Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ugyan kávénak nevezni ezt az instant feloldódó meleg üdítőt határozottan merész lépés, hát legyen, én igazából azt is megértem, ha ilyen kései órában csak moderáltan szeretne vadulni. A haver előtt nyilván nem fog ártani egy finom kis testre szabása a dolognak.
Mosolyom kiszélesedik reakcióját látva, alkarom előre csúszik az asztal lapján, ahogy ujjaim egymás közé fonva támasztom meg könyököm a szélen, ezzel nem hamiskásan bizalmas légkört előcsalva kerülök pár centivel közelebb hozzá - anélkül, hogy kéretlenül bemásznék a személyes terébe. Szemöldököm futólag megemelkedik, a meglepettség átfut ezáltal arcomon, olyan sokáig viszont nem időzik el a vonásokon, hogy feltűnővé váljon vagy gyanakvó gondolatokat keltsen bárkiben. Tiszta szerencse, hogy én találtam rá, lehetett volna Várffy is, akinek hobbija frontálisan sarokba szorítani az áldozatait - ehhez képest én végzek némi előrelátó tapogatózást is, mielőtt megtenném.
Nem kell köszönetet mondani.
- Szívesen - aprót biccentek, ajkaim szegletében újra ráncokba rendeződik egy kisebb mosoly erre az időre. Határozottan szórakoztat a megjelenő fintor, szinte már annyira aranyos, mint a szerencsétlenül egyensúlyukat vesztő, felboruló puha kismacskákról, vagy a vidáman abszolút hülyeségeket csináló kölyökkutyákról szóló videók. Tekintetem mozduló ujjaira ugrik, végigkíséri őket, amíg feljegyeznek valamit, majd vissza is tér a lány arcára.
- Aligha lenne rám bármilyen hatással.
Ez persze nem teljesen igaz, a reggeli koffeinadag hiányában előálló fejfájásokat kétség kívül effektíven képes megelőzni - a diákok legnagyobb megkönnyebbülésére -, ettől függetlenül viszont már csak megszokásból iszom, meg azért, mert szeretem az ízét. - De ha már ilyen készségesen felajánlottad... - megemelve kezeim dőlök hátra a szék támláján, jobb mutatóujjammal intek a legközelebbi manónak, aki már ugrik is. Egyesekkel ellentétben én kihasználom a szolgáltatásaik.
- Na és te miért vagy még ébren? - visszafordulva bökök fejemmel a jegyzetfüzet felé. - Problémás lesz reggel így felkelni, nem gondolod?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem akar napjában öt patkánymérget meginni, még a végén sikerül összeszednie valami finom betegséget, hogy élete végéig gyógyszeren kelljen élnie. Milyen idilli elképzelés! Így is két végén égeti a gyertyát sokszor, elég neki ez.
Érzi, hogy figyelik. Nem mondhatná, hogy ez különösebben kellemetlen, azt viszont igen, hogy szokatlan. Ha zavarba nem is jön, furcsállja. Mindenki tapasztalta már, hogy ugyan nem látja - hiszen nem néz a másikra -, de magán érzi valakinek a tekintetét, ahogy követi a mozdulatait, ezzel némán reagálva cselekedeteire. Adrian is pontosan ezt csinálja, az azonban kérdéses, hogy ez milyen hatást is vált ki a nőből. Egyelőre leginkább semmilyent.
- Nincs is jobb egy kis koffeinfüggőségnél - fáradtan sóhajt és gőzölgő kávéjára szegezi íriszeit. A szervezete sikít bármilyen anyag után, ami képes még egy kicsit mozgásban tartani, de belátható, hogy nem sok kell ahhoz a ponthoz, amikor már csak az alvás segít. Figyelmét az érkező manóra irányítja, aki Adrian kérésének megfelelően neki is lát az ital elkészítéséhez. Hát, akkor úgy tűnik, együtt isznak. Menő.
- Nem lehet problémás a felkelés, ha le se fekszem - egy lemondó mosollyal arcán tárja szét karjait, miközben a férfira néz. Hát ilyen ez. Néha ki kell játszani a rendszert, meghackelni az életet, ilyesmi. - A gazdaságin épp őskáosz uralkodik. Amióta Bárcián lelépett, mindenki csak behányja oda a cuccokat. Rendbe teszem, hogy utána végre valahára dolgozhassak - a mondandóját egy sóhajjal fejezi be, miközben ismét a jegyzetfüzetére siklik tekintete. Egy probléma talán kipipálva, de mivel ez még csak a tavalyi könyvelés, az idei pedig jószerével alig van elkezdve - hozzáteszem, logikusan, elvégre az előző évi sem stimmel -, meg fog szakadni. Mindjárt itt a december, a karácsony, az év vége, ő pedig továbbra is a lezárt időszakot próbálja korrigálni.
- Feltételezem, neked is hasonlóan remek programod van, hogy itt múlatod az időt - az álom nagyjából már felröppent hosszú szempilláiról, így majdhogynem tejesen éberen fürkészi a másik arcát. Nem tudná megmondani, mivel foglalkozik, ahogyan róla sem volt egyértelmű, hogy gazdasági igazgató. Ezt a titulust egyébként nem hangoztatja. Felesleges rongyrázás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Azt kérdeztem, hogy perverz vagy-e? Kukkoló vagy erőszaktevő?
Még hogy nem érti a kérdést. Nem hiszek neki, hiszen, ahogy én, úgy ő is pontosan tudja, hogy az utóbbi napokban mindenhol ott volt, ahol én voltam. A folyosón, az étkezőben, az udvaron, a faluban, egyszerűen, mintha ugyanakkor lenne órája és ugyanott, mint nekem, aztán a tanítás végeztével ugyanakkor indulna vissza, és szinte a házig kísér, biztos vagyok benne, hogy valami furcsa perverz...vagy... levitás.
- Hm.
Cath mesélt róla, hogy a házak és jellemek megmutatják azt is, hogy ki hogyan randizik, hogyan hív el egy lányt vagy hogyan mond igent a randira. Például a navinések, vagyis én is, annyira aranyosnak gondoljuk az elhívás gesztusát, hogy nem is gondolunk bele abba, hogy akár egy perverz sorozatgyilkos is lehet, még akkor sem, ha az egész ruhája csatakokban úszik a vértől, mi akkor is csak a szép szemét látjuk, és örömmel mondjunk igent. Ezzel szemben a levitás fiúk nehezen hívnak el lányokat randizni, mert aggódnak, hogy a lány kineveti őket. Mondjuk nem egy navinés, inkább egy eridonos vagy egy rellonos. Cath azt mondta, hogy az eridonos lányokba ne nagyon bízzak. Azt hiszem elég érdekes tanácsot adott, tekintve, hogy az életem rajta múlik. Szó szerint.
- Tetszem neked?
Tetszem fel a következő kérdést, mert ha igen, akkor megspórolhatunk ám egy csomó kört, mert szívesen elmegyek vele randizni, meg megismerem. Persze el kell neki mesélnem, hogy egy kicsit a halálomon vagyok - megint csak szó szerint -, de általános tapasztalat, hogy az emberek ezt jobban viselik, mint azt a tényt, hogy egy kicsi Brightmore vagyok.
- Mert ha igen, akkor elmehetünk randizni.
Ja igen, és tegnap megnézették velem az igazából szerelmet, szóval most nagyon karácsonyi és nagyon kezdeményező hangulatomban vagyok. Aztán lehet persze, hogy a testvérem simán megöli, de remélem, hogy nem. Vagy nem nagyon. Igazából elég aranyosnak tűnik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Van valami végtelenül izgalmas az ehhez hasonló, elhúzott és bizonytalan pillanatokban. Az ember mellkasát feszítő tenni akarás, az izmok állandó, mégis rezzenéstelen feszültsége, a tudatot túladagoló adrenalin szinte képes fizikai fájdalmat okozni. Igen, talán ez a legjobb kifejezés rá. Az ember érzi, ahogy szinte szétreped a bőre, hogy  a benne felgyűlő erő kitör belőle és maga után sodorja, arról viszont fogalma sincs, mit tesz, vagy mi fog történni ez után. Az ismeretlen izgalmas.
Dante ismeretlenbe való hajszolása, és a jövőbe vakon tekintő nemtörődömség izgalmas.
Vannak dolgok, amikre egyenesen válaszolni túl egyszerű lenne. Ha valamire Dante már rájöhetett, az az, hogy nem szeretem az egyszerűséget, ha valamiben látok fantáziát, ha valami érdekel, akkor addig hajszolom amíg meg nem kapok mindent, amíg nem nevezhetem zsigereiben a magaménak. Minden alkalommal, amikor elveszti a fejét, amikor a felületes közömbösség feloszlik és önmagát meghazudtolóan nagyon is szélsőséges válaszokat ad, amikor a teste reagál és egyszerűen nincs többé kontrollja a történet felett, újra és újra vérszemet kapok. Újra és újra többet követelek. A legapróbb cselekedeteibe akarom beírni a nevem, hogy magaménak mondhassam minden ösztönös rezdülését, és addig nem nyugszom, amíg ez meg nem történik.
Vele ellentétben én nagyon is elégedett vagyok. Arcomra szolid mosoly kúszik, vonásaim szinte kisimulnak, ám az apró ráncok feltorlaszolta jellegzetes gondolatlenyomatok közel sem sugallnak megnyugvást. Ez az én hullámvasutam, és most, hogy talán tudatosan, talán tudatlanul beszállt, nem fogom egyhamar útjára ereszteni.
Ahogy izmai ellenállnak tapintásom alatt, tekintetem elevenné válik, tartásom pedig öntudatlanul is szorosabbá. Talán fehér foltban fut ki a vér ujjaim alatt a bőrén, viszont, amíg jelét nem adja, még csak eszembe sem jut, hogy ezzel akár fájdalmat is okozhatok.
- Rulettet szeretnél? – hangom halk fojtottsággal mélyül el, a szavak közé halvány rekedtség vegyül, s ahogy megemelem állát, a világosbarna íriszek is mintha mélyebb színtónust ütnének meg.
Azt mondják, a negyedvélák ereje elenyésző, hogy nem is képesek valódi hatást kiváltani. Szerintem ez hazugság. Szerintem egyszerűen csak okosan kell használni, ahelyett, hogy fejjel nekifeszülnél a másik elméjének rá kell tapintani a megfelelő pillanatokra, olyan finom mozdulatokkal, mintha csak vékony, pókok szőtte szálakon zongoráznál. Fejem leheletnyit oldalra billen, nem csak vérem, de egész testem átjárja a génjeim mágiája, ahogy elmosolyodom.
Megkaptad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Egy ideje már - mióta kinyúlt az arca felé és ujjai közt tartja Dante állkapcsát ebben a közelségben olyan, mintha Ábel valóban egy fegyvert tartana egyenesen a halántékához. Egy fegyvert, amelynek nincs ugyan minden tára megtöltve, de az esélyei mégiscsak rosszabbak ötven százaléknál. Legalábbis egy normális ember így fogná fel azt, hogy bizonyos reakciókat csikarhat ki a másikból. Annak fényében végképp, hogy elméletileg kifejezetten utálják egymást. Vagy hasonló. Ilyesmi. Az biztos, hogy Dantét alapjaiban irritálja Ábel jelenléte, amiért folytonos válaszreakciókat követel tőle, szótlanul.
Egyébként is feszült a légkör azóta, hogy a közelséget immár Ábel gyűri le, és hogy Dante előbbi mozdulatsorát ezúttal fordított helyzetben ismétli meg a negyedvéla. A reakcióik közti kontraszt szembeötlő és egyértelmű: míg Ábelnek van elég rugalmas szenvtelenség és játékosság, hogy akár gúnyosan is, de az érintésébe simuljon, Dantéban semmilyen még csak látszólagos hajlam sincs a meghunyászkodásra. Nyilvánvaló, hogy fizikai fölényét nem szívesen és kifejezetten csak ideiglenesen volt hajlandó feladni, míg Ábel valamilyen, bármilyen válasszal szolgál számára, még ha az nem is verbális.
Nos, bizonyos válasz érkezik, az tény.
Nehéz lenne megállapítani, hogy a fiú véla vére az, ami alapvetően a türelmén és önuralmának utolsó szálain táncol folytonosan vagy már önmagában a személye az, amely valami érthetetlen kémiai láncreakció eredményeképpen azt az sürgetést és agressziót váltja ki belőle, amit. Az viszont egészen bizonyos, hogy a vélamágia olyan, mintha benzint öntetének egy instabil, félig kész, kísérleti bájitalba, majd az egészre lángoló gyufát dobnának.
A kis hülye ezt már magának csinálta - visszhangzik a fejében valahol messze a gúnyos kommentár, de már alig figyel rá, csak tudat alatt visszhangzik benne ez a "mentség". Valójában nem érdekli különösebben, kinek a felelőssége az, ami következik, kit érdekelnek ebben a pillanatban ilyen elvont, megfoghatatlan fogalmak? Ami jelenleg a legfontosabb, és amelyre minden hűvösen lángoló figyelme összpontosul, az az, hogy elvegye, amit akar.
Netán viccelt? Nem számít. Meggondolta magát? Késő. Csak játéknak szánja? Akkor új szabályok lesznek.
Váratlanul ragadja meg Ábel kezét az állkapcsánál és miközben elhúzza magától úgy szorít rá, hogy az már talán fájdalmas is, a mozdulatsort azonban ezúttal bármiféle habozás nélkül viszi tovább. Ültében egyik lábát úgy tolja hátrébb, hogy nagy lendülettel tudja fellökni magát, és azzal a hirtelenséggel hajol előre, amilyennek a krokodilok csapnak ki a folyóból, tavakból a vízparton gyanútlanul tébláboló növényevőkre.
Bal térdével Ábel ágyára támaszkodik, a fiú kezét továbbra sem engedte el, a csuklójánál fogva szegezi a fekhely matracához. Szabályosan hátrarántja fekvő helyzetbe, miközben fizikai fölényét kihasználva és érzékeltetve fölé magasodik. Nem a fiút akarja meggyőzni, nem akar meggyőzni senkit, maga a felvett pozíció tényleges hatalmi dominanciája az, ami egyfajta előzetes elégedettséggel tölti el és máris könnyebben veszi a levegőt, így. Ez már sokkal jobban tetszik. A pulzusa a fülében dobol, koncentrációja és minden feszültsége, porcikáinak minden sürgető erőszakossága egyetlen pontba összpontosul, egyetlen gondolatba, szándékba, cselekedetbe. Szabad kezével a negyedvéla hajába túr, hosszú ujjai erősen ráfognak a barnafürtökre, tenyerébe tökéletesen illeszkedik a fiú tarkója, ahogy tartásával immár e mozdulatok fölött is kontrollt nyer.
Ábelt újra megcsókolni nagyjából olyan érzés lehet, mint a hirtelen beadott adrenalin injekció első rúgása a szervezetbe. Végtelenül feleslegesnek tűnnek most azok a körök, amiket eddig futottak egymással - és amit a tudatalattija már most tud, hogy fognak még eztán is -, de most ebben a századmásodpercben, ebben a szenzációban, amit összepréselődő ajkaik jelentenek és ahogy nyelvével bebocsátást követel magának, nagyon is úgy tűnik, hogy valójában most van helyén minden. Az indulatai a lehető legtökéletesebb formát öltik a mozdulataiban, ahogy Ábel fölé hajol, lefogja, az ágyhoz szorítja és elveszi, amit a fiú úgy, azzal a merészséggel ajánlgatott. Bár hevének aligha vannak gyengéd aspektusai, mégis ebben a hirtelen felszított támadásban ott bujkál a tagadhatatlan és elleplezhetetlen, ösztönös vonzalom, amint épphogy csak ésszerű kordában nehéz tartani. Most épp lehetetlen is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Talán még mindig nem érti, de most már jól kifejtette, így nem tettetheti magát végképp süketnek és ostobának sem, aki nem ért magyarul sem. Jobb lenne most erre kenni, de hát, nem. Te jó ég. Egyszerre rökönyödik meg a kérdésen és kezdene el nevetni a dolgon, mert valljuk be, ezt eddig nemigen kapta meg. Ennyire agresszor feje lenne, vagy valami más? Megtapogatja a saját arcát, annyira még kiált borotváért sem, hogy úgy nézzen ki, mint a rosszarcú kamionosok, akik pont az ilyen lányokra vadásznak, gátlástalanul. Ő meg nem is vadászik, kezét megereszti és aprót fúj.
- Egyik sem vagyok, erről megnyugtatlak. Persze, tudom, mint ezt mondja, de tényleg – tartja fel a kezeit, hogy tényleg, ő ártatlan és még a fejében sem fordult meg ilyesmi. Nyugodtan bele lehet túrni, bár fogalma sincs, az ilyenre mindenki képes vagy csak ritka, nem foglalkozott a dologgal még ha tudatán kívül már többet esett át rajta, mint fogászati kezelésen egész életében. És nincs sok ideje itt sem. Aztán kezeit leengedi, ismét, becsukja a könyveket, majd maximum hazaviszi és összekulcsolt ujjait a fedlapra helyezi. Figyel rá, mert így illik, nem azért mert... perverz.
- Hmm? - ráncolódik kissé a homloka, hogy most min is töri a fejét, de talán el kellene engednie. Meg innen kimenni, ez már így is tök kellemetlen és fura, kicsit idegesen jár a lába az asztal alatt, ő tök diszkréten akarta a dolgot Denis-nek intézni, ha már ígérte, de hát... elcseszte. Sosem csinált ilyet, benne volt a pakliban, remélte, kicsit később lepleződik le és lesz ideje értelmes indokot kitalálni az egészre, az igazságon kívül, mert az kész, csak nem mindig a legszebb. Hallani sem. Mindegy.
Bár aztán mire most bármit is mondhatna, megint beelőzi. Nagyokat pislog a kérdésre, aztán a másik mondatra is. Oké, oké, oké, lefújva. Nagyon másfelé csúszott el a dolog és lehet nem ez a jó irány. Egyik sem. Rázni kezdi a fejét, hátradől a széken.
- Jaj, jaj, félreértesz, nagyon félre – szusszan egyet és barátságos hangnemet meg arcot keres. Ezt tisztázni kell, mert nagyon félrement a dolog.
- Nagyon aranyos tőled, köszönöm. Elkísérlek én szívesen, csak nem randiként. Nem kívánok a bátyád ellensége lenni, túl közel van, hogy megfojtson egy ilyenért álmomban, meg amúgy is... - legyint. Persze, lehet ennek most egy része csak túlzás, lehet nem, de azt már most lefektette, ismeri, ismeri őt is, oké, ez lehet így baromi ijesztő. Pont úgy néz ki, mint aki stalkol.
- Bocsánat, ha ijesztőnek vagy tapadósnak tűntem. Csak néha akartam rád pillantani, hogy minden oké-e, szerintem te is tudod, kinek ígértem meg. De ha ez téged zavar, abbahagyom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Láttam, ahogy megugrott, mint egy kőszáli kecske, kissé fel is vontam a szemöldökömet, mert ez azért nem volt indokolt a részéről.
- Öm... nem gond, mármint nem láttad, meg nem is érzi... Ne nézzél így, semmit nem érzel! - förmedtem rá az éppen nagy lelkesen tiltakozó Boldizsárra, aki azzal érvelt, hogy igenis létezik és vannak érzései és én azokat semmibe veszem nap nap után. Ebben nem tévedt, tényleg nem érdekeltek többnyire az érzései. - Csak azért szólok, mert hidegrázást, szédülést és zsibbadást okozhat, elszívja az energiát.
Mert a szellemek természete már csak ilyen volt, hogy a hozzájuk érést - bennük állást -, rendes felhívásnak vették rá, hogy gyere, megosztozunk ketten az én cuccomon, jó anyag, szívj egy kicsit.
- Az életre mérges, ne vedd magadra - legyintettem, berakva a könyvjelzőt az olvasmányomba, hogy ténylegesen a szőkére figyelhessek. Mert annak ellenére, hogy egyik-másik diák nem kedves dolgokat terjeszt, itt volt szóval gondolom, hogy valamire szüksége van... vagy ilyesmi.
- Hát ez... kedves? Bizarr? Furcsa? Mind egyszerre? Van ilyen? - morfondíroztam, de egyszerre éreztem bóknak és zaklatónak a dolgot. Mit keresek mások álmaiban? Már, ha nem vesszük, hogy éppen most mesélte, hogy csak úgy megtörténik, nincsen rá kihatással. Mert hogy ez történt. Le is ült és elkezdte mondani, mire oldalra biccentettem a fejemet, a göndör tincseimbe túrtam párszor, majd elhúztam a számat.
- Hm... hát... Inkább tudni akarom, azt hiszem - közöltem végül, mert ha már egyszer van ilyen lehetőség, miért ne élnék vele? Ez olyan, mintha vennék egy kaparós sorsjegyet, amiről tudom, hogy nyer, csak azt nem, mennyit.
- Nem zavarsz, igazából... kevés embert ismerek errefelé. Farkas vagyok, amúgy. Már hogy... a nevem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Nem, de nem egyszerű a híres nagytestvérrel sem együtt élni. De inkább hírhedt, mint híres, nem feltétlen van pozitív vélemény róla minden esetben, és ő erre még büszke is.
A szemem is megforgatom kicsit, mert néha nagyon nem értem Denist, hogy mit csinál, és miért csinálja azt, amit csinál. Nem tudok az ő fejével gondolkozni, és bár néha elfog a vágy, hogy belelássak a koponyája mélyébe, összességében, inkább nem szeretnék. Furcsa érzés persze, hogy ő nem tiszteli a magánszférámat, én mégis tisztelem az övét annyira, hogy ne akarjak beletenyerelni. Vannak persze döntések, amiket szeretnék megérteni, mert nem mindig tudom, hogy mi miért is történik körülöttem, és néha nagyon egyértelmű döntések válnak teljesen érthetetlenné. Olyanná, amit aztán csak nézek, és nem értek, és szerintem, ha megkérném, hogy értesse meg velem, akkor se sikerülne, mert makacsul ragaszkodnék a saját, szerintem helyes döntésemhez.
- Igen, vagy inkább ne is akarjon vele összejönni, mert van a bátyámnak van felesége, és teljesen rendben van az úgy.
Az, hogy ilyen hülyeségeket csinálnak, mint nyitott házasság, az az ő dolguk, én ha lehet, elkergetem a lányokat, hogy ne akarjanak a testvérem közelében lézengeni, eleve nem tetszik, hogy bepróbálkoznak, és aki így indít, azzal én mondjuk semennyire sem szeretnék hosszú távon tervezni. Nem szimpatikusak a lányok, és szerintem nem is lesznek, ha mondjuk összejönnek a bátyámmal, én mindegyiket utálni fogom, aki a közelében lézeng, és pont.
- Tényleg szép a kastély éjjel. Romantikus bája van annak, amikor már nem égnek olyan nagy lángon a fáklyák, meg a fénylő lelkek udvarában a kút vizében olyan szépen tükröződik az éjjeli égbolt. Mondjuk határozottan teliholdkor a legszebb, amikor szinte süti a Hold az arcodat. Olyan erős a fénye, és csodálatosak körülötte a csillagok, igazán belefeledkezős.
Igen, ahogy én is igazán belefeledkezem abba, hogy ezt egy prefektussal osztom meg, aki éppen most büntetett meg. Teljesen jogosan persze, de ha még szeretnék ilyeneket látni, és persze, hogy szeretnék, akkor nem feltétlenül biztos, hogy a teliholdas éjszakáimról kellene elmélkednem neki, mert még a végén arra jár majd, én meg a végén a sok kis kihágásommal eljutok oda, hogy tényleg fogkefével pucolom majd az elhagyatott mosdó csempéjét. Brr, oké, ebbe még belegondolni is rossz. Szóval inkább befogom a számat, és nem mondok semmit.
- Denishez képest mindenki "csak egy kis", néha legalábbis nagyon úgy érzem. Csodálom, hogy még nem jelentette be, hogy illúziómágus animágussá is vált, mert miért ne.
Húzom el kicsit a számat, mert nem irigy vagyok, szó sincs róla, de már értem, hogy milyen az, ha valaki a másik árnyékában él, milyen, ha mindegy mit csinál, a másik akaratlanul is jobb nála. Szeretem őt, az életemnél is jobban, hiszen az életemet kockáztattam azért, hogy láthassam, de most már valahogy, olykor arra vágyok, hogy több legyek, mint aki vagyok, hogy valamit én is letegyek az asztalra, még ha tudom is, hogy ez gyakorlatilag lehetetlen, hiszen ha bármivel is megerőltetem magam, akkor nekem kampec. A pálcám is ki tudja, hol van, talán otthon, mert annyira nem használom. Óvom a kis manakészletem, ami nem is a sajátom, pusztán csak a bájital miatt termelődik több, hogy védjen. Vagy legalábbis valami ilyesmi. Nem nagyon értem ezt az orvosi izét, pedig Will szépen elmagyarázta, többször is, többféle módon is, türelmesen.
- Szóval akkor mondjuk két elemi mágus szerelme sosem lehet felhőtlen? Erről kéne mesét írni, hogy van két szerelmes, akik nem értik, hogy miért nem működik közöttük a dolog, hiszen szerelmesek egymásba, és mégis ott van az a valami, ami miatt nem működik.
Biztos nagyon nagy foganatja lenne a könyvnek, de azért valahol szomorú is, hogy ez így alakulhat. Biztos nagyon rossz lehet úgy szerelmesnek lenni, hogy közben van benned egy rossz érzés, és nem tudod megmagyarázni vagy leküzdeni. Vagy, ha meg is tudod magyarázni, mert mondjuk az elemeteket tudjátok, akkor sem tudtok ellene tenni. Biztos, hogy ebbe bele lehet őrülni. A válaszára, hogy van két kedves prefektusom már, nevetni kezdek, igaza van, mert tényleg vannak, és talán a speciális engedély is okosabb lenne, de azzal annyira kitűnnék, hogy tényleg nem akarok. Inkább csinálom becsülettel a büntetőmunkákat, mint, hogy visszahalljam, hogy csókos vagyok. Nem, erre nekem nincs szükségem.
- Nagyon borzalmasan hangzik, hogy ennyire nem volt semmi jó, de esküszöm, nem látszik rajtad egy kicsit sem. Azt hittem, hogy, olyan... átlagos gyerekkorod volt. Semmi extra, boldogság, nyugalom. De értem így már, hogy miért is fordított, viszont akkor célszerű ennek örülnünk, hiszen ez azt mutatja, hogy nagyon erős vagy, nagyon sok mindent túléltél, amibe mások beleroppantak volna, és jó úton haladsz, hogy igazán boldog vagy.
Lenyűgöz, hogy ilyen létezik, de nagyon szeretem, ha valaki azt mondja, hogy pozitív élmények hatására történt egy képesség megmutatkozása. Nem értem, hogy az ilyen jólelkű embereket miért veri a sors, hiszen ő egyáltalán nem néz ki úgy, mint aki ezt megérdemelte, sőt, elképzelhetetlennek tűnik, de tudom, hogy vannak igazságtalan sorsok. A gyűrűre megint csak bólogatni tudok, mert tényleg jó megoldás, de sosem volt szándékom ennyire magamhoz láncolni egy embert. Viszont ő bevállalt engem, és ez csodálatos, valami, amit sosem tudok majd meghálálni neki, és tudom, hogy nem is vár hálát, de akkor is.
- Mehetnél vendéglátásra. Most még dolgozol, aztán végzel, és te irányítod majd az egyik helyet a faluban. Vagy nyitsz egy sajátot. A gyerekeket nem tudom, még nem nagyon beszélgettem erről senkivel, neked mondtam csak.
Nem tudom, hogy ezt mennyire lehet kivitelezni, mert nálam minden valahogy iszonyatosan bonyolult, és teljesen össze-vissza van, szóval egy ilyen dologgal úgy érzem, hogy még kavarnék egyet az egészen. Az pedig, hogy láttam őt, a gyönyörű arcút, azt erősíti meg bennem, hogy hamarosan vége, lassan a búcsú jön majd el.
- Szerintem készen vagyunk.
Pillantok fel, ahogy körbenéz, mert mindent elhoztam magammal, szóval most jöhet az a rész, hogy visszakísér, és jól alszok. Vagy, legalábbis próbálok nem megszökni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Igen, ezt mondják.
Én is mondhatom, hogy nem vagyok Brightmore, attól még de, nagyon is az vagyok, és hiába mondok mást, nem moshatom le magamról. Nem mintha le akarnám, bár néha jó lenne úgy élni, hogy nem én vagyok én, és ez a gondolat menet hamarosan nagyon is aktuális lesz, még én sem sejtem, hogy mennyire.
- Közel?
Nem nagyon értem, hogy mire gondol, de kicsit megemelkedve nézek körbe, mert bár tudom, hogy Denis nem lehet itt, mégis azt érzem, hogy itt van, hogy valami különös módon a köztünk lévő apró térbe férkőzve ott van. Hát persze, mint mondtam, néha szeretném, ha nem én lennék én, mert ha nem én lennék én, akkor nem rettegnének a fiúk azért, mert Brightmore vagyok. Mert Denis a testvérem, hogy pontos legyek.
- Várj. Várj. Várj. Várj. Várj.
Emelem fel a jobb kezem, a tenyeremet felé tartva, behunyt szemmel, hogy megemésszem azt, amit mondott. Eközben persze rámpisszegnek, hogy ez egy könyvtár, és vissza is pisszegnék, ha nem pont a könyvtáros pisszegetne itt. Jó, hát neki azért igaza van. Zöld szemeimet újra a velem szembe ülőre emelem, szemöldökeimet összehúzva, ajkaimmal csücsörítve, miközben különböző kínzások futnak végig az agyamon, és azon gondolkozom, hogy mi fájna a legjobban Denisnek. Oké, egyértelműen az, ha bejelenteném, hogy úgy döntöttem egy Payne felesége leszek, és segítsen kiválasztani, hogy Jason, Chris vagy Milan illik-e jobban hozzám, mert szeretnék egy igazán jó házasságot kötni. Még a vállát is megveregetném, hogy "tudod, így megy ez, te elvettél egy Payne-t, adnod kell egy jövendőbeli Payne-t, hogy a szám állandó legyen." Nem hiszem, hogy nevetne, sőt, tényleg kiakadna. Talán túlzás lenne.
- Szóval ha jól értem, a bátyám, vagyis, a hamarosan szörnyű kínok között elhalálozó bátyám rávett téged, hogy kövess engem és jelents neki, hogy mit csinálok?
Ezt szeretnéd Denis? Hát akkor ezt kapod. Megtudhatod, hogy mit csinálok, te kis bizalmatlan. Hátradőlve a széken, karba fonom a kezeimet, hogy végiggondolhassam, hogy ez a nyilván alapból kedves gesztus zavar-e. Jó, persze, hogy zavar, de nyilván nem fogja hagyni, hogy ne csinálja tovább. A háború áldozatokkal jár, és bár kedvesnek tűnik szegény, de ő lesz most az áldozat, és ezzel el is döntöttem, hogy mit csinálok, hirtelen, szinte előreugrok, és mielőtt még megérthetné, hogy mi is történik, szájon csókolom, nem szenvedélyesen, mert köztünk van egy asztal, ami így is beleállt már a combomba, és baromira zavar, valahogy elszámítottam magam, és hát ez nem egy film, nem lehet romantikusan tökéletes a dolog. Visszaülve szusszanok egyet.
- Nem zavar, de ha Denis így játszik, akkor én is. Remélem élvezi majd a műsort.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mondják hát, de azok olyanok is, ő meg nem, hát azért tényleg nem annyira katasztrófa, lehet, illene lecsippenteni már a hajából egy keveset és sűrűbben fogni a borotvát, de na. Nem veszélyes ez. Vagyis a helyzet de, ő meg nem.
- Aha. De nem, nem így. Nincs az iskolában – tudomása szerint, hiszen már nem ide jár. Múltkor is az iskola kapujában futottak össze, szóval, nem, nincs itt, még ha ennyire körbe is néz. Hozzá van közel, mint lakótárs, egy ajtó nem választ el attól senkit, ha idegben van és nyakat kell tekerni. Már csak saját tapasztalat, bár nem rúgott ajtót senkire, de képes lett volna rá annak idején. Így inkább tisztázni kezdi a saját dolgait, a helyzetét, úgy a legkönnyebb, ha kicsit kitálal és akkor már legalább a perverz része alól mentesül kicsit, vagy nagyon, ez a lány döntése. Lehet, mégis túl sokat mondott?
- Oooké – akad meg, lehet még kiegészítette volna, de nem, csendben marad és vár. Pislogva figyeli kicsit, ahogy vélhetően kicsit kusza szavait is kibogozza, lehet, hogy nem volt teljesen egyértelmű abban, amit akart mondani és ahogy, de mivel meglepte, megesik. Nem tudja eldönteni, hogy haragra, hisztire vagy épp megértésre számítson, így egy kicsit mindenből is felkészíti magát, lesz ami lesz alapon, úgy a könnyebb.
Mégsem.
- Elhalálozó? Ó jaj, erre semmi szükség nincs! Nem is az, hogy mit csinálsz, hanem hogy inkább... hogy vagy, meg ilyenek. Tudod, aggódik, mint minden testvér és nem, nem ve... Mi? - rökönyödik meg, ahogy elrugaszkodik szinte, át az asztalon, és mire kettőt szólhatna, a puha ajkakat érzi sajátján és már ott sincs. Mered rá, úgy, ahogy volt, a szék háttámlájának préselt háttal és őszintén, nem így gondolta volna, hogy annyi év után, majd pont ebben a helyzetben és pont ő fog az ajkaihoz érni. És basszus...
- Jó, ez... baromira meglepett – köhint egyet, nem hal bele, tény és amúgy is, ez inkább amolyan „csakazértis” dolog, a nők értik ezt, nagyon. Még valamikor a kréta korban, hasonlót átélt, csak hát... kicsit komolyabban beleélte magát. Az másik ember volt.
- Nem játszom ilyet, hé – kicsit talán még fel is háborodik. A tudat mellett, hogy ha belemegy, ha mondjuk akár egy igazi csókba is, mehet az utcára, de előtte még biztos felkoncolják. Nem, amúgy sem ilyen, de csak a gondolat. Már fut a hátán a (h)ideg.
- A műsort én kapnám, a fejemre. Ne, nem kéne. Amúgy is, nem ő vett rá, mint ahogy akartam mondani. Beszéltünk rólad és mivel én itt vagyok, felajánlottam. Mivel vele élek, kapóra jött. Neki is kényelmes, neked is, ennyi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Aggódik. Persze, nyilván aggódik is, de én ezt most nem tudom aggódásnak felfogni. Sokkal inkább hiszem azt, hogy szemmel akar tartani, nehogy valami hülyeséget csináljak. Mintha kötelezően burokba kellene tartania, csak azért, hogy ne legyen lehetőségem olyan dolgokat tenni, amiket a korombeliek. Félt? Talán, hiszen ismeri a világot, tudja, hogy nem csak a jó van, és tudja az én képességeimet is. Tudja, hogy képes lennék a rossz irányba fordulni, hiszen befolyásolható vagyok. De kell nekem is tapasztalnom. Kellene...
A csók tényleg nem nagy dolog, nem olyan, mint amilyet az ember szeretne, de most a legrövidebb utat kellett választanom azért, hogy megtörténjen. Hogy ezzel felmérgesítem Denist, hát legyen, képes vagyok úgy játszani, ahogy ő, mert Brightmore vagyok, és ha felbosszantanak, akkor elveszítem a fejem. Talán nekem is vannak démonjaim, talán én is kitörök, mint ő? Nem hiszem, de elgondolkodtató ez a lehetőség. Elgondolkodtató, hogy mennyiben is különbözünk. Talán semmiben.
- Engem is meglepett.
Felelem neki csendesen, mert még mindig nem tértem napirendre afelett, hogy ezt komolyan képes volt Denis meglépni, hogy komolyan képes figyeltetni. Annyira haragszom rá ezért, hogy azt nem tudom elmondani. Komolyan, fel sem fogtam még igazán, hogy valóban ezt tette velem. Csak azt tudom, hogy ez megtörtént, hogy tényleg létezik az a tény, hogy figyeltetett engem. Nagyon haragszom, nagyon mérges vagyok, és lepillantva a gyűrűmre, azon gondolkozom, hogy vajon a párja jelez-e valamit Cathnek, hogy aggódik-e már miattam, és csak remélni tudom, hogy nem, felesleges volna. Nem, nem fog elmúlni, de ez az én meccsem Denis-szel.
- És mit mesélt a bátyám, hogy felajánlottad ezt neki?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Megérthető, fordított esetben lehet neki sem tetszene, de hát ahhoz már elég vén, hogy ne kelljen utána figyelő szemeket küldeni, most már hivatalosan sem, még ha azt a részét megszokta, sőt, be nem vallja, de kicsit még hiányolja is. Persze, menni kell néha, hogy merre és hogy áll, vagy épp a karkötőt, ha érdekel bárkit is, kezdi úgy érezni, hogy annyi év után meglazult a póráz és elengedték. Csak épp nem mindenbe lett bevezetve, így most aztán botladozik, de menetel. Valamerre. Kiderül, hogy hol lesz a vége és reméli, nem valami puha falú szobában.
De persze, a lánynak nem kellemes. Kinek lenne az. Nem botrányos, amit eddig látott, semmi olyat nem tesz, amit a korabeliek ne tennének, talán még kevesebbet is. Elvonatkoztat attól, hogy mit mondott még, hogy hogyan is van és amúgy is, úgy néz rá, mint bárki másra. Nincs tekintetében mély szomorúság, vagy akármi, tudja, nagyon jól tudja, mennyire zavaró, ha valaki úgy néz rá, mint aki már... mindegy.
Persze, azért van benne meglepettség, sőt, bőven, miután ajkaival is találkozik és most ezt a gondolatot kell megtanulni nagyon, nagyon mélyre ásni, mert Denis a fejébe lát és nem, nem akarja tudni, hogy friss lakótársa mit tenne, ha hazamegy, elkezd valamiről beszélni és közben ez bukkan fel a fejében, miközben amúgy totálisan úgy kezeli, hogy csak megtörtént. Nem néz ferde szemmel, nem néz sehogy, csak bambán. Majd sóhajt.
- Persze, már csak azért is megtetted, hogy felbosszantsd. Így nem ő halálozik el, hanem én – fájdalmas képet vág, talán reméli, hogy ha meghallgatja, vagy kinézi, hogy hogyan is történt, az enyhítő körülmény. Megrázza a fejét. Ő nem haragszik, nem szomorú, csak nehezen kezeli a helyzetet. Mint mindegyiket persze. Nem készült fel arra, hogy testvérek között áll, hogy egyre több arc kúszik be piciny életterébe. Semmire sem és egyelőre kényelmetlenül érzi magát. A széken is mocorog, feszeng, akaratlanul piszkálja a könyv borítóját. Most mit kéne tennie? Ebből kéne könyvet keresnie...
- Semmit – tér vissza a valóságba, hát akkor próbálkozik magától. Még barátságos arcot is varázsol, nem olyat, aki legszívesebben kifutna innen. - Nekem is van húgom, láttam, hogy aggódik, az ilyen apró dolog meg csak jó, nyugalmasabb. Nem besúgó vagyok, csak akkor terveztem szólni, ha valami gázos és én nem tudom megoldani. Minden más nem tartozik rám, hát tudom mi az a magánszféra – menti a menthetőt, kikerülve, hogy miket tud még, vagyis csak épp eleget és kész. Könnyebb így, talán kicsit megnyugszik, mert nem akarta felidegesíteni. Ehh. De nehéz ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Próbáltál már teázni? - kérdőn emelem meg szemöldököm, ahogy figyelmét - helyettem - a kávéjára fordítja. Nincs különösebben semmi buzgalom a kérdés mögött, még csak azt sem mondhatnám, hogy kényszeresen szeretném a függőség tárgyát helyettesíteni valami mással (rossz tanár vagyok). Viszont brit vagyok, a filteres vagy épp áztatós szárítmányok használatát beleírták a génjeibe, ezért értelemszerűen úgy gondolom, mindent meg is lehet oldani velük.
- Merész húzás ilyen kijelentésekkel élni egy orvos előtt - attól még élvezem, persze, hogy élvezem, ez pedig arcomra is kiül egy féloldalas mosoly képében. Azt már nem állítanám, hogy támogatom is, ha a páciensem lenne esélyesen már javasoltam is volna neki pár lezser növényi szart, de, szerencsére, nem a páciensem. És most arra sincs szükség, hogy átemeljem a munkám a rendelőből - vagy épp a steril teremből.
- Kész csoda, hogy nem omlott csődbe ez az iskola - felszusszanok, ahogy az egyik manó, esélyesen amelyik bevállalta a kívánságkielégítést, halkan alkarom mellé, az asztal szélére helyezi a poharat. Elmosolyodva - újra - szakítom el tekintetem a nőről, a gesztusba ezúttal vegyül némi ritkán látott melegség is, ahogy nagy tenyeremmel meglapogatom a csupasz fejet. Néha egész szentimentálissá válok, eszembe juttatják az otthon rám váró kutyát.
- Amúgy komolyan - az előbbi kissé szarkasztikus élű odaszóláson javítandó, újra felé fordulok, tenyerem élét megtámasztva a falapon, ujjaim lazán körbefuttatva a csupron. - Ez nem tűnik túl... szabályosnak. Hogy-hogy nem záratott be minket egy adóhivatal? - elég messzemenő közösködésre utal tőlem ez a kifejezés. Igazából nem érzem úgy, hogy túl sokáig szeretnék még része lenni ennek a közösségnek, azért jöttem ide, hogy közel legyek a nővéremhez és lefoglaljam magam, de elég hamar rájöttem, hogy a gyerekek oktatását nem nekem találták ki. Nem lehet mindenki jó valamiben, ami pedig nem megy, nem is kell erőltetni.
- Én csak nem tudtam aludni - vonok egyet vállaimon, ahogy belekortyolok a minden flancot mellőző feketémbe. - A prefektusok meg nem túl szigorúak erre, úgyhogy...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

éjjeli őrjárat

Hát ebben lehet valami, bár sajnos én ezt nem tudom megítélni. Nincs egy testvérem sem. Azt mondjuk el tudnám mondani, hogy szülőkkel együtt élni sem feltétlenül egyszerű, de a tinik többsége így van vele, úgyhogy értelmetlen lenne erről diskurálgatnom.
- Hm, hát a lényeg az, hogy a hugára vigyáz. Lehet akármilyen rossz a híre, ez mindenképpen pozitívum – hallottam dolgokat Denisről, de mint mindennel, ezzel is úgy vagyok, hogy nem vagyok hajlandó hitelt adni a pletykáknak, amíg első kézből meg nem bizonyosodom a dolgokról. Az biztos, hogy a híresztelésektől függetlenül tartok a sráctól. Valószínűleg az eleme miatt. Vagy a fene sem tudja. De soha egy szót nem váltottam vele, így nem is ismerem.
- Ó, hogy ez még mindig így van! Azt hittem, hogy csak az előtt, hogy megnősült volna – csodálkozom el, félbehagyva az edények sikálását. Hűha, hát ez így még szokatlanabb. Ilyen nyíltan koslatnak egyes lányok egy foglalt férfi után? De hát, miért, meg hogy? Hiszen, foglalt, van valakije, együtt van valakivel, nős meg minden. Az persze eszembe sem jut, hogy ez még nem feltétlenül jelenti is azt, hogy ezt tiszteletben kell tartani, vagy hogy ne lenne ettől függetlenül úgymond szabad préda. Ajj, van erre egy szó pedig, na mindegy. A lényeg, hogy nekem ez eszembe sem jut. Én magamból indulok ki ugyebár. Nekem ott van Thomas, és pont. Őszintén szólva fel sem tűnik, hogy léteznének más fiúk is a világon. Mármint, tudom hogy vannak, egy párral nagyon jóba is vagyok, de nem … nem úgy látom őket. Ahogy Thomas előtt sem úgy láttam őket.
- Na! – kiáltok fel amikor mesél az éjszakai kastély szépségeiről – Még nem láttam éjjel a Fénylő lelkeket! A legközelebbi őrjáraton elnézek arra, szeretem azt a helyet, jó emlékeim vannak róla. Milyen klassz helyek vannak még ahova érdemes éjszaka elnézni?
Izgatottan csillog a szemem, fel sem fogva, hogy most éppen bepillantást nyerek abba, hogy merrefelé szokott kihágásokat elkövetni a lány. Meg azt sem, hogy még bele is kérdezek. Ó nem, én tényleg örülök annak, hogy ilyen izgalmas és romantikus helyekről hallok, és már tervezgetem is, hogy mikor fogok ezekre a helyekre elnézni. Az Udvarra naná, hogy elmegyek egy teliholdkor, és ahogy eszembe jut milyen emlék köt oda a leginkább … egy pillanatra el is pirulok. Aztán lassan lehervad a vigyor az arcomról, amikor végre felfogom, hogy túl sok infót tudtam most meg.
- Oké, tök jó, hogy hallottál ezekről a helyekről, valakitől, aki kijárkál éjjel, talán szándékosan is hogy ilyen csodálatos látványban legyen része – mosolygok rá a lányra, jelezve, hogy én ezt most így fogom kezelni. Hogy ő csak meséli ezeket, és nem ténylegesen ő járkál ki. Hogy nem fogok kezdeni semmit sem ezzel az információval. Nem fogok szándékosan oda menni, hogy megbüntethessem. Megakadályozni nem hiszem hogy fogom tudni, hogy más tegye, de én nem fogom módszeresen tönkrevágni az ilyen estéit. Most nem prefektusként hallottam ezt a sztorit, hanem egy szimpla diákként.
- Hű, ennyi mindenre képes? Az nem semmi! Nem is értem, hogy bírja! Na és te? Sose szerettél volna mondjuk animágus lenni? Vagy legilimentor? – érdeklődöm a lánytól. Elemi mágus nem lehet, az a vérében van az embernek. Valaki vagy az, vagy nem. De amiket felsoroltam, azok mind elsajátíthatóak. Aztán egy bocsánatkérő pillantást vetek rá. – Vagy, gondoltál rá, de nem szabad?
A betegsége megnehezítheti a dolgokat, én meg profin meg is feledkeztem róla. Remélem, hogy nem gázoltam bele a lelkébe ezzel. Amúgy meg eléggé elismerésre méltó az, amit ő tesz. Hogy ennyire kitart, hogy abszolút nem látszik rajta semmi sem, hogy a dokik jóslatainak ellentmondva él és virul. Ehhez képest szerintem mindaz, amit a bátyja tesz egy nagy nulla.
- Ó, dehogy nem. Csak két ellentétes eleműnek nem. Tehát a víz-tűz az hamvában holt ötlet. A víz-föld, vagy víz-levegő, vagy víz-víz az teljesen rendben van. Azt mondjuk nem tudom látod, hogy ha valaki több elemet ural akkor az vajon mennyiben csökkenti ezeket a nehézségeket. De jó mese alap lenne a sztori az tény. Kicsit tragikus, romantikus – valószínűleg sokan vevők is lennének rá. Amolyan modernkori Rómeó és Júlia. Jó, talán mégsem pont ők, de ez ugrott be. Még filmnek is egész jó lenne. Szomorkásan elmosolyodom és kissé az égnek emelem a tekintetemet, amolyan ’ó ha te azt tudnád’ jelentéssel. Átlagos gyerekkor, hát mindenem volt csak az nem. Nagyon nem.
- Örülök, hogy nem látszik az, hogy min mentem keresztül, mit éltem túl, ahogy te fogalmazol.  Mindenképpen jó úton haladok, amióta ide járok azóta  van részem boldogságban meg nyugalomban. Meg barátokban. És igen, nagyon nagyon boldog vagyok és mérhetetlenül hálás is, hogy megismerem ezeket az érzéseket – és még elég sok mindenért vagyok hálás, de inkább nem kezdem el sorolgatni. Valóban nem érdemeltem meg azt, ami kijutott nekem, de már azt is tudom, hogy nem tehettem volna ellene semmit, nem az én hibám volt. Csak úgy megtörtént, az a múltam és el kell engednem. Minden erőmmel azon vagyok, hogy teljesen sikerüljön is. Ezért küzdök.
- Hm, majd elgondolkodom rajta, ki tudja mit hoz a jövő – érdekes, erre még sosem gondoltam. Hogy vendéglátózzak? Végül is, lehet hogy illene hozzám. Mindenesetre elrakom most magamban ezt az infót, valahogy nem az éjszaka közepén szeretnék ezen töprengeni. Főleg nem őrjárat közben. Vagyis éppen büntetőmunka közben. Szétnézek, mire megerősít a lány abban, amit sejtettem. Hogy végeztünk. Minden szépen tisztán szárazan csillog villog. Igazán jó munkát végeztünk.
- Én is úgy látom. Akkor … mit szólsz ahhoz ha szépen lassan visszabattyogunk a hálókörletbe? – jól elhúzom a lassan szót, kiemelve, hogy tényleg komolyan gondolom. Nem kell visszasietni, kicsit még elodázhatjuk azt a négy fal közé zártságot és alvás részt. Útnak indulni mindenesetre kellene. Ott is hagyom a mosogatót és az ajtó felé indulok, visszapillantva Anniere, hogy ő készen áll-e már a távozásra. Én teljesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Az ablakon kinézve nem látszódott más, csak a nagy feketeség, mint egy féreglyuk. Ha elég ideig figyelte az ember, akkor olyan dolgokat láthatott bele, amik ott sincsenek, vagy ami még rosszabb, el is aludhatott. Persze Zsombinak már nem az a legnagyobb félelme, hogy elalszik, de továbbra sem szerette. Olyankor mindig vissza-vissza látogatott arra a helyre, pedig amúgy sem volt már messze az ideje a távozásnak. Látszódott a kastélyon is, ahogy ki-kiszállingóztak a diákok, kik már hazamentek, kik egy utolsó partit csaptak. Ő pedig ott ült, és azt a hatalmas űrt figyelte.
Tekintete végigjárta az unalmas kis szobát, és egy idegenen állapodott meg. Amióta visszatért, nem volt kenyere a lakókkal való beszélgetés. Mindig attól félt, hogy valamelyik tudja merre is járt az utóbbi egy évben, és talán még saját magánál is nagyobb hülyének gondolja. Vagy ami még rosszabb, felhozza azokat a bizonyos tabu témákat. Viszont most épp itt volt az ideje kibújni a csigaházból, és elkezdeni élni. Ha valami rosszul sülne el, holnap majd kikezelik belőle az intézetben.
- Haver, te nem unod el itt az életed? Mit szólnál egy kis mókához? - kérdezte Zsombor, és közben leszállt a párkányról, ahol addig ücsörgött. - Van egy oltári tervem arra, hogy dobhatnánk fel az estét. Benne vagy? - kérdezte pajkos mosollyal lépve oda Benetthez, hátha amannak nem lenne nyilvánvaló, hogy kihez beszél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Ha nem a körleten belül pihenek, akkor ide, a társalgóba szeretek kiülni, amit úgy is nevezek magamban, hogy mindenki klubhelyisége. A kandallóban ropog a tűz, fénye kellemes meleget áraszt a szobában. Kötött pulcsiban, a szünetre hangolódva húzódom meg az egyik félreeső fotelban, hogy ne tudjon senki mellém ülni. Keresztben helyezkedem el rajta, karfáján átvetem a lábaimat, ölemben pedig szokás szerint egy könyvet bújok. Kivételesen viszont nem az órákhoz kapcsolódik, és nem is túl nehéz olvasmány. Direkt olyan, amit háttérzaj mellett is könnyedén értelmezni tud az ember, bár az évek alatt már ráálltam arra, hogy kiszűrjem a hangokat magam körül. Nyilván, ha régen saját szobám se volt, de tanulni kellett, és öten vagyunk testvérek, akkor mindig uralkodott a lakásban egy alapzaj, amihez valahogy alkalmazkodnom kellett.
Fogalmam sincs, hogy hány óra van, de nincs nagy mozgás. Biztosan hazautaztak, a maradék emberke meg csomagol. Én már megvagyok a javával, de csak később megyek, ráadásul vissza kell térjek karácsony után pár napra, mert segítek a bál szervezésében. Cserébe megpróbálom majd jól érezni magam.
- Hm? - megtorpanok az olvasásban, de csak lassan kapom fel a fejemet. Nekem szólna? Eddig olyan csendben volt, biztos csak képzelődöm... Már-már gyanakvóan mérem végig a fiút, aki elkezd kérdésekkel bombázni a semmiből, ráadásul fogalmam sincs, hogy miről beszél. Ez úgy hangzik, mint valami csapda. Keresem a buktatót a dologban, a beugratós részt, amire ha válaszolok, akkor a következő pillanatban kinevetnek az átverésen.
- Ez eddig elég rosszul hangzik - vonom fel a szemöldököm bizalmatlanul, és akkor még egész finoman fejezem ki magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Annyira nagyon mérges vagyok, hogy azt elmondani se tudom, és érzem, ahogy a szívem mérgességemben egyre hevesebben vagy, ahogy egy kicsit kezdem nem jól érezni magam, és érzem, ahogy egy apró izzadságcsepp megjelenik a bal halántékomon, és bármennyire is próbálok nem tudomást venni róla, ott van, és szépen, lassan elkezd lefelé szánkázni. Morcosan törlöm le, mielőtt a szemem magasságát elhagyná, és tudom, hogy nagy valószínűség szerint a gyűrűm párja már elkezdett riasztani, hogy baj van. Nincs baj, nem szabad bajnak lennie, mert azzal pontosan azt támasztom alá, amit Denis állít, hogy nekem felügyeletre van szükségem. Nincs. Nem akarom, hogy legyen.
- Hidd el, hogy ő fog, mert ha megtalálom, meggyilkolom.
Hosszan, fájdalmasan, úgy, hogy érezze, mennyire rossz az, amit csinál. Komolyan képes volt rám állítani valakit, ő meg még meg is csinálja neki. Hát nem az alvilág feje Denis Brightmore, hogy itt pattognia kelljen mindenkinek, ahogy ő fütyül. És akkor az ember így ne kívánja, hogy elhalálozzon, minél előbb.
- Ugyan már, ő is csak egy ember, nem jobb, mint mások.
Sőt, most ezzel a húzásával nagyon elrontotta itt a "kedvenc báty" státuszát, mert pont ezt nem akartam, hogy csinálja, hogy mindenki elkerüljön, mert jaj mi lesz, ha Denis megtudja, hogy beszéltünk. Lányból vagyok, és érdeklődöm a fiúk iránt, és szeretném, ha ők is érdeklődnének irántam. Hát mindjárt írok Zlatannak, hogy minden este randizzunk, mert ez így nem állapot.
- Ez nem mentség arra, amit tett. Mi a gáz szint? Mert akkor ezek szerint, ha megcsókolok egy fiút, az már a páros máglyahalál kártya.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Az igazat megvallva számíthatott volna a nemleges válaszra, hiszen nézzen körül az ember. Itt a társalgóban, két szerencsétlen, akinek vagy nem maradt a kastélyban barátja, vagy egyáltalán nincs is, ücsörögnek, pont azelőtt, hogy haza kéne menniük.
- Na várj, előbb hagyd, hogy beavassalak a tervbe - szögezte le Zsombor, és a fiú karfájára támaszkodott. - Először is, minden amit most elmondok teljes egészében illegális. - Élete legjobb kezdése volt, ezt el kellett ismernie mindenkinek. Hiszen hogy teszel egy teljesen bizalmatlan embert a cinkostársaddá? Hát... vannak erről különböző elképzelések, maradjunk annyiban. - Szóval. Múltkor hallottam egy csapat diákot arról sutyorogni, hogy Várffy szobája tele van elkobzott bájitalokkal. Állítólag egy kis szekrényben tartja őket. Na már most, az előbb láthattad, ahogy abban az ablakban ücsörgök, mint a világ legnagyobb vesztese. De így legalább lehetőségem nyílt megpillantani az előbbi férfit és az ő állítólagos barátnőjét, azt az Átváltoztatástanárt elsétálni. Ha pedig ők ketten leléptek, az azt jelenti, hogy a szoba teljesen üres, és ha elég ügyesek vagyunk, ki tudunk onnan hozni két fiolát. Senki nem tudja mi a hatásuk, mi lennénk az elsők, akik kipróbálják! Képzeld csak el! - ahogy a tervét a másik elé tárta egyre jobban csillogott a szeme, és a hangja az izgalomról árulkodott. Talán azóta nem érezte ezt, mióta megtalálta a kis korgit a kanapéjuk alatt. De az már évekkel ezelőtt volt.
- Na, mond, hogy benne vagy! Nincs annyi időnk azért - mosolygott őrülten partnerére.
- Amúgy Zsombor vagyok. Csonka Zsombor - mutatkozott be. - De a fedőnevem mostantól legyen Arab éjszaka - suttogta el a végét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Összeszűkülő szemöldökeim alatt arcára tapad kutató tekintetem. A terv – nem is igazán lehet ezt tervnek nevezni, sokkal inkább a pillanatnyi fellángolás vezette késztetés egész odáig tartott, hogy dobjuk be Dantét a mély vízbe és lássuk, mi lesz belőle. Az, hogy utána mi fog történni, vagy, hogy hogyan maradjak én a becsapódástól felcsapó hullámok felszínén, már nem kapott részt.
Mintha pont erről beszéltem volna az előbb.
Félhangos morranásban fullad ki szinte minden ellenállásra hajazó gesztus – a test talán egy fél pillanatig még mereven próbál pozícióban maradni, de ahogy komolyabb külső befolyás éri, megadva magát hanyatlik hátra. Az elfeküdt matrac egyik rugójának éle szúrva fúródik bordáim közé, a pillanat egy töredékéig tüdőmből fájdalmasan préselődik ki a levegő. Dante tartása alatt, az artériák falainak ritmusos tágulásában és összezuhanásában zubogó vér áramlását egyre hevesebben pumpálva igyekszik követni és neki eleget tenni a szív, az erőteljes dobbanások visszhangot vernek, ahogy szinte a mellkasi csontnak ütközik az életért felelős izom.
Élesen szívom be a nyomokban jellegzetesen Dantét kísérő illatot tartalmazó, bőrfelületek közé szoruló oxigént, az valósággal vágja az orrcimpa belső, puha szövetét - így, most, mintha minden érzékszerv intenzívebben fogná fel a külvilágot.
Alkarom megfeszül, ujjaim ökölbe szorulnak ahogy könyékből próbálom felnyomni magam. Az első pillanatban megfeszül állkapcsom, a fogak fájóan csikordulnak meg egymáson, majd a következőben elnyílnak ajkaim, nyelvem félúton találkozik az övével, és legalább annyira szeretne betörni, ahogy azt ő maga is teszi. Arcom a mozdulat közepén fordul felé, apró mozdulatokkal írva le így félkört, a kezdeti helyezkedéshez képest - hogy annak belső ívével érezhetően, vagy épp észrevétlen késztessem arra, hogy most inkább ő kezdjen ereszkedésbe.
Már amennyiben őt lehet késztetni bármire is ezekkel az apró, szekunder vonásokkal.
Halványan mosolyodom épp csak bele a csókba, egy pillanattal később pedig fogaim közé fogva alsó ajkát morranok újra fel, karom újra a tartásának feszül, hogy erővel próbáljon kitörni onnan. Szemeim résnyire nyílnak, tudatom felületén végigsöpör a párszaszáj használata iránti elemi vágy, végül hátrahúzva fejem szeretnék kifordulni ebből a tartásból - is.
- Elég lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Legszívesebben most leejtené a fejét, homlokkal lefelé és kicsit megkocogtatná az asztal lapját. Nem, nem a lány miatt, hanem inkább saját maga, hogy eltolta a dolgot és persze, hogy most emiatt alakul ki minden baj. Azt pontosan nem tudja, mikkel és hogyan küzd, csak azt, hogy baj van, így fogalma sincs, hogy a méreg nem csak a szépségének árt és talán most még jobb is, ha jajveszékelne, még rontana a helyzeten, ennél jobban. Az meg a másik, hogy elintézett egy kiadós veszekedést is, a csók már csak a meggy a hab tetején, lehet, most kellene szünetet kérnie és elvonulnia cigit venni – úgy két hétre. De minden helyett csak egy nagyot sóhajt, akkorát, amekkorát az orvosnál is kell, oké, nincs semmi veszve, meg kell tanulnia kommunikálni, rendesen kimondani a gondolatait, nem olyan nagy dolog ez. Vagy de? Fogalma sincs. A fejét csóválja meg, az asztal lapján kopog kicsit ujjaival. Hogyan tudná lenyugtatni? Jó, ha testvéri viszály van, abba neki nincs beleszólása, de nem úgy tűnt neki abból a rövid ismertetőből, hogy ilyesmi fenyegette eddig őket. De tény, nem ismer mindent.
- Dehogy szükséges az, nyugodj meg kérlek – olaj a tűzre, mert aztán ez benne van a top tíz „ki ne mondd, ha valaki ideges” szövegei között, de ő barátságos mosolyt is villant felé, mintha ez számítana valamit. Gyilkosságot nem akar, még ha most tényleg csak az ideg mondatja ezt vele. Biztos.
- Azért ezt nem mondanám. Vannak nála sokkal rosszabbak – könyököl az asztalra. Hogy ő mennyire jó védőügyvéd, azt senki nem tudja, maga sem. - Vele élek, amúgy. Ha rá akart volna venni, már lett volna ideje zsarolni. De nem, nem tette. Szóval... felesleges ezen vitázni. Még mindig az én döntésem volt ez – nem tudja, mennyire ragadt meg az benne, hogy saját útját járja, amely a másiknak kedvező. Ennyi az, ami ideköti. Meg a rokonság. Hát komolyan. Mindig ilyen nehéz volt a lányokkal? Tényleg elfelejtette.
- Elfogadta a felajánlásomat. Ez bűn? Kérem a bilincset – megint mosolyog, halkan nevet, szinte alig tör ki belőle hang. - Gondolom csak a fiúnak, neked nem jár olyan. Nézd, figyelj kérlek. Nem azt mondtam, hogy minden lépésed figyelve van. Felőlem azzal csókolózol, akivel szeretnél, majd ha hazaviszed mondjuk, az már ott más tészta, de nem a kém vagyok, aki még fotóz is, meg ilyenek. Hjaj... már nem tudom jobban körbeírni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Hát jó, én meghallgatom, de nehezen hiszem, hogy meggyőzhető vagyok. Ha pedig fárasztani akar, vagy ami még rosszabb - megtréfálni valamivel, akkor ma nagyon nem vagyok abban a formában, hogy eltűrjem. Az elmúlt időszakom minden volt, csak békés nem. Sanyarúan végigsimítok az alkaromon, ahol nem is olyan régen keményen megtapostak, és még mindig nem akar múlni a fájdalom.
Arcvonásait fürkészem, de az elszántságon kívül semmi gyanúsat nem látok rajta. Még a hangja is egész kellemesen cseng. Erőt veszek magamon, úgyhogy becsukom a könyvet és felülök a fotelban, hogy jobban a karfának támaszkodó srácra figyelhessek.
Szemeim elkerekednek az illegális szó hallatán. Úgy nézek én ki, mint aki ilyenre kapható? Keresem azt az ismertetőjelet, vagy szépséghibát magamon, amiből feltételezheti, hogy vevő vagyok egy ilyenre. Nem a csontváz testalkatomból következtet erre, úgy hiszem.
Várffy neve még szép, hogy nem ismeretlen, késő estig tartó tanulásom visszatérő felelőse. Kicsit sokat képzel magáról néha, de máskor az az érzésem, hogy minden oka megvan nagyképűnek lennie. Illik rá, hogy elkobozzon dolgokat, a kivitelezés és a kísérlet maga azonban átgondolatlannak és veszélyesnek tűnik.
- Vesztesnek gondolod magad? - ragadom meg az idézőjeles lényeget a szövegéből, ahogy elcsodálkozva végignézek rajta. Nem tűnik annak. -  És mi van, ha balul sül el? Vagy mit kapok cserébe, hogy bevállalom? - faggatom a részletekről, de nem csak ez homályos számomra. - Tudod amúgy, hogy hol van a szobája? - ez eddig kevés ahhoz, hogy megvegyen.
- Ivanich Benett, és találj ki nekem valamit - mosolyodom el

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem mondom, hogy nem félek. Sőt, reszketek. Hidegebbnek érzem a bőröm, mint a legfagyosabb Moszkvai estén. Hetek óta itt vagyok. Már a levelem is megírtam, és szinte biztosra vettem, hogy célba is ért, hiszen Pulia visszajött nélküle. Már csak annyi volt hátra, hogy ténylegesen elé állok. Biztosra vettem, hogy az első nem lesz egy kedves fogadtatás, hogy fel kell vérteznem magam a legrosszabbra. Hiszen minek ment volt Amerikába, ha nem azért, hogy előlem meneküljön. Az orosz maffiát ott se kerülhette volna el.
Addig megvolt, hogy leértem a könyvtárba. Nem először, hiszen amikor első körben voltam itt, valaki más foglalt helyet a pultban. Viszont már a belépésnél láttam, hogy ő van ott. Gyorsan az egyik hátsó sorba iszkoltam, és zsebemből elővettem a képet, amelyet még kiskoromban kaptam a babuskától. Ő volt rajta, amint engem tart a születésem után pár nappal. Még kis csúnya kukac voltam, az ő arcán pedig egy olyan mosoly volt látható, amit talán azóta soha nem villantott újra.
- Jól van Darya, mély levegő - mondta saját magának. - Meg tudod csinálni.
Pár levegő, és a polcról lekapva egy könyvet indultam el a pult felé. - Elnézést, megtudná mondani hol találom az orosz akrobatát? Mármint a könyvet... - próbáltam elviccelni a kezdést, bár igazság szerint fogalmam sem volt, hogy megismer-e. Végül is deduska mindig azt mondogatta, hogy anya szelleme bennem él tovább, annyira hasonlítok rá. A levelem után pedig számíthatott rá, hogy felbukkanok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Éppen a nagy bemutatója közepén volt, még csak nem is sikerült belemennie a részletekbe, amikor a fiúban felmerült az első kérdés.
- Mond csak, tudod te, hogy én ki vagyok? - kérdezte meg, és amennyiben megkapta a nemleges választ, legyintett egyet. - Akkor mondjuk azt, hogy nem vagyok átlagos - hagyta rá, aztán folytatta tervének kifejtését. Csak mondta, és mondta, mindenbe beavatta a másikat, hiszen ha ő nem tart vele, valószínűleg nem is csinálja meg, hiszen az úgy nem igazi móka.
- Hát, akkor legközelebbre már tudjuk, hogy nem szabad ilyet csinálni - adta meg az első kérdésre a választ csípőből. - Természetesen ebben az esetben a két fiola közül te választhatsz elsőként. Ha pedig kiadom az életemről szóló könyvet, akkor beleírlak, és még az ajánlásba is beteszlek.
- Erre a kérdésre alig vártam - húzódott huncut mosolyra a szám. - Gyere velem, és megmutatom - állt fel teljesen a fiú, és elindult az ajtó fele. Aztán eszébe jutott, hogy még be se mutatkozott. Hoppá.
- Lehetsz te a Baktató teve - válaszolta félvállról a fiú. Végül is, egy arab éjszakába kell valami, ami mocorog. - Na gyere, ne legyél nyuszi - intett neki, és már kint is volt a folyosón. Igazából csak remélni tudta, hogy nem fog eltévedni az odafelé vezető úton.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Igazából ebben az elmúlt négy hónapban egészen elfeledkeztem arról, hogy miért is jöttem ide. Az első hónapban talán még volt is rá indokom. Elhelyezkedni. Megszokni. Beilleszkedni. Ezekkel magyaráztam. Aztán valahogy ebből elkényelmesedés lett. Abból pedig megszokás, végül megfeledkezés. Nemrég vettem csak észre azt a levelet, ami az asztalom sarkán porosodott. North utolsó levelét, amiben felszólít, hogy az első nyom egy személy. Akinek van a birtokában - jobb esetben az ujján - egy gyűrű. Ezt elég részletesen jellemezte, így habár képet nem küldött róla, azért felismerném ha látnám. A probléma pedig itt gyökerezett ki. Egyelőre nem láttam a könyvtári látogatok kezén ilyen gyűrűt, sétáim közepette sem sikerült összefutnom senki hasonlót hordó emberrel. Ami azért volt furcsa, mert nekem éppen ezért kellett szeptember óta egy kötést hordanom a csuklóm körül karkötőre kötve, hogy a másik fél is megismerjen. Amolyan vakrandi, csak úgy tűnik az egyik fél egészen megvakult, a másik meg nem lát.
Már meg is fordult a fejemben, hogy január környékén küldök egy baglyot bujdosó barátomnak, hogy adjon kicsit nagyobb segítséget, mert a másik fél nem együttműködő,v agy borzasztóan rosszul játszunk egy csapatban, mikoris egy napon mégiscsak feltűnt az a gyűrű.
Ugyanolyan munkanap volt, mint az összes többi. Diákok lézengtek a sorok között és szorgos tanulók falták a könyveket az asztaloknál a halovány gyertyafényben. Én épp néhány visszahozott kötetet lebegtettem magam mögött, keresgélve a helyüket. Erre is van bűbáj, de sokkal jobban szeretek saját kézzel gondoskodni rólunk. S akkor megvillant. Először csak egy pillanatra láttam meg a könyvlyuk helyén, ahogy elsuhant. Néhány pillanatot tétováztam, nem voltam teljesen megbizonyosodva abban, hogy tényleg felismertem a tárgyat vagy csak a képzeletem játszott velem. Azonban ezt legjobban megtudni úgy lehet, ha utána jár az ember. Hamar átrobogtam a másik sorba, ahol egy szőke lány forgatott épp egy könyvet a kezében.
- Elnézést - köszörültem meg a torkom. Aztán viszont nem egészen jutott eszembe semmi, amit úgy odamondhatnék neki. Mégsem akartam azzal letámadni, hogy North és gyűrű, mert ha tévedek akkor ő azzal fog letámadni, hogy bolond és perverz.
Megvakartam hát kínomban a tarkómat, majd ráböktem a kezében tartott könyvre.
- Amúgy az egy nagyon szép könyv egy gyűrűvel eljegyzett lányról - fingom nem volt arról, mit tart a kezében - a férfi elszökött mert üldözték és a nőnek csak jeleket hagyott hátra, meg egy segítőt - folytattam. Ha nem is ő az aki, mert innen se látom a gyűrűt annyira nagyon, akkor legalább csak azt hiheti, hogy egy hirtelen könyvajánlást kapott egy flúgos könyvtárostól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Megilletődve hallgatok. Tudnom kellene? Úgy tesz, mintha főbenjáró bűnt követnék el azzal, hogy nem ismerem fel. Szerintem felettem járhat pár évvel, mégis honnan ismerném, ha alig néhány hónapja vagyok itt? Hírét se hallottam.
- Ezzel nem lettem okosabb - motyogom a legyintése után. Maradjon akkor titokzatos, de tudjon róla, hogy sose késő ezen változtatni nálam. Kíváncsi természet vagyok, ráadásul a memóriám is elég jól működik. Újabban görcsösen ügyelek arra, hogy mások titkait se fedjem fel. - Kicsit sokat képzelsz magadról... - intem le a kis monológját, mielőtt még elkalandozna. Az elmúlt napok tanulsága szerint viszont, a szabályokat még a rend őrei sem tartják be mindig. Ha pedig felelősséget vállaló személyek tettei maradnak következmények nélkül, az csakis arra sarkall, hogy néhanapján én is letérjek a helyes ösvényről. Azt hiszem, ez amolyan elégtétel számomra, hogy tudatom magammal: én is lehetek néha rossz. Nekem is jár annyi, hogy ne kapjanak el érte. Nem mindig csak az úszhatja meg büntetlenül, aki rajtam követ el valamit.
- Galleonra van szükségem. Vagy inkább tudod mit? Hívj meg valamire, de jó drága legyen - ajánlom fel mosolyogva az egyezségem. Leszek a kísérője, én úgy fogom fel. A piszkos munkát mindenképpen vele akarom elvégeztetni. De beadom a derekam, mert elég meggyőzően beszél, jó marketinges lenne belőle. Nem akarom kedvét szegni, mert nekem se esne jól fordított esetben, ha elutasítanának. Az álnevemre vállat vonva elmosolyodok, majd követni kezdem az általa ismert útvonalon. Megérkezve előzékenyen intek, hogy ötletgazdaként menjen csak előre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mindent összevetve eseménydús volt a december, hiszen minden megtalálható benne, aminek egyáltalán nincs ott a helye. A karácsonyt Dankával együtt a Nérel családnál töltötte, ahogy már évek óta nem - a Lillával való kapcsolata megkövetelt bizonyos változtatásokat, ezek között szerepelt a kettesben töltött ünnepek is -, ami különösen megnyugtató tényként szolgált Henrik számára. Jó ideje várta már, hogy legyen egy kis béke, nők nélkül az életében. Mert nők azok bizony akadtak, kezdjük is a legproblémásabbal: Máriával. Noha a lány csupán egy tanuló, akarva-akaratlanul, de leginkább akarva, állandóan borsot tör az orra alá, az utolsó csepp a pohárban pedig a büntetőmunka napján elkövetett enyhe öngyilkos merénylete. Ha nem ismerné a levitást, már az ELME szűkös falai közé rejtette volna, hogy még csak véletlenül se szabadulhasson ki onnan. A másik problémát Lianna jelentette, akivel sehogy sem akaródzott dűlőre jutni a dolog. Sokat gondolt rá, írt is neki, de nem tudta, hogy kellene továbbfűznie kettejüket, így hát végül ez a rejtély is megoldatlan maradt.
Eközben az AMS folyamatosan ostromolja, hogy ne csak vendégelőadóként legyen jelen, hanem vállaljon nagyobb szerepet az egyetem életében. Nehéz döntésekkel fog indulni a következő év is, ez már bizonyos. De nem a mai vacsora alkalmával. Noha általában jobb szereti otthon megejteni a nap utolsó étkezését, ezúttal úgy döntött, nem árt neki, ha még egy kicsit házon kívül van. Fel sem merül benne, hogy hirtelen jött ötlete és magyarázata esetleg kapóra jöhet más számára is.
Ahogy végez, összeszedi magát, még vált pár szót Opheliával, majd megindul a kijárat felé. Nincs neki több dolga a kastélyban, mi több, vágyik is már arra, hogy kényelmes ágyában elterülve előkaphassa legújabb szerzeményét. Egy kollégája behatóan tanulmányozta az indiai fekete mágiát, s mivel maga is nem kevés időt töltött az országban, várta már, hogy kezébe kaphassa ezt a művet is. Bármi, ami érkezik a szakterületén belül, azt szinte azonnal beszerzi, hiszen nem maradhat le. Persze ezen túl nem elhanyagolható tény, hogy érdekli is, de ez talán nem hátrány, ha a szakmánkat hivatásnak tekintjük. Komótos léptekkel halad el az asztalok között, kezeit zsebeibe mélyeszti és néhány biccentésen túl nem fordít különösebb figyelmet a diákságra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem válaszolt Zsombi semmit a másik ajánlatára, mert szerinte az övé ezerszer jobb volt. Pénzt pedig nem volt amúgy sem hajlandó adni neki. Ha jön jön, ha nem nem. A hallgatását meg bárhogyan is értelmezheti.
A folyosón aztán eléggé szótlanok lettek, mind a ketten kezdték érezni küldetésük súlyát. - Na figyelj, a terv szerint fogjuk a fiolákat, és visszamegyünk a Társalgóba. Ha valami közbeszólaz a tervbe, ne felejtsd el, hogy az ábécének van még további negyvenhárom betűje - emlékeztette, aztán benyitott az ajtón. Egy pillanatra csak körbelesett, de nem látott bent senkit. Rámutatott Benettre, aztán a szemeire kétszer, majd a vitrinre. Imádta ezt a titkos kézjeleket használni, de csak remélni merte, hogy a másik érti őket.
Lassan sunnyogott be a szobába, és rögtön az asztalhoz lépett. Egyesével húzta ki a fiókokat, aztán egy őrült mosolyt eleresztve ült be a nagyfőnöki székbe. - 10 pont mínusz a levitának! - mondta elváltoztatott hangon, mintha csak Várffy tette volna. Az üres szobában olyan hatást keltett, mintha ordított volna, pedig még a normális hangszínét meg se ütötte.
Módszeresen elkezdte átnézni az asztalon lévő cuccokat, de semmi érdekeset nem talált. Néhány kviddicsról szóló könyv, órajegyzetek, hasonlók.
- Elég unalmas élete lehet. Vagy csak a hálóban tartja a magánéletét - vonta fel egyik szemöldökét a fiú, és újabb félmosolyra húzódott a szája. - Mit gondolsz, lessük meg? - kérdezte bűntársát, bár már előre sejtette mi lesz a válasza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár