Czettner L. Zoé
INAKTÍV
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
|
Riri
kora délután
Ma reggel nem kellett ébresztgetni, nem kellett könyörögni, hogy keljek fel. Pedig az utóbbi időben eleget hallgattam az ilyesfajta megnyilvánulásokat. De ez a nap más. Már két napja teljes extázisban vagyok, mert ma én fogok vigyázni Véda néni kislányára. Nem mondanám, hogy tökéletes bébicsősz vagyok, de nem először csinálom, így hát nem okoz különös problémát a dolog. Időben érkezem átvenni Ririt. A táskám már teli van tömve almalével meg csokival meg ropival, ahogy annak lennie kell. Majd miután gyors búcsút veszünk anyucitól, kézen fogom és lassan sétálunk le a faluba, nem sietünk sehová. - Merre szeretnél menni?
Lenézek rá és rávigyorgok. Tudja, hogy ő az, aki mindenre rá tud venni, de tényleg mindenre. Ritka az ilyen ember és ezt igazán meg kell becsülni. Az első gondolatom az, hogy elviszem a cukorboltba, hagy legyen egy kicsit a mennyországban, de mivel a múltkor is ott voltunk, ezt az ötletet hamar elvetem. Helyette inkább a játszótér felé húzom, mivel itt még közösen soha nem jártunk. Miközben sétálunk lóbálom a kezét és ami igencsak ritka számba megy, és dúdolok is neki. Igen, Riri mellett egészen más lánnyá változom, vagy csak ő az, aki képes lopni a koromból, na meg a képességemből. Ilyenkor mindig odafigyelek, összepontosítok és ez könnyebben megy, mint általában. Azt hiszem Véda legkisebb kislánya maga a csoda. - Hoztam neked csokit...tele van vele a táskám.
Megemelem a táskámat, rákacsintok majd elengedem a kezét, kinyitom neki a játszótér kapuját és engedem, hogy ő menjen be először, majd utána belépek én is. Rögtön lerakom a táskámat a padra majd leguggolok vele szemben. - Szóval, mihez lenne először kedved? Minden játékot kipróbálhatunk.
Igen, én is. Nem akarok kimaradni a buliból.
|
|
|
|
|
Glyniss Clarkson
INAKTÍV
Csillagszemű Vadóczka
RPG hsz: 31
Összes hsz: 35
|
VaníliaA kijárat felé sétál és épp az egyik asztaltársaságot figyeli, amikor valaki nekiütközik. Szúrős tekintettel végigméri az előtte álló lányt,de amint magyarázkodni kezd csak elneveti magát. -Nem gond. Az a forró csoki pedig remekül hangzik.-válaszol barátságosan. -Én Glyniss Clarkson vagyok, és jól gondolod, friss Rellonos. Miből jöttél rá? Közben gyere, üljünk ahhoz az asztalhoz.-mutat arra, amerre nemrég foglalt helyet. -Szép ez a hely, gyakran jársz ide? Nekem ez az első alkalom. Végre szülők és tesók nélkül. Nem, mintha nem lenne jó, de a három öcsém néha az agyamra tud menni.- Visszasétál és lehuppan az egyik párnára. Cipőjét is leveszi, hogy megfelelően kényelembe helyezhesse magát.A pincérnő az asztauknhoz sétál és felveszi a rendelésüket. -Egy chilis forró csoki lesz, kókuszos-csokis piskótával. Köszönöm.-majd visszafordul Vaníliához -Kíváncsi leszek a varázsturmixra. Majdnem elcsábultam arra, de elsőre nem mertem kipróbálni, nehogy golymókká változtasson vagy nyúllábam nőljön tőle.
|
|
|
|
|
Győri Barbara
INAKTÍV
Mother of Dragons
RPG hsz: 43
Összes hsz: 631
|
Markovits.Szinte észrevétlenül telt el a tanév azon része, amit már én is itt töltöttem. A tanulás mellett sok időm maradt magamra és minden másra, ez pedig eléggé szokatlan volt nekem. Kicsit nehézkes volt visszaszokni szülőfalumba, leginkább a nyugodtsága miatt. Megszoktam a nagyvárosbeli életet, de mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Bogolyfalva olyan nyugodt, hogy néha már muszáj elugranom egy zajosabb, élettel telibb helyre. Ez általában Párizs, azon belül pedig a kedvenc kávézóm. Egyébként a múltkor találtam egy nagyon tetszetős kis kertfélét az iskolában. Szökőkút meg nyugalom, a padon kellemesen el lehet ücsörögni leginkább jó időben. Kissé késve, de jön a tavasz, amit már szeretek kihasználni, és több időt töltök a levegőn. Semmi kedvem nem volt felcaplatni az előbb említett helyre, úgyhogy új célom a kis tavacska volt. Ráérősen ittam indulás előtt egy cappuccinot, és még rejtvényt is fejtettem közben. Félbehagytam, helyette nekiestem az öltözködésnek és egyebeknek, majd türkizkék cicanadrágban és fekete hosszított felsőben írtam be a helyes szócskát, ami fogmosás közben jutott eszembe. Indulás előtt cipőt húztam, meg egy denevérujjas pulcsiba is beleugrottam. Sajnálatos módon az az idő várat még magára, amikor már elég egy ujjatlant felkapni. Jókedvűen sétáltam át a tavacskához. A madarak már be nem fogták volna semmi pénzért a csőrüket, és az emberek is megsokasodtak ahhoz képest, hogy februárban milyen kihaltak volt minden a korcsolyapályán kívül. Az első körnél tartottam a kis úton, amikor is megpillantottam az egyetlen tanáromat, aki képes volt vizsgát kiírni. Pedig simán átugorhattam volna az első évet, ha nincs Markovits meg az ő reptanvizsgája. Azért mérget nem vettem volna rá, hogy tisztán látom, ráfogtam volna a Napra, hogy a szemebe sütött és ezért tévesztettem el. Ahogy viszont közelebb került, megbizonyosodtam róla, hogy őt aztán már nem tudnám eltéveszteni még ha akarnám se. Mosolyogva intettem oda neki, hátha észrevesz.
|
|
|
|
|
Zelei Viktória
INAKTÍV
RPG hsz: 90
Összes hsz: 2129
|
Zoé*Ma reggel egy kicsit korábban költötte az anyukája, mint általában szokta. Más dolog úgy elkészülni, hogy egész nap együtt vannak, meg megint más úgy, hogy Zoéval fog lógni. A lány a testvérei barátnője, még együtt jártak ide, a Bagolykőbe. Abban a házban tanul, ahol a mamija lett most a főnök. Érdekes, mert van egy testvére, aki pont úgy néz ki, mint ő. Fura is lett volna, ha nem lesznek barátnők, mert biztosan jó érzés lehet olyanokkal lógni, akiket szintén nem tudnak megkülönböztetni. A kislány régebben sokat könyörgött egy ikertesóért, de azt mondták a szülei, hogy sajnos azt nem lehet, így most egy kistesó a vágya. Vagy egy cica. Vagy egy egyszarvú. Amióta látta azt a mesét a papájával a moziban, ő is akar egyet, mint Agnes. A hátizsákját megpakolja minden jóval, amire szüksége lehet, majd pedig felöltözött. Még húz harisnyát a nadrágja alá, mert nincs olyan meleg. Felülről is egy meleg pulcsit vesz, de nem öltözik be túlzottan, mert a rohangálásban könnyen kimelegedhet, és az apukája szerint könnyű olyankor megfázni. Amikor a lány megérkezik gyorsan felkapja a sapkáját, a sálját meg a kabátját, megöleli az anyukáját és vigyorogva követi a lányt. A faluba érve nehezen tudja eldönteni, hogy most hová menjenek. A múltkor a cukorkákat nézték meg, most lehet, hogy egy sütit kéne enniük? Itt nem kapható a kedvence, amit a nagymamája szokott csinálni, meg a lengyeleknél mindenütt árulják. Így hagyja, hogy a játszótér felé menjenek. Ide rengeteget szokott járni, megvan, hogy mi a kedvenc helye. A lakik a faluban egy Kinga nevű kislány, vele mindig elbújnak a mászókák alatt, és azt játsszák, hogy az a váruk. * - Csokiii? Juj, van karamellás csokid? * Kérdi fellelkesedve kissé ugrálva egyik lábáról a másikra. Az édességnek már a gondolatától is teljesen felpörög, nem még ha tudatában van annak, hogy egy egész táskányi van belőle a közvetlen közelében.* - Megmeg… *Folytatja az alsó ajkába harapva, már maga sem tudja, hogy milyet szeretne. A kis Gombóc Artúr, mindenfélét szeret.* - Olyan, amikor bubis a közepe! *Magyarázza a kezeivel artikulálva. Nála szendvicsek vannak, de ez határozottan jobban hangzik.* - Hintázzuuuuuunk! Állva! *Rikkantja, miközben megfogja Zoé kezét és a hintákhoz húzza, ha a lány hagyja neki. Még az sem zavarja, hogy a táskáját sem vette le. Rácsücsül a hintára, majd miután eléggé begyorsul, megpróbál felállni rajta.*
|
|
|
|
|
Varga Dávid
INAKTÍV
RPG hsz: 60
Összes hsz: 218
|
Pethő AbigélÉlvezem, ahogy fújja a szél a fákat körülöttem. Olyan mintha életre kelnének és táncolnának. Nincs sok dolog, amit jobban szeretnék a táncnál. Olyankor teljesen önmagam lehetek és kizárhatom a problémákat. Aki táncol, az egy külön világot teremt maga körül, amiben pár percig csak ő létezik. Nem is igazán emlékszem, hogy mikor szerettem meg ennyire ezt a mozgásformát, de szerintem már egészen kicsi koromban is rögtön megmozdultam ha egy kis zenét hallottam. Persze nem tanulhattam soha táncot, mert pénzünk se lett volna rá és a mostohaapám se engedett volna. A gitárt is magamtól kezdtem el tanulgatni, amikor ő épp nem volt otthon. Anya mindig azon aggódott, hogy egyszer le fogok bukni, de szerencsére ez soha nem történt meg. Legalább itt szabad vagyok. Nem kell attól félnem, hogyha előveszek egy hangszert vagy megmozdulok a zenére, akkor a következő pillanatban egy óriási pofon csattan az arcomon. Ugyanis otthon ez így ment. Már megint elkalandoztak a gondolataim, pedig most pont azért jöttem ki a faluba, hogy kiürítsem egy kicsit a fejem és ne kelljen folyton aggodalmaskodnom. ~Bár ne kellene mindig a múlton rágódnom...~A mászókás próbálkozásom sajnos nem jött össze, ezért új terepen próbálkozom. A hintát úgyis jobban szeretem és legalább azért nem fognak elzavarni, ha egy kicsit szórakoztatom magam. El is indulok a játékok felé, amikor észreveszem, hogy a sok kisfiú és kislány között, ott egy velem egykorú csajszi. Hirtelen elhatározásból el is indulok felé, majd megállok előtte. - Helló sorstárs! - Köszönök rá vigyorogva, de csak akkor esik le, hogy a lány elengedte a hintákat és a szeme is csukva van, tehát most biztosan halálra rémítette. Ezért gyorsan közelebb is ugrok, nehogy véletlenül orra essen a nagy ijedtségben...
|
|
|
|
|
Mary Glotter
INAKTÍV
Gyermeklelkű Terrorgombóc
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
|
Mira-Mester  Mostanra szokássá vált Marynél a faluban sétálgatás. Nem tudott olyan részt, ahol ne járt volna, feltéve, ha nem számítjuk az épületeket. Mert hát a házakban nem járt, ahogy nagyon sok boltban sem volt szerencséje nézelődni sem. Nem mintha bármi megakadályozta volna ebben, csak nem volt kedve. Bár már tervezett bekukkantani az új antikvitásba, szerette a régi holmikat, szépnek és érdekesnek találta őket. Amennyiben van rá keret, szívesen venne is belőle valamit. De terve ellenére, eddig nem ment be. Inkább sétálgatni szokott a faluban, s közben elmélkedni erről-arról. Ezt a szép hétvégei napot is erre szánta, sétára. Maga elé bambulva hagyta, hogy lábai tetszőlegesen vigyék amerre csak akarják, ő meg az elmúlt évnek szentelte figyelmét. Mit ne mondjon, elég sűrű volt, na és korábbi életéhez képest igen csak szokatlan, sőt, abszurd. Nem csoda hát, hogy mostanra kifáradt. Először a levél, mi szerint felvették a Bagolykőbe, majd a nagyszüleinél az erdőbéli problémák, minek köszönhetően bajba kerül, utána suli, ott egy-két kaland... Ezek a bizonyos kalandok pedig nem valami szokványosak a lány számára, és igen csak nehezen emészthetők. Legalábbis neki. Másoknak valószínűleg a világ legtermészetesebb dolga, hogy valaki valami ráboruló löttyfélétől összemegy, vagy csak úgy elkezd füstölni a fal, és hirtelen elfelejt mindent, seprűkön száguldozik, és pálcával hadonászik. Marynek azonban nem, pontosabban nem volt az. Az elején. Bár, amennyiben nem rúgják, vagy veszik ki, és maradhat - amit őszintén remél -, még hét, legalábbis négy évig itt tengetheti az időt, szóval még mindig az elején van. Lesz ám ideje hozzászokni ezekhez a számára még furcsa, ám mégis egyre inkább természetes dolgokhoz. Néha még, mikor reggel felébred, nem mindig emlékszik az elmúlt hónapok tartalmára, így pár másodpercig nem érti, mit keresek ott, ahol van. Aztán ahogy a felismerés megérkezik, meglepi, hogy mind ez hogyan lehetséges. Van viszont, hogy minden teljesen természetes számára, nem is gondolja végig, csak sodródik az árral. Ahogyan most is, hiszen nem is figyeli, merre megy, csak megy. - Hogy az a... - hallatszik a mérgelődés, ugyanis most járta meg, hogy nem nézett a lába elé. Kibicsaklott jobb bokája fájt ám rendesen, ezzel megugorva a nem valami alacsony fájdalomküszöb már-már elviselhetetlen részét. Ráállni sem igen tudott, így körülnézett, hol is van most pontosan, hátha le tudna ülni valahova. Mákjára pont a kocsma előtt állt, így úgy döntött, kínszenvedések árán, de betér. Végül is, lényegesen közelebb van a kastélynál. Be is ment, azonban kedveszegetten el is húzta száját, mivel egy szabad asztalt sem látott. Mikor másodszorra is körbenézett, egy hosszú, sötét hajú lányt pillantott meg, egy újság fölött görnyedve. Pár másodpercig tartó töprengés után odabicegett az asztalához. - Szia! Bocs a zavarásért, szabad ez a hely? - érdeklődve tekintett a lányra, az egyik szék felé bökve, az igenlő válasz reményében. Lába valami furcsa oknál fogva a helyett, hogy egyre jobb lett volna, csak még inkább sajogni kezdett.
|
|
|
|
|
Lexine Westbrook
INAKTÍV
pandicorn
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
|
DouglasEljött ez a pillanat is. Három napja nem aludt rendesen, az ideje jelentős részét vonaton, vagy egyéb szállítóeszközön töltötte, de még mindig hisz abban, hogy mindez megéri majd neki. Már három napja nem beszélt az apjával, amikor elbúcsúztak, Sayne még mindig hitt abban, hogy vissza tudja tartani. Először észérvekkel próbálkozott, majd mikor látta, hogy minden hasztalan, a hangjához folyamodott. Hiú ábránd, Lexit semmit nem tudta eltántorítani attól, hogy meglépjen. Mindez már három napja. Fentebb tornázta magát a ülésen, megropogtatta a nyakát, az ujjait, hátha egy kényelmesebben fogja érzeni magát. Tévedett. Minden vágya volt végre lekászálódni, hogy biztos talaj legyen a lába alatt. Az órája szerint már nemsokára ott van. Izgult, nem is kicsit. Hiszen soha nem dolgozott, nem vállalt felelősséget senkiért, még magáért sem. Most pedig beköltözik egy idegen házába, hogy vigyázzon egy kislányra. Egyáltalán mit kell csinálni egy gyerekkel? Fogalma sem volt róla, de eldöntötte, hogy nem fog hazudozni, nem bonyolódik bele ilyesmibe, mert annak csak rossz vége lesz. Ha elküldik, akkor elmegy, nem fog rajta problémázni. A vonat csikorogva fékez, a szíve pedig gyorsabban kezd verni. Le kell szállnia, itt az idő. Kihúzza a vonat előterébe a három bőröndjét, majd szépen egyesével leszedegeti őket. Az utolsó körnél megbotlik, de szerencsésen megússza és nem kerül a vonat áll, bár igencsak kis híja volt. Miután a vonat elmegy, van egy kis ideje körbenézni. Kis falucska, nincs sok ember, nincs sok ház, kellemes, bájos. Talán nem fog eltévedni sem. Jobbra-balra nézelődik, de egy árva lélek sem közeledik felé. Elégedetlenül felnyög elő halász a táskájából egy hajgumit, felköti a haját majd megtörli a szemüvegét és vissza biggyeszti az orrára. Egy kis ideig fel s alá járkál, majd megunja és úgy dönt elüti valamivel az időt. Az oszlop mellé húzza a bőröndjeit, majd egy hirtelen mozdulattal fellép rá, és próbál egyensúlyozni. Egész jól megy neki bár szinte biztos benne, hogy le fog esni.
|
|
|
|
|
Douglas Burton
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Lexine Egyáltalán nem számított arra, hogy egy gyerek ennyi bajjal jár. Naivan azt gondolta, hogy egy kislány nem igényel többet napi 5-szöri étkezésnél, 12 óra alvásnál, és sok-sok játéknál. Valóban, Blankának se kellett sokkal több, sőt, a leányzó többnyire remekül elszórakoztatta magát... Csak annyi volt a bökkenő, hogy mindezt Douglas kárára tette.
Jobb ötlet híján tehát úgy döntött, beszerez egy dadát. Ez nem is tűnt nehéz feladatnak, elvégre közel egy iskolához elég sok fiatal lány akad, akinek épp szüksége lehet valami munkára, hogy kiegészítse a zsebpénzét. A választás volt a dolog nehezebbik része. Mégis ki lenne a legmegfelelőbb a lányához?
Hosszas belső vívódás után végül is nem az eszére, hanem inkább a szívére hallgatott, így esett a választása Lexine-re. Szimpatikus volt neki, bár azt nem tudta volna pontosan meghatározni, hogy miért is, de ez nem volt fontos.
Bő 10 perce el kellett volna indulniuk már, de mivel Blankának éppen fogócskázni támadt kedve, Dougnak esélye se volt felöltöztetni. A kis szöszke harisnyában, egy rózsaszín pólóban, és egy fél pár cipővel a lábán menekült el az apja elől, aki hiába rohant utána. A kiscsaj olyan fürge volt, hogy Doug kétszer is eltaknyolt a nappaliban, mire végre elkapta a bokáját.
Blanka először harsányan nevetve rugdalózni kezdett, hogy kiszabaduljon apja kezéből, majd mikor ez nem sikerült, hisztirohamot kapott.
Még 5 perc telhetett el, mire végre sikerült egyezséget kötniük: először is, a nyakában kell levinnie a lányt a vasútállomásig, másodszor pedig visszafelé jövet be kell menniük a cukorkaboltba.
Miután végre sikerült felöltöztetnie a lányt, a nyakába kapta és sietős léptekkel indult meg vele le a faluba.
Blanka kifejezetten élvezte a magaslati levegőt, el is határozta, hogy visszafelé se lesz hajlandó a saját lábait használni. Vigyorogva kapaszkodott apja fejébe, - vagy inkább a hajába - majd mikor meglátta a bőröndjén akrobatizáló szőkét, heves mocorgásba kezdett.
- Tee-gyéél-lee! - követelte egyre erősebben püfölve Doug feje búbját. A férfinek persze fel se tűnt, csak a dadát bámulta elkerekedett szemekkel.
- Lexine? - kérdezte kissé bizonytalan hangon.
Biztos jó ötlet volt őt választani? A lányt látva már kissé kételkedett ebben.
|
|
|
|
|
Lexine Westbrook
INAKTÍV
pandicorn
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
|
DouglasHogy elüsse az időt, egyik bőröndről a másikra lépkedett, először óvatosan, majd egyre felbátorodva. Kitapasztalta, hová kell lépnie ahhoz, hogy a bőrönd ne inogjon meg és ne huppanjon a földre. Jó néhány perc telt el így. Élvezte, hogy nem figyel rá senki, nem szörnyülködik senki az önpusztító merényleten. Egészen addig ameddig meg nem hallja a nevét. Automatikusan kapja oda a tekintetét, a bőrönd meginog alatta ő pedig kénytelen leugrani. Ha pedig ezt kell tennie, akkor már inkább elegánsan csinálja, mintha szándékosan így akarta volna. Amikor földet ér, tompít, majd mintha mi sem történt volna még le is porolja magát. Az persze már mellékes, hogy a bokája az ütközés pillanatában reccsent egyet így kénytelen a másik lábára helyzeni a súlyát, csakhogy továbbra is magabiztosnak tűnjön. -Csak Lexi, de egyébként igen. Ezek szerint te vagy, illetve ti vagytok... A tekintete a két idegen között ingázik, de mivel a kislány hangosabb, neki szenteli előbb a figyelmét. Az egyik szemöldöke a magasba emelkedik, próbálja kitalálni, mi is jelen pillanatban a baj. Miért kellett idejönnie? Miután a bambulás már kicsit kényelmetlenné válik, lekapja a szemüvegét, hogy csináljon valamit, elrakja a táskájába és visszafordul a kettős felé. -Nem akarok beleszólni, de mi lenne, hogy nem visíttatnád tovább, hanem letennéd? Nem ért a gyerekekhez, de úgy tűnik Blanka nagyon le szeretne jönni, pedig egész kényelmes lehet ha cipelteti magát az ember gyermeke. Bár nem valami magas teremtés egy hirtelen ötlettől vezérelve közelebb lépdel a pároshoz felágaskodik és a kislány után nyúl és ha ő még mindig leszeretne jönni, akkor megpróbálja a legkevesebb sérülés nélkül leszedni az apja nyakából. Lehet, hogy botorság ilyet tennie az első öt percben, mégis úgy érzi, ha már ő lesz a dada, ennyit igazán megengedhet magának.
|
|
|
|
|
Douglas Burton
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Lexine Érdeklődve figyelte a lány landolását. Külső szemlélődőként is meg tudta állapítani, hogy valószínűleg nem volt fájdalommentes a leérkezés, de ez nem látszott egy szemernyit se rajta. Magabiztosnak és határozottnak tűnt, ami szöges ellentétben állt a törékeny külsejével.
- Doug és Blanka. - Fejezte be szinte rögtön Lexine mondatát. Tekintete lassan az arcára vándorolt, de nem időzött rajta sokat. Nem akarta, hogy ez szemet szúrjon neki, és esetleg szóvá tegye.
Blanka tovább folytatta a mocorgást, amire persze Lexi is hamar felfigyelt. A javaslatra a férfi már épp készült volna, hogy letegye a kislányt, de az újdonsült dada megelőzte. Doug kicsit aggódott ugyan, hogy Blanka majd egy hirtelen jött gondolattól vezérelve megharapja vagy esetleg orrba gyűri a lányt, de szerencsére ilyesmi nem történt.
Némán, megilletődve, de kinyújtotta Lexi felé a kezeit és hagyta, hogy a lány lesegítse apja nyakából, aki persze némileg előrehajolt, hogy könnyebb dolguk legyen. Miután a kis lábai már a biztos talajon voltak, gyorsan el is spurizott mellőlük.
- Nem semmi. - jegyezte meg elképedve. - Általában nem csípi az idegeneket. - tette aztán hozzá a magyarázatot. Szemeit a törpére tapasztotta és mint a sas, úgy figyelte, nehogy messzire merészkedjen. Talán túlzottan féltette, de ez érthető. Blanka tündéri egy gyerek, legalábbis tündérien tudja álcázni a gonosz kis terveit. Fenn állt a veszély, hogy ha akár csak egy pillanatra is szem elől téveszti, még el talál lógni, csak hogy ezzel is bosszantsa az apját. Egyelőre persze csak ártatlanul odalibbent Lexine bőröndjeihez, minden bizonnyal azért, hogy miután tanulmányozta őket, megpróbálja utánozni a lány korábbi mutatványát.
- Először jársz itt? - kérdezte pár pillanat múlva Lexi felé fordulva, de fél szemét még mindig a kislányán tartotta.
|
|
|
|
|
Lexine Westbrook
INAKTÍV
pandicorn
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
|
DouglasA bemutatkozásra csak zavartan bólint, soha nem tudott mit kezdeni az ilyen helyzetekkel, ahogy most sem. Miután lerakja a kislányt a földre zavartan utána fordítja a tekintetét, be kell vallja magának, kicsit azért félti a kislányt, nem tudja milyen gyakran mennek itt a vonatok, de lelki szemei előtt máris megjelenik a kép amitől összeborzong. Így érthető, hogy az apja miért tartja rajta a szemét. De a helyzet ettől nem lett könnyebb, vagy jobb. De nem töri meg feleslegesen a csöndet, megvárja, ameddig az alkalmazója szólal meg először. Talán csalódott abban, amit kapott. Tény, hogy Lexi nem az a szakasztott dada típus, picike, csont sovány és egész fiatal a helyzethez, de igyekszik, ez az egy pozitívum, amit fel tud hozni a javára. -Talán szimpatikus vagyok neki, vagy csak nagyon nem volt neki kényelmes ott a magasban. Nem akarja feleslegesen elbízni magát. Úgy érzi, sok gondja lesz még a kislánnyal, hiszen elveszítette az édesanyját, új környezetben van és ehhez még kap egy dadát is, aki nem ért a gyerekekhez. Egy ideig még egy helyben áll, majd köhint és hátat fordítva neki odalép a kislányhoz, belesúg a fülébe valamit, majd a hóna alá nyúlva megemeli és felrakja a bőrönd tetejére, de nem engedi el, erősen fogja a karját, nehogy leessen. -Soha nem voltam még itt, ennyire látszik? Igyekszik lassan beszélni, megformálni a szavakat. Gőze sincs, mi árulta el. Az akcentusa, vagy az, ahogyan bámul, mint aki még soha nem látott fehér embert. Igyekszik egyszerre mindkettőjükre figyelni, hiszen ez azért mégiscsak egy fontos pillanat. Eddig nem ismerték egymást, ezután pedig együtt fognak élni. Erre a gondolatra pillant rá Dougra és a kelleténél egy kicsit tovább időzik rajta a tekintete.
|
|
|
|
|
Czettner L. Zoé
INAKTÍV
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
|
Riri
kora délután
- Igen, van egy csomó csokim, még karamellás is, tudom, hogy az a kedvenced.
Lehetséges, hogy nem kellene teli tömnöm csokival, de egyszerűen nem tudok ellenállni annak a hatalmas, cuki szemeknek. Legszívesebben az összes szabadidőmet Ririvel tölteném, mivel imádom a gyerekeket, s bár erre a képességemre csak nemrég jöttem rá, azért még hasznos lehet a jövőben. Pontosan ezért vállalom el a bébicsőszködést, mert máshogy nem jutok gyerek közelébe, na persze, nem csak ez az oka, de bizonyosan ez is közrejátszik. - Olyan is van, sőt...olyat is hoztam, ami változtatja az ízét.
Rákacsintok, miközben az ujjaim köré csavarok egy tincset a sapka alól kilógó szőke tincséből, majd megigazítom rajta a sapkáját. Nem szeretném ha megfázna, de azt sem, hogy kimelegedjen, mert annak a végkimenetele az első verzió lenne. Nem telik bele néhány perc, ő máris kitalálja mit kezdjünk a kettőnknek megadatott idővel. Gondolhattam volna, hogy valami felelőtlenség lesz, olyasmi, amit az anyukája nem enged meg neki, azzal viszont tisztában vagy, hogy nálam ilyen dolgokat is könnyen el lehet érni. - Rendben, de csak akkor, ha nem hajtod meg annyira magadat.
Tény, hogy nagyon féltem. A másik viszont az, hogy minél jobban tiltom, annál jobban fogja csinálni. Nem vagyok valami szigorú, csak nagyjából otthon vagyok a gyerekek viselkedésével kapcsolatos kis csavarokban. Engedem, hogy magával húzzon, de nem ülök fel rögtön mellé a hintába. Hanem egy ideig figyelem, mit csinál. - Riri légyszíves óvatosan, szeretnélek egyben visszaadni anyukádnak.
Kezdem úgy érezni, hogy ezt nem kellene neki megengednem, de látva, mennyire élvezi inkább felugrok mellé a másik hintára, de nem lököm magamat, hanem csak kapaszkodom és a kislányt figyelem, árgus szemekkel.
|
|
|
|
|
Douglas Burton
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Lexine - Az ő ötlete volt. - válaszolta kimérten, jeges tekintetét egy pillanatra Lexire irányítva.
Elképzelhetőnek tartotta, hogy a lánynak igaza van, hisz Blanka valószínűleg rajta kívül mindenkivel jobban szimpatizál, ami természetesen érthető.
~ Mit csinál? ~
Felvonta egyik szemöldökét, kíváncsian figyelte Lexine-t, aki Blanka után sétált, majd valamit súgott a kislány fülébe, aztán felkapta és a bőröndjére emelte.
- Csak ráhibáztam. - Megrándította a vállait, egy halvány félmosolyt küldött a lány felé majd közelebb lépett hozzájuk.
Ahogy elnézte a két szöszit, lassan elkalandoztak a gondolatai. Jóleső érzéssel töltötte el, hogy Blankát mosolyogni látja, de továbbra se volt teljesen biztos abban, hogy jól lesz ez így. De ez most már nem őrajta múlt. A kislány pedig láthatóan élvezte újdonsült ismerőse társaságát.
- Jól bánsz vele. - morogta nem túl hangosan, mintha nem is igazán akarta volna kimondani, de hát mégis megtette. Persze, elismerő bólogatást nem társított hozzá, nem akarta, hogy a lány túlságosan elbízza magát.
Lassan elfordította róluk a tekintetét és körbepillantott a pályaudvaron. Hirtelen megannyi emlék jutott eszébe. Jók és rosszak egyaránt. Néhány héttel ezelőtt még csak meg se fordult volna a fejében, hogy valaha még Bogolyfalva utcáin fog sétálni.
Sikerült olyannyira elmerengnie, hogy jó darabig észre se vette, Lexine őt figyeli. Mikor feltűnt neki, felé fordította a tekintetét és zavartan, kissé oldalra billentette a fejét.
- Valami baj van?
|
|
|
|
|
Lagger Arm
INAKTÍV
Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
|
ZsoltBúskomor arccal mászkáltam a faluban. Otthonról rossz - nem tragikus, csak rossz - híreket kaptam, és ez számomra elég volt ahhoz, hogy elrontsa a délutánomat. Hiába álltam neki valami máskor lefoglaló tevékenységnek, hamar elment tőle a kedvem. Ezért határoztam inkább a séta mellett. Már sötétedett, amikor útnak indultam, de nem zavart, sosem voltak tapasztalataim éjjelente rám váró bácsikkal az utcán, tehát nem volt okom arra, hogy féljek. Egyébként is bíztam annyira magamban, hogy ne kételkedjek abban, majd az első gyanús jelre pánikba esem, és elrohanok, mint egy... valami. Fél óra elteltével megjelentek az égen a csillagok, én pedig nosztalgiázva kezdtem nézegetni őket, továbbra is gyalogolva. Az egyetlen csillagkép, amit általában felismertem, az a göncölszekér, de ma este azt sem találtam meg. Persze volt egy olyan gyanúm, hogy ez csak az én gyakorlatlan szemem hibája, de nem is izgatott annyira, hogy felfedezzem a korántsem bonyolult csillagképet. Helyette inkább megálltam, és komótosan szétnéztem magam körül. A tekintetem hamar megakadt a Mátra Máguscsárdán. Párszor már elhaladtam mellette, de bent még sosem voltam. Egy ideig haboztam, hiszen semmi okom nem lett volna bemenni, de a fantáziámat igen is izgatta, milyen érzés a bánatomat vajsörbe fojtani, meg ilyenek, annak ellenére, hogy nem terveztem leinni magam. Hamar meggyőztem magam róla, hogy mivel már lassan nem számít újdonságnak, hogy tizenöt éves lettem, egy ilyen hely nem tabu. Amúgy is tudom tartani a mértéket - bizonygattam magamban. Ha másmiatt nem is, hát a nem teli zsebem miatt biztos voltam abban, hogy csak egy korsó valamit fogok inni - fogalmam sem volt, mi a legkisebb alkoholtartalmú ital, amit egy ilyen helyen árulni szoktak. Magabiztos léptekkel cammogtam be, mintha biztos lennék abban, hogy jó helyen járok, pedig nagyon, de nagyon nem volt így. Piszkos kis helység volt, de az írói fantáziámat hamar megragadta. Hirtelen egy mese hősének éreztem magam, és nem kételkedtem abban, hogy ha bárki belémköt, lefejelem, és kész. Kértem magamnak egy vajsört, és lehuppantam egy szabad, na meg viszonylag tiszta asztalhoz. Kíváncsian pislogtam körbe.
|
|
|
|
|
Markovits István
INAKTÍV
Repüléstan tanár
RPG hsz: 110
Összes hsz: 987
|
BarbiSzerencsésnek mondhattam magam, könnyen beilleszkedtem a Bikákhoz, olyan érzésem volt, mintha már évek óta együtt játszanánk. A Warriorsnál sajnos jellemző volt a klikkesedés, így az igazi csapategységet tulajdonképpen most tapasztalhattam meg először.
A tavacskához közeledve rögtön felismertem az ott sétáló alakot: Barbi volt. Még nem találkoztunk a vizsgája óta. Akkor nekem úgy tűnt, eléggé zokon vette, hogy képes voltam vizsgáztatni. A hatodik évfolyamon ő volt az egyetlen diákom, és én ragaszkodtam hozzá, hogy számot adjon a tudásáról. Meg egy kicsit talán azt is élveztem, hogy össze voltunk zárva a vizsga időtartamára. Amúgy meg kiválót írt, szóval nem értettem, miért kell durcásnak lennie. Reméltem, hogy azóta már megbékélt vele, de ha mégsem, akkor most tenni fogok az ügy érdekében.
Intett, de egyelőre szándékosan úgy tettem, mintha nem venném észre. Felgyorsítottam, még csak rá se néztem, miközben elhúztam mellette. Néhány méter után azonban hirtelen megfordultam.
- Azt hitted, hogy nem veszlek észre, mi? - nevettem, pedig nagyon gyenge poén volt. Barbival tudtam felszabadultan viselkedni, nem érdekelt, ha olyat teszek, amit máskor cikinek éreznék. Üdvözlésképpen egy puszit nyomtam az arcára.
- Így utólag hogyan értékeled a reptan vizsgát? - tértem rá rögvest a kritikus témára, gyorsan le akartam rendezni. Nem szerettem volna, ha emiatt hosszú távon tüske maradna benne.
- Na és azt tudod-e, hogy ki dobott tizennégy gólt a Viperáknak? - próbáltam dicsekedni a múltkori teljesítményemmel. A nőknél sose lehet tudni, de azért számítottam rá, hogy Barbi követi a magyar bajnoki eredményeket, hiszen szereti a kviddicset. Titkon abban reménykedtem, hogy már csak miattam is így tesz. A következő meccsemre mindenképpen szerettem volna elhívni.
|
|
|
|
|
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
|
NateÚgy érzem, ha nem lépek le, méghozzá villámsebesen, azt az étterem berendezési tárgyai fogják bánni. Attól, hogy viszonylag nyugodt életet élünk, nem jelenti azt, hogy nem tudok legalább annyira kiborulni, mint régen. Azt pedig mindenki tudja, mi történik akkor, ha ideges leszek. Tányérok fognak repülni Nathaniel felé. Mély levegőt veszek és ökölbe szorítom a kezemet. Nem titok, hogy őt hibáztatom, még a saját baklövéseimért is, holott ez két emberen múlik. De az, hogy én valamit rosszul csináljak...mostanában annyi mindenbe buktam bele, annyi dologban csalódtam, hogy ezt az egyet ami talán az egyik legfontosabb inkább rákenem az előttem ülőre. Mostanában túl sok volt, túl sok mindent akartam egyszerre, túl sok mindenért vállaltam én a felelősséget. Az pedig jelen pillanatban eszembe sem jut, hogy ő milyen áldozatokat hozott, úgy gondolom annyit igazán megérdemlek, hogy most egy kicsit önző legyek. - Nem akarok semmit, jobban mondva de, elmenni innen. Felkelek, kissé hangosabban lököm vissza a széket a kelleténél és a kabátom után nyúlok. Egyedül akarok lenni, jobban mondva, csak nem akarom őt látni. Legalább egy negyed órára. Nem gondoltam volna, hogy valaha is elfog jönni ez a pillanat, amikor nélküle akarok lenni és nem vele, de tessék itt van. Holnap persze már bánni fogom az egészet, de most még fortyog bennem az indulat, amitől nem tudok szabadulni. - És viszem a gyerekünket is. Vetem még oda, de nem nézek rá. Már az ajtót figyelem amit villámgyorsan megcélzok. Vagy legalábbis próbálkozom, de babakocsival lavírozni nem olyan könnyű. Minden esetre faképnél hagyom a drágát, úgy ahogy azt illik és egyedül megyek haza.
|
|
|
|
|
László Dalma
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Katniss Igazából fogalmam sincs, mi ennyire megnyerő abban, amit mondok, de biztos így van. A suliról a tárgyakról, az anyagról meg úgyis szívesen beszélgetek. De ez már nekem is kezd sok lenni. Egyszer ez, másszor meg az, és oké, hogy legalább jó dolog picit felkészülni a vizsgákra, és ezzel is ismétlek, deeee, na hát ez már nekem túlzás picit. A kedvenc kőnél kicsit elgondolkodom, és rá kell jönnöm, hogy nincs is igazán kedvenc kövem. De ha választani kéne, akkor talán a topáz, és az akvamarin a legkedveltebb, mindkettő a színe miatt. Kékek, ahogy én is, a ruháim nagy része, és úgy mindenestül én. Ezt el is mondom neki is, és remélem, hogy ezzel vége lassan az iskolának, de nem. A vámpíros kérdésre még felelek, de aztán számomra ennyi a dolog, tényleg nem akarok azokról a hullákról beszélni. - Igazából csak hullák. Akik köztünk maradtak. És számomra ennyit takar az, hogy vámpír. Rémesek, meg minden, elismerem, de szerintem nem annyira izgalmasak, mint jó néhány gyógynövény, csak hogy példát mondjak. Vonok vállat, és iszom, meg eszem tovább az előttem lévő dolgokat. Gyorsan bekebelezem, és csak hallgatom Katniss-t. Valahogy most a hamm az fontosabbnak tűnik, mert rájövök, hogy éhes vagyok. Nagyon éhes, és ez ellen egy valamit tudok tenni. Eszem. Közbe pedig a könyvekről beszél, meg a végén a kérdésemre felelve, hogy merre lakik, és kikkel. Még befejezem az utolsó kortyot, és falatot, és úgy felelek neki még, bár már összekészülve lassan. - Hát nekem kedvenc könyvem nincs, mindenevő vagyok. Jöhet mugliregény, vagy tankönyv, akármi. És szerencsére könnyen is jegyzem meg ezeknek a tartalmát, vagy az anyagot. Mosolyodom el, letörlöm a számat, szólok a pincérnőnek, hogy szeretnék fizetni, és nemsokára jön is, legalábbis ezt ígéri. - Budapestet nem szeretem. Az általam legjobban nem szeretett helyek közé tartozik. Csak akkor megyek oda, ha nagyon muszáj, szóval kb. sosem. Én Fertődön érzem magam jól, meg a környéken, oda tartozom, a szüleimmel, meg a tesóimmal is ott lakunk. Közel van minden, bár varázslóknak ugye mi nincs közel? Abbahagyom a mondókámat, mert jön a nő, és azt kérdezi, hogy külön-e. Természetesen nem, fizetek én, mindkettőnkét. Miután a pincérnő távozott, még Katniss felé fordulok. - Hagyd csak, legközelebb én vendégeskedem. Gyere, nézzük meg, milyen állapotban van a szobátok, és majd meglátjuk, mi lesz, oké? Mosolyodom el, felöltözöm, a könyvem a kezembe fogom, és máris indulok, remélhetőleg Katniss-szel az oldalamon.
|
|
|
|
|
Lexine Westbrook
INAKTÍV
pandicorn
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
|
Douglas -És te vagy az önzetlen apuka, értem. Igyekszik nem gúnyolódni, de egy csúfondáros mosoly azért előbújik a szája szegletéből. Nem kérdőjelezi meg, hogy a kislány akart felmászni a magasba, de a gyerekeknek percenként változik az életfelfogása, ennyit a gyermeknevelési könyvekből megtanult, ha más nem is igazán ragadt rá. Miközben a kislányt fogja, megfordul a fejében, hogy talán még nem késő lelépni. Fogalma sincs, mit keres itt valójában. Soha nem látott még kislányt ilyen közelről, nem volt előtte anyai példa, az ösztön meg húsz évesen pláne hiányzik belőle. Ennyire nem volt neki jó otthon? Hiszen semmit nem kellett csinálnia, az édesapja soha nem piszkálta. Végignéz a kislányon, majd Doug felé kapja a tekintetét, amikor megszólal. Nem akar goromba lenni, hogy nem figyel rá, amikor beszél. Legalább az első benyomás legyen meg, aztán utána a vízözön. -Ouh értem, azt hittem úgy nézek ki, mint egy turista. Zavartan visszamosolyog, de állja a férfi tekintetét, akinek legalább olyan kék szeme van, mint neki. Vajon neki is feltűnt, hogy mindhárman szőkék? Bizonyára. Ha nagyon megerőltetné a képzeletét, beleférne az is, hogy ő Blanka nővére. -Ha ez amolyan dicséretféle lett volna, nos akkor köszönöm, azt hiszem. Ez azért egy kicsit feldobta a kedvét. Ha a férfi kénytelen-kelletlen kimondta, akkor csak nem lehet annyira rossz a helyzet. A tekintetét viszont továbbra sem veszi le róla és ez hamarosan neki is feltűnik. Na ez kellemetlen. -Nem én csak...én csak...mindegy. Idegesen megrázza a szőke tincseit és gyorsan a kislány felé fordul, mielőtt még magyarázkodnia kellene, abban soha nem volt jó. -Mit szólnál hozzá, ha ráülnél a bőröndre? Nem fogsz róla leesni, ha elég erősen fogod. Én pedig húzom. Rákacsint a kislányra, megsimítja a szőke haját és megfogja a bőröndöt. Ezzel jelezvén, hogy eleget ácsorogtak az állomáson, ideje lesz elindulni...haza. Lexi legalábbis feltételezte, hogy a munkaadója nem szeretné elküldeni. -Kezd hűvösödni, szóval. Nem épp a szavak embere, ezt már elsőre leszűrhette a társasága, motyogott még egy keveset magában majd megragadta a bőröndöt amin Blanka ült a férfi pedig a másik kettőt és elindultak, valamerre.
|
|
|
|
|
Sharlotte Johanson
INAKTÍV
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
|
JamieruhaAhhoz képest, hogy tavasz lenne, az időjárás nem ezt mutatja. Pedig neki biztos elhatározása, hogy akkor is megy sétálni. Nem tudja érdekelni sem a hó, sem szél, de még a jeges út sem, ha valamit akar. Azt meg fogja csinálni, bármi áron. Ha sétáról van szó, akkor meg pláne. Éppen ezért gyorsan összeszedte magát és szó nélkül távozott.
Az út annyira nem bizonyult kellemesnek, de esze ágában nem volt visszafordulni, csak ment valamerre. Első ötlete az volt, hogy mászkál csak egyet a faluban, és ha esetleg valaki látja közben, ilyen alapon hadd nézze csak hülyének. Nem olyan ő, hogy nagyon érdekelje mások véleménye. Végül azonban már kezdte unni a fel-alá járkálást, habár kint volt minimum fél órája. Az is rekord, hogy nem fagyott meg, de csinálta volna tovább, ha nem száll el a lelkesedés.
Pont jó helyen állt meg a Fő utczán, nem is gondolkodott sokat, biztos volt benne, hogy akkor ez a kis kiruccanás most a Csárdánál megáll. Sok emlék köti ide. Rossz is, jó is, vagyis eléggé vegyes, de mindig szívesen visszatér. Csak úgy, okkal, vagy bárhogyan. Akár csak nosztalgiázni is, most pedig egy kicsit megállni és feltöltődni, hogy folytathassa útját.
Egy határozott mozdulattal nyitotta ki az ajtót, majd lépett is be. Olyan nagyon sokan nem voltak, bár ez a hely általában - vagyis szinte mindig - tele van sötét alakokkal. Jó, normálisak is járnak ide, de mégis. Az irányt rögtön a pult felé vette, mindig is ez volt az első lépés. Ám most nem szándékozott elsunnyogni egy távoli asztalig, és elmélyülni gondolataiban, mint régen. Csak reméli, hogy annak az időszaknak vége.
- Egy vajsört kérnék - mondja, amint elhelyezkedik az egyik bárszéken. Kabátjától és sapkájától megszabadult, maga mellé helyezte, majd stílusosan a pultra helyezte könyökét és arra támaszkodva nézett ki magából. Hát azt nem tudta meg, miért olyan jó ez, de muszáj volt kipróbálnia, és akkor már úgy is maradt az ital megérkezéséig. Közben nézeget erre-arra, valami olyasmi célzattal, hogy elteljen az a kis idő is, lehetőleg gyorsan.
|
|
|
|
|
Lexine Westbrook
INAKTÍV
pandicorn
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
|
NathanielNem gondolta volna, hogy ennyire nehéz dolga lesz Blankával, vagy csak úgy általában a családdal. A legtöbb korabeli még fent tanult a kastélyban, de mivel őt nem áldotta meg annyi varázstehetséggel a sors, mint kellett volna, számára az iskola maga volt a földi pokol és alig várta, vége legyen. De azért, ha őszinte akart lenni a gyereknevelés se semmi. Blanka minden reggel korán keltette őket, ugrált Lexi ágyán, majd átszaladt az apjához, és ott folytatta, sikongatással. Doug nem túlzott, amikor azt mondta, hogy kislány igazi Isten ajándéka. Igyekezett mindig rossz fát tenni a tűzre és bár Lexivel szemben még óvatos volt, az apját a végletekig, kőkeményen szívatta. El kell ismerni, azért egy négyévestől ez nemsemmi teljesítmény. Ő próbált a kislánynak valami értelmes elfoglaltságot találni, de Blanka figyelmét tíz percnél tovább semmi nem tartotta fent. Ma például az utolsó pillanatban vette el tőle filctollat, csak néhány másodperc választotta el attól, hogy Picassosat játsszon a falon. Az akció sikerrel zárult, de Blanka fintorogva elszaladt, sikongatással megspékelve. -Van kedved kimenni a játszótérre? Kiabált utána, mert ereje nem volt, hogy utána is menjen. Csak a falnak dőlve ült és bámult előre. Kora délután van, ő máris úgy érzi, mintha késő este lenne. Igaz, most nincs játszóteres idő, de építhetnének hóembert, akár. Az apja lelkesen egyezett bele az ötletbe, látszott rajta, hogy zenélne egy kicsit, így hát összefogtak, hogy közös erővel öltöztessék fel a kislányt. Fél órával később Blankán már volt fél pár cipő, sapka és egy kesztyű is. További eredmény csak a szitkozódás és a kifulladás volt. Lexi a nappali padlóján feküdt és levegő után kapkodott. Miután kicsit lenyugodtak a kedélyek és Doug biztos távolban volt, Blanka odasétált hozzá és ráült. Ez volt a jel, hogy megunta, szóval hagyja magát. Ezek után már gyerekjáték volt az egész, gyorsan felöltöztette és útnak indultak. Jobban mondva szaladtak. Blanka élvezte, hogy a szabadban van, ő pedig nem győzött rohanni utána. Sapkát nem volt ideje felvenni, sőt ahogy lenézett és látta, hogy a kabátja a térdéig ér, szitkozódva összehúzta magán és feltűrte az ujját, tévedésből felvenni a másik kabátját, na ez aztán a tehetség. Így tehát rajta volt a bakancsa, Doug kabátja, egy fekete farmer a haja az arcába lógott, de legalább a szemüvegét nem felejtette otthon. -Blanka állj meg... A kislány megtorpant és még azt is hagyta, hogy Lexi megfogja a kezét. Ez egészen addig jól is ment, amedig meg nem érkeztek a játszótérre. Amint beléptek Blanka nem látott semmi mást, csak a hintát. Legalább, egy kicsit kifújhatta magát.
|
|
|
|
|
Nathaniel Aaron Loughlin
INAKTÍV
Polgármester Úr
RPG hsz: 72
Összes hsz: 995
|
Lexine Mostanában mondhatom úgy, hogy egészen hozzá szoktunk a gyereknevelés okozta kellemetlenségekkel, és még talán élvezni is tudtuk magunkat. Nagyon szerettem a fiamat, és bármit meg tettem volna érte, bár elképesztően leszívta az energiáimat, amikor hajnali kettőkor ő úgy döntött, hogy elég volt az alvásból, vagy éppen éjfélkor kellett még szerezni neki vaníliás tápszert, mert úgy érezte, hogy neki a csokoládés ízű nem megfelelő. Mindennek ellenére imádtam őt, és imádtam vele és Nicollal lenni. A kezdeti nehézségek leküzdésével már-már úgy viselkedtünk, mint egy igazi család, és egészen jól alakultak a dolgaink az anyjával is. Egyre többet beszélgettünk, felfogtuk, hogy attól még, hogy gyerekünk van, nem áll meg a világ, és ugyanúgy kell magunkkal is törődnünk. Mostanra már majdnem teljesen visszatértünk a régi, Christopher előtti önmagunkhoz, ugyanúgy tudtuk húzni egymás agyát, és ugyanannyira fontos volt, hogy időt töltsünk a másikkal még akkor is, ha éppen hulla fáradtak voltunk, vagy a fiunkkal kellett valamit kezdeni. Ami Christ illeti, összességében - a fentebb említett mutatványait leszámítva - jó baba volt. Rengeteget vigyorgott, ami minket is mosolygásra késztetett, és tényleg összehozta a családot. Ő volt a napjaink meghatározója, hozzá igazítottunk mindent, és szerintem nem sok idő volt, mikor nem kézben tartottuk. Leszámítva persze az alvás időt, amit igyekeztünk inkább egymásra és saját magunkra szánni. Így is túlontúl jó dolga volt a babának, aki már majdnem 6 hónapos. Hihetetlen, hogy mennyire gyorsan eltelt ez az együtt töltött idő, még csak most vittük haza és most voltunk olyan tanácstalanok, hogy mit is kell kezdeni egy újszülöttel. A mai napon meglepően későn - 8-kor - ébredt fel a kis úrfi az egész éjszakai hisztizését követően. A drágán láttam, hogy nagyon kész van, lefárasztotta Chris. Hiába mondtam neki, hogy menjen, feküdjön vissza, én megoldom, nem hallgatott rám, és nem aludt egy percet sem. Egészen ebédig bírta, utána a kanapén olvasás közben elaludt, én meg úgy döntöttem, hogy nem zavarjuk, felöltöztettem a fiamat az időre való tekintettel egy sötétkék overallba, felvettem fekete szövetkabátomat, egy sálat kötöttem mindkettőnk nyakába, és adtam rá még egy sapkát is, majd beültettem a babakocsiba, és elindultunk a játszótér felé. Kihoztuk már ide egyszer-kétszer, amikor éppen jobb idő uralkodott, és eléggé élvezte a hintázást Nicol ölében ülve. A játszótérre érve aztán meglepődök, hogy a rossz idő ellenére más is kihozta a gyereket. Kiemelem Christ a babakocsiból, és magamhoz szorítom, majd szemügyre veszem a társaságunkat. Egy kislány a hintán, és egy fiatal nő, aki úgy néz ki, mint aki maratont futott. Amikor aztán észreveszem, hogy ki is az a nő, nem bírom visszafogni magamat, fintorba torzul az arcom. - Te meg mit keresel itt, Westbrook?
|
|
|
|
|
Turnman Katalin
INAKTÍV
exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
|
Ákica<3 [tanévkezdés utáni első szabad hétvége]Ahhoz képest, hogy április eleje van valahogy még nem érzem, hogy tényleg itt lenne a tavasz. A múlt heti hó mostanra teljesen elolvadt, szerencsére utánpótlás sem érkezett belőle, de azért még mindig nincs meleg tavaszi idő.
A cukrászda felé baktatva viszont nem is érzem az arcomba csapó csípős, hideg szelet, sőt szinte semmit sem fogok fel a külvilágból.
Miért van az, hogy amikor minden teljesen tökéletesnek tűnik, gondtalan lehetnék, akkor történik valami, és BUMM. Oda az általános jókedv, jönnek a problémák, amelyeken képes vagyok napokig rágni magamat. Pedig azt hittem, sikerült túljutnom ezen az energia pocsékló szokásomon, de nem. A baj az, hogy erről most Ákossal sem tudtam beszélni. Vagyis pont, hogy vele kellett volna már azonnal megbeszélnem, de egyszerűen nem tudtam, hogyan kezdjek neki. Kicsit hasonlít a helyzet a Beás szituációhoz, márpedig abból okulva, most jobban akarom intézni a dolgokat.
Azt hiszem, komolyan úgy gondolom, hogy sikerült is egy jó megoldást találnom. Mégis a cukrászda felé tartva egyre kevésbé érzem magam elszántnak, egyre nagyobb hülyeségnek tűnik az egész, egyre idegesebb vagyok. A jobb kezem minduntalan a kabátom zsebébe téved, ahol egy hideg, kis üvegfiolára fonódnak az ujjaim. ~ Nem lesz így jó, nagyon nem~ De rossz előérzet ide vagy oda, valami mégis hajt előre, az nem fordul meg a fejemben, hogy hagyjam a fenébe az egész tervet. Igazából most gondolom át először a dolgot, mióta csak kipattant a fejemből. Eddig valahogy sikerült kikerülnöm ezt a kérdést.
A Czukorvarázsba érve minden bizonytalanságom eltűnik, mintha csak útközben elfújta volna a szél, magabiztos és elszánt vagyok. Lecsüccsenek az egyik félreeső asztalhoz, majd hamarosan megjelenik a pincérnő én pedig rendelek egy limonádét és egy narancslevet. Az utóbbi Ákosé lesz, ha ideér. Délután 3 órát beszéltem meg vele, de most még csak alig múlt háromnegyed 3. Általában én vagyok az, aki kettőnk közöl tovább készülődik, és így később érkezik meg a megbeszélt helyre, de most direkt úgy számoltam, hogy mindenképpen előbb érkezzek nála. Amint megérkeznek a kért italok, és a pincérnő is magamra hagy, előkerül a zsebemből a kis fiola. Nem hagyok magamnak időt, hogy átgondoljam mit csinálok, csak fogom és Ákica poharába öntöm a sötét vörös löttyöt, ami elkeveredik a narancslével, mintha mi sem történt volna. A poharat áttolom az asztal másik oldalára, és már nincs más dolgom, mint megvárni, hogy Ákos megérkezzen. Így, hogy túl vagyok a tervem első szakaszán hirtelen elfog a pánik, hogy rettenetes vagyok, és minden rosszul fog alakulni. A növekvő feszültséget az asztalon való dobolásban vezetem le, míg Ákosra várok.
|
|
|
|
|
Lexine Westbrook
INAKTÍV
pandicorn
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
|
NathanielA kislány egyenesen a hintához szalad, majd felkapaszkodik rá és megpróbálja belökni magát. Több meddő kísérlet után azonban kénytelen Lexi segítségét kérni, ha akar valamire menni. Nem tétovázik, odasétál hozzá, megsimítja a kislány hátát, majd óvatosan meglöki a hintát. Úgy tűnik, Blanka élvezi a dolgok, hangosan nevetgél, és ahogy a hinta egyre magasabbra száll, annál hangosabb lesz ő is. Lexi kénytelen hátrálni, aminek következtében egyre dühösebb lesz magára. Így nem fogja tudni elkapni, ha lezuhan, abból pedig hiszti lesz, ha pedig hiszti lesz, apuci valószínűleg vérben forgó szemekkel fog a nap további részében járkálni, amit ugyebár senki nem szeretne. -Kapaszkodj erősen, rendben? Szelektív hallás, na ha más nem, az van a kislánynak. Rá sem hederít a dadájára, énekelget és kiabál tovább. Lexi egy idő után megunja az álldogálást és leül a mellette lévő hintában és engedélyez magának pár másodperc némaságot, hogy a gondolataiba merüljön...hogy végiggondolja mennyi minden változott pár nap alatt. Szeret itt lenni, de még nem érzi magát idevalónak, olyan mintha egy puzzle darab lenne, amit hiába akarnak bepattintani a helyére, makacsul ellenáll. A szánalmas hasonlatból egy ismerős hang rántja a felszínre. Összevonja a szemöldökét, mert a legrosszabbtól tart. Azért jött ide, hogy ne ismerjen senki, hogy ne találkozzon senkivel. Nem gondolta volna, hogy a múltja ilyen hamar utol fogja érni. -Micsoda kellemetlen meglepetés. Odafordítja a fejét, Blankával egyetemben, aki érdekesebbnek találja a babát, mint a férfit, oldalra billentett fejjel, furcsán figyeli a jelenetet. -Nocsak, honnan loptad azt a gyereket? Kérdő tekintettel bámulja a férfi, nem tudja elképzelni róla, hogy valaha, valaki gyereket szült volna neki. Fintorogva zsebre vágja a kezeit és tovább fixírozza az ismerőst. Kellemetlen, meg kell hagyni.
|
|
|
|
|
Jamie Marcus Wayne
INAKTÍV
ex-csárdatulaj
RPG hsz: 77
Összes hsz: 711
|
SharlotteEz a második napom a csárdában. Az én csárdámban. Hihetetlen kimondani, el sem hiszem, hogy itt vagyok egyáltalán Bogolyfalván. Igaz, már pár napja elkezdtem berendezkedni az új házamban a Macskabagoly utczában, de a költözés még tegnapig váratott magára. Őszintén, borzalmas volt az első éjszaka. Minden olyan szokatlan volt, éjjel le is borultam az ágyról, rossz felé fordultam. Már a tegnapi napon beálltam dolgozni, és jól le is fárasztottak. Azért teljesen más egy mugli pubban kiszolgálni az embereket, mint itt, ahol attól kell rettegnem, hogy ha nem vagyok elég gyors, megtalálnak átkozni. Délutánra mentem be, a délelőttöt azzal töltöttem, hogy felébredjek a friss, hideg levegőn. A reggeli kávé helyett futni indultam, aztán hazaérve első dolgom volt letusolni. Felébredtem, az egyszer biztos. Mivel az ebéd sem készül el magától, a konyhában pár konzervből csináltam valami ehetőt. Mesterszakácsnak nem mehetnék el, szerintem ha anyám meglátná amit készítettem, fejbe vágna egy fakanállal. Lényegben ehető volt az a cucc, a mosogatni való pedig pár perc alatt elmosta magát. Eközben a szobámban öltözködni kezdtem, és a hajammal próbáltam valamit kezdeni. Végül a szokásos szanaszét álló hajam maradt, a ruha pedig piros kockás ingből, farmerből, és tornacipőből állt össze. Vidáman ugráltam le kettesével a lépcsőfokokon, még ebben a hülye időben is jó kedvűen szaladgáltam. Kabátot húztam, na meg sálat, és egy-két perc múlva a csárdába értem. Estefelé többen vannak, mint délután, szóval nem volt nagy hajtás. A kabátot átcseréltem kötényre, és belevetettem magam a munkába. Csak öreg, és rusnya varázslók és boszorkányok voltak, úgyhogy szerintem eléggé furcsa jelenség lehettem ahogy széles vigyorral ugráltam közöttük. Aztán betért egy lány is, amikor épp a pult mögött tartózkodtam. A poharakat törölgettem el, amikor kért egy vajsört. -Egy vajsör rendel, tessék, egészségedre -mosolyogva tettem le elé egy alátéttel együtt a poharat, és még kb. két másodpercig néztem őt. Szép csaj, de hé, ez egy munkahely...
|
|
|
|
|
Győri Barbara
INAKTÍV
Mother of Dragons
RPG hsz: 43
Összes hsz: 631
|
Markovits.Pulcsim zsebe elég volt ahhoz, hogy az ujjaim ne fázzanak. Azért azt hittem mikor elindultam otthonról, hogy valamivel jobb idő lesz. Eléggé kiszámíthatatlan, szeszélyes az időjárás mostanság. Istvánnak integettem, de az a gyogyós elment mellettem. Mintha nem vettem volna észre, hogy csak szórakozik. De nem tudtam rá haragudni, olyan aranyosan nevetett. Odafordultam hozzá, szemeimet megforgatva mosolyodtam el. Viszonoztam a már jól megszokott puszit, bár így a vizsga után kissé furcsa volt a tanáromat puszilgatni nyilvános helyen. - Barom - éppen hogy valamennyi erővel beleütöttem a mellkasába. Sosem tudok vele úgy viselkedni, ahogy másokkal, az idegenekkel. Valamiért mindig egy picit előbújik a kislány, aki nem hogy visszavágna, hagyja annyiban amit ez a nagyra nőtt majom magyaráz. - Én tökéletes voltam, te meg egy szemétláda - minden illemet félredobva öltöttem ki a nyelvem rá, annak ellenére, hogy már nem haragudtam a vizsgája miatt. Persze eleve nem volt miért, mindössze reménykedtem benne, hogy megúszom. - Egyébként jó kis vizsgát állítottál össze, nem mondom, gondolkoznom kellett. Logikus, hogy vizsgaírás közben az ember gondolkodik... Azt hiszem ilyenkor tűnik fel, hogy a magyart hanyagoltam hosszú ideig, amikor visszagondolva rá, amit egy-két másodperccel korábban mondtam, eléggé furcsán hangzik, és rájövök, nem pont így akartam mondani. A vizsgatémát elhagyva olyan kérdést tett fel, amire csak felvont szemöldökkel, mosolyogva tudtam reagálni. - Na ne, nem semmi! Még nem is hallottam, gratulálok - elismerően bólintottam. Marki mindig is ügyes kviddicsező volt, és még ennyi idő után is milyen jól megy neki. Biztos odáig vannak érte az elsős gólyák az iskolában. - Megünnepeltétek? - sejtettem, hogy nem vásott ki belőle a bulizós énje, de ki tudja, lehet, hogy eddig még nem volt alkalma rá, hogy koccintson a góljaira.
|
|
|
|
|
Amira Loveguard
INAKTÍV
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
|
MaryA folytonos pusmogás, és ezt megszakító kiabálások, morgások már olyan alapzajnak számítottak a csárdában, hogy aki sűrűn jár oda, furcsállná, ha nem ez lenne. Amira emellett a zajongás mellett olvasta az Edictumját, közben meg nagyokat kortyolt a sörből. Fejét visszahelyezte a tenyerébe, így teltek a percek. Az újságban sem talált semmi jót, lassan azon kezdett agyalni hogy mi legyen a következő amit csinál. Lehet, hogy be kéne mennie az erdőbe, vagy valami... Gondolatmenetét egy lány hangja zavarta meg. Hirtelen jött, a semmiből, eléggé zavaró tényező volt a megszokott sustorgás közben. Felpillantott rá, de csak egy fél másodpercre, a válaszon viszont még annyit sem gondolkodott. -Nem -vágta rá kifejezéstelen hanggal, és arckifejezéssel. Visszanézett az újságjára, de szemöldökét összeráncolva visszanézett a lányra. Annyira ismerős volt neki, majdnem megkérdezte, hogy honnan ismeri. Pár pillanat után fejével a székre bökött, hogy üljön le. -Rossz helyen jársz -jegyezte meg neki ugyan olyan stílusban, mint az előbb. A kérdésből arra lehetett utalni, hogy valamilyen féltés szerű van a dologban, habár itt Mira csak magát féltette. Utálja, ha olyan társaságban látják, ami ciki neki, ha meg bajba is kerül miattuk az már csak olaj a tűzre. Az utolsó korty után eltolta magától a poharat, és kérdőn nézett a lányra. Előre dőlt, karjait összefonta az asztalon. Smaragdzöld szempárja szinte már égetően fixírozta a kislányt, várta, hogy talán rájön magától is, mire kíváncsi.
|
|
|
|
|
Magyar Ákos
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Katkó ♥Végre megjött az első szabad hétvége! Juppi! Ráadásul az én kis barna szépségem randira hívott a cukorvarázsba. Előzetesen nem mondott semmit, de gondolom, valami nagy bejelentésre készül, vagy ilyesmi. Különben ott vannak a hálóink és az egész Navine, ahol elbújhatnánk a kíváncsi szempárok elől, ha romantikázni akarunk. A konyháról pedig szerezhetnénk ennivalót is, szóval ez valami különleges eset lehet, vagy csak normális helyen szeretne velem lenni. Mondjuk nekem tök mindegy, hogy hol vagyok vele, csak érezzem Őt, és a közelében lehessek. Nem igazán vagyok a kiöltözés híve, szóval a kötelező dolgokon túl nem is igyekszem túlzásba vinni az egészet, csak kényelmes legyen, viszonylag harmonikus színösszeállítással. Egy kék inget, hozzá farmerra, meg egy melegebb cipőt veszek, aztán már dobom is magamra kabátom és a sapkám, mert azért még nincs olyan meleg, bár már egész jó idő van. Idén elég fura az időjárás, sokszor megviccelt már, csak nem tudtam röhögni a poénján. A lényeg, hogy itt vagyok, és már szaladok is az őzikémhez. Gyorsan leérek a faluba, ahol most egész sokan vannak, hiszen mindenki most meséli el a szünidei élményeit, vagy beszélik meg a vizsgákat a diákok. Nagy lendülettel nyitok be a cukrászdába, és máris meglökök valakit, aki majdnem felborul, ráadásul pár másodperc múlva kiderül, hogy pincér, és csak a lélekjelenléte miatt fogta meg a tálcán lévő üres poharakat.
- Ö, bocsi! - vigyorgok rá kedvesen, majd ennyivel elintézem a dolgot. Régebben biztos jobban szégyelltem volna magam, és most is hallom a mögöttem a morgolódást, de már nem foglalkozom vele. Inkább a szemeimmel kutatom, hogy merre ülhet a kisdrágám. Meg is találom rövid időn belül, és mire odaérek hozzá, már leveszem a sapkát és a kabátot, majd felhelyezem a ruhatartóra.
- Szia! Már nagyon hiányoztál! - mondom neki nevetve, majd odahajolok, hogy egy gyors csókkal köszöntsem. Át is ölelem, nem zavar, hogy ül, nekem jelenleg ez most annyira sokat jelent, hogy kézenállva is átölelném, ha lehetséges lenne. Érzem, hogy mindenem felpörög, nagyon jó vele csókcsatát vívni. Így meggondolom magam és a gyors csókot elnyújtom egy pár másodperccel. Aztán leülök a helyemre, ahová már ki is van készítve a kedvenc italom, a narancslé. Felkapom a poharat, amiből pár csepp a kezemre is löttyen a hirtelen mozdulattól, majd az őzike felé nyújtom.
- Ránk, de főleg rád! – amint lehet, összekoccintom a poharunkat, majd nagyjából a felét eltüntetem az italnak. Nagyszerű íze van, itt mindig friss narancsból csinálják és mindig ugyanolyan frissnek tűnik, nem tudom, hogy hogyan szerzik be az év minden napján a friss gyümölcsöt. Úgy érzem, hogy kitágult a világ, biztosan azért, mert itt ül velem szemben.
- Nagyon szeretlek! – mondom neki őszintén, és ábrándozva tekintek a barna lélektükrökbe. ~ Egyszerűen zabálnivaló, és az enyém. Sosem volt még ilyen szerencsém, és nem is lesz! ~
- Miért itt? Kíváncsi vagyok. Valami nagy dolog történt veled? – szinte kitágulnak a szemeim, olyan őszinte kíváncsisággal figyelem és várom a választ.
|
|
|
|
|
Eric S. Weaver
INAKTÍV
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
|
Lyra
Valamikor a nem túl távoli jövőbenEirian két nap múlva itt lesz, ő pedig közel semmit nem tett azért, hogy előkészítse az érkezését. Tegnap már egészen pánikhangulatban kereste fel a könyvtárat, amikor ráébredt, hogy bizony fogalma sincs, mit szeret egy nyolcéves, és mire van szüksége - az ő fejében egy gyerek két és tizenhárom éves kora között közel ugyanolyan, csak kicsit mindig magasabb. Először próbált találni valami használható könyvet a témában, de miután meggyőződhetett róla, hogy a "miarákotvegyekegynyolcévesnek" című kötet épp nem létezett, megpróbálkozott a mugli szakirodalommal, amit A Google a barátod! címszóval lehetne összegezni. Úgy tippelt, olyan orbitális különbség nem lehet a varázstalan és a mágusok között felnőtt gyerekek között, úgyhogy egy közeli városba hoppanált, hogy internetkávézót keressen gondjára-bajára. Nem volt túl gyakorlott a számítógépek terén, az indítógombot jó néhány percig kereste, de szerencsére tízujjas gépelő volt - eggyel írt, kilenccel gondolkodott -, így meglehetősen gyorsan - épp csak évszázadok kérdése volt - bepötyögte az őt érdeklő adatokat, és a negyvenedik próbálkozásra sikerült is olyan formában összerendezni a kulcsszavakat - érdekes, az ill-have-an-eight-year-old-oh-my-gosh-what-the-hell-should-i-do nem tartozott közéjük -, hogy a kereső értelmes találatot adjon ki - épp csak hasznavehetetlen volt az egész. Oké, egyetlen megfogadásra érdemes javaslat mégis volt, mégpedig hogy ha játékot akar neki venni, azt a kislánnyal együtt tegye, de egyébként sem tervezett besétálni a Bambi játékkereskedésbe, hogy hazatérjen egy kétméteres plüssnyúllal, és beállítsa az irodája sarkába, hogy amíg Eirian nem is, legalább a nyuszi mellette legyen. Már-már megsiratta saját kezdetleges elmebaját, majd otthagyta az internetkávézót és visszahoppanált Bogolyfalvára. Ehhez egy női kézre lesz szüksége - kár, hogy nem szó szerint, mert valószínűleg hamarabb szerzett egy levágott kacsót, minthogy rávegyen valakit, kísérje el vásárlókörútra. A legtöbben valószínűleg egyébként is belefulladnának a szarkazmusba az első öt percben. Nem volt más választása, mint Lyrához fordulni a kérdésben, aki vállalkozott rá, hogy elkíséri erre a cseppet sem sétagaloppnak ígérkező útra. Megállt egy százasbolt előtt, hogy az alapvető dolgokkal kezdjék a vásárlást, majd Lyrára pillantott. - Még visszafordulhatsz - közölte vigyorogva.
|
|
|
|
|
Lyra Castle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
SerenMikor Serennel a konyhában összefutottam kávézás közben - manapság valahogy már nincs kedvem piszkálni a rossz szokása miatt, mert rám is átragadt -, először értetlenül meredtem rá a kérdés hallatán, mondván, elmegyek-e vele vásárolni? Aztán némi magyarázat után leesett a helyzet, hogy nem zoknikat megyünk választani, és nem is a borotvahabbal gyűlt meg hirtelen a baja, hanem Eiriannak kellettek holmik, mert hogy nemsokára itt lesz. Néha még mindig furcsa volt belegondolni, hogy Serennek tényleg lánya lesz. Egy kislány, egy élő emberke, aki ezek után hozzá fog tartozni, mellette fog lenni, és akiért Seren fog felelősséggel tartozni. Mindenesetre én támogattam a döntésében. A probléma viszont ott kezdődött, hogy bár készséggel elmentem vele vásárolni a kislánynak, én sem voltam benne biztos, hogy tulajdonképpen mit is kéne vennünk. Mármint mi az, amit nem hoz magával? Vagy amiből kell egy pót? Végül abban egyeztem meg magammal, hogy egyszerűen improvizálok majd, mert még valahogy az is jobbnak tűnt, mint hogy a kicsinek végül egy pokrócon kelljen aludnia a kanapén, vagy férfi illatú legyen a tusfürdője. Jut eszembe, arról is szólnom kell Serennek, hogy az italos üvegeket és a veszélyes varázstárgyait csoportosítsa át egy kulcsolható szekrénybe, már ha nem tette meg még eddig. - Szerintem ha visszafordulnék rögtön kapnék a hátamba egy sóbálvány átkot, és becipelnél a polcok elé - viszonoztam a széles vigyort, mielőtt előre lépve bementem volna az üzletbe. Odabent Seren kezébe nyomtam egy kosarat, aztán elindultam a polcok között, hátha találok valami hasznosat, de a harmadik kör után kezdtem úgy érezni, hogy én magam sem vagyok kevésbé elveszett, mint a leendő apuka. Végül megálltam egy pillanatra az egyik polc előtt, amin egy halom paróka volt felakasztgatva, és elmélyülten kezdtem nézegetni, miközben persze a gondolataim egészen mások jártak. - Az igazat megvallva... - nyögtem ki végül kissé zavartan. - Nem igazán emlékszem, hogy mik kellettek nekem nyolc éves koromban... az álkulcsot kivéve. De azt nem veszünk a gyereknek - jelentettem ki teljes bizonyossággal, aztán sarkon fordultam, és visszaloholtam a pipere holmikhoz. - Nos, gondolkodjunk logikusan. Mi az amit mindenki használ? - cövekeltem le a polc előtt. - Például fogkrémet. Mit szeret egy gyerek? Na mit? - néztem Serenre, várva a helyes választ, mert hát ezt még én is tudtam, de végül inkább csak kiböktem magam. - Az édeset. Málnás - mutattam meg a férfinek az egyik fogpasztát, és bedobtam a kosárba. - Na most te válassz valamit! - biztattam a volt tanárom, hogy próbálja csak meg, nem nagyon tud mellé nyúlni, ha így gondolkodunk, és neki kell majd máskor is vásárolni.
|
|
|
|
|
Turnman Katalin
INAKTÍV
exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
|
Ákica<3 Furcsa mód a hirtelen jött pánikroham csak addig tart, amíg Ákos meg nem érkezik. Azt hittem, ha meglátom őt, majd inamba száll a bátorságom, és egyszerűen csak mindent rázúdítok gondolkodás nélkül, de ahogy meglátom őt belépni az ajtót megmerevedek egy pillanatra, és szinte azon nyomban el is száll a fejemből minden zavaró gondolat. Megint sikerül kizárnom a lelkiismeretemet, és elhitetni magammal, hogy nincs semmi kivetnivaló a tervemben.
Mire Ákica az asztalhoz ér, már az idegesség legapróbb jele sem látszik rajtam, a tőlem megszokott széles vigyorral köszöntöm őt. Na, nem mintha az utóbbi időben színészettel foglalkoztam volna, egyszerűen csak jelen pillanatban tényleg elhiszem, hogy ez egy teljesen átlagos randi.
- Szia - közben a fiúval együtt nevetek. Viszonzom az üdvözlő csókot, és miközben Ákos átölel, én a nyaka köré fonom a karom, bár számomra kicsit zavaró, hogy én ülök, na meg hogy van köztünk egy asztal. De a csók így is nagyon édes. Örülök, hogy Ákos kicsit elnyújtja, nekem ugyanis nem akaródzik elengedni őt, de sajnos nem maradhatunk így örökké. Megint 180°- os fordulatot vesznek a gondolataim, legszívesebben közölném Ákossal, hogy nincs is már kedvem itt ücsörögni, inkább gyerünk vissza a kastélyba és vackoljuk be magunkat a Kan kéglibe. Ezzel együtt elfog a vágy, hogy töviről hegyire mindent elmeséljek neki, azzal bezáróan, hogy Lienaserum van a narancslevében. Mégse szólok semmit, csak elengedem Ákost, és azalatt a pár másodperc alatt, míg ő is elhelyezkedik megint leszámolok a lelkiismeretemmel.
- Rád! - koccintok jó kedvűen Ákossal, néhány másodpercre szinte teljesen megfeledkezve arról, hogy micsoda egy szörny vagyok. Aztán mikor Ákos a szájához emeli a poharad, erős kényszert érzek, hogy rákiabáljak: "NEEE!", vagy, ami még drámaibb, hogy kiverjem a kezéből a poharat. De egyik megoldásra sem kerül sor, csak kortyolok én is a limonádémból. ~ Csak én érzem annak, vagy tényleg nagyon savanyú? ~ De kész, ennyi. Ákos ivott a narancsléből, most már ha akarnám se tudnám visszavonni a hatást. Oké, hogy a Lienaserum nem olyan erős, mint a Veritaserum, de igazságszérumnak igazságszérum. Az agyam megint a tervezésre áll be, hogy hogyan is kéne elővezetni a témát. Hiszen az egy dolog, hogy Ákos igazat fog mondai nekem, de mégsem csaphatok bele a dolgok közepébe, mert Bordeaux bájitalt nem csináltam. Ezt a részt nem gondoltam át rendesen. Ez a hűvös tervezgetés csak addig tart, míg Ákos meg nem szólal.
- Én is nagyon szeretlek - viszonzom a gesztust és az ábrándozó pillantást. Most egyszerűen csak képtelenségnek tűnik az egész. Hogy is tehetett volna velem ilyet Ákos? Pont ő? Egyáltalán nem az a típus. És mégis, a tények ellene szólnak.
A helyzet ugyanis az, hogy egyik este, ahogy éppen fáradtan bevágódtam az ágyamba egy névtelen levelet találtam. Fogalmam sincs ki a fene írhatta az üzenetet, de elég súlyos dolgokkal dobálózott. Történetesen, hogy Ákos nem is volt olyan kis gyámoltalan, mint amilyennek tűnt, sőt, nagyon hajlandó minden eszközt bevetni, ha szeretne valamit. Így például, amikor az első csókunk elcsattant, a hirtelen jött fellobbanásnak állítólag köze volt a narancsléhez. Egész konkrétan a narancslében szerelmi bájital volt. Ezt persze elsőre el sem akartam hinni, úgy voltam vele, hogy valaki csak szórakozik. Fogtam és el is égettem a levelet. Csak az volt a baj, hogy másnap is kaptam egy újabb levelet. Ezt sem tartottam meg, még mindig csak egy hülye tréfának fogtam fel, de azért mégsem hagyott nyugodni a dolog. Mert valójában volt logika abban, amit az ismeretlen írt. Most pedig már nem tudom, mit hiszek.
- Nem, nem történt semmi - térek vissza a jelenbe, és máris egy átlátszó hazugsággal folytatom. Ezt az érzelmi hullámvasutat, amire jegyet váltottam egyre kevésbé bírom. Ákos közelsége teljesen megzavar. Gondoltam, hogy nem lesz fáklyás menet, ennyire már ismerem magam, de rosszabbul érzem magam, mint képzeltem. Úgymond távolról szemlélve a kapcsolatunkat, visszatekintve az eddigiekre teljesen máshogy tűnnek a dolgok, mint most, hogy itt vagyunk. Megint közel állok hozzá, hogy feladjam, összeroppanjak és mindent kisírjak magamból, de valami visszatart, bár egyelőre nem tudnám meghatározni mégis mi.
- Csak azért gondoltam, hogy ide jöjjünk, mert unalmas mindig csak a kastélyban találkozni, nem? - válaszolok a kérdésre.
- Milyen sütit szeretnél, még nem rendeltem. - próbálom kicsit terelni a témát, húzni picit az időt, míg összeszedem magam és eldöntöm, mi legyen.
|
|
|
|
|
