Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ez a fiú olyan fura volt, mint a legtöbb levitás. Nem is nagyon tippelném másnak, de hogy mondta-e, azt most nem tudom. Van benne valami elég furcsa, mondhatnám úgy is, hogy ijesztő. Nem árt figyelemmel kísérni, és megtudni róla többet. Gondolatban végigpörgetem, hogy ki mindenki lenne erre alkalmas, és ki az az egy, akit tényleg érdemes lenne megkeresni. Zavar, ha valakiről, aki látványosan feltűnő – és ez a sok idegen szóval dobálózó kölyök az –,  nem tudok legalább egy olyan dolgot, amivel be tudom biztosítani magam.
- Fogalmad sincs róla, mennyire.
Jegyzem meg vigyorogva, miközben pukedlizek is egyet. Nagyon gyanús. Fogalmam sincs, hogy őszintén mondta-e, vagy ironikusan, mert fejben egy kicsit másfelé járok. Azt hiszem egy kicsit túl sok mindent látok bele az életbe. Egy mugli vélekedés szerint, minél több gyilkossággal kapcsolatos sorozatot és filmet nézel, annál inkább beleképzeled a hétköznapjaidba is. Maga a tévé egy ilyen ördögi masina, hiszen, aki szappanoperákat néz, azt hiszi, úgy talál rá a szerelem, és így tovább. A muglik nagy része rengeteg időt tölt a zajláda előtt, így negatívabbak, és ijesztőbb gondolataik vannak. Bevallom, imádom az olyan nagyszerű produkciókat, mint a helyszínelők (szigorúan Vegas és New York), és a Gyilkos Elmék. Nagyon bírom a nyomozást. Tutibiztos, hogy mugliként ebbe az irányba mentem volna el.
- Aham, kivéve, ha sportolói koszton vagy, vagy az anyukád főz rád.
Az én esetemben mind a kettő igaz. Fontos, hogy jó formában legyek, hogy a csontjaim ne törjenek olyan könnyen, bár ha a gurkó jó szögben talál meg, akkor aztán tök mindegy nekem, hogy mennyire figyelek oda. Bár erre nem szeretnék gondolni. Tény, hogy a kviddics nekem nem életpálya, de szeretem csinálni, élvezem a sikeres passzokat, az új helyzeteket, így hát azt is, hogy egészségesen lépek a pályára.
- Szóóóval…
Hogy ne legyen az ember bunkó ilyenkor? Mondjuk tök mindegy, én önmagam vagyok. Aztán ez vagy bejön valakinek, vagy nem. Sajnos, pont nem érdekel.
- Én léptem. Jössz vagy maradsz, a te dolgod.
Jelentem ki végül nyugodtan, és egyszerűen. Biccentek neki azért, ha mégsem jönne, de ezen kívül mást nem teszek, csak elindulok a kijárat felé.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Háztársai között, a Levita asztalánál ül, és szemöldökét ráérősen simogatva hallgatja az őt lelkesen instruáló fiúkat-lányokat. Azok egymás szavába vágva mesélnek a kastélyról; egyikük titokzatos termekről, másvalaki kerülendő tanárokról hint el bennfentes információkat, de hall néhány diáknevet is, amit valamiért érdemes megjegyezni. Többen félhangosan figyelmeztetik helyekről, ahová még véletlenül se menjen, és mikor épp egyikük sem beszél, egy addig csendben gubbasztó lány kihasználva a szusszanásnyi időt, szinte szavalni kezdi az iskola szabályzatát.
Hunter hol maga elé bámulva, hol a többiekre pillantva bólogat és a jó tanácsokat szorgalmasan nyelve hümment néha, de mikor a szabályzatot kívülről fújó lány elkezdi sorolni a házirend pontjait, szűkülő tekintete önkéntelenül is hozzátapad. Úgy dönt jobb, ha már most az eszébe vési ezt az arcot, hiszen ez a lány még jó lesz, ha tetemes mennyiségű házi feladatát leakarja passzolni valakinek.
Mutatóujja megáll a mozdulatban. Hunyorogva figyeli a tőle jóval fiatalabbnak tűnő diákot, majd ajkait beszívva bólint egy utolsót.
- Rendben van. Mindenkinek köszönöm a segítőkészséget, ha kérdésem lesz, tudom kikhez forduljak – áll fel és ajkait megnyerő mosolyra húzva sorban felveszi a szemkontaktust a körülötte ülőkkel. A szabályzatot szóról szóra fejben tartó lányt hagyja utoljára, és míg kiszélesedő mosolyával rákacsint, bal kezét hasára szorítva az asztal fölé görnyed, hogy egy tökös pitével a jobbjában egyenesedjen vissza. – Tudtátok, hogy a Roxfortban kétszer is megnyertem a harapós tökös piteevő-versenyt? Nem, mi?
Nevetve harap az omlós süteménybe, és a többieknek lazán intve indul el a bejárati ajtó felé. Zsong a feje az egyszerre rázúduló, temérdek információtól. Régen, a Hollóhátban hozzá volt szokva az ilyesfajta mentalitáshoz, azonban az utóbbi két évben egészen más körökben mozgott. A London utcáin összeverődött társaság egyik tagja sem jeles iskolai eredményeiről volt híres, viszont ami az életet illette, nos, tagadhatatlan, aziránt mindegyikőjük remek affinitással rendelkezett.
Kifelé menet pironkodó, kuncogó lányok hangja csapja meg a fülét, mire a fél pitével a szájában, szemöldök ráncolva fordul feléjük. Azok ketten egy lila stand közelében ácsorognak, és egymás nyakába bújva mutogatnak az asztal mögött álló fiú irányába. Nocsak.
A nagyterem hűvös kőfalához húzódik, hátát nekiveti, és süteményével időzve figyelni kezdi az izgatott tini lányokat és a fiút, akiről valószínűleg a susmus megy. Ráérősen rág, szemei olykor összébb húzódnak, máskor nagyobbra nyílnak. Közben egy harmadik lány tűnik fel a színen, aki az ismeretlen sráchoz tipeg és – úgy tűnik – csókra éhes.
Hunter az utolsó falatot is lenyelve összedörzsöli tenyereit, morzsák után kutatva végigsimít a száján, és megigazítva magán az inget elindul a lila standhoz. Ott, a legújabb lány mellett áll meg, s miután egy kérdő pillantást küld felé, a pult másik oldalán állóra emeli kék tekintetét.
- Szóval így csajozol? – ujjával először a srácra, utána a mellette fülig vörösödő lányra mutat. – Itt állsz szolgálatkészen és várod a bátor jelentkezőket?
Beszéd közben megkerüli az asztalt és közvetlenül a fiú mellett könyököl rá a csókot ígérő standra. Akárki is legyen ez a srác, fantasztikus esze van. Igazi állat lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hősünknek fel sem tűnik a nyilvánvaló; hogy jobban élvezi ezt az egész csókstand mizériát, mint bárki más. Ő, a nagy kegyes, a jófej, aki új módját találta ki az ismerkedésnek, csak épp úgy látszik, hogy ezzel a kolosszális ötlettel megelőzte a saját nemzedékét. Hisz láthatóan mindenki megcsodálja - aminek persze köze sincs ahhoz, hogy a haja is lilán tündököl - csak épp az ismeretlen újdonság távolságtartásra ösztönzi őket. Viszont Jeromos ebből semmit sem vesz észre, ábrándos sóhajokkal és fülig érő, megnyerő mosollyal szemez mindenkivel, akinek csak véletlenül arra téved a tekintete. Részéről a marketing és a kivitelezés is tökéletes - hát mi más lenne sokatmondóbb, mint az élénklila faszerkezet? Talán a kabalaállat jobban vonzaná a népet hozzá és legfőképp a gondosan ápolt ajkaihoz, de félő, hogy Rudolf magára vonná a reflektorfényt. Tisztában van azzal, hogy mennyire hercegszerű ő maga, de kinek ne lágyulna el a szíve egy szőrös behemót láttán?
Hősünk viszont így sem tágít. A zöldségek asztalánál pillant meg egy gyönyörűséges tündért, aki láttán egyből meg is dobban a szíve. Az apró termet, gyermekszerű arc és azok a kifejező szemek! Még ilyen távolságból is teljesen elvarázsolja. Hosszan szemez Zselykével, akit végül hosszas csábítgatás után sikerül odaterelgetnie magához. Ajkaiba harap, ahogy meglátja a gyermeki szépséget. Beszélgetésbe is elegyedik vele és minden szavát áhítattal issza magába. Negyedikes? Ez csak természetes, mi lenne más? Tizenhét éves? Kétség sincsen efelől. Hősünk arcára őszinte csodálat ül ki irányába, talán életében először süllyeszti el magában a hazugságokra való hajlamát. Végül tűzijátékokkal övezve veszi el a neki járó csókot és teljesen megbabonázva engedi útjára a tündérkéjét.
(...)
Hosszasan álmodozik még a bejárati ajtót figyelve, hogy hátha visszajön életének legújabb szerelme. Hősünket viszont nem az angyali csengettyűszóra emlékeztető hang rángatja vissza a valóságában, hanem egy kis koboldhang, aki egyből feledteti vele az iménti rózsaszín vattacukrot, amiben elmerült.
- Hát szia, Charlie vagyok. -Széles vigyor terül el a képén. Még jó, hogy hatalmas betűkkel van felírva a standra az igazi neve. Nem baj Jeromos, valakinél sikerülni fog majd elültetni a tucatnyi név egyikét, amiket listán vezetsz magadnak. Sebestyén arcát fürkészi és a meglepettséget felismerve rajta, előrenyúl, hogy megpatpatolja a fiú vállát. Hősünk magánál megnyerőbb és imádnivalóbb embert nem igazán ismer, nem is érti a kisfőnix reakcióját.
- Kérsz vattacukrot? Csak egy puszi az ára.. ide. Egy ilyen kaszanova biztos tucatnyi csókon túl van már. Megajándékoznál engem is eggyel? - Hangja könnyen kelt bizalmat bárkiben, ezen képességét már tökélyre fejlesztette.
Jeromosunk közben nem feledkezik meg a többi rajongójáról sem, olykor körbepillant a termen, tekintetét elidőzteti egy-egy arcon. Így akad Kamilla gyönyörű szempárjára is, akinek egy szexinek szánt félmosolyt is megejt, hátha magához vonzhatja vele, mint valami mágnes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Csodálatos hónap áll hősünk mögött. Bekerült ide, a nagybetűs világ egy apró csücskébe, tucatnyi hasonszőrű közé - már ami a mágiát illeti -. Lányok, fiúk, egyebek, oka sincsen panaszra. A háza tökéletes színekben ragyog - ha már nem lehet lila, a piros is egészen a szívéhez nőtt - Rudolf is egész otthonosan érzi magát itt vele. Volt egy rövid ideig tartó mélypontja, mikor majdnem elkezdte halottnak vélt telefonját gyászolni, de fél nap alatt túllendült a fájdalmán és szerencsére sikerült feltámasztani poraiból. Gáz lehet belegondolni, hogy a mugli csodamasinája jobban megérdemli a főnixes címert, mint ő maga. De mégis... mindez nem tántorította el Őszőkeségünket. Átlendült a problémákon és a mindennapok színes forgatagába is beleszokott. Van egy biztos pontja, ahova visszatérhet, ami csak az övé, amit mások is értékelnek és örömüket lelik benne; A Stand.
Bizony, immár a Nagyterem része a lila faszerkezet, mely mögé, mint jó és szorgos munkásember beveti magát és várja a kuncsaftjait, hogy mind magának, mind a rajongóinak örömet okozzon. Most sincs ez másképp. Kicsattanó formában, gondosan összekócolt hajjal és keresztrejtvénnyel felszerelkezve állt be, hogy újra jótékonyságba fogjon. Ahogy az idő telt, a nép megszokta a jelenlétét errefelé és már bátrabban közelítik meg hősünket, hogy ajkaiba feledkezve csodálják meg tehetségét. Szíve túlcsordul a büszkeségtől, mit saját maga iránt táplál, ahogy látja az elégedett arcokat távozni. Igen Jeromos, ma is sikerült boldoggá tenned valakit. Még a vállát is megveregeti elismerése jeléül... csak mert az ölelés talán furcsán nézni ki saját magával.
- Helló bogárkám. - Hősünk egyből villantja is a jól ismert mosolyát, amivel csalogatja a hölgyeket és urakat szakadatlanul. Megfogja a kezét, kissé cirógatni kezdi, hogy meglegyen az exkluzív ajándékcsomag, amihez hozzászokott a kastély népe. Már épp lassan, csücsörítve közelítene a lányhoz, mikor egy érdes hang megzavarja. Kipattannak a szemei és még mindig csücsörített ajkakkal fordul a villámcsapásszerű jelenség felé. Viszont ahogy megpillantja delikvensünk arcát... filmszakadás szerű jelenet játszódik le benne. Jeromosunk hamar kiegyenesedik és rendezi arcvonásait, a bogárkája kezét is elengedi, ahogy kéklő szemei megtapadnak a borostás arcon. Szegény lány, mintha ott sem lenne...
- Nem diszkriminálok én senkit se. Bárki jöhet élvezni az általam nyújtott szolgáltatásokat. - Vigyor húzódik az arcára. Hősünk képtelen betelni a látvánnyal. A szőke haj, a kék szem, a sportos alkat, a megnyerő kisugárzás... Merlin szakállára, anyámék sosem mondták, hogy van egy ikertestvérem!!! Izgatottsága átjárja mindenét. El sem hiszi, amit lát, mintha csak tükörbe nézne. Fantasztikus jelenetek játszódnak le lelki szemei előtt, ahol bizony ők ketten a főszereplők. Csodálatos testvéri idill, ahogy Őszőkeségünk elképzeli.
- Te elég bátornak érzed magad? - Vigyora inkább nevezhető huncutnak, mint bármi másnak. Közben szegény lány áll, mint a faszent, a két tökéletes Adonisz között járatva tekintetét, majd miután realizálja, hogy itt ő vált a felesleges harmadikká, csalódottan odébbáll. Hősünk mindebből semmit sem vesz észre, csupán az előtte könyöklő hozzá hasonlóan hercegszerű lényt látja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Ő tényleg csak annyit tudott, hogy ez a cukorfalat itt mennyire édesbogár és tényleg a légynek sem tudna ártani. Igen ám, azonban arról a tényről elfelejtkezett, hogy ő maga nem légy. Na de ne rohanjunk ennyire előre, szóval odatartja kezét a medvének és hagyja, hogy szagolgassa, aztán hogy meg is nyalja (hát nem extrán szuper édi?!). Minden a legnagyobb rendben.
A pokol azon a ponton látszik elszabadulni, ahol Hedda gyanútlanul az ismeretlen srácra pillant. Az már egy intő jel lehetne, ahogy viselkedik, mert most őszintén, ki akar valami falra dobott kajával foglalkozni? Maximum annyi figyelmet érdemel, hogy az ember megállapítsa, gusztustalan. De nem, Jeromos valami egészen különleges állatfaj, ugyanis kitüntetett figyelemmel viseltet a kajamaradékra.
Szőkénk persze feltűnő jelenség, gondolja ő, így egyértelmű, hogy sikerül felhívnia a figyelmet önnön fenséges személyére. S így is lesz, gondolja, amint a fiú megszólal. A megkezdett mondat már sejteti, hogy baj lesz, de mivel az utolsó szótagra már beköszön a karma is, így norvég leányzónk már csak arra lesz figyelmes, ahogy Rudolf (az az istenverte jószág) elszakítja szeretett farmerét.
- Jézusom, mi vagy te, valami vadállat? Meg vagy te veszve? Tudod, hogy mit műveltél? Mi vagy te? Az ördög maga! Még hogy aranyos cöh! - s ezennel a végzetes és hosszúra nyúló rage megkezdődik. Hedda idegbetegen magyaráz a vélhetően roppant mód megszeppent ormányos medvének, hogy igazából az élete legalább annyira értelmetlen, mint a szőre színe és tulajdonképpen nem is érti, hogy jöhetett világra. Meg azt is mondja neki, hogy direkt ilyen édesen odajött és megtévesztette (!) Heddát, hogy gaz s csalárd tettét végrehajthassa. Aztán a rellonosnak eszébe jut, hogy az állat feltehetően ugyanolyan, mint a gazdája.
- Te sem vagy jobb nála! Mi vagy te? Mi vagy te? Van neked agyad? Tudod mi az az agy? Behozol egy ilyen állatot, ami széttép? Igen? Ennyi a mondandód? ENNYI? - khm, ehhez nincs mit hozzáfűznöm, hiszen nem is hagyja szóhoz jutni Jeromost, addig azonban már eljutott, hogy közvetlen közelről bökdösse a mellkasát minden egyes dühödt mondata után. És alatt. És előtt. Vannak bajok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Hősünk kezdte valami király grafikával rendelkező háborús videojátékban érezni magát. A lány hangja úgy járta körbe a folyosót, mint a legnagyobb főgonosz eltorzított, visszhangzó robajnak tetsző szavai. Szegény Rudolfunk pedig az ártatlan hős, kinek le kell győznie magát a sátánt. Medvénk szemében értetlenség csillogott. Ugyanolyannak látta a lányt, mint gazdáját, csak éppen a szőre volt hosszabb. Nem értette, hogy miért reagál ennyire vehemensen a játékra invitálást követően. Hisz játszani mindenki szeret, nem?
Jeromosunk mentegetőzve emelte maga elé kezeit, mintha ő tehetne az elszenvedett kárról. Pedig, ha tudná Hedda, hogy a java még csak most következik...
De maradjunk még Jeromosnál. Higgadt maradt tőle teljesen szokatlan módon, de ő sajnos tudja előre, hogy mi következhet. Száját többször is kitátja, hogy szavakat formáljon, de végül mindannyiszor képtelen halat játszani, mert a lányból vízesésszerűen ömlenek a szavak. Amivel talán nem is lenne gond, ha más frekvencián művelné. Hisz nézzünk csak szegény medvénkre, hogy milyen hatást kelt benne így.
Ha az ormányos medvék tudnának sírni, esetünkben biztosan zokogva rohanna el ijedtében. De nem, ennél keményebb fából faragták ezeket az állatokat. Lassan távolodni kezd Heddától, a farmercafatokat természetesen magával rángatva. Farkincáját a magasba emeli, mintegy figyelmeztetésként, amiből hősünk egyből képes is érteni.
- Héhéhéhéh, állj, állj, állj, állj, állj. - Mantrázza a felé viharzó szőkeségnek, de szavai nem érnek el hozzá, túlzottan belelovalta magát Őszőkeségünk szidalmazásába. A szavak szegény lelkéig hatolnak, már épp kezdi sajnálni az immár közszeméremsértő ruházatban dühöngő jelenséget. Viszont tekintete medvénkre téved és láthatóan elnyúlik az arca.
- Nyugodj le, akkor meg tudlak menteni! - Próbálja megfogni a lány kezeit, de manővere kudarcba fullad. Tekintete ide-oda cikázik állata és füstfelhő között. Már hallani tetszik a horrorfilmekből ismert krípi hangeffektust, ahogy medvéje feléjük curikkol, farkát a magasba emelve, így tiszta helyet adva a... tüzelésre.
- Fedezékbe! - Túlharsogja Hedda szidalmazását, majd az ütlegelések elől kitérve a padlóra veti magát és odébb gurul. A lánynak ideje sincs hülyének nézni őt, mivel megérezheti a bombázás kellemetlenségét saját magán. De hogy is van ez?
Medvénk hátsó nyílásából előbb szidott szőrének színéhez anyag kezd folyékony mivoltában záporozni a lányra - jobb estben csak a hátára, ha nem fordult meg. Lassan a bűz belengi a folyosó ezen szakaszát és medvénk, mint aki jól végezte a dolgát, szépen előre masírozik, faképnél hagyva a semmirekellő gazdáját. Jeromos csak remélni tudja, hogy Rudolfunk majd meggyászolja ennek végén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egyelőre még így, a csókstandhoz közelebb érve is csupán néma megfigyelője marad a kibontakozó jelenetnek. Nem szólal meg, csak nézi a jelenlevőket és okul. Fürkészi a pult mögött álló srác vidám arcát, hallgatja mézes-mázos hangját, és mellkasa előtt keresztbefont karokkal, ujjaival állát simogatva csóválja a fejét a lányka pironkodásán. Hihetetlen, hogy a nők miféle színészi képességekkel rendelkeznek! Most őszintén, mégis mit gondol mi lesz, ha egy ilyen standnál köt ki? Még ha csak véletlenül találna rá, mint ő, na de hát Hunter a saját két szép szemével látta, hogy ez a leányzó mielőtt idejött volna, hosszú percekig gyűjtötte a bátorságot. Most meg úgy csinál, mintha a következmény meglepné. Milyen megindító.
A csók lassan elcsattanni látszik, és bár udvariasságból megtehetné, hogy elfordul és így ad némi intimitást – a kiírás szerint – Jeromosnak és legújabb vendégének, de végül úgy dönt, inkább mégsem fordítja el tekintetét. Ha már az elejétől részese lehet ennek a virágzó kapcsolatnak, hát nehogy már épp a kiteljesedésről maradjon le!
A csúcspont azonban úgy tűnik az egymáshoz közelítő csücsörítő ajkak ellenére is elmarad. A srác elfordul a lánytól, és éppen ő rá pillant, hogy úgy, ahogy van, csücsörítve kezdje bámulni. Hunter pillanatnyi dermedtségében tartja vele a szemkontaktust, majd, mikor a – már rendezett arcú – fiú még mindig rajta legelteti a szemét, óvatosan elpillant balra, át a válla fölött, hátha áll mögötte egy olyan jó nő, aki ezt váltotta ki szerencsétlenből. De nemhogy az iskola szépe, senki sincs ott. Hát hm. Rendben.
Lassan visszafordul és tekintetét Jeromosra emelve elindul felé, hogy megszakítva a közöttük kialakuló érdekes jelenetet beszélgetést kezdeményezzen.
- Az előbbiek alapján ezt nem volt nehéz kitalálni – feleli, míg megkerüli a standot és a tulaj mellé könyököl. Jobbja azonnal a pulthoz színben dukáló lila vattacukorért nyúl, és tépve magának egy ígéretes darabot, döbbenettől táguló szemekkel pillant fel a huncutul vigyorgó srácra. A huncutul rá vigyorgó srácra.
Megáll a mozdulatban, és vattacukorral a szája előtt nyel egyet. Ilyen helyzetbe még soha nem került, de nem gondolja túl, csak egy fél pillanatra lecsukódó szemekkel és lefelé görbülő szájjal megrázza a fejét. Ennyivel adja tudtára a bizonyosan vicces kedvében levő standtulajnak, hogy ne erőltessék ezt a témát, mert nem érdekelt benne.
Aztán elfordul és kéken fénylő szemeit az asztaloknál ülő diákok között járatva szájába tömi az ujjai között várakozó puha finomságot.
- Mondj statisztikákat. Csak pattanásos gombócok jönnek, hogy kisegítsd őket, vagy azért megfordul itt egy-két húazanyját bige is? - a grandiózus falaton rágódva pillant fel Jeromosra, utolsó szavaira fél szemöldöke látványosan feljebb kúszik homlokán, de még mielőtt a tulaj válaszolna, visszavezeti tekintetét a nagyteremben fellelhető kisebb tömeg felé. Meg kell hagyni, ez a stand kész főnyeremény, hiszen tökéletes rálátást biztosít az egész teremre és azzal együtt mindenkire, aki éppen ott időzik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Évődnek, én pedig csak figyelem őket javarészt, miközben folytatom békés és csendes legelésemet. A telefonom ismét pittyeg a rellonos lány válasza alatt, csak egy pillanatra nézek rá: "Tudtad, hogy szét foglak...", olvastam, talán egy röpke mosoly is szétterjedt az arcomon. Emily már megint agresszív. "Agresszív."
- Á, értem. - reagálom le mély intellektussal telt szavakkal, miközben a srácra nézek. Ja, tényleg furcsa, hogy otthon családilag vegák voltak, de hát most istenem. Ez ilyen.
Aztán a fiú a telefonomra bők, én meg elvigyorodok. Mugli ketyerék, igen, a Mardekár, pardon, Rellon asztalánál nem csodálkozom, hogy nem tudják, mi is ez.
- Telefonnak hívják. Mugli kütyü, amivel egy kódot beütve hallhatod bárki hangját, és tudtok beszélgetni, meg írni egymásnak. Olyan, mintha összeraknál egy baglyot és egy mirrobilt, csak gyorsabb. - fejezem be mélyenszántó ismertetésemet a mobiltelefon funkcióiról, valószínűleg több nyelvtani hibával, most már érezhetően brit akcentussal.
Miután ez megtörténik, a srác egyértelműsíti, hogy fogyókúrán vagyok, szóval bólintok. Én mindig.
- Hívhatod annak is. - mondom, bár asszem' ez nem a megfelelő megfogalmazás, mert úgy jön le, mintha anorexiás lennék. Ez szinten tartó étrend. De igazából baromira mindegy.
Ők pedig ismét tovább évődnek a hús-dolgon, én meg bőszen eszem a kajámat, miközben fél füllel és szemmel figyelek rájuk, félig pedig válaszolok Emily fenyegetőzésére. Aztán, miután látom az egyik üzenetét, körülnézek, majd gyorsan visszaírok neki, és ismét lezárom a telefonom, felpillantva a rögtönzött társaságomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Antoinette Myra Blackburn

Nagyon zsúfolt a folyosó. Hétköznap délelőtt, két óra között, a legtöbb diák éppen órára tart, vagy onnan jön. Gergő nem érzi túl kellemesen magát a tömegben, de neki is el kell jutnia a következő órájára. Közben mogyorót eszeget egy zacskóból, ma még csak kétszer étkezett és ez az ő világában roppant kevés. Igazából ha tehetné, éjjel-nappal enne, de most meg kell elégednie a mogyoróval, amit út közben bekap. Egy sietős diák nem előre figyel, majdnem feldönti, végül azonban pont elkerüli. Azon gondolkozik, vajon Zója mennyire fogja megölni, ha éppen pár percet késik, mert mondjuk nem tudott átverekedni azon a csomó elsősön, aki éppen előtte beszélget. Nem mintha ne lenne meg hozzá az ereje, meg a fizikuma, de azért mégsem szívesen lenne útjában senkinek.
Aztán befordul a következő sarkon, órára menet, hirtelen meg kell torpannia. Földbe gyökerezik a lába, a teste nem követi a parancsokat. Nem tud megmozdulni, és az érzéstől meg is szédül, a falnál támaszkodik meg. Hunyorogva pillant előre, az emberek jönnek-mennek, és mintha ott sem lennének. Emberemlékezet óta nem volt már vele ilyen, most sem érti az egésznek a lényegét.
Fekete tekintete idegesen jár az emberek között, tárgyakat keresve. Teljesen összezavarja, a szeme nem látja, de érzi, tudja, hogy ott van valami, amitől félnie kell. Egy tárgy, amivel nagyon rossz dolog történt és el akarja mesélni neki. Hívja, ragaszkodik hozzá, ő viszont legszívesebben menekülne. Valószínűleg képtelen megszabadulni a kapcsolattól. Már így is épp eléggé utálja magában, mert akaratlanul jut hozzá emberek titkaihoz. Akaratlanul mászik bele olyan dologba, amelyekbe egyáltalán nem akar.
Lassú, darabos léptekkel indul csak meg előre, bent tartja a levegőt, minden izma megfeszül és azért imádkozik, csak jusson végig a folyosón, csak jusson el a túloldalára és hadd tűnjön el innen, minél előbb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Antoinette

Lépked, mintha éppen a jövőből jött robot lenne. Furcsák, természetellenesek a mozdulatai. Gombóc növekedik a torkában, mert érzi, hogy itt van valami, ezen a zsúfolt folyosón, és csak rá vár. Senki más nem érzi körülötte, és megint annyira egyedül van ezzel, és képtelen megfogalmazni. Irritálja a helyzet.
Hirtelen valaki közelít felé, azt hiszi, megint neki akarnak menni, de most már semmi ereje arrébb menni. Érzi a finom érintést, a karján, és olyan érzés most neki, mintha villám csapna belé. Először csak a kezekre pillant, majd feljebb, Nette arcára. Elkapja a másik tekintetét, de valahogy az emberi érzékei nagyon használhatatlanok jelen pillanatban. Nem meri levenni a szemét a másikról. Mert tudja, érzi, hogy akkor megtudná, hol van az a tárgy, valahol a közelében. Mereven áll, miközben valaki meglöki egyik oldalról a vállát. Maguk mögé pillant, finoman Nette hátára rakja a kezét, hogy óvón húzza el egy másik diák elől. A folyosó közepén megakasztják a forgalmat, és aki nem figyel, nekik megy. Látja a felhúzott szemöldököt, érti a kérdést.
- A... táskád... - nyökögi a szavakat. Hangja reszelős, nehezen lehet érteni, régen beszélt legutóbb és a hangszálai feladták a hangot. Közben le lehet olvasni arcáról egy-két dolgot, hunyorítanak szemei akaratlanul is, egy pillanatra megráncolja szemöldökét. Még mindig megfeszülnek izmai, merev a testtartása. Hallhatóan nyel egy nagyot, azon kapja magát, hogy egy ideje nem vett levegőt, úgyhogy nagyot szippant belőle.
- Mi van... a táskádban? - tudja, hogy iszonyat hülyének fogják nézni. De pontosan érzi, hogy ott van valami, ami egy rettenetes titkot akar a fülébe súgni. Neki pedig iszonyú kettős érzései vannak. Akarja is hallani, de legszívesebben futna. Messzire. Ingermentes környezetbe, ahol nem robbannak fel az érzékei.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Antoinette

Nem a táska. Nem a táska. Nem a táska! - ordítja valami a fejében, abban a pillanatban, amikor az ütő felé indul meg. Nette hangja elenyésző, ahogy minden más is. Megfeszült izmai gyorsan reagálnak, de nem eléggé. Hátrahőköl, az ütő mégis eléri, ő pedig hirtelen egészen máshol van.
Kellemes, narancsos környezet. Talán egy öltöző, nem tudja pontosan megmondani. A nap lemenőben van, lassan vége mindennek, és érzi ezt a csontjaiban is. Mindjárt vége. Ártatlanul fekszik egy padon, nem figyeli az eseményeket körülötte. Egy ideges, ingerült kéz fogja meg hirtelen, az apró ujjak erősen szorítják. Próbálná behunyni a szemét, de nem megy. Lendül egyet, majd ismét egyet. A világ vörösbe borul, hajszálak tapadnak hozzá. Meglendül újra és újra és újra, a dulakodás zaját lassan néma csend váltja fel. A nyugalom felé ringat mindent és mindenkit, és ahogyan érezte: vége van. Vége.
Örökkévalóságnak tűnő másodpercek voltak, a valóságban azonban csak megfagyva bámult a semmibe egy pár pillanatig. Nem volt több, csak pár pillanat, csak egy emlék. Ő viszont még mindig a hatása alatt áll, pupillái tágak. Megfogja Nette felkarját, eltántorog a falig. Egy-két diákot fellök közben, de azok csak morgolódva mennek tovább, őt viszont most nem érdekli. Támaszték kell neki, a fal, hogy megtartsa. Ha kicsit is gyengébb lenne a gyomra, már valószínűleg rég megszabadult volna a tartalmától. Így csak csendesen, holtsápadtan bámul maga elé, a földre, miközben szorosan lehunyja a szemeit. Mély levegőket vesz, itt van, a valóságban, ez még nem is biztos, hogy megtörtént, lehet, hogy csak az elméje űz vele gonosz tréfát. Ismét a lány arcára emeli tekintetét. Életében először nem úgy ér egy nőhöz, mintha törékeny virág volna. A karján ragadt a keze, így húzza közelebb kicsit, hogy ne kelljen olyan hangosan beszélnie. Nem is tudna.
 - Tiéd az ütő? - kérdi halkan, szinte lehelve a szavakat. Ennyit kell tudni, hogy nem félreértés. Hogy nem valami szörnyűség, amiről ő sem tud. Hogy ez a valóság, vagy valami más. Fogalma sincs, teljesen össze van zavarodva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Már szinte teljesen befedtek a könyvek, amiket odahordtam magamnak az asztalkára. Egytől egyig az összes jóslástannal volt kapcsolatos, s bár a történelméről már gyakorlatilag mindent tudtam, magáról a tudományágról nem sok érdemleges feljegyzést sikerült előásnom. A Tarot-kártyák szimbólumait többnyire már fejből tudom, de a tudatos ráérzés valahogy a világért sem megy.
Gondoltam szórakozok viszont egyet, ha már így fél óra alatt sikerült 71443 fokosra forralnom az agyvizem. Valaki, sajnos nem tudom kicsoda, egy  történelmi könyvet akart leemelni a polcról. Pontosabban akart volna, ugyanis mérnöki pontossággal előtte vettem magamhoz a szóban forgó könyvet. Bizonyára csúnyán nézhetett rám, ám a következő könyv-ötletét is előre megéreztem, így azt is elcsakliztam az orra elől. Én kifejezettem jót derültem az egész mutatványon, ám a barna hajú leányzó bizonyára már kevésbé élvezte ezt a mókás és felettébb mulatságos játékot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Van, hogy az ember mindent megtesz azért, hogy a saját gondolatai előtt is gátat emeljen, hogy ne kelljen velük foglalkoznia. Hogy legalább egy kis időre megfeledkezhessen mindenről, hogy a fejében cikázó őrület és érzelmeinek kusza egyvelege ne fojtsa meg. Hisz mindenkinek van egy olyan emlékképe, ami elől menekül örök életében és mindent megtesz, hogy nála legyen az előny.
Az utóbbi időben a könyvtár vált az otthonommá. A könyvekben rejlő betűhalom a védőbástya, amikkel folyamatosan körbeveszem magam és próbálok a lehető legészrevétlenebb maradni. Úgy bolyongok a sorok között, mint valami szellem; hangtalanul, némán. Arra szinte nem is figyeltem, hogy mit veszek le a polcról, hisz... nem az volt a lényeg. Csupán szükségem volt a saját magam építette kalitkámra. Talán jobban, mint valaha...
Éreztem a jelenlétét, belepirultam a közelségbe, kellemetlenül éreztem tőle magam. De gyenge voltam, egy szó sem hagyta el a számat, csak némán nyúltam egy másik könyvért. Sejtettem, hogy direkt csinálja, amitől lassan kezdett érlelődni bennem az idegesség. Nem értettem, hogy miért engem szemelt ki. Azt hittem, itt majd jobb lesz...
Ajkamba harapva fordultam végül felé és dacos pillantásomat ráemeltem. Legszívesebben most is inkább elmenekültem volna, hogy újra egyedül lehessek, de tudtam, hogy nem ez a megoldás. Prefektus vagyok és szeretnék is jól teljesíteni. Viszont ha sosem állok a sarkamra, ez sosem fog megvalósulni.
- Idegesíts mást, engem hagyj békén. - Hangom hűvösen csengett és próbáltam végig állni a pillantását, hogy hitelesnek tűnjek. Karomat mégis összefontam a mellkasom előtt, hogy ha máshogy nem is, ezzel védjem magam. A lelkemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Vetélytársam nem vitte túlzásba a védekezést, ugyanis már nagyjából a harmadik könyvét akartam levenni a polcról, mikor végre összeszedte minden bátorságát és farkasszemet nézett velem. Milyen érdekes megfigyelni ezeket az apró dolgait az embereknek. Szívesebben kerülik a szájkaratét, vagy bármilyen párbajt, s inkább fülüket-farkukat behúzva meghunyászkodnak a másik előtt egy erőltetett, fakó mosollyal az arcukon. Vagy csak egyszerűen úgy tesznek, mintha mi sem történt volna, netán fapofával tovább mennek, mint aki észre sem vett semmit. Nem mernek kiállni a saját igazukért, a vágyaikért és álmaikért, de még csak a jelenlegi céljaikért sem tesznek semmit. Ezen a nálam alacsonyabb lányon is hiába virít a prefektusi rangjelzés, ha gyakorlatilag fittyet hányva rá inkább átadja másnak azt, amiért idejött. De félreértés ne essék, mert nem arra gondolok, hogy az lenne az ideális, ha valaki higgadtan bárkinek nekimegy bármiért, mert az meg természetesen a ló másik oldala, ami szerintem még elvetendőbb, mint a meghunyászkodás.
Már épp kezdtem azt hinni, hogy a fruskám csak a puszta véletlen miatt került a zöldek közé, mikor végre karbafont kézzel ugyan, de megálljt parancsolt nekem. Pedig már egész jól elszórakoztam.
- Nem tudom miről beszélsz. - hozzá hasonlóan tükörmintára felvettem a mellkas előtt összefont kezes pozíciót, majd a személyes térre ügyet sem vetve olyan közel hajoltam hozzá és magasodtam fölé, amennyire csak tudtam, hogy minimalizálni tudtam a kettőnk ruhája közti távolságot. Már amennyiben nem hátrált meg. Azon esetben kaján mosollyal együtt vártam a válaszát. Hátha nem tántorodik meg. Hátha kiáll magáért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Fogalmam sincs, hogy mit látnak bennem itt az emberek. Én csak szellő akarok lenni, mit senki sem lát és szabadon tovaszállhat amerre akar, némi felüdülést hagyva maga után azok számára, akik megérdemlik. Láthatatlan akarok lenni, hogy végre nyugtom legyen... Naivan reménykedtem abban, hogy végre újra kezdhetek mindent, tiszta lappal. Itt nem tudják, hogy mit tett a bátyám, hogy miket tettem én. Mégis... mégis, mintha valaki lépten-nyomon ki akarna kényszeríteni belőlem egy ballépést, ami futótűzként terjedhet el az ódon falak között. Hogy újra ugyan az legyek, aki a Herzbergben voltam...
Minden erőmre szükségem volt, hogy tartani tudjam a szemkontaktust. Erősnek akartam látszani, bármennyire is reszkettem belül, hisz nem engedhettem meg, hogy ezt ő is lássa. Gyenge voltam, ahogy életem bármely momentumában, de leginkább attól féltem, hogy emiatt megint olyasmit teszek, amit nem szabad. Hisz... a bátyám sem lehet mindig mellettem, ezt már ő is megmondta. Ujjaimat észrevétlenül mélyesztettem a bőrömbe, hogy ezzel elnyomjak minden más késztetést.
- Merlinre, ne játssz másokkal! - Sziszegtem halkan, hogy mások lehetőleg ne figyeljenek fel rám. Hangom magabiztosan csengett, de a hirtelen jött erő hamar cserbenhagyott. Ahogy közeledni kezdett felém, bennrekedt a levegőm és szinte teljesen a mögöttem lévő polcnak préselődtem, nem találtam menekülő utat. Szemeimet lesütötte, vállaim védekezően emelkedtek feljebb.
- Hagyj békén... - Szinte csak suttogtam, az imént még dacosan kiejtett szavakat. Megint védtelennek éreztem magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bátorsága sajnálatos módon hamarosan inába szállt, s bár nem tudtam, hogy ez nála nagy erőfeszítésbe telt, a szemkontaktus tartása mégis elnyerte az elismerésem. Nem hagytam neki menekülő utat (bár nem így terveztem a dolgot), szabad kezemmel pedig a feje feletti polcnak támaszkodtam. Szemérmetlenül végigfuttattam rajta tekintetem, mihelyst az övét a földre sütötte, majd égető lassúsággal újra az arcán pihent meg éhes pillantásom. Hogy mire is volt éhes? Nem, nem arra, amire az ember fia e sorok olvasása után gondolna, legalábbis nagy valószínűséggel nem arra. Ujjbegyemmel megérintettem a pefektusi kijelzőjének az élét, egy pirinyót még meg is cirógattam, majd újra a polcra nehezedtem.
- Te nem hagysz békén engem. - egyelőre nem volt kedvem leállni. Olyan rég kekeckedhettem másokkal, olyan rég nem kötöttem bele senkibe, hogy már szinte hiányzik. Bár az is előfrodulhat, hogy most rossz 'ellenfelet' választottam. Lehet inkább valami saját súlycsoportbelit kellett volna. Sebaj, mindjárt végzünk itt úgyis.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Kezdtem feladni mindent. Fáradt voltam a folytonos meneküléstől, az események forgatagától. Mégsem tudtam mást tenni, hisz ez voltam én. A félelem uralta az életem kiskorom óta, ezen képtelen voltam valaha is változtatni. Egyedül a testvéremmel éreztem magam ténylegesen biztonságban, akit noha visszakaptam két év után, mégis alig látom. Magamra maradtam, a gyengeségeimmel, a félelemeimmel és a tehetetlenségemmel...
Nem mertem felnézni rá, minden bátorságom tovaszállt. Aprónak és törékenynek éreztem magam a fölém magasodó háztársam miatt, de mégis tudtam, hogy ez csupán félig igaz. A lelkem az, ami remegve pislákolt mindig, ami a szabadságot kutatta, de sosem volt elég ereje ahhoz, hogy meglelje azt. A testem zárta börtönbe, ami erős volt és egészséges, mégis egyre csak kutattam, hogy ez a rabiga ne korlátozzon. Nem, nem vágytam sosem a halálra, csupán szárnyalni akartam a kék ég végtelenségében, mint a madarak.
- Ne érj hozzám! - Fojtott hangon kiáltottam fel és erősen ellöktem a kezét, mi felém nyúlt. A szavait immár nem hallottam, hirtelen jött harag perzselte a bensőmet. Egy meredek hullámvasút voltam, ami egyik pillanatról a másikra váltott emelkedőből meredeken ívelő lejtővé. Szemeim kissé összeszűkültek, ahogy ránéztem ismét. Elegem volt ebből, én csak nyugalmat akartam.
- Engedj el. Nem akarsz tőlem semmit amúgy se. - Szavaim ismét erőre leltek, hidegen visszhangoztak a levegőben. Nem akartam a játékszere lenni és ugyan, ki akarna bármit is tőlem? Általában megtartották tőlem a távolságot, hiába próbáltam ennek ellenkezőjét elérni. Fájdalmas volt a beismerés, hogy saját magam elől sosem menekülhetek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Antoinette

A lány csendesen vár, figyeli Gergőt és valószínűleg nem ért semmit. Nem csodálkozik rajta, ő maga sem ért semmit. Egyszerűen ösztönösen cselekszik, ahogy az érzékei diktálják neki. Lassan, apró darabokból építi magát újra, mély levegőket vesz és elég hamar lenyugszik. Ez talán a másik különleges képessége, nagyon nehéz kilökni őt a lelki békéjéből. Bár semmi emberfeletti nincs benne, ő mégis lassan kiegyenesedik, úgy hallgatja a lány válaszát.
Amikor meghallja, nyel egy nagyot, ádámcsutkája ugrik egyet. Elringatja magát abba a hitbe, hogy ez egy álom volt. Nem más, egy rossz álom. Amikor az ember felébred belőle, akkor még megrázó, de a nap történései lassan kitörlik elménkből, felülírják. Nettére pillant, apró, féloldalas mosolyra húzza az ajkát.
- Irigykedem rá, egyszer szívesen kipróbálnám - válaszolja csendesen, mintha minden rendben lenne, közben pedig teljesen kiegyenesedik. Régen kviddicsezett már, amióta otthagyta az iskolai kviddicscsapatot, hiányzik neki a sport. Ez volt a kedvenc elfoglaltsága, még akár a jövőjét is el tudná képzelni ezen a pályán, most mégis megrekedt a kviddicsboltban, híres emberek ereklyéit tisztogatva, ahelyett, hogy ereklyéket gyártana ő maga. De nem lázad ellene, soha, semmi ellen nem lázadt, különösképpen nem is ellenkezett. Inkább csak beletörődött abba, hogy addig kell nyújtózkodnia, amíg a takarója ér.
- Nekem viszont órám lesz, mennem kéne lassan - mutat az önismeret tanterem irányába, közben pedig elengedi Nette karját. Tudja, hogy iszonyú furcsán viselkedett, de nagyon reméli, hogy megússza ennyivel.
Nem, nem, nem - ellenkezik valami az elméje hátuljából kiindulva, hamar elfoglalja a gondolatait. Meg kell tudnia, mi volt ez. Hiszen lehetett valaki másé az ütő, mielőtt még hozzá került. Fogalma sincs, amit látott, mikor történt és ki tette. Sőt, valószínűleg a tulajdonosa már régen börtönben ül, vagy hasonló. Igen, nincs miért aggódni.
- Elkísérjelek inkább? Nehéznek tűnik a táskád - állapítja meg, miközben nyújtja a kezét, hogy elvehesse a lánytól. Halvány mosoly is ül ajkain, mintha eddig csak azt szerette volna kinyögni, hogy biztosan nehéz a táskája. Igen, csak ezért hebegett róla, miközben majd' elájult. Egyértelmű.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ahogy ott állt előttem szinte teljesen kiszolgáltatottan, valami furcsa érzés kezdett elhatalmasodni rajtam. Az uralom, a hatalomvágy, amely eddig minden nagy férfit a magasból a mélybe taszított, mint egy múló tünemény, engem is megkörnyékezett, ám épp hogy csak elkapott egy alig létező mámor. Rég éreztem már az éles hierarchiát a közvetlen környezetemben, hisz ebben az iskolában szinte mindenki elbűvölően bájos, csinos, okos, kedves, laza és minden egyéb, ami a magániskolák diákjait jellemzi. Én meg, mint valami sötét tintapacni éktelenkedtem a makulátlanul hófehér papírlap szélén, csökkentem a színvonalat.
Lankadt figyelmem miatt kicsit megtántorodtam, ahogy ellökte magától a kezem. Újfent végigmértem - igen, most már úgy, ahogy azt érteni szokás. Az apró, törékeny felszín mögött azért mégis ott lapul a foga hegyét megvillantó farkas. Ez a lány egyre inkább hasonlít valakire, aki a való életből lépett ki, és nem valami tündérmese elkényeztetett, habos-babos királykisasszonya, vagy épp a Tomb Raider Larája. Valóságosnak fest a göndör, vörös fürtű, szeplős lány az önbizalomhiányával. És én már kezdtem elhinni, hogy becsavarodtam és valójában kényszerzubbonyban hallucinálok valami kórterem fénytől elzárt osztályán.
- Oké. Tessék. - a kezemben lévő könyveket a hölgy felé nyújtottam minden további hátsó szándék nélkül. És még a személyes távolságot is megtartottam. Kikerekedett barnáimmál és őszinte, széles mosolyommal a lányt mustráltam, s egy egyre erősödő érzés azt sugallta, hogy várjam meg, míg elveszi a könyveket tőlem. Előbb-utóbb átveszi azokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Annyira féktelenül dühös! De most tényleg, hogy engedhet valaki szabadon egy ormányos medvét és hogy gondolhatta egy pillanatig is, hogy ez cuki? Oda a kedvenc farmere, mert ez az állat egyszerűen csak letépte róla, mintha csak valami cipzáras kínai termék lenne. És ennek tetejében most itt áll egy majdnem combtőig leszakított jobb szárú farmerrel, meg egy normál ballal, ami ugyanúgy hosszú. De miért pont ő?!
- Te engem ne csitítgass, mert olyat rád verek, hogy azt is leszázalékolják, aki felsegít! - idegbetegen, szinte már vérben forgó szemekkel üvölt Jeromossal, miközben az állatról immáron tudomást sem vesz. Érdekli is az a dög, gondolja magában, neki már megmondta a magáét, ellenben a szőke... A szőke. Nos, igen, katasztrófa, hogy mit meg nem engednek maguknak egyesek, de mindegy. Tulajdonképpen nem is a jószág hibája, hogy játszik - már ha egy fél emberi láb letépését annak lehet nevezni -, hanem a nyomorék gazdájáé, aki mindezt hagyja.
- Megmenteni? Engem? Ohohóó, magadat kéne megmentened, te felelőtlen, semmirekellő, senkiházi... - és sorolná tovább is, ha az eridonos nem vetné le magát a földre. Ezt Hedda már végképp nem tudja mire vélni, s a felismerés, miszerint valóban baj van, túl későn érkezik. Annyi ideje marad, hogy leguggoljon ő is, de abból a büdös valamiből, akármi is legyen, még így jut rá. A hátára. Nem sok, de ahhoz elég, hogy undorodva sikítson fel. Nem, ő tényleg nem egy plázapincsi, de azért ez még neki is sok.
Az orrfacsaró bűz hatására kis híján elájul. Jézus isten, kinek kell atomfegyver, ha egyszer lehet egy ormányos medvéje is? Ezzel emberi életeket lehet kioltani, városokat lehet a földdel egyenlővé tenni, istenemre, még a falat is szétmarja! Ha megpróbálna rákönyökölni norvég barátosnénk, biztos sikerülne neki. Jézus.
- Atyavilág, te barom, mit hoztál be ide? - kezét szorosan az orra elé tartva veti oda a szavakat Jeromosnak, aki ezennel végképp megszűnt biztonságban élni. Hedda első dolga lesz, hogy vesz egy medvecsapdát és fellógatja azt a mihaszna teremtményt, mindezt úgy, hogy Jeromosnak végig kelljen néznie. Igen, kegyetlen bosszút áll ezért, csak figyeljen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár