Antonio Welse


-Szia Antonio! Nem láttalak egész nap. Azt hittem enni sem jössz le!
Mi van veled?- tettem fel a kérdésemet barátomnak. Persze nagy prüszkölés közepette, mert úgy jelent meg mellettem mint Eridon szelleme.
-Nézd milyen jól néz ki ez a pite!
Igaz már alig bírok enni. De azért próbálom Antonio elé tolni az ételt. Elég sápadt szegényke.
Persze tegnap este találkoztunk utoljára ugyanitt, de akkor sem evett eleget. Valami baj lenne vele? Nem akartam épp most megkérdezni, de azért furdalt a kíváncsiság.

Erkélyesek + Javasbácsi

Mikor odaérnek, Leonie nyitja ki az ajtót Mary előtt, hogy aztán beessen rajta. Mary épp megkérdezné, jól van-e, de mikor látja, hogy minden rendben, inkább beszalad.
- Jó napot! - kiabál ő is, kicsit talán vékonyabb hangon, pusztán udvariasságból. Mert hát, a gyógyító is ember, ahogy mindenki más is, aki bent van - ha vannak bent egyáltalán. A vöröske Maryhez intézett szavai, nem kicsit lepik meg a lányt. Nagy kerek, és megilletődött szemekkel néz, a per pillanat nála jóval magasabb Leonie-re. Nem tudja hova tenni a lány szavait, és először szentül hiszi, hogy csak viccel. Az újdonsült manócska azonban nem látja jelét a lányon, hogy ne gondolta volna komolyan.
- Inkább kihagynám. - nyel ijedt képpel Leonira meredve. Egyszerre lepte, és ijesztette meg lány. Kicsit abszurdnak tartotta, önmagában azt, hogy pici marad, nem hogy a lány játékaként élje le életét. Vagy minek lehet nevezni egy manóméretű lányt, aki nem is hozzátartozó...
- Nem tudom... De inkább ne próbáljátok ki. - vonja meg a vállát a vöröske kérdésére. Leonieval ellentétben, Adri láthatóan nem próbálná ki. Mikor a szőke is felteszi maga érdeklődő mondatát a trutyi jelenlegi minőségéről, Mary csak a fejét rázza. Nem igen hiszi, hogy ez az izé képes volna megkeményedni, illetve megkötni. Elvégre nem cementről, vagy műanyagról beszélünk. Legalábbis remélhetőleg. Nem volna édes dolog, ha a méretvesztés mellett még olyan kemény izé is lenne rajta.
- Igen, de csak kicsit. - ereszt meg egy röpke vigyort Adri felé. A fájdalom szűnni látszott, ahogy a lány egyre kisebb és kisebb lett. A lányt meglepi Adria kedvessége, de megnyugodva fújja ki a levegőt, mikor az hátrébb lép tőle. Kicsit ijesztőnek hat - egyelőre -, ha a szőkeség kedves.
Ekkor betoppan a gyógyító, illetve a javasbácsi. Angolul köszön, így Mary épphogy érti, mit mond. Nem igen tud angolul, más nyelven meg még annyit se. ~ Istenem, ezt jobban át kellett volna gondolnom! ~ Nyel egy nagyot, miközben gyomorgörcse szép lassan erősödni kezd. ~ Csak most segíts meg! ~ Még keresztet is vetne, de nem akarja, hogy feltűnjön a többieknek. No nem azért, mert szégyelli, inkább azért, mert nem akarja, hogy megtudják, fél. Pontosabban, hogy mitől fél. A férfi felcsillanó szemei meglepik a lányt, és mikor a férfi felteszi a kérdést, Mary kissé a lányok irányába fordítja fejét, szemét továbbra is a férfin tartva.
- Öhm... Tud valamelyikőtök angolul? - kérdi, kissé félve. Érzi, hogy ezzel most nagyon le fog bukni, de per pillanat ez nem igazán érdekli. Nincsen kedve bogárméretűként leélni életét. Vagy elfogyni...
Ekkor már Ron is betoppan a helyiségbe. ~ Nagyon félt? Azért annyira nem nagy a baj. Ugye? ~ A lány nem tudja, sírjon-e, vagy nevessen. De már annyira szétveti az ideg, hogy akaratlanul is elkezd idiótán vigyorogni. Nevethetnékje van az előtte lebegő képtől, hogyan is nézhet ki így, ilyen picikén. És az, hogy nem tudja, ilyen marad-e, pedig megint csak vigyori hatást vált ki belőle. Tudniillik, ha ideges, nevetnie kell, akárcsak ha mérges, vagy jókedvű. Elég érdekesen van összerakva arcmimikája, meg kell hagyni.

Erkély

Ez a semmirekellő Ron próbál csatázni? Nem veszi észre, hogy magasabb vagyok? Aki beszól egy nála magasabbnak annak tuti nincs ép elméje. Mit képzel magáról? Hogy beszél velem ez a nyálas szappanopera hős? Ez a kis szépfiú, aki nem tiszteli a nagyobbat? Én szégyelleném magam, ha így néznék ki. Még hogy jártak Leonieval? Nem tudom kinézni a kis vörösből. Elég jól ismerem, hogy nem állna le holmi Ronnal. Vagy, ha mégis Leonie sokkal jobbat érdemel.
-Kit neveztél te híu ficsurnak, te neveletlen?
Kezdett elönteni a düh. Eddig csak Leoniet szerettem volna megvédeni minden rossztól, de ez már személyes. Engem sérteget, a szülei nem tanították meg neki, hogy viselkedjen úgy ahogy egy férfinek kell.
-így viselkedsz, és te hívod magad férfinek?
Szavain hallatszik az angol akcentus. Szerintem tipikus kő gazdag szülők fia akik nem voltak képesek egy kis illemet tanítani fiúkának. Angliában majdnem mindenki gazdag, de a neveletlenek különösen. De ha ők nem tették, akkor megteszem majd én. Ő elszaladt a gyengélkedőre. Én utána siettem, de mindenek előtt, útközben felvettem egy talárt magamra, mivel a klubhelyiséget utamba ejtettem. A kedvenc talárom volt, amibe beleraktam varázspálcámat is mivel tudtam szükségem lesz rá. Majd a gyengélkedőre mentem. Mikor megláttam, hogy bent van Mr. Tsoise kinyitottam a gyengélkedő ajtaját, és kiráncigáltam Ront.
-Elnézést!
Ejha Mary eléggé összement, remélem nem lesz komoly baja. Csak ez a paraszt tehette vele. Ezt nem hagyom szó nélkül. A folyosóra rángattam Ront, majd eltaszítottam magamtól pár méterre. Előkaptam taláromból a varázspálcámat majd kimondtam:
-Digitus Arcus!
Ha eltalálja nem fogok habozni, és ki fogom mondani:
-Fixample!

//A digitus arcus nem sikerül tökéletesen, de a középső ujjra rátekeredik a gyűrűs és a kisujj is félig, ami elég fájdalmas lehet, a fixample azonban tökéletesen működik, így az tartani fog. //

Túl sokan

-Nem tud magyarul? – Csodálkozik Adria szavain. Hogy lehet egy olyan gyógyítót idehozni, aki nem beszéli a nyelvüket? Akkor hogyan érti meg a diákok panaszait?
-Biztos szeret activityzni a gyógyító néni! De mi van akkor, ha valami súlyos eset jön? Akkor nincsen idő mutogatni meg ilyenek, vagy ide szótárral kéne jönni? De az is lehet, hogy csúcsszuper, és elég rápillantania a betegre. Vajon, ha rám nézne, megállapítaná, ha valami lappangó betegségem lenne? – Az agybajt minden bizonnyal, többet valószínűleg nem. Viszont még csak nem is sejti, hogy Adriánál lenne mit kitalálni, úgyhogy a kis vörös beletrafált a közepébe. A fecsegést viszont abba nem tudná hagyni, tény, hogy nem pánikol kellően Mary törpeségét illetően.
-Én csak egy hangyányit tudok angolul. Esetleg köszönni. – Vigyorogva megvonogatja a vállát, és már-már tényleg azt hihetné az ember, hogy nincs több új a nap alatt, de ekkor megérkezik.
-Gyógyító bácsi? – Eddig mindig javasasszonyokról hallott itt az iskolában, szóval ez most meglepetés a számára. Ráadásul egy indián. Apacs pacsit neki! Apacsit!
-Csókolom! Ön… húúú… indiánnak tetszik lenni? – Egészen belelkesedik ettől a tudattól. Meg, ha már a bácsi úgysem érti, nyugodt szívvel beszélhet közben Adrinak is.
-Szerinted vannak neki woodoo babái is? – Kérdezi izgatottan Riától, kicsit még suttog is, miközben odalép mellé. – Vagy most áldozatot fog bemutatni? Vagy hogyan szokás ez? Ha valakinek kell a szíve ahhoz, hogy Mary jobban legyen, akkor Te mész.. – Mennyire gondolja komolyan a szavait? Igazából ez elég kérdéses nála, de mielőtt még közösen eltöprenghetnének ezen, beállít Ronci is. Áhh, ezek szerint nem verték agyon. Remek, elvégre szegény gyerek semmit nem csinált, csak mókáztak a vöröskével. Most már akár Maryre is figyelhetne.
-Meg lehet gyógyítani? Újra nagy lesz? – Kérdezi a fura nevű úriembertől, akiről még mindig azt hiszi, hogy nem érti, szóval akár be is foghatná. Ez meg is történik egy pillanatra, hogy mintegy véletlenül a háta mögé lopózzon, és szemügyre vehesse a csodaszép haját.
-Milyen szééép a haja! Adri, látod? – Zsolti fiú is berobban, mire törpénk ugrik egy nagyot ijedtében, de a hang a torkán akad, mikor meglátja, hogy a srác kirángatja háztársát. Oké, ez most komolyan ijesztő!
-Jajj! Jajajajj! Tessék csinálni valamit, bácsi, kérem! – Mondjuk zárja be az ajtót utánuk, az a biztos.

Zárás

Kíváncsian olvasta a kurta választ- ő jóformán telekörmölte a papírt, míg Min szűkszavúan inkább csak a lényegre hagyatkozott, azonban sosem volt jó abban, hogy gátat szabjon gondolatainak, ha egyszer elkezdtek áramlani, sodorták magukkal. A leírtakkal nem tudott egyetérteni, bár igen rövid ideje volt csak a kastélyban és azt sem mondhatta, hogy nagyon szokványos módon szemlélné a dolgokat- az itteniek túlnyomó többsége nemhogy egyet nem értett volna vele, de egyenest megkérdezte volna, orvos látta-e?
Szerintem nem lehet ennyire fekete-fehéren osztályozni a házakat. Tény, a Rellonosok többnyire furcsa, néha ellentmondásos személyiségek, de színesek, érdekesek. A színedet pedig megválaszthatod.
Az, hogy ki melyik házba kerül, nem azt jelentett, hogy ezután egy életen át egy szépen felcímkézett skatulya tartalmaként kell létezniük, mint gombostűre szúrt rovaroknak, hogy képviseljék a mintaszerű vonásokat. Miután világéletében megpróbáltak bilétákat aggatni a nyakába, valami egyre inkább tiltakozott ezellen benne. Aztán folytatta a válaszolást, ugorva egyet gondolatban.
Nekem tetszik a fényhozó. A madarak énekét juttatja eszembe hajnalban, amikor világosodni kezd az ég. Nem kell, hogy ő maga fényes legyen.
Egy pillanatra megállt, a ceruza végét rágcsálva, amíg töprengett, hogyan magyarázza el a következő fejébe tolakodó gondolatot érthetőbben. Aztán Woora pillantott és elmosolyodott.
Különböző emberek különféleképp látnak. Néha nem is tudunk arról, egy-egy számunkra lényegtelen, észre sem vett tettünk mennyit jelent valakinek.
Minden olyan relatív és akár a pillangó szárnya, ami hurrikánt idéz a Föld másik felén, úgy lehet egy szó, egy pillantás, egy mosoly értékes, féltett kincs valaki másnak. A neves témára csak összevonta a szemöldökét.
Semmi érdekes. Valami fényes fogadalom, vagy lándzsa, azt hiszem. Fogalmam sincs, miért kaptam, szerintem csak tetszett a hangzása.
Egy kis vállrándítás is tartozott a mondathoz, mert annyira sosem érdekelte, hogy megkérdezze, nem mintha nem lett volna alapból elég paprikás a viszony szülei között. Inkább csak csendben örült, hogy egy rövid, viszonylag barátságos névvel megúszta és sem feltűnést, sem megrökönyödést nem kelt.

Gilbertnek nem voltak igazi, "sötét" titkai. Neki csak féltett, rejtegetett érzései és álmai lapultak valahol, képzelete ágya alatt összebújva, nehogy észrevegyék őket és összetörjék. Sem verbálisan, sem fizikailag nem volt képes megvédeni magát, így többnyire csupán bekucorodott melléjük és lesett, a papírnak mesélve el mindent.
Semmi nagy dolog. Csak...furcsán fogsz nézni miatta.
Megvoltak a maga bogarai és volt ideje megtanulni, mik azok, amikkel óvatosnak kell lennie, bár nagyrészt nem értette, miért. Nem mintha sokat ért volna azzal, hogy tudta, mit nem okos dolog kimondani, mert általában csak úgy kiszaladt a száján, de most valahogy sikerült összeszednie magát annyira, hogy bukjon ki belőle minden. Az emberek hajlamosak voltak mindenfélét odaképzelni a szavai mögé, Min pedig nyílt gyanakvással és távolságtartóan méregette. Legalább meg akarta próbálni nem rögtön halálra és végképp elijeszteni.
Egyelőre két dolgot tudok megígérni. Az egyik, hogy ha írsz nekem, bármikor válaszolok, vagy ha lehet, találkozom veled. A másik, hogy ha csak ketten vagyunk, akkor leveszem az álarcot.
Itt megállt és abbahagyta- nem akarta sürgetni, vagy hogy Min sarokba szorítva érezze magát. El tudta képzelni, hasonló helyzetben hogyan érezné magát, úgyhogy teret és időt akart adni a másiknak, hogy emésszen és elgondolkozzon. Nem kellett most azonnal belecsapni semmibe, elvégre egyelőre alig tudnak többet egymásról egy-egy névnél és néhány lelki sebnél. De biztosítani akarta arról, hogy komolyan gondolja, hogy ha tud és bír, segít neki és valahogy jelezni, hogy igyekszik leküzdeni saját korlátait is.
Min Woo egy darabig farkasszemet nézett vele, hosszasan fürkészve, mielőtt egy szó nélkül kezet nyújtott, röviden megrázva a jobbját. Aztán némán felállt és elsétált- valószínűleg ennyit bírt el egyszerre, de Gil nem hibáztatta. Egyébként is, ha helyesen értelmezte az alig jeleket, akkor még találkoznak. Végül felszedte a holmiját és elindult az Eridon felé.

Úgy biza

* Finoman bólint Leonie kérdésére, miszerint a javasasszony nem magyar. Legalábbis ő ezt hallotta, de a pletykákra nem feltétlenül kell adni. Bár ez furcsa vád lenne, elvégre hamar kiderül, hogy az illető beszéli-e a nyelvet, avagy sem. * - Annyit én is tudok, még jó, hogy Mary angol és neki van baja, nem nekünk. * Feleli egykedvűen, lankadó figyelemmel a téma iránt. Ekkor megjelenik egy lófarkas… férfi? Ez már mindjárt érdekesebb, javasasszonyról tudott, az itt álló ember pedig határozottan nem asszonyi küllemű. Igazi, markáns vonásokkal rendelkező. Indián? Winnetu idejött az ő iskolájukba, és itt gyógyít? Az igen! Még sosem látott valódi indiánt, de hallott róla, hogy igazán érdekes gyógyítási módszereik vannak. * -Jó napot!* Köszön a férfinek magyarul. Ez még sikerülne angolul is, de nem erőlködik. - Akkor jó, jobb lesz Mary! *Válaszol kedvesen mosolyogva Marynek. Biztatni próbálja, ami nem jellemző rá, de sajnos elég sok tapasztalata van neki is az ilyen helyekkel kapcsolatban. Kezelték mugli- és varázslókórházban egyaránt. Igaz, az apacsok még kimaradtak a repertoárjából. Most sínen van az egészsége, így remélhetőleg ki is fognak a továbbiakban is, noha egész szimpatikus neki a férfi a maga ijesztősége mellett. Mary csak nem szokik hozzá ahhoz, hogy ilyen vele, egyszerűen csak az empátiát is ki kellett próbálnia. Van ez így, valaki a fűvel, valaki az emberséggel kísérletezik. * - Nem tudom, de elvileg lehetnek neki. Ne engedd, hogy a hajadhoz érjen!*Súgja oda, miközben a sajátját jó alaposan hátra simítja. Nem szeretné, ha csak úgy ugráltatnák, mert egyszer betette ide a lábát. Túl fiatal még ahhoz, hogy marionett bábuvá váljon.* - Áldozatot? Nem tudom, de az én szívemmel nem sokra megy. Bájitalokat szedek rá. * Mondja ezúttal normális hangerővel, elvégre nem bunkó ő, hogy társaságban suttogjon. Kapott ő nevelést, vagy mi a szöszt.* - Mondjuk, ezt ő nem tudja. * Folytatja nagyot nyelve. Ha áldozatbemutatásra kerül sor, majd elárulja, hogy mi baja, hátha akkor nem az övé kell. Leonie körbejárja a bácsit. Bátor tett, ő biztosan nem merné.*- Nem, milyen? Meddig ér?*Kérdi meglepve. Biztos azért fogta össze, mert már sokan csináltak belőle woodoo babát, előrelátó ember.* - Mi, Te nem tudsz? Mary, Te angol vagy! *Válaszolja riadt arccal. Most már őszintén aggódik a lányért, mi van, ha az agyát is megtámadta az a nyálka, és most az emlékeit is elfelejti? Te jó ég! Neki kellesz mindent újra megtanítania neki? Ezen nincs sok ideje mélázni, mert betör a két aranyifjú. Valami morgásszerű visító hangot ad ki magából, majd Leonie vállába csapja a fejét. Miért kell itt lenniük? Miért? Leonie megcsalója folyékonyan nyomja az angolt, grimaszolva figyeli a srácot. Szíve szerint benyögné neki, amit egy humor műsorban hallott, miszerint „húzzál el, mer’ leköplek”. A franc essen abba a fene nagy neveltetésébe, hogy nem köpköd. Így inkább csak csendesen forrong magában, amikor megért egy szót. Friend. Freund. Barát? Neki nem barátja Mary.* - Állj le, Mary az én barátom, te hoztad rá a bajt! Menj innen! * Azzal a mozdulattal Mary és a srác közé veti magát, hogy megvédje a fiú által hozott újabb bajoktól aprócska szobatársát. Közben belegondolt, hogy mit mondott ki. Barát? Így még senkit nem nevezett, soha.  Őrá sem mondhatták még valami sokan ezt, biztos, hogy Mary most furcsán fog ránézni emiatt az érzelgős maszlag miatt. Ekkor megjelenik a másik jómadár is.* - ELÉG MÁÁÁÁÁÁÁÁR! * Üvölti el magát szinte önkívületi állapotban. Nem lehet igaz, hogy nem tudnak tőlük megszabadulni. Zsolti kirángatja az ismeretlen legényt a helyiségből, majd átkozódás hangja hallatszik. Nagy a kísértés, hogy ne menjen ki röhögni, de azzal elrontana mindent. Most olyan kis pozitívnak látszik, le kell ezt a képet rombolni? De legalább már van kinek a szívét feláldozni az övék helyett. Nem hiszi, hogy a férfi jó szemmel nézi ezt a kis… khm… közjátékot.*

Ronald
-Nem semmi bajom jól vagyok, csak negyed egyig aludtam. Nem tudom miért. A pitét meg kösz de már nem bírok többet.
Akármilyen szépen ajánlotta a barátom, nem bírtam volna megenni.
-Na és te Gwen nehéz az ötödik? Kár hogy pont vizsgaidőszakra írtak be a szüleim, így nemsokára mehetek vissza Madrid-ba. Mivel ott élek.

Vanília Perwinkle

Csöndesen, nesztelenül ballagok végig a kihalt folyosókon. Fogalmam sincs, hogy mit keresek itt ilyenkor, hiszen már rég az ágyban lenne a helyem, de egyszerűen nem jön álom a szememre. Körülbelül másfél órája csak feküdtem és bámultam a plafont, de egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak, ezért inkább úgy döntöttem, hogy sétálok egyet.
Már a Nyugati szárnyban járok, ami elég messze van a hálókörletünktől és fogalmam sincs, hogy hogy kerültem ide. Csak mentem föl és le a lépcsőkön és közben teljesen elmerültem a gondolataimban. Egyszer majdnem orra is estem az egyik szőnyegben, de szerencsére elég jó az egyensúlyérzékem, ezért sikerült dörömbölés nélkül tovább indulnom.
Egyszer csak elérek egy folyosóra, ahol még soha nem jártam. Érdeklődve nézek körül, de hirtelen meghallok valami suttogást. Riadtan pillantok hátra, de senkit nem látok magam mögött. Az egész emelet sötét és üres. Lehet, hogy valamelyik tanár az, úgyhogy csöndesen odadőlök a falhoz, majd lassan leülök a földre. Így talán nem vesznek olyan könnyen észre...
Fogalmam sincs mióta várhatok itt, de időnként újra hallom a susmogást, ezért inkább nem mozdulok a helyemről. Ahogy telik az idő, egyre jobban érzem magamon, hogy elfog a fáradtság. Már alig tudom nyitva tartani a szemem és közbe nagyokat is ásítgatok. Az már biztos, hogy nem fogok egy hamar fölkelni innen, úgyhogy behúzódok a sarokba és hagyom, hogy elragadjon az álmok világa. Hirtelen megszűnik minden, ami körülöttem volt eddig, eltűnik a folyosó és egy hajón találom magam. Épp a kormányt szorítom és próbálom elfordítani, de érzem, hogy a hullámok nem engedik. Kétségbeesetten kiáltok segítségért, de egyedül maradtam a fedélzeten, így senki nem siet a segítségemre. Egyszer csak szembetalálom magam egy óriási hullámmal, ami teljesen ellepi a hajót és én is elmerülök a víz alá...

Woody

Zsolti
Nőnap reggele


* Ó, igen! Nőnap van megint, ez majdnem olyan nyálas, mintha Valentin nap lenne. Adria gyomra mind a kettőtől felfordul, baromságnak tartja, hogy a férfiak egy évben kétszer (Anyák napjával esetleg háromszor) úgy csinálnak, mintha törődnének a nőkkel.  Unottan felkel, s csak remélni tudja, hogy ma nem várja semmi az ágya végében. Szerencséje volt, ezúttal nem lelt gyanús ajándékra. Máig nem tudja, hogy ki küldte neki a múltkor a csokit, de legalább nem volt benne szerelmi bájital. Fogalma sincs, hogy ki lehet a titkos hódolója, mindenesetre piszkosul zavarja a puszta léte is. Komótosan felölti az iskolai egyenruháját, megfésülködik, arcot mos meg feldob egy kis színezett ajakápolót, ő köszöni, készen áll arra, hogy egész álló nap ünnepeljék. A klubhelyiségen áthaladva virággal a kezükben lát lányokat, és azt beszélik, hogy valami elsős Levitás osztja ezeket a nagyteremben. Ó, ki lehet ilyen romantikus? Van egy sejtése, ezért miután az órájára pillant, visszasiet a klubhelyiségből a hálószobájukba fogja a dugiban rejtegetett kóláját, és előkészíti a meglepetést. Igazán meg kell hálálnia, hogy ilyen rendes ez a fiú. A múltkori erkélyes-gyengélkedős balhé után megromlott a viszonyuk. Reméli, hogy a srác szereti ezt a mugli löttyöt, közösen iszogathatnák, akár a játszóteres találkozásukig visszahozhatnák a kapcsolatukat. Lehet, hogy a pszichológus néni azt mondaná, hogy Adri azért olyan kis gonoszkodó a sráccal, mert őt még nem szerette senki úgy, mint ahogy Zsolti imádja Leoniet. Pedig Adrit nem kell betörni, elvan a maga kis világában. A legtöbb embernek úgy tűnhet, hogy jégszívű leányzóról van szó, pedig ez koránt sem igaz. Mondták rá a mugli általános iskolájában, hogy jómadár. Pedig ez teljesen téves állítás, madárnak túlzottan is ember, jónak meg… nos, rossz.
Vissza a mai történésekhez. Szóval előkészült a fiúnak szánt bocsánatkérő meglepijével, felpakolja az üveg lightos kóláját és elindul a nagyterem irányába, ahol meg is pillantja évfolyamtársát. Gyorsan odasiet hozzá, és bűnbánó nagy szemekkel köszönti.* - Szia, zavarhatlak? Úgy gondolom rendeznünk kéne a múltkorit… *Kezd bele a mondókájába. Nem mondja ki, hogy sajnálja, ahhoz túlzottan is büszke, meg túlzottan is önmaga, de úgy érezheti a fiú, mint aki békülési szándékkal közelít felé.* - Tök rendes tőled, hogy gondolsz a csajokra. Más nem ilyen… lovagias. *Normál esetben más kifejezést használna a lovagias helyett, olyat, aminek köze van az emésztőnedvekhez, s enyhén lúgos kémhatása van. Ám ma nem kötekedik, esze ágában sincs kiejteni a száján a 3 féle mirigy által termelt testnedv nevét.* - Hoztam mugli kólát, remélem szereted! Nincs itt ilyen minden nap! * Folytatja csevegő hangon, finom mosollyal az arcán. Ez az egész megalázó neki. Megpróbálja felbontani, ám nem megy neki, így a fiú felé nyújtja. A múltkor látta, hogy micsoda izmai vannak, ciki lenne, ha ő sem tudná kinyitni az üveget.* - Segítenél? *Kérleli csilingelő hangon.*

Varga Dávid  

  Óvatosan kilopóztam a szobámból, úgy hogy senki ne vegyen észre. Körülnéztem, és elindultam. Amint elértem a folyosó végét, újra körül pillantottam, tanárt keresve. Ennek hiányban magabiztosan tovább indultam. A sok bolyongás közben véletlenül bementem a konyhába. Gyorsan elslisszoltam, attól félve hogy valaki meglát. Ezután két emeletet végigfutottam. Így értem el A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosójára. Körültekintettem, nem lát-e senki, és óvatosan elindultam a folyosón. Minden páncél mögé benéztem. Az egyik páncél előtt hirtelen hátraugrottam. Majdnem felborítottam az egész páncélsort. Ott egy fiú aludt. Már azt hittem, az egyik gondnok vagy tanár, aki az este mászkáló diákok keresése közben kicsit elszunyókált. Ám nem. Egy rellonos fiú volt. A jelvényéről ismertem fel. Oda lopakodtam mellé, és ébresztgetni kezdtem.
  - Hahó ébresztő! Bármikor ránk találhatnak. Ébresztő! - suttogtam a fülébe, és lágyan megráztam. - Ugye nem akarod, hogy én vigyelek vissza a hálókörletbe? - azzal utoljára megráztam. Felálltam és elindultam tovább éjszakai körutamra. Ekkor suttogást és zörgést hallottam. Megtorpantam, és megfordultam.

Zsolti Fiú


Épp elmondtam amit akartam a gyógyítónak, mikor megjelent mögöttem Zsolti. Kirántott a teremből, így Adria szavait sem értettem.
Persze Zsolti kihasználva előnyét azonnal pálcát rántott. Nem csodálkoztam. Az Ő helyében én nem futnék egy lány után sem. Főleg, hogy jóképű vagyok.- futott át a gondolat a fejemben.
Ez okozta a vesztem. Épp éreztem, hogy a kezem görcsbe rándul, majd úgy marad. Na, ha a pálcám a kezemben lett volna.... akkor sem tudnám használni.
Épp jókor. Mary bajban van és becsörtet Zsolti.... Nem kellett volna heccelni. Mit akar a kis kamasz férfinak lenni még, hiszen gyerek. Én sem vagyok férfi, de tudom hol a helyem.

Itt már rajtam csak a két kezem segíthet. Nem akarom megverni, de védekezni muszáj szerintem. Várom, hát a támadását, vagy a kiabálását, mert, hogy normálisan nem fog beszélni az biztos, túl ideges és féltékeny.

Vanília Perwinkle

A kis esti sétám egész jól alakult és még szívesen folytattam is volna, ha nem hallom meg azokat a zörejeket, amiktől be kell vallanom, hogy eléggé megijedtem. Nem lett volna jó már az első évben elásni magam a tanárok előtt, mert utána nagyon nehéz lenne megváltoztatni az általuk kialakított negatív képet rólam. Ezért azt véltem a legjobb megoldásnak, ha 'elbújok'. Persze a folyosó egyik sarka nem épp a legbiztosabb búvóhely, de jobb mint ha az út közepén állnék.
A nagy ücsörgésbe egészen el is álmosodtam, majd elaludtam. A rossz álmok sorra követték egymást, amikor hirtelen fölpattant a szemem és azt éreztem, hogy valaki a vállamat rángatja. Az első pillanatban semmit nem láttam a sötétben, de azonnal elfogott a félelem, hogy talán egy prefi vagy egy tanár talált rám, de szerencsére tévedtem.
Egy velem egykorú lány állt előttem, legalábbis első ránézésre annyinak tűnt. Ő is biztos tilosban jár, különben nem vágott volna ilyen rémült arcot.
- Öhm... Jó, oké! -Zavarodottan tápászkodtam föl a sarokból, majd kómásan indultam az idegen után. Fogalmam sincs, hogy merre akar vezetni, de egyenlőre még nem ébredtem fel teljesen ahhoz, hogy tisztán tudjak gondolkozni. Bambán lépkedtem előre, de egyszer csak valami keménynek ütköztem. Csak utána kapcsoltam, hogy konkrétan telibe nekimentem a lánynak.
- Jaj, ne haragudj! De... miért álltál meg? - Nézek rá nagy szemekkel. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy tiszta hülyének néz, de sajnos nem tehetek róla, ébredés után mindig ilyen vagyok még egy ideig.

Dávid

 - Semmi baj! - súgtam neki mosolyogva. - Azért álltam meg, mert meghallottam a dámák beszélgetését - azzal kinéztem nem jön-e tanár, aki az éjszaka mászkáló gyerekeket kutatja. Nem jött senki. Síri csend. - Mi a neved? - kérdeztem, és kezet nyújtottam neki. - Az én nevem Vanília Perwinkle! - mondtam. Újra kinéztem a folyosóra, most se jött senki. A dámák időközben elbóbiskoltak. Csak a szuszogásuk hallatszott a nagy csöndben.
Megint kinéztem, most azonban az egyik tanár közeledett. Gyorsan bebújtam a legközelebbi páncél mögé.
  - Sss! - szóltam rá a fiúra, és befogtam a száját. Fülelni kezdtem. A tanár úr távolodó léptei hallatszottak. Kinéztem búvóhelyem mögül, tényleg elment-e. Oda osontam a falhoz és kilestem. Elment. - Előjöhetsz! - szóltam a fiúnak, csendesen. - Menjünk vissza az egyik páncél mögé - és leültem az egyik páncél védelmező árnyékába. - Hoztam egy takarót a biztonság kedvéért. és elő húztam egy jó nagy takarót a pizsamám alól. Jó meleg volt a takaró. Bebugyoláltam magam, és jó mélyen belenyúltam a pizsamámba, és előhúztam még egyet. - Takarózz be vele. - és oda nyújtottam neki.

Erkélyes banda

Szotyola

-Húúú, komolyan feljöhetek hozzátok? De jóó! – Lelkendezik egy sort, amiért a kis tökmag meghívta, bár nyilván ebbe anyucinak is lesz majd beleszólása. Biztos nem lesz furcsa, mikor bekopog az ajtón. „Csókolom, Ririhez jöttem játszani, szabad?” És a kezében egy tucat babával rávigyorog Védára. Abszolút hétköznapi jelenet.
-De, ha teljesen egyformák, akkor hogyan különbözteted meg őket? – Kérdezi gyermeteg csodálkozással. Ez a szotyola totálisan rossz hatással van rá, mivel amúgy sem százas elméje már tényleg egy óvodás szintjét produkálja. Próbálja elképzelni a két egyforma embert maga előtt. Pazar!
-Milyen jó lenne, ha nekem is lenne egy ugyanolyan testvérem! Akkor senki nem tudná, ki kicsoda közülünk, és eljátszhatnánk egymást. Neked nincs véletlenül egy ikertestvéred? Lehet, hogy amíg nem néztem oda, kicseréltétek egymást, és akkor most veled beszélek, de mégsem! – Áhhá, ezt kövesse le Rirrentyű! Főleg, hogy aztán hirtelen témát vált.
-Az enyémek húsz évesek, szóval csak kicsit idősebbek a Te tesóidnál – Közli derűs vigyorral. – Biztos jól kijönnének egymással. A nővérem Nadine, a bátyám Kevin Fynn. De ő inkább csak InciFynnci, mint a kisegér. – Mindig ezzel piszkálja őt. És apropó, nevek!
-Téényleg, még be sem mutatkoztam, milyen neveletlen vagyok! – Valójában szinte soha nem mutatkozik be, csak ha eszébe juttatják.
-Leonie vagyok, Te meg… de aranyos a neved! – Igazából, ha ennél jobban mosolyogna, még Joker is megirigyelné, ami azért nagy szó lenne. – És nem ez az igazi? Hűhaaa! – Maga is suttogóra fogja – Nekem elárulod, hogy mi az? Becsszó, nem adom tovább senkinek! – Úgyis sanszos, hogy menten meghalnak a csatamezőn, agyonüti őket egy troll vagy valami. Ugyanis nagy merészen kimásznak az asztal alól, a vöröske odapattan Rirci elé, és a hátára kapja, majd elkezd vele körbe-körbe szaladgálni. Kicsit lovacskásra is veszi a figurát, ugrándozik vele egy sort, meg a sörényét rázza, aztán leteszi a rellonosok asztalánál.
-Ott a zsákmány! – Mutogat a földön lévő labdára hevesen, és meghagyja, hogy a csapat legkisebb tagjáé legyen az érdem, amiért megszerezte.
-Vuhúú! – Ugrándozik tapsikolva. – Akkor most már jöhet a fókázás, meg egy jól megérdemelt süti. Mit szólsz? – Kacsint a kishölgyre cinkosan.

Vanília

- Mi? Kik azok a dámák? - Értetlenül néztem a lányra, mert fogalmam se volt, hogy miről beszél, de úgy látszik nem hallucináltam, hiszen ő is hallott valami hangokat. Remélem tudja, hogy mit csinál és nem keveredünk nagyon nagy bajba, bár azt is csak magamnak köszönhetném. Kellett nekem éjszakai túrára indulnom...
- Én Dávid vagyok. - Megráztam a kezét, majd elvigyorodtam. - Hmm... Érdekes neved van, de tetszik! Szoktak becézni? -
Az egyik pillanatban még a folyosón álltunk, de amire föleszméltem, már épp egy páncél mögött kuporogtunk és Vanília szorosan lefogta a számat. Nem igazán értettem, hogy mi ütött a lányba, de biztos észrevehetett valami mozgást.
- Tanár volt? - Kérdezem suttogva, amikor végre elengedett. Kicsit akciófilmes jellege volt az egész helyzetnek, de ezt egyáltalán nem bántam. Úgyis meguntam már a szürke hétköznapokat és nagyon is rám fér egy kis izgalom.
Ezért eldöntöttem, hogy rábízom magam az ismeretlenre, végül is egyszer élünk!
- Ó köszi! - Hálásan elvettem a takarót, majd leültem a lány mellé a földre. Így már rögtön kényelmesebb volt és nem utolsó sorban biztonságosabb is. Mondjuk egy csöppet azért még mindig álmos voltam, de ismerem már magam annyira, hogy tudjam, hogy csak egy kis idő kell és újra olyan leszek, mint aki végigaludta az éjszakát.
- Amúgy te mit keresel itt ilyenkor? - Kérdezem vigyorogva, bár szinte biztos vagyok, hogy hasonló okból jött ki, mint én. Valahogy nekem ilyen a formám. Mindig az izgalmas helyzetekben ismerkedem, de sajnos általában ezek az ismeretségek csak arra a néhány órára szólnak. Azért remélem, hogy ha most jól ki fogunk jönni, akkor még később is találkozhatunk. Így is annyira utálok egyedül lenni. Nem is a csönd vagy a magány miatt, hanem mert unatkozom és nincs rosszabb annál, mint amikor nem tudsz mit kezdeni magaddal. Milyen jó is volt régen, hogy bármikor ki tudtam találni valami jó játékot, ami órákra lekötötte a figyelmemet. Kár, hogy ennek az időszaknak már egy jó pár éve vége lett... Igazából már egyáltalán nem szoktam játszani, kivéve ha a gitározást annak vesszük.
- Melyik házba osztottak be? Csak mert nem hinném, hogy Rellonos vagy, legalábbis én még nem láttalak nálunk. -

Antonio Welse

-Hát, engem is a vizsgaidőszak előtt írattak be. Épp most tettem le a különbözeti vizsgákat. Hatot megírtam, ötből átmentem, míg kiderült, hogy mugli ismeretből mégsem kell beadni a vizsgalapot. Anélkül is átmentem.
De jó, gondoltam magamban. A vizsgák után élvezni a finom kajákat, miközben a többiek még idegeskednek.
-Amúgy milyen Madrid? Csak annyit tudok, hogy épp olyan nyüzsgés lehet ott is mint Londonban. Habár mi Londonon kívül élünk, de sokat járunk a nagyvárosban. Néha még mugli eszközökkel is utazunk.
Habár a metrót nem szeretem, sötét büdös hely. A többi eszköz mulatságos. Szépek a házak, na meg a Temze, de akkor is. Nem nagy szám, de ezt nem akartam mondani barátomnak.
-Van otthon barátnőd? -tettem fel egy elég nehéz kérdést. Én épp nemrég dobtam odahaza a barátnőmet, mert nem voltunk egy hullámhosszon.
-Eszek még egy kis szilvás gombócot. Nagyon finom.....
Csak tömöm a fejem, mintha nem ettem volna még ma.
-Tényleg Gwen! Milyen volt az ötödik?- kérdeztem félvállról, habár mire én ötödikes leszek, úgysem számít mit hallok most, így is úgy is elfelejtem.

Erkély

Nem vagyok még elég tehetséges... Nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna összecsomózni ennek a bájgúnárnak a kezeit. De mielőtt tovább tudnék cselekedni, nem szabad neki engednem, hogy elővegye ismét pálcáját. Az előbb működött a fixample, vagyis azt elég jól tudom, hogy még egyszer sikerüljön:
-Fixample!
Odamentem, hogy megnézzem karjai odaragadtak-e testéhez. Ha teljesen odaragadna  elmosolyodnék gúnyosan. Egy tanár helyében érezné magam aki a neveletlen diákot próbálja móresre tanítani.
-Most szájalj!
Körülötte kezdtem járkálni. Körbe-körbe. Mikor szembe kerültem vele megálltam.
-Mit képzelsz te magadról? El vagy kényeztetve, és nem becsülöd az életed? Azt hiszed te vagy a világ közepe?
Ökölbe szorítottam a kezemet és jó mélyen a szemébe néztem.
-Neveletlen!
Ekkor lendítettem az ökölbe szorított jobb kezem. Eddig a testem mellett volt majdnem, hogy leszorítva. De most már repült az öklöm Ron "cuki-muki" arca felé.  Minden erőm összegyűjtöttem, igyekeztem úgy ütni ahogy egyik bokszoló ismerősöm tanította. Beleraktam vállam, testem. A düh fűtött, a dühből merítettem erőt, hogy Ront padlóra küldjem. Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg s kit hogyan talál meg? Én tudom. Ron arcán ér földet.

/Mesélő: Talál-e az ütésem? Ron leesik-e? A varázsigék, hogy sikerülnek?/

Adria
Nőnap

A lányok sorra érkeztek, és én sorra adtam nekik a virágokat. Egynéhányukkal beszélgetésbe kezdtem, ami szerintem nekik jól esett, hogy látják, hogy törődök velük. A törődés, egy nő nagyon szereti, ha törődnek vele, és ezt a törődést mind, egytől-egyig megérdemlik. Örülök, hogy egy pár lányt boldoggá tudtam tenni. Egy hirtelen ötlet vezérelt, de most nem bánom. Egy pár fiú kinevetett, főleg nagyobb rellonosok. Az ő bajuk kit nevetnek ki. Ekkor jött a szőke navinés csapattárs. Adria, akivel már párszor beszélgettünk, találkoztunk. A legutóbb az érdekes volt. Az erkélyen ejha, nem is beszéltünk ott sokat, de legalább egy oldalon álltunk, és nem hagytuk cserben közös ismerősünket Leoniet. Most csak véletlenül jár erre, vagy engem keres? Ekkor megszólított.
-Szia, zavarj. Ez most a ti napotok.
Mosolyodtam el. Vajon most mi okból szeretne zavarni?
-Szerintem nem kell semmit rendeznünk.
Mit szeretne tisztázni? Nem küldtem rá átkot, nem veszekedtem, ordibáltam vele. Akkor most mit akar rendezni? Hogy miért nem együtt álltunk a mellett a nagyképű Ron mellett. Ha rá gondolok is felfordul a gyomrom, és ökölbe szorul a kezem.
-Ez nem kedvesség. Szerintem minden lány megérdemli. Még az is akivel épp rosszban vagyok, mert lehet valaki mással jó, és a nőnap ezért van, hogy megköszönjük a lányok jó tetteit.
Nincs igazam? Szerintem teljes mértékben igazam van. Amelyik nő nem érdemel meg egy szál virágot, az az aki veri gyermekét. Borzalmasok ezek a lények, mert ezek nem emberek.
-Mugli kóla? Szeretem, de ne értsd félre, kösz nem kérem.
Most ki kellene, magyarázzam magam? Ez azért elég illetlenség, hogy visszautasítom. Az igazat fogom mondani.
-Tényleg ne értsd félre, csak tudod a szünetben Leonie, meg én, meg még páran megyünk a Balatonra, és ott majd tudok én is venni. Addig csak kibírom.
Egy kicsit nevettem. Nem nagyon, mivel ez nem olyan nagy poén. Ekkor ide nyújtotta a kólát. De nekem nem kell... Jah, hogy csak kinyissam? Elvettem az üveget, majd egy könnyed mozdulattal kinyitottam. Rossz döntés volt. A kóla kifutott az üvegből, mint egy vulkán. Szállt belőle az üveg tartalma szét fröcskölve mindent. Próbáltam hamar reagálni, próbáltam visszacsavarni, és kicsit elfújtam, hogy Adria legalább ne legyen kólás. Sajnos így is kijutott belőle neki is. Szerencsére a virágoknak nem lett baja.
-Sajnálom. Nem szerettelek volna összefröcskölni, hisz jót akartál. Tessék.
Odanyújtottam az üveg maradék tartalmát. Láttam, hogy Adriának alaposan jutott kóla, sajnos a ruhájára. Ezt nem hiszem el.
-Suvickus-szal kijön? Remélem.
Mivel tudnám jóvá tenni? Megfogtam három szál rózsát és odaadtam neki is.
-Boldog nőnapot, és még egyszer bocs a kóláért. Majd hozok a Balatonról, ígérem.

Ronald, Gwen
-Madridnak nem nagyon sok részét ismerem. Általában otthon ülök, vagy az apám munkahelyén. Érdekes szakmája van. Seprűgyártó. olykor elküldenek az erdőbe jó minőségű fáért és szintén jó minőségű gallyakért. Utána néha-néha megengedik, hogy egy seprűt lelakkozzak. Nem nagy szám ott ülni, de érdekes. Amikor meg otthon vagyok, segítek anyunak bajital főzésben. Ami érdekes Madridban az a Belvárosi nagy szökőkút. Mellette van egy telefon fülke apám azt mondja hogy oda olyan varázslók mennek akik a mágia-ügyi minisztériumban dolgoznak és az nekik valamifajta lift. Barátnőm pedig nincs. Szerintem nincs most értelme lerakni a vizsgákat mivel még csak most jöttem ilyen hamar nem tudok mindent bemagolni. Következő tanévbe kezdek elsősnek. Így a témát is jobban megértem nem pedig csak tudom.
Miközben ezt mondta valaki elé lökött egy üveg narancslevet. Megnézte, nehogy valaki viccből elátkozta volna vagy rókázó rágcsát rakjon bele.
Semmi baja állapította meg és beleöntött abból egy keveset a kelyhébe.

Zsolt

*Ma baromi sokáig aludtam. Nem is értem, hogy hogyan aludhattam ilyen sokáig. Bár lehet, hogy az a jó kis krimi könyv az oka, amit az egyik Rellonos csaj hagyott kint a kh-ban. Kis naiv, azt sem biztos, hogy vissza fogja kapni. Habár annyira azért nem vagyok gonosz és szemét, hogy esetleg egy könyvtári könyvet nyúljak le, úgyhogy azért azt mindenképpen meg fogom nézni, hogy itteni-e a könyv. Ha igen, akkor azután - csakis!! - , hogy kiolvastam, vissza fogom rakni a kh-ba. Vagy egyszerűen visszaviszem a Könyvtárba. Majd még kigondolom. Jó lenne előbb megtudni, hogy kié a könyv.
A lényeg, hogy mivel későn keltem, még csak most jutottam el oda, hogy elinduljak és tömjek valamit a hasamba. Szerencsére vizsgaidőszak lévén nincsenek órák, aminek baromira örülök. Nem kell hajnali 8-kor kelnem, meg ilyesmi... Mindegy is. A lényeg, hogy a Nagyterem felé veszem az irányt, ahol is kiválasztok egy asztalt, ahol nem sokan ülnek. Intek néhány ismerősnek és elfintorodom, amikor meglátom, hogy van, aki még mindig tanul. Mekkora pech. Nekem is lenne még egy vizsgám, de mivel tudom ,hogy másból már meghúztak, nem erőlködöm a tanulással. Bár lehet, hogy egy kicsit ráhajtanék, akkor végre végzős lehetnék, de annyira nem vonzz a dolog. Totál jól elvagyok itt. Magam elé húzom a péksütis tálat, teszek ki néhány darab lekváros fánkot egy tálcára, majd töltök magamnak egy bögre kakaót és falatozni kezdek.*

Dorisz

A reggelihez készülődtem a nagyterembe, mikor épp a Levita asztalához közeledtem. Nincs messze, az időpont mikor véget ér a vizsgaidőszak, amikor is végre elmehetünk nyqaralni a barátokkal. Már rég megbeszéltük, minden meg van egyezve, még csak a dátumra kell várni. A mai nap szokásosan indult, nem tanultam sokat, mivel nagyjából megvannak a vizsgáim, és jövőtől kezdődhet a másodikosok élete. Másodiktól lesz új tantárgyunk vajon? Azt tudom, hogy a felsőbb éveseknek, majdnem minden évben kezdődik valami új. Ragálytan, Sárkánytan, fotográfia. Épp a rellonos asztal mellett sétáltam, mikor is egy jókedvű, jóhumorú illető kitette a lábát. Mivel a reggelim a kezembe volt, nem volt más amit csináljak. Eldobtam. A tálca egy kicsit repült, majd egy lánynak a hajában landolt. Őt még nem ismerem, ráadásul biztosan rellonos. Azt hiszem szerencsésebb ha elfutok. De nem hagyhatom ott magyarzat nélkül, még a végén azt gondolja, hogy szándékos volt, pedig ez nem igaz.
-Bocs, nem szerettem volna, kiakasztottak.
Remélem nem lesz nagyon dühös.

Zsolt

*Nagyban eszegetem a lekváros fánkomat, amit kipakolgattam gondosan a tányéromra, amikor valami nagy zaj üti meg a fülemet. Leesett egy tányér, egy szerencsétlen flótás pedig a földön köt ki, valamelyik másik idióta lába miatt. De ez még nem minden, ugyanis érzem, hogy valami folyik le a nyakamra. Visítva ugrok fel és rázom meg a hajamat, mire néhány kajadarab esik ki belőle. Haragos szemekkel, dühtől vörös fejjel fordulok körbe és keresem a tettest. Egy elsős forma srác jön oda hozzám és kér bocsánatot. Legszívesebben visítanék, de hamar meglátom a röhögő  harmadikos Navine-s csávót, aki vélhetőleg a láb kitevője volt.*
- Egy pillanat. *szólalok meg hűvös nyugalommal és nézek Zsolt szemébe, majd előkapom a pálcámat és a sráchoz sétálok. Megfogom a haját, hátrahúzom a fejét és erőteljesen ágyékon térdelem, majd a pálcáját a torkához szegezem.*
- Nem vicces ám a kisebbekkel szórakozni, Te idióta barom. És amúgy is szétment a hajam a te hülyeséged miatt. Óvatosan te szerencsétlen! *hagyom ott a vörös fejű, vinnyogó srácot, majd visszatérek Zsolthoz. A pálcámat egyelőre nem teszem el, és felvont szemöldökkel, csípőre tett kézzel állok meg a fiú előtt és úgy pislogok rá.*
- Szóval... Mit is kezdjek veled. *vigyorodom el gonoszul és a srác ágyéka felé kalandozik a tekintetem, de az túl durva lenne.*
- Elsős vagy, ugye? *nézek le rá, hiszen kicsit alacsonyabb mint én. Naná, nem nehéz, hiszen alapból magas vagyok és még magas sarkú is van rajtam.*
- Melyik házba tartozol? *nézek kissé fenyegetően a fiúra. Habár nem az ő hibája, az ő kajája landolt a hajamon, amitől még most is kiráz a hideg. Muszáj, hogy ő is kapjon valamit...*

Dorisz

Ez nem igaz, most meg fogok halni, pedig én nem tettem semmi rosszat ami miatt bűnhődhetnék. Kinéz 4-5.-esnek ráadásul rellonos. Tuti van egy kigyúrt pasija, aki elhúzza a nótámat. Úgy meg fognak verni, vagy rámküldenek egy átkot, hogy nem fogom kitenni az ablakba. Én nem ismerek olyan sok varázsigét, mint egy 5.-es, nekem még egy capitulatus sem megy tökéletesen. Eddig egyszer sikerült, bár akkor is csak a lábához esett a pálcája az egyik háztársamnak. Mit kezdjen velem? Szívesen megmondtam volna, hogy semmit, mivel nem az én hibám, de ebben a pillanatban, még azt sem mertem kimondani, hogy gonosz. Láttam, hogy a szemeiben tűz ég, és ebben a tűzben én állok. Egy üstben főznék éppen és rettenetes szenvedek. Keserű halál. Nem fogok nyápicként meghalni, férfiasan fogok állni.
-Csinálj velem amit akarsz.
Próbálkoztam határozottnak tűnni, hátha megkegyelmez. Persze, hogy elsős vagyok. Nem látszik rajtam?
-Igen, elsős. És a levita a házam.
Remélem elég információt sikerült kinyögnöm magamból ahhoz, hogy utamra engedjen.Remélem megkegyelmez, és nem hívja a testőrségét.

Zsolt

*A srác úgy tűnik, hogy érzékeli a helyzet súlyát és azt, hogy bizony nem volt valami kellemes a belépője. Kinyögi, hogy elsős és Levitás, mire elvigyorodom.*
- Levitás vagy? Nocsak! *csillan fel a szemem, és láthatóan elgondolkozom.*
- Amúgy édes vagy, hogy megengeded, hogy azt csináljak veled, amit akarok. *lépek közelebb és hajolok a srác füléhez, ahova lágyan belesúgom a mondatot, miközben végighúzom egyik ujjam a fiú arcán.*
- De ha nem engednéd, is megtenném. *kacsintok rá pajkosan vigyorogva. Dögös vagyok, ezt tudom magamról, és biztos vagyok benne, hogy azért asrácban is megindul valami, hogyha nem is zúg belém azonnal. Bár az elsősöknél ez könnyen megesik.*
- Nos, figyelj csak. Hogy is hívnak? *pislogok rá, miközben lazán letelepedek az asztal szélére.*
- Áhh, mindegy is. *legyintek. Oldalra döntött fejjel nézek rá, közben a pálcámmal szórakozom a kezemben.*
- Az a helyzet, hogy imádom a hajamat. És egyszerűen gyűlölöm, hogyha valaki hozzá ér, vagy bármit tesz, ami neki nem jó. Most a kajád - egyértelműen nem volt jó. Szóval... *hagyok egy kis hatás szünetet, és a földön lévő kajára mutatok.*
- Azt hiszem, hogy azt meg kell enned. *nézek angyali mosollyal a fiúra, majd intek a pálcámmal, mire a kaja, habár kicsit koszosan ugyan ,de ismét szépen elrendeződik a srác tálcáján.*
- Jó étvágyat!*vigyorgok rá gonoszul,mégis angyali arcot mímelve. A színészkedés mindig is jól ment. *
- Megvárom. *bólogatok mosolyogva és lelkesen leülök a fiú tálcájával szemben az asztalhoz.*

Dorisz
(zárás)

Itt állok reménytelenül. Nincs mit tennem a futás az egyetlen menekülési lehetőségem. Szerintem úgy csak rosszabbul járnék. Hősies, reménytelen arccal vártam a következő pillanatot. Édes? Ez így egyre rosszabb... Kezdek félni kérésétől. Remélem nem lát most Leonie... Csak most, csak itt ne lásson. Csak vele ne! Egy boszorkány ahogy élvezi mások szenvedését. Helyesbítek, ő csak egyszerűen rellonos.  Most minek kelleti magát mint egy utcalány? Miért hajolt hozzám, és miért súgta a fülembe? Nem értem. Mit akar velem tenni?
-Gondoltam...
Most kezd felgyűlni az önbizalmam. Várom, hogy jöjjön a végzet. Miért érdekli a nevem? Névsort vezet kiket alázott már meg nyilvánosan? Ekkor önbizalmam teljesen eltűnt. Hogy én egyem meg a kaját, ami lesett a földre?
-Nem cserélhetnék a navinés sráccal?
Néztem rá nagy bociszemekkel, és vártam azt ahogy kinevet, és a szájamba kezdi gyűrni az ételt. Tennem kell valamit. Túl sokan vagyunk a nagyteremben. Ráadásul nagy részük rellonos. Megtámadhatnám, de ha őt sikerül lefegyvereznem, a többiek támadnak rám. Azt mondta, hogy szereti a haját nem? Óvatosan elővettem taláromból a pálcám, mintha az evőeszközért nyúlnék.
-Megegyem? De nem ma!
Kiáltottam rá. Ekkor egy gyors mozdulattal rászegeztem a pálcám. Ekkor tudtam, hogy melyik varázsigét fogom használni. Egy varázsigét, amit nagyon könnyen elsajátítottam, és tökéletességre vittem. Szinte biztos, hogy sikerülni fog. Érzem!
-Lacarnium Inflamare!
Ha sikerül akkor a lány haja égni fog, ráadásul melege is lesz.
-Jóétvágyat!
Majd méltóságteljesen kimentem a nagyteremből. Ahogy kiléptem az ajtón futtam a klubhelyiségbe, ahogy csak a lábam bírta. Boldog voltam, mikor már egy kanapéban ülhettem.

Zsolt

*A srác csak áll és várja, hogy mit is fogok vele tenni. Nagyon jól teszi, hiszen mást nem nagyon tehet. Még csak elsős, én pedig negyedikes vagyok (már egy ideje).  Perszenem vagyok én olyan nagyon gonosz, mit amilyennek látszik és igazából semmit nem akarok egy elsős sráctól. Elmesélem neki, hogy mit is várok tőle és igazából sejtem, hogy nem fogja ő olyan könnyen hagyni magát. Csalódnék is benne, hogyha simán megenné a cuccost. Mikor megszólal, hogy nem cserélhetne-e a sráccal (aki már időközben kitámolygott), elnevetem magam.*
- Nahát, vállalkozó szellemű vagy! *vigyorodom el, és még mindig a pálcámat forgatom a kezemben. Kíváncsian pislogok rá, hogy vajon mit is fog tenni, amikor az evőeszközért nyúl. Majdnem... Nem túl feltűnően, de épp eléggé ahhoz, hogy lássam pálcát ránt. Hát igen, hogyha az embernek figyelik minden mozdulatát, akkor elég nehézkes védekezni. Nem számítottam rá, hogy egy ilyen varázslattal fog meglepni az elsős srác, de persze valahol számítottam rá.*
- Protego! *szólalok meg határozottan kiejtve a pajzsbűbájt, így az ő bűbája még idejében lepattan a pajzsomról.*
- Ez igen! Gratulálok a talpraesettségedhez. *kacsintok a srácra, majd a kajáját egyszerűen a földre lököm.*
- Ne hidd, hogy végeztünk. Még találkozunk! Puszika! *intek utána gonoszul vigyorogva, majd én is ott hagyom a kajáldát, hogy felmenjek a szobámba. Hajat mosni...*

//Köszi a játékot, élveztem!//

Embörök

Leonie teljesen belelkesül, mikor kiderül, hogy a gyógyító nem szimplán férfi, ennek tetejében indián. Az apró Mary ki sem szúrja, míg Leonie nem említi, illetve teszi föl a kérdést. ~ Jé, tényleg! Most hogy mondja... ~ Kerekednek ki a szemei hangyányit. Tényleg elég érdekes, de fölöslegesnek tartja a rákérdezést, hisz a javasbácsi úgy sem érti meg. Mary meg alig tud angolul, s habár tudása talán kiterjedne a kérdésre, fogalma sincs, hogy mondják az indiánnak. Beégni meg nem szeretne. Legalábbis egyelőre. Mert nagyon úgy néz ki, hogy perceken belül kiderül a turpisság, mi szerint nem is angol. Ismét nagyot nyel, szinte már reflex szerűen, hisz egyre jobban fél. Ezt viszont igyekszik leplezni, s eddig elég jól megy. Legalábbis az idióta görcsös vigyorra való hajlama még nem jelentkezett, elpirulni nem szokott, nem is érzi, hogy égne az arca. Kicsit leizzadt, de annak - javarészt - a futás az oka. A tenyere izzad még, de az egyrészt nem látszik, másrészt neki, mióta az eszét tudja, folyton izzad. Kivéve, ha teljesen kifeszíti, no de azért annyira nem érdekli, hogy vegye a fáradtságot.
- Köszi. - biccent, picit még mindig furcsállva Adri rendességét. Ezt tényleg nem szokta meg a lánytól, de igazság szerint így, hogy kezdte felfogni ép ésszel a lány szavait, egészen jól esett neki. Eközben Leonie is fáradhatatlanul járatja száját, mi cseppet sem zavarja Maryt, sőt, ellenben igen csak nagy meglepődéseket termel, vele együtt egyre kisebbre zsugorodó agyacskájában. Egyre nagyobbra tágulnak szemei, ahogy a vöröskét - illetve számára lassan vörös óriást - hallgatja.
- Woodoo? Minek kellenének neki woodoo babák? Ő gyógyító, nem másokat szenvedtető őrült, sötét mágusféleség. Azon kívül, szerintem az indiánoknak nem szokásuk woodoozni. Mondjuk, ezen téren egyáltalán nem vagyok otthon, ez csak saját vélemény... - teszem még hozzá, biztos ami biztos. Tovább hallgatva a lányt, Marynek lassan ki is esnek szemgolyói. Igazán megrökönyödtetőek a hölgyike száján kibukkanó szavak.
- Bocsi, de kétlem, hogy áldozatot kéne bemutatni. És ha igen, inkább maradok törpe, minthogy bárki szíve odavesszen, de komolyan! Régen amúgy is mindig törpe akartam lenni... - von vállat, egy erőtlen vigyor kíséretében. Adri sem rest megszólalni, ami talán még jobban meglepi az újdonsült törpét.
- Mi a baj a szíveddel? - kérdi aggódva, nagy szemeket meresztve a lányra. Ezután Leonie a javasbácsi háta mögé "lopózik", hogy megszemlélje a bácsi haját. Maryt ez már nem nagyon érdekli, hiszen gyakorlatilag elárulta magát. Teljes tudatban, hisz tisztában volt vele, ha rákérdez, rájönnek. De már úgy volt vele, szobatársainak úgy is szólna, Leonie mással van elfoglalva, a javasbácsit meg bizonyára nem ez érdekli Mary. Illetve, nem ezért.
- Na igen... Elméletben... - mondja elfúló hangon Adria megrökönyödöttségére. - Gyakorlatban ellenben Magyar. - folytatná is, de ekkor észreveszi, hogy Ron jött be a helyiségbe, és lányt meglepi Adri ezt követő hirtelen kirohanása.
- Nyugi Adri, Ronnal tényleg barátok vagyunk és kétlem, hogy ő ön... Várj, mi? - a lány tudatáig későn jut el, mit is mondott pontosan szobatárnője. De abban biztos volt, nem sokan hallhatták ezt tőle, és az az igazság, jó érzéssel töltötte el. Különösen azok után, hogy kiderült, hazudott. Mindenkinek hazudott. Kivéve talán egy embert, de ő sem tudja a teljes igazságot - és valószínűleg nem is fogja senki, legalábbis míg nem rendeződik a dolog. Meg amúgy is el akarta mondani a szobatársainak, hisz azért mégse élhet le gyakorlatilag hét-nyolc évet mellettük, a nélkül, hogy ne szólna. És minél tovább halogatja, annál nehezebb lesz a vallomás.
Ez után Zsót is betoppan, hogy kirángassa Ront, hadd hadakozzék vele tovább. Alapvetően - főleg ha nagyobb lenne - nem szívesen hagyná, de most túl sok minden van, mi lefoglalja.
Miután a srácok eltűntek a gyengélkedőből az ajtó elé, a Javasbácsi jön, és csak úgy rácseppent valamit Mary fejére. A kis - nagyon kis - Navinés nem húzódik el, nem fél, kíváncsian várja a fejleményeket. Tudja, a gyógyító csak a dolgát végzi, bár a zsugorodáson kívül, nem igen ért semmit a férfi szavaiból. Meglepődve tapasztalja azonban, hogy a  folyamatos méretvesztésnek vége, és leragadt harminc centinél.
- Tyű, köszönöm szépen! - mondja a javasbácsihoz intézve szavait, kivételesen angolul, mert ennyit még tud. Ez után a bácsi visszavonul a szekrényhez, tovább keresgélve. Mary azonban nagyon szeretne tisztában lenni a szűk szavú férfi mondatainak tartalmával, és erre csak egy lehetőséget tud.
- Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem jól jönne egy tolmács. - sóhajt egyet, majd megint nagyot nyel, és, kissé elmélyített hangon, hogy meg ne süketüljenek, kikiált, hogy a fiúk meghallják.
- Hé, srácok! Bocs, hogy megzavarom a hadakozást, de jól jönne egy tolmács! Tudsz jönni, Ron? - üvölti jó hangosan, úgyhogy hiába kicsi, lehetetlen, hogy a fiúk meg ne hallják. Tisztában van vele, hogy a fiú, Ron ténylegesen angol, ellenben a lány még nem említette meg neki származását, így nem is kerülhet bajba, ha felkéri tolmácsnak. Előtte nincs mivel lebuknia, ahogy Zsolt előtt sem.
Ezután a gyógyító visszatér, megint magyaráz valamit, amiből annyit ért, hogy innia kell abból a nagy fiolából. Ekkor a bácsi felemeli Maryt, és a lány segítséggel engedelmesen iszik az italból. Vár, hogy történjen valami, azaz nőjön meg. De hiába vár, nem történik semmi sem. Végignéz a helyiségben lévőkön, kérdőn tekint a javasra, de csak nem akar megnőni. Nem mintha ez bármit is segítene. Most kezdi csak frusztrálni, hogy ilyen irdatlan pici, és ekkora óriások veszik körül. ~ Nekem annyi! ~ Teszi meg magában a megállapítást, és egyre jobban reménykedik, hogy a gyógyító nem adja fel, és visszanöveszti a kis Navinést. Nem mintha félne a jelenlévőktől, vagy ilyesmi, de azért na.