Minden tökéletes. Nem érdekel, hogy nem ágyban, párnák között vagyunk, hogy nem volt előtte romantikus séta, sem randi, hogy még a mekibe se vitt el, a lényeg, hogy most ő van itt velem, hogy megbízom benne, hogy tudom, vele lehetek őszinte. Voltak pillanataink, odalent a konyhában, szerettem azokat a pillanatokat, szerettem, hogy a szobatársa nem nézett ránk furcsán. Illenénk egymáshoz. Tudom, hogy nem ismerem még teljesen, hogy nagyon sok mindent nem tudok róla, és csak tippelem, hogy az anyukája volt az a csinos hölgy a színházban. Szeretném megismerni, szeretnék mindent megtudni róla, szeretnék órákon át a fűben fekve beszélgetni. Szeretném megmutatni neki, hogy értékes ember vagyok, és szeretném, megmutatni neki, hogy mennyire szeretem. A sok rossz és fájdalmas pillanat ellenére szeretném, ha lenne esélyünk. Tudom, hogy ehhez nem kell szexelnünk, de...
- ... akarom.
Biztosan akarom, vele akarok lenni, és tudom, ha béna is leszek az elején, nem fog kinevetni, elítélni miatta, mert tudja, hogy én ilyet még nem csináltam, hogy most kezdem el életem ezen szakaszát, vele. Boldoggá tesz a tény, hogy vele történik meg, és biztosan érzem, hogy ez áttörés lesz a kapcsolatunkban. Megnyugtat, hogy egy emberrel volt csak előttem, mert azért sok mindent hallani manapság arról, hogy az emberek többször váltanak partnert, mint fehérneműt, és ez riasztó számomra. Én nem tudom elképzelni, hogy minden nap mással legyek, sőt, jelen pillanatban csak Lucas-szal tudom elképzelni, hogy együtt legyünk.
- Csak kérlek, ne hagyj el.
Azért félek. Nyilván, az ember ilyenkor fél. Nem akarok az a lány lenni, akit megkap, és már nem is érdekes, és bár nem hiszem, hogy ilyet tenne, mégis van bennem egy kis természetes félsz. Sokáig szeretnék vele lenni. Szeretném, ha együtt lennénk, szellemileg, lelkileg, fizikailag. Ha szeretné, akkor az első eset után többször is, olyan sokszor, amennyiszer csak szeretné. Én is szeretném. A rejtett maximalizmusom kezdi agyam egy hátsó szegletét kapargatni, de ahogy együtt mozdított, ahogy éreztem, hogy még mindig kíván, ahogy finoman fölém került, ahogy lassan haladt, annak érdekében, hogy megismerhessem ezt a világot, minden kétségem elszállt. Jó emberbe szerettem bele, olyanba, aki törődik velem, akinek számítok, és aki egy nap talán ugyanúgy fog gondolni rám, ahogy én rá.
Bízom benne, elengedem magam, és ahogy érzem az anyag mozdulását a testemen, úgy emelem meg kissé a csípőm, hogy könnyűszerrel le tudja húzni rólam. Már csak a hozzá illő zöld csipketanga fed, vagy inkább nem fed, de ez most részletkérdés. Szeretem a finom csipkét, ha valamire sok pénzt költök, azok a fehérneműim. Csókjai alatt bizsereg a bőröm, érzem, hogy a forróság teljesen elönt, hogy a testem tudja, hogy mi fog történni, mert szinte ég, pulzál. Csókjai nyomán aprót sóhajtok, és mikor ajkai ajkaimhoz érnek, lehunyt szemmel fogadom a csókját.
Szeretnék bocsánatot kérni a megannyi rosszért, amit mondtam, neki, a viselkedésemért, a féltékenységért. Már tudom, hogy ostoba voltam, ahogy a szemébe nézek, látom, hogy ő őszinte, hogy végig az volt. Tudom, hogy túl érzékeny voltam, hogy rosszul indítottam, de tudom azt is, hogy ha eléállok, akkor sem hisz nekem. Hogy kellett a rossz ahhoz, hogy most itt legyünk, hogy kellett az, hogy most egymáséi legyünk. Kissé megemelkedek, alkarjaimon támaszkodom meg, mert érdekel, hogy mi fog történni a lábaim között, hogy miért van ott a tenyere, ám, ahogy megértem, úgy hanyatlok vissza, és most már izgalom is társul a korábbi érzésekhez. Alig várom, hogy megtapasztaljam, hogy együtt megtapasztaljuk a gyönyört. Nem nagy kívánság, nem? De. A szemeim kipattannak a hangra, arra, ahogy a húgom a világ legtökéletesebb eseményébe rondít bele, és én összepréselt ajkakkal könyökölök fel ismét. A legtökéletesebb pillanatom helyett egy feszült, robbanásra kész pillanatba csöppentem.
- Tizenkét éves vagy és egy babával alszol.
Szólalok meg végül bosszúsan, ahogy már felülök, és kérdés vagy engedély nélkül fogom a telefont, kinyomom és csalódottságomat nem is leplezve sóhajtok egyet, miközben lehorgasztott fejjel nyúlok a ruhám után.
- Ehhez nem volt jogom, azzal találkozol, akivel szeretnél, tévedtem.
Mert azt hittem, hogy ennek vége, azt hittem, hogy nem volt igaz, de újra és újra megtörténik. A húgom képben van, még mindig, és én megint szörnyen ostobának érzem magam, ahogy hirtelen szörnyen szégyenlem, hogy meztelenül ülök itt. A testem egy része a vágytól, a másik fele a csalódottságtól tüzel, én pedig nem tudom, hogy mit csináljak. Mit kell ilyenkor tenni? Zavartan ülök a földön a zöld anyagot gyűrögetve.