Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Háztársai között, a Levita asztalánál ül, és szemöldökét ráérősen simogatva hallgatja az őt lelkesen instruáló fiúkat-lányokat. Azok egymás szavába vágva mesélnek a kastélyról; egyikük titokzatos termekről, másvalaki kerülendő tanárokról hint el bennfentes információkat, de hall néhány diáknevet is, amit valamiért érdemes megjegyezni. Többen félhangosan figyelmeztetik helyekről, ahová még véletlenül se menjen, és mikor épp egyikük sem beszél, egy addig csendben gubbasztó lány kihasználva a szusszanásnyi időt, szinte szavalni kezdi az iskola szabályzatát.
Hunter hol maga elé bámulva, hol a többiekre pillantva bólogat és a jó tanácsokat szorgalmasan nyelve hümment néha, de mikor a szabályzatot kívülről fújó lány elkezdi sorolni a házirend pontjait, szűkülő tekintete önkéntelenül is hozzátapad. Úgy dönt jobb, ha már most az eszébe vési ezt az arcot, hiszen ez a lány még jó lesz, ha tetemes mennyiségű házi feladatát leakarja passzolni valakinek.
Mutatóujja megáll a mozdulatban. Hunyorogva figyeli a tőle jóval fiatalabbnak tűnő diákot, majd ajkait beszívva bólint egy utolsót.
- Rendben van. Mindenkinek köszönöm a segítőkészséget, ha kérdésem lesz, tudom kikhez forduljak – áll fel és ajkait megnyerő mosolyra húzva sorban felveszi a szemkontaktust a körülötte ülőkkel. A szabályzatot szóról szóra fejben tartó lányt hagyja utoljára, és míg kiszélesedő mosolyával rákacsint, bal kezét hasára szorítva az asztal fölé görnyed, hogy egy tökös pitével a jobbjában egyenesedjen vissza. – Tudtátok, hogy a Roxfortban kétszer is megnyertem a harapós tökös piteevő-versenyt? Nem, mi?
Nevetve harap az omlós süteménybe, és a többieknek lazán intve indul el a bejárati ajtó felé. Zsong a feje az egyszerre rázúduló, temérdek információtól. Régen, a Hollóhátban hozzá volt szokva az ilyesfajta mentalitáshoz, azonban az utóbbi két évben egészen más körökben mozgott. A London utcáin összeverődött társaság egyik tagja sem jeles iskolai eredményeiről volt híres, viszont ami az életet illette, nos, tagadhatatlan, aziránt mindegyikőjük remek affinitással rendelkezett.
Kifelé menet pironkodó, kuncogó lányok hangja csapja meg a fülét, mire a fél pitével a szájában, szemöldök ráncolva fordul feléjük. Azok ketten egy lila stand közelében ácsorognak, és egymás nyakába bújva mutogatnak az asztal mögött álló fiú irányába. Nocsak.
A nagyterem hűvös kőfalához húzódik, hátát nekiveti, és süteményével időzve figyelni kezdi az izgatott tini lányokat és a fiút, akiről valószínűleg a susmus megy. Ráérősen rág, szemei olykor összébb húzódnak, máskor nagyobbra nyílnak. Közben egy harmadik lány tűnik fel a színen, aki az ismeretlen sráchoz tipeg és – úgy tűnik – csókra éhes.
Hunter az utolsó falatot is lenyelve összedörzsöli tenyereit, morzsák után kutatva végigsimít a száján, és megigazítva magán az inget elindul a lila standhoz. Ott, a legújabb lány mellett áll meg, s miután egy kérdő pillantást küld felé, a pult másik oldalán állóra emeli kék tekintetét.
- Szóval így csajozol? – ujjával először a srácra, utána a mellette fülig vörösödő lányra mutat. – Itt állsz szolgálatkészen és várod a bátor jelentkezőket?
Beszéd közben megkerüli az asztalt és közvetlenül a fiú mellett könyököl rá a csókot ígérő standra. Akárki is legyen ez a srác, fantasztikus esze van. Igazi állat lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A hatalmas, igazi vagány kastélyhoz méltó bejárati ajtó két szárnya egy pálcamozdulatra, dörrenve tárul fel az elégedetten vigyorgó, jólfésült fiatalember előtt. Szemeit fekete napszemüveg takarja, arcát néhánynapos borosta hivatott még markánsabbá tenni. Bal keze farmernadrágja zsebében pihen, míg a jobbjában tartott pálcával a mellette lebegő, egymásra pakolt ládák és bőröndök felé int, hogy azok akaratának szó nélkül engedelmeskedve lassú tempóban elinduljanak előtte. Mielőtt azonban követné őket, még egyszer hátranéz válla fölött, vet egy utolsó pillantást az idáig megtett napsütötte útra, de ahelyett, hogy döntésének súlyán kezdene gondolkodni, inkább visszafordul, és az öreg épület ódon illatát mélyen magába szívva belép a csarnokba.
- Üdv újra, iskolapad – suttogja maga elé, s a mögötte becsukódó ajtó közelében ismét megáll. Egyébként sem szokása túlaggódni vagy elsietni iskolai dolgokat, de most, hogy fogalma sincs, merre induljon, végképp ráér. Egy higgadt fejmozdulattal elpillant először balra, szemrevételezi a kviddicskupát, majd jobbra fordulván szembetalálja magát a házkupával. Nos, azt már most világosan látja, hogy ő egyik elnyeréséhez sem fog túl sokat hozzátenni. A Roxfortban sem szakadt meg soha, nem itt fog beleizzadni a munkába. Sorry, Levita. Majd hozzászoktok.
Finoman sóhajtva felpillant a telefestett mennyezetre, tekintete végigszalad a festményeken, majd megunva a bámészkodást csakhamar visszatér bőröndjeihez. Int nekik, mire azok újra útnak indulnak, és ő követve őket elhalad néhány hangosan viháncoló diáklány mellett. Hála a szemeit takaró sötét lencséknek, szabadon nézelődhet, most viszont csak éppen vet egy-egy trükkös pillantást feléjük. A lépcsők felé sétál, csomagja mozduló pálcájának eleget téve már emelkedik is.  
Egy lépcsőfok, két lépcsőfok. Ajkai dúdolásra nyílnak, közben számolja a megtett fokokat és hallgatja a csarnokban visszhangzó beszédfoszlányokat. Elhalad tanárok és diákok mellett is, nem izgatja magát különösebben, nyugodtan szedi a fokokat. Az őt nézőben könnyen magabiztos, határozott alak benyomását keltheti, aki pontosan tudja, mit akar és hova tart.
Nyolc, kilenc, tíz.
És vissza.
Egy korlát mellett ülő szőke lány mellé lépdel vissza, egyik lába lejjebb, másik lába egy fokkal feljebb dermed mozdulatlanná. Bőröndjei már valahol a lépcsőfordulóban várakoznak, pálcát tartó keze kinyújtva maradt. Izgatottságtól megcsillanó szemei a lány lábairól egészen arcáig kúsznak, és a gondolat, hogy ismeri őt valahonnan, a látottak alapján egyre erősebbé válik. Amint észhez tér, pálcáját egy elegáns mozdulattal zsebébe csúsztatja, majd felszabaduló kezével először csak feljebb tolja, végül le is veszi szemüvegét.
Tekintete újra végigszalad a másik alakján. Kezd egészen biztos lenni abban, hogy ezt a lányt a tévéből ismeri. Aranyvérű lévén egyedül csak mugli barátainál tudja tévézésre pazarolni az idejét, miközben a kanapén henyél, így ez idáig csupán kétféle csatornával volt szerencséje megismerkedni. Hát, az egyik erősen felnőtteknek ajánlott tartalommal bír, a másik pedig a mugli sportok gyűjtőhelye. Többször nézett már futballt és kosárlabdát, de női kézilabdát is volt szerencséje látni. Bingó.
- Téged ismerlek a televízióból – nem sokat teketóriázik, rögtön belevág a közepébe. A tévé szót kissé furcsán ejti ki, ráférne még némi gyakorlás. Kékjeit a kézilabdasztár szemeire függeszti, vonásai meg sem rezzennek. – Szerintem híztál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A telefont csak azután veszi észre, hogy duplán is végigmérte a lányt - természetesen csakis azért, hogy biztos legyen ráeszmélésében. Hát nehogy már bebukja itt a dolgot! Ha nem is jól, de ismeri ezeket a készülékeket, hiszen az összes mugliszármazású haverjának van, és általuk kipróbált már egy-két népszerű játékot is, de azok nem kötötték le úgy a figyelmét, mint a világháló csodája. Na, arra minden ellenkezés nélkül rátudna függni.
Visszapillant a kézilabdázó ráemelkedő tekintetébe, vár még egy pillanatot, azután megszólal. És kivár. Látni akarja szavai hatását, és csak azután folytatja, hogy a felismert sztár elmosolyodik. Az ő arca azonban ugyanolyan rezzenéstelen marad, semmitmondó szemmel és vonásokkal tesz határozott kijelentést. Valójában nem sértésnek szánja, nem is bóknak, a gondolat egyszerűen csak testet ölt. Megtörténik. Habozás nélkül.
A kézilabdás lány arca azonnal torzulni kezd, amúgy szép pofija furcsa formát vesz fel, amit az egy lépcsőfokkal lejjebb álló Hunter hirtelen nem is tud hová tenni. Az mondjuk leesik neki, hogy noha szavai révbeértek, a címzett nem repes tőlük örömében. Fejét kissé oldalra dönti, ahogy nézi a metamorfmágusokat megszégyenítő szőkét, szemöldökei árnyalatnyit összébb húzódnak. Érzi a vesztét.
- Áú! – akaratlanul is kiszökik száján a felkiáltás, és egy gyorsan múló pillanatra még egyensúlyából is kibillen. Míg jobbjával égő orrához kap, addig balját oldalra nyújtja, és leír vele jó néhány apró kört a levegőben mire visszanyeri balanszát. Megütközve, sőt mi több, megszeppent ártatlansággal néz fel támadójára, homlokát és szemöldökeit mindvégig értetlenül ráncolja.
- Egy aláírás is megtette volna... - mondja orrhangon, ujjaival szorítva a fájó pontot, majd végigsimít szája fölött, így ellenőrizve egyik kedvenc testrészének egészségi állapotát. Szerencsére nem vérzik. - Üdv. Hunter Bailey, bevert orrú újonc.
Tartózkodva figyeli Heddát, ujjai közben zsibbadó tagját masszírozzák. Legalább már tudja kivel kell feltétlenül jóban lennie.
- Mardekáros vagy, mi? - kérdezi, de szükségtelen hallania a választ, biztos abban, hogy beletrafált. A Roxfortos hét év alatt többet lógott velük, mint saját háztársaival, így bőven volt ideje megismerni, megszokni és megszeretni a mentalitásukat.
Félig-meddig félszeg, félig-meddig elégedett vigyorra húzódnak ajkai, és orrát elengedve felpillant a lépcsőfordulóban várakozó bőröndökre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egyelőre még így, a csókstandhoz közelebb érve is csupán néma megfigyelője marad a kibontakozó jelenetnek. Nem szólal meg, csak nézi a jelenlevőket és okul. Fürkészi a pult mögött álló srác vidám arcát, hallgatja mézes-mázos hangját, és mellkasa előtt keresztbefont karokkal, ujjaival állát simogatva csóválja a fejét a lányka pironkodásán. Hihetetlen, hogy a nők miféle színészi képességekkel rendelkeznek! Most őszintén, mégis mit gondol mi lesz, ha egy ilyen standnál köt ki? Még ha csak véletlenül találna rá, mint ő, na de hát Hunter a saját két szép szemével látta, hogy ez a leányzó mielőtt idejött volna, hosszú percekig gyűjtötte a bátorságot. Most meg úgy csinál, mintha a következmény meglepné. Milyen megindító.
A csók lassan elcsattanni látszik, és bár udvariasságból megtehetné, hogy elfordul és így ad némi intimitást – a kiírás szerint – Jeromosnak és legújabb vendégének, de végül úgy dönt, inkább mégsem fordítja el tekintetét. Ha már az elejétől részese lehet ennek a virágzó kapcsolatnak, hát nehogy már épp a kiteljesedésről maradjon le!
A csúcspont azonban úgy tűnik az egymáshoz közelítő csücsörítő ajkak ellenére is elmarad. A srác elfordul a lánytól, és éppen ő rá pillant, hogy úgy, ahogy van, csücsörítve kezdje bámulni. Hunter pillanatnyi dermedtségében tartja vele a szemkontaktust, majd, mikor a – már rendezett arcú – fiú még mindig rajta legelteti a szemét, óvatosan elpillant balra, át a válla fölött, hátha áll mögötte egy olyan jó nő, aki ezt váltotta ki szerencsétlenből. De nemhogy az iskola szépe, senki sincs ott. Hát hm. Rendben.
Lassan visszafordul és tekintetét Jeromosra emelve elindul felé, hogy megszakítva a közöttük kialakuló érdekes jelenetet beszélgetést kezdeményezzen.
- Az előbbiek alapján ezt nem volt nehéz kitalálni – feleli, míg megkerüli a standot és a tulaj mellé könyököl. Jobbja azonnal a pulthoz színben dukáló lila vattacukorért nyúl, és tépve magának egy ígéretes darabot, döbbenettől táguló szemekkel pillant fel a huncutul vigyorgó srácra. A huncutul rá vigyorgó srácra.
Megáll a mozdulatban, és vattacukorral a szája előtt nyel egyet. Ilyen helyzetbe még soha nem került, de nem gondolja túl, csak egy fél pillanatra lecsukódó szemekkel és lefelé görbülő szájjal megrázza a fejét. Ennyivel adja tudtára a bizonyosan vicces kedvében levő standtulajnak, hogy ne erőltessék ezt a témát, mert nem érdekelt benne.
Aztán elfordul és kéken fénylő szemeit az asztaloknál ülő diákok között járatva szájába tömi az ujjai között várakozó puha finomságot.
- Mondj statisztikákat. Csak pattanásos gombócok jönnek, hogy kisegítsd őket, vagy azért megfordul itt egy-két húazanyját bige is? - a grandiózus falaton rágódva pillant fel Jeromosra, utolsó szavaira fél szemöldöke látványosan feljebb kúszik homlokán, de még mielőtt a tulaj válaszolna, visszavezeti tekintetét a nagyteremben fellelhető kisebb tömeg felé. Meg kell hagyni, ez a stand kész főnyeremény, hiszen tökéletes rálátást biztosít az egész teremre és azzal együtt mindenkire, aki éppen ott időzik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az öltöny

Ahogy azt kell, napszemüvegben, mellkasa előtt összefont karokkal, több másik diák után lépi át a nagyterem küszöbét. Pont, mint a nagykönyvben meg van írva. Határozott kiállását és magabiztos személyiségét egy pillanatra sem titkolva sétál végig a terem szélén, hogy végül egy pirosas színű italaival rendkívüli módon hívogató asztal mellett lassítson le, és felsőtestével éppenhogy a poharak fölé dőlve, összpontosítástól ráncolódó homloka alatt kezdje fixírozni azok - esetleges - hibáit. Ugye az magától értetődik, hogy a cseppmentes száradás fontos, főként egy ilyen eseményen, ő pedig nem rest ellenőrizni a rendezvényért dolgozó személyzet - vagy tudja is ő, kik - munkáját.
Hm, hm, hm.
Félhangosan hümmög a csillogó italkínálat fölött, az asztalt közben komótos mozdulatokkal körbejárja, karjait mellkasának feszíti, így tökéletesen hozza a döntőbíró precíz, magában valami nagyon, valami zseniálison filozofálgató figuráját. Az őt néző még el is hiszi neki, hogy ért hozzá. De a látszat néha csal, esetében meg még jól is hazudik.
Alkalmasint felpillant, körbenéz, hátha kiszúr az alakuló tömegben egy jól szituált ismerőst, akihez egészen véletlenül oda is akar menni. Ám hiába, akit lát, az nélküle is jól érzi magát, így mivel épp nincs gyertyatartó-hangulatban, marad az asztalka közelében. A fejét azonban már nem hajtja le, észrevétlen kémleli a gyülekezőket, és mikor elmegy mellette egy szerinte érdekes forma, legyen az lány vagy fiú, hangosan cuppant egyet. Ha az áldozat erre értetlenül visszanéz, ő szélesen rávigyorog, majd vállát megrántva mást kezd bámulni.
Igazi gentleman.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az öltöny

Egy cuppantás az úrnak ott fehérben, egy madarakat is megszégyenítő fütty a hölgynek emitt kékben. Hunter nem unatkozik, soha nem is volt rá jellemző a tétlenkedés, már ha órán kívül tartózkodott, természetesen. Ő tipikusan az az ember, aki mindig, minden helyzetben, s körülmények között nagyszerűen feltalálja magát, ami persze nem jár kéz a kézben azzal, hogy ennek a körülötte lévők is hasonló elánnal fognak örülni. Nem, ami azt illeti, a közvetlen környezetén kívül szinte soha nem talál hasonszőrűekre, akik megfelelően tudnák értékelni őt és a humorát. Merthogy neki - saját állítása szerint - remek humora van. Még csak nem is az angolsága miatt. Nem, ennek köze sincs származásához. Nála már a fogantatás pillanatában elkattanhatott valami. Talán front volt, vagy hatalmas fagy, végül is lényegtelen.
Felpillant a közeledő lányra, aki ma esti ruhájában pont úgy néz ki, mintha rögvest, de azonnal férjhez akarna menni.
A levitás mestertanonc sűrűn pislogva, kissé értetlenül figyeli a másikat, közben megenged magának egy-egy suta oldalpillantást is, hátha félreérti a helyzetet, és a menyasszony nem hozzá, hanem valaki máshoz igyekszik. Borostás arcán zavar játszik, de nem tudni, hogy az akaratlagos vagy szimpla ösztönjelenség.
- Hadd mutatkozzam be, kisasszony. Mr Hunter Bailey vagyok Budapestről - szólal meg erős hangján, egy pillanat alatt térve vissza magabiztos, vonzó énjéhez. Beszéd közben leemeli orráról kedvenc napszemüvegét, és azt egy belsőzsebbe csúsztatva megkerüli az asztalt, és a lány mellé sétálva kezet nyújt neki. - A Magyar Mágiaügyi Minisztérium küldöttjeként vagyok jelen ma este. Én ellenőrzöm, hogy e jeles esemény zökkenőmentesen zajlik-e.
A vonásai megkeményednek, hangja és teste is fegyelmezett. Korát meghazudtolva képes eladni magát, így ha valaki nem ismeri, most egészen biztosan elhiszi róla, hogy a minisztérium embere. Méghozzá olyasvalaki, aki még csak távolról sem ismeri a viccet.
- A poharak rendben - pillant fel róluk a kisasszonyra, szája szegletében apró, de annál melegebb mosoly fészkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az öltöny

Ha fel is merül benne a gyanú, hogy a lány talán átlát rajta, nem törődik a gyöngécske elmélettel, így az ahelyett, hogy megvetné lábát gondolatai között, és elbizonytalanítaná tökéletes alakításában, hamar tova is száll. Hunter ugyanis nemcsak egyszerűen beleéli magát a minisztérium emberének szerepébe, de minden gond nélkül el is hiszi magáról, hogy bár mindez csupán maskarának tűnik, maga a valóság.
- Örvendek, Farkas kisasszony - enyhén megszorítja a lány kezét, szavait mély biccentés kíséri. - Hányadik évfolyamot erősíti, ha szabad megtudnom?
Kérdése alatt baljával felkönyököl az asztalra, és megsasolja a fogyatkozó poharakat. Megérkezése óta szemez az egyik vörös itallal, de miután nem tudja, hogy mit kevertek bele a kedves szervezők, inkább szomjazik még egy kicsit. Majd, ha már megbizonyosodott róla, hogy a vendégek élve megúszták, ő is kipróbálja. Vagy talán akkor sem. Nem titok, hogy kissé bizalmatlan az elemi mágusokkal szemben.
- No problem - mondja még az italkínálatot kémlelve, csúnyán megfeledkezve saját magáról. Hát, kedves Hunter, mondana ilyet egy komoly férfiember, aki a Minisztérium szolgálatában van most jelen? Hupsz.
Szerencsére, amilyen gyorsan elkövette ezt az aprócska, Kamillának talán fel sem tűnő hibát, olyan könnyedén rendezi vissza hangját és stílusát is a felvett szerepbe.
- Határozottan jobb, mintha kiküldetésen lennék ebben az esős időben - szemeivel a nagyterem ablakai felé int, ajkain kiszélesedik a mosoly. Hogy finnyás volna? Ó, dehogyis! - Kíváncsian várom, mikor indul be a buli. A rellonosok egészen véletlenül nem készülnek valami csínnyel?
Hangjából kiérződik, hogy tudja, Kamilla akkor sem válaszolna erre őszintén, ha tényleg tudna valamiről; és az is, hogy ez csupán egy játékos hangvételű költői kérdés a részéről, amire nem vár valódi feleletet.
- És, Kamilla, hol hagytad a lovagod? - vált témát, miután követve a lány pillantását, ő is körbehordozza kékjeit a kisebb-nagyobb csoportokba verődött diákok egy részén. - Ehhez a ruhához dukál a herceg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az öltöny

Ha végzősnek nem is - habár a mutatós ruhája alapján még az is könnyen beleférhetne -, de negyedévesnek simán tippelte volna. Meglepett hümmentéssel veszi tudomásul a lány évfolyamstátuszát, majd figyelmét a poharak felé terelve, onnan pillant vissza a szőke arcára, mikor meghallja halk megjegyzését.
- Jól értem, garantálod, hogy nem esek össze holtan itt mindenki előtt, ha iszok egy pohárkával? - oldalra húzódó vigyorral, sajátját egyenesen a másik tekintetébe fúrva kérdezi, hogy egy kis nyomást gyakoroljon rá, majd körbekémlel az egyre hangosabb nagytermen.
- Tudod mikor maradnék otthon a családdal - nevet fel halkan, és egy italért nyúlva fűzi tovább szavait. - Vízibicikliztél már esőben? Fesztivál, koncertek? Bungee jumping? Bármi?
Az egyelőre még érintetlen pohár szája felett néz le Kamillára, arcáról egyetlen pillanatra sem olvad le az a kicsit komisz, kicsit szemtelen kedélyesség, ami már terembelépése óta ott figyel.
És akkor jön a kérdés, amit Kamilla bár ne tett volna fel. Most a mestertanoncnak olyasmit kell tennie, amit nagyon nem akart - legalábbis nem ilyen korán. Színt kell vallania. Szomorú.
Hunter - még mielőtt bármi egyebet tenne - belekortyol a vérszínű italba, majd egy nyugodt mozdulattal leengedi kezét, s ajkait beharapva az asztalra teszi az üvegpoharat. Komótosan, ráérősen nyalja le szájáról azt a néhány csepp nedűt, ami az imént ott maradt, majd kiegyenesedik, zakóját megigazítja magán, és közelebb lép a fiatal lányhoz.
- Bár ne kérdeztél volna rá - mondja halkan, szemöldökeit árnyalatnyit összébb húzva, tekintetébe őszinte csalódottságot csempészve. Nagyot, színpadra illőt sóhajt, szemeit le sem veszi társaságáról. Ujjai az asztalon dobolnak. - Hjaj, Kamilla. Most mihez kezdjek veled?
Egy újabb sóhaj kíséretében megcsóválja a fejét, mozdulata egyszerre hat véresen komolyan és játékosan. Lepillant a lány fehér ruhájára, majd kínzó lassúsággal visszavezeti tekintetét arcára. Sajátjáról kétely és tehetetlenség olvasható le.
Végül közelebb dől, hangja Kamilla fülénél csendül fel. Ő maga közben a táncolni készülő végzősöket figyeli, szája széles vigyorban áll, ami mély baritonján is meghallatszik.
- Valójában csak innen, a Levita toronyból jöttem, de kérlek, ne áruld el senkinek - suttogja, s elhúzódva a lánytól kacsint is egyet. Hát ennyi volt a minisztériumi mókának. Nem gondolta, hogy ilyen gyorsan befellegzik majd.
- Áh, szóval ti hátulról támadtok - sokat sejtetően mozgatja meg szemöldökét. Jól ismeri a zöld ház mentalitását, legalábbis a Roxfortban a Mardekárból kerültek ki a legjobb haverjai. Az emlékekre nevetve folytatja. - Igen, mindent értek.
Kíváncsi tekintetével követi a távolodó alakot, de a kurta válaszát nem tudja hova tenni.
- Nem veszem be, hogy ezt a ruhát csak úgy magadnak vetted fel - hitetlen arccal csóválja meg a fejét, szavai mellé még jobb tenyerét is felemeli, ezzel jelezve partnerének, hogy ennél jobb dumát kell kitalálnia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az érdeklődés teljes hiányában hallgatja az iskola új igazgatójának első, évnyitói beszédét. Ha egészen őszinte akar lenni magához, akkor becsületesen megvallja, hogy az előző igazgatóra sem emlékszik, így ebben a kora délelőtti órában már az a száraz tény is egészen váratlanul éri, hogy idén új vezetőt köszöntenek. Hisz’ tőle aztán nyugodt szívvel lehetne ez a fickó az iskola feje már hosszú évek óta, sajnos igen nagy eséllyel akkor sem tudná megmondani a nevét, vagy bármi egyéb közérdekű – s hasznú információt a személyét illetően. Hálás köszönet neked, kedves híresen hírhedt aranyhal-memória.
Lábaira ejtett kezekkel, rendületlenül szemez egy a közvetlen közelében lévő tányéron üldögélő tökös pitével, próbálja visszatartani a gyomra irányából először csak olykor-olykor felmorajló, mostanra viszont már egyre hangosabban felhangzó éhségjelző morgást. Száját összepréselve bámulja a kinézett finomságot, közben nagyokat nyel.
Alig pislog, csak - a külvilágot teljes egészében kizárva - nézi a pitét, amit már alig vár, hogy végre megérinthessen, hogy végre a magának tudja, és...
- Hát te meg? – csurgó nyálát visszanyelve, a valóságba fájó hirtelenséggel visszacsöppenve fordítja fejét oldalra, az éppen akkor melléhuppanó Kamillára, majd a válla fölött elpillantva ellenőrzi, hogy beszél-e még az új, bodros hajú igazgató. Természetesen beszél. Beszél, és Hunter úgy sejti minimum napestig fogja tartani megindító beszédét, csak hogy ő, személyesen ő, ne kaparinthassa meg az áhított pitét. – Mizu? A Rellon asztalánál pestis terjed, hogy ideültél? Mert ha igen, nekem nem kell a pinceszutyok-kórságod. Just sayin'.
Elmosolyodik, kékes tekintetét futólag átvezeti a zöldek asztalához, majd visszapillant a végzős bálon megismert szőkeségre. Mosolya kiszélesedik, közelebb dől hozzá, vállával meglöki a vállát, majd visszaegyenesedik előző testhelyzetébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Csak, mint a lány arca, úgy az övé sem rezzen. Mindennapi természetességgel hallgatja a késve érkező szőke válaszát, mire csak szája szeglete mozdul meg, felfelé.
- Azt az alagsort a pokol tüze sem tisztítja már meg – von vállat, de ajkai játékos mosolyra húzódnak, úgy pillant oldalra, a hirtelen képébe nyomott kézfejre. A váratlan fordulattól homloka ráncba -, szemöldökei összeszaladnak, ahogy szaporán pislogva hátrahőköl. What the...?!
Mire észbe kap, és felfogja, hogy Kamilla feltehetőleg nem akar sem behúzni neki, sem pedig bántani őt, csak épp stílusosan hozza önmagát, addigra vissza is húzza felé lebegtetett csuklóját.
- Most, hogy így mondod, mióta lehuppantál mellém, érzek is valami kesernyés, oszló dögszagot – tettetett sajnálkozással mondja, és lassan, a nem létező bűz forráspontját keresve körbenéz, majd, mint aki szagot fogott, közelebb dől a lányhoz, hogy hangos szipogással megszimatolja. – Nem tudod, mi lehet ez?
Komoly arccal, aggódva pillant fel Kamillára, és hogy ne törjön ki most azonnal hangos röhögésben, ajkait keményen összepréseli, és visszaegyenesedik előző testhelyzetébe. De nem tétlenkedik sokáig. Míg a még mindig lelkesen duruzsoló igazgatóra emeli kékfényű, ártatlan tekintetét, hogy ellenőrizze feltűnt-e már neki a Levita asztalnál folyó aktív diskurzus, addig az asztal alatt gyorsan belecsíp a szőkeség combjába. És miután a válasz egyértelműen nem, már ami az új igazgatót és őket illeti, halkan, de annál elégedettebben cuppantva fordul vissza a Rellonos üdvöskéhez.
- Ne szisszegj, még a végén el leszel ültetve - korholja széles vigyorral a lányt, egy pillanatra még nyelvét is kidugja. Imád rosszalkodni. Mindennél jobban élvezi, és még az sem zavarja, hogy a kivitelezésben nagyjából egy tízéves szintjén áll.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A titokzatos kérdésre válaszul csak lazán megvonja vállait. Jogos. De még mennyire, hogy az! Valójában Hunter is könnyedén eltudja képzelni a Mardekár testvérházáról, hogy egy tanulmányi kiránduláson kalickába zárták a pokol tüzét, és azóta is lent őrzik a pincében. Vagy van egy óriási, közös sárkányuk a nyakán fémbilétával, esetleg saját használatú pyromágusuk. Pont nekik ne lenne egy?
Féloldalas, elfojtani próbált vigyorral néz el másfelé, mikor Kamilla sikkantva megugrik. Nem akar nevetni, az már tényleg oltári illetlenség lenne, még tőle is, de nem állja meg, legalább egy mosoly erejéig muszáj engednie feszülten rángó, vigyorra éhes mimikáinak.
- Oké, ha ez minden vágyad, ám legyen - a kihívást elfogadva, komolyan pillant a lányra, majd állát felszegve, az elnyomott nevetéstől még mindig remegő hassal fordul előre, és kezdi bámulni az évnyitóünnepség első percében kipécézett tökös pitét.
Ha Farkas kisasszony azt hiszi, hogy nem bír ki hülyéskedés nélkül, normálisan végigülve egy igazgatói beszédet, el kell keserítenie, mert nagyot téved. Hunter simán képes egyszerre egy helyben és csendben maradni. Csak a megerősítés végett, még egyszer: simán.
Csupán a szeme sarkából figyeli a mellette ülőt, olykor egy-egy suta pillantást is küld felé. Szája széle olyankor megremeg, nem sok híja van, hogy ne nevesse el magát, dehát ha nem szabad, akkor nem szabad.
Kezei az ölében pihennek, fesztelen ül, és hogy Kamillát idegesítse, még az igazgató úr beszédjének hallgatói közé is becsatlakozik; érdeklődést erőltet magára és direkt eltátott szájjal, a Rellonos válla fölött kezdi figyelni a pódiumon álló férfit.
Ha Kamilla ránéz, ő vigyorogva lepillant rá, talán még kacsint is egyet, de nyomban utána ismét visszafordul az iskola új vezetője felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Válaszul kajánul elvigyorodik, szavak helyett megrezdülő arcvonásaival üzeni: Pixy, nem ismersz te még engem.
Hunter kiszámíthatatlan. Nem csak az elején, hanem mindig. Viselkedéséhez, állandó csapongásához nem lehet hozzászokni. Egykönnyen legalábbis biztosan nem. Még a saját édesanyja is azon a - számára tragikus - véleményen van, hogy ami elsőszülött, higgadt és jól megfontolt fiából hiányzik, az tervszerűen központosult a meggondolatlan, sokszor minden lében kanál, fejjel a falnak típusú másodszülöttjében. Szegény asszony.
Hogy mi a következő lépés, azt Bailey maga sem tudja soha, ez pedig ahelyett, hogy megrémítené, inkább még lelkesebbé és életszeretőbbé teszi. Noha nincs semmiféle mottó, amibe a nehezebb órákban kapaszkodhat, az azért elmondható róla, hogy az életet két kanállal habzsolja, és mélyen egyetért azzal a szállóigével, hogy amiből egy adatik meg - mint az élet -, azt a lehető legjobban ki kell használni, és a lehető legtöbbet kell belőle kihozni. Egyszerűen nincs más lehetőség. Pazarolni meg csak az istentelen barmoknak szokása.
Az igazgató beszéde váratlanul véget ér, mire Hunter oldalra pillant, szemöldökeit sokatmondóan megmozgatja, és míg a teremben mindenki tapsol, ő a pitéért nyúl.
- Múlt héten voltam egy londoni veteránautó kiállításon - szólal meg aztán tele szájjal, az asztal fölé görnyedve, nyakát nyújtogatva, nehogy leegye magát. Néhány narancssárga ételmorzsa a terítőre hullik. - Marha jó volt.
Újabb édes falatot gyűr a szájába, úgy fordul a Rellonoshoz, de közben eszébe sem jut abbahagyni a mesélést. Kisebb csoda, ha a lány bármit is kihall a mestertanonc csámcsogásán átszűrődő motyogásból.
- Imádom a muglik cuccait! Az egyik haveromnál aztán hajnalig lógtunk az Xboxon. Egy igazi állat a gyerek. Bírom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kamilla anyáskodó mozdulatai, az, hogy a manókéz szőtte abroszról éppen utána takarítja el a szájából kihulló kisebb-nagyobb morzsadarabokat, még véletlenül sem tűnik fel neki. Olyan elánnal szövegel élete legkúlabb autóskiállításáról és az azt követő konzolestről, hogy figyelmét semmi más nem képes megragadni.
Illetve de, van valami, valami szokatlan, ami azonnal hallgatásra kényszeríti. Farkas kisasszony hetyke kis kijelentésére, miszerint neki itt, az iskolában vagy a faluban, vagy a közelben, a lényeg, hogy itt van xboxa, Hunter villámsebességgel kapja fel szőke fejét. Ráadásul még a Call of Dutyt is ismeri!
A mestertanonc fejét kissé elbillentve lefagy, megáll a rágásban, és kikerekedő szemekkel rábámul a mellette ülő gamer Rellonosra.
- Tessék?! - a falatot hipp-hopp lenyelve kérdez vissza. Száját flegmán oldalra húzza, tekintetéből lerí hitetlensége. Persze. - És ezt csak így mondod?
Nem teszi hozzá, de a lány laza viselkedésére és természetes hanghordozására céloz, amit akárhogy is próbál, nem tud hova tenni. Legszívesebben felnyüszítene és az asztalon kezdene toporzékolni, hogy neki is kell egy olyan kütyü, de van egy olyan sanda gyanúja, hogy a Levita toronyban a világért sem tudna életet lehelni bele. Meg hát sajnálatos módon televíziója sincs.
- Szóval... - legsármosabb vigyorával dől közelebb a másikhoz, hogy szemöldökeit huncutul megvonogatva, If you know what I mean fejjel feltegye a mindkettejük életében sorsdöntő erővel bíró kérdést. - Mikor hívsz meg magadhoz játszani?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Elegánsan felöltözve, mellényben és meglazított nyakkendőben könyököl a pulton; lassan kiürülő poharát szórakozottan csúsztatgatja kezei között ide-oda. Tekintetével lustán követi az ital útját, s közben kitartó türelemmel hallgatja az egész helyiséget betöltő borzalmas zenét. Nem érti, hogy egy efféle, látogatottnak tűnő csárda hogyan engedheti meg magának azt a luxust, hogy a sarokban álló leharcolt gramofonból ilyen iszonyúan rossz dalok szóljanak. Kiábrándító és sajnos komolyan lehangolja. Egyfelől valóságos merényletnek érzi, másfelől viszont egészen elnézően gondol rá, hiszen nem elhanyagolható a tény, hogy ma bizony hétfő van. Ahhoz pedig mi más illene jobban, mint ez a gramofonból folyó mocsok? Bár az is igaz, hogy már este van, és hamarosan keddre virrad, de a hét első napja akkor is nehézkes és sokszor hagy maga után kellemetlen, kesernyés szájízt.
A tömött asztalok felől hullámokban felhangzó fülledt zsivajból és hahotázásból ítélve ez az egész hétfő-rossz zene mizéria egyedül csak őt meg az unott arcú kocsmárost zavarja. Vet egy pillantást rá, majd elnéz saját válla fölött. Míg a mögötte ülő bizalomgerjesztő alakokat vizslatja, a poharában árválkodó utolsó korty tömény is leszalad kiszáradt torkán.
- Ugyanezt, köszönöm – visszafordulva int a mosogatónál álló férfinak, és jelzésértékűen felé tolja poharát.
Ha más nem is, a kiszolgálás legalább jó, de azt, hogy még egy estéjét itt töltse, ebben a pillanatban elég valószerűtlennek tartja. Csak remélni meri, hogy van a faluban egy másik, valamivel üdítőbb, tisztább, lepukkant varázslóktól és boszorkányoktól mentes hely - ami nem a pub -, ahol jól érezheti magát. Mert ha nincs... a végén még kénytelen lesz visszairatkozni a Roxfortba. Hogy örülnének neki egykori tanárai! Nosztalgikus gondolatára elvigyorodik, de öröme nem tart sokáig.
A gramofonban felcsendülő újabb rémes dalra arcizmai megremegnek, szemeit lehunyja, s italába kapaszkodva vesz egy lassú, mély lélegzetet. Fejét lemondóan megcsóválja, szájával csalódottan cuppant egy nagyot. Nincs tovább, feladta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Saját pulton pihenő keze mellett ki tudja, mikor jelenik meg egy jóval kisebb, jóval lágyabb kézfej, melynek hosszú ujjai halkan dobolni kezdenek a márványon, mire a Levitás fiatalember addig poharát tanulmányozó tekintete lassan feléjük siklik. Néhány rövidke pillanatig csupán a női kezet figyeli, a körmeit és hófehér bőrét, hamarosan azonban kékes szemei felfutnak a vékony csuklón, végig a karon, egészen az idegen arcáig, hogy a szemkontaktust felvéve vele, immáron botrányos feltűnéssel nézzen végig csinos alakján. Hunter pillantása egy időre a szoknya alól kivillanó combokon ragad, de illemtudó úriemberhez méltóan a legvégén visszatér háztársnője arcához, hogy kutató szempárja az övében telepedjen meg.
- Téged ismerlek – szólal meg csibészes fél mosollyal, arról említést sem téve, hogy az előbb bizony elkapta Grace őt vizslató tekintetét. Úgy hiszi ezt éppen az imént beszélték meg – szavak nélkül. – Miss Green. Levita, másodéves mestertanonc. Vagy tévednék?
Rákérdez ugyan, de tudja, hogy nem téved. Nem egyszer hallotta már a csapatkapitány nevét, és ha személyesen még nem is futottak össze a klubhelyiségben vagy a hálókörletek között, ő messziről már látta is a határozottnak tűnő nőt. Lehet, hogy épp akkor is repült.
- Egészségedre! - felélénkülve emeli koccintásra whiskys poharát. Az estéje során eddig központi szerepet játszó zenét egy ideje már nem is hallja, az csak a hátteret tölti be, és így nem is tűnik olyan borzasztóan rossznak. Talán tényleg igaz a mondás: minden csak nézőpont kérdése.
Rámosolyog Grace-re, szemeiben ritkán látható, egészen meghatározhatatlan fény csillan. Az egyszerre éhező-szomjazó, ösztönös és mélyből fakadó. Mintha fel akarná falni a csapatkapitányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Ha ez a beszélgetés most épp Roxmortsban, és nem itt, egy Magyarországon levő Isten háta mögötti kis varázslófalucskában bontakozna ki, ahol még alig járatos, Hunter bizonyára a lelkére venné a férfi önérzetét sértő megjegyzést. Annak idején, a Roxforti folyosókon hamar végigszántott a híre, csakhamar boldog-boldogtalan ismerte a nevét, és az első néhány év után már egyszer sem kellett bemutatkoznia, hiszen mindenki, legyen szó kicsiről vagy nagyról, tudta, ki ő.
Mielőtt felelne, nyelve hegyével végigsimít felső fogsorán, majd némán türelemre inti magát és időhúzás gyanánt beszívja ajkait, s legyűri a mellkasában egyre csak erősödő kellemetlen kis érzést: ennek a nőnek itt mellette fogalma sincs a nevéről vagy róla. Mégis hogy lehet ez?
Vesz egy apró lélegzetet, fejét megingatva elmosolyodik, aztán belepillant az övéit kutató mélykék szemekbe. Egy kicsit talán haragszik, de az ereiben lüktető izgalom jóval erősebb ennél a még éppen elnézhető hibácskánál.
- Hunter Bailey, örvendek – mutatkozik be csendes határozottsággal, s fél lábával a padlóra lépve kissé felemelkedik a bárszékről, hogy jobbját kinyújtva kezébe vegye a nő már szemügyre vett kacsóját. Nem szokása, de most előrehajol, és közelebb húzva ajkaihoz Grace kezét, egy rövid, kifinomult csókot lehel rá. Hüvelykujjával közben végigsimít a nő fehér bőrén, majd mintha soha nem is érintette volna, engedi el. Visszahelyezkedik székére, és ujjaival az üvegpohár lekerekített száján körözve fürkészi tovább magával ragadó társaságát.
- Nem mondtam, hogy Levitás vagyok – jegyzi meg halkan, míg kortyol italából. Aztán egy jól eső sóhajjal felkönyököl a márványpultra, s egy ideig figyeli a csapos munkáját. Később onnan pillant le oldalra, Grace-re. A kérdésén szélesen elmosolyodik, szemöldökei is feljebb kúsznak homlokán, majdhogynem már nevet. Az ajkai körüli ráncok észrevétlen mélyülnek el. - Attól tartok, hogy téged, miss Green.
Tekintete kutató, és noha hangját érthetetlen nevetés színezi meg, komolyan beszél. Maga sem érti teljesen, de hisz abban, hogy véletlenek nem léteznek. Mindig ott van, ahol lennie kell, ahol dolga van, és azokkal találkozik, akikkel akkor, az adott helyzetben találkoznia kell. Grace szemeit fürkészve emeli poharát szájához, és egy újabb korty után továbbfűzi szavait.
- Most járok itt először, de... ez a hely nem az én stílusom - pillant körbe, még válla fölött is hátranéz, hátha időközben kicserélődtek az asztaloknál italozó boszorkányok és varázslók, de mint azt előre sejteni lehetett, nem változott semmi. Visszafordul, s oldalra billentett fejjel néz bele miss Green vonzalmat ébresztő tekintetébe. - Szerintem a tiéd sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Hm? Iza? Most tényleg Izabellára gondol? A Nemesre? Érdeklődő, nyílt tekintettel fordul Grace felé, ugyanakkor szemöldökei is megemelkednek, mintha valamit nem értene, vagy valamivel nem értene egyet. Persze, neki is van szeme, még a szemüvegére sincs szüksége ahhoz, hogy közel tökéletesen lásson, ráadásul férfiból van, de...
- Izus aranyos – érkezik a szikár, egyszerű megállapítás, mintegy kurta válaszként, amihez semmi további hozzáfűznivalója nincs. Vagy talán mégis. – Szép, nagyon, persze, ezt bárki megmondhatja, aki ránéz, de...
És nyitva hagyja a mondatot, hiszen tekintete megakad a kézfején végigsimító ujjakon. Pillantásába kimondatlan kérdések költöznek, azokkal együtt néz bele a nő kék íriszeibe. Aztán poharáért nyúl, azt egy hosszú korttyal köszönti köreikben.
- Áh, hogy rémes. Nyilvánvalóan – mosolyogva biccent, vonásaiból kiolvasható, hogy látatlanban sem ért egyet a kapitánnyal, de ennek egyelőre nem ad hangot. Esetleg majd később. Sokára. - Lobbanékony, tapintatlan, pimasz - sorolja úgy, mintha épp feljegyezné az elhangzottakat, és bár folytatná, egy meglepő mozdulat ismét torkára fagyasztja a szavakat. Grace váratlanul állához ér, ujjai nyomán serceg napos borostája. - ...és random megérinti az embereket. Szeretne esetleg máshol is megtapizni?
Kihívó, huncut vigyorával kérdez, szemeiben megcsillan az épp az imént felébresztett vágy. Az előbb némán, csak magában kereste a megfelelő jelzőket, amelyek hűen jellemeznék Izabellát, de hiába, nem találta őket. Most azonban egyszerre rájuk lelt; pont ez a mozdulat mutatott rá a lényegre.
- Na, itt van. Ez hiányzik Izusból - mondja poharáról felpillantva, semmi egyebet nem fűzve mondandójához. Bízik benne, hogy ebből mindent érteni fog Grace - azt is, ami a gondolataiban maradt. Spontánság, kéretlen flört, játék. Piszkosság. Ez kell neki. Ez mind.
A megjegyzésre, miszerint bőven akad boszorka a környéken, akit levehet a lábáról, kiszakad belőle egy jóízű, hangos nevetés, hirtelen még poharát is leteszi, az hangosan koppan a márványon.
- Mit gondol, az a típus vagyok, aki minden este más ágyát melegíti? - kérdezi őszinte érdeklődéssel, s egy finom sóhajjal - ekként jelezve, hogy figyel - felkönyököl a pult szélére. Noha vigyorog, tekintetében komolyság ül. Kíváncsi a válaszra, ami már önmagában is meglepő. Hol szokta őt érdekelni más véleménye? Főleg őróla? Sehol.
- Arra gondoltam, hogy megtáncoltatom - közli újfent a gramofon felé pillantva, de miután körbenéz maguk mögött, félrehúzott szájjal ingatja meg fejét. - De nem itt. Majd Pesten. Ha van kedve hozzá?
Hogy mikor váltott át magázódásra, és mikortól lett szilárd elképzelése arról, hogy el kell vinnie ezt a lányt táncolni... jó kérdés. Visszafordul üvegpoharához, s ajkaihoz emelve, némi habozás után újabbat kortyol. Majd még egyet. És még egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

RapunzelMegjelenés

A Levita - vacsoraidőben mindig - tömött asztalának kellős közepén üldögél, előtte egy tányérnyi füstölt sajtos-sonkás rizottó gőzölög, s ő, mint aki éppen most érte el a nirvana bensőséges, meghitt állapotát, halál nyugodtan görnyed kedvenc autós magazinja fölé.
Az élet csodálatos! - sóhajtja alig hallhatón, vágyakozó tekintettel pillantva fel az orra előtt illatozó ételre, hogy egy perccel később csillogó ezüstvillájával már el is rontsa a rizottó hibátlan összképét.
Hmmm... - az asztal szélébe kapaszkodva dől hátra, s nyög fel a szájában szétterjedő ízharmóniára, amire még szemeit is kénytelen lehunyni. Frenetikus. Míg egészen lassan, a pillanatot annak minden varázsával együtt megélve rág, észrevétlen a feje is oldalra billen.
Aztán...
...az asztal túloldaláról felhangzó fülsiketítő csapásra összerezzen, kék szemei azonnal kipattannak, szája mozdulatlanná dermed. Tág pupillákkal mered a szemben támaszkodó Miss Chenkovára. Mintha mérges volna. Mintha.
- Oké - feleli azután, mikor enyhe megilletődéséből ismét magához tér. Folytatja a szájában lévő falat elfogyasztását, villájával ismét a tányérja felé közelít, s még tekintete is visszakalandozik a címlapon bemutatott tűzpiros Ferrarihoz. Csakhogy Szofi nem tágít, ez pedig, a női csend és mozdulatlanság arra engedi következtetni, hogy még nem végeztek, és/vagy kéne még valamit mondania. Bölcset, figyelmeset. Hogy az évfolyamtársnő érezze a törődést meg a kitüntetett figyelmet.
Hunter - félelemtől? - kissé összeszűkült tekintettel alulról pillant fel Miss Chenkovára, és bár éppolyan nyugodt, mint ezidáig volt, kezd gyanút fogni. Ejj-ejj. A lány következő, esetleges kérését megelőzőleg szólal meg újra. - Sunshine, nem leszek keresztapa. Emlékszel? Tanúnak sem voltam a legjobb... inkább ne kísértsük a sorsot.
Gyorsan múló, pillanatnyi szomorúság suhan át a mestertanonc borostás arcán, ajkait lebiggyeszti, majd, miután gondolatban kipipálja a figyelmesség-törődés rubrikát, villájával újabb falat után nézve fordul vissza magazinjához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

RapunzelMegjelenés

A fiatal nő furcsán szemrehányó, hidegrázósan hangsúlyos kérdésére Hunter szemei megállapodnak a címlapon szereplő autó nívós emblémáján, majd csak nagyon lassan, kellő óvatossággal vezeti őket a szőke ideges vonásaira. Abban a pillanatban, ahogy tekintetük találkozik, agyát mintha villámcsapás érné; lelki szemei előtt olyasfajta emlékképek játszódnak le gyors egymásutánban, amik a valóságban meg sem történtek. Nem történhettek meg, hiszen csak álmodott! Egyik kép követi a másikat, látja bátyja széles vigyorát a pesti éjszaka fényeiben, hallja saját jóízű nevetését, ahogy magához húz egy szőke loknis lányt. Azután, a semmiből az esküvő napja is bevillan, a kezei között meglendülő abroncsos menyasszonyi ruha és a nyakát szorító kendő kilazulásának képe, Szofi apró sóhajainak hangja, az asztalról lebillenő váza.
Kék tekintete a Rellonos mestertanonc hasára ugrik, de akárhogy is számolja a heteket-hónapokat, és játssza újra meg újra le a jelenetet, az esküvő napja nem lehetett. Semmiképpen sem. Akkor viszont...
- Chenkova - dörmögi, s hagyja, hogy egyébként nyugodt hangjából kihallható legyen a testébe furakodó kínos feszültség. Az őket mereven bámuló szempárokat észre sem veszi, ujjai között megremeg a csillogó ezüstvilla. - Ez nem jó játék, jobb lesz, ha még most szépen abbahagyod.
Halántékán lüktetni kezd egy megduzzadt ér, elnyílt ajkait szorosan összezárja. Arcán megfeszülnek az izmok. Hangjában arra nem jellemző fenyegető szín lappang.
A szilveszter éjjel?
Szemei ide-oda ugrálnak, hol az asztalon sorakozó ínycsiklandozó ételekre, hol a szemben elhelyezkedő Szofira néz, de ha úgy is tűnik, hogy lát és figyel, jelenleg semmi nem jut el a tudatáig.
Csak az óév utolsó éjszakájára gondol, minden erejével azon dolgozik, hogy képes legyen visszaemlékezni. Az erőlködés közben homloka ráncba szalad, orrát felhúzza, szemeit résnyire szűkíti. A szőke loknik újra meg újra előbukkannak, egyszerre még a lányt körbelengő illatot is érezni véli.
- Te voltál - nyögi ki elhaló hangon, arca azonnal elsápad, jobbjából kiesik a villa, ami hangosan csörömpölve ér a rizottós tálhoz. Halántékán végiggördül egy hideg verejtékcsepp, mellkasa felforrósodik, arcát megreszkető kezeibe temeti. Az nem lehet...
Aztán mélyről jövő sóhajjal leereszti idegességtől izzadó kezeit, és Szofi szemeit kutatva előrébb dől, hogy hangját - ha egyáltalán ez lehetséges - csak ő hallja. Most igazán nem hiányoznak a pletykaéhes tinédzserek.
- Mióta késik? - suttogja fehérre vált arccal, s olyan komoly tekintettel, hogy aki ismeri, és most látja, talán rá sem ismer. Szavait gyorsan továbbfűzve előtűnik korholó, kissé vádaskodó énje is - érdekes, még ő maga sem tudta, hogy ez létezik. Hunyorogva, hitetlenül rázza meg a fejét. - Nem számoltad el magad? Mindig béna voltál számmisztikából!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Miss Green

A stég legvégén, a holdfényes ég alatt lógatják a lábukat; Miss meg ő. Hunter nadrágszára térdig felhajtogatva, kezében ki tudja már hányadik üveg sör, arcán széles vigyor. Azt nem tudná megmondani, hogy az alkohol, vagy a nő társasága miatt csillog úgy a szeme, de a kisasszony kérdésére lassan felé fordul, és bocsánatkérővé váló mosollyal megvonja a vállát. Nincs semmi. Vele ugyanis, ha történik valami, az mindenki előtt történik, jó hangosan, hogy lehetőleg másnap már a fél falu is tudjon róla. Ahogy a mugli barátai mondanák: Istenadta tehetsége van ahhoz, hogy így vagy úgy, de a középpontba kerüljön. Újra megvonja a vállát, de már inkább csak saját maga elszámoltatása és megerősítése végett, mintsem Grace kérdését megválaszolván. Élénk, mégis fáradt hatású pillantása éppen csak egy másodperccel időzik tovább a mellette ülő háztársnőn.
- Ez nagyon menő, komolyan - összeszorított, lefelé görbülő ajkakkal bólogat, tekintete a csillagokat sárgán visszatükröző vízfelszínen pihen. Hangja elismerő, de más, éppen az imént felkeltett vágy, izgalom és kíváncsiság is kihallható belőle. Meglepő, de őszintén érdekli a két lány kapcsolata, főleg a közöttük lévő érzelmek fizikai megvalósulásáról hallgatna szívesen szaftos, ínyenc sztorikat. Vagy talán mégsem..., hiszen már ennyi is bőven elég ahhoz, hogy piszkos, túlműködő fantáziája beinduljon. Nagy levegőt vesz, és hitetlenkedő, de nagyon is elégedett pillantást küld Grace felé, mialatt ajkai széles vigyorra húzódnak. - Ha bármikor... segítségre van szükségetek... bárminemű segítségre... tudod hol találsz.
Az utolsó korty sört is megissza, majd kisvártatva az üveget a mellettük sorakozók közé állítja. Fejét megcsóválva, halk nevetéssel emeli tekintetét a lányra. Még mindig nem bírja elhinni, hogy a Levita két legjobb nője egymásra talált. Helyette. Ez... bizonyosan az ő égi büntetése, amiért semmit sem vesz komolyan. Nem lehet más. Damn it!
- És... jobb vele, mint azokkal a srácokkal volt, akikkel eddig voltál? - kérdezi, kíváncsi szemeit le sem veszi a másikról. Olyan zavarba ejtően legelteti őket Miss arcán, mintha soha nem látott volna szebbet. Pedig csak képtelen visszatérni a valóságba. A képzelet túl... pajkos. - Hé! - kiált fel aztán, mikor az első hűvös cseppek bőréhez érnek, és bár fejét elfordítja, már túl késő. - Miss Green... - a szavakat elhúzva, legmélyebb hangját elővéve pillant vissza háztársnőjére, szája szegletében huncut mosoly bujkál. - Ha még egyszer lefröcskölsz, kénytelen leszek kitalálni valami jó kis büntetést neked...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Miss Green

Nos, más talán nem a menő szóval illetné két lány szerelmi kapcsolatát, ő viszont képtelen átlendülni azon a képzeten, hogy Miss és a Warren lány szenvedélyesen csókolózik... az esőben. A pólójuk átázik, a bőrükre tapad és... Hunter nagyot nyel, és sűrűn pislogva beszívja az ajkait. A szíve szaporán ver, az agyából hirtelen távozik a vér. Nem, vajmi kevés esély sincs arra, hogy ebben az évezredben kitisztuljanak túlfűtött gondolatai, és eljusson odáig, mint más normális ember fél pillanat alatt szokott: ez a kapcsolat, ami a két lány között kialakult, nem feltétlenül megszokott. Már annak ugyebár, aki nem néz felnőtt filmeket. Neki viszont nem egy mugli barátja van. Okos tévével. Deep sigh.
- Bemutatott már a szüleinek? - homályos tekintettel kérdezi, lelki szemei előtt még mindig az esőben állva. Úgy érzi lassan beszél, a szavak csak nagy nehezen gördülnek ki résnyire nyitott, az önmegtartóztatás közben megrágcsált ajkai között. A hangját is távolinak érzékeli, mintha a valóság és a képzelet felcserélődött volna, és ő most éppen a legszebb álmát élné meg a lányokkal. Quiet!
Aztán Miss izgató hangja áttör a férfira szálló félhomályon, és szenvedő nyögésre készteti őt. Könyörgő szemekkel fordul a nő felé, bár azt maga sem tudja, hogy most azért rimánkodik némán, hogy hagyja abba, vagy azért, hogy folytassa. Szája elnyílik, tüdejét csakhamar betölti a hűvös, tóparti levegő. A feje azonban továbbra is forrong, hiába, gondolatai nem nyugszanak.
- Grace - alig hallhatóan ejti ki a nő nevét, egy futó pillanatra még szemeit is lehunyja, hogy aztán egy újabb sóhajjal továbbfűzze szavait. - Szerintem most nem én teszek elhamarkodott kijelentéseket...
Még észnél van, még itt van, és a történtekhez képest józan, tiszta gondolatai - is - vannak. Ugyanakkor érzi a vesztét, a vesztüket, és bár most még a későbbi megbánás is utat tör magának a fejében, tudja, hogy ha így folytatják, hamarosan semmilyen, már jól ismert következmény nem csillapíthatja le.
- Szóval más - bólint, mintha tudná milyen. Önmagát hűtve hümmög, a homlokát vakargatja, ujjaival végigsimít orrán, aztán egy újabb üveg sörért nyúl, hogy még véletlenül se maradjon szabadon a keze. Missre rá sem néz. - Well...
Mondaná, hogy nem igazán tudja mit mondjon, mert bármibe is kezdene, az túl forró és túl felelőtlen lenne, és könnyen belerondíthatna vele Grace virágzónak tűnő kapcsolatába. Mielőtt azonban folytathatná, újabb hideg vízcseppek landolnak az arcán. Elnyíló szájjal és sötétbe boruló tekintettel fordul a huncut és túlontúl is bátor lányhoz. Míg farkasszemet néznek, ő az eddig kezében tartott sörösüveget óvatosan maga mellé teszi. Az hangosan koppan az egyik fadeszkán.
- Ha így, hát így - széles vigyorral billenti oldalra fejét, majd egy hirtelen mozdulattal felpattan, és Misst a karjaiba kapva elrugaszkodik a stég széléről.
Hogy a víz mennyire hideg, és hogy ők mekkora valószínűséggel fognak másnap a gyengélkedőn kikötni... nem nagy tudomány kitalálni. Február vége van. Ők meg hangosan csobbannak.
Hunter még a víz alatt elengedi a nőt, hogy az a saját tempójában tudjon felszínre bukni, majd mikor az ő szőke feje is megjelenik, hatalmasat ordít a csontjáig hatoló hidegtől. Hangját hosszan visszhangozza a tó, csoda, ha nem hallják még fent a kastélyban is.
- Jól vagy? - kérdezi vacogó vigyorral, fel-felnevetve és közelebb úszik hozzá, hogy ha bármi baj adódna, ott legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Miss GreenMusic

Hogy tudta-e, hogy mi lesz a mai estéből? Nem. Sejtette? Nem merte. Remélte? Ó, igen, de még mennyire, hogy remélte! Ha tudta volna, hogy valóban esélye lesz olyan közel kerülni Misshez, mint most, talán elgondolkodott volna erkölcsi kérdéseken. Nem szokott, mert nem érez felelősséget mások kapcsolatáért, a hűség betartatását pedig végképp nem tartja kötelezettségének. Inkább marad a gaz csábító szerepében, aki után a lány gyónni megy, a lány barátja meg vagy megpróbálja elverni, vagy nem. Mint ahogy a legtöbb dolgot az életben, úgy ezt sem veszi zokon. Ha a kiszemeltje párkapcsolatban él, az - tegyük fel - nem hiba a szemében, de nem is megálljt parancsoló tényező. Az csak egy nem kívánatos dolog, az élet velejárója. A mostani helyzet azonban más. Missről van szó, akivel, ha több esze van, és a múlt egy kicsit másképp alakul, akkor most ő járna, és nem a Warren csajszi.
- Hé... - vigyorodik el már a jeges vízben, szája azonnal elszíneződik a hidegtől. - És ha ez a normális? Ha mindenki más a hülye? Ha a kastély összes  kis nyugodt diákja a földönfutó bolond?
Hiába a fagyos vacogás, és a testét fűteni, s életben tartani próbáló hevesen verő szíve, rég nem érezte magát ennyire elevennek. Jobbjával a mögöttük álló kastély felé mutogat, s közben emelt hangon beszél. Nem mérges, sokkal inkább élénk, aki nem titkolja, hogy az életét mennyire szereti. Egyébként is, ki nem állhatja a folyton depressziós csitriket, akikkel manapság tömve vannak az iskolák. A Roxfort sem volt más, onnan is ő lógott ki, nem az élettelen, folyton panaszkodó gyíkok.
- A probléma az, you know... - ahogy Grace közeledik, az ő hangja úgy halkul el. És bár az csitul, a teste, a szíve nem nyugszik. Az ereiben zsibongani kezd a vér, a feje zúg. - Hogy sohasem érdekeltek a következmények.
Nem bírja visszafogni az arcán kiszélesedő mosolyt. Már nem vigyorog, a fogai sem villannak meg a Hold fényében, csupán egy elégedett, mégis kedves mosoly fölött fürkészi a kartávolságon belül lubickoló háztársnőt.
Habár máskor meg sem fordulna a fejében a kérdés, hogy mit tegyen, hiszen magától értetődő lenne, most mégsem mozdul meg. Mint ahogy az előbb is felrémlett előtte, úgy ebben a pillanatban is arra gondol: ez most más.
- Az előbb azt mondtad, hogy pontosan tudod, mikor és mit jelentesz ki - idézi vissza Miss szavait, majd nagyot nyel, és árnyalatnyit közelebb sodródik hozzá. - Kivehetnénk a faluban egy szobát éjszakára.
Még csak pislogni sem pislog. Vonásai komolyak, szándékai egyértelműek. Megtehetné, de nem kertel. Régóta akarja Gracet, és biztos benne, hogy ez fordítva is így van. Kár, hogy legutóbb akkora pancser volt. Egyszer akart jófiú lenni, abból is rosszul jött ki. Soha többet.
- Persze nemet is mondhatsz, nincs belőle sértődés - egészíti ki előző ajánlatát egy, a szája szegletében megbúvó mosollyal, hogy a nőnek járható egérutat is felkínáljon. Ennek ellenére nem hátrál el, csak száját rágcsálva várja, hogy Miss meghozza az ítéletet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Miss GreenMusic II.

Együtt nevet Grace-szel, és elpillantva a kastély felé, végignéz azon a néhány világító ablakon, ami mögött az éjjeli baglyok bizonyára most is varázslatokat mormolnak, mágiatörténetet vagy más, rémunalmas vizsgaanyagot magolnak, hogy az elkövetkező időszakban a lehető legjobb jegyeket szerezhessék meg. Ők ketten meg...
Fejét visszafordítja Miss felé, kék szemeiben ismeretségük óta most először csillan valamiféle megmagyarázhatatlan nyugalom - a megértettség és egység jele.
...tudják miért érdemes élni. És az egészen biztos, hogy nem a másnapi vizsga.
A nőt fürkésző tekintetben fokozatosan halványul el a nyugodtság, hogy helyét ismét - ma este már sokadszorra - átvegye az izgalom, vágy és türelmetlenség egyvelege. Nem, ő nem a türelem mintaképe, sőt már így is azt érzi, hogy túl sokat vártak, hiszen, tekintve, hogy Miss párkapcsolatba bonyolódott, majdnem kifutottak az időből.
Azonban mikor a háztársnő megszólal, és reszkető ajkait elhagyja a nem szócska, Hunter a pillanat törtrésze alatt válik végtelenül csalódottá. Persze benne volt a pakliban, ő mégis esküdni mert volna rá, hogy itt nem ér véget a ma éjszaka. Abban bízott, hogy az még csak ezután kezdődik.
- Holy sh*t! - vigyorra álló ajkakkal, de sokkal-sokkal indulatosabban kiált fel azután, hogy a háztársnő befejezi a gondolatát, mint ami egyébként indokolt vagy szükségszerű volna. - Nagyon kikapsz még ezért, Green!
Fejét hitetlenkedve csóválja, míg visszaúszik a stéghez, majd leplezetlen kedélyességgel a nő feneke után nyúl.
- Szabad lesz? - halkan, úriemberhez méltóan kérdezi, s közben rátenyerel Miss domborulatára, hogy a választ meg se várva lökjön rajta egyet, ezzel adva némi lendületet neki a partraszálláshoz. Azután ő is kimászik a fagyos vízből, de mielőtt még szedelőzködni kezdene, elterül a korhadó fadeszkákon, és reszkető testtel, vacogva-lihegve tör ki belőle a nevetés.
- Ha szívesen látsz, akkor eltekinthetünk a Bérczestől - mondja végszó gyanánt, majd először csak felül, végül Grace hátán végigsimítva fel is tápászkodik, hogy pálcáját megkeresve valamelyest megszárítsa magukat.
Azt, hogy ma este ott jártak, csak néhány feldöntött és a deszkák rései közé gurult üres üveg jelzi, semmi más.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Miss hogyishívnak? Ainsworth

A könyvtár csukott ajtajával szemben, a hideg falnak dől, és mint aki valami nagyon kellemetlen dologra készül, úgy fonja maga előtt keresztbe pulóver takarta karjait. Kék tekintete a kilinccsel néz farkasszemet, szája széle gondterhelten konyul le.
Nincs jó napja, ami az ő esetében szökőévente egyszer fordul elő, akkor azonban mindenkinek jobb, ha ki sem mozdul a szobájából. Ha mégis megteszi, biztosan a szabadba menekül, hátha odakint felejti szokatlan hangulatát. Most azonban nem pattanhat motorra, vagy ugorhat le híres hidakról meg irgalmatlan magas tornyokról, hiszen mióta Berci bá'-tól megkapta a prefektusi jelvényt, a vele járó kötelezettségek idekötik. Minden áldott nap.
A könyvtár ajtaja kinyílik, és egy alacsony lány, kezében halomnyi kötettel vánszorog ki rajta. Dehát tanulmányi szünet van! Mit csinál az ilyen stréber év közben?
Hunter megütközve néz végig a lányon. Mellkasa megemelkedik az ajkait elhagyó félhangos sóhaj alatt, majd fejcsóválva ellöki magát a málló vakolatú faltól, és tesz néhány lépést az ajtó felé, hogy végre elkezdje a prefektusi munkát.
A benti szagtól azonnal felfordul a gyomra, elképzelése sincs, mások hogyan képesek itt tölteni órákat, esetleg napokat is. Kész őrület! Pulóverén ott csillog a Levita kék jelvénye, és ez a tény sem ad hozzá így is csorbát szenvedett boldogságához. Kedvtelenül, lassú léptekkel indul el a hátsó soron, és alig tesz néhány lépést, mikor utoléri a balszerencse; az utolsó polcról lavinaszerűen borulnak le a földre a nehezebbnél nehezebb könyvek, amik mögött egy pillanattal később feltűnik a bűnös vörös feje.
- Remélem nincs estére programod... mert rongálásért holnap reggelig fogod sikálni a serlegeket az előcsarnokban - a könyvtárban tartózkodókkal mit sem törődve emeli fel a hangját, hogy a tettes már most érezze: bajban van. A léptein ennek ellenére nem gyorsít, így beletelik még némi időbe, hogy odaérjen hozzá, meg a padlón felhalmozódott könyvekhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Miss Ainsworth

A lánynak elég csak felemelnie a fejét ahhoz, hogy Hunter felismerje - őt is, meg saját szerencsétlenségének újabb fokát is. Ilyen ez a nap, érezte már reggel, hogy jobb, ha ágyban marad. Tekintete végigszánt Sonja vonásain; úgy emlékszik, a Roxfortban évfolyamtársak voltak, arról viszont nem tudott, hogy Vöröske beiratkozott a Bagolykőbe, így az, hogy most útjaik keresztezték egymást, őszintén meglepi a mestertanoncot.
- Az biztos - félhangosan préseli ki száján a szavakat, aztán dörmögve lehajol, hogy udvarias ember lévén segítsen rendet rakni a háborús övezetként tündöklő könyvtárrészlegben. Csakhogy Miss Ainsworth indulni készül. Hogyne, ahogy az tőle várható is volt. A férfi mégis megemelkedő szemöldökökkel pillant fel rá, és még mielőtt megszólalna, jobb mutatóujjával erőteljesen a kupacra mutat. - Legalább annyi legyen benned, Ainsworth, hogy segítesz magad után elpakolni.
Fejét csóválva fordul vissza a vaskos, poros könyvekhez, és egymásra pakolva őket több stócot állít fel a padlón. Ha nem lenne ilyen rossz napja, egyáltalán nem érdekelné az elkényeztetett hercegkisasszony viselkedése, csendben visszarendezgetné a könyveket a polcra, majd szólna a könyvtáros kisasszonynak, hogy történt egy kis baleset a hátsó sorban, és bár megpróbálta orvosolni azt, korántsem biztos, hogy a művelet sikeres volt. Mert a látszat ellenére jól nevelt, illemtudó és gáláns. Most viszont képtelen felérni ésszel, hogyan maradhat életben épp a mai türelmetlen, agresszív világban egy ilyen nő? Hogy nem nyomta még valaki jól kupán egy ásóval? Vagy csak átkozta félholtra? Érdekes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Miss Ainsworth

Az éles váltásra Hunter haragos pillantása újra a lányra talál, és egy rövid ideig nézi, ahogy Vöröske a pálcájáért nyúl és némi magyarázat mellett fellebegteti a köteteket a helyükre. Minderre szó nélkül, kissé durcásan bólint, majd az utolsó, még a földön várakozó stóc könyvet megemelve feláll, és a polchoz fordulva egyesével a feltételezhető helyükre csúsztatja őket.
- Hogy mi? Pukli? Az meg mi? - értetlenül ráncolt homlokkal fordítja fejét Miss Ainsworth felé. A magyarja mostanra elég jó, lassan már egyáltalán nem szorul drága és pillanatok alatt elromló ketyerékek segítségére, amik a különböző nemzetiségek közötti kommunikációs nehézségeket hivatott megszüntetni, ám arról, hogy a pukli mit jelent, fogalma sincs. A kütyüje pedig, ami felfedné előtte a titkot, épp a falu ketyerés boltjában várja, hogy megszereljék. Aztán megérzi a halántéka fölött, a hajtövénél lüktető, semmiből előtűnő tompa fájdalmat. - Ah. Oké, már értem.
Orrát felhúzva, ajkait összenyomva kezd grimaszolni, míg a fején növekvő púpot simogatva Ainsworth felé fordul. Szemeit újra meg újra végighordozza ismerős-ismeretlen vonásain. Nem szólal meg, csak értetlenül figyel. Furcsállja, hogy még csak fel sem tűnt neki, mikor ráesett egy könyv, vagy...
- Megátkoztál, huh? - visszafojtott hangon kérdez, s kezeit maga mellé eresztve, oldalra billenő fejjel tesz egy lépést a másik felé. Arcizmait eltorzult grimaszban felejti, jobbja a prefektusi jelvényért indul, hogy következő mozdulatával azt mélyen nadrágja zsebébe süllyessze. Nem azért, mert olyat készül tenni, amit a végén nagyon gyorsan megbánna, de úgy érzi, amíg az a mellkasán fénylik, mondani sem mondhat semmit, ami most a szívét nyomja. Az rangon aluli lenne, nélküle viszont ismét a régi önmaga, az utcagyerek, akinek nem kell megválogatnia a szavait - még akkor sem, ha hercegnőkkel hozza össze a sors.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Miss Merkovszky és a DÖK

Vállán megpakolt sporttáskájával éppen a vasútállomás felé tart, ugyanis hiába minden kifogás, a frissen megszerzett prefektusi jelvény és az azzal járó kötelezettségek meg a rengeteg tanulnivaló, ami nem várhat, édesanyja számtalan levele és két fenyegető rivallója végül csak rávette, hogy az idei Húsvétot otthon töltse Londonban. Nincs igazán ínyére a dolog, mert bár szereti az ünnepi fogásokat és az otthon töltött néhány nap alatt lehetősége lesz találkozni a haverokkal is, bátyja hivatali munkáról való ömlengését a háta közepére sem kívánja. Komolyan elgondolkodóba esik néha, mégis hogyan lettek ők ketten testvérek, mikor semmi közös nincs bennük – azon kívül, hogy küllemben úgy néznek ki, mint két tojás. Az a két év, ami köztük van, soha nem volt feltűnő, nem egyszer hitték róluk azt, hogy ikrek. Hunter meg is bolondulna, mondjuk ezzel valószínűleg Charles is pont ugyanígy van.
- Hello, girls - köszön, mikor a boglyas téren áthaladva felpillant a szokatlan zsibongásra. Először megáll, majd némi bámészkodás után odasétál Anneliehez, és napszemüvegén át a lány macskájával kezd szemezni. Kevesen tudják róla, hiszen előszeretettel tagadja le, de odavan az állatokért, főként a négylábúakért, akikkel általában egyből megtalálja a közös hangot. Pillantását a DÖK elnökére emeli, míg baljával a maine coonra mutat. - Szabad?
Ha a válasz megengedő, táskáját minden gondolkodás nélkül dobja a földre, és tartja a cica orrához kezét, hogy az nyugodtan barátkozzon vele, mielőtt Hunter rapid imidzsromboló dögönyözésbe kezdene.
- Segítsek valamit? - kérdezi közben, hátha hasznát veszik a lányok. Igaz, a vonata húsz perc múlva indul, de korántsem tűnik úgy, mint aki bárhova is sietne. Széles, vidám vigyorral macskázik, tekintete hol a dolgos DÖK csapatot, hol az elnököt, de leginkább Hestiát figyeli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Miss Merkovszky és a DÖK

Hestia viselkedése nem lepi meg, hiszen a legtöbb macska pont ilyen. Épp, mint a nők. Hunter a pad és így a cica elé guggol, úgy simogatja meg a négylábú fejét, hogy egy pillanattal később már annak szőrös állát vakargassa.
- Rabszolgatartó társadalomban élünk, hiába is tagadnánk - feleli komolyan, féloldalasan pillantva fel Anneliere. Arra, hogy valójában csak viccel, egyedül a szája szegletében meghúzódó halvány mosoly utal, máskülönben egész hihetően adja elő magát. A szörnyű férfi sors! - Egy kis ezért-azért bármire képesek vagyunk. Dehát ez van.
A végére csak elvigyorodik, tekintete visszavándorol Hestiára, akinek mintha lecsukódnának a szemei...
- Élvezed, huh? - kérdezi tőle, míg közelebb hajol hozzá. A DÖK elnök hitetlenkedő hangjára szemöldökei felszaladnak, szemei kikerekednek a sötét napszemüveg mögött. Ezt a hangsúlyt kikérem magamnak! - arckifejezéssel fordul a lányhoz, és csak később, egy színpadias, fájdalmas levegővétel után szólal meg. - Nahát, képzeld!
Még egyszer megvakargatja Hestia feje búbját, majd felegyenesedik, és elpillant a dolgos lányok felé.
- Te nem mész haza? - kérdezi visszasandítva az elnökre. Csak most jön rá, hogy igazából ötlete sincs, Annelie hol lakik. Már azon kívül, hogy iskolaidőben valahol az erdőben, minden bizonnyal nomád körülmények között, aminek már a gondolata is elég ahhoz, hogy végigfusson rajta a hideg. Brrr. Egyébként is keveset tud róla, ráadásul azt a kevés információt is Kamillától szedte össze, aki érthető módon, csak bizonyos szemszögből mesélt a lányról.