Karácsonyi bál
Noémi
Öltözet


A szeretet ünnepén betoppanni egy teljesen új, és szokatlan helyre nem volt a legkellemesebb érzés. Mindenki a maga dolgával foglalkozott, sőt, ahogy hallottam még a karácsony alkalmából bált is rendeztek, így én se szó se beszéd, mindenki segítsége nélkül oldottam meg a beköltözésemet. Lehet, hogy jól jött volna pár tanács valakitől, hogy merre menjek és mit kezdhetek magammal itt az első pár napomon, de remélem azért így is el fogok boldogulni. Kicsomagoltam, és túl is lettem az első éjszakámon. Alig tudtam aludni, leginkább csak forgolódtam. Őszintén szólva, zavart, hogy nem tudtam megszólalni, illetve hát, persze tudtam volna, de senki nem volt akihez ezt megtehettem volna. Mondjuk, kissé féltem is bárkit csak úgy megszólítani, de szerintem vagyok már elég nagylány ahhoz, hogy ez ne akadályozzon ennyire. Egy hirtelen ötlettől vezérelve döntöttem úgy, hogy talán nekem is le kellene néznem a bálba, aminek ráadásul a témája a 20-as évek. Amint ez a tudomásomra jutott, még izgatottabb lettem, meg is volt hozzá a lehető legtökéletesebb ruhám. Estefelé közeledve rendbe szedtem magamat, akaratlanul is igyekeztem a lehető legjobban kihozni magamból, pedig nagy valószínűséggel senki sem fog észrevenni. Nem is tudom mire számítok, hogy amint belépek rám szegeződik minden tekintet, és leesnek az állak? Nem vagyok én az a fajta. Felvettem magamra a csillámból nem hiányt szenvedő fekete koktélruhámat, a hajamat simán egyenesen lógva hagytam, de bal oldalra egy fekete, szintén csillámos rózsát tűztem. Smink, majd már kész is lennék. Felsóhajtottam, mielőtt kiléptem a szobám ajtaján, és lassú, kissé félénk léptekkel igyekeztem a nagyterem felé. Mellettem sorban haladtak el a szebbnél szebb ruhákba öltözött diákok, legtöbben párban. Na ne már. Párban kellett volna jönni? Ettől a gondolattól még inkább megfeszült a gyomrom, most, hogy tudtam lehet kellett volna mellém egy úriember is, és lehet én leszek az a szerencsétlen aki egyedül állít be. Erőt vettem magamon, majd a nagyterembe lépve végül nem másoknak, hanem nekem esett le az állam. Ez a stílus, a színek, a hangulat és a fények teljesen magukkal ragadtak, szinte legyökereztek a lábaim már a bejárati ajtóban. Mindig is imádtam a 20-as évek fényűző partijait, de az, hogy most belecsöppenhettem egybe, teljesen magával ragadott. Ahogy tettem beljebb pár lépést, az érzés csak tovább fokozódott. Megállás nélkül a plafont bámultam, majd mikor már mindent vagy százszor körbe néztem, visszaráztam magamat az életbe, és egy üres asztal felé vettem az irányt. Leültem, majd kissé idegesen, a körmeimet rágva néztem az egyre sokasodó diáksereget. Senkit sem ismertem, ami egyre feszültebb érzést váltott ki belőlem. Itt mindenki olyan jól elvan és ismer mindenkit, de azt legalább elmondhatom magamról, hogy itt jártam, és milyen jó buli volt. Nem mindenki érkezhet egy ekkora partira egy új iskolába, talán még szerencsés is vagyok. Az asztalra könyökölve folytattam a terem kémlelését, és a diákok öltözetét.