Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A karácsonyt otthon töltötte, de az ötödik nap hajnalán összecsomagolt és visszautazott a faluba. Nem szólt semmit, csupán egy cédulát hagyott a konyhapulton, a dán szavak már nehezebben jönnek, mint gondolta volna. Elutazom északra. Újév után jelentkezem. Stílusa hivatalos, mint mindig, ha írnia kell. Indulás előtt még kiosont a ház mögé, ahol boldog csaholás fogadta. Veszélyes volt, hogy lebuktatják a kutyák, de nem hagyhatta itt szó nélkül őket. El kellett köszönnie.
A hátralevő órákat a konyhájában töltötte egy csésze rég kihűlt kávé fölött. Lába mellett egy kicsi kézipoggyász néhány csereruhával és a szükségesekkel. Mégsem mehet egy ingben, őt nem védi a halhatatlanság búrája. A hipotermia nem tartozik a legvonzóbb halálnemek közé.
Látszólag teljesen nyugodtan ücsörgött, belül azonban állt a bál, minden dübörgött és remegett, az izgalom és az aggódás váltogatta egymást. Nem tudta nem túlgondolni a helyzetet. Tudja, hogy télen minél északabbra megy az ember, annál több vérszívóba botolhat. Nem csoda, hogy olyan ritkásak a mugli települések. A helyükben ő is valahova Ecuadorba menne egy banánültetvényre, ahol este tízig süt a nap és reggel hatkor már pattognak a verebek a fákon. Tobias most mégis északra utazik. Mehetnének a Skandináv-félszigetre is, esetleg Lappföldre, de mégiscsak ragaszkodik az életéhez és szeretné megérni az újévet különösebb bonyodalom nélkül. Úgyhogy átzsuppolnak a tengeren túlra, ami talán elég lesz ahhoz, hogy nyugodtan élvezhessék az óceánpartot.
A csípős szél belekap fekete kabátjának szegélyébe, lehelete felhőként gomolyog arca előtt. Mintha újra otthon lenne. A hirtelen hőmérséklet-változás olyan érzetet kelt, mintha brokkoli lenne a gyorsfagyasztó jégszekrényben. Hiába öltözött fel vastagon, a jeges zuhany soha nem kellemes, pedig ez még egész kellemes ahhoz képest, hogy éjszaka majd mi vár rájuk. De lassan hozzászokik és ezzel egyidejűleg a táj elvonja a figyelmét saját triviális problémáiról.
Az ég a távolban még világosszürke, de már húzza magára az indigó paplant, melyre csillagok miriádját hímezték az istenek. A hófehér partokat vad ecsetvonásokként nyaldossa végig a habzó óceán, fel-le, fel-le. Néhány vakmerő sirály a távoli bójákon billeg, sikoltva üzenve feléjük titkaikat. A vidék ősi, mégis kortalan, az idő belső zsebének sarkában pihen megbújva, ahol a változás nem találhat rá. Tobias úgy érzi, mint aki egy elfeledett, szent helyre bukkant, Atlantis elsüllyedt romjai közé lépett. Atlantis azonban az otthon érzését kelti benne, mintha szíve végre megpihenhetne egy zúgban a világ háta mögött, kiesve időből, emberi emlékezettől távol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Olyan békét érez magában, mint régóta nem. Valójában nem emlékszik, hogy valaha érzett volna ilyet. Talán igen, hisz az érzés úgy csúszik fel a lelkére, mint egy jól kitaposott, meleg cipő. Pontosan az ő mérete. Mindig lecsupaszított, védtelenül vacogó belsején ezúttal nem zord vihar robog keresztül, hanem nyugodt, sárgás fényű, puha melegség önti el. Mintha egész életében szaladt volna valami láthatatlan veszély elől, olyan régóta és olyan sokáig, hogy végül már nem is volt tudatában menekülésének, a mozgás rutinná vált. Most végre megállt, és a megkönnyebbüléstől sírni tudna, lerogyva a hóba, mélyeket lélegezve, fulladozó hullajelölt a parton, ahova a tenger végül kivetette, megsajnálva áldozatát.
Megérzi, hogy a mellette álló férfi őt nézi, lassan felpillant rá és elmosolyodik. Olasz reneszánsz festők művein találni ilyen mosolyokat. Éteri és tiszta, mint egy hegyi tó kristályos felszíne, mely alatt minden apró kő részletesen kivehető. Mintha az Uffizi-galéria faláról lépett volna le, lerázva magáról az olajfesték-darabokat, élő, hús-vér alakká válva.
Az ő hideg keze még mindig forrónak tűnik a vámpír jeges tenyerében. Mégis jólesően fonja ujjait az övéire, a mozdulat természetes, megnyugtató. Az apró jelzésre felemeli a földről a táskáját és hagyja, hadd vezesse tovább, távolabb a civilizációtól, távol mindentől és mindenkitől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A zsupszkulcs közel repítette őket úti céljukhoz, egy rövid séta után meg is állnak egy különösen elrendezett kőcsoport előtt. Tobias látott már hasonlót, bár tény, hogy ilyen hibátlant még soha. Mintha csak tegnap görgették volna oda a köveket. Ami valószínűleg így is történt. Ez azonban mit sem ront a hely varázsán. A mennyek földi tükre, a skandináv mitológia és hitrendszer leképeződése. Varázslóként tisztában van vele, hogy ezek az ősi mítoszok egyáltalán nem alaptalanok, egy szent helynek ereje van. Néha tündérek, gnómok bújnak elő a föld alól, a köd ráncaiból és gurgulázó nevetésüket visszaverik a bölcsen mosolygó kőtömbök öblös hasai. Egy ilyen helyen léteznek még csodák.
Amint lassan befogadja a látványt, az egyre sötétedő tintakék égbolton fényívek bukkannak elő, mintha csak arra vártak volna, hogy ők oda érjenek és megmutathassák nekik csodás valójukat. Tudata mélyén tudja, hogy ez csupán protonok és elektronok által keltett jelenség, melyek a Napból és a naprendeszerünkön kívülről érkeztek el a Földre - ám ki mondaná, hogy ez nem egy csoda? Hogy egy ekkora univerzumban, egy végtelen világban úgy álljanak össze az apró részletek, a megfelelő számú részecske épp akkor érkezzen el a légkörbe, amikor ők ketten pontosan ott állnak alattuk? Racionális, tényszerető énje is gyermeki áhitattal emeli fel tekintetét az égre, szája kissé kinyílva, egy ideig nem száll fel előle pára, lélegzetet is elfelejt venni. Valhalla csarnokainak függönyei, melyeket meg-meglebbenti a huzat a két világ közti ajtón beszökve, ők meg a réseken beleshetnek az istenek lakomájára.
Tisztán csengő hangon felnevet, olyan könnyűnek érzi magát, akár repülhetne is, ha akarna. Az árnyak súlya eltűnt mellkasáról, szabadon, mélyen lélegezhet végre. Az örökösen gondterhelt vonások kisimultak, a világ elől rejtőzködő arc nyíltan az ég fele fordul, rajta visszatükröződnak az ég zöldes-sárgás fényei. Lassan a Adam felé fordítja a fejét, nem szól semmit, de a békés, hálás mosoly és a csillogó tekintet mindent elárul. Némán megszorítja a kezét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Azt mondják, az északi fényeknek hangjuk van. A muglik mindenféle eszközzel próbálják rögzíteni, felvenni, bizonyítani létezését - pedig ha csak egy téli estén megállnának a fényszalagok alatt és lecsupaszított szívvel, kitárt lélekkel figyelnének, talán meghallják. Egy másik világ hangjai. Mintha a tér és idő szövetén egy hasadás volna, egy keskeny ív, melyen átszöknek a neszek. Zene, egészen halk zene, az istenek hárfája, talán egy hegedű is...
Az egyik szalag külön életre kel, lágyan, a zene hullámzására kilibben a többi közül és leúszik közéjük, körbesuhanva körülöttük, majd végül befészkelve magát Adam belsejébe. Egy gyertya lángja, az élet apró jele gyúl ki szemében és mintha ő maga is fényleni kezdene. Tobias teljesen felé fordul, kezét nem eresztve el, a szabad tenyerét felemeli és a férfi vibráló mellkasára teszi. Mintha a kezén keresztül át tudna adni valamit, egy élet-szikrát, amely újra indítaná a régóta csendesen pihenő szivet. Ha valahol ez megtörténhet, az itt van, ezen a nem evilági helyen, ezen az időn kívüli fehér, varázslatos tájon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hatalmasra tágult zöldjeivel figyeli a vámpírt. Látja meglobbanni a fényt a szemében, hallja - vagy csak képzeli, hogy hallja - az örökké mozdulatlan szív első, egyetlen, robajszerű dobbanását. Mint a világ keletkezésének első hangja, az ősrobbanás visszhangja tűnik fel benne. Ezzel egyidőben az ő szíve egyet kihagy - talán a döbbenet, talán a világ rendjének kiegyenlítése? Egy igen, egy nem. Egy élet, egy halál. A rend felbonthatatlan. Vagy mégsem?
Erősen tartja, szorítja a kezét, a másikkal karja után nyúl, aztán mégsem ér hozzá, csak készenlétben lóg a levegőben mellette. Azonban a második dobbanás újra a fiúban harsan. A harmadik is. Ez már az övé, csak az övé. Még mindig tányérnyira kerekedett szemekkel néz le rá, légzése gyors, mintha körbe-körbe szaladt volna a kőcsoport körül.
A természet végül mindig győzedelmeskedni fog, még egy ilyen mágikus helyen is. Bizonyos törvényeket nem lehet felülírni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az az érzése támad, ami oly sokszor, ha védtelen lényt lát - pedig ez most csak délibáb. Önkéntelen, ösztönös védelem. Egy állat ösztöne - hisz a jó oldalunkat tőlük örököltük. Minden, ami eredendően gonosz, az az ember sajátja. De valójában kettejük közül nem a férfi a törékeny halandó. Az illúzió egy pillanatig tartott, szaporán pislogni kezd, de már tovatűnt a látvány. Az érzést azonban mégsem tudja lerázni magáról. De ettől ő nem érzi magát hatalmasnak. Máskor lehet azt érezné. Ő, a másik, azt hozná ki belőle. Hisz mi vagyunk az evolúció csúcsa. A legveszélyesebb ragadozó - vagy legalábbis az egyik legveszélyesebb. A többi is mindenesetre belőlünk származik. Minden más értünk, általunk van. Ki van nekünk szolgáltatva. Csak ki kell nyújtanunk a kezünket, hogy kioltsuk a fényt egy szempárban. De nem csak sötétséget hozhatunk, hanem világosságot is. Tobias lassan térdre ereszkedik, így újra ő kell kissé felnézzen a vámpírra. Egyik kezét még mindig szorítja, a másikat bizonytalanul felemeli, aztán a hideg, újra halvány arcra csúsztatja.
Kettejük közül csak egyiküknek verhet a szíve. Csak egyikük élhet a szó biológiai értelmében. De ez nem vethet gátat. A természetnek csak bizonyos határig van ereje. Azután minden rajtunk áll.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Megsárgult újságkivágások, családi képek, mágikusak, egy gyerekzsúr, hangtalanul nevetnek a gyerekek, a gyertyák lángja illegeti magát; egy balatoni fürdőzés, lágyan hullámzik a háttérben a víz. Egy élet darabkái hevernek szanaszét az asztalon. Már reggel nyolc óta itt ül, azóta elfogyott a termoszban magával hozott kávé, a szeme körüli karikák tovább mélyedtek, hogyha ez még lehetséges egyáltalán, a haja pedig mintha egy verébcsaládnak adna otthont.
Halkan mormol magának, miközben egy füzetbe jegyzetel, majd a füzetet félresöpri és újra maga elé húz egy fényképet. Valami új, eddig fel nem fedezett részlet? Egy kétes alak sziluettje a háttérben? Vagy... nem, az csak egy fa a távolban. A képek minősége sem segít a helyzeten. Rég volt a hetvenes évek, még varázsló-viszonylatban is.
Feltolja szemüvegét a feje tetejére, és nagy elánnal dörzsölgetni kezdi a szemeit néhány halk, fáradt sóhaj kíséretében. Mit is akar elérni? Látott egy cikket, egy idős, de nagyon jó memóriájú újságíró lehetett, aki újra előszedett egy negyven éves ügyet. Egy gyászhír egy vidéki lap utolsó előtti oldala legalján. Ennyi elég volt, hogy valakinek eszébe jusson egy eltűnt kislány, akit négy évtízede nem találtak meg, de a szülei soha nem adták fel. Illetve most az apja mégis kénytelen volt, tekintettel arra, hogy róla szól a gyászhír. A rejtélyes körülmények, a megoldatlan ügy mind olyan szókapcsolatok, amik beindítanak egy gépezetet Tobias fejében és többet nem is áll az le, amíg mindenre fény nem derül. Jobb mindent elrejteni előle, ami ezeket vagy hasonlót tartalmaz. De ez a bizonyos újság a kezébe került - teljesen véletlenül, valaki a nagyteremben felejtette -, és így most itt van. És még itt lesz egy ideig, valószínűleg zárásig. Hiányolja a házát, ahol nincs nyitvatartási program, bármikor újabb adag kávét főzhet magának és garantáltan senki nem fogja megzavarni, Winstonékon kívül. De most itt van, és végülis egy könyvtár nem utolsó hely egy nyomozás elkezdéséhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az előtte álló képet nézegeti; egy kislány képe, a legutolsó, ami róla készült; sárga pöttyös ruhában kacag teli szájjal valakinek a kép szélén, akit nem látni. Egy farmon éltek az Isten háta mögött valahol a Hortobágyon, csak ők, hárman, meg a tyúkok és két kutya. Könnyű lehetett valakinek onnan elrabolni egy gyereket. A kérdés csak az, hogy miért és ki. És hogyan.
A gondolatmenetéből egy hang zökkenti ki. Zavartan pislogni kezd, mint ki álomból ébredt és hirtelen nem tudja, hol is van. A könyvtár, persze. Ahogy felpillant az előtte állóra, egy halvány mosolyt küld felé és csak bólint. Sóhajtva hátradől a széken, a karjait összefonja maga előtt, a csuklóján láthatóvá válik így a közös időmérőjük, ami gyorsan mozgásba lendül.
A saját papírhalmára egy újabb akta érkezett. Ahogy elnézi, hasonló időből származhat, csak épp hivatalos körökből származik, valószínűleg a Minisztérium adta ki.
- Mennyire vannak jól védve ezek az anyagok otthon? - bök a fejével az iratcsomó felé. Az otthon szó teljesen véletlenül hagyja el a száját, önmagát is meglepve vele. Magyarországot otthonnak nevezi egy dán gyerek egy franciának. Még hogy nem a multikulturalizmus fellegvára az a hely.
A dánok elég jó munkát végeznek ilyen szempontból - még akkor sem tudja elolvasni az iratok tartalmát, ha éppenséggel a kezébe kerül egy, amit szanaszét hagyott az anyja a házban. Ellopni meg esélytelen, még azelőtt letartóztatnák vagy legalábbis kitessékelnék a raktárból, mielőtt annyit mondhatna, hogy "azt hiszem, eltevédtem". De esetleg a magyarok kevésbé végeznek jó munkát. Talán nem védi semmi az iratokat, csak úgy ott sorakoznak a polcon, arra várva, hogy valaki leemelje őket. Mennyivel könnyebb beleütnie az orrát az apja nyomozásaiba - lehet, hogy egy olyat kellett volna keressen. Egy mugli ügyet. És jól kivallatja igazságszérummal és különböző átkok segítségével a gyanúsítottakat, aztán törli a memóriájukat. Tökéletes terv. Miért nem teszik ezt vajon többen? Gyakorlatilag esélyük sincs a mugli bűnözöknek egy aurorral szemben - még egy auror-palántával szemben sem. Sőt, egy úgyáltalán, egy másodéves boszorkány már letörli őket a térképről, ha arról van szó. Persze, a törvények elég nagy gondot jelentenek. És az auror-palánták rögtön elveszítik erőfölényüket, ha egy jól képzett, felnőtt varázslóval találják szembe magukat, akinek az a feladata, hogy az ilyen törvényt lazán értelmező egyedeket egy hivatalos ejnyebejnyében részesítsék, meg esetleg másban is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Szóval azokkal se lesz nagyobb sikere. Tehát akkor marad a hosszú, rögös, tisztességes út. Gürizik majd néhány évet, amíg valaki egy egyen-irodában, a Minisztérium egy eldugott csücskében, a napi ötödik kávéja ledöntése után esetleg úgy határoz, hogy áhh, talán mégis adnak neki egy esélyt, miért ne - félretolva a pszichológiai jelentések vészjósló halmát, amelyek mind ugyanazt hirdetik: ne vegyék fel aurornak, sőt, ha lehet, mégcsak pálca közelébe se engedjék. Persze, ez most még nem áll így, de az elmúlt évek jelentéseit figyelve, egy elég erős, negatív irányba tartó tendencia tűnik fel. Röviden - Tobias nem beszámítható. Természetesen mindig vannak B, meg C, D tervek. Valahol az ABC derekán járhatunk, amikor felbukkan a mugli-alternatíva. Varázslóként könnyű dolga lenne elhitetni néhány mugli agyturkásszal, hogy tökéletesen épeszű és köszöni szépen, de mostmár szeretne kikerülni az akadémiáról, bele a nagyvilágba.
A kérdésnek nem sikerül áthatolnia az elméjét és a külvilágot szétválasztó szakadékon. Valahol a lehetséges tervek végénél roboghat már gondolatainak gőzöse, amikor egy különös megjegyzés sikerül eljusson az elméjéig. Tobias lassan felemeli a tekintetét. Semmi nincs összhangban semmivel. A szavak nem stimmelnek. Nem ezt akarta mondani. De valamiért ezt mondta. Udvariasság, titkolózás? Magában némán mérlegelve újra lepillant az előtte álló fényképre. Halkan hümmög egyet, amit akár igennek is lehet érteni, de akár másnak is. Nem fontos. Előrehajolva egy kupacba gyűjti a papírjait - elvégre ez nem egy egyszemélyes asztal. Nem szép dolog így szétterpeszkedni.
- Negyvenegy éves egész pontosan. Akit ábrázol, jövő hónapban tölti be az ötvenet. Vagy örökké kilenc éves maradt. - szavainak tartalma sokat elárul, vagy épp keveset - attól függ, mit jelentett Ethan különös hanglejtése. A tiszta empátia azért nem varázslat - nincs benne semmi hókuszpókusz. Azt tudja, hogy valami van, de az még nem világos, hogy mi az a valami. Úgyhogy óvatosan tapogatózik, már csak amiatt is, mert a másik is ezt teszi. Mindeközben hangja kellemes és könnyed - amellett persze, hogy rekedt, mint egy kivénhedt rockénekesé, a fáradtságtól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Igazán nem hosszú az út két varázslónak a Hopp-állomás és a Parancsnokság között, de valahogy egy örökkévalóságnak tűnik. Lehet, hogy köze van ahhoz a tényhez, hogy az auror ellenállhatatlan taperolási-vágyat érez magában, és ennek természetesen eleget is tesz. Tobias könnyes búcsút vesz a személyes zónájától és, mint aki beletörődött már a sorsába, nem szól semmit, gyászos némasággal tűri a vállcsapkodásokat, a karcsipkedéseket és mindent, amit még tartogat számára az élet.
Az akták megszerzése meglepően gyorsan megy, ő csak ül egy üres kihallgatóteremben és hordják elé az anyagokat. Mikor mindenkiről ott van, kiveszi a fényképeiket és szép gondosan elhelyezi őket az asztalon, soronként négyet, két oszlopban. Tűrhető mennyiségű gyanúsított. Mindegyiket egyszer megnézi, alaposan, beégetve memóriájába az utolsó részletig. Ezután újra jön a már ismerős ingalebbenés és
munkától nyüzsög az emelet, az irodák között levelek röpködnek, néhol egy önjáró toll vés valamit, máshol iratok rendezgetik magukat a megfelelő sorrendbe. A tökéletesen harmonikus káosz közepette ülök az asztalomnál, az előírt sötétbarna, egyszer egyes lapfelület, rajta az előírt tintatartó, toll és egy papír, amit javítanom kell, mielőtt továbbmegy aláírásra. Aljamunka. Házimanónak sem adnám. A fogamat szívva morgok kivehetetlenül, csak úgy, mert jól esik és mert úgysem hallja senki. Ha hallaná, sem érdekelné őket. Lapos, gyűlöletteli pillantást vetek az iroda másik felében átvonuló alakra. Az a tökéletes ing, az a mindig élére vasalt nadrág. Még a talárját is vasaltatja. De ismerem én, tudom ám, hogy kicsoda ő valójában. Ó de mennyire…
A duruzsoló morgás halk morajjá válik, majd végleg elcsendesedik. Tobias kinyitja a szemeit és lenéz az előtte álló képekre. Félresöpri őket, csak egyet hagy meg, amit előrehúz, mellé pedig a hozzá járó aktát helyezi.
- Hozzák be - adja ki az egyszerű, lényegretörő kérést. Vagy parancsot. Részletkérdés. Nem tartja kizártnak, sőt, jó esélyt lát arra, hogy az illető ma beteget jelentett, s az azt megelőző napokon is. Amíg vár, felüti az irattartó tetejét, végiglapozza, majd újra becsukja és hátradől. Egyeseknek úgy tűnhet, csak a képeket nézte meg, de ha rákérdeznének bármilyen információra, meglepődnének a válaszon. Szépen elraktározott mindent, mostmár csak fogást kell találni az ürgén. Mert sajnos bizonyíték az még mindig nincs. Egy alapos házkutatás lehet meghozná a gyümölcsét, de ahhoz sem osztogatják csak úgy az engedélyeket. Fárasztó lehet ezeket a köröket mindig lefutni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A helyzet az, hogy el is hiszi - mit hiszi? tudja -, hogy az auror tényleg fogadásokat tett erre az ürgére. De másfelől meg megnyugtatja a tudat, hogy eddig valószínűleg jó úton halad. Legalábbis arra, amerre Rothman is haladt addig, amíg falba nem ütközött. Ennyit a megnyugtató tudatról.
Teszi egymás után a lábait, fogalma sincs, merre halad, hisz teljesen sötétbe vész előttük az út. Szeretné azt mondani, hogy magabiztosan robog bele az ismeretlenbe. Szeretné, ha nem érezné úgy magát, mint egy kísérleti egér a labirintusban, futva a sajtszag után. Sok mindent szeretne. De elsősorban azt, hogy beérjen a labirintus közepére. Ösztöne hajtja, talán akkor se tudna már megállni, ha tényleg akarna. Így pedig pláné nem, ha nem is akar.
Felpillant az asztalon elterpeszkedő aurorra. Süti-morzsás az álla. Majdnem kinyúl felé, a helyzet bizarrsága azonban megállítja. Egy hosszúra nyúlt pillanatig kívülről látja magukat; soha ikonikusabb jelenet nem volt vásznon. Az abszurd akció-krimik koronázatlan királyai - egy hiperaktív, tenyérbemászó auror, vagyis a mester, és egy antiszociális, mufurc empata, vagyis a tanítvány. Első ránézésre ez a felállás, azon túl viszont... Ki tudná megmondani, hogy valójában ki kinek a sidekickje? Önkéntelenül elmosolyodik az orra alatt. Nem az övé a mosoly, de most bitorolja egy kicsit így, kölcsönben.
- Az első kihallgatása zsákutcába futott, nem? Amiatt vagyok itt. Talán jó ötlet lenne, ha ezúttal én faggatnám - mindez akár goromba is lehetne, ha egyáltalán annak szánta volna, és valaki másnak, aki még meg is sértődne rá. Még fogalma sincs, mit fog kérdezni, nincs kifinomult vallató-technikája, az egészről annyit tud, amennyit zsigerből érez, illetve amennyit olvasott az utóbbi időben, mióta érdekelni kezdte a téma. Az auror viszont profi ebben. Hátradől a széken és elgondolkodva méregeti magának a férfit.
- Ugyanakkor... nincs tapasztalatom - hangja már kevésbé cseng határozottan. - Vezesse fel, hozza kellemetlen helyzetbe, én közben a hátsó bejáraton fogok belopózni.
Van egy olyan érzése, hogy a kellemetlen helyzetbe hozás a szakterülete Rothmannak. Szépen piszkálgatni kezdi, hogy a gyanúsított védelmi rendszere meginogjon, ő pedig ezalatt a réseken ügyesen bepréseli magát. Valószínűleg észre se fogja venni, csak akkor, amikor már úgyis mindegy. Elméletben jó stratégiának tűnik, a legjobbnak, tekintetbe véve egyedi képességeiket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A férfi büszke vigyorára, majd az azt hamar leváltó komor-komoly beismerésre csak egy lapos oldalpillantást vet rá. Majd menten meghatódik. Közben a helyzet meg az, hogy ő sem érzi úgy, hogy a férfi elrontott volna bármit is. A hiba nem benne van, hogy is lehetne? Az öntelt magabiztosságot félretéve Tobiasban is határozott formát öltött már a vélemény, miszerint ők a helyes úton járnak, és a valódi ellenség nem a gyanúsított az asztal másik felén, hanem a rendvédelem jeles képviselői, akik ott toporognak az ajtó előtt, azon morfondírozva, hogy hívják-e a kapitányt, vagy esetleg tényleg van ezeknek engedélye kibérelni a vallatót. Sejti, hogy ez a vélemény nem egészen az övé, de már a sajátjának érzi és nem tudja levakarni az elméje faláról. Szépen odaragadt.
Nem óhajt semmit a közelébe engedni, amit a férfi azelőtt megrágott, túlságosan aktív képzelőereje beleborzad, azonban igen... valahogy így gondolta ő is. A gyanúsított szegény nem tudja, mi vár itt rá. Illetve lehetséges, hogy sejti, elvégre találkozott már Rothmannal. Igen, egészen biztosan sejti. Fellehet készülve a legrosszabbra. A legrosszabb pedig még mindig jobb, mint az, ami történni fog.
A folyosón való toporgás közben elhúzódik az odagyűlt auroroktól, az orra után menve megtalálja a konyhának csúfolt zúgot és tölt magának egy bögre kávét. Mielőtt valaki kikaphatná a kezéből, gyorsan ledönti, aztán tölt magának még egy adaggal. Mostmár nem lesz akkora veszteség, ha valaki visszaigényeli a bögréjét és annak tartalmát. Kifele menet elemel egy fánkot, és már nagyrésze gurul lefele a torkán, amikor ráeszmél, hogy ő nem is szereti a fánkot. Már viszi is befele Rothman az áldozatát, mikor a fiú elsétál mellette, és ha egy kicsit nyitva tartja a fülét a férfi, olyasféle szavak foszlányaira lehet figyelmes, mint a "tartsa meg magának", "kleptomán", esetleg még a saját neve is eljuthat hozzá a fiú orra alól.
A motyorgást azonban félbe is hagyja, gyorsan besiet a vallatószoba megfigyelőterébe, ahonnan kényelmesen kivesézheti az ürgét anélkül, hogy az tudná, hogy valahonnan láthatatlan emberek figyelik őt. Úgy helyezkedik be az ablak elé, mint aki színházban van. Egyetlen szót sem akar elveszíteni. És mivel őt nem láthatják és nem is zavarja meg senki, teljesen elengedi önmagát. A gyanúsított minden szava újabb darab a kirakósában, amiből végül az illető teljes mentális térképe és világa fog kirajzolódni. Már sokszor kapcsolódott rá másokra szándékosan, de ilyen körülményekkel és céllal még nem. Bizsergető érzés fut át a gerincén, majd suhogva lebben az inga.

Ingerült vagyok. Frusztrált. És... félek. Igen, félek. Fenébe vele. Ez az alak nem hagyja annyiban a dolgokat. Nem akarom, hogy lássa, mennyire a hideg ráz tőle. Az idétlen bájolgásától falnak szeretnék menni. Összefonom a karjaimat, várok, ki vele. Kezdje a műsorát. A múltkor is olyan jól ment neki, hogy aztán még tőlem kértek elnézést a kollégái. Kérhetnek is, ha képesek voltak alkalmazni ezt a kétes elmeállapotú tagot. Azt mondják róla, hogy leolvassa az ember arcáról a gondolatait. Egyesek szerint gondolatolvasó, de a legilimencia legkisebb jelét sem érzékelem. Biztosan csak városi legenda. Volt néhány szerencsés húzása, s ettől mindenki hanyatt vágta magát. Hát én nem. Lehet, hogy tud valamit, de biztos nem lát a fejembe. Az egyébként is illegális, nem? Biztosan az. Ha meg nem, az kéne legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A hoppanálás egyre jobban megy neki. Nincs benne már az a félsz, mint az elején, hogy a fél lábát hátrahagyja, vagy esetleg akivel utazik, azt amputoportálja. Így amikor a lány felvetette, menjenek valahova, ne csak az erdőben és a falu környékén túrázzanak, pár másodpercnyi gondolkodás után rábólintott. Már tudta is, hova mehetnének. Még az Erikbe járt, amikor egy iskolai kirándulás során ellátogattak a szigetre. A dán szigetek közül a legkeletibb, izolált, de gyönyörű helyen fekszik a Balti-tenger közepén, négy ország felségvizeinek találkozásánál. A helyiek dialektusa dallamos, kellemes a fül számára, annak ellenére, hogy a dánok többségének fejfájást okoz megérteni. A svédek viszont szeretik, számukra sokkal érthetőbb, mint a hivatalos kiejtés. Tobias pedig úgy van vele, mint minden nyelvvel és kiejtéssel. Ha elég időt tölt közöttük, önkéntelenül is beépül a nyelvi képességei közé és hamarosan azon kapja magát, hogy úgy beszéli, mintha ott jött volna a világra köztük.
Amit azonban a muglik nem tudnak, az egy apró varázslófalu létezése a sziget központi-északi részében, Rø és Aarsballe között. A varázstalan emberek számára a hely egy régmúlt időkből ott felejtett vadon, magas dombokkal, öreg fákkal benőtt terület. A varázslók számára azonban egy takaros kis falucska, amelyet még a King's Crossról induló, az európai varázslófalvakat összekötő járat sem érint. Mintha tényleg elfeledkeztek volna róla. Itt volt már akkor is, mikor még az istenek lejártak Midgårdba, mikor még léteztek csodák és az emberek ajkát az óészaki nyelv ízesítette meg. Borgundarholmnak, magasan fekvő szigetnek nevezték még akkor Bornholmot, és ez a neve ma is a falunak. Az Erikben töltött utolsó két évében gyakran ellátogatott ide, de mióta elköltözött Bogolyfalvára, nem volt alkalma. A hoppanálás azonban jóval megkönnyíti az életét, s lelkesen készülődött az útra. Indulásként a következő szombat reggelt tűzték ki, a falu határában találkoztak, a legközelebbi ponton, ami a dehoppanálás-gátló bűbáj hatókörén kívül esik.
Figyelmeztette a lányt, hogy a szigeten mindig erős szél fúj és a Napot nem fogják sokat látni az év ennek a részében, úgyhogy készüljön fel csípős hidegre és félhomályra, ami a nappali órákat általában uralja. Tény, hogy ezek a tényezők sok embert nem zavarnak, mint ahogy Tobiast sem. Ilyenkor érzi magát igazán otthon. A meleg, a vakító napfény zavarja, szeret elrejtőzni előle. Azért a biztonság kedvéért sálból és kesztyűből is pakolt még a táskájába, a forró teát tartalmazó termosz és a zöldséges-húsos szendvicsek mellé. A ruháikat bármikor könnyen megszáríthatják, úgyhogy abból cserére nem lesz szükség. Térképre sem, hisz a memóriája és a pálcája elintézik azt helyette.
A sziget északi csücskébe érkeztek, a befagyott tenger partjára. A Nap épp kint volt, ez azonban a hőmérsékleten keveset segített. A hideg úgy rohanta le őket, mint kiéhezett falka az eltévedt bárányokat. Tobias belevigyorgott a sáljába; sehol egy lélek sem, még a helyiek is elrejtőztek a fagy elől. Szereti a telet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Egy ideig csak nézi a horizontot, a jég felszínén visszaverődő sápatag napfényt, a homokkal keveredő ropogó havat talpuk alatt, a fehérbe öltözött partmenti bokrokat. Különös ez a csend a tenger partján, megszokta már a hullámok zaját, a sirályok ricsaját. Nyáron a hely hemzseg a turistáktól, a jó időt kihasználó helyiektől. Olyankor nem szívesen jár erre. Most azonban mintha teljesen máshol volnának. Egy meséskönyv elnyelte őket, ők pedig önféledten merülnek alá a lapok hullámaiban.
A lány lelkes helyzetmegállapítására csak bólogat, szellemileg kicsit még máshol, de mikor eljut a tudatáig, hogy Tánya mit tervez, visszarángatja magát a jelenbe. Alaposabban végigméri a jeget, itt-ott nyomok vannak rajta, főként állatok nyomai, de néhol embereké is. Régiek, de még jól kivehetők, mostanában keveset havazott.
- Én inkább itt maradok. Valakinek ki is kell mentenie téged - utána kiált, nem mintha a lány megvárta volna a válaszát. Valószínűleg megmenteni sem fog kelleni, elég vastag a jég, strapabírónak tűnik. De azért nem árt, ha nem fulladoznak egyszerre mindketten a mínusz fokos vízben. Kitapintja a pálcáját a kabátja zsebében, hogyha szüksége lesz rá mégis. Tánya óvatos araszolása végül megnyugtatta. A jég halkan nyikorog a talpa alatt, de a repedést kísérő pattanó-törő zaj elmaradt. Tobias visszatérhet a nézelődéséhez, egy kiindulási ponton elmélkedve. Jobbra a part mentén Røig haladhatnának, ami könnyebb séta, de hidegebb, ellentétben azzal, ha átvágnak egyenesen a homokbuckákon és nekifutnak a dombnak, aminek a tetején Borgundarholm bújik meg az erdőben. Legalábbis az erdőnek nevezett csupasz fák között, ami ilyenkor valószínűleg nem a legfenségesebb látvány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A partot figyeli, távoli mozgó pontokat keresve, de néhány összegömbölyödött madaran kívül mást nem lát. A helyiek ilyenkor a településeken belül maradnak, csak oda menve, ahova épp muszáj. Estefele aztán megindul az élet, legalábbis ha még minden olyan, mint régen volt. Most mindenesetre még csend van, senki nem fogja megkérdezni tőlük, mi járatban vannak. Egy ilyen kis helyen elkerülhetetlenül akadnak minden lében kanál-típusú némberek és tamáskodó bácsik, meg persze a helyi megfigyelők, akik személyes küldetésüknek vélik kifaggatni minden idegent. Nyáron ez kevésbé jön össze nekik, olyankor túl sok a látogató, de télen minden jött-ment gyanús lesz rögtön.
Legyen akkor a part. Szelesebb ugyan, de szebb. Már csak a lányt várja be, aki hamar megérkezik mellé, és megindulhatnak előre. Lassan battyognak, van idejük bőven, s úgysem vár rájuk senki.
- Még az Erikbe jártam, amikor egy hétvégén elhoztak minket ide. Az egyik legősibb varázslótelepülés Dániában, de gondolhatod, mennyire érdekelte egy rakás tizenöt évest ez? - halvány mosoly jelenik meg a szája sarkában, bár az emlék annyira nem boldog, inkább csak nosztalgiát érez most, hogy itt van újra. - Mindenesetre megszerettem a helyet, azután még visszajöttem, amikor csak tehettem.
A kivel és a mikor már olyan részletek volnának, amiket nem szokott senkivel se megosztani. Ettől az emléktől a korábbi mosoly teljesen leolvad az arcáról. A belseje zsugorodni kezd, öklömnyire, egyre szűkül, légzésre nehézkessé válik, végül úgy érzi, teljesen üres, olyan, mint a legnagyobb matroska baba, miután a többit kiszedték belőle.
Ráveszi magát, hogy a tájra figyeljen, a jobb kéz felől húzódó bokrokat, a távolabbi fákat nézegeti. Fák, bokrok, homokbuckák. Né, egy sirály. Mindent mantraként skandál magában, saját hangjának mormogásával tölti ki fejének összes zúgát. Amikor a lány tovább érdeklődik, hálásan pillant felé.
- Arrafele a buckákon túl toronyiránt fekszik egy kis varázslófalu - elmutat hozzávetőlegesen abba az irányba, ahova majd tartanak egy kis partmenti kitérő után. - Borgundarholmról azt tartják, a söntésénél maga Odin mesélt hősi tetteiről és hallgatta meg a helyiek meséit, elfogadva tőlük italukat és ételüket. Egy öreg vándor képében jelent meg, de mindenki egyetértett abban, hogy ez nem lehetett más, mint a legnagyobb isten. Két varjú volt vele, amelyek egyáltalán nem féltek az emberektől, sőt, a tenyerükből tudták etetni őket. Még a levegő is mintha megváltozott volna...
Egy ideig bámulja a fölöttük köröző sirályokat - nem épp varjak, de lehet, hogy azóta Odin beszerzett másféle házikedvenceket is. Nem hisz a létezésében, de azt elfogadja, hogy mások életének mennyire fontos eleme volt, meghatározó pontja, tetteiknek mozgatórugója, boldogságuk forrása. Abban hisz, hogy ők hittek benne, és hogyha valahol mégis léteznének csodák, az itt, Északon lehet.
- Apró falu, elzárt világuk különös, egyedi, számukra az elmúlt pár száz év lassabban pergett le, így ők még valahol a középkorban járhatnak - nyilván nem kell mindent szó szerint venni, amit mond, viszont nem tudja jobban érthető szavakba önteni benyomásait. Abban mindenesetre biztos, hogy tetszeni fog a lánynak a hely.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A támadás váratlanul ér. Az előttem ülő alak elmosódik, vonásai képlékennyé válnak. Hangja elmélyül, átalakul, az ismerős ugató-pattogó hanglejtésbe vált át. Mondatai rövidek, lényegretörőek. Gyűlölködő, lenéző pillantása elől besüllyedek a székembe. Minden kérdésére szánalmasan vékony nyöszörgéssel felelek. Nem akarok, de a múltkor sem feleltem és… Borzasztó volt. Égett az arcom, hamar elrejtőztem a mosdóban, ahol nem láttak a többiek. Tudtam, hogy összesúgnak mögöttem, távollétemben kibeszélnek, nevetnek rajtam. Szánalmat, megvetést éreznek. Utálatot. Mint út szélén egy szerencsétlen állat kilapított teteme, mint a cipő talpára ragadt ocsmányság, visszataszítom, elborzasztom őket. És mindannyiuk közül ő a legrosszabb. Szemöldököm alól felsandítok rá, gyűlölködő pillantásom bátortalan, esetlen. Szeretném eltaposni, szeretném kicsivé, szánalmassá tenni, hogy a többiek úgy nézzenek rá, mint énrám néztek eddig. Kitapintom a pálcámat a nadrágzsebemben, még nem nyúlok érte, csak megnyugtat a tudat, hogy kéznél van. De mintha most az arca megváltozna. Tekintete nem az az arrogáns, pökhendi, hanem kifejezéstelenné, üvegessé válik. Olyan ismerős. Ide-oda vibrál a kétféle arckifejezés, valóság és emlék, vagy emlék és illúzió? Nem tudom, nem értem, összeszorítom a szemeimet, hüvelykujjammal nyomkodni kezdem a homlokomat, nem lehet, ő nincs itt, ő már halott. Emlékszem mostmár, ő halott! Ő egy… egy… mumus! Egy átverés! Felkapom rá a tekintetem, izzik, vibrál előttem minden, lángol a fejem.

Tobias egy határozott mozdulattal visszafoglalja saját elméjét, megszédülve kicsit hátratántorodik, a falnak támaszkodva valahogy sikerül kibotorkáljon a teremből, szinte átesik egy halom ott lézengő auroron, majd felrántja a vallató ajtaját.
- Ez az ember tönkretette az életét - beszéde fröcsög a dühtől, pontosan az alak hanglejtését, prolis kiejtését utánozza, miközben a terem sarkában marad, félig eltakarva a lebegő fénylabdáktól. - Kihasználta, semmibe vette. Egy senkinek nézte. Panaszt nem tehet, mindenki a zsebében van! - hangja már-már őrjöngő. - Csak egy megoldás van.
Drámai szünetet tart, hagyja, hogy leülepedjen a sugalmazott gondolat a férfi fejében. Tudja, hogy empátiája egyoldalú, de már megnyitott egy ajtót az auror, így az alak elméje velük szemben kiszolgáltatott, védtelen, mint szike alatt a test az érzéstelenítő hatásának beállta után. Sebészek hidegvérű nyugodtságával kezdik el szétszedni darabkáira páciensük titkait, itt egy hazugság, hopp, kinyessük, ott egy elhallgatott információ, elfojtott érzés, félre velük. Vesealakú tálcára szedegetik a védőburokként felhalmozott hazugságokat, hogy alatta a reszkető, nyers igazságot a fény fele fordítva megfigyelhessék.
Az alak egész testében remegve mered az aurorra, Tobiast mintha meg se látta volna. Lassan, ügyetlenül előhúzza a pálcáját, izzadó tenyerében szorongatja, előbb csak felfele, céltalanul tartva, majd lassított felvételként a férfi homlokára irányítja.
- Meg kell tennie, nincs más választása - a fiú hangja már egész halk, csak az ördög az ember vállán, mély, rekedtes búgással tántorítja el a helyes útról, úgy, hogy észre sem veszi az áldozat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Tobias nem veszi számba a felháborodott férfit előtte. Kicsit arrébb lép azért, így teljesen a sarokba kerül, az addiginál is kevesebb fény világítva meg alakját. Ha esetleg egy eltévedt átok az auror mellett süvítene el, ne pont őt találja telibe. Reméli, hogy azért erre nem kerül sor és a vadnyugati párbajokhoz hasonlatosan Rothman is a pálcáján tartja a kezét, hogy idejében előkaphassa. Fogalma sincs, milyenek a reflexei, de ha már a ring ugyanazon sarkában vannak, akkor fogadjon is rá, ez így sportszerű.
Lendül egy pálca, rögtön utána pedig egy második is, jóval fürgébben, és az előző a levegőben megpördülve Tobias előtt ér földet. Egyelőre nem foglalkozik vele; nem veszi le a szemét a döbbent, dühtől lihegő alakról. Az agya, mintegy mellékvágányon futva, felfogja, hogy mire akar kimenni az auror játéka. Nem beszéltek meg előre semmit, mégis minden egyértelmű.
- Hányszor kell még megátkoznia? Hányszor fog visszatérni, mint egy csótány, hogy megkeserítse az életét? Hisz egyszer már eltaposta! - ahhoz képest, hogy óvatosan próbálja behálózni az ürgét, meglehetősen vadul ordít onnan a sarokból.
- Senki nem hiszi el, senki nem nézi ki magából, hogy ilyesmire képes. Még csak nem is gyanúsítják komolyan. Az aurorok is nevettek, hogy ez képtelenség. Hogy maga álnok, intelligens cselszövő? Hogy bárkit letudna győzni, pláné őt? Hisz most is csak úgy félresöpörte. És ez mindig így lesz. Mindig! - Tobias felváltva duruzsolva morog és ugató kiáltásokat ad ki, hol mit kíván meg a helyzet. A vallatott nyaka és fülei már vörösek a dühtől, láthatóan lüktetni kezdett egy ér a halántékán, de pálca nélkül annyira nem tud ugrálni egy felfegyverkezett ellenséggel szemben. Nem marad sok opciója a védekezésre. Csak a szavak.

Elmosolyodom. Meg-megremeg a felsőajkam, fogaim elővillannak. Egy sarokba szorított állatnak érzem magam. De ezúttal én leszek a ragadozó, ő pedig az áldozat. Nem fogom tovább eltűrni. Nem fognak többet nevetni rajtam, nem fognak többet lenézni, sajnálni, megvetni. Félni fognak. Rettegni. Ha megtudják az igazságot, remegni fog a térdük, ha meglátnak. Fizikai fájdalmat érzek, úgy dörömböl a szívem a bordáimon. Végre, végre érzem, hogy élek. Észre se vettem, mikor kezdtem el beszélni, de azon kapom magam, hogy elfúló, remegő hangon a fejéhez vágom az igazságot. Mindent. Büszkén, dühösen és egyre hangosabban vállalom fel a cselekedeteimet. Igen, én voltam. Akaratom alatt meghajolt, azt tette, amit csak gondolatom legkisebb lökésével szuggeráltam neki. Végül pedig kivetette magát az ablakon, mert én azt akartam.

Tobias felegyenesedik a sarokban, kihúzza magát és kilép a fényre. Már a saját gondolatait, érzelmeit viseli az arcán. Önelégülten mosolyog le az aurorra, a másik férfit figyelembe se véve. Arról egy fél hangot se szól, hogy az előbb épp rávett egy gyanúsítottat, hogy vesse ki Rothmanra az imperius átkot. Egy jó csapatmunkában mindenkinek megvan a maga szerepe. Ez a szerep nem feltétlenül kellemes, de válogatni nem lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Ha olyan szaporán nyomoznának az aurorok, mint ahogy sietnek learatni a babérokat, most semmi oka nem volna Tobiasnak itt ülni és tömegnyomor volna a börtönökben. Csak úgy hajtják ki a teremből az alakot, áldozati bárány a farkasok között. Ha nem tudná Tobias pontosan, milyen ember és mennyire reménytelenül kegyetlen, még talán rosszul is érezné magát. Így azonban nem. Egy pillanatig sem.
Szenvtelenül pillant le a férfira, aztán arrébb sétál, a vallatott térfelébe. A szemközti falnak támaszkodva, újra félhomályba burkolózva fordul csak vissza Rothmanhoz.
- Nem örültem volna - közli tényszerűen, s így is érez. Miért örült volna? Neki az a célja, hogy sikerrel járjanak, elkapják a tettest, hogy utána további bűnösök után rohangálhassanak. A főbenjáró átok valószínűleg megakasztaná ezt az amúgy sem mindig olajozottan működő kapcsolatot közöttük, még akkor is, ha nem az ő keze a tettes. Mindketten pontosan tudták volna, hogy ki a hibás. És most szintén mindketten tudják, hogy valójában, úgy igazán nem neheztel ezért. Ha az alak sikerrel jár - nos akkor talán. De mit ért volna el vele? Tobias még mindig a teremben volt, egy másodperc alatt hatástalaníthatta volna, sőt, az ajtó előtt a parancsnokság teljes személyzete ott tolongott, egy emberként zuhantak volna be a terembe kivont pálcákkal. Igazi kárt nem okozhatott volna. Hosszantartó sérülést sem. Mindezt végigfuttatja a fejében, leltárt készít, mérlegel és végül megszületik az eredmény. Ha nem is a kezdeti önelégült mosollyal, de mégiscsak enyhe optimizmust sugárzó arccal közelebb sétál.
- Ki legyen a következő? - nyilván nem úgy érti, hogy most rögtön belöknek valakit az ajtón eléjük, akit szépen kivesézhetnek ők ketten, hanem a közeljövőben. Mondjuk holnap? Nem, holnap órái vannak. Akkor két nap múlva. Ha nem friss az ügy, őt az se zavarja. Biztos hegyekben állnak a megoldatlan ügyek aktái. Nem vár konfetti-esőre, sem meleg gratulációkra, vagy vállveregetésekre. Ha továbbra is maga mellett tartja a férfi és a segítségét kéri, az neki már elég. Sőt, ha az örökké morgó és gyanakvó aurorok kevesebbet morognak rá, már abból is tudni fogja.
Végtére is a bűnöst elkapták, az ügy lezárult, a napjuk nem kelt s telt hiába. Vegyes érzésekkel, de sikeresen hagyják maguk mögött a vallatót, a fiú azzal a végső gondolattal, hogy még sokat fog erre járni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Azt teszi, amit mindig tenni szokott, ha túl nagy a zaj a fejében, és van valaki a közelében. Frekvenciát vált. Elfordul önmagától és a másik emberre irányítja minden figyelmét. A lány is hálásnak tűnik, hogy elfelejthette egy kis időre a mindennapos problémáit. Lehet, hogy nem csak számára jelent ez a kis kirándulás menekvést. Hosszú távon nem változtat sokat, de ha a közbenső idők kellemesebben telnek, akkor még van esély arra, hogy a végkifejlet se legyen az, amit előre sejt. Vagy talán a mese vége nem is számít, csak az, ami azt megelőzi? Az ilyen csendes, hóborította szombatok, a percek, amit együtt töltenek kellemesen beszélgetve, bandukolva a tengerparton, amíg el nem fáradnak. A tudat sem utolsó, hogy innen van hova menjenek, van egy hely, ahol megpihenetnek.
A lány kérdésen elneveti magát, látja rajta a kétségbeesést. Érezte, hogy rossz metaforával élt.
- Ne aggódj - még mindig szélesen mosolyogva megrázza a fejét. - Átvitt értelemben mondtam. A helyiek, főleg a borgundarholmiak nem szokták gyakran elhagyni a szigetet. A külvilágról annyit tudnak, amennyit a nyaraló vendégek hoznak magukkal, amit mesélnek. Általában itt születnek és itt is halnak meg. Ragaszkodnak a hagyományaikhoz, de ha megmutatod nekik, hogyan kell tüzet csiholni, biztosan követni fogják a példádat - a tűzcsiholás sem épp szószerint értendő, de csak nem fog megrémülni, hogy barlangokban élnek a szigetbéliek. Tobias szerint jóval civilizáltabb, vendégszeretőbb, kedvesebb emberek laknak itt, mint a félszigeten. Ott mindig csak a rohanás, mindenki magának él, minden és mindenki rideg, kis bezárt világuk egy-egy sziget, ahonnan jelzőfényekkel üzennek kifele, de nincs bejárás egymáshoz. Itt viszont, annak ellenére, hogy szó szerint a tenger közepén, egy pici szigeten élnek, mégis valahogy... együtt, egymásért vannak. Persze, ha kívülálló vagy, akkor előbb kifaggatnak a harmadik unokatestvérekig és az étkezési szókásaidig mindenről, de ha úgy döntenek, hogy nem jelentesz veszélyt senkire, sajátjukként tekintenek rád. Csak meg ne mondd, hogy már nem XIII. Erik a svéd uralkodó, mert a tengerig üldöznek felségárulásért.
Mindezen hümmögve mereng, mikor a lány eltűnik mellőle, térdig süllyedve a hóban. A fiú kitapogatja óvatosan a bakancsa orrával, hol tart a hóréteg, s találva egy köves részt, megveti a lábát és kinyújtja Tánya felé a kezét.
- Kapaszkodj erősen és kihúzlak - ha mondjuk nyakig süllyedt volna, vagy teljesen ellepi a hó, akkor mágiával mentette ki volna ki, de így nincs nagy veszélyben és kalandosabb is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

| Bryggen, Berger, Norvégia | március eleje | ♫

Már rég megígérte a lánynak, hogy elmennek valahova. Messzire, ahol senki nem ismeri őket. Vagy legalábbis Anneliet nem, hisz Tobias elkerülhetetlenül olyan helyre kell hoppanáljon, ahol már járt.
Bryggen. A második legnagyobb norvég város partmenti negyede. Egy saját kis világ. Már a vikingek korában is az egyik legfontosabb kereskedelmi pont volt. Az átjáró a kontinens és Norvégia között. Azóta pezseg az élettől, hemzseg, nyüzsög, lármás és színes. A szűk kis utcák zenétől visszhangzanak, minden irányból illatok bódítják el az arra járót. Úgy érzed, a múlt és a jelen összefolyva kanyarog a sikátorokban, néhol a modern mugli találmányokkal találod szembe magad, egy divatbolt, egy hotel, csakhogy a következő sarkon egy több száz éves, roggyant kis épület tűnjön eléd, cégére emberöltők óta ugyanazt hirdetve - egy kocsma, egy halfeldolgozó vállalkozás, egy kerámiás.
Ők pont egy ilyen épületet keresnek. Egy kerámiást. Az ajtó fölé vésett cikornyás, alig kivehető betűk szerint már 364 éve áll itt. Amint belépnek az ajtón, egy hadsereggel találják szembe magukat. Nem, nem átvitt értelemben, hogy sok csecsebecse volna mindenfele, hanem egy tényleges, életnagyságú viking sereggel. Ugyan mind agyagból vannak, de az avatott szemek rögtön kiszúrják, melyik az, amelyik mintha élne. Nem lehet a látogató biztos benne, mert mindig épp csak a szeme sarkából észleli a mozgást, ha odakapja a fejét, már minden mozdulalatlan, amilyennek lennie kell.
De ha mágus az illető, akkor a mozgás nem marad annyiban. Az egyik viking egy hátsó ajtót őriz. Baltája nyelét cseppent sem megnyugtató módon, ritmikusan ütögeti a tenyeréhez. Ha megállsz előtte, hideg, szürke szemekkel végigmér. Tobias nyugodtan bámul vissza, nem hatja meg a kerámia-balta, sem a rideg fogadtatás.
- Heimskr saxar!* - a rég elfeledett, óészaki szavak mintha súlyosabban, rekedtebben jönnének fel a torka mélyéből, mint a magyar hangok szoktak. Mintha ő is kicsit magasabb volna, háta is kicsit egyenesebb. Az agyag viking szélesen elvigyorodik, hamiskásan rákacsint Tobiasra, és félreáll az ajtó elől. Semmitől sem vidultak fel annyira a vikingek, mint amikor az ellenséget lehetett szídni - és persze legyőzni. A fiú hátranéz a lányra, rámosolyog, némán kérdezve, hogy mit szólsz hozzá, jó, mi? Egy kicsit azért büszke, hogy ismeri ezt a helyet. Nem nagyon, de be kell ismerni, megvan a hangulata.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

| Bryggen, Berger, Norvégia | március eleje | ♫

Hogyha a mugli Bryggen egy ötvözet a múlt és a jelen között, akkor a mágus része a városnak az ötvözet tiszta múlt-darabkája. 24 karátos, színarany múlt. Ahogy kilépnek a csúszós macskaköves utcára, egy fekete taláros alak trappol el előttük, egy villogó-repülő gömböt kergetve. Tobias hirtelen hátralép, hogy ne üssék el és közben kinyújtja a lány előtt a karját, hogy megállítsa őt is.
- Üdvözöllek az igazi Bryggenben - közli vigyorgó ál-formalitással, leengedi a karját és félig hátrafordul, hogy lássa a lány reakcióját.
Az épületek hórihorgas öregemberekként hajolnak az utca fölé, a széltől hintázó cégérek pedig úgy nyikorognak, mintha tulajdonosuk soha nem hallott volna az olajozó bűbájról. Vagy legalább a jó öreg gépzsírról. Szaftos lazac-illat száll feléjük az egyik ablakból, hogy aztán átadja helyét valami kétes eredetű, orrbizsergető bűznek, ami egy közeli csatornanyílás alól szivárog ki.
Az utcán rohanó, bámészkodó, portékájukat hirdető varázslók nyüzsögnek, egy pillantásra sem méltatva a két rellonost. Öltözetük régi, de nem kopott, hanem mintha tegnap még a középkori Bergen lakosai lettek volna, ma meg itt élnének, s hozták magukkal minden cókmókjukat. Tobiasék mugli ruhájukban úgy néznek ki, mintha egy furcsa színdarab próbájáról szöktek volna meg. Beszédükkel is elütnek a helyiektől, körülöttük a modern norvég és az óészaki szavak úgy keverednek, hogy avatatlan fül számára egy nagy maszlagnak tűnhet az egész. Tobias egyiket sem beszéli folyékonyan, főleg nem ezt a jellegzetes kevert-nyelvet, úgyhogy épp csak szófoszlányokat tud kivenni.
- Ismerek egy érdekes helyet - int a fejével úgy általában előre s meg is indul, de közel maradva a lányhoz, nehogy elszakadjanak egymástól a tömegben.

Körülbelül három sikátorral és két, az elsőhöz hasonló utcával később megállnak egy kocsma előtt. Ez még nem volna érdekes, hisz itt minden második épületben sört csapolnak, ránézésre sem furcsább a többinél, de ahogy belépnek, rögtön világossá válik, miért hozta el ide a lányt. Egy hatalmas terem szélén állnak, kétoldalt oszlopok futnak öt méterenként, középen pedig asztalok vannak. A terem közepén egy szökőkútnak tűnő, parázsló sziget van, ami a nyugati kultúrákban ismert kandallók északi társa. Esténként barátságos tűz szokott pattogni benne, körülötte pedig beszélgető vendégek ülhetnek a peremen.
A terem hátsó felében egy emelvényen két gyönyörűen kifaragott, farkasfej-karfás szék áll, előtte a padlón egy barnamedve bundája. A falakon körben mindenhol bundák és szőttesek teszik otthonosabbá - vagy épp ijesztőbbé - a helyet.
Bal oldalt egy asztalnál ül a hely egyetlen vendége, egy tagbaszakadt, szakállas figura, aki előtt már három üres korsó áll, a negyediket épp akkor dönti le. Tobias inkább jobbra tart, messzire kerülve az idegent. Még le se ültek, amikor egy, az előzőnél is nagyobb férfi áll meg előttük. Font haja a vállát veri, szakálla pedig jobban hasonlít egy bozótra, mint egy emberi arcszőrzetre. Ruhája állati bőrökből és színenincs ingből áll, derekán egy kis félkezes balta. Zordon külseje ellenére a kezében tartott törlőrongy azt sugallja, hogy ő a hely tulajdonosa.
- Reggelit szeretnénk - közli Tobias norvégül, hangja nem cseng annyira határozottan, mint szerette volna. Mindenesetre a célját elérte vele, mert a morgás abbamarad, az alak bólint egyet és sarkon fordulva visszamegy a baloldali fal mentén húzódó pult mögé. Egy ajtó nélküli ajtón bekiabál valami Tobias számára is érthetetlen parancsot, aztán nekiáll komótosan törölgetni a pultot.
- Hát akkor… foglalj helyet - rámutat az egyik padra, ő megkerüli az asztalt, hogy egymással szemben legyenek. Átdobja a lábait a padon és izgatottan előredől, suttogóra fogva, nem mintha bárki is értené őket, ha egyáltalán hallaná.
- Ez egy királyi csarnok volt egykor, és a söntést leszámítva meghagyták az eredeti formájában, várva a vikingek visszatértét - fejével az emelvény felé bök. Persze, sokan hiszik azt, hogy mostmár aztán bármelyik nap betoppanhat Odin, de azért többnyire mindenki éli a megszokott életét. Itt azonban minden készen áll arra, hogy valóban bármelyik pillanatban újra lejöjjenek Midgardba a hősi halált halt vikingek. Valószínűleg az a vendég is azért tart az ötödik körénél ilyen korán, hogy hangulatban legyen az igazi bulira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Addig húzta maga fele a lányt, amíg csak merte, nem akarva fájdalmat okozni. Frusztrált szusszanással engedi el a kezét; ez így nem megy.
- Oké - borostás arcát vakargatva végigméri a lány körüli havat. - Azt hiszem, a legjobb lesz, ha megolvasztam a havat körülötted, aztán ha kijutottál, megszárítlak. A biztonság kedvéért fogd közben a szabad kezem - kinyújtja felé a balját, aztán a másikkal előveszi a kabátzsebéből a pálcáját és óvatosan, kizárólag a hóra koncentrálva, olvasztani kezdi azt. Biztosan találhatott volna erre okosabb megoldást is, hisz így nem látja, mit olvaszt, a hó meddig tart, nincs-e alatta egy hatalmas gödör. Erősebben kezdi tartani Tányát, de aggályairól nem szól egy szót sem. Nincs értelme fölöslegesen bepánikoltatni, csak azért, mert ő mindig a legrosszabbra gondol. Miért is lenne itt egy gödör? Gyakran sétálnak erre a helyiek, ahogy azt a közelben kikötött halász csónakok is jelzik. Nem, nincs gödör, minden rendben lesz.
A hó már lassan egy nagy latyakos pocsolyává kezd alakulni, ahonnan már nyugodtabban próbálja meg kimenteni a lányt - aki most térdig vizes, de két varázsló csak megoldja ezt a kis problémát. Bíztatóan rámosolyog Tobias, mielőtt nekifogna a mentési akciónak.
- Megpróbáljuk megint, jó? - zsebre dugja a pálcáját, hogy a másik kezével is húzhasson. - Szólj, ha nem mozdul, vagy ha fáj - igyekszik olyan magabiztosan és nyugodtan nézni, ahogy csak az ő nyúzott arcával egyáltalán lehetséges. Kutyatekintetével is rásegít kicsit a helyzetre. De a lányból zsugárzó aggodalom összefacsarja a belsejét és össze kell szorítsa a fogait, hogy legyűrje a pánikot. A sajátja is bőven sok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

| Bryggen, Berger, Norvégia | március eleje | ♫

Örömmel fogadja, hogy a lány is azt tartja érdekesnek, amit ő. Nem mintha meglepődött volna. Anne lelkesen csillogó tekintete ugyanazt tükrözi, amit az ő kékes zöldjei, amelyek jelenleg inkább napsütötte, tavaszi ég kékjébe hajlanak.
- Vannak még errefele izgalmas helyek, de gondoltam, inkább ennél s innál előtte - meg ő is éhes, de az mellékes. A reggelit kihagyta, a hoppanálás mindig jobban megviseli a gyomrát, ha van benne valami. Most viszont nem bánja annyira, hogy mindjárt érkezik eléjük valami táplálék, bármi legyen is az.
- És két teát - kiált meg a férfi után annak anyanyelvén. Tudja, hogyha italt kért volna, akkor azt is kapnak. Jó erős sört, vagy jobb esetben lágyabb almabort. A helyiek csak akkor isznak teát, ha betegek, de szerencsére ismerik a fogalmát, és mindig van kéznél egy-két teafű. Már csak a konyha ajtajából kap egy morgást válaszképp, amivel be is éri.
A kérdés kicsit kibillenti ebből a kellemes kis hangulatból, amibe engedte magát belesüppedni. Válasz helyett inkább megszabadul a kabátjától és táskájától, mindkettőt lepakolja maga mellé az asztalra, aztán előbányássza a pálcáját s leteszi az asztalra, hogy kézügyben legyen.
- Két éve jártam itt először - kezd aztán bele a történetbe. Nem egy olyan történet, amire különösképp büszke lenne, de ez nem is volna az első eset, hogy olyasmit osztanak meg a másikkal, amit jobb szeretnének maguk is elfelejteni. - Kerestem valakit… de aztán nem találtam meg. Egy hetet töltöttem a városban, ki-be jártam a mugli és mágus negyedek között, reménykedve. A második estén tévedtem erre, éneklés és egy lantkíséret szűrődött ki az utcára. Olyan… mesebeli volt. Öntudatlanul behozott a lábam s hajnalig ültem, hallgatva az éneket, az idegenek történeteit, a nevetést… - merengve elpillant a parázsló sziget felé. Azon az estén vidáman táncoltak a lángok, körülötte emberek ültek, beszélgettek. A hely tele volt. Ő már csak egy hátsó asztalnál kapott helyet, de nem is bánta, magától is oda ült volna. Egy idegen arra gondolhatott volna, hogy valamilyen ünnep van. Vagy valaki fizeti sorra a köröket. De nem. Egy egyszerű este volt, semmivel sem különb a többinél. Az emberek mégis úgy ittak, nevettek, szerettek, mintha az utolsó este volna a világon. Ábrándos kis mosoly gyúl ki az arcán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Úgy néz ki, csak megmarad a lány mindkét lába, nem lesz itt gond. Tobias már lelkileg felkészült a hanyatt esésre, ami hamarosan be is következett. Nagyot nyekkenve terültek el mindketten a havon - azon a fajtán, amelyik nem nyel el, csak szépen puha matracként funkcionál és felfogja az esést.
- Jól vagy? - kérdi, miközben feltornássza magát ülő helyzetbe. A pálcája elrepült valamerre. Nekifog tapogatózni maga körül, a biztonság kedvéért arrébb mászik, hogy maga alatt is ellenőrizze. Sehol. A nonverbális varázslás még úgy-ahogy megy neki, de a pálcamentes azért még nem, úgyhogy legyen szíves és ne tűnjön el.
- Fenébe - négykézláb araszol a havon, de már érzi, hogy ez így hiábavaló, úgyhogy a lány fele fordul. - Megpróbálod magadhoz hívni a pálcámat, kérlek? - frusztrált morgással feltápászkodik és csípőre tett kézzel vizslat körbe. Annak a pálcának személyisége van. És utálja őt. Pedig Ru megtisztította neki és azóta ügyel rá, de úgy látszik, a sok évnyi hanyagolást nehezen bocsátja meg. Mentális emlékeztetőt tesz ki, hogy kezdje el tanulni mihamarabb a pálca nélküli varázslást. Aurorként egyébként is plussz pont lehet. Elvégre a lefegyverző bűbáj általában az első, amit az ellenfél alkalmazni szokott. De jelenleg még nem tart ott. Közel sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

| Bryggen, Berger, Norvégia | március eleje | ♫

A rummal megspékelt tea egyáltalán nem rossz ötlet. Nincsenek otthon, nem kell órára menni, nincsenek tanárok a közelben, s ráadásul még hideg is van.
Nem kell megerőltesse a memóriáját, hogy tökéletesen felidézze azt az estét. Soha nem kell, úgy egyébként. Néha jó volna, ha az emlékező képessége nem volna tökéletes. Persze, bármikor megkérhetne valakit, hogy töröljön ki részleteket, vagy használhatná nagyszülei merengőjét, de nem tudná rávenni magát. A képek, szavak, érzések súlya alatt néha úgy érzi, összeroskad, s mégis ragaszkodik hozzájuk.
A lány arcán látja tükröződni mesélésének hatását, amitől mintha végtelenített tükörben látná önmagát. Beleszédül, s inkább a pult mögötti ajtót kezdi el bámulni. Nem véletlenül kerüli a személyes kérdéseket, s főleg azt, hogy saját magáról meséljen. Ami másnak egy egyszerű beszélgetés, neki fizikai és mentális kimerülést okoz.
- Jobban vagy - állapítja meg nyersen, fejvesztve menekülve a saját gondolatai elől. - Nem jól, de jobban.
Olyan diszkrét tud lenni, mint egy koordinálatlan bébi elefánt. Tudja, hogy a lány nem fog örülni, hogy átterelte rá a témát, de azt is tudja, hogy néha jobb kimondani dolgokat. A dolgok kimondásához pedig tökéletes kísérő a rumos tea, ami gőzölögve megérkezik eléjük. Hamarosan követi egy nagy fatálca, rajta féltucat fajta sajt, egyszemélyes halas piték s különböző húsok, meg elvétve egy-két zöldség. Külön tányért nem kaptak, de csak nem fognak összeveszni. Legalább evőeszközök vannak, az már kedves pincérük részéről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Gyöngéden fektetem le őket egy aranyszínű selyem lepedőre. Karjuk ölelésbe fordul, ajkuk a csókot megelőző pillanatba fagyva, elnyílva. Óvatos ujjakkal arany pigmentet kenek a szájukra. A Nap csókja. Hátralépve csodálom őket. Tökéletesek.

Az első feladat. Az első megoldatlan rejtély. A fényképek, amelyeket a dossziéhoz mellékeltek, esetlenek, ügyetlenül próbálják megragadni a valóságot, ami vízként csúszik ki a repedéseken. Hiábavaló próbálkozás. A helyszínt már megbolygatták. Eltelt nyolc év. A ház még ott áll, de benne már mások laknak. Boldogan, ignoránsan. Őket készülnek meglátogatni.

Tobias az éjszakát a könyvtárban töltötte. Az akadémiának az az előnye a Bagolykővel szemben, hogy a könyvtárban nincs záróra vizsgaidőszakban. Lehunyt szemmel ült a könyvek fölött, mint aki alszik. Órák teltek el így. A szemhéja mögött azonban képek ezrei, tízezrei pörögtek futószalagon. Tovább, tovább, tovább. Keresve a kapcsolatot. A választ. Hamarabb megtalálta, mint eddig bármikor. A hiányos fényképek, amelyek ráadásul mégcsak nem is mozogtak, kevés kapaszkodót jelentettek a fiúnak. De elég kellett legyen. És elég is volt.

A következő lépést már nem tudja egyedül megtenni. Leventének még napfelkelte előtt küldött egy baglyot. Nyolckor legyen a kapu előtt. Még egy keveset kell gyalogoljanak a hoppanálási pontig, onnan pedig további gyaloglásra lesz szükség. A Koppenhága melletti tanyát nem ismeri. A legközelebb öt és fél kilóméterre járt egy benzinkútnál tizenkét éve. Odáig tudja elvinni őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Két karikás szemű, nyúzott képű srác indul meg a hoppanálási pontig, miközben mögöttük a kastély lakói épp belebújnak a papucsaikba, hogy álmosan kávé után nézzenek.
Nem beszélgetnek útközben, a köszönésnek szánt bólintás óta Tobias nem is nézett a másikra. Tudja, hogy mostanában valami megváltozott. Nincsenek közeli viszonyban, úgyhogy sose tudta elmondani, hogy tudja - ez ilyen néma egyeszség közöttük. Amíg nincs szükség rá, nem hozakodik elő a témával egyikük sem. Tobias is hálás, hogy nem kell kellemetlen kérdésekre válaszolgatnia. S amíg lehet, igyekszik nem ráhangolódni a másikra. Nem mintha nem tartaná elég érdekesnek, csupán érzi, nehéz és hosszú lenne a visszaút.

A benzinkút parkolója kihalt, csak egy kisteherautó és egy motorbicikli ácsorog magányosan. A reggeli műszakban dolgozó és egy korai vendég. Tobias felméri a környéket, majd a bejárat fele fordul.
- Tudom - közli tényszerűen, bár látja, hogy Levente nem erre számított. - Megnéztem egy térképet. - Másnál egy térkép megnézése pont arra jó, hogy határozottan forduljon később a rossz irányba. Tobiasnak azonban olyan egy pillantást vetni rá, mintha örökké itt élt volna. A hoppanáláshoz nem elég, de arra igen, hogy tudja, merre kell letérni az útelágazásnál.
- Veszek kávét és szendvicset. Kérsz valamit? - fejével az ajtóra biccent, amin pont akkor lép ki egy bőrkabátos alak. A motornak lőttek. Visszapillant Leventére sóhajtva; nem szívesen nyúlja le az odabent güriző ember autóját, bár az öt és fél kilóméter az bizony öt és fél kilóméter. Legalább egy órájukat elvenné. Sejti, hogy a fiú melyik megoldásra szavazna.
Benyomja az ajtót, s megszólal egy csengő fölötte. Az eladó felpillant az újságjából, de Tobias rá se pillant. Ha mégis lenyúlják a kocsit, nem akarja tudni, kitől lopták el. Elindul a sorok között, lassítás nélkül csak levesz egy vizet és két sonkás szendvicset, aztán az egészet felcsapja a pultra. Kikéri a kávéját is, amit hamarosan meg is kap papír pohárkában. Egy pillanatig azon mereng, hogy még kér vagy ötöt és itt helyben legurítja őket, de aztán eláll az ötlettől. Úgyis ez lesz a napi negyedik, ha a napot éjféltől számítjuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Otthon. A sós levegő az első, ami eljut a tudatáig. Mosolyogva szívja be, miközben kinyitja a szemeit. Ru, elengedve őt, a kerítés szilárd kövén keres kapaszkodót, Tobias pedig ösztönösen nyúl utána. A derekától fogva tartja, míg el nem múlik a szédület.
- Csak Silje szobájában égnek a fények - jegyzi meg halkan merengve, amint elnéz a ház irányába. Még épp kivehetőek fehér falai a félhomályban. Egy világos ablakot leszámítva semmi jele lakóinak. A szüleik biztosan még nem értek haza. Csak a lovak halk prüszkölése, a kutyák távoli ugatása töri meg a csendet. Tücskök cirpelnek körülöttük. A sós levegőbe mézes virág és égő fa illata vegyül. Az otthon hangjai, illatai. Most azonban nem ezért vannak itt.
Hátat fordít a háznak; mélyet lélegezve fordul a part irányába. Innen még nem lehet látni, el kell érjék előbb az első homokbuckákat, azok mögött tűnnek majd fel a hullámok.
- Mehetünk? - kérdi a fiútól, felé fordulva, várakozón.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bedobálja a kaját a táskájába és indulna is már kifele, de lecövekel az ajtóban. Nekitámasztja a Zárva-táblának a homlokát és lehunyja a szemét. Mintha megállt volna pihenni egy kicsit.
Csak egy idegen. Megtalálja majd a kocsit, nem fogják behajtani a tengerbe. Nem fogják megtartani. Valószínűleg csak felhív valakit és fél órán belül meglesz. Talán hamarabb, ha meglátják az út szélén elhagyatva. Talán...
- A francba - morogja a kilincsnek és ellöki magát az ajtótól. Hátracaplat a wc-t hirdető ajtóig, a hátával benyomja és előveszi a pálcáját.

Mikor kijön, az eladó ugyanolyan érdektelen arccal olvassa az újságját, mint előtte. Tobias hosszú léptekkel az autóhoz siet, bedobja előbb a hátizsákját a hátsó ülésre, majd magát is előre Levente mellé.
- Kövesd a Hillerød-táblákat - mutat jobbra, s beköti magát. Még vet egy utolsó pillantást a benzinkútra, aztán mély sóhajjal visszafordítja a figyelmét az útra.

Koppenhága mellett rögtön a semmi közepén egy elhagyatott benzinkút alkalmazottja néhány perc múlva leteszi az újságját és ásítva kinéz az ablakon. Egy autó sem áll a parkolóban. Egy sem. Tizenöt percig fog tartani a rohangálás, amikoris egy vendég izgatottan kijön a wcről és közli, hogy öt km-re Északra egy letérés előtt megtalálja a furgont.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Érzi a fiún, a kapaszkodásán, fejének apró biccentésén, ahogy a ház lakóját lesi. Aki keresztülszövi Tobias teljes lényét, kacagása napsütéssel tölti meg a hideg szobákat. Hátranéz a válla fölött, szomorkás zöldjeiben tükröződik az ablak hivogató fénye. Talán... talán egyszer. Talán később. Ritkán jár haza. Egyre ritkábban. Sóhajtva lehorgasztja a fejét, majd Rura néz féloldalasan. Igen, egyszer talán.

Elég hamar nehézkessé válik a haladás szandálban, úgyhogy inkább ő is kézben viszi tovább. Amikor megpillantja a morajló tintakék végtelenséget, megkönnyebbült kis szusszanás szakad fel belőle. Ritka széles mosoly fut szét az arcán, szarkalábakat biggyesztve a szeme sarkába. Kocogva lefut a dűnéről, s még az alján sincs rendesen, mikor a pólójától már félig megszabadult, s elkezdi az egészet ledobni a homokba. Amilyen akkurátusan szokta összehajtogatni otthon a ruháit, itt annyira gondtalanul hajítja őket a földre.