Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Őszintén szólva nem is emlékszem, hogy mikor voltam utoljára randin. Szinte minden pasival való találkozásom vagy az egyik barátommal vagy az egyik rokonommal volt. Komolyan nem tudom, egyszerűen fel se tudom idézni. Azta. Azért erre nem leszek most büszke, mivel ennyi idős fejemre, ha nem is menyasszonynak kellene lennem, de egy tartós kapcsolat nem ártana. Hát igen, ez van akkor, amikor az ember lánya karriert akar és nem családot. Szóval mivel nem sok tapasztalatom van, így nem tudok mit kezdeni most ezzel a szituval. Reece helyes, mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jön be. Emellett okos, vagyis gondolom, ha el tudott végezni egy jogot, akkor nem hülye. Azért azt sem szabad elfelejteni, hogy ez sem egy buli szituáció, ahol szabadon, önfeledten és kissé ittasan hülyéskedünk. Szóval gáz vagyok, de marhára be vagyok feszülve, nem tudok mit kezdeni se vele, se magammal, s ez eléggé nyilvánvaló. Nem kell egy Einsteinnek lennie, hogy lássa rajtam, mi zajlik éppen a fejemben. Sajnos sosem voltam jó az érzelmeim és gondolataim leplezésében, így akaratom ellenére vagyok egy nyitott könyv legtöbbször. Próbálok minél higgadtabban és lazábban válaszolni neki, hogy azért annyira ne lássa mennyire küszködök a szituációval. Szerencsére ő rutinosabbnak tűnik, sokkalta jobban kezeli a helyzetet és ő ugyan olyan, mint azon a bizonyos bulin, csak elegánsabb kivitelben. Felnevetek a válaszát hallva.
- Azért nem tartozom a nagy elvárású nők közé. Egy pasiban mindössze amit keresek azaz, hogy helyes, kedves, vicces, okos legyen, emellett értékelem azt is, ha ki van tömve a pénztárcája. – teljes komolysággal adom elő a kis előadásomat, közben pedig reménykedem, hogy nem fog komolyan venni. Végül nem bírom, és ismét elnevetem magam, miközben beletúrok hajamba. Lazulj, lazulj, lazulj. Végül is semmi tétje nincs a mai estének, akkor mi a fenének izgulok rajta ennyire? Nem tudok mit elrontani, mivel nincs mit elrontanom. Ez csak egy „baráti” vacsora… nem?! Egy mély sóhaj szakad ki belőlem akaratom ellenére. A következő kérdését hallva eléggé zavarba jövök. Érzem, hogy arcom enyhén elpirul, de nem leszek azért rákvörös. Beharapom alsó ajkam, s újra a borlapra pillantok, majd kisebb hatásszünet után Reecere.
- Igazság szerint nem… lehet… nem tudom?! - elkezdek nevetni a szenvedésemen, s ettől érzem, hogy a merevség kezd eltűnni belőlem. – Akkor jó ötletnek tűnt. Szimpatikus voltál, gondoltam összefuthatnánk még, aztán a bevitt alkohol mennyiségével nőtt a bátorságom is, így végül ezzel hoztam a tudtodra. Mint mondtam megleptél, amikor elhívtál, mivel nem számítottam erre. - egyik kezemmel az ablak irányába mutatok, s kissé körbe is tekintek az étterembe, ezzel jelezve, hogy az erre ezt akarja takarni. - Szerinted ezzel most megijesztettél? - utalok itt a gyorsétteremre. Kissé előre dőlök és megtámaszkodom az asztalon, majd kérdő és közben huncut tekintettel nézem őt. Aztán újra elnevetem magam, amikor közli, hogy nem fejezi be helyettem. Hátradőlök a széken, összefonom karjaimat, majd széles mosollyal megcsóválom fejem.
- Oké. Akkor kötelességből vagy bejövök vagy egyéb indíttatásból? - kérdő tekintettel, oldalra biccentett fejjel figyelem, miközben „sunyin” mosolygok rá a „bajszom alatt”.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A pozitív koncentráció sokat segít. Az, hogy valóban tudatosítja magában, hogy a vágy nem rossz, nem büntetendő. Hogy Zsombor nem fogja bántani, vigyáz rá és csak a legjobbat akarja neki. Tudja és elhiszi végre. Tudni éppen eddig is tudta, csak nehéz volt valóban hinni-e ebben az egészben. Így viszont hogy a helyzet egyre komolyabbra fordult a kételyei lassanként eloszlottak.
Aprót rezzen ahogy megérzi combján a fiú tenyerét, mégis készségesen mászik kedvese ölébe, lábait a fiú csípőjére kulcsolja. Talán még sosem kerültek ilyen közel egymáshoz, de kimondottan élvezi a helyzetet. Hogy így gyakorlatilag hallja a szívverését, érzi minden apró rezdülését. Halkan felkuncog, ahogy Zsombor ajkai az övéiről az arcára vándorolnak, és finoman félrebillenti fejét, ezért szabadutat adva nyakához. Hazudna, ha azt állítaná, hogy nem élvezi. Ismét rezzen, önkéntelenül, combjai különösen érzékenyek. Ám ahelyett, hogy erre gondolna baljával erélyesen magához húzza a fiút, hogy ajkaik ismét találkozzanak. Halvány mosolyra görbülnek ajkai, ahogy megérzi a göndör kezét a pólója alatt. Kellemes melegség árad szét benne, úgy érzi, hogy jelenleg bármire hajlandó lenne. Épp ezért hagyja, hogy lekerüljön pulcsija, fehér pólójától pedig ő maga szabadul meg épp csak egy percre szakítva meg a csókot. Arra viszont ami ezután következik nem számít. Halkan nyikordul az ajtó és drága öccse a lehető legártatlanabb, legangyalibb hangon szólal meg. – Léniiiii, lecsúszott a takaróm. Megigazítod? Ti amúgy mit csináltok? Öltözz fel, mert meg fogsz fázni – néz rá nagy kerek szemekkel. Egyedül Stefan hívja és hívhatja Léninek, már ettől a megszólítástól a szívbaj jön rá, tizedmásodpercek alatt húzza vissza magára a felsőjét, hogy aztán a lehető leggyorsabb módon kiterelje a hat éves fiúcskát a tett színhelyéről. Épp a legjobbkor.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Köszönöm - mosolygok rá Hunorra, bár ő ezt nem láthatja, míg el nem engedjük egymást.
Gyors búcsú nagynénémtől, és már indulunk is, le az aluljáróba. Mindig féltem a földalatti átjáróktól, hiszen itt a legkönnyebb eltévedni. Hunor azonban magabiztosan megy előre, így én csak követem őt. Ő az, aki a helyet javasolta, láthatóan tudja is, hova megyünk, így félelmem azonnal tova is száll, és csak az izgatottság és boldogság marad a helyébe.
- Igen, nagyon fura - értek egyet barátommal. - De örülök, hogy össze tudtuk hozni - fordulok felé egy pillanatra.
A tavalyi nyáron - amellett, hogy még nem voltunk annyira közeli kapcsolatban mint most - nehezebben váltunk el. Persze nem volt köztünk harag, se távolság, mégis kellett nekünk az a pár hét, hogy feldolgozzuk a Lélek szobában esett beszélgetésünket. Szerintem mindkettőnknek kellett az az idő, amíg nem láttuk egymást. Ellenben a tanév kezdetével a barátságunk is megerősödött, én pedig nagyon hálás vagyok neki, hogy akkor, ott a Lélek szobában elmondta a titkát. Közben pedig annyi minden másról is tudunk beszélni! Míg ő Júliáról nekem, én Elijah-ról beszéltem neki, bátorítottuk egymást és amennyire tudtunk, tanácsot is adtunk.
- Wow! - Ennyi a reakcióm, ahogy belépünk a múzeum ajtaján.
Egyedül a selfie dolog az, amit még nem értek teljesen, de azt hiszem a mai kirándulásunk után tisztázódni fog az is. Így ebben reménykedve fizetem ki a jegyemet, abból a pénzből amit Eliana adott, mielőtt elváltunk. - Persze. Nézzünk előbb körül - bólintok. Közben szememmel követem Hunor tekintetét, egyenesen a falon függő mágneses tábláig.
Kérdés nélkül ugrom oda, hogy alulról egy H betűt, kicsit lentebbről pedig egy U-t szedjek össze, és rakjam egymás mellé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Tisztában vagyok azzal - mondjuk nem is nehéz, miután közölte velem az első beszélgetésünk alkalmával -, hogy nem nézek ki rosszul, sőt. Azonban ez sosem szállt az agyamba, az teljesen távol állna tőlem, és az, hogy tisztában is vagyok az adottságaimmal, soha nem volt kétélű penge. Azonban az már komolyan zavarba ejtő, hogy Norina mennyire feszült, mert lerí róla. Van szemem, előszeretettel is használom, így igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból, hogy ne érezze magát kellemetlenül, lényegében csak magamat adom, de nem könnyíti meg, amikor hangjából sugárzik a feszültség. Mégis kedves mosollyal ajkaimon, teljes figyelmemet neki szentelve hallgatom szavait.
- Szóval ezek a nem nagy elvárások? Akkor milyenek a nagyok? - vigyorodom el szemtelenül. Igen, még mindig tartom, hogy egyáltalán nem sekélyes, így levettem a pénzre irányuló poént, bár éppenséggel annak a kritériumnak is megfelelnék, ahogy a felsorolásból - a visszajelzések alapján - az összesnek szintén. Vigyorom szélesedik, míg Norina felnevet, figyelmemet nem kerüli el, hogy hajába túr. Fejemet ingatom meg aprón a mozdulatsorra, hogy mosolyom ismét vigyorrá váljon. Tenyerembe támasztom arcomat, ahogy a feltett kérdésre próbálja megtalálni a választ, de csak bizonytalanságot kapok tőle.
- Nem baj - mosolyodom el. - Majd kiderül, hogy komolyan gondoltad-e - hangom kedvesen cseng, nem szeretném vele azt éreztetni, hogy én most bármit is sürgetnék, vagy a vacsora után az a minimum, hogy szétteszi nekem a lábát a mosdóban, miközben én sem nagyon tudom mi folyik most itt, mindössze sodródom az árral. - Jobbnak látom tisztázni, hogy elsődlegesen te hívtál el engem. Én csak pontosítottam - szélesen vigyorodom el felé ismét, hogy egy mosollyá szelídüljön. - Engem nem zavar, hogy elhívtál, végül is… a gyerekkel még ráérünk, azt beszéltük, ha emlékeim nem csalnak - nevetek fel halkan. Feltett szándékom oldani a feszültséget, ami a nőben van, talán már oldódott is egy keveset, de nem mondanám az igazinak egyelőre. - Kötve hiszem, azonban én szeretem megadni a dolgok módját, még ha nem is elvárás - kacsintok rá, hogy barnáim essenek vissza a borlapra és mindössze felsandítva közöljem vele álláspontomat arra, hogy megijesztette-e a gyorsétterem avagy sem. Nevetésére pillantok fel ismét, fél kezembe veszem a borlapot, hogy az asztalra eresszem lezser mozdulattal, azonban még mindig tartva azt, ahogy hátradől.
- Ennyire fontos ez? - biccentem oldalra kicsit fejemet, ahogy ő, csak én a másik oldalra, miközben fürkészem arcát egy könnyed mosollyal. - A folyosós köszöngetéseket leszámítva ez a második, hogy találkozunk. Nem fogok szerelmet vallani, ha erre irányult a kérdés - nevetek fel halkan, majd pillantok az asztalunkhoz lépő pincérre.
- Norina? - pillantok vacsora partneremre, hogy adja le az italrendelést ő, majd amint megtörténik csukom össze a borlapot és nyújtom a jól ismert pincérnek, miközben megszólalok. - A szokásos vörösborból, kérlek, mellé egy mentes víz. Köszönöm - adom át neki a borlapot, majd fordulok vissza Norina felé mosolyogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az elvárásaimhoz kapcsolódó kérdése után felnevetek, s nevetésem tovább fokozódik, mikor fejben folytatom a felsorolást. Kezemet szám elé kapom, s próbálom elharapni a további nevetést. A fejben felsorolt további kritériumok már nem tűrnek nyomdapapírt. Egy sokat sejtető arckifejezéssel, egy félig felvont szemöldökkel és egy gyors, rajta végig futtatott lefelé fordított tekintettel reagálok erre. Meglátjuk, hogy mennyire piszkos a fantáziája. A randi komolyságára adott válaszát hallva megemelkedik szemöldököm, s kérdő illetve meglepett arckifejezés ül ki arcomra egy rövidke pillanat erejéig. De annyira nyugodtan és higgadtan reagál mindenre, hogy ezzel engem is lassan de biztosan kezd megnyugtatni. Ezt az irányt tovább erősíti a nevetés és kuncogás mely azóta jelen van, mióta leültünk s elkezdtünk beszélgetni. Érzem, ahogy az adrenalin szintem csökken, s már nem zúg a fülem se. Mikor közli velem, hogy én hívtam meg őt, akkor kiszalad számon egy naaaa, s újra jóízűen felnevetek
- Mondjuk igazad van, én dobtam fel a labdát, de te voltál aki lecsapta.- válaszolok neki, s arcomon folyamatosan ott a mosoly, mely ingázik a szelíd, a huncut és a sokat sejtető között. Nem semmi, hogy egy ember hányféleképpen tud mosolyogni, s ezzel mennyi információt képes átadni tudat alatt a másiknak. A gyerekes szösszenetre csak felkuncogok, s biccentek egyet, ezzel jelezve, hogy jól emlékszik. Ahogy a beszélgetésünk halad előre szemmel láthatóan kezdek én is engedni a merevségből. Elvárás. Az embereknek annyi elvárásuk van, de minek? Ezt sosem fogom megérteni. Nyilván ezzel, hogy ide hozott adott egy komolyabb vonalat a találkozásunknak. Lehet, pont emiatt vagyok izgatott. Lehet, ha a gyorsétterembe visz egy jó kis burgerre, akkor fele ennyire lennék karót nyelt.  
Befejezem a kérdést, amit ő nem tett meg helyettem, s a kérdésre kérdéssel válaszol. Már éppen nyitnám szóra a számat, amikor folytatja, így nem vágok közbe. Elnevetem magam, de közben kissé kellemetlenül is érzem magam.
- Pedig vártam a randi végén a 200 karátos gyémánt gyűrűt. - közlöm vele továbbra is nevetve, majd megköszörülöm torkomat, s folytatom mosolyogva. - Tudod nem nagyon szoktam „randizni”. Egyáltalán ezt nevezhetjük annak? - kérdem tőle egy kérdő tekintet kíséretében. - Nem tudom mennyire tűnt fel, de marhára zavarban vagyok, nem tudom, hogyan kellene hozzád állnom. Igazából nem tudom, hogy mi az elvárás, hogyan kellene viszonyulnom hozzád, mit kellene tennem. Komolynak kell lennem? Flörtölnöm kellene? Hozhatom a buliban megismert Norinát? - mereven a szemeibe tekintve közlöm vele azt, ami bennem van, s amin már egy jó ideje kattogok. Úgy érzem magam, mintha valami kislány lennék, pedig basszus már 25 vagyok. Ekkor érkezik meg a pincét, akire felpillantok, majd a velem szembe ülő férfire, ezzel jelezve, hogy kérjen ő, én addig megálmodom. Mikor leadja a rendelést, akkor újra a pincérre tekintek, s közlöm vele, hogy ugyan ezt kérem én is. Mikor távozik előre dőlök, karjaimmal megtámaszkodom az asztalon. Már éppen szóra nyitnám ajkaim, amikor egy ismeretlen férfihang töri meg a rövid csendet. Egy idősödő férfi lép oda randi partneremhez, s nyújt neki kezet, majd mintha én ott sem lennék, kezd bele a marha fontos mondandójába. Rosszalló tekintettel pillantok hátára – mivel ezt mutatja felém-, majd igen feltűnően köszörülöm meg torkom, végül átnyúlok az asztalon, s elég félreérthetetlenül fonom össze ujjaimat Reece ujjaival, hátha ettől észreveszi magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Reina szerint az egyik legnagyobb erényem, és legjobb tulajdonságom, hogy minden helyzetben meg tudom őrizni a nyugodtságomat. Ez akkor jön a legjobban, amikor pasikról beszél nekem, amikor fontos ügyfeleket várok, és bármennyire is izgulok a végkimenetel miatt: nem mutatom. Ennek több oka is van. Úgy gondolom, hogy azért, mert én izgulok valamin, a másiknak még nem kell, márpedig, ha ügyvédként mutatom ki izgatottságomat, akkor annak nem lehet jó vége, így az évek során tökéletesre fejlesztettem a képességemet, melynek hála elhiszik az emberek, hogy nyugodt vagyok. És bár most sincs ez másképp, hiszen valóban az vagyok, mégis van bennem egy alap izgalom. Főleg, hogyha így mér végig, ráadásul nem is diszkréten teszi, ami csak mosolyom szélesedését eredményezi. Semmi mást. Túl sok minden volt abban a mosolyban, hogy több időt szenteljek neki annál, minthogy elfogadom: megtörtént.
- Akkor legközelebb a levegőben hagyom, ha ennyire rám akarod kenni - nevetek fel halkan, majd forgatom meg szemeimet látványosan, hogy egyértelmű legyen mennyire nem jön be ez az oda-vissza dolog. Remélem érezhető volt a szarkazmus. Itt ülhetnénk napestig, dobálva egymásnak a labdát, valószínűleg akkor sem vergődnénk zöldágra azzal, hogy ki hívott el végső soron kit. Nem mintha számítana. Plusz szerencsére az emlékeim tényleg nem csalnak, így nem kell holnaputánra apukává avanzsálódnom, ami azért igencsak megkönnyebbüléssel tölt el, ahogy az is, hogy üsse kő, de megfelel ez az étterem is a gyors helyett. Folyamatos mosollyal ajkaimon hallgatom, majd fejemet csóválva nevetek fel.
- Nem adunk lejjebb, mi? - mérsékelem nevetésemet, hiszen folytatja, én pedig tényleg minden figyelmemet a nőnek szentelem. Barnáim fürkészik arcát, miközben beszél, aprót bólintok minden szavánál, hogy tudja, még nem vesztett el. - Részemről - vonom meg vállamat kicsit, ahogy választ adok a kérdésre, majd hallgatom tovább. Elgondolkodva dőlök hátra a széken, ujjaim dobolnak az asztalon párszor, majd állnak meg azonnal. - Te tényleg ennyi kérdéssel a fejedben ültél eddig itt? Nem semmi - mosolyodom el kedvesen. - Mi lenne akkor, ha ezeket mind elengednéd, és csak élveznéd az estét? Szerintem annyira nem bonyolult dolog ez, mint amennyire tartasz tőle - lágyan csengő hangom csúszik be kettőnk közé, és bár határozott vagyok, mégsem sértő. Soha nem ültem le enni valakivel ennyi kérdéssel a fejemben, mindegy, hogy az éppen komolyra is fordulhatott volna, vagy egyszerűen ügyfél ült velem szemben. Folytatnám, amikor berobban a pincér, így felpillantok rá, leadjuk a rendelést, és haladnék tovább még az előző gondolatmenet vonalán, amikor vezetéknevem csendül fel. Apró mosolyt küldök Norina felé, majd komolyodom el azonnal, ahogy a férfi odaér. Felállva fogok vele kezet, kisugárzásom tizedmásodpercek alatt változik meg, miközben a férfi szavaira figyelek, hiszen ügyvéd vagyok. Neki mindig és mindenhol. Bólogatva hallgatom, miközben kezemet eresztem vissza az asztalra, hogy lesandítsak rá, amikor megérzem rajta az érintést. Önuralmam olyankor a legmagasabb, amikor ügyfél van velem szemben, így gond nélkül fogom vissza a mosolyomat, amikor a férfi végre lepillant. Tovább beszél, türelmesen várom meg a végét, miközben bocsánatkérően szorítok rá a nő ujjaira, ahogy lesandítok rá, végül vissza ügyfelemre. - Remekül hangzik, alig várom az ismételt közös munkát, azonban, ha most megbocsátasz, nem éppen a megfelelő időben találtál meg - határozott, mégis tisztelettudó hangot ütök meg, ahogy fordítom fejemet Norina felé, a férfi követi fejem irányát, majd mintha az előbb nem nézett volna a nőre szeppen meg. Képmutató fasz. Sűrű bocsánatkérések közepette fogunk kezet ismét, majd távozik. Pár pillanatig nézem a hátát, majd ülök vissza, hogy hajamba túrjak és ismét az eddigi Reece-ként üljek Norina előtt. - Bocs - mosolyodom el bocsánatkérően.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Martin képességét és döntését, hogy mindig kicsit távol tartja magát az emberektől, a dolgok mélyétől, Tobias tökéletesen megtudja érteni. Nem szükséges ehhez empátia, vagy nagy beleélés. Ha tehetné, gondolkodás nélkül ezt választaná ő is. Mikor viszont róla van szó, Martin önmagával viaskodik, ösztöne és személyisége ellen küzd érte, Tobiasért. Menteni a menthetetlent. Valamelyest talán pont ebben rejlik a dolog vonzereje - a lehetetlent megkísérelni. De Tobias nem érzi úgy, hogy mentésre szorulna. Úgy van vele, hogy igen, elég szar ez az élet, valószínűleg őt is egy ilyen nyikorgó hordágyon fogják kigördíteni egyszer, és szerencsés lesz, ha lesz amiből azonosítsák. Ezt ő már rég elfogadta. Rövid élete ellenére évezredek tapasztalata van a háta mögött. Ha jön majd a hordágy, hát jöjjön, de addigis teszi, amit a legjobban tud. Legalábbis azt hitte eddig. Ezzel az üggyel viszont a kétely ördöghurokként tekeredik torkára, szívére.
A visszavágására lassan felé fordul, szemöldöke a szemüvegkerete fölé kúszik.
- Ez a két feltétel kizárja egymást, attól félek.
Ha nagyon őszinte szeretne magával lenni - ami nem szeretne lenni, főleg nem ebben a pillanatban -, arra a beismerésre kényszerülne, hogy ezek a körök, amiket ők ketten egész ismeretségük alatt futottak, egy céltalan, okafogyott, csökönyös ellenállás. Az igazság felszínén ott kapirgál a másik óvása, hogyha lehet, ameddig lehet, maradjon egy lépésnyire távol tőle. Talán azt is bevallaná, hogy önmagára úgy tekint olykor, mint egy fekete lyukra, s bár gravitációs tere megfékezhetetlenül erős, reméli, hogy nem szippant a mélybe mindent s mindenkit, ha elég gyorsan és elég gorombán elhátrál minden közeledéstől. De valójában csak fél. Fél, hogy mi lesz, ha engedi magát megmenteni a rémektől, s mikor azokat sikerült elűzni, rájönnének arra, hogy nem is voltak soha rémek, nem is őt kellett volna megmenteni, hanem a világot tőle.

A hátsó szobában állva Tobias félrehúzódik s kíváncsian figyeli Martin mozdulatait, ügyködését. Csökönyös harcaik ellenére most minden mást félretesz, csak az ügy van, a munka előttük.
- Ez egy... - lép oda Martin mellé. Lepillant az asztalon heverő rúdszerű, fából készült, rúnákkal körbevésett tárgyra. Az agya lefuttatta már a keresőjét, de nem dobott fel semmi eredményt. A rúnákhoz nem ért, bár érthetne, ha odatenné magát, de ez legyen a holnap gondja. Szeretné azt mondani, ez egy gonosz sodrófa, mert az asszociációja képtelen leállni és sokszor helyzethez nem illő képet böfög fel Tobias tudatába. Beharapja az alsó ajkát, majd nyel egyet s várakozón pillant fel Martinra. - Hívjunk be egy rúnaszakértőt? - veti fel, bár tudja, a férfi előtt nem ismeretlen a rúnamágia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A szemforgatás eléggé egyértelművé teszi, hogy így is kettővel több szót fecséreltünk erre, mint amennyit kellett volna. Nagy eséllyel még órákon keresztül tudnánk egymásnak dobálni a labdát, ami kellemes csalódás. Eddigi pályafutásom alatt sok esetben tapasztaltam, hogy a pasi azt sem tudja, hogy én mit is makogok neki, Reece pedig csuklóból reagál mindenre. Mondjuk itt nyomós ok lehet az, hogy általában buliban jött oda hozzám pasi, aki már a világát nem tudta, s Norina helyett sokszor voltam Nóra, Nina, Nara és még Niki is, ami cseppet sem passzol a Norinához. Na mindegy! A buliban alkotott első benyomásom helytállónak minősült Reeceről, s egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez akár egy hosszú barátság kezdete is lehet. Egy kisebb szófosás jön rám, s ami eddig a fejemben volt, most hangosan meg is születik, s ki is mondom. Nem biztos, hogy jó ötlet, de sajnos ilyen típus vagyok, nem bírom sokáig magamban tartani, ami kikívánkozik, vagy ami nyomja a lelkem. Hallom a kérdést, miszerint nem adom lejjebb, amire mosolyom szélesedik egy-két fokkal, de nem reagálok rá, hanem csak mondom tovább. Egy pontban állok meg fél pillanatra, mikor is megtudom, hogy akkor ez most egy randi. Merthogy, ha részéről az, akkor részemről is az, és akkor ezt végre tisztáztuk. Ahogy rázúdítom a mondandómat érzem, hogy megkönnyebbülök, s a kérdését hallva hangosan felnevetek. Lehajtom fejem, s próbálom visszafogni magam, kisebb nagyobb sikerrel, hiszen itt viselkedni kell. Itt nem sírhatom könnyesre magam, s visíthatok fel egy-egy olyan megjegyzésnél vagy mozzanatnál. Mikor más csak fel-felkuncogok, akkor tekintek rá újra, enyhén bekönnyezett szemmel.
- Hát nem vagyok egy egyszerű teremtés… - mosolyogva vonom meg vállam, majd folytatom. - Nos én élvezem az estét, múltkor is tök jól szórakoztam veled, vagy inkább rajtad a koleszos buliban. Tényleg a csaj nem keresett azóta? Szerintem egy hatalmas lehetőséget szalasztottál el, tuti ő volt álmaid nője. - újból huncut tekintettel pillogok rá, miközben arcomon egy széles mosoly terül el.
A pincér felveszi a rendelést, majd távozik, s még mielőtt folytathattuk volna befut egy férfi. Majdnem kicsúszik a számon egy hú, mikor saját szememmel látom az éles váltást. Az eddigi kedves, szelíd és cuki srác hirtelen egy komoly, megfontolt és kimért férfi lett egy szempillantás alatt. A dühöm mellett, egy enyhe bizsergés is befigyel. Bírom, ha egy férfi férfias, s ő most eléggé az. Még az sem zökkenti ki a szerepéből, amikor ujjaink összefonódnak. Lepillant kezeinkre, majd folytatja tovább a lelkes bólogatást. A másik férfi bezzeg nem veszi a lapot. Elengedem az erőlködést, de Reece kezét továbbra sem engedem el, hátha leesik a másiknak, hogy zavaró tényező. Érzem, ahogy Reece kicsit rászorít ujjaimra, amire én rámosolygok, de ő lehet ebből semmit nem érzékel. Aztán végre megtörténik a csoda és a férfi távozik.
- Ugyan, semmi gond. Meg kell szoknom, ha én leszek a gyermekeid anyja. Akkor muszáj lesz majd ügyvédfeleségnek lennem, aki eltűri ezeket. - egy kacér tekintettel és mosollyal közlöm vele. Ekkor érkezik meg a pincér a borral, melyet megfelelően szervíroz is nekünk. Mikor távozik akkor felemelem a poharat, kissé meglötyögtetem a bort, majd az orromhoz emelem. Szeretem a borokat, s bármilyen meglepő érdekelnek is.
- Ha jól sejtem, akkor egy testes, erőteljes ízű vörösre számíthatok…? - kékjeimet Reecere emelem, s várom a megerősítést, mivel szinte biztos vagyok benne.  Ha megkapom a választ belekortyolok a borba, s kicsit megmozgatom a számban is, hogy jobban érződjön az íze. Csukott szemmel nyelem le az első kortyot, s arcomra valami furcsa kifejezés ül ki. Mikor visszatérek a valóságba, akkor újra beszélgetőpartneremre tekintek, s folytatom immár teljes nyugalommal az eszmecserét.
- Nos, akkor azt tudom, hogy ügyvéd vagy, nem bírod a rámenős szőkéket, de ezen kívül semmit. Mit érdemes tudni még rólad?- próbálok valami vonalon elindulni, hogy azért többet is megtudjak róla azon kívül amit felsoroltam, s amit még fejben hozzátettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vivien
Budanekeresd

– Húú, nem is rossz ötlet. Legalább mindig lenne új csecsebecsém – és mintha tényleg meggondolná. Bár nyilvánvaló, hogy az ötlet eléggé rossz, de egyetlen egy pillanatig tényleg az tükröződik a szemében, hogy ez egy világmegváltó ötlet.
– Dehogy mentem – szólal meg nevetve. – Még, ha nem a diákom apja lenne, meggondolnám… De nem, nem akkor sem – mintha hideg is kirázná a gondolattól, úgy rázkódik meg a teste. - Annak a kislányak és az édesapjának is az a legjobb, ha csak az iskola falain belül látnak. Meg szerintem úgy mindenkinek is – amilyen katasztrófa tud körülötte lenni, minden emberilénynek csak azt tudja tanácsolni, hogy maradjon távol tőle, amennyire lehet.
– Fúúú, nektek se egyszerű akkor – húzza el egy kicsinykét szája szélét. Ő egyszerre csinálta az egyetemet, dolgozott és a művészetin próbált megfelelni. Most, hogy az egyetem kiesett, kitölti majd egy szakkör a kastélyban. Zorka teher alatt teljesít jól, ezt már sokszor bebizonyította, s mivel idejét nem kell másra áldoznia, így mindig k eres valamit, melybe elég sok energiát lehet fektetni. Esténként gyakorlatilag csoda, hogy eljut az ágyig.
– Csak úgy – vonja meg a vállait. – Nincs alkalom, csak úgy éreztem, hogy ez most nagyon kell és nem otthon – mosolyodik el szélesen. Nincs semmi, ami elől menekülne, avagy amit ünnepelne. Mindenkinek van az életében olyan, mikor azt érzi, hogy na most aztán lőre kellene. Nála most jött el a pillanat, pedig még csak tanév eleje van. Mi lesz vele a későbbiekben?
– De ha neked van valami jó indokod, amit ráfoghatunk, nekem az is megfelel – neveti el magát. Vannak, akiknek kell, ha Vivien ilyen, ő aztán nem bánja. Legalább holnap ugyanaz lesz a sztorijuk, mikor megkérdezik tőlük, hogy ugyan mire ittak és hol.
– Van még itt két lámpa, amit át szeretnék vinni. Hansági által készített bútorokhoz éppen mennek – csak azt nem tudja, hogy hova is tette őket. Ezen a ponton abban sem biztos, hogy egyáltalán itt vannak. – Végre nem úgy nézek a házra, hogy a bátyámé, hanem úgy, hogy az enyém. Majd egyszer át kell jönnötök vacsorázni egyet. Karola is biztos örülne nektek, meg legalább valaki rendeltetésszerűen használná a konyhai eszközöket – mert azokkal még mindig hadilábon áll, de az egy évvel ezelőtti énjéhez képest már nem csak a tojásrántottának áll neki. Lassacskán, de annál biztosabban halad ezen az úton, így huszonnyolc évesen már ideje lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Élvezte a csók adta minden örömöt, de azért fokozatosan elkezdte feszegetni a határokat is. Minden egyes rezzenéskor emlékeztette magát, hogy Rarának nem megy olyan könnyen ez a dolog, mint neki, de igyekezett természetes maradni, hogy ne keltsen még több kételyt benne. Azt akarta, hogy tökéletes legyen. Még akkor is, ha sose csinálta még ő sem. Lassan haladt, hogy legyen ideje a barnának hozzászoknia érintéséhez.
Kellemes volt kettejük testének egymáshoz simulása, de még ennél is többet akart Zsombor. Lassan bújtatta ki a lányt pulcsijából, csak hogy aztán Rara meglepő gyorsasággal kapja le a pólót is magáról. Már a látvány is teljesen megszédítette. Imádta Sára minden porcikáját, a válla ívét, karjának hajlatát, derekának vonalát. Kiszáradt a torka a látványra, és érezte, ahogy agyából a vér lassan kiáramlik, hogy teste egyéb helyeire csusszanjon.
- Gyönyörű vagy - lehelte ajkaik közé, és csak még intenzívebben fogadta és adta a csókokat.
Ujjai már a lány melltartójának csatjánál tapogatództak, mikor meghallotta a vékony gyerekhangot. Megdermedt, és szemei kitágultak, ahogy eltávolodott kicsit Rarától. Ahogy a lány leszökkent az öléből, ő úgy kapott rögtön egy párna után, hogy azt fektesse az ölébe. Hát ez remek. Mégis hogy akarnak ők bármit is csinálni? Rávigyorgott a kisemberre, ahogy Rara kivezette, majd mikor zárult az ajtó, úgy dőlt azonnal a puha takarók közé és sóhajtott egy nagyot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem igazán tetszett Viviennek az a negativitás, ami Zorkából előjött most. Azzal persze semmi gond nem volt, hogy nem akart egy diákja apjával randevúzni, sőt, ez inkább becsülendő volt, és fordított esetben, vagy ha szabad, neki se jutott volna eszébe ilyen meggondolatlanságot csinálni. De az, amit még hozzáfűzött, arról árulkodott, hogy nincs túl jó véleménnyel önmagáról.
Így aztán Mademoiselle Poulain kissé felvonta a szemöldökét.
- Áldja majd a hatalmas jószerencséjét az a férfi, aki melletted ébredhet minden reggel! Te csak ne becsüld alá magad!
Komolyan gondolta, és biztos is volt benne, hogy így lesz. Persze nem lehetett mindenki olyan mázlista, mint ő, hogy már diákévei alatt megtalálta azt, akivel meg akar öregedni, és ez az elhatározása még évekkel később, felnőtt fejjel is az egyik legbiztosabb pont volt életében, de nem hitte, hogy Zorka, aki intelligens és gyönyörű volt, macskás néni sorsra lenne csak érdemes.
- A csak úgy a legtökéletesebb alkalom - bólintott aztán Vivi, és ha nem is ez volt a teljes igazság, a legkevésbé sem gondolta kétségbe vonni, elvégre nem akart az útjában állni egy kis italozásnak azzal, hogy az indítékokat firtatja. Az alkohol majd úgyis megoldja a nyelvüket, ha arra van szükség.
- De ihatunk a nehézségekre, hogy túlvészeljük mindet. - Elvégre azokból mindig akadt, még akkor is, ha az ember lánya vagy fia kőgazdagnak született, és látszólag semmit se kellett sose csináljon az életében, mert mindent elétettek. Ez ugyan nem Vivi volt, de el tudta képzelni, hogy még az ilyen embereknek is fáj a feje néha valami miatt. Mondjuk, hogy melyik cipőjüket vegyék fel a hatszáz párból.
Közben kollégáját hallgatva Vivi körbenézett, mintha azt remélné, hogy kiszúrja az emlegetett lámpákat. Nem is értette, hogy tudnak eltűnni egy ekkora lakásban.
- Hansági csinált bútorokat neked? - kérdezte, hangjában némi irigységgel. El se tudta elképzelni, hogy új bútorokra is telne, ha már meglesz az áhított otthon Olivérrel.
A vacsorameghívást hálás mosollyal köszönte meg, és fel is emelte poharát koccintásra. Még mindig nem tudta, mi van benne, de rövidesen úgyis kiderül.
- Akkor hát.. à votre santé*!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Szar érzés ám, amikor nem kell befejezni egy mondatot, mert rohadtul tudom, hogy befejezetlenül, sőt, a másik megerősítése nélkül is jóra gondolok. Mert tudom, hogy így van. Nem tudom, hogy segíthetnék Rinnek, vagy hogy könnyíthetném meg neki, pedig amikor nagyon deepbe megyek, eszembe szokott jutni barátnőm és a családi háttere. Azért ezt nem úgy kell elképzelni, hogy állandóan ezen merengek, mert a nagy francokat, de hát… mégis a barátnőm és segíteni szeretnék neki. Lényegében bárhogy. A baj még mindig az, hogy nem tudom, hogyan tehetném meg, hiába tudom elképzelni milyen lehet, amikor az én vállamat nem nyomja ilyen felelősség.
Jobb híján ölelem magamhoz szorosan a lányt, hogy tudja, ha ehhez nem is tudok érdemben mit mondani, azért itt vagyok és támogatom. A szavak végül percek múlva jönnek, mert úgy érzem, ez most olyan, amit ki kell mondanom és nem elég, ha csak egy pillantásomból olvassa ki a másik. Szavaitól mégis megmerevedek egy pillanatra, majd a folytatástól csak még inkább. Szívem hevesen dobban párat, kikerekedett szemekkel ölelem magamhoz szorosabban, a falat bámulom Rin háta mögött, miközben megnyugtatóan simogatom a tincseit. Most… mondjam ki én is? De ha kimondom, az nem félreérthető mindezek után? Ha nem teszem meg, ugyanolyan félreérthető? És ha komolyan mondja? Ha én komolyan gondolnám? Végül csak ölelem magamhoz szótlanul, miközben ujjaim mozognak hátán és tincsein folyamatosan, egészen addig, amíg meg nem szólal. Eltávolodva fordítom lefelé fejemet, hogy rá tudjak nézni, majd vigyorodom el szélesen. Gyors mozdulattal hajolok közelebb, terveim szerint Rin arcára adva egy gyors csókot, de lehet félremegy, fene sem tudja, mert rögtön utána pattanok fel és libbenek az egyik szekrényemet, aminek aljából rántom ki a mérhetetlen savanyú cukrot, amit csak ő meg én tudunk megenni. Diadalittasan emelem fel és nevetek fel hangosan, mert legutóbbi hazalátogatása alkalmával hozta és igen... még mindig megvan. Valami ilyesmi alkalomra tartogattam, szóval még tényleg jól is jön. Muhahahaha!
Ki tudja mennyi időt töltünk el nevetve és egymás vérét szívva, mikor a tejszínhabos doboz már üresen hever a földön, a hatalmas zacskó savanyúcukornak pedig se híre, se hamva, én meg Rint magamhoz ölelve alszok el éjjel valamikor. Végül is… valamit sikerült letisztáznunk, ha előrébb nem is jutottunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Annyira zavarja, hogy nem képes normálisan viselkedni. Hogy az agya hiába tudja, hogy akarja, a teste a berögzött reakciókkal együtt próbál ellenállni. Rezzen, mintha nem vágyna rá, mintha azt akarná, hogy hagyja, ugyanakkor csókjai egyértelműen ellenkezőjére utalnak. Ahogy az is, hogy készséggel segít megválni ruháitól. Zsombor kivételes ember, előtte nem szégyellni magát. A kiálló csontokat, a vékony végtagokat, a nem létező idomait. Sára nincs kibékülve a testével, mégis elhiszi mikor a fiú azt mondja, gyönyörű. Ajkai széles mosolyra húzódnak, mert úgy érzi, hogy a göndör valóban annak látja, és ez melegséggel tölti el.
De persze nem mehet minden, esetükben leginkább semmi sem, zökkenőmentesen. Mert kell hogy beüssön a baj, anélkül gyakorlatilag nem tehetnek egy lépest sem. Ha nem a nővére, akkor az öccse teszi tönkre a pillanatot. Kapkodva öltözik, ahogy lehet már fogja is kézen a kisfiút, hogy mihamarabb ágyba dughassa. Ezúttal mindösszesen tíz percet vesz igénybe, na meg a nagytestvéri kreativitás magas fokát. Fogad vele, hogyha az egész éjszakát az ágyban tölti és többet nem jön át, akkor reggelire ehet amit akar. Az anyjáék szigorúan fogják, hogy mit ehet és mit nem, de ennyi engedményt igazán tehet a saját boldogsága és nyugalma érdekében. Halkan lopódzik vissza a szobába, hogy aztán befeküdjön Zsombor mellé az ágyba. – Ne haragudj – néz rá kiskutyaszemekkel. Rendkívül rosszul érzi magát, hogy ennyi zűr jön közbe. Jobbja a fiú derekára csúszik, befurakszik a pólója alá, hogy bocsánatkérően cirógassa. – Nem gondoltam hogy ez lesz – sóhajt elkeseredetten. Miért pont most? Miért pont velük? Miért nem lehet ez az egész olyan egyszerű és csodás, mint amilyennek elképzelte? – De nagyon szeretlek. És szeretném ha… - elharapja a mondat végét, úgy pislog fel rá. Úgyis érti, mire gondol, legalábbis erősen bízik benne, hogy félszavakból is megérti már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Többször beszéltünk a nyáron. Sőt, talán többször, mint tavaly. Megtanultam használni a mobiltelefont, s mikor Eliana otthon volt, az ő telefonját használva néha egy óráig is csevegtünk Elijah-val. A sok beszélgetés ellenére nagyon vártam már, hogy láthassam. Az időpontot, azonban sehogy sem sikerült megbeszélnünk. Mire ő hazajött a rokonoktól, mi éppen elindultunk a Balatonhoz. Mikor én értem haza, neki volt más programja. Így csak a szünidő végére sikerült megbeszélnünk egy olyan időpontot, ami mindkettőnknek megfelelt.
Elijah volt az, aki felvetette a találkozás ötletét, ám hazudnék, ha azt mondanám, én nem akarom látni a szünetben is. Izgatottabb nem is lehetnék, ahogy a zajos autók mellett, egészen gyors lépésekkel közeledem a Deák tér felé. Nem is volt nagyon hosszú az út, és könnyedén ide is találtam, így megkönnyebbülve közelítem meg a göndör fiút. Meglátva Elijah-t elfog az a már ismerősnek mondható érzés, az arcomra pedig széles mosoly ül. Nem árulta el, mit tervez, de télen is nagyon jól éreztük magunkat, korcsolyázás közeben. Nem félek tőle tehát, hogy valami olyat talált ki, ami nem fog tetszeni.
Izgulni csak magam miatt izgulok. Nem egyszer öltöztem át, mielőtt megelégedtem volna a bordó ruhával. S bár Darya kicsit megnyugtatott a múltkor, még mindig motoszkálnak bennem kételyek és a félelem. Meggyorsítom a lépteimet, és próbálom elengedni a fejembe kúszó gondolatokat, amik arra sarkallnának, hogy forduljak vissza. Mert tudom, hogy amint odaérek, sokkal könnyebb lesz. Minden alkalommal sokkal könnyebb, mikor végre találkozunk. A szavak maguktól jönnek, és nem is bánom meg, hogy kimondtam őket. Közben pedig tudom, hogy ő is izgul, és így sokkal könnyebb.
- Sziaa! - állok meg végül mellett. Arcomon hatalmas mosoly terül szét, karjaim pedig lendülnének, hogy megöleljem, ám megállok a mozdulatban, s vacillálok egy kicsit. Végül az igen mellett döntök, így kicsit lábújhegyre emelkedve ölelem meg gyorsan. - Milyen volt Belgium? - Ismét előtte állva mosolygok rá. S bár mesélt az utazásról valamennyit, a kimaradt részletek érdekelnek még. - Mennyi ideig is voltál kint?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

A nagybátyám elvesztése óta ez volt az első alkalom, hogy szórakozni indultam, méghozzá egy koncertre, amit Csermelymenedéken tartottak. A falut és a környékét amúgy is kedveltem, ott lakott egy régi barátom, emiatt többször is jártam már nála, sokszor jártuk be a patak partját, s most is Ő hívott el erre a falusi fesztiválra. Nem is tudom pontosan, hogy mit köszöntöttek, de a sátrakból és a tömegből ítélve úgy tűnt, hogy nagyon is népszerű lehet ez a program.
A régi cimborámmal úgy beszéltük meg, hogy majd a helyszínen találkozunk, odaérve azonban sehol sem találtam rá. Meglehetősen nagy volt a tömeg, amit elsőre nem tudtam mire vélni, aztán ahogy megláttam, hogy ki lesz a fellépő, már nem is csodálkoztam ezen a felhajtáson. Az egyik kedvenc előadóm volt kihirdetve, nagyon megörültem annak, hogy zenélni fog, gyorsan meg is akartam találni Tamást, hogy vele együtt tudjunk minél előbb helyet foglalni a színpad közelében.
Bevallom, bezsongtam, mint egy kisgyerek, s ez nem volt általában jellemző, de akadt egy-két olyan énekes, akinek nagyon szerettem a dalait és a munkásságát. Odett pedig pontosan ezen muzsikusok közé tartozott, még lemezem is volt tőle odahaza, amit gyakorta hallgattam. Szerettem, mert fiatalos hangzása volt a dalainak a pop-rock stílusában, és remek hangulatot biztosított a szürke hétköznapokon.
Az emberek egyre jobban tömörültek, kicsit nehézkes volt átvergődni köztük, sokaknak már műanyag pohárban lötyögött az itóka, egyszer majdnem le is öntöttek sörrel, de szerencsére időben sikerült távolabb  ugranom. Végül, kikeveredve a tömeg szélére, próbáltam a tekintetemmel felmérni a tömeget, hogy Tamás vajon hol lehet, aztán a rúnázott készülékkel próbáltam felhívni, de a vonal megszakadt. Nem tudom, hogy ez a terület mennyire volt mentes a mugli ketyerék alól, de mivel nem tudtam elérni Tamást, a keresésébe kezdtem. Újságíró volt a foglalkozása, s mivel aktívan közreműködött a falu életében is, úgy gondoltam, hogy talán most is félig-meddig dolgozik. Ezért indultam útnak a színpad melletti sátrakhoz, ácsorgott ott pár nagyobb alkatú úriember, s úgy tűnt, küzdenek is néhány fiatallal, így könnyedén tudtam elsétálni mellettük. Nem, mintha bármi hátsó szándékom is lett volna, inkább csak lötyögtem, mint aki nem tudja a világát, közben ide-oda pillantottam, majd az egyik  Staff jelzésű sátorba fordultam be, ott viszont nem volt senki, de a sátorból nyílt egy másik, így bátorkodtam átsétálni, hátha ott lesz a sajtó, s megtalálom Tamást. Pechemre őt nem leltem, viszont egy nő feküdt az egyik pad tetején.
- Elnézést , ez itt nem a sajtó sátor? - közben közelebb lépdeltem, a hölgyet ekkor már jobban láttam. A hétköznapihoz képest meglehetősen sokkal extrémebb öltözet volt rajta, kicsit el is kerekedtek a szemeim, aztán ahogy feljebb vezettem rajta a pillantásom, nagyon is ismerős vonásokat véltem felfedezni, s ahogy rájöttem, hogy ki Ő, le is blokkoltam, talán még a szám is tátva maradt egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

A szüleim tudják, hogyan kell megadni a módját annak, hogy nagy felhajtást csináljanak, én pedig azt, hogyan kell engedelmes gyermekként hazatérni, és szívjóságból koncertezni. Elég sok mindenbe belementem az utóbbi időben, ilyen az is, hogy a fél szünetet itthon töltöttem, mert mondjuk eléggé bűntudatom volt attól, hogy megbuktam. Pontosabban sikertelen évet zártam vizsgán való meg nem jelenés okán. Milyen szépen hangzik, nem? De nem zavar, mivel kilátástalannak élem meg az életem, olyan szempontból, hogy az éneklésen kívül semmibe se tudom örömömet lelni, elképzelni magam egy irodában vagy egy étteremben. Ehh. És megint csak ehh. Képtelen vagyok nem pörögni, nem szeretnék haszontalan lenni, és nem akarok nem odafigyelni Zinára, akit az ilyen Mihail félék nézegetik. Az anyai ösztönök úgy tombolnak bennem, ha a kisfarkasomra gondolok, mintha tényleg én szültem volna. Nem hittem volna, hogy nekem ilyen kötődéseim lesznek, és tessék, elértük, hogy Damy-n kívül még két ember legyen a mindenem.
Ahogy ők, úgy a mostani, padon fekvős, elmélkedős állapotom is a mindennapok részévé vált. Egyáltalán nem szoktam például a koncertekre gondolni ilyenkor, hanem a magam kis ügyeit veszem sorra. Mostanság sokat agyalok Villőn, meg a köztünk lévő hasonlóságokon. Átvenni nem tudja a helyem, hogyha egyszer én már nem leszek, viszont, azt hiszem, őt is meg fogom szeretni. Bájos, kedves, kellemes jellem. Hihetetlen, hogy az ember vénségére mennyire szentimentális és érzékeny lesz. A vénség nálam huszonöt évet jelent, de tudjuk, hogy nálunk ez az idő eléggé lerövidült. A pár rossz hónapot most meglepően sok jó követett, de nem akarom elbízni magam, mert bármelyik holdnál változhat a történet. Épp a nyakamban pihenő Szent Dorottyát érinteném meg, amikor ismeretlen férfihangot hallok, ahogy egy eléggé egyértelmű helyzetet kérdez meg. Elvégre, mint látható, ez a hely nem az. Felpillantva rá, látom, hogy erre nem számított, így kuncogva ülök fel, és ingatom kicsit a fejem.
- Nem, az a színpad másik felén van.
Még tűsarkútlan lábaimat a padrészen támasztom meg, gondos és szoros mód fektetem a balt a jobbra, és hosszú, szőke, egyenes tincseimet kicsit piszkálva nézek az amúgy igen jóképű idegenre.
- Segíthetek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha lenne időm, akkor biztos, hogy tisztelegtem is volna neki egyet, már ami az ételmegosztást illeti, de mivel már olyan nagyon gyorsan az ágyban is teremtem, ezért csak képzeljük el, hogy ez megtörtént, úgy is jó, nem? De. Arra, hogy nem éhes, csak kuncogok egy kicsit, de nem kedvesen, hanem úgy, mint ahogy a gonosz királynő kuncogna a Hófehérkében. Viccen kívül, ha valaki el tudná hitelesen játszani azt a szerepet, az én lennék, mert az én arcmimikám legerősebb darabjai a flegmatikus picsa és az őszinte magyar arc, ami valahol egy kielégítetlen feleség és egy kiégett tanár között van félúton. A királynő is valami ilyesmi, ehhez meg hozzájön a félelmetes kuncogásom is.
- Nem azt kérdeztem, hogy van-e kedved enni, hanem azt, hogy megeszed-e magadtól, vagy megtömjelek, mint a vágásérett libát?
A mondatot komolyan gondolom, még akkor is, ha műpilláimmal olyan gyorsan verdesek pislogás közben, mintha el akarnék szállni. És igen, ilyenkor van az kifejtve, hogy én jó hatással vagyok Daryára. Nos, ha eszik, akkor jó hatással vagyok, nem?
- Visszatért a tékozló fiú.
Helyezem kényelembe magam, a jobb felső fánk kíséretében. Igen, igen, tudom, a bal alsó az enyém, de chö, annak, aki végigeszi egy ültő helyében a pizzéria teljes kínálatát, nehogy csak egy fánkot gondoljanak egy ilyen stresszes nap után. Igen, a bal alsó is az enyém. Így helyes a mondat. Meg aztán most dráma van, és popcorn híján mi máshoz is nyúlhatnék, mint ehhez. A tekintetem a három jelenlévő között jár, és be kell vallanom, ha ők annyira nem is, de én nagyon jól szórakozom. Kicsit a saját fiatalságomra emlékeztetnek, amikor tizenhat évesen közöltem, hogy innentől a harminckét éves Damyan Volkovval kívánok mindenféle kapcsolatba is bonyolódni. Az is mekkora egy műsor volt, nem hittem volna, hogy valami übereli, aztán tessék, itt vannak most ők hárman, és én rendesen az idei tanév legjobb pillanatát élem át éppen. Ez valami zseniális. A balettnél Daryára pillantok, aztán a visszaválaszolásra felszisszenek.
- Erős.
Csúszik ki a számon, ahogy a derby kap viszonzást, de mondjuk nem hülyeség, ha egyik sem nyírja ki magát a másik kedvéért. Betömöm a fánk végét, és mielőtt valakinek feltűnne, hogy nem a nekem kijelöltet ettem meg, kiveszem a babánmázas - csokitöltelékeset is, mielőtt még valaki meg akarná enni, ami viszont ténylegesen az enyém. Érdeklődve pillantok fel a gyermeklány édesapjára azon elmélkedve, hogy most öli-e meg a fiút, vagy megvárja, hogy Darya jobban legyen. Mondjuk a kórterem nem eléggé csempézett, fizetni kéne az újrafestést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Egy csendes, erőtlen köhintéssel ülök fel végül a kórházi ágyon. Orromat facsarja a jellegzetes fertőtlenítő bájital illata, ami gyermekkori rossz emlékeket kellene idézzen, azonban most még arra sincsen erőm, hogy ezen stresszeljek. Hosszú, csontos ujjaimat meggyötört képet vágva terítem szét mellkasomon. Még egy köhintés, majd éppen jobban mozdulnék, hogy felmérjem a bennem maradt erőt, amikor ismerős hang üti meg csengő füleimet. Értetlen, már majdhogynem értelmetlen ábrázattal fordulok a női alak felé, majd kiskutyamód oldalra döntött fejjel figyelem, ahogyan mellém telepszik. Mintha kandikamerát keresnék nézek a sarokba, majd oda, ahonnan az alak érkezett, de semmit nem látok ott. Mi történik? Bozontos szemöldökömet ráncolva dőlök hátra – hiába akartam szépen, inkább egy jó nagy puffanást hallat maga után – és úgy hallgatom a felém intézett szavakat. Az üdvözlést elfelejtem viszonozni.
Nem teljesen jut el minden még az agyamig, ezért fekete szempárommal „zoomolva” figyelem a női ajkakat. Életben vagyok. Ez valóban nagyszerű, de… Magam mellé nézek, mintha csak arról szeretnék meggyőződni, hogy valamilyen bűbáj hatása alatt vagyok, és ha az megszűnik, akkor meghalok. És csak egy szavamba kerül. Ám kiderül, hogy nem erről van szó. Fejem meg-megrándul, miközben nyakam belefeszül a hallottakba.
Hogyan élhetnék úgy, hogy tudom; valaki még vadászik rám. S ezzel együtt vadászik Elektrára, Imolára, Zsófira és Erikára. Edura. A diákjaimra… Merlinre! Mindenkit veszélybe sodorhatok, ha Hegedüsh Marcellként visszatérek a kastélyba és Bogolyfalvára. Megnyílnak ajkaim, szemeimben a felismerés fénye csillan.
– Nincsen szükség arra, hogy értesítsenek akárkit is – sóhajtok mélyet, de kótyagos fejemben már kirajzolódni látszik a terv. Rudolf… ő kell nekem majd. De még nem most, hiszen akkor fel kell vállalnom magam mindenki előtt. Elbújok. Kitervelem és újra a többiek között lehetek. Talán. Ha okosan csinálom. – Elfogadom tanúvédelmet – felelem reszelős hangon, miközben tekintetem a nő szemeibe fúrom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ez nem olyan dolog, ami könnyű döntés, ő maga is tudja, így nem is várja el, hogy azonnal válaszoljon a másik, mégis, meglepi, ahogy alig egy perccel később határozott, és meglehetősen logikus döntést hoz.
- Rendben, ebben az esetben önt hivatalosan is halottnak nyilvánítják a mai napon, és az aurorok felhagynak a keresésével. Ön pedig választhat egy helyet a világban, ahol élni szeretne, a többi már csak formalitás. Tudnia kell, hogy ezzel minden ingó - és ingatlan vagyona az örököseire, végrendelet hiányában pedig a legközelebbi rokonaira száll, a temetés pedig üres koporsóval történik.
Kicsit talán túl száraznak hangzik az eljárás elmondása, de annak, aki hosszú évek óta benne van ebbe az egészbe, már nem nagyon jelent kihívást. Az emlékek elvétele nem opció, hiszen ez egy le nem zárt nyomozás lesz, az elkövetkezendő hónapokban, sőt, talán években ezzel foglalkozva lesz, az ilyen ügyek mindig nagyon mocskosak és elhúzódóak. De ez már, nem a férfi problémája.
- Elképzelhető, hogy a jövőben lesz kérdésünk még önhöz, mivel a nyomozás folytatódik, feltételezésünk szerint egy bűnszervezet kis szegletét fedtük csak fel, a nagy része még rejtve  van. Amennyiben a jövőben meg kell keresnünk, önnek kötelessége megjelenni.
Felkelve, lopva lesimítja a köpenyét, és maga előtt összefont ujjaival néz a férfire.
- Pihenjen, pár napig még mindenképpen itt kell maradnia, megfigyelésen, addig elkészül az új személyazonossága is.
Biccentve lép ki az ajtón, hogy az illetékeseknek további utasítást adhasson. A következő hetet még kórházban kell töltenie, de hamarosan fel tud majd kelni, meglátogathatja Otíliát is, aki békésnek tűnik álmában, leszámítva az őt életben tartó mugli gépek és bűbájok egész garmadát. Sőt, a hét egy pontján rendelkeznie kell arról is, hogy életben kívánja-e tartani a nőt, akinek nagyon kevés esélye van arra, hogy magához tér még, és ha meg is történik, akkor sem biztos, hogy ép elmével teszi mindezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Csalódni. Igen kényelmetlen lenne már ebben a szakaszban, nemde? Pedig, egyik sem tudja a másikról, hogy játszanak, nem csak egymással, de magukat is. Egyikük sem igazi arcot mutat, mert míg a nőé ártatlan lenne, a férfi vérfoltos bőre már nem csalódás lenne, hanem inkább vészriadó. Szerencsére, azt nemigen látja meg senki sem, csak ha akarja.
- Ugyan  kérlek. Ez csak egy egyszerű ital. Az aranyban úszó pezsgő, na az burzsuj – nem mondja, hogy nem ivott már olyat. Pedig az tényleg olyan valami, ami teljesen felesleges. Aranyat enni, tényleg már csak annak való, aki nem tud mit kezdeni a pénzével. Olyankor szokta javasolni, hogy tegye kupacba és gyújtsa fel, mert pontosan azt csinálja azzal, hogy nemesfémet eszik, ami benne sem marad. Idióták. Ő marad ennél a whisky-nél, persze, ivott olyat, amelynek ára az aranyozott pezsgővel vetekedik, de csak azért, mert öregebb, mint aki issza. Ráérősen kortyolja ezt az ifjabb darabot is, míg a nő egyhamar el is tűnteti a magáét. Ez ám a huzat és igyekezet. Oda se neki, aprót vigyorogva kortyolja be az utolsó cseppeket az italból és akkor táncba viszi, ezen ne múljon.
Ital sem kellett volna hozzá, hogy érezze, mennyivel felforrósodott a levegő körülöttük. Tovább nem megy, nem néz, szükségtelen. Jól mozog, tekintete le és fel jár rajta, ahogy távolodik majd közelebb ér, esetleg egészen hozzá is simul. Keze hol itt, hol kényesebb területeken kalandozik, finoman és óvatosan mégis, mintha csak ez is a mozdulatok része lenne. Talán az is. Végül elkapva húzza közelebb, igencsak közel, most nincs táv, felesleges. Az apró harapásra borzong meg, bőre libabőrben úszik, ujjai erősebben, akaratosan markolnak a puha bőrbe. Ha tovább játszadozik így, nem is akarja majd visszafogni magát. Háta csupasz részére vezeti ujjait, a hajtincsével játszadozik, ajkai a másik nyakának puha bőrét érintik, miközben a zene ritmusára ringatóznak.
- Nem érzem a félelmet – búgja ismét. – Talán valami mást akarsz mutatni nekem – nyúl álla alá, hogy megemelje kissé a fejét finoman. – Ha kitáncoltad magad, megmutathatnád.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vivien

Az biztos, hogy áldás lesz majd szerencsétlen férfinak. Csak nem mindegy, hogy jó vagy rossz értelemben. Zorka tisztában van magával, nem kell azt hinni, hogy nincsen így. Csupán csak ilyen megjegyzésekkel igyekszik leplezni azt, hogy néha túlságosan is vágyna valakire, aki ott van mellette. A tagadást választotta, s neki ez így tökéletes. Ha valaki ezen hozzáállása ellenére mégis úgy határoz majd egyszer, hogy ő az a nőstényördög, aki megkeserítheti az életét, hát nem fog elfutni előle. Addig meg jól van így, köszöni szépen.
Bólint egyet, habár érzékeli, hogy a másiknak szavai mögött rejtőzik valami. Zorkának nem kell alkalom, ő bármikor kapható egy koccintásra, egy csajoskodásra, arra, hogy a kádban ülve sírjanak. Bármire, amire másnak szüksége van, s ha éppen neki van ilyesmire igénye, hát csak remélni tudja, hogy valakit rá tud venni. Mint most Vivient.
– Nehézségek? – szökken fel bal szemöldöke. – Van valami még, a költözésen és a fáradtságon felül? – érdeklődve pislog a másikra. Hallgatóságnak tökéletes tud lenni, így minden figyelme a másikra szegeződik, ha véletlen nyomná még a lelkét valami.
– Igen, még a legelső fésülködő asztalom is onnan volt – s ezt nem büszkélkedésből mondja, hanem mert annyira szerette azt az asztalt, hogy kidobatni sem engedte. Még mindig a szülei házában van. Szerencsés, hogy ilyesmiket is megengedhettek, megengedhetnek maguknak.
– Maaajd, ha végre saját házatok lesz, akkor kinézünk neked oda valamit tőle – néz a másikra nagy szemekkel. – Ne is kezdd el, hogy nem engedheted meg, blablabla. Nem kérdés volt, hanem kijelentés – nevezhetjük őt erőszakosnak az ilyenekkel, de nem bánja. Minden nőnek megérdemli, hogy legyen legalább egy olyan bútora, ruhája, kiegészítője, amit csak és kizárólag neki terveztek. Vivi sem képez kivételt ez alól.
– Saluti – koccintja poharát a másikénak, majd szájához emeli a poharat, hogy egy kisebbet kortyoljon a rosé borból. – Nem tudtam, hogy mit innál, így vakon böktem két polcra - vallja be az igazat. Gondolkozott ő töményen, de ahhoz kellett volna valami üdítő is. Eszébe jutott a jó magyar pálinka is, de annak élvezeti értéke most kevés lenne, talán majd egy kertis sütögetés alkalmával előveszi a nagypapa által gondosan készített lőrét. Nőkhöz illik a borozgatás és közben az életmegvitatása, így hát ez a vak választás most még szerencsés is volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nálam kevesebben ismerik őt jobban. Szeretem azt hinni, hogy ez így van. Mintha kevésbé gyötörne a régről gyökerező bűntudat, amikor kimondom magamban, szükség esetén többször is. Ha viszont ilyenkor az arcára pillantok, és látom a meglepődöttségét, újra és újra elszégyellem magam, mert pontosan úgy viselkedek vele, mint a többi idegen. Ugyanazt mondom, ugyanúgy, és ezzel talán a maradék reményét is elveszem, ha van neki még egyáltalán. Pedig ennek nem kellene így lennie. Rég elhittem magamról, hogy más vagyok, és tudok segíteni, meg még egy sor hiú ábránd, amit dédelgetek magamban, amivel nyalogathatom a sebeimet, amikor a gondolataimon kívül nincs más mellettem - ilyen egyébként gyakran előfordul, még az új idők ellenére is.
Miért makacsság az, ha ragaszkodunk valamihez? Mintha a ragaszkodás bűn volna, pedig sokszor nagyon is alapvető igény. Régen azt hittem, hogy a makacs emberek rosszak. Önfejűek, engedetlenek, hajthatatlanok - mondják rájuk. De céltudatosak is olykor, nemde? Mi van, ha mégis Tobiasnak van igaza... Nem hallgat ő senkire, akárki álljon mellé. Nem ugyanilyen vagyok sokszor én is? Egyikünk sem adja fel. Mint két kecske a hídon, ütközünk egymás fejének periodikusan, jelenleg kifújva magunkat az újabb csatáig. Elhatároztam, hogy várni fogok. S ha csak azért hozott minket újra össze a sors, hogy elkapjam, amikor összeesik, ám legyen. Mégis, még szeretnék hinni abban, hogy nem akadály vagyok a számára. Vagy súly, ami lehúzná, vagy épp egy mentsvár. Neki olyanra amúgy sincs szüksége. Legyek fény, irányjelző, amit követhet, vagy csak mankó, amibe kapaszkodhat. Valami. Csak mondd meg, mi. Arcizmom megrándult, elszámoltam tízig. Lehajtott fejjel, de egy nagy sóhajtás után, le kellett nyeljem azt, hogy nem érveltem elég jól.
- Demonstrate! - vittem a tárgy fölé a pálcát, miközben síri csendben figyeltem a válaszra, ami végül nem jött. Ezt túl erős rúnamágia védte, amit az én varázsigém, ha képzett is voltam hozzá, nem aktiválhatott. Megpróbálhattam volna elolvasni a jeleket, hiszen annak idején volt időm tanulmányozni az írást, de nyilvánvalóan őrültség lett volna kísérleteznem egy ilyen veszélyes terepen. Tobi jól beszélt. - Az a biztos. Na meg a protokoll - morogtam halkan, a felirat sokadik átfutása közben. Ha jól raktam össze, a kínzóeszköz automatikus működéséért felelt, de szándékosan nem akartam hülyeséget mondani. - Meg egy fegyverszakértőt - tettem hozzá, ahogy gondterhesen felsóhajtottam a földön heverő pisztolyokat megpillantottam. Jóval nagyobb parti ez, mint amire számítottam, így világossá vált, hogy a siker sem lesz csak a kettőnké. Ennyi mindenhez még én sem értek.
Percek telhettek el, amíg mindketten fagyottan bámultuk a szobát. Tudtam, mire gondol a megérzéseivel, mert a sötét mágiának ereje van, sőt hangja, íze is, ha kell. Aki elég időt tölt vele, azt messziről hívni kezdi, vagy ha úgy tetszik beszippantani. Mintha már az is átok lenne, hogy foglalkozol vele. És én is éreztem, hogy itt valami nagyon rossz történt. A mágikus bilincsek és kötelek, a fegyverek és kínzóeszközök, ráadásul kiskorúakon...
- Szóval... - köszörültem meg újra a torkomat türelmetlenül. - ...azzal ott, vért szívnak le. Ha a könyvek nem hazudnak, fogyasztási célból. Láttam már ilyet, és azt hiszem, hogy te is jól ismered. Milyen szervezettel van dolgunk? - mutattam ismét az említett eszköz felé a sarokban. Min Jong jutott eszembe, amikor utána kutattam. Ezer közül is felismernem az ilyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Uh egyszer kiinnék valakit a vagyonából egy ilyen pezsgővel - csillan fel a szemem, milyen elegáns módja lenne ám ez a legatyásításnak! Néhány hörpintéssel egy egész szép summát gombolhatnék le, az a kár,hogy azt utána nem tudnám zaciba vágni vagy valami, bár arról fogalmam sincs, távozáskor mi történik az arannyal.
Hamar végzem az enyémmel, míg a férfi ráérősebben iszogat. Engem már hajt a mehetnék, ez volt valószínűleg a legnagyobb indok, aztán meg míg bevárom, addig az olívabogyókat is elrágcsálom. Imádom őket. Elég megosztó bogyó, sokan húzzák rá a szájukat ezerrel, de engem megvett a kicsike már réges-régen.
Megéri a várakozás, a tánc heves, ahol hozzám ér, szinte megperzseli ujjaival bőrömet. Végül magához húz, s ekkor mintha elhallgatnának a népek, ezzel az egy mozdulattal képes volt kizárni mindent ami nem én vagy nem ő. Egyedül a ritmust érzem, ahogy a padlót rezegteti ütemesen. A harapásra érzem, hogy még inkább magához szorít. Elmosolyodom diadalittasan, szeretem látni a vad énüket, tudom milyen szörnyetegek tudnak lenni a férfiak, igazán felesleges rejtegetni önmagukat.
- Mutass egy helyet és megmutatom mit érzek a félelem helyett - engedem, hogy felemelje államat, s tekintetemet az övéibe mélyesztem. Mosolyom pimasz, gesztusom viszont teljesen átgondolt döntésen nyugszik. Reménykedek benne, hogy az én menjünk a wc-be ötletemen kívül van valami jobb terve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szemeimet forgatom igen egyértelműen a kérdésére. Ebből eléggé lejön a neki szánt válaszom is valószínűleg. Soha. Soha nem volt olyan, hogy kopogott volna és az ajtó előtt, türelmesen, mint minden ember - kivéve Belián, mert ő simán bejöhet - megvárta volna, hogy kinyissam és beinvitáljam. Volt már arra is példa, hogy zuhanyzás után battyogtam lefelé a lépcsőn, ő meg az étkezőasztalnál tömte a fejét. Kihordtam egy hátsófalit, ő meg teli arccal kinevetett. Így visszagondolva tényleg vicces volt, de azért nem annyira, hogy mindennap megtörténjen.
- Nevetni fogsz, de ha otthon vagyok hajlamos vagyok elhagyni a pálcámat, szóval… - köhintek egy aprót. - Az unikornisos mamuszommal szándékoztam elkergetni, ő pedig annyira kinevetett, azt hittem túl sem éli - legyintek az egészre egyet. Régen volt, és nagyon reméltem, hogy soha többet nem fog megtörténni, de persze nem volt ekkora szerencsém. Lássuk be: Arion nélkül unalmasak lennének a hétköznapjaim. Belián szavai után csak még inkább megerősítést nyer ez, mert az rendben van, hogy titokzatos, de miért az én házamban kell annak lennie? Jó, belátom, soha nem bánom, ha jön, mindig ugyanolyan boldogsággal fogadom, miután megcsapkodtam papuccsal, mert hang nélkül osont be a házba, de e mellé még szexi is lenne? Végül is… csak legyintek egyet végül. Nem szeretnék erről beszélni. Ahogy Belián sem. Megértően bólogatok, hogy rendben, akkor ejtsük a témát, nem fogom erőltetni.
- Arra gondoltam, hogy leginkább iszunk, viszont… - gyorsítom meg lépteimet, hogy elé kerülhessek, miután rágyújt. - Ha szeretnéd, csak sétálhatunk is, miközben kibeszéljük, hogy a szaktársam megint mennyire undorító ruhában jött előadásra - mosolyodom el szélesen. Ha nem szeretne beszélni róla, akkor nem fogunk, így az alkalom tökéletes arra, hogy kipletyizzük magunkat a lányról, aki eddig mindkettőnket megbotránkoztatott. Vagy csak úgy általában pletyizzünk mindenről is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Hol hagytad Pom Pomot, Picúr?

- Genetika - felelem kiszélesedő, mintha szemtelen vigyorral, és mikor újra megszólal, én összehúzott szemöldökeim alól, jelentőségteljesen pillantok fel rá. Tekintetemben s arcom minden apró vonásában is ott ül a költői kérdés: ugye nem kell magyaráznom? Talán még egy finom sóhaj is elhagyja ajkaim, végül mégsem marad szó nélkül a drágám provokatív megjegyzése. - Nem akarod te azt látni, mikor én szépen és érzékien csinálok valamit.
A mondat feléig sem jutok, kékjeimben máris félreérthetetlen izgalom csillan, számszéle pedig féloldalas, elégedett mosolyra húzódik. Ha most nem Olívia, hanem valamelyik közelebbi haverom ülne itt, előfordulhat, hogy mesélnék - amúgy készséggel és mélyreható tüzetességgel - a lelki szemeim előtt felrémlő fantáziadús képekről, így viszont - eleget téve mindennemű etikettnek - úgy döntök, tapintatosabb, ha megkímélem unokahúgomat a részletektől. Csinál ő úgyis hasonlókat, nem is akarom tudni, mi mindent.
Aztán felhozza Lilit meg a zavarba ejtő könyvtári jelenetet, mire a halk kuncogás, amit először mintegy horkantásként hallatok, pillanatok alatt jóleső és igencsak hangos nevetéssé erősödik. Arcomat tenyereimmel takarom el, míg rázkódó vállakkal hátradőlök és fejemet is hagyom hátraesni. Liliána, kérlek... Azért ennyire nem vagy elhanyagolva...
- Aaaaah, de imádom - szólalok meg később rekedten, még mindig nevetve, majd sóhajtva kidörzsölöm a szememből a boldogság könnyeit. Briliáns és lehengerlő. Még elképzelni is.  - Nyugtass meg, hogy ennek ellenére nem félsz tőle nagyon?
Csak a hecc kedvéért kérdem, egyébiránt viszont - ha már itt tartunk - simán benne van, hogy azt mondja hülye vagy?! dehogynem!, hiszen olykor még velem is megesik, hogy inkább angolosan távozom a konyhából, ha a drágám Miával kezd sikítozni, mert az - egyemmeg - lelopta az aznap esti vacsora legszebb avokádóját a tányérról. Na nem azért, mert az annyira szeretné, azt hiszem, inkább csak, mert... nos, mert egész egyszerűen megteheti.
- Mondj meg nekem valamit - nézek rá úgy, padon túllógó fejjel, szúrós, talán kissé értetlen tekintettel. Kivárok, hogy pillantása megtalálja az enyémet, hogy lássam rajta, valóban figyel rám, aztán felesleges kertelés nélkül felteszem a téma egyetlen lényeges kérdését. - Mi a lószart látsz ebben a srácban? Őszintén, ez egy girnyó. Összeköltöznél vele? Minek?
Ráadásul a mi házunkban, botrány! Az, hogy nem kedvelem Pom Pomot, nem újdonság és nem titok. Ő még a szó legnemesebb, legártatlanabb értelmében kisfiú, azaz abszolút fogalma sincs mit akar, kit akar, ha mégis van valaki, aki felkelti az érdeklődését - ez esetben sajnálatos módon pont Olívia, ki más -, nem tudná megmondani, miért. Úgy igazán. Segítek és elmondom, nincs semmiféle úgy igazán, csak a farka van, ami egyre türelmetlenebbé és követelőzőbbé vált az évek során. Utolsó gondolatán elgondolkodom, nem reagálok először.
Néhány pillanattal később kiegyenesedek, balommal, mint aki hosszú beszélgetésre készül, felkönyökölök a pad támlájára. Felvont szemöldököm alól, érdeklődőn nézek rá.
- Miért is beszélünk épp most az örökségedről, drágám? - kérdezem lassan, semleges hangon. Ébred bennem némi kíváncsiság esetleges jövőbeni terveivel kapcsolatosan, és csak remélhetem, hogy azok nem ütköznek sajátjaimmal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Még épp a koccintáson sem voltak túl, nehézségekről meg problémákról meg jobb lett volna már kissé derültebb állapotban társalogni. Még túl józan volt hozzá, de aztán belegondolt, és úgy érezte, talán akkor se tudna mit mondani, ha már pityókás lenne.
- Nincs. - Megrázta a fejét, finom mosoly mellett, de aztán meg is ingatta kicsit. - Vagyis hát persze, mindig akad valami apró bosszúság. Ma például lemaradtam az ebédről, és le kellett mennem a konyhába, de ez igazán nem akkora dolog.
És igazság szerint jól is érezte magát a kis privát étkezésén, volt lehetősége csakis a saját gondolataival foglalkozni. Nem mintha magának való lett volna, épp ellenkezőleg, mostanra már egészen barátságos volt mindenkivel, levetkőzte fiatalkori távolságtartó énjét, de épp ezért sokkal többet törődött másokkal, mint önmagával. Egy kis me-time pedig nem ártott.
És igaza lehetett Zorkának, talán egy saját bútor, ami valóban csak neki készült, is jó lehetett. Ha valakinek például minden ismerőse az IKEA-ra esküdött, valószínű volt, hogy találkozik két egyforma tárggyal vagy bútorral előbb-utobb, de ha neki készül egy, abból nem lesz több a világon.
Kollégája határozott szavaira kicsit el is nevette magát, kezét szája elé emelve.
- Rendben-rendben, majd valahogy beleerőszakoljuk Olival a büdzsébe - ígérte. Voltak kedvesének is saját kis elképzelései jövőbeli otthonukat illetően, szóval belefért, hogy neki is legyen egy-kettő.
Erre ittak is, ha már a nehézségekre nem, és Vivi nagyon finomnak találta a bort. Nem volt szakértője a témának, hiába volt kedvelt nedű számára. Megitta szárazon, édesen, a rosét végképp nem vetette meg. De még a gyümölcsösebbekkel is szívesen barátkozott.
- Tökéletes választás volt - dícsérte meg Zorkát, és ismét kortyolt egyet. - Na és hogy néznek ki azok a lámpák? Vajon egy invito megtalálja őket, vagy annál drágábbak voltak?
Ha mondjuk olyan egyedi darabok, mint az emlegedett Hangsági bútorok, akkor könnyen lehet, hogy lopásgátló is van rajtuk.
- Bár jobban belegondolva.. nem biztos, hogy jót tenne nekik egy kis reptetés, igaz? - kérdezte, és már sejtette, hogy bizony itt mugli-módon kell majd szétnézniük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vivien

– Hmm, rendeljünk valami kaját?   - ha már az ebédről esett szó. Ő sem igazán evett ma, éhgyomorra pedig nem a legszerencsésebb inni, de már késő bánat, hiszen belevágtak.
- A kicsik között elfelejtettem, hogy milyen az a jó, meleg és friss kávé. Folyamatosan kihűl a koffein adagom, mire odajutok, hogy megigyam – alapból jegeskávét kellene készíteni, mert akkor nem bosszankodna folyton, hogy már megint kihűlt a lötty. - Az evés meg szerintem csak azért jut eszembe, mert a tanáriban szokott lenni néha süti - hát ez az élet vár rájuk? Rendezetlen táplálkozás és alvási zavarok? Elég rosszul hangzik, de hát ők választották ezt.
– Hogy mi? – neveti el magát hangosan. – Te azt hitted, hogy azt akarom, ti vegyétek meg? – továbbra is nevet, majd iszik még egy kortyot. – Az én ajándékom lesz, ne szórakozz, ti meg majd költitek a kis Vivire és kis Olira a megtakarításotokat – nevetése végül szelíd mosollyá formálódik.
– Két álló lámpa, ekrű színű búrával, két kapcsolóval, ezüstözött talppal. Ó nem, ezek nem drágák, nem vagyok burzsuj – rázza meg megint vállait a nevetés. – Kezdek félni attól, hogy mit gondolsz rólam – de tényleg aggódik. Nem szeretne nagy méltóságnak tűnni, mert nem is az. Szerencsés, hiszen a nagycsalád ellenére, mégis volt mindig mindenre elegendő pénzük. De soha nem kezdte el szórni, megtanították megbecsülni az értéket.
– Őszintén nem tudom, hogy jót tenne-e nekik – eszébe se jutott egy reptetés, ő mindig a nehezebb formáját választja a dolgoknak. Annyi időt töltött már muglik között, hogy úgy gondolkozik, cselekszik, mint ők.
– Sőt – felpattan és elindul a nappaliként funkcionáló helyiség felé. – Abban sem vagyok már teljesen biztos, hogy itt vannak – ráncolja össze a homlokát, majd lassan körbeforog. – Tényleg nem tudom.. – zavartan vakarja meg a tarkóját, majd visszatipeg Vivihez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Karját a feje alá húzta, ahogy egyedül maradt a szobában. A plafont nézte, és azon gondolkodott, nekik miért megy mindig minden ennyire nehezen. Mintha az univerzum is azt akarná, hogy szenvedjenek. Aztán eszébe jutott milyen szerencse volt, hogy pont arra a vonatra szállt fel, mint Rara. És hogy benyitott a fülkéjébe. Hogy beszélgetni kezdtek, s hogy végül másnap elment a meghallgatására. Talán nem is olyan rossz a karmájuk, mint ahogy elsőre tűnik.
Elmosolyodott, ahogy megérezte, hogy a lány rátámaszkodik az ágyra, és bebújik mellé. Baljával átölelte a lányt, és ujjaival cirógatni kezdte szerelme haját. Egy puszit is nyomott a buksijára, csak hogy utána eltávolodva nézzen a szemeibe.
- Hey, ne aggódj. Ez nem a világ vége - már épp folytatni akarta, hogy ha eddig vártak, tudnak még, amikor megérezte a lány mamató kezeit, és belé fagyott a szó. Ajkai huncut mosolyra húzódtak. - Még nincs veszve semmi - jelentette ki, és jobbját Rara derekán hátravezetve húzta magához közelebb, és csókolta meg közben lágyan. Kicsit hátrébb húzódott, de orruk még mindig összeért, és egymás körül köröztette őket.
- Még mindig szeretnéd? Biztosan? - kérdezte meg utoljára a lánytól, és közben apró puszikkal hintette el az arccsontját, nóziját, homlokát. Óvatosan a hátára gördítette Rarát, és felé helyezkedve gyorsan kibújt saját pólójából. Így volt ez jól. Egyszer a barna, egyszer ő. A kviddicstől izmos felső testét hozzásimította a lány mellkasához, és újabb forró csókokat adott a lány ajkaira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Egész biztos benne, hogy mit akar, ha nem lenne, akkor nem mondaná, nem tenne úgy, mintha az lenne. Régen levetkőzte már Zsombor előtt a kényszeres megfelelni vágyást. Nem akar több és jobb lenni, mint aki és ami, csak önmagát akarja adni, minden hazugság és felesleges körítés nélkül. Nem megfelelni akar, hanem boldognak lenni, boldoggá tenni.

Az események úgy pörögtek fel, hogy Sárának levegőt venni is alig volt ideje. Zsombor pólójával kezdődött az egész, aztán néhány pillanat múlva - legalábbis Sára így élete meg – következett a többi ruha is. Nem zajlott minden úgy, mint ahogy a lányregényekben meg van írva, hogy könnyű, gyors és fájdalommentes az első alkalom, de ennek ellenére olyan boldog, amilyen talán sosem volt. Mert együtt végig csinálták, a kapcsolatuk egy egészen új szintre emelkedett, olyanra, amilyenről a barna álmodni sem mert, hogy valaha megtapasztalja majd. Azután az éjszaka után rettegett, hogy Elias örökre elvett tőle minden jót, de jött a göndör és visszaadott neki mindent, amit örökké elveszettnek hitt.
Rövid, sokat nem takaró pizsamában fekszik kedvese mellett. Vagy inkább félig rajta, merthogy jobb lábát átveti Zsombor csípője felett, feje a mellkasán pihen, míg ujjai a hasát cirógatják. Sosem volt még rajta ez a pizsama, mert sosem látta szükségét, hogy valami ilyen flancosat vegyen fel, de ennél jobb alkalmat nem is találhatna arra, hogy felavassa. – Tudod, hogy eredetileg azt terveztem, hogy a kanapén alszol? – kérdezi kuncogva, még mindig megrészegülve a boldogság-sokktól. Mert igen, az eredeti terv ez volt, azt sem tudta elképzelni eddig, hogy egy ágyban aludjanak, nem még hogy ilyenek történjenek, mint amik történtek.