.:Megmentett rellonos:.

A szuperhős
Kinézet

Miközben Kevinre várakoztam, tekintetemmel nem csak a díszpompába öltöztetett termet és a finomságokkal elhalmozott asztalokat vettem szemügyre, hanem a betévedő párosokat is. Diáktársaim szebbnél szebb ruhákat viseltek, egyesek ruhája igazán passzolt a bál hangulatához. S ahogy így morfondíroztam, egy pillanatra kiszúrtam az unokhagúgomat is, Ráhelt. Mosolyogva még integettem is felé, bár abban már nem voltam biztos, hogy majd ki is szúr ebben a nagy tömegben.
A kellemes zene adta a talpalávalót , s mivel mindig is szerettem a zenét, lábfejemmel apróakat koppintottam a parketten, s nagy unalmamban töltöttem magamnak egy pohár áfonya levet, hogy abból kortyoljak, míg várakozok a táncpartneremre, aki mondhatjuk, hogy maga volt az álom, szőke herceg, fehér lovon. Csak éppen nem az én hercegem, s bármennyire is kedveltem a fiút, nem váltott ki belőlem oly érzéseket, mint az olasz. Meglepő, hogy ismét Ő jutott az eszembe, s hirtelen azon kaptam magam, hogy már azt fürkészem a tömegben, hogy vajon ő hol lehet. Felbukkan-e majd, s ha igen, akkor kivel érkezik? Biztosan valami csinos leányzóval, elvégre akadt az ujjára nem egy, nem kettő. Röpke gondolataimat elhessegetve kortyoltam az áfonyaléből, mikor egy apró bökést éreztem a vállamon, s ahogy megfordultam, kiszúrtam az én esti hercegem.
- Nahát Kevin, wáow, fel sem ismertelek volna, komolyan - nevetve bókoltam a srácnak, ezzel jelezve felé, hogy mennyire jól áll neki az öltöny. Pillantásom éppen csak végig futtattam rajta, végül tekintetem megállapodott a fiú kék íriszein.
- Örülök, hogy nem gondoltad meg magad, akkor ihatnám egyedül az áfonyalevet.-Elmosolyodva hajoltam közelebb, egyik tenyeremmel megtámaszkodtam a vállán, s röpke két puszival köszöntöttem őt.
- Van egy kis meglepetésem számodra, érdekel? - Kíváncsi mosollyal vontam fel szemöldököm, s a magasba emeltem kistáskámat, ami a fiú karácsonyi ajándékát rejtette.

kinézet

Karácsonyi bál
Noémi
Öltözet


A szeretet ünnepén betoppanni egy teljesen új, és szokatlan helyre nem volt a legkellemesebb érzés. Mindenki a maga dolgával foglalkozott, sőt, ahogy hallottam még a karácsony alkalmából bált is rendeztek, így én se szó se beszéd, mindenki segítsége nélkül oldottam meg a beköltözésemet. Lehet, hogy jól jött volna pár tanács valakitől, hogy merre menjek és mit kezdhetek magammal itt az első pár napomon, de remélem azért így is el fogok boldogulni. Kicsomagoltam, és túl is lettem az első éjszakámon. Alig tudtam aludni, leginkább csak forgolódtam. Őszintén szólva, zavart, hogy nem tudtam megszólalni, illetve hát, persze tudtam volna, de senki nem volt akihez ezt megtehettem volna. Mondjuk, kissé féltem is bárkit csak úgy megszólítani, de szerintem vagyok már elég nagylány ahhoz, hogy ez ne akadályozzon ennyire. Egy hirtelen ötlettől vezérelve döntöttem úgy, hogy talán nekem is le kellene néznem a bálba, aminek ráadásul a témája a 20-as évek. Amint ez a tudomásomra jutott, még izgatottabb lettem, meg is volt hozzá a lehető legtökéletesebb ruhám. Estefelé közeledve rendbe szedtem magamat, akaratlanul is igyekeztem a lehető legjobban kihozni magamból, pedig nagy valószínűséggel senki sem fog észrevenni. Nem is tudom mire számítok, hogy amint belépek rám szegeződik minden tekintet, és leesnek az állak? Nem vagyok én az a fajta. Felvettem magamra a csillámból nem hiányt szenvedő fekete koktélruhámat, a hajamat simán egyenesen lógva hagytam, de bal oldalra egy fekete, szintén csillámos rózsát tűztem. Smink, majd már kész is lennék. Felsóhajtottam, mielőtt kiléptem a szobám ajtaján, és lassú, kissé félénk léptekkel igyekeztem a nagyterem felé. Mellettem sorban haladtak el a szebbnél szebb ruhákba öltözött diákok, legtöbben párban. Na ne már. Párban kellett volna jönni? Ettől a gondolattól még inkább megfeszült a gyomrom, most, hogy tudtam lehet kellett volna mellém egy úriember is, és lehet én leszek az a szerencsétlen aki egyedül állít be. Erőt vettem magamon, majd a nagyterembe lépve végül nem másoknak, hanem nekem esett le az állam. Ez a stílus, a színek, a hangulat és a fények teljesen magukkal ragadtak, szinte legyökereztek a lábaim már a bejárati ajtóban. Mindig is imádtam a 20-as évek fényűző partijait, de az, hogy most belecsöppenhettem egybe, teljesen magával ragadott. Ahogy tettem beljebb pár lépést, az érzés csak tovább fokozódott. Megállás nélkül a plafont bámultam, majd mikor már mindent vagy százszor körbe néztem, visszaráztam magamat az életbe, és egy üres asztal felé vettem az irányt. Leültem, majd kissé idegesen, a körmeimet rágva néztem az egyre sokasodó diáksereget. Senkit sem ismertem, ami egyre feszültebb érzést váltott ki belőlem. Itt mindenki olyan jól elvan és ismer mindenkit, de azt legalább elmondhatom magamról, hogy itt jártam, és milyen jó buli volt. Nem mindenki érkezhet egy ekkora partira egy új iskolába, talán még szerencsés is vagyok. Az asztalra könyökölve folytattam a terem kémlelését, és a diákok öltözetét.

Egy rövid koccintás, majd mintha ott folytatnák, ahol elvágták az ő filmjüket. Valamiért akkor sokkal többet érzett a nő iránt, most viszont már csak a meglepettség ami nem múlik.
- Hosszú séta lehetett - azért nem tudja megállni a piszkálódást. Ajkai mosolyra húzódnak miután elemeli onnan a poharat. Eszébe jut az az este, és a puncsba pillantva az is, hogy némi alkoholos befolyás alatt álltak.
- Gyógyító, aztán tanár - bólint. Néhány perc elteltével most néz újra a nőre. Nem tudja, mit kellene mondani neki, hisz nem ismeri eléggé, mégis lenne hozzá legalább száz kérdése.
- Táncolunk? - ezt találja a legjobbnak mind közül. Amíg ki nem választja a maradék kilencvenkilenc közül a következőt, legalább megpörgeti az egyébként igencsak csinos hölgyeményt.
A poharat lerakja az asztalra, majd kezét nyújtja felé és ha Auróra elfogadja a felkérést, már be is perdíti a táncparkettre.
- Hogy kerülsz ide? - kilencvennyolc maradt.

Megjelenés

▫ A bálon

- Ez csak a hasonmásom - vigyorodik el Ráhel hitetlenkedésére. Nem érdekli, hányan nézik meg őket, ő egy szösszenésnyit sincs zavarban. Megszokta az állandó figyelmet és most csak a partnerével akar foglalkozni, ha már eljött miatta.
- Mindig ez van - vonja meg a vállát vidáman. Általában még az éttermekben is odamennek hozzá autogramért, nem csoda, hogy egy ilyen estén is megrohamozzák.
- Csinos vagy amúgy - mellékesen jegyzi meg, Arlennek nem épp legjobb tulajdonsága a bókolási képesség. - Mondjuk ő csinosabb - bök a fejével az egyik barna hajú hölgyemény felé, akinek szépen csillog a ruhája és tökéletesen mozog a magassarkújában. Meg is nézi rendesen, összevigyorog vele.
- Ez ilyen. Talán ha elmegyek, nem tépnek meg - bólogatva vezeti be a terembe, ahol alaposan körbenéz. Tetszik neki a díszítés, még nem járt hasonló bálon, hisz a Roxfortban nem divat az ilyesmi. Ott minden évben más lányt vitt, sőt, cserélgette is a táncpartnereit.
- Mit lehet inni? - kérdezi és nyakát nyújtja a pult felé. Ráhelt irányítva meg is indul oda, ahol viszont már elengedi a lányt és két pezsgőspoharat vesz a kezébe, ebből az egyiket átnyújtja neki.
- Ez biztos, hogy nem pezsgő.

Rachel
Kinézet

MJ


Kinézet


Rach örült, hogy MJ felkért rá, hogy legyen a partnere a bálon, és az már csak hab volt a tortán, hogy emellett még plusz pontokat is szerzett a srácnak.
- Micsoda megállapítás, bár tény, hogy jól áll nekik az öltöny - válaszolta a lány nagy mosollyal az arcán.
A fiúnak tetszett a végeredmény, miután már tökéletesen állt a nyakkendője és megnézte magát, a Rellonos visszarakta a tükröt a retiküljébe. A kézcsókon meglepődött, mert már kezdett kikopni a divatból, de nagyon díjazta, mert otthon volt az udvarias formaiságok terén. Egy széles mosollyal jelezte felé, hogy pozitívan fogadta a dolgot, majd belekapaszkodott a partnere karjába és szép lassan elindultak a nagyterem felé.
- Ó, milyen gyönyörű a díszítést! Valóban nagyon kitettek magukért a szervezők! - csodálkozott el a lány, mert szemet gyönyörködtetően volt kidekorálva a hatalmas helyiség.
- Igen, kicsit izgulok, mert mégiscsak táncolni fogunk, de magától a tánctól nem tartok, mivel a szüleim révén sok táncfajtát megtanultam, szóval nincs okod aggódni emiatt - mondta a lány biztatóan MJ-nek, majd tekintetével a szép díszítést pásztázta.
- Gyere, nézzünk körül jobban - tekintett a srácra indulásra készen, hiszen már nagyon várta, hogy ők is a részesei legyenek ennek a fantasztikus eseménynek. Az anyjáék is sokszor tartottak táncos esélyeket, de azokat Rach általában unta, annak örült csak, hogy legalább a barátnőivel cseveghetett ilyenkor. Eleinte nehéz volt a szüleitől való elválás, de mostanra már kezdte élvezni a dolgot és azt a fajta kis szabadságot, ami otthon nem adatott meg neki.

Rachel
Kinézet

- Ez az igazság. De ne érts félre, nyugodtan mondhatsz még ilyeneket nekem - vigyorgok rá kicsit talán kihívóan, mert azért hazugság lenne azt állítani, hogy nem élvezem. De ettől függetlenül tény, ami tény. A férfiaknak mindig jól áll az öltöny. Most pedig, hogy a nyakkendőm is a helyére került már nekem sincs semmi okom panaszra. A kézcsókot is jól fogadja Rach, így nyugodtan lépek be vele a nagyterembe, hogy megcsodáljam az idei dekorációt.
- Minden évben más? - kérdezem azért, mert Rachnek több tapasztalata van, mint nekem. Vagy legalábbis remélem. Valóban kitettek magukért a szervezők, de nem vagyok unalmas alak, nem akarok végig a díszítésről diskurálni, ezért is terelem más irányba a beszélgetést: a táncra. Szerencsére emiatt sem kell nagyon aggódnom, mert Rach is jó táncosnak vallja magát, én pedig az utóbbi időben fejlődtem nagyon sokat, szóval nem fogunk felsülni.
- Nem aggódtam. De most már kifejezetten szerencsének érzem magam! - kacsintok rá, aztán a kérésének eleget téve elindulok a terem belseje felé. Persze nem bírok magammal... A hasam vezet, így ha rajtam múlik hamarosan az asztaloknál kötünk ki.
- Mond, hogy gondoltak rám is a manók és van mindenféle hús nélküli finomság! - nézek a mellettem levő lányra, mintha nem ettem volna egy hete, pedig ebéd után még megettem egy sajtos szendvicset is uzsonna gyanánt. Na de finom ennivalókból sosem elég.

MJ


Kinézet

- Ugye ilyen gyönyörű? Igen, a DÖK mindig kitesz magáért - mondta a fiúnak, miközben elégedettséggel töltötte el a terem teljes látványa.
- Ennek örülök! - kacsintott rá vissza a lány majd elindultak a terem belseje felé.
- Én is a kajára gondoltam először, csak nem mertem mondani, mert furán jött volna ki, hogy rögtön betámadom az asztalt, de akkor ezek szerint egyre gondoltunk! - lelkendezett a lány és már alig várta, hogy finom ételeket ehessen. Persze nem akarta degeszre enni magát, hiszen a tánc nehézkesen ment volna úgy, de nem szólt emiatt külön a fiúnak, mert gondolta, hogy ezzel bizonyára ő is tisztában van. Amikor odaértek a finom ételekkel telerakott asztalokhoz, Rach elég hamar kiszúrta a hús nélküli falatokat:
- Ott egy vegán szendvics, arra paradicsomos cukkinikarikák, ott távolabb pedig görögsaláta van. Aztán lehet van még más is, csak az én figyelmemet kerülte el.
A lány rögtön az egyik kedvenc ételével a lasagne-vel szemezgetett, majd meglátott mellette egy hús nélküli változatot is.
- Nézd! Van húsmentes lagasne is! - monda hangosan, de azért nem fülsiketítően a fiúnak.
Szedett magának a lasagne-ből, majd leült az egyik legközelebb eső székre és várta, hogy MJ is kiszolgálja magát, majd kényelembe helyezze magát és együtt egyenek. Nem tudta, hogy mit tartogat számukra az este, de abban biztos volt, hogy már a finom ételek miatt megérte ide eljönni.

MJ


Kinézet


- Milyen igazad van! - válaszolta a lány vidáman. Nagyon örült, hogy ennyire egy hullámhosszon van a fiúval és mellette teljesen önmaga lett, nem hiába voltak barátok.
MJ elég gyorsan kiválasztotta, hogy mit szeretne enni, majd leült a vele szemben lévő székre.
- Jó étvágyat! - felelte a lány, majd elkezdte eszegetni a lasagnet. Megpróbált nagyon óvatosan enni, nehogy leegye a fehér ruháját, mert abból semmi jó nem származna. Eszébe jutott, hogy a múltkori bálon is így járt, csak akkor itallal öntötte le, de MJ gyorsan orvosolta a helyzetet.
- Tényleg nagyon finom az étel! Imádom a finom falatokat, ez a lasagne is isteni! - mondta elégedetten a lány, miközben az ételét eszegette. Nagyon örült neki, hogy olyan alkat volt, aki annyit ehet, amennyit csak akar, mégsem látszik meg rajta. Mindig is jó étvágya volt, sosem zavartatta magát evés terén.
- Látom ízlik a cukkini! Mi jót iszunk utána? - érdeklődött Rach, hiszen valamivel le kellett öblíteni étkezés utána a kaját. Ahogy az ételt eszegette, megcsúszott a villája, de szerencsére az asztalon landolt, nem esett le és a ruhája sem szenvedett balesetet. Egy félénk mosollyal nyugtázta az egészet a fiú felé, majd megfogta az evőeszközt és tovább eszegetett, mintha mi sem történt volna.
- Kíváncsi leszek, hogy ki lesz idén a bálkirálynő és a bálkirály. Ahogy elnézem a többieket, mindenki gyönyörű ruhát választott magának. Nagyon sokan megérdemelnék ezt a címet, de később úgyis kiderül majd, hogy ki lesz a nyerő páros - mondta kissé elmélázva a lány MJ-nek, közben pedig a többieket figyelte, akik tényleg igazán kitettek magukért ezen a csodás estén.

Mindenkinek; végzősök és információk.

- Bőven elég volt ahhoz, hogy kisétálj a gondolataimból - a fájó igazságot szárazon és előkészítés nélkül tálalja. Nem finomkodik, hisz nem egy törékeny lelkű gyermekről, hanem egy felnőtt nőről van szó, akit nem tud behatárolni. Alig ismerték egymást, most mégis felbukkan.
Kissé feszülten vezeti a táncparkettre. A nő kezét sajátjába helyezi, másikat a derekára helyezi. Finom, de határozott mozdulatokkal vezeti a zene ritmusára - ezzel nem akadt soha gondja.
- Aha. Minden ismerősödnek üzentél itt? - kételkedve vonja fel a szemöldökét. Egy szavát se hiszi el, ami érthető. Nincs rá oka, hogy bármit elfogadjon válasznak, de nem kötekedik...nagyon.
- Áhháá, világos - megvilágosodva bólint, aztán megpörgeti a szőkeséget. Visszarántja magához, arcán kiszélesedik egy vigyor. - Van képed három év után idejönni a karácsonyi bálra, felkeresel és úgy beszélsz, mintha nem akarnál semmi egyebet - lassan csóválja a fejét, félig beharapja alsó ajkát. Újból kilendíti, aztán vissza és a táncparkett közepéhez vezeti. Kezei és lábai tökéletes összhangban viszik a táncukat, külső szemlélő meg nem mondaná, hogy Kirill most kezd pipa lenni. - Mi kell, Auróra?

Megjelenés

- Nem szoktam meg az ilyesfajta viselkedést - adja az egyszerű választ. Nem kell túlgondolni, igazából nem a nő hiányzott neki, csak a magyarázat. Nem volt korábban - és azután sem - a teljesítményére, sem a személyiségére, sőt.
Felbosszantotta, ez nyilvánvaló, de nem érezteti senki mással, csak Aurórával a beszédén keresztül. Pörgeti, forgatja, valami egészen szép látszatot keltve, közben pedig alig várja, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba.
A zene lassan elhalkul, ő pedig megkapja a várva várt választ. Illetve semmiféle választ nem kap, csupán egy kérést, melyet át kell gondolnia. Sóhajtva fogja meg a kezét és vezeti le a táncparkettről, hogy aztán egy lépést hátráljon.
- Találkozzunk. Tízkor a téren várlak. Ajánlom, hogy jó magyarázattal szolgálj.

Figyelem, figyelem!

Szavazóládácskáink még egy kis ideig várják, hogy bedobjátok azokat a neveket, amelyekhez tartozó személyek szerintetek megérdemlik a BÁLKIRÁLY, valamint BÁLKIRÁLYNŐ címet.

Legjobb

Kaisch Ráhel kisasszony

Mióta nem volt prefektus nem igazán foglalkozott olyasmivel, hogy az éjszaka közepén diákok után kajtasson, tanári rang ide vagy oda. Most viszont nem tudott aludni, és úgy esett, hogy miközben a folyosókat rótta azzal a céllal, hogy kicsit kifárassza magát, éppen az orra előtt slattyogott el egy tilosban járó. A diák nem láthatta Sebastiant, mert éppen egy merőleges folyosón haladt, de az ifjabbik Selwyn hamar a nyomába eredt, és kergetőzés lett a vége. Meg kell hagyni, ügyes egy diák volt, mert mindig úgy helyezkedett menekülés közben, hogy egy varázslattal se lehessen eltalálni.
Aztán a srác befordult egy sarkon, kicsivel utána Sebby is, csak hogy majdnem fellökjön egy lányt. Váratlan fordulat, alig tudta elkerülni, hogy neki menjen az idegennek, de meglátta a helyzetben rejlő lehetőséget.
- Segítsen elkapni! - utasította a diákot és a csuklójánál fogva már húzta is magával, nem tudván azt sem, hogy prefektus vagy éppen egy másik szabályszegő a delikvens, de nem is izgatta igazán. Annál jobban érdekelte viszont, hogy ki az, aki ilyen ügyesen (és meglepően gyakorlottan) mozgott a terepen. Aztán persze elengedte a lányt, de csak remélni merte, hogy engedelmeskedik annak, amit mondott. Mindenesetre, bármi is történt, Sebastian el akarta kapni az eredeti célpontját.

Choi úrfi

Morcos...nem ritka eset, mondhatni, ha nem lenne az, az lenne meglepő. Nem szereti, ha a fürdővize hőfoka egy fél fokkal langyosabb vagy melegebb és persze ma ez történt. Aztán kifogyott a borotvahabja, ami egy Világégéssel ér fel. Lejött egy kávéra, aminek ugyan nem volt semmi baja, de elmaradt a szokásos sós-karamellás süteménye. A manó, mikor hírül vitte a szomorú eseményt, lőtávolon kívülről kiáltotta oda, nehogy Várkonyi olyanra ragadtassa el magát, amit később nagyon megbánna. Szeme villámokat lövellt, körülötte kiürült a tanári asztal, a kollégák nevetséges ürügyekkel távoztak, szinte köszönés nélkül. Mindezeket szinte nyugalommal vette tudomásul, legalább nem zaklatja senki a hülye kérdésekkel, hogy hogyan telt a hétvégéje. Hogy a fenébe telt volna? Úgy, mint az összes többi, csak nem kellett a sötét diákagyakba fényt csiholnia, vagyis nyugalomban. Élete legjobb partnerével lehetett, saját magával, és ez  a mai reggel, ebben cefetül megzavarta. Utálta, hogy elégették a pirítósát, hogy egy leheletnyivel több vaj volt rajta, a narancsléje túl hideg, a kávé meg túl meleg, huzatos a Nagyterem, ferdén néz rá a lovagi páncél a bejáratnál. Különben is, milyen ostoba ötlet vasöltözetekkel telerakni egy iskolát? Az is baj, hogy a ma reggeli háromszázadik fekvőtámasznál megremegett a keze, el is határozta, hogy holnap reggel ötvennel többet irányoz elő. Szóval a reggele fergetegesen pocsékul indul, azt gondolja, innen már nincs lefelé, csak felfelé. Rosszabb már nem jöhet, hiszen a mai asztrológiai előrejelzése említ néhány kellemetlenséget, de egészében véve egy jó közepes napot irányoz elő. Ez megnyugtatja kicsit, pár perc múlva még süti akad, igaz, hogy a múlt heti, és valaki már megkóstolta, de a férfit ez most nem zavarja. Kell valami, ami felvidítja és erre a legjobb a sós-karamellás sütemény.

Arcán az üdvözültek bárgyú mosolya dereng, ahogy ajkához emeli a sós-karamellás sütemény, kissé már száraz, de bizonyára nyálmaradványoktól nem mentes darabját. Még bele sem harapott, de már érzi azt a mennyei boldogságot, amit csak egy apáca érez, amikor látomása van. A vágyott íz, mit oly soká kellett nélkülöznie ma reggel, lassan olvadozni kezd a szájpadlásán, a nyelvén, betöltve a legkisebb szegletet is, ezzel bearanyozva a napját, dacára az átélt rendkívül sok megrázkódtatásnak. Már-már meg lenne győződve róla, hogy ez a nap, a napok lehetséges legjobbika, amikor egy erős rángás ingatja meg, asztallapra támaszkodó könyökeit, kiütve az utolsó falatdarabot a tanerő kezéből. Méltatlankodva gondolja, hogy nem jeleztek mára földrengést, meg, hogy mennyire megbízhatatlan mostanában a meteorológia, amikor az élvezettől eddig lehunyt pillái felpattantanak. Csalódottan veszi tudomásul, hogy csak egy diákja túlzott aktivitása keltett földrengés szerű érzetet. Keserves pillantással követi az asztalon guruló Mennyország darabot, ami végül a padlón landol, miután a túlbuzgó diák belekönyököl. Ekkor végső búcsút vesz az elhunyttól, a nyugalomtól, amiről eddig álmodott és meggyötört tekintettel pillant a zaklatóra.
- Jó reggelt! Maga egy jóstehetség fiam. Honnan tudta? Igaz eddig nem utáltam, de most esett a ranglistán vagy tíz helyet. - Már venné a levegőt, hogy küldje el a srácot melegebb éghajlatra, hogy attól koldul, de előkerül az a bizonyos pergamen, és Várkonyit elkapja az asztrológia forgószele. Arra azonban még jut a rosszkedvéből, hogy lesújtó pillantással jutalmazza az információra éhes legényt, amiért a dolgait az asztalra hajigálja. Összeszedi a kesztyűt, meg miegymást, és a srác kezébe nyomja. Ne vesse már el annyira sulykot, hogy na! Ezután figyelmét az ábrára függeszti, a következő pillanatban pedig már csak a kérdés megválaszolása köti le. Várkonyi tiszteli a tanulni akarást, a szorgalmat, az érdeklődést, aki pedig szereti az asztrológiát, az belopja magát a szívébe, ha még tehetséget is mutat, akkor különösen. Elővesz a zsebéből egy furcsa kör alakú izét, mert vész esetére mindig van nála egy.
- Látott már ilyet? - kérdezi a levitást, az orra alá tartva a papír kört, amin vonalkák sorakoztak körben a szélén, teljes háromszázhatvan fokban. Ez egy olyan szögmérő, ami nem csak száznyolcvan, hanem háromszázhatvan fokban volt beosztva.
- Nagyban megkönnyíti a magához hasonlatos asztrológusok munkáját. Megkeresi a nulla fokot, azt odailleszti az adott bolygóhoz, és leolvassa róla, hogy a másik bolygó, tőle hány fokra található. Érti? - Ez a darab egy teljesen mugli eszköz, de létezik ennek mágikus változata is, az ki is írja a keresett adatot, de Várkonyi már csak ilyen mazochista alkat. Szeret megdolgozni az eredményért. meg akkor mit csinálna a diák, ha mindent készen kapna, na nem?

Samantha Carpetner

Nemrég érkeztem az iskolába, ahová mindig is vágytam. Nagyon örültem, mikor megkaptam a levelet a felvételről, viszont kissé egyedül érzem magam egyelőre, még nem beszéltem senkivel.
Amint belépek, rögtön elámulok a magas falakon és a terem méretén. Körbenézek, és négy hosszú asztalt látok. A középső az én házamé, az Eridoné. A díszítések gyönyörűek, de a legjobban a tűz kelti fel a figyelmemet, úgyhogy odasétálok elé kissé melegedni. Remélem hamarosan erre jön valaki, jó lenne egyet beszélgetni végre.

Varga Nóra

Miután vége lett az órámnak, bementem a Nagyterembe. Nagyon nagy volt. Bár gondolom ezért hívják Nagyteremnek. Reméltem hogy találkozok valakivel, aki ő is nem rég jött, mint én. Ekkor megláttam egy lányt, aki a nagy terem díszítését nézte. Odamentem hozzá.
-Szia, a nevem Samantha Carpetner! De hívj csak nyugodtan Samnek.-köszöntem a lánynak.

Egy lány lépett be, mint megtudtam, Samnek hívják, így én is köszöntem persze, és bemutatkoztam.
-Szia, az én nevem pedig Varga Nóra. Örülök, hogy megismerhetlek - elmosolyodok. - Te mióta jársz ide és melyik házba tartozol? Én Eridonos vagyok, tegnap érkeztem, de még senkivel se beszéltem itt. - Közben melegítgetem a kezem, olyan jólesik a meleg a kezemnek. Remélem senki nem néz hülyének, hogy itt álldogálok, de még ötletem sincs, hogy mi hogy megy itt. Meg hogy egyáltalán mi hol van, teljesen elveszettnek érzem magam.

Varga Nóra

Mosolyogva válaszoltam.
-Én is örülök hogy megismerhetlek - mondtam. - Csak pár napja jöttem. Én Navinés vagyok. Hát, én se sok emberrel beszéltem még. Csak egy fiúval - válaszoltam Nóra kérdéseire. Közben a Nagyterem díszítését néztem. Még nem jártam a Nagyteremben, csak beszélgetésekből hallottam, hogy milyen hely ez.