Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Henriknek fogalma sincs róla, hogy a nő minden emlékét elvesztette. Ez a baj azzal, ha egy ügyet teljes titokban tartanak, persze valahol érthető is. Mekkora botrány lenne abból, ha kiderülne, hogy valaki sportot űz abból, hogy aurorokra támad? Abból persze még nagyobb, ha kiderülne, hogy a rend őrei sötétben tapogatóznak és még csak elindulni sem tudnak egyetlen vonalon sem. Ez mondjuk vonal híján nehéz is lenne.
Éppen ezért, mikor Ophelia-hoz lép, nem arra számít, hogy a másik majd irulni-pirulni fog, arra meg pláne nem, hogy ilyen szótlan lesz. Nem így ismerte meg, megszokta a terjedelmesebb kifejtéseket. Bár a hebegést nem tudja mire vélni, azért hagyja, hogy Donovan összeszedje magát és még rá is kérdez konkrétan arra, ami érdekli, ezzel is kicsit segítve a megvilágosodást. Zsebre dugja kezeit és kicsit furcsa arckifejezéssel konstatálja, hogy épp az előbb lett Ambrózia Henrik. Mi tagadás, lehetne rosszabb is, de azért csak megtartaná az eredetit.
- Ambrózy - kedves hangsúllyal javítja ki, miközben egy addig bujkáló mosoly haloványan megjelenik arcán. Nehéz úgy beszélgetni valakivel, ha nem tudsz a szemébe nézni, de túlságosan bizalmaskodó volna, ha egyszerűen megemelné a fejét állánál fogva, ezzel pedig rabul ejtve a zöld szempárt. Úgyhogy marad a fejtetővel való aktív kommunikáció. - Azt hiszem, nem volt ez olyan régen. Tudom, hogy valószínűleg nem beszélhet róla, de mivel én is érintett vagyok, talán tud mondani egy s mást - továbbra is végtelen türelemmel viseltetik, lassan szobrot is lehetne állítani neki, a szótárban ennél a szónál ő a fogalom. De most már azért jó lenne valami konkrétumot is megtudni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Henrik kedvesen és mosolyogva kijavít. Ambrózy...Uram irgalmazz! Ez nem lehet igaz...Így lebőgni egy ilyen férfi előtt. Ez szégyen! Szerintem megpályázom a Darwin díjat. Esélyes, hogy simán el is nyerném. Két választásom van. Vagy azt mondom, hogy ez egy kódnév az ügyben, hogy rejtve legyen, de akkor biztosan tovább faggatna. Vagy bevallom az igazat értelmet adva az idióta viselkedésem egy részének. Pár pillanatig morfondírozok csupán a dolgon mielőtt szóra nyitnám a szám és egyenesen ránéznék. - Sajnálom, elvesztettem az emlékezetemet és még töredékes a memóriám. Most is épp egy kezelésre utazom, hogy ez az állapot minél előbb teljesen elmúljon - zöld szemeimben őszinteség csillog, ajkam szomorúan görbül lefelé mert tényleg bánt ez az egész helyzet, hiába nem tehetek róla - Nem emlékszem sem önre sem az Ambrózy ügyre. Bár ne így volna, de bevallom, ha nem mond semmit inkább gondolom azt, hogy valaki olyan, akivel valami más természetű ügyet felejtettem el - nem tudom mit is mondhatnék még, lehet ezt sem kellett volna. Jobban járok, ha nem keverek személyes gondolatokat ebbe az egész találkozásba és tisztázom az ügyet érintő félreértést. Átirányítom az én kedves kis vörös barátnőmhöz, mert abban biztos vagyok, hogy ő tudja azt, amit én most még nem tudok - A kolleginám Kapitány Valentina vette át azt hiszem, tőle tud érdeklődni róla - összevonom szemöldökömet, lemondóan sóhajtok és megrázom kicsit a fejemet. Tényleg olyan nehezek ezek a szituációk. Hány lesz még vajon? Hány ember fog csalódni bennem vagy hülyének nézni mire visszakapom a múltam részleteit? Hátha ez a hipnózis segít. Az ég adja, hogy használjon...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- Ew, azokat nem szeretem! - húztam el a szám azonnal, mert a politikus olyan állatfaj, amit nem jól kezelek. A bátyámmal sem véletlenül nem estem túlzásokba kommunikáció terén, mióta hasonló pályába kezdett, szerintem most le is tagadna. Hát micsoda gáz, ha az egyik öcséd kvibli, a másik meg... én.
Gabe meg külön állatfaj rendesen, ha nem likvidálja magát az életből, talán még viheti is valamire, de erre az évek során egyre kevesebb esélyt látok.
- Nem akarom tudni.
Rövidre zártam, akkor még arról nem is kérdeztem, hogy mi van Grünwalddal. Mert ugye neki meg az a kis speckó skillje volt egy időben, hogy gecire elfelejtett minket és még csak meg sem próbált úgy tenni, mint aki ismer, helyette inkább... dekkolt az utcán?
- Azt hittem már sosem kérdezed meg - kaptam a szívemhez érzelmesen, mert hát, mi másra vágyhat az ember így túl a harmincon? Nincs is jobb, mint összeköltözni a legjobb barijával. Még bólogattam is, a krokodil könnyek viszont nem akartak jönni. Shit.
Azt hiszem, mind a ketten kicsit drámaiak tudtunk lenni, de ha nem most, akkor mikor volt itt az ideje? Ugyan már. Szinte láttam magam előtt a teátrális napnyugtát, amibe belesétáltunk.
- Nincs mit tenni, Bence. Innentől megint csak mi vagyunk, a világ ellen. - Ezzel a végszóval és egy csomó kérdéssel hagytam, hogy hazakísérjen és nekiálljak az itteni életem kezdetének. Épp ideje volt már.

//   //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Nem, téged nem küldenek ásni, mert trehány munkát végzel. Nélkülözöl minden finomságot, csak berúgod az ajtót és faggatózol, ez nem így megy, Mitzinger - rázom meg a fejemet. Nem véletlen én vagyok kettőnk közül az, aki a belső-ellenőrzésnél dolgozik és nem Bence, ő mindig inkább az volt, akivel a tényleges piszkos munkát végeztetik el. Persze, Afganisztán az Afganisztán, ott mind a ketten csak kaptunk fegyvert és menj a vakvilágba hülyegyerek, az más világ.
- Szerintem nem bánja, ne nézz ilyen elgyötört arccal - bököm oldalba a könyökömmel, mert tudom, hogy szarul jött ki a lépés és hogy nem így tervezték. Gondolom ez is hozzájárult a csapat széteséséhez, ha azt nem vesszük, hogy Grünwald kurvára felrobbant. Az élet bőkezűen osztotta a szart ennek a gangnek, szerintem senki nem adná a fél kezét azért, hogy most visszamenjen abba.
- Sokkal, nem hiányzik a szar - ingatom meg a fejemet, felhörpintve a kávém maradékát is, mert nem azért hoztam, hogy itt hűljön ki a kezemben. Nem akarok elkésni sem, annyi ideje még nem dolgozom itt, hogy ez ne legyen feltűnő, így inkább csak egy kis sóhajjal pillantok Dorothyra.
- Akkor erre térjünk vissza ebédszünetben, majd akkor jól kivesézzük a dolgot. Addig semmi dolgunk nincsen úgysem, te csak megpróbálsz beilleszkedni, én meg úgy teszek, mint aki dolgozik. Úgy hallom amúgy is, nem csak téged helyeznek át ide... - jegyzem meg szórakozott mosollyal, mert hallottam már ezt-azt, lehet, hogy kicsit bele is nyúltam ilyen-olyan papírokba. Vicces időszaknak nézünk elébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Úgy volt, hogy holnap osztályfőnökin elkezdjük a karácsonyi képeslapok készítését, amihez az alapot ma a fotószakkörön meg is csináltuk, de előhívatni már nem maradt időnk, még jó, hogy van egy bátyuskám, aki volt olyan édes és aranyos, hogy elvitte a képeket, amíg én elmentem főzni. Holnap azonban nem én leszek velük, mert egész délután zh-zom, tehát helyettesítés lesz, mással kezdik majd el a munkát. Hopponálás ide, vonatozás oda, mert nekem ettől az izétól rendesen felfordul a gyomrom, és mert a tizenegyes vonattal kényelmesen hazazötykölődöm. Ilyen ez, most egy ideig mindenképpen Cole ad nekem otthont, és érzem magamon a változást, komolyan, és szerintem látványos is. Főleg, hogy lejárok vele edzeni, amikor éppen otthon talál, és így másabb a dolog. Nincs időm agyalni, szenvedni, sajnálni magam, hanem visszatalálok ahhoz, aki voltam, és felismerve a hibáimat fejlődök.
Na de a lényeg, mivel holnap nem leszek, de helyettesítés lesz, ezért szépen behoztam a képeket, az éjszakai nevelőkkel megbeszéltem, hogy beengednek, és odaírtam minden instrukciót a helyettesemnek, hogy mivel mit kell csinálni, és hogy ne figyeljen oda a kislányokra, csak kóstolgatják, mert tudom, hogy ez fog történni. Tíz lány, veszélyes. Az üzenettel meg mindennel megvagyok, és nem akarok zavarni, bár kint valószínűleg még egy kicsit eljárom majd az általam ismert összes tánclépést, hogy ne fagyjak halálra, mégis elindulok az állomás felé. Angalogva, élvezve a karácsonyi fényeket, a finom illatokat. Teljesen szenvedélyesen belevetettem magam a főzésbe, és most már azzal kísérletezek, hogy mennyire ismerem fel az illatokban a fűszereket, vagy, hogy milyen étel készül éppen. Mindenkinek kell egy kattanás, nekem több is van, engedjük el.
Azért érződik valamennyire az óvónői rész is belőlem, mert ahogy így nézelődök, egyre-másra azon kapom magam, hogy dúdolok, méghozzá a "sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs!" csodát, és mivel nem sokan vannak itt a csüccsnél kicsit rogyasztok is, épp csak annyira, hogy érezzem a feelinget. Aki pedig andalog, és teljesen elveszik a karácsonyi fények bűvöletében, meg gyerekmondókát dúdolászik este tízkor, az bizony úgy jár, hogy nem veszi észre, ha valaki közel halad el, sőt, konkrétan, ha valaki előtte megy, és ő annak a valakinek a fenekéhez nyomja a kezében tartott éthordót, ami igazán bájos, mert pillangók vannak a tetején. Persze azért fáziskéséssel megvan, hogy letapogattam félig kézzel, félig a mai főzőtudományom eredményével valakit. Riadtan nézek a fenékre, majd a tulajdonosára, aztán vissza a fenekére.
- Ez totálisan nem az, aminek érződött, én esküszöm, hogy csak a fényeket néztem, de ne aggódj, nem lettél olyan, ez egy tök jól záródó, szuper praktikus edény, és nem folyt ki belőle semmi. Amúgy is, milyen ciki lett volna, ha egy olaszt éppen olasz kajával öntök le, nem? De, nagyon is gáz lett volna. Mondanám, hogy neked adom, de a tanárom szerint a saltimbocca-m olyan, mintha egy alkoholista utolsó vacsorája lenne, szóval nem hiszem, hogy örülnél neki.
Csodálatos, az eddigi listámra remélem felkerül majd az is, hogy perverz fenékfogdosó vagyok, aki még fehérborral agyonlocsolt kajákat akar rátukmálni másokra, miközben azt a feneküknek nyomja. A szemüvegemet - amit amúgy eddig tök jól titkoltam előle, mert hát nő vagyok na - megigazítom, és bárgyú félmosollyal integetek neki, mint egy hülye. Ezt csak olyan Emily dolog, de tényleg, és bár ezt az előző monológot egyetlen levegővétellel sikerült elmondanom, az utolsó két szót érzem, hogy szinte égeti a torkom:
- Szia Nico.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Idén szomorúnak ígérkezik a karácsony. Nico vigasztalhatatlan. Mikor már azt hitte, hogy élete révbe ért, Bánki és a folyamatos bénázása, vegyítve Emily butaságával végleg tönkretett mindent. Néha azért elgondolkodhatnának az emberek, hogy a cselekedeteik milyen következményekkel járnak. Egy szerelmes férfinak, aki a csillagokat is képes volna lehozni az égből, igen nagy érvágás, ha közlik vele, élete nője a háta mögött legjobb barátjával randizik. S még ha ki is derül később, hogy közel sem úgy kell értelmezni ezt a randevút, mint azt hinnénk, akkor sem vagyunk közelebb a megoldáshoz. Szakított, megverte a férfit, mindent felborított maga körül, most pedig nagyon bánatos. Az a helyzet, hogy ő maga kérte meg Francesca-t, hogy szervezzen le neki pár vakrandit, a második után azonban közölte, hogy hagyja. A benne tátongó üresség, a kedvesének elvesztése utáni gyász maga alá gyűri és nem tud igazán odafigyelni senkire. Főleg nem egy nőneműre. Valahogy mindig Emily mosolyát keresi benne, a gyönyörű, hátára omló hosszú, barna haját, amelyen kacéran játszanak az esti fények. A kecsesen ringó csípőt, ami köré oly sokszor fonta karját, ajkának ízét, ami örök nyomot égetett bőrébe. Vajon elmúlik ez a fájdalom valaha is? Ez az érdektelenség megszűnik majd egy napon és képes lesz másra is ugyanolyan rajongással nézni, odaadással fogadni és szeretni?
A karácsony bár a szeretet ünnepe, csak még inkább remetévé vált. Most is, ahelyett, hogy otthon nézne filmet húgával, inkább kijött sétálni a hidegbe, mert bárhol is járjon, egy apró dobozban érzi magát. A munka persze lefoglalja, sok időt tölt családjával és könyveket olvas. A gondolatai mégis egyre-másra az önsajnálat sötét és kietlen bugyrába terelik. Annyira elmerül gondolataiban, hogy nem is igen törődik a környezetével, egyszerűen csak egyik pillanatról a másikra megáll az út közepén és a felszálló, forró leheletét nézi, ahogy tovatűnik a semmibe.
Ez az a pillanat, mikor valami hozzáér fenekéhez, aztán az a valami hirtelen exkuzálja magát. Kérdőn fordul hátra, bár nem kell gondolkodnia azon, ki lehet a hang tulajdonosa. A szőke hajzuhatag helyett barna lóg ki a sapka alól, a csodaszép szemek élénken csillognak és a csábító ajkak vérvörösen fénylenek. Szíve összefacsarodik. Ettől, csak ettől a találkozástól tartott, hogy majd látja a nőt, aki jól érzi magát és boldog nélküle. Ettől, csak ettől az egytől félt mindvégig, hogy neki az elválás, a veszekedésük ennyiben kimerült és ragyogóbbá válik, mint annak előtte. A szavak, melyeket Emily formál, nem jutnak el tudatáig, csak üres tekintettel nézi őt. Nem tud elvonatkoztatni a ténytől, hogy vidámabb nélküle, visszatért belé az élet. Egy pillanatra arra a lányra emlékezteti, akivel a CandyFeszten találkozott és, aki annyira megbabonázta, hogy hónapokig, akár bolygók a Nap körül, úgy keringette. Végül egyetlen dolog rántja csak vissza a valóságba: mikor meghallja saját nevét az ő szájából.
- Szia Emily - úgy érzi, mintha torka kiszáradt volna, hangja rekedtesen cseng, akárha évek óta csendben lenne. Barna szemei keresik a nő tekintetét, de félnek megtalálni azokat, mert amit kiolvashatnak belőlük, jobban meggyötri mint az eddigi történések együttvéve. Így hát, kímélve magát és lelki épségét, inkább az edényeket kezdi fixírozni, hátha valamiféle csoda folytán gazdájuk átalakul valaki mássá. Csakhogy ez nem történik meg, helyette kínos csend áll be kettejük közé, melyet neki kellene megtörnie. Érzi, tudja, de fogalma sincs, mit mondhatna a másiknak. Azóta már arról is van tudomása, hogy tényleg nem csalta meg, hogy tényleg csak segíteni akart, mégsem képes elengedni a Bánkiról és Emily-ről szőtt képeket agyának egy hátsó zugában. Sikerülni fog valaha is?
- Egy hadseregnek főztél? - erőtlen mosoly villan arcán, miközben csak arra tud gondolni, hogy neki sohasem főzött. Nico egyetlen egyszer sem ehetett a nő főztjéből, de másnak visz belőle. Talán soha nem is volt neki olyan fontos, hogy ezt megtegye, csak a szavai voltak oly édesek, akár a méz. Közös jövő, közös ház, közös gyerekek, közös esték. Mégis egyedül van. Hazudtál nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

~ Szeretlek ~
Basszus, egy pillanatra a gondolatra megakadok, és valószínűleg úgy nézek ki, mint akinek becsípődött valami. Nagyon remélem, hogy a gondolat tényleg csak gondolat, és a kínos szóömlésem után nem ezzel folytatom. De, ahogy félve felpillantok rá, tudom, hogy nem mondtam ki. Legalább ennyi. Tekintetünk, ha nem is igaz, mégis azt érzem, hogy egy pillanatra találkozik, mással nem tudom magyarázni, hogy hirtelen égni kezd a szemem, és összeszorul a torkom. Inkább a kezemet kezdem el fixírozni, mintha még csak most látnám először.
Szeretem, szerelemmel szeretem, és pont azért, hogy ne beszéljek zagyvaságokat, hogy ne csússzak utána a földön, mint egy idióta - igen, simán megtenném -, hogy egyáltalán ne is lássam, mentem el Colehoz lakni. Hogy ne legyek itt, hogy ne zavarja őt. Hogy saját magamat is védjem, mert tudom, hogy szeretem. És, hogy nekem tudnám méltósággal viselni a közelségét, mégis, most, amikor itt van, ennyire közel, ahogy a hangját hallom, nem akarok távol lenni tőle.
Furcsa időszak ez most. Éjjel, mikor Cole már alszik, csak ölelem a párnám, és rajta gondolkozom, a tekintetén, és azon, amin láttam benne, és hiába tudom, hogy ártatlan vagyok, hogy sosem lennék képes bántani őt viccből sem, mégis bűnösnek érzem magam. Az elején felháborított a gondolat, hogy képes volt ezt elhinni rólam, hosszútávon azonban belátom, hogy jogos, hiszen számos ilyen esetet láttam a diákéveim alatt, az emberek tudnak nagyon gonoszak lenni, még ha ez rám nem is jellemző, a világ negatív.
- Öhm… nem. Ezt szerintem tényleg senkinek sem kellene megennie, csak a hiúságom miatt tartottam meg. De ha még nem rúgtál be ételtől, és szeretsz veszélyesen élni, akkor ezt neked találták ki.
Nyújtom felé a dobozokat, és tényleg úgy érzem, hogy ha szeretné, szívesen neki adom, maximum megerősítem a döntésében, hogy nem én vagyok az igazi. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy párt rendeltek mellé odafent, csak vannak olyanok, mint én, akik nem akarják ezt elfogadni.
- Tanfolyam, hogy lefoglaljam magam, heti kétszer három óra. Sőt szombatonként cukrásznak tanulok. Ha nem válik be a tanítás, nyitok egy büfét.
~ Jajj, Ems, fogd már be! ~
Korholom magam bosszankodva, miközben szörnyen zavarban vagyok, elpirulva pillanatgatok felfelé, és közben magamat győzködöm, hogy fel kell rá néznem. Muszáj lesz, szoktatnom kell magam a tényhez, hogy látjuk egymást.
- Gratulálok az Eridonhoz. Meglepődtem, amikor mondták, de jó döntés. Rendben vagy? Tudom, nem szép, hogy éppen én kérdezem ezt meg, de szeretném tudni, mert fontos vagy nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Elmosolyodok arra, hogy megpróbálja, mert tudom, hogy a tanárokkal szemben nagy elvárások vannak, és nem egy tanár van, aki korábban az évfolyam, sőt a háztársam volt, kezdve rögtön az Eridon házvezetőjével, az én legjobb barátnőmmel, Opheliával. Én azonban nem vagyok a tanára, így nem kell olyan szigorúan venni a dolgokat. Persze nem fogom korholni, ha magáz, de azt sem ígérhetem, hogy nem veszek majd az indokoltnál mélyebb levegőt, mikor ez megtörténik.
- Rendben. Ha úgy döntesz, hogy szeretnél megpróbálkozni egy önálló kötettel, annak kicsit hosszadalmasabb folyamata van, de Lara azt mondta, hogy ebben az esetben ő végigegyengeti az utadat, viszont muszáj lesz bevonnunk oda több felnőttet is, hiszen számos más szempont is lényegessé válik. Viszont azt tudnod kell, hogy ebben az esetben nem pár napról vagy hétről van szó, hanem sokszor hónapokról. Nagyon odafigyelünk a jó időzítésre, mert egy-egy mű sikeressége azon is múlik, hogy az év mely szakában jelenik meg. Illetve ott ugye sokkal több is a munka, illusztrációk, kinézet, stílusjegyek, minden apróságot át kell rágni. Szóval ha ilyet szeretnél akkor Lara kérte, hogy mindenképpen keresd meg.
Egy kicsit talán sokkolom vagy sok információt adok át, de fontos, hogy ezzel a lehetőséggel is tisztában legyen. A társam meglátott benne valamit, én pedig nem szeretném, hogy ne legyen tájékoztatott arról, mivel is jár az, ha úgy dönt, velünk dolgozik a továbbiakban. Bízom benne, Larában, hiszen mindig kiváló ízlésvilággal rendelkezett, és pillanatok alatt képes felmérni, hogy kire érdemes odafigyelnünk és kire nem. Sokszor kérem ki én magam is a véleményét, mert kevésbé vagyok objektív, mint ő, és sokszor elkalandozom ilyen téren, ő viszont az eszem, aki visszaránt.
- A versekért járó fizetséget december közepén kapnád meg. Hogyan szeretnéd? El tudjuk vinni a bankba a számládra vagy el tudom hozni én ide, vagy bejöhetsz hozzánk is, illetve, valamikor mindenképpen jó lenne, ha el tudnál jönni a szerkesztőségbe, hogy a végleges példányból az elsőt neked adjuk, hiszen az a te példányod. Elkérlek az igazgatótól meg a házvezetőktől, csak tudnom kellene, hogy neked mikor lenne alkalmas?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Izgatottnak kellene lennem? Elvégre azt csinálom, amit szeretek: utazok, világot látok, új helyeket és embereket ismerek meg. És a mostani helyszín is az én választásom, eldöntöttem, hogy ide jövök tanulni. Lehet, hogy pont ez a baj, hogy tanulni jövök ide. A hatalmas nyitott tér, ami nap mint nap körül vett a rezervátumban már most hiányzik. Persze ezt be nem vallanám ám senkinek. Még hogy nekem hiányozzon valami? Ugyan, pompásan el vagyok én ebben a koszos büdös lepratelepen, amit mások városnak hívnak. Azt hittem nem lehet annál rosszabb, tévedtem. A vonat sokkalta rosszabb.
Unottan bámulok hát ki az ablakon, hosszú ujjaimmal a nyakamban lógó méregdrága fényképezőgép szíján babrálva. Épp az imént fogta távozóra az eddig velem szemközt ülő idős boszorkány, aki mindenáron csevegni akart velem. Szerencsére bevette, hogy egy árva szavát sem értem. Nem hiányzott az nekem, hogy végig kelljen csacsognom az utat Bogolyfalváig – micsoda hülye egy név ez – egy vén banyával. Bízom benne, hogy mázlim lesz és nem ül be a fülkémbe senki sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Sikerült. Azt hiszem, a dolgok ezen felét letudtam, már ami Pécset illeti, most térhetek vissza a másik felére szívni. Csodás, csodás ez az év. Hogy lehettem ekkora idióta, hogy ennyi mindent a nyakamba aggattam? Most már én is érzem magamon, hogy kezd ez nem jó irányba  terelődni, de nem én lennék, ha ezt ki is mutatnám bárkinek is. Nem akarom azt hallani, én megmondtam.
-  Anyud szeret? - lökök öcsémen egyet, mikor megint beszól. Túlontúl lelkesen ajánlgatta, hogy elkísér. Jó, én aláírom, hogy bizonyos részben az irántam érzett aggodalom késztette erre, de főleg a csajok.
- Nem jössz gyagyás? - értetlenül nézek rá. Hisz a vonat befutott, és már én is felszállásra készülődök, ahogy mindenki, leszámítva őt. Csak a fejem rázom, mikor ecseteli, hogy neki bizony még dolga van itt.
Aztán sietek, igyekszem minél több embert megelőzni, és az első hirtelen üresnek tűnő kabint elfoglalni. Feltépem az ajtót, majd az ülés felé pakolom is a cuccom, amit üresnek találok, csak aztán ülök le. Ekkor viszont elgörnyedek, az orrnyergem masszírozva engedek a fáradtságnak, s csak ekkor szembesülök azzal, nem vagyok egyedül.
- Ohh, bocsi - nézek a srácra, mást nem téve hozzá. Tök felesleges lenne már megkérdeznem, hogy foglalt-e, vagy nem gond-e, hogy velem kell osztoznia. Mind a ketten tudjuk, hogy én innen már nem kelek fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Lökdösődés, kiabálás, tömeg. Undorodva elfintorodom az állomáson sietve rohangáló emberek láttán. Komolyan nem értem, hogy képesek így élni, viszont azt sem, hogy minek nézem még őket egyáltalán. Dög unalmasak, csak felbosszantanak. Inkább alszom egyet, míg oda nem érünk.
Megkönnyebbült sóhajjal nyugtázom, hogy végre megmozdult ez a fémborzadály. Már csak pár órát kell kibírnom, aztán jobb lesz. Vagyis rosszabb, kereshetek fel egy rakás embert némi bájcsevejre. Pompás.
A vonat ismét rándul egyet majd végre egyenletes döcögésbe váltva gurul ki az állomásról. A nyugodt pihenésemből viszont egy hirtelen légáramlat majd puffanások hangja zökkent ki. Ki a fene és főleg mit csinál? Lassan nyitom ki a szemem és nézek végig az önfeledten pakolászgató lányon. Egy árva szó nélkül bemasírozik és rendezkedik itt nekem, hát micsoda dolog ez? Résnyire szűkített szemmel, ajkaimon pimasz félmosollyal várom, hogy végre leüljön és észrevegyen. Nem sieti el, na sebaj. Tudok én várni …
- Úgy, látom nem szokás errefelé engedélyt kérni. Csak tesszük, amihez kedvünk szottyan és majd legfeljebb bedobjuk, hogy ’bocsi’ – jegyzem meg vontatott hangon. Megjátszhatnám, hogy nem értem őt, de abba mi lenne a móka? Nem tudnék beszólni se neki, márpedig eléggé tálcán kínálta a lehetőséget a szőke leányzó.
- Egyébként meg, neked is szia - azért nem vagyok én annyira bunkó, hogy ne köszönjek. Főleg mert úgy tűnik a nyakamon marad a csajszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Azt már réges rég megtanultam, ha tömegközlekedni akarok, és a lehetőségekhez mérten kényelmesen, akkor agresszívnek kell lenni. Mert hogy itt bizony él a "taposol, vagy taposnak" szabály. És büszkén állíthatom, már egész jó vagyok benne. Már a jelzőktől se érzem kellemetlenül magam, amiket a mögöttem lévőktől kapok, pontosan azért, mert mögöttem vannak.
Szépen elfoglalom a helyem, még némi sajnálatnak tűnő valami is kicsúszik a számon, ami tőlem ritkaságszámba megy, és ezzel én le is tudnám a dolgot, ha... ha a szemben ülő valaki nem nyitná ki a száját.
Elsőkörben felvonom szépen ívelt szemöldököm, megbizonyosodva arról, hogy most a képembe vágja, vagy a levegőbe mondja, nekem címezve, mert ugye nem mindegy.
S mikor farkasszemet kényszerülök nézni vele, a létező szinte összes fáradtság ki megy belőlem. Komolyan Charlie, komolyan csak annyi kellett, hogy valaki beszóljon? Azt hittem, ezen már átugrottunk. Igen, én is azt hittem, nem csak a fejemben motoszkáló hang. De érzem az adrenalint, és már kismillió verzió lejátszódik a fejemben, amivel meghonorálhatnám ezeket a kedves szavakat.
Mégis... egy apró gúnyos mosolyt ejtek csak meg, olyat, amilyet már rég nem.
- Nyilván számítottál rá, hogy nem egyedül fogsz itt dekkolni egy bizonyos szakaszig, gondolom fel is készültél erre. És mégis csak ennyire futja? Hagynom kellett volna még gondolkodási időt, mert ez gyenge - fúúú Lili, most nagyon-nagyon büszke lennél rám, tudom. És milyen igaz, mennyivel jobb ez, mint visszaküldeni hirtelenjében oda, ahonnan jött.
- Tetszik a hajad - ja, szerintem már köszönni is felesleges, hisz a kontakt megköttetett, csak remélni merem, hogy nem vérszívással fog eltelni ez az idő.
- Charlotte... Bagolykő? - dőlök előrébb, hogy a kezem nyújthassam neki, mintegy békejobbként, és hát, rá kell kérdezni a nyilvánvalóra. Olyan nincs, hogy nem kérdezünk rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Rendíthetetlen nyugalommal futtatom végig ismét a pillantásom a lányon. Nem éppen kellemetlen látvány, de a reakciói érdekesebbek számomra. Már-már szinte kíváncsian várom, hogy mit mond. Sok minden végigfut rajta, ez tiszta sor. Hiszen egy pillanat alatt élénkült meg a tekintete is.
Á, csak ennyit mond? Az égnek emelem a szememet ciccegve egyet.
- Reménykedtem benne – javítom ki. Számítani teljesen másra számítottam, de neki azt nem kell tudnia. – Ó hát bocsáss meg, kijöttem a gyakorlatból. Majd legközelebb durvább leszek.
Aprót biccentek, eljátszva a lovagias úriembert vagy ki a bánatot. Szavaimban pedig az enyhe gúny mellett ott van ám az igazság is. Valóban elszoktam én már az udvariatlanságtól, a tömegtől, hogy az emberek nem figyelnek a többiekre. De legfőképpen az idegenektől. Durvább ugyan nem tervezek lenni, de ha neki ez kell, felőlem.
- Kössz – nocsak, hát ezért a mondatért bizony jár egy őszinte mosoly. Meg valamiféle viszonzás sem ártana, kedvességet a kedvességért. – Szép az arcod.
Egyszerű ténymegállapítás ez, semmi több. A cipőjét is dícsérhettem volna ennyi erővel – ami totál nem érdekel, hogy milyen – de azt tudja váltogatni, a bőrét, a csontszerkezetét, a vonásait kevésbé.
- Milan Nayati – határozottan megragadom a kinyújtott kacsóját, és csak annyira szorítom meg, hogy ne fájjon neki. Rázogatni nem kezdem el, marhaságnak tartom. Mi a fenéért rázzák a fehérek a másikat? Majd elengedem a kezét, hogy az én népem szokásai szerint is üdvözölhessem. Kezem a mellkasomra téve, szemkontaktust tartva meghajtom a fejem. Béke, az. Legyen hát béke. – Az, Bagolykő. Ahogy nézem te is. Nem most először utazol oda, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem könnyű lepleznie csalódottságát, keserűségét és boldogtalanságát. Érdemes egyáltalán próbálkoznia? Noha nem tűnik meggyötörtnek, ami talán jobb is most, hogy szemtől szemben találta magát a nővel, azért mélyen belül tudja, mi zajlik benne. Tekintete az ételes dobozokon nyugszik és egyre csak arra gondol, hogy neki ez nem adatik meg. Emily nem fog megállni az ajtójában mosolyogva, ügyetlenül igazgatva szemüvegét, hogy ugyan egész nap nem találkoztak, de ő szívét-lelkét beletette és vacsorázzanak együtt. Nem arra fog hazaérni, ahogy egy kötényben sürög-forog a konyhában, hogy meglepje Nico-t. Nem lesz minden tökéletes és katasztrófába se fullad, hiszen egyetlen eleme máris hiányzik az egyenletnek: Ő.
Épp csak felteszi első kérdését, mikor Fisher meglepi. A felé nyújtott dobozokra bámul üres tekintettel és hirtelen úgy érzi, minden tagja lefagyott. Tulajdonképpen meg is akarja kóstolni, meg nem is. Nem kell neki könyöradomány, vigye csak el annak, akinek akarja, mondjuk kezdésképp Bánkinak, hátha gyakorolni akarják, hogy is volna érdemes ilyesmit csinálni. Igen, mindentől függetlenül, hogy kibékültek, hogy megbeszélték, ez még sokáig tüske lesz a férfiban és szívni fogja Barnabás vérét. Most is majdnem kicsúszik száján ugyanez a mondat, de végül benn tartja, jobb a békesség címszóval.
- Francesca az életét is kifőzi otthon, meg anyáék is meglátogattak, nem tudnánk megenni sajnos - hazudik. Az kéne még, hogy húga a főzőlap közelébe merészkedjen! Az egy dolog, hogy amit ő ételnek titulál, az mennyire az valójában, de amilyen szerencséjük van, ezer százalék, hogy felrobbantja majd a konyhát. Vagy leégeti a házat. Tulajdonképpen bármi megeshet, meg annak ellenkezője is, úgyhogy nincs kedve kísérletezni. Az meg köztudott, hogy Nico nagyon jól főz, a sztereotípiákkal ellentétben pedig nem csupán olasz kajákat. Az más kérdés, hogy szégyennek érezné, ha nem tudna egy hamisítatlan hazait összeállítani, de tudománya nem pusztán ebben merül ki. Egyedül a takarítás az, amiben nem jeleskedik, ezt mindig is testvérére vagy szüleire hagyta. Ha kell, képes elvégezni a házimunka ezen részét, de utálja, meg amúgy is. Ő nagyon szívesen főz és mosogat, csak hagyják békén a többivel.
- Mármint... Szakmát váltasz? - zavartan mosolyodik el, majd ismét a dobozokra pillant. Lehet el kellett volna fogadnia, hogy megkóstolja és megállapíthassa, jó ötlet-e ez vagy sem. De ez már nem az ő dolga, Emily független nő, azt tesz, amit jónak lát. Tulajdonképpen akkor is azt tett, mikor együtt voltak, úgyhogy túl sok különbség nincs. Mielőtt mélyebbre mehetne gondolataiban, a nő ismét szóra nyitja a száját, ekkor pedig képtelen tovább leplezni érzéseit. Arca elkomorodik, tekintete vádlón csillan.
- Ophelia felkért, neki pedig nem mondhattam nemet - halovány mosoly jelenik meg arcán, ahogy eszébe jut a melankóliájába betolakodó szőke. Szinte belerángatta az ügybe, de utólag egész jó ötletnek tűnik, akkor még nem volt az. A kérdésre viszont fogalma sincs, mit feleljen. Őszinte nem akarna lenni, mert akkor kiderülne, mennyire megtört az elmúlt időszak eseményeinek hatására, de közben hazudni sem akar. Vívódik még pár pillanatig, mielőtt sóhajtva kifújná az addig benn tartott levegőt. - Voltam már jobban is. Összeverekedtem Bánkival, próbállak elfelejteni. Haragszom rád - egyenesen Emily szemébe néz, egy pillanatra sem kapja el tekintetét. Hiába tudja, hogy félreértés volt, hiába tudja, hogy az mind a múlt és megbékélhetne, képtelen rá. Még nem érzi késznek magát arra, hogy újra mosolyogjon, teljes szívből. Már csak azért sem, mert eközben mágnesként vonzza a nő. A vágy belülről falja fel, hogy óvatosan hozzáérjen, kisöpörjön egy kósza tincset homlokából, magához ölelje. De nem teszi meg, mert bármennyire is hajtsa az érzés, a józan esze sokkal erősebb, szerelmi bánatáról már nem is beszélve. - Te látom jól érzed magad - hangja ugyan nem szemrehányó, valamiért mégis végigfut tőle az ember hátán a hideg. Mert közönyös és üres. Nincs annál rosszabb, mikor egy ilyen kijelentés mögött nem húzódik meg más, csak a kínzó semmiség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Óóó, értem.
Nem is tudtam, hogy a húga jól főz, de akkor ezek szerint, ha próbálkoztam volna is, mit nyilván nem tettem, mert előbb tanulni szerettem volna valamit, amivel meglephetem, akkor is felesleges lett volna. Visszahúzva magamhoz az edénykollekciót a táskámba nyúlok, előhúzok egy tömb jegyzetpapírt a világ millió színében, és ráragasztva egy nagyobb, mézsárga példányt, fekete filcet veszek el, és gyors üzenetet kanyarítok rá. Nem sok mindent, csak ennyit: "Ha éhes vagy, egyél meg! Egy középszerű szakács alkotása."
- Így azé lesz, akinek szüksége van rá.
Jegyzem meg csendesen, egy bátortalan mosoly kíséretében, és egy nem messze tőlünk lévő padhoz lépve, lehelyezem rá. Nem is tudom, hogy van-e hajléktalan a faluban, de olyan biztos, akinek, ha nem is ez a legjobb vacsorája, de talán egy kicsit hozzájárulok ahhoz, hogy tele legyen a gyomra. Remélem, hogy tényleg jó helyre kerül majd, és bár pont az volt az indokom, hogy nagyon tetszett ez az éthordó készlet, mégis, ez egy pillanat alatt szertefoszlik, ahogy eszembe jut, hogy valakin segíthetek.
- Az még azért odébb van.
Meg leginkább csak viccnek szántam, hogy valamit mondjak, hogy valamire reagálhasson, hogy halljam a hangját, a kezeimet, zavartan, mint iskolás koromban, magam előtt, ujjaimnál összefonom, és minden bátorságomat összeszedve felnézek az arcára, bele a szemeibe, látnom kell, még ha ezzel kínzom is magam.
- Csak légy velük türelmes. Az eridonosok jószívűek, de nagyon sokszor nem gondolnak bele a tetteik következményeibe. Nyíltak és talán egy kicsit hőskomplexusosak, akik mindenkit meg karnak menteni és mindent megoldani, sokszor túl egyedien, és ezzel csak bajt csinálnak.
Hogy ez védőbeszéd lett volna? Talán. Nem hiszem, hogy tudja, hogy eridonos voltam. Talán valahol fellelhető vagyok, egy alkalmas kviddicsezőként vagy talán egyszer voltam évfolyamelső is. Régen volt, és nem nagyon hiszem, hogy Nico szabadidejében az elmúlt korok eridonos krónikáit bogarássza.
- Láttam. A verekedést. Tanítottam aznap. A lányaim fele neked szurkolt, a másik fele Barnabásnak.
Arra, hogy haragszik rám, nem tudok mit mondani, ahogy akkor is, most is elmondhatnám, hogy nem csináltam semmit, és tudom, hogy Barnabás is elmondta ezt. A különbség csak annyi, hogy vele kapcsolatban maradt, rám pedig úgy néz, hogy érzem, hallom, ahogy darabokra törik a szívem, és fogalma sincs, hogy onnan, hogy tudtam, Barnabással meg tudta beszélni, mennyi ideig vártam őt. Néztem, ahogy elhalad, véletlenül időztem bizonyos folyosószakaszokon, reménykedve, hogy azt mondja, szeret, de azt hiszem, nem is a szavai a lényegek, hanem a szeme, ahogy nálam is, hiszen bármennyire is próbálkozom, a szomorúságot nem tudom leplezni. Arra, hogy jól érzem magam, nyögök egyet, és megrázom a fejem.
- Tévedsz, Nico. Heti hat nap reggeltől estig dolgozom vagy képzem magam, hogy ne gondoljak rád, a hetediken pedig tanulok, hogy ne bukjak meg. Ha egyetlen percre is megállnék, és belegondolnék ebbe az egészbe, ha beszélnem kellene erről, összeomlanék. De nem engedhetem ezt meg magamnak. Nem veszíthetek el mindent.
Én vele ellentétben kimondom azt, amit gondolok, ami a helyzet, ami bennem van. Jól, persze. Remekül Nico, egyszerűen olyan csodálatosan vagyok, hogy szárnyalok. Megrázva a fejem, lépek egyet hátra.
- Ne haragudj, ez már nem a te problémád, nincs jogom rád zúdítani, de ne hidd, hogy boldog vagyok, egyszerűen csak nem gondolok bele, én így védem magam.
A kezeimet fázósan a zsebeimbe dugom, és kicsit összehúzom magam, kicsit megrázva még a fejem.
- Talán... majd az új évben, ha kollégák maradunk, megpróbálhatnánk barátok lenni. Nem kötelező, de akár. Jönnek az ünnepek Nico, teljenek békében, elkerülhetetlen, hogy a visszalévő napokban összefussunk az iskolában, és nem akarok úgy elbúcsúzni, hogy így nézel rám. Kérlek. Csak gondold meg. Hátha... működne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ledermedt. Újra és újra átfutotta a kapott sorokat, de valahogy mégsem hitte el. Egyszerűen hogy teheti ezt? A saját apja. És most? Hova tovább? Ezernyi ilyen és ehhez hasonló gondolat és kérdés röpült át a tudatán. A kezében szorongatott papír lassan egyre vizenyősebbnek tűnt. Kezei remegni kezdtek. Elsírta magát. Egy ember kevésszer sír olyan keservesen egy életben, mint a kis navinés akkor és ott. Talán az édesanyja halálakor sírt így utoljára. Csak állt és sírt. Megszűnt a külvilág, csak ő volt és a mérhetetlenül nagy érzelmi keverék fájdalomból, félelemből és egy csipet gyűlöletből. Érezte, hogy egyre fogy a levegője. Ki kellett jutnia innen. Futásnak eredt. Hova? Az mindegy volt. El. Ki a kastélyból. El. Az se érdekelte volna, ha út közben esetleg halálra fagy így, egy szál kötött kardigánban. Úgy sincs már senki, akit érdekelne, mi van vele. De valahogy mégsem fázott. Csak zokogott és loholt, ahogy az apró, vékony lábai bírták. Nem törődött senkivel és semmivel, csak futott, mintha muszáj volna. Mintha maga, a helyzet elől menekülne. Mintha a tényt akarná lerázni, hogy az apja kirakta és többet hallani sem akar róla. Tudta, hogy nem rázhatja le, nem futhat el előle. Mégis mintha kicsit gyógyító lenne, hogy lohol. Hogy kopog a lába alatt a hideg kő. De a sós könnyek végeláthatatlan zuhataga csak nem akart abbamaradni.
Ereje a Boglyas téren hagyta el végleg. Lihegve, szipogva, hüppögve vörös, könnyáztatta arccal lerogyott egy padra. Csak meredt maga elé.
- Mi....mit én fo..gok csinh..nálni mosth.huh..huh... - bukott ki a száján, s nem tehetett róla, a krokodilkönnyek megint elkezdtek zúdulni a szeméből. És csak sírt és zokogott, zokogott és sírt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Úgy döntöttem ezen a szép napon, hogy elindulok sétálgatni kicsit, ennek fényében jó melegen felöltöztem, majd miután megetettem a cicust, bezárva magam mögött az ajtót, elhagytam a lakást. Mostanában nem voltam a topon, szinte semmi sem jött össze, a legjobb barátnőm is távol volt tőlem ahhoz, hogy ki tudjam önteni neki a szívem vagy tanácsot kérhessek tőle. Neki is megvolt a maga élete, mint ahogy nekem is, ráadásul sikerült nem túl jó fényt vetni magamra, mikor múltkor Mikhail elhívott a pubba. Úgy éreztem, hogy kicsúszott a kezeim közül az irányítás, már ami az életemet illette, mostanság elég sűrűn  volt búvalbaszott kedvem. Még szerencse, hogy volt félretett pénzem anyám örökségéből, mostanában ugyanis nem ment túl jól a szekér munka terén se. Abban reménykedtem, hogy jönnek majd jobb idők is, addig át kell vészelnem valahogy ezt a szar korszakot. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben jártam be a falu egyes részeit, majd egy kis mászkálás után a Boglyas téren kötöttem ki. Épp az egyik pad közelébe értem, amikor megütötte a fülemet, hogy valaki keservesen sírdogál. Nem voltam az a típus, aki letojja az embertársait és szó nélkül arrébb sétál, úgyhogy elindultam a pad felé, ahol az illető ült. Mikor közelebb értem hozzá, rögtön felismertem személyében a háztársamat, Alex-et.
- Szia! Te jó ég! Mi történt? - vettem elő egy zsebkendőt a táskámból, majd feléje nyújtva lehuppantam mellé a padra. Aggódtam miatta, hogy mi vagy ki válthatta ki belőle azt, hogy itt itatta keservesen az egereket, reméltem, hogy tudtam neki segíteni vagy ha nem, mégis meghallgatta valaki, nem maradt magára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Zsebébe csúsztatott kezei ökölbe szorulnak és szinte már feszíti az anyagot, ahogy igyekszik nyugodtnak látszani. Ideges és nyugtalan, amit nem könnyű palástolnia, mikor Emily mindenáron próbál kedves lenni. Nico most haragudni akar, dühöngeni, veszekedni, megélni a sértettségét, ami belülről szedi darabokra. De nem, mert a nő még ebben a pillanatban sem hazudtolja meg magát. Leteszi az edényeket egy padra és egy cetlivel hagyja ott őket. A férfi tekintete akaratlanul is ellágyul, ahogy kezei is engednek - nem mintha nem lenne mindegy, hiszen körmei már rég tenyerébe vájtak, a nyomuk pedig ott díszeleg. Mivel a látottak után hirtelen nem tudja, mit felelhetne, hát csendben marad, marcona arckifejezése azonban enyhülni látszik. Kár, hogy ez az állapot nem tarthat örökké.
- Nálad sosem lehet tudni - hogy e pillanatban azt mondta volna, hogy a másik kiszámíthatatlan? Nos, igen. Mert tulajdonképpen az is. A férfi nem gondolta volna, hogy miután végre megszerzi Fishert, ilyen és ehhez hasonló problémákkal kell majd megküzdenie. Hogy a legjobb barátja elárulja, ráadásul ilyen rútul, meg persze a kedvese is becsapja majd. Mert attól függetlenül, hogy semmi sem történt köztük, ez az affér megbocsájthatatlan.
- Tapasztalat? - felvonja fél szemöldökét, ahogy Emily arcát fürkészi. Talán csak nem mentegetni akarja magát egy egyszerű, általános jellemleírással, amiből tizenkettő egy tucat és bármikor szembejöhetnek az utcán? Tán csak nem mentesítő tényező az, hogy képtelen volt ezidáig felnőni, impulzív és a megérzéseire hagyatkozva gondolkodás nélkül cselekszik? Vannak dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni azzal, hogy "bocs, ilyen vagyok". A viselkedésünk minden esetben döntés kérdése, mert mondhatom azt, hogy az indulataimat legyűröm, hogy bár vágyom valamire, mert az ösztönöm hajt, mégis másképp cselekszem. Azért, mert valakinek hevesebb személyisége van, még nem jelenti azt, hogy mindent megmagyarázhat vele.
- És te kinek szurkoltál? - gúnyos mosolyra húzz ajkát. Ahogy visszaemlékszik arra a napra, ismét sajogni kezd állkapcsa. Nem csinálná másképp, mert néha még a legjobb barátoknak is össze kell veszniük, hogy helyretegyék, amit helyre kell. Nyilván könnyebb lenne - és kevésbé fájdalmas -, ha mindezt egy korsó sör mellett tennék meg, azonban ők nem lányok, hogy ilyen puhány módon oldják meg konfliktusaikat. Ilyenkor oda kell baszni.
- Nem értem, miért kellett ezt csinálnod - megcsóválja fejét, de csak csalódottság van hangjában, a rosszallás már elpárolgott belőle. Ha akkor nem teszi azt, amit, vagy legalább szól, hogy egy jót nevessenek rajta - és aztán Nico nemet mondjon erre a baromságra -, most nem így állnának. Kézen fogva sétálhatnának a karácsonyi vásárba, elvinné korcsolyázni és a fa alatt egymást átölelve néznék az izzók játékos fényeit. Ennek így kellene lennie, de Emily mindent tönkretett a felelőtlenségével és a hazudozásával. Legalábbis ezt érzi a férfi. - Egyáltalán azt sem értem, miért változtál meg. Szőke lettél, harsány, meggondolatlan, egyszerűen... Kifordultál önmagadból. Ha nem akartál velem lenni, sokkal könnyebb lett volna megmondanod - persze, hogy szenved ő is. Mindketten pocsékul vannak, mert egy szakítás sohasem könnyű, de ez most valahogy meglepően nehéznek bizonyul. Mert bármennyire is bizonygatja, hogy jól van, hogy erős és simán túl lesz ezen, ez valójában nincs így. És hiába mondja a nő, hogy szerette és mennyire összetört a szíve, az utolsó napokban, vagy inkább hetekben nem ez látszott rajta.
- Barátok... - maga elé meredve ejti ki ezt a szót. Összefacsarodik a szíve, hiszen ennél sokkal többet akar, vagy inkább semmit. Mégis, abból nem lehet baj, ha még egy kicsit közelebbi viszonyban maradnak, így majd szépen átalakul a kapcsolatuk nem? Végtére is Emily nem rossz ember, csak rossz döntéseket hoz, de attól még működhet, nem? Fogalma sincs. Létezik szakítás után barátság? Egyáltalán milyen az? - Én sem szeretném, hogy haragban váljunk el - végül egy aprócska mosoly jelenik meg arcán, görcsössége is enyhülni látszik. Mintha csak megadná magát az ünnepeknek és minden másnak. Haragudhat, de azon túl, hogy butaságot csinált, tulajdonképpen nem lett semmi egyéb. Talán azért feldúlt még most is, mert együtt lehetnének, ha Fisher nem szúrja el. De megtette. - Nem tudom, hogy oldjuk meg, de majd kitalálunk rá valamit. Gyere ide - félszegen kinyújtja egyik karját, hogy megölelhesse a másikat. Békeölelés. Semmi több.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Inkább nem is reagálok arra, hogy nálam sosem lehet tudni, mert tudnék vele vitatkozni, de valahogy ha arra gondolok, hogy megint összeveszünk valamin, akkor megint el kezd sajogni a szívem, és elég neki az alap sajgása azért, mert itt áll velem szemben, hallom a hangját, látom a tekintetét, érzem az illatát. Mégsem érinthetem, nem csókolhatom, nem kuncoghatok felszabadultan, mert borostás arca csikizi a nyakamat.
- Szerinted? Ha megálltam volna, és gondolkoztam volna, most nem egy falat építenél gondosan kettőnk közé.
Mert ez történik, ott a fal, ha tetszik, ha nem, és ezt csak magamnak köszönhetem, annak, hogy nem voltam tekintettel rá, legalábbis szerinte, az én nézőpontom szerint erősebbnek hittem a kapcsolatunkat, mint, hogy akárcsak egy apró kis pletykamorzsát is készpénznek vegyen. Valahogy máshogy gondolkozom a kapcsolatokban lévő dolgokon, és ehhez tudom, hogy a tapasztalatlanságomnak is köze van. De hát így járnak azok a lányok, akik tanulással és nem pasizással viszik végig az iskoláikat.
- Igazából... nekünk. Hogy onnantól, hogy Barnabásnak legalább elhiszed, hogy tényleg semmi sem történt, beszélsz velem, és ha meg is büntetsz, adsz nekem egy esélyt. De mások vagyunk, Nico.
Mosolyodom el szomorúan, hiszen nekem elképzelnem se kell, hogy milyen érzés vagy milyen látvány egy másik nővel látni, én a nagy szerelmi jelenetét premier plan láttam, és jó néhány alkalommal felrémlett előttem, hogy milyen is az, amikor Nico mással van. Hogy el fogom-e viselni ezt valaha? Azt hiszem, nem. Nála nem fogom tudni azt mondani, hogy rendben van, hogy boldog vagyok, mert boldog. Önző vagyok, tudom, de most először életemben azt mondom, hogy nem érdekel. Nem tud boldoggá tenni a tény, hogy ő mással boldog, még az elképzelés is összefacsarja a szívem.
- Szőke lettem, mert nagyon sok alkohol ittam egy lánybúcsún, és az egyik barátnőm megbűvölte, így kellett keresnem valakit, aki le tudja szedni a színt, mert még mindig szinte kvibli vagyok, a hajamon meg nyilván nem fogok kísérletezni.
Tárom szét a karjaimat, mert a fene se gondolta volna, hogy ennyire számít a hajszínem, de jó, hogy ezt tudom, mert már gondolkoztam rajta, hogy valentin napon meglepem, és a vörös parókámmal meg egy kis szerepjátékkal meglepem. Vagyis, anno a múltban, felmerült bennem, ugyebár, mert hát most már nem igen aktuális. Legalább nem bőgtem le, és költöttem vagyonokat egy túlságosan rövid nővérke jelmezre.
- Hát te hülye vagy, Nico, és ezt most komolyan mondom. Veled akartam lenni, az első pillanattól.
De ha ilyeneket mond, akkor nyilván nem jelentett neki semmit az, amit a szertárban mondtam, én pedig jó nagy hülye voltam, hogy annyira megnyíltam neki. Pont ezért nem tudok könnyen beszélni az érzéseimről, mert valahogy ez lesz. Cole kinevetett, Adrian nem találta meg bennem, akit keres, Nico pedig, ő talán mégsem azt láttam, amit én hittem, hogy lát ebben az egészben. Ha azt látta volna, nem itt lennénk, mert akkor egy irányba tartanánk még mindig.
- Barátok.
Felemen csendesen, miközben hirtelen megint nagyon érdekesnek találom, hogy a cipőinket vizslassuk, és elmondani sem tudom, hogy mennyire szomorú vagyok, hogy mennyire fáj kimondani ezt. Több akarok lenni, mint csak barát, a mindene, hogy nekem is ő a mindenem. De erre már nem hiszem, hogy valaha is lesz lehetőségem.
- Ha se Ezra, se Anton nem gondolkozik bennem, akkor nagyon könnyen meg fogjuk oldani, mert évközbeni nyitott pozíciók csak a Jacinthe-ben és a Loch-Beinne-ben vannak.
Nem mintha annyira vonzana bármelyik is. A franciáknál kötelező lenne kicsikarnom magamból többet, mint az alap és minden nappal rohamosan romló nyelvismeretem, Anglia meg nem sok jó emlékkel kecsegtet. Viszont, ha itt maradok, akkor idővel szembe kell néznem a ténnyel, hogy barátok vagyunk. Ilyen hülye ötleteim is csak nekem lehetnek. Ahogy az is nagyon nagy hülyeség, hogy belemegyek az ölelésbe, mert pontosan tudom, hogy ez mit fog okozni. Balommal átölelem, jobb kezem azonban a mellkasára simítom, és a fülem úgy helyezem, hogy halljam szívének dobbanását. Illatát, bár nem felejtettem még, mélyen magamba szívom, kiélvezem a kósza ábrándot, mely ezzel jön, a megrohamozó emlékeket.
- Sajnálom, hogy elcsesztem.
Nem szoktam káromkodni, de ez az a szint, amikor már nem tudok mást mondani, mint ami a valós, nálam a káromkodás a fokmérték. Felpillantok rá, amikor már érzem, hogy ha most nem engedem el, akkor hülyét csinálok magamból. Jobb kezem ujjaival óvatosan arcához érek, megérintem, megsimítom, és érezni őt, mosolyra késztet, a szívem hevesebben ver, és most nem összefacsarodik, hanem reménnyel telivé válik. Nem értem, mit hisz, hiszen a vesztes oldalon állunk.
- Mennem kell, nem szeretnék az állomáson éjszakázni.
Pipiskedve magasabbra kúszok, és ha engedi, adok egy puszit az arcára, vigyázva, hogy ne az ajkai közelébe tegyem ezt, majd finoman ellépek tőle, és zsebre dugva a kezeimet, felpillantok rá.
- Köszönöm. Tényleg. Beszélünk majd. Hamarosan.
Mindenképpen, és társai. Még fokozhatnám a dolgot, rengeteg szóval, de csak hülyévé tenném magam előttem még inkább, és nem nagyon hiszem, hogy kellene még fokoznom. Inkább csak még egyszer jól megnézem őt, mintha máris elkezdeném az elmémbe vésni minden vonását, és rávéve magam, hogy elszakadjak a tekintetétől, elindulok az állomás felé. Nem mintha ne maradnék, ha marasztalna, szóval azért annyira nem rohanok, de tudom, hogy nem szabad telhetetlennek lennem. Ha szeretné, maradok, de lehet, hogy jobb lenne most, ha nem. Örülök már ennek is, hogy legalább tudtunk egymás szemébe nézve beszélgetni. Nem kaphatok meg mindent, főleg, ha ennek nem tudok szívből örülni, és én örülök, mindennél jobban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nehéz dolog szembe nézni a ténnyel, hogy az embernek nincs hova mennie. Nem kap támogatást sehonnan, minden gyerekkorától ismert kapcsolat egyszer csak megszűnik létezni és az ember csak ott ül, egymagában, egy magányos, már csak az isteni jóakarat által összetartott kishajón, a ködös, félelmetes jövő felé csörgedezve.
Így érezte magát hősünk is. Ott ült egy padon, épp kisírva könnycsatornája összes megmaradt tartalékkönnyét, kvázi hajléktalanul. Megannyi kérdés követte magát egymás után tolakodva Alex fejében. Akármennyire is ki nem állhatta az apját, azért ezt a lépést nem nézte volna ki belőle, pláne nem előzte volna meg a helyzetet azzal, hogy elszökik. Most hol fog élni ezentúl az iskolán kívül? Az édesanyja fényképeivel? Hogy lesz pénze ezután az iskolaszerekre? Ahogy egyre több kétség öntötte el hősünk szívét, úgy esett vissza minél inkább a keserves zokogás zuhatagába. Lassan rájött, hogy a falat kis kötött kardigán nem tartja igazán kint a hideget. Egyre jobban fázott és egyre inkább húzta magára a kis ruhadarabot, kis kézfejére húzott ujjával pedig megpróbálta eltörölni a könnyeket, sikertelenül. Apja levelét pedig még mindig ott szorongatta a kezében.
Ahogy ott itatta az egereket (mondjuk ennyi könnyel már egy kiscicát is minden probléma nélkül megitathatott volna) egy ismerős hang csendült fel mellőle, s foglal helyet a padon. Alex a könnyek mögül először csak egy táskában kotorászó kezet látott, ám szépen lassan körülbelül be tudta azonosítani a hölgyet. Tudta, hogy a Navinéből kéne ismernie, de annyira sosem volt közösségi személy, hogy akárkinek a nevét is megjegyezze. Most minden idegenektől való szorongása a háttérbe szorult és kibukott belőle a szavak zuhataga.
- Az....az én apám ki...kirakott enh..gem. Éh..és én neh...em tudom, mit csih...náljak mo..host! É..hés a fotók az éh..én anyukámról... velük mi..hi lesz, én ah...karom őket mo..host, ne...hem szabad, ho...hogy bajuk essen! - próbálta hüppögve, szipogva elnyögni bánatát, de a könnyek csak nem hagyták szóhoz jutni. Hirtelen felindulásból, minden félelmét félretéve szorosan magához ölelte a félig ismerőst. Jól esett, hacsak egy kicsit de legalább úgy érezte, hogy egy pillanatig is van valami biztos pont, amibe kapaszkodhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem is tudom, mikor láttam valakit ennyire keservesen zokogni, nagyon aggasztó volt számomra az egész helyzet. Végül a lényeget elárulta, hogy kirakta az apja, az anyja fotóit szeretné biztonságban tudni, és totális reménytelenség lett úrrá rajta. Hát nekem se volt egyszerű gyerekkorom, főleg, hogy csak nemrégiben ismertem meg a családom történetét, jó anyám által, aki le is koccolt nemsokkal azután, miután felkeresett. Apám meg már rég nem tartozott az élők sorába. Át tudtam érezni a lány helyzetét, hogy milyen kegyetlenül fájdalmas érzés lehet neki, hogy a saját apja kitagadta. Igazából nem ismertem a családi hátterét, de amit idáig megtudtam, eléggé nyugtalanító volt számomra. Alex szorosan magához ölelt, én pedig viszonoztam az ölelését, hiszen tudtam, hogy mennyire fontos most számára, hogy érezze, van kire támaszkodnia.
- Hogy micsoda? Mi vitte rá erre, megőrült? Nem is értem, hogy tehet ilyet valaki a gyerekével. Persze, nem kötelező válaszolnod, ha nem akarsz róla beszélni, azt is megértem, ahogy érzed - feleltem neki a tőlem telhető legnyugodtabb hangnemben, de legbelül felháborított a dolog. Szerettem volna megérteni, mi történt pontosan, mik a körülmények, hogy segíthessek neki, bár az is elképzelhető volt, hogy Alex nem nyílik meg nekem. Úgy gondoltam, hogy nyugodtan kiönthette nekem a szívét, igaz nem ismert igazán, tudtam, hogy már az is nagy segítség, ha valaki meghallgatja az embert. Egy pici idő elteltével kibontakoztam az öleléséből, levettem a kabátomat, majd ráterítettem, mert láttam, hogy elég lengén volt felöltözve, nem akartam, hogy megfázzon. Én eleve melegen, rétegesen öltöztem fel, így nem fáztam annyira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- Ezen a járaton? Hidd el, a remény egy hót felesleges dolog - plafonnak emelem a tekintetem. Nem akarok okoskodónak, vagy tudálékosnak tűnni, egyszerűen a tapasztalat mondattja ezt velem, amire talán majd ő is rá fog jönni.
Megvonom a vállam. Erre igazából nem lehet mit mondani, mert ahogy neki jól esik. Ki vagyok én, hogy meggátoljam az embert abban, hogy olyan legyen, amilyen?
- Kösz, sok munka eredménye.... mármint nem plasztika vagy ilyesmi, egyszerűen csak az arcomra meg a hajamra baromi kényes vagyok - mint kb az összes létező nő. Legalább is szerintem, de én tényleg túltolom néha az arcápolást, ezt még Franci sulykolta belém, és most már a napi rutin része lett. De hála égnek nekem nagyon ritkán van pattanásom meg hasonló.
- Honnan jössz? - szegezem neki a következő kérdést, ráncolva a homlokom, mert a neve furcsa, meg így végignézve rajta, az egész srác is.
- Ha nem tudnám, hogy kihaltak, vagy mi, azt hinném, indián vagy. Mármint tényleg tökre úgy nézel ki, mintha most jöttél volna valamelyik aluljáróbeli koncertről - még a fejem is oldalra döntöm, miután letudom a formaságot. Meg nem is megsérteni akarom, vagy ilyesmi, csak tényleg Pocahontas ugrott be róla.
- Háh, hála égnek az utolsó évem. Alig várom, hogy megszabaduljak tőle, ott az ember komolyan becsavarodik. Valószínűleg a bezártság, meg minden nap ugyanazok az emberek. Na, meg Felagund... fel ne vedd a bájitaltant, ha szeretnéd, hogy megmaradjon az egészséges önbizalmad - és hogy fair-e nagyapám ellen kampányolni? Perszehogy. Rászolgált az évek alatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

- Igen? Mármint, most nem vagyok naprakész, de Disney, szerintem nincs olyan hónap, hogy valami ne jönne ki - gondolkoztam el, mert hát, erről a cégről beszélünk. Pénzéhes köcsög az összes, ha kell, az utolsó utáni őrt is lehúzzák majd az összes szériáról, ha kell, rebootok árán. Ez pedig nincsen rendbeeen... Tényleg nincs. - Néha. De ezt másoknak ne mondd el, tönkretenné az imidzsem.
Elképzeltem, ahogy az ikeában végigülöm az összes szőnyeget és még csak szemem sem rebbent az egésztől. Nevetett, láttam ám, nem vagyok vak, még ha viszonylag időben le is sunyta a fejét, hogy azért annyira ne legyen feltűnő a dolog. Akár azt, hogy bár itt már végzett, attól még itt várt, gondolom... rám.
- Igen, így is vehetjük - mosolyodtam el, a szemem sarkából a nőre pillantva. Felajánlotta, hogy van sütije, ha gondolom, akkor nagyon szívesen meghív rá, mire pár pillanatot hezitáltam. Nem voltam benne biztos, hogy én erre készen állok, mert tényleg oltári nagy szarhalom volt az életem a sitt előtt is, most nem akartam megint abba visszaesni. De végül csak bólogattam. - Ráérek. Szívesen mennék.
Nem ő az egyetlen, akinek szeretik megmondani, hogy mi is a nagy helyzet, nekem is próbáltak már beleszólni az életembe, de ebben az volt a szép, hogy én nem hagytam. Mert ugyan miért is tettem volna? Szóval még fizettem, majd intettem a fejemmel a stand irányába, ahol a pórét láttam.
- Menjünk, út közben elmesélheted, mi is volt a betegeiddel. - Azzal átvettem tőle a kosarat és el is indultam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Anyja mindig azt tanította, hogy akármilyen sötétnek is érezi a jelent, mindig keresse a fényt, akármilyen mélyre is süllyedt, hol a nyomás már elviselhetetlen a nyomás, s úgy érzi, hogy lassan megsemmisíti őt fizika valójában a nyomás, keresse a felszínt, ahol az említett fényre törhet. Most megint eljött az idő, hogy ebből az anyai jó tanácsból megoldást kovácsoljon a problémára, ám megakadt. Úgy érezte magát, mint egy csöppnyi magzat, akit leválasztottak a köldökzsinórról és csak úgy sodródik az űrben. Eddig is úgy érezte, sőt, tudatosan nyújtotta egyre csak ezt a köldökzsinórt, de elszakítani sohasem akarta. Szerette az apját, de az akkor történtek után már csak megpróbálta szeretni, ám a férfi más, lányánál csalfább dolgokban találta meg a vigaszt, velük próbálta befedni az űrt, gyógyítani a sebet, ám ez a magát gyógyszernek hazudó méreg megfertőzte sebét, s mára már egész testét behálózta. Alexnek jól esett, hogy háztársa az általa hirtelen adományozott ölelés viszonzásával jelezte támogatását. Ez végre be tudta torszaloni a könnyek hatalmas csatornáját. Mintha a nyugalom kezdett volna visszaszökni kicsiny szívébe.
- Hát... mi soha nem vo..holtunk el egymás mellett. Az én ah..nyuhkám nélkül semmink nem volt azonos. Én ú...hugy értem belül. Az én anyukám után az én apukám elkezdett inni. A vitá..hák jobban súlyosabbak lettek. Mielőtt én idejöttem, összeütköztünk du..hurván. Szavakkal. - hüppögte kis hűsünk, miután a társa kivált az ölelésből, s neki adta a kabátját. Jól esett egy kis melegség, Alex belé is burkolódzott, törökülésbe is húzta a lábát a padon és meleg dolgokon járt az esze. Teákra, kandallókra, a régi, együtt töltött telekre, ünnepekre, karácsonyokra. Jó volt egy pillanatig kiszakadni ebből az egész rémálomból.
- Köszönöm szépen! - nézett a lányra a csak a szeme sarkából. De kis szájának egyik csücske mintha kicsit felfelé kunkorodott volna. Végre megint érzett egy kis biztonságot, ami most a legfontosabb számára és ezt ő is tudta, mélyen belül, még ha szavakba önteni nem is volt képes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- Tudod van az a mondás … a remény hal meg … - kezdek bele a klisébe majd függőbe is hagyom a mondatot. Hát már csak nem fogom végigmondani ezt a marhaságot. Egyébként meg, nem, nem fogok rájönni. Legközelebb hoppanálok, a rosseb se fog vonatozni órákon át. Vagy kandallózom.
Kényelmesen kinyújtom lábaimat miközben beszélgetőtársam arcát elemzem. A szavaitól azonban felszökik a szemöldököm és hamiskásan elvigyorodom. Rögtön helyesbít, nehogy azt gondoljam hogy bármi mű lenne rajta. Az arcán. Hát nem édes?
- Értem, meg is látszik – bólintok egyet gondosan megtartva magamban hogy szerény véleményem szerint meg is éri az a sok munka. Meg azt is, hogy ezerszer jobban tud állni egy nőnek a természetesség, semmint a húsz tonnányi vakolat.  Ez marhára nem tartozik rá.
- Jelenleg? Budapestről– erősen kétlem hogy erre lett volna kíváncsi, ahhoz túlságosan is fixíroz. Nyilván a származásomról szeretne többet hallani. De hát akkor kérdezzen arra. Vagy ne, szimplán csak trappoljon bele a témába mint egy elefánt a porcelánboltba.
- Nem haltak ki. Nem dinoszauruszok vagy mammutok. Rezervátumokban élnek Amerikában – világosítom fel a lányt egy nagy sóhajtás után. Kedves, igazán kedves. Szóval úgy nézek ki, mint valami csöves? Azok vannak aluljáróban, nem? – Nagyanyám indián, valószínűleg ezért nézek ki így. De nem adok semmiféle koncertet, se aluljáróban, se máshol. Na és te ki fia-borja vagy?
Az, ahogy a sulival kapcsolatos dolgokat meséli felkelti az érdeklődésemet. Kinyújtott lábaimat visszahúzom, előredőlök, könyökeim a térdeimen pihennek, államat pedig az egymásba kulcsolt ujjaimra helyezem és így figyelem őt. Hosszú szempilláim félig beárnyékolják vesébe látó tekintetem.
- Tehát nem bírod a tömeget és szabadságra vágysz. Tetszene neked a rez. Bár az emberek ott is ugyanazok, ritkán jönnek idegenek. De elég nagy tér vesz körül ahhoz, hogy ne zavarjon – tűnődve válaszolok, próbálva elképzelni ott a lányt. Oké, luxus körülmények nincsenek, ez lehet hogy gond lenne neki. De a többi rész az stimmel. Meg ki tudja. – Bájitaltant? Nem állt szándékomban, de azért kössz. Mi a gond ezzel a Felagunddal? És milyen jó tanácsaid vannak még?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Csak azért, mert az őseid valamikor a múltban megunták a vándorlást, megálltak ezen a helyen, letelepedtek, és közösséget hoztak létre, majd aktívan segítettek a falu kiépülésében, amikor kitalálták, hogy ez a hely legyen egy mágusfalu, az nem azt jelenti, hogy te is olyan vagy, mint ők, és buzogva indulsz el hajnali fél háromkor, ráadásul tanítási napon, hogy feldíszítsd a környéket. De hát mi, hithű Radetzky-k már csak ilyen kis buzgómócsingok vagyunk.
Éjjel negyed kettőkor ébresztő, fél óra összekészülés, a harmincadik percben megkezdődött az eligazítás - nevetsz tudom, de így volt -, felosztották az utcákat közöttünk, csoportbontás, és indulás kettő tizenötkor. Eléggé megviselt, mit ne mondjak, pedig tudtam, hogy eljön ez a hajnal is, de legalább Médit kaptam, szóval annyi esélyem van, hogy legalább jól érezzem magam, még akkor is, ha pont a Boglyas teret húztuk, ami azért nem olyan egyszerű, mint az utcák.
- Tavaly is, idén is. Szerintem kellene egy új hagyomány, ami azt jelentené, hogy az édesanyád többet nem húzhat, mert ha jövőre is ő marad otthon a tizenkét éven aluliakkal, akkor az már bunda.
Jegyzem meg neki fáradtságtól rekedt hangon, miközben a gömbdíszeket pakolászom nagysági sorrendben, művészien, egy egyezményes jelet alkotva belőlük a hóba - középső ujjad, tudod te - amit csak akkor láthat valaki, ha éppen egy tetőről készül leugrani. Szóval úgy tippelem, senki.
Apa és anya a hivatalt díszítik, az ugye külön biznisz. Benjamin a Macskabagoly, Balázs a Tündérmanót, mag a feleségeik a Holdfény utcát húzták, és éreztem én, hogy Médivel szerencsém van, de be foglya húzni a teret. Annyira éreztem.
- Hol a csúcsdísz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Most hogy kibékültem anyámmal, azt hinné az ember, hogy legalább lesz annyi vér a pucájában hogy adjon egy kis pénzt a csóró fiának. Jó vicc. Amint megtudta, hogy elloptam a babkártyájukat és azzal éltem egy évig, olyan gyorsan rakott ki a lakásból, hogy csak na. Szóval most visszanyúlok gyökereimhez és kirabolok egy házat. Mármint… nem tényleg ezt fogom tenni, nem kell itt semmit se szépíteni. Hála Louiséknak eltanultam egy-két hasznos dolgot. Végül is évekig én meg a csinos kis arcom volt számukra a pénzforrás.
Igazából semmit nem tudok a házról, aligha figyelem egy pár napja. Még azt sem tudom, hogy bűvölt házról beszélünk e vagy totálisan átlagos az építmény. Abban viszont biztos vagyok, hogy a lakói kő gazdagok. Tudod, gyémántos csillár, perzsaszőnyeg meg hasonló luxuscikkek, amiknek darabja olyan magas áron van a piacon, amit még életedben nem láttál. Vagyis én láttam, hisz gazdag családból származnék. Itt fontos a feltételes mód.
- Insidiae – nem tudom miért, de suttogva mondom el a bűbájt, minek hatására szemem előtt átlátszóvá válik az ajtó, így végre jobban szemügyre vehetem a bent uralkodó állapotokat. Oh, igen. Kifejezetten jól döntöttem, hogy ezt a villát választottam. Ezzel a sok cuccal évekig úszkálhatok majd a pénzben.
Sípolás. Hangos, fülsüketítő sípolás csapja meg a fülem. Biztonsági rendszer. Darn it! Bepánikozok, hisz erre akárhogy is számíthattam volna, mégsem tettem. Pedig elég nyilvánvaló, hogy egy ilyen puccos kecó lakosai fel vannak készülve bármilyen az építményen végbemenő bűbájra. Még főleg a rablókra. Még mielőtt bármit is tehetnék, az ajtó kicsapódik, majd egy igazán csinos kisasszony dugja ki rajta a fejét. Én csak bámulok rá, pálcával a kezembe és… nos, pislogok. Egyenlőre csak ennyire telik.
- Khm… - veszem észre a kezemben lévő varázseszközt, amit gyorsan zsebre is dugok – Házaló lennék. Gondoltam érdekelné egy-két ajánlatunk – próbálom menteni a helyzetet, még nagy és széles mosolyt is varázsolok az arcomra. Az igazság viszont az, hogy a helyzet elég átlátszó, én meg semmit nem tudok a házalásról. Csak nehogy rákérdezzen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ahonnan én jövök, az illetéktelen betolakodókat az ember büntetlenül lelőheti - ők behatolnak egy olyan területre, ahova alapvetően nem lenne joguk, egy olyan országban pedig, ahol mindennaposak a golyó általi tömeggyilkosságok, jobb félni, mint megijedni.
Nos, itt már aligha tehetném meg ugyanezt. Alternatívákhoz kell tehát nyúlni, hogy inkább ne is akarjanak feltörni olyan ajtókat, amiken keresztül normális körülmények között csak befelé vezetne út. Így is túl sok szerencsétlen esetről számolnak be a hírekben, a gyerekeket hát meg kell tanítani, mielőtt valóban rossz helyre csengetnének.
Vagy így, vagy úgy.
A házon ülő védelem természetesen több rétegű, és az iskolában alapszinten oktatott bűbájok legfeljebb arra lennének jók, hogy a túlbuzgó tanulók rajta gyakorolhassanak - eredménytelenül. Különben is kinek jut eszébe, hogy csak így kiraboljon egy ilyen házat? Ahogy az épületet körbeölelő illúzió működésbe lép - mindenképp meg kell majd mondanom Rubennek, hogy javítson rajta, ha majd ráér, most például elég feleslegesnek tűnik ez a nagy hűhó - megforgatva szemeim csúsztatom be a sütőbe a mai művet. Ez a szokás, munka után szeretik, ha hazaérve nem maradnak üres hassal. A pult lapja alatt végighúzva ujjaim ellenőrzöm, hogy minden a helyén van-e.
Aztán, a húsfeldolgozás után kezemben maradó, széles pengéjű, vékony élű kés nyelét megforgatva ujjaim között dőlök vállammal az előszoba falának (oké, a nagy flanc mégis jó annyiból, hogy ennyi idő alatt gond nélkül felbont egy nem túl nagy színvonalú  varázslatot), s a vérmes fegyvert tartó karom hátam mögé tartva, nyitom résnyire az ajtót, lábfejemmel egy ponton stabilan megakasztva azt.
Még csak megtörölni sem sikerült a nagy sietségben, egy tizenéves pedig mégis mivel érdemelné ki, hogy meg akarjam ijeszteni vele...?
- Kopogni talán egyszerűbb lett volna - ajkaimra bájos mosoly költözik, ahogy tekintetem végigszalad alakján. - Nem tudtam, hogy újabban már kiskorúakat is alkalmaznak - szemöldököm kérdőn megemelkedik. Nincs semmi baj az ilyen apró hazugságokkal, igazság szerint még szerencséje is van, hogy egyedül engem talált itthon.
Férfiak... Az ő türelmük roppant véges.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér