Lilith Holloway


Csinálni kéne valamit, kezd bepunnyadni a buli. Nincs semmi baja a whisky ízével, de kezd kicsit alábbhagyni a fenenagy kezdeti lelkesedés. Nem is indult rosszul a délután, de ettől függetlenül jó lenne valami, ami méltó az estéhez.
- Előfordulhat - mondja egy mosollyal. Könnyen lehet, hogy a lány hallott tőlük zenét, viszont ez most Chuck-ot nem igazán érdekli. Nem az az ember, aki örül annak, ha valaki felismeri az utcán, és úgy néz rá, mintha valami nagy sztár lenne. Viszont ezt a témát le is zárja magában; ennyit a zenéjéről, meg a hasonlóakról.
A lány válasza nem mond sokat. Chuck nem tud meg többet arról, hogy milyen az élet mostanság a Bagolykőn. Igazából érdekelné, de ha a hölgy nem akar többet mondani, akkor nem erőlteti. Hirtelen két lehetőség jut eszébe, hogy miért nem tud meg most semmit tőle. Vagy túl sok rosszban van benne, ezért jobbnak tartja, hogy nem ad ki semmit az ottani rosszaságokról, vagy nem nagyon csinál semmit, ezért nincs is miről beszélnie. Talán inkább az utóbbit tudja elképzelni róla így első találkozásra.
- Az mondjuk lehet - tényleg valószínű, hogy Chuck jobban ismeri a falut, elvégre már régebbi motoros. El is kezd gondolkodni, hogy merre lehetne menni. Hamar mondja is, amire jutott. De előtte még kortyol egyet.
- Hmm... Tudunk menni egy másik kocsmába is - ezt inkább a poén kedvéért mondja, mert nincs sok értelme egy ugyanilyen helyre menni.
- Vagy bármilyen másik kajáldába, vagy ilyesmi. Gondolom sétálni most nem túl jó ötlet, mert elég combos az idő kint - közben hirtelen meghall egy ismerős, mai zenét, amit nem is tart olyan rossznak.
- Vagy... Szabad egy táncra? - ilyet még soha nem csinált. Mondjuk már az is biztos, hogy nem szomjas, meg, hogy nem nagyon foglalkozik azzal, hogy a többi kocsmatöltelék mit gondol róla.
Közben kezet nyújt a hölgynek, hogy azt ő elfogadhassa, vagy éppen visszautasíthassa.

Chuck Welch

Nem különösebben érdekelte, hogy nem ismertem fel a bandáját. Ezt mondjuk sejtettem. Én se örülnék, ha mondjuk körül rajonganának. Az elején talán tetszene, de végül megunnám és idegesítene. Szerintem kb. egy hétig bírnám. Bár nem hiszem, hogy valaha is az leszek. Hm, jó kis önbecsülés mondhatom.
Úgy tűnik őt bővebben érdekelte, hogy mi újság a kastélyon belül. Nem sok infóval szolgálhatok. Nem mintha annyira stréber lennék. Sőt! Pont az ellenkezője, de eddig csak kisurrantam. Egyszer se kaptak el a prefektusok és nem is fognak szerintem. Gyors vagyok és elég csendben tudok osonni ahhoz, hogy ne vegyenek észre. Mondjuk egyszer volt olyan, hogy LLG órán voltam és valami kicsi bolyhos kör alakú lényt elemeztünk. És tudtam, hogy eleve itt tartották őket régóta és rég voltak szabadon. Ráadásként még óriási szemük volt amivel engem néztek. Amikor a tanár nem figyelt és valami olyasmiről beszélt, hogy nagyon gyorsan tudnak futni és elég nagy felhajtást okoznak (erre sajnos nem figyeltem már), akkor kiengedtem őket. Abban a pillanatban arrébb mentem, nehogy rám foghassák. Szerteszét futottak és mindent fellöktek vagy tönkretettek. Itt jöttem rá, hogy talán ezt mégsem kellet volna. A nap végére a legtöbbet sikerült elkaptunk. Emiatt grimaszoltam is egyet, mert így semmi értelme nem volt az akciómnak. Na jó, talán annyi, hogy magamban jót mosolyogtam ahogy szaladgáltak utána a diákok. Volt, hogy a pálcájuk használatával oldották meg, és olyan is, (ami nagyon viccesen nézett ki) hogy rávetődtek. Aztán csalódottan vették észre, hogy pont a kis lény mellé zuhantak. Persze nem vallottam be, hogy én voltam, de azért nagy fájdalmamra, kénytelen voltam nekem is elkapnom párat nehogy rám terelődjön a gyanú. Ez a hősködésem azért volt, mert elég nagy állatvédő vagyok.  Bár ezt most már próbálom türtőztetni.
Elnevettem magam, amikor kitalálta a "kreatív" ötletet, hogy nézzünk meg egy másik kocsmát.
-Hm nem is rossz ötlet, nekem biztos nem jutott volna eszembe.- Mentem bele én is a poénkodásba.
Elég éhes voltam, mert amikor elindultam akkor csak egy csokit ettem meg gyorsba. Amikor eltévedtem, akkor vettem magamnak egy nutellás muffint. Olyan egészségesen kajálok mostanában.
Amikor felkért táncra akkor tudatosult bennem, hogy nem is volt olyan rossz ötlet a szüleimtől, hogy beírattak táncra. Pedig akkor nagyon ellenkeztem és sokáig hozzájuk sem szóltam. Ami elég gyerekes viselkedés volt, de mit vártak egy gyerektől? Ezért hajlékony is lettem plusz nem léptem senki lábára.
-Szíves örömest.- És ezzel elfogadtam a kéznyújtását és felálltam.

BérCes Bárcián

Lilith Holloway

Ahogy beszélget a lánnyal, eszébe jutnak a régi, sulis emlékek. Amikor nagyon menő volt kilógni éjszaka a hálókörletből, amikor a könyvtár tiltott részén nézelődött könyvek után. Vagy a kísértetház meg a temető... Talán legjobban azt szerette, amikor csak este kilógott a faluba sétálgatni, ha nagyon kedvet kapott hozzá. Akkor ez a rész még kicsit rejtélyes volt neki, mert nem ismerte; legfeljebb a boltokban nézelődött. Nagyon sok élményt köszönhet a kastélynak. Soha nem érdekelte sok minden, de tisztában van azzal, hogy minden másképp alakult volna, ha nem ide járt volna, még akkor is, ha csak pár évről van szó. Talán ezért is lakik itt, a sok emlék miatt, ami maradt neki diákkorából. Szeretett mindig külföldön lenni a koncertek meg a turnék alatt, de hosszútávon itthon érzi jól magát. A két-három hét pont elég külföldön. Amikor másfél évis kint élt, azt nagyon nehezen bírta, ő sem tudja, hogy miért.
Úgy tűnik, hogy legalább jó ötlet volt felkérnie a lányt egy táncra, mert elfogadta a kezét. Ezen kicsit meg is lepődik, mert elég spontán ötlet volt. De legalább bejött.
A zene kicsit lassabb, jazz-es, funkos témát feszeget, amivel Chuck tud azonosulni mostanában.
- Egész jól táncolsz - mondja, miközben lassan megpörgeti. Rá sem volt még panasz soha, kisebb korában olyan muglik között volt, akiknél divat a suliban táncolni. A ritmusérzéke meg tudhatjuk, hogy "nem rossz".
Közben azt kell észrevennie, hogy lassan vége lesz a nótának. Kezd kicsit lassulni, halkulni, és hallja, ahogy bizonyos hangszerek elkezdenek kiállni.
- Ha vége a számnak, nem kajálunk valamit valamerre? - ha a lány beleegyezik, akkor folytatja.
- Kajálda, vagy hozzám? -


//Folytatás a Szörnyeteg Barlangjában//

Csenger

Chuck Welch

Egyszer sem léptem rá a lábára. Kicsit elfáradtam, de csak azért mert már rég táncoltam. Be is rozsdásodtam, de az alapokat még tudom.  Úgy tűnik ő is tanult valamennyire táncolni. Nem néztem volna ki belőle, hogy felkér és nem bírtam ki, hogy ne mondjak igent. A zene egész jó volt, de nem hiszem, hogy valaha hallgatnék ilyet csak úgy magamtól.
-Köszi! Hát te sem panaszkodhatsz.-  Lassan megpörgetett, erre el is mosolyodtam. Közben volt aki furán nézett ránk, de nem nagyon törődtem vele. Egy idő után már nem nagyon érdekelte őket és megint az italukra figyeltek.
Ha a szobámba ha bekapcsolok egy zenét, akkor is nehéz megállni táncolás nélkül. Egyedül nem túl jó, de így legalább ha kiesek a ritmusból, akkor nem lépek rá senki lábára. Bár nem hiszem, hogy a ritmussal neki gondjai lennének, mert ha mégis akkor azt hiszem nem lenne túl sikeres a munkájában.
Eközben korgott egyet a gyomrom, de szerintem csak én hallottam, mert elég halk volt. Már kezdtem egyre éhesebb lenni, ezért nagyon megörültem amikor felajánlotta, hogy elvisz valahova kajálni. Igazából már kicsit elegem lett a tömegből, ezért nem nagyon akartam elmenni kajáldába. A pénzem is fogyóban volt és nem akartam, hogy mindent ő fizessen. A zenének vége lett, ezért a táncolást is abba hagytuk.
Mivel gondoltam, hogy mindjárt indulunk, ezért felvettem a bőrdzsekim. Kicsit melegített, de még mindig kicsit fáztam. Voltam már olyan kajáldában, ahol nem fűtöttek és a gondolattól is összeborzongtam.
-Ha nem gond akkor hozzád. Ja amúgy az én nevem Lillith. Nyújtottam kézfogásra a  kezem. Rájöttem, hogy még nem kérdeztem tőle a nevét és ő sem az enyémet. Gondoltam most már itt az ideje.

A tea mellé kellemes társaságom akad, bár ahogy elnézem egyikünk sem érzi magát a legjobban. Lehet jobb így, jobban megértjük egymást, még ha nem is mélyedünk bele a dolgokba. Persze az is lehet, hogy jó lenne kiadni a sok feszültséget, de egyelőre nem erőltetem. Hátha sokkal érdekesebb dolgokról is tudunk beszélgetni, amik elterelik a figyelmünket a mindennapi problémákról. A szünet egy semleges témának tűnik, ezért is merem felhozni kezdésnek.
- Oh értem. Akkor most fogsz elkezdeni gondolkodni rajta? – mondom-kérdezem mosolyogva, mert én ilyenkor elkezdek ilyesmiken gondolkodni. – Én kicsit mindkettő, de egy ideje már így van. Hoppanálva egyszerű...
Felelek a nekem feltett kérdésre aztán a teámba kortyolok. Most hogy belegondolok az utóbbi időben sokat mentem haza. Persze nem csoda, meg kell győzni anyáékat, hogy Bogit elengedjék, hogy jó kezekben lesz, stb. Valamiért velem elnézőbbek voltak annakidején, talán mert még nem tudták pontosan miről lesz szó. Mindenesetre most sokat kell nekik magyarázkodni. De ezzel inkább nem terhelem a lányt velem szemben.
- Hmm... Ez itt. A lepkékről mindig a húgaim jutnak eszembe – mondom mosolyogva mert tényleg. Leginkább Virág. Ő imádná ezt a helyet. Igaz, szerintem Bogi is, csak ő nem vallaná be. Mert azt gondolná, hogy az túl lányos, túl gyerekes, túl Virágos. És ezek közül egyik sem akar lenni.
- Na és neked? – dobom vissza a kérdést, és nem csak illemből. Tényleg kíváncsi lettem.

Sosemfogja-megtanulni-anevem Ádám

Egy pillanatig elgondolkodva nézett maga elé, aztán egy alapos pillantással felmérte a helyzetet a pultban. Végül egy üveg Lángnyelv Whiskey-ért nyúlt, abból töltött egy pohárral Ádámnak, aztán magának is. Jó lesz a vajsör mellé, elvégre abban úgy önmagában azért nem igazán van bármi férfias. Na nem mintha Bercinek valaha szándékában állt volna túlzottan fitogtatni a legférfiasabb jellemzőit, nem érezte ennek túl sok szükségét, és a tesztoszteron sem tengett benne túl soha. Róla azért egyébként is könnyen meg lehetett állapítani, hogy fiúból van, akár sört ivott, akár whiskeyt.
Először a két kisebb poharat tette le az asztalra, amely mellé Ádám már le is helyezte magát, utána pedig a sört fogta meg, majd egyidőben azzal, hogy a pohár koppant az asztalon, Bárcián feneke is koppant a széken. Vagy puffant, elvégre a fenekek annyira azért nem koppannak.
- És arra, hogy ma sem kell már többet dolgoznunk. - vigyorodott el Ádám mondatára, és egészítette ki cseppet, majd a saját poharát Ádáméhoz koccintotta, miközben a szemébe nézett (elvégre azt úgy illik), aztán pedig a whiskeyt egy az egyben lehúzta, ahogy a pohárban volt. Nem is kellett hozzá sok idő, hogy elkezdje érezni, ahogy a végtagjaiban végigszalad a jól ismert melegség, tényleg nem volt gyenge az ital. Viszont Berci sem volt az.
- Jó cucc. - állíptotta meg egy elismerő bólintás kíséretében, közben újra Ádámra nézve. Meglehetősen gyötörtnek tűnt szegény. Bárcián számára elég hamar egyértelmű lett, hogy meglehetősen kicsinálhatta a kollégáját ez a nap. Nem baj, ezért vannak itt, lazítanak. Ezenkívül pedig szocializálódnak, ami szintén nem hátrány, Berci szempontjából pedig főleg nem volt az, mivel egyelőre még nem állt túl jól sem a régi ismerősök felkutatásával, sem az újak kialakításával. Egyrészt mert sokat dolgozott, másrészt pedig azért, mert egyelőre nem is érezte túlzottan szükségét, hogy mindenkinek a kedvence legyen. Van arra még idő... De azt sem igazán bánta volna, ha ez soha nem következik be. Erről eszébe is jutott egy meglehetősen kínos kis jelenet, amit fel is vetett Ádámnak, hátha feldobja valamennyire.
- Képzeld, tegnap diáknak néztek. Azt hiszem, le kell állnom a borotválkozással, különben lassan visszaraknak az előkészítőbe. - mondta nevetve, és persze kissé túlozva is. Kicsit megcsóválta a fejét, tettetett elégedetlenséggel. Nyilván inkább mestertanoncnak nézték, és végül is annyival nem is volt idősebb a legidősebb itteni mestertanoncnál... Viszont az is igaz, hogy az iskolában tanított nála fiatalabb tanár is, így aztán a Bagolykövesek már hozzászokhattak volna ahhoz, hogy itt nem mindenki diák, aki nem minimum negyven éves. Például, amennyiben az információi nem voltak tévesek, Ádám sem volt még annyi. Mindenestre annyira nem bánta a dolgot, sokszor egyébként is inkább a diákok közé valónak érezte magát még most is, mint "komoly felnőttnek". Őszintén érdekelte, mikor fog eljönni az a nap, amikor majd teljesen őszintén fogja már magát annak tartani, anélkül, hogy elfogná a fintorgás. Valószínűleg soha.

Kolos

Fanncsika
Megjelenés | szombat

Bogika.
Ruharuharuha.

Nyeste

 Mindenre számítottam tőle, de erre nagyon nem. Hiába próbálkozok, a nyelvemet nem tudom mozgatni. Néhány pillanatig pánikhangulat uralkodik el rajtam, de sikerül gyorsan túl tennem magam rajta. Még úgy is nagyon szép számomra Nyeste, hogy ennyire zavarban van. Ezzel legalább elérte, hogy szóban nem tudok neki szépeket mondani. Elindulunk a klubhelyiségen keresztül az előcsarnokba, ahonnan már a falu felé vezető úton baktatunk. Azért is jó, hogy némává tett, mert így nem áll módomban elmondani, hova is szeretném vinni. Csibészebb vagyok annál, hogy kifogjon rajtam egy ilyen bűbáj. Mindig van nálam toll és cetli, ha valami fontosat kellene feljegyeznem. Gyorsan előkapom a tollat, és mielőtt valamit megsejtene, firkantok számára  egy tömör, és kifejező dolgot. Kíváncsi vagyok, erre mi a reakciója. Már valamit sejt, mit csinálhatok félig elfordulva, így nem teketóriázok, és megmutatom neki.
 - Akkor is csini vagy, ha néma maradok életem végéig. Bár, akkor nem tudom kifejezni számodra szóban, milyen fontos vagy nekem. -
 Hosszabb lett sokkal, mint szerettem volna, de ez így lett a legjobb.  Macskakaparás lett szerintem. Reménykedek, hogy ennek ellenére, kitudja olvasni. Megmutatom neki, és a női kíváncsiságban hiszek, hogy elolvassa, és nem dobja el. Már nem tudom mire számítsak tőle, mivel bünteti, ezt a cselfogást. Leérünk a faluba, hamar megtaláljuk a cukrászdát. Remélem, mire a pulthoz érünk, feloldja ezt a nyavalyás átkot, mert már kezd idegesíteni. Belépünk a helyiségbe, intek, mert a társaságomban lévő kisasszony vicces volt, és szótlanságra ítélt.

Rebeka

~ egy csütörtöki napon

Rebeka

Rebeka

Vasil
- egy csütörtöki nap -

Rebeka

BérCes Bárcián - bizony, hogy sose ˇ^ˇ

~ egy csütörtöki napon

Vasil
- egy csütörtöki nap -

~ egy csütörtöki napon

Fanncsika
Megjelenés | szombat