Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805680#post805680][b]Szendrey Adél - 2020.04.16. 09:14[/b][/url]

Három nap. Három nap szabadság, amit távol töltök Bogolyfalvától, a kocsmától, és az ismerősöktől. Szeretek a csárdában dolgozni, de mikor egyhuzamban nyomok le 13-14 napot, akkor azért jól esik egy kis pihenés. Szóval vázoltam a helyzetet Nikonak, majd péntek reggel nyakamba vettem az országot és lezötyögtem Pécsre. Nem ez az első ilyen alkalom, így már rutinosan rángattam át az Árkádon a bőröndömet, majd szálltam fel a helyjáratra, ami elvitt egészen Ivettékig. Ivett az egyetlen barátnőm, akivel még anno Budapesten ismerkedtem meg. Együtt dolgoztunk és sok együtt legürizett éjszaka után szinte elválaszthatatlanok lettünk. Két évvel idősebb nálam, így kicsit olyan nővér szerepet is betölt az életemben. Ő még utánam egy rövid ideig ott maradt Budapesten, de végül elege lett a nagyvárosból és hazaköltözött Pécsre. A menetrend általában mindig ugyan az, csak egy-egy program változik. Legutóbb szombaton délután az állatkertben kötöttünk ki, máskor meg csak a Király utcában ücsörögtünk valamelyik vendéglátó egységben és beszélgettünk. Egy azonban mindig fix, az pedig az EstCafé, mivel Ivett ott dolgozik, nem mintha ezt annyira bánnám. Ő előbb elment, mivel össze kellett készülniük, így én a megadott instrukciók alapján tettem amit kellett. Pár órával később komótos léptekkel,  jobbomban egy nem égő cigivel lépkedek le a lépcsőn. Már vannak egy páran, illetve most kissé feltorlódott a sor, szóval a lépcsőn megállva, a "korláton" támaszkodva nézem a „tömeget”.  Őszintén szólva keresek valakit, aki nem akkora gyökér, mint én, és elhozta magával az öngyújtóját… Lehet nem kellett volna egyedül meginnom egy üveg pezsgőt és akkor nem felejtem el. Hamar ki is szúrom a delikvenst, akinek kezében ott izzik a cigaretta. Immár kissé határozottabb léptekkel indulok el felé, majd előtte megállva felmutatom a kezemben lévő cigit.
- Kaphatok tüzet? - kérdem . - Egyébként tudsz róla, hogy marha jól nézel ki? - hirtelen kissé lever a víz. Én ezt most tényleg kimondtam hangosan? Pedig csak gondolni szerettem volna… Azt hiszem nem kellene több alkoholt innom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805685#post805685][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.16. 09:42[/b][/url]

Kevés esélyt látom arra, hogy visszamegyek. A tömeg ahelyett, hogy csökkenne, mert az emberek mondjuk tovább mennek, inkább csak tódulnak befelé. Vissza kellene mennem. Csak még nem találtam ki a hazugságot, amit mondok, hogy miért maradtam el ilyen sokáig. Az egyetem itt már nem játszik, mert aligha marad az ember este 9-ig az egyetemen. Elhúzott ajkaim közé ficcentem a cigarettát, majd kissé megilletődött tekintetemet emelem az előttem elhaladó lánytömegre, akik nem feltétlen diszkréten ecsetelik, hogy mennyire megdugnának. Rendben, ideje lenne hozzászoknom, hogy a muglik mennyivel nehezebben is viselik ezt, vagy csak egyszerűen ennyire barmok. Még nem sikerült eldöntenem melyik a kettő közül, és mielőtt valaki rám rúgná az ajtót, elmondom; ő teljesen más. Ő az enyém. Hozzám tartozik, így nyilvánvalóan nem a barmok kategóriáját erősíti. Én meg hazudni készülök neki, nehogy meg tudja, hogy az Elite miatt maradtam sokáig, ez egy remek kapcsolat kezdete, bár van, ami sohasem változik. Talán én is ilyen vagyok, még annak ellenére is, hogy mellette talán képes lennék rá. Akarok egyáltalán változni?
Kékjeim zuttyannak a bejáratról a lányra, aki megszólít. Lepillantok rá, arcomon széles vigyor terül el, majd lehunyt szemekkel, halkan kuncogok fel. Nos, így is lehet udvarolni, legalább nem kerülgetjük a forró kását. Szövetkabátom zsebébe süllyesztem kezemet, majd egy szó nélkül kattintom az öngyújtót, hogy felé tartsam a kis lángot.
- Nagyon egyértelműen udvarolsz, mondták már? - amint felizzik a cigaretta vége süllyesztem vissza zsebembe, kezemet is benne hagyva. Meglepően hűvös van, ahhoz képest, hogy elméletileg ez a kurva tavasz már bekopogott, a csaj előttem meg úgy van felöltözve, mintha éppen most menne egy 40 fokos strandra. Szemöldököm ívesen emelkedik meg, ahogy végig mérem, végül ajkaim közé biggyesztem a cigarettát, mélyet szívok belőle, majd ujjaim közé csippentve fürkészem tovább a lányt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805690#post805690][b]Szendrey Adél - 2020.04.16. 10:08[/b][/url]

Nem hiszem el, hogy ezt most tényleg kimondtam… Baszki dünnyögöm magamban, majd lehajtom fejem és szabad kezemmel homlokomhoz nyúlok, így kissé eltakarva arcom, ami nagy valószínűséggel kipirult. Ennek ellenére egy széles vigyor jelenik meg arcomon és harsányan ugyan, de felkuncogok. Csak akkor emelem fel fejem, mikor hallom az öngyújtó kattanását. Számhoz emelem a cigit, majd a tűz fölé tartom. Végre izzani kezd a vége. Jó mélyet szívok, majd hátradöntöm fejem és az ég felé kifújom a füstöt. Mikor újra a srácra nézek egy széles mosoly terül el újra arcomon.
- Valamit vagy csináljunk rendesen vagy sehogy… –vonom meg vállaim, majd figyelem az előttem álló reakcióját. Egy „hangos mosolyt” ejtek meg, mikor cseppet sem finomkodva mér végig. Újra beleszívok a cigibe. - De ahogy hallom nem csak én adtam ma tudtodra, hogy nem vagy éppen rossz konstrukció. - fejemmel az éppen befelé lépkedő kisebb csoport felé biccentek, akik már a lépcsőtől azzal voltak elfoglalva, hogy mennyire hű. Mivel mögöttük lépkedtem, így minden szavukat hallottam, melyeket szemforgatás is kísért. - Ha visszamész, akkor vigyázz majd magadra, mert az egyikük lestipistoppolt, hogy pontosan idézzek tőle. Többször elhangzott a szájából, hogy ma az ágyadban fog landolni. - a mondat után újra beleszívok a cigibe. Olyan jól esik, mivel már több, mint fél órája cipeltem a kezemben, át a városon. - Hogy csinálod? – kérdem, és igazából nem várok rá választ, de azért marha kíváncsi vagyok, mivel váltja ezt ki a nőkbőlperlányokból. Nekem se szokott csak úgy kicsúszni a számon az, ami az előbb elhangzott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805697#post805697][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.16. 11:47[/b][/url]

Az ilyen nagyon kis diszkrét bókok mindig jól esnek a lelkemnek. Kinek ne esne jól, no? Bár a tényen nem változtat, hogy ránézek a csajra és kiráz a hideg, és amire a legjobban vágyok az egy forró zuhany. Mondjuk Beliánnal éppenséggel, ha már ennyire belejöttünk a gazdálkodós életmódba, akkor használjuk ki. Halványan mosolyodom el, fejemet kissé megrázva igyekszem elvonatkoztatni az előttem felbukkanó képektől, amik akaratlan törnek fel agyamban. Ja, ez így egyáltalán nem lesz jó, én meg éppen arra készülök, hogy az arcába hazudok arról, hol voltam eddig.
- Micsoda életbölcsesség - csettintek egyet nyelvemmel. Töretlen mosollyal figyelem, és bár a végig mérés még mindig a ruházatának szól, felőlem annak könyveli el magában, aminek akarja. Zsebembe töszködött kezemmel húzom még jobban magam elé a szövetkabátomat. Bassza meg, már ennyitől megfázok, esküszöm.
- Nem, ma éppenséggel nem csak te - forgatom meg szemeimet diszkréten. - De már hozzászoktam - rosszallóan csóválom meg fejemet, mosolyom ugyanúgy szám szegletében ül, mert természetesen nem veszem rossz néven ezeket a megszólalásokat, teljesen mindegy az illető neve. Korsómat emelem ajkaimhoz, hogy egy jókorát kortyoljak a sárgálló italból, majd kékjeimet vezessem vissza az előttem állóra. Hangosan nevetek fel. Ez komoly? Lestoppoltak? Vajon hány évesek lehetnek? Fejemet fordítom a bejárat felé, mintha még láthatnám a betopogó lányokat, de persze, már sehol senki, így visszafordulok váratlan beszélgetőpartnerem felé.
- Egy stoppolásnak senki nem mondhat ellent - halálos komolysággal bólintok pár aprót. - Landolhat az ágyamban, de egyelőre én itt vagyok, szóval fázni fog - vonom meg vállaimat. A kérdésre megrebben szemöldököm és halványan elmosolyodom.
- A hihetetlen csáberőmnek köszönhető. Megmutatom, csak... - pillantásom jár körbe a környéken, végül egy nagyobb fiútársaságon állapodik meg, akik még hallótávolságon belül is vannak. - Oké, meg van. Mit kérsz inni? - a választ várva biccentem oldalra fejemet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805719#post805719][b]Szendrey Adél - 2020.04.16. 13:38[/b][/url]

Hát igen, bölcsességemet már csak szerénységem múlja felül. Továbbra is méreget, igaz csak módjával, én meg már nem tudom ezt mire vélni. Van valami a kabátomon? Elszakadt a harisnyám? Koszos a ruhám? Lepillantok és elkezdem vizsgálgatni öltözékemet, de semmit nem látok rajta. Mondjuk simán lehet, hogy azon akadt fent, mennyire nyáriasan vagyok öltözve, pedig ha tudná, hogy ez a harisnya milyen csodákra képes. Néha van előnye, ha az ember lányának vannak olyan ismerősei, akik használni is tudják a varázserejüket. Igaz ennek ellenére nem izzadok vagy ilyesmi, sőt ha még sokáig fogok kint dekkolni, akkor lehet befagy a hátsóm. A gondolatmenet végén ismét beleszívok a cigibe. A srác reakcióiban érzek némi beképzeltséget, aminek nyilván értem az okát, de azért na… Mikor az ajtó felé néz, én újra csak beleszívok a cigibe. Látszik rajta, hogy élvezi a szitut, mármint, hogy ő van a középpontban, hogy a lányok vele szeretnék összegyűrni a lepedőt. Válaszán ismét kissé felnevetek.
- Hát a stoppolás az szent és sérthetetlen… - egy huncutkás mosolyt küldök felé. Következő megnyilvánulására csak egy szemforgatás a válaszom. Cöh..
- Lássuk… - kacsintok rá, majd a következő kérdésére nemes egyszerűséggel válaszolok. - Vodka narancs, nagy vodkával, rostos naranccsal. - az egyik kedvencem. Mondjuk nincs 5 perce még, hogy elhatároztam, ma már nem iszok többet, de hát ember tervez… Újra beleszívok a cigibe és várok a bemutatóra. Bal kezemet keresztbe teszem testem előtt, jobbomat pedig behajlítom és közel emelem arcomhoz. Újabb slukk, majd oldala biccentett fejjel figyelem a történéseket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805742#post805742][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.16. 16:17[/b][/url]

Mindent lehet rám mondani. Mármint komolyan mindent, mert egyszer zabálnivaló vagyok, majd a következő pillanatban puszta kézzel tépném fel a torkodat, de ez nem a te hibád, egyszerűen ilyen vagyok. Na de, a lényeg, amiért tényleg mindent lehet rám mondani, csak ezt kiemelném a minden közül, hogy türelmes vagyok. Meglepően türelmes, ezért viselem talán ilyen visszafogottan az ilyesfajta megjegyzéseket, vagy ahogy mindenki bámul folyamatosan, végig mérnek, mint egy darab húst, pedig nekem is vannak ám érzelmeim! Néha. Mostanában egyre gyakrabban, ezt köszönjük meg Helvey-nek később.
- Szóval vodkanarancs - aprót biccentek felé, majd a hiperkemény társaság felé lépkedek, ajkaim közé biggyesztem a cigarettámat. A társaság hangos, irritáló és fel áll a szőr a hátamon tőlük, de mindegyikben olyan könnyen lehet olvasni, hogy már szinte fáj, amiért nincs bennük semmi kihívás. Minden társaságnak van egy központi figurája, akár elismerik, akár nem, de általában az ő szava dönt mindenben. Túl könnyen találtam meg ezt a figurát, pedig csak rájuk néztem. A srác magas, de még így is alacsonyabb nálam - meglepő -, felnyírt haja van, a hideg ellenére egy bőrdzseki van csak rajta, szája szegletében ficeg cigarettája, amit akkor sem vesz ki, amikor beszél, hozzá sem nyúl. Gusztustalan. Megböködöm a vele szemben állót, majd amikor az hátra fordul, zavartalan siklok be a kemény mag közepébe. Elkapom a srác barnáit, apró mosolyt engedek meg magamnak, amely sajnos elbűvölő. Cigarettámat csippentem ujjaim közé.
- A barátnőm - fordulok kissé újdonsült ismerősöm felé, hogy a srác is láthassa. - Vodkanarancsot szeretne inni, rostos naranccsal. Megtennéd nekem, hogy hozol neki egyet? - az apró bólintást igennek veszem, legédesebb mosolyomat eresztem meg feléjük, majd kilépve a bűvös körből, odavetve vállam felett egy "kösz"-t, sétálok vissza.
- A rendelésed leadva - az utolsó kortyot iszom ki a korsóból, majd mielőtt a srác bemehetne az ajtón kapom el a karját és fordítom magam felé. - Ezt is vidd a pulthoz, kérlek - somolygok kicsit neki, majd a mágiámat teljesen visszavéve állok meg ismét a lány előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805744#post805744][b]Szendrey Adél - 2020.04.16. 16:41[/b][/url]

Ha nem látom és ne hallom, akkor nem hiszem el. Ha az az áll leesős fajta lennék, akkor most hangos koppanással csattant volna a betonon. Helyette csak kikerekednek szemeim, majd nevetésben török ki. Ezt épp ésszel fel nem foghatom. Aztán jön a megvilágosodás, vagy szerintem az, de semmi bizonyítékom rá. Csak egy szimpla feltételezés, mert ilyen nincs. Muszáj, hogy legyen e mögött valami.
- Nem is tudtam, hogy ilyen gyorsan szintet lépett a kapcsolatunk Drágám! – reagálom azt a barátnő titulusra, majd megcsóválom a fejem. - Hogy? - kérdem oldalra biccentett fejjel. Rá nem kérdezhetek, hogy úgyegyébként nem vagy véla?, illetve ő sem tudhatja rólam, hogy boszi vagyok. Mondjuk a szarabbik fajtából, aki inkább tagadná, mintsem büszke legyen rá.
A srác elveszi a korsót, majd eltűnik a tömegben. A többiek értetlenül állnak a történtek előtt és hallom, ahogy összesúgnak. Percenként felénk pislognak és látszik rajtuk a teljes sötétség. Beleszívok a cigibe, majd a közeli kukához lépek, tetején elnyomom a csikket, majd az ennek megfelelő helyre dobom az immár szemetet. Mivel tudom mennyire pocsék munka a sok csikket összetakarítani, így eszem ágába sincs eldobni. Na meg egyébként se vagyok az a típus. Visszasétálok újdonsült partneremhez, és a srác ekkor lép ki az ajtón egy pohárral a kezében. Felén tart. Hát én lemegyek hídba! Ez tényleg hozott nekem egy pohár vodkanarancsot.
- Ez hihetetlen… – topogok, s hátat fordítok a srácoknak. Felpillantok az égre és elnevetem magam. - Nem tudom mit műveltél, de marha kíváncsi vagyok már… – fordulok vissza hozzá mosolyogva. Elveszem az italt, majd illedelmesen meg is köszönöm neki. Kissé vacillálok, hogy meg merjem-e kóstolni… sose lehet tudni mi került bele menet közben. A kezemben lévő italt bámulom és egy grimasz is megjelenik arcomon.
- Mutass még valamit! -

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805828#post805828][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.17. 09:45[/b][/url]

A srác elmegy a korsóval, könnyű léptekkel battyogok vissza újdonsült ismerősöm felé, hogy érdemben is reagálhassak arra a mondatra, amit egyáltalán nem értek. Mi az, hogy szintet léptünk? Ajkaim nyílnak el egymástól, ahogy megszólalnék, de végül összezárom azokat, mert fogalmam sincs, hogy tegyem fel a kérdést úgy, hogy ne tűnjek annyira értetlennek, mint amilyen tényleg vagyok. Aztán végül rá kell jönnöm, hogy nem érdekel, így a csikket elnyomom, a kukába hajítom, végül visszafordulok felé.
- Én mondjuk egyáltalán nem gondolkodtam ilyenben, de ahogy érzed - vonom meg vállamat, szemtelen vigyorom csak nő arcomon, ahogy rákérdez a hogyanra is. Hát, erről beszélgethetnénk mélyebbre menőbben, csak felesleges, mert nyilvánvalóan nem fogom neki elmondani. Ahogy nagyon ritkán mondom el bárkinek is, hogy mi vagyok. Ez alól aligha egy idegen lesz hirtelen a kivétel, szóval... - Mondtam, a csáberőm - kékjeim villannak a srácra, aki felénk hozza a sárgás italt. Elégedett mosollyal pillantok a srácra, aki visszamosolyog, mintha világi spanok lennénk, esetleg még többek is, majd a csaj felé nyújtja a poharat, amit elvesz, és végre el is takarodik innen az unszimpatikus semmirekellő. Ah, hogy lehet egy embernek ennyire tenyérbemászó képe? Csoda, hogy rá esett a megtisztelőt feladat?
- Mire vagy kíváncsi? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, ahogy arcát fürkészem. Mint mondtam, elmondani nyilván nem fogom, ha boszorkány és rájön, de nem kérdez rá, akkor is ugyanott tartunk, mintha nem is tudna róla. Aligha fogom kiírni a homlokomra, hogy véla vagyok, és mindenki ehhez tartsa magát. Nem, nem hülyültem meg. Akkor oda a szórakozásnak a legetikusabb formája, és sajnos nem vagyok hajlandó megválni tőle. Mert ugye abba még senki nem halt bele, hogy meghívott egy italra egy lányt.
- Mi van? - nevetek fel hangosan. - Nem vagyok cirkuszi szám, elégedj meg ennyivel - mosolygok tovább, hangomban nincs sértődöttség, sem rosszallás, még bunkónak sem mondanám, egyszerű tényeket közlök. Nem fogok minden jelenlévőt megvélázni, azért ennél több eszem van, főleg, hogy a karkötő természetesen jobb csuklómon virít. Esélyem sem lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805945#post805945][b]Isaac Matthew Philips - 2020.04.18. 12:27[/b][/url]

  Sulis kirándulás. Ha megkérdezed a 4-5 évvel fiatalabb Matt-et, mi a véleménye, akkor pánikot, kifogást és kelletlenséget kapnál válaszul. Aztán persze túlságosan jó gyerek ahhoz, hogy valami papírvékony hazugsággal kihúzza magát a story-ból, szóval egész úton, egészen az odaérkezéstől, az álmatlan éjszakákon át az itthon landolásig azon imádkozna, hogy a többiek ne lopják el a ruháit, hogy aztán meztelenül kelljen szaladgálnia a gönceiért, vagy hogy egy óvatlan, alvó pillanatban vizet öntsenek a hálózsákjára, pont olyan helyet, ami azt a látszatot kelti, hogy bepisilt. Szóval ja, eredetileg nem voltam az ilyen kirándulások nagy rajongója, sőt! Viszont a helyszín azóta más, az emberek is változtak, mi több, ki is cserélődtek. Szóval pillanatnyi csend után egy vállrántással és egy kb. pozitív "Nekem mindegy, oké."-val a népszerű idea mellé álltam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tört rám a minimálisnál azért egy jóval nagyobb pánik az esemény miatt... ugye régi szokás nehezen hal. De miután hánytam-vetettem magamban a gondolatot, arra a konklúzióra jutottam, hogy Legalább 2 emberrel vagyok egész jó, kicsit több, mint "együtt vagyunk a DÖK-ben" féle viszonyban. Ha minden kötél szakad, legalább Benettre és Márkra tudok támaszkodni. Nos, a Márkhoz fűzött reményeim abban a pillanatban összetörnek, amikor befut Karola. Ja ja, ők együtt vannak. Biztos több időt fognak együtt tölteni, én meg akármennyire is hozzászoktam a harmadik kerék szerepéhez, gondoltam, hogy nem vágynak, hogy a sarkukban legyek. Habár hoztam gitárt, nem szeretnék ugyan arra a sorsra jutni, mint a kastélyban, hogy minden napom a hangszer pengetéséből áll. Akármennyire is félek a társaságtól, megvolt bennem az igény a többiek társaságára. Éppen ezért próbálok Benett közelében maradni. A vonaton elég halk volt, gondolom még kicsit fáradt. Karola dicséretére csak mosolygok. Tényleg jól fest. A sorban is inkább felé navigálok, hiszen a szokásos sorvégi helyemet a pöfékelő Belián foglalja el. Igaz, én is hoztam egy dobozt, de nem akarom most megkezdeni. Majd este.
  A szállásra érve egyet tudok érteni Karolával. Nem semmi a hely. Mihail jól választott. Oh, a picsába, Mihail. Már majdnem sikerült elhomályosítanom azt, ami az erdőben történt. Ha megtörtént egyáltalán. Nem is attól üt ki a frás, hogy kit, csináltunk, hanem az egész élmény. Mint valami alvás-paralízis. Próbálok nem úgy nézni, mint akit meglőttek, hanem figyelni a szabályokra, miközben rámarkolok a teli hátizsákom pántjára. Aztán bumm, újabb lövés a szőke ördögtől egy kacsintás formájában. Próbálok csak simán átnézni a válla felett és beállni Benett mögé. De csak olyan észrevétlenül. Amikor aztán kiderül a szobabeosztás, a szemöldököm zavarodottan összeszalad. Belián akkor... ők ketten lesznek együtt? Ja, biztos, cool. A "senki ne fulladjon bele semmibe" résznél megvakarom a tarkómat. Igaz, nem célom semmi ilyesmit tenni, de nem az ügyességemről vagyok híres. Habár hoztam fürdőnadrágot, nem igazán szeretek úszni.
- Nálam van gitár. - fordulok Benett, majd Karola felé - De mondjátok, mit játszak, mert tapasztalatom szerint nemigen populáris az ízlésem. - eresztek el egy félmosolyt, megsimítva a hangszerem pántját, ami a hátamon tartotta.
- Szeretlek Márk, támogatom a zöldségeket. - kacsintok felé, betöltött fegyvert imitálva a a kezemmel - Vagy süthetünk pillecukrot ilyen amcsi-trash módban. - rántom meg a vállamat mosolyogva. Készen álltam segíteni, de enyhe félelem fog el a Karola által említett balta gondolatától. Amilyen balfék vagyok, tuti levágom valamimet. Ha már a lány szavairól beszélünk, nem látom, hogy valaki annyira kajával feltankolva érkezett volna, szóval fejem felett begyullad a képzeletbeli izzó.
- Karola nem mond hülyeséget, én szívesen elmegyek a boltba. Csak mondjátok, mi kell! Jössz te is? - fordulok kérdőn Benett felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=806035#post806035][b]Szendrey Adél - 2020.04.19. 14:36[/b][/url]

Minden erőfeszítésem hiába való, mivel nem fog színt vallani. Igazából miért is tenné? Nincs nekem se a homlokomra írva, hogy mizu, szóval elkönyvelem magamban a feltételezésem és tovább lépek a dolgon. Meg merem kockáztatni, hogy ő is azok közé az emberek –akarom mondani varázslók – közé tartozik, akiknek csak megszületni volt nehéz. Amint a példa is mutatja, nem kell nagyon megküzdenie a dolgokért, mivel úgy ugrálnak neki, ahogy ő fütyül. Könyörgöm, ki bír rávenni egy idegent arra, hogy hozzon egy vodkanarancsot?
- Csáberő… hát hogyne… - motyogom a beton felé. Az események igen gyorsan zajlanak, de lehet csak nekem tűnik úgy. A srác szinte még el sem tűnt az ajtó mögött, de már ott is állt előttem az itallal.
- Semmi, semmi… Mindegy. – válaszolok neki, mivel nem tudom megfogalmazni úgysem, hogy az ne legyen túl egyértelmű.
Kérésemre egy számomra azért vicces választ adott, így halványan ugyan, de felnevettem.
- Jogos, bocsi! –  A kezemben lévő itallal szemezek még mindig, aztán arra jutok, ha így ismeretlenül rávette, hogy hozzon piát, akkor valószínűleg annak a szerencsétlennek esze ágába sem volt belekeverni valamit. Kissé bátortalanul ugyan, de iszok egy kortyot. Semmi furcsa íze nincs, így talán meg fogok maradni. Talán. Amikor a hideg ital végigcsúszik torkomon kiráz a hideg. Most kezdem úgy érezni, hogy hűvös van és már nem esik jól itt kint dekkolni. Kissé megélénkül a levegő is, így hajam rakoncátlankodni kezd, egészen pontosan a szélrózsa minden irányába áll. Első körben ujjaimmal hátra fésülöm, de hasztalan. Hajgumi meg persze nincs nálam, mert miért is lenne. Hátrasimítom tincseimet, majd szabad kezemmel fogom le, hogy ne keljenek önálló életre ismét. A bejárat felé pillantok, hogy szemügyre vegyem a sort, ami immár el is fogyott. Viszont éppen ekkor jelenik meg az ajtóban a lánycsapat. Kíváncsian tekintgetnek körbe, míg végül megtaláljak, amit vagyis inkább akit keresnek. A stipistoppolós csaj elindul felénk igen nagy vehemenciával, szemében pedig elszántság csillog. A póthajával és a kis rózsaszín ruhácskájában számomra igen taszító látványt nyújt. Nem szeretem az ilyen cicababákat, így egy spontán ötlettől vezérelve jutok arra az elhatározásra, hogy megmentem az előttem álló srácot, akinek egyébként még a nevét se tudom. Közel lépek hozzá, szabad kezemet gyengéden tarkójához csúsztatom, majd lábujjhegyre állva adok egy csókot neki.
- Szívesen! – ereszkedek vissza, majd a lány felé pillantok. Megtorpant és teljesen megrökönyödve áll a semmi közepén. A háttérben a többiek szintén bugyuta arcot vágva néznek ránk. Elnevetem magam őket látva. – Ja és kössz! – emelem fel kissé az italt, majd a bejárat felé veszem az irányt. - Te nem jössz be? Láttam, hogy nincs éppen meleged. - fordulok még vissza néhány lépés megtétele után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=806341#post806341][b]Nadine Rohr - 2020.04.20. 17:46[/b][/url]

Két kis angyalarcú ördög. Azt hiszem ez volt az első gondolatom, mikor megláttam a Bailey ikreket, akikkel Noel beállított. Persze a kitörő lelkesedés, és levakarhatatlanul boldog mosoly, ami az elmúlt napokat, heteket jellemezte most sem szűnt és külön szívmelengető érzéssel zártam karjaimba a lurkókat. És igyekeztem nem túlaggódni, meg túlizgulni, mondván, hogy van tapasztalatom két kisebb testvérrel (és valljuk be Leonie plusz kettővel is felért), de mégis különös lámpaláz lett úrrá rajtam, amint a szőkeségek kacagása betöltötte a teret.
- Azt hiszem minden megvan - pillantottam végig a kettővel kibővült csapatunkon, és még bólintottam is egyet hozzá. A fejemben lévő lista minden tételén pipa díszelgett, hiszen négy éves gyerekekkel nem megyünk csak úgy túrázni, hát ha megszomjaznak vagy megéheznek, vagy… oké, azt hiszem határozottan túlaggódtam, és elég volt egy pillantást vetnem azokra a mindig pirulásra késztető zöldekre, hogy erről megbizonyosodjak. Felnevettem, majd inkább elindultam az ajtón kifelé.
Az erdőben sétálva boldogan fonom össze ujjaimat Noelével, a másik kezemben pedig a mindig viháncoló, újabb és újabb táncmozdulatokat bemutató Natashát igyekszem nem elveszíteni. A kislány mozgékonyságát azzal is tetézi, hogy rendszeresen próbál megtanítani táncolni engem is   ‘nééézd, néézd, így csináld!’ felkiáltásokkal, ám egyelőre hősiesen ellenállok. Akárhányszor valamit szólok Chrisnek, Nasi határozottan megismétli, majd felém fordulva sóhajt fel drámaian, én pedig nem bírom megállni nevetés nélkül, mert annyira magamra emlékeztet, ahogy Kevint próbáltam nevelni.
Ugyan még csak az ösvény elején jártunk, máris teli vagyunk különféle izgalmas feladatokkal, amik még engem is lekötnek.
- Hm, szerintem ez valamilyen madár hangja lehet, nem gondoljátok? - morfondírozom, ahogy a harkály kopácsolását próbálják beazonosítani. Leguggolok melléjük, miközben a gondolataim minduntalan akörül forognak, hogy úgy nézhetünk ki.. mint egy család. Hiába, egy nőnek harminc fölött ösztönösen jutnak eszébe ilyenek. Elvégre a biológiai óra egyre csak ketyeg, és én sem leszek már fiatalabb. Lopva Noelre pillantok és ajkaimon ismét az az boldog ‘otthon vagyok melletted’ mosoly játszik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=806376#post806376][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.20. 21:34[/b][/url]

Csak párat bólintok, teljesen figyelmen kívül hagyva azt, hogy mennyire nem hiszi el. Majd hülye leszek bevallani bármit is, amikor abban sem vagyok biztos, hogy ő egyáltalán tudja mi fán terem egy véla. Ha meg egy muglinak mondom el, akkor meg engem vesznek elő. Bár a tényen így sem változtat, hogy nem különösebben érdekel, hogy tudja-e, sejti-e, boszorkány-e, vagy egyszerű mugli, nem szoktam villogni a vélaságommal. Nincs mire. Nevetésére emelkedik meg szemöldököm, megvonom vállamat, még fejemen is aprót rázok, amolyan visszajelzésként, hogy nincs probléma, nevetgéljen csak a válaszon, kérjen bocsánatot, de akkor sem fogom úgy szórakoztatni, ahogy ő szeretné. Lehet, hogy más fajba tartozom, de hülye még nem lettem ettől, úgyhogy a műsornak vége. Még akkor is, ha a srác mindezek után akarva, akaratlan, teljesen mindegy, ide-idepillantgat továbbra is. Látod? A csáberőm.
Hangos nevetésre fordítom fejemet a bejárat felé. Az előttem álló már az ajtót nézi, amikor nekem még csak megpillantják kékjeim a lánycsapatot, akik fennhangon közölték, hogy tenném őket magamévá. Kár, hogy engem erről nem kérdeztek meg, lenne egy-két szavam ehhez, de aligha fogom bele kiabálni az arcukba. Majd ha felidegesítenek, akkor maximum. A lány csapat feje ide-oda jár, ahogy keresnek valamit, éppen felnevetnék, hogy mennyire szánalmasan keresnek bárkit is, de szerencsétlen akárki, amikor megállapodik a pillantásuk rajtam, és rögtön visszatartom a nevetésem, mert így már egyáltalán nem olyan vicces a helyzet, mint az elején volt. A rózsaszín ruha úgy suhan felém, mintha az elhatározás, amely megszületett benne hajtaná előre, nem az, hogy ma mennyire, de meg lesz dugva. Végül is, emlegethetjük egy lapon a kettőt egymással, ez is egyfajta elhatározás, szomorú, hogy ehhez én is kellek. Szemöldököm emelkedik meg, ahogy közelebb és közelebb ér, már kezdeném gondolatban megfogalmazni, hogy mondjam el szépen és kedvesen, hogy takarodjon, amikor megérzem tarkómon a lágy érintést. Megilletődve pillantok az előttem állóra, eléggé előre kell görnyednem, hogy elérjen, de hagyom végül, hogy ajkai érintsék az enyémet, de a csók nem kap viszonzást. Halvány mosollyal ajkaimon rázom meg fejemet, ahogy visszaereszkedik.
- Nem mondom, hogy kösz – egyenesedem ki, majd újdonsült ismerősöm tekintetét követve emelem kékjeimet a lány csapat irányába. Mrs. Rózsaszín bamba arccal áll a két tűz között, én pedig szinte már megsajnálom. Kezemet húzom ki kabátom zsebéből, intek neki egyet egy elbűvölő mosollyal, majd a nő után nézek.
- Nincs mit – nem mintha meg kellett volna erőltetnem magam érte. – Majd máskor esetleg, most várnak rám otthon – és ennyi izgalom mára éppen elég volt, csak hadd aludjak el abban az ölelésben, amit a legjobban kívánok most. Így ezzel a lendülettel intek egyet a nőnek és indulok el a hopponálási pont felé. Mert minél előbb, annál jobb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=806377#post806377][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.20. 21:35[/b][/url]

Mosolyogva sandítok Beliánra, amikor leesik neki a mondandóm, de a vidám görbe azonnal arcomra fagy, ahogy Márk megszólal. Szemöldököm szalad az égig, hitetlenkedve szuggerálom a srácot, és meglepő, de türelmesen megvárom, amíg mindenki a mondandója végére ér, mindenki tud reflektálni mindenre. Az agyam ilyenkor, mint egy szivacs, szívja magába az információt, így nem kell attól tartanom, hogy bárkit is kihagynék véletlenül. Tekintetem vándorol végig a társaságon, éppen azon megállapodva, aki éppen szót kap. Mindenki belelkesül, és amint szervezkedni kezdenek, elmosolyodom, mennyire aranyosak már(!), majd egy könnyed mozdulattal huppanok le az asztalról. Komótos léptekkel battyogok Karola és Márk kettőséhez, megtorpanok előttük, meghatódva pillogok rájuk pár másodpercig, meg kell őket zabálni menten, de tényleg. Mosolyom kiszélesedik, ahogy sikerül elkapnom Márk pillantását, mielőtt Karolával elindulhatnának bármerre is.
- Hálás vagyok, amiért ennyire aggódsz azért, hogy legyen zöldség is Isaacnek – oldalra biccentem fejemet, ahogy elmélyülök a rám szegezett kékekben. – De a modorodon igen sok javítani való van. Nem szeretném, ha megint az történne, ami a pizzériában, szóval… moderáld magad egy kicsit, kérlek – hangom kedves, nincs benne semmi fenyegető, esetleg számonkérő vagy bunkó, egyszerű csevej hangnemet ütök meg, mintha valóban cseverésznénk. Választ sem várva lépek el tőlük, majd pár lépést hátrálva ismét végig járatom tekintetemet a többieken. Ha Márk továbbra is ezt a stílust hozza, lehet nem húst meg zöldséget kell majd vennem, hanem nagyon gyorsan keresni egy gyógyítót és kérni valami idegnyugtatót. És hogy pont most nincs itt Nora, pedig soha nem gondoltam volna, hogy egyszer azt mondanám, hogy hiányzik. Szemeimet megdörzsölöm, végül Isaac-re emelem pillantásomat.
- Én megyek Isaac-el vásárolni, ti addig rakjátok össze a többit. Ott a tűzrakó hely – mutatok a megfelelő irányba, majd a nagyobb ház felé fordulok. – A nagyobb ház túloldalán pedig van egy tároló, amiben találtok székeket és asztalt. És kérek mindenkit, ne folyjon vér, mire visszaérek – szélesen mosolyodom el, miközben a navinésre sandítok, hogy meglássam reakcióját, miszerint édeskettesben fogunk vásárolni. Nem élvezem sokáig a látványt, az asztalhoz lépve kapom fel a táskámat, majd vállamra dobva azt lépkedek Isaac elé.
- Dobd le a cuccod, húsz perc múlva találkozunk a kapunál – halvány mosolyt engedek meg magamnak, ismét egy diszkrét kacsintást kap csupán, majd szó nélkül indulok el a ház felé, remélve, hogy Belián is szó nélkül követ. Talán annyira nem sokkoltam le, hogy tud mozogni magától is, és nem kell noszogatni. Fogom én a napokban eleget noszogatni mindenre is, szóval legalább még ma hadd ússzam meg a napot mindenféle megerőltetés nélkül. Könnyedén dugom be a kulcsot a zárba, majd nyitom ki az ajtót. A táskámat rögtön az egyik székre dobom, majd elvágódom az ágyon, nézzen körbe megint a halál. Egyszer már láttam mindkét házat, még sok is volt. Nagyot szusszanva fordítom fejemet Belián felé.
- Melyik oldalon szeretnél aludni? – mivel egy ágy van, szerencsére a választási lehetőségeink valóban csak eddig terjednek. Zseniális napoknak nézünk elébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=807127#post807127][b]Ombozi Noel - 2020.04.28. 20:06[/b][/url]

Volt idő, méghozzá nem is olyan rég, mikor azt hittem, ennyi az élet. Nem törődve a családom és a rokonság aggodalmas sóhajaival, az értetlenül ráncba szaladó homlokokkal meg neheztelő összenézésekkel, nem foglalkozva a hátam mögött olykor túl hangosan sutyorgó tömeggel és apám intő szavával, elvettem egy nagyszerű lányt. Valakit, aki iránt soha nem éreztem émelyítően erős szerelmet, olyat, amiért élni érdemes, amit szinte már kezelni sem bír az ember, mert úgy érzi, megőrjíti ez az intenzitás, hogy egész egyszerűen bármelyik pillanatban meghalhat...; valakit, akit ha megláttam, nem ugrott össze a gyomrom, és nem csapdostak ezerfelé a pillangók sem. Néha azonban, mikor festés közben őt figyeltem, vagy mikor hozzám ért és lágyan végigsimított az arcomon, mikor mélyen a szemembe nézett és nem szólt semmit, tudtam, hogy a lelkemig lát. Olyankor megdobbant a szívem.
Biztos voltam a dolgomban. Abban, hogy őt feleségül kell vennem. Tudtam, hogy ha valaki, ő életünk végéig feltétel nélkül fog szeretni, hogy hűséges lesz hozzám, hogy rá sem fog nézni másra, hogy örömmel szül majd gyerekeket nekem, akiknek olyan anyukájuk lesz, aki szeretni és óvni fogja őket akkor is, mikor én már nem leszek. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy Fanni szenved. És hogy minden kimondatlan kínja, az összes miattam hullajtott könnye ellenére is bármennyit várna rám. Hogy bármennyi időmet a rezervátumban tölthetem, mert ő otthon van és engem vár. Várja, hogy elinduljon a karrierem, hogy végre megtaláljam önmagam, hogy egy nap végül azt mondjam: itt vagyok. És én azt hittem, megérkeztem. Azt hittem, ennyi az élet.
Sejtelmem sem volt arról, hogy az életem valójában még kezdetét sem vette. Nem tudtam, hogy ahhoz, hogy megérkezzek, hogy elinduljanak bennem azok az érzések és vágyak, amelyeket igazán csak egy férfi érezhet, és amelyek a házasságomból sajnos mindvégig hiányoztak; ahhoz, hogy végül tényleg rátaláljak saját magamra, vissza kell térnem Bogolyfalvára és belebotlani a nőbe, akit évekkel ezelőtt egyszer már elhagytam. A Sors fintora talán, hogy bár elhagytam őt, tudtomon kívül azután is, végig csak rá vágytam. Nagy kerülőt kellett megtennem azért, hogy most újra foghassam a kezét, érezhessem az illatát és hazudnék, ha azt mondanám, hogy érdemes volt. Az út ugyanis a kevéske boldogság mellett vitával, tehetetlen dühvel, önmarcangolással, és fogadalomszegéssel volt kikövezve. Az én nagy kerülőm egyet jelentett azzal a nagy árral, amit nem egyedül én, hanem mindenki más is megfizetett, akihez közöm volt.
- Igaza van Keksznek - szólalok meg rögtön Nasi után, miközben leplezetlen vigyorral átsandítok Nadine-ra. Natashának persze nincs szüksége segítségre, ő jóformán rám se bagózik, inkább kitartóan kérleli tovább a barnaságot, és közben bőszen rángatja is a kezét, hátha megmozdul már végre, és táncol vele egy kicsit, hát lécci-lécci', a balancét - azaz mérleglépést - még apa is meg tudja csinálni!, mondja kislányos hangján, és úgy néz Nádjára, mint aki mindjárt sírva fakad. Chris egy ideje már a nyakamban ül, és fejét a fejemre hajtva, elismerő türelemmel figyeli a magát mindig produkáló húgát. Egyedül halk, kissé talán unott sóhajait hallom, és azt érzem, mikor jobb híján a hajamat kezdi piszkálni. - Tudjátok mit? Ha ti nem, akkor majd mi megmutatjuk Chrisszel, hogy táncolnak a vérbeli balerinák... ööö... balettfiúk...
Igazság szerint fogalmam sincs hogy hívják a férfi balettművészeket, de ez egyáltalán nem gátol meg abban, hogy elengedve Nadine kezét belecsimpaszkodjak a vállaimat nyomó kissrácba. Nyelvemet kidugva szökkenek előre, és profi balerinákat meghazudtolva pörögni-forogni kezdek, aztán meg jobb lábamat egyenesen hátratartva előredőlök, majd visszaegyenesedve felhúzom a bal lábam, és talpamat a jobb combomnak támasztva pipiskedni kezdek. Karjaimat Chrisével együtt nyújtom magasra, és apró, igencsak béna mozdulatokkal próbálok forogni, hátha mosolyt csalunk így a kishölgy, no meg a kicsit nagyobb drágaság arcára.
- A nyakamba ne merészelj hányni! - nevetve pislogok az ég felé, remélve, hogy meglátom a kis pöcsöst, aztán mielőtt valóban megtörténhetne az, amitől a legjobban tartok, inkább leemelem őt a nyakamból, és a túraútvonal első állomására már mindannyian a saját lábunkon érkezünk.
Nasi, mint egy kis ragadós matrica, féloldalasan nekidől a guggoló Nadine-nak, és Chris is közel mellette, elnyíló szájjal hallgatja a fakopáncs hangját. Én hunyorogva pillantok körbe a fák között, majd visszanézve a kis társaságra, elkapom Nádja tekintetét. Épp ahogy ő, én is melegen elmosolyodom, és most először arra gondolok, hogy lassan talán készen állunk arra, hogy igazi család legyünk.
- Tudjátok, melyik madár dobol a csőrével a fákon? - guggolok én is melléjük, majd Chris háta mögött átsandítva Nadine-ra jelentőségteljesen megcsóválom a fejem. Tátogva-suttogva folytatom. - Kizárt. Valszeg Hunter se tudja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=807410#post807410][b]Annelie Freya Blomqvist - 2020.05.02. 06:41[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=807435#post807435][b]Emir Mahfud - 2020.05.02. 11:22[/b][/url]

Tomnak születésnapja van, egészen pontosan ma töltötte be a harmincat, amit muszáj megünnepelni. Az estét nála kezdtük de mellette foglaltunk helyet egy közeli bárban is. Mivel már megszokták, hogy én nem iszom, így készültek alkoholmentes sörrel, ami mellé azonban a szokásos ba***gatás is társul. Néhány óra iszogatás, beszélgetés és pókerezés után nyakunkba vesszük a várost és egy közeli szórakozóhely felé vesszük az irányt. Telnek az órák és fogynak az italok, a társaság pedig egyre jobban kezd szétválni. Tom éppen egy igen fiatal leányzót fűzöget, akinek tetszik a dolog. Rájuk van írva, hogy ők ma még túl közeli kapcsolatba fognak kerülni. Zoli a pultnál ül, de már nem nagyon tud magáról. Én már egy órája be akartam tenni egy taxiba és haza akartam juttatni, de kézzel lábbal ellenkezett. A társaság még egy szűk része az asztalnál beszélget én viszont már vágyom egy kis friss levegőre. Jelzem a legkevésbé szar állapotban lévő haveromnak, hogy kimentem, majd a sörömmel felszerelkezve haladok az utcára nyíló ajtó felé. Május van, de még éjszaka igen hűvös van, pláne így hajnali fél háromkor. A rajtam lévő bőrdzsekit kevésnek érzem, így nem tervezek hosszas kint tartózkodást. Az ajtó mellett állva szívom magamba a hűs levegőt, majd kortyolok a sörömbe. Ma már sokadszor fogalmazódik meg bennem, hogy mennyire jó lenne alkoholt fogyasztani, hátha attól le tudnék lazulni és búfelejtőnek sem lenne utolsó. Újra a szinglik népes táborát erősítem, immár 3 napja. Michelle kirakott, nem bírta a távolságot, pedig már nem kellett volna sokat kibírnia. Aztán egy nappal később kijött egy cikk, ahol a fotón egy idősebb színésszel pózol. Lerí róluk, hogy nem csak barátok. Mellbe vágott a dolog? Mondjuk úgy, hogy szarul esett. Amikor erre gondolok érzem, hogy megy fel bennem a pumpa, de még mielőtt túlzottan elmélyednék benne valaki megfog. Érzem, hogy rám nehezedik, hogy én vagyok neki a biztos pont jelenleg. Őszintén ezen már meg sem lepődök egy ittas emberekkel teli szórakozóhely előtt. Az előttem álló nőre pillantok, akin már kissé látszik a bevitt alkohol.
- Semmi gond. Minden rendben? – kérdem a nőt, majd megfogom a karját így egyenesen tartva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=807441#post807441][b]Annelie Freya Blomqvist - 2020.05.02. 11:53[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=807449#post807449][b]Emir Mahfud - 2020.05.02. 12:49[/b][/url]

Elmosolyodom mikor közli, eggyel többet ivott, mint kellett volna. Valóban csak eggyel? Szerintem ez több, mint eggyel többnek a hatása. Érzem, hogy kapaszkodik belém, én pedig természetesen hagyom, azonban elengedem és kezeimet a kabátom zsebeibe süllyesztem. Nagymamám mondatai még mai napig visszhangoznak fejemben. Jó nevelést kaptam, az, hogy én mellette azért élem a nem éppen unalmas életem, na az már más dolog. A nő következő mondata is mosolyt csal arcomra. Hát igen, ezeknek a szemeknek én már igen sokat köszönhetek. Sok munkát, karriert, és sok nőt is. Már éppen reagálnék rá valamit, amikor is egy cigis doboz jelenik meg a nő zsebéből. Zsebéből? Hiszen ez egy ruha! Mikor elenged látom, hogy meginog. Lábai mintha nem akarnának megfelelően mozogni, csak szabálytalanul topognak jobbra balra, olykor egymást keresztezve. Annyira nem vészes még a dolog, de éppen elegendő ahhoz, hogy oda nyúljak és mindkét kezemmel megfogjam derekát, kissé közelebb húzva magamhoz, így egyenesbe tartva.
- Nem élek ilyesmivel, de azért kössz!- - közlöm, elengedem őt, de nem lépek hátrébb, hátha kell neki kapaszkodó. Hiába fázok, nem bírom nézni, hogy új ismerősöm egy szál kis ruhába ácsorogjon kint. Leveszem a kabátomat, majd ráterítem az előttem álló hátára. Óvatosan megigazgatom elől, szorosabbra húzva, de mivel nincs becipzárazva, így szétnyílik. - Gyorsan szívd el és vagy menj vissza, amit szerintem már nem kellene, vagy pedig gyere velem pár utcányit arrébb és hazaviszlek autóval. - ajánlom fel neki. Mivel én is úgy érzem, hogy mára elég volt ennyi, így szerény személyem is hazafelé venné már az irányt, szóval egy kis kitérő belefér. Mellkasom előtt összefonom karjaimat, mivel egy cseppet sincs melegem.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=807529#post807529][b]Helvey Belián Balázs - 2020.05.02. 22:22[/b][/url]

A szobabeosztásra őszintén, nemigen figyel, hogy ki mit és merre oszt el, mert elméje még mindig eléggé azon jár, milyen talajon is ácsorog jelenleg. El is zúgna mellette a dolog igazándiból, mert lehet nem alszik egy szemet sem ebben a pár napban, csak pörgeti a fejében azt, hogy legfőképp a seggén maradjon és ne üljön fel a vonatra, hogy kicsit tovább menve legalább igazán a környéken lehetne. Szóval elosztják ki és merre, ő meg ezzel némán egyet is ért, bár azért megjegyzi azt a fél mondatot, neki ennyi elég volt a megbeszélés ezen része, fejét elfordítva néz vissza az állomás felé, mintha vágyódna, pedig nem, inkább írjuk ezt terepszemlének, míg a többiek is elintézik a dolgokat,  ezt a részt most ingatag hangulata miatt el is lapozná, de csak felszalad a szemöldöke arra, amit Márk mond. Benne továbbra sincs harag felé, sőt, nem is akar újabbat se semmit sem. Hosszan szusszant egyet, mielőtt kiszaladna bármi, Karola meg menti a helyzetet. Komolyan. Rá is mosolyog a lányra.
- Persze, hogy nem úgy. A favágás mugli dolog, akkor azt vihetem? - elvégre nem akar senki kiskorúak kezébe kisbaltát adni. Nem is biztos, hogy kell, a legtöbb helyen be van készítve egy csinos rakás, de majd körbenéz. Ha meg nem, vannak itt annyian, majd megoldanak valami tüzet, nem? Közben Mihail is mozdul és pár szóval kapja el Márkot, meg a modorát, bár fogalma sincs, mire céloz a pizzériával, de ő meg szusszan egyet, mert ha megint elkezdik, akkor mérges lesz.
- Hagyd el, felőlem moroghat rám – von vállat, mert a feltételezés egy dolog, a tettek meg mások. Ez ilyen. - Mondjuk, ha már bolt és grillezni akarunk, akkor faszén. Azon is lehet zöldség, mert az fontos, csak én rossz gyerek vagyok és a köretet később eszem meg – az már más dolog, hogy neki a hús a fontosabb, még ha mindig is az volt, vagy mert most a kórság azt kívánja. Mindegy az. Az meg hogy mit hisz, inkább nem szól rá semmit. Morogja ki magát, ő se úgy értette, de nincs itt teljesen fejben. Lehet a bolt dolog jó lenne, egy jó nagy séta, lehet mégsem.
- Gitár is? Király – akkor az már a hangulatos lesz, főleg pillecukorral. Mondjuk azt sosem tolta, szalonnázni annál inkább, de oda sem neki. A populáris ízlés is egyéni dolog, nem kell szabadkoznia, amit tud, az elég. Megint elcsendesedik végül, mintha amúgy ez muszáj lenne és inkább megszokásból kezdi el a körmét rágni, amelyet hosszúnak ítél meg és most ezen változtatni kell. Majd ha neki kell dolog, elugrik érte, egyelőre fel van tankolva azzal, amivel bűnözik. Akaratlan neveti el magát mégis arra, hogy miket feltételez, egy bevásárlásnyi idő alatt.
- Minek vér, ott a tó – von vállat, mint valami nagy humor herold, és már veszi is el a táskát, hogy akkor eligazítás vége, most jön a csendes pihenő, vagyis csak egy szusszanás. Még ki kell majd pakolni. Tény, legalább le van foglalva az agya, ahogy ténykedik majd, akár a húst békén hagyva, mert akkor megint azt hiszik, hogy értetlen. Nem is erre szusszan végül, ahogy elérik a faházat és benyit, majd beballag ő is és körbenéz. Még mindig tele a feje. Arcot is dörzsöl, miközben a másik ledől, ő meg átlesi a helyet gyorsan, a táskát a szék mellé ejtve. Putribbra emlékezett, de lehet csak gyerekkorában volt divat putris helyen elszállásolni őket, nem mintha a retró emeletes vaságyas megoldás akkor rossz lett volna.
- Ejha. Azért jobb, mint amit elképzeltem. Ez faházhoz képest luxus – jár egyet körbe, majd végül állapodik meg a tekintete az ágynál és annak szélére huppan, míg Mihail eldőlve szusszan egyet. Kell is, most aztán lesz zsibvásár. - Hát mivel alapvetően középen és mindenhol szoktam aludni, át kéne gondolnom, hogy a tök mindegy, vagy amelyik épp sikerül válasz közül melyik illik rám – még állát is megdörzsöli, mint a nagy gondolatok közepette, aztán egy apró vigyorral vállat von. - Jó ez a mi... bal. Mondjuk eleve emeletes ágyra számítottam, vagy ha nem, akkor nem arra, hogy veled. Megleptél – nem játszik harag benne, csak tényleg az, hogy nem számolt vele és nem úgy, hogy nyíltan mindenki előtt jelenti ki. - De annyira őket nem sokkolta a tény, hogy csak Karola alszik egyedül – tény ami tény, kicsit talán játszik szavaiban egyfajta zavar is, de valljuk be, együtt aludni valakivel, nem az ő műfaja. Mindegy, tenyerét simítja az ágyra és süppeszti be, ezzel a részével nem lesznek gondjai.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=807984#post807984][b]Zippzhar Márk Stefan - 2020.05.07. 22:50[/b][/url]

Minden szuper. Végre együtt lehetünk Karolával is. Bár egy kicsit még zavar, hogy a szülei valószínűleg nem engednék ide, ha tudnák, hogy mi van köztünk, de gondolom elhallgatta, én meg nem fogom felhozni, egyszerűen csak kiélvezem, hogy átölelhetem büntetlenül. Jó érzés, azt sem bánom, hogy nekem dől, megtartom, nincs ezzel semmi gond. Sőt. Még sokkal kellemesebb is. Így még Mihail is elviselhetőbb. De tényleg. Meg Belián is. Még ha amúgy valamiért rettentően idegesítenek mind a ketten. Belián mondjuk inkább csak azért, mert mindig olyan túl nyugodt. De mindegy.
A szobákat sikerül letisztázni, a fiúk sem akadékoskodnak, így megnyugodhatok, Karolával kapcsolatban.
- Nem aggódtam - súgom vissza a lánynak, mosolyogva - Egyébként sem hagynám, hogy osztozz - toldom még hozzá egy apró puszi mellett. Aztán csak hallgatózom tovább. A zene jó ötlet, csak engem nem kérjenek éneklésre. Az a pár óra, amin eddig voltam, kevés ahhoz, hogy én bárki előtt éneklésre vetemedjek. De elhallgatom majd őket. Mosolyogva bólogatok is az ötletre, ami azzal jár, hogy az állam belesüllyed kicsit Karola vállába és ettől majdnem elnevetem magam.
Aztán merül fel a sütés, ami tök jó ötlet. Csak nem tudom. Úgy jön le, mintha Belián azt hinné, sütni csak a muglik tudnak. Sosem fogom megérteni, na meg... oké, hogy ő húsra éhezik, én azért szeretem a zöldségeket is, és sokkal egészségesebb, meg ugye ott van Isaac, aki vega. Szóval ja. Szóvá teszem a dolgot. És... és mindenki félre ért. Vajon miért? Kicsit talán értetlenül pislogok, még Karolára is, aztán Isaac megmenti a szitut, neki dobok egy puszit. Csak. Mert megérdemli. Mert én is szeretem. Persze csak mint havert, mert ugye amúgy meg egyértelműen Karolát.
- Mi volt a pizzériában? - nézek értetlenül a főnökre. Biztos lemaradtam valamiről, tökre nem emlékszem. Vagyis emlékszem, hogy azt mondta, hogy a kedvence vagyok és semmi értelme nem volt, meg hálás is vagyok neki, mert nem ölelgethetném ezt a gyönyörű lányt, ha nem adja át a kuponját. Mondjuk, alapból licitálnia sem kellett volna, de mindegy. Ráhagyom. Biztos napszúrást kapott vagy ilyesmi. Tudom, hogy nincs baj a stílusommal, csak még nem ismernek elég jól.
Megforgatom a szemem. Moderáljam magam. Jó majd csöndben maradok. Vagy ilyesmi. Úgysem bírom ki.
- Varázsolni szabad, vagy muglisat játszunk? - kérdezem meg azért még biztos ami biztos, ahogy elhangzik, hogy mi mindent kéne még csinálni. Előbbi gyorsabb és kényelmesebb, de a cipekedés sem fog vissza riasztani. Elvégre voltam én sátrazni is, meg minden hasonló. Azt mondjuk eleresztem a fülem mögött, hogy Belián szerint a favágás mugli dolog. Jó értem én, hogy ő mugli és nem érti, de... könyörgöm. Van favágó varázslat. Na mindegy. Elharapom a nyelvem. Majd ha kapok engedély, akkor megmutatom neki. Hátha tanul valami újat.
Oszolhatunk így a mi faházunk felé veszem az irányt, hogy ott mérjem fel a terepet. Benyitok mindkét szobába, aztán Karola felé pillantok.
- Melyiket szeretnéd? - remélem a srácok nem lincselnek meg, de mégis csak lányoké az elsőbbség, szóval úgy illik, hogy ő választ, aztán ha ez megvan, akkor átszervezhetjük az ágyakat. Mert hát a három-három helyett, a kettő-négy lenne az ideális felosztás nekünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=808104#post808104][b]Annelie Freya Blomqvist - 2020.05.09. 19:23[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=808204#post808204][b]Emir Mahfud - 2020.05.10. 16:01[/b][/url]

Meghökkenve hallom, hogy nem ide valósi, de még ennél is jobban ledöbbent, hogy nem tudja, hol fog aludni. Ennek több oka is lehet, egyrészt vagy ennyire felelőtlen, másrészt nem tervezett alvást, hanem hajnalig bulizást aztán utána kellemetlen buszos vagy vonatos hazadöcögést, harmadrészt pedig lehet arra számított, hogy valaki hazaviszi. Emellett felmerülhet még az is, hogy a varázslótársadalom egyik képviselője, így a hoppanálást  preferálja. De mivel egy olyan szórakozóhelyen vagyunk, ahol bárki megfordulhat, így nem nagyon feszegetem ezt a kérdést. Itt mindenki egyforma, nincsenek muglik és varázslók vagy boszorkányok. Vagyis vannak bizonyára, csak senki nem ezzel foglalkozik. Beleiszok a sörömbe, majd a lépcsőre rakom az immár üres korsót.
- Hát…. - egy kisebb hatásszünet következik, ugyanis felmerül bennem, hogy felajánlhatnám neki, hogy aludjon nálam. Na már most ebben az esetben az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy ilyenkor nem sok alvás van. Amivel egyébként nem is lett volna semmi gond úgy egy évvel ezelőtt, sőőőt nagyon is benne lettem volna. De most nem értem úgy, hogy nekem ez most menne, illetve szükségem lenne rá. Földhöz nem b***ott annyira, hogy Michelle szakított velem, de azért nem vagyok feldobva sem. Férfiasan bevallom, hogy azért kicsit szarul esett, főleg, hogy utána ő már széles vigyorral arcán pózolt az mellett a bunkó mellett. Érzem, ahogy megy fel bennem a pumpa, ahogy egyre dühösebb leszek. Kezeim ökölbe szorulnak, s rá kell vennem magam, hogy lazítsak tartásomon. Gondolataimat inkább afelé terelem, hogy mi legyen a leányzóval.
- Nem olyan messze van egy hostel, ahol egész jó áron eltölthetsz egy estét. Nem egy Hilton, de arra, hogy pár órát ledől, na arra tökéletes.  Lehet még mázlitok is lesz és barátnőiddel lesztek csak a szobában.- vázolom neki a lehetőséget. A lány keze lendül felém, amit én elfogadok, s finoman megrázom
- Emir. – mutatkozok be tömören. - Na és hogy kerültél pont ide? – próbálom tovább szőni a beszélgetést.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=808355#post808355][b]Annelie Freya Blomqvist - 2020.05.12. 19:02[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=808545#post808545][b]Emir Mahfud - 2020.05.15. 17:05[/b][/url]

Mint kiderül ez nem egy szimpla rúgjukkiaházoldalát vagy engeddelahajam dolog, hanem igen is nyomós oka van az ittlétének, mely nem más, mint a szülinapja. Egy széles mosoly terül el arcomon, mikor ezt elmeséli, s az pedig megnyugtat, hogy nincs egyedül. Ezek szerint valahol bent a tömegben ott van pár leányzó, akik a velem szemben lévő barátnői, így pedig nagy eséllyel nem fog egyedül maradni. Ezek fényében pedig én is visszaveszek a lendületből, és lazábban kezdem kezelni a szitut. Nem, most nem kell senki „életét” megmentenem, szimplán élvezhetem a bulit és az adódó lehetőségeket.  
- Nos, akkor nagyon boldog születésnapot! 18?- kérdem, miközben arcomon a mosoly töretlen. - Ennek fényében muszáj lesz nekem is visszamenni és meghívni téged egy italra.– igen átható tekintettel nézek rá, s megvonom vállaim, majd felnevetek a vetkőzős fiú hallatán. Azok nem a lánybúcsúk főszereplői? Már a születésnapokra is járnak? Megrázom fejem, mivel sose értettem, miért is jó ez. Bár nem mondom, hogy nem élveztem az egyik haverom legénybúcsúján a vetkőző műsort a limuzinban. A leányzó ehhez kapcsolódó megjegyzésére nem reagálok ezen kívül mást, mert mégis mit kellene? Oké, akkor majd én vetkőzök neked? Ha innék alkoholt, akkor biztos lenne az a szint, mikor már simán bevállalnám, de kérem szépen én teljesen józan vagyok.
- Bent vannak a többiek. - fejemmel a bejárat felé biccentek, majd szorosabban összefonom karjaim, mivel cseppet sincs melegem továbbra sem. -Nem szeretnél…? – a bejárat felé pillantok, így utalva arra, hogy jó lenne újra bent lenni a fülledt melegben. Az előbb még menekültem ki onnan, most pedig újra oda vágyok. Ekkor megjelenik Roli az ajtóban, majd odakiabál nekem valamit. Kezével int, hogy menjek már vissza, de a kiszűrődő hangos zene miatt, azt már nem értem, hogy mit magyaráz. - Tessék?!- kiabálok vissza, de választ nem kapok, majd Roli már sehol sincs.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=809762#post809762][b]Nadine Rohr - 2020.05.27. 18:47[/b][/url]

Annak idején mindig Kevin volt a nagy kiránduló a családban. Ő ment legelöl és Leonie-val minden érdekes bogarat megszemléltek, amiktől én inkább távol maradtam. De ez nem azt jelentette, hogy nem szerettem elnyűni megannyi bakancsot a fék közt bandukolva. Mert volt valami különösen megnyugtató abban, ahogy a szél átszökött az ágak között. Ahogy a napfény utat talált a levelek résein és be-bearanyozta a fák lábainál elterülő földet. És azt hiszem ez az idilli nyugalom most is magához húz. Az ikrek kacagása saját gyerekkoromat is idézi, mert habár én voltam a csendben sétáló típus, Lencse szája állandóan járt... Kevin meg csak egyre mentette a bogarakat.
Ahogy ránézek a Noel arcán elterülő vigyorra az egész lényem melegség önti el, és azt érzem, hogy jó helyen vagyok. Itt és most és mindig. Mert veled talán előfordulhat, hogy hazaérek, hogy minden hely otthon lehet. A tükörképedként az én ajkaim is széles mosolyra húzódnak, ahogy az ég felé emelem a tekintetem, hogy aztán rögtön meg is rázzam a fejem. Kizárt, hogy itt balettlépéseket produkáljak. De Nasi csak rángatja a kezem és én egyre inkább hajlok rá, mert ha ez tényleg örömet okoz a kislánynak, ki vagyok én, hogy megtagadjam tőle? Lenézek a mosolygós arcra és nyelek egyet, de aztán Noel megszólal mire odakapom a fejem és kíváncsi pillantással várom a balettfiúk bemutatóját.
- Na gyerünk Nasi, ne kíméld a fiúkat, javítsd ki minden lépésüket - nevetek fel a pörgő-forgó Noelt figyelve. És azt hiszem kedves Ombozi úr elég produkciót nyújt Nasinak is ahhoz, hogy abbahagyja a kezem rángatását és orrát finoman felhúzva kezdje kritizálni a mozdulatokat. Persze inkább csak nekem morogva a mondatokat.
- Tudod mit, mutassuk meg nekik - adom be végül a derekamat, és Nasi felé fordulok, hogy aztán megpróbáljam leutánozni azokat a kislányosan hajlékony mozdulatokat, amikre... hát nos ennyi idősen még talán én is képes voltam, de most már jóval nagyobb erőfeszítést igényelnének. Hm, talán nem ártana többet jógáznom, nem jön rosszul az a hajlékonyság...
Nasi pedig felettébb türelmesen és jókedvűen igyekszik kijavítani a korántsem tökéletes mozdulataimat. De ezúttal még engem sem érdekelhet annyira a tökéletesség, mert csak élvezem a boldog kacagásunk, Noel küzdelmét Chris-szel, hogy ne hányjon bele a nyakába és ezt az egész képtelen és minden bizonnyal kívülről is roppant komikus táncleckét. Aztán egy fél lábon álló mozdulatba belefáradva lehelyezem a jobb talpam is, mert ha ezt még hosszan kell csinálnom, egészen biztos, hogy a hátsóm rövid úton a földre kerül.
- Igazán köszönöm a leckét, kisasszony - egy pukedli a kislány felé azért még belefér a történetbe, hiszen nem hagyhatom köszönet nélkül a türelmét. Kipirult arccal fordulok a srácok felé és ahogy Noel leemeli a nyakából a Bailey fiút úgy én is magam előtt terelgetve Nasit indulok meg az ösvény első állomása felé. Jobb karomat Nasi köré fonom, ahogy nekem támaszkodva kitágult szemekkel összpontosít a hangra. A pillantásom megtalálja Noelét és megengedem magamnak, hogy legalább egy pár másodpercre elvesszek a zöldekben. Abban a színben, ami annyira sokféle tud lenni, olyan vibráló, vagy fakó, tüzes és lágy. Ezerfelé darabra esve mindenféle oldalát megmutatva. És én mindegyikre kíváncsi vagyok. Még akkor is, ha ki tudja meddig nézhetem őket. Mert akármilyen biztosnak is tűnnek most arról meg vagyok győződve, hogy erőszakkal nem lehet leláncolni. Mert a természet vad zöldjének mindig kell majd egy olyan szabadság, amit senki nem vehet el tőle.
- Általában fekete és fehér tollai vannak - teszem még hozzá kiegészítésként, ahogy Noelre hunyorgok, visszafojtott nevetéssel. Szegény Hunter, ha tudná, hogy Noel miket mond róla.. bár, elég valószínű, hogy pontosan tudja. - Mindjárt kiderül - tátogva felelek én is, majd arcomat visszafordítom Nasi és Chris felé, hátha sikerült megfejteniük a rejtélyt. Közben pedig szabad kezemmel Noel ujjai után kutatok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=810245#post810245][b]Mitzinger-Yazel Frances - 2020.06.04. 00:45[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=810246#post810246][b]Mitzinger Igor Bendegúz - 2020.06.04. 00:49[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=810247#post810247][b]Mitzinger-Yazel Frances - 2020.06.04. 00:52[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=810248#post810248][b]Mitzinger Igor Bendegúz - 2020.06.04. 00:56[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=810249#post810249][b]Mitzinger-Yazel Frances - 2020.06.04. 01:00[/b][/url]