Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az anyaságot nem azoknak a nőknek találták ki, akik még magukhoz sem képesek hosszú ideig ragaszkodni, vagy éppen kitartónak lenni. Manda valószínűleg élete kínlódását élte meg, mikor elkezdte ezt a vállalkozást, mostanra viszont, nem mondhatjuk, hogy nyíltan rajongója, de beleszokott, elfogadta. Változnak az emberek, ő is, bár néha a fogát szívja a dolgoktól. A jelen állapotát nem említve. Negyedik hónap. Bizony-bizony, megint várandós, és 2 hónapot szánt csupán arra, hogy mindezért meg akarja keserítsen a férje életét. Hát, kemény volt, de talán nem dől össze a világ. Azt túlzás lenne mondani, hogy felhőtlen örömök, pocaksimik, séták, nevetés és nagy névválogatás meg ruhavásárlás lenne tervben, de próbálnak normálisak maradni. Magukhoz mérten. Lili meg, hát, egyelőre az anyja nem érzi úgy, hogy el van ragadtatva a dologtól, de még van egy pár hónap. Csak belejön mindenki. Egyelőre azonban nem reklámozza a tényt, és az egészségi állapota is, saját felelősségre persze, engedi még a munkát, bár már nem sokáig.
Felüdülés neki a munka, bár viaskodhatna önmagával, hiszen azon túl, hogy otthon se szeret ülni, kivan a gondolattól is, hogy a lányát más rendezgeti egész nap. Éppen az előkészítőben, a megfelelő korosztállyal játszóházazik, Greg elment valamit megszakérteni, Manda pedig... végre dolgozhat. Pár hete visszatért a gyakorlati csapataihoz is, azonban a szerződése egy ideje már játékosmegfigyelőként a portugálokhoz kötik. Három fiatalt talált, akiket be kíván mutatni a Braga Broomfleet csapatának, közülük azonban a legnagyobb érdeklődést az erős fizikumú terelőkre helyezik a vezetőségben. Ebből indul, hogy ma egy volt iskoláját erősítő fiúval kettesben érkezik majd eléjük, de addig még van úgy fél órájuk. a találkozót az edzőközponttól nem messze egy varázslónegyed kis terére beszélték meg, ahol Manda már nézelődve várja a fiút, aki remélhetőleg legalább olyan izgatott mint ő.
A kviddics valahogy olyan dolog maradt az életében, ami képes őt hosszútávon lekötni, bár ebből bármikor kiszállhat, talán ettől olyan állandó.
Szóval, helló Braga! Remélhetőleg új tehetséggel az oldalán jött ide, és még akár új ismeretségekben is reménykedhet. Tagadhatatlanul kedvencei a csapat férfihajtói.
Olyan rokonszenvesek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha minden reggelem ilyen tökéletesen indulna, egy frissen, és jól lefőzött kávéval, croissant-nal, és a reggeli mágusújsággal, amit hétköznapi mugli sajtóterméknek bűvöltek át a kedvemért, semmi okom nem lenne a panaszra. Majdnem tökéletes reggel. A tény, hogy reggel nyolc órakor kint ülök a nagykörúton a lassan melegedő tavaszban, és összébb húzom magamon a kardigánom, némi morcosságot csempész az alapvetően vidám és cserfesnek mondott hangulatomba. Kalandozó gondolataim közepette magától vándorol a tekintetem a kezeimre- klasszikus, francia manikűr teszi megfelelővé az ujjaimat, kellemessé az összképet. Az apró részletek… A szüleim és a nagyszüleim gondoskodása minden apró mozdulatomban, porcikámban meglátszik. Elképesztő, milyen más értékeket, neveltetést és személyiséget kaptam ezáltal tőlük. Vagy inkább általuk.
A körúton elzúgó, csilingelő villamos sokszor úgy ráz fel a mélázásomból, mintha az lenne a világra ébresztő csengettyűm. Az én saját, külön bejáratú órám. Pedig semmiben sem különbözik más villamosok hangjától, csak eszembe juttatja az Altatót, József Attila gyönyörű versét. Pillanatnyi melegséget csempész a szívembe mindahányszor rágondolok. Félretéve a gyerekkoromból visszamaradt szép szokást, nem hiába ücsörgök itt, ideje összeszednem magam. Nem egy túl nehéz feladat, tekintve, hogy általában rendszerezett és alapos vagyok külügyi attaséként. A munkaköri leírásom része, hogy mindig a helyzet magaslatán álljak- mint most is. A francia máguskülügy minisztere nem hangoztatott módon a másodági unokabátyám, azaz a bácsikám. Ha ő külön megbízást ad, azt szó nélkül teljesítem- egyrészt jó lehetőség, hogy később rangi előrelépést zsaroljak ki belőle, másrészt a rangtól függetlenül is kapóra jön a kapcsolatépítés. De ezúttal végképp nem értettem, mi dolgom egy fegyverker… elnézést, egy könyvelővel.
Némi türelmetlenséget engedek meg a halántékmasszírozási mozdulatomban, mert az ügyfelem késik. Illetőleg a nagybátyám ügyfele. Nem akarom megtudni, honnan ismer egy orosz fegyvercsempészt. Érdekes, a név angol, de a bácsikám oroszként emlegette. Ezzel ráérek később foglalkozni, úgy hiszem- nem az én dolgom a nemzeti hovatartozását firtatni, hiszen én sem vagyok színtiszta magyar. Nyolc óra három perc, és a férfi még sehol… Lassan a kávém is elfogy, a croissant-ról már nem is beszélve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Meglepett a külügyminiszter telefonja a minap. A privát számot használta, amit tényleg csak kevés emberrel osztottam meg. Ma reggel elküld hozzám valakit, akivel a Nagykörúton találkozom, valami jó drága, elit kávézó kiülős részén. Csatolt egy képet is, amin egy barna hosszú hajú lány szerepelt macskaszerű szemekkel. Tekintve, hogy holnap reggelre amúgy se terveztem semmit a plafon bámulásán és néhány számla rendezgetésén kívül, minden további nélkül beleegyeztem. Egy dokumentumot kell átadnia, ami nem tűr halasztást. Mivel a képen szereplő hölgyemény elég szemrevalónak tűnt, reggel frissen a tükör elé álltam, alaposan megborotválkoztam, hogy egy lány is megirigyelte volna arcom puhaságát. Arcszesz, parfüm, szürke kockás ing, bőrdzseki, sötétkék farmer, kulcsok, pénztárca, egy kis csövű fegyver a bal bokámhoz meg egy nagyobb kaliberű az övembe rejtve és már ültem is fel fekete, matt színű motoromra, melyet édesded álmából keltem. Kicsit kótyagosan indult neki a reggelnek, de dorombolva hasított alattam a még kicsit csípős reggelen.
Rohadt budapesti közlekedési dugók. Szépeket káromkodtam, és bizony már 5 percet késtem, mikorra leparkoltam a mocit. Aha, meg a mérhetetlen mennyiségű kávézó ezen a környéken, katasztrófa! No nem baj, szerencsémre legyen szólva, hogy elég hamar megtaláltam a megbeszélt találkozási pontot, de egyetlen lányt sem láttam, aki csak megközelítőleg hasonlított volna a korábban kapott fotóra. Mindegy, hátha bent vár, mert épp a kávéjat szürcsölgeti. De nem, bent még jobban elvesztem a népek között. Egy pincérnő igen jól végigmért, s nem átallott kifejezni szavak nélkül, hogy bizonyára eltévedtem, mert a kocsma jobbra 4 üzletnyire van. Azért készségesen megkérdezte, hogy segíthet-e, mire mondtam neki egy nevet, hogy kit keresek. Furcsán felvonta a szemöldökét, mint aki megrökönyödött a név hallatára, azonban elmosolyodott és kért, hogy kövessem. Elejtette, hogy a grófnő odakint vár. Hogy a kicsoda? Egy.. gróf? Mi van? Egész összezavarodtam és zavaromban a hajamba túrtam újra meg újra. Gratulálok Bennett, valami szebb gúnyát is magadra ölthettél volna, mert ezzel úgy nézek ki, mint egy alsó középkategóriás iroda munkatársa. Bőrdzsekimet lekaptam magamról még mielőtt kiérthettünk volna a szabadtéri részhez és egy, a legközelebb eső szék háttámlájára hajítottam, üres zsebekkel. Így némileg azért jobb volt az összhatás: deréktájt betűrt, könyékig feltolt ujjú ing, hátamhoz simuló 22-es Magnum. A pincérnőm az asztalig vezetett, ahol finoman egy hölgy vállához ért, súgott valamit a fülébe, rám emelte a tekinetét, majd ott hagyott bennünket. Nem mintha nem lennék tisztában az alapvető udvariassági formákkal, de még életemben nem volt szerencsém olyasvalakihez, aki társadalmilag hivatalosan magasabb ranggal rendelkezett nálam. Finom megjelenéséről sugárzott, hogy ő nem az a fajta, akikkel az estéimet szoktam tölteni. Barna, rövidebb fazonú haj, mélyen ülő, kéken csillogó szemek és felettébb érdekes arcberendezés. Szomorkás vonásai vannak, mégis barátságot sugárzó a pillantása.
- Bocsánat, hogy késtem. Egy apácafelvonulás feltartott – jól van David, helyes, csak így tovább. Kínomban ismét a hajamba túrtam és a forgalmas utcára pillantottam. Mit követel ilyenkor a protokoll, mit kéne cselekedni? Meghívni egy kávéra? De ott van előtte az üres csésze. Mit, mit, MIT?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Már a harmadik villamos haladt ki előttünk a Király utcai megállóból, de még mindig sehol sincs a várva várt vendégem, azaz kliensem. Ezúttal én kaptam a nem túl hálás közvetítő feladatot, hogy eljuttassam a megfelelő információkat a megfelelő személynek. Problémának érzem, hogy marginális fogalmam sincs az illető kinézetéről, de a nagybátyám precízen továbbított rólam néhány beazonosításra szolgáló információt. Nem feltétlen vettem zokon a dolgot, de egy megkérdezésnek örültem volna. Az rak féket a nyelvemre, hogy tudom, ha mélyebben beleásom magam a kelleténél, megüthetem a bokám, és a karrierem íveléséhez nem hiányozna néhány fekete pont.
Türelmetlenül kezdek dobolni ujjaimmal az üvegasztalon, miközben felhörpintem a kávém maradékát. Az ujjaimon megcsillanó gyűrű még édesapám hagyatéka a halála előttről. A tizennyolcadik születésnapomra kaptam tőle- hihetetlen, hogy már tíz éve itt hagyta a családot. Édesanyámmal nem ápolok rózsás viszonyt, Violával pedig kifejezetten ellenszenvvel viseltetünk egymás iránt; nincs olyan alkalom, hogy békésen váljunk el. Mire feleszmélek a gondolataimból, rá kell jönnöm, hogy már percek óta a körmeimet bámultam a beállt szünetben. Ekkor érkezik a pincérnő, és súgja a fülembe, hogy megjött a vendégem. Ideje volt…
Felemelkedem a székemből, hogy szembe fordulhassak a férfivel. A szemeim elé táruló, hihetetlenül kellemes férfiarc szilárd vonásokkal és nem kevés markánsággal rendelkezik a mély és kissé reszelős hang mellett. Olyan mellbevágó élményként telepszik rám a látvány, mintha megittam volna gyorsított tempóban két pohár pezsgőt. Csak a szavai erőszakolják ki belőlem a köhögős-visszafojtott nevetésféle egy halvány árnyékát. Muszáj összeszorítanom a szám, hogy ne törjön ki belőlem egyenesen az arcába a nyílt kacagás.
- Nos… khm… Reménykedem benne, hogy a hölgyek megtalálták a szent helyüket végül. Ugye nem kellett velük imádkoznia? – Mikor végre sikerül úrrá lennem a hangomon, eme két értelmesebb mondat és kérdés is kiutat talál belőlem a külvilágba. Ugyanakkor a szájszélem ott rejtegeti sarkában a jókedvem; képtelen vagyok ilyen hamar elhessegetni a nevetést.
- Kérem, foglaljon helyet, Mr. … - A nemzetközi angol kommunikációs nyelvet használom a közérthetőség reményében, s mert a beszélgetőpartnerem jelentős akcentusát nem tudtam nem meghallani. Nem ártana megejtenünk a bemutatkozásokat is- őszintén szólva az sem zavar, ha hamis névvel áll elő, én is csak a keresztnevem tervezem elárulni neki. Nem hiszem, hogy lesz még egy alkalom a találkozásra. Pedig igazán jól kinéző férfi… ahh…
- Ezúttal engem küldtek Önhöz. A nevem Csilla. Itt a küldeménye, Pohli úr. – Elé tolom a táskámból előkotort A4-es méretű borítékot, és elé tolom: címzés nélküli, jellegtelen darab, mintha csak egy szerkesztő találkozna az írójával, ugyanilyen könnyelmet is ütök meg vele szemben.
- Óhajt egy kávét? – Beszéd közben intek a pincérnőnek- ha ő nem kér semmit, én így is rendelek még egy lattét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Vele együtt torpant meg. Unokatestvérének légből kapott ötletét nem igazán értette, már a megfogalmazásának módjában is turpisságot sejtett. Éppen egy családi összejövetelen voltak túl, ami szerencsére a szokásos hangulatban telt. Tartott attól, hogy a vele kapcsolatos múltbéli események kihatással lesznek a nagy találkozásra, de ez egészen idáig úgy tűnt, nem szúrt szemet senkinek. Persze lehet, hogy Viktor még az iskolában hallott meg valamit. Ilyenkor sajnálta azért, hogy a Bagolykő egy közös nevező az ő életükben, még ha ennek megvannak a maga előnyei is.
- Ahogy gondolod... - vonta meg a vállát, majd leült mellé a padra. Már nem tűzött úgy a nap, de az emberek létszáma hozta az ilyenkor elvárható átlagot. Vasárnap délután, szeptember havának kapujában. Mindenki szeretné pánikszerűen kihasználni az időt, míg be nem köszönt az ősz, s el nem kezdődik az új tanév.
Nem kapott túl sok gondolkodási időt. Viktor hatásosan indított. Tudta, hogy mit akart hallani Attilától. Már csak az volt a kérdés, hogy a tanár úr is készen állt-e arra, hogy beszéljen. Egy családtagnak persze más, ezúttal kettesben voltak, távol a kíváncsi fülektől, akik továbbadták volna a hallottakat. Bízott a fiúban, így kérdését se tudta támadóan értelmezni. Kénytelen volt megbocsátani neki kíváncsiságáért, még ha el is sápadt, amikor megtudta, miről fognak beszélgetni. De elhatározta, hogy őszinte lesz vele.
- Tényleg? Nem szerettem volna a magánéletemmel traktálni benneteket, sajnálom, ha a hangulatom nem volt éppen a legjobb. Nehéz időszak után próbálom összeszedni magam - sóhajtott fel gondterhelten, beszédének megkönnyítésére pedig a szembeni épületeken időzött. Szereti ezt a várost.
- Nem tudom. Valahogy nem vagyok a régi. Azt hiszem csalódtam benne, vagy talán önmagamban. Úgy érzem, hogy valami helyreállíthatatlanul megváltozott. Te éreztél már ilyet? - fordította felé a tekintetét. Arca kifejezéstelen volt, de szeméből a düh és a félelem sugárzott. Ritkán engedte, hogy így lássák az emberek.
- Naiv voltam, vak voltam... Sebezhető voltam. Elárulva éreztem magamat, de szeretném, ha ez még egyszer nem fordulhatna elő. - folytatta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Megkaptam a válaszokat, és Sarkadi doktornő jelenléte is nyugtatónak tűnt, ezért aztán semmi nem akadályozott meg, hogy igent mondjak a feltett kérdésére. Készen álltam a gyógyításra, és az sem zavart, hogy meg lett igazítva a fejem. Bizonyára úgy jobb lesz, vagy nem tudom, de gondolkodni se volt időm, hiszen a mennyezet hamarosan sötétségbe burkolózott. Mint az Erő Sötét oldala, tudjátok a Star Wars-ból…

Álmatlanul telt az egész. Hogy megmoccantam-e, azt nem tudom, és nem is fogom megkérdezni, mert nem merem. Az idő számomra megállt, mikor el lettem altatva, ezért, mikor nyitogatni kezdtem a szemeimet, azt se tudtam, hogy tart-e még az egész vagy sem. A fény nem tett igazán jót a szemeimnek, kellett pár perc, mire megszoktam a fényviszonyokat. Óvatosan, és lassan ültem fel az ágyon, feltéve ha megtehettem. Szétnéztem a teremben, és a doktornőt láttam csak bent, senki mást. Ebből arra következtettem, hogy befejeződött a "beavatkozás", ám változást egyelőre nem tapasztaltam még.
– Öhm… olyan… mintha egy fáradt nap után ébredtem volna. –halkan mondtam a szavakat a doktornőnek címezve. Nem igazán tudom, hogy mit kellett volna mondanom, de minden bizonnyal kérdezni fog pár dolgot a gyógyító, és akkor megtapasztalom, hogy mennyit is javul a hallásom.
– Hihetetlen még az egész. Mármint, annyi év után… most újra hallhatok mindent. –mosolyogva fordultam Sarkadi doktornő felé, akin azért látszódtak a fáradtság jeleit, vagy csak én képzelődöm, és az ébredés miatt nem látok még tisztán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A tetkós srác...vagyis mint később megtudtam, Nándor végre hozzálátott a mintám felhelyezéséhez, majd felvarrásához. A tetkó körvonalai már a kezemen voltak, már csak az ujjperceimen lévő betűket írogatta fel, illetve a vázlatot korrigálta. Engem és Manót is egyaránt lekötött a művelet, így mindketten szó nélkül, mondhatni áhítattal néztük a mestert munka közben. Végül kezébe vette a tűt és jó felebarát módjára előrebocsájtotta, hogy a művelet nem lesz éppen fájdalommentest. Persze tisztában voltam vele. Ha az ember fia tetoválást akar, persze mindíg megkapja az "tudod ez mennyire fájdalmas" vagy éppen a "ne tedd ezt magaddal", óh, és a kedvencemet se felejtsem ki "mit fognak gondolni mások". Mindig is utáltam, ha ezzel a tipikus hegyi beszéddel untattak. Ez az én testem, én döntöm el, mit teszek vele. Aki szeret és szimpi vagyok neki, hát tetkóval is szeressen, ha meg nem, akkor el lehet menni melegebb éghajlatra is, sőt ajánlott! A tetováló-ketyere a bőrömhöz ért, én pedig átéltem a fájdalmat. Manó észrevette az arcomra kiülő műmosolyt és feltette a legegyértelműbb kérdést, amit ilyenkor fel lehet tenni valakinek.
- Húh, hát, őszinte leszek, baromira. De na, kemény vagyok, ennyi kell. -próbáltam mosolyt erőszakolni az arcomra, de az ilyesmi elég nehéz, hogyha úgy érzed, mintha valaki összekeverte volna az ujjadat egy tűpárnával.
- STORRY-TIME! -mondtam kissé magasabb hangerővel, tündérport imitálva az épp nem agyonszúrt kezemmel és "mesélni kezdtem" -Hát, ez még az emo-korszakomban kezdődött egy-két éve. Sok emo képet láttam, amin anime szereplők vannak, így elkezdtem nézni néhányat és elindult a rajongásom irántuk. Azóta Japán- és Ázsiafan vagyok. -mosolyogtam, közben teljesen megfeletkeztem róla, hogy szétszúrják a nyomorult karomat. Én is kérdezni akartam valamit, de nem jutott szembe sok minden, így végignéztem rajta és megpróbáltam kierőszakolni magamból valamit.
- Egyébként nagyon menő a hajad! -no, ennyire sikerült kreatívnak lennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A t t u
Szeged, Dóm tér

Mindig is könnyedén kimondtam, amit megfordult a fejemben, még kényes témák kapcsán is, ez pedig most sem változik. Bele sem gondolok, mielőtt megszólalnék, hogy vajon ez Attunak mennyire kellemetlen, elvégre még Regi is felvetette, hogy talán megkérdezhetném tőle, mi a gond. Unokatestvérem gondterhelt sóhaja nem arról árulkodik, hogy különösen jó ötlet volt ezt a témát felhozni, de már nem visszakozom. Válasza hallatán barátságosan veregetem vállon.
- Héé, családtag vagy és igazán nem vagy senkinek a terhére, mindenki örül, hogy láthat. Regi egyébként nagyon empatikus, minden feltűnik neki, anyáékban nem vagyok biztos, de nem hiszem, hogy kérdezősködésre kellene számítanod, én meg... én hallottam ezt-azt, és őszintén sajnálom, hogy így alakult - válaszolom. Hirtelen nem is tudom eldönteni, vajon jót fog-e tenni neki, ha beszél róla. Nekem például nem volt elég, különösen a bennem tomboló düh miatt, viszont még szeretném hinni, hogy Attunak segíthet, még ha nem is teljes mértékben, de legalább egy kicsit.
- Igen - válaszolom egy sóhajjal, és lehajtom a fejem egy percre. Ismerős az érzés, amin aztán évekig nem bírtam túllépni, még akkor sem, amikor már kitomboltam magam. Nem akarok erre emlékezni és nincs is itt most helye a töprengésnek egy olyan időszak történései fölött, amit már régen magam mögött hagytam. Visszatérek a felmerült kérdéshez és figyelmesen hallgatom az unokatestvérem mondanivalóját. Sajnálom, hogy ezen megy keresztül, és bár úgy éreztem, könnyedén megbirkózom ezzel a beszélgetéssel, mégis úgy érzem, nem tudok mit mondani. A saját tapasztalataimba belemenni nem jó ötlet, az övéit boncolgatni szintén nem. Tanácsot adni... ki vagyok én, hogy úgy gondoljam, tudnék egyáltalán tanácsot adni, és csak azt szajkózni, hogy idővel jobb lesz ez is, fölöslegesnek érzem. Tanácstalanul bámulok magam előtt a galambokra, megdörzsölöm a halántékom, majd sóhajként engedem ki a visszatartott levegőt.
- Nem tudom, mit mondhatnék - szólalok meg nemsokára, hosszúnak tűnő csend után, bár az órám tanúsága szerint ez mindössze egyetlen percig tartott.
- Ismersz. Sose láttam értelmét még a kegyes hazugságnak sem. Idővel talán jobb lesz, nem tudom. Én hagytam, hogy a düh uraljon, és tönkretettem szinte mindent, ami csak fontos volt akkoriban. Nem volt jó ötlet, még csak jobb sem lett tőle. Csak még nyomorultabbul éreztem magam a végére és már jogosnak tűnt, hogy elhagyott - vallom be, közben pedig előre dőlök és térdemre könyökölve tenyerembe támasztom az államat.
- Talán... talán nem ő volt a megfelelő, abban meg biztos vagyok, hogy nem tudja, miről mondott le. Nagyszerű ember vagy, és akkor is ezt mondanám, ha nem az unokabátyám lennél. Az igazat megvallva még irigykedem is néha rád, hogy mennyire tehetséges vagy és akkor ne is beszéljünk róla, hogy valószínűleg az én részemet is te kaptad nyelvérzékből a családban. Mit nem adnák érte, ha csak feleannyira is tudnék angolul például - pillantok fel, miközben azon vagyok, hogy további negatívumok helyett inkább valami jót, pozitívat mondjak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Balett. Mágikus balett. A felhívás úgy virított a képembe, hogy nehéz lett volna elkerülni. De ahogy jobban belegondoltam, az jutott eszembe, talán ez az, ami kell nekem. Elvégre ez is egy művészeti ág, ráadásul a legtöbb kedvencemet kombinálja össze: mozgást, zenét és mágiát. Még ha a balett a maga nemében nem is az a fajta tánc, ami közel áll hozzám, azért kellően érdekesnek tűnt és igazán úgy éreztem nem veszíthetek semmit, ha megnézem magamnak kicsit jobban. Ha nem megy, vagy mégsem az én műfajom, akkor nyugodtan kiszállhatok majd.
Ennek megfelelően, Bogolyfalvát, átmenetileg magára hagyva, hop-porral érkeztem Budanekeresre, s miután megtaláltam az épületet, ahol a próbákat tartják, némileg feszengve, de mégis izgatottan léptem át a küszöböt, majd mentem arra, amerre irányítottak.
A teremben még folyik egy már meglevő csoport próbája, így csendben ácsorgok, a többi várakozóval együtt és próbálom felmérni, hogy valóban szeretném-e ezt. A cipőmet már korábban az ajtóban levettem. Így most lábujjhegyre állva, majd visszahuppanva a sarkamra, figyelem a mozdulatokat és próbálom megállni, hogy röhögni kezdjek. Szimplán mert magamat nem tudom elképzelni, hogy így emelgetem a lábam... Na de ők lányok, biztos nem egyforma dolgokat kell csinálnunk... Vagyis remélem.
A lábujjhegyről-sarokra billegésből az térít magamhoz, hogy Madame Brisbois észrevesz minket és leállítja az éppen futó próbát. Rögtön minket kezd el nézni, én meg kihúzom magam, mert a 173 centimmel megint alacsonynak érzem magam, még akkor is, ha a statisztikák szerint alig maradok el az átlagtól, na meg... a többi jelenlevő sem égimeszelő, de mégis. Amikor a hölgy rám pillant, a szemeibe nézek, majd mint egy megszokásból meghajtom magam, köszönve-tiszteltem kifejezve felé. Elvégre lerí róla, hogy évekig a szakma nagyja lehetett, és bár nem egy fiatal, korombéli nő, mégis nagyon szépnek vélem a vonásait. A kérdésre érkező válaszokat figyelmesen hallgatom, majd én is válaszolok, remélhetőleg nem túl sok hülyeséget.
- Öhm... Láttam kiskoromban pár előadást, de nem tudnám megmondani, hogy mágikus volt-e - ez igaz. A nevelőapám elrángatott pár ilyen "emeltebb" művészeti előadásra, amit akkor kevésbé értékeltem. Nem is igazán emlékszem rá, azt tudom, hogy akkor nem jött be... De hát kicsi voltam. Változtam. Na meg közre játszott az a bizonyos "muszájfaktor is". - Régebben hip-hop-oztam, próbálkoztam break dance-szel is... Ööö... keringő? Cha-cha-cha... és hasonlók megvoltak...
Megvonom a vállam, ahogy befejezem. Nem tudom ezek mennyire jönnek jól a balettnél, de talán nem vagyok teljesen reménytelen eset. A hölgy majd megmondja, gondolom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Elérkezett a nagy nap, amire heteket kellett várnom. Tanja nagy nehezen, de végre kapott egy kis szabadságot - vagy kimenőt, ha úgy tetszik - az ispotályból, ahol most valami különleges képzésen vesz részt. Elég hosszú ideig egyébként, de nem ez az első nagy megpróbáltatásunk. Régóta együtt vagyunk ahhoz, én hiszek magunkban. A mai világban nem okoz gondot a távolság leküzdése, még ha jelen esetben országok között átívelő problémát jelent. Ahhoz egyikünknek sincs ereje, hogy szüneteltesse a kapcsolatot. Helyette maradnak a levelek, ha pedig mindketten ráérünk, találkozunk. Jelen esetben a fővárosban vagyunk, én már javában a pályaudvaron ácsorgok. A vonat szerencsére nem késik, időben pöfög be az állomásra. Én is elég hamar kiérek, a várakozással töltött időt pedig igyekszem hasznosan kihasználni. Keresek valahol egy virágboltot. Romantikus filmekbe illő jelenet, hogy ott vásárolok egy nagy csokor virágot. Többféle színű és fajtájú van benne, hiszen fő a változatosság. Még egy tábla csokit is kap mellé, és ezzel végleg kifogytam. Na jó, ez nem teljesen igaz, de nem azonnal szeretném elkölteni a pénzem.
A mozdony megtorpan, az ajtók kinyílnak, a szerelvények türelmetlen utasai pedig gyorsan a peronon találják magukat. A hangosbemondó mellett a bőröndök gördülő hangja tölti be a meglehetősen rossz akusztikájú épületet. Nem vagyok egyedüli várakozó, mindannyian izgatottan várjuk hozzátartozóinkat. Amint meglátom a barátnőmet, elvigyorodom és elegánsan átnyújtom neki ajándékait. Közben átveszem tőle a táskáját, és persze puszival üdvözlöm. Keresem a szavakat, de nem találom... Hátha ő ügyesebb lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Léni <3

A hosszú vonatozás után végre leszállhat Budapesten és első dolga Lénit keresni a tömegben. Nem telik sok időbe, hogy észrevegye hercijét. Mosolyogva integet neki pár lépés távolságról üdvözlésképpen, és ha nem kellene annyi embert kerülgetnie, talán még a rohanással is megpróbálkozna, így azonban csak sietősen kerülgeti az útjába akadókat. Lénihez érve megilletődve veszi át a csodaszép csokor virágot, még meg is szagolja őket, a csokit pedig táskájába csúsztatja, hogy ne kelljen azt is külön cipelni.
- Köszönöm. Annyira gyönyörűek - pillant futólag a virágokra, aztán vissza Lénire, aki még a hátizsákját is átveszi, noha igazán nem nehéz, elbírná azt is. Lovagias, mi több, igazi szőke herceg, ezt senki nem vitathatja. Hálája jeléül lábujjhegyre állva nagy puszit nyom a fiú arcára.
- Régóta vársz itt? Annyira hiányoztál - szalad ki a száján egy megkönnyebbült sóhajjal egyetemben. Fogalma sincs, mikor találkoztak utoljára, az utóbbi hetekben biztos, hogy csak levelet váltottak. Ebben a pillanatban még a szemében is visszatükröződik afölött érzett öröme, hogy végre itt lehet, szemtől szemben a fiúval. Füle mögé tűr egy makacs tincset, ami csak nem akart megállni ezek szerint a helyén, hiába próbálta néhány csattal is rögzíteni, és határozott királylány módjára megfogja Léni kezét.
- Itt egy kicsit mintha útban lennénk. Merre megyünk? Bár előbb jó lenne megnézni, mikor indul vonat Budanekeresdre. Vagy van egyenesen Bogolyfalvára is? Elfelejtettem megnézni - vallja be, bár a fiúnak feltehetőleg igazán nem újdonság, hogy ilyen kis szétszórt tud lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Gyorsan összetalálkozunk. Azért annyira nem nehéz őt kiszúrni a tömegben. Pláne, ha epekedve várom, hogy végre felbukkanjon. Nincs valami sok időnk arra, hogy kettesben legyünk, de ezt a pár napot jó lenne tartalmasan eltölteni. Remélem, hogy a vonatút alatt kipihente magát, mert egy darabig még nem lesz lehetősége az alvásra. A virággal és a csokival sikerül meglepnem, pedig ezeket az apróságokat már igazán megszokhatta volna tőlem. Nem baj, én csak örülök, ha örömet szerezhetek neki.
- Örülök, hogy örülsz! - szalad ki belőlem, aztán elgondolkodom, hogy ez kimondva amúgy tök furán hangzik, majd mosolyogva folytatom - Csak nemrég érkeztem. Most már örülök, hogy épségben megérkeztél. Nagyon vártam már ezt az alkalmat, és nekem is nagyon hiányoztál. Fura volt nélküled...
A fentiek nagy részét már tudhatja, hiszen nem nehéz kitalálni, a távolság jelentős terhelést jelent a kapcsolatunknak. Lelki vívódásaim nagy részét papírra is vetettem és elküldtem a lánynak, valamint én is elég sok üzenetben megkaptam tőle, hogy mennyire hiányzom neki. Ugyanakkor annak a híve vagyok, hogy ezeket jobb élőben is kimondani. Az valahogy többet jelent, jobban megragad.
A viszontlátás örömeibe bocsátkozva magamhoz szorítom, és csak percek múlva engedem el. Addig nem is szólok semmit, csak lehunyt szemmel gondolkodom. Jó újra érezni Tanja illatát... Aztán mindketten belátjuk, hogy ideje lesz elhagyni a peronok körzetét, hogy valami ideálisabb helyet kerítsünk a beszélgetéshez.
- Nem tudom, menjünk beljebb és nézzük meg, bár még van egy csomó időnk. Előbb jegyet is veszel akkor? - érdeklődöm, miközben terveim szerint elindulunk a pályaudvar központi része felé. Akár be is ülhetünk valahová utána.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Léni <3

Mosolyra görbül a szája már Léni láttán, de majd a virággal meg a csokival még meg is lepi a fiú, természetes, hogy örül. Már akkor elkezdett kibontakozni minden pozitívra fogékony lelkében az öröm, amikor Innsbruckból útnak indult, hiszen olyan ritkán találkoznak. Ebben a pár napban most muszáj lesz kihasználni minden percet és egyetlen egyet sem pazarolni belőlük semmi rosszra, na nem, mintha Lénivel ilyesmi sűrűn fordulna elő szerencsére.
- Fura - sóhajtja megismételve a fiú iménti szavainak egyikét és tekintetében egy kevéske szomorúsággal meg bűntudattal néz fel rá. Ő tehet az egészről, mert amikor megtudta, hogy pályázhat ő is gyakornoki helyre egy program keretében az innsbrucki ispotályban és szülővárosa egyik legnevesebb gyógyítója szárnyai alatt tanulhat meg mindenféle gyakorlati dolgot, végig se gondolta, csak kutyafuttában beadott mindent, miután gyorsan megbeszélték. Akkor nem tűnt áthidalhatatlannak a távolság, és igazából ebben a pillanatban sem az, viszont csak érezhető és kihat rájuk, a kapcsolatukra. További beszéd helyett átöleli inkább Lénit ügyelve, hogy a virágot ne törje össze és a fiú ruháját se kenje össze közben, fejét pedig a mellkasába fúrja. Nagy levegőt véve igyekszik visszaszerezni mindenkori általános jókedvét, ami nem különösebben nehéz, hiszen örül, hogy itt lehet Lénivel, de az mégsem egy pillanat műve, amíg megszabadul hirtelen támadt bűntudata árnyától. Nem szabad most ezzel foglalkoznia, emlékezteti magát. Nem pazarolhatja erre a drága időt. Sokára engedi el csak a fiút, csak amikor már érzi, hogy Léni lassan lazít a szorításán, előbb esze ágában sem lenne kibontakozni az ölelő karokból, majd megemlíti a vonalat, amit szétszórt módon megnézni is elfelejtett.
- Legyen meg, aztán utána sétálhatnánk vagy beülhetünk valahová, jó? - javasolja ismét mosolyogva, és mehetnek is jegyet venni, nem éppen gyorsan a szokásos sornak hála, ahol ki kell várni a helyüket, de amint megvan, máris szabadok néhány óra erejéig.
- Mennyire ismered a várost? - kérdezi meg, amikor már kezében a jegy, már csak biztos helyre kell raknia, ezért táskája oldalzsebében turkál kicsit, amíg helyet nem talál neki.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kapok tőle némi bűnbánó pillantást, miután kinyögöm, hogy tulajdonképpen mi is jár a fejemben. Ezt azonban nem azért tettem, hogy rosszul érezze magát. Tudom, hogy nem könnyű így kettőnknek, de az önhibáztatás nem megoldás. A magam részéről tudomásul vettem, hogy mi a nagy helyzet. Nem kérdés, hogy a jövője, azaz a tanulmányai, s később a karrierje legyen a fontosabb. Hiszen igaz, hogy már évek óta egy párt alkotunk, de ez sajnos változhat, sokkal képlékenyebb dolog. Nem építhet csak rám. Ez ilyen, felnövünk és mindenki megy a maga útján. Viszont, ha elég erősek vagyunk, akkor persze léteznek csodák. Szinte meg vagyok róla győződve, hogy Tanjának jó helye van gyakornokként a hazájában. Én is nézelődtem ösztöndíjpályázatok és egyéb lehetőségek után a VAV előtt, de aztán meggondoltam magam. Ausztrália azért elég messze van, még ha jó is lenne viszontlátni a családom másik felét. Hihetetlen, hogy ennyire nagy távolságokat kell tűrjek. De pont ez az, ami reményt ad. Apám, testvéreim és háziállataim a megmondói annak, hogy tudok várni, kitartó egyéniség vagyok. Nem mondok le egykönnyen valamiről.
Hosszas percekig öleljük egymást, aztán elkezdünk a továbbiakon gondolkodni. A jegyvásárlást szeretnénk először letudni, úgyhogy a pénztárnál hosszasan sorban állva kipipálhatjuk. Innentől kezdve csak valami jó kis beülős helyen kellene törnöm a fejemet, de most egy sem jut eszembe. A jegyeket jól eltesszük, hogy majd később meglegyenek. Megvakarom a fejem és felidézem magam előtt a főváros térképét, már amennyire tudom. Ez egyébként nem nehéz számomra.
- Egészen jól, anya még itt lakik, amióta hazajött... Mondj egy helyet, ahová szívesen mennél, aztán meglátjuk!
Kávézó, étterem, teaház, tulajdonképpen bármi szóba jöhet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

A külvilág megszűnt létezni egy jó pár pillanatra, így hatalmasat ugrok, amikor tudomásul veszem, hogy nem vagyok egyedül.
- Szia!
Perdülök meg, mielőtt meglátnám, hogy ki is az. Még csak hangról sem volt ismerős, de így, arcról már más a helyzet. Tudom, hogy nem sokkal idősebb nálam, mindössze 1-2-3 évvel, meséltek már róla a toronyban is, de a vér mégis úgy dönt, hogy kifut az arcomból.
- Akarom mondani... izé... Szép napot tanár úr!
Még sírni is elfelejtek, annyira ledöbbentem, bár csak magamon. Eszembe juthatott volna, hogy itt is előfordulhatnak még tanárok, nem csak a kastélyban, meg a faluban, de ez így sokkoló. Azért remélem nem veszi zokon.
Mondjuk, ha belegondolok, most nem is tanít, szóval semmi okom a félelemre. Vagy nem tudom. Valaki csapjon már le, lé'cci...
Még akkor sem enged alább a döbbenetem, amikor megkérdezi, hol vagyunk, sőt. De hogy került akkor ide? Vagy emlékezetkiesése van? Vagy nem ide készült? Vagy ide készült, csak még nem volt itt?
Annyira izé vagyok, lassú, hogy pár kínos másodperc is eltelik, mire szóhoz jutok.
- Budanekeresd főterén.
Lassú, de tökéletes, pontos tartalmú válasz. Ennél tömörebb, ha akarnék sem tudnék lenni, de nem is kell, mert aztán előjön belőlem természetes énem vigyorija, ami kissé ijesztően festhet a könnyes arcom mellett. Nem baj, a nevetés mindenre gyógyír, és ő tudja, hogy kell kijátszani ezt a kártyát.
- Vicces vagy.
Próbálok egy kicsit visszavenni a lendületemből, így már csak az ajkam harapdálva kuncogok a markomba.
- És mi lenne akkor, ha csak szimplán levonulnánk első körben az út szélére, mielőtt palacsinták leszünk, szétátkozott valamikre hasonlító valamik?
Tényleg. Voltam ekkora hülye, hogy itt megálltam. Há' jól van. Buksisimi magamnak...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem támadja le a fiút rögtön azután, hogy felkelt, hagy neki időt összeszedni a gondolatait, meg úgy egyébként is magához térni. Felmérni, hogyan érzi magát. Ádám ügyesen elébe is megy a szokásos gyógyítói "hogy érzed magad" kérdésnek, mire a nő elégedetten elmosolyodik.
- A szervezetednek fárasztó is volt. Ez a varázslat igencsak igénybe veszi a tested, ezért érezheted magad fáradtnak, de ez hamar el fog múlni. Aludj sokat a következő két-három napban.
A nő némileg jobban kihúzza magát a következő szavakra, nem csoda, a legtöbb orvos ezt a reményteljes, derűs, bizakodó hangot szeretné hallani a betegeitől. Főleg, ha közben tudja, hogy a maga dolgát is jól végezte.
- Nem történt semmi szokatlan vagy váratlan, amíg aludtál, így a beavatkozás sikeres volt. Még egy óráig benn kell tartanunk, ez az előírás, utána viszont hazamehetsz.
És akkor mint mondta, reményeik szerint Ádám rosszabb füle fokozatos javulást fog produkálni.
- Két nap múlva gyere vissza kontrollra, akkor majd átbeszéljük, hogy észleltél-e valóban javulást, illetve, hogy hogyan viseled, nem zavar-e túlságosan.
Sokaknak ez a két napos átfutási idő is elég kevés szokott lenni, még így is túl hirtelen kell túl sok és túl élénk hangokat befogadniuk, ezért gyakran szokták kérni a bűbájt meghosszabbítását.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ez annyira random ötlet volt, hogy igazából csak a HV-m meg az igazgató tudja, miért is szálltam fel a vonatra. Ők is csak azért, mert nekik kell, egyébként meg még az otthoniaknak se írtam meg, mire készülök.
Na, nem mintha onnan tudnának bármit is tenni, ide nem ér el a szülők keze, én meg most először érzem, hogy ez nem is feltétlenül rossz dolog.
Azt nem mondom, hogy nem korai, mert általában tizennyolc év után szoktak leválni a szülőkről, de... de már a honvágy sem akkora, és most, hogy lehetőségem nyílik itt is arra, hogy táncolhassak, annyira már nem is vágyok haza.
Persze tisztában vagyok azzal, hogy ez nehéz menet lesz, két iskolában megfelelni még úgy sem könnyű, ha fotografikus memóriával rendelkezel, de ott van az a tény is, hogy nekem az eddigi életem is arról szólt, hogy futkároztam összevissza, egyszerűen nem megy az, hogy csak feküdjek és henyéljek, én nem ilyen vagyok.
Budanekeresden aztán leszállok a vonatról, és előveszem a papírt, amire a fontosabb infókat írtam - köztük azt is, hogy jutok el a suliig - indulok el egy irányba.
Azért annyira profi nem vagyok, így párszor meg kell állnom érdeklődni, mert eltévedni azért nem szeretnék, hisz ez mégse Bogolyfalva, ahol lépten-nyomon egy sulistársba botlok, vagy épp olyas valakibe, aki nem rég végezte el azt.
Azért azt meg kell állapítanom, hogy a mágusok segítőkészebbek a mugliknál, ez már az első hetemen is szemet szúrt.
Azért beletelik némi időbe, mire látom magam előtt az iskolát, de mikor ez megtörténik, megeresztek egy mosolyt is, hogy aztán belépve, gyorsan letudjam az adminisztrációs dolgokat, aztán már csak várok, mire kerül rám a sor.
Nem mondhatni, hogy nem izgulok, hisz azt mégse tudom, itt mik a követelmények, csak sejtéseim lehetnek, na de hamarosan minden kiderül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Egy feszült pillantás, se több, se kevesebb, ennyi, amit megengedek magamnak, mielőtt még bemennénk. Az édesanyját megismerve torokszorongató érzés fog el és fogalmam sincs, ez miért fojtogat engem ennyire. Hogy mi ez. A saját elvárásaim, az ő elvárásai, vagy Tilda elvárásai. Ennél furcsább és frusztrálóbb már nem is lehetne a helyzet, de az édesanyja elsőre nagyon gyengédnek tűnik. Gondoskodó, őszintén szereti Tildát, és ha rájuk pillantok, egyből egy lopott, leheletnyi érintésre asszociálok.
Furcsa Matildát így látni. Egy szekrény, egyszerű bútordarab, neki mégis kicsit többet jelent. Akaratlanul is meleg mosoly ül ajkaimra, amikor hallom a régi történetet. Ez annyira jellemző rá, pedig nem most lehetett, de nagyon könnyen el tudom képzelni őt ebben a helyzetben. Néha még én is úgy érzem, hogy versenyeznem kell a könyvekkel. Ajkaimat összeszorítva elfojtok csírájában egy kuncogást. Szöget ütött a fejemben a gondolat, hogy ha azt szeretné, hogy bezárjam a gardróbomba olvasni, szólhatott volna nyugodtan előbb is.
Mégis kissé furcsa a kötődés, a szép emlékek, a nosztalgia melegsége, amit itt érzek. Még én is érzem, pedig nem voltam része, de könnyedén felfogom a dolgokat. Kívülállónak számítok, de valahogy a része leszek már attól, hogy jelen vagyok. A mi házunkban semmi ilyesmi nincs. Nincsenek szívmelengető, nosztalgikus emlékek. Tárgyak, bútorok, helyek, amikhez kötődök és a viszontlátása megigéz. Semmi. Ha visszagondolok az otthonomra, nincs más, csak feszültség, keménység és hideg, visszagondolni hideg érzés. Valószínűleg a Riviera-ház az egyetlen, ahol a kályha körül is fagyos a hangulat.
Azonban ahogy meglátom az édesapját, már egészen más kép alakul ki bennem a helyről. Picit kihagy a szívem, ahogy látom a tekintetét a kezünkre siklani és megtorpanni. Eddig fel sem tűnt, hogy Tildába kapaszkodok, mert valahogy olyan természetes, hogy az ő keze az enyémben, mindegy, hol vagyunk. Az úr mégis a lányának köszön csupán, én pedig szelíden engedem el Tildát. Nagylány vagyok és feltalálom magam, nem akarom, hogy miattam ne ölelhesse át az édesapját. Felszabadult kezemmel idegesen morzsolgatom az ujjaimat.
- Jó estét, örülök, hogy megismerhetem. Lorelai Riviera vagyok - mutatkozok be egy halvány mosollyal az arcomon. Nem megy. Én nem tudok műmosollyal az arcomon bájologni, inkább csak jó szándékúan, visszafogottan. És abban a pillanatban, hogy tekintetemmel az övét megtalálom, elkezdek félni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Léni <3

Egy egész kicsit tényleg bántja, hogy nincs a Bagolykőben, ahol akkor találkoztak, amikor csak kedvük tartotta, de igyekszik megszabadulni ettől, hogy véletlen se rontsa el az együtt tölthető idő örömét. Mosolyogva bújik a fiúhoz átölelve őt, majd felveti, hogy jó lenne megvásárolni a jegyét tovább Bogolyfalváig egészen. Amint végigállták a hosszú sort és ez is kihúzható a teendők listájáról, rájön, hogy ő igazából nem is ismeri ezt a nagy várost ténylegesen. Igaz, hogy kérdezni nem fél, ha kell, biztosan kapna útbaigazítást kedves járókelőktől, de mégis ijesztő belegondolni, hogy fogalma sem lenne egyedül, hogy a pályaudvarról kilépve jobbra vagy balra kell-e menni. Megkönnyebbülve mosolyodik el, amikor Léni közli, hogy Léni ismeri.
- De nem ebben a felében a városnak, igaz? Jaj, mindig úgy megkavar, ha valahová hopp-hálózattal jutok el vagy hoppanálva, sose tudom utána, hol is jártam pontosan - vallja be, és kicsit butusnak érzi most magát, hogy az állomás neki most olyan még, mintha teljesen különálló hely lenne, hiába tudja, hogy egyébként Budapestre érkezett. Még szerencse, hogy neki nem szokása sokáig töprengeni azon, ami már múltnak minősül, márpedig amit kimondott, az már biztosan a megmásíthatatlan múlt része. Inkább azon töpreng el közben a medált rágcsálva ismét - igazi rossz szokás lett ez már, észre se veszi többnyire -, hogy hová is lenne jó betérni.
- Cukrászda? - csillan fel pillanatokon belül a szeme. Még mindig nagyon szereti az édességet, még ha nem is csak azon él, mert az sok lenne a jóból. Cukrász apukájától belenevelődött, ez igazán érthető. Meg egyébként is, ha valahová beülnek, elő tudja keresni a táskájából végre Léni ajándékát, ami a vonatról leszállva még túl nagy kihívásnak tűnt. Ha Léni is benne van, akkor ő hűen követi idegenvezetővé előlépett hercijét, hogy majd amint leültek egy asztal mellé, máris a táskájában kezdjen kutatni és könyv méretű, szép piros-arany papírba csomagolt dobozt nyújtson át neki.
- Ezt neked hoztam - teszi hozzá mosolyogva és reménykedve, hogy tetszeni is fog a fiúnak. Egy saját készítésű fényképalbumot rejt a papír, amibe belekerültek közös képek, képeslapok, préselt virágok, mindenféle emlék, amit csak talált és fontosnak tartott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha két évvel ezelőtt kerülök ide, valószínűleg nem éreznék semmiféle aggodalmat, annak ellenére sem, hogy nem vagyok se illúziómágus, se animágus, és még az elemekhez sem értek. Most viszont már nem vagyok olyan magabiztos, ami a mágiát illeti. A pálcám után kezdek kutatni és bele telik jó pár másodpercbe míg megtalálom. Aztán elgondolkodom mire is használhatnám, megkocogtatom vele a kezem, leírok egy kisebb kört, aztán zsebre vágom újra. Leülök a földre, háttal a tánctérnek. Igaz a falakon levő tükrök miatt így sem lehet kizárni a többiek "művét", kénytelen vagyok hát lehunyni a szemeimet, a kezeimet pedig a fülemre tapasztom. Magamnak dúdolni kezdek, így zárva ki a külvilágot, amíg kitalálom mit is csinálok.
Hamar rájövök, hogy ha nem is a varázslás a legnagyobb erősségem, a félvámpírságból eredően jóval gyorsabb vagyok, mint az átlag, s ha az elemeket, az illúziót a maga javára fordíthatják mások, akkor én is kihasználhatom az "újonnan" szerzett sebességemet. Elmosolyodom, s felidézek magamban néhány lépést, amit korábban, csak úgy szórakozásból begyakoroltam. Egy újabb ötlet tolakszik a fejembe, aztán még egy, és már azt is tudom, a pálcám mire fog kelleni. Nem lesz tökéletes a produkció, hiszen évek óta nem táncoltam komolyan, s a koreográfiát sem gyakoroltam be. Mégis valamivel nyugodtabban engedem le a kezeimet, nyitom ki a szemeimet és fordulok vissza a valóságba, amikor úgy érzem készen állok.
A terem közepére sétálok, a nadrágom szárát felhajtom térdig, aztán levarázsolom a korlátokat a falakról. Gondolom ez nem fog annyira tetszeni a hölgynek - elsőre, legalábbis -, de nekem szükségem van rájuk. Megbűvölöm őket, hogy úgy mozogjanak, mintha keresztezett Tinikling bambusz rudak lennének, ezzel meg is adva a kezdő ritmust. Aztán jöhet a zene, ami megint csak kiakasztó lehet, de számomra több jelentéssel is bír. Beindul hát PSY Gangnam Style-ja, én pedig hip-hop-os mozdulatokkal kezdek el lépegetni-ugrálni az össze-össze ütköző rudak között. A pálcámat ezután pedig arra használom, hogy festéket varázsoljak a földre, először vöröset és sárgát, s a lépéseimmel kenem azt el a tánctéren, így alakítva a látszólag értelmetlen képet. Elsőre legalábbis biztos, hogy semmi értelme nincs.
Az összeütköző korlátokon kívülre is lépegetek, sőt még egy breakes mozdulattal is bepróbálkozom, egyik kezemet téve csak le földre a testemet pedig forgatva a levegőbe. Sosem tudtam, mi ennek a szakszerű megnevezése, csak próbálkoztam, amíg szerintem jó nem lett. Hirtelen jön az ötlet, hogy beugorjak a rudak közé megteszem hát, még mindig egy kézen (a jobbon), a másikkal meg a pálcámat szorongatva fekete festéket varázsolok, ami a pálcám végéből folyik a földön levő tenyerem alá, s azzal festek tovább. A harmadik kézen ugrás után, ismét a talpam helyezem a földre, s azzal kenem szét még jobban a fekete festéket.
Egy-egy lépés pontatlanul sikerül, de nem esem ki a ritmusból, s nem is állok meg csak mert valami nem tökéletes. Az utolsó hanging meg sem állok. Sőt utána sem. Még rátoldok egy ütemet, hogy befejezzem a képet, s csak utána próbálok meg jó messzire kiugrani az egészből, megállítva  rudakat.
Természetesen tiszta maszat vagyok a festéknek köszönhetően. A falról levarázsolt korlátok is vöröses-sárgás-fekete foltokkal díszelegnek, de a foltokat egy intéssel eltávolítom aztán visszavarázsolom a rudakat eredeti helyükre. Kissé lihegek, jóval több energiát vett igénybe a tervem, mint képzeltem. De a tánctér közepén most ott virít PSY. És ha nem is nyűgöztem le senkit ezzel, én rettentően elégedett vagyok. Sosem gondoltam volna, hogy így is tudok festeni, de lám-lám, sikerült!
A művemről Madam Brisbois-ra emelem a tekintetem, hogy megpróbáljam leolvasni a nemes vonásokról, mi is jár a fejében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Természetesen ott volt, ahol számítottam rá, hogy lesz. A fotelben ülve, az újságját olvasva. Mintha csak egy réges-régi emléket elevenítettem volna fel, és azt nézném lelki szemeimmel, és azért állnék elé, hogy lelkesen beszámoljak neki legutóbbi könyvélményemről, vagy épp elkérjem tőle a napilap egy oldalát. Nem azért, mert annyira érdekeltek a világ hírei, hanem mert ez egyike volt azoknak az apa-lánya pillanatoknak, melyekben osztoztunk. Csendben, kettesben olvasgatni Apával, mennyire is szerettem!
Most azonban nem ezért voltam itt, kezemben se könyv, se újságlap, hanem Lori finom, meleg keze, arcomon pedig mosoly, mely az ember rég nem látott édesapját köszönti, és mellyel próbáltam én is oldani a várható feszültséget. Mert már előre tudtam, hogy lesz, mielőtt eljöttünk, és mielőtt beléptünk volna az ajtón. Mikor megláttam Anya arcát, melyen bár nagyon úgy látszott, aggodalomnak semmi helye, azért ott bujkált mégis. És ahogy apám arcát figyeltem, ahogy anyáról rám, majd Lorira fordítja pillantását, és ezzel párhuzamosan egyre fogyatkozik az ő visszafogott mosolya, tudtam, hogy okkal aggódunk.
Összeszorult a torkom, arcomra fagyott a mosoly Apa Lorira vetett futó, hűvös pillantását látva, és az érzés csak tovább erősödött, miután láthatóan nem volt hajlandó tudomást venni róla ezek után. Ijedten kaptam Lori keze után, mikor megéreztem, hogy ujjai kiszöknek az enyémek közül, de már nem volt mit tenni. Egy pillanatra kétségbeesetten pillantottam rá, aztán azonnal felöltöttem mosolyomat újból, ahogy apámhoz lépve, és lehajolva hozzá egy öleléssel köszöntöttem. Esetlen, és furcsa volt az egész, mintha egy színdarabot próbáltunk volna épp el először, és még nagyon nem tudtuk volna, hogyan kell játszani.
- Szia, Apa, én is örülök neked! - mondtam neki, ahogy kicsit hátrébb léptem.
Zavartan fordultam megint Lori felé, szerettem volna bemutatni, de apám nem nézett rá, szemernyi érdeklődést sem mutatott látszólag felé, és mire béna tátogásomat felhagyva meg tudtam volna szólalni, párom már megragadta maga az alkalmat helyettem.
Biztatóan rámosolyogtam, elvégre nagyon tisztelettudó és jól érthető volt, úgy mutatkozott be, ahogy az egy apámhoz hasonló embernek az ínyére lenne. De aztán megláttam kedvesem tekintetében is azt a félelmet, mely engem is környékezett egész idő alatt. Csak hát Loritól még nem láttam semmi hasonlót ezelőtt, és ez ha lehet, még jobban megrémített.
Anyámra néztem, kérlelően, aztán vissza Lorira, majd Apára. Mit tegyek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Néha elfeledkezem arról, hogy nem mindenki ismerheti olyan jól a várost. Én is csak a válás miatt ismertem meg egy kicsikét részletesebben, előtte pedig anyukám történeteiből és az internet segítségével tájékozódtam nagy vonalakban arról, hogy honnan is származik a családom, mit takar valójában a hely, amit mindig bediktálok, ha a születési adataimat kérik, illetve hol kezdtem az óvodát. Sose gondoltam volna, hogy egyszer még ennek a városnak az egyik pályaudvarán fogok várni a barátnőmre. Egyébként a klasszikus utazás híve vagyok, mindig a varázstalan világ eszközeit élvezem, ez már amolyan berögződés a részemről.
- Hát nem, de majd csak kitalálunk valamit - mosolyodom el - A fő, hogy együtt vagyunk.
És ezzel mindent el is mondtam. Közben felmerül a cukrászda lehetősége. Az nem is rossz ötlet, biztos van a közelben egy egészen megfelelő. Ilyen frekventált helyeken általában minőségi üzletek szoktak lenni, de legalább középkategóriások. Szépen nézne ki a város, ha nem így lenne... Tanja családjához közel áll a cukrászat, ha jól emlékszem. Szinte természetesnek veszem, hogy ez az egyik első gondolata. És tényleg jó választás, mert boldogan egyezek bele, enni-inni olyan nagyot nincs most kedvem. Nem farkaséhes vagyok, de egy kis édességnek mindig tudok örülni. Különben is, rég ettem már a faluban megtalálható cukrászdán kívül egy másikban, úgyhogy most legalább kipróbálok valami újat.
Kis időbe telik, de találunk egyet. Szerencsére nincsenek sokan, a helyiség pedig meglehetősen csinos. Beülünk és a magam részéről rendelek egy szelet csokitortát. Úgy látszik, hogy itt jóval kényelmesebben vagyunk mindenhez. Tanja előkeres valamit a táskájából, amire egyáltalán nem számítottam. Ajándék! Egy kis piros doboz, amiben el se tudom képzelni, mi lapulhat. Nagyon kíváncsian veszem át, megrázogatom, hátha ki tudom találni, hogy mit rejt. De nem... Valami könyvszerűség lehet, abban szinte biztos vagyok.
- Nahát! - döbbenek meg - Köszönöm szépen! - csak az asztal tart vissza, hogy ne ugorjak a nyakába. Egy csodálatos albummal örvendeztet meg, amiben mindenféle emlékek vannak. Nagyon szép ajándék. Lapozgatni kezdem.
- Ha így folytatom, el fogok érzékenyülni. De legalább mindenre emlékezni fogok - nevetem el magam - Te mit kérsz? - utalok a rendelésre

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A vonatról leszállva gyorsan átszámolja a diákok létszámát, megkéri őket, hogy fejlődjenek fel kettes oszlopba, aztán kollégái segítségével vezetni kezdi a tanulókat a hopp-állomáshoz. Gyakran hátranézegetve, a piros lámpáknál mindig bevárva a teljes sort, haladnak nem túl gyorsan, de legalább biztosan.
Attila és Kiva segítsége hatalmasnak tűnik most a szemében. Egyedül biztosan nem tudná ennyire könnyen irányítani az egész csoportot, és előfordulhatna, hogy valaki elveszik, vagy lemarad a tömegben. A fővárosban sétálni egészen más, mint amihez a kastélyban vagy a faluban hozzászokhattak, itt tényleg rengeteg ember van, és mindenki időben oda szeretne érni, bárhová is megy. Vagy legalábbis szeretné fenntartani ennek látszatát, éppen ezért nem ritka a lökdösődés, tolakodás, türelmetlenség. Ez utóbbi az autósok és a gyalogok részéről is érezhető.
Ádám reméli, hogy minden diák látott azért már életében mugli várost, és nem most áll le nézelődni egy érdekes kirakatnál, vagy egy különösen furcsa mugli ketyerénél.
Végül csak sikerül megérkezniük a hopp-állomásra, ami inkább hasonlít egy okmányirodához első ránézésre. Belülről is hivatalnak néz ki, elvégre annak van álcázva, mivel azonban sehova nincs kiírva, hogy ez végül is micsoda, nem kell tartani a muglik betévedésétől. Aki meg mégis ilyesmire vetemedik, az fennakad a biztonsági őrökön.
Ádám odalép az egyikükhöz, bemutatja neki az iratait, és már mehetnek is tovább. A legtöbb hopp-állomás úgy néz ki, mint egy buszállomás, csak éppen a buszbeállók helyén kandallók láthatók. A fővárosi állomás azonban kicsit más, bár itt is egy nagy csarnokkal kezdődik minden, de csupán a jegyvétel zajlik itt, és az információs pultokat, valamint a tájékoztató táblákat találhatjuk a teremben.
Amíg Ádám "jegyeket" vesz - kis zacskónyi hopp-port mindenkinek az oda és a vissza útra -, van ideje mindenkinek kinézelődni magát. A tájékoztató táblák mutatják, hogy melyik emeletről melyik kontinensre lehet lehet eljutni. Az épület szárnyai égtájak szerint vannak felosztva, és minden ajtó mögött másik ország hopp-állomásaival összekötött kandallók találhatók.
Amint megvan a por, Ádám kiosztja mindenkinek a kis barna zacskókat, aztán elindulnak fel a negyedik emeletre, majd ott végigmennek néhány folyosón, és végül megérkeznek a 784-es számú ajtóhoz. Bent csak három kandalló áll, egyébként teljesen üres a szoba. Felettük az ODA, a VISSZA és a VÉSZHELYZETBEN felirat áll.
- Remélem, mindenki utazott már hopp-porral. Aki nem, az jöjjön ide, elmagyarázom, mit kell tenni! Aki tudja, az már indulhat is. Az ODA feliratú kandallót vegyétek igénybe, kérlek! Úti célunk Kremisa. Amint odaértetek, maradjatok ott, ne kószáljatok el semerre! Attila, kérlek, menj előre! - kéri a kollégát, aztán visszafordul a diákokhoz.

/Álmodói tudnivalók: november 4-én (szerdán) ezt a részt lezárom, és az utolsó hozzászólást linkkel összekötöm Mangrowe-erdővel, onnan fogjuk folytatni, illetve kezdeni a kirándulás lényegi részét. Most ide leírhatjátok a vonatút maradékát (végét), a sétát az állomásról a hopp-állomásig, és magát a hopp-állomáson történteket. Persze nem kötelező az egészet belesűríteni egy hsz-be, és még csak az sem, hogy az út minden részletéről írjatok.
Nem kötelező írni minden helyszínhez sem, de örülnék, ha mindenki legalább az út egy részén megjelenne szerepjátékosan is (persze én úgy fogom venni, hogy mindenki, akinek kell, itt van).
Szóval, aki eddig nem írt, annak itt van az utolsó lehetősége, hogy még az úton írjon.
Lehet kérdezni szerepjátékosan is, az ezen a helyszínen utolsó hozzászólásomban mindegyikre fogok válaszolni./

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Izgalmas fázisa következett az utazásnak. Miután az utolsó diák is elhagyta a vonat területét, Attila végigsétált a folyosón. Bár nem számított rá, hogy szökni akaró vagy szimplán elszundító diákokra bukkanna valamelyik fülkében, azért fő volt az elővigyázatosság. Alapos szemléje után megállapította, hogy senki nem hagyott fenn semmilyen holmit, így megkezdődhetett a tempós gyaloglás a legközelebbi hopp-állomásra. Onnan már csak egy ugrás, majd el is érik várva várt céljukat. Odaútja során próbálta behatárolni, hogy vajon melyik állomásról lehet szó. Nem sűrűn folyamodott a hopp-hálózat használatához, diákkorában is inkább a varázstalan emberek által alkalmazott eszközöket preferálta. Abba már bele se gondolt, hogy valószínűleg a valaha volt legnagyobb távolságát kell majd megtennie, méghozzá mágikus úton. Ez a tudat még a tanár urat is nagyon nyugtalanította, pedig bízik a varázsvilágban. Arra azért kíváncsi volt, hogy a többieknek erről mi a véleménye, így hosszú idő után megszólalt, még ha nem is várt választ.
- Izgultok? - fordult a csoport várakozó tagjai felé, amíg lezajlott a belépéshez szükséges papírok ellenőrzése. Mindent rendben találtak, ahogyan az várható volt, hiszen szép is lenne, ha pont a Bagolykő csapata akadna fenn a rostán. Feltételezhetően előre értesültek a kirándulók érkezéséről, elvégre nem éppen szokványos kéményt kell majd igénybe venniük. Amikor megérkeztek a 784-es számú ajtóhoz, Attila már a kezében szorította a maga por adagját, amit néhány pillanat múlva készült felhasználni. Ügyelt arra, hogy Merkovszky tanár úr szavait mindenki figyelemmel kövesse, hiszen egy ilyen átutazást nem szabad félvállról venni. Komoly következményei lehetnek annak, ha valaki nem megfelelően hajtja végre. A tájékoztató tehát egyértelműen szükséges volt, remélhetőleg mindenki közelebb húzódott, hogy hallja az utasításokat.
Felkapta a fejét, amint meghallotta a saját nevét, ezzel ő kezdte az utazók sorát. Örömmel bújt be a megfelelő kandallóba, - szerencsére ehhez nem is kellett nagyon összehúznia magát - majd némi hatásszünet után a zöldes árnyalatú lángok már tették is a dolgukat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A sárkány üldözi, a legjobb barátja a nyomában van. Hiába repeszt, tudja, hogy a másik meg fogja találni és akkor neki vége. Most, hogy nem tud visszaváltozni védtelen a sárkány ellen. Csak menekül, és a tollait félti, pedig hatalmasabb madár a hüllőnél, csak éppen nem tud tüzet fújni, mint a legjobb barátja. Mióta elmondta Katinak, a sárkány nagyon nincs az ő oldalán, finoman szólva. Állandóan, karmol, harap és emlékezeti, hogy nagyon elbánt a feleségével. Amit meg is érdemel, de ez már túlzás, azért az életét ne veszélyeztesse már! Megint feltűnik a sárkány, alulról támad, a fák közül, ezért Yarista feljebb termikel, majd zuhanórepülésbe kezd, hogy lehagyja Rolit. Azonban egy széllökés rossz irányba tereli, a sárkány pedig lecsap, tüzet okád. Yarista tollai fellobbanak, hangos visítással jelzi a fájdalmat és zuhanni kezd. Érzi, az éget tollé és a bőre összeéget szagát, és tudja, hogy hamarosan vége. A föld pedig csak egyre közeledik…
- Áááááá! – kiált fel és felül az ágyban. ~ Csak egy rossz álom, nyugi van! ~ Teljesen leizzadt, karja pólyában, a gurkó nem volt kíméletes a legutóbbi meccsen, vállon találta, ő pedig belezuhant a homokos talajba, azonnal elájult. Már nem tudja, hogy mióta van bent, de azt tudja, hogy többször álmodta már ugyanezt, úgyhogy szellemileg is le van fáradva és nagyon vár valakit, aki meglátogatja. Egy szabad és tiszta pillanatában írt egy baglyot, hogy juttassák el Zephnek. Még mindig nincs itt, persze tudja jól, hogy ez nem olyan egyszerű. Hátradől, és a plafont figyeli. A nem törött keze és lába le van kötve, mert Yarista el akarta hagyni a kórházat, hogy ő meg tudja gyógyítani magát és különben is hagyják. A pálcája kartávolságon túl, esélye sincs elszabadulni. A szemhéja elnehezedik végül, ez az ébrenlét is ennyi volt, a szervezet úgy érzi, hogy itt az ideje pihentetnie magát. Újból elájul, de most nem álmodik.