36. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
offline
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 29. 19:03 | Link

Lucas
Olívia


Vacsoraidő van, és talán ennem is kellene, de egyáltalán nem vagyok éhes, napok óta egy falat se megy le a torkomon. Részben azért, mert átverve érzem magam Hanna és Lucas által, részben meg azért, mert közeledik az első meccs, és a csapatfelálláson, taktikán gondolkozom állandóan. Hogyan kellene ezt úgy csinálni, hogy jó legyen.
Céltalan bolyongva a folyosón bukkanok rá a társalgóra, ami most üres és meglepetősen rendetlen. Az ajtó is akad, mintha egy minitroll rárúgta volna az ajtót a bent tartózkodókra, így most ahelyett, hogy becsuknám magam mögött, csak behajtom. Nincs nálam pálca, így ha becsapódna, akkor valószínűleg bent ragadnék, és az nem lenne vicces egy cseppet sem, mert fogalmam sincs, hogy vacsora után még hány ember jön ide, lehet, hogy senki, és akkor egész éjszakára, vagy amíg egy prefektus vagy tanár rám nem talál, itt ragadok.
Viszont a túl sok gondolatom miatt valahogy le kell foglalnom magam, így nekiállok kitakarítani a helyiséget. Visszapakolom a párnákat, visszaforgatom az asztalt, elpakolom a szétszórva hagyott magazinokat, egy pár cikk eléggé szimpatikus is, szóval lehet, hogy kikapcsolódásként bele is olvasok. Egy zacskó cukorka az eldőlt kék párna alatt, egy másiknál sós ropi. Ezeket az asztalra dobom, és már majdnem elégedett vagyok magammal, amikor a szemem sarkából látom, hogy néhány ropi begurul a két párna közé. Mondanám, hogy majd a manók megcsinálják, de valljuk be, engem ez a tény mindennél is jobban bosszant, így mi sem természetes, mint, hogy feltérdelek a kanapéra, a sarkaimat megtámasztom az asztallapon, és mint a kígyó vagy a macska, úgy siklok be a párnák közé, hogy kiszedjem az eltévelyedő darabokat.
Ez persze azt eredményezi, hogy amíg a felsőtestem finoman az ülőrészhez simul, miközben én bal alkaromon támaszkodom, jobbommal elsüllyedve az anyagok között, kitapogatva a ropikat, addig a fenekem gyakorlatilag az égnek mered. Azt hiszem, a most belépő személy igencsak érdekes látványt fog tapasztalni, de remélem, hogy nem csapja be az ajtót, míg én egyre kócosabban merülök el a takarításban.
Hozzászólásai ebben a témában

Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 29. 20:46 | Link

Olívia


Elég vacak hetem volt, a kedvem is valahol a béka segge alatt lehetett, amihez egész biztos, hogy köze volt annak a Vajda lánynak. Utáltam másokkal rosszban lenni, amúgy sem volt túl sok ismerősöm, de jó lett volna valakivel dumálni az érzéseimről, vagy szimplán csak bármilyen ökörségről. Még sem volt senki, akivel megoszthattam volna a gondolataimat, s még Olíviával is volt az a baromság, pedig szinte már kezdett rendeződni a viszonyunk. Valószínűleg csak manipulált, igen lehet, hogy az volt a cél, s talán azok a könnyek is csak műkönnyek voltak, mert ilyesmi is létezett ám. Egyszer egy magazinban olvastam arról, hogy a színésznők képesek csak úgy sírni, ha kedvük szottyan, szóval ezt akár még Olívia is megtehette. Csak tudnám, hogy miért engem pécéztek ki erre a húgával.
Ahogy a vacsoraasztalnál körbenéztem, valahogy mindenki jókedvűnek tűnt, mindenki mellett ült valaki, akivel válthatott pár szót, s valahogy olyan elégedett feje volt legtöbbjüknek. Talán a lány nem mert volna újat húzni olyan diákkal, aki már régóta jár ide, s az is lehet, hogy kimondottan egy sárvérűvel akartak szórakozni. Jó lett volna, ha itt van valahol Margaréta, mert akkor legalább kikérhettem volna a véleményét az Olíviás sztoriról. Ám nem volt sehol, s arra eszméltem, hogy már megint a rellonos lányon jár az eszem, ahelyett, hogy mondjuk másokkal foglalkoznék. Ott volt például az a Dana nevű csaj, akit még az évnyitón ismertem meg. Vele egész biztos, hogy jól telt volna a napom, egész barátságosnak tűnt, meg jól is nézett ki. Vagy ott volt az a fura sárkányos lány, aki sellőnek nézett. Még ő is barátságosabb volt, mint ez a rellonos lány.
Gondolkodás közben pillantásom akaratlanul is a zöldek asztalát fürkészte, keresve Vajdát. Őt azonban nem láttam, csak más, számomra még ismeretlen rellonos lányokat és srácokat. A lányok közt akadt egy-két csinos forma, néhány másodpercig megakadt rajtuk a tekintetem, de aztán egyből arra gondoltam, hogy talán közülük valaki még benne lehet ebben a szívassuk meg jól Lucast című programban. Ennek gondolatára már a kaja sem esett jól, így a felénél befejeztem, ittam még egy nagy pohár vizet, majd felállva megindultam a szobám felé, de eszembe jutott, hogy a gitáromat a lélek szobájában felejtettem. Emiatt sietve fordultam, s tempósan haladtam a terem felé, majd belépve a nyitott ajtón, legnagyobb meglepetésemre egy formás hátsóval találtam szemben magam. Efféle látványra mondjuk nem voltam felkészülve, néhány másodperc erejéig még a mosoly is kiült az arcomra, s elfeledtette velem a negatív gondolatokat.
- Ugye nem zavartalak meg semmiben, amihez ilyen pozícióban dekkolsz a kanapén? - fogalmam sem volt, hogy kinek címzem a szavaimat, közben becsuktam magam mögött az ajtót, számomra fel sem tűnt az, hogy valami gond lenne vele.
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
offline
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 29. 21:32 | Link

Lucas


Ha jól láttam, összesen öt szál esett le, amiből kettő simán megvan, egy félbetört, ahogy rátenyereltem, de mind a két felét ki tudom szedni, szóval maradt kettő. Egy kicsit bosszant, de tudom, hogy ha ott hagyom, akkor meg azért fog bosszantani. Szóval egy kicsit mélyebbre nyúlok, vagyis a fenekem megemelkedni, éééés sikeeeer! Megtalálom a másik kettőt, egybe ki is jönnek, és ahogy szusszanok egyet a nagy műveletben, úgy hallom meg a hangot. A hangját. Mondanám, hogy nem ismerem fel, de ellentétben azzal, hogy ő mennyit tapasztalt a fenekemből, elég sokat hallottam a hangjából, így én erről be tudom azonosítani. Sóhajtva nyomom a homlokom a hátrészhez, miközben a magasba emelem a ropikat.
- Beleestek.
Nem tudom, hogy ő felismeri-e a hangom, és talán elmenekül, mire felállok, és bár titkon remélem, hogy igen, a másik felemben meg az van, hogy látni szeretném őt. Nem tudom, hogy ő látni szeretne-e engem, mostanra már biztos jól kibeszélték a húgommal, hogy mennyire szerencsétlen vagyok, és hogy Lucas mennyire sajnálatra méltó. Nos, a helyzet az, hogy én megpróbáltam nem szeretni őt, még a könyvtárba is elmentem, hátha lesz valami válasz arra, hogyan szeressünk ki egy fiúból, de a helyzet az, hogy semmit sem találtam, ami akár csak hajazott volna rá, az ilyen tini gondok könyvek borítói meg ordítanak arról, hogy miről is szólnak, szóval olyat csak egy eldugott sarokban olvastam, amíg nem jött egy párocska, hogy ott enyelegjen.
Na de szóval, jóóó lassan kelek fel, megadom neki a lehetőséget, hogy a nyitott ajtón át távozzon, ám ahogy megfordulva hátradobom összekócolódott hajam, úgy nyílik tágja a szemem. Ránézek az ajtóra, majd Lucasra, aki nagyon jól néz ki, a fene egye meg, majd vissza az ajtóra, és érzem, ahogy zsibbadni kezd az agyam. Nem hiszem el, hogy az univerzum szerint ez vicces.
- Becsuktad az ajtót!
Nem, nem hiszem, hogy szexuális utalása lenne annak, ha ezt az ajtót becsukják, de ha csak nincs nála pálca vagy nem profi zárfeltörő, akkor bizony beragadtunk. Istenem, legalább a pálcája legyen nála! Mi a fenét fogunk mi kezdeni egymással, ha itt kell töltenünk együtt az éjszakát? Nem hiszem, hogy bármelyikünknek is kedve lenne ahhoz a papás-mamáshoz, ráadásul a tojás sincs nála. Közelebb lépve azért meghúzom az ajtót, de csak fújtatni tudok, csípőre csapott kezekkel.
- Bezáródtunk, Deighton. Kellene a pálcád.
Hozzászólásai ebben a témában

Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 29. 22:28 | Link

Olívia


Már nem is mertem remélni azt, hogy ebben a pocsék napban lesz egyetlen perc, mely mosolyt csalhat az arcomra, de kinek ne tetszett volna, ha ilyen fogadtatás várja? Még a gitáromról is megfeledkeztem, míg pillantásom megakadt a hátsón, ajkaimra mosoly szökött, s nagyon is kíváncsi lettem, hogy kihez párosulhat ez a tompor. Aztán amint meghallottam a lány hangját, abban a pillanatban lefagyott a képemről a mosoly, mert azonnal felismertem, hogy ez bizony nem más lesz, mint Olívia, aki épp ropi után kutakodik. Legalábbis azt hiszem, hogy ropit lóbált fel a magasba nekem. Ennyit a jókedvről, s arról, hogy talán megismertem volna egy új lányt, akivel még cseveghettem volna egy kicsit lefekvés előtt.
Máris megbántam azt, hogy beugrottam a gitáromért, mert ha tudom, hogy Olívia itt dekkol, akarom mondani négykézláb kutat a kanapé mélyén, akkor valószínűleg még a folyosóra sem tettem volna be a lábamat. Pedig jó lett volna beszélgetni, úgy mint ott a konyhában, még mielőtt elszaladt volna. Eszembe jutott az a csók is, azt sem sikerült kivernem a fejemből, s erre tessék, most éppen belé kellett botlanom.
- És így várod a haverjaidat ilyen lenge cuccban? - akarom mondani pózban, mert hát tényleg bárki láthatta volna a hátsó fertáját, s most hogy tudom, ő az, azért volt bennem némi bosszúság. Egyáltalán kinek öltözött ki már megint ennyire? Biztos lehetett valaki, s talán csak hozzám nem jutottak még el az infók.
- Mindegy, kutakodj tovább, nem akartam zavarni - menni akartam, minél előbb lelépni, s nem őt nézni, így már fordultam is az ajtó felé, addigra viszont már Olívia is odaért, s nagyon úgy tűnt, hogy hiába próbálja kinyitni, az meg sem mozdul. Erre össze is ráncoltam a homlokom, főleg amiatt, amiért úgy rám rivallt, s magam is közelebb léptem a kilincshez.
- Persze, hogy becsukom, nem vagyok tirpák, hogy nyitva hagyjam, miért kellett volna nyitva hagyni? Hogy aki a folyosón elhalad, láthassa a hátsódat? - kérdeztem mogorván, majd én is a kilincs után nyúltam, s miután ő sikertelenül próbálkozott, ki akartam nyitni az ajtót. A zár viszont tényleg beragadt, mert hiába mozgattam a kilincset, s hiába rángattam az ajtót, az meg sem mozdult.
- Én is látom, hogy bezáródtunk. Nincs nálam a pálcám - haragos pillantással fúrtam tekintetem a kékjeibe, mert egyáltalán nem tetszett a hangnem, amit velem szemben megütött. S amúgy is, mióta szólított a vezetéknevemen? Még ilyet! Dühös lettem, így visszalépve az ajtóhoz, újra próbálkoztam, s immár két kézzel feszültem neki, hogy talán mégis csak sikerül kinyitnom. Azonban hiába volt az erőlködés, az ajtó még csak meg sem nyikkant.
- A rohadt életbe, ez egy mágikus kastély, miért ilyen szarok a zárak? Magától meg kéne javulnia, ennél még egy mugli ajtó is jobb - dünnyögtem, bár a haragom nem az ajtónak szólt, sokkal inkább a helyzetnek, ami feszélyezett, hisz így most kénytelen voltam egy zárt térben egy levegőt szívni valakivel, aki talán egész végig csak szívatott.
- Oké Vajda, kimész az ablakon, vagy kimész az ablakon? - kérdeztem, miközben ellépdelve mellőle próbáltam minél távolabb kerülni tőle, s az ablakhoz sétálva azt méricskéltem, hogy milyen magason lehetünk.
- Amilyen nagy boszorka vagy, szerintem seprű nélkül is le tudsz szállni - szóltam be neki, s egyértelműen sérteni próbáltam őt a megjegyzésemmel.
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
offline
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 30. 19:59 | Link

Lucas


- Lenge?
Lepillantok magamra zavartan, mert remélem, hogy semmim sincs kint, nem lenne kellemes, hogy akkor, amikor melltartót se húzok, akkor csúsznak úgy félre a dolgok, hogy mondjuk tényleg mindenem kint van. De nem, minden pontosan olyan tökéletesen áll, mint annak a rendje, szóval csak összevont szemöldökkel nézek vissza rá.
- Ez egy romper, egy nyári viselet. Könnyű lenge, nem nagyon kell alávenni semmit. Egy csomó ilyenem van, mert szeretem őket.
Biztos az érdekli, hogy mennyi ruhám van, meg, hogy éppenséggel nincs rajtam melltartó, nyilván. Ezek nem olyan információk, amikről elcsacsoghat a húgommal, bár tudod mit Lucas, de, menj csak nyugodtan és röhögjetek azon, hogy láttad a fenekem, mert éppen lehajoltam. Hirtelen fog el a düh, mert csalódott vagyok, és mert a konyhában, abban a pillanatban, életem legboldogabb pillanatában nagyon reméltem, hogy végre én is lehetek normális lány. Olyan, aki tetszik valakinek, akivel jó csókolózni, akibe egy nap beleszeret a másik. Aztán látva a húgom üzeneteit, sokkal magányosabb lettem, mint bármikor, holott nekem sosem ment a barátkozás, sosem voltam része semmilyen társaságnak. Olyan volt, mintha egy pillanat alatt rántották ki a talajt a lábam alól.
- Nekem nincsene...
Elharapom a mondatot, mert mit "fényezzem" magam azzal, hogy nem vagyok olyan ember, akinek bárki is a barátja lenne, hogy hiba van velem, hogy nem vagyok szerethető? Nem kell, hogy még ez is egy olyan pont legyen, amivel a nyári szünetben kikészíthetnek. Nem is tudom, mi a jobb, itt maradni egyedül, vagy otthon, tudva, hogy Lucas és Hanna állandóan beszélgetnek.
- Zavart volna, ha a fenekemet nézik?
Azért ez megragadta a figyelmemet, mint szomjazónak az utolsó csepp víz, olyan volt ez a kijelentés, és a mogorvasága is. Kérlek, csak legyen félreértés a húgom, csak mondd, hogy nem igaz, csak legyünk újra azok, akik a konyhában voltunk. Bármikor, ha eszembe jut az, ahogy hátulról átölelt, ahogy össze-összeakadt a pillantásunk, ahogy egymással viselkedtünk, ahogy magához rántva megcsókolt, libabőrös leszek, most is, mikor az ajtónak feszül, én pedig hátam a falnak vetve nézem őt. Annyira szeretném megcsókolni. Aztán a kezdeti öröm gyorsan csap át szorongató szomorúságba, ahogy haragosan néz rám, és érzem, hogy ajkaim széle megrándul, hogy hirtelen sírni támad kedvem, de nem teszem meg, mert soha senki nem látott még annyit sírni, mint ő, holott viharos ismeretségünk csupán csak néhány napra datálható.
- Hülye vagy.
Felelem feszülten, továbbra is a falat támasztva. Ez nem akkora helyiség, hogy két ember ne férne el egymás mellett, de túl kicsit ahhoz, hogy mi ketten egyszerre maradjunk benne.
- Boldog lennél tőle? Bár gondolom, akkor igen hamar vége lenne a diskurzusnak a húgommal.
Mondjuk ez nem is rossz gondolat, hirtelen ötlettől vezérelve ellököm magam a faltól, és mire bármelyikünk is észbe kaphatna, addigra már a párkányon állva, az ablakba kapaszkodom és így hajolok kifelé.
- A kastélyon lassító bűbáj van, de ha tudok akkorát ugrani, hogy az aktiválás előtt becsapódom abba a tetőrészbe, akkor nem valószínű, hogy élve érkezem a földre. Szeretnéd tesztelni az elméletet?
Eszemben sincs ilyet tenni, de őszintén érdekel a reakciója és, hogy mit felelne.  
Hozzászólásai ebben a témában

Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 30. 20:32 | Link

Olívia


- Aha...ez meg egy ing, kockás - válaszcsapásként a rajtam lévő anyagba kapaszkodtam, s beszéd közben meg is lengettem, csak hogy visszavágjak a kis ruhabemutatójára, mert fogalmam sem volt arról, hogy miről beszél. Torpedóról már hallottam, rombolóról is, de romperről nem. Most viszont már ezt is tudtam, hogy ezt a cuccot így hívják. Egyébként nagyon jól állt neki, mikor nem figyelt, alaposan végig is mértem őt, de az, hogy külsőleg tetszett és vonzott, még nem jelentette azt, hogy máris elfelejtem a történteket.
Kezdett nagyon is elegem lenni a Vajda lányokból, jelen esetben leginkább Olíviából, aki még rám is förmedt, hogy nincs nálam a pálcám, mintha annak mindig nálam kellene lennie. Vajon az övé hol lehetett?
- Miért zavart volna? Nem zavar, te feneked, annak mutogatod, akinek akarod...- vontam vállat, s csak ezután feszültem neki annak az ajtónak, hogy megpróbáljam feltépni a zárat. A filmekben tök egyszerűnek tűnt ez az egész, az akciófilmekben mindig berobbant az ajtó, ezt viszont hiába rángattam, hiába rúgtam bele az oldalába, még csak meg sem nyekkent. S ahelyett, hogy bátorított volna, inkább megkaptam azt, hogy hülye vagyok.
- Erre tényleg nem vagyok kíváncsi Olívia, örömmel venném, ha végre már leszállnál rólam és kireppennél innen a búsba - mogorván vágtam hozzá a szavakat, immár az ablakból fürkészve a tájat, s abban a percben ezt komolyan is gondoltam. Nem akartam vele egy légtérben lenni,s egy levegőt szívni vele.
- Hogy boldog? Igen, boldog lennék, ha nem rontanád itt a levegőt! - szóltam vissza, miközben haragosan emeltem rá pillantásom a falnál álló lányra, aki hihetetlen mód már megint a hülye húgával jött, s amire csak a szemeimet forgattam. - Nem szoktam dumálni a húgoddal, ő írogat állandóan - nyögtem mérgesen, de mikor újra felpillantottam, már azt láttam, hogy a lány hirtelen szeli át a teret, s a nyitott ablak mellett a párkányba áll.
- Mit művelsz, normális vagy???? - ahogy megláttam, idegesség lett úrrá rajtam, s máris odasiettem, hogy a kezemet nyújtsam felé. - Gyere már le, hallod? Esküszöm te nem vagy normális, egy bolond nő vagy hallod? - rendesen kiakasztott, szidtam is, mint a bokrot, de közben azért csak arra vágytam, hogy másszon már vissza.
- Nem akarok semmit tesztelni, visszajössz! - azzal nem várva tovább, hogy ott bohóckodjon, egy hirtelen mozdulattal átkaroltam a lábait, s elkezdtem befelé húzni őt, s megpróbáltam elkapni , ha elkezdett hátrafelé zuhanni, ám az egyensúlyomat elveszítettem, így hanyatt estem, ő meg talán rám.
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
offline
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 30. 21:23 | Link

Lucas


Megforgatom a szemem a kioktatására, és arra is, hogy az én fenekem. Az életem újabban vele kapcsolatban egy szemforgatás lett, pedig lehetnének azok a lopott pillanatok, a csók, a beszélgetés. Lehetne minden más, mint a szemforgatás. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy féltékeny lenne, ha más nézne, de talán csak azt szerettem volna, hogy úgy tűnjön, féltékeny, igazából nem erről volt szó. Talán tényleg nem érdekli, talán tényleg csak bosszantom. Talán... nem is, nem talán, hanem igen, ő maga mondta, hogy örülne, ha nem lennék itt, ha nem kellene elviselnie. Nem akarok meghalni, de azt hiszem, most már visszavonhatatlanul vágyom arra, hogy visszamehessek Dániába. Csak egyetlen év lenne vissza itt, de nem hiszem, hogy el bírnám viselni Lucas közelségében.
Eljátszom persze a gondolattal, hogy mi lenne, ha kiugranék, de valószínűleg csúnyán halnék meg, és én ha már búcsúznom is kellene a földi léttől, szeretnék szépen meghalni, hogy szép lányként emlékezzenek rám, mert hiú vagyok, mint minden ember, és senki sem hiszem, hogy úgy tervezi, hogy csúnyán hal meg.
Jobb lábamat kilógatva az egyensúlyomat a balra helyezem át, ám ebben a pillanatban váratlanul elkapja a lábaimat, kibillentve a biztos tartásból, és én sikítva esek be az ablakon, pontosabban sikítva esek rá, és nem elég, hogy szegény még el is esett, mivel én feljebb vagyok, az első, amit tapasztalhat, hogy az arca akaratlan is a melleim közé fúródik, kezeimmel a feje felett támasztok meg, és óriási csoda kell ahhoz, hogy egyben maradjanak a csuklóim, pedig mindjárt meccsünk lesz.
- Lucas!
Az első sokk után, riadalomtól dobogó szívvel, féltve mondom ki a nevét, és aggódom is érte, mert beverhette a fejét, a hátát, történhetett volna valami baleset. Hátrébb csúszva, a hasa helyett az öve alatt foglalok helyet - az eszembe se jut, hogy le is szállhatnék róla -, és aggódva simítok végig az arcán, a fején, hátul a tarkóján, de nem találok vért, és remélem jól van. El kell mennünk a gyengélkedőre, ha kijutunk innen.
- Mondd, hogy jól vagy, hallod?! Mondj valamit, akármit! Kérlek, ne legyen bajod, mert én nem tudom, hogy mit csinálnék nélküled. Kérlek, kérlek.
A riadalomra pedig - mert, hogy a szappanoperás és tinifilmes lányok is így csinálják - apró csókokat adok az ajkaira, remélve, hogy attól jobban lesz. Az eszembe se jut, hogy megnézzem, egyáltalán a szeme nyitva van-e, vagy, hogy időt hagyjak neki a beszélésre. Ha nem én beszélek, akkor a száját a számmal tapasztom be. Nagyon okos tett.
Hozzászólásai ebben a témában

Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 30. 21:46 | Link

Olívia


Minden nagyon gyorsan történt, az egyik pillanatban még a lábai után kaptam, a másikban meg már rántottam magam után, mert nem akartam, hogy kizuhanjon az ablakon. Így viszont bezuhantunk, fejem hangosan koppant a padlón, akárcsak könyökeim, de még így is tartottam őt, hogy ezzel tompítsak az esésén. A következő másodpercben viszont már semmit sem láttam, mert az arcomat teljesen befedte felsőtestével, s noha egyik álmomban az arcom már elkalandozott ezeken a tájakon, erre most épp nem számítottam.
Hallottam, hogy a nevemet kiabálja, kezeimet próbáltam valahogy mozdítani, s nem feltétlen tudatosan, de csípőjéről lentebb vándoroltak, s valahol a feneke környékén állapodtak meg. További szavait is hallottam, s próbáltam is beszélni, de ez még mindig nehéz volt, mert még mindig a mellei közt volt az arcom, ráadásul a levegő is kezdett fogyni odabent.
- A melleid az arcomban vannak - nyögtem ki végül nehezen, mikor végre megmozdult, s lejjebb csúszott rajtam. Ezzel mondjuk végre levegőhöz juttatott, viszont találhatott volna más megoldást is, mint hogy megtelepedett rajtam, s csak néhány szövetdarab választott el tőle. Hát beszarás, ilyen estére sem számítottam.
Éreztem, ahogy végig simít a tarkómon, s apró csókokkal kényeztet, ami nagyon is kellemes volt, sőt ebben a pózban túlzottan is kellemes, s kezdtem emiatt kényelmetlenül érezni magam, mert hát , még sem teperhettem őt csak úgy le, vagy igen? A gondolataim egy kicsit elkalandoztak, éreztem, hogy az agyamból máshová összpontosul az erő, s bár elküldhettem volna a francba is, amiért nemnormális módon kiakart ugrani az ablakon, ehelyett nagyon is tetszett a helyzet. Olyannyira, hogy egyik kezemet felhúzva félresimítottam a lelógó hajszálait, majd ajkai után kapva csókoltam, szabad kezemet pedig fenekéről a szoknyája alá csúsztattam, megfeledkezve arról, hogy ő talán még nem tapasztalt ilyesmit.
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
offline
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 30. 22:14 | Link

Lucas


Nem mond semmit, az én szívem pedig olyan hevesen ver, hogy attól félek, menten kiszakad a helyéről, és ha kell, akkor Lucasban dobog tovább, csak, hogy neki ne legyen baja. Mondjuk nem szíven szúrtam, hanem a fejét verte be, de az most teljesen lényegtelen, bármit megtennék, hogy mondjon valamit. Már megint a sírás kerülget, mert ha most megöltem, akkor sosem fogja megtudni, hogy szeretem őt és valószínűleg börtönbe megyek, nem kviddics meccsre. Bár apa talán el tudja intézni, hogy ne menjek börtönbe, de akarom én ezt? Mármint, ha meghal, akkor egész életemben tudni fogom, hogy meghalt, hogy megöltem. Beszélnem kell apával, hogy mit csináljak. Igen. Apa kell.
Mindenem remeg, és hirtelen fogalmam sincs, hogyan kell felkelni, de talán nem is baj, mert ahogy már majdnem elhatározom magam, úgy éled fel - szóval az ott nem hullamerevség -, és csókol meg rendesen, és pedig örömömben belesóhajtva a csókba, csókolom vissza, és miközben elmélyítem a csókot húzom ülő helyzetbe. Érzem, ahogy a keze a fenekemen van, de valahogy nem zavar, szeretném, ha ott lenne, ha így maradna akár egész estére. Kezeimmel átölelve a nyakát, testemmel a testéhez simulok, és minden tinifilmekből és néhány felnőtteknek szóló filmből szedett tudásomat bevetve, próbálom meggyógyítani. De persze, ha kiszabadulunk innen, akkor rákötelezem egy orvosi vizsgálatra.
Ha nem ellenkezik, csók közben hátul meggyűröm a pólóját, és, bár nem a legtökéletesebben, de próbálom rávenni arra, hogy vegye le. Oké, a filmekben ez nagyon szexi szokott lenni, de itt most nem érzem annak. Sosem vetkőztettem le még egyetlen fiút sem. Elengedve ajkait, kékjeimmel mélyen a barnáiba nézek, arcomon halvány pír jelenik meg, érzem, ahogy elönt a zavar, miközben lopva lehúzom a pántokat, hogy a ruhám felső része a derekamra omoljon. És akkor most kellene őszintének lenni:
- Én még sosem... de szeretném, ha veled lenne.
Most még visszafordulhatunk, most még nem annyira kínos, most még lehet azt mondani, hogy korai, de nem szeretném. Azt szeretném, ha megértené, én igazán szeretném szeretni őt, annyira, hogy neki adnám az ártatlanságom is.
Hozzászólásai ebben a témában

Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 30. 22:55 | Link

Olívia
koraeste | bezárt ajtó mögött | tovább a hszhez...
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
offline
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 30. 23:43 | Link

Lucas


#A_tökéletes...mégsem
Hozzászólásai ebben a témában

Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 31. 00:11 | Link

Olívia


Nekem sem kellett több, amint elhangzott a varázsszó, úgy éreztem magam felhatalmazva arra, hogy feltérképezzem ott, ahol más még nem járt. Már az is lázba hozott, ahogy kiejtette az ajkain az akarom szót. Vágytam rá, vele akartam lenni, s még arra sem figyeltem fel, hogy azt kérte, ne hagyjam el. Ahhoz már késő volt, hogy felocsúdjak, s értelmezzem a szavait, elmémet elfedte a bódult köd, s nem volt előttem más, csak ez a gyönyörű szépség, akiben el akartam merülni.
Csókja elhomályosított, a zöld csipke pedig elvette az eszem, s ha nem ez lett volna az első, akkor talán a fogaimmal húzom le róla. Megijeszteni viszont nem akartam, így maradtak a fürge ujjak, s a játékosság, mely ott tündökölt arcomon, mosolyomban, pillantásomban. Azt akartam, hogy igazán élvezze, el akartam venni az eszét, míg csak a sóhaj marad, arra viszont nem számítottam, hogy megzavarhat minket bármi is egy a zárt ajtók mögött.
Az az átkozott telefon. Hiába voltunk mágikus kastélyban, pechemre ez a felrúnázott szar épp itt működött. Bezzeg, ha rellon pincéjében lettünk volna, ott talán még csak az elemlámpa fukciót se lehetett volna használni. Ott még az energiák is olyan sötétek voltak, hogy azonnal leszívták az aksit, vagy ha nem, akkor meg demagorgonok ugrottak ki a falból, hogy azok ragadjanak magukkal. Itt viszont működött, ráadásul Vajda Hanna gyermeki hangján igyekezett elcsavarni a fejemet, s egyben szidni a nővérét úgy, hogy az illető hölgyemény épp alattam hevert.
- Bazdmeg... - csúszott ki a számon, miközben sietve próbáltam immár két kézzel hatástalanítani a készüléket, de késő volt. Túl késő. Olívia meghallotta. Azt hittem, hogy ezzel talán véget is ér a családi háború, ám úgy tűnt, hogy a vonal túlsó végén nem csak a káromkodásom hallatszott. Hanna visítása tört fel a következő pillanatban.
- Miiiiiiiiii???? Olíviaaaaaaaaa! ÚÚÚÚgggy utálllaaaaaak! Utállak utállak, utállaaaak! Nem is alszom babával te kis.... - Olívia kinyomta. Fél fülemre sikerült megsüketülnöm, Hannácska borzasztóbb volt, mint egy hajókürt, ám még sem az ő haragjától kellett félnem úgy igazán. Az idősebb Vajda lány volt az, akinek most a szemeibe kellett néznem.  
- Dehogy tévedtél, jó hogy kinyomtad. Én is megtettem volna, és nem tévedtél semmit. Felejtsük el, oké? Inkább folytassuk ott, ahol abbahagytuk - mosolyogva hajoltam hozzá közelebb, tenyerem visszacsúsztattam a combjára, miközben meg akartam csókolni.  Azt gondoltam, hogy így majd elfelejti ezt az apró kis malőrt.
Utoljára módosította:Lucas M. Deighton, 2020. július 31. 00:12
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
offline
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 31. 10:41 | Link

Lucas


Nem tudom, hogy kell ezt jól lereagálni. Az előbb teljesen biztos voltam magunkban, biztos abban, hogy egyenesbe jövünk, hogy van közös jövőnk, hogy ez valami csodálatos kezdete lesz. Mert vele akarok lenni. Senki soha nem fogott még meg úgy, mint ő, és amikor a szemeibe nézek, amikor a tekintetünk találkozik ebben a pozitív értelemben vett felfokozott állapotban, akkor egyszerűen tudom, hogy most jó helyen vagyunk. Jó helyen, a jó időben, a jó emberrel.
Be akarom neki bizonyítani, hogy én vagyok az a lány, akivel együtt kell lennie, hogy nem számít sem a múltunk, sem a családunk, sem semmi. Én az embert látom, Lucas-t, aki úgy tetszett meg, hogy semmit sem tudtam róla, és aki a veszekedéseink ellenére is tetszik. Szeretném neki bebizonyítani, hogy nem vagyok bolond, hogy én is csak egy lány vagyok, és túl a származásomon, meztelen, olyan vagyok, mint bárki más.
Sokféle vágy söpör végig rajtam abban a pillanatban, amikor hozzám ér, amikor ujjai a bőrömet simítják, ahogy fölém hajol, ahogy egyetlen vékony csipke választ csak el attól, hogy az övé legyek. Át akarom adni magam neki, és az övé lennék, de nem szól közbe megint a húgom. Egyszerűen nem tudom hova tenni, de mindaz, ami egy pillanattal ezelőtt még megvolt, minden csoda, amit megéltem, minden vágy, ami bennem volt, a hangjára teljesen kihuny, és a helyét megint a fojtó szorongás veszi át. Annyira gyűlölöm ezt.
- Ez nem fog menni.
Lehet, hogy a fiúkban ez nem úgy játszódik le, mint a lányokba, sőt, lehet, hogy más lányba se fog ez így lemenni, mint bennem most, egy egyszerűen azt érzem, hogy minden tagom görcsös merevvé válik az érintésétől, és az agyam hátsó zugában az kattog, hogy mi van, ha még mindig, mi van, ha mégiscsak volt valami. Lehet, hogy ő már nem akarja, de nem is küldte el, mert megint itt van, megint hívja.
- Ha valakivel nem akarsz beszélni, akkor letiltod a számát.
Úgy fogom magam elé a zöld anyagot, mintha attól félnék, hogy meglát, holott látott már, csak akkor láttatni akartam magam, tetszeni akartam neki, míg most, zavar, hogy láthat. Zavar, hogy beszél a húgommal, zavar minden. Érzem, ahogy a gombóc a torkomban van.
- Nem tudok együtt lenni veled úgy, hogy te együtt vagy a húgommal. Szörnyen ostobának érzem magam most.
Fel kéne kelnem, de nem tudom, hogy az jobb-e, ha egyetlen csipketangában vagyok, de talán jobb, mert elfordulva sokkal könnyebben fel tudok öltözni. Hirtelen pattanok fel, és gyorsan húzom vissza a ruhámat, mondanám, hogy úgy nézek ki, mintha mi sem történt volna, de ez nem igaz, ordít rólam, hogy valami történt.
- Sajnálom Lucas, igazad van, bolond vagyok, de nem tudok együtt lenni olyannal, akit a húgom füzöget. Egyszerűen nem megy. Én szeretnék veled lenni, és szeretnék bízni benned, de nem tudok benne bízni, és amíg közöd van hozzá... egyszerűen nem megy.
Hozzászólásai ebben a témában

Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 31. 21:33 | Link

Olívia

Soha nem értettem a vitás helyzetek megfelelő kezeléséhez, mert nem volt előttem korábban minta, hogy mit és hogyan is kellene tennem. Ahhoz sem értettem, hogyan lehet valakit úgy igazán megvigasztalni, s persze voltak rá ötleteim, tízből nyolc esetben azért nem volt sikerem. Most viszont tennem kellett valamit, mert láthatóan Olívia nagyon is maga alá került, pedig tényleg nem tettem semmit. Megint az a hülye telefon, meg az idegesítő húga volt az ok, hogy ő egyből rosszat feltételezett rólam. Hiába mondtam, hogy ne vegye komolyan, hogy a húga nem is érdekel, és csak zaklat, ő még mindig úgy ült ott, s úgy takargatta magát előlem, mintha két perccel korábban még ne csókoltam volna a bőrét.
Helyre akartam valahogy hozni a helyzetet, a pillanatot, s tényleg azt hittem, hogy ha majd újra megcsókolom, s ha újra megérzi az érintésem, akkor majd mindent elfelejt, és tényleg ott folytathatjuk, ahol az egész abbamaradt. Túl közel voltunk, még mindig vágytam rá, hogy megtörténjen, mert sikerült felcsigáznia, s nem tudtam kiverni fejemből azokat a csókokat. Folytatás helyett azonban elutasításba ütköztem, s teljesen felesleges volt a próbálkozásom, így már nem is erőltettem.
- Jó igazad van, de amilyen sms-t küldtem neki, azután nem gondoltam azt, hogy még keresni fog. Egyértelműen megírtam neki, hogy hagyjon békén. A húgod egyszerűen rám szállt, az elején még kedves volt, de mióta rájöttem, hogy nem csak haverkodik, azóta hárítom, higgy nekem - őszinte voltam vele, szerettem volna elmagyarázni, hogy megértse, s ne képzelegjen mindenféle hülyeséget.
- Ajh, de hát most mondtam, nem vagyok együtt a húgoddal. Hogy is lennék vele? Tök fiatal, nem is illik hozzám, ha valakivel együtt akarnék lenni, az...-egy pillanatra elhallgattam, közben felpillantottam rá. - Az nem olyan, mindegy - sóhajtottam, mert láthatóan süket fülekre találtam. Ő közben felkelt a földről, még mindig alig volt rajta egy falatnyi ruha, s pillantásom meg is akadt idomain. Borzasztó érzés volt, hogy ami az enyém lehetett volna, az most így félresiklott. S nem, nem voltam egy perverz, akinek csak ezen járt az esze, de egy ideje már nem történt ilyen velem, Olívia pedig nagyon is vonzó volt. Szerintem másnak is megfordult már piszkos fantázija az elméjében, ha rápillantott, így nem csoda, hogy engem is megmozgatott a gondolat. Ellenben ő már nem akarta, s bár adott egy falatnyit a tortából, végül elhúzta előlem a szeletet. Hogyan fogjunk halat? Hát így.
Csalódott voltam, főként azért, mert nem hitt nekem, s beképzelte magának, hogy van valami közöm a húgához. Ez azért fájt, mert tényleg nem hazudtam. Aztán így nem is értettem, hogy mi ütött belém, s mikor kezdett el érdekelni Olívia lelkivilága. Eddig meg voltam győződve arról, hogy csak szórakozik, most viszont tényleg komolynak tűnt. Lehet, hogy tényleg tetszettem neki. S azt hiszem, hogy ő is tetszett nekem. Ám mielőtt még ezt szóba hozhattam volna, ő már megint a húgával jött, sikerült is felbosszantania.
- Elég már Olívia! Megmondtam, hogy nem fűzögetem a húgodat! - vágtam hozzá haragosan a szavakat, miközben magam is felkeltem a földről, s bosszúsan visszaráncigáltam magamra a pólót.  - Néha inkább úgy érzem, hogy ti ketten játszotok velem. Te állandóan elcsábítgatsz, ő meg állandóan hívogat, és megzavar. Ezt te nem találod különönsek, Olívia? - kérdeztem vissza, hisz ki tudja, talán tényleg a két testvér mesterkedéseinek áldozatává váltam. - Áh...- végül inkább csak legyintettem egyet, aztán sarkon fordulva elsétáltam a helyiség távolabbi sarkába, ahol a gitárom is hevert, majd letelepedve a fal mellé, kezembe vettem a hangszert, s játszani kezdtem egy nagyon ismert dallamot. Énekelni viszont nem énekeltem hozzá, mert bár tudtam a szöveget, mégis úgy éreztem, hogy nem tudok jól énekelni.
- Most már nyugodtan visszahívhatod, és megmondhatod neki, hogy jól megszívattál - morogtam azért oda, két pengetés közt.
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
offline
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 31. 22:09 | Link

Lucas


- Ez most komoly?!
Már majdnem, már majdnem meggyőztem magam arról, hogy ne foglalkozzak ezzel, és már majdnem, tényleg majdnem eljutottam oda, hogy folytassuk, elvégre, ha béna is lesz, az lehet a dekoncentráltság miatt is, de szerettem volna megadni Lucasnak amire vágyott, mert fontos nekem, és úgy éreztem, egy másodperccel ezelőttig, hogy a testemmel boldoggá tehetem.
Talán erről az egész testiségről beszélnem kellene valakivel, de fogalmam sincs, hogy kivel. Mármint erre vannak a barátnők és a női rokonok, de nekem két női rokonom volt, a húgom aki érthető okokból kiesett, és Eszter, akinek ugyan ott volt a politikussal kavarós múltja, de a jelentben meg elhivatott aurortanoncként tevékenykedett, míg barátom... hát olyannal nem szolgálhatok. Azt hiszem, tényleg furcsa lány vagyok, és nem tudom, hogyan tudnék nem furcsa lenni, de ezzel most nagyon felmérgelt.
- Tudod mit? Máris megteszem!
Mondjuk esélyem se lenne, mert nem hoztam magammal a telefonomat, és ha meg is tettem volna, akkor Hanna lett volna az utolsó, akivel most beszélni lett volna kedvem. Megint a falat támasztva, dühösen pillantottam rá, ahogy elvonult, és még a karjaimat is keresztbe fontam magam előtt.
- Menekülj csak, a férfiak ahhoz értenek!
Honnan tudtam én, hogy mihez értenek? Össz-vissz Ádámtól és Ricsitől tanulhattam ezt, előbbi állandóan lelépett, ha feszkó volt kocsikázni, míg az utóbbi egészen a Durmstrangig menekült, csak mert nem tudta megoldani a kényes helyzetet. Mit is mondhatnék mást? A férfiak menekülnek. Dühös vagyok rá, dühös az egész helyzetre, de valahogy mégis, olyan rossz. Talán tényleg ki kellene ugranom az ablakon? Nem, hülye gondolat. Viszont felülve a párkányra, felhúzom a lábaimat, és elpillantok a horizont felé, ahol a nap fénylik még kissé, mielőtt teljesen alábukna.
- A húgom mindig mindent elvesz. Ezért nincsenek barátaim, ezért nem néztem meg soha senkit. Aztán jöttél te, és a színház után egyértelművé vált a dolog. Ő nyitott, bohókás, a korát meghazudtoló, én komoly vagyok, céltudatos, kevésbé izgalmas.
A térdeimen dobolva az ujjaimmal pillantok rá, nézem, ahogy játszik a gitárral, és elmosolyodom, mert ismerem a számot, halkan dúdolni kezdem, melyet csak egyszer szakítok meg:
- Igazából, mindenkinél logikus döntés lenne, ha őt választaná. Nincs jogom megsértődni, én sosem leszek olyan lány, akire a fiúk vágynak.
Ez egy csúnya igazság. Túlzottan határozott vagyok, és ha valamit akarok, akkor hajtok, minduntalan, és ez nem szerencsés. Nem tudok szórakozni, mert sosem próbáltam még, mindig azt nézem, hogy a társadalmi és vajdai elvárásoknak megfeleljek, pedig néha lehetnék spontán. Az előbb kifejezetten jó volt spontánnak lenni.
- Randiznál velem, ha mondjuk nem lenne biztos, hogy szex lesz az este vége?
Hozzászólásai ebben a témában

Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 31. 22:53 | Link

Olívia

Olívia kérdésére odapillantottam, aztán megráztam a fejem, mert nem igazán láttam értelmét ennek a beszélgetésnek már. Nem hitt nekem, már sokadszor gyanúsított meg azzal, hogy együtt vagyok a húgával, megsértődött és hajthatatlan volt. S mivel a jó szóból nem értett, nem tudtam már mit tenni, hogy jobb belátásra bírjam őt. Rosszul esett persze, hogy nem hitt nekem, ahogy az is, hogy ennyire elcsesződött az este, ami egészen jól alakult. Mikor benyitottam, még nem hittem volna, hogy afféle dolgokban lesz részem, amikben, s hogy Olívia majd ennyi mindent megmutat magából. Végül viszont pofára ejtett, s tényleg megfordult a fejemben a gondolat, hogy csupán csak szórakozik velem.
- Oké, hívd őt, nyugodtan megmondhatod, hogy sikerült a terv, ja és azt is, hogy most már leállhatna, mert kezdem rohadtul unni a hülye üzeneteit - fűztem még hozzá, s az sem érdekelt, amit utánam kiabált, nyugalomra vágytam. S mivel ránk zárult az a hülye ajtó, elmenni nem tudtam se így, se úgy, maradt hát a gitározás. Nem figyeltem arra, hogy ő közben mit csinál, vagy hová megy, csupán akkor emeltem rá a pillantásom, amikor elkezdett a húgáról mesélni. Elég szomorúan beszélt róla, s egyértelművé vált számomra az, hogy milyen rossz a kapcsolatuk. Közben visszapillantottam a gitárra, s tovább pengettem a húrokat, feltűnt hogy Olívia dúdolja a dallamot. S mi az, hogy dúdolja, el is találja a hangokat, ráadásul tök kellemes a hangja. Vajon milyen lenne, ha énekelné a szöveget?
Kíváncsian emeltem felé a pillantásom, ekkor azonban már újra a húga volt a terítéken, meg persze ő, s a kettejük közti különbség.
- Áh, ugyan már, tök nagy baromságokat beszélsz - kezdtem bele, aztán feltápászkodtam a földről, s gitárral együtt közelebb sétáltam, úgy nagyjából egy kartávolságnyira, majd a kanapé karfáján foglaltam helyet, vele szemben elhelyezkedve. - A húgod kicsi még, és rohadt fárasztó. Megjátsza a nagylányt, de még érződik rajta, hogy gyerek. Szóval lehet nagydumás a kiscsaj, ne hidd azt, hogy ez mindenkinek bejön. Az például kifejezetten idegesítő benne, hogy nem ismeri a nemet, és szó szerint zargat. Elbeszélgethetnél vele erről - jegyeztem meg mellékesen, majd újra elkezdtem pengetni a gitáromat. Aztán újabb kérdés érkezett, ismét egy váratlan témát feszegetve.
- Most ez komoly? - kicsit összeráncoltam a homlokom, miközben rápillantottam, mert elég sértőnek éreztem a kérdését. Lehet, hogy eddig olyan srácokkal sodorta össze az élet, akiknek csak ezen pörgött az agya, de nálam nem feltétlenül ez volt a lényeg.
- Olívia, nem hiszem, hogy csak szexért randiznék veled. Ha olyan lennék, akkor szerinted most próbálnálak arról győzködni, hogy ne gondolj ennyi szarságot magadról? Ugyan már - megráztam a fejemet. - Hagyjuk inkább ezt a randizós témát, oké? - ismét abba hagytam a gitározást, s közelebb léptem hozzá. - Klassz csaj vagy, és tök jól nézel ki, és ha épp nem vagy hárpia, meg ilyen féltékeny bosziszörny, akkor egész normálisnak tűnsz. De a családod már gázos, legalábbis a húgod...- jegyeztem meg, mert utóbbit nem tudtam kihagyni. - És az, hogy most összegabalyodtunk, abban azért igen nagy szereped volt, mert nem én támadtalak le khm, csak jelzem - mondtam őszintén, hisz akárhogy is nézzük, ő kezdeményezte a szexet.
- De visszatérve megint a kérdésedre, amúgy sem randiznék, mert az nem nekem való. Nem szoktam randizni, és bármilyen infóid is vannak rólam, nem volt sok barátnőm, és azt az egyet is megbántam - sóhajtottam, majd inkább ismét gitározni kezdtem a dallamot. - Tudod, szerintem amúgy nem is illenénk össze. Láttam a családod, igazán puccosak vagytok. Az apád meg mint egy kapitány, nem hinném, hogy a gazdag családod elfogadná, ha valaha is egy ilyen senkivel állnál szóba - jegyeztem meg, mert Olíviának fogalma sem volt arról, hogy honnan származom.
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
offline
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 31. 23:42 | Link

Lucas


Nem tudom, hogy miért van az, hogy nem tudom higgadtan kezelni. Talán mert tényleg aggódom azon, hogy Hanna jön, lát és nyer. Végre tetszik egy fiú, végre nem érzem magam totálisan szerencsétlennek, és akkor tessék, jön egy elképesztő méretű hurrikán a húgom képében, ami mindent felborít. Bárcsak ne lett volna ott a színházba. Valóban nem szeretném? Hiszen az a pillanat, ahogy bocsánatot kért, még most is megremegteti a gyomrom, és egyetlen pillanat alatt hoz zavarba. Szeretnék vele lenni, szeretném ha nem úgy tekintene rám, mint egy kudarcra, bár nem nagyon kérhetem, hogy másként nézzen, nem igaz? Én nyerni akarok, őt akarom, minket akarom. Ahogy biztos voltam benne pár perccel ezelőtt, hogy vele akarom, hogy megtörténjen - és ebben most is biztos vagyok -, úgy biztos vagyok abban is, hogy nincs még egy hozzá hasonló. Nézem, ahogy közelebb jön, és hirtelen az jut az eszembe, hogy mostanra már nem lennék szűz, mostanra már tudnám, hogy milyen érzés, mostanra már talán vége is lenne. Vége lenne? Halvány lila dunsztom sincs róla.
- Tudom, hogy én voltam, csak... én nem tudom, hogy ezek a dolgok hogyan működnek.
Valahogy a családban sem került elő soha, hogy én fel is nőhetek, hogy lehet olyan fiú, aki érdekel, hogy esetleg megfordul a fejemben, hogy járni és szeretkezni szeretnék valakivel. Mintha nem tűnt volna fel senkinek, hogy nem csak Ádi nőtt fel, hanem vele együtt mi is. Hogy olyan korba léptem, amikor tudnom kell, hogy mi a különbség, hogy milyen az, amikor egy fiú csak arra hajt, és milyen, amikor nem. De ezek szerint akkor én rosszul csinálom a dolgot. Nem mintha tudnám, hogy hogyan kell jól. A fejem a keretnek vetve fordulok el tőle egy pillanatra, tekintetemmel az első csillagot keresve, de csakhamar visszakanyarodok hozzá, az arcához, a tekintetéhez. Mélyen a szemébe nézve, őszintén felelek:
- Én még most is tudom, hogy veled szeretném elveszíteni.
Senkiben sem bízok, de benne ismeretlenül is, és már látott meztelenül, és nem ellenkezett, szóval akkor azt hiszem, megfelelhetek neki, tetszhetett neki, amit látott. És ettől megint kicsit pozitívabbnak élem meg a pillanatokat, hogy aztán a következő mondatával megint a padlóra küldjön. Odakint még fojtogató a meleg, de hirtelen kezdek el fázni. Én azt hittem, hogy randizni fogunk, és aztán a randiból járás lesz, és abból szerelem. Ehelyett azonban, valami egészen mást kaptam.
- A családom miatt inkább nem kérsz belőlem?
Összevont szemöldökkel, kérdőn pillantottam rá, mert nem igazán értettem, hogy a családomnak, vagy a pénznek mi köze van ehhez. Hogy miért ez határozza meg, hogy én kit szerethetek.
- Nem a szüleim teremtették a vagyont, ők csak beleszülettek a jóba és a házasságuk is elrendezett volt, ahogy a bátyámé is.
Riasztó gondolat, hogy ez egy tendencia nálunk, és nagyon remélem, hogy nem akarják követni, mert én magam akarom meghatározni, hogy kinek a felesége leszek vagy, hogy kivel járok.
- Engem nem érdekel a pénzed.
Ricsi is mindig azzal jön, hogy a pénz nagyon sokat számít, de én szerintem nem. Az, amit a padlón tapasztaltam, megfizethetetlen, és bár újra és újra megtörténne. Vágyom rá, vágyom Lucasra, és arra, hogy nekem játsszon egy dalt. Helyette álomképbe vonom magam, és elhiszem, hogy most minden jó, dúdolva pillantok fel rá.
- Különben is, ha nem találnak ránk, együtt kell aludnunk. Ki tudja, lehet, hogy megerőszakollak.
Hozzászólásai ebben a témában

Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. augusztus 1. 17:53 | Link

Olívia


Kezdett a beszélgetésünk nagyon is bensőségessé válni, s ez számomra elég szokatlan volt, mert eddig nem sokat tudtam meg Olíviáról, igazából semmi infóm nem volt róla, most meg nagyjából három lépéssel előrébb jártunk, s valahogy kimaradt az a rész, amikor megismerhettük volna egymás szokásait, érdeklődését, személyiségét. Ez a hirtelenség persze meglepett, mert mindenre fel voltam készülve vele kapcsolatban, csak arra nem, hogy majd efféle gondolatokat oszt meg velem. Már azon is meglepődtem, hogy tetszhetek egy ilyen lánynak, az viszont nagyon ledöbbentett, hogy miféle gondolatai voltak velem kapcsolatban, egy kicsit talán még ijesztő is volt az, hogy valaki ennyire engem akart.
- Hű ez, szóval ez váratlanul ér, jó mondjuk az alapján ami az előbb történt nem, csak ahogy így mondod - fűztem hozzá gondolataihoz az érzéseimet, mert nem akartam, hogy úgy érezze, egy suttyó vagyok, aki nem akar felelni neki, csak épp magam sem tudtam, hogy mit is mondhatnék ilyen hízelgő szavakra. Tényleg megijesztett az, hogy ez a lány ennyire akart engem. Próbáltam elmagyarázni neki a randi lényegét, de azt hiszem, hogy félresiklottak a gondolataim, vagy nem egészen azt kapta, amit várt, mert ez minden reakciójából érződött. Csalódottnak tűnt.
- Nem ezt mondtam, miért kell kiforgatni a szavaimat? - pillantottam rá kérdően, s egy kicsit talán még a homlokom is összeráncolódott. Egy órával ezelőtt még nagyjából utált, vagy utáltuk egymást, most meg már arról szólt a diskurzus, hogy akkor miért is nem akarok járni vele. Ki érti a lányokat?  Közben Olívia mondott pár érdekes dolgot, s azt hiszem, hogy részben helyettem is megválaszolta a kérdését, ám úgy éreztem, hogy erre a mondatra le kell csapnom.
- Látod, épp erről van szó, amit az előbb mondtál. A szüleid házassága el volt rendezve, és hallottam én egy , s mást ezekről az elrendezett házasságokról az aranyvérűek köreiben. Ha náluk ez így volt, akkor nehogy azt hidd, hogy nálad ez majd másképp lesz. Nem, mintha ennyi idős fejjel máris házasságról kéne beszélnünk, én egyszerűen csak azt mondom, hogy nem illünk össze, és ha ismernéd a családomat, ha tudnál rólam, akkor szerintem te magad is elmenekülnél - mondtam mindezt úgy, hogy mélyen pillantottam a szemeibe. Szinte biztos voltam abban, hogy ha tudná, mifélék a felmenőim, akkor távolról került volna el, s még csak meg sem fordult volna a fejében az, hogy szemet vessen rám.
- Nem is a pénzről beszélek Olívia - tettem még hozzá, majd inkább újra pengetni kezdtem a gitáromat, miközben meghallottam, hogy újra dúdolt pár sort. Jó lett volna, ha csak úgy énekelgetünk és elütjük az időt, de az is jó lett volna, ha így indult volna a kapcsolatunk, s nem azzal a sok szarral, ami aztán teljes káoszt szült körénk. Míg gondolkodtam, ő viccelődni próbált, mire egyik szemöldököm felszaladt, de nem igen tudtam rajta mosolyogni, mert ez a dolog számomra nem tűnt viccesnek, nagyon is komoly volt.
- Szerintem Olívia ez a dolog, ami az előbb történt köztünk, nem volt jó ötlet...- sóhajtva tettem félre a gitárt, majd feltápászkodva a földről az ablakhoz sétáltam, s neki hátat fordítva bámultam kifelé az ablakon. - Talán meg kéne próbálnunk kitörni azt az ajtót valahogy - mondtam még mindig háttal, mert úgy éreztem, hogy jobb lenne szabadulni.
Utoljára módosította:Lucas M. Deighton, 2020. augusztus 1. 17:53
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
offline
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. augusztus 1. 22:17 | Link

Lucas


- Elég rosszul kommunikálok.
Vallom be zavartan, mert az igazság az, hogy nem nagyon tudok emberekkel beszélgetni. Vele mégis valahogy más minden. Tudok beszélni, veszekedni, tudok szépen viselkedni és nagyon csúnyán is. Vele valahogy minden olyan más, olyan természetes. Nem tudom, hogy illik-e beszélgetni arról, ami intim, hogy illik-e ilyen gondolatokat megosztani, de úgy gondolom, hogy ez rá is tartozik. Mármint az jó, ha egy fiú tisztában van vele, hogy ha félre is mentek a dolgok, attól te még gondolsz rá, nem? Nem tudom. Mindegy is, most már kint van, csak úgy kibuggyant.
- Sajnálom, hogy ezt gondolod rólam.
Mert összességében ezt gondolja, hogy én elmenekülnék, ha ismerném a családját. Miért, az enyém annyira tökéletes? Nem. De talán, ha megkérném a papát, akkor engedné, hogy Lucas-szal járjak. Szerintem kedvelnék, és örülnének neki, hogy van valaki, aki érdekel. Nem tudom, hogy milyen az ő családja, de gondolom az ellenkezője az enyémnek. Viszont, ha azért nem lenne velem, mert ő szegény, és szerinte elmenekülnék egy szegény ember mellől... ez igazán elszomorít. Kipillantva az ablakon a csillagokat keresem, de valahogy még nem akartak előbukkanni. Talán esős éjszakánk lesz. A hűvös szellő kissé megborzongat, vagy talán a szavai ráznak ki, mindegy is, mert ahogy mellém lép, összébb húzom magam, hogy elférjen, és arra, amit mond, sóhajtva engedem ki a bent tartott levegőt.
- Értem.
Nem, nem értek vele egyet és nem, nem fogom elfogadni. Nem állt volna meg, ha a telefonja nem csörrent volna meg, és talán utána látni sem akart volna, de akkor megtette volna. Most viszont megváltozott valami, úgy érzem, hogy bármit képes lenne mondani csak azért, hogy ne legyen közöttünk semmi.
- Többet nem fog előfordulni.
Jelentem ki magabiztosan, mert valljuk be, ezek után, hogy ő kijelentette, hogyan is akarhatnám én? Mármint persze, akarom, de nem fogok kezdeményezni, mert ő elhatárolódik tőlem, hivatkozva a családjára, a családomra, bármire, ha kell, akkor az okkultizmus házira is, csak ne merüljön fel a lehetőség, hogy együtt leszünk.
- Talán egy nap barátok leszünk.
Bár most ez egy igazán nagy kívánság lenne, de ahogy lemászok az ablakból, úgy érzem, hogy valami biztatót kell tennem, így ha mást nem is, de a hátát megsimogatom. Igazából még sosem utasítottak el, furcsa érzés, de nem tudom, hogyan kell ezt kezelni. Az ülőalkalmatossághoz lépek, ami igazából fekvő is, és én ennek az utóbbinak szentelem magam, ahogy a jobb nyúlványba elnyúlva, a fejem alá gyűrve két díszpárnát, lehunyom a szemeimet.
- Éjfél körül meg fognak találni. Addig játszhatnál valami, olyan szépen játszol.
Hozzászólásai ebben a témában

Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. augusztus 2. 19:15 | Link

Olívia

Olívia nagyon csalódottnak tűnt a beszélgetésünk után, én meg nem éreztem úgy, hogy el kellene merülnöm a magyarázkodásban, mert akkor mesélnem kellett volna neki az apámról, meg az anyámról, és arról a közegről, amiből jöttem. Néha még azon is elgondolkodtam, hogy vajon kellően épp-e az elmém, s nem-e ért valami károsodás az évek alatt. Még magamat sem ismertem igazán, csak azt tudtam, hogy hajlamos voltam túlagyalni a dolgokat, s nagyon gyanakvó voltam a lánnyal kapcsolatban. Hiába nyilatkoztatta ki felém azt, hogy tetszem neki, s hiába adta ennek minden jelét az utóbbi időben, még is ott volt bennem a félsz, az a hangyányi valami, ami elválasztott attól, hogy ellazuljak, s úgy fogadjam a közeledését, ahogyan azt kell. Legalábbis most így gondoltam, s talán jobb is, hogy megszakított minket az a mobilhívás, mert különben elemerültem volna egy olyan dologban, amit később bánhatnék. Nem éreztem azt, hogy ehhez a lányhoz illenék, ég és föld volt kettőnk közt a különbség.
- Igen, lehet hogy egy nap még barátok leszünk - bólintottam a szavaira, bár jobban átgondolva még csak ebben sem voltam biztos. Már az első találkozásunk meglehetősen zűrösen indult, ő is borsot tört az orrom alá, én is az övé alá, talán meg sem bíztunk egymásban, s még vonzódtunk is a másikhoz. Hogyan is lehetne ebből barátság?
Mindenesetre, erről többet nem kívántam szólni, megbántani sem akartam, hisz amúgy is látszott rajta az, hogy lelomboztam a szavaimmal. Pedig jó lett volna, ha talán valakihez közelebb kerülök, mondjuk hozzá. De nem, talán ez még sem volt jó ötlet. Míg ezen gondolatok futottak át a fejemben, megéreztem, ahogy végig simít a hátamon. Furcsa, hogy még ezek után is ilyen kedves volt, lehet, hogy tényleg félreismertem.
-  Játsszak? Jól van, miért is ne - pillantásommal végig kísértem őt, ahogy kényelembe helyezte magát, én magam ott maradtam a karfán, s folytattam a játékot. Nem énekeltem, csak halkan pengettem a gitárt, egyik dalt a másik után, míg észre nem vettem, hogy Olívia elaludt. Az ajtót persze még mindig nem nyitották ki, hiába sétáltam oda hallgatózni, semmi mozgást sem hallottam. Szívás. De még mindig jobb, hogy az egyik ilyen szobába szorultunk be, mintha kint ragadtunk volna az esőben.
Az ablakot is behajtottam, aztán visszaléptem Olíviához, s az egyik támlán heverő plédet ráterítettem, majd elvonultam a másik fotelhez, s abban ücsörögve egy ideig figyeltem a lányt, aztán engem is elnyomott az álom.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony