Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Minden emberi kapcsolatnak a legfőbb alapja a bizalom. Ha nem bíznak benned az emberek, akik neked dolgoznak, akkor minden oda és igenis várhatod azt, hogy az árulás ingoványos és ködös mocsara mikor üti fel a fejét a gondolataik között, ami abban a világban, ahol én töltöm majdnem mindennapomat, aligha megengedhető. Árultak már el, természetesen, sajnos nem kerülhettem el én sem, de az árulás oka, aligha rajtam csattanhat. Rossz lóra tett, így mindent elvesztett, és még csak hibásnak sem érzem magam, amiért megtettem, mert megérdemelte, és ha neki ez kellett, mert ezt választotta, akkor nem lehetek olyan szemtelen, hogy elvegyem tőle, amit szeme-szája kívánt. A megbánás, az árulás után, már nem opció. Éppen ezért lehet meglepő, vagy talán már-már meghökkentő mindenkinek a tény, miszerint az embereim olyan feltétel nélküli bizalommal vannak irántam, hogy az életüket adnák a kezembe. Megtörténik, majdnem mindennap. Ahogy a mai nap is egy ilyen, sőt, az elmúlt másfél hét ilyen volt, mert a már kanapén izzadó pontosan az életét adta a kezembe azzal, hogy nem hagyta, hogy akkor és ott, amikor a lehetőség adott volt, a rúnát leszedjék róla.
Mosolyogva helyezkedem vissza, a szerződés elolvasása után, az asztalhoz. A sorok visszhangzanak agyamban. Mindenre gondolt, és ez pontosan itt mutatkozik meg. Szerződést hoz az illetőnek, akin éppen segít, nehogy a végén rosszul süljenek el a dolgok, míg a szerződésben leírtak pedig mindennek megfelelnek, amit csak az ember elképzelhet. Mindenre kitér, mindent leír, mindent megmagyaráz, amire csak ember gondolhat, ha találkozott már hasonló esettel. Elismerően rázom meg fejemet ismét, majd halvány mosollyal ajkaimon, már-már szégyenlősnek tűnő pillantásomat emelem fel Sébastienre, hogy válaszomat kékjeibe fúrva formálhassam meg.
- Minden tökéletes volt a szerződésben – a valódi elismerés csillan tekintetemben, ahogy szavaimból is az, és az őszinteség sugárzik ki. Nincs okom hazudni, mert valószínűleg vendégemnek is egyértelmű már, hogyha csak egyetlen szó nem felelt volna meg a szerződésben, akkor nem hagyom, hogy aláírja. Nem vagyok isten, de nemet mondani meg kell tanulni, és ez pontosan ilyen lett volna, hiába egy élet van ismét az ujjaim között, amit vasmarokkal szorongatok másfél hete. Az élet túlontúl nehéz akkor, ha önhibádon kívül választanak meg istennek. Szavak nélkül rendelkezel életekkel, és hozhatsz ítéletet emberek fölött, akik néha talán túlságosan elvakultan bíznak benned, mégis tudják, hogy ahogy ők, úgy te is mindent megtennél azért, hogy a kölcsönös jó elérjen mindenkinek. Mert nem vagy isten, de eljátszani eltudod.
- Ha ennyire szükségét érzed annak, hogy hivatalos szervek is bevonásra kerüljenek, szólhatok pár auror ismerősömnek – kissé szemtelen mosoly kerül fel ajkaimra, tekintetemet emelem a kanapén ülőre. A papír remeg ujjai között, az izzadság folyamatosan csordogál nyakán, tarkóján és homlokán, a póló, amelyet két órája adtunk rá tisztán, elázva tapad testéhez. De ennek hamarosan vége. A csillogás hal ki tekintetemből, ahogy csak szuggerálom az embert, aki valóban képes lett volna meghalni értem, azért, hogy aki ezt tette vele, megmutassa magát nekem és mint névleges isten osszak ítéletet felette. Meg fogom tenni, mert nincs más választásom, szinte már elvárja tőlem, hogy tegyem meg, és ha őszinte akarok lenni, örömmel fogom megtenni, hogy az illető, akinek bátorsága nem ismer határokat, megismerje azt, amikor azokat az elmosódott határvonalakat más húzza meg neki ismét. Oldalra sandítok, halkan kuncogok fel.
- Mert nálam mindenkinek van választási lehetősége – halvány mosollyal ismétlem meg a mondatot, amely Sébastien ajkait hagyta el, mielőtt olyan sietősen lépett volna el mellőlem. A toll koppan, piszkos kékjeim vándorolnak ismét a kanapén ülőre. Akkor eljött az idő, hogy ítéletet mondjunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Tomnak születésnapja van, egészen pontosan ma töltötte be a harmincat, amit muszáj megünnepelni. Az estét nála kezdtük de mellette foglaltunk helyet egy közeli bárban is. Mivel már megszokták, hogy én nem iszom, így készültek alkoholmentes sörrel, ami mellé azonban a szokásos ba***gatás is társul. Néhány óra iszogatás, beszélgetés és pókerezés után nyakunkba vesszük a várost és egy közeli szórakozóhely felé vesszük az irányt. Telnek az órák és fogynak az italok, a társaság pedig egyre jobban kezd szétválni. Tom éppen egy igen fiatal leányzót fűzöget, akinek tetszik a dolog. Rájuk van írva, hogy ők ma még túl közeli kapcsolatba fognak kerülni. Zoli a pultnál ül, de már nem nagyon tud magáról. Én már egy órája be akartam tenni egy taxiba és haza akartam juttatni, de kézzel lábbal ellenkezett. A társaság még egy szűk része az asztalnál beszélget én viszont már vágyom egy kis friss levegőre. Jelzem a legkevésbé szar állapotban lévő haveromnak, hogy kimentem, majd a sörömmel felszerelkezve haladok az utcára nyíló ajtó felé. Május van, de még éjszaka igen hűvös van, pláne így hajnali fél háromkor. A rajtam lévő bőrdzsekit kevésnek érzem, így nem tervezek hosszas kint tartózkodást. Az ajtó mellett állva szívom magamba a hűs levegőt, majd kortyolok a sörömbe. Ma már sokadszor fogalmazódik meg bennem, hogy mennyire jó lenne alkoholt fogyasztani, hátha attól le tudnék lazulni és búfelejtőnek sem lenne utolsó. Újra a szinglik népes táborát erősítem, immár 3 napja. Michelle kirakott, nem bírta a távolságot, pedig már nem kellett volna sokat kibírnia. Aztán egy nappal később kijött egy cikk, ahol a fotón egy idősebb színésszel pózol. Lerí róluk, hogy nem csak barátok. Mellbe vágott a dolog? Mondjuk úgy, hogy szarul esett. Amikor erre gondolok érzem, hogy megy fel bennem a pumpa, de még mielőtt túlzottan elmélyednék benne valaki megfog. Érzem, hogy rám nehezedik, hogy én vagyok neki a biztos pont jelenleg. Őszintén ezen már meg sem lepődök egy ittas emberekkel teli szórakozóhely előtt. Az előttem álló nőre pillantok, akin már kissé látszik a bevitt alkohol.
- Semmi gond. Minden rendben? – kérdem a nőt, majd megfogom a karját így egyenesen tartva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Elmosolyodom mikor közli, eggyel többet ivott, mint kellett volna. Valóban csak eggyel? Szerintem ez több, mint eggyel többnek a hatása. Érzem, hogy kapaszkodik belém, én pedig természetesen hagyom, azonban elengedem és kezeimet a kabátom zsebeibe süllyesztem. Nagymamám mondatai még mai napig visszhangoznak fejemben. Jó nevelést kaptam, az, hogy én mellette azért élem a nem éppen unalmas életem, na az már más dolog. A nő következő mondata is mosolyt csal arcomra. Hát igen, ezeknek a szemeknek én már igen sokat köszönhetek. Sok munkát, karriert, és sok nőt is. Már éppen reagálnék rá valamit, amikor is egy cigis doboz jelenik meg a nő zsebéből. Zsebéből? Hiszen ez egy ruha! Mikor elenged látom, hogy meginog. Lábai mintha nem akarnának megfelelően mozogni, csak szabálytalanul topognak jobbra balra, olykor egymást keresztezve. Annyira nem vészes még a dolog, de éppen elegendő ahhoz, hogy oda nyúljak és mindkét kezemmel megfogjam derekát, kissé közelebb húzva magamhoz, így egyenesbe tartva.
- Nem élek ilyesmivel, de azért kössz!- - közlöm, elengedem őt, de nem lépek hátrébb, hátha kell neki kapaszkodó. Hiába fázok, nem bírom nézni, hogy új ismerősöm egy szál kis ruhába ácsorogjon kint. Leveszem a kabátomat, majd ráterítem az előttem álló hátára. Óvatosan megigazgatom elől, szorosabbra húzva, de mivel nincs becipzárazva, így szétnyílik. - Gyorsan szívd el és vagy menj vissza, amit szerintem már nem kellene, vagy pedig gyere velem pár utcányit arrébb és hazaviszlek autóval. - ajánlom fel neki. Mivel én is úgy érzem, hogy mára elég volt ennyi, így szerény személyem is hazafelé venné már az irányt, szóval egy kis kitérő belefér. Mellkasom előtt összefonom karjaimat, mivel egy cseppet sincs melegem.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A szobabeosztásra őszintén, nemigen figyel, hogy ki mit és merre oszt el, mert elméje még mindig eléggé azon jár, milyen talajon is ácsorog jelenleg. El is zúgna mellette a dolog igazándiból, mert lehet nem alszik egy szemet sem ebben a pár napban, csak pörgeti a fejében azt, hogy legfőképp a seggén maradjon és ne üljön fel a vonatra, hogy kicsit tovább menve legalább igazán a környéken lehetne. Szóval elosztják ki és merre, ő meg ezzel némán egyet is ért, bár azért megjegyzi azt a fél mondatot, neki ennyi elég volt a megbeszélés ezen része, fejét elfordítva néz vissza az állomás felé, mintha vágyódna, pedig nem, inkább írjuk ezt terepszemlének, míg a többiek is elintézik a dolgokat,  ezt a részt most ingatag hangulata miatt el is lapozná, de csak felszalad a szemöldöke arra, amit Márk mond. Benne továbbra sincs harag felé, sőt, nem is akar újabbat se semmit sem. Hosszan szusszant egyet, mielőtt kiszaladna bármi, Karola meg menti a helyzetet. Komolyan. Rá is mosolyog a lányra.
- Persze, hogy nem úgy. A favágás mugli dolog, akkor azt vihetem? - elvégre nem akar senki kiskorúak kezébe kisbaltát adni. Nem is biztos, hogy kell, a legtöbb helyen be van készítve egy csinos rakás, de majd körbenéz. Ha meg nem, vannak itt annyian, majd megoldanak valami tüzet, nem? Közben Mihail is mozdul és pár szóval kapja el Márkot, meg a modorát, bár fogalma sincs, mire céloz a pizzériával, de ő meg szusszan egyet, mert ha megint elkezdik, akkor mérges lesz.
- Hagyd el, felőlem moroghat rám – von vállat, mert a feltételezés egy dolog, a tettek meg mások. Ez ilyen. - Mondjuk, ha már bolt és grillezni akarunk, akkor faszén. Azon is lehet zöldség, mert az fontos, csak én rossz gyerek vagyok és a köretet később eszem meg – az már más dolog, hogy neki a hús a fontosabb, még ha mindig is az volt, vagy mert most a kórság azt kívánja. Mindegy az. Az meg hogy mit hisz, inkább nem szól rá semmit. Morogja ki magát, ő se úgy értette, de nincs itt teljesen fejben. Lehet a bolt dolog jó lenne, egy jó nagy séta, lehet mégsem.
- Gitár is? Király – akkor az már a hangulatos lesz, főleg pillecukorral. Mondjuk azt sosem tolta, szalonnázni annál inkább, de oda sem neki. A populáris ízlés is egyéni dolog, nem kell szabadkoznia, amit tud, az elég. Megint elcsendesedik végül, mintha amúgy ez muszáj lenne és inkább megszokásból kezdi el a körmét rágni, amelyet hosszúnak ítél meg és most ezen változtatni kell. Majd ha neki kell dolog, elugrik érte, egyelőre fel van tankolva azzal, amivel bűnözik. Akaratlan neveti el magát mégis arra, hogy miket feltételez, egy bevásárlásnyi idő alatt.
- Minek vér, ott a tó – von vállat, mint valami nagy humor herold, és már veszi is el a táskát, hogy akkor eligazítás vége, most jön a csendes pihenő, vagyis csak egy szusszanás. Még ki kell majd pakolni. Tény, legalább le van foglalva az agya, ahogy ténykedik majd, akár a húst békén hagyva, mert akkor megint azt hiszik, hogy értetlen. Nem is erre szusszan végül, ahogy elérik a faházat és benyit, majd beballag ő is és körbenéz. Még mindig tele a feje. Arcot is dörzsöl, miközben a másik ledől, ő meg átlesi a helyet gyorsan, a táskát a szék mellé ejtve. Putribbra emlékezett, de lehet csak gyerekkorában volt divat putris helyen elszállásolni őket, nem mintha a retró emeletes vaságyas megoldás akkor rossz lett volna.
- Ejha. Azért jobb, mint amit elképzeltem. Ez faházhoz képest luxus – jár egyet körbe, majd végül állapodik meg a tekintete az ágynál és annak szélére huppan, míg Mihail eldőlve szusszan egyet. Kell is, most aztán lesz zsibvásár. - Hát mivel alapvetően középen és mindenhol szoktam aludni, át kéne gondolnom, hogy a tök mindegy, vagy amelyik épp sikerül válasz közül melyik illik rám – még állát is megdörzsöli, mint a nagy gondolatok közepette, aztán egy apró vigyorral vállat von. - Jó ez a mi... bal. Mondjuk eleve emeletes ágyra számítottam, vagy ha nem, akkor nem arra, hogy veled. Megleptél – nem játszik harag benne, csak tényleg az, hogy nem számolt vele és nem úgy, hogy nyíltan mindenki előtt jelenti ki. - De annyira őket nem sokkolta a tény, hogy csak Karola alszik egyedül – tény ami tény, kicsit talán játszik szavaiban egyfajta zavar is, de valljuk be, együtt aludni valakivel, nem az ő műfaja. Mindegy, tenyerét simítja az ágyra és süppeszti be, ezzel a részével nem lesznek gondjai.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Megint egy csapda. Vagy pókháló. Ki minden nevezi, ő pedig jött, mert hozott valami olyan döntést, amelynek eredménye nem a legjobb, de nem tud vele mit kezdeni, mert ami ki lett mondva és vörössel festve, az már úgy marad. Nem megy bele jobban a játékba, amely arcokról és hazugságról szól, valóban nincs rajta semmi, csak indulatait temeti el és áll hozzá úgy ehhez az egész találkozáshoz, ahogy azt elvárják tőle. Mint mikor meg kellett tanulnia hirtelen olyan szavakat használni, amik számára idegenek és keserűek, aztán pedig csak bajt is hoztak a fejére, de ki tudta akkor mondani. Most talán valóban kétszer gondolkodna, rágná meg a gondolatokat, mégis, ennek ideje lejárt, nem ismételnek, hanem új szintekre lépnek. Hiszen ez az ő világa, sok világot látott már, ő ennek a férfinek a felszínes burkába mászott bele, mert érzett valamit, ami csalogató ízt és érzetet hagyott benne, mint valami falat, amire jobban sosem vágyott, pedig lehet, hogy előtte is végig ott volt a tányéron, sőt, biztosan, csak valamiért nem nézett arra. Amikor pedig meg akarta kóstolni, a falat harapott vissza, a villa bökött ínye puha húsába és vér serkent, rettentő sok vér, és csak el kell feledni, mert a vörösség mindig megnyugtató és csalogató, de ő most a székben ül, semmi nem szivárog sehonnan sem, talán picit a türelme és papírokat bámul.
A nevetésre libabőr önti el bőrét, de szeme rebbenésén túl semmit sem reagál rá, tekintete még mindig a sorokon és jeleken futkorászik. Nem érti, nem érti, hogy ez miféle ócska tréfa, vagy talán próba? Az lenne? Ha elbukja, akkor használhatatlan? Meglehet. Nem tud a férfi fejével gondolkodni, nem tudja megsaccolni a lépéseit, akármennyire is próbálkozik, mert megint olyan kiismerhetetlenséggel találkozott, amelytől egyszerre kicsit ámul és tart. Imád előre tudni lépéseket, előnyben lenni és ez most nem lehetséges. Semmi sem. Patthelyzet. Tessék ezt is megismerni. Talán ez az egész lényege.
- És miért szándékozol most engem ilyen hamar rúnákra oktatni? - mert elvégre a bár volt az egész tét az egyenletben, ő üzleti tanácsokra, szép mosolygás megejtésére és kedves szavak tanulására számított. Arca meglepettséget türköz, haloványan de ott van, és bár lehet, hogy azt várja, hogy rálökje az asztalt és megpróbáljon távozni, akkor ebben csalódnia kell. Nem, semmi ilyen, még ha kapar is fejében a dolog, mert ugye, hogy is volt? Szégyent hozni nem lehet. Ismét a papírra vándorol a tekintete, ahogy kifejti, miért is ez a dolog, nem a keresés. Szusszanva engedi ki a levegőt, az egyik papírlap libben meg tőle, aztán heveredik vissza a többire. Nem fegyver és nem eszköz, de agy? Szokta ő azt használni, de tény, ennyire komplex dolgokra kevésbé. Hirtelen nyíllal belé a felismerés, amelybe a tekintete is villan egy aprót, hogy talán sokkal több mindent tud, mit kellene. Nem, nem a legmélyebb és kimondatlan dologról van itt szó, hanem róla, az egész lényéről. Hogy tudja mi gyengébb, mi erősebb, mi az, amiben akár bizonytalan, mert sosem szentelt rá sok időt, elmaradt. Kellemetlen a tudat és az érzés, hogy ez lehetséges. Valóban? Így állunk? Kérdezné, de nem mondja ki. Túl nagy éle lenne.
- Értelek és értem is – csak lehetetlent kér tőle pont. Egy pont, egy dolog, amely talán megfogható. Akárhogy lapoz és forgat, nem áll elébe a kép. Visszapörgeti az egészet az elejére és valóban bámul, próbálja értelmezni a sorokat, amiket odavéstek mellé, vagy épp kellett volna.
- És gondolom élve kellene – jegyzi meg, fel sem pillantva, pedig mozdulatai tökéletesen tükrözik, hogy nincs humora ehhez, nincs türelme és semmije sem. Minden idegszála mást kíván, de cselekszik, mozog. Végül felsóhajt és hátradől a székben. Orrnyergét masszírozza át, majd kezét leejtve bámul rá. Tényleg így állnak vajon? Felismerte és elemezte? Ő pedig már a bárral botor volt...
- Oké, tegyük fel, hogy ez teljesíthető. Valami segítség, támpont? Lexikonok, bármi? Őszinte leszek, látom, hogy mi van ott, de fogalmam sincs semmiről. Szóval, most itt játszhatunk napokig ezzel, vagy akad valami mankó is hozzá? - kérdése türelmes, még ha ő nem is annyira az. Tényleg érdekli, mennyire meztelen vágja be a mély vízbe, vagy legalább egy habszivacsot kap, hogy valamelyest fent maradhasson. Hát így állunk. Akkor elemezze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem szoktam ismeretleneket magammal vinni, de eredetileg hárman indultunk volna útnak, ha a srác nem enne össze-vissza minden szart, és ülné meg a gyomrát, vagy hajtaná meg azt. Így rám maradt a rellonos lányka.
Lehet említette a nevét, azonban nem emlékszem rá, így megint megérdeklődöm egy nem burkolt kérdés mellett. A kezét elfogadva én is elmondom a sajátomat. Nem szeretem a magyar nyelvet, de azon szólalok meg, ha ő nem szeretne angolul beszélni.
- Rendben, akkor egy gyors Meki, és mehetünk tovább – ebben az az egyetlen rossz, hogy ilyenkor rengetegen vannak itt. A sor hosszú, az asztalok között egy szabadot pillantok meg, ezért megkérem, foglaljon helyet. Ha így tesz, én beállok a sorba, és tíz perccel később lehuppanok a szemben lévő ülésre. Felé nyújtom az ő adagját, egy koreai pasival nagyon nagy szerencséje van, még fagyit is vettem neki. Belénk van ez kódolva, a kaja nagyon fontos a mi szemünkben, és szeretjük, ha eszik, aki velünk van. Természetesen a lányokat szoktuk mi is meghívni, a haverokkal sóherek vagyunk. Evés közben felvetek egy témát, ami tényleg érdekel, hogy jobban megismerjem.
- Hát inkább fiúk lesznek, de egy-két lány is, ahogy a nemzetiségük is változik, de van köztünk másik magyar is – nyugtatom meg, hogy nem lesz mindenki idegen, tud hozzájuk szólni az anyanyelvén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egyszerre nyugtat meg, és kavar fel az ölelése. Mint egy szülő a gyermekét. Hogy is kérhetek ekkora felelősséget Cole-tól? Hiszen, ha valaki hibázott ebben az egészben, akkor az én vagyok. Mert én kezdtem. Mármint azon az éjszakán Nico ült úgy mellém, hogy a combunk összeérjen, és Nico csókolt meg, de szilveszterkor illik megcsókolni a melletted álló vagy ülő személyt, szóval nevethettünk volna, és ki ki a maga útján, haza, vagy épp a kastélyba indulhatott volna. De nem. Én egy napra nem akartam csak Emily lenni, hanem az ő Emily-je szerettem volna lenni, úgy, mint régen. De nem akarok csak mert terhes vagyok, újra az Emily-je lenni. Azért akarok, mert ő azt akarja, és mert én azt akarom. Egymás miatt. De a bébilépéseinkbe egy ilyen hatalmas nagy törést okozna.
- Mi is szeretünk téged.
Felelem csendesen, de mosolyogva. Mini nem volt terhes, de én? Mekkora esélye van annak, hogy a Cole-hoz forduló lányok száz százaléka elmondhassa magáról, hogy nem fogant meg a gyermeke azon az éjjelen? Bárcsak száz százalék lenne ez az arány. Nehéz szívvel engedem el Cole-t, mert egyszerre akarom tudni, és nem tudni, hogy hány csíkos versenyző vagyok ma éjjel. Lehunyt pilláim alól is folynak a könnyeim, és amin halkan megszólal, elnevetem magam. Nem. Vagyok. Terhes. NEM. Nincs minden veszve. Nico nem fog meggyűlölni, nem fog kényszerből velem lenni, nem fogunk egy olyan gyereket nevelni, akit egyikünk sem akart. Nico és én, ha együtt kell lennünk, akkor külső tényezők nélkül tesszük, azért, mert így akarjuk.
- Nem vagyok terhes.
Ahogy kimondom, hatalmas szikla gördül le a szívemről, és boldog nevetéssel ölelem át a testvéremet. Nem vagyok terhes. Nem és nem. Viszont erről beszélnem kell Nico-val. Tudnia kell róla. Gyógyszert kell íratnom. El kell tennem ezt a tesztet, hogy emlékeztessen. Az alkoholmentesre egy pillanatra elhúzom a számat, de az alkohol miatt kerültem ide, szóval...
- Tökéletes. Minden tökéletes, Cole. Köszönöm, hogy vagy nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Észreveszi a csalódott pillantást, amit Martin a könyvére vet, s tudja, nem tartja pozitív alakulásnak, hogy az eddigi sztahanovista munkamorálja Tobiasnak egyenesen megszállottsággá kezd fajulni. Nem fog kifogásokkal jönni, nem védi magát, tudja, mennyire egészségtelen az egész hozzáállása, de nem most szeretné megvitatni. Csak ebédelni szeretne a társaságában. Még úgy is, ha közben nem tud lekattanni a munkáról.
Ha emiatt nem is érzi magát bűnösnek, amiatt már kissé igen, hogy nem tudják megtalálni azt a régi hangot. Valami elveszett. Nehezen kerül egyébként is közel másokhoz - empátiája pont ellentétes eredményre vezet, mint amit egy ilyen képességtől elvárna az ember. A világ könnyedén bebújik a bőre alá, ezért önmagát messze űzi. Most viszont jó volna, ha a világot is szivesebben fogadná be, s önmagát is otthon tartaná közben, hogy találkozhassanak. De nehezen megy.
A kérdésére szusszanós-nevetősen prüszköl egyet a kávéja fölött, majd befejezi a kortyot, s kézfejével megtörli a száját.
- Nem akarod, hogy a munkámról beszéljünk - megrázza a fejét, s kezébe véve a szendvicset, vet fölötte egy pillantást a fiúra.
- Már nagyon közel vagyok a végéhez, érzem. - Lehet, hogy Martin nem akar a munkáról beszélni, de Tobiasból kikivánkozik. Egy ennyi pedig talán még fontos is lehet. Vagyis hogy tényleg már nincs sok s lezárhatja azt az ügyet, ami miatt mostanában enni is csak akkor szokott, ha valaki leülteti és belé diktálja. Vagy közös ebédet beszélnek meg.
Kimerültsége ellenére lelkesedéstől csillog az arca, amint az ügyet említi. Groteszk, de ő már csak ilyen. Hevesebben kezd verni a szíve, ha sorozatgyilkosokat hajkurászhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Túlságosan összetett ez a történet, amibe a semmiből csöppent bele. Egy hete ilyenkor még boldogan főzőcskézett és fejben próbálta összerakni a harmadikosok következő órai anyagát. Próbált különböző megoldásokat kitalálni, hogy mivel dobhatná fel a száraz anyagrészt, hogy ne akarjon senki harakirit elkövetni a tanóra kellős közepén... a következő pillanatban pedig már egy zsákkal a fején hurcoltál ezen iroda felé. Azóta a pillanat óta agya egy része folyamatosan magyarázatokat keresett, különböző teóriákat állított fel és vetett el. Most viszont újra itt van, mondhatni saját akaratából. Természetesen megvan az oka arra, hogy így döntött, hogy felajánlotta a további segítséget. Ugyanis még csak véletlenül se engedhette meg, hogy Alfred esetleg az anyjához fordulna, ha ő maga nemet mondana. Nem keverheti veszélybe se akarva, se akaratlanul azt a nőt, aki lehetőséget adott neki egy jobb életre, aki miatt megtalálta élete hivatását. És elérkeztünk a második ponthoz, ami miatt most épp ismét Alfred irodájában támasztja az asztalt. A hivatás... mert számára ez nem csak egy munka. Nem csak egy szükséges rabiga, aminél a napi robot után leteszi a lantot és hallani sem akar róla a következő nap kezdetéig. Ezzel kel, ezzel fekszik, ez az élete és ez tartja életben. Mikor meglátta a kötésrúnát, ami miatt ebbe a még mindig teljesen ismeretlen világba keveredett, elfogta az undor. Ez a mestersége meggyalázása, sőt, ezzel mindenkit bemocskolt, aki ennek szentelte az életét. Lehet, hogy ő csak egy átlagos varázsló, túlságosan nagy igazságérzettel és elhivatottsággal. Lehet. De ez akkor sem maradhat büntetlenül.
Tekintete a mellette támaszkodó férfire siklik, a mosolyára, ami önmagában képes egyszerre valamiféle nyomasztó érzést előidézni és bizalomra ösztökélni. Alfred minden egyes részéből sugárzik az őszinteség, amit valamiért annyira összeférhetetlennek érez ebben a világban. De mégis... milyen világ ez? Ahogy körbenéz a fehér falakon, a hatalmas, roskadozó könyvespolcokon, az elegáns bútorokon és a hamis valóságot idéző ablakokon... minden annyira normálisnak tűnik. Mintha épp csak a Minisztériumba tévedt volna be, valami piszlicsáré ügyet intézni. Aztán kékjei átsiklanak a kanapén ülő, megfáradt és remegő férfire, aki mintha a kínok kínját élte volna át nem sokkal ezelőtt és az iménti illúzió hangos robajjal szakad darabokra. Nem akarja tudni. Tudni akarja. Tudni akarja?
A megjegyzésre tekintetét hirtelen elszakítva a szerződést olvasóról siklik Alfred arcára, leginkább a mosolyára, ami egy röpke pillanat erejéig még zavarba is hozza. Hogy a szavai, vagy maga a gesztus mellé, azt nem lehet tudni. Halkan, lemondóan sóhajt egyet, miközben feje a mellkasára csuklik, szemei lecsukódnak. Talán naivan hisz a tiszta és szép világban, ahol nincsenek korrupt emberek, ahol mindenki képes a jót észrevenni és nem ártanak szánt szándékkal másnak. De ha így is volt, ez a két alkalom gyökerestül írtja ki benne eme ábrándot.
- Mintha akkor békésebb mederben zajlanának a dolgok... - mondja halkan, kissé megfáradt hangon. Ő hinni akart a szervek tisztaságában, sőt, a saját maga tisztaságában is. Érdekes, mikor tükröt tartanak az ember elé.
Rengeteg kérdése lenne még, de mindet visszanyeli, ahogy elérkezik az idő. Nyugodt, magabiztos léptekkel szeli át a szobát és veszi kézbe a szerződést, hogy átfussa, minden szabályos-e. Tekintete megakad egy pillanatra az aláíráson. Olvashatatlan. A névtelenség hát megmarad.
- Rendben. Még egyszer elmondom, hogy ez sajnos nem egy veszélytelen beavatkozás, de biztosítalak, hogy minden tőlem telhetőt megteszek - mondja immár a szakértő hangján, egy biztató mosollyal az arcán. - Ahogy olvashattad, két opciód van, hogy fájdalommentessé tehessük a procedúrát. Én személy szerint az altatást ajánlanám, de teljes mértékben a te döntésed - mondja, majd a válasz hallatán bólint. Szóval altatás.
A táskájához lép és kimondottan alkalmi testrúnákhoz való pennát vesz elő, hogy amint a férfi elhelyezkedett a kanapén, felrajzolhassa a szükséges rúnát. A bájitalokban sosem bízott igazán.
- Megengeded, hogy kissé átrendezzem a szoba ezen részét? Csak, hogy jobban hozzáférhessek - kérdi, miután a férfi végre álomba merült. Fel se néz Alfredre közben, az eszközeire fókuszál, amiket a táskájából pakol precíz sorban az asztalra.
Hát ismét ketten maradtak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Minden szuper. Végre együtt lehetünk Karolával is. Bár egy kicsit még zavar, hogy a szülei valószínűleg nem engednék ide, ha tudnák, hogy mi van köztünk, de gondolom elhallgatta, én meg nem fogom felhozni, egyszerűen csak kiélvezem, hogy átölelhetem büntetlenül. Jó érzés, azt sem bánom, hogy nekem dől, megtartom, nincs ezzel semmi gond. Sőt. Még sokkal kellemesebb is. Így még Mihail is elviselhetőbb. De tényleg. Meg Belián is. Még ha amúgy valamiért rettentően idegesítenek mind a ketten. Belián mondjuk inkább csak azért, mert mindig olyan túl nyugodt. De mindegy.
A szobákat sikerül letisztázni, a fiúk sem akadékoskodnak, így megnyugodhatok, Karolával kapcsolatban.
- Nem aggódtam - súgom vissza a lánynak, mosolyogva - Egyébként sem hagynám, hogy osztozz - toldom még hozzá egy apró puszi mellett. Aztán csak hallgatózom tovább. A zene jó ötlet, csak engem nem kérjenek éneklésre. Az a pár óra, amin eddig voltam, kevés ahhoz, hogy én bárki előtt éneklésre vetemedjek. De elhallgatom majd őket. Mosolyogva bólogatok is az ötletre, ami azzal jár, hogy az állam belesüllyed kicsit Karola vállába és ettől majdnem elnevetem magam.
Aztán merül fel a sütés, ami tök jó ötlet. Csak nem tudom. Úgy jön le, mintha Belián azt hinné, sütni csak a muglik tudnak. Sosem fogom megérteni, na meg... oké, hogy ő húsra éhezik, én azért szeretem a zöldségeket is, és sokkal egészségesebb, meg ugye ott van Isaac, aki vega. Szóval ja. Szóvá teszem a dolgot. És... és mindenki félre ért. Vajon miért? Kicsit talán értetlenül pislogok, még Karolára is, aztán Isaac megmenti a szitut, neki dobok egy puszit. Csak. Mert megérdemli. Mert én is szeretem. Persze csak mint havert, mert ugye amúgy meg egyértelműen Karolát.
- Mi volt a pizzériában? - nézek értetlenül a főnökre. Biztos lemaradtam valamiről, tökre nem emlékszem. Vagyis emlékszem, hogy azt mondta, hogy a kedvence vagyok és semmi értelme nem volt, meg hálás is vagyok neki, mert nem ölelgethetném ezt a gyönyörű lányt, ha nem adja át a kuponját. Mondjuk, alapból licitálnia sem kellett volna, de mindegy. Ráhagyom. Biztos napszúrást kapott vagy ilyesmi. Tudom, hogy nincs baj a stílusommal, csak még nem ismernek elég jól.
Megforgatom a szemem. Moderáljam magam. Jó majd csöndben maradok. Vagy ilyesmi. Úgysem bírom ki.
- Varázsolni szabad, vagy muglisat játszunk? - kérdezem meg azért még biztos ami biztos, ahogy elhangzik, hogy mi mindent kéne még csinálni. Előbbi gyorsabb és kényelmesebb, de a cipekedés sem fog vissza riasztani. Elvégre voltam én sátrazni is, meg minden hasonló. Azt mondjuk eleresztem a fülem mögött, hogy Belián szerint a favágás mugli dolog. Jó értem én, hogy ő mugli és nem érti, de... könyörgöm. Van favágó varázslat. Na mindegy. Elharapom a nyelvem. Majd ha kapok engedély, akkor megmutatom neki. Hátha tanul valami újat.
Oszolhatunk így a mi faházunk felé veszem az irányt, hogy ott mérjem fel a terepet. Benyitok mindkét szobába, aztán Karola felé pillantok.
- Melyiket szeretnéd? - remélem a srácok nem lincselnek meg, de mégis csak lányoké az elsőbbség, szóval úgy illik, hogy ő választ, aztán ha ez megvan, akkor átszervezhetjük az ágyakat. Mert hát a három-három helyett, a kettő-négy lenne az ideális felosztás nekünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kicsit tartok attól, hogy a helyzet valami olyasmi irányt vesz majd fel, mint halottnak a csók. Semmit nem fog érni. A legegyszerűbb megoldás lenne valóban az, hogy kiadom az utasítást a sajátjaimnak, akik elém hozzák a férfit, én pedig eljátszadozom vele a saját szájízem szerint, de ne térjünk ki a részletekre, szeretem meghagyni a meglepetés erejét mindenkinek. Igen, ez lenne a legegyszerűbb, én mégis valamiért a bonyolultabbat szeretném választani egy olyan ember közreműködésével, aki előbb használja az öklét, mintsem az agyát, és előbb rúg bele a földön fekvőbe, mintsem kérdezne tőle. Elgondolkodnék azon talán, hogyha valaki szembesítene azzal, miszerint sokkal nagyobb fába vágtam a fejszémet, mint amit elbírnék, de mégis tovább vinném. Nem kérhet senki arra, hogy éppen most és itt engedjem el az egészet, és Rubent is, mint verőembert használjam, amikor sokkalta többet látok benne, mint azt ő elhiszi magáról. Talán tévedek és tényleg nem teremtetett többre, mint annyira, hogy embereket verjen el vagy öljön meg, éppen mihez van kedve vagy indíttatása, de ha nem próbálom meg, ha nem adom meg az esélyét annak, hogy kiderüljön az ellentéte, akkor magamtól is megvonom a lehetőséget. Márpedig magamtól aligha szoktam ilyeneket elvenni, főleg, hogy a segítsége, ha nem is jön be úgy, ahogy én azt elterveztem, még mindig jól jöhet. Megrebben a szemöldököm, a halvány mosoly továbbra is ajkaimon játszik, ahogy elhangzik, megérti és engem is ért. Túlságosan hamar fogalmaz meg olyan dolgokat, amik egyáltalán nem biztosak, de elnézem neki, majd beletanul, időm végül is van, főleg olyanokra, amik nekem kedveznek, és úgy formálom őket a saját arcomra, ahogy nekem tetszik. Kékjeim siklanak a papírlapokra, miközben aprót bólintok, amolyan jelzésképpen, hogy örülök a megértésének, nehogy azt higgye, egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Ugyan, képtelen lennék rá.
- Nagyon jól gondolod – fejemet billentem előre a fejtámláról. Pillantásom fürkészi Ruben arcát, a mosoly aligha lankad le arcomról, amíg erről a témáról megy a szájtépés. Így is túl sok időt szentelt már a miérteknek, ahelyett, hogy az érdemi munkának állt volna neki. Mutató- és hüvelykujjammal dörzsölöm meg szemeimet, majd felállok és a hamis ablakhoz sétálok. Nem pillantok hátra, amikor megszólal, tekintetemet továbbra is a homokos tengerparton tartom, mintha csak ott lennék. Türelmesen hallgatom a szavait, és bár ő nem láthatja, de a felfelé görbülő ív ugyanott van, ahol eddig. Óvatosan rázom meg a fejemet, mélyet szusszanok, mielőtt megszólalnék. Jobb kezem emelkedik meg és támaszkodik az ablakkeretnek.
- Nem feltesszük, Ruben, hanem megcselekedjük. A feladat, amit kaptál, egyáltalán nem embert próbáló, csak erőltesd meg magad, mielőtt hisztériázni kezdesz, mint egy gyermek – vállam felett sandítok hátra, majd azzal a lendülettel fordulok vissza az ablak felé, hogy folytathassam. Nem kenyerem az, amikor az érdemi résznek még neki sem állt valaki, de már azt látja maga előtt, hogy mennyire lehetetlen a feladat maga. Ismét nagyot sóhajtok, mert a türelmem, olybá tűnik, hogy rohamosan kezd fogyni. – Nyisd ki a szemedet és lásd meg azt, ami az orrod elé van téve. Nem élhetsz állandóan a fejedben kreált illúziókban – minden szükséges könyv, ami a megfejtéshez kell a tömött könyvespolcokon van. Nincs szükség másra, minthogy felkel és keresgélni kezd, majd neki áll megoldani a feladatot, amit annyira várt már, azonban ezek szerint nem azt kapta, mint amire számított. Nos, a meglepetések mindig jók, főleg, ha én adom őket, és még tovább is kell látni azon, hogy nem elég élve elém hoznia, de még rá is kell jönnie, hogy kit kell.
Üdvözöllek a világomban, Ruben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Fel szokott merülni bennem a kérdés, hogy aki hazudik, az miért teszi? Sokkalta egyszerűbb így az élete? Megkönnyíti valamennyivel is neki a mindennapokat? Esetleg csak egyszerűen így védekezik valami ellen? De ha az utóbbi, akkor mi ellen? Megéri saját magadnak megcsinálni a kellemetlen helyzeteket, csak azért, hogy az igazság ne derüljön ki? Álszentség és képmutatás lenne azt állítani, hogy én nem hazudtam soha életemben. Megtettem, mert szükséges volt, és abban a helyzetben sajnos csak így élhettem túl, márpedig én tartom azt, hogyha valakinek halnia kell, akkor az bizonyos szituációkban ne én legyek. Túl sok dolgom van még ezen a világon, túl sok minden várat még magára ahhoz, hogy ilyen idejekorán távozzak el innen. Valahogy ebben a világban a ravaszság, az egymás megfúrása és a hazudozás a legfőbb erénye az embereknek. Nem tisztán, ó, dehogyis, minél mocskosabb módszerekkel a legjobb megoldani a problémákat, hogy utána sokkal nagyobb dicsőséget zsebelj be. Aztán jöttem én, aki akaratlan robbant be a köztudatba, mert mindenki azonnal tudni akarta, hogy mégis ki vagyok, így megpróbál fúrni, megtalálni a gyengepontot, hazugságokkal, fals információkkal és pletykákkal a közelembe férkőzni, hogy megláthassák az igazi Alfred Nathan Declaire-t. De nem tudják, nem értik, hogy nincs igazi avagy hamis. Én vagyok, én, akit láthatnak, ha kivételes alkalmak vannak. Fúrnak minden irányból, a vesztemet akarják, mert túl okosan csinálom azt, amit, és nem értik hogyan, de tudni akarják, hátha ők is hasznot húzhatnak belőle. Ostoba az összes.
Akaratlan pillantok Sébastienre, amikor feje fordul vissza felém a kanapén ülőről. A hirtelen mozdulat ránt ki merengésemből. Pár pillanatig ráncolom szemöldökömet, érzem magamon pillantását, a halvány mosollyal fordítom felé fejemet végül, hogy válaszolhassak.
- Soha nem tudhatjuk – megvonom vállaimat, de éppen hogy csak, miközben piszkos kékjeim vándorolnak vissza a sérültre, akinek nehéz légzése tölti meg az egész helyiséget. Ahogy a toll koppan az asztalon, a mosoly fagy arcomra. Sébastien indul a férfi felé, fejemet billentem előre, miközben elmagyarázza neki ismét, hogy mi hogyan fog történni, és valamiért ezért mérhetetlen hálát érzek. Még akkor is, ha a férfi pillant el megmentője mellett ismét rám, és ha a hang nem szólal meg a fejemben, akkor fel sem tűnne. Felemelem fejemet, rápillantok, majd egy aprót bólintok. Ha Sébastien az altatást ajánlja, akkor kénytelenek vagyunk hinni neki, mert egyelőre, bármennyire is kiszolgáltatottnak érződik a helyzet, sajnos ő diktálja a szabályokat, amíg ennek az egésznek nincs vége. A férfi hangosan is kimondja, majd kezdődhet az egész. Kékjeim figyelik minden mozdulatát Sébastiennek, ahogy előveszi a pennát, majd rajzolni kezd vele, s közben a férfi fokozatosan merül mély álomba. Elismerés csillan tekintetemben, hihetetlennek tartom az egészet, és valószínűleg el sem hinném, ha nem az én szemem előtt történik. Van ebben az egészben valami megmagyarázhatatlanul különleges, ami az embert akaratlan készteti csodálatra. Tekintetem siklik Sébastienre, mikor a kérdés elhangzik.
- Vedd úgy, hogy az iroda most a tiéd, és azt csinálsz vele, amit szeretnél, én pedig, mint egy vendég tartózkodok csak itt – halvány, de egyértelműen kedves mosoly kerül fel ajkaimra, egészen addig, amíg az információ el nem jut hozzám. A mosoly fagy arcomra, vonásaim keményednek meg pillanatok alatt, fejemet fordítom az ajtó felé, és mintha teljesen elment volna az eszem intézem szavaimat arrafelé.
- Tökéletes időzítés. Keressétek fel Weisst, közöljétek vele az időpontot és a helyszínt. Ott fogom várni, és ha lehetséges, ne késsen, mert nem fogja megköszönni – mert kiderült, hogy ki az, ők pedig meg is találták. Tudjuk a tartózkodási helyét, mindent felmértek már, az összes olyan információ a birtokomba került másodpercek alatt, amikre csak szükségem lehet. Immár megenyhült kékjeimet emelem Sébastienre. – Elnézésedet kérem a kis interakcióért. Engedd meg, hogy hozassak neked valami ételt, esetleg egy pohár víz, valami erősebb? – a kérdéssel egy időben fordulok oldalra és lépkedek az asztalom mögé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Meghökkenve hallom, hogy nem ide valósi, de még ennél is jobban ledöbbent, hogy nem tudja, hol fog aludni. Ennek több oka is lehet, egyrészt vagy ennyire felelőtlen, másrészt nem tervezett alvást, hanem hajnalig bulizást aztán utána kellemetlen buszos vagy vonatos hazadöcögést, harmadrészt pedig lehet arra számított, hogy valaki hazaviszi. Emellett felmerülhet még az is, hogy a varázslótársadalom egyik képviselője, így a hoppanálást  preferálja. De mivel egy olyan szórakozóhelyen vagyunk, ahol bárki megfordulhat, így nem nagyon feszegetem ezt a kérdést. Itt mindenki egyforma, nincsenek muglik és varázslók vagy boszorkányok. Vagyis vannak bizonyára, csak senki nem ezzel foglalkozik. Beleiszok a sörömbe, majd a lépcsőre rakom az immár üres korsót.
- Hát…. - egy kisebb hatásszünet következik, ugyanis felmerül bennem, hogy felajánlhatnám neki, hogy aludjon nálam. Na már most ebben az esetben az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy ilyenkor nem sok alvás van. Amivel egyébként nem is lett volna semmi gond úgy egy évvel ezelőtt, sőőőt nagyon is benne lettem volna. De most nem értem úgy, hogy nekem ez most menne, illetve szükségem lenne rá. Földhöz nem b***ott annyira, hogy Michelle szakított velem, de azért nem vagyok feldobva sem. Férfiasan bevallom, hogy azért kicsit szarul esett, főleg, hogy utána ő már széles vigyorral arcán pózolt az mellett a bunkó mellett. Érzem, ahogy megy fel bennem a pumpa, ahogy egyre dühösebb leszek. Kezeim ökölbe szorulnak, s rá kell vennem magam, hogy lazítsak tartásomon. Gondolataimat inkább afelé terelem, hogy mi legyen a leányzóval.
- Nem olyan messze van egy hostel, ahol egész jó áron eltölthetsz egy estét. Nem egy Hilton, de arra, hogy pár órát ledől, na arra tökéletes.  Lehet még mázlitok is lesz és barátnőiddel lesztek csak a szobában.- vázolom neki a lehetőséget. A lány keze lendül felém, amit én elfogadok, s finoman megrázom
- Emir. – mutatkozok be tömören. - Na és hogy kerültél pont ide? – próbálom tovább szőni a beszélgetést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem. Nem, nem, nem és nem. Egyszerűen még mindig alig akartam felfogni, pedig nem most tértem magamhoz, hanem már legalább… egy napja? Tényleg egy napja itt rohadnék? Nem tudom minden úgy összefolyt és fertőtlenítőszagú volt. Pedig amúgy nem volt bajom a fertőtlenítővel, de most elviselhetetlenül felfordult tőle a gyomrom és csak azt akartam, hogy tűnjön el minden. Szóval inkább csak igyekeztem kibámulni a plafonon és naponta legalább tízszer zaklatni valakit, hogy hozzon már nekem egy kicseszett szál cigit, mert itt fogok elsorvadni. Na igen.. nem kellett volna dohányoznom. Akkor este sem kellett volna, nem igaz Emese?
De hát mit szépítsem, ezt sikeresen elbasztam. Nincs rá jobb szó, nem lehet kifinomultabban mondani, mert ez tökéletesen lefesti azt a helyzetet, ami elől inkább csak a plafon bámulásába menekültem éppen. Mert a bőröm húzódott és még viszketett is egy kicsit és be is volt kötözve és… nem bírtam tükörbe nézni. Nem a hajam eltűnt részét sajnáltam, mert valahogy tudtam, hogy az visszanő, mert így kell lennie. De az, hogy csúnya kékes-szürkés sebek voltak rajtam és.. nem, senki nem volt képes megmondani, hogy ez most meddig és hogyan?
Úgyhogy vártam. Vártam, amíg átkötözték a sebet, vártam, amíg a kedves hölgy jószándékúan és kicsit sajnálkozva nézett rám. És ott volt rajta az a békés, derűs mosoly, amit kedvem lett volna letörölni onnan. Mert legszívesebben hozzávágtam volna az első kezem ügyébe kerülő dolgot, és mindezt miért? Mert tehetetlen dühömben nem tudtam mit csinálni. És még gyenge is voltam.
Felemeltem a csupasz bal karom a szemem elé és elfintorodtam. Hiába forgattam, hiába akartam elhinni, hogy a fényben legalább egy egészen kicsit jobban néz ki és még akár szép árnyalata is lehet… nem sikerült. Pedig észrevehettem volna, hogy már most halványabb, mint tegnap... Bosszús sóhajjal ejtettem vissza a karomat a takaróra. Ó igen, elképesztő módon tudtam sajnálni magam. És most erre minden okom meg is volt!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A kisebbik Süveges lány igazán szerette a családját. Igazából kedvelt ő mindenkit, amíg valaki rá nem vette, hogy ne kedvelje őt, de ilyen személyből nagyon kevés volt, és azok se mindig jutottak Lilinek eszébe, hogy olyanok, szóval gyakorlatilag, míg újra nem emlékeztették, őket is kedvelte. De a családjáért odáig volt, olyannyira, hogy volt kedvenc nagybácsija, kedvenc unokatestvére, másik kedvenc unokatestvére, ó és igazából nagybácsija csak egy volt, amennyire tudta. Szóval a világért se mondhatta senki róla, hogy nyűg lenne számára a rokonság, most mégis, miközben szülei után caplatott a folyosón, olyan benyomást keltett, mint aki bárhol máshol szívesebben lenne.
De ez nem a nagybátyjának szólt, akit valami tüzes rák vagy csiga megharapott, összenyálazott, vagy mit csinált, hanem úgy alapjáraton ennek az unalomháznak.
Itt semmi érdekeset nem lehetett csinálni, és idegenekhez nem is szambázhatott oda, hogy a nyavajájukról faggathassa őket. A nagybátyjáét meg már azelőtt tudta, hogy ide kellett jönnie. Erre pocsékolni egy jó kis szombat délutánt!
Persze megmutogatta magát, és a nagybátyja valamiért könnyezni kezdett miatta, de aztán, hogy elmesélte nagyjából minden kaladját az iskolából, ki lett terelve a teremből, hogy menjen, keressen magának valami büfét, vagy árust, ha éhes.
Értette ő, a felnőttek beszélgetni akartak. Az meg végképp unalmas dolog volt, így Lili nem is bánta, ha járhat egyet. De nem volt éhes, arról pedig elképzelése sem volt, hogy mi egyebet kezdhetne magával. Szóval csak ment, és nézelődött, aztán tovább ment, majd megtorpant, hátralépett kettőt, ismét benézett balra az egyik szobába, majd arcára felismerés ült ki, és egy pillanatra megfeledkezett arról is, hogy alapvetően nem biztos, hogy örülnie kéne a találkozásnak bárkivel is egy ispotályban.
- Nééé, sziaa! - köszönt, és már be is invitálta magát a Rellonban megismert Emese szobájába. Először csak kicsit szokatlannak tűnt az arca, de közelebb érve már a haja is másként állt, és mire megállapította, hogy bizony nem pihenni jött ide a lány, már vagy tíz másodpercig nézte őt mosolyogva. Aztán egy "ó"-ra formálódott a szája, ahogy végignézett rajta, és a sajnálkozásról valahogy teljesen megfeledkezve, színtiszta kíváncsiságtól telve megkérdezte:
- Ezt nem azzal a fél arcot leolvasztós mizerával csináltad, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Valami egészen furcsa nosztalgia tölti el az ifritet nézve, ahogy a felcsendülő ismerős dallamra a rá jellemző hanyag eleganciával mozogni kezd. Kedve támad ettől a képtől mosolyogva égnek emelni tekintetét, azonban elnyomja a gyermeteg késztetést, csupán az ajkaira kiülő görbének enged – aztán ellöki magát a kanapétól, hogy egy jól kiszámolt mozdulattal csatlakozzon Yezebelhez. Ujjai először a csuklóját érintik finoman, onnan simítja a tenyerébe, míg másik keze párhuzamosan a gerincén simít, hogy pár pillanat erejéig átvegye a tánc felett a vezetést. Nagyon sok idő telt el azóta, mikor először hallotta ezt a számot, de még mindig tökéletesen emlékszik rá, a szöveg minden egyes szavára, annak ellenére is, hogy az olasz nem az erőssége. Halkan neveti el magát, ahogy egy laza, de határozott mozdulattal megpörgeti az ifritet és ezzel el is engedi, újra teret adva neki a felhőtlen és emberi tapasztalatlanságban – jelen esetben túl merev táncmozdulatokkal – nem korlátozott szórakozásnak. Mert hát, hogy is vehetné fel a versenyt olyasvalakivel, akinek több évszázados előnye van… az egész családdal szemben. Összességében.
Csupán azért húzódik el, hogy a helyiség másik felébe lépdelve a cigarettájához jusson és előbb érzékeli a másik elme jelenlétét, mint ahogy meghallaná az érkező férfi hangját. Ruben teljesen kaotikus rezgései határozottabb jelzésként szolgálnak bármely ajtócsengőnél; és semmi jót nem sugallnak.
Kattan az öngyújtó, beleszív a szájába helyezett szálba, és ráérősen a lejátszóhoz sétál, hogy óvatos mozdulattal leemelje a lemezről a tűt, ezzel megszakítva a kedélyes, mediterrán dalt.
 - Mi történt? – emeli tekintetét az érkezettre. Hangja egészen érdeklődőn cseng, csupán egy leheletnyi számonkérés lapul meg benne. Valami nincsen rendben, szinte fizikailag érzi, ahogy bizsergeti a bőrét a Rubenből áradó zűrzavar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Azt hiszem pont az ilyen esetek miatt szokták mondani, hogy felelősség, meg körültekintés meg egyéb ilyen szarságok. Csakhogy ezekből eddig is híján voltam és ezúttal bebizonyosodott, hogy nem is annyira lebecsülendő tulajdonságok. Még akkor is, ha nem ismertem be. Mert másrészt, ha nem kerülök mámoros állapotba talán sosem fejtem meg a titok nyitját. De hát… úgy tűnik az én szerencsém pont most döntött úgy, hogy kisétál az életemből. Hát kösz!
Igazából nem panaszkodhattam, mert a négyágyas szobában csak két ágyat foglaltunk el. Én meg az a fura boszorkány, aki az idő legnagyobb részében csak aludt. Határozottan unalmas társaság volt. De azt azért nem tudtam megérteni, mi a halálért kell nyitva hagyni állandóan azt a rohadt ajtót. Hiszen amint a mellékelt ábra is mutatja, így bármilyen jöttment csak így besétál ide. Barna szemeimet a szőke lány arcára vezetem és összeráncolt szemöldökkel próbálok rájönni, hogy honnan is lehet ismerős, de valószínűleg olyan jelentéktelen lehetett a találkozásunk, hogy ezt a rejtélyt nem fogom egyhamar megfejteni.
- Fogalmam sincs miről beszélsz - fintorodom el amint feljebb tornászom magam az ágyban, hogy legalább félig ülő helyzetbe kerüljek. A bőröm még több helyen érzékeny és a mozgolódástól felszisszenek, mert akármilyen puha is az anyag rajtam, a takarón meg bárhol… egyszerűen így is durvának érzem néhol.
- Azt mondd már meg, hogy te mégis ki a f.. halál vagy - gratulálok Emese ismét moderáltad magad annyira, hogy nem azt kérdezted ‘kiafaszomvagyte’. Szóval ezért megérdemlek egy képzeletbeli hátba veregetést, nem? Fejemet oldalra billentem ahogy próbálok visszaemlékezni, hogy mégis hol találkozhattunk. - Amúgy mindig  minden ajtón besétálsz, ami nyitva van? Tudod ez nem egy állatkert, nem mindenki szereti, ha így megbámulod - még meg is forgatom a szemeimet, mert nem tudom ki engedett ide kisgyerekeket szabadon kószálni. Vagy az is lehet, hogy az idegosztályról szökött me?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Volt pár dolog, amit Lili egész sajátosan értelmezett. Mint mondjuk az illem, vagy a magánszféra, mint olyan. Utóbbiról általában megfeledkezett, az előbbiről pedig úgy vélekedett, hogy ha őt fordított esetbe nem zavarná, akkor a viselkedésével nincs is semmi gond.
Így aztán teljesen ésszerűnek és elfogadhatónak tűnt kérdés nélkül beszambázni valakinek a kórtermébe, és jóformán az arcába mászva arról érdeklődnie, hogy mégis mivel intézte így el magát. Mert elintézte, az biztos volt, annyit még Lili is értett, hogy ide nem kerülnek könnyű balesetes boszik és varázslók, de még csak mugli módon súlyosabb állapotba kerülők sem. Ami tehát Emese bőrével és hajával történt, az mágikus eredetű, és mint olyan, nem egy suhintás volt helyrehozni.
Más szóval rendkívül érdekes volt! És persze fájdalmas, biztos. Eskü, előbb-utóbb az is eszébe jut majd Lilinek, hogy a hogylétéről faggassa, de Emese első reakciói nem terelték azonnal ebbe az irányba a szőkét. Láthatóan meg sem ismerte őt, amit Lili tévesen és naívan nem egészen annak tudott be, aminek kellett volna.
- Hűű, még a memóriádra is hatással volt? Duurva! - leült a lány ágya szélére, és úgy nézegette tovább, de aztán kifakadását hallva kissé észbe kapott.
Bámulni nem szép dolog, ez volt nagyjából az első dolog, amit megtanult édesanyjától. Meg a második, harmadik, huszonnegyedik.. jó sokszor el kellett neki magyarázni, hogy ne bámuljon másokat.
- Igazad van, bocsánat! Csak megláttalak, és.. tényleg nem ismersz fel? Lili vagyok, levitás. Nekem volt csokis a kezem, és te voltál az, aki nem rúgott páros lábbal ki a tanulószobából.
Elvigyorodott, és ültében kicsit rugózott az ágyon, láthatóan alig várta, hogy megtudjon végre valamit Mesitől. Magában már így hívta, csak hangosan még nem merte kimondani.
Bár most lehet nem volt olyan veszedelmes a rellonos lány, de előbb-utóbb kikerül innen, és lehet akkor már emlékezni fog rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mint kiderül ez nem egy szimpla rúgjukkiaházoldalát vagy engeddelahajam dolog, hanem igen is nyomós oka van az ittlétének, mely nem más, mint a szülinapja. Egy széles mosoly terül el arcomon, mikor ezt elmeséli, s az pedig megnyugtat, hogy nincs egyedül. Ezek szerint valahol bent a tömegben ott van pár leányzó, akik a velem szemben lévő barátnői, így pedig nagy eséllyel nem fog egyedül maradni. Ezek fényében pedig én is visszaveszek a lendületből, és lazábban kezdem kezelni a szitut. Nem, most nem kell senki „életét” megmentenem, szimplán élvezhetem a bulit és az adódó lehetőségeket.  
- Nos, akkor nagyon boldog születésnapot! 18?- kérdem, miközben arcomon a mosoly töretlen. - Ennek fényében muszáj lesz nekem is visszamenni és meghívni téged egy italra.– igen átható tekintettel nézek rá, s megvonom vállaim, majd felnevetek a vetkőzős fiú hallatán. Azok nem a lánybúcsúk főszereplői? Már a születésnapokra is járnak? Megrázom fejem, mivel sose értettem, miért is jó ez. Bár nem mondom, hogy nem élveztem az egyik haverom legénybúcsúján a vetkőző műsort a limuzinban. A leányzó ehhez kapcsolódó megjegyzésére nem reagálok ezen kívül mást, mert mégis mit kellene? Oké, akkor majd én vetkőzök neked? Ha innék alkoholt, akkor biztos lenne az a szint, mikor már simán bevállalnám, de kérem szépen én teljesen józan vagyok.
- Bent vannak a többiek. - fejemmel a bejárat felé biccentek, majd szorosabban összefonom karjaim, mivel cseppet sincs melegem továbbra sem. -Nem szeretnél…? – a bejárat felé pillantok, így utalva arra, hogy jó lenne újra bent lenni a fülledt melegben. Az előbb még menekültem ki onnan, most pedig újra oda vágyok. Ekkor megjelenik Roli az ajtóban, majd odakiabál nekem valamit. Kezével int, hogy menjek már vissza, de a kiszűrődő hangos zene miatt, azt már nem értem, hogy mit magyaráz. - Tessék?!- kiabálok vissza, de választ nem kapok, majd Roli már sehol sincs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Kedvem lett volna beismerni, hogy a plafon bámulásánál még az is jobb volt, hogy történt valami - például bepofátlankodott ide ez a kiscsaj -, de őszintén szólva az egész jelenléte csupán baromira idegesített. Összességében nem tűnt olyannak, aki felfogná, hogy amit csinál, az pofátlanság. Az is lehet, hogy egyszerűen csak buta.
- Semmi baja a memóriámnak - csóváltam meg a fejem és eltorzult az arcom, ahogy konstatáltam, hogy bizony a kis szőke hosszabb maradásra rendezkedett be azzal a mozdulattal, ahogy leült az ágy szélére. Még mindig kitartott bennem az a borzasztóan idegesítő érzés, hogy valami fölött elsiklottam, és figyelnem kellett volna rá, de egyszerűen lomhán vánszorgó gondolataim között nem tudtam rájönni, mi is lehet ez a tény.
Aztán a kis szőke kimondta. Lili. De talán nem is a neve volt az, ami miatt beugrott nekem minden, hanem valahogy a légkör, a csoki.. franc tudja. Az biztos, hogy ajkaim egy halk ó-t formáltak, ahogy leesett, hogy ez a kislány az a kislány. Elvégre elég idegesítő volt ahhoz, hogy emlékezzek rá.
- Aha. Lili… te voltál az, aki nem bírta befogni, meg valami felhőről magyarázott, igaz? - forgattam meg a szemeimet ahogy felidéztem az emléket. Az egész rellonon végigrángattam szerencsétlent, és alig vett közben levegőt. Mert ha nem kérdezett, akkor valami képtelen történetet mesélt. - És amint látod, megvan még a fél arcom, úgyhogy nem, ezt nem azzal csináltam - vontam meg a vállam, mert így már a korábbi kérdése is értelmet nyert. Még jó, hogy a kislány nem volt velem, mikor a baleset történt. Azt hiszem nem beszélgetnénk most ilyen boldogan itt. Bár ahogy nézegeti a sebeimet el tudom képzelni, hogy a saját beleit is vigyorogva, hatalmas kíváncsisággal szemlélné… merthogy milyen érdekes, vagy valami ilyesmi.
- Te figyelj, ha már ilyen régi jó ismerősök vagyunk, nem tudsz szerezni nekem egy szál cigit? - kíváncsi barna tekintetem az arcára függesztettem és azt latolgattam közben, hogy mégis mennyi esély lehet rá, hogy véletlenül van egy szál a zsebében? Valószínűleg semennyi. Elfordultam tőle megrázva a fejem és az éjjeliszekrényen álló pohár vízből kortyoltam egyet. Azt hiszem még egy ideig nem jutok máshoz mint vízhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- A kivágott hátrész mindig nyerő választás – bólogat egyetértőn, ahogy barátja mellé lép és körbefuttatja tekintetét a helyiségen, még egy pillanattal azelőtt, hogy nekivágna a szimpatikus darabokat közelebbről is megvizsgálni. – Őszintén? Nem tudom – ritka kijelentés, az elképzeléseire vonatkozóan. - Az ékszereket meg majd úgy válogatom össze, hogy szépen passzoljanak – legyint. Nem egy babonás típus, bár kétségtelen, hogy az anyja néhány ősrégi varázslóhagyományhoz ragaszkodni fog, minden a ruhához fog igazodni. – Valami olyasmit szeretnék, ami kitűnik a többi közül, amit nem tud csak úgy bárki hordani.
Egy leheletnyit lealacsonyító a hanghordozása, de nem bántó, egyszerűen csak arra utal, hogy nem hordhat valami szimpla tucatdarabot. Az más kérdés, hogy a butikban felvonultatott, egyébként elég neves divattervezők háromnegyedét kritizálja ezáltal.
 - És nagyon jó érzéked van a széphez – les Coltonra halványan mosolyogva, elhessegetve a férfi szabadkozását és mintegy választ adva arra is, miért pont őt kérte fel erre a feladatra. Ez az a válasz, amit egyszerűbb kimondani. Azt pedig, hogy elképzelni sem tudja, hogy csinálná ezt végig legjobb barátja nélkül… Bízik benne, hogy szavak nélkül is tudja, de enged a kísértésnek és finoman a fiú kezébe csúsztatja sajátját, így halad tovább nézelődés közben. Egy aprócska jelzés, amivel a másik iránti törődését hivatott kimutatni a maga csendes, béna módján. Nem mintha kettejük kapcsolatában szükség volna a megerősítésre, de… Mininek most kell.
Fél ettől a lépéstől. A bizonytalanság pedig nem a nő terepe.
Az esküvő közeledtével egyre gyakrabban kísértik a gondolatok, hogy ez mit is jelent valójában és mivel jár majd együtt a házasság. Családalapítással. És ha baba lesz, a kviddicsnek lőttek. Mire egy terhesség után visszaállhatna játszani, már bőségesen a leköszönő korosztály alsó határát súrolná. Sőt. Egyáltalán nem biztos, hogy lenne hova visszatérnie, ha már itt tartunk. Miért érzi úgy, hogy elsietik ezt az egészet, mikor minden vele egyidős ismerőse már rég túl van ezeken a lépéseken?
 - Mindenképpen világosat szeretnék – bólogat. – Anyám kitér a hitéből, ha nem lesz hófehér, de ahhoz nem ragaszkodom, csak legyen világos. És semmiképp sem pasztellrózsaszín – fintorodik el az ujjai közé akadó, az említett színben pompázó ruha láttán. Felsóhajt, mint aki már most elkönyvelte, hogy sosem találják meg az igazit. – Ez hosszú menet lesz. Kérhetünk egy pohár pezsgőt? – Fordul tökéletesen mímelt mosollyal a személyzethez, és meg is köszöni kedvesen, amikor rögtön intézkedni kezdenek. Aztán csettint nyelvével, ahogy teljes figyelmét visszairányítja a ruhák felé. – Valami… Míneás kell. Tudod, miről beszélek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Oh az jó. Élvezném én is - nevetek rá, ahogy a mesenézős nyaráról mesél - Én mindenfélét. Találkozom a barátnőmmel, meg tanulok, táncolok, ilyesmik - Sorolom mosolyogva, de viszonylag közömbösen. Persze azért izgatott vagyok a tánc miatt, amit ő rögtön ki is szúr. Elmosolyodom.
- Rendben, akkor ráérünk - állapítom meg és leülök a földre a hátamat a talapzatnak döntve. Az embereket kezdem figyelni, ahogy a fényképezőgépükkel kattognak, vagy ahogy egy turista csoport hallgatja az őket körbevezetőt.
- Kicsit - pillantok fel a lányra, ahogy az izgulásról kérdez - Sosem csináltam még ilyet - mondom és elnevetem magam, aztán tovább kérdezem - és akkor úgy kell majd csinálnunk, mintha csak úgy itt lennénk és hirtelen eszünkbe jutna, hogy mi is tudunk táncolni, vagy hogy megy ez? - a youtube-on nézegettem flashmob videókat, azok olyan spontánnak tűntek, mintha a az emberek a semmiből termettek volna ott egy nagy megrendezett táncra. Tök menő volt. Ezért is lelkesedtem be, amikor Sára említette a dolgot. De azért furcsa is. Hiába gyakoroltunk rengeteget, mégis csak más most. Jó lenne egyszer még átismételni a lépéseket, hiszen legalább két hete nem láttam a lányt. Mondjuk én gyakoroltam a saját részem, és biztos ő is a sajátját, de azért... azért más így a semmiből hirtelen beállni táncolni. A jó mondjuk az, hogy rajtunk kívül senki sem tudja a kroeot, így ha el is rontjuk nem lesz feltűnő. Engem persze zavarna, de nem fogjuk elrontani. Nem lehet.