Simfel úrnak

- Van ott bent valami, ami érdekes?
A kérdés egy fiútól származik, aki ki tudja honnan bukkant fel hirtelen, de annyi biztos, hogy már a kirakatot kukkoló férfi mellett áll.
Mosolyogva, zsebre dugott kézzel áll mellette, farmer gatyában és dzsekiben, lába mellett egy hatalmas, fekete utazótáskával, és egy nagy kalickával, amiben egy aranytollú, vörös szemű fülesbagoly huhog békésen.
A hirtelen szőke hajú fiú barátságosan mosolyogva néz a férfi felé.
- Jó napot! - köszön aztán, majd ő is a kirakat felé fordul, és a férfihoz hasonlóan eltakarva két oldalt az arcát, ő is bepillant a kirakatba. Nem tudja mit kellene néznie, ami talán érdekes lehet, ezért kisvártatva ismét a férfira mosolyogva álldogál tovább.
Majd újból megszólal.
- Derek vagyok. Öhm... az iskolát keresném. - bök ujjával a kalickás utazótáskára, hogy nyomatékosítsa szavait. Kissé talán eltévedt, és egy hosszú nap után szeretne már végre célba érni. Vagy valami hasonló.
- Tudna nekem segíteni?
Csak remélni meri, hogy a férfi majd nem nézi komplett idiótának, mint aminek ő is nézte anno az iskolai levél küldőjét, amíg ki nem derült, hogy ez bizony nem tréfa.

Simfel úrnak

Derek látja a férfin, hogy kissé talán meglepődött - de hát ő már csak ilyen. Zokszó nélkül odamegy bárkihez, és a férfi valahogy szimpatikusnak is tűnt neki.
Sosem okozott gondot számára a másokkal való kommunikáció, nem egyszer kezdeményezett is, és legtöbbször az ő szája az, ami be nem tud állni.
A férfi bemutatkozik, Derek pedig vigyorogva konstatálja ezt, majd figyeli, ahogy a Kristófnak - valószínűleg magyar név - nevezett férfi lemenőzi a baglyát, és bedugja az ujját a rácsok közé. Úgy néz ki, hálistennek, itt, ebben a faluban minden rendben lesz, azaz, hogy itt nem muglik élnek, vagy a férfi nem mugli, vagy... ki tudja. Igazából nem is tudja, honnan jött az a név, hogy mugli. Ennyi erővel már kugli is lehetne.
- Bendegúznak hívják. Ott vettük ahol... azon a helyen, ami... ahol ilyeneket lehet venni.
Nem jut eszébe a neve, még annyi minden új neki itt.
- Apám angol, de anyám magyar, azért jöttem ebbe az iskolába, meg tudom is a nyelvet. Aztán ez valami régebbi magyar név, poénból mondtam, hogy hívják így, apa persze kiröhögött. De aztán már nem hallgatott másra, neki is tetszett. Talán azért, mert olyan kicsit, mint én. Mármint a bagoly.
A kelleténél kicsit több információt oszt meg, mint általában mindig.
- Harapós kicsit. Amíg nem ismer meg valakit. Amúgy szelíd.
A férfi még épp időben húzza ki az ujját. Aztán Derek, ha lehet, még szélesebben elvigyorodik a mondatot hallva.
- Oké, akkor... akkor nem jó napot, hanem szia.
Próbálja megsaccolni a férfi korát, de ez sosem sikerült neki valami jól. Az viszont biztos, hogy fiatal még, bár nála azért mégiscsak idősebb. Még jó hogy.
- Nagyszerű! - derül fel a fiú, aki amúgy sem volt borongós hangulatban. Érezte ő, hogy ezzel a férfival - Kristóf? igen. - kell szóba elegyednie. Most egy klassz új cimborát is szerezhet a személyében.
- Igen, jó volna, nem igazán igazodok ki még semmin itt. Meg sehol sem ebben a világban. - von vállat mosolyogva. - Persze, csak ha nem tartom... azaz tartalak fel.
Mondja gyorsan változtatva a magázódáson. Az illem azért még nem veszett ki belőle. Apja jó alaposan belenevelte, ha anyja szabadosabb is volt mindig.

Kristófnak, akit nem magázok

- Szerintem is klassz. - nyugtázza a fiú a bagoly nevét. Ő nem látta a filmet, de sejti, mire gondolhat a férfi, ugyanis édesanyja mesélt róla, amint meghallotta a bagoly nevét. Furcsák ezek a magyarok. Bár az anyja is mindig különös volt. Igaz, ő épp úgy szereti.
- Azt hiszem ott voltunk. - bólint a férfi megjegyzésére, bár nem egészen biztos a dologban, hogy tényleg ott voltak. Annyi új név és új dolog zuhant rá az elmúlt hetekben, hogy már lassan azt sem tudja, hogy fiú e vagy lány, vagy pontosan micsoda is ő.
- De, igen. - mondja, majd oldalra biccentett fejjel méregeti Kristófot, miközben ő elkezd beszélni arról, hogy nem probléma. Aztán beugrik neki a dolog.
- Ja igen, olvastam, hogy voltak régen szadisták, vagy mik. Akik nem csípték ezt. Utána olvastam majdnem mindennek, de egy rakás dolog még nagyon magas nekem. - vallja be.
- Félvér? Azaz félig varázsló félig meg mugli, igaz? Az én apám üzletember, anyám meg művész. Festeget. Anyám mindig is hitt a különös dolgokban, apám meg sosem, ő eléggé két lábbal áll a földön. Aztán anyám majdnem szívrohamot kapott örömében, amikor megkaptam a leveleket. Azt hittem csak poén az egész. Most meg van egy baglyom és egy pálcám, meg egy halom furcsa könyvem. - vigyorog. Közben elindulnak, és Derek lemarad kissé, miközben a holmijaival bajlódik.
- Hát... ha nem gond... talán. - válaszol a kérdésre. - Olvastam olyan varázslatról, amivel ezeket könnyen lehet cipelni, de ha jól tudom, én még nem varázsolgathatok csak úgy. Meg nem is merem kipróbálni. - vallja be. Nagy nehezen elindulnak végül, Kristóf pedig beszélni kezd egy csomó érdekes dologról, amelyek hallatán Derek kivételesen elhallgat, és csak figyel. Végül pedig felnevet.
- Tapasztalat? Te is ebbe az iskolába jártál? Milyen volt? - érdeklődik, majd kissé révetegen előre bámul.
- A lányokkal azt hiszem nem lesz gond. Mondogatják olykor, hogy tetszek, meg ilyenek, de engem most sokkal jobban érdekel ez a mágia dolog. Azt hittem gimibe fogok menni, erre itt vagyok. Tök fura ez az egész. Mintha álmodnék.

Kristófnak

Derek teljesen elvan szállva a hallottaktól. Mágiatörténet, sámánizmus... utána olvasott ezeknek, de egy másik ember szájából - ráadásul egy felnőttéből - hallani mindezt, annyira csodálatos. És egyre inkább valóságosabb. Bár már kezdi elhinni ezt az egészet, mégis annyira furcsa mindez, hogy nem könnyű megemészteni a dolgokat. Lesz mit írnia majd az édesanyjának, aki bizonyára úgy várja otthon a leveleit, mint a kisgyerek a karácsonyi ajándékot.
Benre gondol, az otthoni barátjára. Neki nem mondhatta el, azt kellett hazudnia, hogy valami különleges bentlakásos suliba megy. Pedig, hogy élvezné ő is a dolgot! De legalább nyugodtan tud továbbtanulni. Tényleg, itt vajon van mugli posta, hogy neki is írjon azért valamit valamikor?
- Mágiaügyi Minisztérium? - kerekedik el a szeme hirtelen. Na erről még nem is olvasott. Addig nem jutott el a könyvekben, ha van is róla szó valahol. - Van olyan is?
Érdeklődve hallgatja a férfit, és issza minden mondatát. Egyre jobban felpezsdül, és már olyan széles a vigyora, hogy azt szinte le sem lehetne törölni a képéről semmivel.
- Jó is lehet utazgatni. - jegyzi meg. - Egyszer voltam Görögországban, meg egyszer Párizsban. Akkor is apám üzleti ügyei miatt leginkább. De máshol nem. te merre jártál? - aztán meglepetten pislog Kristófra hirtelenjében.
- Házimanók? Milyen házimanók?
Úgy tűnik minden nap lesz valami, amin majd meglepődhet a közeljövőben. Mikor a férfi felvarázsolja a holmijait, elcsodálkozik, mintha nem is tizennégy volna, hanem csak öt. Még jó, hogy a tenyerét nem üti össze örömében.
- Ez nagyon jó! Hogy csináltad? - örömködik, aztán felnevet. - Miért, annyira unalmas? Pedig jól hangzik az óra neve. Bájitaltan. Remélem nem ilyen elbájolásokról szól, meg ilyenek. - gondolkodik el egy pillanatra. Nincs kedve szerelmi bájitalokat lötybölni. Majd ahogy haladnak előre, eláll a lélegzete. A lemenő Nap ragyogó fényébe burkolt tornyok tűnnek fel a szemei előtt. Néhány percig megszólalni sem tud a látványtól.
- Nahát... oda megyünk? Az az iskola? Egy kastély? Csúúúcs.

Kristófnak

Amikor Kristóf elmagyarázza neki, hogy pontosan mi is az a Mágiaügyi Minisztérium, Derek egy ideig nem szól semmit. Csak magában rágódik a dolgokon. Szóval van ilyen is, és ezzel foglalkoznak, meg bizonyára egy csomó más, izgalmas dologgal. Talán ő is majd a Mágiaügyi Minisztériumban fog dolgozni. Vagy milyen helyek meg szakmák lehetnek még a varázslóvilágban? Talán lehet sárkányidomár, vagy átokkitaláló? Vagy mondjuk lehet házimanó védő? De mi az a házimanó?
- Anyám magyar, ugye. Szóval nem volt nehéz dolgom, két nyelvvel nőttem fel. - mondja, csakúgy mellékesen, mert még mindig máshol jár egy kicsit gondolatban. - De jó lehetett így mindenfelé járni, hiába nem tanulja meg az ember az összes nyelvet.
Bár Görögországban csak úgy ragadt rá a nyelv, mint a piszok, de akkor még kicsi volt, és már régen elfelejtette.
De visszatérve a házimanókra...
- Szolga? Vannak a mágusoknál szolgák? De ugye fizetnek nekik érte?
Nem is tudja, miért vált ez most hirtelen ennyire fontossá. A végén még tényleg házimanó védő lesz. De mi is pontosan az a házimanó?
- Úgy értem... ugye nem csak úgy dolgoztatják őket?
Ez valahogy nem tetszik neki annyira. Volt már szobafogságban, és egy napig is alig bírta. Milyen lehet valakinek élete végéig csak mások utasításait követni? Még akkor is, ha az illető csak házimanó. De mi a fene az? olyan, mint a Hófehérkében, vagy mi?
Nagy nehezen túlteszi magát a dolgon, aztán a levitációs bűbájon is. Nyugtázza, hogy hamarosan ő is képes lesz ilyesmire, és eltökéli magában, hogy amint lehet, meg is tanulja. Valami olyan varázslat sem jönne rosszul, amivel a piszkot is hipp-hopp eltüntetheti a gatyájáról, ami valamiért állandóan sáros lesz.
- Igen, azt olvastam! - vidul fel a kérdést hallva. Végre valami, amihez hozzá tud szólni. - Bár a nevük most nem jut eszembe... de hogyan osztanak be, és melyik milyen? Van olyan, hogy nem osztanak be sehová, és hazaküldenek? Mondjuk mert igazából tévedtek, vagy valami?
Végre kinyögi a kérdést valakinek, ami egész ide úton foglalkoztatta. Mi van, ha ez az egész igazából nem is igazi? Egy nagy tréfa, vagy még rosszabb... nem az, de majd az iskolában közlik vele, hogy egy másik Derek Taylort vártak, és nem őt.

Kristófnak, aki tök jó fej

A házimanókról tett beszámoló után Derek ismét gyanús csendbe burkolózik. Nem sokszor szokott ilyet tenni társaságban, de most egymást követik a vadabbnál vadabb gondolatok a fejében. Azért érzékeli, hogy a férfi valamivel kíméletesebben festhette le a helyzetet, mint amilyen lehet, és ezért hálás neki. Hiszen még csak most ismerte meg, és senkije se neki, mégis kedves hozzá.
Azért mégis csak kissé vidámabbá válik a gondolattól, hogy akármilyenek is legyenek ezek a házimanók, legalább a kastélyban azért dolgoznak, mert akarnak. Legalábbis Kristóf ezt mondta neki. De miért hazudna? Nos igen. Derek olykor hajlamos a naivitásra.
- Főnix, meg sárkány, de király! - lelkendezik, amikor vidámabb témára terelődik a szó. Némiképp megnyugszik a mondatra, hogy nem viccből küldözgeti a leveleket, és nem kezd bele a magyarázkodásba, hogy márpedig mi van akkor, ha oké, hogy nem vicc, de tévedés. Végül mégiscsak elvigyorodik.
- Kösz. Ez biztatóan hangzott.
Már egészen rájuk esteledett, és az égbolt is kezd csillagporossá változni. A kapunál megállnak, és Kristóf felteszi a nagy kérdés. Na persze nem azt a nagy kérdést. Derek felsóhajt.
- Azt hiszem innentől egyedül kellene mennem. - fordul a férfi felé némi szemlélődés után. - Ez az én utam, vagy valami ilyesmi szöveg jöhetne itt. - mosolyog féloldalasan.
- Meg már így is eléggé feltartottalak, és közben sötét is lett meg minden... szóval... nem akarlak továbbra is feltartani. Nagyon köszönöm! - nyújtja a kezét. - Egyébként a teljes nevem Derek Taylor. Csak, hogy tudd, ki küld neked baglyot majd az éjszaka közepén, ha kicsapják. - tréfálkozik ő is egy kicsit.

Kirának

Még mindig nem tudja elhinni, hogy tényleg itt van. És, hogy tényleg van mágia, meg vámpírok és sárkányok, vagy fura kimondhatatlan nevű, sosem hallott lények. Például házimanó. Meg dememicsodák.
Holmijait már áthurcolta a gólyarészleghez, ahol egy rakás emeletes ágy sorakozott. Sikerült becsekkolnia egy földszinti ágyhoz, felette pedig egy Tom nevű gyerek aludt, aki egészen jó fejnek tűnt elsőre. Nagyjából kipakolt - vagy inkább kihajigálta amit kiakart hajigálni - otthonosabbá tette kicsit az ágyát, aztán arra lett figyelme,s hogy ahhoz képest, mennyi mindent csinált ezen a napon, még mindig elég korán van. Veszélyes küldetésbe kezdett hát. Úgy döntött, hogy elkezdi felderíteni a kastélyt egyedül. Először arra gondolt, hogy odaül a többiekhez, akik egy kisebb kupacba verődve beszélgettek, de annyi furcsaságról dumáltak, amennyit nem tudott volna megemészteni egy napra. Így inkább azt mondta nekik, hogy éhes, és keres valami kajálda helyet, így elindult, hogy hosszú sétát tegyen a Bagolykőben. Igazából egyáltalán nem volt éhes, hiszen annyit falt a vacsora alatt, hogy még mindig majd kidurrant. Ahogy sétált a folyosókon, minden sarkon belebotlott valami furcsaságba. Beszélő, mozgó festmények, ahogyan Kristóf mesélte, - beszélgetett is egy kámzsás férfival, aki valamilyen mágikus tudós volt régen - zörgő lovagi páncélok, - az egyik jól rá is ijesztett, mikor utána fordult - és mintha az egyik elágazásnál egy ugráló, rózsaszín plüssnyulat látott volna, de eltűnt, mire odaért, és megszólíthatta volna. Minden olyan csodálatos volt, és olyan idegen, meg rémisztő. De valahogy mégis otthon érezte magát, és minden különös pillanat mosolyt csalt az arcára. El is határozta, hogy másnap azonnal levelet küld Bendegúzzal édesanyjának, hiszen máris annyi minden mesélni valója akadt.
Nagyjából egy órányi séta után bukkant rá az erkélyre. Vagy valami hasonló lehetett. Amikor kisétált, még észre sem vette az ott ücsörgő lányt, csak egyenesen a korláthoz ment, és szájtátva nézte az esti tájat. Talán már későre is járt, így nem maradhatott sok ideje a mászkáláshoz, de azért ez a kilátás megér még jó néhány perc álmélkodást.

Kirának

Derek teljesen elmerül a sötét, csillagos szépségben, amikor hirtelen furcsa hangra lesz figyelmes maga mellől. Oda fordul, és egy kedves kis mókust pillant meg az egyik virágcserépben. Azonnal szélesen elmosolyodik.
- Szia! Hát te meg ki vagy? - kérdezi kedvesen az állatkát, amikor meghallja a torok köszörülést a háta mögül. Ijedten fordul meg, attól tartva, hogy talán egy tanár az, ő meg máris tilosban jár az első este, de csak egy lányt talál a háta mögött. De milyen lányt! Még sosem tett ilyet, de most szabályosan elámul a látványtól.
- Szia... - köszön vissza bátortalanul, majd egyszerűen csak kibukik a kérdés a száján. - Te angyal vagy?
Elég hülyén hangzik a dolog, de máris annyi minden újról hallott, hogy ezen sem lepődne meg. A lánynak pedig olyan szép, és különleges arca van, hogy szinte sugárzik, bevilágítva vele a környezetet.
- Igen, az...
Aztán hirtelen magához tér, és sikerül magára erőltetnie egy halvány mosolyt a bámulás helyett. Hiszen az nem is illő. Végre csak hozzá beszél valaki, ő meg elbaltázza egy hülyeséggel? na azt már nem!
- Én Derek Taylor vagyok... te is itt laksz? Vagyis tanulsz? Vagyis... valami?
Na... beszélgetés kezdeményezésből 1-es.

Kirának

Mikor a lány elkezd kuncogni, kissé zavarban érzi magát, pedig ez ritkán fordul vele elő.
- Hát öhm...
Csak felnevet ő is. Most esik csak le neki, milyen bután is viselkedett.
- Bocsi, csak... hát szép vagy. Én meg mugli születésű, és nem ismerek itt még semmit meg senkit, azt se tudom mi merre hány méter. - vakarja meg zavartan a tarkóját. - Gondoltam létezhetnek angyalok is, ha már vámpírok, meg demeizék, meg ilyenek is, és Te totál... hát tökre úgy nézel ki, mint valami angyal, vagy tündér, vagy nem tudom. Vagy véla, vagy mi.
Na, a végén még saját magába is belezavarodik.
- Kiranella? Nagyon szép a neved. Szólíthatlak Kirának? Vagy Nella? Nelli? Van valamilyen beceneved? Az enyém egyszerűen csak Derek, így simán.
Végre elhallgat egy kicsit, amikor rájön, hogy már megint túl sokat beszél. Mindig dől belőle a szó. Inkább meghallgatja a lányt, de már a mondatain felénél ezer gondolat kavarog a fejében.
- Én is ma érkeztem, és annyi minden történt ennyi idő alatt! Elsős vagy te is? De jó! Én Eridonos lettem, és képzeld én is itt fogok tanulni, pedig magam se hiszem el, mert pár hete még totál mugli voltam! És...
Hirtelen félbe szakítja a saját maga mondatát, és mintha kissé még el is pirulna.
- Ne haragudj, sokat fecsegek... mondták már páran... most biztosan totál lököttnek nézel...
Felfigyel az aranyos kis mókusra, mely hirtelen a lány vállán terem, és hamarosan az is kiderül, hogy Csipetnek hívják, és Kiranella tulajdonát képezi.
- Nahát, a tiéd? Nagyon aranyos! Meg lehet simogatni?
Ha a lány igent mond, akkor megpróbálkozik a dologgal, és persze közben még elkezd beszélni egy csomó mindenről. Hogy még sosem látott mókust ilyen közelről, és neki egy baglya van, Bendegúz, ami tök jópofa, mert állítólag ezek a madarak viszik a leveleket, és a többi.

Kirának

- Kira, oké.
Derek nyugtázza a nevet, és még csak félnie sem kell tőle, hogyha esetleg később összefutnak valahol, majd nem fog emlékezni a lányra. Olyan jellegzetes arca van.
A lány beszélni kezd, Derek pedig valóban úgy érzi, mintha egy kedves kis angyal csilingelne neki valahonnan fentről. Egyre közelebb lép hozzá, főképp mókusügyben, és közben hallgatja Kirát.
- Apukád varázsló? És anyukád nem? - érdeklődik aztán. - Érdekes. Akkor te nem is vagy mugli születésű.
Megsimogatja a kis állatkát, aki felszalad a vállára, a fiú pedig harsányan kacagni kezd, ahogy csiklandozzák a lábacskái. Nagyon aranyosnak gondolja. Hirtelen elhatározásból le is telepszik Kira elé a földre, és törökülésbe teszi a lábait, úgy figyel rá, mókusos vállal.
- Hát... - kezd bele bátortalanul a segítséges mondatot hallva. - Igazából elég sok minden van, amit kérdezni tudnék... de elsőre talán annyit csak, hogy... hogy a fenébe néz ki egy házimanó?
Ez a kérdés valamiért nagyon foglalkoztatta azóta, mióta Kristóf szóba hozta még odalent a faluban. A lakoma isteni volt, állítólag manó csinálta, de egyet se látott belőlük.
- Nektek van házimanótok?
A lány kérdésére feltűnően töprengő arcot vág, aztán pár perc elteltével szólal csak meg.
- Gondolkoztam már rajta, de igazából még azt sem tudom, milyen órákat lehet majd felvenni. De talán majd együtt is fogunk órákra járni. - mondja vidáman. Aztán felvonja a szemöldökét.
- Kviddics? Mi az a kviddics?

Kirának

- Félvér? De ez csúnya szónak számít? Mert akkor én nem fogom használni. - húzza ki magát ültében, és bal kezének mutatóujjával óvatosan megvakargatja Csipet füle tövét. Tényleg olyan kis Csipetes, ahogy ott cserreg a fülébe, mintha folyamatosan mondani akarna neki valamit.
Mikor Kira a házimanókról kezd beszélni, figyelmesen és illedelmesen végighallgatja ezúttal. Nem akar a szavába vágni, mert nagyon tetszik neki a dolog, hogy végre van valaki, akivel ilyen jól el tud beszélgetni, el magyarázza azt, amit ő nem ért, és közben nem nézi teljesen bolondnak.
- Gima? De jó! Akkor rendesek a varázslók a házimanókkal azért? Mert hallottam rosszat is a dologról... de remélem egyszer majd én is látok egyet végre! Köszi!
A lány nyelvbotlása szerencsére nem tűnik fel neki, mert egyelőre, eddigi 14 éve alatt egyszer sem foglalkoztatta a "járás" gondolata senkivel, így csak tovább lelkendezik, mennyire nagyszerű volna majd együtt órákra menni.
Amikor aztán a Kviddicsre kerül a sor, nem tudja már magát annyira türtőztetni. Ugyanis ez olyasvalami, ami rettenetesen felcsigázza most az érdeklődését.
- Aaaztaaa! Hát ez nagyon jól hangzik! Láttam seprűket amikor anyáékkal vásároltunk, és csodálkoztam is, miért bámulják annyira, meg minek van nekik külön boltjuk... de értem már! Akkor repülni is lehet seprűkön? Csúcskirály!
Aztán némiképp elpirul.
- Gondolod, hogy én is kviddicsezhetnék majd valamikor? Mert én nem vagyok igazi varázsló, meg hasonlók... - motyogja egészen halkan a végét.

Kirának

A szavakat hallva szaporán bólogat, jelezve, hogy megértette, és a félvér nem tabu. Aztán amikor Kira kissé mintha zavarba jönne, és suttogva folytatja, közelebb hajol a lányhoz. Majd felszalad a szemöldöke.
- Sárvérű? Bocsánat! - mondja, mikor rájön, hogy túl hangosan kérdezte. Megismétli immáron ő is suttogva. - Szóval sárvérű?
Oldalra billentett fejjel hallgatja tovább a lányt, aztán lassan, de biztosan leesik neki a dolog, mert akármennyire bolondos is, azért nem teljesen lökött.
- Aham... azaz, hogy én is az volnék, ha jól értem. Nem?
Nem is firtatja tovább a dolgot, és egy jóval kellemesebb témára terelődik a szó, amit alighanem egyikük sem bán. Kira pedig olyan kedvesen lelkesíti, hogy teljesen elönti az önbizalom, és a melegség.
Pedig még csak most találkoztak először, de máris olyan...
- Olyan aranyos vagy... mintha máris barátok lennénk.
A tőle megszokott őszinteséggel mondja ki a számára nyilvánvaló érzéseket. Aztán szélesen elvigyorodik.
- Hát tudod, muglik közül jöttem, azaz, hogy az a sár... tudod mi vagyok. Hát nem igazán. Lesz válogató szerinted? És szerinted megpróbálhatnám? Tök klassz volna. Bár még sosem kviddicseztem ugye, nem, hogy hallottam volna róla... - szomorodik el kissé, hiszen ez majdnem teljesen tény arra, hogy úgy sem fog neki menni a dolog. Felnéz a csillagos égre, majd vissza Kirára.
- Mit gondolsz, nincsen még túl késő? Nem akarom, hogy az első este máris megbüntessen valaki. - vigyorog. - Neked hol van a klubhelyiséged? Az enyém fent a toronyban, magasan... azt hiszem valamerre arrafelé. - mutat az egyik irányba, és ráncolja a homlokát, mert közben sikeresen ráébred, hogy nem is egészen biztos benne.

Kirának

Mikor a lány kifakad, először csak kerek szemmel néz rá, majd elvigyorodik.
- Azta! Te aztán elég határozottan tudsz beszélni! - bólogat szaporán.
- Jó oké. De aranyvérű? Az a teljesen mágus ugye?
Néha saját magán is elámul, hogy mennyire tudatlan is még ebben az új világban. Talán kissé még idegesítő is lehet. Erre eddig még nem is gondolt.
- Nekem tökéletesen megfelel ez az ajánlat! - nyújtja kezét végül széles mosollyal arcán, és kezet rá a lánnyal. Valami különös öröm szárnyal most a lelkében. Végül is, ha ő nem is így tervezte, de máris van egy barátja, ha nem is házabeli. Sajnos.
Derek nevetve megvakargatja még az izgő mozgó állatka hátát, aki máris Kira ölében landol egy pár pillanattal később. Inkább nem is kérdezi már meg, hogy "Hú, ha seprűre ülünk?" mert ismét csak hosszas monológokba fogna, inkább feláll a földről, mert érzi, hogy egészen hűvös lett az a feneke alatt. Hiába, cudar egy ősz fog rájuk köszönteni az idén.
- Igen. Anya nagyon odavolt ezért az egészért, és ha kicsapnának, lehet rosszabbul érezné magát mint én. Menjünk! - nyugtázza a dolgot, majd kérdőn néz a lányra. Mert ő bizony elfelejtette, hogy merre is kellene.

Kirának

Kira is kissé elbizonytalanodottnak tűnik, mégis biztos léptekkel indul meg előre, hát Derek követi. És hála az égnek, hamarosan ki is érnek arra a pontra, ahonnan már ő is nagyjából ismerősnek érzi magát, a még teljesen ismeretlen, új környezetben.
- Nem, nincsenek. - von vállat a kérdésére. - Egyke vagyok. Én is nehezen sikerültem anyáéknak. Tulajdonképpen még az orvosoknak is segíteniük kellett nekik. Ki gondolta volna, hogy ez lesz belőlem. - vigyorodik el. - Iker húgaid? Jó lehet, ha van testvére az embernek, főleg ha több is. Én mindig szerettem volna egy ikertesót! Az klassz volna! Mintha magammal haverkodnék.
Az előcsarnokba - talán így hívják - lyukadnak ki végül, és Derek teljesen megnyugszik. Innen már nagyjából tudja az útvonalat.
- Hát... nekem meg arra. - mutat egy hosszú, kőlépcsősor felé. - Csak úgy... kábé ötezer lépcsőfok... és otthon, édes otthon!
A mutatott irányba néz, majd Kirára.
- Oké, de inkább itt találkozzunk a bejáratnál, mert idáig tuti, hogy eltalálok legközelebb! - nevet fel. - És majd innen megyünk valahová. Persze csak ha tényleg van hozzá kedved! Akkor jó éjt, és viszlát holnap!
Visszaint a lánynak, majd mikor Kira elindul a pincék felé, ő elkezdi szedni a lábait, hogy mire nagy nehezen felszenvedi magát a toronyba, jóleső, mosolygós fáradtsággal dőljön be az emeletes ágy legalsó szintjére.

Kirának

Mikor vége az órának, Derek a lánnyal az oldalán távozik.
Egyiküknek sem lesz már több órája ezen a napon,és még vacsoráig is van idő, így úgy döntenek, sétálnak egy kicsit, mielőtt visszatérnek a klubhelyiségükbe evés előtt.
- Igen, az! - kontrázik rá a fiú. - Nekem eddig az összes tanár nagyon bejön, jó fejek, bár Kristóf, aki felhozott az iskola kapujáig, azt mondta, bájitaltanon lehet, hogy el fogok aludni. - vigyorog. - Kíváncsi leszek! Nagyon érdekel az az óra is!
Mikor kilépnek a kis udvarra, eláll a lélegzete egy pillanatra. A kastély mindig újabb és újabb meglepetésekkel szolgál számára. Reggel például, nagy sietségében, majdnem átszaladt egy kísérteten, pedig Kristóf előre figyelmeztette rá, hogy legyen óvatos. De szerencsére elkerülte a bajt, és még egy pillantást is tudott vetni rá, az első rémület után.
- Csipet!
Kedves ismerősként köszönti a mókust, aki máris befizet nála is egy fülbogarászásra. Körbenéz Derek a kérdést hallva, és mosolyogva megvonja a vállát.
- Klassz hely, tetszik! Maradhatunk! Leülünk a szökőkút szélére? - kérdezi aztán, s ha Kira igent mond, akkor már ott is terem, ledobja táskáját a földre, és a csillámló, pénzérmékkel teli vizet bámulva leül a kőre, a varázsló szobornak háttal.
- Még nem beszéltük meg, szóval milyen volt az első napod? - kérdezi ismét a lányt, őszinte érdeklődéssel a szemében.

Kirának

Érdeklődve hallgatja meg a lány beszámolóját, aztán Derek módjára ki is bontakozik rendesen.
- Jajj, neked volt már repülés órád? De szuper, nekem holnap lesz, megnéztem az órarendemet! Nagyon izgulok miatta! De tanultam egy csomó klassz dolgot, például, ezt nézd!
Felpattan, előveszi a pálcáját, majd egy jól begyakorolt mozdulatot tesz.
- Alohomora!
Persze nem történik semmi, mert csak a levegőben csinálja. Nem is vág meglepett fejet, csak vidáman Kirára pillant.
- Jó, ennek nem sok értelme volt. De ez egy nagyon jó zárnyitó bűbáj, és már másodikra sikerült nekem! Minden zárt ajtót ki fogok ma nyitni! - mondja kissé csintalanul a nyilvánvalóan tanárok számára tett "fenyegetést". Visszahuppan a helyére, és bedugja a pálcáját a farmerjába.
- Hoppanálni? Ja igen, olvastam róla a klubhelyiségben! Az, amikor eltűnsz valahol, a másik helyen meg felbukkansz? Az engem is érdekel, de igen, azt hiszem tényleg csak 3.tól lehet tanulni. Viszont seprűzni már most is lehet! - mondja vidáman a nyilvánvaló tényt, és jelen pillanatban a kviddics jobban érdekli, mint holmi ide-oda tünedezés. Aztán eszébe jut valami.
- Tényleg, mondtad tegnap, hogy vannak iker húgaid. Hogy hívják őket?
Nem mintha ennek sok köze volna az eddig beszéltekhez.

Kirának

- De jó! Van róluk képed? Biztosan nagyon aranyosak!
Derek nem olyasfajta, akit bármi rosszul érinthet. Olyan, mintha sosem akarna kiveszni belőle a vidámság. Annyira ártatlannak és naivnak tűnik, hogy az szinte már vetekszik egy plüss mackó cukiságával. Csak kérdés, ez a későbbiekben mennyire fog változni, és ha nem, a lányok mit fognak hozzá szólni. Az általános megállapítások szerint a rossz fiúkat kedvelik, nem a humor bombákat.
- De jó, már én is akartam kérdezni a családodról! - lelkesedik fel a kérdés hallatán a fiú.
- Hát nekem apa üzletember. Egy jó kis cégnél van jó beosztáson, nem a legnagyobb főnök, de azért főnök. Azt hiszem valami jogi ügyekkel foglalkozik, de igazából ebben nem vagyok biztos. Anya meg művész. Mindenfélét csinál, de leginkább fest, és szerintem nagyon szépen! Bár nem él meg belőle rendesen, és a nagyi szerint csak időfecsérlés, de szerintem jó, hogy ilyen. - von vállat.
- Apukád művészeti alkotásokkal kereskedik? Milyenekkel? Akkor kicsit hasonlíthat anyára.
Fel sem merül benne a dolog, hogy ez akár kedvező is lehetne az ő, vagy édesanyja számára, egyszerűen csak érdeklődik. A fogorvos szóra kirázza a hideg.
- Fúh... nem szeretem a fogorvosokat. Ne érts félre, anyukád biztosan nagyon klassz, és aranyos! Csak úgy magát az egész dolgot nem szeretem. Egyszer megkínoztak kiskoromban. - mondja, még ezt is valamicskát mosolyogva. - Vagyis amikor még ennél kisebb voltam.
Aztán újabb és újabb kérdések merülnek fel feltérképezhetetlen agyában.
- És nálatok, hogy félvér vagy, milyen a családod? Vannak varázsló dolgaitok? Mindig ismerted a varázsvilágot? Különös és más a házatok? Láttál már sárkányt? Egyáltalán milyen egy varázslócsalád?
És még annyi kérdés, amennyit csak fel lehet dolgozni. Vagy nem.

Kirának

Mikor Kira előveszi a telefont, Derek elámul.
- Ilyet szabad ide hozni? - kérdezi végül. - Azt olvastam az egyik könyvben, hogy az elektromos dolgok nem működnek a varázsvilágban, én nem is hoztam magammal mobilt, meg van egy klassz baglyom is. - mondja máris a túláradó információt.
- De nagyon jó ez a kép! Nagyon aranyosak! - teszi hozzá végül, nehogy a lány azt higgye, hogy rosszat akart ezzel, amiket mondott.
Hallgatja Kirát, amikor pedig a lány elvicsorodik, felnevet. Majdnem beleesik a vízbe jókedvében, meg kell kapaszkodnia a szökőkút szélébe, hogy ez ne történjen meg. Épp mondani akarna valamit, amikor hirtelen megszólal a kőszobor, mire Derek majdnem kis híján ismét a vízbe esik ijedtében.
" Csak akkor maradhatsz talpon, ha mindig van egy kapaszkodód. "
- Kösz, ez nagyon bölcs tanács volt, majdnem tényleg hanyatt estem tőle! - vág vissza Derek a szobornak, majd elneveti magát. De a varázsló már ismét mozdulatlan, és nem szól semmit. Leporolja a kezét, és sóhajtva Kirára néz.
- Most nézd meg, és ne kapjak szívbajt ettől az egész újdonságtól! - vigyorog. Végre vissza is kanyarodnak a beszélgetéshez, Derek pedig nagyon érdeklődve hallgatja a lányt. Még egy kicsit félre is dönti a fejét közben.
- Fú, de király! - mondja végül. - Lehet ilyen varázsló házakat venni, vagy ezek csak örökölhetőek? - kérdezi végül. - Mert ha felnövök, én is tutira ilyen helyen akarok lakni! Anya imádná! És te mit szeretsz jobban? A varázsvilágot, vagy a mugli világot? Bár mondjuk hülye kérdés, én tutira szívesebben nőttem volna fel legalább félvérként, ha mondjuk anya vagy apa varázsló volna... tényleg, te mugli suliba jártál, vagy otthon tanultál?

Kirának

- Egy képkeret?
Ha lehet, a fiú még annál is jobban meglepődik, mint az előbb. Elismerően füttyent egyet. - Ilyet én is akarok, hol szerezted? És még mozog is!
Ám mielőtt teljesen belemelegedne a lelkendezésbe, megtörténik az említett incidens a kőszoborral. Nem hitte volna, hogy egyszer egy szoborral fog vitatkozni, totál messze az otthonától, egy varázspálcával a zsebében.
Miután alaposan kinevették magukat, Kira olyan kedvesen beszél tovább, hogy Dereknek szabályosan nincs is kedve egy ideig megszólalni, amíg hallgatja. Annyira jó mesélő a lány.
- Hogy érted, hogy komoly reményeket? Át kell venned tőle az országalmát meg a jogart a suli végén, vagy mi? - viccelődik.
- Én Angliában jártam suliba, de ugye mugli suliba. Mondjuk ennek örülök, mert így eleget megtanultam a muglikról is, most meg jöhet a dolgok másik oldala!
A fiú elmélázva nézi a szobron ügyeskedő mókust.
- Kíváncsi vagyok itt milyen lesz. Tényleg, te tudod, milyen varázsló szakmák vannak? - fordul a lány felé, ám ekkor egy kis csobbanás hallatszik, s mikor Derek odafordul, látja, hogy Csipet a vízbe pottyant. Megijed hirtelen, és máris az állatka után kap, de Kira gyorsabb, és kihalássza a vízből. Egy másodpercig mind a ketten rémülten néznek a másikra, aztán Kirából és Derekből is egyszerre kirobban a nevetés.
Nincs is jobb most ennél a pillanatnál. Annyira csodás, békés, és barátian közeli. Mi más hozhatná igazán össze az embereket, mint az igazi, őszinte nevetés?
Derek ugyan nem tudta, hiszen nem gondolt ilyenekre, de ebben a pillanatban dőlt el véglegesen, hogy ők már nem csupán ismerősök, hanem egyik pillanatról a másikra: barátok lettek.

Kirának

Az események után, és persze egy kiadós nevetés végével ismét beszédbe elegyednek a szökőkút szélén, miközben Csipet morcosan átköltözik egy padra. Derek magában még mindig jót derül a kis mókus kedvességén.
- Hogy érted, hogy mindenestül? - dönti félre a fejét kérdés közben, aztán átfut rajta a gondolat - Te... gazdag vagy?
Na, talán ezt nem éppen így kellett volna megkérdezni, elvégre őt aztán egyáltalán nem érdekli a pénz, de mint minden, ez is csak úgy kicsúszik a száján, mindenféle rosszindulat nélkül.
Aztán következnek a szakmák. Az auror egészen érdekesnek hangzik elsőre, de aztán valami felcsigázza a kedélyeit.
- Sárkánykutató? És lehetek... mondjuk szörny kutató is, vagy mi? - kérdezi gyorsan. - A muglik nem igazán érdekelnek úgy, köztük nőttem fel. - von vállat mosolyogva. - De ez a kviddics dolog nagyon érdekelne. Mondjuk, én mint sztár? Hát... nem hiszem. - csóválja a fejét kicsit szomorkásan, de továbbra is vidám szemekkel. Aztán kicsit közelebb hajol Kirához.
. Na és te mi akarsz lenni, ha majd elvégzed a sulit?

Kirának

-Áhááá! - vigyorog a lány válaszát hallva Derek. - Értem. Akkor tényleg lehet. Milyen üzletlánc? Az én apukám is főnök - de lehet, hogy már mondtam - de mi csak úgy élünk, mint egy tök átlagos család. Azért nekem jó így is. Úgy értem mindenem megvan. Csak kutyát nem tarthatok.
Mikor a lány legendás lények gondozásáról kezd beszélni, még jobban felvidul.
- Az nagyon szuperül hangzik! De mit csinál egy ilyen gondozó, meg milyen lények vannak? Tényleg, ezt lehet tanulni, vagy tanítani is? Mert ez tényleg érdekelne.
Aztán csak figyelmesen meghallgatja a szintén közelebb hajoló lány válaszát.
- Az engem is! Tényleg, milyen a bájitalkeverés igazából? - kérdezi érdeklődve, és várja, hogy érkezzen is a válasz.
Közben felpillant az égre, amely egyre jobban szürkül, s lassan jelzi is a vacsora idő kezdetét. Utána pedig jöhet a nagyszerű tanulás. Amit igazából valahol vár is, hiszen nagyon is érdekli, de mint mindenhol, itt is vannak már most, kevésbé érdekelt, számára valahol unalmasabb dolgok.

Kirának

- Az milyen, valami varázslós dolog? - érdeklődik a lány szavait hallva, és valahogy cseppet sem tűnik másnak, mint azelőtt, hogy megtudta, ennyire befolyásos ember újdonsült barátjának a nagypapája.
Aztán a varázslény felsorolást hallva izgatottan fészkelődni kezd, és majd kiugrik a bőréből.
- Ez nagyon jó! - mondja végül, a kelleténél talán kicsit hangosabban.
- Azt hiszem én szívesen foglalkoznék ilyen lényekkel, nagyon érdekelnek! Bár ez a bájitaltan dolog is érdekesnek hangzik... jajj annyira jó ez a varázsvilág, el sem hiszem, hogy tényleg itt vagyok!
Mikor aztán Kira feláll, ő is feláll, és megfogja táskáját. Ebben a pillanatban hatalmasat kordul a gyomra. Fel is nevet rá.
- Igen, a gyomrom szerint is vacsora idő van! Csak kár, hogy mi nem ülhetünk egy asztalhoz. - húzza el a száját.
- Na jó, menjünk, mert éhen halok! Holnap pedig megint hosszú napunk lesz! De jó!
Látszik, hogy még nem vesztette el kezdeti lelkesedését. Majd belefásul egy idő után, ha majd a nyakába szakad egy rakás házi, de jelenleg... nem is lehetne boldogabb embert találni nála a világon.
Végül csak elindulnak lassan Kirával, míg fölöttük elsötétül az ég, s felbukkannak az első csillagok. Mire beérnek, már jócskán tele a nagyterem, így sajnos búcsúzhatnak egymástól, jó étvágyat, és talán jó éjt is kívánva, hogy aztán ki-ki a saját asztalához ülve - Derek tekintetével Meát megkeresve - elköltsék a vacsorájukat. Utána jöhet a házi írás a klubhelyiségben, majd a jól megérdemelt pihenés. Bárki bármit is mond, ez bizony egy remek nap volt!

Liznek

Mire vége az óráknak, és megörül, hogy hétvége lesz - jó, oké, klassz volt a sok új dolog, de azért kell a pihenés is - már hamar rá is esteledik.
A klubhelyiségben nem volt kedve ülni, Kirát pedig nem tudja felkeresni az ő klubhelyiségében, Mea meg épp sehol, így újabb felfedező útra indult a kastélyban.
Miután megkergette őt egy kopogó szellem, ismét üldözőbe vette a hirtelen mindig eltűnő, mászkáló - és mintha dúdolt volna is - rózsaszín plüss nyulat, és ennek hála eltévedve útbaigazítást kért egy festménytől, a Társalgóban lyukadt ki nap végére.
Itt még nem járt. És jókedvűen konstatálta, hogy azért rendesen ücsörögnek itt az emberek. Mivel ismerőst nem talált, így bekapott egy süteményt, készített magának egy fahéjas almás teát, és az egyik sarokba, kényelmes párnákra vetődve próbálgatta újdonsült varázslatait. Mióta tudta használni a pálcát, nem is restellt folyamatosan érte nyúlni. Minden ajtón elmotyogta az alohomorát, még ha az nyitva is volt, vagy kinyithatatlan, s ha nyitva volt, természetesen bezárta azt egy colloportus-szal, hogy kinyithassa aztán az alohomorával.
A vingardium leviosa is tetszett neki. Mikor az eseménysorozatok történnek, épp egy párnát lebegtet maga előtt, és nem tudja nem végig nézni a jelenetet.
Egy jó kis, nem tanórán tanult átok ki is pattan a fejéből - talán megnöveszthetné a másik fiú szemöldökét - de mire cselekedni tudna, a párna leesik, és a fiú is lelép. Csak a beszáguldó lány van a látóterében, aki hirtelen pillant rá, és szól be valamit, ami alapvetően talán nem mindenkinek volna vicces, de Dereknek...
Harsányan nevet fel. Még mielőtt a lány - aki rellonosnak tűnik - elmondaná, hogy csak valóban viccelt.
- Gondoltam. - vonja meg a vállát. - Lopott tőled a srác? - kérdezi szemöldök felvonva, már halványabb mosollyal, hiszen ez azért mégis csak egy komoly téma. Majd a kandalló felé bök még mindig kezében lévő pálcájával.
- Remélem nem volt fontos a jegyzet. Segítettem volna, de nem tudom még, hogyan, elsős vagyok, és nem tudok még olyan vará... - ám mielőtt végig mondaná, a kandallóra bökésnek hála a tűz hirtelen úgy belobban, hogy Derek hátra esik ijedtében a párnákon. Meg pár másik elsős is. Szerencsére egy felsőbb éves ráint a pálcájával, és a tűz máris újra vidáman lobog, apró lánggal. Ránéz csúnyán Derekre, aki elnézést kérőn, zavartan vigyorogva, tarkóját masszírozva ül fel újra, és reméli, hogy nem csinált nagyon hülyét magából, így elsőre.

Liznek

Hiába viselkedik kissé furcsán ez a lány, Derek nem tud nem nevetni a következő mondatán is. Ő már csak ilyen. Nehéz elvenni a jó kedvét, meg a hiperaktivitását.
- Sportoló vagy? - kérdezi minden bevezető nélkül. - Régen én is úsztam.
Azt, hogy majdnem ifjúsági, európai úszóbajnok lett, már nem teszi hozzá, pusztán szerénységből, vagy csak azért, mert ő ezt valóban nem tartja fontosnak.
Aztán lezajlik a kis incidens, és miután ismét a helyére evickél, megint hozzá szól a lány. Úgy tűnik hajlik a kommunikálásra, aminek örül, mert már éppen kezdett unatkozni párnalebegtetés közben.
- Hát öhm... igen. - nyugtázza a lány gratulációját jókedvűen, mintha valóban gratulációnak venné, majd feltápászkodik, és lassan elindul felé, még mindig kezében lengetve pálcáját.
- Segítsek akkor valamit? Mit tudok? - lépdel oda vidáman, és a biztonság kedvéért nem a pálcájával, csak az ujjával mutat a jegyzetekre.
- Fú, ezt mind te írtad? Én is sokat írok, de én füzetbe, nem merek simán csak pergamenre, mert a felét már régen elhagytam volna, a füzetemen meg valamilyen lopás meg elhagyás gátló bűbáj van elvileg, azt mondták a boltban, ahol vettük.
Mosolygó szemekkel pillant a lányra.
- Derek vagyok, Eridonos. - mutatkozik be. Aztán a kérdésre kissé felvonja a szemöldökét, de nem csökken a mosolya.
- Ja, hogy ez? - emeli fel a pálcáját. - Néha előfordul, mert nem tudok elszakadni tőle, mióta megvan. - vigyorog, meglengetve a varázseszközt, mire a pálca végéből vidám kis szikrák pattannak a levegőbe, mint egy csillagszóróból.
- De nincs gáz!

Liznek

- Szerintem szólnod kellene a házvezetődnek. - jegyzi meg Derek nemes egyszerűséggel, még a tolvajos sztorira utalva ezzel. - Nem szeretik a lopósokat, megérdemel egy büntit érte.
Mikor a lány arról beszél, hogy vívott, Derek még jobban felvidul, ha ez egyáltalán lehetséges.
- Hű, de klassz! Én is szívesen vívtam volna, de apa nem engedte, hogy hegyes meg éles tárgyak kerüljenek a kezembe. Állítólag hiperaktív vagyok, vagy mi, és nem tennék jót vele másoknak. - vigyorog.
- Én sem vagyok lusta. Csak rendetlen. - vallja be aztán a lánynak, a jegyzeteit nézegetve, és a következő mondatot, amit talán sértésnek szánt, szintén nem veszi fel.
- Persze, hogy megtudom különböztetni, én is tanulom őket! - feleli vidoran. - De csak ennyi van? Én még tanulok egy csomó más klassz dolgot, például a rúnatan az nagyon tetszett. - közelebb hajol a papírokhoz, hogy szemügyre vegye őket. Azok szinte már olyan kínosan gondosnak tűnnek, hogy Derek teljesen belezavarodik.
- Én meg igen, mert szerintem szuper jó. - vonja meg a vállát, csak úgy mellékesen megjegyezve a dolgot. Majd a lányra pillant.
- Ó, de szép neved van! Szólíthatlak Liznek? Én nem is mondtam a vezetéknevem, Taylor. Derek Taylor. Angol név, mert apám angol, anyám meg magyar, azért kerültem végül magyar suliba. Te is angol vagy? - teszi fel a kérdést szenvtelenül, és ahogy ismét a jegyzetek fölé hajol, hogy tanulmányozza őket, szinte elsiklik a fülei mellett az, amit a lány mond a pálcájáról, és gyakorlatilag az ő épelméjűségéről. Amikor elhangzik a varázslat, elrántja a pálcáját, és elkerekedett szemekkel néz Lizre.
- Hé, mit csinálsz? Nincs semmi baja! - mondja meglepetten, majd újra elmosolyodik, mintha semmi sem történt volna.
- Milyen segítőkészek errefelé az emberek... de ez ilyen, nem kell bántani. - lengeti meg újra a pálcáját. - Rendesen működik, meg minden, már akkor is ilyen volt, amikor vásároltuk, és kiválasztott engem. Az eladó azt mondta, hogy sok bennem a mágia, és néha ezért csinálni fog az elején furcsa dolgokat, amíg nem tanulom meg használni az erőm, de ez természetes. Nézd csak! - azzal pálcáját az egyik teásbögrére irányítja egy közeli asztalon, ahol már nem ül senki.
- Vingardium leviosa!
A bögre szép lassan felemelkedik, Derek pedig hanyag eleganciával átlebbenti azt egy másik asztalra, ahová gyöngéden lehelyezi, majd elégedetten pillant Lizre.
-Látod?

VB meglepetés!

Végre elérkezett a hétvége, és ez egyvalamit jelenthetett csak a szabadságon kívül: Bogolyfalvát!
Egyébként is tervbe volt véve, már, hogy le kellene menniük, mert hamarosan Derek édesanyjának szülinapja lesz, így a fiú vásárolni akar neki valami klassz cuccot. Ha lehet, olyat, ami mágikus, de a külső szemlélő ezt nem látja, csak az édesanyja tudja a titkát. Nem ígérkezik könnyű feladatnak, éppen ezért hívta el magával Kirát és Meát, már nem mintha nem hívta volna őket amúgy is. De most különösen jól fog jönni a segítségük.
Még mindig havas minden, lassú, álmos pelyhekben szállingózik a hó, az elsötétedő égbolt pedig narancssárgán ragyog a falucska fényeit visszaverve. Még mindig fénylenek sok helyen a Karácsonyi díszek, a kivilágítás is olyan szép, és egyszerűen nem tud Derek elszakadni a fantasztikus Karácsonyi hangulattól. Amúgy is annyira jól teltek az ünnepek itt maradt barátaival. Kapott egy csomó klassz dolgot tőlük, például Meától egy varázslósakk készletet, amit azonnal ki is akart próbálni, és azóta is gyakran fűzi a lányt, hogy játszanak egy partit a klubhelyiségben. A Kirától kapott színes hógömb pedig most is ott lóg a nyakában, közvetlenül a színváltós sál alatt, amelyet Lucytól kapott, nem régiben eltelt születésnapjára. A sál titkát még nem mondta el senkinek, így barátai nem tudhatják még, hogy jelenlegi fehér színe a havas időt, barna csíkjai pedig az örömet jelentik, amiért kimozdulhatott az iskola falai közül olyanokkal, akiket nagyon szeret.
Mikor beérnek végre a Fő utczára, didereg egy kicsit.
- Nem akarom, hogy elmúljon a tél, mert minden olyan klassz így havasan, de ez a hideg... varázslók vagyunk, vagy mi, nem tudjuk megcsinálni, hogy melegben essen a hó? - vigyorog barátaira.

Lucyhugi <3

Sikeresen elkésik a megbeszélt találkahelyről.
Még napnyugta előtt akartak az unokahúgával összefutni, de már sötétedik, mire kiér az iskolából. Vagy negyedórát késik, de mire a Boglyas térre ér, még sehol sem látja Lucyt.
Lassan, kavargó örvényben hullanak alá a csillogó pelyhecskék az égből, a fehér felhők pedig, melyeket narancssárágra színezett a falu fénye, lassan gomolyognak az égen, akár egy hatalmas, felhőnyáj.
Egy ideig álldogál egy helyben, majd a hidegtől ugrálhatnékja támad. Nem igazán foglalkozik vele, hogy lököttnek gondolják e, hiszen majd megfagy. Aztán eszébe jut a B terv, azaz a sétálás, amit ha megtesz, szintén segít, és kevésbé fogják hülyének nézni. Így sétálgat a szökőkút körül kicsit körbe körbe, majd amikor már jó háromnegyedóra eltelik, előveszi a pálcáját, és meggyújtja a melegítő kis lángocskát a hegyén. A varázseszköz vidáman pattog egyet, amiért gazdája előveszi, majd engedelmesen bocsájtja is felé a finom melegséget.
Egy icipicit kiolvad az arca is ennek hála, és már kevésbé látja mókátlannak a szájából kikavargó leheletet is. Aztán végül, amikor már kezdené feladni, megpillantja a lányt. Már azon kezdett agyalni, hogy Lucy talán visszament a kastélyba egy órával ezelőtt, vagy el is felejtette a találkozót, de végre itt van. Fagyott mosollyal arcán köszönti a lányt, és integetne is neki, ha nem meredtek volna meg az ujjai a hidegtől.
- Szia! - köszönti. - Egy kicsit késtél, csak egy órát kábé... de semmi gond, tavasszal majd kiolvadok.

Lucyhugi, aki megakar ölni <3 XD

- Áh, semmi baj. - rázza meg a fejét Derek a lány szabadkozását hallva. - Azt hiszem elvesztettem egy két végtagot, és talán már üszkösödik a lábam is, de úgysincs szükségem rá, ha seprűn ülök. - vonja meg a vállát vigyorogva. - Még nyugodtan aludhattál volna egy-két órát, miattam igazán ne kelj fel máskor! Tök jó itt egyedül, a hó, meg a mínusz negyven fok... - húzza még kicsit Lucyt.
- Ugyan, alig egy órát. - vigyorog most már egyre szélesebben, majd elkerekednek nagy, szürke szemei, ahogy a kiskutyára néz. - De még jó, hogy van egy ilyen remek ébresztőd!
Leguggol Lukehoz - tudja, hogy így hívják, hisz az előbb hallotta - majd alaposan meggyöntöli az ugráló szőrgombócot.
- Nem is mondtad, hogy hoztál egy kutyát a suliba! Nem tudom Hekatéval, hogy jönnének ki, ő a cicám. Karácsonyra kaptam az egyik csapattársamtól.
Nevetve vakargatja meg az állatka füle tövét, majd mikor Luke alaposan összeugrálta már, ami Dereket látszólag cseppet sem érdekli, pedig elég sárosak a tappancsok, a fiú újra feláll, és Lucy felé hajol.
- Már úgy érzem magam, mint egy jégkocka, úgyhogy nem oszt nem szoroz még egy két perc a frigóban! - mondja arra célozva, ő ugyan nem bánja, ha várnak amíg a kis mufurc kiereszti a gondjait.
- Egyébként a vajsör nagyon jól hangzik. De te fizetsz! Most nem akarok gavallérkodni, majdnem meghaltam miattad! - túloz szándékosan, és szokás szerint vigyorogva. Bár már nem igazán érzi az arcát, és a hidegtől még a combjába is belehasít a fájdalom. Még mindig nem gyógyult be teljesen a horzsolás meg a zúzódás, amit a pályán szerzett. Reméli, hogy Lucy nem akarja felemlegetni a dolgot.

Annyira jó most minden.
Végre kikapcsolódhat a barátaival. Bár a fejében még neki is ott motoszkál az a fránya elvesztett kviddics meccs, de még van esélyük elnyerni a kupát, ha jól szerepelnek a Rellonnal szemben. Épp a minap beszélgettek erről Meával is. Csak, hát a Rellon kemény dió... ők meg még épp, hogy csak kezdenek beletanulni az egészbe.
Ezt a dolgot szándékosan nem is fejtegeti Kira előtt, hiszen a másik legjobb barátja Rellonos, én habár sejti, hogy nem bántaná meg, inkább mégsem akarja megpróbálni.
- Gondolod, hogy benne volnának? - fordul vigyorogva Kira felé. Furcsa tekintetet vesz észre a lány arcán egy egészen láthatatlan röpke pillanatra, amit nem tud mire vélni. Aztán Mea ki is zökkenti a gondolatmenetéből.
- Mit?
És máris kap egy adag havat a nyakába. Visongva - na jó, egy hangyányit azért férfiasabban - arrébb szökken, majd röhögve kapja elő a pálcáját zsebéből.
- Hé, most ezt miért? Ne csináld már, tudod, hogy dög beteg vagyok a meccs óta! - korholja a lányt, de azért vigyorog közben, és nagyon kedvesen Kirát húzza maga elé pajzsként, miközben felbűvöl a földről egy adag havat, és orv támadásba kezd Mea ellen.
- Kira, csinálj egy pajzsot vagy valami, mert együtt halunk meg! - mondja közben nevetve a lánynak, akit még mindig próbál maga előtt tartani, ha sikerül.

- Nem is arra gondoltam, hogy Luke nem szeretné... - mondja rögtön vigyorogva a fiú. - Csak Hekaté... egy igazi kis hercegnő, már most! Pedig csak pár hetes!
Megvárja, amíg Luke kiszaladgálja magát, Lucy pedig közben vidáman csacsog. Derek pedig egyre inkább úgy érzi, hogy hamarosan le fog fagyni, minimum a füle, ha más nem. Az orrlyukai viszont kezdenek minden levegővételnél összetapadni, ez pedig egyre kevésbé mókás már.
- Á, nem kell, csak vicceltem. - legyintene Derek, ha nem meredtek volna meg a kezei a hidegtől. - Majd fizetek én, vagy az enyémet legalább. Csak nem hagyom, hogy Te csináld! - mosolyog. Látja, hogy Lucy mintha nézne valamit az egyik boltban, de fel sem merül benne a dolog, hogy a haját csekkolja éppen. Ő a sajátjával már évek óta nem foglalkozik, mert nincs túlzottan sok értelme. Állandóan kócos, csinálhat vele akármit. Most meg amúgy sem látszódnak ki a tincsei a sapka alól. De már tutira ott is deresedik, és nem a kortól.
Amikor Luke végre visszaérkezik, nagy kő esik le a szívéről.
- Hála az égnek, hogy gyorsan pisil. - mondja ki hangosan a megkönnyebbült gondolatot. - Húzzunk innen, de nagyon gyorsan, mert most már nekem is kell! - vallja be vigyorogva unokahúgának. Kelleténél kicsit több információ, de ő már csak ilyen.