A legtöbb esetben felnevet, ha valaki felbukik a közelében, de most inkább meglepte a dolog, mintsem megnevettette. Hangot is adott neki, kissé visszhangot gerjesztve ezzel, és reméli, hogy senkit nem sikerült felvernie se neki, se a lánykának a sikítással. Legfőképp a temetőgondnokot nem, ha létezik ilyen. Ha létezik. Nem ismeri a helyet, de az esetek nagy százalékában létezik ilyen. Nem érti, hogy valaki hogy képes amúgy temető mellett, vagy annak valamelyik pontján élni. Mondjuk, a szomszédság csendes, meg úgy az egész hely, ami valakiknek fontos szempont de.. nem, őt a hideg rázza még a gondolattól is. Annyira nem eszement, hogy több időt töltsön egy ilyen helyen, mint amennyit kellene, főleg, nem napokat, heteket. Meg is rázza a fejét, látványosan, aminek okát nem tudja a másik, mivel nem hangosan gondolkodott, így meglehet, kicsit bolondnak nézi, hogy csak úgy ilyeneket tesz. Elbambult kicsit, ennyi belefér.
- Akkor jó, ha nincs. Nem nagyon fájni? – pillant le a szorongatott bokára, de nemigen lát semmi olyat, ami bajforrás lehet, ámbár a kezecskéktől nagyon nem is láthatja a bokáját, mivel takarásban van. De ennyitől csak nem tört ki, esett már sokkal nagyobbat, meg kényesebb helyre, arcra, fejre, de még mindig itt van, és csak ütődöttebb lett, semmi több. Bár, mondjuk nem ilyen nyugton ücsörögne, ha törésről lenne szó, hiszen még a lábujjtörés is iszonyat fájdalmas volt anno, ordított is, mint akit nyúznak. Na de most nem akar ismét elbambulni, így inkább a kérdésre koncentrál. Elhangozta után megemeli kicsit magát, de még mindig egy szintben van nagyjából a leányzóval, és tekergeti kezdi nyakát, körbe-körbe keresgélve, de hát, sötétben nemigen fog semmit sem látni.
- Ühm.. hát ööö.. – nézelődik tovább, hááátha, de nem, nem lesz okosabb, így csak saccol mi merre hány méter. Még ha világít is, azzal sem megy sokra. Francba, hogy nem lát olyan jól éjjel, mint egy macska.
- Arra. Talán. – emeli fel a kezét, és mutat egy irányba, amit helyesnek vél. Ugyan, még mindig nincs terve, hogy melyiket akarja, mit nézett ki, mert hát, nem nézett ki semmit, de majd improvizál. Mert csak. Így az irány is csak megszületik, többet nem is mond, csak némán pislant a másikra, mikor belékapaszkodva igyekszik felállni. Nem moccan, hagyja, hogy most támasztéknak, mankónak használják, és csak lassan emelkedik meg, mikor már a lányka is ácsorog, és igyekszik kipróbálnia, mennyire működik a lába. Nagyban nézelődik is, úgy néz ki, minden klappol, így már nézelődik is, hogy merre menjenek ténylegesen, de hopp, ismét meglepő fordulat. Nem visít fel ugyan, csak nagyokat pislant, amikor ismét megkapaszkodnak benne. Előre görnyed kicsit, elkapja a karját, és kérdőn pillant rá, hogy mennyire oké a dolog?
- Nem lenni semmi gond. – legyint végül, és utána lépdel a sírhoz, ki tudja, megint mankónak kell-e majd, vagy valami, mindenesetre figyel, hogy ha borul, ott legyen, mert ő viszonylag puhább, mint az anyaföld. Megállva hajol le, olvas ő is, és mikor meghallja a felolvasott nevet, hunyorogva mered hol a sírra, hol a lányra.
- Mi? – bukik ki belőle, mert ez neki túl sok volt mára. Ez magyar név? Hát ööö.. Még a „dz”, „dzs” hangokkal sem tud mit kezdeni, hát még ez. Kész agyhalál.
- Osz.. Oz.. Ozdonai? – nem, csűri, csavarja, de a sok magánhangzó egymás mellett nem jön ajkaira, pedig nekik is vannak fura a szavai, no meg a francia sem a legegyszerűbb, de mind tudjuk, hogy a magyar az egyik legnehezebb.
- Ovalami. Ezt lehetetlen kimondani nekem. Ilyen név nem is lenni! – puffog, de már csak azért, mert zavarja, hogy neki nem ment olyan jól, mint neki.

Julien

*Anna tulajdonképpen szereti az őszt.
Erre jött rá, miközben a Barlangfürdő felé bandukolt. Valójában csak a szeptembert utálja, mikor már nincs meleg, ám hideg sem. Ilyenkor aztán teljesen döntésképtelenné válik az öltözködését illetően. Hosszúnadrágot vegyem fel, vagy rövidet, meleg pulcsit, vagy csak egy laza inget? Sosem tudja eldönteni. Ugyan reggelente fázik, de dél környékén meg már fehérneműre vetkőzne, annyira melege van. Persze ez természetesen sosem következne be, Ádám valószínűleg ki is tekerné szép kis nyakát. Tehát szeptemberben délutánra mindig át kell öltöznie, ami pár nap elteltével zavarni kezdi, de hát nem igazán van másik lehetősége. Ám egyébként magát az évszakot szereti: a színeket, az időjárást, és csak ilyenkor jó igazán teázgatni. Mmm... Szép kis fejecskéjében azonnal megjelenik egy gőzölgő bögre meggyes tea. Az a kedvence. Tehát egyelőre ki nem állhatja ezeket a napokat, alig várja az októbert. Akkor végre a fák levelei szép színekbe mennek át, s nem csak az az unalmas zöld fog virítani mindenhol. Mondjuk a pocsolyákért már kevésbé rajong, majd be kéne szereznie valami vízállócipőt. Tisztán emlékszik, hogy tavaly mennyiszer beázott az egyszerű lábbelije. Nem is ért semmit. Pedig szülei már nyár végén javasolták, hogy ideje lenne cipő után kutatni, de természetesen nem hallgatott rájul, akárcsak kortársai. Beláthatná végre: gondviselőinek mindif igaza van, ha tetszik neki a dolog, ha nem. Ez egy tény, amit jó lenne, ha végre elfogadna. Valószínűleg nehezen fog menni...
Egyébként a leányzó már a megbeszélt helyen ácsorog, s várakozik a srácra. Érdekes módon elég kevesen vannak. Bár ha Anna jobban belegondol rájöhet, hogy szerda van. Munkanap, tehát a falulakók dolgozni vannak még délután. A diákok pedig valószínűleg hazautaztak, mert a vizsgaidőszak végén járunk, ami nem érintette Annácskát hála égnek. Gondolatmenetét egy ismerős hang töri meg, ez nem más, mint Julien. Bizonyára láthatta, hogy csak simán bambult a leányzó Először Anna meglepődik, de aztán rögtön elvigyorodik.*
 - Neked is szia - *továbbra sem lehet letörölni azt a vigyort. *- Így van - *bólogat. Gyorsan vásárol két jegyet, csodálkozik is a baráti áron. A csuklójára nyomnak egy pecsétet, aztán mehetnek is befelé. Nem lett volna kedve végig várni, hogy Julien nehézkesen kibökje mit is akar pontosan. Valószínűleg a néni vagy tízszer visszakérdezett volna, hogy mégis mi a fenére vágyik a srác. Tehát egyszerűen kifizette. Kész. A barátok megtesznek ilyeneket, nem igaz? Főleg, mert baromi olcsó volt a jegy. *
 - Én most gyorsan átöltözök, addig várj meg itt, okés? - *kérdezi Anna. Azzal a lendülettel már be is lép a női öltözőbe, ahol megszabadul ruházatától, s helyette színes fürdőruhája került rá. Haját felköti, cuccait a táskába gyömöszöli, aztán mér vissza is tér.*
 - Irány a víz! - *szólal meg vigyorogva feltéve, ha Julien nem császkált el másfelé. Akkor Anna a keresésére indulna. *

Miza


Az első kérdése váratlanul ért, de nem lepődtem meg rajta. Minden normális ember megkérdezi egy másik normálisnak tűnő embertől, aki éjjel a temetőben járkál. Hogy mit is keresek itt? Nem könnyű megfogalmazni, de én mégis megpróbáltam.

- Nos az az igazság, hogy a temető előtt van egy fa. Annak a tövében ültem, és olvastam. Azután megláttam, hogy valaki bement a temetőbe és már sötétedett. Gondoltam hogy remek társaság lesz, és vele mehetek vissza a kastélyba

Tömören ennyit tudtam mondani. Aztán hirtelen egy jeges kéz érintését éreztem a karomon, majd ez a hideg kéz húzni kezdett. hagytam magam, hiszen fülem érzékelte hogy a kapu nyikorgott. Azonnal hagytam, hogy biztonságos helyre húzzon. Majd hirtelen az érintését nem éreztem. Megijedtem, hogy lebukott volna? Az nem lehet, hiszen én voltam hátul, engem kellett, hogy észrevegyenek. Kis idő múlva a lány hozzám szólt. Sajnálja a pokrócot? Leesett. Míg biztonságos helyre mentünk, addig az említett tárgy maradt a helyén. Sebaj, nem ez a legfontosabb, hanem, hogy nem buktunk le.

- Várj egy kicsit! Te nagyon fázhatsz, hiszen hideg a kezed. Van egy ötletem, ha megengeded.

Reméltem, hogy még annyit engedett, hogy finoman átöleljem és kicsit fel tudjam így melegíteni. Ha azt nem is engedte, akkor sincs veszve minden, mert akkor meg a kezeit elkaptam és legalább abba csiholtam egy kis testhőmérsékletet. Amint a vész elhárult, az járt a fejemben, hogy ideje visszamenni a kastélyba. Reméltem ő is így gondolta.

A szünet első napját Anne még a kastélyban töltötte, mert Haroldnak volt valami balhéja, amit el kellett simítani, és úgy gondolta, megvárja, nem megy haza testvére nélkül. Még a húgukat, Vivit is össze kellett vakarni, így jó volt az a plusz egy nap.
Igazából a nap nagy részét Mátééknál töltötte a pincében. A csárdás srácnak meg a barátnőjének köszönhetően van most elég sok bájital hozzávalójuk, a lány pedig előszeretettel próbálja ki a különböző listákon szereplő főzeteket.
Na de nem akarta, hogy ennyiből álljon a napja, amikor készen lett a bájital, és a pihenési idejét töltötte az üstben, a kis szőke átsétált a Földesy birtokra. Elég jóba lett Mirával, kicsit beszélgettek, és játszott az ikrekkel. Eldöntötte, hogy neki aztán soha nem lesz gyereke. Eddig sem akart, hát most, hogy látja a két fiút, hogy milyen rosszak, és az anyjuk várja a következő adagot...kész rémálom ez Annelie számára. Tizenöt évesen még egyszer sem fordult meg a fejében, hogy valaha saját nyáladzó umpalumpája legyen.
Elköszönt kedvenc lovától is a birtokon. A szünet egy részét most otthon fogja tölteni, hiányozni fog neki az erdőlak, a pince, és a ló. Még jó, hogy Hestiát viheti magával. (Igaz, az anyja nem tud a maine coonról...)
Miráéknál tett látogatása alatt megtudta, hogy rendkívüli nyitva tartás lesz a fürdőben. Nem zárnak be este, egészen hajnali 2-ig szabad bejárást biztosítanak azoknak, akik vevők a barlangfürdőre. Ez egyébként azért tetszett így Annie-nek, mert a diákok legnagyobb része már ma hazament, és mivel nincs nagy dobra verve az "akció", valószínűleg nem is lesznek sokan.
Tehát már sötét volt, Máté nem volt vevő a fürdőzésre, így a leányzó egyedül indult a tavacskán túlra. Magához képest kedvesen köszönt a recepciós lánynak, innen pedig egyenesen az öltözőbe ment, ahol lerakta a holmiját, felvette a bikinijét, és papucsban, törölközővel átsétált a pancsoló helyre. Most látta először, el is ámult a hely nagyságán, és szépségén.
Ahogy gondolta, nem voltak sokan, két kezén bőségesen megtudta számolni, hányan lézengnek itt-ott. Volt helye is, így az egyik pihenőhely párnái közé lerakta a törölközőjét és a papucsát, majd leült a medence szélére, és belelógatta lábát. Nézte is, ahogy lába lassan kalimpál a vízben, közben gondolatai ezer felé szálltak.

Annelie Freya Blomqvist

A Keikoval folytatott napi szintű viták, megviselik Zoltánt, persze nem esik kétségbe, pszichológust sem fog felkeresni miatta, de fejének, gondolatainak kitisztítása, ráfér minden este. Hol alkohollal, hol testedzéssel, hol alvással, hol anélkül. Most éppen az utóbbi van soron, így álmatlanul forgolódik a Máguscsárda aprócska szobájában. Az ablak kitárva, amin a telihold éles fénye tolakszik be a férfi arcába. Amaz felkel, hogy egy pohár vízzel nyugtassa le fáradt érzékeit. Tölt az asztalon álló kancsóból egy kortynyit, közben szeme megakad egy kis szórólapon, de csak egy pillanatig.  ~ Barlangfürdő?  Éjjel? Ekkora marhaságot. ~ Megy, és ismét visszafekszik Holdas nyoszolyájába, ám nem bírja sokáig. Melege van a szűk helyen, és gondolatai sem állnak le. Kiugrik az ágyból, feltépi a szekrényajtót, kikapja a legszakadtabb farmerét, egy bő pulcsival, felhúzza és már a lépcsőn szalad lefelé, hogy minél előbb kiérjen a friss levegőre. A csípős hideg kissé megnyugtatja és le is hűti a testét, ám céltalanul bolyog, hol jobbra kanyarodik le, hol balra, míg erősen borzongani nem kezd, hiába veszi erőltetett menetre a figurát. El is fárad, nem csak a séta miatt, hanem az egész nap nyűge, az álmatlanság, elviszi energiája nagy részét, ezért elcsigázva ér a Barlangfürdőhöz. Először meglepődik, aztán vállat vonva belép az ajtón. Tanácstalanul néz körül a tágas belső térben, majd a Recepcióshoz sétál.
 Szép éjt! Nem készültem ma fürdőbe, de ha már így alakult bérelhetek vagy vehetek itt egy fürdőnadrágot valahol? – kérdezi a bájos szőkeséget. Miután sikerül kerítenie egy alkalmas és méretes darabot, eszébe jut, hogy törülközője sincs. Újra visszamegy a pulthoz, és elnézést kérő mosollyal adja elő az újabb felmerült problémát. Nem részletezem tovább a férfi felkészültségét, idő kérdése, és már a medence felé látjuk sétálni. Van rajta minden, ami kellhet, papucs, törölköző még fürdőnaci is, ő pedig belegázol a vízbe, és megállapítja magában, hogy nem volt ez akkora idióta ötlet, mint amilyennek elsőre tűnt. Nem néz se jobbra, se balra, tekintetét a szikláról lezúduló vízesés vonzza. Nem csak a tekintetét, hanem őt magát is. Beáll a természetes zuhany alá és hagyja paskoltatni magát az erős vízsugárral.

Olyan gyorsasággal ment el az elsős éve itt a Bagolykőben, hogy észre sem vette. Nem is nagyon voltak olyan pillanatai, amikor ezt rá ért volna észrevenni, így ideje volt kicsit leülnie, és kizökkennie mindabból a rutinból, ami a napjait kitölti. A cirkuszt még mindig imádja, de tanulni nem szeret. Csoda, hogy ilyen jó eredményeket ért el a vizsgáin, és elsős létére a kezébe adtak több olyan felelős posztot is, amire büszke lehet.
A medence szélén való ücsörgés ráébresztette, hogy nagyon fitala még ahhoz, hogy bármit is túlgondoljon, és szeretne a pillanatnak élni. Lógni az órákról, prefektusként büntetni minden olyan személyt, aki egy pici rosszat tesz. Nem mondaná, hogy Mira elrontja, de elég nagy hatással van rá az, hogy tőle vette át a posztokat, és tőle tanulta meg, mit hogyan, és hogy érvényesüljön. Persze nem azon a szinten ahogy azt ő csinálta pár éve.
Legalább fél órája ült ott már, az térítette észhez, hogy valaki pontosan mellette ugrott a vízbe, mint valami ágyúgolyó. A víz nem volt hideg, de hirtelen fröccsent rá a medence tartalmának egy része. Nőies hangvételű káromkodás hagyta el a száját, és gyilkos pillantással szorította ökölbe kezeit, végig a srácot nézve, aki inkább elspurizott a közeléből. Sok mindenre képes Annie, ha bosszút akar.
Mély lélegzetvétellel nyugtatta le magát, és ha már úgyis vizes lett, bemászott a medencébe, és felfeküdt a víz tetejére, így nézte a szemben, majd oldalra levő büfét, és a barlang mennyezetét.

Zoli
Május 14. 20:49
° zárás

---

Annelie Freya Blomqvist


Zoltán nem az a férfi, aki kölcsön fürdőnadrágban, kölcsön papucsban és törölközővel, az éjszaka közepén egy barlangfürdőben áztatja magát. Az ilyen, az öregasszonyoknak való, vagy a nagyon fiataloknak, akik még találnak élvezetet ebben a tevékenységben, ám ő biztosan nem tartozik ebbe a kategóriába. Ám hagyja, hogy végig csapkodja a testét  a lezúduló víz és mindent kimosson az agyából, még azt is, hogy nem tudja mit keres éppen ő, éppen itt. Néha feljebb kell húznia a kölcsönnacit és, amikor fejét egy pillanatra kidugja a vízfüggöny alól, hogy újrakösse azon a madzagot, mikor felnéz, egy számára bosszantó dolgot kell látnia. Egy elvetemült alak hatalmas csobbanással vetődik a vízbe, óriási hullámokat és gejzíreket ostorozva ezzel. Bár ő túl mesze van ahhoz, hogy elérje, meg amúgy is tetőtől talpig vizes, de a medence szélén eddig üldögélő leányzó, kap belőle rendesen. Zoltán intézkedésre szánja el magát. Nem annyira a lány miatt, aki egy cifra káromkodás után a vízben lebegve próbál lenyugodni, hanem inkább a saját nyugalma érdekében. Kelletlenül evickél ki a víz alól teljesen, és erélyesen rendre utasítja a renitenst.
- Az ugrabugrát tartogatná kérem egy hajnalibb időpontra? Mondjuk, amikor már nem leszek itt? - A megszólított mormog valami cifrát a nemlétező bajusza alatt, aztán mit sem törődve Zoltánunkkal, tovább úszik. Zoltán nem megy utána, megelégszik azzal, ha az illető, távolabb helyezi a székhelyét. Miután minden elrendeződik, és a lecsúszó kölcsönnaci is a helyén van újra, ezúttal szorosabban meghúzva, hősünk mielőtt visszaavászkodna a zuhany alá, egy futó pillantásra méltatja a lányt.
- Nem esett bajod? - Rögtön meg is ijedhetünk, hogy Zoltánt komoly kórság ragadta el, hisz különben nem aggódott volna senkiért, de ezt tekintsük csak merő udvariasságnak. Ezt bizonyítandó, rögtön hozzá teszi a következőket:
- És egyébként nem kéne már ágyban lenned? -

Örül annak, hogy leleményes volt inkább, mintsem olyan, aki csak úgy megindul a vakvilágba. Lehet, hogy most valamelyik istentelen utcában kóborolna, messze a fürdőtől, kastélytól, bármilyen embertől. De lám a rögtönzött térképe ért is valamit, nem csak rongálás, hogy leszaggatta, ő jóra használta fel, ki tudja, lehet ez is volt az eredeti célja a hívogatáson keresztül. Ahh, meg nem értett zseni ő, biztosan, csak még nem jött rá, viszont mindennel eljön majd ugye az ideje. Csak ki kell várni, és kell az a bizonyos löket, amely majd szépen reflektorfénybe helyez mindent. Majd. Egyszer. Térképét viszont most összehajtogatja, és a táskája oldalzsebébe mélyeszti, hátha akad még majd alkalom, amikor majd szüksége lesz rá, bár, annak nagyobb a rációja, hogy évek múlva húzza ki majd onnan, mert elfelejti, ahogy az éves pakold ki a szemetet a táskádból akciót is. Nem lehet mindent észben tartani, na. Amint elereszti a táskát, nyújtózik egyet, hiszen már nem kell sietnie, ideért, itt van, és boldogítja is a másikat a jelenlétével. Azt, hogy késett picit, meg sem szólja, hiszen nem volt olyan sok, mint amennyi lehetett volna belőle, ha például eltéved, vagy olyan helyre megy, ahol valami érdekesség van, és leköti vele magát órákra, mire eszébe jut, hogy sietni kellene. Elég nagy káosz van a fejében néha, és eléggé szétszórt a figyelme, ha úgy adódik. Mint aki örökösen fel van húzva, és kifogyhatatlan elemet pakoltak belé. Figyelme viszont most egészséges, hiszen hasonló vigyorral vizsgálja a lánykát, mint amit ő maga is ad neki.
- Akkor, ne várni, indulni! – lelkesedik a dologért, és Anna mellett haladva nézelődik, míg a jegypénztárhoz érnek. Azért az alapvető illedelmességi szabályokkal tisztában van, akármekkora link tróger, így már zsebe felé is nyúl, hogy jegyet váltson, de Anna olyan gyors, hogy mire kettőt pislog, már meg is van minden. Ahogy pecsétet nyomnak a kezére, akkor éled fel, hogy hoppá, ezt nem így kellett volna ám.
- Nekem kelleni jegyvásár, nem neked. Én vagyok fiú. – magyarázza, hogy megvette volna ő is, arra nem jön rá, hogy valószínűleg azért vette át eme szerepet, mert neki nyelvi nehézségei akadnak, és néha olyan erős az akcentusa, hogy nem érteni, mit makog össze-vissza. Jó na, látszik, a szándéka nagyon is megvan, de kész utólag is fizetni, ha úgy adódik. Bár, az árakat ideje sem volt megnézni.
- Rendben. – bólint arra, hogy a másik öltözni indul. Neki ez jóval egyszerűbb volt, hiszen ott, helyben állva húzta le magáról a trikót, gyűrte be a táskába a papuccsal együtt, és csak egy öltözőszekrényt foglalt el, ahova bepakolta a holmikat. Ez negyed annyiba sem telt, mint egy bikinifelvétel, így, mikor Anna visszaér, ugyanott találja őt, de már felső nélkül, fürdőnaciban. Gyors pillantással méri fel miféle bikini került a lánykára, de nem tátott szájú, zavaró stírölést vág le.
- Csinos. – dicséri meg, majd amint kimondja a varázsszót, felkiáltva, ami valami idegen nyelvű csatakiáltás, más rohan is a víz felé, és beleveti magát. Az már más, hogy azért visít fel, mert a hasas baromira csíp...

~ Jamie ~

Azért még egy ideig figyeli azt a bokát, hogy tényleg úgy van-e, ahogy mondja, mert hát, saját magból kiindulva néha szépít az ember a valóságon, hogy ne tűnjön olyan elesettnek, vagy épp gyengének. Nem az van, hogy Julien a lovagiasság mintaképe, de ha látja, hogy nagy a gáz, felkapja a hátára, és visszasétál vele a kastélyba. Azonban, újabb szavak, és úgy néz ki, valósak is. Így, ez elmarad, egyelőre. Mármint, a visszatérés.
- Oké, oké, elhinni. – bólint, és tartja fel a kezeit megadóan, hogy nem faggatja tovább erről, és fejben már lapoz is. A név, az a bugyuta név az, ami legközelebb már olyannyira foglalkoztatja őt. Bosszút tekintete még mindig él, és még mindig nem képes elfogadni, hogy ez tényleg létező név, és nem, valaki odafirkálta csak, hogy a gyenge magyaros kisdiák jót szívjon. Persze, ha tudná, mennyire cifrább nevek léteznek emellett, akkor most nem lenne ez, viszont, addig kimorogja magát ezen. Végül inkább csak megrázza a fejét, és legyintve egyenesedik ki. elhiszi már, hogy létezik, de nem is lett a kedvence. Amennyire lusta tanulni, annyira bosszantja az is, hogy mennyivel ügyetlenebb, mint mondjuk ha németül beszélne. Fogalma sincs, hogy azt hogy tanulta meg annyira, amennyire a magyart nem. Na mindegy, majd változtat rajta. ahogy viszont mutogatni, és szótagolni kezd neki, kissé hunyorogva figyel, vakarja meg a fejét, miközben összeegyezteti a leírtat az elhangzottal, majd kezét leeresztve szusszan egyet. Kedves tőle, hogy tanárnéniset játszik.
- Ozronay.. nem.. – áll meg, és jó párszor a „ZDR” betűhármast ismételgeti halkan, hogy ne törjön már bele így a nyelve. Végül, kihúzza  magát, mint egy büszke kisdiák, és rávigyorog a lányra. - Ozdronay. Aaaaaa! – csapja össze tenyereit. Kész, sikerült, bár még mindig morog magában, és nem biztos, hogy még egyszer menne neki most ilyen szépen. Nem is érdekes, az, hogy így ki tudta mondani, elaltatja benne a dolgot, nem kattog rajta annyira, és már inkább kész azzal foglalkozni, amiért jöttek, és ami miatt itt van. Fogy az idő, a levegő hűvösebb már, de még mindig nincs gondja vele, ha lúdbőrzik is a karja, fel sem veszi, mert a hő, amit érzékel, neki baromi kellemes.
- Mmm? – kapja fel a fejét a kérdésre, mert igen elbambult, hiszen terveli, hogy mivel kezdjenek, majd miután megrázta a fejét, hogy oda is tudjon figyelni, lepillantott magára. Elnézi pár pillanatig a póló ujját, a karját, majd megvonva a vállát, visszapillant rá.
- Áhh, nem. Nyár. Az lenni még. – meg a kis fejedben, az is biztos. Inkább leguggol, és onnan pillant fel rá.
- No, megidézni akkor szellem? – kérdő pillantás, hogy a másik még mindig akarja-e, mert nem erőlteti rá, ha már más tervei akadtak. Sosem lehet tudni.

Julien

*Julien pár perces késése egy pillanatra sem érdekli Annát, a lényeg, hogy megérkezett. Különben sem egy randevú ez, ahol minden egyes másodpercnek jelentős szerepe van. Annácska Juliennel együtt elindul a pénztár felé, ahol gyorsan meg is vásárolja a jegyeket. Sejtette, hogy a srác meg fogja jegyezni, hogy ezt nem így kellett volna, elvégre ő a férfi. A lányka sóhajt egyet, felé fordul és már belekezdene, hogy miért is ő vette meg a belépőket, ám végig gondolja a dolgot és arra jut:*
 - Majd valahogy meghálálod - *kacsint egyet, majd vigyorogva lépked tovább. Egyébként meg kell jegyezni, hogy állatian fest a barlangfürdő, és még alig látott belőle valamit. A leányzó szerint Bogolyfalván ez lesz - természetesen a kocsma után - az egyik legmépszerűbb hely. Télen milyen jó lesz ide járni!
Közben Anna megmondja a srácnak, hogy amíg ő átvedlik maradjon a seggén és ne menjen semerre, nem akar a srác után kutakodni. Belép az öltözőbe, ám nem szeretne itt tölteni negyed órát, csak pillanatok alatt átöltözni és kész. Nos, ami azt illeti sikerül is neki perceken belül bikinire váltania. Ruháit hanyagul hajítja a táskájába, ahonnan előhalássza a hajgumiját. Tincseit lazán összeköti, majd elő is lép. A srác kedves, bókol a lánynak, aki elmosolyodik, sőt, kicsit el is pirul, ám nem túl feltűnően. Pedig tudja, hogy nem a legszebb lány a világon. Kerek arca van, átlagos testalkattal. Sosem volt hú, de vékony, mint a modellek, de azérr duci sem volt. Olyan... Kicsit husi, kicsit nem. Esetleg kevesebb ételr kéne fogyasztania, az is változtatna alakján.
Eztán Julien beleveti magát a vízbe. Anna vigyorogva ugrik utána bombaformát felvéve. Így elsőre hidegnek tűnik számára a víz, pedig pont elviselhető. Amint a felszínre jön kiszedi a haját az arcából és rámosolyog Julienre. Odaúszik hozzá: *
 - Megismerkedtél már a tesóiddal? - *kérdezi kacarászva. S mielőtt még a srác válaszolhatna jól lefröcsköli vízzel, kivéve ha a srác nem gyorsabb nála, és cselekszik valamit.*

Zoli

Szokásomhoz Démonnal és a kedvenc fekete - fehér Gibson gitárommal és elindulok sétálni. Nem igazán tervezem meg az utat egyszerűen lődörgök csak. Majd a nagy séta közben, rátalálok egy tavacskára, ahol van agy stég is. Oda megyek és leülök, a szélére. Démon nyugodtan ül mellettem, én meg kiveszem gitáromat a tokjából. Előveszek néhány papírt meg egy ceruzát, majd elkezdem lejátszani meglévő hangjegyeket a kottáról. Néha megállok, és elkezdem lejegyezni néhány új hangjegyet. Remélem, ha végzek ez dalszöveg is lesz hozzá. Jó lenne végre egy saját dal. Meglephetném vele a nagyiékat. Gondolkodom, magamban ahogy írom a kottát.    

Moondance

Csodás napra virradtunk. Kinyújtózok, majd felkapok valami tisztát magamra és nekilátok egy új szokásomnak. Igen, úgy határoztam reggelt mindig egy kis futással kezdem. Ez arra is jó, hogyha óra van, időben beérjek, de kondiban is tartom magam. Ahogy kiérve megcsap a friss levegő. A falu felé veszem utam. Ott elhatározom, hogy a határáig futok, aztán megiszok valahol valami frissítőt és visszafutok a kastélyba. Ahogy a stég felé pillantok, mintha valakinek a körvonalát látnám. Mélyen előre hajol, meg mintha valami szőrös jószág is lenne vele. Közeledek, kis szerencsétlenségemben egy kőben megbotlok. Az illető háta mögött érek földet, ráadásul hassal. Édesapám is mindig mondta, hogy soha ne ugorj a vízbe hasast. Hülyén is néz ki és fáj is. Hát ez a hasas is így festett. Óvatosan feltápászkodok, nehogy támadásnak vélje az állatka, majd letörlöm magamról a port.

- Szia! Hatásosan érkeztem ugye? - nevetem el magam. - Kilt Zoli vagyok. Ugye nem ijesztettelek meg?

Remélem nem ijesztem el vagy nem teszek rossz benyomást rá. Furán érzem magam. Lehet, hogy a hasam fájása is hozzájárul? Legközelebb óvatos leszek.

Zoli

A stégen ücsörgök, és szokásos szenvedésemmel foglalkozok. Combomon megtámasztott gitárra könyökölve bámulom a tavat, mert semmire nem haladok. Valahogy most semmi nem jut az eszembe, amivel előre lendíthetném a dalomat. Mondjuk elég túlzás a dal kifejezés. Mert még a dallam sincs meg. A szöveg meg sajna nem az én asztalom. Leteszem gitáromat a tokjába, majd megsimogatom kutyám fejét.
- Mi az Démon, ma nagyon csendes vagy. – mondom, ahogy a papírokat a kezembe veszem. Hirtelen kutyám még is felkapja a fejét és izgatottan szimatol a levegőben, mert megérzett valamit. Először nem is sejtem, hogy egy iskolatársam. Úgy gondolom csak egy kóbor állat. De hirtelen, nagy csattanást hallok a hátam mögül Démon pedig veszettül kezd ugatni. Hirtelen elkapom a nyakörvét, hogy véletlenül se történjen baki. Pedig csak meg akar védeni, még ha nem is vagyok veszélyben.
- Szia. Tényleg hatásos. – mondom és a kutyát egy kis mozdulattal leültetem, hogy megnyugodjon. – Moondance Williams vagyok, de csak Sky – nak hív mindenki. Ő pedig Démon. Hidd el a kutya jobban megijedt, mint én. – mondom mosolyogva. – Nem veled találkoztam kviddics edzésen? Te késted le majdnem.  Csak nem futni voltál? – kérdezem vigyorogva, mert amikor megérkezett az edzésre akkor igencsak nem bírta a futást.  

Moon

Arra nem számítottam, hogy felismer. Valóban az edzésről ismerős a lány, majd mikor a nevét elmondja, akkor beugrik. Persze, hiszen tudom már. Valóban, késve értem oda. Mázlimra mégis éppen hogy elcsíptem őket.

- De igen, ott találkoztunk először. Valóban, igyekszem hozzászokni a futáshoz. Életet menthet, főleg ha késnék óráról, vagy ha épp az edzésről- a kutyára pillantok - Nem harap?

Óvatosan a kutyus felé nyújtom a kezem. Amint kiszaglássza magát megsimogatom a buksiját. Ekkor szemem a tokra téved. Nahát, Moon vagy zenész vagy pedig valami más lapul ott. Ha az utóbbi sejtésem igazolódik be, akkor a világ legnagyobb bajában vagyok. Köztudott hogy a maffia nem szereti ha sokat kérdeznek.

- A tokban mi van? Ugye csak szimpla gitár?

Izgalmas másodpercek következnek. Lelkem legmélyén reménykedtem, hogy az említett eszköz lapul a tokban. Én buta, hiszen a maffia az a mugliknál van. Ekkor homlokon csapom magam. Aztán elgondolkodok, vajon a maffia tagjai között vannak varázslók?

Zoli

- Én soha nem sietek az órákra. De ha gondolod, kölcsön adhatom Démont. Jó edzőtárs. Bár négy kilométer után nehezen viselem a futást én is. – mondom, ahogy úgy fordulok, hogy lássam a fiút. Mikor megkérdezi, hogy harap – e már nyújtja is a kezét. Én csak elmosolyodom a bátorságán, mert azért egy malamut nem kis darab. – Nem harap. Csak azért ugatott, mert meglepődött és az a dolga hogy figyelmeztessen, és ha kell, megvédjen. De most hogy tudja, te nem akarsz bántani, ő sem fog téged. – mondom és Démon tényleg nyugodtan tűri, hogy simogassa Zoli. Majd a gitártokomra terelődik a szó. Ez alkalmat ad nekem egy kis mulatásra. – Nem, egy Remington hétszázas mesterlövész puska van benne. Miért? - kérdezem tőle. Kicsit muris hogy sokan mást hisznek a tokról, mint ami benne van. – Túl sok filmet nézel. Valójában egy Gibson gitár van benne, úgy hogy nem kell félni. – mosolygok és kinyitom a tokot, hogy megbizonyosodjon róla. Tudom kicsit gonosz tréfa, de ha tetszik az emberek reakciója nincs mit tennem. Egyesek fantáziája túl élénk.  

Moon

Nem siet, haha, jó vicc. Bár ha valóban mindenhova időben elindul, akkor oda is ér. Felajánlja a kutyust, amit nem fogok elfogadni. Elvégre nem az én tulajdonom, és ha egymagam futok, akkor az még jobb, mert közben szabadabban szárnyal a fantáziám. Sok filmet nézek? Ismét felnevetek magamban. Könyvet többet olvastam, mint ahány filmet láttam.

- Azt hittem hogy egy Thomson géppuska van nálad, vagy egy KGP-9-es - nevetem el magam, majd megtudom, hogy egy gitárt rejt a tok. - Te zenélsz? Mutass valamit, amit el tudsz játszani!

Megkérem, hogy játsszon nekem valamit. Közben nem hagy nyugodni a gondolat, hogy filmeket nézek, ezért a következő szavak, higgadtan hagyják el a számat.

- Ezekről csak azért tudok, mert a könyvekben olvastam. Illetve odahaza van internet, az olyan mugli dolog, hogy bármikor meg tudsz nézni rajta gyakorlatilag bármit. Nos, ott olvastam ezekről.

Leülök a lány mellé. Míg ő valamit játszik, addig én élvezem a zenéjét. Legalább kifújom magam egy kicsit, mielőtt visszamegyek a kastélyba. Mivel ilyen jó társaságom van, ezt kétszer is meggondolom.

Zoli

- Azok sem rossz fegyverek, bár mi odahaza inkább vadászpuskákat használunk. Sok a medve a környéken és jobb félni, mint megijedni. – mondom. – Igen zenélek. És nem csak gitáron. Egyfajta téli unaloműzés. És az utazások során is jól jön. – mosolygok, ahogy visszaemlékezem az unalmas téli napokra, amikor a barátaimmal a külön kis zeneteremmé átalakított műhelyben zúztunk a hóviharok közepén. – Attól hogy Alaszkai vagyok, még tudom mi az internet. Éltem muglik között. Szerinted miért ismerem a mugli fegyvereket? – Vigyorgok rá. – Nomeban sok a vadállat és jó ha már fiatalon értesz a vadászathoz ha túl akarod élni ott. És nem árt egy jó társ sem. – bökök fejemmel Démonra, aki az óta, már elterült a stégen, mert teljesen megnyugodott. Majd elő veszem a gitáromat. Kicsit elgondolkodom, majd egy pergősebb Hammerfall számot a Hector’s Himn számot kezdem el játszani gitár verzióban. Jobb hangzása lenne, ha oda haza a srácokkal játszanám, de remélem így is tetszik neki. – Jók a könyvek is. Sok jó regényt olvastam már én is. – teszem hozzá majd a tóra nézek.

Még mindig zsörtölődik picit, de nem olyan nagy sértés érte kicsi lelkét, az ilyeneken is könnyen túltesz hamar, és ha nem is felejti el, de nem pattog órákig a másik fején sem. Tény, hogy most tényleg ő akart első lenn a pénztárnál, már csak azért is, hogy ne gondolják egy végtelenül bunkó valakinek, hiszen ez a titulus nem tetszik neki. Már mindegy, menti így a menthetőt, és valószínűleg nem lesz elkönyvelve annak, aminek gondolta. Maximum lassú csigának, hogy későn kapcsolt.
- Uhm. Jó, de hogy hálálni meg? – gondolkodik inkább hangosan, mert hát, nemigen vár választ, de ha kap, akkor az sokkalta nagyobb segítség neki, mint a hallgatás. De már lapoz is, egyhamar megtörténik mindkettőjük részéről az öltözködési procedúra, a várakozás az ő részéről, és addig ideje is volt körbepillantani. Szép hely, azt nem kell mondani, de hát, nem olyan srác ő, akit ilyenekkel meg lehet fogni könnyedén, és elhallgattatni, mert ahhoz sokkal több kell, amolyan vagányabb, kissé veszélyesebb terep. Embere válogatja, így ez nem róható fel a tulajon számára sem, azért nem menekül kifele, hiszen, társaságban van, és így biztos nem fog egy percig sem unatkozni, ha beindulnak a dolgok, a móka, no meg a kacagás is.
Nem hiszi, hogy amúgy ezeket a medencéket arra találták ki, hogy ilyen hévvel vessék bele magukat az emberek, de nem is látott olyan táblát, kiírást, ami ezt tiltaná bármilyen nyelven, formában. Na, meg ha kint is lenne, akkor sem érdekelné a dolog, hiszen kezdésnek ez igencsak kell neki ez a fajta plusz, valahogy túl snassz becsusszanni a vízbe, és elmerülni nyakig. Neeem, hasassal nyitás, az kell neki. Felbukkanása után sem kap semmit a fejére, így rosszat már biztos nem tett, és ahogy figyeli, a lányka is követi őt, hasonlóan, mint ő maga, csak más formában. Mikor már nyugodt körülöttük a vízfelszín, kissé megkapargatja bizsergő bőrtét a hasán, mert még mindig érzi a hasas erejét magán, majd párat körözve úszik közelebb a Annához, és tartja meg magát mellette. A felbukkanó kérdés kissé ugyan meglepi, de hát, várható volt, hiszen, ha nem emlékszik rosszul, az első találkájukkor megemlítette, hogy ki ő, és hogy kiket is keres.
- Csak egy. A másik elbújni jól előlem. Még. De megtalálni és akkor teljes minden. Bizonyára már tud rólam ő, mivel nővérem eléggé kiakadni, mikor megtudni, hogy én létezek itt. – vigyorog egy sort, amikor visszaidézi magában azt, mikor „lebukott”, majd szép bemutatkozása után dőlt a lavina. Na igen, az egy kellemes perc volt, és abban is biztos, hogy a testvérpáros másik fele már bizton értesült arról, ki kóborol az iskola területén. Alig várja, hogy beléfusson. De addig is, még a jelenben maradva merül le, és úszkál picit, kis riadalmat okozva a másiknak azzal, hogy menet közben elkapja a lábát, és jól megtapogatja a bokáját.

Julien

 - Hmm... - *gondolkodott el egy pillanatra Annácska.* - Szerezz nekem még olyan finom majonézes-húsos szendvicset és kvittek leszünk - *intézte el ezzel az egészet a leányzó. Eztán gyorsan eliszkolt átvedleni, mert már a vízben akart lubickolni. Holott egész nyáron strandról-strandra járkált, még a Balatonnál is volt szüleivel, ám a lányka imádja a vizet. És ez egy barlangfürdő! Ezekért pedig rendkívülien odavan, olyan kis hangulatosak. Hamar elkészül Anna, tehát kitámad az öltözőből és már Julien mellett is terem, aki nem habozik. Rögtön elindul és beleveti magát a habokba. A leányzó látja milyen szép hasast sikerült ugrania a srácnak, még el is neveti magát. Hallván a hatalmas csattanást, ő inkább a bombaalakú ugrásban marad, így hát pár másodperc múlva a lányka is csatlakozik a fiúhoz. A víz kellemes. Se nem hideg, nem forró, pont tökéletes. Azért kell egy kis idő, mire a teste megszokja. Amint feljön a felszínre a szemét kezdi dörzsölgetni. Egy-két tincset hátratúr, mert útban van. Miután szemeit kinyitja Julien kezdi keresni azokkal. A srác odaevickél hozzá. Rávigyorog, majd sóhajt egyet. Olyan szabadnak érzi magát, mint egy kicsi madárka. Csak nevetgél, és nevetgél. A kobakjában még véletlenül se jelentkezik egy kis buborék, amiben bármilyen negatív dolog lenne. Pusztán örül annak, hogy itt van ezzel a dinka sráccal, idétlenkednek, kacarásznak. Ő sosem volt az a laza típus, mindig is betartotta a szabályokat, ám lassan rájön, hogy a mókázás csúcs dolog. Főleg, ha Juliennel teszi az ember. Képtelenség lenne letörölni az arcáról a mosolyt.
Miután a fiúcska mellé ér megkérdezi, hogy sikerült-e rátalálni a rokonaira a srácnak. Szépen végighallgatja azt a pár mondatot. Haláli, ahogyan töri a magyart Julien. Roppantul szórakoztatónak találja, így hát a végén nevet is egy kicsikét. *
 - Értelek. A másik tesódtól nem valami szép, hogy elbújik előled - *bólogat Anna. Mindenképp meg szeretne ismerkedni a fiúcska rokonaival, bizonyára ők is ugyanolyan szórakoztató személyiségek lehetnek, mint Julien. Ezt pedig kár lenne kihagyni. Annácska reménykedik benne, hogy a kastélyban sikerül egyszer találkoznia valamelyikkel.
Figyeli,  ahogyan a srác elmerül a víz alá, aztán egy pillanatra a másik irányba tekint, s rögtön el is veszíti a szemeivel Julient. Megforgatja szemeit, majd hirtelen arra lesz figyelmes, hogy valaki a bokáját fogdossa. Természetesen megrémül Anna. Még szerencse, hogy nem kezd el rugdalódzni, különben a srác kapott volna egy hatalmasat. A leányzó is lemerül a víz alá, kinyitja látószerveit és Julient figyeli. *

Lénárd
Fürdőruci



Egy kis pihenés mindenkinek kell, csak épp mindenki mást csinál pihenésképp. Van aki könyvet olvas, van aki alszik, esetleg rajzol, vagy a tesz egy kellemes sétát a szabadban. Én is bármelyike megtehetném, de most egyikhez sincs kedvem, valami mást akarok csinálni. Hallottam, hogy a napokban nyílt egy fürdő lent a faluban, és épp itt az ideje megnézni, hogy milyen is. Nem lehet olyan rossz, sőt, biztos tök szupi lesz. Ebben a faluban - a csárdát leszámítva - minden jó hely, nincs olyan amit ne szeretnék, szóval egyértelmű, hogy ez is jó lesz.
És így legalább még véletlenül sem találkozom az apámmal. Most, hogy ő is tanár lett, néha akaratlanul is szembetalálkozom vele, és néha le is kell állnom vele beszélgetni. Ahhoz viszont az semmi kedvem, és energiám sincs. Szinte naponta találunk valami újat, amin tudunk veszekedni, bármennyire is néni szeretném. De ő... Ő egyszerűen... Áá... kész rémálom az az ember, nem lehet kibírni mellette veszekedés nélkül. Pedig annyira nem szeretek veszekedni, de ő mindig kihozza belőlem ezt az énem.
Na de most nincs idő ezzel foglalkozni, élvezni akarom a vizet, és egy kis időre elfelejteni minden gondom, nem gondolni se apára, se az gyér közeledő tanévre, se semmi másra. Leteszem a cuccom, és már fürdőruhában, a kék törülközővel a vállamon lépek be a medencékkel teli barlangba. A nagy medencébe megyek először, a víz pedig egyszerűen tökéletes. Lemerülök, majd a medence egyik eldugottabb részébe úszom, hogy ott aztán a víz felszínén lebegve relaxáljak.

Moon

Ahogy hallgatom a zenéjét, azon töröm a fejem, hogy én eddig ezt nem is hallottam. Tetszik ahogy játszik. Kis koromban sokszor ábrándoztam, hogy valaha hangszeren fogok játszani, de rájöttem, hogy nekem semmi érzékem hozzá. Ezért nem is voltam soha hangszer közelében.

- Ügyes vagy!

Dicsérem meg a végénél. Őstehetség a lány. Ilyenkor kicsit elszorul a szívem, hogy én béna vagyok a zenéhez. Aztán azt mondja, hogy sok jó regényt olvasott. Végre könyvek csillan fel lelki szemem.

- Imádok olvasni. Ha tehetném, mindig csak olvasnék. Csak a végén még ennyi barátom sem lenne mint akik most azok.

Elgondolkodok azon, vajon ha eddig a kimozdulás helyet a könyvolvasást választottam volna, hány könyvet is olvashattam volna ki? Megszámolni se lehetne, bár ha étel és ital fogyasztása nélkül tettem volna meg, akkor mér nem ülnék itt. Remélem nem zavarom a lányt.

- Szép a hely ugye?

Nézek körbe én is, majd szemem a tó közepén állapodik meg.

Zoli

Csukott szemmel játszom a húrokon, és közben kicsit másfelé járok, már. Mikor befejezem, Zoli megdicséri a játékom, én meg csak elmosolyodom.
- Köszi, ez jól esik. Ritkán játszom másoknak mióta eljöttem otthonról. Volt egy kis zenekarunk. Mindig együtt nyúztuk a hangszereket, amikor épp nem volt mit csinálni. – Mondom halkan és a gitárra támaszkodva a vizet figyelem. – Mondtad, hogy szeretsz olvasni. Olvastad Az Anita Blake vámpírvadász könyvsorozat valamelyik részét? – Kérdezem tőle, majd nagyot sóhajtok. – Tényleg szép hely. És nyugodt is. – mondom mosolyogva, majd elteszem a gitáromat, nehogy baja essen. – Te mióta vagy itt? És szeretsz itt lenni? – kérdezem tőle. Kíváncsi vagyok mi a véleménye a suliról, mert mióta itt vagyok, szinte csak jó dolgok történnek velem. Bár még jobb lennem, ha apa is itt élne. És mindig találkozhatnék vele. – Hmmm… Láttál már vadászó malamutot? – kérdezem, tőle mikor meglátok néhány kacsát a vízen. Majd Démonra nézek, aki előbb kiszúrhatta a madarakat, mert izgatottan figyeli a vizet. – Ne bántsd őket. De menj játszani. – mondom, neki mire beveti magát a vízbe, és a madarak után ered.

Öcsi

Szégyen amit csináltam. Tudom. Egy normális ember nem szalad el minden szó nélkül, ha kedvese bejelenti, terhes. A pillangóban annyian láttak, hogy el is terjedt a hír, miszerint szakítottunk. Pedig nem, csak időre volt szükségem. Az újságokban olyan feliratokkal közölték a hírt, hogy minél jobban buzdítsák a csajokat arra, hogy elcsavarják a fejem. Szerencsére a gólyahír nem derült ki. Na de nem volt erre senkinek esélye, mert amilyen gyorsan tudtam, mentem haza, Angliába.
Apáméknak elmondtam, hogy unokájuk lesz, mire az öreg lekevert egy atyai pofont, amit teljesen jogosan tett. Hogy lehetsz ilyen hülye édes fiam? A te gyerekedet várja, legyen eszed. Tudtam, hogy igaza van, de kellett másfél hét, hogy feldolgozzam, addig pedig Bogira bíztam az otthoni dolgokat, de Elliot nem tudta, hol vagyok.
Amikor hazatértem, első utam a barlangfürdőbe vezetett, mert hogy megmondták, hol van az unokaöcsém. Beszélnem kellett vele.
Vittem a cuccaimat, és mint egy robot, tettem a dolgom az öltözőben. Nagyon szép helyet alakítottak ki az unokahúgomék, meg kell hagyni. Ott is már van két gyerek, és megint lesz...
A medence szélénél ledobtam mindent, és nem volt nehéz kiszúrni Ellt. Mély levegővétellel sétáltam be a vízbe, majd odaúsztam hozzá.
- Bú - böktem meg az oldalát, ezzel talán kicsit ráijesztve. - Beszélnünk kéne. El akarom mondani, miért léptem le...
Megvártam, hogy belemenjen, majd a medence széléhez úsztam, és háttal annak megtámaszkodtam. Az öcsém tekintetét kerestem, de csak nagy nehezen tudtam belekezdeni a mondandómba.
- Lotte elhívott a pillangóba. Vigyorgott meg minden, aztán elém tett egy dobozt. Két pici cipő volt benne. Közölte, hogy gyerekünk lesz, én meg kiakadtam. Paraszt módjára ott hagytam... - ezt mind egy szuszra mondtam el, muszáj volt egyből a lényegre térnem. Nagyon megkönnyebbültem, komolyan.

Keiko

Belépve egy meglepően kis helyiségben találom magam. Szóval ez lenne a híres barlangfürdő... A recepciós kellő udvariassággal üdvözöl, majd sor kerülhet a bejelentkezésre is. Ezennel meg is osztom a nagyérdeművel, hogy nem kevesebb, mint félórámba telt a kacatjaim legaljáról előbogarásznom félretett zsebpénzemet. Ezt ugyanis úgy eldugtam a kíváncsi szemek elől, hogy még magam is nehezen találtam meg. Miután ráleltem, nem sokáig szorongattam a kezemben, rögvest zsebembe szórva a faluba siettem.
Az árak olcsóak, mondják. Egy személynek való igaz, kevésbé költséges, mint mondjuk egy négyfős családnak. Hogy a mugli színvonaltól mennyivel lesz ez másabb? Megsúgom, nem nagyon érdekel. Csak elégítse ki a speciális fürdési igényemmel kapcsolatos szükségletemet, s már elégedetten térek vissza a kastélyba.
Egyelőre itt vagyok... Megkapom a belépéshez szükséges eszközöket, melyek gondolom a beazonosításomat szolgálják, s továbbmehetek az öltözők felé. Nem szorulok a fürdőtől igénybe venni sem fürdőruhát, sem törülközőt. Hátamon ott cipelem ugyanis az ilyen célokra is tökéletes utazótáskámat, azt a könnyű és fekete vászonfajtát. Belőle kerül elő - immár az öltözőkabinban, melyet előzetesen bezártam magam után - az a sötétkék fürdőnadrág, melyet kopottas farmerommal a fürdőzés erejéig kicserélhetek magamon. Hátamra csapott hófehér törülközőmmel csoszogok ki papucsban a tényleges barlangfürdői részlegbe.
Körbepillantva nem látok sok embert. Fülledt, párás a levegő a víztől, melytől olyan érzésem van, mintha kissé fuldokolnék. Pár másodpercnyi időhúzás után letáborozom a holmijaimmal egy szabad helyen, majd a legközelebbi medence lépcsőihez sétálok.
A víz kellemesen meleg, ahogy belelógatom lábujjhegyeimet. Immár azt érzem, hogy teljes testem belekívánkozik ebbe a folyadéktengerbe. Engedek a kísértésnek, és nagy nyugodtsággal derékig besétálok. A vízcsobogáson kívül más hang nem hallatszik itt... Teljesen olyan, mintha egyedül lennék. Körbefordulva nem látok mást, csak néhány idősebb varázslót a medencesarkok szélein kuporogva. Ilyen korban jót is tesz a csontoknak a víz. S a diákok... Belőlük alig látok valamennyit. Talán nem tudnak a helyről, vagy kipróbálták, de nem tetszett nekik. Minden bizonnyal kedvezőtlen időpontban vagyok itt, mármint látogató szempontjából. Véleményem szerint ugyanis jobb, ha az ember a tömeg mellőzésével fürdik.
Figyelmes leszek egy víztükrön lebegő lányra. Az orrára pillantok - nem folyik bele a víz, él még, csak bizonyára pihenni vágyik. A medence szélének közelében teszi cselekvését, így járok oda a vízben haladva én is.
Tudom, hogy nem hall, s nem is vesz rólam tudomást, mert annyira bele van feledkezve az úgynevezett úszásba, vagy nevezzük akkor lebegésnek. Kihasználva az alkalmat pöccintek egyet ujjaimmal, melynek következtében egy kisebb adag vízmennyiség fröccsen a fejére. A reakciót várva vigyorgok a lány előtt állva.