Rey *_*

Kinézet
Budapest, Merkovszky szülők otthona
A szünet alatt
[zárt]

Nem szokása női magazinokat olvasni, most viszont kivételt tett. Sokan súgtak össze a háta mögött az utóbbi időben, otthon is és a kastélyban is, hiszen a szünetben a legtöbb időt otthon töltötte, de a DÖK eseményére visszautazott a kastélyba Mátéval.
Amikor már megunta, hogy nem tudta mi olyan érdekes rajta egy hete, rákiabált egy évfolyamtársára, aki a kezébe nyomta az újságot. Egyből a címlapon ott szerepelt az anyja és az elemi mágia tanára neve, olyan címmel amitől felfutott a szemöldöke. Kíváncsian lapozott bele az újságba, bár nem hitt a címnek. A cikk nem volt hosszú, de bőven benne volt minden amitől elzsibbadtak a végtagjai.
Modern boszorkány cikke
Modern boszorkány
2015. március, 2. sz.
Elemi mágus és légtornász közös gyermeke
Azaz a két híresség titkos magánélete


Gondolták volna, hogy Merkovszky Ádám tetramágus és Győri Anna légtornász között több is van, mint barátság? Ráadásul olyan dolog köti őket össze, aminél nagyobb nem is lehetne! Van egy eltitkolt, 17 éves lányuk.


Jó barátságban voltam régen mindkét személlyel, tapasztalatból mondhatom, hogy egyikük sem volt fiatalon társaságkerülő. A Mirákulumnak közös fellépései voltak elemi mágusokkal, köztük az akkor még 20-25 éves Ádámmal, világszerte turnéztak. Ebben az időben Annának svéd párja volt és egy egyéves fia, éppen csak visszatérhetett a munkájához amikor megtörtént a sorsfordító esemény.
Tizenhét évvel ezelőtt, szeptember elején Svédországban zárták a turnét a cirkuszosok. Ezt a fontos eseményt hatalmas ünneplés követte, ahol szem-, és fültanúja voltam annak, ahogy a fiatal anyuka és a fiatal férfi flörtöltek egymással, együtt iszogattak egész este. Képekkel tudom alátámasztani ami ott történt.
Sokadik koktéljuk után egyik pillanatról a másikra szívódtak fel együtt, még egy pillantás erejéig sikerült elkapnom őket ahogy elhagyták a helyet és kettesben folytatták az ünneplést.
Erről senki nem beszélt, senki nem tudott róla, mi volt közöttük. Csak én és a kamerám, a képek melyek az íróasztal fiókjában vártak a leleplezés pillanatára.
Néhány héttel később Anna ismét visszavonult, mivel gyermeket hordott a szíve alatt. Ekkor nekem már gyanúsak voltak az időpontok, hiszen a turné alatt nem volt arra ideje, hogy fia apját felkeresse, tehát egy apajelölt maradt, Ádám.
Idő közben sikerült felkeresnem a gyógyítót Göteborgban aki a nőt felügyelte a terhessége alatt és akinél született a kislány. Megerősítette, hogy a baba pontosan érkezett, a neve pedig nem volt újan csengő, hiszen olyan tehetséggel született, mint édesanyja és gyerekkora óta gyakorolja a légtornát. Annelie Freya Blomqvist neve sokak számára talán nem lesz új, de az volt az állítólagos apja számára. Janrik Blomqvist megerősítette, hogy kétszer állt kapcsolatban szakításuk után Annával, amiből két gyerek született. Egy fiú és egy kislány, de nem a középső, hanem a legkisebb.
Kell ennél több bizonyíték?

Kőrösi Oszkár

Mielőtt még újra akaratlanul előjött volna az ereje, összecsukta az újságot és elszaladt a minisztériumi kirendeltségbe, hogy hopp-hálózattal hazajusson. Nem adott volna a hírre, hiszen bármilyen légből kapott dolgot megírnak, de mivel minden esemény hihetőnek tűnt...jobbnak gondolta az anyjától megtudakolni az igazságot, mint rágódni a dolgokon.
Otthon az édesanyja háromszor olvasta el a cikket, majd végül szó nélkül hagyta. Anne hosszan kérlelte, hogy mondjon valamit, de Anna csak a vállát vonogatta és gondterhelten fordult el a lányától.
- Tudja, hogy ki vagy. Janrik tudja. Kicsim, nézd... - édesanyja sóhajtva ült le a kanapéra. - Nem vagyok büszke arra amit tettem. Fiatal voltam, a bátyád születése után muszáj volt lazítanom...
A lány csaj dermedten állt és hallgatta azt, amit anya már régóta elhallgatott előle.
- Nem emlékszem arra az estére, gondolom Ádám sem.
- Hazudtál nekem.

Hosszú beszélgetést tudtak maguk mögött néhány órával később, Annelie nehezen dolgozta fel, hogy az eddigi majdnem tizenhét évét hazugságban élte le. Van egy anyanyelve, ami amúgy nem is kellene, hogy az legyen, két testvére, akik csak féltestvérek és egy tanára, aki az igazi apja... Sosem volt édesapja, nem is hiányzott neki. Kibírta volna anélkül, hogy ez kiderül.

Még ezen az estén levelet írt Merkovszkynak.

---

Ezt követően az anyja tudta nélkül utazott el Budapestre, bár nem kíséret nélkül. Harold, a bátyja kísérte el, akinek elmesélt mindent a történtekről. Szerencsére nem változott a kapcsolatuk, sőt, talán még erősödött is a testvéri kapcsolat.
Nem volt nehéz odatalálni a mágusok lakta részbe, de a lánynak a torkában dobogott a szíve. A táskájában lapult az újság, a fejében cikáztak a gondolatok. Harold magára hagyta amikor megtalálták a házat. Szerette volna minél előbb letudni a dolgot, elképzelése sem volt róla, hogy mi lesz a tanára reakciója az egészre. Talán nem is kellett volna felhoznia...de biztos,hogy előbb vagy utóbb eljutott volna hozzá is a hír.
Az ajtó előtt megállt, megigazította a haját és a ruháját, aztán félve, de bekopogott. Az ajtónyitásig még lett volna ideje elfutni...

Budapest, szüleim háza
A szünet alatt
[zárt]


A szoba

Kinézet
Budapest, Merkovszky szülők otthona
A szünet alatt
[zárt]

A csinos házikó egyáltalán nem vonta el a figyelmét arról, ami miatt érkezett. Egyfolytában a lehetséges reakciókat vette sorra magában, mert hát ki tudja, milyen rosszul fogja érinteni Ádámot ha megtudja, hogy ő az apja, vagy elhiszi-e egyáltalán.
A kopogás után nem kellett sokat várnia, nehézkesen, de valamiféle mosolyt varázsolt az arcára a tanárra pillantva.
- Jó napot - köszönt udvariasan. Valahogy másnak tűnt a férfi a legutóbbi találkozásuk óta, bár nem tudta volna megmondani, milyen értelemben. Beljebb kerülve egy szó nélkül ment az emeltre, amerre irányították, a kellemes társalgóban pedig ismét csak egy mosolyra futotta tőle.
- Sajnálom, hogy itthon zavarom...én... - a pillantását is elkapta róla. Mintha ezer szempár figyelte volna a szoba minden szegletéből, lesütötte a szemét. Ott ült, Ádám várta a vallomást, ő pedig nem bírt megszólalni, csak az izzadó tenyerét nézte.
Kis idő után erőt vett magán, a nadrágjába törölte a kezét és a táskájából előhalászta az újságot melyen már látszott, hogy legalább százszor elolvasták.
- Emiatt jöttem - a Modern boszorkány március közepi számát átnyújtotta a férfinak, majd várta, hogy elolvassa, vagy nevesse ki, bármit.

Budapest, szüleim háza
A szünet alatt
[zárt]

Kinézet
Budapest, Merkovszky szülők otthona
A szünet alatt
[zárt]

Az egészben a tehetetlenség zavarta leginkább. Az, hogy nem tudta befolyásolni Ádám reakcióját, elképzelni sem tudta. Csak ült ott, átadta az újságot ami miatt jött, azt is csak azért, hogy ne húzza szegény ember idegeit a váratással. Egyszer túl kell esni rajta...
Csendben figyelte, minden reakciója érdekelte. Egy szót sem szólt közben, de a lába járni kezdett és csak akkor fújta ki a levegőt amikor végre megszólalt. Az anyja válaszaira volt kíváncsi, de mindent nem tudott volna két perc alatt elmondani, így egy pillanatig habozott.
- Beismerte. A mi apánk...akit annak nevezett...ő csak a két testvérem apja. A bátyám születése után nem találkoztak, de anyám elmondta neki, hogy terhes - megvonta a vállát, hiszen ez még csak egy része volt annak, amit megtudott. - Ő nem ismer minket, a nevemet se tudja.
Várakozott, igazából most jött elő belőle a düh, amit eddig elfojtott. Legszívesebben üvölteni tudott volna, hiszen eddig csak hallotta, most azonban saját maga mondta ki a tényeket.
- Tudja milyen érzés megtudni, hogy az állítólagos apám nem is az apám, és...nem vagyok svéd? - ez bosszantotta legjobban. Hogy beszél egy olyan nyelvet, amihez igazából semmi köze. Ezzel elég sok minden kiderült, például az is, hogy testvéreivel ellentétben ő aranyvérű, nem félvér, ahogy tudta.
- Nem akartam letámadni... - szabadkozott végül és felállt a kanapéról. Az ajtó felé indult, majd visszalépett, és megint az ajtó felé...

Budapest, szüleim háza
A szünet alatt
[zárt]

Kinézet
Budapest, Merkovszky szülők otthona
A szünet alatt
[zárt]

Kifakadása után nem tudta eldönteni, hogy menni akar vagy sem, mégis mihez kezdjen. Hiszen nem mindennap történik az emberrel olyasmi, ami megváltoztatja nem csak a jövőjét, de múltját is. Volt egy elképzelése az apjáról, a mugli férfiról akiről igazából nem akart többet tudni, mint amit elmondtak neki. Sosem érdekelte az, aki nem méltatta arra sem, hogy megkeresse a gyerekét. Mondhatni semmi gond nem volt a családjában, Zoltán, a cirkuszbeli apapótléka bőven elég volt neki az anyja és testvérei mellé.
Az ajtónál állva hirtelen megérezte a vállán a férfi érintését, amire kicsit összerezzent. Nem, egyáltalán nem szereti a testi kontaktust, csak néhány embertől viseli el, azoktól, akik kellően közel állnak hozzá és abból nincsen túl sok. Ennek ellenére nem húzódott el, csak kellemetlennek, szokatlannak találta.
Meglepetten pislogott rá. Hogy Ő szeretné megismerni? Az a tanár, aki a következő tanévtől az elemét fogja figyelni? Aki az apja? Felfoghatatlan.
- Elég sűrűn - elhúzta a száját, szívesen hozzátette volna olyan epésen, hogy apu, de inkább elnyelte a szót, hiszen csak magára haragudott ebben a pillanatban. Lassan visszaült az előző helyére.
- Elhiszi? Mármint...én biztos nem hinném el csak így... - gondolt itt arra, hogy jött a semmiből, és egy cikken alapozva előadott egy sztorit. Ami egyébként teljes mértékig igaz, de tudja, hogy ha ő lett volna Ádám helyében, mélyebben utána akart volna járni mielőtt ténylegesen elhiszi és elkezd egy olyan embert megismerni akit nem is biztos, hogy kellene.
- Hányan vagyunk? Vannak testvéreim? - talán elsőre durva és késforgatós kérdés volt, de ez olyan, ami nagyon érdekelte.

Franciaország - Párizs

A formális köszöntésnek nagyobb sikere lett, mint gondolni merte volna, ráadásul Kira arcát látva alig bírja ki nevetés nélkül! Ilyen helyzetben igazán nem könnyű megtartani szokásos, derűs komolytalanságát...habár pont emiatt nem lehet őt komolytalannak venni, maximum szórakozottnak.
- Ó, én is nagyon örülök a találkozásnak!
Feleli lelkesen, a kelleténél talán egy kicsit nagyobb örömmel, mivel kimondhatatlanul tetszik neki, hogy drága barátnőjének külön kísérője van, ráadásul milyen előkelően fogalmaz! Mi lesz itt, ha Mea beszabadul egy kastélyba!
- És persze köszönöm a dicséretet! Sok mindenki csodálkozik rajta, pedig magyar név!
Mosolyog, ám mielőtt nagyon megeredne a nyelve, ő is megpillantja Derek-éket. Csatlakozik a bősz integetéshez, ám most marad a helyén. Csupán a szeme mosolyog fénylő rosszcsontsággal a szűnni nem akaró jókedv együttesével.
De sok lett itt a szőke! Még a végén kisebb családnak fogják őket nézni az idegenek! A gondolaton azonban nincs sok ideje elszórakozni, mivel máris elindulnak egy kis helység felé.
Kivételesen csöndben hallgatja végig az utasításokat a zsuppszkulcshoz, majd mielőtt gyorsutaznának egy pillanat alatt az Amorden rezidenciára, a kavargó űr előtt eszébe villan újra maître Taylor és a Mlle.
A következő kép már maga a kastély, ami a földön ülve és könnyezve nevetve is elragadó látvány.

Budapest, szüleim háza
A szünet alatt
[zárt]

Kinézet
Budapest, Merkovszky szülők otthona
A szünet alatt
[zárt]

Bólogatott, az apasági tesztet jó ötletnek tartotta. Na nem mintha ő nem bízott volna anyja szavaiban, de azért a teszt mégiscsak meggyőzőbb egy pletykánál. Úgy tudja, van egy olyan bájital, amibe hajszálat, vagy ilyesmit kell tenni és a színe mutatja ki az eredményt. Erre nem sajnálna egy szál barna hajacskát.
- Az jó lenne...most már szeretném tudni, ki Ön nekem - mondta kicsit nyugodtabban.
Végül is nem akarta lerohanni a kérdéseivel, de egyet mindenképp tudni akart. Hogy vajon egyedüli gyerek-e vagy sem, illetve kik tartoznak még hozzá. A válasz végül is várható volt, mégis valamiért reménykedett benne, hogy nincs testvére. Hiszen van kettő, őket szereti, ha ő választhatott volna jövőt, abban biztos nem lett volna még plusz ember.
Várta a további választ, de a szemöldökét összevonva figyelte a tanárját. Valami nem volt rendben vele és ezt szinte érezte. Talán az elemi miatt, talán csak mert feszülten figyelte, de kifejezetten érezte. A viselkedése is megváltozott és ezen az a mosoly sem változtatott amit a kifejtett válasz után erőltetett magára. Igazából ebből a válaszból értelmet nyert a feszültsége, Annelie nem is gondolta, hogy ilyen mélyen a lényegre tapintott.
Csak mereven bámulta a férfit, aki egyértelmű választ adott neki. Néhány másodperc telt el csupán így, ennyi idő alatt úgy nézte, hogy feltűnt neki ami eddig nem. Hogy hasonlítanak. Nem sokban, hisz ő inkább az édesanyja kiköpött mása, de a szeme formája és a haja is valamennyire olyan, mint Ádámé.
A következő lépés teljesen önkéntelenül jött, hogyha ő irányította volna, nem tette volna meg. De egy pillanat alatt felállt a kanapéról, az apjához sétált és amint leült mellé, átlépte a saját és a két idegen közötti határt. Részben bocsánatkérően, részben pedig támogatóan ölelte át.

Budapest, szüleim háza
A szünet alatt
[zárt]

Kinézet
Budapest, Merkovszky szülők otthona
A szünet alatt
[zárt]

- Rendben...de anyám nem tud róla, hogy itt vagyok - ezt nem akarta igazából beismerni, de gondolta, hogy valami szülői engedély kellhet majd hozzá, vagy ki tudja. - De elmondom neki - gyorsan hozzátette, hogy nem akarja eltitkolni, csak nem volt kedve erről beszélni vele azután, hogy megvádolta a hazugsággal. Na nem mintha nem így lett volna, de durva lehetett szegény nőnek ahogy a szemébe mondta.
Lassacskán kiderült az, amit még fontosnak tartott a lány. Mert hát rendben, van egy apja, na de a család hány taggal növekszik még? Ráadásul a férfinak felesége is van, akiről tudja, hogy szintén valami köze van a Bagolykő tanári karához, de nem követi annyira mások magánéletét, hogy tudjon ilyeneket pontosan.
Nem tudta volna megmondani, hogy mi ütött belé amikor odament hozzá és átölelte, de abban a néhány másodpercben ezt érezte helyesnek, sőt, egészen jónak. Aztán Ádám szavai észhez térítették és lassan elhúzódott. Eléggé zavarban volt, el nem pirult, de felállt onnan, mit sem törődve a megjegyzéssel, miszerint kedves. Francokat kedves.
Az újságot felvette az asztalról, a táskájába rejtette és határozottan lépett az ajtóhoz. Kifejezéstelen arccal fordult a férfi felé.
- Akkor én most megyek. Van min gondolkodnunk - kisöpörte arcából a haját aztán várakozóan tekintett felé. Nem akart egyedül kimenni, remélte, hogy az apja majd kikíséri.

Budapest, szüleim háza
A szünet alatt
Zárás

Amikor Kira megindul felé, szíve kihagy egy dobbanást. Nem tudja mi is fog történni, aztán pedig... elfordul tőle a lány, és Lucyt köszönti.
Még jó, hogy van rajta napszemüveg, így nem látszik furcsálló pillantása. Viszont valahol megkönnyebbül, hogy nem kell nyilvánosan puszilkodnia a lánnyal. Lesz még alkalma rá, ha úgy adódik.
Nem kerüli el a figyelmét Mea különös arckifejezése, de inkább most hagyja is a lányokat csevegni, és Zoli mellé lép.
- Hali. Szóval mi leszünk a csajvigyázó pasik mi? - vigyorodik el. - Találkoztunk már a kviddics meccsen. Jó voltál! - nyújt kezet a fiú felé, és próbál nem gondolni rá, hogy nem régen még halálosan féltékeny volt, amiért ő vitte Kirát a bálba. Vagy valami hasonló. De hát ő lógatta a lábát az Eridon klubhelyiségében közben. Ki gondolta volna, hogy barátai közben tényleg elmennek a bálba. És fiúkkal. Az neki olyan lányos dolognak tűnt. Talán azóta már bánja is valahol a dolgot.
Mielőtt azonban bonyolultabb beszélgetésekbe kezdhetnének a fiúval, fel is jön a zsubszkulcs dolog, Derek pedig - na azért nem félre lökve mindenkit - de vehemensen előre lépve rácsodálkozik.
- Azta! Zsubszkulcs? Olvastam róla, de jó! - lelkesen megérinti a varázseszközt, közben láthatatlan napszemüveges pillantásokat vetve Kirára, majd ekkor... kiszalad lábai alól a talaj. Forog vele az egész világ, és attól fél, hogy menten a semmibe zuhan...
Mi, hogy engedje el? Ő aztán el nem engedi! Nem, nem, kizárt! Na jó, ha muszáj...
A földre huppan, fenékkel, és pár másodpercig elcsúszott kalapját igazgatva zihál, aztán felnevet.
- Ez király volt! Jól vagy Mea? - áll fel, és nevető barátjának nyújtja a kezét, mert hozzá legközelebb lévén, őt vette észre, amint hasonlóan járt hozzá, és lecsücsült a fűbe. Ha szükséges, felhúzza a lányt, és ekkor veszi észre a házi manót. Legszívesebben megint kitörne, hogy "azta!" de nem akar totál idiótának bemutatkozni, így csak szélesen elvigyorodik, és megragadja Mea karját, jelezve, hogy "oda nézz már!".

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † A nagy meglepetés! † Viselet
A kérdésem elég logikus volt, azt nézve, hogy a fiúnak nem adtam meg a címemet. Viszont a kijelentése, miszerint vannak kapcsolatai és pénze eléggé meglepett.
- Ha küldtél volna egy baglyot elmondtam volna... - Felvont szemöldökkel méregettem a srácot, majd egy nagy sóhajjal hagytam rá. Most már úgyis mindegy. Egy kicsit zavart, hogy ezért az infóért lehet költött pénz, mikor bármikor elmondtam volna neki ha kéri, de nem adtam a tudtára. A következő szavaimra való reakciója viszont megmosolyogtatott.
- Szerintem az, hogy egy ismeretlen fiú jött a lányomhoz, aki sosem megy senkivel sehova, ráadásul sosem jönnek hozzá látogatóba... - mondtam és elgondolkozva meredtem magam elé egy ideig. - Hű... kimondva elég antiszociálisnak érzem magam. - Felé pillantottam, de aztán inkább az érkezőket kezdtem vizslatni, hiszen volt pár eléggé fura jelenség. - Amúgy... Köszi. - Azt nem tettem hozzá mit, de ha volt egy kis esze, akkor úgyis tudta, hogy azért mondtam, mert elhívott magával... Végül rátértünk a fő témára is, vagyis Dorian fő témájára, a koncertre, pontosabban erre a helyre és a bandákra. Őszintén megvallva egyiket sem ismertem, szóval nem tudtam mit hozzászólni a témához, ráadásul mikor megpróbált felvilágosítani, akkor a kezét a vállamra tette, én meg elfelejtettem levegőt venni és a szívem is egy pillanatnyi időre elfelejtett dobogni, hogy aztán egy őrült módjára kezdjen verni. Valójában semmit sem fogtam fel abból amit mondott, de nagyon ügyesen palástolva bólogattam, mintha érteném amit mond, pedig igazából elterelődött a figyelmem az egészről. Valami Lara... Vagy Lana? Körülbelül ennyi volt ami megmaradt abból amit mondott. Mikor ellépett, akkor fellélegeztem rájöve arra, hogy eddig elfeledkeztem róla. Őt néztem és az ajkam kezdtem rágcsálni, amikor szóba került az a kínos téma a gyíkkal. Végül bevallottam, mire ő elkezdte, hogy ne izéljek...
- Ha te mondod... - Egy mosollyal jutalmaztam amiért nem nevetett ki és még egy puszival is jutalmazott, de azért feltűnt, hogy nem sok kellett hozzá. Felkapta a hátitáskám, én meg megpróbáltam visszaszerezni tőle. - Hééé, nem vagyok olyan gyenge. Elbírom magam is. - mondtam neki, de amikor szóba került a sátrazás, akkor abbahagytam a hátizsákomért való küzdelmet. - Hogy mi? Sátrat? Mennyi időre jöttünk? - kérdeztem és a kezünkre pillantottam. Az az áruló szívem megint maratont rendezett, így már megint az alsó ajkam beharapva pillantottam el a kezünkről a tömeg felé.
- Igazából... még senki sem hívott el magával sehova... - pillantottam felé egy idő után, követve őt, mivel fogta a kezem. Életemben nem állítottam fel sátrat, így egy elég nagy kihívás elé néztünk, ha azt hitte, hogy nekem ez menni fog. Persze nem mondtam el neki, legyen meglepetés. Odaérve elkoboztam a hátizsákom és ránéztem mosollyal az arcomon.
- Szóval... Mászókalakó! - Szólítottam a becenevén amit én adtam neki. - Taníts meg sátrat állítani! - Vidám hangon mondtam, jó kedvem volt. Minél több ideje voltunk itt, annál jobban éreztem magam. Lehet ez a szünet végre segít egy kicsit ellazulni...

Budapest, szüleim háza
A szünetben

Konstantin

Összehúzott szemmel nézett a férfira, amíg az megosztotta vele a meglátásait. Titkon egyetértett vele, de az volt a véleménye, hogy erről neki egyáltalán nem kell tudnia. Nem pajtások voltak, még ha valamilyen szintű bizalom elkerülhetetlen is, de egyelőre nem volt még teljes mértékben meggyőződve róla, hogy mennyire is működhet ez a férfival, hiszen alig ismerte. Ennek ellenére is el tudta éppen képzelni, hogy ha úgy fordul a helyzet, akkor beavassa néhány jelentéktelenebb dologba, de ez nem most lesz, és semmiképp sem egy vonaton. Így hát csak annyit felelt:
- Akkor is, ha vannak ilyen kapcsolatai, hiszen a rosszakarói kihasználják. Maga sem ment volna most tárgyalásra, amin a jövője függött, ha nem húzta volna ki a bajból az egyik közeli kapcsolatát. Nem igaz? - Nem szemtelenkedni akart, pusztán csak megpróbált rávilágítani, hogy az éremnek két oldala van, és hogy mindkettejüknek van némi igaza.
Ettől függetlenül is lenyűgözte, hogy mennyire biztos volt a férfi abban, hogy Katherine ugyanilyen áldozatot hozna érte. Jared a korából adódóan nem tudta teljes mértékben átlátni, hogy mennyire is lehet erős kapocs és szövetség egy romantikus viszony, de nem volt dolga megítélni a lányt, sem annak elkötelezettségét.
A feladat körülírására bólintott egyet.
- Természetesen. Viszont szükségem lesz még pár információra, hogyha nagyjából reális képet szeretne kapni. Olyanokra gondolok, hogy például lehetnek-e a kisasszonynak ellenségei a tárgyaláson, előfordulhat-e, hogy valaki ismeri az önök kapcsolatát, illetve hogy mi lenne a reális döntés egy ilyen ügy esetében, hogyha senki sem akarná károsan vagy pozitívan befolyásolni.
Hirtelen ennyi jutott eszébe, de ha valami még felötlik benne a beszélgetésük során, akkor mindenképpen szóvá fogja tenni, hiszen komolyan vette a feladatát. Mivel egyelőre még nem volt otthon a minisztériumi berkekben, nem tanult sohasem jogot, így szükséges is volt az útmutatás.

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † Hívatlan vendég †

Eléggé rosszallóan nézett azért, mert úgy derítettem ki a címét, hogy fizettem érte, mire én csak vállat vontam. Ilyen az élet, nem lehet mindig a könnyebb utat választani, mert akkor halálra unod magadat.
- Ha baglyot küldök nem lett volna meglepetés, na meg ahhoz a címedet is tudnom kellett volna. Evidens, ha tudom a címedet, nem küldök baglyot, hogy megkérdezzem - néztem rá elég hülye fejet vágva, amolyan "logikus, nem?" arckifejezéssel.
Belekezdett a mondókájába, de azt hiszem, sikerült elgondolkoztatnom az antiszociálisságát illetően, amit utólag a szavai meg is erősítettek. Háhhá! Mindezek után inkább az érkezőket figyelte, én pedig hasonlóan tettem. Hát, mit ne mondjak, voltak bizarr emberek is köztük. Van, aki nem tudja, hogy mikor kell elkezdeni a bulit. Ő például tutira nem. Rosszallóan ráztam a fejem, miután az egyik csaj rám füttyentett. Méltatlankodva mutattam a szőke csajra.
- Látod? Ő szerintem határozottan azt hiszi, hogy a kocsi húzza a lovat - fontam össze a karomat kissé duzzogón. Megköszönt valamit, nem tette hozzá, hogy mit, de végeredményben arra jutottam, hogy az elcipelésre kell ezt értenem. Csak vállat vontam, kimotyogva egy nincs mit-et. Tartottam neki egy rövid útmutatást, amiből fogalmam sincs, hogy mennyi jutott el a tudatáig, mert kissé lefagyottnak tűnt, de nem mondhatja, hogy én nem próbálkoztam minden erőmmel!
Persze nem állhattam meg, hogy fel ne hozzam a gyíkos sztorit, amit elmesélt félig az anyja és miután ő befejezte a mondókáját, meg kellett állapítanom, hogy szerintem aranyos sztori volt. Bár nem gondoltam volna, hogy ennyire meg tud ijedni valamitől.
A puszim miatt elvigyorodott, aztán míg nem figyelt, felkaptam a hátitáskáját. Ez utólag persze szemet szúrt neki és megpróbálta visszaszerezni, sikertelenül, mert szóba hoztam a sátor témát.
- Vajon? Három napra - közöltem, majd olyan helyre igyekeztem, ahol nem volt ember. Persze fogtam a kezét, mivel még a végén elhagytam volna a csajt.
- Oh, tényleg? Sehol? Azt hittem, hogy ha már volt pasid, legalább elvitt valamerre. Úgy tűnik már ez sem a régi - nevettem fel és egy tökéletesen muglimentes helyen kidobtam a táskából a sátrat. Egészen felderült, miközben visszaszerezte a táskáját, szóval én is csak vigyorogni tudtam.
- A becenévért még később harapdállak meg, most pedig vedd elő a pálcád, mielőtt előkerülne egy rakás mugli, mert én ezt nem fogom neked kézzel összerakni - nevettem majd elmagyaráztam neki, hogy lebegtető bűbájt kell használnia.

Konstantin

- Az a baj, hogy így még csak ki sem lehet deríteni, hogy ez kinek jó. Ha minden lépését figyelik, akkor nem kutakodhat, mert még a nem feltűnő lépéseket is észreveszik - felelte, majd elgondolkodott egy kicsit. - Lehet, hogy nem kellett volna magával hoznia a tárgyalásra. Így már nyilvánvaló, hogy a fennhatósága alá tartozom, én sem igazán nézhetek körbe - jegyezte meg. Nem mintha egyébként minden vágya lett volna a karhatalom után szaglászni, sőt, kifejezetten nem bánja, ha ez a tevékenység csak a tárgyalóteremre korlátozódik, de nem tudta nem átgondolni a dolgot hasznosság szempontjából. Igaz, ha nem jön el, a férfi azt sem tudhatta volna, hogy megbízhatóan dolgozik-e.
- Most az vetődött fel bennem, hogy miért Angliában tárgyalták ezt az ügyet? Az állampolgárságuk angol? - kérdezte aztán. Logikus lett volna, hogy ha két ember Magyarországon él és dolgozik, akkor a magyar bíróságon kell megjelenni, azonban mindjárt más a helyzet, ha mindketten Angliához tartoznak hivatalosan.
A fiú aztán a beállt rövid szünetben kipillantott az ablakon. Egyre távolabb kerültek Londontól, gyorsan távolodva régi otthonától, és ezzel együtt lassan felengedett benne az a szorító érzés is, amit ottlétük alatt végig érzett. Aggódott, hogy olyan emberekbe futhat bele, akikbe végképp nem kellene, de a neve és a tény, hogy minisztériumi ember segédje, megmentette minden gyanútól, vagy legalábbis egyelőre így tűnt. Aztán meglátjuk, ki tudja mit hoz a következő tárgyalás...
Figyelmesen hallgatta aztán a férfi szavait, néha bólintva egyet, hogy jelezze, megértette, amit mond. Nem volt egyszerű ez az egész eset, néhány ponton még kicsit homályos is volt számára, de úgy vélte, hogy minden kellő információt megosztottak vele, így nem tud többet, mint kellene. Ez jó dolog, mert noha ő csak egy névtelen diák, ha valaki rossz szándékból elkezdene utána turkálni, abból nagy bajok lennének, és nem csak ő lenne gondban.
Konstantin közben a mondandója végére ért, a fiú pedig összehúzott szemmel nézte a láthatóan éppen az összeomlás felé tartó embert, mikor kimondta az ítéletet.
- Nyugtassa a tudat, hogy nem biztos, hogy ennyire pártatlan bíró fog abban a székben ülni. Könnyen lehet, hogy valakinek még a hasznára lenne a kisasszony az erejével, akkor pedig nem fogják megöletni.
Gyenge vigasz, de Jaredtől ennyire telik.

Ádám bácsi
Budapest, III. kerület
A baleset után pár nappal...

Félelem és rettegés, ami meghatározta a kedélyállapotát az utóbbi két napban. Elsőre megijedt a minisztériumi néniktől és bácsiktól, akikkel muszáj volt beszélgetni, aztán attól, amit ők mondtak neki, végül pedig, hogy úgy beszéltek neki a történtekről, mint valami maradandó betegségről.
Igen, leányunk ennek éli meg még pillanatnyilag. Valami nem működik benne, a duracell elem túl jó munkát végez, vagy hasonló. Nem nagyon tudja mi várja, mi áll előtte, vagy eleve a közeljövőt nézve a mai napból mit tud majd leszűrni. Inkább zsebeiben megtapogatja a zacskókat, amiben a kedvenc gumicukra van, aztán egészen bátran kiáltozik az ajtón befelé, szerencsére a bácsi hamar meg is érkezik. Látta már őt az iskolában, így nem volt gond a felismeréssel. A kislány tekintete egyből az apró... kismajomra (?) téved, nem is figyelve szülei bemutatkozására, aztán csak mikor hozzá szólnak pillog felfelé és köszön végül ő is.
- Csókolom. Hááát, szerintem valami nem működik, vagy túl kevés dinnyét ettem és megbetegedtem.
Vallja, hogy abban sok a vitamin és azért nem beteg szinte soha, mert elég vitamint juttat így a szervezetébe. Az más kérdés, hogy a dinnye nem a legtáplálóbb étel, és biztos jóval több a vitamin a komolyabb gyümölcsökben, de ez számára nem érv. A dinnye a legjobb és pont. Megint aggódó grimaszba fut a tekintete, ahogy belegondol saját kezére pillantva, mire volt képes nemrég.
- Azt mondta az a vörös néni - azonosítja be leányunk a minisztériumi hölgyet, akinek a nevét sem figyelte, annyira meg volt lepődve és rémülve. - hogy a bácsi segíthet nekem. Ki tudja kapcsolni, mielőtt bántani fogom magam?
Hatalmas szemeket mereszt Izabella a tanárra, miközben őszintén esdeklőre sikerül a hangja, nem az a gyermeki követelés, tényleg egy reményteli ima már. Eléggé elcsúszott a boldogság szivárványán Izzy, és félrelépve lepottyant a földre, ahol láthatóan megütötte magát. Beljebb lépdelnek, családosan, a szülei el is mennek elfoglalni a kínált helyet, ő azonban a kérdésen egy percig ledermed, aztán a kezében szorongatott gumicukros zacskó száját összefogja, majd előbb a bácsihoz intéz pár szót.
- Csak ha nem bánt... A bácsi kis makikat tart a házában? Miért?
Bátortalanul nyúl a kis lény felé, mert az ötlet azért tetszik neki, aranyosnak tűnik a mini állatka, és láthatóan Zizi sem rémíti őt el. Pozitív, mindenképpen.
- Hogy hívják őt?

Franciaország - Párizs

Derekkel végre megérkeztünk a repülőtérre. Már messziről láttam Kirát, Meát és még egy fiatalabb lányt, aki nagyon úgy tűnt, hogy a kísérőnk lesz. Elkezdtem integetni a lányoknak, majd mikor odaértünk, Kirához lépek.
- Szia. Ó, én köszönöm hogy meghívtál. - majd mosolyogva még én sem tudom, hogy miért, de megölelem a lányt. Közben a kísérőnk, aki annyira nem is fiatal mint gondoltam, de szép és kedves, köszönt minket. Kissé nevetek, mert nem szoktam hozzá, hogy így hívnak, de végül is odalépek hozzá, és köszönök. Miután ez megvolt, Meához fordulok.
- Sziaa! - majd őt is megölelem. Észreveszem, hogy egy fiú is ott áll a csapat körül. Biztosan ő Kili, akiről mesélt Kira, hogy ő is jön.
- Szia, Lucy vagyok. Örülök hogy megismerhetlek. - mosolygok rá, majd nyújtom a kezem kézfogáshoz. Ha ez megtörtént, indulok is a többiekkel. Ahogy megérkezünk, meglátok egy gumicsizmát. Gumicsizma, az meg mine... Jaa, ez egy zsupszkulcs! Ó, remélem nem lesz semmi probléma. Alig fogom fel, hogy mi is történik, már a csizmát meg is kell fognom, nehogy lekéssek. Szerencsére még épp időben fogom meg, de már el is kell hogy engedjem, hiszen megérkeztünk. Na jó, akkor... Ugyan fenékre érkeztem, és kicsit meg is szédültem ugyan, de amint meglátom a kastélyt és a környékét, rögtön elámulok. Hisz ez csodálatos! Gyorsan körbenézek, hogy mindenki jól van-e, majd felállok és leporolom magam. Még nem utaztam zsupszkulccsal, de most nem tudom eldönteni, hogy ez fantasztikus volt, vagy borzalmas. Igazából mindkettő azt hiszem.

Francia ország- Párizs

Kicsit szédülök, de szerencsére hamar elmúlik. Körbe járatom a szemem, úgy tűnik szerencsére mindenki megérkezett egy darabban. Mivel Kili van a legközelebb odamegyek hozzá és megkérdezem jól van e, mert egy kicsit sápadtnak látszik. Hiába a zsupszkulccsal történő utazás, ha a leggyorsabbak közül való is  nem éppen kényelmes. Miután mindenki kiegyenesedett Dóra mosolyogva állapítja meg egy frappáns"Akkor, úgy látom mindenki megérkezett."mondattal, hogy teljesítette a feladatot, aztán egy két kedves szóval elköszön, majd Gima felé int és már ott sincs. Nem tudom, hogy csinálja, de gyalog gyorsabban jár, mintha egy seprűvel repülne. Furcsa módon nem a kastély bejárata felé indul, hanem a kert felé, de ezen nem mélázok tovább, mert Gima szokásához híven meghajol mélyen, hangosan üdvözölve a nagy varázsló családok dicső gyermekeit. Ezen muszáj elmosolyodnom, aztán belekapaszkodik hirtelen a lábamba, sírós hangján fejezi ki mennyire hiányoztam neki. Tudom ez másoknak vicces lehet, de Gima pici korom óta nagyon szeret és olyan kis cuki tud lenni. Lefejtem a lábamról és leguggolva hozzá megölelgetem egy kicsit.
-Szia Manócskám! Régen nem láttalak. Hogy vagy?
Még jó, hogy nagyapa ezt nem látja, mert biztos azt mondaná...
-Khm khm...Gima? Mit szoktam mondani a viselkedési szabályokról?
A hang a hátam mögött mély dallammal szól és Gima már el is tűnik a karjaim szorításából és pár centivel arrébb bűnbánó tekintettel, jelenik meg újra. Nagyokat pislog a hátam mögött álló Amorden nagyapára, aki a kertből érkezhetett az előbb. Gyorsan elmondja a régi verset, hogy ez különbözteti meg a nemest a pórtól, aztán meghajol csettint egyet, amire a jelen levők összes csomagja eltűnik. Megnyugtat gyorsan mindenkit, hogy a vendég szobákba kerültek az eltűnt táskák, ott mindenki, majd megtalálja a magáét, aztán se szó se beszéd eltűnik, mire annyit mondhatnék várj még egy kicsit. Nagyapa szokásos "laza" öltözékében szoros nyakkendő és öltöny van itthon a kertben. A nagyi is érkezik. Mosolyogva ott is termek előttük boldogan a viszontlátástól. Tényleg hiányoztak, a nagyi azonnal megölel, így szabályosan a nyakába ugrok, aztán nagyapa elé állok vigyázz állásban, mert vele ez nem megy. A nagyapa a szokásos módon üdvözöl, homlok puszi és "Régen láttalak Kiranella"üdvözlés. Kíváncsi vagyok mi kellene ahhoz, hogy egyszer mást mondjon nekem, amikor viszontlátjuk egymást. Megkér mutassak be mindenkit, így kezdem is a sort. Kilivel, pontosan tudom nagyapa mit vár, így a teljes nevét mondom és közlöm milyen jó barátom és már negyedikes. Nagyapa felvonva a szemöldökét merev arccal köszönti és bemutatkozik én nyelek egyet, mert nem éppen barátságos arcot vág hozzá, Mea jön őt is bemutatom, elmondva, hogy Londonból jött és igen csak kiváló boszorkány, az ő üdvözlése így valamivel kedvesebb még kézcsókot is kap, aztán Lucy jön, akiről elmondom, hogy Derek rokona és nagyon kedves barátnőm lett, szerencsére az üdvözlés nála ugyan olyan figyelmes, mint Meánál és persze, azután Derek. Nagyon igyekszem, hogy ne lehessen látni rajtam mennyire zavarban vagyok, mikor őt mutatom be, hirtelen elakadok és nem is tudom mit tehetnék még hozzá a nevén kívül. Szerencsére még időben kapcsolok és közlöm milyen tehetséges kviddics játékos, Mea nem különben, aki a csapat társa. nagyapa felvont szemöldökkel merev arccal köszönti. Szerencsére nagyi kedvesen mosolyog mindenkire és kellemes hangon, szívélyesen üdvözöl mindenkit ez ellensúlyozza egy kicsit nagyapát, mert elsőre barátságtalannak tűnhet annak, aki nem ismeri. Mondjuk, ha van olyan bátor aki kezet is fog vele azt nem utasítja vissza, de azt is igyekszik rövidre fogni. a kölcsönös üdvözléseknek nagyapa vet véget egy utolsót biccentve.
-Nos, nagyon örülök mindegyikőtöknek, érezzétek jól magatokat a kastélyban. Az unokám majd körbe vezet. Ha nincs kifogásotok ellene a vacsoránál találkozunk, akkor még bővebben elbeszélgethetünk egymással. Gyere Arlett, hagyjuk a fiatalokat mulatni. Kiranella délután tea a szalonban addigra számítok rá, hogy visszatértek.
Biccentés és már megy is. Hát igen ez nagyapa, ahhoz, hogy valaki értékelni tudja ezt a nyers parancsoló modort, ismerni kell a nagy szívét és a bogarait. Nagyi kicsit megrázza a fejét mosolyogva, aztán közli, azért mentek hátra, mert Luna a kis unikornis csikó megint a kertben van és őt csodálták, menjünk mi is és nézzük meg milyen bájos, majd mosolyogva búcsúzik mindenkitől ő is és elindul a kastély felé. Majd kiugrok a bőrömből örömömben és a többiekhez fordulok, hogy szerintem menjünk, mert még én sem láttam a csikót és nagyon is gyönyörű lehet. Lelkesedésemben Lucy kezét is elkapom és úgy húzom a kert felé, közben a többieknek intve, aztán gyorsan elengedem a kezét, mikor észbe kapok. A kerti kapu nem esik messze és, ahogy áthaladunk a zöld alagúton már ott is vagyunk a kertben a bagolyháznál és az állatoknál. A kezeimet a szám elé kapom önkéntelenül is amikor megpillantom a kis aranyszínű csikót és a mamáját. A többieket keresem a tekintettemmel, hogy látják, e ezt, mert őszintén szólva én sem hiszek a szememnek elsőre.
-Az ő neve Arlena a kis csikó pedig a Luna nevet kapta. Nagyon Édes ugye?
Mutatok a gyönyörű fehér unikornisra és a mellette nyargalászó kis csikóra. Kicsit közelebb megyek, de mivel ezek az állatok nem szeretik túlzottan az ember közelséget el is tűnnek hamarosan a szemünk elől. Közben Kili háta mögött felbukkan Numeor a három fejű birtok őrző kutya, aki biztos felfigyelt a mozgásra. Szokásos puha lépteivel halkan közelít és észre se veszem sokáig, pedig nagyobb mint én állva. Ő egy rosszul elsült varázslati kísérlet eredménye, de kinézete ellenére elég szelíd jószág. Nem győzök mindent elmondani a többieknek a bagolyház, ahonnan tudnak küldeni haza levelet, itt tyúkok ott lovak. Észre se veszem, hogy telik az idő. A lábaim, valahogy mindig Derek mellé terelnek akárhová is megyünk. Remélem mindenkinek tetszik a kastély én oda vagyok érte, nagyon szeretek itt lenni. Később a bulim szerencsére a lehető legjobban sikerül és a kastély különböző érdekességei tartogatnak még meglepetéseket. Én nagyon jól éreztem magam és elkönyveltem ezt a születésnapot az egyik legjobbnak életemben. A visszatérés Magyarországra szerencsére zökkenő mentesen zajlik mindenki épségben megérkezik és indulhat újra a suli.

Franciaország - Párizs

Derek indulás előtt még köszöntött. Meccsre hivatkozva, valóban összefutottunk már. Kézrázás közben mondandómat egy barátságos mosoly és kicsiny nevetéssel kísértem.

- Igen, mi vigyázunk rájuk. Te is jó voltál!

Ezután Lucy üdvözölt, barátságosan.

- Szia, Zoli vagyok, részemről a megtiszteltetés. De szólíts nyugodtan Kilinek.

Frissen érkezvén, hirtelen nem tudtam szóhoz jutni. Nem csak a meglepettségtől, hanem az utazás miatt is. Eléggé megviselt, de szerencsére a levegőn kezdtem helyre jönni. Kira odalépett hozzám, de egy holtsápadt mosollyal nyugtáztam felé, hogy jól vagyok és nem lesz rosszabb. Amint megpillantottam a manót, meglepődtem, majd agyamnak túlságosan gyorsan zajló eseményként hatott, hogy Kira rokonai előttünk voltak. Ettől még jobban zavarban voltam és félve a túl sok esemény sokkhatásától némán és meredten néztem magam elé. Hirtelen a nevem hallottam, olyan távolról, mintha egy csőben feküdtem volna. Zavaromban nem igen tudtam mit reagálni. Igazándiból ez volt az a pont, amit sose szerettem, bemutatkozás. Kira mindent elmondott rólam, így nekem nem igen volt mit tennem. Remegve nyújtottam a kezem Kira nagypapája felé. Aztán mintha pillanatnyi filmszakadás történt volna, már Kira vezet minket a kertben. Hangja ismét, messziről jött. Csodálkozván körbepillantottam. Szerencsémre a hátam mögé is néztem, mert ekkor pillantottam meg azt a jószágot, amitől szabályosan földbe gyökerezett a lábam és szólni nem tudtam. Félelem lett rajtam úrrá, remegtem, de hang nem jött ki a torkomon, mintha kiszáradtam volna. Első és legtisztább gondolatom az volt, hogy: ~Most bizony kutyavacsora lesz belőlem.~
Felkészülten vártam a végzetem, még nyelni se mertem. Levegőellátásom még éppen elegendő volt, de azt is drasztikusan fogyott. Aztán mintha felgyorsultak volna az események, megmenekültem a fenevadtól, a szülinap is gyorsan elillant. Jó volt, főleg amikre emlékszem belőle. Aztán hirtelen a hazaútnál tartottunk. De sikeresen épségben megérkeztünk és minden folytatódhatott a megszokott medrében.

Kaidan

Spanyolország | Valamikor a szünetben | Ruha | Lovagolunk *-*

Budapest, szüleim háza
A szünetben