Julien

Kinézet

Elhívták, ő pedig igent mondott. Miért is ne? Még meg is volt illetődve egy kicsit. Így legalább Derek ha akarja, elhívhatja Kira-t… ő mindenesetre még sosem volt hasonló bálon, így szeretné jól érezni magát. Imádja a jó ruhákat, főleg a bőrdzsekiket és a színes dolgokat, de fehéret úgy igazából nem sűrűn hord. Főleg nem báli ruha formájában, de ha már itt ez a bál, akkor meg kell rá keresni a megfelelő darabot. A ruhaüzletben kis híján kiakasztotta szegény eladónőt, mikor felvázolta, hogy milyen ruhát is szeretne nagyjából, na meg persze mikor nevető görcsöt kapott egy csipkegomolyagban. Nem, az igazán nem volt nevezhető ruhának, csak felpróbálta, ha már annyira bizonygatta a nő, hogy mennyire jól fog mutatni benne. Na mindegy. Végül csak megkerült a megfelelő darab, aminek nincs uszálya, egyszerű, nem mutogat túlságosan semmit, de mégis elegáns. Erre jött még néhány kiegészítő, nagyon halvány smink és már is indulhatott a Nagyterem irányába. Persze előbb Kira-hoz is benézhetne, úgy is ráér még… vagy vethetne még egy pillantást a tükörbe, hogy biztos jó lesz így ez az egész… Kicsit izgul. Na jó, nem is kicsit, de ezt felírja szimpla lányos parának.
Nyugi Mea! Mikor leér és meglátja azt a rengeteg embert, ki kell fújnia a levegőt, de aztán lelépdel a maradék pár lépcsőfokról is és elindul az ajtó felé, hogy megkeresse a fiút. Nem látja sehol ebben a tömegben. Na és persze mindenki fehérben van, hogy még véletlen se lehessen könnyen kiszúrni valakit! Páran utána fordulnak, de most igazán nem tudja eldönteni, hogy azért, mert jól néz ki vagy mert ennyire tördeli a kezeit. Jobb lesz abbahagynia!

Derek és Kira

Kezét elrejti kabátja viszonylag nagy zsebeiben, hiszen kesztyűt már megint nem hozott magával, pedig hideg van és csak ki kell néznie az ablakon, hogy lássa a havat. A szünet neki is jól telt, s habár a kviddics mérkőzést igazán megnyerhették volna, bánkódás helyett inkább azon gondolkodik, hogy a következőn ezt hogyan is lehetne megvalósítani. Már Derek-kel is átbeszéltek pár ötletet és cselt, hogy legközelebb egyértelműbbek legyenek a tetteik a pályán.
Most csak vidáman lépked Bagyolyfalva felé a barátaival. Mikor Kira ránéz, elkapja a lány tekintetét és elmosolyodik. Kellett már nekik ez a kiruccanás!
Ugyan nem tudja, hogy pontosan milyen ajándék fog ebből születni, de az biztos, hogy jó délutánjuk lesz így.
Derek kijelentését viszont már vigyor követi, hiszen eszébe jut a bál a 'meleg hóval' és Kirával, amint Zolival táncol, na meg persze Julien. Meg kell hagyni, viccesebb volt az egész, mint gondolta volna.
- Vaaagy...
Húzza végig a kezét a mellettük lévő kerítésen.
- Ezt is meg lehet szokni!
Zúdít egy adag havat Derek nyakába nem kisebb derűvel.

A meccs még élénken él emlékezetében, de már túltette magát a veszteségen. Az viszont biztos, hogy a következőbe ennél is többet fog beleadni, hiszen a rellon ellen fognak játszani, nem is olyan sokára!
Mivel a meccsen volt egy félig sikerült taktikája, elhatározta, hogy tovább fejleszti az ötletet, legalább azt a részét, hogy még könnyebben tudja megülni a seprűt, anélkül, hogy esés lenne belőle. Nem akar úgy járni, mint Dasha. Szerencsére nem lesz semmi maradandó sérülése, de nem is akarja megtapasztalni az ilyenfajta lehetőségeket.
Az idő még mindig igen hideg, ő pedig természetesen, csak hogy tartsa e szép szokását, az iskolában hagyta a kesztyűjét. Teljesen feleslegesnek éri, hogy egyáltalán van ilyen ruhadarabja!
Ahogy halad a pálya felé, rugózik egy párat lépés közben, hogy megtartsa a bentről hozott meleget. Jobb keze azonban nagyon fázik, hiszen a becsomagolt seprű nyelére vannak kulcsolva ujjai. Ilyenkor senki nem szokott a pályán lenni, tehát van ideje gyakorolni egy kicsit önállóan.
Mikor azonban ténylegesen belép az aréna területére, megtorpan. Csodálkozva néz a fiúra, aki csak úgy álldogál, zsebre dugott kézzel.
Meán vörös kabát van sötét farmerrel és fekete bakanccsal, hogy minél könnyeben tudjon mozogni majd a levegőben.
- Heló, talán keresel valamit?
Tesz pár lépést beljebb, a fiú felé. Csak annyit tud róla így, hogy rellonos.

Derek és Kira

- Ez meg mégis miféle módi mókamester?
Néz nevetve Derek-re, amiért Kira-t védekezésül behúzza maga elé.
A méltatlankodásra csak egy kacsintást kap a fiú, mert hiszen Mea sem úszta meg teljesen a kviddics meccset. Véleménye szerint már nagyon idegesítő, de a legváratlanabb helyzetekben jön rá a tüsszögés-hapcizás. Ugyan eleinte még maga is röhögött rajta, de az elmúlt pár napban ezt az örömöt meghagyja másoknak.
- Most kit kell megmenteni?
Néz huncut mosollyal Kira-ra, aki viszont hamar feltalálja magát, s pár percen belül már külön állnak mind a hárman.
- Szép volt!
Dicséri meg a bűbájt, majd már hajol is egy újabb adag hóért, mellyel ezúttal teljes mértékben a lánynak ajándékoz. Nagyon sok szeretettel!
Pálcája ugyan készenlétben áll, de nem célja, hogy használja is. Maximum majd egy kicsit. Boldogan sorozza és kapja a hógolyókat, s habár keze már most lefagy a hidegtől, örül neki, még akkor is, mikor a következő pillanatban majdnem eltanyál a földön, mert jégre lépett.
- Na gyerünk bátor lovag és hősies lovagina!
Nyúl egy újabb adag friss hóért, miközben másik kezével a majdnem esés miatt sajgó könyökét dörzsöli.

Derek és Kira

- Csak gyakoroltam az esés technikát!
Vigyorog, majd védekezőn felemeli a kezét maga elé, hogy valamennyire hárítsa a Derek felől érkező hómennyiséget.
Lassan az egész kabátja havas, hiszen Kira-nak is voltak bravúros találatai, amik rásegítettek a természetes ruhadíszre.
Mire Kira időt kér, már neki is megjelent az az egészséges, pirosas pír az arcán a hideg miatt. Kabátját úgy ahogy megpróbálja lesöpörni, majd átfagyott ujjait összedörzsöli és a tenyerébe lehell egy kis meleg levegőt.
- Kezdhetjük valami meleg helyen a nézelődést?
Nevet csillogó szemekkel barátaira, miközben aprókat ugrál egy helyben, hogy azt a kevés hőt, ami még benne maradt, ne hagyja megszökni.
Jó volt ez a pár perc móka, de most már fázik! Arról nem is beszélve, hogy nagyon udvariasan lenyel egy megjegyzést a bambulásról és a lassú reakció időről.

Derek és Kira

A nagy hapci hatására automatikusan felnéz kabátja további tisztogatásából és abból az elméletből, hogy egy varázslónak mennyire lehet ciki, ha fagyhalálban méltóztatik itthagyni a mágusvilágot...
Egyébként is, éppen kérdezni akarta volna, hogy akkor merre induljanak, mert a vendéglátó negyedbe ugyan már bekacsintott, de csak kívűlről szemlélte az egyes kirakatokat úgy kutyafuttában, erre pedig két kérdő tekintet fogadja.
- Igen. A vendéglátóiban láttam egy-két érdekesnek tűnő helyet, bár még egyikben sem voltam.
Pillant az említett irányba, majd komisz tekintettel billenti oldalra a fejét, mikor Derek felhozza az új témát. Kira megjegyzésére pedig már vissza is fordul barátai felé.
- Nem is volt olyan vészes.
Ragyog az arcán a mosoly, de a természetes jókedven kívűl annyira nem hatottak rá az események.
- Azt hiszem legközelebb csak tavasz közepén láthat bárki is szoknyában!
Kacsint Kira-ra, majd érdeklődve várja a fiú válaszát Kira utolsó kérdésére, miközben végre elindulnak a csábító remélt meleg felé.

Rozsos Annamária

Már vagy másfél órája ül a tankönyve és egy halom papír felett. Más ilyenkor persze nincs itt, ezt már kifigyelte egy ideje, de kivételesen örülne egy kis társaságnak. Az asztalon mindenhol papírgalacsinok és telefirkált, vagyis a végefele inkább már telerajzolt lapok díszítik a környezetét.
Egyik kezével az állát támasztja, a másikkal pedig az asztalon kopog a tollal. Már nem nagyon tudják lekötni a lekörmölt sorok. Folyamatosan elbambul s teljesen más dolgokon töri a fejét, mint kellene.
Nem bírja ezt sokáig. Feláll, előredobja barna hajkoronáját és összeköti. Még mindig nincs itt senkit, így nyugodt szível próbálja ki egyik ötletét.
Keres magának egy szabad kis területet, kezét fellendíti, s a földre letámasztva kézen áll, majd megpróbálja megtartani, amíg csak tudja.

Rozsos Annamária

Amióta azon a meccsen elszedték tőle a labdát, sokkal tőbbet gyakorol. Hamarosan újra felszállhat a levegőbe, de akkor minden más lesz! Csak koncentrálnia kell! Minden figyelmét erre az egy pózra szenteli, majd lábát feszítve szép lassan elkezdi leereszteni.
Ekkor nyílik ki a tanulószoba ajtaja.
Azzal a lendülettel igyekszik talpra állni, bár a belépő mindenbizonnyal láthatta, hogy mit csinált. Amint földet ér, megfordul az újonnan érkező felé, majd egy lehelletnyi zavartságfal rámosolyog a lányra.
- Heló! Én... inkább hagyjuk!
Neveti el magát, majd gyorsan a kezét nyújtja, hiszen életében nem látta ezt a lányt. Miért pont most kellett hát betoppannia? Ez annyira ironikus!

Rozsos Annamária

- Mea.
Hangzik el végül is az ő neve. A másiknak persze jó hosszú neve van! Annamária... Igen, ahogy magát ismeri, lehet, hogy el fogja felejteni, de a bemutatkozás általánosan elfogadott közkincs. Mint ez a hely vagy a tanulás. Akármi.
Az utána következő kérdés azonban meglepi. Miért kéne engedélyt kérnie bárkitől is? Főleg úgy, hogy utána választ sem várva leül az illető. Mintha csak ennyivel le akarná rázni, de legalábbis lezárni. Azért ez fura.
- Persze.
Válaszol talán egy kicsit megkésve, dehát mindegy is. Mindenhol vannak furcsaságok.
- Köszi.
Húzza azért fakó mosolyra a száját, miközben lehuppan eredeti helyére, a halom jegyzet közé, még mindig a lányt nézve. Mi is...ja, Annamária!
- Baj van?
Vonja fel az egyik szemöldökét halványan. Most ő zavarja ennyire vagy a furcsa helyzet miatt ilyen?
- Vagy szólj ha zavarlak, én nagyjából már kész vagyok!
Bök a jegyzetei felé, bár összepakolni még nincs semmi kedve, úgyhogy egyelőre csak vicces kis figurákat firkál a lapokra.

Rozsos Annamária

Még egyszer elismétli magában a hallott nevet. A nevek sokmindenre jók, nem is gondolná az ember, hogy mi mindenre! Az viszont mindig megmosolyogtatja, hogy az ő nevét nem tudják hova tenni. Mindenki mondja, hogy szép, szép, majd azt, hogy ez milyen nyelvű? Ugyan sokan nem ismerik, pedig a Kámea magyar név. Még az apja választotta neki, ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy magyar, de különleges neve legyen.
- Ilyenkor?
Ül arcára egy pillanatra a döbbenet, majd szórakozottan a saját lapja felé téved a tekintete.
- Akkor bizonyára fontos lehet neked.
Én ugyanis elvileg Rúnatant, bár a gyakorlatban azt hiszem művészetet.
Utal a lapokon mindenhol fellelhető színes vagy éppen fekete figurákra.
Végtére is örül annak, hogy betoppan ide valaki. Azért csak nem ijeszti el azzal, hogy néha sokat jár a szája és éreklődő!

Rozsos Annamária

Fejét letámasztja a kezére, s ha már a penna a kezébe vándorolt, akkor elkezdi kiegészítgetni a rajzokat.
Ő főleg akkor szokott tanulni, ha valami fontos neki vagy ha nagyon hülyének érzi már magát valamiből. Ekkor mondjuk inkább elmagyaráztatja az anyagot valakivel, hiszen egyedül tanulni ugyan hatékony, de a megértéshez sokkal jobb, ha van valaki, akitől kérdezni is tud, legyen az akármilyen nagy hülyeség.
A lényeg viszont számára az, ha van mozgástere, csinálhat valamit. Ha órákon figyel, utána úgy is elég átnézni az anyagot! Kivétel itt a gyakorlat.
- És nincs aki segítsen benne? Nekem úgy sokkal könnyebben megy minden. Mármint akkor, ha van valaki, aki a tanáron kívűl el tudja magyarázni!
Osztja meg ezen gondolatait a lánnyal is. Az biztos, hogy ilyen boszorkánnyal még nem nagyon találkozott itt a suliban.
A rúnatanra vonatkozó megjegyzése nem tudja nagyon meggyőzni, de egy magában lejátszódó szemvillanáson kívűl ennek nem adja sok jelét.
- Én is valami hasonlónak képzeltem el eleinte!
Vigyorog a lányra aztán mégis, hiszen a lényeg még mindig abban rejlik, hogy kinek mi a fontos. Ezt ő sem tagadhatja.

Rozsos Annamária

Érdeklődve figyeli a másik reakcióját. Most ennyire félénk vagy annak mutatja magát? Már mindkettő lehetőséggel találkozott, de nem nagyon szokta fejtegeti az emberi típusokat, így csak kiváncsian méri fel a vele szemben ülőt.
- Nem, nem tudok olyat aki átv-t korrepetálna, de nem is nagyon foglalkozok ezzel a tantárggyal.
És ha hírdetést adnál fel? Vagy nem tudom mennyien vagytok, de gondolom a tanuló csoportban is vannak rendes alakok.
Mosolyog kedvesen, hiszen ebben a témában sokkal többet nem tud és nem is nagyon tudhat, de megoldásokon azért gondolkodhat. Mint általában minden ilyenen. Azt se nagyon hiszi, hogy valaki kiröhögné rossz szándékúan, mert valamit nem tud.
- Jaj nem! Nem erről van szó!
Rázza meg a fejét határozottan.
- Én kifejezetten szeretem a rúnatant!
Mosolyodik el, hiszen a tárgy minden várakozását felül múlta.
- Azt hiszem kifejezetten leköti a figyelmemet. Olyan, mint egy varázsvilág a varázsvilágon belül!
Igen, Mea-t minden olyan dolog le tudja kötni, amivel úgy érzi, hogy a saját elképzelt világát ki tudja tölteni.

Lucy

Nem is tudja, hogy mi hozta erre. Egyszerűen csak úgy érezte, hogy egyedül akar lenni. Távol a kastély zárt falai közül és távol a nyüzsgéstől. Ritkán tud igazán magával foglalkozni, hiszen az elmúlt pár hónapban vagy tanul vagy kviddicsezik vagy a barátaival nevet valahol. Igazából imádja ezt az egészet. Nem gondolta volna, hogy ilyen hamar jó barátokra lel.
Kabátját még jobban összehúzza, miközben halad a fák felé. Lassan, komótosan, a környezetét figyelve.
Hamarosan itt az újabb meccs. Kicsit ideges miatta, ráadásul valami menthetetlenül hiányzik az életéből, bár maga sem tudja, hogy mi is az.
Ahogy sétál, a fák szürke ágait nézi. Olyan jó, hogy még mindig látszik a hó. Sokkal szebbnek tűnik miatta minden.
Így akad meg a tekintete a házikón is. Karbafont kezekkel körbenéz, de nem lát senkit, így megindul felé.
Nem tűnik túl jó állapotúnak, de talán egy fokkal melegebb lesz ott bent, mint itt, főleg úgy, ha láthatóan lépcső vezet fel a házikóba.
Kiskorában mindig is szeretett volna egy hasonlót. Ami csak az övé, de sosem kapott. Gyorsan kapaszkodik fölfelé, így néhány pillanat alatt már ott is áll az ajtaja előtt.
Bentről mintha valami furcsa hangot hallana, de miért jönne ide fel egy kutya? Óvatosan belöki az ajtót, majd félig belép a kunyhóba.
- Hahó!
Tekintete először a szőke lányon akad meg, majd a kutyán. A lány valahonnan nagyon ismerős neki, de hirtelen nem ugrik be, hogy honnan.
- Szabad?
Mutat a kutyára, hiszen szereti az állatokat, de megtanulta őket tisztelni.

Rozsos Annamária

- Szívesen!
Vigyorodik el a lány lelkesedésén. Néha olyan egyszerű dolgok is megtudják mosolyogtatni, de lehet csak arról van szó, hogy szereti, ha másoknak jó kedve van a társaságában. Nem tudja, hogy ez miért ilyen fontos neki, de tudja magáról, hogy mindig is ilyen volt.
- Így elsőben többnyire csak magukat a rúnákat sajátítjuk el, de belelapoztam a könyvbe...
Most rajta a sor, hogy lelkesen, csillogó szemekkel magyarázzon a másiknak. Még fel is áll hozzá, s elkezd fel, s alá mászkálni, majd végül ráül az asztal sarkára.
- Elsősorban mítoszokat. Ha jól láttam, akkor a skandináv mondavilág egészen szép arányban szerepel benne, csakúgy, mint a vikingek élete vagy hitvilága. Szerintem nekik vannak az egyik legösszetettebb, legszínesebb legendáik! Odin, az amazonok, fenrir a farkas, a különböző rokoni kapcsolatok...
Annának magyaráz végig, bár a nagy lendületben tekintete néha elvándorol.
- És... nyugodtan szólj rám, ha sokat beszélek vagy zavar!
Neveti el magát.
- Néha rám jön.
Figyelme most minden szempontból a lányra irányul.
- De mesélj te is valamit! Jóformán csak én beszéltem, pedig hidd el, hogy érdekel például, hogy honnan jöttél. Hirtelen nagyon sok kérdés megfordul a fejében, de nem akarja mindet a lányra zúdítani.

Valentin nap - Randomrandi

Maszk, Én

Fel sem tudja fogni, hogyan sikerült erre rávennie Derek-nek. Ez egyáltalán nem olyan vicces, mint amilyeneket ő szokott kitalálni! Jó, utólag valóban minden más, de most mihez kezdjen ebben a helyzetben? Az utolsó pillanatokig halogatta az egészet, s miután a bőrdzsekijéről is lebeszélték, mint egy biztos pontról az életében, már csak egy ponthoz ragaszkodhatott. Hogy nincs mit fölvennie egy ilyen alkalomra. Kár hogy ennyire ismerik a barátai. Úgyhogy, végül minden kétsége ellenére, jelenleg éppen az udvar felé lépked könnyed, egyszerű kis ruhájában, amit Kira szerzett neki. Azért meg kell hagyni, a maszk valóban csodaszép, de ennél sokal jobban foglalkoztatja az a tudat, hogy jobban izgul, mint a meccsek előtt. Ez azért mennyire lehet ciki?
Azt viszont nem tagadhatja, hogy miután belép a Fénylő Lelkek Udvarába, felébred benne a kíváncsiság. Mindig is bátor volt, hát miért ettől kellene félnie? A helyszín így is teljesen elvarázsolja. Halványzöld szemeit végigfuttatja a már bent lézengő diákokon, s maszkjaikon. Vajon itt van már? Amint halad egyre beljebb és beljebb a világító díszek alatt, ujjai az apró kis lakatra kulcsolódnak a zsebében.

Valentin nap - Random Randi
Derek

Igyekszik magát nem kényelmetlenül érzeni. Lassan lépked, s nem megy túl távol a bejárati kaputól. Se magával, se az esetleges partnerével nem akar kibabrálni, bár nem tudja, hogy attól könnyebbülne meg, ha megtalálna vagy attól, ha el sem jönne. Már megint miért ezen gondolkodik? Talán... basszus!
A hirtelen érintés nagyon megijeszti, s a fiú nemcsak érezheti, de láthatja is, ahogy Mea vállai összerándulnak.
Egy pillanatra átfut az agyán, hogy ki lehet ennyire hibbant, de a huuuúúú-ból származó hanganyag már sejteti a gazdáját.
- Derek!
Pördül közben a fiú felé.
- Ez egyáltalán nem volt vicces! Így is miattad...
Ahogy találkozik a tekintetük, s látja, hogy a szöszke mennyire jól szórakozik, inkább ő is neveti magát.
- Dilis!
Boxol bele barátja karjába egy jó kis zsibbasztót, hogy azért ne ússza meg bármi nélkül.
Derek kérdéseire csak körbe lillant, majd összegezve válaszol. Örül, hogy nem kell végre egyedül ácsorognia.
- Nem tudom ki lehet az.
Majd újra végigpásztázta az embereket. Persze vannak tippjei, de még nem állt hozzá ki is próbálni őket.
- Nem!
Tolja le a fiú kezét habozás nélkül, anélkül, hogy megnézte volna, hogy kire is mutat.
- Ne mutogass!
Azonban a bosszankodás szerűség újból mosolyba csap át.
- Most biztos azt hiszi, hogy kémkedünk utána!
Kacsint Derek-re, majd végre megnézi, kire is mutatott valójában. Egy szőke, magas srác... határozott talán.

Valentin nap - Random Randi
Derek, (Kira), Wolgi?  

- Igenis számít!
Vágja rá szinte azonnal. Ha az öltözet más is, a stílusa megmaradt. Hogyan nézhet ki ez kívűlről? Inkább nem gondol bele. Mások úgy sem ismerhetik fel egyből, nem csak a maszk, hanem az összhangú, elegáns megjelenése miatt sem.
- Jaj! Ne csináld már! Ez így nem fair...
*Lépked párat önkéntelenül is az említett irányba, majd a szívecske, s végűl Kira megjelenése elnémítja.
Derek-re pillan még egyet féloldalasan, majd tovább áll. Eddig is sejtette, sőt mitöbb, már-már tudta, de a valóságban ez sokkal jobban fájt neki, mint az gondolni merte volna. Egyáltalán miért szúr ott bent e miatt? Hiszen örül nekik!
A sétát végül egy kétszemélyes asztalnál fejezi be. Kezét az álla alá támasztja, s onnan figyeli az egyre növekvő csoportosulást.

Valentin nap -Wolgi

Ahogy a tömeget pásztázza, megakad a tekintete azon a magas és szőke srácon, akit Derek kinézett neki. Fogalma sincs, hogy ki lehet az, főleg a maszk miatt, de még az is lehet, hogy a fiú ráhibázott. Még mindig olyan furcsa neki ez a szituáció, de mikor lopva feléjük pillant, elmosolyodik. Bár ezt szegény Kira nem biztos, hogy láthatta, pedig nagyon büszke rá, hiszen meg merte tenni ezt a lépést.
Végül visszatér a titokzatos szőkéhez. Amaz éppen egy rózsaszín süteménnyel van elfoglalva, majd elindul... felé?
Szórakozottan figyeli, amint a fiú helyet foglal vele szemben. Láthatóan eddig még nem vette észre. Mikor azonban ez a tény változik, kis híján múlik, hogy el ne nevesse magát. Milyen jó is most ez a maszk! Érdeklődve néz a fiúra, szemében a te vajon mit szeretnél kifejezés ül a legjóindulatosabb formájában, majd ennek folytatásaként egyre nagyobb jókedvvel hallgatja a fiút.
- Történetesen nem zavarsz... mosolyog a fiúra titokzatosan.
- Valaki szerint itt biztosan van egy párom, de sütik sem tűnnek rossz társaságnak!
Céloz végül a szőke habos szerzeményére immár vigyorogva, majd körülnéz és egy éppen arra sétáló pincér tálcájáról levesz egy citromos süteményt, amin egy fehér kis virág van.
- A társas magányra?
Emeli fel ünnepélyesen a süteményt, majd ha minden igaz, belé is harap. Hmmm... de finom!

Valentin nap-Wolgi

Miután ilyen gyönyörű módon megállapodtak valamiben, Mea is eltűnteti a süteményt, bár nem kellett vele sokat küzdenie, mert nem volt nagy darab.
- Hm. Én annyira nem vagyok oda a fagylaltért. Nyáron persze jól esik, de akkor se feltétlen.
Csak ha már a fagyi szóba jött. Igaz, ha már választania kell, akkor általában citromosat szokott kérni, de ez még bármikor kiderülhet az est folyamán. Annyi azonban bizonyos, hogy lesz ez még így se!
Beszélgessünk!
Hát rendben! Úgy is kezdi nagyon szórakoztatni az eset. Szája csücskében végig ott bújkál a mosoly, s mikor a fiú nagy lendülettel fel is tesz az első kérdést, nem állja meg nevetés nélkül.
- Azt hiszem most egészen jól, bár pár perce még azt se tudtam mihez kezdjek álarcban.
Hát alap kérdésnek tényleg alap volt, de az is igaz, hogy egy társalgást valahol el kell kezdeni. Mondjuk az elején.
- Te például hogyan jutottál el odáig, hogy részt veszel egy ilyenen?
Erre nagyon kíváncsi lenne. Egy fiú szemszögéből.
- És persze hogy vagy?
Mosolyog leplezetlenül.

Valentin nap-Wolgi

A válasza egészen jól sikeredett, már ami a hogy vagy témakörre szólt, de a fiú úgy látszik mégis csal kiérezhetett belőle valamit, mert minden további firtatás nélkül, csak bólint rá egyet. Ezért még hálás is lehetne, de jelenleg inkább saját magára bosszús. Elvégre ő is szórakozni jött! Ez az este csak azért is jó lesz és nem hagyja, hogy saját tétova gondolatai átvegyék az irányítást! A fene beléjük! Még az a szerencse, hogy ez a gyors kos lelki harcból kívűlrűl semmi sem látszik! Mea pont az az ember típus, akinél elég nehéz észrevenni, ha komolyabb baja van, hiszen a társaság kedvéért egyszerűen csak átlépi ezeket a problémákat. Nem foglalkozik velük.
- Tehát akkor inkább a tettek embere vagy!
Habár kijelentésként tette fel, fel lehetne fogni az utóbbi mondatát kérdésként is, csak a bizonyosság kedvéért! A helyzet azonban ismerős. Ha nincs jobb dolga, Mea is szeret a sulis élet közepén forogni, s úgy élvezni minden pillanatát az új dolgoknak, mint egy új kalandnak. Szereti a kihívásokat és az izgalmakat rejtő, tettleges dolgokat. Amikor csinálhat is valamit.
A szép kis felsorolás, na meg az elejtett bók egyaránt feldobja, bár ez a kis apróság, amit a szőke talán csak megszokásból ejtett meg felé, egészen megérinti. Talán mert idegen még nem mondott neki ilyet, de a lényeget nem ebben keresi. Ha komolyan mondanának ilyet neki, nem is tudná, hogyan reagáljon rá.
- Akkor egy ilyen jól indult estét csak folytatni lehet!
Villant egy automatikus, Mea-val járó vigyort a fiúra.
- A teák egyébként még elég jól néznek ki! Én inkább azoktól a koktéloktól várnék valami trükköt!
Mutat az egyik pincér tálcájára, amelyik éppen egy narancssárga hűsítőt szolgál fel az egyik párnak.
A többi már csak jön magától, szinte szabály szerint.
- Az igazat vagy amit kitaláltam rá?
Kacsint szórakozottan a fiúra, majd megválaszolja a következő, plussz kérdést.
- Sok mindent, de főleg az olyan dolgokat, amikben csinálni is kell valamit. Valaki egyszer azt mondta rám, hogy adrenalin függő vagyok, pedig csak jobban szeretek tenni, kihívásokat keresni, mint mondjuk sakkozni.
Vonja meg a vállát egy halvány kis félmosoly kíséretében.
És bár lehet, hogy a korábbi visszakérdezés már számít, de azért ezt sem hanyagolja.
- És téged mi érdekel? Csak ha már itt tartunk!
A plusz egy kérdést inkább a következő körre tartogatná,de akkor már...
- Ha választani lehetne, szabad repülés vagy telepátia?
Olyan jól néznek ki azok a koktélok, csak... csak, ugyebár ez egy nem mindennapi iskola, nem mindennapi dolgokkal. Jó lenne tudni...

Lucy

A válasz hamar érkezik, bár a felé nyúló mancsok talán méghamarabb találják meg.
- Hát sziaaa!
Kapja el a kutya mancsait, majd legugolva mellé egy kiadós fülvakargatásban részesíti.
- Nagyon szép állat! Mi a neve?
Néz fel a gazdira, majd még egy kicsit tovább gyömöszöli a fellelkesedet kutyát. Nevetni kell rajta, hiszen mindezt annyira aranyosan csinálja.
- Lucy... akkor ugye te vagy Derek...unokatestvére?
Villan be hirtelen az apró kis emléktöredék.
- Derek már sokat mesélt rólad!
Mosolyog, hiszen a híre valóban megelőzte a szöszit, na meg persze örül neki, hogy mindez az eszébe jutott.
- Én pedig Mea vagyok.
Mutatkozik be azért ő is, hiszen fordítva nem biztos, hogy ugyanúgy állnak a dolgok.
Lassan feláll a kutyus mellől és rendesen körbenéz a kunyhóban.
- Azta! Azért ezt nem gondoltam volna lentről!

Valentin nap-Wolgi

Már kezdene bele is a válaszba, ami valószínűleg hát...-tal krzdődött volna, de mivel az italok minden további problémák nélkül megrendelődnek, úgy érzi, nem is baj, ha nem szúrta még be azt a bizonyos mondatot. Felesleges lett volna.
Tehát akkor először a kitaláltat!
Mielőtt belekezdene, még egy kicsit el is neveti magát, hiszen valóban elgondolkozott ezen a megoldáson is.
- Azt hiszem úgy kezdtem volna, hogy a kíváncsiság hajtott meg talán az új ismeretségek lehetősége.
Pillant a fiú szemébe, majd szórakozottan elkezdi babrálni a meghozott koktél díszítő elemét, legalábbis azt a hegyes kis pálcikát a végén.
- Igazából viszont...egy kicsit más a helyzet.
Ez az ital nagyon jól néz ki! Ráadásul még epres is!
- Egy barátom kért meg rá, hogy jöjjek, ugyanis valaki elhívta ide randizni, de titokban. Megkért, hogy ha olyan az illető, mentsem ki amint tudom.
Azért így elmondva elég vicces. Ezt a Mea arcán látható vigyor is igazolja, hiszen Derek biztosan el van képedve a mostani helyzettől.
- Mostanra azonban kezd érdekelni ez az egész!
A következő választ azonban akár ő is mondhatta volna, pusztán annyi különbséggel, hogy amióta az öccsei rákaptak a sakkra, azóta nem szívesen játszik senkivel sem... a kviddics persze teljesen más! Attól semmi nem veheti el a kedvét! Annyit tudna róla beszélni, meg a repülésről...de akkor ennyi lenne az inkognitója egy részének.
- Meg is jegyzed?
Őszinte csodálkozással pillant most a szőkére. Bárcsak...
- Én inkább régebben álmodram rengeteget vagyis emlékeztem rájuk. Néha még el is tűnődtem azon, hogy milyen lenne átmenni mások álmába...
Ezt vajon miért mondta el? Lehet csak hangosan gondolkozott, mivel az ilyen elképzeléseit általában megszokta tartani magának. Érdekes... csakúgy int az, hogy ahhoz képest, hogy kiskorában megvoltak a visszatérő rémálmai, most ott tart, hogy keresi a lehetőségeket. Szinte mindent.
A repülésről és a telepátiáról szívesen elhallgatja a fiút. Még az sem zavarja, hogy ilyen lelkesen és sokat beszél. Legalább van saját véleménye! És értelmes. Ezek mindenképpen pozitív tulajdonságok.
- Azt hiszem itt telitalálat történt!
Dől egy kicsit hátra a székében, majd megállapítja magának,hogy milyen jól áll a fiúnak ez a játékos, huncot mosoly. Biztos, hogy nem látta még?

Lucy

Igazság szerint egy kicsit meglepődött, mikor a faházba felmászva talált itt valakit. Még az is előfordulhat, hogy átvillant az agyán az a bizonyos csalódottság, hiszen így nem lehet egyedül, de Lucy-re pillantva, na meg persze Luke-ra, ezek a dolgok nem is tűnnek olyan elkeserítőnek. Úgy is kíváncsi volt már rá, hogy ki lehet az a bizonyos unokatestvér, mivel csak annyit tud, tudott róla, hogy szőke, nagyon aranyos, Derek imádja és hogy Navinés. Talán még a kutya is említve lett egyszer, de úgy látszik kellett hozzá egy kis emlékeztető, hogy ezt el is raktározza az emlékeiben.
Kíváncsian az ablakok felé lépked, majd a lány felajánlására mosolyogva visszafordul.
- De, mindjárt!
Kinéz a teraszra.
- Szerinted...ahh...azt hiszem ezt most nem lehetne megállapítani!
Neveti el magát, majd a tőle telhető legynagyobb női eleganciával lehuppan a mutatott puffra.
- Azt hiszem az ilyen helyek miatt kedvelem egyre inkább az iskolát!
Tényleg! Eddig milyen? Hogy érzed magad? És bocs ha sokat kérdezek, csak tényleg érdekel!

Franciaország - Párizs

Mikor megkapta a levelet, alig tudott mit csinálni a hirtelen jött jókedvével. Akkor éppen Derek volt kéznél, s habár ő is kapott meghívót, s valószínűleg ugyanannyira örült mint ő, ha nem jobban, kénytelen volt végighallgatni Mea áradozását Franciaországról. Mikor végre abbahagyta, csak lehuppan vigyorogva az ágyra és ravasz csillogással fénylett a szeme.
Az utazás kérdése nem is volt annyira necces, mint gondolta volna.
Azt tudta, hogy apja elengedi, hiszen még örült is neki, hogy ilyen hamar barátokra lelt, másik oldalról nézve azonban nem volt ekkora sikere a dolognak.
Minden nyarat Cotswolds-ban kezdett eddig, amióta csak a szülei elváltak, így a sulihoz közelebb eső időszakot már Magyarországon tölthette. Ha viszont elutazik, akkor nem megy haza Angliába, vagy az apja átengedi a nyár ráeső részét, hiszen ő úgy is Magyarországon tanul. Egyik szülőt sem akarta megbántani, főleg úgy hogy ezzel csak egy újabb veszekedési lehetőséget adott nekik, úgyhogy a nyara mondhatni csodálatosan indult.
Most mégis itt van a reptéren, fején egy elegáns, piros kalappal, bőrönddel és egy gyorsan lopott mindent köszönök puszival, amit apjának címzett. Nem tudja hogyan sikerült, de valamiben mégis csak sikerült megegyezniük a szülőknek. Az ugyan egy kicsit fáj neki, hogy őt ezekbe nem avatják be, hiszen végül is róla veszekednek, vagy nem? Ha viszont már itt van, ez lesz élete legjobb nyara!
Bőröndét egészen ügyesen lavírozza maga után, miközben tekintetével Kira-t és a többieket keresi. Szíve vadul dörömböl, hiszen izgul és egy kicsit aggódik is amiatt, hogy mi történik akkor, ha ezen a hatalmas reptéren nem találja meg a lányt. Ráadásul nem csak ő, Kira meg Derek utazik, hanem Zoli és Lucy is! Mindkettőt nagyon aranyosnak tartja és örül, hogy most még jobban megismerheti mind a kettőt, de tényleg...mi lesz...mennyire lesz kínos, ha nem találja meg őket.
Ekkor pillantja meg barátnőjét és a mellette álldogáló Zolit.
Megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőle, majd irányba állítja magát, s piros szaténcipős lábait igyekszik minél gyorsabban a kis csoport felé szedni.
Ha Kira észreveszi, vidáman integet neki meg a fiúnak, majd ha a megítélése szerint elég közel ért, elengedi a holmija nehezebb részét és Kira nyakába ugrik.
-Sziaaa!
Annyira hiányzott már neki a lány társasága. Most pedig... továbbra is a lehető legnagyobb jókedvvel, Zoli felé fordul, hogy neki is köszönjön, mikor azért eszébe jut, hogy Kira nincs egyedül. Odafordul hát a kísérő felé, s amint átesik a kezdeti megilletődöttségen, produkál egy apró és gyors pukedlit, majd Kira-ra villan szórakozott tekintete, hiszen ezt még ő mutatta neki. Azért ezek után a még a kezét is odanyújtja, ahogy illik.
- Szép napot! Kámea Nimoá.
És a igen, a pukedlis vicctől eltekintve egy kicsit zavarban van.
- Szia Zoli!
Int a fiúnak, s próbál egy kicsit azért normálisabban viselkedni. Elvégre nem akárhova mennek!

Franciaország - Párizs

A formális köszöntésnek nagyobb sikere lett, mint gondolni merte volna, ráadásul Kira arcát látva alig bírja ki nevetés nélkül! Ilyen helyzetben igazán nem könnyű megtartani szokásos, derűs komolytalanságát...habár pont emiatt nem lehet őt komolytalannak venni, maximum szórakozottnak.
- Ó, én is nagyon örülök a találkozásnak!
Feleli lelkesen, a kelleténél talán egy kicsit nagyobb örömmel, mivel kimondhatatlanul tetszik neki, hogy drága barátnőjének külön kísérője van, ráadásul milyen előkelően fogalmaz! Mi lesz itt, ha Mea beszabadul egy kastélyba!
- És persze köszönöm a dicséretet! Sok mindenki csodálkozik rajta, pedig magyar név!
Mosolyog, ám mielőtt nagyon megeredne a nyelve, ő is megpillantja Derek-éket. Csatlakozik a bősz integetéshez, ám most marad a helyén. Csupán a szeme mosolyog fénylő rosszcsontsággal a szűnni nem akaró jókedv együttesével.
De sok lett itt a szőke! Még a végén kisebb családnak fogják őket nézni az idegenek! A gondolaton azonban nincs sok ideje elszórakozni, mivel máris elindulnak egy kis helység felé.
Kivételesen csöndben hallgatja végig az utasításokat a zsuppszkulcshoz, majd mielőtt gyorsutaznának egy pillanat alatt az Amorden rezidenciára, a kavargó űr előtt eszébe villan újra maître Taylor és a Mlle.
A következő kép már maga a kastély, ami a földön ülve és könnyezve nevetve is elragadó látvány.