatott, ahogy a párnának dőlve, a kezemben tartott csupor teát kortyolgatva ilyen szavakkal dobálózom, de csak a látszat volt megtévesztő. Végképp nem vettem félvállról ezt a beszélgetést, és Nathaniel reakcióját látva, nem jártam messze a probléma gócpontjától - viszolygás ült ki az arcára, majd néhány lélegzetvétellel később eltűnt, vagy inkább, elnyomták. Újra elfojtást láttam és éreztem, ami olyan, mint a kukta alatt szítani a tüzet, apránként növeli a nyomást és ha nincs szelep, akkor a végén robban. Ez hozta meg a döntést, hogy mégsem engedem el csak úgy, mert ez a viselkedés veszélyes, rá és mindenki másra nézve is.*
- Mi történt voltaképp?-*Piszkáltam meg Pandóra szelencéjének fedelét, ostoba, kíváncsi gyerekként feszegetve az azt lezáró pántot - valóban nem sokat tudtam azon kívül, hogy balesetet okozott és ez annyira megrázta, hogy egy időre elvesztette a varázserejét, amit azóta sem tud maradéktalanul kihasználni. Azt hiszem, a prof körültekintésén kívül egy Lyrának is köszönhető, akivel hasonló körülmények közt ismerkedtem össze és vadidegenként is tudtam valamennyit segíteni, bíztak a képességemben. Ez a helyzet azonban egészen más hozzáállást követelt meg, egyre inkább éreztem.