Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

LAU
kora délutáni séta a pizzériából jövet | x



Láttam állatként, bár a nyuszifüleket, azt hiszem, nem adta még elő nekem. Viszont most annyira le se kötnek, még az sem, hogy milyen cuki lényként volt már hozzá szerencsém. Az meg azért nem semmi. Most az foglalkoztat, amit mesélek.
- Nem kigyúrt - rázom a fejem szemöldökösszevonva. Egy viking sem kigyúrt, hanem simán izmos. A kigyúrtról valahogy nekem nem igazi erő jut eszembe. Márpedig, amit ő sugárzott, az volt. Nyers erő. - De igen. Így - bólogatok aztán, mert a lényeg átmegy a lánynak és az a fontos.
- Éppen elég komoly dolgokról beszélgettünk. Ültünk a homokban egy máglya mellett, én megöleltem őt vagy ilyesmi, és ekkor mondtak valamit, aminek a felét se értettem, csak azt, hogy azon gúnyolódtak, hogy... hát hogy nem itt kéne romantikáznunk - fogalmazom át saját nyelvemre az elhangzottakat. Tudom, hogy nem várta el barátnőm, hogy részletezzem, viszont a felvetése valahogy erre sarkallt. És tessék, már meg is érkezett neki egy példa arra, amit mondtam: mindig ezzel jönnek nekem. Nyilván, a jelenlétében nem. Ő ezeknek nem tanúja. Nem is baj.
- Nem tudom - felelem nagyon csöndesen a kérdésére, miközben egy picikét megszakad a szívem. Erre még nem is gondoltam. Mármint arra, hogy talán nem látom többé. Az iszonyatos lenne. Nyelek egyet és próbálom ezeket kiűzni a fejemből. Inkább igazítok egyet Lau táskáján a vállamon és rámosolyogok magam mellé.
Követem őt a stégre. Ide jöttünk volna? Érdeklődve figyelek. Itt vagyunk? Megérkeztünk? Barátnőmről a csónakra nézek, mikor oda mutat. Üdvözlöm az idős urat, mélyet biccentve neki és kicsit utána pillantok, aztán megint visszafordulok a szőkeséghez. Csónakázás vagy vízparti piknik? Túl jól hangzik mindkettő. Végül előrébb sétálok a fadeszkákon, ezzel adva meg válaszom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Meghallom ugyan kérdését, ám erre akkor sem adnék választ, ha épp ráérnék enyhíteni oldalát fúró kíváncsiságán. Nem-nem, még egy kicsit meg fogom lepni párszor mielőtt a batyuig eljuthatnánk.
Mosolyát úgy veszem, hogy jól elszórakoztattam a kicsit átgondolatlan bűbájommal, de nem zavar, nevetek vele én is. Nevemre hunyorítok egy pillanatra, de nem fűzök hozzá semmit, helyette csodálatos tervem megvalósításába kezdek. Valamiért úgy gondolom, hogy összezavart, koncentrálni képtelen ember elméjébe könnyebb lehet bejutni, így igazából ezért ez az amivel próbálkozom. Fene tudja, hogy ezt csak én beszélem be magamnak, vagy valahol tanultam egyébként, de nem is vagyok olyan gyakorlott, hogy megérezzem a különbséget a két állapot között - no meg eddig még nem próbálkoztam Cameron gondolatainak kifürkészésével. Lesz ahogy lesz.

Tenyerem alkarjára simul, a hűvös bőrt szinte észre sem veszem. Pedig ha kicsit többet foglalkoznék - mondjuk ki - magamon kívül másokkal, simán összerakhatnám a jelekből, hogy fázik szerencsétlen, de így miután felmerül bennem a gondolatban már lépek is tovább. Majd kimelegszik, majd kimelegszik. Ezeket a csapongó foszlányokat már a fiú is hallhatja, elvégre azzal, hogy bemasíroztam hozzá mint valami adj király katonát gyalogja, saját szavaim is köztünk keztek el pattogni. Elsőre meglepheti, hiszen téyleg, ha eddig azt hitte csapongó vagyok, na mit hihet most? Szavak keringőznek furcsa összevisszaságban, valahol például épp a torta szó etimológiáját boncolgatom (vajon van köze a halotti torhoz?)... Hát igen, megesik az ilyesmi.
Hamar kontroll alá vonom magam, és mikor nem lök ki, a szemkontaktust továbbra is fenntartva emelem fel elé a gyöngysorként felfűzött képekből álló mesémet. A gyöngysor kicsit átalakul, diafilmként kezd el peregni közöttünk, így mindketten látjuk amit vetítek neki. Először a batyu látszik, majd egy kéz nyúl felé és kezdi lassan bontogatni a csomót. Simán látszik, hogy nem igazi emlék, hiszen konkrétan semmi más nincs kidolgozva csak amire éppen koncentrálok, azonban nem is az a célom, hogy tökéletes előadást tartsak neki itt. Talán ha már kirángattam a sötét erdőbe, ásókkal meg mindennel, így is elérem a pillanatnyi hátborzongást nála.
Miután a képzeletbeli kéz fityiszt mutat a kibontatlan batyu előtt, lassan kezdem bontogatni a kapcslatot jelentő cérnaszálakat, a filmet bekupakolom, és mintha egy örvény szippantana be, hátrasomfordálok, elhagyva elméjét.

Pislognom kell párat, hogy teljesen visszatérjek a jelenbe.
- Szóóval, tudsz sírt ásni? - teszem fel ismét a kérdést, miközben karjáról leveszem kezem. - Csak mert ha nem, akkor még meg kell tanítsalak, és az hosszú idő, hm.
Töprengő arcot vágok, miközben megdörzsölöm nózimat, ami kezd nekem is kicsit kipirosodni a hűvöstől. Egyelőre nem veszem észre magam, de azért jó lesz sietni. Vagy legalább tényleg belekezdeni, az ásástól majd kimelegszünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Pillantásomat lesütöm, míg dzsekim belsőzsebéből komótosan előveszem aranyozott szegélyű csikkgyűjtőmet. Nem sietek, sőt, mondhatni, imigyen húzom az időt. Az előttem egy percig sem kérdéses, hogy ha az ablakban álló Wittner nem figyelné minden mozdulatom, akkor az imént a nevemet az öklöm követte volna, már csak betyárbecsületből is - akkor is, ha cserébe Denis porrá éget, ha megfosztja tőlem az életbenmaradásomhoz elengedhetetlen oxigént, akkor is, ha ezért térdre kényszerülök előtte, ott a kavicsos járda kövén, és kiguvadt, véreres szemekkel kell felnézzek rá. Mert a szemébe néznék.
Aztán a gyűjtő fémesen kattan, és miután visszacsúsztatom a helyére, oldalasan pillantok át a mellémtelepedőre. Elmosolyodom; könnyedén összesimuló ajkaim kiszélesednek, és bár belül majd' belepusztulok a ténybe, hogy érintette, hogy hozzáért az énhozzám tartozó nőhöz, feszültségnek nyoma sincs rajtam.
- Kérlek - nevetek fel hangosan, a gesztus azonban inkább cseng udvariasan, mintsem őszintén. Leszarom, mit gondol a külsőmről. Tőlem gondolhat akár a világ legrondább alakjának is vagy nézhet rám áhítattal, egyik sem érdekel. Egyik sem tesz hozzá az életemhez. Az igazság egyébként is az, hogy bár éppenséggel tudok ezt-azt Lili korábbi kapcsolatairól, ergó van fogalmam az ízléséről, engem az sem zavarna, ha csupán a pénzem kellene neki, és tényleg fikarcnyit sem számítana az, hogy valójában én ki vagyok.
- Szóval sejted, mi? - kérdezek vissza, miután halkan, az előzőnél jóval élesebben hallatok valami gúnyos nevetésfélét. - Ez vicces... mert hát ne is haragudj, öregem, de nem kell gigászi IQ-fighternek lenned ahhoz, hogy sejtsd, miért ismerem a neved.
Teljes testemmel szembe fordulok vele, és míg bal alkaromat a pad kopott támláján támasztom meg, addig fél lábamat is feljebb húzva dőlök kissé előrébb. A szemem sarkából épp látom az ablakpárkányon könyöklő polgármestert, és még ha Liliről is van szó, nem szeretném azt a benyomást kelteni benne, hogy bármelyik pillanatban a másik torkának tudnék ugrani. Egészen közelről, alulról pillantok fel Denisre.
- Ott voltam a kibaszott esküvődön, ember! - habár suttogok, úgy érzem, mintha fröcsögve ordítanék vele; a szemeim vérben forognak -  Lili az oldalamon ült, mikor te örök hűséget fogadtál Catherine-nek, aztán meg belemászol a szájába?!
A szívem hevesen ver, míg kék tekintetem egyre mélyül Brightmore-éban. Talán megbánást, indokot vagy egyszerűen csak mentséget keresek bennük, mentséget neki és Lilinek, valamit, ami megváltoztatja a mostani helyzetet, valamit, ami miatt végre lezárhatom magamban ezt az egészet.
Soha többé nem fogok bízni a lányban, ezen sajnos eldöntetett, de a hozzáállásomon még talán van esély formálni egy keveset.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

kora délután |o
  | oo

Buta közbeszólásom mintha meg sem történt volna, legalábbis semmi reakciót nem váltanak ki Thomasból az elhangzottak. Egyáltalán, abszolút semmit. Furcsa. A rossz szóhasználat viszont persze, hogy válaszra készteti. Biccentek csupán rá, nem kezdek el magyarázkodni arról, hogy nem ilyen testépítős kigyúrtságra gondoltam, vagy az olyasmire, amire rámondjuk, hogy izomagyú. A többiből leszűrhető, hogy értem, miről beszél, csak néha olyan ügyesen tudok fogalmazni magyarul, mintha külföldi lennék.
Felszisszenek az átváltozás kiváltó okát hallva, és már nem is csodálkozom azon, hogy Riley olyan formát választott. Összeszorul a torkom, hiszen tudom, hogy ez mennyire mély sebeket ejt rajta. Fájdalmas téma. Az meg csak súlyosbítja a hirtelen rám törő érzést, hogy bár nem úgy, mint azok az emberek, de én is ezzel jöttem neki. Attól, hogy most ott volt vele a férfi, és megvédte, valószínűleg utána meg is nyugtatta, egy icipici öröm szivárog bele az amúgy pocsék érzések közé. Biztos jól végződött az a kis kiruccanás végül.
- Biztosan bármikor szívesen átvált neked abba, ha kéred, ha szeretnéd – osztom meg vele a véleményemet kedvesen. Nem hiszem, hogy Riley megtagadná ezt a kívánságot, valahogy nem tudom elképzelni, hogy ilyet tenne. Főleg, hogy ezzel mennyi örömet tudna okozni Thomasnak.
Megérkezünk a helyszínre, így egy időre magamba fojtom a további gondolataimat a témával kapcsolatban. Tudom, hogy hamarosan meg leszünk zavarva úgy is. Még jó, hogy tudom, én szerveztem az egészet. Izgatottan figyelem, hogy a barátom mit szól a fejleményekhez, ám ezt az érzést rövid időn belül felváltja a zavarodottság. Nem tetszik neki? Vagy azt se tudja, hogy mit mondjon, de tetszik neki? Vagy még túlzottan a felidézett események hatása alatt áll? Oké ez utóbbi eléggé valószínű mondjuk. Fejemet egy picit lejjebb hajtom, vállaim feljebb húzódnak, ahogy egy görnyedtebb pózt veszek fel. Feszélyez most ez a némaság, magyarázkodni támad kedvem tőle, vagy mentegetőzni; de inkább csöndben maradok, tudván, hogy csak értelmetlen dadogás lenne belőle. Egy szót sem szól, csak áll ott némán, majd rettenetesen hosszú idő múlva – nekem legalábbis annak tűnik – a csónak felé indul. Ez most akkor mi? Akkor vízre szállunk?
Kérdőn pillantok rá, majd sóhajtok egy aprót. Biztos azt akarja ezzel mondani. Különben hátrálna. Óvatosan lerakom a csomagot az egyik ülőrészre a gondosan összehajtott pokrócok mellé, majd visszamegyek Thomashoz a táskámért. Automatikusan nyúlok a vállához, és elkezdem levenni róla a pántokat, de szerencsére a mozdulat közben észbe kapok, hogy ez nem a legjobb ötlet. Ehhez tényleg túl nehéz a táska, megütné ha lejjebb csúsztatnám a szíjakat. Így hát még éppen időben fejezem be a műveletet, hogy még ne folytassa magától az útját a pánt lefelé, visszahúzom a kezemet és csak tartom felé. Egyértelmű, hogy mit szeretnék, talán az indoka is: lényegesen könnyebb lesz beülnie a csónakba, plusz súly nélkül.
- Szállj be kérlek – mondom csendesen és amíg ő ezt megteszi addig én feszülten figyelek a vízre, hogy meg se rezdüljön semmi sem. Így a ladikunk teljesen nyugodtan áll, semmi imbolygás, semmi mélyebbre süllyedés. Mintha nem is történt volna semmi. Majd a kötél eloldása után beszállok én is, óvatosan elhelyezkedem a fiúval szemben, a táskát a csónak aljába rakom le. Az majd később fog kelleni. Térdem finoman a barátoméhoz ér, mivel annyira messze nincsen egymástól a két ülőhely. Igaz ezt a érintkezést megszüntethetjük azzal, ha valamelyikünk picit oldalra csúszik, de nekem így tökéletesen megfelel. Kivárok még egy kicsit, majd elemi mágiával mozgásba hozom a csónakot, pontosabban a vizet körülötte, hogy arrafelé haladjon, amerre szeretném. Lassan haladunk csak, hiszen szokatlan ekkora tárgyat mozgatni, de legalább egyenletesen, billegés nélkül tesszük. A kis tavacska közepe táján megállunk, körbenézve csodálom a gyönyörű őszi színekbe borult fákat, a tó felszínén itt-ott úszkáló leveleket. Hát, nekem nagyon tetszik.
- Beszéltetek Rileyval a dologról, tudod a parton történtekről, meg a korábbiakról? – most már kettesben vagyunk, nem hallgathat ki minket még véletlenül sem senki, így visszatérek ehhez a témához, megkérdezve végre, ami már akkor a felmerült bennem, amikor mesélte, hogy már megint azzal jöttek neki. Közben az ölembe veszem a pizzás csomagot, készen arra, hogy kinyissam, amikor Thomas is úgy gondolja. Feleslegesen nem hűtöm ki a kaját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

LAU
kora délután a tavon | x



Nem ejt olyan mély sebeket. Rajtam a bántás ejt mély sebeket. Az, hogy ezek a tévhitek érkeznek hozzám mindenfelől, azelőtt csak értetlenül állok és összezavar. Hevességem is csak ennek szólt, mikor kifakadtam barátnőmnek emiatt. Naív vagyok és gyakran befolyásolható. Azért, mert ennyien utalgattak rá nekem, egy időben komolyan elgondolkodtam rajta. Elgondolkodtam azon, tetszenek-e srácok. De nem bírtam másra jutni, mint hogy nem. Semmi gondom nem lenne vele, hogy melegnek néznek, ahogy azzal se lenne bajom, ha muglinak vagy mondjuk magyarnak. Mert nem tudom, mi bajom lehetne vele. Amitől ez más, az a fajta gúny és ellenségesség, ami ehhez a mássághoz társul sokakban. Úgyhogy nem elég, hogy olyannak hisznek, amilyen nem vagyok, még szemétkednek is vele. De barátnőm ezt nyilván nem tette. Szóval nekem eszembe se jut őt idekeverni.
Elgondolkozva bólogatok, bár fogalmam sincs, mégis hogyan lehetne erre megkérni Rileyt. Nem érzem túl helyénvalónak. De mindegy, remélem, kérés nélkül is láthatom ismét, ha meg nem, majd kitalálom, miként adjam elő neki, amit szeretnék.
Nem veszem észre, milyen vagyok most. Lehetséges, hogy az iméntiek hatása alatt vagyok még, igen. Pedig tetszik, ami történik. Hogy ne tetszene? Csak talán fel sem fogom igazán. Nem tudom. Picit, mintha kívülről szemlélődnék. Mintha egy mozifilmet néznék. Aztán észreveszem, ahogy Lau, mintha összehúzná magát. Homlokomat ráncolom. Figyelem csónakba rendezkedését és várom, én mit tegyek. Elkezd megszabadítani a táskától.
- Ó... vegyem le? - kapcsolok és zavart mosollyal lekapom magamról.
- Oké - bólintok és közelebb húzódom a stég széléhez. Megkapaszkodom az egyik tartóoszlopban, miközben lelépek a csónakra. Nem imbolyog. Ez biztos a lánynak köszönhető. Felmosolygok rá, miközben leülök. Ő is csatlakozik hozzám. Kezd visszatérni eddigi, kissé merengő vonásaimba a szokásos élet. Ide-oda nézelődöm. És elindulunk. Csodálkozva mosolygok, pedig már tudhatnám, mire képes barátnőm. Tekintetem kérdezi is: ezt te csinálod? Viszont azt hiszem, inkább csak költőien. Szeretem, ahogy összesimul térdünk. Visszanézek a távolodó stég felé és körbe a fákon, a vidéken. Innen soha nem láttam még.
- Hm? - fordulok oda hozzá, amikor megszólít. Hogy miről beszéltünk Rileyval? Ja, hogy arról, hogy... jó, értem.  - N-nem. Még nem. De... de majd akarok. Jó lenne - vonok vállat és látszik rajtam, már nem vagyok ennél a témánál lélekben egyáltalán. Most ezt elraktam. Nem tudok ennyi mindenre figyelni. Tudom, eddig meg pont attól nem tudtam elszakadni. De csak mert idő kellett. Mostmár elszakadtam, már nem akarok visszatérni. Nem, köszönöm. Csak, ha Lau mindenképp szeretne. Viszont attól, amiről érdeklődött, nekiáll kicsit visszakúszni az egész és ezért elkezdem rázni a lábam, ám az nekikoccan a lányénak.
- Jaj, bocsánat - állok le feszült mozdulataimmal egy csapásra és nyúlok a térdéhez, megfogom, elnézést kérően mosolyogva rá. Ettől pedig szépen kiszáll belőlem minden idegesség. Feloldódom ismét. Mivel alig vettem észre, hogy ismé nyomasztani kezdett valami, így az sem tűnik fel, ahogy ez köddéfoszlik. Picit közelebb csúszom ültömben, hogy combunk jobban összesimuljon.
- Mostmár tudnék enni - bólogatok kedélyesen, ahogy készíti elő a pizzát. Miközben bíbelődik vele, újra nézelődni kezdek, egyre jobban csillogó szemekkel.
Itt vagyunk a tó közepén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

kora délután a tavon |o
  | oo

Véleményem szerint nincsen abban semmi sem, ha megkéri a dokit, hogy váltson alakot. Bár lehetséges, hogy csak amiatt nem, mert én ezt majd meg fogom tenni. Úgy érzem, hogy hamarosan nem fogok szívinfarktust kapni attól, ha a mellettem ülő nő helyén egy férfit fogok látni. De persze, ha Thomas szerint nem ildomos ezt felhoznia neki, majd csak talál más módot erre.
- Ühüm – „mondom” bólogatva a táska kapcsán. Fantasztikus, hogy néha micsoda zseniális módon tudom én kifejezni magamat. De most aztán tényleg millió dolog van a fejemben a randival kapcsolatban is, és én még soha életemben nem szerveztem ilyet. Oké, ezzel nem mondtam semmi újat. Szóval eléggé a hatása alatt vagyok annak, hogy én szerveztem, meglepetéssel, póttervvel. Ahhoz is külön B tervet, ha valami miatt az mégsem lenne megvalósítható, vagy nem működne, plusz figyelek az időre, szóval mindenre. És persze izgulok, hogy mennyire fog tetszést aratni úgy az egész. És még mennyi minden van hátra. Na, még jobban izgulok. Remek.
- Ha tudsz, vagy szeretnél evezhetsz is ám, nem akadályozlak meg benne. Így olyan … egyszerűbb … varázslatosabb – alig láthatóan megvonom a vállamat miközben szavakat keresgélve próbálom kifejezni, igen, ezt én csinálom. Nem hiszem, hogy tudnék evezni, és nem szeretném most kipróbálni, mert azért nem olyan meleg a … ó … egek. Hydromágus vagyok az ég szerelmére! Mégis mi történne, ha vízbe esnénk? Gyorsan visszamásznánk a csónakba, megszárítanám magunkat, és iszonyat nagyot nevetnénk az egészen. Mindegy, így kicsit olyan, mintha mi csak utasok lennénk, és lenne egy kis láthatatlan figura a csónak orrában vagy valahol, aki evezne helyettünk. Mi ez ha nem romantikus?
- Meseszép, igaz? – kérdezem meg tőle mosolyogva, amint ő is körbekémlel. Még én sem láttam innen lombhulláskor a tájat, nyáron úsztam már a tóban, de hát az ugye más. Felteszem kérdésem, ám hamar rájövök, hogy nem szeretne már erről diskurálni. A lábamnak koccanáson csupán elmosolyodom, feltett szándékom finoman visszalökni az övét, ám hamar leteszek erről, amikor hozzámér. Csupán egy picikét rázom csak meg a fejemet, jelezve hogy semmi gond, igazán mókás volt, még ha a mozdulat oka nem is az. Közelebb csúszik hozzám, és egy pillanatra minden gondolat kiszáll a fejemből. Mit is akartam? Valami volt, valami fontos, valami ami miatt idejöttünk a tó közepére, távol mindenkitől. Jaj megvan!
- Oké – mondom, majd előrébb csúszok én is, nehogy lebillenjen a pizzásdoboz a lábamról. Térdem nekiütközik a másik ülőhelynek, de ez most nem annyira jut el a tudatomig. – Szóval, most már akkor elmondom, hogy miért is álltam elő azzal, hogy máshol együnk – kezdek bele, miközben vetek egy elégedett pillantást a legfelső pizzás dobozon szereplő S betűre. – Azért tartott annyi ideig a mieink elkészítése mert speciálisat kértem. Megcsinálták nekem, mert ott dolgozom, és mert besegítettem tegnap. Az étlapon nem szerepel, nem is fog soha, és kizárt dolog, hogy a közeljövőben ilyen készüljön. Egyetlen kitétel volt, amit be kell tartanunk: ne olyan helyen fogyasszuk el, ahol egy rakás ember látja. Ja és ne reklámozzuk. Ezért vagyunk most itt. Szóval tessék, íme a meglepi-speciál-pizza-Lau-módra – vigyorodok el, ahogy kinyitom a doboz tetejét, láthatóvá téve a sok kis minipizzácskát, amik különféle formájúak. Főként állat alakúak, cicák, kutyák, nyuszik, sárkányok, unikornisok – utóbbi kettőt mekkora szenvedés volt megcsinálni, te jó ég – de akad sima kör alakú is, amin minipók szövi a hálóját, sőt pár szívecske alakú is. Meg tényleg, mindenféle. Egy élmény volt előkészíteni a tésztát hozzájuk. Az ízük pedig egyrészt a fiú által választott pásztorpite, de van húsimádó, vega, sonka-gomba-kukorica, szóval hagyományosak.
– A másikba van a sima pásztorpitéd. Jaj, és van forrócsokink meg narancslevünk is. A táskámba van két termosz - teszem még hozzá vigyorogva. Készültem, senki nem mondhatja, hogy nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az első pillanatban nem gondolta volna, hogy becsatlakozik, amikor pedig Theon könnyedén átlépte intim szférájának határát, már azt hitte, sarkon fordul és mindent maga mögött hagy. Mégis, most itt áll háztársa mellett és érces hangján énekli a Green Day számot, amit a fiú puszta kedvességből csak neki címzett. Gerdától várt pénzt, s ha a lány személyesen ezt nem is adhatta meg, kihasználva a showbusiness dübörgő motorját meghozza a sikert Theon magánszámnak induló előadásához. Az emberek megállnak és jó kedvűen, mosolyogva hallgatják, ahogy, bár néha kiesve a ritmusból, mégis szinte teljes összhangban játsszák a dalt - ki a hegedűn, ki a hangszálain. Aztán a szám véget ér és gyér taps mellett hallani lehet a koppanó pénzérméket, amelyekkel megjutalmazzák a rögtönzött fellépést. Így azért már lényegesen jobb a helyzet, mint volt, ezt le sem tagadhatják.
Theon nagyzoló szavaira hitetlenül húzódik görbe arcára, majd megcsóválja fejét. Végül, mikor rá terelődik a szó, enyhe pír jelenik meg arcán és egy aprócskát hajol előre. A maga könnyed, kislányos szerénységével, zavarba jőve a "tömeg" figyelmétől. Boldizsár sohasem engedte volna, hogy ilyesmit csináljon, állatias féltékenységében ki tudja, mit művelt volna vele. Ettől a gondolattól hideg fut végig a hátán, azonban mindebből semmi sem látszik a külvilág számára.
- Örülök, hogy tetszik - a burkolt bókra felnevet, mert azért egy "nem rossz"-nál jobb volt ez, mindketten tudják. Bár hála Merlinnek Gerda sohasem volt egomán, teljesen jól viseli, ha nem ő van a középpontban és nem dicsérik halálba. Amúgy is képes felmérni a teljesítményét, így az is világos számára, ha minősíthetetlen dolgot produkál. Éljen az egészséges önkritika! Kár, hogy ettől az önbizalma nem tér vissza. - Ne fogd vissza magad. Viszont mehetne most egy klasszikus. Ismered az I say a little prayer for you című számot? - felvonja fél szemöldökét, bár számára nem kérdés a válasz, nincs ember, aki valamilyen formában vagy feldolgozásban ne hallotta volna már. Neki az egyik kedvenc filmje volt annak idején az Álljon meg a nászmenet, aminek egyik ikonikus dala ez volt a színészek előadásában. Még akkoriban tanulta meg és ez mindig jobb kedvre deríti. Persze azért, mert neki ez alap, még simán elképzelhető, hogy a rellonos azt se tudja majd, miről beszél. De azért hátha. Mondjuk ő nem zavartatja magát, mert ennek a számnak a dallama igen könnyen megtanulható, így, ha eddig Theon nem ismerte volna, itt a lehetőség. - The moment I wake up, before I put on my make-up, I say a little prayer for you - szinte már angyali hangon zendít rá, szemeit lehunyja és hagyja, hogy megrohamozzák az emlékek. Van belőlük sokféle és egyiket sem szégyelli. Csak dalol és hagyja a hangokat szállni a szél könnyed szárnyain.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

LAU
kora délután a tavon | x



Megrázom a fejem, sokatmondó, derűs kifejezéssel. Dehogy szeretnék evezni. Pompás ez így. Ahogyan a vidék is, igen. Egy sóhajjal pásztázom a környéket.
- Igen - értek egyet a lánnyal. Meseszép. Viszont figyelmem a tájról visszaterelődik barátnőm meg az ebédünk felé. Abbahagyom a mocorgást, nyugton maradva hallgatom. Ja hogy van még meglepetés? Azt hittem, a csónakázás volt az. Szemem egyre jobban elkerekedik és hol Laut nézem, hol lesandítok a pizzára. Jó ég, hát mi lehet ezzel a kajával, ami miatt ilyen titkos? Felnyílik a doboz fedele és...
- Azta - véleményezem, belenevetve ámuló szavamba. Lehajolok oda, hogy jobban szemügyre vegyem őket a lány ölében. Ez aztán a vegyes társaság! - Nagyon klasszak - pillantok fel a szőkeségre, aztán szemlélem tovább a kínálatot.
- Egy kis narancslevet kérhetek szépen? - egyenesedem fel. Még mindig irtó szomjas vagyok. Mikor megkapom az innim egy pohárba töltve, emelem azt Lau felé, majd kortyolok. Kinyitjuk a másik dobozt is és jöhet a pizzaevészet. Jólesően hümmögve burkolok, egy-egy mini pizzát alaposabban megnézve magamnak, mielőtt a számban landolna. Gyakran nézelődöm körbe is a tóparton, miközben falatozunk, szabad kezemmel combomon támasztva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Azt hiszem szóltam, hogy csak óvatosan - mosolyogtam magam elé, már majdnem nevettem is volna, de tekintettel a helyzetünkre nem tartottam volna egy szerencsés és kedves gesztusnak. Egy valami tagadhatatlanul velem jár az őszinte és jogos tanácsaimon túl, általában be is bizonyosodik az igazam, ami mindig előttem bukik ki. Ezt valahogy az élettől amolyan ajándéknak tekintem, ezekkel a megerősítésekkel könnyebb volt lépcsőről lépcsőre törni előre, mint sima hittel és motivációval.
- Erélyes stílusban ismerkedsz, ez egészen biztos, de nem hátrányod - tettem hozzá, mert elég karizmatikus dolognak tudtam be, ha valaki nem csak használja ezt eszköznek, de élni is tud vele a világban. Vannak, akik előbbit tudják csak, ekkor fölényeskedőek és fröcsögőek, leginkább, valahogy nincs meg az a plusz, ami azokban, akik a meggyőzés és az elismerés kivívására tudják fordítani. - Ijesztő? Sosem hallottam még - közöltem teljesen le is sújtva, persze teljes mértékben hazugság volt. Ezt azonban nem kellett tudja vagy felfogja. Hallottam már, sőt, kényszerítettem is ki, de azok a helyzetek megkövetelték a jobbik - vagy rosszabbik - felem, azonban tényleg értetlen vagyok, ha erről úgy van szó, hogy alkalmat sem adtam rá. Még össze is vontam a szemöldökeim egy pillanatra, ahogy idő közben a karjaim közé került lányra lenéztem.
Ó, és akkor itt vagyunk. Nem ő az első nő, aki meglátott valamit, majd ezért került a közelembe. Volt akinek tetszett egy - nincs ott! - ősz tincs, másiknak a borostám, a harmadik szerint mikor rajta nevettem furcsa, de édes ráncaim voltak. Nem teljesen tudom én ezeket követni, de biztos vagyok benne, hogy ahogy a többiek, neki sem kellene ezt magától értetődőnek venni. A jó embertől, pláne attól, akivel az idejét kéne töltse igen messze állok.
- Értek az emberekhez, tudok jó hallgatóság lenni. Ebben egy pillanatig sem tévedsz, de nem kevés ez egy kicsit ahhoz, hogy minden biztonságot eldobj és itt legyél? - néztem rá a fejét kicsit magam felé billentve, hogy lássam a szemeit. Nem azt mondom, hogy én szóltam, de már másodszor tettem meg. Innentől Isten kegyelme. - Valóban? De még lehetnél, nem igaz?
Mert bárki lehet, emeltek már olyan nőt királyi családi rangra, aki korábban egy nagyobb összegért készséges bármunkatárs és kisegítő volt. Nem hinném, hogy ez ennyin múlik.
- A hideg víz lenyugtatja a gyomrod és a fejednek is jót tenne, aztán beszélhetünk, ha még akarsz - közöltem végül pár kört leírva a mutatóujjammal, és ahogy elhajoltam tőle, hogy esetleg segítsek, mondjuk úgy megéreztem és már csak sóhajtottam, mikor előre hajolt. A haja után nyúlva csavartam egyet az összefogott részen és a feje tetejéhez szorítottam. - Ha le tudod egyedül, ha nem. Ezt most leveszed. Balra megyünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A Minisztériumtól azt várja, ami maga a Minisztérium. Ridegséget, kimértséget, egy dohos irodát egy kancsó, már langyos vízzel, kényelmetlen székkel és egy vén, ráncos öregasszonyt, aki majd megmondja, mit érez Gerda. De az is lehet, hogy a kihallgató egy férfi, hiszen ha az ember lányát bántalmazzák a házasságában, a létező legjobb ötlet az, ha kirendelünk mellé egy hímet. Nem is érti, hogy nem neki jut ez eszébe először! Hát valószínűleg úgy, hogy mire idáig jutna, már mindegy, mivel egy férfi várakozik egyedül és, mikor kiszúrja a nőt, rögtön fel is veszi vele a szemkontaktust. Nem akarom elkeseríteni, de ebben a pillanatban kevés dolog kedves a rellonosnak, bár az üléssel tett próbálkozást bizonyára nagyra értékeli, már amennyiben van ideje ezzel foglalkozni. Esetlen minden mozdulata és igazából minden szava is - hogy lehet egy szó esetlen? -, látható, hogy zavarban van és kellemetlenül érzi magát. Nem tudja, mit kéne mondania.
A bemutatkozásra biccent és körbepillant a körülményekhez képest zsúfolt kávézó teraszán. Ez a sokaság egyszerre jó és rossz: úgy érezheti, hogy ugyanolyan normális, mint a többiek, akik csak beültek egy gyors italra, de valahol feszélyezi is, hiszen mi van, ha valaki meghallja, amit tett? Ha valaki tudni fogja, milyen ember is ő? Mielőtt elmélyedhetne az önmarcangolásban, meglepetten konstatálja, hogy a férfi egy cappuccino-t tol elé. Pislog párat, majd halványan elmosolyodik, végül pedig kiengedi az eddig benn tartott levegőt. - Köszönöm - hálásan biccent, azonban mielőtt nyúlna a bögréért, rájön, mennyire remegnek kezei. Mivel Dimitri pszichológus, előbb-utóbb úgyis észrevenné, így mély levegőt vesz és zavartan a füle mögé tűr egy tincset, csak aztán húzza közelebb a koffeinforrást.
- Persze, tökéletes. Már kicsit frusztrált a Minisztérium - abból, amit eddig látott a másikból, nem gondolná, hogy egy ilyen megjegyzéssel elásná magát előtte. Elvégre, ha annyira hivatalos akarna lenni, nem itt ülnének, tehát minden bizonnyal neki sincs ínyére, hogy állandóan odabent kell lennie. Mondjuk ez puszta tipp, Gerda nem ismeri a férfit, hiszen annak leváltásakor érkezett a Bagolykőbe, egyéb ügyletük pedig nem akadt. - Nem tudom, hogy mondanom kéne-e valamit, vagy kérdezel. Ez az első ilyen... Ellenőrzésem - zavartan fonja ujjait a bögre fülére, bár meg nem emeli, tekintetét le sem veszi Dimitriről. Ha valami meg is fordul fejében, ami nem helyénvaló - nem, semmi szexuális, az inkább, hogy valami lötty van a cappuccino-ban -, elhessegeti. Senki sem akarja bántani, senki sem fogja megütni. És senki sem intézi majd úgy, hogy pár napot a WC-n töltsön, ahogy Boldizsár tette Gerda öccsének születésnapján. Most már tudja, hogy az is a férfi volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

kora délután a tavon|o
  | oo

Hol van az megírva, hogy csak egy meglepetés lehet? Ugye, hogy sehol. És miután már kellően felcsigáztam a barátom érdeklődését és kíváncsiságát fel is fedem a különleges ételt. Amiben semmi különleges nincs ugyebár valójában. Csak a forma. És hogy miért ilyen titkos? Hát mert naná, hogy az összes kis lurkó ilyen pizzát szeretne, ha megneszelnék, hogy mi bizony ilyet is tudunk. Persze amíg oda nem kerültem, addig senkinek eszébe sem jutott ennyi plusz munkát bevállalni, pár mókás mini falatért.
- Köszönik szépen – vigyorgok vissza a véleményt hallva. Bizony, klassz kis figurák. Az én kedvencem a minipolip, de abból csak két darab van. Sok helyet foglalnak a csápok ugyebár. De az a legcukibb.
- Máris – jelentem ki, és már nyúlok is a táskám felé, hogy előszedjem mindkét termoszt. Először az övét töltöm ki és nyújtom át neki - egy narancslét az úrnak -, majd kiszolgálom magamat is forró csokival. Vagyis, meleg csokival, mert hűtök a hőmérsékletén. Ha hirtelen feltámadna a szél, vagy hasonló, akkor majd jól fog jönni a meleg ital. Meg a pokrócok is itt vannak végszükség esetére.
- Hm, ezt kóstold meg – nyújtok oda egy nyusziformát Thomas felé, játékosan még imitálom is, ahogy ugrál. Engem határozottan a bolognaira emlékeztet az íze, de sokkal finomabb, mint amit otthon szoktunk csinálni. A helyzet viszont azt, hogy én elég hamar eltelítődöm a pizzától, végül is fél nap ez az illat van az orromban, szóval pár minipizza után inkább csak figyelem a barátomat, a tájat. Majd megindítom a csónakot, persze figyelmeztetés után. Na nem mintha nagyon himbálóznánk, a poharakban lévő ital is csak alig rezdül meg. Lassan, komótosan haladunk a tó másik partja felé. Egy szomorúfűzfát céloztam be, ami sárgás leveleit a víztükör fölé lógatja. Muszáj végigsimítanom rajtuk, annyira szépek.
- Jut eszembe, ma kaptam választ a biológiai anyámtól. Azt írta, hogy jó neki a kedd, úgyhogy eljön a faluba este. Kíváncsi leszek, hogy mit fog mondani – osztom meg a legújabb fejleményeket a barátommal. Arról beszámoltam neki, hogy milyen döntésre jutottam, meg arról is, hogy küldtem neki baglyot. Ezt még nem volt alkalmam elújságolni. – Ó, és mondhatod ám nyugodtan, hogy merrefelé csónakázzunk, ha valamelyik fa, vagy levél szimpatikus, odamegyünk. Az ugrálva elkapkodást azonban nem annyira ajánlom – utalok a tatyómban lapuló doboznyi cukorkára. Tényleg, még azt is meg kell majd kóstolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Angelica

Lara sikeresen tüdőgyulladást kapott, mert megint kint volt mindene, miközben bulizott, ezért az egész szerkesztőség a nyakamba hullott, többek között az is, hogy találkozzunk Angelicával, akivel anno Lara nagyon meg volt elégedve, és mivel a lány Bagolyköves, nem kellett becitálnom a szerkesztőségbe.
Ma szerencsére nincs olyan rossz idő, mondhatni a legcsodálatosabb őszi nap van az egész szezonban, ami azért nem rossz, hiszen a padon üldögélve az ember, aki az esküvőjére készül, meg arra, hogy hamarosan azt mondhassa, pocaklakója van, elkezd odafigyelni, hogy minden jó legyen odabent. Mert bizony, ebben a fázisban vagyunk, hogy hamarosan Everleigh leszek, és belecsapunk a bébigyártásba. Igazából, most is lehetnék már terhes, de nem vagyok, ezt onnan tudom, hogy séta helyett repülve jöttem ide, hogy még legyen időm venni egy finom málnás-mentás teát is a cukrászdába, mielőtt még megérkezne a lány.
Teljes chill. Így tudnám jellemezni jelenleg az állapotomat, amiben már azóta benne vagyok, hogy menyasszonnyá váltam. Jack mellett lehiggadtam, olyan lettem, mint amilyen mindig is voltam, mint akit elnyomtam magamban egy évtizeddel ezelőtt. A kiegyensúlyozott, békés, megfontolt nő, aki tényleg a családi tűzhely őrzője, aki a férjének, gyermekeinek mindent megad, aki kész felkelni hajnalban, hogy tökéletesen kerek tükörtojást süssön. Furcsa dolgok ezek, a változások. Ahogy az éjből nappal lesz, nyárból ősz, vadból szelíd. Nem, ez a változás nem a teljes átalakulásom, pusztán egy maszk levétele. Újra az vagyok, aki voltam, a nő, aki méltó egy olyan férfi szerelmére, mint Jack.
- Szia.
Köszönök vidáman, gondolataimból kiszakadva a lánynak, és megpaskolom a mellettem lévő helyet, miután átveszem tőle a kezében tartott papírokat, emlékeztetve őt az első és legfontosabb szabályra.
- Tegeződjünk.
Nem vagyok öreg, nem érzem magam annyinak, ahány éves vagyok, nem vagyok a tanára, sem semmi ilyesmi. Szeretném, ha nem feszengne a társaságomban, ha élvezné az itt töltött perceket, a közös munkát, én pedig átfutom az első lapot.
- Lara teljesen beleszeretett az írásodba, és jogosan. Nem gondoltál még rá, hogy saját kötetet adass ki?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Megvallom őszintén, nem nagyon voltam éhes ma egész nap, viszont mivel otthon nincs senki, így persze én sem lehetek otthon, mert mi van, ha beüt a krach, aztán mire visszaérnek, jól meghalok. Rendben, ez így nincs kimondva, de ez a lényeg. Mivel Will itt van fent, és ügyel, Cath gyerekfelvigyáz, Jason pedig a barátnőjével van, ja és Denis meg elvan, mint a befőtt Walesben. Szóval se "anyám", se "apám", úgyhogy maradhattam fent a kastélyban.
És éhes vagyok. A plafont nézem hosszan, figyelem, ahogy a fák árnyékot vetnek, ahogy a szél játszik velük, egyik pillanatban még csak lengedeznek, a következőben már orkán erejűvé dagad a szél, és félő, hogy kidől a fa. Ez azonban nem segít azon, hogy éhes vagyok.
Talán az lett volna a legegyszerűbb, ha a Navinén belül maradok, de nekünk Brightmore-oknak nem szokásunk az egyszerű és könnyű utat járni, mindig kell valami csavar, valami nehezítés, hogy aztán rájöjjünk, hogy mennyire jó is harcolni a kilátástalanságban. Komolyan, egyre inkább érzem Denist a testvéremnek, és egyre inkább értem meg, hogy miért csinálja, amit csinál, még akkor is, ha egy nagyon nagy hülyének gondolom emiatt.
A hatalmas kardigánba csavarva magam lépegetek a gyér fénnyel megvilágított, éjszakai folyosókon, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy takarodó után mászkálni ezeken a szakaszokon, amíg el nem érek a konyháig. Már csak néhány manó van itt, akik közül egy oda is szalad hozzám.
- Nagyon éhes vagyok.
Mondom zavartan, mire felcsillannak a szemei, és az asztalhoz terel, hogy csak üljek le, ők hoznak mindent. A várakozás közben nézelődök, és a gyomrom kordul, amint az első finom illatok megérkeznek. Mindent meg tudnék most enni. Egy hét étvágytalanság után pedig mindent is meg fogok enni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Azt már tudjuk, hogy fejlődőképes vagyok, ha a magyar nyelvről és a mondatok jelentéséről van szó. Sok mindent kell tanulnom még, nem tagadom, de talán ha beszélgetek magyarul, akkor nem megy majd olyan rosszul, mint ahogy eddig hittem.
- Értem - az egyszerű szavak mennek, nem kell őket túlspilázni. Még a jelentésük is egyértelmű, és bár szívesen beszélgetnék végre egyik anyanyelvemen, nem mintha bármelyik is túl jól menne, de talán könnyebb lenne. Ez a hátránya annak, ha nem töltesz elég időt sehol, mert bár megértem, amit oroszul vagy éppen finnul mondanak nekem, de válaszolni nem tudok. Sőt, az orosz és az ukrán talán jobban megy, mint a finn, de valahogy az angollal értetem meg magam a legjobban. Még a mugli iskolában erőltették nagyon ránk, és tekintve, hogy Walesbe is néha kell menni, nem jön rosszul a dolog, főleg, hogy egyszerűbben tanultam meg, mint a kurva oroszt. Anyámék meg mit sem törődve azzal, hogy a gyerekük éppenséggel egyik nyelvet sem beszéli valami jól, költöztek ide-oda, még végre dűlőre jutottak, hogy akkor Finnország a nyerő. Az az ország, ahonnan apám alapvetően indult még fiatalkorában. Én meg? Eljöttem inkább Magyarországra tanulni, nehogy véletlen egymás közelében legyünk, na nem mintha az én hibám lenne az, hogy állandóan a legmesszebb iskolákba kell járnom vagy mennem. Lásd; RJ. Oda sem én akartam menni.
- Örülni - sokkal több közös van bennem meg a lányban, mint azt elsőre gondolná az ember. Bár külső szemmel biztos szörnyen viccesek lehetünk, de kellemes vele a társalgás, kivéve, amikor olyanra kérdez rá, amihez semmi köze. Azt is abszolváltuk igazából, nem is akarok rajta tovább rágódni.
Arcán feltűnő pirosság nyilvánvalóan nem kerüli el a figyelmem, mosolyom kiszélesedik - egyszerű mosoly, komolyan -, és hízik a májam a reakciótól. Mindig hízik ilyenkor, hogyne hízna, de ha újra és újra láthatom, akkor csak jobban esik. Alapból sem vagyok egy csúnya gyerek - khm -, de a vélaság még csak dob egy fokot az egészen. Szerencse? Nem mondanám. Gének? Annál inkább, mert a vélamágia használata nélkül is olyan reakciót váltok ki Danából, ami egyszerűen felemelő.
- Odatalálni - biccentek felé egy aprót, majd lassan fordulok felé. Tenyeremet simítom arcára, türelmesen megvárom, amíg felpillant rám, hiszen nem sietek sehova. Amikor végre megtörténik mosolyodom el féloldalasan, majd szemeimet lehunyva húzom közelebb magamhoz, hogy ajkaink ismét találkozzanak. A csók lágy, szinte már olyan, mint egy felhő puha érintése, és nem is mélyítem el. Majd legközelebb talán. - Köszönöm - suttogom ajkaiba, mielőtt eltávolodnék tőle. Másik kezemmel egy rakoncátlan tincset tűrök füle mögé ismét, majd tenyeremet elvéve arcáról dugom zsebre kezeimet, fordítok hátat és indulok el még egyszer. Most már tényleg meg kell találnom azt az embert.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kényelmesen lógatom bele a csupasz lábfejemet a vízbe, elégedetten dúdolgatva. Cipőm és zoknim természetesen mellettem hevernek. Nem érzem hidegnek a vizet, bár a legtöbb embernek annak tartaná. Nekem inkább kellemesen langyos. Persze bármikor tudnék változtatni rajta, de nem szükséges most.
Nem zavarom meg a mellettem üldögélőt, hagyom, hogy azt tegyen, amit szeretne. Ha szeretne tovább csacsogni akkor beszélgetünk. Ha csak üldögélni, akkor azt tesszük. Néha lopva rápillantok, hogy mennyire gondterhelt, próbálkozik-e esetleg valamivel, vagy csak élvezi a látványt, az érzést, a helyet. Ó, engem természetesen vonzott magához a víz, ahogyan mindig is tette. Azonban jelenleg szándékosság is van a helyválasztásban. Sokkal könnyebb úgy gyakorolni, ha nem neki kell a semmiből előidéznie a vizet. Kevésbé fárad ki a képességhasználatban. Márpedig az veszélyes tud lenni ha kimerítjük magunkat.
- Attól függ. Alap esetben valamiféle békét, nyugalmat, vonzást, örömöt az elemed közelében. Ha irányítani is szeretnéd, akkor viszont magára a vízre kellene koncentrálnod. Próbáld érezni, figyeld, ahogy mozog, ahogy reagál bizonyos dolgokra. Ahogy téged vonz a víz, úgy ő is érzékel téged, szívesen működik együtt veled, csak mondhatni kérned kell – megpróbálom szavakba önteni neki mindazt, amit én szoktam érezni. Nem veszem észre, hogy úgy beszélek a folyadékról, mintha személy lenne. Nehéz megmagyarázni igazából a dolgot, idővel rá fog érezni arra a kapocsra, meg fogja találni, hogy neki mi a kiindulópont.
Figyelem, ahogy kedvesen hozzáér a vízhez, és én azonnal meg is érzem a vonzódást, amit ez kivált. Már a Balatonban is éreztem, csak ott nem ennyire erősen. Jelenleg picit olyan, mintha mindketten mágnesek lennénk, és a vízmolekuláknak el kellene dönteniük, hogy kihez akarnak csatlakozni. Kiemelem a lábamat inkább, és törökülésbe rendezem magam. Ne bonyolítsuk a dolgot neki.
- A részed, hozzád tartozik. Döntsd el, hogy mit szeretnél csinálni, és próbáld meg elképzelni, ahogy ez megtörténik. Az sem baj, ha nem sikerül elérned, hogy azt tegye a víz, amit szeretnél. Akkor megpróbálod még egyszer, vagy máshogy. Senki sem tudja azonnal tökéletesen uralni az elemét. Baj pedig nem történhet, itt vagyok, segítek ha szükséges – mondom neki halkan, kedvesen. Nincs mitől tartania. Meséltem már neki, hogy én miket szerencsétlenkedtem össze, amíg sikerült az alap dolgokat elsajátítanom. Támogatni jöttem, nem pedig kinevetni. Amit amúgy sem tennék. Nyugalom, próba szerencse.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Ha valamit nem fogadtam meg, akkor az az volt, hogy ezentúl minden másként lesz. Mert tudom, hogy nem lesz az, hiszen, ha másként volna, akkor most nem itt lennék, hanem otthon, a terhes nejem mellett, és nem mondtam volna azt neki, hogy politikusfeleségként talán jobb lenne, ha több időt töltene Richárd barátnőjével. Nem leszek mintaférj, ahogy minta apa sem, de tudva ezt vállalta az egészet. Tudom, hogy ez nem illendő. Ilyet kijelenteni. De legalább nem ígérek felelőtlenül. Ott akarok lenni, tévedés ne essék, hiszen szeretem őt, az életet, amit megteremtünk magunknak, hogy együtt teremtjük meg, csak előtte haladni akarok annyit, hogy tényleg együtt legyünk, hogy ott tudjak lenni neki, és ehhez az kell, hogy most kétszer olyan gőzerővel csináljam a dolgokat, mint előtte.
Ezért is vagyok hát most itt, mert még el kell küldenem néhány baglyot, és elvinném a jelenleg eladó ingatlanok listáját, hogy elkezdjük megnézni őket, melyik ideális a számunkra. Gyorsan igyekszem dolgozni, azért, hogy még ébren találjam őt, de nem ígértem semmit, tudom, tudom. Borzalmas ez a mondat. Le kell szoknom róla.
- Szkilla?
Szólítom meg finoman a nőt, mert meglep, hogy még itt van, azt hittem, én vagyok az egyetlen mazochista, aki nem tud időben hazamenni. Megállva az ajtóban, az ajtófélfát támasztom, kezeimet zsebre dugva nézem őt, ahogy ott ül és láthatóan nem boldog. Néz valamit, de nem akarok belekontárkodni, nem szokásom vájkálni, de ha elmondaná, szívesen meghallgatom, persze, lehet, hogy nem, és nem akarok bizalmat veszteni, hiszen jó munkaerő, olyan, akire vártunk. Pontosan, szépen és precízen dolgozik, idő előtt teljesít mindent, egy kincs.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

új tanév első hétvégéjén |o

Nem zavar meg a kérdéssel, egyáltalán nem. A kis intés után gyorsan megrázom a fejemet, majd felemelem az ujjamat egy apró bólintás kíséretében, jelezve ezzel, hogy nincs semmi gond, majd mindjárt válaszolok erre. Csak félő, hogy elfelejtem, amit épp elkezdtem, így nem kanyarodok ki a gondolataimból azonnal.
- Eddig nem tettem, de most már igen. Remélem, hogy sokáig tudok majd egy helyen dolgozni, és nem kell majd másik után néznem – bólintok végül amikor eljutok odáig, hogy feleljek.  Egyelőre nem részletezem, hogy miért pont most, és miért fontos az, hogy rendszeres legyen a munkahely. Nem azért, mert nem szeretném megosztani az információt, csupán nem szeretném untatni, vagy letámadni a tanáromat.
- Igen, egészségesebb, de nekem igazából az mindegy. A faluban sok az ember, zajos. A zöldben azért nyugodtabb sokkal, békésebb – osztom meg a véleményemet. Na igen, a koccanásveszély is nagyobb sok ember között, de nem emiatt nem futok ilyen helyeken. Nem szoktam zenét hallgatni közben, így tényleg fontos a csendesebb környezet. Kora reggel, meg késő délután kevesebben szoktak kinn lenni a kedvenc helyeimen. Az összeütközésen felett meg már egész jól napirendre tértem. Főleg a tea megérkezése után. Nem teketóriázok sokat, már iszom is, azonban a figyelmemet nem kerülik el Jang mozdulatai.
- Hűtsek rajta egy kicsit, hogy ne égessen? – kérdezek rá kedvesen, miközben vékony jégréteg lepi be a mézes üvegcsét, példával támasztva alá, hogyan képzelem el azt a tea ihatóvá tételt. Nyilván nem fogok jégkockát rakni a teába, felhígítaná az isteni nedűt.
- Tényleg? – kérdezek vissza kapásból egy kicsit meghökkenve, ahogy választ kapok a kérdésemre. Eléggé olyannak tűnt, mint aki világ életében erre a szerepre készült. Elmosolyodom a kis kiegészítésen, nem is feltételeztem azt, hogy ne szeretné csinálni. Látszik rajta, hogy tetszik neki ez a munka. Legalábbis nagyon úgy érzem, abból, ahogy tanít. Egy kicsit oldalra döntöm a fejemet, mielőtt egy újabbat kérdezek. – Több opció is volt, és végül inkább efelé billent a mérleg nyelve?
Vajon már kezdi sejteni, hogy arra vagyok kíváncsi, hogy mi alapján lehet eldönteni például, hogy merrefelé induljon az ember, ha nincs konkrét elképzelése? Mostanában elkezdett foglalkoztatni ez a dolog. Zavaró, hogy pontosan tudtam, hogy mi felé szeretnék majd tovább tanulni, de már egy ideje úgy érzem, hogy az még sem érdekel úgy igazán. A gond csupán az, hogy fogalmam sincs, hogy mégis mi az, ami érdekel. Tudom, fordulhatnék valamiféle pályaválasztási tanácsadás felé, meg bőven ráérek még ezzel foglalkozni, de egyrészt nem szeretek csak úgy akárkivel beszélgetni ilyenekről, másrészt meg mostanában túl sokat kellett töprengenem a jövőn ahhoz, hogy ne kezdjek el ezzel is foglalkozni.
- A Félszeműben. Vagyis ott fogok, holnap kezdek – felelem egy vállvonás kíséretében, mintha nem izgulnám magam halálra attól, hogy fog telni az első munkanapom. – Felszolgálok majd. Odahaza a szüleim boltjába is kisegítettem, bár ott nem kaját árultunk. Remélem ezzel se lesz gond.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x


Nekem ez a bolt sokkal inkább hobbi, mint munka. Nem az anyagiak miatt csinálom. Nem vagyok rászorulva erre egyáltalán. Egyszerűen szeretem a vagyonom olyasmikbe fektetni, amik nyomot hagynak. Amik érnek valamit. Amik a közt szolgálják. Elvileg jó kereskedő lennék ezen elgondolásommal, hogy mindent a vevőért, azonban nem gondolok magamra kereskedőként. Csak annyira, mint akármi másként, amiket kipróbáltam, amikbe beletanultam a számtalan év alatt. Nem igen érint hát meg, hogy nem csak betért, de vásárolni is szeretne és hogy erről én győztem meg. Ez valahogy így van rendjén. Ahogy az is, ha nem így történik.
Játsszon csak nyugodtan! Kellemes látni, mikor valaki így nyúl egy hangszerhez. Ilyen alázattal. Sokszor egy tökéletes hangsor sem ér túl sokat, ha ez nem társul hozzá. Oldalra biccentem fejem, így hallgatom a bagolykövest, figyelem mozdulatait. Nem feszült, mert jelenlétem a térbe olvad. Csak egy forma vagyok a térben, amin picit fennakad a hang, ám egyebet nem tesz. Fájdalma tapintható, mikor ott kell hagyja a zongorát. Ő nem köszöni meg a lehetőséget, én meg nem tapsolom meg játékát. Nincs szükség egyikre se. Minden magáért beszél.
- A tied lehet - közlöm vele monoton baritonomon, odapillantva az ultramodern pianora. Kijelentésembe nem vegyül feltételekhez kötés, tartozás elkönyvelés, sem bármi, ami arra utalna, hogy cserébe kérnék valamit most vagy majd a jövőben, vagy bármilyen hátsó szándékom volna ezzel. Nyilván, merész húzás ez a részemről. Pontosan tudom, hogy nem hétköznapi, amit művelek. Csakhogy nekem az.
- Elhozom majd a tartozékait is - folytatom a tervezgetést, mintha csak megegyeztünk volna róla, hogy természetesen minden további nélkül átveszi tőlem, ettől a számára vadidegen árnytól ezt a méredrága hangszert.
- De gondolom, itt hagyod még felrúnáztatni - sétálok el mellette, be a pult mögé, hogy megint fellapozzam a vaskos jegyzetünket. Pennát fogok és elkezdem körmölni a Yamaha adatait Ilosvai úréknak, meg a kedves vevő igényeit. Közben azért számítok rá, hogy a lányka feleszmél és nem fogja érteni, hogy most akkor tényleg neki akarom adni csak úgy, vagy mi van, meg talán azzal jön majd, hogy ezt nem fogadhatja el. Készen állok ennek a meccsnek a megvívására. Nem először csinálom. Ám addig is békésen jegyzetelek, arcomba lógó hajjal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Pont azért, ha ilyesmi történne... - tárom szét a karjaim, hogy DUH, nő, nem vagyok teljesen egyértelmű? Mintha a falnak beszélnék, komolyan! Hihetetlen ez a nő. Egyszer jövök el vele ide a halál faszára, hogy megnézzünk valamit, amit szeretne, aztán hazamenne egy fél nap után. Ezért utaztunk ennyit? Na, nem. - Ez olyan tervként hangzik. Benne vagyok.
Még biccentek is, hogy felőlem rendben van a dolog, a telefonom elővéve el is kezdek böngészni valami passzent last minute szállás után. Ilyenkor éri meg a legjobban, ha az ember nem egy megszállottan tervezgető pszichopata.
- Oh fúj, nem, engem ez nem érdekel, kérlek hallgass el - grimaszolok, még az orrom ráncolva meg is rázom a fejem, a tenyerem a szájára simul, nekem ne számoljon be Westwoodék szexuális életéről, mert kurva nehezen viselem el a gondolatot is. Aztán persze elengedem, nem akarom én bántani, de nem akarom tudni, hogy Dustin milyen fura szarságokat él meg. EZ már tényleg nem az én dolgom.
- Most próbálod ezt eltenni okosba, hogy később felhasználd ellenem? Ahhoz korábban kell felkelned, cicám - nevetem el magam, még dobva egyet a vállammal a táskán, mert nem igazán az én méretem, nem is azon a helyen pihen, ahol különösebben kényelmes lenne, igazából eléggé fel is basz azzal a lendülettel. EZÉRT nem cipelem senki táskáját.
- Pedig van - nyomatékosítom a mondanivalóm, mielőtt még tovább haladnánk a dolgon, nem most fogjuk megvitatni azt, hogy ki és mennyire tud főzni, meg milyen körülmények között. Nem ma van a napja.
- Remélem, hogy van karszalag, nagyon trék azok a rendezvények, ahol nem adnak - nézek rá sokatmondóan, mert tréé helyre nem megyünk, azt hiszem, ez afféle presztízs kérdés. - Már van.  
Fel is mutatom a telefonomat elégedett fejjel, megmozgatva kicsit jobbra-balra, hogy fel is hívjam rá a figyelmet, mielőtt még azt hiszi, csak mosolygok bele ilyen szépen a nagyvilágba. Ugyan már.
- Felőlem akár ABC-ben is haladhatunk, csak ne nekem kelljen nyomon követni a listán, hogy merre megyünk, franc se igazodik ki ezen - sétálok tovább az utcán, majd a vállamon lifegő táskára nézek. - Beengedik az oltári batyud is, ugye? Nem lépted túl a méretkorlátot?
Csak mert a biztiboyok nem tűnnek túl édespofának, egy néni még rázza is feléjük az öklét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

éjjeli őrjárat

Egy újabb nyugodt kis éjszakai bóklászás a kastélyban. Máskor annyira szoktam neki örülni, de most már alig várom, hogy eljussak végre az ágyamig. Hiába, nem sikerült még kipihennem azt az ominózus egész éjjel ébrenfekvést, amiben a minap részem volt. És még emellé bejött ugye a munka is, szóval már nagyon várom a hétvégét, amikor végre kipih…ó nem, dolgozom. Hát, pech. Akkor majd valamikor kipihenem magam. A lényeg, hogy most nagyon szeretnék már végezni mára az őrjárattal.
Lassan, csoszogó léptekkel haladok előre a kastélyban a rám bízott útvonalon, néha felkuncogok magamon. Már tényleg annyira a józan eszem határán vagyok, hogy simán képes vagyok röhögni azon, hogy úgy festek, mint egy zombi. Egy elmeháborodott zombi. Uniformisban, ami körülbelül úgy fest rajtam, mintha csak hirtelen magamra dobtam volna, nem foglalkozva a nyakkendővel, vagy hasonlókkal. És ez bizony így is van. Azon se lennék meglepve, ha a lábamon papucs lenne. Lehet, hogy az is van. Istenem, de fáradt vagyok.
Legalább eddig nem találkoztam senkivel se, még a többi prefivel sem. Tiszta szerencse, nekik is, meg nekem is. Nem hiszem, hogy képes lennék normális társalgásra jelenleg. De, már csak egy helyre kell benéznem: a konyhába. Belököm a vállammal az ajtót és bekukkantok, készen arra, hogy forduljak is vissza. Ám szokatlanul nagy odabenn a sürgölődés. Nem szokott ilyenkor ez lenni már, általában csak csendesen befejezik a másnapi dolgok előkészítését a manók és nyugovóra térnek. Nem pedig főznek. Mert most bizony főznek. Felsóhajtva lépek hát beljebb, mire páran felnéznek és ellépnek az asztaltól, így észreveszem, hogy mi is, vagyis ki is ennek nagy sürgés-forgás oka.
- Szia Annie! – köszönök rá a lányra mialatt az asztalhoz sétálok és nekitámaszkodom. Felismerem, persze hogy, sokszor szoktam látni, egymásra is köszönünk és megy mindenki tovább a maga dolgára. A gyomra felől érkező hangok alapján ez nem egy kis laza éjszakai nassolás. – Te aztán jó éhes lehetsz!
Fejemmel a sok finom falat felé biccentek, majd pár pillanatnyi töprengés után leülök vele szemben. Az addig rendben van, hogy kihágáson kaptam és nyilván meg kell büntetnem. De azért szívtelen nem vagyok, nem fogom elrángatni a kaja elől. A hozzám odasiető manóra pillantva csak megrázom a fejemet, ne is kérdezze, hogy kérek-e valamit. Párnát, takarót. Csupán ezeket, de azzal nem tudnak szolgálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Nem mondom, hogy kilőlek majd - vonom meg vállaimat kicsit, mielőtt folytatnám. - De mindenképpen ott leszek - mintha csak a következő randit beszéltük volna meg, biccentek kissé előre fejemet, mert végre a nevetésem is lecsillapodott talán. A srác társasága nem feltétlen felemelő - khm -, de majdnem van annyira jó, mint Payne-é. Nem kérdez rá dolgokra, csak meghallgatja, konstatálja, hogy rendben, és továbblép. Nincsenek felesleges kérdések, amik felidegesítenek, sőt, kérdések nincsenek, csak amit az alapvető kíváncsiság megenged, és ezért, bár nyilvánvalóan nem fogom kimondani az előttem ülőnek, de rettenetesen hálás vagyok. Mintha világi spanok lennénk beszélgetünk csak minden szarságról, ami őt érte, ami engem, és együtt szidjuk a világot, mert úgy érezzük minden ellenünk van. Ez egy gyönyörű barátság kezdete is lehetne, ha nem takarodnék el hamarosan Walesbe. Pillantásom Beliánra emelem.
- Belőlem mindig az beszél - nevetek fel halkan. Már csak azért is, mert a legilimencia eléggé megkönnyíti a dolgomat. A pizza tiszta, és nem mernék megszívatni a srácot, és nem azért, mert éppen bimbóba hajlik a barátságunk - pf -, hanem, mert tudják; a tulaj a legjobb barátom. Ha megszívatják, repülnek a helyről, mert én kérem ezt Arie-tól, és tudom, hogy kérdés nélkül teljesítené is a kérést. Elmondanám neki, bólintana, bebasznánk, másnap nincs munkahelyük a srácoknak, Belián meg boldogan éldegélhet a vérfarkas kórral, ameddig csak szeretne.
- Nagyon helyes. Ennél többet úgysem tehetsz - vonom meg vállaimat kissé. Tekintetemmel követem végig az elporladt cigaretta útját, majd pillantásom vissza esik a srácra. Borzalmasan zavarja az, ami, és meg is értem. Nem lehet könnyű ennyi idősen belecsöppenni ebbe a világba, amikor eddig semmit nem tudtál róla, most meg a kellős közepén vagy egy nem éppen szép kórral, amiről eddig csak mesekönyvekben olvastál. Mondjuk ki; szar. De azzal, hogy hisztizik és durcás gyerekként viselkedik, még nem lesz könnyebb, nem lesz nem megtörtént, és nem lesz kevésbé szar. Ilyen ez az élet nevű baromság. Üljünk bele, na!
- El - bólintok egy aprót. - Fogják, és amiért eddig küzdöttem, hogy teljesen irányítani tudjam elaltatják, mint amikor először kiderült, hogy elemi mágus vagyok, és majdnem megöltem a szüleimet - csak pár másodpercre hunyom le a szemeimet, mert ismét a nyolc éves énem vagyok, aki körül a lángok martaléka lesz minden. - Van ilyen - hirtelen pattannak ki szemeim, mert egyszerűen nem akarom újra látni. Elég majdnem minden éjszaka, mert igen; azóta is kísért. Amikor Payne, majd Lorin bejött az életembe, elmúltak, de egy ideje ugyanúgy visszajár az álom, mint egy rég nem látott vendég, kopogás nélkül rúgja be az ajtót. Nem kellemes.
- A tiedet nem hiszem, de kordában tudod tartani - mosolyodom el haloványan, olyan; minden rendben lesz - gondolom - mosollyal a srác felé. - Nem tudok sokat a vérfarkas kórról, dude, ezért kaptalak el - nyújtom ki lábaimat az asztal alatt. Érzem és sajnos hallom is, ahogy a porcok térdeimben helyükre kattannak, ahogy az inak húzódnak.
- Ne is maradj, kurva unalmas, én is eltakarodok Walesbe - a gondolatra rögtön boldogabb leszek, mosolyom is kiszélesedik. - Bár én visszajövök - nem mondom, hogy azonnal, de azért lelankad a jókedvem. Mennyire eltudja már cseszni ez az ember kedvét. Sokkal egyszerűbb lenne mindenkinek, ha ott maradnék, valami mégsem engedi, hogy egyáltalán a gondolat megszülessen a fejemben rendesen. Mintha egy hullám folyamatosan elmosná, pedig még csak nemrég ért partot. Szívás.
- Igen, mint az Avataros mese - nevetek fel őszintén. Végül is igaza van, innen is meg lehet közelíteni a dolgot, és nem is olyan rosszul. Jaj, baszki, mennyire igaza van. Lehetnék én a kopasz kis srác nyíllal a fejemen, csak ugye két bökkenő van; nem vagyok kopasz, és nyilak sincsenek rám tetoválva. Pedig nem lett volna rossz.
- Elment az étvágyam - mély levegőt veszek, amit hosszan engedek ki, végül cigarettámat zsebre téve pillantok Balázsra. Másik zsebembe nyúlva szedem ki az összeget, amit az asztalra csapok. Féloldalas mosollyal fordítom fejemet az ablak felé. - Ha visszajöttem Walesből megkereslek, mert az biztos, hogy nem úszod meg ennyivel - hirtelen távozás? Lehet, de ha megismer, hozzá fog szokni úgyis ahhoz, hogy sajnos ilyen ez. Nincsenek megbeszélt időpontok, mert felesleges, legalábbis velem ilyeneket megbeszélni biztos az.
- Szevasz - csúsztatom zsebeimbe kezeimet, majd fejem felett a felhővel hagyom el az éttermet. Kilépve a helységből a felhő rögtön eloszlik, a füst pedig, akár télen a kéményekből, az ég felé száll, pont olyan sűrűen is. Gyönyörű látványt nyújt, én meg nem komótos léptekkel indulok el a Payne-lak felé. Szundikára vágyom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

LAU
kora délután a tavon | x



Részemről ellakmározgatok még egy ideig. Mondjuk elég komótosan csinálom, úgyhogy nem termelek be rémesen sokat. Tetszik, hogy megindulunk picit. Meg úgy egyáltalán, minden tetszik. Állandó, néha maszatos mosolyom ezt remekül mutatja.
- Ó - ér váratlanul a nem akármilyen fejlemény barátnőm biológiai anyukájáról. Viszont rajta úgy látom, nem spilázza fel túlzottan ez. Csak tájékoztat engem. - Én is - értek tehát csak szolidan egyet a kiváncsisággal, elgondolkozva rágódva az utolsó falatok egyikén. Nem igazán tudom eldönteni, Lau tényleg nem izgul a dolog miatt, vagy csak magának se vallja be, hogy teszi. Teljesen rendben van az is, ha nem igazán foglalkoztatja ez. Csak nem akarom magára hagyni az idegességével, ha mégis.
- Menjünk arrafelé - mutatok pár másik, benyúló fa irányába, miközben megtörölgetem a számat és iszom kicsit zárásul. Kellemesen elteltem. Vigyorgok kicsit azon, hogy ezek után a levelek után nem kéne vetődni. Hát jó.
- Köszönöm, nagyon finom volt minden - mosolygok a lányra, miközben haladunk arra, amerre szerettem volna. Beszélgetünk még közben tovább arról, hol fognak találkozni a hölggyel, meg visszakanyarodunk kissé a munkahelyéhez is. Mármint nem berontunk a csónakkal oda, hanem arról eszmecserélünk. Meg megnyugtatom afelől, hogy már tök elmúlt minden sérülésem, mintha nem is lettek volna.
- Ringatózhatunk kicsit? - kérdezem, mert akármilyen békés ilyen simán siklani, hiányzik az ingás élménye. Meg ahhoz főleg kell, amit hirtelen ötlettől vezérelve tenni készülök. Cinkosan elmosolyodom, majd megtámaszkodom a mögöttem lévő, a csónak hátában lévő ülésen, fenekem hátrébb csúsztatom, és ajkaimat összeszorítón koncentrálva elkezdek besüppedni a két hely közti részbe. Leülök így az aljára, miközben lábam marad a padon átvetve, fejemet pedig a másik deszka támasztja. Igen. Tökéletes. Oké, fejnél kemény picit, de ez most nem számít. Jóleső sóhajjal veszem fel végső helyzetem, pislogva a fölöttem úszó felhőkre, az őszi fák susogó lombjára, és élvezem, ahogy ringat a víz.
- Jössz? - paskolgatom meg a helyet magam mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Bár sokáig húzza annak a kurva csikknek az elpakolását, mégsem vagyok türelmetlen. Most kivételesen nem, mert megéri várni, amíg ez a beszélgetés kibontakozik, és olyan irányba fog folyni amerre talán megéri menni. Mert ugye, ha ki akarsz jutni; kövesd a folyóvíz irányát és előbb vagy utóbb egy városban fogsz kikötni. Én is valami ilyesmiben reménykedem az elkövetkezendő pár percben, esetleg órában. Talán oda lyukadunk ki, hogy mennyire gyűlöl azért, mert Révay megcsókolt, én meg nem mondtam nemet, talán még hálás is - ahahahaha - nekem ezért. Hát ugye, ki tudja ezeket?
Nevetése furcsán cseng, de én még csak el sem mosolyodom. Ő sem azért nevet, mert jaj, de humoromnál vagyok ma, egyszerűen udvarias? Próbálkozik, hogy ne verje be a képem? Bármelyik lehet, de nevet, én meg mosolytalan és meglepően komoly arcomat biccentem hátra, hogy a napszemüveg mögül bámuljam az eget, mert olyan rettenetesen izgalmas a felhőtlen kékség, hogy menten behugyozok.
- Ja, sejtem - biccentek egy aprót, mire megint röhögni kezd. És még hogy nekem van rengeteg stikkem. Szerintem ez most hibbant meg mellettem, és ha valóban így van, kérdés nélkül fogom meg a cuccaimat és ülök arrébb egy másik padra, aztán megvárom majd pár méterről, hogy mi fog történni. De nem hibbant meg. És én még mindig itt ülök. Mellette. - Nos, attól elvonatkoztatva, hogy a photoshoppolt képeid mit sem segítenek rajtad, meg kell mondjam, Révay nagyon jól csókol - hunyom le szemeimet pár másodperc erejéig, mintha csak visszajátszanám az akkor megtörténteket, pedig be kell valljam, egyáltalán nem hagyott bennem mély nyomot az a csók. Azt sem tudom mikor és hol volt, de ezek szerint tényleg megtörtént, mert Vajda forr a saját levében rendesen, én meg ezt túlságosan élvezem ahhoz, hogy ne adjam alá a lovat. Aj, miért ma kell elmennem? Napokig tudnám ezt csinálni, baszki!
- Kiszeded az orrszőrömet? - kissé megmozgatom orrcimpáimat, amikor alulról hajol hozzám közelebb, majd egy teljes arcos vigyorral biccentem előre fejemet, hogy jobban láthassam azt a tekintetet, ami vérben forog, amiben a féltékenység összes fajtája fellelhető, a birtoklási vágy minden nemében meg van benne. Ismerős tekintet...
- Na, de király! - csapok térdemre vidáman, vigyorom, ha még lehetséges egyáltalán, még szélesebb lesz. - Jól éreztétek magatokat? Remélem sokat ettetek, Payne papa igazán kitett magáért - forgatom meg szemeimet látványosan, majd amikor folytatja kitör belőlem a röhögés. Az olyan mértékű röhögés, amit az ember nem tud koordinálni, mert olyan mélyről, olyan gyomorból jövős, hogy nincs esélye.
- Te merre másztál Payne-el? Vagy ben - törlöm meg szemeimet még mindig vigyorogva, de már csak meg-meg rázkódó vállakkal. - Plusz együtt sem voltatok akkor Révay-jal, te meg egy másik csajt dugogattál. Érzed a szintet? - dobom bal térdemre jobb lábamat, majd mélyet szívok cigarettámból. A füst az ég felé száll, én meg mindeközben elfordulok Vajdától, mintha mi sem történt volna. Érdekesen van összerakva, meg kell hagyni. Egy csók miatt a plafonon van, miközben ő meg valami tököm tudja kit baszogatott - szójáték, haha, de itt most a szexuális utalás kell - északon. Önzőség elvárni... hm. Rendben, én kussolok, ennyire képmutatónak még nekem sem kellene lennem, tényleg befogom. Vége van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor