Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ange
egyenruha

Nicsak, nicsak, egy Masa a könyvtárban. Rég jártam erre, talán egész a múlt héten, így rögtön halaszthatatlan pótolnivalóim akadnak. Először is, meg kell szagolnom a nyolcadik sor alulról második polcán, balról a harmadik rekeszben található "Sapi vagy süveg" Használat című oldalát, aztán meg kell néznem, hogy a pult mellé raktak-e ki új szerzeményeket, és csak ezek után vehetem be magam a hátsó sorba, a regényekhez. A könyvnek még mindig szuperfinom öreg papírlap illata van, az új szerzeményeket éppen ketten is körbeállják, így hát elindulok hátrafelé, elhaladva az asztalok mellett. Az egyik székről Ange pillant rám és súg felém, mire mosolyogva lépek oda hozzá. Egy kis csevegés belefér mielőtt hátramennék, úgyis régen beszéltünk. Öö azaz reggel. De hát hány órája volt már az.
- Szia szia - huppanok le mellé, cseppet sem elegánsan, szoknyámból kilógó inggel, félrecsúszott nyakkendővel. Szóval csak olyan Masásan. - Persze, mondd csak. Fhú ugye nem az LLG házival kapcsolatban? Arra nem válaszolok! - teszem fel a kezem rögtön ijedten. Egészen lever a víz, elég csak visszagondolnom rá amikor megírtam. Jujj, megszenvedtem vele, soha többet fogalmazást a Lethifoldokról... az emlékbe is beleborzongok. Figyelek a hangerőmre, de azért nem viszem túlzásba, egyelőre viszont egy közelünkben ülő diák sem pisszegte le a susmusunkat. Nem mondom, van aki már aggodalmasan pillant rám, lehet tudja, ha én itt vagyok az semmi jót nem jelent, de ez most részletkérdés. Na halljuk, jöjjön aminek jönnie kell. Csak ne az LLG vizsga... az maradhat ott ahol van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Szerintem egy öt éves gyerek szintjén produkálom magam a kávé iránti durcámmal, de jelenleg ez sem érdekel, mert fáradt vagyok. Aludni akarok. A fene gondolta, hogy nem éjjelre keresnek könyvtárost, nem is értem. Simán jó lenne éjszaka is nyitva tartani, hogy a könyvmoly diákok kiélhessék éjszakai könyvtározási vágyaikat. Nekem is van ilyen vágyam, szóval tuti nekik is.
Kávé. Nincs. De akarom. A gondolat megőrjít és ismét kisfiú vagyok, akitől elvették a kedvenc ecsetjét, vagy hogy stílusos legyek, a kedvenc könyvét. Persze arról tudom, hogy otthon hever a vitrinben és senki-de-senki nem nyúl hozzá, mert ha igen megharapom. Szószerint.
Szerencsére nyílik az ajtó. Kezdeti lelkesedésemben észre veszem, hogy az illető kezében valami forró gőzölög, csak az jár az eszemben, hogy ő biztos varázsló és ha mást nem, varázsol nekem kávét, ha már a manók nem voltak ma kegyesek hozzám.
- Jobbat? - nézek rá meglepetten, aztán ahogy tovább magyaráz, és mutogat fel is csillannak a szemeim. Közelebb is lépek, meg is szemlélem-szaglászom a poharat. S valóban, annak gyönyörű sötétbarna tartalma, kávé illattal tölti meg szaglószervemet.
- Misha - ismétlem, elengedve a kezét, felegyenesedve. S szemeim ismét a gőzölgő pohárra szegeződnek. Apám mondaná erre, hogy bunkó vagyok. Izé. Bácsikám, nem az apám. Nem is beszélek vele. Nem is érdekel a véleménye.
- Bögre? - kérdezem meglepetten felpillantva a férfire. Tudom ám mi az. Csak az agyam nem pörög ma. Bögre...bögre... Nézelődöm balra-jobbra, a kanapé mellett egy asztalkán meg is látok egyet. Tökély. Felkapom felé nyújtom. Bögre. Nem az enyém, de bögre. Használni fogom. Jó lesz.
- Van. Kérek. Köszönöm - mondom gyorsan és szaggatottan, s ha valóban tölt nekem kávét akkor az első korty után még meg is ölelem. - Életmentő vagy, Misha! - közlöm, s mivel tényleg forró a második korty előtt, azért kicsit meg is fújom az itókát. - Áhh... - ez kellett már. De nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Legszívesebben kiálltottam volna ahogy csak a torkomon kifér. Utána, hogy ne menjen el. Vagy hogy mégis. Mindent mondtam volna gonoszat, jót, megrovást és megértést. Hiszen hogyan lenne ugyanolyan Oroszország? Minden más volt. A hó másképp csillogott, a vodka íze kesernyésebb volt, a barátaim száma megcsappant. Olyannyira, hogy alig volt. Még a cirkusz is megérezte mindezt. Ivan mesélte el nekem egyszer, az emberek hogy kérték vissza a pénzüket anya halála után. Azt mondták "Ők arra a gyönyörű párosra kíváncsiak, nem a kabaréra, amit a többiek művelnek".
- Amikor elmentél és felégettél magad mögött mindent, azt szó szerint értsd. Alig úsztuk meg élve - mondtam már a férfi hátának. Arcom felpuffadt, mint egy kisgyereké, és piros színt öltött a méregtől. Tudnia kellett, hogy nem ő az egyetlen. Hogy nem lehet ennyire önző. S mégis, mindenki hagyja neki.
Inkább megfordultam, és a levita felé vettem az irányt. Hogy úgy alakult-e, ahogy terveztem? Nem mondanám. Hogy sikeres volt a találkozó? Hát... az apámmal beszéltem. Tizenöt év után először...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Sosem voltam egy igazi lovag, akárhányszor is próbálkoztam vele, szóval most sem leszek az. Kikapom Edith kezei közül a kötetet, hogy magam is megbizonyosodjak annak tartalmáról. Ugyanaz, mint amit a lány mondott, mégsem adom vissza neki. Nagyon tudományosnak akarok tűnni, holott mindannyian tudjuk, hogy nem vagy az. Azért még csinálom, amihez értek, magyarul játszom az agyam. Hüvelyk és mutatóujjammal az állam kezdem dörzsölgetni, miközben számat becsücsörítem. Szeretem ezt a témát nagyon is. Ha valamivel fel lehet kelteni az érdeklődésem, abban biztos lesz valami gyilkosság vagy minimum kisebb ármány. Végtére is csak rellonos vagyok, kérem szépen.
- Vagy maga az író volt a gyilkos és most másnak kiadva magát akar megszabadulni az emléktől – rántom meg a vállam, majd csukom be a könyvet. Ránézek a címre és az íróra, hátha mond valamit, de akárhányszor is futtatom át a szemem a Horváth Tamás néven, semmi sem ugrik be. Akarom mondani semmi értelmes, mert hülyeségből aztán bőven akad. Agyamba millióm és egy kép kúszik be, egészen a hentelős gyilkostól a Jeckyll és Hyde féle szociopatákról. Szóval ja, van itt bőven felhozatal.
- Tudod, ha már egyszer nem rakhatlak meg és inkább hülye könyvekkel foglalkozunk, akkor legyen bennük valami érdekes is – mondom, szinte át sem gondolva a szavakat, amelyek az ajkamról gördülnek le. Való igaz, az eredeti tervem az volt, hogy a könyvtár adta lehetőségeket kihasználva leterítem a lányt az asztalra, de ha nem, hát nem. Egyszer majd úgyis kérni fogja. Mind ezt teszik. Csak percek kérdése, hogy a lány is színt valljon nekem. Végtére is, ellenállhatatlan vagyok.
- Mit csinálnék? – Gondolkodom el egy percre, de rövidesen mutatóujjamat a levegőbe meresztve felcsillan a szemem. – Megkeresném a valódi gyilkost, majd gratulálnék neki. Azaz mégsem. Ha egyszer egy könyvbe került, akkor igazán szarul csinálhatta amit. Így először lekevernék neki egyet, aztán mégis gratulálnék, amiért ennyi embert kifingatott – hangom először fesztelen, de a történet komolyságával alakul át valami egészen démonivá. Még a szememben is felcsillan egy aprócska vörös láng. De nem vagy pszichopata. Áh, hogy is gondolhattad ezt? Te kis butus.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Értem én, hogy miért ellenkezik, de Sollal a kapcsolatom szilárdabb már nem is lehetne, szóval biztos vagyok benne, hogy ha előbb is hallja, hogy egy lányt ölbe vettem, mint ahogy én elmesélném, akkor se hinné, hogy ez más is lenne segítségnyújtáson kívül. Tudom, hogy itt mindenki mindenbe mindent belelát, ilyen szempontból nagyon furcsa hely ez az Európa, de ha mondhatok ilyet, mindezidáig ez volt a legjobb dolog, ami az uralkodásra nevelésem közben érhetett, mert itt ismertem meg a nőt, akit szeretek, és váltam sokkal nyitottabbá, és szélesebb körű ismeretekkel rendelkezővé.
- Érdekes a seprűd, milyen fajta?
Én kviddicset csak ritkán láttam, az iskolai meccsek se nyűgöznek le annyira, hogy nézzem őket, csak mikor Sol szeretne kimenni, akkor vagyok ott én is, illetve, ha igazak a hírek, most egy másik, számomra igen kedves embert is ott láthatok majd, ami miatt ösztönösen az a gondolat támadt az elmémben, hogy ott a helyem. Nem vagyok kviddicstől mentes, de mentes vagyok a repüléstől, legalábbis ami a seprűt illeti. mikor ide kerültem, egyből felmentetté váltm, és mivel a szakom sem követeli meg, így nem volt probléma, hogy a bemeneti követelmények közül valaminek ne felelnék meg.
Viszont azt tudom, hogy az iskolai seprűk nem ilyenek, nem így néznek ki, másabb a formájuk. Talán ő is, mint én, egy más kultúrából ide érkező diák, kinek speciális seprűt engedélyeztek. Érdeklődve hallgatom őt, és mikor megérkezünk a gyengélkedőre, rutinosan nyomom le a kilincset, és lépek be, hogy a legközelebbi szabad ágyra helyezzem.
- Hahó!
Kiabálok is közben, mert tudom, hogy a személyzet nem mindig tartózkodik itt, van olyan, hogy a másik helyiségben írják éppen a jelentéseket, és nem is vagyunk egyedül, így biztos van dolguk, mi csak hab leszünk azon a bizonyos tortán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Gyanakvóan ráncolom össze a szemöldökömet, ahogy vállammal a hideg falnak dőlve hallgatni kezdem a magyarázkodását. Nagyon sajnálnám, ha neki is meggyűlne a baja a zöldekkel, úgy látszik számos diák mindennapjait megkeseríti az az átkozott ház, és hiába távolodtunk el egy kicsit egymástól Karolával, nekem ugyanolyan fontos maradt a biztonsága, függetlenül a viselkedésétől. Ha megvédeni nem is tudom, vigasztalni még jó vagyok szerintem. Látom rajta, hogy megérintette a helyzetem, végtelennek tűnő hetek után végre élvezem a figyelmét, na meg hogy fontos vagyok neki. Az aggodalma most nagyon jólesik, mert egy kicsit kevésbé érzem magam egyedül a problémáimmal. Főleg amiért egy hozzám közel állóval is megoszthatom, akinek nagyon kíváncsi vagyok a meglátásaira. Helyén van az esze, csakúgy mint a szíve. Ezt annak ellenére is így gondoltam, hogy kicsit felkaptam miatta a vizet. Már-már vallatónak hathat azonban, ahogy az ő testbeszédét felvéve én is összefonom magam előtt a karjaimat. A sóhajtásával azonban csak jobban felcsigáz, nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly lenne a helyzet.
- Csak nyugodtan. Tudod, hogy köztünk marad - mosolyodom el bátorítólag, ahogy legyintek egyet a kézfejemmel, még mielőtt bármi érdemlegeset mondana. Maximálisan a diszkréciómat élvezi, nyugodtan megnyílhat előttem, ahogy én is teszem. Azt hiszem jobb lesz csiszolnunk a kommunikációnkon a jövőben. Korábban igaz, hogy sokat beszéltünk már magunkról, illetve a családi helyzetünkről, de úgy látszik naprakészebbnek kell tartanunk a híreket, ha nem akarunk konfliktust egymással. Mert talán az volt a gond legutóbb, hogy sokáig inkább magamban őrlődtem, egyre inkább elzárkózva előle. Attól tartottam, hogy őt ez nem fogja érdekelni, és inkább megtartottam az érzéseimet, viszont így csak még nagyobb kárt okoztam később. Lehet, hogy megéri mindent elmondani neki, ha amúgy is majdhogynem napi szinten találkozunk, akkor is ha szerintem felesleges és unalmas információról van szó.
Észreveheti rajtam, ahogy a története alatt többször is elkerekedik a szemem. Nagyokat pislogok, olykor hátrahőkölök, máskor zavartan sütöm le a szemeimet a padlóra. Az idegességtől ökölbe szorulnak a kezeim, ahogy magamat kezdem el hibáztatni mindenért. Még nem kérdeztem meg tőle, hogy mégis miért csinálta ezt. Valószínűleg azért, mert ezidáig nem voltam felkészülve az esetleges válaszára. Na jó, most sem vagyok teljesen, de a kíváncsiság úrrá lesz rajtam. Szóval lehetséges, hogy miattam itta le magát? Nem tudnám magamnak megbocsátani, ha a gyávaságom miatt baja esne. Belegondolok, hogy mennyivel nagyobb biztonságban lett volna velem. Talán nem került volna sor sem a lerészegedésére, sem a fiú zaklatására. Nagyon megérint a történet, a csattanóig pedig feszülten figyelek, hiszen lélekben már a legrosszabbra számítok. De aztán szerencsére megtudom, hogy Márk valóban nagyon jó fej volt. Kicsit sajnálom, hogy az elején túlreagáltam a megalakulásukat. Ha ő nincs, akkor el se merem képzelni, hogy hogyan végződhetett volna az az este. Őszintén sajnálom Karolát, nagyon rossz nézni, ahogy mintha szégyellné magát. Elhiszem, hogy nehéz erről beszélnie, és hogy mások ezért kinevetnék, naiv kislánynak tartanák. De azt hiszem hasonlóan tapasztalatlan lennék ezekben az ő helyében, egyáltalán nem hibáztatom. Nagyon csinos lánynak gondolom, sajnos érthető, hogy ilyen-olyan módon megtalálják.
- Te jó ég! Ez nagyon durván is végződhetett volna... Jelentened kellene valakinek - javaslom indulatosan. - Nem te tehetsz róla, hogy megtalált, sajnos ilyenek ezek a rendezvények, aztán majd elfelejtik. Márk viszont tényleg rendes volt. De mondd csak - lépek egy kicsit közelebb hozzá, és az eddigieknél is halkabban folytatom. - Miért kezdtél el iszogatni? Ugye nem rám haragudtál meg?
Félve, már-már remegő hangon teszem fel neki a kérdést, még az ajkaimat is elharapom az aggodalomtól. Karola okos lány, tudja a határait. Belőle nem nézném ki, hogy ilyen felelőtlenségre vetemedjen, kellett legyen valamilyen kiváltó oka a cselekedetének.
- Az! - vigyorodom el elégedetten, amikor lebunkózza a bátyámat. Ha hallaná, most biztos nagyon bosszantaná ez a kijelentés, legfeljebb jót csuklik otthon, hogy emlegetjük. Tudom, hogy ő a hunyó ebben, de amikor napokig bánt vele, akkor nehéz tartanom magam. Ha pedig beárulom, gyáva leszek. Ördögi kör ez. - Jó, megpróbálom. Csak annyira fáj a reakciójuk... Tudod eddig én voltam otthon a jó fiú, és most úgy érzem, mintha valami baj lenne velem, és szégyellnének. Olyat is mondtak már, hogy bárcsak normális maradtam volna, mert akkor nem forgatom fel a mindennapjaikat. Nehéz, hogy velük nem oszthatom meg úgy a varázsvilágban történteket. Viszont én is abban bízom, hogy idővel valahogy elfogadják, talán még apa is szembenéz a tényekkel - sóhajtok fel, majd elnevetem magam Karola fenyegetésén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

  Itt van újra a hétvége, és arra kell ráébrednem, nem voltam felfedező úton a kastélyban. Eljött ennek is az ideje. Fogalmam sincs, merre kezdjem, vagy hova is menjek. Melyik az a hely, ahova a legérdemesebb lenne mennem. Megkérdezettem volna idősebbeket erről, de ez legyen az én hibám. Kilépek a házam területéről, megy néhány lépcsőfokot, és találomra az egyik folyosóra lépek. Elmegyek balra, hátha kilyukadok valami érdemes helyre. A kastély azon része már ismerős, amelyiken a tantermek vannak, pontosabban azok a tantermek, ahova nekem kell mennem. Itt az idő arra, hogy ismeretlent is megismerjem. Mikor ideérkeztem, abban a hitben voltam, hogy egy héten belül találok olyan társat, akivel ezt a felfedezőutat megteszem, nem kell egyedül császkálnom. Nem így alakult, magamra maradtam, de nem lehetek mindig a szobámban, és házamban. Így magányomban kell megtennem a kastély megismerését. Egy egyszerű ajtóra vagyok figyelmes, amin a társalgó felírat díszeleg. Fel is kelti az érdeklődésemet. Nem is gondolkozom azon, mit tegyek. Lenyomom a kilincset, és már bent is vagyok a helyiségben. Meg vagyok lepve. Ellentéte a nyílászárónak a helyiség. Nagy, ami gondolom annak tudható be, hogy mind a négy ház tagjai látogathatják. Persze a falak itt is tele vannak festményekkel, amiben ide oda mennek a portrék. Borzasztó nehéz lesz ezt megszokni. Vannak itt páran, de szombat este ne is csodálkozzon ezen senki Nem is toporgok sokáig, az egy kanapéra ülök, ami a kandallónál helyezkedik el. Csodálkozom azon, hogy itt nem ül senki. Lehet nemrég mentek el innen. A ropogó tűznél kellemes érzés üldögélni. Látom, több kis sziget van kialakítva, ahol a diákok egyes csoportjai diskurálhatnak. Kellemes hely, tetszik így pár perc alatt is. Most már csak egy beszélgető társ kellene, remélem nem sokáig leszek egyedül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Fáradtan, a megszokott bő, pasztell szerelésemben battyogok le a Levita körletből. Mostanság túlságosan is begubóztam, ami pedig nem valami szerencsés. Barátokat vagy legalább is ismerősöket kellene szereznem, hogy ne úgy járjak, mint odahaza Japánban. Nem szeretnék megint a siket, fura nerd lenni, akivel senki sem foglalkozik.
A folyosók a kései órához mérten meglepően élettel teliek. Jogos, hisz nemsokára takarodó, gondolom, még elintézik a diákok az egyéb ügyes bajos dolgaikat. Legalább nekik van céljuk, nem úgy, mint nekem. Volt egy elképzelésem, hogy mit fogok ma csinálni, aztán nem lett belőle semmi. Csak punnyadtam egész nap, kihasználva a szombat adta lehetőségeket. Azaz a végre nyugodt alvást. Úgyhogy igen, fogalmam sincs, hogyan fogok ma aludni, tekintve, hogy egész nap azt csináltam.
Befordulok egy újabb sarkon, majd elcsoszogok a társalgó mellett. Aztán megtorpanok, majd hátrálni kezdek, mígnem farkasszemet nézek a helyiség ajtójával. Már egy ideje rontom a kastély levegőjét, mégsem voltam még sosem ebben a teremben. Így hát lenyomom a kilincset, majd ügyelve arra, hogy a hónom alá szorított füzet ki ne essen, kinyitom az ajtót.  Odabenn rögtön hanyatt vág a helyiség tágassága és az a csomó kék, amivel el van látva. Na meg az elmaradhatatlan kandalló, amiben most is ropog a tűz. Előre sétálok, majd helyet foglalok az az előtt elterülő kanapén. Látom, nem vagyok egyedül, így mielőtt felcsapnám a vázlatfüzetem, hogy készítsek egy gyors sketchet a szobáról, még küldök neki egy biztató mosolyt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Gondolkodóba ejt, mennyire megváltozott az életem az elmúlt pár héten belül. Még nem tudom meg mondani, milyen irányba. Ez a kétkedés, most azért lehetséges bennem szerintem, mert még nagyon idegen a hely. Ahogy jobban megtalálom a helyem, nem lesz itt gong, hogy jó helyen vagyok. Nem annyira kell temetni magam, hiszen volt alkalom, hogy megismerjek embereke, diáktársakat a tanórákon kívül is. Időközben egy srác ül le a másik kanapéra a kandalló mellé. Úgy látom el van foglalva, rajzot készít. Remélem nem engem, mert nem szeretem, ha fotóznak. Belemagyarázom ezt a dolgot biztos. Elereszt egy mosolyt, amire az előző gondolatom el is illan, mint a kámfor. Megszólíthatom vajon munka közben, most felnéz a tűz felé. Itt a lehetőség. Gyorsan a kanapé másik végébe húzódok, amivel remélem nem hozom rá a frászt.
 - Szia! Remélem nem zavarlak, mivel látom egy rajzon dolgozol. Nevem Ian Fraser Kilmister, szólíts Iannak, mint mindenki. Elsőéves Navinés vagyok. Új a kastélyban, és az iskolában. -
 Kezdem bemutatkozással a lány megszólítását, remélve nem zavarom, nem fog haragudni rám, hogy beszélgetést próbálok kezdeményezni vele.
 - Még ismerkedek a hellyel, véletlen akadtam rá erre a közös társalgóra. Elsőre is nagyon bejön, gyorsan megkedveltem. Itt az a jó, hogy lehet ismerkedni a többi három ház tagjaival is. -
 Barátságos hangnemben beszélek, nem akarom elijeszteni a társaságomtól, hanem éppen ellenkezőleg. Szeretném megismerni őt, amennyiben ő is benne van ebben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Nem tudom, hogy lehetséges-e ennél vörösebbnek és sápadtabbnak lennem ezekben a pillanatokban. Egyszer érzem, hogy a szívem ki fog ugrani a helyéről, a másikban pedig olyan érzéssel szédülök meg, mintha leesne a vércukorszintem, és halálosan sápadtnak látom magam lelki szemeimmel. A nő szemei kedvesen csillognak ugyan, de ez mit sem segít azon az érzésen, amit a gazdasági igazgató „lejónőzése” okozott. Nem tudok viselkedni, tényleg nem fogok csodálkozni azon, hogyha most elveszi a jelvényemet, és ennyi volt a prefektusosdi. Nem akarom. Szinte kérlelően fúrom kékjeimet a nő szemeibe. „Nem akarok a tajigára kerülni”, visszhangzik a klasszikus idézet a fejemben, miközben hatalmasat nyelve nyitom szólásra elfehéredett ajkaimat.
- Nem szépnek; gyönyörűnek – kapok a szám elé. Nem is értem. What’s wrong with me? Seriously. Éppen amikor javíthatnék a helyzeten, kicsúszik valami olyan a számon, ami megint visszadob ugyanabba a szituációba, mint amiből már épphogy menekültem volna. – Ezzel nem segítettem magamon, igaz? – vágok fancsali képet.
Beszív és kifúj. Zavartan nyúlok nyakamhoz, s belülről kezdem el rágcsálni a szájamat. Így van megírva a sorsom; mindig valami furcsaságot kell csinálnom. Mély levegőt veszek, és megpróbálom túltenni magam a történteken. Zavaromban taláromat kezdem el igazgatni, s arra, hogy „tegeződjünk” felkapom a fejemet. Ebből érzem, hogy talán mégis én túlzom el a dolgot, és Morticia nem is haragszik annyira.
- Megígérem – mondom végül arcomat a márványpadló felé fordítva. Szinte érzi forró arcom, ahogyan a hideg felcsap alólam. – De… ha rossztevő lenne… lennél, akkor baromira megijedtél volna, ugye? – érkezik a közvéleménykutatásom. Jó lenne tudni, hogy milyen érzést vált ki a másikból, hogy engem, a komoly prefektust látta meg a folyosón, aki mégis engedékeny és kedves. Mint egy jó sheriff.
- Igazából ma már több szabályszegőt is lekapcsoltam – dicsekedek végül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Gyógyítóvá való kinevezésem óta szerencsére alig kellett igazán komoly sérüléseket ellátnom. A kviddics szezon kezdetéig azt hiszem ez így is lesz. Akkor aztán majd liter számra adagolhatjuk a pót-csont rapidot és méter szám bugyolálhatjuk gézbe a diáksereget. Addig azonban leszámítva egy-két bájital okozta égést, szerelmi bánat keltette sírógörcsöt és féltékenységi roham által elkövetett tényszerű orrbetörésen kívül egészen nyugalmas napok várnak ránk. Ahogy hitem szerint a mai is az lesz. Nincs órám, hiszen hetente kétszer vagy esetenként háromszor is idefenn vagyok. Asztalomon egy kis vörös könyvecske van jelenleg. ADRM naplója fekszik előttem, amit olvasgatok és jegyzeteket készítek hol a tudományos, hol a magán jellegű részéből. Épp egy verset igyekszem elemezni a gyógyítói helységben, amikor neszezést hallok odakintről. Összecsukom a kötetet és zsebem mélyére süllyesztem. Kilépek a terembe és meg is pillantom a tőlem nem messze lévő kettőst. - Jó napot! Milyen természetű az orvosi vészhelyzet? - kérdezem egy klasszikust idézve, ám mosolyom elárulhatja, hogy próbálom oldani a hangulatukat - Szóval miben tudok segíteni önöknek? - bővítem azért ki egy kicsit kérdésemet. A sci-fi sorozatok főleg a muglik körében kedveltek és ott is csak a hozzám hasonlóan elvetemült Star Trekesek szokták fejből tudni az ilyen jellegű elszólásokat. Tehát koránt sem biztos, hogy bármelyikük is tudja miből csentem nyitó mondatomat. Remélem azért ez nem tántorítja el őket. Minden esetre míg várok tovább mosolygok és tekintetemmel felmérem őket. Ha ők is ugyanezt teszik velem, akkor azt láthatják, hogy szőke hajamat kis kontyba csavartam, nagy kék szemeimben barátságos fény csillog. Jobbomban pálcámat tartom, nyakamban pedig fonendoszkópom lóg békés kígyóként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

*A fájdalomról és zavaráról a seprű iránti érdeklődéssel próbálja megmentője elterelni a figyelmét. Persze nem biztos, hogy ez a célja vele, de sikerül elérnie. Csenge mindig is örömmel beszélt választott sportjáról, és mivel a legtöbben még soha nem is hallottak a nagy népszerűségnek nem igazán örvendő seprűakrobatikáról, volt is miről.*
 - Ez egy Blue Bird *biccent az eszköz felé a lány.* - Akrobatikai seprű. Azért szélesebb és lapos a nyele, mert ezen többször kell állni, mint ülni. Zenére mutatunk be táncos és akrobatikus elemeket, például mérlegállást, szaltót, különböző forgásokat. A bírák pontozzák és az így kialakult rangsor alapján lehet továbbjutni a nagyobb versenyekre.
*Neki még egyszer sem sikerült, de ez kicsit sem lombozza le. A belé fektetett munka és energia nem vész el, egyszer majd megtérül, és a versenyeken túl Csenge számára a legtöbbet az előadások közbeni végtelen nyugalom jelenti. Az érzés, amikor azt hiszi, akár mágia nélkül is képes volna szárnyalni.*
 - Mivel az előadások során fontos a kinézet, így a seprűk is kicsit... extrábbak, mint, amit a kviddicshez használnak. Ezek itt például a hegyi kékmadár tollai, persze mágikusan megnagyobbítva *mondja, miközben végigsimít a seprű puha végén.
Örül neki, hogy a férfi figyelmesen hallgatja, ő pedig szívesen magyaráz neki, hiszen legalább addig sem kell a bokájára gondolnia. De mindennek eljön egyszer a vége, ők is megérkeznek a gyengélkedőre, ahol Csenge hamar egy ágyon találja magát.*
 - Köszönöm szépen a segítséget, és igazán nem akarlak tovább feltartani. Ha van valami sürgősebb dolgod... szerintem most már rendben leszek *mosolyog kedvesen rá, aztán a következő pillanatban már az éppen betoppanó tanárnőt nézi. Nyel is egyet rögtön ijedtében. Remélte, hogy valaki olyannal fut össze, akivel esetleg meg lehet beszélni, hogy ne említse a seprűdolgot.*
 - A..a.. bokám *nyögi ki végül a kérdésre adott felelet gyanánt.* - Kifordult, meg aztán le is estem.
*Ez talán nem túl sok segítség a nőnek, de Csenge a büntetéstől félve ezt is csak nagy nehezen tudja elmondani neki. Aztán csak hever az ágyon félülő pozícióban, vizes talárjában remegve és várja az ítéletet.*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Még épphogy csak belekezdek a belső tér papírra vetésének, de már látom, hogy ez nem fog menni. Mindig is volt ami gyengébben ment nekem, s ezek közül egyik a perspektíva e területen való megmutatása volt. Vagy az is lehet, hogy csak fáradt vagyok. Vonalaim egyáltalán nem egyenesek, inkább hasonlítanak egy tekergő kígyóhoz, ahogy ki-kikandikálnak a papírról. Lemondóan sóhajtok egyet, miközben műveleteim során kidugott nyelvem visszahúzom a számba. Olyannyira hozzászoktam ehhez a hóbortomhoz, hogy már észre sem veszem, ha a testrészem indokolatlan módon kinn van a számból. Tudom, nem a leggusztább látvány, de most mit tudnánk vele kezdeni?  
Mikor a fiú elkezd hozzám beszélni, először nem szánok neki sok figyelmet. Mivel siket vagyok és a hallókészülékem nem hordom, így nem veszem észre, ha valaki hozzám beszél, csak akkor, ha arra én is figyelek. És mivel most a rajzolással voltam elkeveredve, így szegény kicsit el lett hanyagolva. Csak akkor eszmélek fel, mikor a kanapé azon részét próbálom a füzetembe varázsolni, ahol ő is ül. Elkapok néhány szót az ajkairól, ami arra enged következtetni, hogy valami bemutatkozásféle zajhatott le nemrég. Igaz akkor már rámosolyogtam, mikor beléptem a terembe, de most hogy leplezzem hanyagságom, még egyszer megteszem. Gondolhattam volna, hogy csevegésbe fog kezdeni, elvégre is ez egy másik ország, itt nem olyan mogorva mindenki, mint a Mahoutokoróban. Csak nyugalom, Dai. Nem lesz semmi baj.
- Szia! Lenni Nakahara Daisuke, de mindenki szólít Dai – azzal, ahogy lefirkantottam neki a szavakat, feltartom az imént még a rajzokkal teli füzetemet, hogy el tudja olvasni kacskaringós és mellékesen elég helytelen nyelvtannal megtűzdelt mondataimat. Hiába vagyok már vagy egy fél éve a kastélyban, a magyar nem a legkönnyebb nyelv a világon, még így se, hogy elvileg a japán és ez sokban hasonlít egymásra. Ha engem kérdeztek, szerintem még így is bonyolult. Bele se akarok gondolni, hogy egy olyan embernek milyen nehéz lehet, aki nem ismeri, mondjuk az ékezetes hangokat. Szerencsétlenek.
- Lenni kellemes – jegyzem még meg egy apró kis aláfirkantásban, aztán meg csak ülök a popsimon, köztünk a füzettel, kezeimet szorosan a fenekem alá szorítva, miközben előre-hátra dülöngélek. Nem tudom, hogy ilyenkor mit szokás csinálni. Általában nem szoktak csak úgy megszólítani, főleg nem kedves szavakkal. A bántásokhoz már úgy ahogy hozzá vagyok szokva, de ha valaki gyengéden bánik velem… na az, egy teljesen új világ számomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Szóval ez egy újabb nem kevésbé veszélytelen sport seprűn.
Állapítom meg elsőre, de nem gonoszan, inkább valahol az egyszerű ténymegállapítás és a nyílt érdeklődés között félúton. Tényleg érdekelnek ezek az európai dolgok, és szerintem az egyik legjobb dolog volt, hogy atyámat meggyőztem arról, hogy jó döntés ide küldenie. Persze ehhez kellett az is, hogy megértse, Henrikkel milyen jó viszony alakult ki közöttünk, de azt nem tudom, hogy tudja-e, hogy ő is itt van. Nyilván igen, hiszen biztos vagyok benne, hogy attól még figyeltet, csak nem tűnik fel, mert olyan jó embereket talált. Az elején ugyan gyanakodtam Henrikre is, meg Ophelia Donovnre is, de a végén úgy tűnt, hogy csak kicsi a világ.
- Szóval gyakorlatilag ti is a szórakozóipar része vagytok. A meccsek közötti szünetben, ugye?
Próbálom felidézni az itt töltött két évben miket tapasztaltam, és láttam ilyen seprűs eseményeket, és a néhány kviddics meccsen meg talán egy-egy rendezvényen láttam ilyesmit. Az a helyzet, hogy az idekerülésemkor túl sok mindent akartam hirtelen megtapasztalni, és a sok mindenben elvesznek meg összemosódnak az emlékek. Nem jól osztottam fel az időmet a kezdet kezdetén, és azt hiszem így a végén se csinálom kifejezetten jól. Szóval ezen a területen még mindenképpen fejlődnöm kell, nem szabad túlvállalnom magam. Egyelőre ez megy a legrosszabbul, de hiszem, hogy idővel, ha már nem akarok mindent azonnal, megtanulom majd a jobb időbeosztást. Meg aztán ott van az is, hogy idővel lesznek titkáraim, akik majd megszabnak mindent, félek azt is, hogy mikor láthatom Sol-t.
- Tanárnő.
Köszöntöm udvariasan, és nyilván nevetnék, ha érteném a viccet, de sajnos nem ismerem az eredetét, így csak egy kicsit értetlen arccal pillantok rá, és szeretnék valami nagyon frappánst mondani, de azt hiszem, már mindegy is.
- Akkor én azt hiszem el is köszönök. Remélem még találkozunk, vigyázz magadra.
Biccentek egyet felé, majd a segítséget nyújtó felé is.
- Viszontlátásra, szia.
A dolgom végeztével pedig azt hiszem az a legszerencsésebb, ha felkeresem a klubhelyiségemet, így errefelé veszem az irányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

  Nem kicsit lepődök meg, amikor a lapra ír, és azt mutatja nekem. Bemutatkozik, ami jó neveltségre utal. Így kommunikál a fiú. Nem tudom hova tenni hirtelen, viccel velem vagy ez valamilyen védekezési dolog, ha idegen szólítja meg. Elmosolyodik, de ettől függetlenül látom, hogy nagyon feszeng. Ebből következtetek arra, ez nem poénkodás, hanem valami komoly dolog van a háttérben, amiért így létesít velem kapcsolatot. Azon agyalok, miképpen is kérdezzek erre rá, vagy hozzam fel. Őszinte ember vagyok, szeretek egyenesen beszélni, a lényegre térni. Nem mindegy hogyan teszem ezt, bunkó nem vagyok.
 - Nem kell félni, csak ismerkedni szeretnék veled. Nem kell félni. Azért is vagyok itt ebben a szobácskában, hogy emberekkel beszélgessek. -
 Körbenézek a helyiségben, egyre jobban tetszik, és érzem magam itt. Mosolyogva beszélek hozzá, éreztessem vele, minden rendben, nem kell félnie. Nem én vagyok az az ember, aki bántani fogja. Inkább ellenkezőleg, minél barátságosabb szeretnék vele lenni. Ránézek, folytatom a mondandómat.
 - Te mióta vagy az iskola tanulója. Gondolom te kiismered magad már a kastélyban. Jobban, mint én szerintem. -
 Mesélem neki úgy, hogy nem is tudom, érdekli e a dumám. Untatni nem szeretném, de nem annak az embernek nézem, aki letámadna engem a szószátyárságával. Kíváncsi vagyok a válaszára amúgy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Akármennyire is barátságos és vidám a természetem, valójában nem vagyok egy társasági ember. A legtöbb szituációban, ahol emberek is vannak, legszívesebben elhánynám magam az idegességtől és ekkor még nem vettük számításba a tömeg erejét. Ennél csak az a rosszabb, mikor egy idegennel vagy kettesben egy szobában. Pont úgy, ahogy most is. Jaj.
Mosolygós tekintetem a fiúra emelem, és még épp sikerül elkapnom mondatainak utolsó hányadát. Pislogok egy párat bambán, hogy sikerüljön feldolgoznom a magyar adta nehézségeim árán a mondandójának lényegét, majd én is megteszem azt, amit ő. Bemutatkozok. Kezemben a ceruza megremeg, tenyerem izzadni kezd a nem kért figyelemtől. Gyomromban már épp kezd kialakulni az a már oly’ jól ismert csomó, mikor megszólal és nyugtatni kezd. Mondjuk, nem sokat segít, hisz egy vadállatot is babusgathatsz, az attól még harapni fog. Na, mindegy. Kedves tőle.
Bőszen bólogatni kezdek a válaszára, mi szerint ismerkedni jött ide. Nagyon kis aranyos, az már más tészta, hogy nekem kifejezetten nem ez volt a tervem, de ha így alakult, akkor egy cseppet sem bánom. Felpattanok, majd hódolva régi elhagyhatatlan japán illemszabályaimnak, meghajolok előtte. Nem olyan mélyen, mint egy tanárnál vagy felsőbb személynél szokás, de azért nem is olyan alacsonyan, hogy sértésnek vehesse. Átlagosan.  
- Lenni harmadikos, de ebben az évben jönni. Eddig tanulni Japán – magam felé fordítom a füzetet, majd tanulmányozni kezdem, hogy jól írtam e le minden szót. A ragozással még mindig bajaim vannak, de azt kiszúrom, hogy az utolsó frázis hibás. – Japánban – húzom át az egyszerű Japán szócskát, majd írom felé a helyes megfelelőjét. Mégis csak ragad rám valami az órák alatt. Lehet, ha nem csak rajzolgatnék, akkor még többet is értenék nem csak a varázsvilághoz, de magához a nyelvhez is.
- És te? Lenni elsős? – Teszek fel én is egy kérdést, persze csak írva, hogy valamivel oldjam a feszültséget. Lehet, csak beleképzelem, sőt biztos is, de mintha kicsit feszültebb lenne a légkör. Ilyen az én szerencsém, egyszer próbálok barátkozni, akkor sem megy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

  Nagyon visszahúzódó fiú, szinte már nagyon gyanús, de szerintem nagyon is jó indulatú. Legalábbis eddig ezt vettem le abból a kis időből, mióta itt van. Lehet a szorongásai miatt nem tud megszólalni, ha emberrel kellene beszélni. Szerintem egyáltalán nem, ha az emberekkel való kapcsolatfelvétel lenne gond, nem is jönne ide. Valami más van ebben. Nem vagyok tapintatlan, nem hozom szóba, majd kiderül minden.
 - Elsőéves vagyok, de ezt már mondtam a bemutatkozásnál. Navinés. Nem rég kezdtem itt, kicsit egyedül érzem magam, de most már kezdek megismerni embereket. Át kell szoknom, hogy itt tanulok. Ezt az egész varázslós dolgot. Hiába vagyok aranyvérű, szüleim, nagyszüleim mugliként éltek, így én is. Nem is tudom miért hagytak fel ezzel az egésszel. Rendes varázstalan állásuk van, abban a közegben élünk. Ezért kell mindent tanulnom. Te honnan jöttél? Mesélsz egy kicsit magadról? Persze, ha szeretnél, én nem erőltetek rád semmit. -
 Mesélek neki magamról, ezt még nem tettem eddig senkinek, bár nem sok emberrel találkoztam a kastélyban. Nem tudom, Dai szimpatikus, pedig furcsa, a pozitív értelemben. Szerintem nagyon is jó társaság, jobban meg fog nyílni, ahogy többet beszélgetünk. Kíváncsi vagyok rá, ő hogyan is került ide. Hiszen, ha jól vettem ki, ő Japánból jött ide.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Elmosolyodom a válaszán. Megnyugtató, hogy nem okoz kellemetlenséget neki az ellenőrző bűbáj. Aztán a szülinapjáról kérdezem, de úgy kell mindent kihúzni belőle. Persze elmagyarázom neki, hogy mihez kell és így már jóval készségesebb is.
- Tizenkettő - jegyzem meg magamnak és fejben már számolok is. - És amúgy hány éves vagy? - csak mert a születési éve is kell ugyebár, de azt sem akarta elárulni eddig. Viszont amint megkapom a választ gyorsan kimatekozom a dolgot, s a kérdésén fel is nevetek - Valami olyasmi. Addig adogatom a számokat amíg egy jegyű nem lesz. Ez alapján döntök - felelem, aztán tovább magyarázok, magamhoz véve két követ. - A te esetben ugye ez a szám a három lesz - intek a pálcámmal mire két doboz repül ki a kupacból felém, ezeket gyorsan el is kapom. - Ezek a kövek azok, amik a hármas számú emberekhez általában illenek. Általában, mert mindig vannak kivételek, de elég jók azért - Mutatom meg a lánynak a dobozkát, aztán elmosolyodom - Ennek itt biztos örülnél, ez gyémánt - mutatok az egyik kőre, ami bár itt és most csiszolatlan és aprócska, azért biztosan tudom, hogy a legtöbb lánynak vágyálma. - Ez rubin - mutatok a pirosasra - Ez gránát - és egy sötétebbre bökök - Ez pedig topáz - jutok az utolsó átlátszó kőhöz az első dobozban - Ezek itt egy másik összeállítás... - magyarázom a másik dobozt a kezembe véve - Ezt biztos ismered, ez egy türkiz - mondom, a kőre, ami a nevével egyező színben pompázik,  - ez cirkon - folytatom a felsorolást a következő kővel, - ez pedig megint csak topáz. - S azzal ki is emelem a dobozból az átlátszó követ - Ez a kő a leggyakoribban használt, plusz, hogy a skorpióknak is az egyik köve, szóval ezzel próbáljuk meg először. - Magyarázom és a lány felé nyújtom a követ. - Fogd a kezedbe - kérem - ha felmelegszik és érzed is hogy melegszik, akkor jók vagyunk. Ha nem... akkor puzzlezunk tovább - magyarázom a lánykának és várom, hogy mi lesz a kővel.
Közben azért máshogy is szeretnék rajta segíteni így arra kérem, hogy húzza fel a köpenyét, hogy beborogathassam a lábát. Először persze kicsit furcsán jön ki. Freud, de utállak. De korrigálok és szerencsére ő sem ijed meg túlságosan. Engedelmesen felhajtja a térdéig a talárt én pedig a lába köré tekerem a vizes-bájitalos törölközőt.
- Ezt bóknak veszem - mondom a fiatalos megjegyzésére de aztán hozzáteszem - hivatalosan csak most kezdtem - kap mellé egy kacsintást is. Mert miért ne - Amúgy majdnem kétszer annyi, mint te - mondom még és csinálok még egy ellenőrző bűbájt, aztán elindulok, hogy fáslit is kerítsek, amivel majd bekötözöm a lábát, ha lement a duzzanat.
- Máris? - pillantok vissza és felkapva a fáslit visszasietek a lányhoz, felemelem a borogatást és szemügyre veszem a lábát újra - Érdekes. - Állapítom meg, mert azért én úgy gondoltam, hogy egy félóra lesz, mire ez bekövetkezik. Nem mintha baj lenne. Nyilván érzékenyebb, vagy csak a kővel kombinálva erősebb a hatás. Így vagy úgy, a duzzanat egyértelműen kisebb, s ha nem érez, akkor gond nélkül be is köthetem a lábát.
- Ez egy kenőcs, kifejezetten ficamokra - magyarázom kezembe véve egy tégelyt. - A szaga nem a legjobb, de ha gyorsan fel akarsz épülni, akkor semmi sem lehet jobb ennél - azzal letekerem a kupakot és az ujjaimmal egy diónyi adagot kanalazok ki, majd kezdem el vele masszírozni a lábát - Szólj ha fáj - kérem bár nem kéne, hiszen már nem érzett semmit. De azért óvatos vagyok. Ha pedig sikerült eloszlatni a krémet akkor be is fáslizom a sérült bokát. - No, ez kész. Ha újra érzel szólj. Akkor teszünk rá egy hűtőbűbájt.
Ezt követően kicsit magára hagyom, amíg nem jelez, és elvégzem a szükséges adminisztrációt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Idegességemben forgatni kezdem ujjaim között a ceruzát. Ide-oda billegetem, furcsa maszatokat teremtve a kezem alatt megbúvó papírra. Lábaim szorosan egymás mellett terülnek el a kanapé puha anyagában, testtartásom egyenes és merev. Még a hülye is láthatja rajtam, mennyire nem érzem magam kényelmesen. Nem tehetek róla, ha annyi piszkáláson és iskolai bántalmazáson esel keresztül, mint ahogy azt én is tettem, akkor elveszted az emberekbe vetett hitedet. Ennél fogva pedig szorongani kezdesz mindennemű emberi közeledéstől. Megértem, hogy a fiú csak jót akar, meg hogy ő is barátokat szeretne, csakúgy, ahogy én is, mégis számomra ez nagyon nehéz.
- Lenni aranyvérű? Azta! – Csillannak meg a szemeim a szóra, amint tudatosul bennem az a sok-sok elmondott dolog, amik az elmúlt pár másodpercben hagyták el a másik száját. Jómagam félvér családból származom, sőt egy elég különlegesből, hisz édesapám volt a família varázslója, ő meg ugye elég hirtelen hagyott el minket, bármilyen szó vagy tanács nélkül. Szóval egészen a Mahoutokoróig nagyon nem is tudtam, hogy milyen lehetőségek állnak előttem. Ahogy leolvastam a szájáról, Ian sem. Bár gondolom még mindig egyszerűbb úgy, hogy valamennyire sejted, hogy mágikus képességekkel rendelkezel. Nem úgy, mint én. A nővéremhez hasonlóan jómagam is kviblinek hittem, ahogy anya is. Ezért nem is nagyon fordított arra időt, hogy elmagyarázza a varázsvilág létezését. Meg aztán ki hitte volna el, azok után, hogy egy teljesen mugli környezetben nevelkedik fel.
- Én jönni Japán. Járni Mahoutokoro, de lenni nagyon kevés pénz és nevelkedni szegény körülmények közt, így keresni új otthon. Magyarország. Sokáig hinni magam kvibli, de amúgy lenni félvér – a ceruza csak úgy füstöl a kezeim között, ahogy az fenti mondatokat a papírra varázsolom. Érdekes, hogy eddig Ian még nem kérdezett rá, hogy a kommunikációnak miért e változatát használom. Úgy összességében ez az egész iskola érdekes, hisz ha jól számolom, október óta, amikor érkeztem, talán jó, ha egy ember tette fel nekem ezt a kérdést. Ez pedig nagyon is szép húzás, hogy nem kell magam feltárni olyan személyek előtt, akiket nem is ismerek. Persze a tanáraim tudnak a hiányosságaimról, de az más. Ők a tanerő tagjai.
Arcomra félénk, halvány mosoly kerül, ahogy szépe lassan, de kezdek feloldódni. Ezt köszönhetjük az engem átjáró melegségnek, ami a kandallóból árad, meg annak is, hogy a fiú elég jó társaság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

De pedig ő mindjárt mérget vesz, kis üvegcsében, halálfejesen. Komolyan, ő ezt nem így akarta, mert az alapokat tudja, hogy nem lenne illdomos felhúznia és mégis, látja rajta, hogy forrong. Mert ő béna, ez tudott, tudja, amióta ismét közösségben mozog. Ez is olyasmi, amit kitapasztal, de a büdös élet, hogy nem teszi többet. Elbukott, nem ő lesz a királynő fő kémje, szóval, karriert sem kell cserélnie. Oké, tudja, hogy az emberek makacsak, a nők is azok, de ennyire? Nehéz. Ő is nehéz természet és minden, és mégis, ennyire azért nem. Csak nem. De ezzel a helyzettel látványosan nem tud mit kezdeni, nem tudja kezelni és ha lehetne, megoldani sem. Az ilyenekből menekülni szokott, annak idején a hisztis csajokat is inkább hagyta, mert a végén csak robbantak volna felfelé, most azonban ha felpattan és elfut, csak pofont adna a dolognak és nem érdemli meg. Inkább ül, mint a darab valami, tekintetében a megbánás jele, aztán van ott egy kis fáradtság is és néma segítségkérés. Nincs erre könyv? Ide vele.
- Sajnálom – böki ki, nem tud többet. Tényleg, és ez legalább őszinte. Majd beszél erről Denis-el is vagy nem. Nem, nem fog. Olyan hamar illan el a dolog, ahogy jött, mert volt a mini intermezzo, amire talán már csak ő emlékszik, és nem azért, mert innentől furcsán fog a lányra nézni, hanem mert szokatlan, olyan embernek, aki elzárkózott minden ilyesmitől, annak megragad, apró sokk módjára. De bírja, holnapra kiheveri, csak jelenleg ő is pörög kicsit és agya kattog. Egyelőre nem vesz észre senkit sem, koncentrál előre és a nyelvét rágja. Jó, és most? Esdekeljen, köszönjön el és ennyi?
- É... értem, értem. Bűn. Nem erről van szó szerintem, de... nem szólok ebbe én többet bele – emeli fel a kezét, megadóan, nem, semmit sem fog. Nem figyel, nem kémked, nem zavar. Csendes lesz, mint az állóvíz és távol marad. Neki a saját dolgait kellene megoldania, azokat meg nem akarja, úgyhogy majd keres más dolgot. Akad. Majd tanul. Hah, szánalmasabb, hogy elismeri, hogy ez lesz a jobb út.
- Lehetséges, te ismered őt jobban – bólint, pillant ő is az ajtó felé. Egy pillanatra azt hiszi, hogy kap tőle egy adag fejmosást, de felé sem pillant, nem is ez volt a lényeg. Nem miatta jött. Oké, kapcsol.
- Szia – köszön ő is, még egy erőtlen intést is enged magának, majd amikor bezárul az ajtó, kezét leengedi és nagyot sóhajt. Tudta, hogy nem lesz egyszerű belemenni az életbe, hogy bárkivel is együttműködni, de az sem a legegyszerűbb út, ahova került. Nem átlagos. Neki ehhez még lassú az élete és talán az is maradt. Lehunyja a szemeit és nemes egyszerűséggel koppan homloka a nyitott könyv lapjain, mintha csak fáradt lenne és bealudt volna. Aztán ennyi. Egy ideig erőt gyűjt, mikor felegyenesedik, még mindig nem áll senki körülötte, bár tény, pár elkapott tekintetet észrevesz. Csak a szokásos. Fogalma sincs, hol tartott, így inkább magával fogja vinni a könyvet és egy nagy séta után esik neki újra. Elhagyja végül ő is a színteret.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

  Már többet mond el magáról, ami jó, mivel érdekel a személye, honnan jött. Japánból származik, sajnálom, hogy az anyagiak miatt kellett eljönniük. Örülök annak, hogy itt van, szerintem jó helyen van az iskolában. Fel fog ő itt oldódni, csak neki több idő kell.
 - Szép kultúrával rendelkeztek. Számomra sok a szabály nálatok, de ebben rejlik a szépsége is az egésznek. Ami nagyon szimpatikus, az a tisztelet, ami nálatok nagyon fontos, ez jó dolog. -
 Elmondom a kis véleményemet neki. Mesél a családjáról, neki sem mondták el milyen családból származik, a varázslat szempontjából. Szóval, van egy közös pont kettőnkben.
 - M is mugliként éltünk eddig, vagyis szüleim még mindig. Ahhoz képest, hogy aranyvérűek vagyunk. Nem nagyon szeretem ezt kidomborítani, milyen is család varázslóság szempontjából, hiszen nem ez a lényeg. Inkább az elsődleges számomra, milyen vagy a másikkal, aki más közegből jön, mint én. Így mindegy milyen a származása. Nekem is akkor mondták el mi a helyzet, mikor átadták a levelet, hogy felvételt nyertem ide. Szeretek muglik közt lenni, bár már tudom mi volt a furcsa dolgaim mögött, amikor valami megmagyarázhatatlan dolgot tettem. Nem tudtam, hogyan is csináltam, és mi váltotta ki. Az utóbbira valamelyest lehet következtetni. Te szerettél az emberek közt élni? -
 Mesélek a kettőnk közös pontjáról, én hogyan vélekedem erről, és hogyan éltem meg. Nem merek sokat beszélni, nem akarom untatni, hogy idő előtt elmeneküljön mellőlem. Inkább rákérdezek, mi az ő véleménye, ő hogyan élte meg eddig a dolgokat. Kíváncsian várom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mivel Beni nagyon fontos személy volt számomra a kastélyban, akinek sokat adtam a véleményére, így ő volt az egyik olyan ember is, akinek a megrovásától tartottam a leginkább. Féltem attól, hogy a történtek miatt elítél, vagy azt követően majd máshogyan néz rám, éppen ezért volt nekem olyan nehéz a bálról mesélni neki. Már az italozást is rettentően szégyelltem előtte, de arról fogalmam sem volt, hogy mit szól majd, ha megtudja, más dolgok is történtek még. Nem akartam, hogy rosszat feltételezzen rólam, így egy kicsit dilemmáztam is, mielőtt belekezdtem, azután pedig folyamatosan figyeltem a srác reakcióját. Nehéz volt úgy mesélnem, hogy közben láttam a reakcióit, így a végén zavartan fogtam meg a fejemet, miközben Beni tekintetébe fúrtam a pillantásomat.
- De ne gondolj rólam rosszat kérlek, mert nem én akartam ezt, ez csak így...alakult - sóhajtottam, a fiún azonban a döbbenet mellett látszott némi aggodalom is, s talán volt benne egy kis felháborodás is a rellonost érintően.
- Igen, én is azt hiszem és így utólag már nagyon szégyellem azt, hogy ennyire kis hülye ostoba voltam. Tudod, te is mindig jössz az új könyvekkel, és még egyszer sem akartál...érted, semmi rosszat. Szóval még csak feltételezni sem mertem volna, hogy az a srác egész mást szeretne. - ezzel nagyjából azt is bevallottam Benett előtt, hogy valóban nagyon tapasztalatlan vagyok, naiv és ostoba, akit akár könnyedén vezethetett volna az orránál fogva az a fiú.
- De jelenteni nem merem - erre azonnal megráztam a fejemet. - Ha jelenteném, azzal bajba sodornám magamat is, mert akkor kiderülne az, hogy alkoholos italt fogyasztottam, bajba sodornám vele Márkot is, aki a pultban mellém volt beosztva, de még a DÖK elnök is veszélybe kerülne, aki ezért az egész partiért felelősséget vállalt. Így nem tehetem - még a fejemet is megráztam, hogy ezzel is azt sulykoljam Benibe, hogy felejtse is el ennek a lehetőségét.  
- Igen, ő egész rendes srác.. - nem folytattam tovább, csak lehajtottam a fejemet, mert vele kapcsolatban még mindig ezernyi gondolat kavargott bennem. Csak akkor emeltem fel újra a fejemet, amikor Benett közelebb lépett hozzám. A kérdése nagyon váratlanul ért, s azt hiszem, hogy hirtelen azt sem tudtam, mit is válaszolhatnék.
- Én nem...nem tudom Beni. Az elején én tényleg csak kíváncsiságból kóstoltam meg azt az italt, de aztán visszatért Márk a pultba, és eléggé úgy tűnt, hogy nem is akar velem beszélni. És akkor még te sem jöttél oda hozzám, ami miatt nagyon szomorú voltam. Szóval talán részben ez is benne volt, rossz kedvem volt nagyon - vallottam be a fiúnak, s ahogy magam is elgondolkodtam, rájöttem, hogy bizony sok minden közrejátszott, így nem csak egy ember volt az oka annak, hogy pocsékul éreztem magam.
- De akkor nem tudtam ezeket a dolgokat, amiket ma meséltél el, szóval felejtsük el, tényleg - sietve tettem hozzá, hogy Beninek véletlenül se legyen bűntudata. Már szinte bántam is, hogy úgy letámadtam őt, a családja miatt pedig szörnyen sajnáltam a srácot.
El sem akartam hinni, hogyan lehet neki ennyire bunkó testvére, ezen ki is akadtam, s azonnal hangot is adtam a véleményemnek. Annak az idősebb Ivanichnak tényleg az volt a nagy szerencséje, hogy jó távol ücsörgött Bagolykőtől, mert egész biztos, hogy velem gyűlne meg a baja, ha Benit bántaná.
- De nincs veled semmi baj Beni, és te így vagy normális és kerek egész - miközben beszéltem hozzá, tenyereimmel megfogtam a karjait, hogy ezzel is jelezzem felé a mondandóm lényegét.
- Gyere már ide te, én így szeretlek, ahogy vagy! - nevetve öleltem magamhoz a srácot, s ha nem bánta, egy kicsit még összeborzoltam a haját is.
- Egyébként...mikor mész majd haza? Szívesen elkísérnélek, ha kell, az egész családoddal elbeszélgetek, hogy végre észhez térjenek - a segítségemet mindenképp fel akartam ajánlani Benettnek, mert úgy éreztem, hogy valakinek észhez kell térítenie azt a famíliát, bennem meg meg volt a tettvágy, s nem féltem volna kioktatni őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Este van már és komor sötétség kúszott be az iskolába. A folyosókon csend honol. Néhány járőröző kollégán és prefektuson kívül nem kószál már senki sem. Nekem sem itt lenne a helyem. Aludnom illenék, de nem tudok. A kísérletemen dolgoztam ezidáig és most is amiatt osonok a könyvtár felé. Sok iratot néztem át és olvastam megannyi könyvet már, de még mindig nem tiszta számomra ez az egész. A szív az emberi test egyik legkülönlegesebb szerve az agy mellett, erre amondó vagyok. Azt mondják egyesek, csupán egy izom. Ebben én nem hiszek. Mások szerint itt a lélek lakhelye. Ebbe inkább tudósként most nem gondolok bele. Mégis az igazság, ami engem érdekel a kettő határán lépdel. Hol ide hol oda szökken, mert egyik vagy mindkettő egyszerre. Ebben a kérdéskörben kell még pár szakirodalmat beszereznem. Úgysem tudnék aludni. Szétszórtságom egyre nagyobb méreteket ölt, de tenyereim már legalább teljesen meggyógyultak. Apró fénnyel pálcám helyén slattyogok. Papucsom hangját visszavetik az ódon falak. Köntösöm alatt halványkék pizsama. Hajam egyszerű fonatba fogva. Arcom fakó, nagy kék szemeim alatt fáradtság festette füstszín karikák. Valami nincs rendben mostanság velem. Gondolataim kuszák és kószák és nem segít a hegyikristállyal aló meditálás sem. Sőt az ametisztem is csődöt mondott, pedig ez még vizsgák előtt a legrosszabb napokon is megoldotta a gondot. Sokszor Bálint is eszembe jut, ami megint csak igen szokatlan nekem. Most is abban reménykedem, hogy megint egybeosztják elem, vagy valamelyik kanyar után itt terem. De persze nem. A könyvtár ajtaját óvatosan nyitom meg és tárom elég szélesre ahhoz, hogy hangtalanul bejuthassak. Nem vagyok egyedül. Ez számomra azonnal kiderül. - Jó estét! - köszönök rá halkan egy hatalmas könyvön térdelő meglepően kicsi lányra - Ugye tudja, hogy már elég késő van az olvasáshoz, de főleg az ittléthez? - kérdezem és hangom barátságos kedvességgel csendül - Remélem fontos... - mutatok a könyvre és picit közelebb lépek, hogy ne takarjanak a polcsorok gyertyám fényétől hosszúra nyúlt árnyékai. Nem tudom mi szél hozta és miért szegte meg a takarodó szabályát, de bizonyára jó oka van. Annak kell lennie. Ha pedig valóban jó ez az ok akkor eszem ágában sincs megbüntetni. Természetesen ezt nem fogom az ő orrára ideje korán rákötni. Előbb hallanom kell ittlétének magyarázatát.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Kezdek már kicsit megnyugodni, hírül sem vagyok olyan stresszes, mint amikor a fiú megszólított. Ezt annak is köszönhetjük, hogy beszélgetésünk során sok olyan dolog kiderül, ami mindkettőnkben megvan. Ha pedig tudsz a másikról valami olyat, ami hozzád is köthető, akkor kicsit már közelebb érzed magadhoz az illetőt, ergo a feszültséged is csökken. Vagyis nálam ez így szokott lenni. Mondjuk, az még mindig nem nyugtat, hogy aranyvérű. Jó, megértem, hogy mugliként éltek, de akkor is. Az tiszta vérűek, mind bunkók voltak velem, és nem meglepő módon ők voltak azok is, akik odahaza bántalmaztak. A vécébe nyomott fej és az összekötött cipőfűző már-már a mindennapjaimmá vált.
- Igen! Lenni kicsit szigorú, de csak akkor, ha nem ebben nevelkedni fel. Én már megszokni – bólogatok bőszen kultúrámról való véleményére. Valóban, azt mondják sokan, hogy az is elég, ha egy ázsiai anyával nősz fel, nemhogy még egy ugyanolyan komoly elvárásokkal teli országban, amilyen Japán is. De ahogy Iannek is írtam, mivel én ebben nevelkedtem fel, nekem ez a normális. Persze furcsának találtam, hogy mikor ebbe az iskolába kerültem, mennyire nyitott volt minden. Számomra a kijárási tilalom és a többi apró kis szabály, ami az évfolyamtársaimnak maga volt a pokol, csak egyszerű kis kompromisszumok voltak egy jobb élet reményében. Így hát nem is ellenkezem a rendszer ellen.
- Lenni nagyon igazad – helyeselek bőszen a kis monológjára. Jómagam is úgy gondolom, hogy a vér nem minden, hogy attól, hogy aranyvérű vagy, még nem kell egy bunkó parasztnak lenned, aki lenéz minden más háttérrel rendelkező embert. Bárcsak más is így látná, mint Ian. Tudok már itt is egy pár olyan alsó vagy felsőévest, aki túl pökhendi, csak a vérminősége miatt.
- Anya lenni mugli, a nővérem pedig kvibli. Sokáig hinni rólam is azt, hogy varázstalan – osztom meg a családi hátterem többi részletét a fiúval. – Szóval igen, szeretni ott élni. És te? Neked lenni milyen nem tudni arról, hogy lenni varázsló?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Kezd felengedni Dai, és ez jó. Szerintem kezdi jól érezni, vagyis nem érzi olyan feszültnek magát. Egyre többet kérdez, aminek örülök, hiszen ez azt jelenti, hogy jó társaságnak tart, és bízik bennem. Elmondja, hogy belülről nem érzékelte olyan szigorúnak a japán neveltetést, mint ahogy azt a kívülállók szokták. Mesél arról, hogy szeretett a muglik közt élni, ebben hasonlítunk.
 - Akkor van egy közös bennünk. Én is szerettem az emberek közt élni. Nem olyan régen tudtam meg, hogy különbözök tőlük, de nem tartom így sem különbnek magam attól, hogy tudok varázsolni. Sosem szerettem az ilyen megkülönböztetést, de ezt már mondtam. Ott is megvan az a lenézettség, mint a varázslótársadalomban. Van, ami sehol sem változik, hanem ugyanúgy megvan, legyen az ember bárhol. -  
 Mondom ezt neki szomorúan sóhajtva, hiszen az ilyen mind elborzaszt. Nem tehetek róla, az ilyen mindig felháborít.
 - Mivel nem tudtam, hogy varázsló vagyok, így nem volt semmiféle negatív érzésem emiatt. Hiányzik az ottani világ, hiszen azt szoktam meg, ott vannak a barátaim. Előre tekintek, mert itt is találok barátokat, szimpatikus embereket. Olyanokat, mint te Dai. Ellenségei, és olyan emberek, akiket nem annyira bírsz mindenhol lesznek, de szerintem ez a világ rendje. -
 Vázolom a helyzetet a fiúnak. Nem akartam ilyen hosszú monológot mondani, de így sikerült. Remélem nem untatom. Látszólag egyre jobban érzi magát. Kár lenne, ha elveszne itt a tömegben, szerintem egy nagyon értékes ember. Én annak tartom őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Tényleg? Miket csinálsz? Mármint a prefiségen kívül? - érdeklődöm, mert ez eddig nem került szóba, és ha mi például találkozni akartunk, akkor mindig ráért. Nem volt sosem halasztás, vagy csúsztatás. Szóval furcsállom, hogy elfoglalt, mert persze én sem biztos, hogy tudnék munkát vállalni a suli mellett. De őszintén, nekem még nem is igazán fordult meg a fejemben. Szünetekben anyának segítek a boltban és olyankor mindig kapok tőle egy kis zsebpénzt, nem annyira kicsit. De na. Mégis csak más.
A mozi és az opera is megbeszélésre kerül, s így már biztos, hogy mozgalmas és izgalmas évünk lesz. Sok sok művelődéssel és érdekes programmal. Mosolyogva bólogatok neki, hiszen én is nagyon várom.
A versek kapcsán aztán előkerül egy szerelmes-elválós verse, s ennek kapcsán kezdünk beszélgetni. Én is megemlítem a saját kis bugyuta szerelmemet. Azt hiszem az nagyon gyerekes volt és nem hasonlít ahhoz, amin Dana esett át. De megértem, amit mond. Hogy ő versben-írásban szereti kiönteni az érzéseit.
- Nekem azt hiszem nem volt olyan... hmm... megrázó, vagy erős érzelmi kötődés, hogy verset írjak róla. De azt hiszem értelek. Én a verseimet inkább kedvtelésből írom. Neked meg egyfajta önkifejezés. - mondom elgondolkozva aztán hozzáfűzöm - Meg fogom én is próbálni. Kíváncsi vagyok mi sül ki belőle, ha komolyan próbálok írni - kissé zavartan a hajamba túrok. Ritkán szoktam beszélni az érzéseimről, de azt hiszem Danával vagyunk annyira jóban, hogy ezt-azt már megemlíthetek. - Majd ha lesz valamim kikérem a véleményed! - toldom még hozzá, aztán ő témát vált, én pedig el kell hogy gondolkodjak.
- Mit nem szeretek? - hümmögök, ahogy gondolkozom, aztán csak egy nagyon egyszerű dolgot tudok mondani - Nem szeretem, ha valaki hazudik - meg is vonom a vállam. Ennyi. Hát azt hiszem, igen. Más nem jut eszembe - Na és te? Mit nem szeretsz? - dobom vissza a kérdést, hátha így eszembe jut nekem is még valami.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Jules, noha félig britnek minősül, nem nagyon járt még Angliában, illetőleg az ott tartott szokásokat sem hozta magával, logikusan. Sohasem volt nagy hagyományőrző, a teákhoz sem fűzi különösebben szoros kapocs, inkább csak iszik egyet, ha eszébe jut vagy jól esne. Ilyenkor is legtöbbször a különlegességekre fókuszál, mindenféle ízesített löttyökre, a karamellás például nagy kedvence. - Meglehet - kissé lassan, helyeslően bólint, s elsőre nem tudja mire vélni a cinkos mosolyt. Hiába, hajnali kettőkor már az ő esze sem vág úgy, főleg azért, mert agyának egy szeglete, bár jelenleg épp társalgást folytat, továbbra is a könyvelésen kattog. Éppen ezért, mikor a férfi összekulcsolja kezeit, csak akkor jön rá, hogy ez pusztán felvezetője volt annak, ami épp elhangozni készül.
Mintha csak át kellene gondolnia az ajánlatot, egy könnyed mozdulattal emeli ajkához bögréjét, hogy kortyoljon egy kis kávét, majd a beállt csendben a porcelán szinte fülsüketítően koppanjon a nehéz faanyagon. Tekintetét a másikra emeli és egy határozott, magabiztos görbe jelenik meg arcán, elvégre ő is csak incselkedik.
- Rendben, nincs akadálya. De előre szólok, hogy legközelebb egy hét múlva leszek emberi időben, emberi állapotban, addig zombivá változom és könyvelek - mintha csak mentegetőzne, megemeli kezeit, azonban a gesztus ellenére sem arckifejezése, sem hangja nem támasztja ezt alá. Inkább csak tájékoztatás, hogy Adrian ne élje meg elutasításként, ha esetleg nem holnap, vagy azután ejtik ezt meg. Ekkor jut csak eszébe, hogy származásán kívül semmit sem tud a másikról. Neki könnyű dolga van, elvégre gazdasági igazgatóból jobbára csak egy akad egy iskolában, de külföldiből igen sok, hála a Bagolykő nemzetközi jellegének. - Egyébként, ha már teázni megyünk, Jules vagyok - mindig is utálta a hivatalos cécót, kézfogással, teljes névvel, bár be kell vallania, igen sok szemöldökemelkedést látott az ajkait elhagyó Morticia-ra. Szereti azt is, talán jobban is hallgat rá, de kiváltságnak tekinti, hogy valaki így hívja.
- Nos, igen. Ha megcsinálom - ösztönös reakció, hogy lesüsse szemét, hiszen egyértelműen rávilágítanak arra, hogy ha ő nincs, akkor a munka csak halmozódik, ki tudja meddig, míg már kibogozhatatlan lesz. - Nem. Teher alatt nő a pálma, ilyen ez - széttárja karjait, jelentéktelen ügyeken nem rugózik senki. Eddig egyáltalán nem volt senki, aki megcsinálja, igény is alig mutatkozott, most pedig, hogy van, oldja meg egyedül. Anton túl lusta, Várffy pedig túlontúl egoista, mindkettejük viselkedése csak ront a helyzeten. Ha Jules bedobná, hogy kéne mellé segítség, azzal csak olajat öntene a tűzre, biztos, hogy nem fognak fizetni ezért, ingyen pedig senki sem dolgozik. Sakk és matt. - Jó lenne, ha ezt más is észrevenné. Korszerűsíteni kéne a kastélyt, renoválni egyes helyeken, több pénzt forgatni az ösztöndíjakba. A tanárok is folyamatosan mennek el, egy vaskos mappa van tele csak azokkal, akik az elmúlt két évben cserélődtek - igen, ez bérfejlesztést, ösztöndíjprogramot, gyakorlati hely biztosítását és egy halom más dolgot foglalna magába. Mivel csak nemrég tért vissza, a kastélylakók egészségi állapotával kapcsolatban nem sok mondandója akadna, de ezt senki sem vetheti a szemére.
Együttérzőn biccent egyet, hisz jól tudja, milyen ez. Könyvelőnek tanulni sem sokkal jobb, legalábbis hasonlóan küzdelmes, mint az orvosi vagy a jogi kar. De őszintén szólva bármire megy az ember, vannak szórótárgyak, olyanok, amik nem mennek, vagy tök mindegy, mit csinál az ember, szándékosan gáncsolják ki.
- Hát most nem nyugtattál meg - belőle is kibuggyan a nevetés, elvégre Petya sem rossz szándékkal érkezett, csak éppenséggel az időzítés volt rendkívül szerencsétlen. Egyébiránt nem fél, vagy tart a kastélyban élőktől, annál jóval keményebb fából faragták, csak tudjátok, hogy van ez: jobb félni, mint megijedni.
Adrian szavaira enyhén megemelkedik egyik szemöldöke, mert a kíváncsiságát sikeresen felkelti ezzel a mondattal. Kár, hogy nem érzi úgy, rá tartozna az, amiről beszél. Azt erősen kétli, hogy népszerűtlenség, lázadás vagy rossz jegyek okozták volna azt a traumát, ami ilyen arckifejezéshez és hangsúlyhoz vezet. Még csak nem is egy szerelmi csalódás. - Mivel múlt időben beszélsz róla, legalább elmondható, hogy vége van - ajkai felfelé görbülnek, ez a mosoly most szelíd és kedves. Érezhető, hogy érdeklik a részletek, de értékelendő, hogy ennek ellenére nem kíván sebeket feltépni, sem pedig tolakodó módon mások életében vájkálni.
- Ha már rossz élmények, ennek az éjszakának sohasem lesz vége - szenvedve hajtja hátra fejét, miközben ujjai eltűnnek a hosszú szőke tincsekben. Végül, mintha csak élőholtként kelne fel, visszahelyezkedik eredeti pozíciójába és rezignáltan nyúl a kávéjáért, hogy újabbat kortyoljon belőle. Nem lehet, hogy már holnap van, ezt befejezte és inkább teázik egyet a férfival? Nem? Semmiképp? Akkor mindegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nagyon vicces, hogy valakit ennyire függővé tesz a kávé. Ezt pedig nyíltan ki is fejezem arcmimikámmal, hiszen éppen iszonyatosan jót derülök kollégámon. A lehető legegyüttérzőbb formában természetesen. Elvégre mégiscsak fő a jó viszony fenntartása, egy munkahelyi légkör nem jó, ha fojtott.
- Azt hiszem azt tegnap hagyta itt egy tanár - jegyzem meg, majd legyintve beleöntöm a lényeget. Azt a folyadékot, aminek az illata megvadítja az embert, erős, semmihez sem fogható aromája szétárad az orrüregekben, minden egyes receptorra rákiáltva, hogy tudja, ki közeledik. A barna, a reggeli napsütés első fényeiben megvilágított ital lassan csordultig tölti a silány, használt bögrét, valami fantasztikusan csodás feladattal ruházva fel azt. Elvégre az istenek italát töltötték beléje. Minden álma valóra vált, azon se lepődnék meg, ha menten sírva fakadna a kerámia ibrik.
Legalábbis így tudom elképzelni a másik szemszögéből nézve a dolgot. Valószínűleg sokat nem tévedhetek, mert a következő pillanatban már az én derekamat markolássza. Először lemerevedem, majd megveregetem a hátát. Szegényke, ez súlyosabb a vártnál. Legközelebb megkérem az egyik manót, hogy mindig legyen itt Min Jong előtt és főzzön egy adagot érkezésre.
- Szóval most addig fogsz követni míg vissza nem adod a szívességet mint Isolt Sayre-t a Pukwudgie? - viccelődök, helyet foglalva.
- Szóval, te hogy lettél könyvtáros? Gyermekkori álom, mint muglinak a nindzsa, vagy pusztán véletlen, kellemes meglepetés? - kérdezek rá, belekortyolva kávémba. Ha jól tudom, neki is az első éve itt ilyen posztban. Bár meg kell hagyni, hogy látszatra jóval fiatalabb nálam, de ki tudja, lehet van valami izgalmas története.