Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Álmomban nem ettem még ilyen finom almás pitét, mint ami a vacsoraasztalnál gőzölgött. Pedig odahaza a házimanónk volt az egyik legügyesebb szakács, akit csak ismertem, ő is isteni finom falatokat tudott készíteni, de ez a pite egész biztosan vetekedett az övével. Olyannyira ízlett, hogy rögtön két szeletet fogyasztottam el, hála Jutkának, akibe már egyetlen falat sem fért a csirkecomb után.
A kiadós vacsora után már egy almát sem tudtam elfogyasztani, csupán néhány korty vizet gördítettem le a torkomon, aztán felkapva az almát, kezemben egyik kedvenc olvasmányommal indultam el a társalgó felé, hogy ott pihenjem ki a vacsorát.
A gondolataimat sikerült elrabolnia a kötetnek, hisz nagyon érdekelt, hogy vajon ki lehetett a kincstolvaj, aki kiürítette a könyvtárszobában elrejtett széf tartalmát. A regény egyébként mugli világra épült, s Benettől kaptam kölcsön, hogy így is ismerkedhessek a varázstalan világgal. A kalandon kívül persze volt minden ebben a történetben, dráma, romantika és még több izgalom. Kíváncsi voltam, hogy vajon Margareth összejön-e Valmonttal, s hogy bevallja-e neki Valmont mindazt, amit a nő bátyjával tett.
Olyannyira lekötött ez a világ, hogy nem is nagyon vettem észre, kik lézengenek a társalgóban. Kiválasztva az egyik kényelmes, ablak melletti fotelt, ledobtam magam, s már nyitottam is fel a könyvet, hogy tovább olvashassam az izgalmas sztorit.
Már a negyedik fejezetbe kezdtem bele, éppen egy nagyon izgi rész jött, amikor szó szerint a frászt hozta rám Cameron azzal, hogy olyan nagy erővel lecsapta elém azt a pakli kártyát.
- Merlin szakállára! - sikkantottam fel, mire néhányan felénk is kapták a pillantásukat.
- Cameron, a szívbajt hoztad rám - amint megláttam a fiú vonásait, máris megenyhült a szívem, rá nem tudtam haragudni, amennyire sikerült kiismernem, tudtam hogy kicsit szórakozott, legalábbis nekem néha annak tűnt.
- Egy gyűrűm? Miért, meg akarod vele kérni a kezem? - nevetve reagáltam a furcsa kérdésre, de nagy szerencséjére mindig volt rajtam egy gyűrű, amit még a szüleimtől kaptam, egy egyszerű, apró virágmintás fehérarany gyűrű.
- Szerencséd, mert van, de biztos hogy jól meggondoltad, itt mindenki előtt akarod?- még mindig nevettem, bár volt egy olyan érzésem, hogy Cameronnak egész más tervei vannak ezzel a gyűrűvel.
Megpróbáltam lehúzni, s némi erőlködés után sikerült is (hiába, sok volt az a két pite így estére).
- Tessék, de nagyon vigyázz rá. Mire is kell? - kíváncsian néztem fel rá, bíztam benne, hogy nem csinál semmi rosszat, ezért is adtam neki oda a gyűrűmet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Miközben Thomas lebegtetett, s próbált engem kijuttatni az erdőből, az átázott ruháimban vacogva, tűrve a fájdalmat azon gondolkodtam, hogyan is lehettem ilyen ostoba, hogy egyedül indultam az erdőbe gombát gyűjteni. Még ha jó idő is volt, akkor sem szabadott volna egyedül mennem, hisz bármikor történhet bármilyen baleset, és akkor már nem tudok mit tenni.
Felelőtlen voltam, hogy ezekbe a dolgokba nem gondoltam bele, csak hajtott előre a saját kis ostobaságom, s a bájitalok főzése iránti vágy. Ha tudtam volna, hogy ez lesz belőle, akkor inkább el sem indulok. Bűntudatom is volt, mert ezzel nem csak magamat kevertem veszélybe, hanem a navinés prefektust is, akivel szintén történhetett volna baj. Még szerencse, hogy benne volt elegendő lélekjelenlét, s nem döntött úgy, hogy várakozzunk tovább.
- Sajnálom Thomas, tényleg- mondtam bűnbánóan, ahogy a gyógyító ajtaja elé értünk, s igazából nem is vártam választ, csak azt akartam, hogy tudja, nem akartam őt is veszélybe sodorni.
A lebegésből már kezdett kicsit elegem lenni, bármennyire is jó megoldásnak tűnt, nekem nagyon kellemetlen volt így lógatnom a lábamat, mert a lüktető fájdalom felerősödött.
- Szia, én meg Karola - köszöntem a fiatal gyógyítónak, akit korábban még nem láttam, de úgy hiszem, az elkövetkezendő napokban egyre többször fogom.
- Köszi Thomas, hogy eljuttattál ide - hálálkodva pillantottam a prefektusra, majd vártam arra, hogy mikor fejezi be a varázslatot, s mikor kerülök végre vízszintes állapotba.
Miután az ágyra kerültem, végre egy kicsit csillapodott a lüktetés, jó volt az, hogy nem mozdult a lábam. Amikor azonban Bálint megemelte, újra éreztem azt a kellemetlen feszítő, s lüktető érzést, mely még az arcomra is kiült.
- Tíz, tíz, tényleg nagyon fáj. - nyöszörögtem, s bár nem sírtam el magam, de könny gyűlt a szemeimbe, mert nem igazán voltam jó a fájdalmak tűrésében.
- Nem hiszem, nagyon dörgött az ég és minden gyorsan történt, szerintem nem hallottam, nem tudom...- bizonytalan voltam, s tényleg nem emlékeztem, csak arra, hogy hirtelen csapott le a vihar.
- Földet éréskor, fel akartam mászni a faházhoz, és azt hiszem a harmadik, vagy a negyedik létrafokról zuhanhattam vissza, a bokám befordult alám, és azonnal éreztem a feszítő érzést. - csúnyán be is dagadt a lábam, ha Bálint vizsgálódott, láthatta, hogy milyen hatalmas nagy duzzanat van a jobb bokám külső részén. A belső oldalt csúnya véraláfutás színezte.
- De nagyon fáj, eltört?- kérdően pillantottam Bálintra, majd a navinés felé fordultam.
- Thomas, szólnál majd valakinek a háztársaim közül? Vagy a házvezetőmnek? Csak hogy tudják, nem tűntem el- mivel én magam nem szóltam senkinek, hogy elsétálok, aggasztott az, hogy ha nem kerülök vissza estig, akkor értesítik a szüleimet, ezt pedig nagyon nem szerettem volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A gyógyító meglehetősen fiatalnak tűnt, korábban csak anyával egykorúaknál jártam, ettől függetlenül nem tartottam tőle, mert az arcvonásai , s a szavai alapján is nagyon barátságosnak tűnt.
- Jól van - bólintottam a felém nyújtott fiolára, melyen csak néhány pillanatig időzött el a tekintetem. Nem akartam elemezni, hogy mi is van benne, egyszerűen csak magamba döntöttem a kesernyés, gyógynövény ízekre hajazó anyagot, abban reménykedve, hogy ez talán majd elűzi a fájdalmat.
- Remélem, hogy nem, nem szeretnék gipszet és hetekig feküdni - mindezt inkább halkan motyogtam, hisz egyikük sem tehetett erről az állapotról, s amúgy sem tudták volna oly könnyedén megváltoztatni. S még ha volt is varázslat a csontok összeforrasztására, úgy hallottam, hogy az igen nagy fájdalommal jár, ilyesmire pedig nem voltam felkészülve, emiatt is rimánkodtam azért, hogy csak nehogy törés legyen.
Bálint, a gyógyító ténykedését követtem közben nyomon, aki mindenféle eszközt halászott elő a szekrényéből, amik egyelőre még nem tudtam, hogy miféle célt is szolgálnak. De egyelőre nem is kellett tudnom, habár az orvoslás nagyon is érdekelt. Még nem tudtam, hogy mi szeretnék majd lenni, ha elvégzem az iskolát, de a gyógyítás nagyon érdekelt. Eközben Thomas is megszólalt, ráemeltem a pillantásom, szegény haja csurom víz volt, nem beszélve a ruhájáról.
- Rendben, és még egyszer, köszönöm Thomas a segítséget, remélem, hogy nem leszel beteg - hálás mosollyal néztem rá, amikor a gyógyító egy váratlan, ám nagyon is jó ötlettel állt elő. Varázslatával egy-kettőre megszárította a ruháinkat, így már nem kellett nekem sem vacogva ücsörögnöm, s talán már Thomas is komfortosabban érezte magát. Bálint kérdésére elgondolkodtam, de nem akartam felsorolni a hobbijaimat, sem untatni, sem pedig várakoztatni nem akartam a navinést, aki már így is túl sok időt fecsérelt rám.
- Olvasni szeretek, és igazából bármilyen könyv megteszi, valamelyik szobatársam meg biztosan ad ruhát, ha megkéred, kihozza. - utóbbit már Thomasnak címeztem, s hozzátettem. - Menj csak nyugodtan - aztán mosolyogva integettem neki, s csak azután pillantottam Bálintra, ha már Thomas elhagyta a helyiséget.
- Rendes ez a srác, nem hagyott ott, azonnal segített- jegyeztem meg a gyógyítónak, majd tovább figyeltem, hogy mit fog csinálni velem, pontosabban a lábammal.
- November elején van - nem tudom, hogy csak beszéltetni akart, vagy tényleg érdekelte valamiért a születésnapom, de a figyelmemet nem tudta elterelni arról a furcsa, bizsergető érzésről a bokám környékén. Nagyon érdekes volt, de nem fájt, persze ebben talán a korábban elfogyasztott szer is segített.
- Zsibbad, ez elég érdekes érzés...-jegyeztem meg a vizsgálat végén, aztán amikor Bálint végre közölte, hogy nincs túl nagy baj, megkönnyebbült mosoly szökött az arcomra.
- Nagyon örülök, ez jó hír. Féltem attól, hogy eltört, mert tudod szeretek táncolni és most talán indul egy csapat is, ahová csatlakozhatnék. Ez meg éppen most történt velem - sóhajtva mutattam a lábamra.
- Gipsz kell azért, vagy csak bekötözöd? - érdeklődve pillantottam a gyógyítóra, amikor hirtelen valami koppant az ablakon. Meg is ijedtem egy pillanat erejéig.
- Huh, ez mi volt? - remélhetően csak a vihar produkálta ezt a hangot, de az is lehet, hogy valami más okozta a koppanást.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Igen, kellemes, olyan bizsergető érzés - nagyjából így tudtam megfogalmazni Bálintnak azt, amit a beavatkozás után éreztem a bokám környékén. Egészen furcsa volt, mintha hangyák rohangálnának a lábamban, s azt hiszem, hogy ma is sikerült valami újat tanulnom ettől a gyógyítótól. Tovább azonban nem volt időm ezen agyalni, hogy a csodaeszközei pontosan mit is művelnek, hisz elég érdekes kérdést szegezett nekem. Kissé össze is vontam a szemöldököm, mert nem sokan szoktak érdeklődni a születésnapom iránt, ő viszont még a pontos dátum is érdekelte.
- Nahát, szóval ez is a kezelés része. Hm, érdekes - még soha nem hallottam efféléről korábban, ismét meglepett a gyógyító, de nem volt okom elhallgatni előle a dátumot, így inkább válaszoltam.
- Tizenkettedike. Szóval akkor van egy ilyen kőgyűjteményed, és be van dátumozva mindegyik? Vagy hogyan működik ez pontosan? - kíváncsian emeltem fel rá a pillantásom, tényleg izgatott, hogy mi köze lehet a dátumnak a gyógyulásomhoz. Emellett azért az is érdekelt, hogy most vajon mi lesz velem ezután, hisz a gyógyital ellenére ismét elkezdtem érezni a fájdalmat a bokám körül, s aggasztott az, hogy talán valami komolyabb baj is lehet. A gyógyász azonban megnyugtatott, szerencsére kiderült, hogy nem lesz szükségem semmilyen gipszre, s talán néhány nap után már újra működőképes lesz a lábam.
- Ez nagyon jó hír, most egy kicsit megnyugodtam. Már féltem attól, hogy ez törés. Egyszer volt egy ismerősöm, aki gipszet kapott, és négy hétig kellett viselnie. Azért ettől tartottam, de huhh, örülök, hogy nincs gond - némi megkönnyebbülés tört fel belőlem, miközben hálásan mosolyogtam rá Bálintra. Aztán megint kérdezett, s én megint meglepetten pillantottam rá.
- Öh, tessék? - húzzam fel a ruhámat? De mégis miért? Szerencsére gyorsan korrigált, s már értettem, hogy miért kéri, így térdig fel is húztam azt, hogy jobban hozzáférjen a lábamhoz.
- Jól van, egyelőre még érzem - bólintva kezdtem jobban odafigyelni arra, hogy mit érzek, közben figyeltem a fiatal orvos munkásságát is. Kora ellenére elég ügyesen bánt velem, így már nem is tartottam tőle annyira.  
- Egyébként régóta dolgozol gyógyítóként? Csak mert...nagyon fiatalnak tűnsz- a kérdés után azért kicsit félve pillantottam rá, s reméltem, hogy nem veszi zokon a kérdésemet.
- Amúgy most..nem érzem a lábamat - a gyógykencés törölgetése után, néhány perccel később bekövetkezett az, amire figyelmeztetett, s tényleg nem éreztem a lábamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az elmúlt időszakban több könyvet is sikerült kiolvasnom, szabadidőmben szinte faltam a könyveket, s már a kölcsönkért köteteken is túl voltam, így nem maradt más hátra, mint hogy meglátogassam a könyvtárat, hátha ott is akad majd kedvemre való a különféle tananyagok és enciklopédiák közt. S bár általában szívesen vettem a kezem közé varázslattal kapcsolatos, tudás-bázisú írásokat is, ezúttal inkább a szórakozás érdekelt, s valami izgalmas, könnyed olvasmányra vágytam.
Időben érkeztem, s be is vetettem magam a szórakoztató irodalommal megpakolt könyvek közé, ott kutattam, míg nem rá nem leltem egy igen érdekesnek tűnő irományra. Nem is akartam tovább várakozni, meg kedvem sem volt elmászni semerre, így inkább a könyvtár egyik hátsó szegletét választottam magamnak, ahol a sarokban megtelepedtem a földön, s hátamat a polcnak vetve kezdtem olvasgatni a romantikus irodalmat. Hogy miért is épp ezt választottam az egyéb művek közül, talán az lehetett a magyarázat, hogy az elmúlt időszakban egyre több barátom mesélt a kapcsolatairól, amihez őszintén szólva nem tudtam túl sok véleményt fűzni tapasztalatok hiányában. Emiatt gondoltam azt, hogy talán egy könyv segíthet, s abból jobban megismerem a párkapcsolatokat. Pechemre azonban sikerült olyan könyvet beválasztanom, ami szörnyen vonatott volt, s rendkívül unalmasnak tűnt. Nem akartam feladni, hisz nem voltam olyan típus, aki az első néhány oldal után félreteszi a könyvet, ehelyett inkább esélyt adtam a darabnak, hogy talán majd egy kicsit később indul be a történet, s talán majd érdekes lesz. Tévedtem.
Azt hiszem, sikerült bealudnom a könyv felett, sőt szinte biztos, mert arra kaptam fel a fejem, hogy a kötet kicsúszott a kezeim közül, s kemény hátlapjával koppant a padlón. Erre fel is riadtam, majd egy fiút is észrevettem ott bóklászni.
- Uh, szia! Nem tudod, hogy...mennyi az idő? - fogalmam sem volt arról, hogy mégis hány óra lehet, csak azt tudtam, hogy amikor idetévedtem, akkor még világos volt, most pedig már sötét. Legalábbis odakint. De ahogy feltettem a kérdésemet, hirtelen a fények is kialudtak a könyvtárszobában, s a bejárat felől mintha egy kattanás hallatszott volna.
- Öhm...Lumos! - előhúzva a pálcámat, a sötétben próbáltam fényt csiholni a pálcám végéből, ez sikerült is, közben feltápászkodtam a földről és a fiúra világítottam.
- Mi történt? Mi ez a sötét?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Azt nagyjából sikerült megtudnom a fiútól, hogy valószínűleg már beesteledhetett, mielőtt azonban folytattuk volna a csevegést, hirtelen lett sötét a könyvtárban, mely nem csak engem, de úgy tűnt, hogy a srácot is váratlanul érintette. Közben azért csak feltápászkodtam, hogy még se ücsörögjek tovább a földön, s miután a pálcámmal megvilágítottam a teret, már nem is volt annyira parás a helyzet.
- Bezártak? Az nem lehet, a könyvtáros szinte mindig itt van...hacsak, lehet hogy ki kellett szaladnia a mosdóba, és azért zárta ránk. Vagy lehet, hogy még sem vette észre az ittlétünket? - Ez azért különös volt, mert a könyvtárosok alapvetően odafigyeltek a rendre, s mindig körbenéztek, mielőtt bezártak volna, de ki tudja, hogy ezúttal mi jöhetett közbe. Bármi megtörténhet, ezen már kár lett volna agyalnunk, sokkal inkább az érdekelt, hogy majd hogyan jutunk ki innen.
- Nem, még nem történt velem itt ilyen, de nyugodjunk meg. Biztos visszajön és kinyitja, vagy...vagy talán mi is ki tudjuk nyitni - gondolkodtam, csak épp az nem jutott az eszembe, hogy kulcs nélkül mégis mihez kezdhetnénk.
- Szia Gábor, el is felejtkeztem bemutatkozni, én meg Karola, örvendek! Nem tűnsz ismerősnek, új vagy? - némi fáziskéséssel jutottam el addig, hogy bemutatkozzam, az ismeretlen srácnak, akit egyelőre csak a pálcám segítségével tudtam megvilágítani. Nem tűnt ijesztőnek, így kezet is fogtam Gáborral.
- Esetleg megnézhetnénk, hogy ki tudunk-e menni a főbejáraton. Nézzük meg, ha az még sem nyílik, akkor nem is tudom...olvashatunk reggelig - jegyeztem meg nevetve.
- Amúgy..ciki, de azt hiszem, hogy elaludtam - vallottam be, mert mintha erre kérdezett volna rá, mielőtt elment az áram.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A karácsonyi szünet után elég nehezen sikerült visszarázódnom az iskolai életbe, nyúzottnak éreztem magam, s annyi minden terhelte le a gondolataimat, hogy a tanulásra csak nehezen tudtam koncentrálni. A tanárok persze nem foglalkoztak az ilyen egyéni problémákkal, nekik is meg volt a menetrendjük, amit követniük kellett, nekünk pedig fel kellett vennünk a ritmust, ha nem akartunk rossz jegyeket szerezni a szorgalmi időszak utolsó részében.
A délutánomat emiatt töltöttem a könyvtárban, ahol szorgosan jegyzeteltem ki az egyik órára anyagokat, hogy azzal is plusz pontokat szerezhessek, de néhány óra elteltével ebbe is beleuntam. Fáradt voltam, s egy kicsit kedvetlen, mert mióta visszajöttem a szünetről, Benettel sem beszéltem. Pedig mi annyira jóban voltunk még a szünet előtt, de aztán jött a bál...és ő még csak oda sem jött hozzám. Emiatt volt is bennem némi tüske, és rossz érzés, s nem is tudtam hová tenni ezt az egészet. Talán nem is voltam neki olyan fontos barát, lehet hogy lecserélt valaki másra.
Efféle dolgok kattogtak a fejemben, mikor épp nem Márkra gondoltam, s arra, hogy mi is történt a bál éjszakáján.
- Záróra - a könyvtáros hangját lehetett hallani, ezért is csuktam össze az előttem heverő könyveket, majd azokat visszatettem a megfelelő polcra, s a jegyzeteimmel a kezemben indultam meg egyenesen a nagyterem felé, hogy alvás előtt még vacsorázzak valamit, mert kissé megéheztem.
A levita asztalánál már elég sokan ücsörögtek, de nem volt nehéz kiszúrnom Benit, aki az asztal legtávolabbi pontján foglalt helyet, s úgy tűnt, hogy unottan eszeget.
Nem volt kérdés, hogy odamenjek hozzá, attól függetlenül sem, hogy még mindig nehezteltem rá, amiért az elmúlt időszakban még csak nem is keresett.
Mellé érve nem kérdeztem, hogy szabad-e a hely, egyszerűen csak letelepedtem a mellette lévő üres helyre, majd felé fordítottam a fejem.
- Szia Benett, mi az, nem jó a kaja? - érdeklődtem, hogy mégis valahogy megszólítsam, mert láttam rajta, hogy nagyon unottan forgatja azt az ételt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Igazság szerint nem is nekem kellett volna Benit megszólítanom, hisz ő volt az, aki mostanában elkerült engem. Emlékszem, a bálon láttam őt, legalábbis erről mintha lett volna halovány emlékem, ráadásul mivel ő is DÖK-ös, pontosan tudta azt, hogy aznap ott fogok tevékenykedni. Mégis, még csak egy másodperc erejéig sem lépett oda hozzám, arról már nem is beszélve, hogy akár el is hívhatott volna. Kicsit rosszul is esett az, hogy az évfolyamomról, meg úgy általánosságban a lányoknak akadtak kísérőik, akikkel táncolhattak, s valamiért egy ideig még reménykedtem abban, hogy majd Benett elhív, hisz nagyon jó barátság alakult ki kettőnk közt. Erre egyetlen mukkot sem nyögött ki a bálról, amikor felemlegettem neki, hogy lesz.
Azóta meg nem is találkoztunk, akkor sem köszönt be hozzám, amikor visszatért a szünetről, így joggal alakult ki bennem némi tüske, s harag vele szemben. Most pedig, bármennyire is nehezemre esett, mégis csak úgy voltam vele, hogy mivel ő már az ebédlőben tartózkodott, nekem kell odalépnem, s legalább szóba elegyednem.
Megtettem ezt a lépést, mert a sérelmeim ellenére nagyon is kedveltem azt a lüke fejét, de voltak is bennem kétségek, hogy ő esetleg már másként vélekedik rólam.
- Csak mert látom, hogy nagyon tologatod a tányérodban..- Benett még ekkor sem pillantott fel rám, amitől már azért kezdtem egyre feszültebb lenni, éreztem is, hogy ha nem történik valami hamarosan, akkor robbannok. A fiú pedig tökéletesen tudott időzíteni, mert ahelyett, hogy mondjuk megkérdezte volna, hogy vagyok, vagy rám nézett volna, és bármit megkérdez tőlem, egyszerűen csak le akart rázni.
- Benett, a csudába is, mi a fene ütött beléd? - nem tudtam tovább magamban tartani az indulataimat, el is kaptam kezemmel a karját, s tekintetemmel az övéit kerestem, hogy haragos pillantásokat küldjek felé.
- Szünet óta kerülsz engem, egyszer sem küldtél baglyot, és a bálon még csak oda sem jöttél hozzám Benett! Most pedig úgy csinálsz, mintha valami idegen lennék, és itt akarsz hagyni. Miért csinálod ezt velem? - nagyon rosszul esett a fiú viselkedése, a szemeim is bepárásodtak, de még tartottam magam, s nem akartam a többiek előtt sírni. Persze, a hangomra lehet hogy felkapták a fejüket, mert nem tudtam olyan higgadtan viselkedni, ahogyan a fiú, akinek a barátságára nagy szükségem lett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Annyira rosszul esett Benett távolságtartása, hogy már majdnem elsírtam magam, ami elég ciki lett volna ott mindenki előtt a nagyteremben. De túl feszült voltam ahhoz, hogy tovább őrizgessem magamban a kérdéseimet, s nem kerülgethettük tovább egymást a fiúval. Meg kellett tudnom, hogy miért nem keresi már a társaságomat.
- Hogy hogy nincs minden rendben? - némi értetlenséggel ráncoltam össze a homlokomat, miközben elengedtem a karját, s már nem úgy szorongattam, mint aki nem hagyja elmenni. Remélhetőleg most már nem is akart távozni. Mégis, nagyon szomorúnak tűnt, s bevallom, hogy egy kicsit meg is rémisztett azzal, amikor azt mondta, hogy nincsen vele minden rendben.
- De nem terhelsz, hisz barátok vagyok. Mi történt, meséld el - aggodalmasan pillantottam a fiúra, de amint tudtomra adta, hogy miért is nem küldött nekem baglyot, eléggé meglepődtem.
- Mert mit hallottál a DÖK-től? - nagyot nyeltem, mert Beni úgy nézett rám, mint aki pontosan tudná, hogyan viselkedtem azon az éjszakán. Rettentően szégyelltem magam a történtek miatt, ráadásul már az is zavart, hogy a DÖK ezek szerint pletykált rólam, ki tudja hogy mit. Így utólag már rájöttem arra, hogy miért súgtak össze páran a folyosón, mikor elhaladtam mellettük.
- Te...te most elítélsz engem mindenféle pletykák miatt, igaz? Pedig..pedig ha odajöttél volna, lehet hogy semmi nem történik! - vágtam rögtön vissza, s érezhette a hangomból, hogy mennyire rosszul esett az, hogy még csak felém sem nézett. A körülöttünk lévők közben egyre jobban füleltek, így hiába beszéltünk halkan, nem volt könnyű megosztani a legbelsőbb gondolatainkat.
- Gyere - azzal újra karon ragadtam, s ha engedte, egy kicsit húztam magammal, majd elengedtem, ha követett, s elsétáltam a nagyterem végébe, ott álltam meg az egyik sarokban, hogy tovább beszélhessek vele.
- Mond el, hogy mit hallottál rólam - komolyan pillantottam a szemeibe, s ha valóban a barátom volt, akkor elárulta nekem azt, hogy mit is pletykálnak rólam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nagyon megviselt, hogy az elmúlt időszakban Benett hanyagolt, s nem kereste a társaságom. Nem osztotta meg velem a problémáit, ami most utólag kiderült, s ez is nagyon rosszul esett. A legjobb barátomnak tartottam, meghallgattam volna, ő azonban nem bízott meg bennem, s még a bálra sem hívott meg. Ha elmondja , hogy ennek mi az oka, talán megértettem volna, ő azonban hozzám vágta Márkot, amitől persze ideges lettem. Fogalmam sem volt arról, hogy a fiú mit tud, vagy miket hallhatott, de annak örültem volna a leginkább, ha semmit, mert rettentően szégyelltem azt az éjszakát. Ő azonban azt mondta, hogy pletykáltak rólunk, ami csak még inkább szította bennem a feszültséget. S bár még nem tudtuk megbeszélni, hogy ő miért fordult el tőlem, muszáj voltam egy félreeső sarokba húzni magammal, hogy megtudjam, mégis mi az, amit tud.
- De hát odajöhettél volna...- kezdtem bele, a fiú azonban úgy reagált, mintha féltékeny lenne. Értetlenül ráncoltam a homlokom, s nem is tudtam mire vélni az indulatos kijelentését.
- Benett! Miért beszélsz velem így? Én nem csináltam semmit...én...neked el kellett volna hívnod engem, mint barátodat! De nem tetted meg! És láttalak, és rosszul esett, hogy láttam, hogy ott vagy, de még csak felém sem bagóztál-nagyot sóhajtottam, miközben egyik kezemmel próbáltam eltörölni a könnyeket a szemem sarkából. Nem szokásom veszekedni, soha nem voltam még ennyire magam alatt, mint akkor, de ez történt, ha olyas valaki bántott meg, aki közel állt hozzám.
- Igen, többet ittam, de nem direkt! Én csak...kíváncsi voltam, hogy mit szolgálok fel másoknak. Te nem lettél volna az? - dobtam vissza a kérdést, de aztán folytattam. - Jöttek azok a rellonos fiúk, és whiskeyt kértek. De én még soha nem kóstoltam, fura volt a szaga, hát belekortyoltam - azt nem meséltem el, hogy a kóstolás helyett egy ujjnyit kapásból felhajtottam, mert akkor megbélyegzett volna azzal, hogy túl mohó vagyok.
- Aztán...nem tudom, Márk szerint sokat ittam, de nem tudom, hogy miért és azt sem, hogyan jutottam hozzá. Kész zűrzavar volt az egész. Elmesélte, hogy rosszul lettem, ő pedig csak segített. Tudod? Nem akarta, hogy mindenki rajtam röhögjön, ezért vitt el magukhoz, és náluk aludtam. De semmi nem történt - állítottam, mert a többi dolog már számomra volt kellemetlen, s azokról nem szívesen beszéltem senkinek sem. Ahogy Benire pillantottam, védekezően vontam össze testem előtt a karjaimat.
- Azt hittem, hogy barátok vagyunk Beni. És ha láttad, hogy nem voltam jól..te is odajöhettél volna hozzám - szúrtam oda kicsit, mert rosszul esett, ami történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Ez most komoly Benett? - kifakadt belőlem a kérdés, mert egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek, hogy képes volt ilyet kérdezni. - Miért kellett volna mondanom, hogy meghívj? A fiúknak illik meghívni a lányokat, és egyébként meg...barátok vagyunk, akkor ebben mi nem megy? - értetlenül tártam szét előtte a kezeimet, nagyon felmérgesített a különféle indokaival, amiket nem tartottam megfelelőeknek. Már év eleje óta együtt tanultunk, együtt főztük a bájitalokat, cserélgettük a könyveinket és tényleg nagyon jó barátok lettünk. Akkor mégis miért lett volna olyan nehéz megkérdeznie, hogy nem-e megyünk el közösen a bálra? Cikinek tartotta volna? Vagy attól félt, hogy mit gondolnának mások?
Tengernyi kérdés árasztotta el az elmémet, miközben a mellkasom elnehezedett a szomorúságtól, amit Beni miatt éreztem. Annyira rosszul estek a szavai, hogy el is sírtam magam előtte.
- Észrevettem, tényleg egy gyáva alak vagy Benett! - tört ki belőlem sírás közben a szó, amivel talán sikerült is megbántanom őt. Pedig nem akartam, soha nem bántottam volna, még sem tudtam parancsolni magamnak, s ami a szívemen, az a számon, így nem tudtam megfékezni a nyelvemet.
Sírtam én, aztán már sírt ő is, legalábbis néhány könnycsepp az ő arcán is végig futott, ami persze újra felzaklatott, mert bármennyire is haragudtam rá, azért nem akartam azt, hogy sírjon.
- Te meg ne sírj már...most én akarok sírni - szipogtam, miközben kézfejemmel továbbra is törölgettem a szemeimet. Ha valaki távolról figyelt minket, valószínűleg azt gondolhatta, hogy ezeknek vagy elmentek otthonról, vagy épp átbeszélték azt, hogyan süllyedt el Jack Dawson a fagyos tengerben.
- Nem tudom - szívtam meg az orromat, miközben turkálni kezdtem a zsebemben, ott azonban csak egy szál zsebkendőt találtam.
- Jó...felezzük el - motyogtam, s ketté téptem a zsepit, majd az egyik felét odaadtam a fiúnak.
- De ez nem jelenti azt, hogy már nem haragszok, azért mert adtam a zsepimből...attól még rosszul esik, hogy nem kerestél - vallottam be őszintén, s szipogva kezdtem megtörölgetni az orromat.
Ezután azért jól esett, hogy Beni elismerte, hogy talán nem viselkedett a legmegfelelőbben.
- De..én nem utállak! Csak...olyan hülye vagy! - csúszott ki belőlem, s nem tudtam megállni, hogy ne öleljem magamhoz a lüke fejét. Képtelen voltam rá hosszútávon haragudni, s bár még voltak bennem sebek, azért megölelgettem őt.
- Én sem akartam, hogy azt érezd, nem foglalkozom veled. És ami a bál estéjén történt, annak köze sincs ehhez, attól mi még barátok vagyunk. - mondtam őszintén, s komolyan is gondoltam. Bár, ezzel mégis csak elárultam, hogy valami mégis csak történt, amit nem meséltem el neki.  
- Elmeséled most már, hogy mi történt veled és a családoddal? - pislogtam rá, még mindig könnyes szemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ahogy kitörtek belőlem az indulatos szavak, úgy utólag arra is rádöbbentem, hogy ezt talán még sem kellett volna mondanom, s valószínűleg megbánthattam vele Benettet. Ez be is bizonyosodott, láttam rajta, hogy rosszul érték a szavaim, ráadásul már ő is sírt, s nekem esett azzal, hogy direkt akartam őt megalázni mások előtt. Erre azért nem számítottam tőle, a vitánk kezdett elmérgesedni, de hirtelen azt sem tudtam, hogy mit is mondhatnék. A csalódottságtól elakadtak a szavaim, nagyon megbántva éreztem magam, s azzal sem tudtam foglalkozni, hogy ki figyel bennünket.
Könnyek áztatták az arcomat, de velem párhuzamosan már Beni se tudta, hogy takarhatná el arcáról a kínt, így elég ostobán festhettünk azoknak, akik épp minket bámultak.
- Nem érdekel, hogy ki min röhög, tőlem fejre is állhatnak, az sem érdekel...- vágtam rá a fiú szavaira, s a fél zsebkendődarabbal próbáltam felitatni a könnyeimet. Soha nem gondoltam azt, hogy egy napon majd pont Beni fog ennyire megbántani, akit olyannyira nagyon megkedveltem. Ő lett a legjobb barátom, s talán éppen ezért fájt annyira az, hogy az utóbbi időben elhanyagolt.
A bocsánatkérése aztán meglepett, mert a történtek után nem számítottam arra, hogy fontos lehetek neki, de annyira őszintének tűnt, hogy már nem bírtam tovább ezt a feszültséget, ami köztünk húzódott.
- Nem tudsz ilyen könnyen te...- szipogva súgtam vissza neki, s tovább szorongattam magamhoz, nem törődve azzal, hogy erről majd ki mit fog pletykálni. Valószínűleg már így is rossz hírem lehetett, már igazán nem érdekelt, hogy ezután mi lesz a téma.
Csak néhány perccel később engedtem ki karjaim közül, miután egy kicsit sikerült megnyugodnom, s próbáltam rámosolyogni a könny-fátyolos szemeim mögül. Azt viszont nem tudtam elfeledni, hogy otthoni problémákat emlegetett, s mivel továbbra is a barátom volt, úgy éreztem, hogy tudnom kell a gondjairól, hátha tudok neki segíteni. Meg akartam érteni egy kicsit Benit, hogy miért hanyagolt el, meg akartam tudni, hogy milyen problémák terhelték őt, így inkább kérdeztem, majd csöndben, némi döbbenettel hallgattam végig a szavait.
- Ez..nagyon sajnálom Beni, miért nem szóltál? Ajh - szegény fiút nagyon megsajnáltam, s ugyan nem tudhattam, hogy ez milyen fájdalommal jár, próbáltam átérezni a helyzetét. Ismét magamhoz öleltem, hogy így is jelezzem felé baráti támogatásomat, majd a karjába karoltam.
- Ez nem lehet a te hibád Beni, tudod ha egy pár már nem szereti egymást, az soha nem a gyerek hibája. Erről te tényleg nem tehetsz Beni, ne vedd ezt a terhet így a nyakadba, jó? - tekintetébe fúrtam a pillantásom, s meg akartam győzni arról, hogy ez nem az ő felelőssége. Ekkor azonban két alak lépte át a nagyterem ajtaját, s egyikük meg is szólított.  
- Mizu cicca? - ahogy észrevettem a rellonos mestertanoncot, még a hideg is végig futott a hátamon. A szavaiban mintha megült volna némi gúny, s szája szegletében is ott játszott egy gonoszkás vigyor. Kínos volt, mert úgy nagyjából tudtam, hogy ki lehet, de ez az egész kellemetlenül érintett, így inkább nem is reagáltam.
- Gyere Beni, menjünk a KH-ba, beszélni akarok veled. - tovább karoltam a fiút, s ha benne volt, akkor oldalán megindultam a házunk felé, miközben még hátra pillantottam, s nyugtáztam, hogy a tanonc nem követ bennünket.
- Szóval Beni, te tényleg nem lehetsz felelős apád tetteiért. Neki kellett volna őszintének lennie az anyukáddal már az elején. Arról meg nem tehetsz, hogy van benned egy plusz, ami bennük nincs. Mármint...érted, hogy mire gondolok - sietve kijavítottam magam, hogy nehogy úgy érezze, olyan aranyvérű vagyok, aki lenézné a családját, mert erről szó sem volt. Egyszerűen csak nagyon sajnáltam Benit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Jól esett magamhoz ölelni a fiút, mert tényleg ő volt a legjobb barátom, amióta csak beléptem Bagolykőre, s szörnyű volt belegondolni abba akár csak néhány pillanat erejéig is, hogy elveszíthetem. Talán emiatt tört el mindkettőnknél a mécses, mindkettőnkben voltak félelmek, s mindketten titkoltunk valamit a másik elől. Az, hogy egy kicsit az elmúlt időszakban eltávolodtunk egymástól, mindkettőnk hibája is volt, így viszont, hogy kiadtuk magunkból a feszültséget, mindketten megnyugodtunk egy kicsit. Ráébredtem arra, hogy én sem foglalkoztam eleget Benivel, s hogy talán emiatt nem akart mesélni nekem az otthoni gondjairól.
Az ölelést, s megnyugvást követően végig hallgattam őt, s teljesen ledöbbentett az, hogy odahaza hogyan viselkedik vele a családja. Rettentően megsajnáltam szegény fiút, szívem szerint jól leszidtam volna a szüleit, ha erre lett volna lehetőségem. Tényleg rossz volt látni Benit, hogy ennyire szenved a családi körülményei miatt, s már csak ezért is próbáltam megnyugtatni őt, és lelket önteni belé. Pechemre azonban megjelent az a két rellonos, akikre a legkevésbé sem számítottam, főleg az egyikükre, aki olyan mélyen nézett a szemeimbe, hogy még ezzel is zavart. Ideges is lettem miatta, hisz halovány foszlányokban azért emlékeztem a bálra, s pontosan tudtam azt, hogy ő volt az, aki olyan nagy szeretettel megmutatta volna nekem a könyveit.
Nem akartam vele foglalkozni, ehelyett sietve karoltam Benibe, hogy minél előbb magunk mögött hagyjuk a nagytermet. Az idegesség azonban az arcomra is kiült, s hiába próbáltam visszaterelni a témát Beni szüleire, azért a fiú csak észrevette, hogy ez a két rellonos így rám szállt, s odakint félre is húzott az egyik sarokba.
- Ajh - sóhajtottam, miközben védekezően fűztem össze testem előtt a karjaimat. Beni kíváncsi pillantását sem tudtam elkerülni, s bár cikinek tartottam a történteket, nem akartam tovább titkolózni a fiú előtt, hogy később még emiatt is haragudjon rám.
- Ez nekem nagyon kellemetlen - kezdtem bele a mondandómba nagy nehezen, aztán folytattam.
- Azt ugye tudod, hogy a bálon egy kicsit többet ittam a kelleténél. Én is csak Márk elbeszéléséből tudom a többit, meg néhány emlékfoszlányból, de az történt, hogy valahogy kikeveredtem a tánctérre, és ez a srác...szóval ez a srác kiszúrt magának, gondolom látta, hogy nem vagyok már józan, és rám szállt. Azt hiszem nagyon kedves volt egyébként, de túlságosan is...közel került hozzám, és el akart vinni a szobájába, hogy megmutassa nekem a könyvgyűjteményét. Márk ekkor lépett közbe, nem hagyta, hogy magával vigyen, és szerinte ez a srác...hát érted...olyasmit akart - mindezt már lehajtott fejjel böktem ki Beninek, mert rettentően szégyelltem azt, hogy naiv voltam, s azt gondoltam, hogy tényleg csak könyveket akar mutatni nekem az a srác.
- És azóta akármikor összefutok velük, ez a rellonos mindig beszólogat nekem- mondtam sóhajtva. - Márk tényleg megvédett aznap este azt hiszem - mintha védeni akartam volna Beni előtt a levitást, úgy ejtettem el előtte ezt a mondatot, s közben újra belepillantottam Benett szemeibe.
- De hagyjuk is, ha nem foglalkozunk velük, majd abba hagyják. Ott tartottunk, hogy a családodról volt szó - a témát sietve tereltem vissza a fiú dolgaira, mert tényleg nagyon érdekelt az, hogy mi viselte meg őt ennyire az ünnepek alatt. Amiket mesélt, azok nagyon szomorúan hatottak rám, s úgy éreztem, mintha csak engem bántottak volna, nagyon megsajnáltam a fiút.
- Jaj dehogy is te tehetsz róla. A bátyád egy bunkó! - ugyan nem ismertem a srácot, de az elmondottak alapján így tudtam bekategorizálni őt.
- Beni hidd el, hogy erről nem te tehetsz. Az apád egy felnőtt ember, és neki kellett volna vállalnia a saját dolgait akkor, amikor megnősült. Arról nem te tehetsz, hogy ő ezt az egészet elsunnyogta az anyukád előtt. Arról meg pláne nem, hogy te varázslónak születtél. Erre legyél büszke, és próbáld meg kizárni azokat a rossz dolgokat, amiket a bátyád hozzád vág. Kell egy kis idő majd, míg lenyugszanak nálatok odahaza a kedélyek, ez egész biztos, de kérlek ne okold magad, jó? - ha engedte, újra magamhoz öleltem őt, hogy ezzel is lelket öntsek belé.
- Ami meg a bátyádat illeti, ha még egyszer szekálni mer téged, én odamegyek hozzátok és...és...jól leátkozom a fejét a helyéről! - haloványan elmosolyodtam, azt akartam, hogy Benett érezze, hogy támogatom őt, s nincsen egyedül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mivel Beni nagyon fontos személy volt számomra a kastélyban, akinek sokat adtam a véleményére, így ő volt az egyik olyan ember is, akinek a megrovásától tartottam a leginkább. Féltem attól, hogy a történtek miatt elítél, vagy azt követően majd máshogyan néz rám, éppen ezért volt nekem olyan nehéz a bálról mesélni neki. Már az italozást is rettentően szégyelltem előtte, de arról fogalmam sem volt, hogy mit szól majd, ha megtudja, más dolgok is történtek még. Nem akartam, hogy rosszat feltételezzen rólam, így egy kicsit dilemmáztam is, mielőtt belekezdtem, azután pedig folyamatosan figyeltem a srác reakcióját. Nehéz volt úgy mesélnem, hogy közben láttam a reakcióit, így a végén zavartan fogtam meg a fejemet, miközben Beni tekintetébe fúrtam a pillantásomat.
- De ne gondolj rólam rosszat kérlek, mert nem én akartam ezt, ez csak így...alakult - sóhajtottam, a fiún azonban a döbbenet mellett látszott némi aggodalom is, s talán volt benne egy kis felháborodás is a rellonost érintően.
- Igen, én is azt hiszem és így utólag már nagyon szégyellem azt, hogy ennyire kis hülye ostoba voltam. Tudod, te is mindig jössz az új könyvekkel, és még egyszer sem akartál...érted, semmi rosszat. Szóval még csak feltételezni sem mertem volna, hogy az a srác egész mást szeretne. - ezzel nagyjából azt is bevallottam Benett előtt, hogy valóban nagyon tapasztalatlan vagyok, naiv és ostoba, akit akár könnyedén vezethetett volna az orránál fogva az a fiú.
- De jelenteni nem merem - erre azonnal megráztam a fejemet. - Ha jelenteném, azzal bajba sodornám magamat is, mert akkor kiderülne az, hogy alkoholos italt fogyasztottam, bajba sodornám vele Márkot is, aki a pultban mellém volt beosztva, de még a DÖK elnök is veszélybe kerülne, aki ezért az egész partiért felelősséget vállalt. Így nem tehetem - még a fejemet is megráztam, hogy ezzel is azt sulykoljam Benibe, hogy felejtse is el ennek a lehetőségét.  
- Igen, ő egész rendes srác.. - nem folytattam tovább, csak lehajtottam a fejemet, mert vele kapcsolatban még mindig ezernyi gondolat kavargott bennem. Csak akkor emeltem fel újra a fejemet, amikor Benett közelebb lépett hozzám. A kérdése nagyon váratlanul ért, s azt hiszem, hogy hirtelen azt sem tudtam, mit is válaszolhatnék.
- Én nem...nem tudom Beni. Az elején én tényleg csak kíváncsiságból kóstoltam meg azt az italt, de aztán visszatért Márk a pultba, és eléggé úgy tűnt, hogy nem is akar velem beszélni. És akkor még te sem jöttél oda hozzám, ami miatt nagyon szomorú voltam. Szóval talán részben ez is benne volt, rossz kedvem volt nagyon - vallottam be a fiúnak, s ahogy magam is elgondolkodtam, rájöttem, hogy bizony sok minden közrejátszott, így nem csak egy ember volt az oka annak, hogy pocsékul éreztem magam.
- De akkor nem tudtam ezeket a dolgokat, amiket ma meséltél el, szóval felejtsük el, tényleg - sietve tettem hozzá, hogy Beninek véletlenül se legyen bűntudata. Már szinte bántam is, hogy úgy letámadtam őt, a családja miatt pedig szörnyen sajnáltam a srácot.
El sem akartam hinni, hogyan lehet neki ennyire bunkó testvére, ezen ki is akadtam, s azonnal hangot is adtam a véleményemnek. Annak az idősebb Ivanichnak tényleg az volt a nagy szerencséje, hogy jó távol ücsörgött Bagolykőtől, mert egész biztos, hogy velem gyűlne meg a baja, ha Benit bántaná.
- De nincs veled semmi baj Beni, és te így vagy normális és kerek egész - miközben beszéltem hozzá, tenyereimmel megfogtam a karjait, hogy ezzel is jelezzem felé a mondandóm lényegét.
- Gyere már ide te, én így szeretlek, ahogy vagy! - nevetve öleltem magamhoz a srácot, s ha nem bánta, egy kicsit még összeborzoltam a haját is.
- Egyébként...mikor mész majd haza? Szívesen elkísérnélek, ha kell, az egész családoddal elbeszélgetek, hogy végre észhez térjenek - a segítségemet mindenképp fel akartam ajánlani Benettnek, mert úgy éreztem, hogy valakinek észhez kell térítenie azt a famíliát, bennem meg meg volt a tettvágy, s nem féltem volna kioktatni őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Tudom, és köszi, hogy így aggódsz értem, de nem lesz semmi baj - miközben beszéltem hozzá, megérintettem a karját is, hogy ezzel is jelezzem felé, mennyire hálás vagyok, amiért így támogat engem.
- Oda fogok figyelni, és ha nem állnak le, akkor tenni fogok valamit. De szerintem ez csak néhány napig tart majd, míg nem találnak maguknak más szórakozást - fűztem még hozzá, s bár nem tudtam a fiúk fejével gondolkodni, úgy véltem, hogy az a rellonos majd talál magának egy másik csajt, akinél próbálkozhat. S ami azt illeti, nem is akartam foglalkozni ezzel az üggyel, mert csak fölöslegesen idegesítettem volna magamat. Márk miatt inkább aggódtam, de annyira zavaros volt minden, hogy erről hirtelen nem tudtam volna Beninek mit mondani. Ő persze újabb kérdéseket tett fel, s sikerült belenyúlnia egy kényelmetlen témába, egész pontosan az ivásba. Láttam arcán az aggodalmas vonásokat, s azt is, hogy sajnálta a történteket.
- Jó, igazad van, és nem fogok többé, megígérem - cserkészbecsszó módszerrel mutató és középső ujjamat kereszteztem, miközben ígéretet tettem a srácnak, jól esett hogy most ennyire figyelmes volt velem.
Az azért még mindig nem kerülte el a figyelmemet, hogy ő sem volt toppon, így ki is faggattam őt, s amint elmesélte, hogy mi történt vele karácsonykor, nagyon megsajnáltam. Elég ostoba családtagjai voltak az elmondottak alapján, s dühös is lettem, legfőképp a bátyjára, bár szívem szerint az apukájával is elbeszélgettem volna. Nem volt szép, hogy hirtelen a családi káoszért Benit tették felelőssé.
Hogy megnyugtassam, a szavaim végén hosszan öleltem magamhoz, még a haját is összeborzoltam, ő persze azonnal kiigazgatta a szálakat, amin csak mosolyogtam.
- Jól van, de tudd, hogy bármikor számíthatsz rám. Ha kell, letépem a blúzom és előhúzom Supergirlt - tettem hozzá gyorsan, még mielőtt másra gondolt volna, aztán elnevettem magam, s a szám elé kaptam a kezem.
- Bocsi, kölcsön kaptam múltkor egy képregényt, és amióta ilyeneket olvasok, kicsit meglódult a fantáziám - tettem hozzá nevetve, majd biccentettem Beni felé.
- Okés, egyébként le kéne vágni a hajadat, borzasztóan megnőtt. Ha gondolod, majd szívesen levágom - ajánlottam fel séta közben, majd lassan mindkettőnk sziluettje eltűnt a folyosó végén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- 15 vagyok, egy évvel később kezdtem, de hamarosan 16 leszek - meséltem mosolyogva Bálintnak, aki közvetlenségével elfeledtette velem, hogy a gyengélkedőn vagyok. Pedig nem szerettem se az Ispotályokat, se ezeket a helyeket, s valamiért a gyógyítóktól is tartózkodtam, de ő nem is tűnt annyira kegyetlennek, és a módszerei is egész barátságosak voltak.
Kíváncsian hallgattam őt arról, hogy egész pontosan mit és hogyan csinál, nagyon is érdekesnek tűnt ez a szakma, bár egyelőre még nem igazán értettem, biztos meg volt a számoknak is a jelentése. Pillantásommal nyomon követtem a lebegtetett dobozok mozgását, majd érdeklődve figyeltem tovább a fiatal gyógyító munkáját.
- Hűűűű, gyönyörűek ezek a kövek! - egyik szebb volt, mint a másik, meg is volt bennem a késztetés, hogy utánuk nyúljam és megérintsem őket, de aztán visszafogtam magam, hisz még sem egy bazárban voltam, ahol szabad a rablás.
- Rendben, remélem, hogy működni fog - ahogy kérte, a kezeimbe vettem a követ, de kellett néhány perc, míg megéreztem azt, hogy felmelegszik. - Ez meleg, gondolom akkor jó - kíváncsian pillantottam Bálintra, még mindig nem értettem a kövek működését, de ő volt a doki, ő egész biztos, hogy tudta, mit és miért csinál.
- Ez a borogatás jól esik - jegyeztem meg, miután lábamra tette a törölközőt, s bár az elején kicsit meglepődtem, hogy azt kérte, húzzam feljebb a taláromat, de aztán mégis csak rájöttem, hogy ez egy teljesen normális kérés egy ilyen helyen.
- Nahát, akkor én vagyok az első beteged? - mosolyogtam rá, a kacsintás egy kicsit zavarba hozott, nem voltam ehhez hozzászokva. Azon viszont nagyon meglepődtem, mikor azt mondta, hogy dupla annyi idős, mint én.
- Érdekes, mert egyáltalán nem látszik rajtad, hogy ennyivel idősebb lennél - jegyeztem meg, s közben jeleztem a javulást. Láttam rajta, hogy egy kicsit meglepődött, igazán én sem értettem, hogy minek hatására enyhült ennyire a duzzanat.
- Nem számít a szaga, ha hat - minél előbb jól akartam lenni, ezért is bólintottam a krém használatára, majd figyeltem, ahogy a sérült területre felvisz egy kis adagot. Egy kicsit azért fura volt, hogy elkezdte egy idegen masszírozni a lábamat, de ez végül is része volt a kezelésnek. - Nem fáj, egész kellemes...mármint, ügyesen csinálod - jegyeztem meg és haloványan elmosolyodtam. Közben előkerült a fásli, s nem sokkal később már be is volt kötve a bokám. Az anyag szorosan tartott, s már szerencsére nem is éreztem az erős fájdalmat, csak egy kis enyhe bizsergést.
- Rendben van, köszönöm szépen - hálásan mosolyogtam Bálintra, aki egy kicsit magamra hagyott. Végre tényleg kezdtem magam jobban érezni, már meg is nyugodtam, de rossz volt visszagondolni a viharra. Eszembe jutott az, hogy ha Thomas nem sétál arra, akkor talán nagyobb bajba is kerülhettem volna, így mindenképp tartoztam még egy nagy köszönettel neki. Meg persze Bálintnak is, aki ügyesen ellátott.
- Öhm, Bálint, mi lenne, ha mégis elmehetnék? Ha nem muszáj, akkor nem éjszakáznék itt a gyengélkedőn - vetettem fel egy kicsit félve, mert nem akartam kekeckedő betegnek tűnni, de jobban éreztem volna magamat a szobámban, mint hogy a gyengélkedőn aludjak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Gemmalógia, hm. Még nem láttam a listán ezt a tárgyat, de ha Bálint ajánlotta, akkor biztos, hogy előbb-utóbb majd úgyis felbukkan a tárgyak közt, s ha ez így lesz, akkor talán jó lenne felvenni. Gondolataim közben kérésére megfogtam, s nem sokkal később már érződött is a hatása. Ráadásul Bálint is remek gyógyítónak bizonyult, hisz megtehette volna azt, hogy magamra hagy, hadd szenvedjek, ő azonban minden módszert kipróbált, amivel enyhíthette a fájdalmaimat. - Ó értem - mosolyogva bólintottam, majd érdeklődve hallgattam a szavait, s visszamosolyogtam. - Igen, ezt már én is észrevettem egyébként, hogy az ázsiaiak körében nehezebb megállapítani az életkort. - közben Bálintnak dolga akadt, így leginkább csak bámészkodtam, míg vissza nem tért hozzám, hogy ellássa a lábamat.
- Tíz év? Huh, tényleg sokat kell tanulnia egy gyógyítónak - futott ki a számon, majd hálásan rámosolyogtam, amiért befáslizta a lábamat. Szerettem volna visszatérni a körletembe, de nem engedélyezte, ez pedig némi csalódottsággal töltött el. - Hjó, akkor maradok - sóhajtottam, annyira azért nem örültem a döntésének, de nem volt más választásom, az éjszakát a gyengélkedőn kellett töltenem.
- Köszi, rendes vagy - tényleg nagyon kedves volt, így rá is mosolyogtam, hisz tényleg nem volt okom panaszra. Ekkor kopogtattak az ajtón, s az egyik szobatársam lépett be, majd miután köszönt, letelepedett mellém, és beszélgettünk, ha Bálint magunkra hagyott minket. Röviden elmeséltem a lánynak, hogyan sérültem meg, s azt is, hogy Bálint milyen segítőkészen viselkedett, s milyen ügyesen látta el a feladatát. A barátnőm ezután elmesélte, hogy vele mi történt aznap, majd átadta a váltóruhámat, s még egy könyvet is, amiről tudta, hogy szeretem. Hálás voltam azért, hogy meglátogatott, biztosan Thomas szólhatott neki. Végül, elköszöntem tőle, átvettem a pizsamámat, s még elalvás előtt egy kicsit olvasgattam a könyvből. Aztán elnyomott az álom, így arra fel sem keltem, ha esetleg Bálint visszanézett. Fogalmam sincs, hogy hány órát alhattam, csak azt tudom, hogy a nap sugarai már megtöltötték a helyiséget, amikor felébredtem. Kissé kócosan, gyűrött arccal, nagyot ásítva pillantottam körbe, eszembe jutott a csengő, így azzal jeleztem a gyógyítónak, s ha ő is áldását adta arra, hogy hazamehetek, akkor végre magam mögött hagytam a gyengélkedőt, megköszönve a fiatal férfi segítségét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Karola, hé várj már! - hallottam, ahogy a nevemet ismétli az utánam siető háztárs, de nem voltam toppon ahhoz, hogy leálljak fecserészni vele. Éppen elég dolgom volt, még tanulnom kellett a vizsgákra, s egyre inkább éreztem magamon a nyomást, ráadásul még ott voltak az egyéb, nyomasztó gondolatok is.
- Mi van Félix? - kissé talán dühösebben szóltam a kelleténél, de néha akadtak ilyen napjaim, s azt hiszem, ezeken a napokon jobban járt mindenki, ha nem is szólt hozzám. Láttam is tekintetében a döbbenetet, arcára is kiült a meglepettség, s úgy tűnt, rosszul esett neki a reakcióm.
- Semmi, csak ezt elejtetted - mondta, ahogy felém nyújtotta az egyik pergament, amin néhány feljegyzésem volt.
- Jajj, köszi - nyögtem halkan, igazából rögtön el is szégyelltem magam, hogy felemeltem rá a hangom, ő azonban nem szólt egy szót sem, csak sarkon fordult és ott hagyott, még mielőtt bocsánatot kérhettem volna tőle. Remek, biztosan megsértettem őt.
Kifújva magam elő a levegőt, a vizsgák miatt még mindig frusztrált hangulatban indultam tovább, s fordultam be a folyosón, amikor megpillantottam az Ördögöt.
Már csak az őt körüllengő füstfelleg, a fejéről felívelő szarvak, s a kezében tartott vasvilla hiányzott, hogy teljes legyen az összkép. Maga Theon Delacroix rondította a folyosó összképét, s ha ez nem lett volna elég, éppen egy srácot taperolt és csókolt. S hogy ez elég volt-e ahhoz, hogy felidegesítsen? Teljes mértékben.
- Theon Delacroix! - hangosan szólítottam a nevén, a vele enyelgő eridonos kábultan kapta felém a pillantását, talán egy kicsit zavarba is jött, de ez mellékes. Pillantásom fókuszában az Ördög állt, meg is szaporáztam felé a lépteimet, majd megtorpanva mellettük, dühösen emeltem tekintetem a szőkéről a másikra.
- Hagyj magunkra! - még magamon is meglepődtem, hogy milyen határozottan szóltam rá a fiúra. - Veled dolgom van! - mondtam a szőkének, miközben pillantásom haragosan fúrtam a szemeibe, majd elkapva a karját, egy kicsit arrébb próbáltam húzni őt. Közben az eridonos is úgy látta, hogy jobb, ha lelép, talán mert szégyellte, hogy megláttam, vagy csak megijedt tőlem (amit kétlek).
- Mit művelsz te itt? Hm? Miért viselkedsz úgy, mintha bárkivel bármit megtehetnél? Kihasználod, és bántod a jó embereket! Gusztustalanul visszaélsz mások bizalmával! Tegnap Beni, és most meg ez a srác? Normális vagy te? Mit műveltél Benivel? - olyan ideges voltam, hogy nem tudtam visszafogni az indulataimat Theonnal szemben. Megérdemelte volna azt, hogy jól leátkozzam a fejét, de jogában állt, hogy kimagyarázza, miért ekkora seggfej.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem voltam híve a délutáni szunyókának, mert úgy éreztem, hogy ha napközben alszom, akkor azzal rengeteg időt pazarlok el, amit hasznosan is el lehetne tölteni. Ennek ellenére ezen a délutánon valami kivételes oknál fogva mégis eldőltem az ágyamon, de csak egy kicsit, hogy kipihenjem az előző esti éjszakázást. A szundi persze nagyon jól sikerült, hisz a szobatársaim szanaszét lófráltak, szerencsére nem volt senki, aki megzavarjon, így viszont sikerült úgy bealudnom, hogy megfeledkeztem a Lilivel lebeszélt könyvtáras találkáról, s csak miután felébredtem, akkor jöttem rá, hogy már öt perce ott kellene lennem.
Ráeszmélve a késésre, sietve pattantam fel az ágyamból, gyorsan megfésültem a hajamat, bár imitt-amott kicsit még kócos maradt, de ezzel nem törődve már kaptam is magamra a cipőmet, s futva, bő tíz perces késéssel érkeztem meg a teremhez.
- Szia Lili, bocsánat, de bealudtam - egy elnézést kérő mosollyal léptem közelebb hozzá, még ásítottam is egy nagyot, bár igyekeztem tenyerem mögé rejteni a fáradtságom. - Nem szabadna sokáig fönt lennem, mert olyankor ilyen nyúzott vagyok napközben - jegyeztem meg csak mellékesen, miközben közelebb léptem a lányhoz. - Mivel kezdjük? Úgy hallottam, hogy a leghátsó sorban vannak a legrégebbi kötetek, szerintem azokban találhatnánk néhány leírást, amit fel tudnánk használni a tanuláshoz, mit szólsz? - ha benne volt, hogy megnézzük hátul, akkor megindultam, közben oldalra fordítottam a fejem néha, hogy lássam Lilit is. - Mi van veled egyébként, volt valami izgis eddig az új tanévben?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Igen, ez van akkor, ha megjelenik a kedvenc könyved legújabb része. Nem tudtam letenni, míg nem értem a végére - meséltem mosolyogva, s visszaemlékezve igazán megérte ez a virrasztás, mert remek élményt adott az olvasmány. Csak az a rossz, hogy máris a végére értem, és nincs folytatás.
- Az is elég késő már, neked is volt valami halaszthatatlan dolgod? - kérdeztem egy kíváncsi mosollyal, majd célba is vettük a hátsó sorokat, ahol nagyon régi, s különleges könyvek sorakoztak egymás mellett.
- Ja igen, a költözés, ne is mond. Nem volt rossz, de nekem azért nagyon hiányzott a házunk, meg úgy a többiek - ezt kicsit úgy mondtam, mintha amúgy nem találkozhattam volna velük a kastélyban, de tényleg más érzés volt velük együtt lenni a klubhelyiségben, mint mondjuk olyanokkal, akiket annyira nem ismertem.
- Ezt a költözést leszámítva nekem sem volt semmi izgi - megvontam a vállamat, tényleg nem jutott semmi az eszembe, csak az évnyitó. Az nagyon jól sikerült például, és az ételek is ízletesek voltak, de ezzel nem akartam untatni Lilit.
- Nézzük csak, a régi varázsvilágról kéne írnunk valamit, szerintem itt biztosan találunk hozzá jó forrást. Ami díszes, de a széle szakadt, az tuti, hogy régi könyv - szerintem ezzel Lili is tisztában volt, én meg elég sokat fecsegtem, de közben közelebb is léptem az egyik könyvhöz, ami látszólag jó nagy volt, feltehetően sok információval a gyomrában.
- Lehet, hogy ez lesz az..öh, dög nehéz - jegyeztem meg, ahogy két kézzel próbáltam kifelé húzni, ekkor viszont egy kisebb köteg levélhalom hullott le a földre a polcról, ami egy masnival volt átkötve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Tudtam jól, hogy vele kell járőröznöm ma este, meg is beszéltük, hogy hol találkozunk, de őszintén szólva nagyon is nehezemre esett elindulni, mert még mindig haragudtam rá a buli miatt. Azóta is csak futólag találkoztunk, vagy váltottunk pár üzenetet, de szóba hozni nem tudtam előtte a problémát, mert vagy vele volt valaki, vagy velem. Éppen ezért még mindig ott ücsörögtem az ágyam szélén, bár már indulnom kellett volna, de még az is megfordult a fejemben, hogy mondjuk rosszullétre hivatkozva megkérem Maját vagy Beliánt, hogy váltsanak le.
Végül aztán csak lemondtam erről a lehetőségről, s összeszedve magam, kifújtam a levegőt, majd úgy ahogy voltam tanítás óta, talárban indultam útnak a megbeszélt helyre. A hajam most egy hajgumival volt felfogva, de csak azért, hogy ha fel kéne mennünk a toronyba, vagy ki kéne mennünk az udvarra, akkor ne fújja össze a szél. Indulás előtt még ellenőriztem a pálcámat, magamhoz vettem egy zsebkendőt, majd talárom zsebébe csúsztatva azt, elindultam.
Nem siettem, lassú léptekkel, gondolataimba merülve közeledtem a Harsogó portrék folyosójához, s rákanyarodva ki is szúrtam pillantásommal az ott fel-le járkáló fiút.
- Szia - ejtettem ki számon egész halkan a szót, miközben felemeltem rá a pillantásom. Ő meg csak közeledett felém, meg is érintett, de amikor közelebb húzott, hogy csókot adjon nekem, akkor elfordítottam az arcomat, s tenyeremmel a mellkasánál fogva toltam őt el magamtól. Vele ellentétben nekem nem volt ennyire jó kedvem, még mindig zabos voltam.
- Menjünk, jó lenne minél előbb körbejárni mindent, mert fáradt vagyok - jegyeztem meg, közben elfordítottam a fejem, s összefűztem magam körül a karjaimat. Hogy megharagudott-e rám, vagy észrevette-e a távolságtartásomat? Fogalmam sincs, de abban a pillanatban ez nem is érdekelt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Korábban azt hittem, hogy Márkban megbízhatok, mert ő egy rendes fiú, aki soha nem hazudna nekem, de az utóbbi napokban ez megdőlni látszott. Úgy éreztem, hogy nem volt velem őszinte, hogy valamit eltitkolt előlem és ez nagyon rosszul esett. Nem is éreztem jól magam a bőrömben, ehhez a járőrözéshez sem volt kedvem, és már ezerszer meg is bántam, hogy nem kértem fel valakit, hogy jöjjön helyettem.
- Semmi -préseltem ki ajkaim közt a szavakat, s bár látszólag engedtem, mert sikerült lefejtenie a karjaimat, a kezét nem akartam megfogni, s ha próbálkozott, akkor egy kicsit újra hátrébb húzódtam tőle.
- Miért, csináltál valamit? - válasz helyett először visszakérdeztem, miközben kérdően fúrtam pillantásomat a tekintetébe. Talán egy percig azt hittem, hogy lesz számomra mondandója, de nem úgy tűnt, mint aki tisztában lenne azzal, hogy mi is bánt ennyire. Aztán csak legyintettem, ott akartam őt hagyni, de nem tehettem meg két lépést sem, mert megállított.
- Jól van, az a bajom, hogy ott voltál a rellonos buliban, de nekem azon a héten azt mondtad, hogy sok a dolgod. A buliról nem is meséltél nekem, hogy mennél, nem is hívtál, mégis ott voltál ki tudja, hogy kivel - Hogy volt-e bennem féltékenység? Igen, talán az is motoszkált bennem, de leginkább az zavart, hogy nem volt velem őszinte, így már én sem tudtam kiigazodni rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Még mindig nem akartam ott lenni, de egy részem mégis tudni akarta az igazságot, s hallani akartam Márktól, hogyan is történt ez a bulis dolog. Ő persze azonnal talált magyarázatot, ráadásul még volt is benne némi igazság, mert Márk valóban elég rosszul hazudott, ettől függetlenül még mindig haragudtam rá, de most már nem fordítottam el a fejemet, ehelyett inkább kérdően fúrtam pillantásom a tekintetébe.
- Jó, de amikor megtudtad, akkor sem szóltál. Azon a héten nem is találkoztunk, mert nem értél rá. Azt hittem, hogy tanulsz, könyvtáraznod kell, vagy ilyesmi. Tudod, milyen rosszul esett, hogy mégis ott vagy, de engem még csak nem is hívtál? - megeredt a nyelvem, és csak tudtára adtam, hogy mi váltotta ki bennem ezeket az ellenérzéseket. S ugyan próbálta nekem megmagyarázni, ettől függetlenül továbbra sem értettem azt, hogy miért nem szólt róla.
- Nem ez a bűn, csak...szólhattál volna - sóhajtottam rosszkedvűen, azzal viszont nem számoltam, hogy ő is kérdezni fog, így egy pillanatra belém is fagyasztotta a szót.
- Hogy honnan? - nyeltem egyet, hisz én sem voltam ártatlan, bár nem hittem volna, hogy ez a része még szóba jöhet.
- Ott voltam - végül csak kipréseltem magamból a választ, majd néhány másodpercig csak néztem őt, de aztán sietve hozzátettem. - A lányok oda készülődtek este, engem is hívtak, de nem akartam menni. De aztán Bencétől jött egy üzenet, hogy elmehetnék vele, mert már rég találkoztunk, szóval elkísértem őt. Ott voltam, és akkor megláttalak téged - vallottam be végül, így már tudhatta, hogy nem pletykából hallottam róla, hanem a saját szememmel láttam azt, hogy ott bulizott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Ahogy Márk tovább magyarázkodott, és jobban összeállt előttem a kép a bulival kapcsolatban, úgy kezdett bennem csillapodni az irányába érzett dühöm, s egyben úgy nőtt bennem a bűntudat, ha arra gondoltam, hogy én meg hogy viselkedtem azon a bulin. Még akkor is, ha csak a koktélok, vagy épp a cukorka volt az oka mindennek, akkor is bután viselkedtem. S bár azért az rosszul esett, hogy nem is említette a bulit, így átlátva a sztorit rájöttem arra, hogy én sem szóltam neki.
- Jól van, nem haragszom, csak rossz, hogy nem meséltél erről, mert én tényleg azt hittem, hogy egy másik lány miatt nem szóltál. Már arra gondoltam, hogy biztos a táncos lánnyal akarsz találkozni - vallottam be Márknak aggodalmam egyik okát, s ekkor már megfogtam a kezét is, ám az ölelés elmaradt, mert ezúttal ő kérdezett. A kérdés meg kínos volt, mégis válaszolnom kellett, bár most még inkább bűntudatom volt, mint korábban.
- Ne akadj ki, jó? - látva, hogy fent akadt a szemöldöke, ezt azért gyorsan hozzátettem, pedig még nem is meséltem el neki mindent. Csöndben figyeltem, s hagytam, hogy rám zúdítsa a szavait, legalábbis csak egy pillanatig.
- Hé, nem! Nem tudtam előre, én is aznap este tudtam meg, amikor Bence hívott. Te meg nem kerestél, nem hívtál...- ismételtem a korábbi szavakat, bár most talán én voltam a higgadtabb fél.
- Halkabban Márk - kértem a fiút, mert már az egész folyosó tőlünk zengett, s úgy hallottam, hogy még a képek is összesúgnak a hátunk mögött. - Ti meg csöndben legyetek! - oda is szóltam a portréknak, s ezután fordultam csak vissza Márk felé.
- Márk, higgadj le. Ha keresel engem aznap este, akkor persze, hogy szóltam volna a buliról. De én úgy tudtam, hogy te nem érsz rá. Te viszont tudtad, hogy ráérek, mert unatkoztam. Nekem nem is volt dolgom azon a héten, és elhívhattál volna. Bencével is csak azért mentem el, mert amikor legutóbb találkoztunk, nem volt jól a húgod miatt, és jó ideje nem hallottam felőle semmit, aggódtam érte-meséltem Márknak, miközben a keze után nyúltam, s most én próbáltam meg csitítani őt. - Sajnálom, talán ha többet beszélnénk, és megosztanánk egymással a dolgokat, akkor ilyen nem fordulna elő. Mindketten hibásak vagyunk - vallottam be, de egyelőre még nem tértem ki arra, hogy mit is csináltam, mert bizonytalan voltam abban, hogy elmondjam-e egyáltalán a fiúnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

- Nem tudom, én csak.. - találgattam? Igen, talán ez lenne rá a legjobb kifejezés, hisz nem volt más magyarázat erre, vagy csak én nem akartam meglátni az egyszerű okokat. Még mindig ott mocorgott bennem az önbizalomhiány, hiába hallottam nem egy-nem két pozitív megjegyzést, s hiába igyekezett Márk is felvilágosítani, ennek ellenére nehezen küzdöttem le magamban a téveszméket, s a negatív gondolatokat. Az mondjuk jól esett,t hogy szépnek talált, egy kicsit meg is nyugtatott a szavaival, bár még mindig nem értettem azt, hogy miért is nem szólt nekem a buliról. De lehet , hogy ebben nem volt semmi hátsó szándék, lehet hogy nem kellett volna ezt ennyire komolyan vennem, mert mondjuk ő fiú, és a fiúk valószínűleg máshogyan kezelik ezeket a helyzeteket.
Szóval, mondhatjuk azt, hogy lenyugodtam, ami őt és a bulit illeti, de a saját bűntudatom továbbra sem hagyott nyugodni. Meg is osztottam vele, hogy én is ott voltam, s ahogy sejtettem, ő is mérges lett.
-  Igen, hibáztunk mert - folytattam volna, de egyrészt közbevágott, másrészt meg a szél belekapott a hajamba, s a taláromba, de egyelőre nem fordítottam erre nagyobb figyelmet, hisz egy kastélyban ez néha előfordult, mindig voltak apróbb rések. Márknak közben sikerült újra megbántania, mert úgy beszélt, mintha állandóan a nyakán lógnék, és mindig együtt lennénk, miközben az utóbbi időszakban alig láttam őt. Össze is préseltem az ajkaimat, mielőtt hirtelen valami olyasmit mondtam volna, amit nem kéne, de ekkor újra meglibbentette a szellő a taláromat, s ezúttal már sokkal erősebben.
-  Nem tudom, de nem tűnik úgy, mintha odakint vihar lenne - az egyik közel eső ablakon pillantottam ki, s ebből vontam le ezt a következtetést, így kissé összeráncolva a homlokomat, értetlenül pillantottam a fiúra. - Mi az? - nem értettem, hogy miért káromkodik, de végül magához húzott, s még az is meglepett, hogy bocsánatot kért tőlem. Ráadásul, amikor azt mondta, hogy szeret, nem nagyon tudtam rá haragudni, pedig alig egy órával korábban még kedvem lett volna apró cafatokra tépni az egyik könyvét. Most meg még nekem kellett küzdenem a bűntudattal, amiért rosszat feltételeztem róla, s amiért nem tudtam megállni, hogy ne igyak azon a bulin.
- Ne...várj, valamit el kell mondanom - megfogva a karjait,  félve pillantottam fel rá, mert nem tudtam, hogy mi lesz a reakciója, de úgy éreztem, hogy nem titkolózhatok előtte, s az sem lenne jó, ha esetleg valaki mástól hallaná, hisz itt Bagolykőn még a falnak is füle van.
- Emlékszel, hogy a karácsonyi bál után megígértem, hogy többet nem iszok alkoholt? Ezt a bulin nem tartottam be, mert olyan jól néztek ki azok a koktélok, és finomak is voltak. Aztán meg téged is megláttalak, és nagyon haragudtam rád ott. Szóval...az történt, hogy kicsit becsiccsentettem és adtam egy csókot Bencének. De inkább puszi volt, mint csók, vagyis érted...nem volt benne semmi  - ahogy kimondtam a szavakat, úgy meg is könnyebbültem, hisz elmondtam, s bíztam benne, hogy Márk nem fog emiatt megharagudni, hisz ez csak egy ártatlan dolog volt. Közben úgy éreztem, mintha ismét felerősödne a szél, így értetlenül néztem ismét körbe, de nem tűnt úgy, mintha nyitva lenne az ablak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Tudtam, hogy ezt nem fogja olyan könnyedén venni, és az érzésem be is igazolódott. Nem akartam arról magyarázni, hogy milyen könnyen ki lehetett cselezni ezeket a szabályokat, hisz akkor el kellett volna mondanom azt, hogy Bence kínált meg, s akkor azzal a másik srácnak okoznék kellemetlenséget. Nem, mintha a vallomássommal nem hoztam volna már így is rossz helyzetbe, de míg a csók csak az én hibám volt, addig az italkínálás végett Márk egész biztos, hogy őt is elővette volna.
- Karácsonykor az egész más volt - mondtam halkan, rossz volt azt látnom, hogy ezzel így megbántottam őt, pedig nem ez volt a szándékom. Csak úgy éreztem, hogy el kell mondanom, és nem titkolhatom előtte, mert az sokkal rosszabb lenne, ha mástól hallaná. A diákok olyanok, hogy ha valamit látnak, azt már kicifrázva adják tovább, a hír pletykává lesz, szájról szájra terjedve pedig valami egész más lesz a történet vége. - Mondj valamit, most haragszol? - kíváncsian fürkésztem az arcát, a tekintetét, s ahogy a falnak dőlt. Most még a szellő sem zavart, sokkal inkább az érdekelt, hogy vajon mi járhat Márk fejében.
A fiú persze rögtön nekem szegezte a kérdést, ami egy pillanatra megállásra késztetett, s hirtelen nem is tudtam, hogy mit is mondjak. Éreztem hangjából a csalódottságot, és amint azon agyaltam, hogy fordított helyzetben én hogyan is reagálnék, rá kellett jönnöm arra, hogy nagyon rosszul.
- Én...én nagyon dühös lennék, rosszul esne és csalódott volnék, de valahogy megpróbálnám megérteni a helyzetet. Tényleg sajnálom, ez nem volt komoly, érted? - ismételtem magam, miközben leguggoltam Márk elé, s ha engedte, akkor megfogtam a kezeit. - Én ott akkor azt hittem, hogy nem bízhatok meg benned, tudom így utólag, hogy hülyeség volt. Talán ha többet beszélnénk, nem fordulna elő ilyesmi - sóhajtottam, bár magam sem tudtam, hogy miért történt meg ez az egész. Lehet, hogy nem volt elég erős a kapcsolatunk.
- Márk...mondj valamit -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

- Fogjátok be, semmi közötök hozzá, beszéljetek inkább arról, hogy mennyi por lepi a keretetek! - dühösen szóltam oda a harsogó portréknak, amik egy pillanatra mintha abba hagyták volna a fecsegést. Részben talán rajtuk akartam levezetni a feszültséget, mert azért engem is zavart az, hogy ez az egész így történt. Márkot is rossz volt így látni, de megértettem azt, ahogyan reagált, hisz talán én is hasonlóan reagáltam volna. Ezt meg is osztottam vele, amikor erről kérdezett, ám a fiú kifakadt, s elég dühösen vágta arcomba a véleményét, amit némán tűrtem. Nem feltétlenül volt igaza, mert nem tudom, hogy pontosan hogyan is reagáltam volna, ha ő tesz ilyet, de most nem akartam vitát szítani, sem védekezni előtte. Tudtam, hogy sikerült feldühítenem, így inkább hagytam, hogy kiadja ezt magából. - Márk, légyszíves - csitítani próbáltam végül, ám ő ahelyett, hogy megnyugodott volna, inkább a falat kezdte el ütni, ami nagyon meglepett, mert részéről ilyesmire azért nem számítottam. - Hé, mit csinálsz? Fájni fog a kezed! - sietve kaptam a keze után, s le is fogtam azt, hogy nehogy újra a falba bokszolhasson, ehelyett inkább gyengéden simítottam végig a kézfején, miközben pillantásomat a tekintetére emeltem.
- Nem tudom Márk, de a beszélgetés az jó dolog, megoldás lehet. Te most elítélsz, hogy ez történt, és igen igazad van, még akkor is, ha józanul nem is tettem volna ilyet, s ha csak az ital hatására történt. De azért próbálhatnál egy kicsit engem is megérteni, mert azon a héten nem is találkoztunk, végig úgy tudtam, hogy elfoglalt vagy , és azért nincs időd, hogy találkozzunk. Szerinted engem hogy ért az, amikor megláttalak ott a buliban? Rosszul esett, és persze, hogy felmerült bennem a gyanú, hogy miért nem szóltál róla. És ezzel nem mentséget keresek, de akkor is próbálj megérteni.  Légyszives -  közelebb hajolva adtam egy csókot a szájára, s tovább cirógattam a kézfejét, remélve, hogy megnyugszik, amikor balommal véletlenül feljebb csúsztatta karján a pulóvert, s akkor észrevettem a bőrén valamit, ami addig még nem volt ott.
- Hát ez...ez meg micsoda? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Tudom, hogy fáj neki, nekem is fájna, valahol meg is értem őt, de akkor sem érzem úgy, hogy ez tényleg valami fordulópont lett volna. Nem, egyszerűen csak kicsit többet ittam, s így esett meg az egész. Lehet, hogy ha más van ott, mondjuk Flóri bá, vagy Dana, vagy Beni, akkor ők kaptak volna tőlem csókot. Szóval próbáltam ezt megértetni Márkkal, hogy ne vegye annyira komolyan, de valószínűleg nem volt olyan egyszerű dolga. Azt gondoltam, hogy ha most megcsókolom, akkor az talán majd elfeledteti vele a történteket, s úgy tűnt, hogy ez talán sikerült is, mert legnagyobb meglepetésemre visszacsókolt, sőt, olyan hév vezérelte, ami eddig talán még egyszer sem.  Már kezdtem belefeledkezni a korábbi problémákba, de ő ezután elfordította a fejét, ami egy kicsit azért rosszul esett, s azt jelezte ezzel felém, hogy még mindig haragszik. - Nem akarom, hogy utálj ezért, ha gondolod, kérdezd meg Bencét a dologról - vagy ne. Lehet, hogy ez rossz ötlet volt, de fogalmam sem volt arról, hogy mi kavaroghat Márk fejében, s nem akartam, hogy rosszat gondoljon rólam. Bár, eszembe jutott, hogy a rellonos cukorka mit hozott ki belőlem, s hogy még a kuzinnal sem sikerült letisztáznom a dolgot, így aztán már bántam is, hogy efféle ötletet dobtam be Márknak.
- Tényleg sajnálom - mondtam őszintén, ahogy fürkésztem az arcát, ezután viszont feltűnt karján az a jel, amit eddig még egyszer sem láttam rajta. - Az a jel ott a kezeden - mutattam rá, ő viszont elég furán reagált, mert először eltakarta előlem, s még tagadta is a jel létezését. Pedig nem vagyok vak, jól láttam azt, amit láttam.
- Hogy micsoda? Te elemi mágus vagy? - végül Márk mégis csak elárulta, hogy mi az, s nem kis meglepetést okozott ezzel. Hallottam már elemi mágusokról, azonban eddig még egyszer sem találkoztam velük. Most meg kiderült, hogy a barátom is egy közülük, hihetetlen.  - Hé, most mi a baj, ez jó dolog, nem? Tök jó lehet, hogy van egy ilyen pluszod - próbáltam jobb kedvre deríteni őt, ujjaimmal az álla alá nyúltam, s egy kicsit megemeltem, hogy újra a szemeibe nézhessek. - Mi a baj? - láttam rajta a rossz kedvet, s azon túl, hogy miattam is vacakul érezhette magát, úgy sejtettem, hogy az elemi mágiájával sincsen kibékülve.  - Hogy mit csináltál? De...mégis, miért? Márk, biztos hogy ezeket a lépéseket meg kell hoznod? - nem nagyon értettem, hogy miért kell emiatt ott hagynia ezeket a posztokat, egy kicsit aggódtam is miatta. Lehet, hogy ennyire komolyan felkavarta az életét ez az elemi mágia?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Nem tűnt túl meggyőzőnek, amikor őszintén bocsánatot kértem tőle, de legalább reagált, s ez annál is több, mint hogy nem szólt volna egy szót sem. Éreztem azt, hogy van benne egy kis tüske, de ez talán így volt rendjén egy ilyen helyzetben. Valószínűleg én is hasonlóan éreztem volna, s bár tudom, hogy hibáztam, azért valahol a lelkem mélyén egy kicsit én is nehezteltem rá, amiért nem is említette nekem azt a bulit. Lehet ezt szeszélynek nevezni, vagy lányos hisztinek, de ettől még nem változott a véleményem.
A beszélgetésünk aztán hirtelen, egyik pillanatról a másikra tért át valami egész másra, nem csoda, hisz olyasmit vettem észre rajta, amit korábban nem. Még mindig hihetetlennek tűnt az, hogy ő is egy elemi mágus, de azért próbáltam pozitívan hozzáállni ehhez a hírhez, vele ellentétben. Szegény inkább meggyötörtnek tűnt, mintha ez csak egy púp lett volna a hátára.
- Hát szerintem akkor lehet belőle bajod, ha nem tanulod meg megfelelően kezelni, de gondolom arra van lehetőséged, végül is, ez mégis csak egy iskola-kedvesen mosolyogtam rá, hogy ezzel nyugtassam őt, s öntsek belé lelket, nehogy már elmenjen a kedve emiatt. A kérdésére viszont nem tudtam felelni, kissé tanácstalanul pillantottam rá, majd érdeklődve hallgattam.
-  Trauma? Te jó ég, mi történt veled ? - egy kicsit megijedtem, mert ha ez múlt héten jelent meg nála, akkor bizony történt vele valami olyasmi, amiről én nem tudtam. Aztán, ahogy mesélt, úgy lassacskán összeállt a kép. - Nem tudtam, hogy szoktál alvajárni. Ez...súlyos? - nem voltam szakértő, de ha alvajáró volt, akkor annak biztos lehetett valami háttere, amit nem ártott volna kivizsgáltatni. Közben alaposabban is szemügyre vettem a karját, amit ekkor már bátran megmutatott. - Szép ez a jel - jegyeztem meg egy mosollyal, s ujjbegyemmel végig is simítottam a felszínén.
- Figyelj, szerintem meg kellene nyugodnod, nem kéne előre stresszelned emiatt. A suliban van elemi mágus tanár, ha jól tudom. Talán kikérhetnéd a véleményét, vagy a segítségét. Ha van is ez a plusz képesség, ezt szerintem valahogy kordában lehet tartani, hogy ne legyen belőle baj, már csak az a kérdés, hogy hogyan. - igyekeztem továbbra is lelket önteni a fiúba, mert rossz volt azt látni, hogy ennyire maga alatt van.
- Huhh, szerintem vegyél egy nagy levegőt, oké? Nem kéne ennyire leterhelned magad, de tényleg nem. Kicsit lazíthatnál, és a feszültséget is le kéne vezetned valahogy, mondjuk sporttal. A gyógyítótól pedig kérhetnél valami nyugtatót, hogy éjszaka tudj aludni, ha gondolod, elkísérlek hozzá - bátorítóan simítottam végig a karján, aztán mellé telepedtem a földre, vállunk összeért. - Maris és miattam miért aggódsz? Nekünk nem lesz semmi bajunk. - paskoltam meg a combját, hátha egy kicsit összekapja magát. A pályaválasztás mondjuk már más kérdés, biztos hogy nehéz döntés előtt állt.
- Van már valami ötleted, hogy milyen irányban tanulnál tovább? - kíváncsian fordítottam felé a fejem, tényleg érdekelt, hogy mit tervez Márk.