Süveges Nimród INAKTÍV
Sittes Skittles RPG hsz: 24 Összes hsz: 158
|
MasavirágKivételesen csoda szép, napsütéses napra ébredt a kastély és vele együtt Nimi uraság is. Az időjárást már nem is nevezhetjük szeszélyesnek, még ha hirtelen változtatja is a a hangulatát: ha reggel süt a nap, estére lesz sz*r idő, ha meg reggel esik, akkor estére melegszik fel a levegő. A reggeli órák rövidnek tűnő idő alatt véget értek, a fiú pedig minél hamarabb túl akart lenni a házikon, hogy az - ezek szerint esti- esőre már kuckózzon a szobájukban egy könyv és tea mellett. Az órai jegyzeteit és két porszagú vaskos könyvtári könyvet a hóna alá kapva indul meg a rétre, majd csapja le magát az egyik padra, hogy átadja magát a tudásszerzés okozta élvezeteknek. Nem is annyira tanulni szeret, inkább a sikereket és a visszaigazolást, amit a tudása miatt kap. Elszántan tekeri le a mai Asztrológia anyagot és nyitja a könyv hozzátartozó fejezetét. Ezzel gyorsan végez és utána tanulhatja a csillagászatot, amit sokkal jobban szeret, mint ezt. Azt már megszokta, hogy a réten zajongás meg beszéd van, de ezúttal sokkal hangosabb és furcsább neszek zavarják meg, pedig ő csak a horoszkópról akart tanulni. Nagy levegőt véve erőszakolja vissza a figyelmét a csillagjegyekre, de a lány hangja csak nem hagy alább, így a cuccait hátrahagyva megindul a hang forrásának irányába. Meglepetésére az egyik prefektusuk macskákkal viaskodik. - Hol rejtegeted a macskakaját? - Ilyet még nem látott, az biztos. Megszeppenve álldogál egy darabig, de aztán csak tudatosul benne, hogy egyébként segítenie kéne . - Szia amúgy. Valamit tudok segíteni? - Azt nem szeretné, hogy őt is ellepjék a cirmosok, és ő legyen catman. Tétován felkapja az egyik bocimintás egyedet, aki hangos visítással jelzi, hogy tegyék le, derohadtgyorsan. - Ííí, azt hiszem nem szeret.
|
|
|
|
Süveges Nimród INAKTÍV
Sittes Skittles RPG hsz: 24 Összes hsz: 158
|
Cat เจ้า
Már régóta tervezte, hogy kinéz az erdő szélére, esetleg picit beljebb azon okból kifolyólag, hogy megnézze mit kínál számára a természet patikája ebben a gyászos tavaszi időjárásban. A szagos mügének kedvez a sok nedvesség, emiatt leginkább arra vágyik. Szereti a szárított növény illatát, ráadásul az sem utolsó szempont, hogy később az év végi vizsgák okozta stresszt is tudja majd vele csökkenteni. A kivételesen szép idő nem kedvez a gyűjtésnek, nem akar napszúrással és napégéssel visszatérni a kastélyba a gyógyfüvek helyett, így az alkonyat előtti időpontra esett a választása, ha már reggel lusta az elvártnál korábban felkelni. Szerencséjére többeket érdekelnek a gyógynövények az iskolában, a kört szűkítve a Levita házban is akad néhány füvészeti rajongó ember. Ez jó, hogy így van, mert ennek köszönhetően könnyen akad bajtársra, ha az erdőben mászkálni támad kedve. Ezúttal Cattel beszélte meg a közös programot, akivel a megbeszélt koraesti órában közösen indultak a nagy kalandjukra. Olyan napot választottak, amikor nem esett (legalábbis még) eső, hogy ne sározzák nagyon össze magukat útközben, ettől függetlenül Nimród inkább bakancsot húzott, biztosra ment, mert esett már el csúszós talajon. - Szerinted mennyire kell mélyre bemennünk ahhoz, hogy valami érdekeset találjunk? – Kérdezi a vadőrlakhoz érve. Hangja bizonytalanul cseng, mert nagyon nem akarózik neki tilosban járni. – Nézd, szerintem csiperke! – Mutat az egyik fa tövébe, ahonnan kalaposok serege tört magának utat az avarból. – Azért meg nem enném.
|
|
|
|
Süveges Nimród INAKTÍV
Sittes Skittles RPG hsz: 24 Összes hsz: 158
|
Snowball fight with Benett- egy kellemes szombati délután Ez a tökéletes nap lesz arra, hogy levezessék a tanulással járó irdatlan mennyiségű stresszt. Igaz, még nincs itt a téliszünet meg a karácsony, de ilyenkor ugyan már kinek van kedve tanulni? Így igaz, Nimródnak. Nem is volna igazi levitás növendék - gondolhatnánk, de ebben inkább az van, hogy ha hazautazik az ünnepekre, akkor ne kelljen semmilyen iskolai dolgot hazacipelnie sem fizikailag, sem pedig mint lelki terhet, amit az el nem végzett feladat jelent. Délutánba nyúlt már az idő, amikor a görnyedthátú, megfáradt hősünk felállt az íróasztal mellől. Ha nem lett volna előre megbeszélt programja a faluban, akkor még szöszölt volna az egyik esszéjével, mert nem teljesen elégedet még a bájital hatásmechanizmusának bemutatásával. Felagund egészen biztosan bele fog majd kötni. Sebaj! Majd útközben még kigondolja, hogy mivel érveljen a kalapkúra bájitallal szemben az egyik indiai főzet mellett, ami valamiért nem terjedt el Európában a megfázás kezelésére. Hogy egyikre se legyen szüksége olyan alaposan felöltözik, hogy azért még az anyukája is megdicsérné. Nemhiába, Nimród mindig is jó fiú volt. Képzeletbeli glóriával a feje fölött veszi nyakába a faluba vezető havas-csúszós utat, arcát csípi a hideg. De nem bánja, mert jó érzés kiszabadulni a könyvek és pergamenek rabságából. Megbeszélték az egyik gólyával, Benettel, hogy szétnéznek a faluban így az ünnepek előtt. Nimród már lényegében megvett mindent a szeretteinek, de ha az árusnál valami rivalló módjára kiabálja az arcába valamelyik rokona nevét, akkor arra bizony lecsap. A Fő utczára érkezvén még nem látja Benettet, így az egyik magasan álló hókupac mellett helyezi magát várakozó álláspontra, miközben ujjaival a még ropogós havat túrja.
|
|
|
|
Süveges Nimród INAKTÍV
Sittes Skittles RPG hsz: 24 Összes hsz: 158
|
Theon - let's get smartAz ünnepek közeledtével Nimród arra következtetésre jutott, hogy ha előre tanul, akkor nem kell semmilyen tankönyvet hazacipeljen, ráadásul otthon is sokkal többet tud a szerettei társaságában eltölteni. A nagypapáját már hónapok óta nem látta, most pedig több napon keresztül náluk lesznek a nagyszülei, az apai nénikéi és bácsikái, valamint az unokatestvérei is. Előre fél már attól, hogy milyen zsúfoltság lesz ott, és hogy elveszíti minden privát terét, de ugyanakkor várja is már a nagy találkozást. Emiatt fontos, hogy előre dolgozzon, mert garantáltan nem lesz nyugodt öt perce. Szombat délelőtt már megcsinálta az összes írásbeli házit, így úgy gondolta, hogy a vasárnap az elméleti ismétlésé, vázlatírásé lesz. Mivel a szobatársai ma már lázasan pakolnak az ünnepekre, úgy döntött, hogy a tanulószoba csendjébe burkolódzva méretteti meg agysejtjeit az anyaggal szemben. Nem készül fel olyan hosszú tanulásra, csak két bűbájtan könyvet, írószereket, a pálcáját és egy termoszban teát visz magával, nincs szükség egy napi meleg élelemre. Nem lepődik meg attól, hogy a helyiségbe toppanva üresség fogadja – a legtöbb diáktársának nem ez a legfontosabb nem sokkal az indulás előtt. A legközelebbi széken foglal helyet, kényelmesen szétteríti a tanulnivalót. A zsebéből előhúzza az ütemtervet, amit még reggel írt a bűbájtan ismétléséhez. Tölt magának egy csésze gőzölgő teát, és nekiáll olvasni az órai jegyzeteit.
|
|
|
|
Süveges Nimród INAKTÍV
Sittes Skittles RPG hsz: 24 Összes hsz: 158
|
TheonA gyógynövénytanon kívül talán a bűbájtan az, ami leginkább közel áll a szívéhez, hiszen az apja új munkája is megbűvölt gyerekjátékokhoz köthető, mindenfelé menő újdonság között élte le gyakorlatilag a teljes gyerekkorát. Sokszor ő, meg a testvérei voltak egy-egy új termék tesztelői, számítottak a véleményükre. Nem esik nehezére hosszú órákat beleölni ebbe a tudományterületbe, a könyvtárban található könyvekben pedig mindig bukkan valami olyan érdekességre, amire nem is gondolt volna korábban. Maga sem tudja már, hogy mennyi ideje egészítgette már ki az órai jegyzeteit az egyik terjedelmes könyvtár könyv tudományával, amikor könyvek puffanására rezzen össze. Ösztönösen keresi a hang forrását, magától nem is túl messzire meg is leli azt egy rellonos évfolyamtársa személyében. - Oh, szia. Ne haragudj, nem is hallottam, hogy bejöttél. -Köszönti csendesen a gondterhelt fiút. Nem sok kapcsolatuk volt, bár nagyon sok közös órájuk van. Valószínűleg az ilyen vagány rellonosok, mint Theon gyíknak tartják az ilyen levitásokat, mint amilyen Nimród is. Megigazítja a szemüvegét, majd márt kettőt a pennájával a tintatartóba, hogy folytassa a jegyzetelést. - Itt akarom hagyni a leckét. -Teszi hozzá, bizonytalanul felnézve a pergamenjéből. Maga sem tudja, hogy miért mondta ezt, a szőke fiút biztosan nem érdekli, hogy ő mit hol akar hagyni. Valószínűleg felőle bizonyos helyekre is felhelyezhetné, az sem érdekelné. Talán csak egy halvány próbálkozás arra, hogy bebizonyítsa, hogy ő nem gyík, sem pedig más hüllő. Nem csak tanul, benne több is van. Ez csak egy ilyen nap, mert otthon nem fogja kezébe venni a könyvet. Nimród egy hétig hanyagolni készül a tanulást, hölgyeim és uraim.
|
|
|
|
Süveges Nimród INAKTÍV
Sittes Skittles RPG hsz: 24 Összes hsz: 158
|
TheonHa az átoktöréssel komolyan szeretne foglalkozni, akkor azért össze kell szednie magát, nem lesz elég növényeket kapálgatni meg bűbájokkal játszadozni a saját szórakoztatására. A gondolattal már nagyon sokszor eljátszott, hogy majd megmutatja az apjának, hogy az ő fajtájukból is lehet jó átoktörő, nem kell attól félni annyira. De az igazság az, hogy ő is nagyon fél. Elméletileg nagyon jól hangzik, hogy jövök, megtalálom az átkozott tárgyat, azonosítom, ráolvasok, védőpajzs, csiribú-csiribá, megtört az átok, megvan mentve a nap. Csak az a baj, hogy ez biztosan nem ilyen egyszerű. Látja az apja testén is a nyomokat, hogy milyen az, amikor nincs jól beazonosítva, milyen az, amikor az átok erősebb, mint a felhúzott védőpajzs. A sötét varázslatok kivédése tanár valószínűleg jól arcon röhögné, ha odamenne hozzá, hogy majd ő átkokat akar törni. Marad a kapa meg a csomós föld. Az biztos. Meg persze a bűbájtan. Az ütemtervére pillantva látja, hogy már nincs olyan sok híja a bűbájtannak, ami azt jelenti, hogy már csak Várffy-Zoller tanár úr órájára kell komolyabban tanuljon, bár arra még nem jött rá, hogy levitásként hogyan nyűgözhetné le a férfit. Ismét összerezzen kicsit, ezúttal a fiú által tett hirtelen mozdulatra. Nem mer mosolyogni, de kissé viccesnek találja a helyzetet. Valahol irigyli is, hogy a fiú ilyen lazán tudja kezelni a dolgokat. Nimród egészen biztosan rettegne attól, hogy mit szólnak hozzá, hogy így ül, hogy dobálja a jegyzetét. - Néha legszívesebben én is ezt tenném. –Ismeri be lesütött szemmel, majd ismét évfolyamtársára pillant. Nem is feltétlen bűbájtanból, hanem gyógynövénytanból. Úgy érzi, hogy valahol beskatulyázzák a családi vállalkozásba. Egyszerre szereti, de utálja is azt a tantárgyat. - Már nem a bűbájtannal. Azzal nem. –Teszi hozzá félszegen. Az igazat megvallva, de, azzal is. Borzasztó önfegyelmet kell tanúsítson ahhoz, hogy annyira rendben tartsa a dolgait, mint amennyire teszi azt. Persze, szeretne ő tanulni meg jó jegyeket, de ugyanakkor azt érzi, hogy elmegy mellette az élet. - Sokszor én is. Meg kellett tanulni, hogy szeressem csinálni. Vagy legalábbis elhiggyem, hogy szeretem... –Valószínűleg ez megint nem érdekli Theont, de jól esett végre kimondania. Valójában attól is szorong, hogy olyan dolgokat kell csináljon, amihez akkor épp nincs kedve, de attól is szorongana, ha csalódást okozna a szüleinek.
|
|
|
|
Süveges Nimród INAKTÍV
Sittes Skittles RPG hsz: 24 Összes hsz: 158
|
TheonÉrzi ő, hogy nem olyan irányba alakul a beszélgetés, mint ahogy azt ő elképzelte, de végül is. Nincs jobb dolga, vagy tanulna, vagy a szobáját pakolná éppen, szóval teljesen mindegy, hogy merre van. Tudja, hogy játszani akar vele Theon, emiatt szorít is a gyomra, de azért reméli, hogy csak nem fogja fejbe csapni azzal a vaskos bűbájtan tankönyvvel, amit a múlt héten hozott ki a könyvtárból. A székén feszengve, zavartan köszörüli meg a torkát, majd kissé közelebb húzza magához a könyvet. Nincs pénze kifizetni, ha estleg erőszak martalékává válik a beszélgetésük folyamán. Izzadt tenyerével ismételten igazít a szemüvegén, mert a papucs most feltűnően jobban csúszik, mint máskor. - Jogos, jogos… hmmm… -Feleli elgondolkodva. Valóban célszerű olyan asszonyt találni a későbbiekben, aki jól tud főzni, vagy hordhatni is lehet a kaját. - Ha főzünk, akkor megehetjük a végén. Ráadásul csinos a Tanárnő is. –Folytatja a végén egy bárgyú, zavarodott vigyorral. Hazudna, ha azt mondaná, hogy bánja, hogy ő lett a házvezetőjük, bár Vanessza meg Santos is csinosak voltak. A Levita nagyon csinos házvezetőket fogott ki mostanság, az biztos, csak valamiért a legtöbb nagyon hamar elment. Reméli, hogy nincs elátkozva a pozíció, mint a Roxfortban volt régen. - Én az átváltoztatástant nem értem. Miért akarnék tűt varázsolni gyufából? Meg gombot bogárból? -De tényleg, mindenre is van egy konkrét varázsige. Ehhez nagy lelkesedés, vagy fotografikus memória kell, hogy az ember megjegyezze.
|
|
|
|
Süveges Nimród INAKTÍV
Sittes Skittles RPG hsz: 24 Összes hsz: 158
|
TheonVan egy olyan sejtése, hogy ezek ilyen bevezető varázslatok voltak, maga az alak meg a méret hasonlósága miatt volt szükséges ilyen badarságokkal foglalkozniuk, de a talpaspoharasról még ezt sem tudja elmondani. Jövőre valószínűleg le is fogja adni ezt a tárgyat – bár az alaptudományok egyike a varázsvilágban, épp úgy, mint a bűbájtan. Harmadikban meg kéne próbálnia beleásni magát a sötét varázslatok tudományába, hogy meglássa mennyire tojna be egy-egy átoktól. ¬Némán figyeli, ahogy a fiú elővesz egy szem pirulát, majd az ő teájával lehúzza azt. Láthatóan fájdalma van, így nem szól rá. Nemigen tudja, hogy erre mit mondjon. Jobbulást? Megkérdezze mi fáj? Amikor két éve megharapta egy gnóm a kertben, és hiába látták el, begennyesedett, utána hetekig nagy kötéssel a kezén mászkált. Mindenki kérdezgette, hogy mi történt, meddig lesz így? Őt akkor nagyon zavarta az extra figyelem, amit akkor kapott, a rellonos pedig nem tűnik egy olyan embernek, aki az ilyen jellegű kitüntetett figyelmet értékelné. Másfélét, nos azt annál inkább. - Van valami növény… várj…ööö... - Szólal meg hebegve, erősen a fejét törve. A kertjükben egészen biztosan termelnek valamit fejfájás megelőzésére, amit krónikus migréneseknek meg frontérzékenyeknek ajánlanak. - Ha fejen állok sem fog beugrani. De tudom, hogy van nekünk valami a kertben fejfájás megelőzésére, elég jól viszik. Az a baj, hogy még nem tudom az összes nevét. –Ismeri be pironkodva. Ennyi év után már illene, de inkább a fizikai munkákban szokott segíteni. Abban sem biztos, hogy a zöldet érdeklik az ilyen füvek, meg hogy az ő bajára hatásos-e. Azt tudja, hogy nagyon sok bájitalmester kifejezetten ezt a típusú növényt keresi, meg többször szedte már le. Merengését a szőkeség vallomása szakítja félbe. Vannak azok az összehasonlító ábrák, hogy melyik pörgető hatású készítmény milyen szemeket csinál a fogyasztójának – nos Nimródé valahol a legutolsó ábráéhoz közelít, olyan szinten kikerekednek a pupillái is a döbbenettől. Lassan oldalra sandít, és egészen halkan felel: - Hogymitcsináltál?-Kérdezi döbbenten. Nem tudja, hogy elhiggye-e, amit a fiú mond. Egészen nagy őrültségnek hangzik, de valljuk be-kinézi belőle. - Még jó, hogy nem kerültél nagyobb bajba miatta.-Nyögi ki végül aggodalmaskodva. Hazudna, ha azt mondaná, hogy nem nézte meg a tanárnőt, meg hogy nem fantáziált semmiről. De lesmárolni, egy tanárt? Mi van, ha mégis hülyének nézi? Nem Theon lenne az első zöld, aki palira veszi a kékeket.
|
|
|
|
Süveges Nimród INAKTÍV
Sittes Skittles RPG hsz: 24 Összes hsz: 158
|
Snowball fight with Benett- egy kellemes szombati délután Bizonytalanul nézi a falu főutcáján hömpölygő tömeget. Ennyi ember egészen biztosan nem a faluban lakik, bár nem tudja, hogy hány főtől számít valami városnak, vagy községnek vagy minek. Lehetséges, hogy az elmúlt időben nagyon felfutott a forgalom, minisztériumi kirendeltség is nyílt ide meg minden. Ha már elég lakosuk van a városhoz, akkor Bogolyvárosnak hívnák? Valószínűleg a vásár csalta ki a tömeget ilyen hideg, havas időben. Nem kívánkozik a bódék közé, el sem tudja képzelni, hogy ott mi lehet ilyenkor. Pedig megszokhatta volna, rendesen járnak vásárokba meg búcsúkba árulni a termékeiket, meg az abból készített főzeteket, gyógynövénnyel tömött párnákat és a többit. Olyankor mindig kimentek, a három gyerek általában azt figyelte, hogy nehogy meglopják őket, így már gyerekkorától kezdve van némi ellenérzése az ilyen helyekkel szemben. Nagy tömeg, nagy lehetőségek ugye. Ekkor végre feltűnik, akire várt, Benett. Száját féloldalas mosolyra húzza, úgy csap bele a másik kesztyűs kézbe, majd megrázza azt. - Szia! Rendben. – Bólint határozottan. – Csak, hogy tudd: szeretem a mézeskalácsos forrócsokit.-Válaszolja még mindig magabiztos hangon, majd a mellette lévő magas hőkupac tetejéről hirtelen lesöpri az összes frissen hullott havat, egyenesen Benettre (meg magára is jut egy jó adag belőle). Ezt a műveletet egy nem messze elhaladó idősebb boszorkány rosszalló pillantással jutalmazza, de ez most nem érdekli Nimródot. Végre kiszabadult a könyvek fogságából, most aztán élni fog. Kezével időt kér, hogy szemüvegét biztonságban elrejthesse a táskájában. Ezt követően elszalad a fiú elől az egyik oszlop mögé, útközben a legközelebbi kukáról felszedve egy golyónyi ropogós havat, melyet azonnal nekiáll megformázni, s még viszonylag puha állapotban a Benett irányába hajítja, miközben ő maga, bevetődik a kuka mögé, ezzel eláztatva a nadrágját.
|
|
|
|
Süveges Nimród INAKTÍV
Sittes Skittles RPG hsz: 24 Összes hsz: 158
|
Snowball fight with Benett- egy kellemes szombati délután Otthon náluk hagyománya van a forrócsokizásnak meg a teázásnak. Hiába van hideg, vagy szakad az eső, akkor is ki kell menni a kertbe mindenkinek, és intézni a dolgokat, aminek sokszor átfagyott lábak és kezek az eredménye. Ilyenkor a munka eredményét megünnepelve mindig összeültek a lobogó tűz mellett, egy-egy forrócsokival, vagy teával. Kissrác korában a sláger a fehércsokis forrócsoki volt, amit a kertjükben termesztett levendulával bolondítottak meg: így lett kellemes, fűszeres aromája, ráadásul könnyebb volt a három gyereket ágyba rakni. Majd lehet fog hozni a levendulájukból, meg abból a finom fehércsokoládéból, amiből készíteni szokták mindig. Benett is biztosan örülne neki, főleg a vizsgák előtt. - Óóó, jól hangzik. Majd meglátjuk. – Feleli a bal szemöldökét felrántva. A testvéreivel rengeteget játszottak régen a hóban, de mostanában már mindegyikük elvan a maga dolgával, kiesett a gyakorlatból. Pedig jó dolog néha újra gyereknek lenni, legalább egy kicsit. Azt már észre sem vette, hogy nyúlni próbálnak, utána, viszont a mozgást azt látja. Még jó, hogy megjegyezte, hogy milyen ruhában van a fiú, mert az arcát alig-alig tudja kivenni így szemüveg nélkül. Reméli, hogy senki nem bukkan fel hasonló színkombinációban, mert az nagyon kellemetlen lenne, ha valakit megdobna. Ő maga is igyekszik leporolni a nadrágjáról a havat, amit a vetődéssel sikerült magára szednie. Ezalatt két golyótámadás is éri, egy a bal karját, míg a másik a táskáját találja el. Már most kezd dideregni, nem ártott volna vízlepergető bűbájjal ellátni legalább a külső ruházatát. A kuka mögül felpattanva elvágtat a zsúfolt pad mellett, egy babakocsis anyuka mellett elmanőverezve, ezúttal egy hókupac a menedéke, ami mögött guggolnia kell, ha azt akarja, hogy takarja. Átázott kesztyűjével villámgyorsan gyúr egy egészen lágy, és egy keményebb golyót, melyet még nem indít el rögtön. Kisiet a sétálóra, hogy jobban be tudja látni a terepet – nem akarja véletlenül sem eltalálni a járókelőket. Amikor sikerül beazonosítania a kabát-sál kombinációt, akkor gyorsan megküldi Benettet a két -immár viszonylag kemény- hógolyóval, majd elindul a bucka menedékébe.
|
|
|
|
Süveges Nimród INAKTÍV
Sittes Skittles RPG hsz: 24 Összes hsz: 158
|
Ambrózy Henrik - a karácsonyi szünetet követő héten egy vacsora alkalmávalAz otthon eltöltött idő alatt volt alkalma megfigyelni a családját, akár a közelebbieket, akár a távolabbi rokonságot. Azt vizsgálta, hogy ha szóbajön a munka, akkor ki hogyan beszél róla. Például az édesanyjáról tudja, hogy ez a kertészet volt a legnagyobb álma, így naná, hogy be sem áll róla a szája. Az édesapja igyekszik nem is beszélni a munkájáról, mindenki tudja, hogy csak kényszerből foglalkozik ezzel – bár Nimród szerint eléggé menő dolog gyerekjátékokhoz bűbájokat kifejleszteni. Legalábbis kissrác korában mindig úgy hitte, hogy az ő apukája a legmenőbb a világon. Most már egy megtört embert lát benne. Akkor csillan némi szenvedély a férfi szemében, amikor időnként szóba kerülnek az átkok, még mindig fejből fújja az azonosítási módokat, az ellenátkokat, a pajzsbűbájokat. Nimród meg nem tudja, hogy ő valójában ezt szeretné-e, vagy pedig csak egy újabb köteléket szeretne az apja álmának beváltásával. Nimi is meg akarja találni azt, amiről ő is olyan szenvedéllyel tud beszélni, mint az anyja, aki még a trágyákra is lelkes lesz, vagy a nagybátyja, aki órákig tudna mesélni a vizsgálatra érkezett különleges külföldi árukról. Mindig csak az elvárásokkal találkozott, már maga sem tudja, hogy mikor akar annak megfelelni, és mikor szeretne ő igazán valamit. Már pár napja nézegeti magának a fekete mágia tanárukat, de valamiért nem mert odamenni hozzá. Nem a pletykák miatt, bízik az aurorok meg az igazgató ítélőképességében, hanem fél a választól. Mi van, ha felteszi a kérdést, a férfi képen röhögi és azt monda, hogy „felejtsd el”, már első ránézésre is. Ma úgy döntött, hogy vacsora után megvárja a férfit. Reggelinél még korán van, mindenki siet a dolgára, ebéd után még órák vannak, ilyenkor pedig hátha ráér. Evés előtt meg közben semmiképp nem mer odamenni hozzá, a szobájában meg végképp nem keresheti meg ilyenekkel.
|
|
|
|
Süveges Nimród INAKTÍV
Sittes Skittles RPG hsz: 24 Összes hsz: 158
|
Snowball fight with Benett- egy kellemes szombati délután Régen érezte magát már ennyire fesztelennek, talán valamikor még kissrác korában, amikor még nem kellett olyan komolyan foglalkoznia a jövővel. Ha most nem a tömött faluban lennének, hanem mondjuk az iskola melletti üres réten csinálnának bolondot magukból, akkor talán, de csak talán még kiabálna is. - Széép! – Mondja hangosan Benett manőverezésére, mire többen odakapják a fejüket. Talán azt hitték, hogy valamelyik árus a főutcán valamilyen nagyon szép árut kapott, és az egyik vevő ennyire megörült neki. Vagy csak azt nézték, hogy melyik hülye gyerek hangoskodik a kettőből. De hülye gyereknek is lenni kell néha, nem szabad mindig a tanulással foglalkozni. Önfeledten, karjait széttárva az égnek emelve rohan át a következő üzlet melletti buckához, ahol talál még friss havat. Nevetgélve guggol le a menedékbe, hogy kifújja magát, miközben ujjaival piszkálja le a havat a következő adaghoz, majd, amikor elkészült ő maga is kiles. Lát valami fejet sapkában egy bucka mögött, úgyhogy valószínűleg meglelte célpontját. Gyorsan visszahúzódik, szusszan még egy nagyot, majd harcos katonaként kerülgetve tör elő, miközben a járókelők között manőverezik – egyrészt piszok zavaróak, másrészt nagyszerű menedéket jelentenek, miközben helyet változtatnak. Ezúttal egy lámpaoszlop védelmét veszi igénybe, majd miután elhaladt egy apuka a két kisfiával, csuklóból, kissé ívesen hajítja a hógolyót Bennett hasa irányába. Reméli, hogy nem talál olyan helyre, amerre ő sem szeretné.
|
|
|
|
Süveges Nimród INAKTÍV
Sittes Skittles RPG hsz: 24 Összes hsz: 158
|
MédiOdabent a kastély már nagyon klasszul fest, de odakint is ráférne már egy kis csinosítás. Órák után hamar felsietett a hálószobájukba, hogy lepakoljon és magához vegye a régi karácsonyi díszeket, amit az egyik kedves házimanótól kért el. Nehéz volt elcsípnie, mert mindig korán takarítják szerencsétlenek a klubhelyiséget, de végül sikerült. Még szerencse, hogy a manók nem dobták ki azokat a dekorációkat, amiket már nem használ az iskola. Volt vele dolga, mert majdnem az összes poros volt, a gömbdíszek között pedig több törött, repedt és megkopott darab is volt. Így mégsem vihette ki, úgyhogy apránként, de órákon keresztül elszöszmötölt velük. Még mindig nem tökéletesek, de arra megteszik, hogy messziről örömet okozzanak valakinek. Miután felpakolt a már előre bekészített díszekkel, és valami alkalomhoz illő, meleg hacukát kapott magára, elindult a hófödte birtok irányába. Ahogy sietősen lépked lába alatt hangosan ropog a hó, a bakancsa egészen mélyen belesüllyed a játékosan csillogó hórétegbe. Útközben hógolyózó diákokba fut, ám most velük sem törődik: úgy gondolta, hogy a vadőrük megérdemli, azt, hogy feldíszítsék a kertjében álló fákat. Odaérve úgy látja, hogy nincs itthon a férfi, úgyhogy nyugodtan tud majd dolgozni, de sietnie kell majd, ha meglepetést szeretne okozni. Az sem segíti a tempós haladást, hogy hatalmas pelyhekben hullik alá az égből az újabb hóadag, miközben a legtöbbet még el sem sikerült takarítani. A kartondobozkáját leteszi az egyik nagyobb fenyő alá, hogy minél kevesebb hó menjen bele, majd nekiáll elővenni a megbűvölt gyertyákat. Most már valamiféle fényfüzért használnak az iskolában, de azt mondta a manó, hogy nem veszélyes ez sem. - Nem… ezt nem…-Nem az, hogy nem hisz a manónak, de ezek a díszek nagyon régiek. Azért nem akarja felgyújtani véletlenül a vadőr házát meg az erdőt, úgy karácsony alkalmából. Így tehát a gyertyák visszakerülnek a dobozba, viszont helyettük narancsméretű, tarka gömböket húz elő a dobozból. Ezekre különösen büszke, nagyon sokat kellett dolgoznia velük. Valamelyiket újra is színezte. - Vingardium leviosa! – Mondja, miközben kesztyűben igyekszik pontosan használni a megfelelő kézmozdulatot. Egyik lebegtető bűbájt, követi a másik, és a nagy gömbök szépen sorjában kerülnek fel a legmagasabb lúcfenyőre.
|
|
|
|
Süveges Nimród INAKTÍV
Sittes Skittles RPG hsz: 24 Összes hsz: 158
|
BenettCsodálja, hogy még senki nem szólt rájuk, hogy nem bírnak viselkedni, és hogy ez különben is mennyire gyerekes meg veszélyes. Persze, kaptak pár rosszalló pillantást, de szerencsére ennyivel el is intézte az utca népe az ő kis harcukat. Valószínűsíthető, hogy ha véletlenül mellé menne az egyik hógolyó, akkor már nem tűrnék szó nélkül, de szerencsére elég óvatos, finomlelkű fiúk ezek, nem hiába járnak a Levitába. Néhányan kifejezetten érdeklődve figyelik az eseményeket – legalábbis a hangokból erre tud következtetni, mert arckifejezésüket nem látja a szemüvege nélkül. Jól érzi magát játék közben, de hiába a sok futkosás, rendesen átázott a ruhája, mert felelős kamaszfiúként többször is belevetődött a hóba, mint sem törődve azzal, hogy átázik a ruhája. Az ujjait már nem is érzi a kesztyűben, csak azt, hogy feszítenek belülről. No meg aztán azt sem bánná lassan, hogy ha rendesen látna újra. Ahhoz persze nem kell szemüveg, hogy a közelítő Benettet kiszúrja, aki nem is habozik, egyből a mellkasa irányába hajít egy jókora hódarabot. - Óóóhohohó! – Kiáltja Nimród, ahogy egy jól sikerült mozdulattal félrehajol és épp megússza. Elég sok találatot kapott már, ha így folytatja veszíteni fog. Ő maga is nekiáll gyúrható, friss havat keresni, de sajnos a közvetlen közelében már mindet elhasználta, így új taktikát kell kitalálnia, mivel Benettnél több hógolyó is van, legalább kettő-három, nem látja pontosan. A vesztét érezve gyorsan jobbra-balra pillant, majd eszébe jut, hogy a lámpaoszlop búráján még egészen biztosan van megmaradva hó. Felpillantva megállapítja, hogy feltételezése helytállónak bizonyult, így gyorsan – elhamarkodottan- cselekedve úgy döntött, hogy ismét megküldi Benettet egy kiadós hóesővel, mint az elején, hátha sikerül lelassítania, de legalábbis megzavarnia a fiút. Nekirugaszkodva felugrik az oszlopra, jobbjával kapaszkodik hideg fémen, míg baljával leboxolja a közeledő levitás irányába a havat, remélve, hogy sikerül beterítenie, és ezáltal ő egérutat tud nyerni. Ez elviekben nagyon jól hangzott, de azzal nem számolt, hogy a csuromvizes kesztyűje csúszni fog a jeges fémen. Egy kézzel nem volt képes rendesen megkapaszkodni, így szinte azonnal csúszni kezdett azután, hogy beleütött a hóba, s a másodperc töredéke alatt a földön találta magát. - Basszus! – Mérgelődik miközben próbálja felszedni fájó tomporát a földről. Play shitty games, win shitty prices.
|
|
|
|
Süveges Nimród INAKTÍV
Sittes Skittles RPG hsz: 24 Összes hsz: 158
|
Médi
Miután elfogytak a nagyobb díszek, azután áttért a kisebb, de díszesebb mintázatú darabokra. Talált egy olyat köztük, amelyiken még meg is van bűvölve a minta, a csillámpor hóesésként jelenik meg a festett házikó körül. Ez a darab kifejezetten megdobogtatta a szívét, nagyon meg volt kísértve, hogy megtartsa, vagy hazavigye az otthoni karácsonyfájukra, de végül úgy döntött, hogy a karácsonynak nem a saját vágyainkról kell szólnia, így azt is kihozta ide. Most éppen a boák kicsomozásánál jár – megesküdne rá, hogy a kastélyban még katonás rendben álltak, fogalma sincs, hogy ezek milyen partit csaptak amíg ideértek. Ahogy a sokadik gordiuszi csomót bontja, valamiféle furcsa zajra lesz figyelmes. Az első gondolata az volt, hogy túlzottan korán ért haza a vadőr, őt hallja. Aztán bevillan neki, hogy a vadőr nem női hangon sikongatna a látványtól, így a gyomrában egy gombóccal keresni próbálja a hang forrását. Ez most sírás? Nevetés? Mi van, ha neki kell megvédenie ezt a szegény lányt valami rémisztőtől, ami az erdőből idáig kikergette? Szegény pára a vadőrhöz jön menedékért, erre ezt a szerencsétlent találja itt boával a nyakában. Nagy nehezen sikerül összeszednie magát, és tekintetével felkutatni a hang forrását. - JAJ! – Összegzi a látottakat, és olyan gyorsan megindul a domb aljához, amilyen gyorsan csak tud, ám Médi már pont megérkezik, mire odaér. - Ne haragudj! Jól vagy? – Kérdezi, miközben a kezét nyújtja felé, hogy felsegítse. Ha nem tökölt volna annyit, talán még időben ide is ért volna, hogy elkapja szegény párát. Miután meggyőződik róla, hogy rendben van a rellonos, már nyugodtabban válaszol neki. - Szia Médi! Igen, de még nincs kész. Gondoltam meglepem, annyit tesz értünk. Remélem tetszeni fog neki.– Feleli finom mosollyal a szája szélén. Büszke arra, amit csinál. No, nem arra, hogy díszít, hanem arra, hogy milyen szépen sikerült rendbe hoznia a díszeket. Legközelebb a manókat is meg kéne lepje valahogyan. - Te hogy estél le idáig? Gondolom nem ide indultál. – Érdeklődik húga évfolyamtársától. Ha nem töri össze magát az ember, egyébként nem lenne rossz lecsúszni azon a dombon, mondjuk egy szánkón. Lehet, hogy még kihozza ide Lilit.
|
|
|
|
Süveges Nimród INAKTÍV
Sittes Skittles RPG hsz: 24 Összes hsz: 158
|
Theon
Nimród egészen profivá nőtte ki magát a meleg italok készítésében, náluk az afféle családi hagyomány, hogy ha kidolgozták a lelküket is a kertben, utána este közösen összeülnek egy meleg ital mellett, amit mindig más családtag készít el. Hiába van itt testvére, ezek a nagy közös családi esték akkor is nagyon hiányoznak neki, bár annak nem kicsit örül, hogy itt legalább nem szakad le a háta a sok kerti munkától estére. Hátizom gyakorlatokat kéne végeznie, mert a nyáriszünetük egészen biztosan dolgosan fog telni, mint a régi szép időkben, amikor a gyerekek azért kaptak szünetet nyárra, hogy tudjanak segíteni otthon kertimunkákban. Theon megjegyzésén halkan felnevet. A nagybátyjuk mondta már ezt a szót a nővérére, aki Nimródék édesanyja, ők maguk nem merik így hívni, hiába találják nagyon viccesnek, mert a nő eléggé megsértődött, amikor így nevezték. - Hát igen, muszáj. Anyunak ez az élete, így a miénkbe is beférkőzik, ha tetszik, ha nem. – Feleli lemondóan. Neki, mint rangidős fiúnak különösen sok dolga van már a kertben, hiszen kell a férfierő. Édesanyja nehezen veszi tudomásul, hogy ő egy ropi, és a férfierőnek épp csak a csírája létezik benne. Mindenre van magyarázat persze, azt mondták, hogy majd a kertimunkától megerősödik. - Ha gondolod hozhatok neked belőle kipróbálni. Csak azt nem tudom, hogyan kell feldolgozni, hogy hasson. Meg azt sem, hogy pont erre jó-e. – Folytatja egykedvűen. Leginkább semmit nem tud erről a növényről, csak hogy létezik, és hogy gazolta már. Nem tudja, hogy a szőke rellonos hogy fogja fogadni az ajánlatát. - Az igen. És csak úgy? Vagy volt valami előzménye? – Ő maga nem ért a lányokhoz, így kifejezetten érdeklődve fogad mindent tippet, a fiú szemmelláthatóan magabiztosan, önbizalommal közelít a kiszemeltjéhez – ez az, ami neki tutira nem menne. Sokszor elképzelte már, hogy milyen lesz az első csókja, igaz nem a házvezetőjével, de még gondolatban is kínosnak érezte saját magát, így nem fantáziált róla többet. - Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól fogadja. Vanessza szerintem meg is ütött volna. – Mereng el, mialatt gondolatban próbálja végigfuttatni a fiatal női tanerőket. Ja, valószínűleg a legtöbb balhésabb lett volna, úgyhogy ezt jól megúszta. - Egyáltalán joguk van ahhoz? Hogy megüssenek? - Még az is lehet, hogy a tanárok ütnék meg a bokájukat, hogy ha fizikai erőszakot alkalmazva termentenének rendet. Mondván, hogy ők a felnőtek, vagy valami.a
|
|
|
|
Süveges Nimród INAKTÍV
Sittes Skittles RPG hsz: 24 Összes hsz: 158
|
Beni
Nem vette sima ügynek a győzelmet Benivel szemben, hősiesen küzdött, de már elég kényelmetlenül érzi magát ahhoz, hogy legszívesebben abbahagyja. Nincs ő ilyen zord körülmények között zajló fizikai terhelésekhez szokva. Talán nem is kéne átkokat törnie, úgysem menne neki sem. A négy gyerek közül Nimród hasonlít leginkább az édesapjukra, így egyszerre hangzik nagyon jól az, hogy majd ő beváltja a férfi álmát, mert csak erős elhatározás kell hozzá, és egyszerre hangzik röhejes elképzelésnek. Vannak dolgok, amikre egyszerűen alkalmatlannak születünk, és akárhogyan erőlködünk, akkor sem leszünk képesek rá, maximum a képességeink fejlődnek közben. A hógolyózás is ilyen, nagyon próbálkozik, de ugyanakkor fegyelmezetlenül, magát teljesen eláztatva, és vízlepergető bűbájjal el nem látva állt bele a harcba. Nem buta gyerek, de túlzottan könnyen ragadja magával a pillanat, és olyankor nem gondolja át, hogy mit kéne cselekednie. Nagyon sokszor van az, hogy a fejében összeáll a tökéltes terv, majd a megvalósítás közben a kezei között hullik szét. Az változó, hogy a terv maga volt hibás, vagy a megvalósító inkompetenciája okozza a kalibát, de az biztos, hogy sokszor égeti le magát, szúrja el a dolgokat. Ez a legújabb terve is valószínűleg nagyon jól sikerülhetett volna, ha nem így, vagy nem ő csinálja. Valószínűleg száraz kézzel, erős izmokkal egy elegáns mutatványként kerülhetett volna bemutatásra, ehelyett egy segges lett a vége. Mondjuk seggesnek 10/10-es előadás volt. Zavartan mosolyogva pislog Beni irányába. A fenekén is teljesen átázott a nadrág, hála az összetaposott hónak, pontosan úgy festhet, mint aki most nedvesített maga alá. Arca vörösen izzik, de ennek csak kis része a csípős hideg meg a sok futkározás, leginkább szégyelli magát. - Jól, nincs gáz. – Feleli lemondó hangon. Ezt rendesen elszúrta. A csúszós latyakban óvatosan tápászkodik fel, majd a fejével intve Beni után elindul egy kis, üresebb közbe, ahol nem látják annyian. Táskájából kiveszi a szemüvegét, hogy végre élesen lásson, majd elkapja pálcáját, hogy kitisztítsa a foltokat, és megszárítsa a ruháját. - Ilyen mocskosan sehová nem engednének be minket. – Csóválja a fejét, ahogy a csuromvizes kesztyűt próbálja lepiszkálni elgémberedett, lazacszínű ujjairól. – Ismered hogyan kell? -Kérdi, miközben a feneke felé irányítva a pálcáját, majd ezután elmormolja a varázsigét. Az átázott alsónadrág érzésétől szeretne legelőször megszabadulni. Amellett eltörpül az, hogy alig képes megfogni a keskeny varázspálcát a kezében, annyira megmerevedtek az ízületei.
|
|
|
|
Süveges Nimród INAKTÍV
Sittes Skittles RPG hsz: 24 Összes hsz: 158
|
Médi
Megkönnyebbülten sóhajt, és elmormol egy „akkor jó”-t, amikor a lány is megerősíti, hogy jól érzi magát. Ha már nem sikerült elkapnia, akkor lesben áll, hogy ha még szédülne, akkor ne zúgjon véletlenül sem vissza. - Szánkóval amúgy nem lenne rossz ez a domb, nem? Vannak szánkói az iskolának? – Kérdi azt a szakaszt méregetve, ahol a lány nem sokkal korábban legurult. Nem tűnik túl meredeknek, de azért kényelmes tempóban tudna rajta haladni a szán. Lilit ki tudná hozni egy kis bátyó-húgi programra karácsony előtt, ráadásul meg is mutathatná neki a fát, amit csinált. - Jé, egy bólintér? Milyen divatos itt valaki. Örülök, hogy neki sem lett baja. – Nagyon cukinak találja a kis jószágot ilyen mérgesen, még szerencse, hogy nem lett baja. Nem ért hozzá ugyan, hogy mennyire stramm jószágok, de annyira rémisztően vékonyka testük van. Még szerencse, hogy szívós kis bestiák. - Ez egy hosszú történet. -Kezd bele a boa utolsó csomójának kibontása közben. – Hajnalban megvártam az egyik házimanót, hogy megkérdezzem tőle, hogy vannak-e a lomosban olyan régi díszek, amiket már nem használ az iskola és kidobásra van ítélve. Miután megkaptam őket, egy csomót foglalkoztam velük, hogy újra szépek legyenek. Tudod, reparo, trullus meg ilyenek. Ma lettem kész az utolsóval. – Fejezi be büszkén a mesét. Hosszú projekt volt, az biztos, de megérte. Reméli, hogy a férfi, meg általában az erre járók fogják értékelni a gesztust. - Van megbűvölt, díszesre faragott gyertya is, a manók szerint biztonságos, de félek, hogy rágyújtom a kunyhót. Ki tudja, hogy működik-e még a védővarázslat. – Sok mindent megcsinált ezeken az elhanyagolt díszeken, de védővarázslatot azért nem képes húzni köréjük, ahhoz még nagyon elől jár a tanulmányaiban. -Persze, együtt sokkal izgalmasabb lesz. Még pár kisebb dísz van hátra, a szalagok meg a boák. – Feleli a dobozban lévő boacsomóra mutatva. A nyakában lévő kibogozott óaranyszínű boát játékosan a lány nyakába tekeri, ha engedi azt. – Neked is jól áll! – Mondja mosolyogva, majd a dobozhoz lép, hogy szétszedjen egy újabb adag boacsomót. – Majd megnézem a falut, még úgyis kell vennem ajándékokat. Tuti klassz lett! Fényeket is tetettek fel? – A füzérek a kedvenc részei az egész karácsonyi dekorálásban. Bármit egy szinttel magasabbra tud emelni egy hangulatos világítás.
|
|
|
|