Zawi-bogaram

Táskákkal, ládával, és a háziállatokkal felpakolva utazott vissza az iskolába Amira, a rellonos feketeség. Amilyen rossz volt az első egy-két nap otthon, utána annyira be is lendült. Mivel Mirát meglátogatta Yarista, volt társasága, és egészen jól elvoltak. Aztán ő hazament, meg lassan el is kúszott az idő, és a lány már csak azt vette észre, hogy a vonaton csücsül, és kezdetét veszi az új tanév.
Már korábban írt egy levelet Zacharynek, hogy menjen ki elé a vasútállomásra. A szünetben visszautazott hozzá, és akkor egy eléggé fura estét töltöttek együtt. A lány még mindig nem tudta eldönteni, hogy hányadán állnak, de úgy döntött, hogy ideje lenne kicsit jobb hírnevet szerezni, mint ami eddig volt, és nem a pasis ügyeiről szeretne elhíresülni. Prefektus létére nem túl jó példát mutat.
Mivel tudta, hogy a barátja már nagyon szeretne egy kis állatot, egy kis ajándékkal együtt utazott. Ecset és Leo mellett egy kis kalickában csendesen ücsörgött a kicsi bagolyfióka, aki a Loveguard-család birtokán született. Két testvére még nem talált gazdára, de Mira mikor meglátta a tollas kis csodát, tudta, hogy nagyon jó gazdája lenne Zach.
Már nagyon várta, hogy megérkezzen, és visszaköltözhessen a Sárkányfészekbe a barátnőihez. A szöszi kviddicsest is szerette volna üdvözölni, de első sorban Zawira gondolt, mert már biztosan várta, hogy beérjen a vonat az állomásra.
Mielőtt megállt a vonat, összeszedte a holmiját, és nagy nehezen, a kis oroszlánon és Ecseten majdnem átesve kikászálódott a fülkéből. Megpróbálkozott az egyedüli leszállással, de ez magassarkúban nem jött neki úgy össze, ahogy elképzelte, szóval a közelben álló fiút megkérte, hogy segítsen neki, és egy perc alatt már a táskáit és a ládáját maga után húzva sietett a barátja felé. Egy kis körbenézés után kiszúrta a tömegben. Sokan voltak ott azért, hiszen sokan tértek vissza ugyanebben az időpontban.
-Megjöttem! -mosolygott rá miközben közelebb tipegett hozzá. Egy puszival üdvözölte, és még mielőtt a fiú bármit mondhatott volna, a kezébe vette a kalickát.
-A bébink -nyújtotta felé a pici baglyocskát, és csillogó szemekkel várta a reakciót.

bagolyka

Bubim

Egy kicsit észrevehető az utóbbi egy-két napban, hogy Amira viselkedése kissé zavaros. Nem véletlenül van kiakadva. Próbálja titkolni, hogy valami nincs rendben, de nem tudja igazán. Egyszerre ideges és szomorú, semmire nem tud odafigyelni, mert csak egy dolog jár az agyában. Kivételesen nem egy személy, hanem valami olyan dolog, amivel múlt hónapban nem foglalkozott, és az egész akaratán kívül volt.
Vasárnap mindenképpen leakart menni a faluba, hogy kiszellőztesse a fejét, és józanul tudjon gondolkodni. Az nem lehet, hogy ez pont vele, pont most történjen...
Ezen a hűvös, kicsit sem nyárias napon korán felkelt. A barátnői még aludtak, könnyen kitudott osonni. Még a készülődéssel sem foglalatoskodott túl sokat. Szempillaspirálon és egy kis szájfényen kívül mást nem kent a pofijára, a haját is kócosan hagyta. Csak fogat mosott, és felöltözött. Cicanadrágban, vastag kötött pulcsiban, és bokacsizmában hagyta el a körletét olyan halkan, mint még soha. Szinte lábujjhegyen járt, hogy ne tűnjön fel senkinek a jelenléte, még köszönni sem volt kedve senkinek.
Lassan baktatott át a kastélyon, majd a hosszabbik úton elindult a falu felé. Talpa alatt ropogtak a lehullott falevelek. Olyan volt a természet, mint az ő hangulata. Szomorkás, keserű, és a szél olyan idegesen süvített a fák között, mint amilyen Mira belül volt.
Leo csendben sétált a gazdija mellett, viszont Ecset a szobában maradt. Aludt tovább a kisasszony, nem tartott a feketeséggel és az oroszlánjával.
Nem siettek sehova, lassan mentek, és végül a kis tónál kötöttek ki. Nem egyszer sétáltak körbe, aztán a lány hirtelen egy pad felé vette az irányt, és lehuppant. Kezeit az ölébe helyezte, és csak bámult a víztükörre.

Bubi

Nem férnek ezek a dolgok a lány fejébe. Mindig azt hitte, hogy oké amit csinál, semmi baj nem lehet belőle. Aztán egyszer csak egy váratlan pillanatban valami közbeszól. És a vicc az egészben, hogy még csak nem is önszántából követte el. Senki nem tehet róla. Csak az a hülye fiola, amire nem volt ráírva, hogy te hülye, ne idd meg, mert durva szerelmi bájital. Úgy kell neked Amira, kell neked mindig hülyeséget csinálni.
Csak ült ott egymagában, teljesen elfeledkezett mindenről. Képzeletében olyan képek jelentek meg, amire egyébként sosem gondolt. Csak egy-két napig tapasztalta, amikor Benji a nyakába varrta a gyerekét. Na jó, igazából ő vállalta be, hogy segít a srácnak. Életében nem nyúlt még korábban kisbabához, arra sem volt túlságosan felkészülve. Daniel járt a fejében, és hogy szereti nagyon, de azért nem szeretne magának is egy olyat. Még csak tizenhat éves...
Furcsa módon nem vette észre, hogy valaki leült mellé. Bámult egy pontot, és valószínűleg ha valaki más l le mellé, észre sem veszi. De az ő hangja észhez térítette. Lefagyott. Felkapta a fejét, és zavartan pillantott felé. Mint egy őrülté, úgy járt a szeme a srác, és a környezet között. Száját szólásra nyitotta, de egy hang sem jött ki a torkán. Könnybe lábadtak a szemei, a másik irányba kezdett pillantgatni.
Száját összeszorította, majd megmakacsolta magát, és halkan kifújta a levegőt, amit egészen idáig visszatartott. Nem nézett rá, csak válaszolt.
-Igen -hangja bizalmatlan volt, olyan, mintha félne. Nem volt önmaga, sehol nem látszott benne a magabiztosság, ami mindig jellemző rá. Egyszerűen nem tudott többet hozzáfűzni. Csak csendben ült, és behunyta a szemét. Érezte, ahogy pár könnycsepp végiggördül az arcán. Haragudott magára, és félt.
-Hogy vagy? -kérdezte megtörve a csendet, még mindig az ellenkező irányba bámulva.

Zawi

Egy újabb levél Zach-től. Amira már külön gyűjteményt nyithatna, annyi levelet kap a kedves barátjától. Nem mintha ez baj lenne neki, sőt. Nagyon örül, hogyha eszébe jut. Ő is sokat gondol rá, mivel az egyik legjobb barátja, és éppen ezért nem tetszett neki ami a szünetben történt.
A találkozó előtt fél órával kezdett el készülődni a feketeség. Csak kiegyenesítette a haját, aztán egy pánt nélküli fekete ruhába bújt. Fekete magassarkú cipőt, és bőrkabátot viselt ezen kívül, na meg egy kis táskát is vitt, amibe a pénztárcáját, és egyéb kis dolgokat pakolt. Indulás előtt befújta magát a nemrég vett új parfümmel, majd Leot pórázra rakta, és ketten indultak a faluba. Ecset lustálkodott, és a gazdija takarója alatt aludt.
Még ki sem léptek a bejáraton, már tudatosult Mirában, hogy nem volt jó ötlet ilyen lengén felöltözni. Egy sálat és harisnyát még bőven elbírt volna...de már mindegy volt.
Nem is nézte az időt, úgy gondolta, hogy Zach már eléggé hozzászokott, hogy késik pár percet. Nőből van, megteheti. Meg simán rávághatja, hogy "közbejött valaki", és már nem is kell magyarázkodnia.
Ahogy elértek a kis oroszlánjával az étteremhez, egy halvány mosoly ült ki az arcára. Magabiztosan lépett be az ajtón, és először körbepásztázta a helyet, hogy aztán Zachary felé induljon el.
-Szép napot -mosolygott rá aranyosan, és helyet foglalt a vele szemben levő széken.
-Mi volt az oka, hogy itt akartál találkozni? -egyik szemöldökét felvonva nézte a srác szemeit.

Zawi

Séta közben Mira rájött, hogy a hidegebb időjárás nem csak neki nem szimpatikus. Fele annyian voltak csak az utcán, mint nyáron, és a tavasszal, és ez nem igazán tetszett a lánynak. Nem volt mit néznie, és nem volt kire kacsintgatnia. Esetleg azt az öreg, ráncos varázslót nézegethette út közben, aki a téren botorkált. Hát nem éppen az esete...
Leo-val be is tértek a Pillangó-varázsba, majd a szokásos tömegfelmérés után Zachary asztalát célozták meg. Ahogy Mira leült, Ecset is helyet foglalt az asztal alatt. Okos nagy cica, tudja, hol a helye.
A feketeség egyből a tárgyra tért, hiszen tudta, hogy barátja nem ok nélkül hívta az étterembe. Kíváncsi volt ugyan, de nem izgult amiatt, hogy bármi rossz hírrel szolgál majd a srác, vagy hasonló nyalánkság.
Lassan meg is kapta a választ, amin összeráncolta a szemöldökét. Már szólásra nyitotta a száját amikor is megjelent a rövidszoknyás pincérlány, és kelletve magát letette Zach elé amit korábban rendelt. Amira szemforgatva nézte a jelenetet végig, és a gyomra felfordult tőle.
-Szóval felejtsük el a múltat, mi? Ekkora hülyeséget hogy tudtál kitalálni? -fejét csóválta, és keserű arckifejezéssel nézett a srác szemébe.
-Barátok vagyunk, és attól, mert újra bemutatkozunk, még nem fog megváltozni semmi. Ami történt megtörtént, és semmin nem lehet változtatni. Ezzel vagy együtt élünk, vagy jobb lesz hanyagolni egymást -az utolsó mondatot úgy mondta ki, hogy még a szemei is könnybe lábadtak. Sajgott a szíve attól, hogy arra gondolt, most akár el is veszítheti a barátját. Betegsége alatt érzelmileg is legyengült, amit még sajnos nem tudott teljesen, száz százalékig visszanyerni. Pedig eléggé edzett ilyen téren, fizikailag viszont pont az ellentéte. Valamit valamiért, nemde?
-Tiéd a választás, én nem akarok elrontani már semmit. Elég volt.

Utolsó felvonás - Zachary

Minden rossz érzés nélkül ment oda a találkozóra a rellonos kisasszonyka, azonban ez az érzés hamar elmúlt. Amint Zach elmondta, hogy mit akar, a lány már tudta, hogy ennek nem lesz jó vége. És nem a srác miatt, hanem Amira makacssága miatt. Mert tudta, ő jól tudta, hogy semmi értelme elölről kezdeni valamit, hacsak előtte nem törlik az emlékezetüket.
Csak a fejét rázta, nem mondott semmit. Mert nem akart, és mert nem is jutott volna szóhoz. Zawi egyfolytában mondta a dumáját, aztán Mira kicsit bepipult.
-Na figyelj -mutatóujját feltartotta, hogy a srác fogja be a száját egy kis időre. -Egy; ne beszélj velem ilyen hangon, semmi jogod nincsen hozzá. Vagy prefektus lettél, és hirtelen ekkora arcod lett? Mire? Ugyan már... -száját elhúzva flegmán nézett rá, miközben a jelvényére tekintett. Megállapította magában, hogy Leohoz sokkal jobban passzolt a jelvény, és jelen helyzetben legszívesebben letépte volna a nagyarcúról. Tudta, hogy kicsit vissza kellett volna fognia magát, ugyanis eme hangosabb megszólalásokra egy-két szempár már rájuk is siklott.
-Kettő; mert a múltunkra épül a jövőnk. És fogd fel, attól, mert újra bemutatkozunk, még semmit nem fogunk elfelejteni. Az érzések meg nem múlnak így el. Csettints is, kérlek, hátha beválik -hangja ingerülten csengett, de csak a szemében duzzadó könnycsepp jelezte, hogy nem csak a hangjával játszik. Rosszul esett a lánynak az egész helyzet.
-Rendben. Felőlem befejezhetjük -vállat vonva felállt az asztaltól, majd halvány mosollyal az arcán az ajtó felé indult. Azonban ahogy Zachary hozzáfűzte, hogy szeretné megenni a süteményét, hátrafordult.
-Jó étvágyat hozzá -kifejezéstelen arccal megfogta a tányéron pihenő muffint, és egy az egyben a srác arcába nyomta. Mivel belül krémmel töltött volt, tökéletesen szétterült az arcán. -Szia.
Mira elégedetten fordított hátat, és Leoval együtt kivonultak az étteremből.

Zawi

Borzalmasan fájt Amirának ami alig egy perccel korábban az étteremben történt. A legjobb barátját veszítette el alig öt perc alatt, és hiába mutatta kívülről, hogy nem történt semmi, belül összetört. Megtanulta hogy hogyan használja tökéletesen a színészi adottságait, és így egyik pillanatról a másikra képes arra, hogy egy teljesen más arcát mutassa. Sok meglepetést tud ezzel okozni az embereknek, viszont ő már annyira megszokta, hogy nála ez nem úgy áll fent, mint Laura barátnőjénél, aki egy álarcot húzott magára, hogy senki ne törhesse a át azt, és ne lássák a valódi énjét. Mirának ez a valódi énje. A színész énje.
Könnyeit visszatartotta, lábait pedig úgy szedte, hogy magassarkú cipellőjének kopogása úgy visszhangzott, mint amikor az esőcseppek kopogtatnak az ablaküvegen. Leo is érezte gazdája fájdalmát, nyafogott is, és lelapult fülekkel szedte a tappancsait Mira mellett.
Egyik pillanatban még a kihalt téren sétáltak, a következőben pedig már valaki megragadta a karját úgy, hogy észre sem vette jelenlétét. Megfordult, és Zacharyvel találta szemben magát. Egymás szemébe bámultak, majd a lány hunyorogva kapta ki a kezét a srácéból.
-Mi az, már jól is laktál? -bunkó stílussal kérdezte, miközben karba tette kezeit. Remegni kezdett az idegességtől, potyogni kezdtek a könnyei. Nem tudta mit mondjon, és a teste átvette az agyától az irányítást.
-Fulladtál volna bele a sütidbe -szűrte a fogai között a szavakat, majd a keze a levegőbe lendült. Nagyot csattant a srác arcán a tenyere, és a nyoma is ott maradt.
Csakhogy Amira nem állt le ennyivel. Amilyen kicsi, és erőtlen, most az agyába szállt az ideg, és méreg. Sorban lekevert neki még vagy két pofont, majd egy hirtelen mozdulattal megpróbálta ellökni a hideg macskakövön.

Zach

Egyre jobban potyogtak a lány könnyei miután felpofozta az eddig még barátjának tartott rellonost. Nem is tudta, hogy mit csinál, egyszerűen csak hagyta, hogy lendüljön a keze. Egymás után háromszor, szép vörös foltot hagyva maga után a világos bőrén.
Valahogy mást látott Zachary szemében, és az egész emberen, mint korábban. Mintha nem is ugyanazzal a személlyel állt volna szemben, és meg sem történt volna semmi. Azt várta, hogy visszakapja a pofont, mert simán kinézte volna belőle, hogy elfeledkezik magáról, és annyira bedühödik, hogy Amira is megkapja amit "megérdemel". Mira attól, hogy nem kapott semmi bántót, elkönyvelte magában, hogy a prefektusságra való tekintettel hanyagolja ezt a fiú. Hogy is nézne ki, ha egy frissen kinevezett prefi megüt egy lányt a falu közepén...pf.
A feketeség újra megpróbálkozott azzal, hogy fellöki a srácot, de mivel ez szinte a lehetetlennel volt egy szinten, a mellkasát kezdte ütni teljes erejével. Végig is karmolta, a nyakán egy hosszú csíkot hagyott. Fájjon csak neki is... Csak akkor állt le, amikor megütötte a fülét az, amit mondott neki.
-Mi van?! -megütközve nézett rá a könnyfátylon keresztül. Megrázta a fejét, és csodálkozva lépett hátrébb. Egyszerűen nem bírta felfogni, hogy ezt mégis hogy tudta összehozni a volt barátja.
-Te normális vagy? Mégis hogy van bőr a képeden...? Merlinre... -szinte hallani lehetett ahogy koppant a lány álla a macskakövön. Egyfolytában a fejét ingatta, szemöldöke a magasba emelkedett. Mindenfelé pislogott, de nem tudta felfogni, hogy mi történt.
-Egy nagyképű gyík vagy, semmi több. Nekem nem kell, hogy te a közelemben legyél. Utállak. Elérted, hogy sírni láss, remélem boldog vagy! -és itt tört el a mécses, ahogy kimondta a bántó mondatokat. Leguggolt, és arcát kezébe temetve sírni kezdett. Hüppögött össze-vissza, Leo próbálta vigasztalni azzal, hogy az orrával bökdöste a térdét.

Zawi

Borzalmas, hogy egy barátságnak milyen gyorsan véget lehet vetni. Valahol már eleve el volt rontva. Egyébként is, amióta az a kis incidens volt a Monstersben, mikor Zachary közölte a lánnyal, hogy többet érez mint barátság, már nem volt ugyanaz. Mira is tartotta a távolságot valamilyen szinten, és a srác is. Valamit kellett tenni annak érdekében, hogy ne vesszenek össze, és megmaradjon a jó kedélyű beszélgetések alapja, és együtt viccelődhessenek továbbra is.
Aztán most vége. A feketeség csapkodott, és karmolt, teljesen kikelt magából. Nem érezte magát rosszul attól, amiket Zach fejéhez vágott, inkább attól, hogy vele hogyan beszéltek. Az önérzete megsérült, és az egészben az ütötte leginkább szíven, hogy egy olyasvalakitől kapta mindezt, aki annyit jelent számára.
Aztán azt már, hogy hirtelen szinte a bocsánatáért könyörgött, tényleg nem tudta hova rakni. A hajába túrva idegeskedett, már nem tudta sokáig tartani magát. És persze sírás lett a vége. Patakként folyt végig a szeméből a sós víz, egyenesen a ruhájára.
Érezte, hogy nem csak Leo van ott vele. Hogy Zach leguggolt hozzá, ráadásul meg is simogatta. Viszont nem akart ránézni. Úgy érezte magát, mint akit kalapáccsal daraboltak szét egy másodperce.
Hosszú ideje nem tapasztalta meg ezt az érzést, és iszonyúan rossz volt újra éreznie. Ennyi átvészelt időszak után csak így hirtelen a semmiből...csodálatos.
A fiú elhúzta a kezét az arcától, mire Ami fájdalmasan a szemébe nézett. Tudta mi következeik, mégsem tudott elmozdulni. Mintha megbénították volna. Behunyta a szemét, és várta az "ítéletet".
-Menj a jó büdös francba! -nem csókolt vissza, csak elhúzódott, és egy újabb pofont kevert le neki. Talpra állt, és dühösen, az ajkát fogva elfutott Leoval együtt.

Halloween-i játék

Amira DÖK-tagként elvállalta, hogy levezeti a temetőben lezajló játékokat, mert inkább ezt csinálja, mint degeszre tömi magát csokival. A nagyteremben az igazgató úr elmondta a diákseregnek tartogatott nagy meglepetést, ő azonban ezen nem volt jelen, hiszen korábban kellett odaérnie a temetőbe, mint a többieknek.
Véres menyasszonyi ruha volt a jelmeze, haja pedig erre a napra vérvörösre lett változtatva. Leo, a kis oroszlán tökéletesen passzolt gazdája ruhájához, de kapott pár vörös foltot a bundájára. Ketten sétáltak le a faluba a rövidítőn, majd a temetőbe érve elsődlegesen feltérképezték, hogy minden a helyén van-e.
Amira beállt a kapuhoz legközelebb eső asztal mögé, és rendezgetni kezdte a papírokat, amik az est levezetéséhez kellettek neki. Itt az asztal mellett volt egy nagy vödörszerűség, amiben ásók hada sorakozott. Az első feladat kellékei.
Pár perccel később megjött az első csapatnyi diák, akiket a jelenleg vörös lány gonosz mosollyal fogadott.
-Üdvözöllek titeket, bátor csokifalók! Gondolom már sejtitek, hogy a jutalomért tenni is kell valamit, méghozzá pár feladaton kell átesni. Itt a temetőben öt kis feladat lesz. Lehettek párosan is, vagy egyedül, teljesen mindegy. Figyeljetek a saját és mások épségére, de legyetek ügyesek -bevezetőként ennyit mondott csak, aztán jöhetett a java. Az ásókra mutatott. -Mindenki, vagy minden csapat vegyen magához egy ásót -itt szünetet tartott, hogy a diákok kivegyenek maguknak egy kelléket, majd folytatta. -Körbe kell mennetek a temetőben, és meg kell találnotok egy olyan sírkövet, amin csak egy szám áll. Ebben a sötétben nem túl könnyű, de a pálcátokkal megtudjátok világítani a feliratokat. Közepes méretű betű, semmi több. Mindenki csak egyet keressen. Ha megvan, már áshatok is. Lesz egy láda a földben, amit ha kinyittok, egy kis meglepetés vár rátok. Vigyázz, kész, rajt! -a végén összecsapta a tenyerét, és mosolyogva nézte ahogy elindultak a kincskeresésre.

//Mindenki írjon egy számot 1-10-ig nekem bagolyban, és megkapjátok a „jutalmat”. Ha végeztetek az elsővel, menjetek vissza az asztalhoz, Amira már vár a második feladattal.//

Bentley
nov. 1., reggel

Amira a halloween-t úgy ahogy szépen megünnepelte a többiekkel. Viszont prefektusként úgy gondolta, hogy nem ártana kicsit ránézni a mulatság után a faluban kószálókra, hátha akad valaki, aki egy bokor alatt sírdogál a félelemtől. Na jó, persze ez abszurd, de hát mégis lehet esélye annak, hogy valakibe belebotlik mikor már régen a kastélyban kellene lennie. Meg hát neki is...
Furcsa látvány lehetett a népnek, meg a falulakóknak, hogy egy véres menyasszonyi ruhás leányzó sétálgat az utcán, akinek ráadásul még az arca is kissé nyúzott volt. Több mint huszonnégy órája nem aludt, és nem is sokat ült.
A játszótér előtt elhaladva jutott eszébe, hogy ő bizony most fogja magát, és gyerekeskedik picit. Lassan ment, a ruhája alja zörgette a kavicsokat. Az egyik hintába csüccsent, és lökni kezdte magát. Eleinte csak lassan, majd egyre gyorsabban. Behunyt szemmel mosolygott magán, meg a kellemes érzésen, ahogy a szél belekapott vörös hajába. Még ezt is vissza kell csináltatnia ha visszamegy az iskolába.
Azt mondják, hogy ha az ember változáson megy keresztül, akkor valamit megváltoztat magán. De Amira mégis fekete, és soha nem mondana le hosszabb távra az eredeti hajszínéről, elég volt neki egyszer az a szőke. Na meg Kristóf még nem is látta a vörös haját. Kíváncsi lenne az arcára, amikor meglátja, hogy a barátnője egyik napról a másikra feketéből vörösre váltott.

Halloween-i játék, második feladat

Amint mindenki visszaérkezett Amirához, ő vigyorogva végignézett rajtuk. Hát nem minden fenékig tejfel, az már biztos. Derik felmordulására nem mondott semmit, tudhatta volna, hogy nem csak egy egyszerű keresgélésről lesz szó. Szerencse kérdése volt az első feladat, ám a másodikhoz már az eszükre is szükségük lesz a diákoknak.
-Ügyesek voltatok mindannyian. Most viszont jöjjön a második feladat. Ez egy rejtvény, a halloween-el kapcsolatban. Pár kérdés, csak oda kell rá írni a választ. Nincs kockázat, annyi csokit kaptok, ahányat tudtok belőle -a második feladat felvázolása után mindenkinek a kezébe adott egy papírt, amin kérdések szerepeltek. A kérdések után annyi hely van kihagyva, ahány betűs a válasz.
1.A halloween ***** hagyományokból kialakult ünnep. _ _ _ _ _
2.A töklámpás angol területeken. _ _ _ _    _ _ _ _ _ _ _ _ _
3.Mit kapnak a gyerekek a házaknál? _ _ _ _ _ _ _
4.Kötelező a ****** viselete. _ _ _ _ _ _
5.Mi halloweenkor a jellegzetes étel, aminek több formáját is fogyasztjuk?
_ _ _ _ _ _ _

//A válaszokat szintén bagolyban kérem!//

Bentley

A hintában ülve teljesen elszálltak a lány gondolatai. Gyereknek érezte magát. Semmi gond nem volt az életében, sőt, boldog volt. Igazán boldog volt. Bár ami Zacharyvel történt...az ájulás...hát talán nem kellett volna otthagynia. De már mindegy, ami megtörtént, az megtörtént.
A mögötte levő padok és fák foltokká mosódtak össze, már kezdett szédülni. Nem lassított, egyre gyorsabban szállt a levegőben. Egy hang viszont...magához térítette. Visszalökte a jelenbe. Egy másodperc alatt megállította a hintát, és dermedten meredt a mellette álló ismerősre.
-Jól vagyok -erőtlenül elmosolyodott, még mindig le volt taglózva Bentley hirtelen felbukkanásától. Régi emlékek peregtek le a szeme előtt, a kísértetház, a kviddicspálya, a kapcsolatuk...na meg, hogy a srác egy szó nélkül elment, és semmit nem tudott róla.
Azt hallva, hogy a fiú kishúga beteg volt, már inkább aggodalom tükröződött a lány arcán. Amira utálja, ha valahol azt kell hallania, hogy egy kisgyerek beteg, vagy még rosszabb, meghalt. Már majdnem faggatni kezdte, hogy mi van vele, ám Bentley egy olyat vágott a fejéhez, amitől köpni-nyelni nem tudott. Felvonta a szemöldökét, majd fújtatva elfordult.
-Ezért jöttél ide? Hogy számon kérj, amiért van valakim? -végül visszanézett rá, egyenesen a szemébe. Szemrebbenés nélkül figyelte a barna szempárt, és egyszerűen nem értette, mit akar Bentley ebből kihozni. Hogy miért csinálja ezt.
-Nem én léptem le egy büdös szó nélkül. Tudtad, hogy milyen vagyok, hogy bármikor megkapok...szinte bárkit. Nem várok senkire -teljesen komoly, kifejezéstelen arccal közölte a száraz tényeket vele. Ő volt az első, akinek ezt mondta, bár mindenkinél érezte.

Bentley

-Katonaságba? Hogy ho...ja... -Amira furcsán kérdezett vissza, mert fogalma  sem volt róla, hogy mit jelent ez a szó. Aztán rájött, hogy mugliismereten tanulták már. Leesett neki, habár nem koppant nagyot. Az viszont igen, amit Bentley összehablatyolt ott neki. Szavai visszhangzottak a fejében, nem tudta végiggondolni, hogy mit is mondjon. Vágja rá, hogy "ja, igazad van, megvárhattalak volna", vagy pedig egyszerűen vágja a fejéhez, hogy még csak együtt sem voltak?
-Megértem -barátságosan elmosolyodott, tekintetével követte a srácot, majd megfogta a kezét. Szemébe nézve elgondolkodott egy picit. -Ha az én tesómnak lenne baja, én sem reagálnék jobban -mondta kedvesen. Azt viszont már nem tette hozzá, hogy nem egyszer meg is történt a nagy aggodalmas dolog, hiszen a lány ikertestvére amilyen hülye, sosem figyel a betegségére. Amira szerencsés, amiért nem cukorbeteg, de Maxie ezt az "ajándékot" kapta. Nem véletlen, hogy át is került a Rellonba, mert nem tudna magára vigyázni. A húga vigyáz rá, és figyel arra, hogy megkapja mindig az inzulinadagját. Mira arcán együttérzés volt jelen, és már a nyelve hegyén volt, hogy megkérdezze, mi van a kislánnyal.
-Bentley, nézd, én nem vagyok a kicsid. És nem szerethetsz. Úgy értem...ha ezt Kristóf megtudja...nem -zavartan megrázta a fejét, így próbálta elhárítani a szavak súlyát, még mielőtt az agyát nyomnák tovább. Szemben állt, helyesbítve ült egy olyan fiúval, aki egy idő után tényleg megdobogtatta a szívét. Viszont ott volt Kristóf, aki jelenleg egy határt jelentett, amit nem állt szándékában odébb rakni. És nem a korlátok miatt, hanem azért, mert élvezi, szereti, hogy ott van.
-Ne nézz így, könyörgök, ez nekem nagyon nehéz -elakart fordulni, de Bentley szemei fogságban tartották. Úgy nézett, mint egy ártatlan kisállat, aki fogságba esett, és még a mamája is eltűnt. Fájt a szíve, és tudta, hogy valakivel mindenképpen rosszat fog tenni. Csak azt nem tudta, hogy kivel.
Furcsa, hogy pont ő, Amira érezte, hogy nem akarja összetörni senki szívét. Megtette már, nem is egyszer, de most más. Megváltozott, ha csak egy kicsit is. Egy kiskaput akart találni, és biztosítékot...
-Adj egy kis időt. Gondolkodnom kell -behunyta a szemét, és nagy levegőt vett. Nem tudta, mit csinál, csak magyarázott.

Bentley

-Nem akarom, hogy szeress, oké? Érted? Engem ne szeressen senki, én sem tudok...szeretni -na jó, talán eltúlozta ezt a kijelentést, mert igenis vannak, akiket szeret, csak hát a pasikkal nem éppen úgy megy a dolog, ahogy az jó lenne. Ha nincs Yarista, akkor most lehet, hogy egy tök normális kiscsaj lenne, aki nem olyan kőszívű kis liba, hogy minden pasit csak egy játéknak tekint.
-Én...Bentley... -elhúzta a kezét, és a srác arcára helyezte. Fájt neki, hogy így látta, nem gondolta róla, hogy gyenge.
Adott egy puszit az arcára, aztán megölelte. Lassan, visszafojtva vette a levegőt, és a szemben levő mászókára szegezte tekintetét.
Teljesítette a kérést, behunyta a szemét, és visszaemlékezett a kísértetházra. Szép volt, jó volt, tényleg. Viszont nem csak ez kúszott be az agyába, hanem több más eset is. Valami nem volt már a régi. Ezt viszont nem mondhatta el neki. Nem akarta Bentleyt bántani.
-Kristóf kinyírna...én azt nem akarom -mondta végül, így elterelve a témát. Gondolkozott rajta, hogy mit mondjon, vagy mi legyen, de elfutni nem lehet, Amira nem futamodik meg. Bántani egy ilyen trauma után? Azért a rellonos sem ennyire szemét. Elengedte az ölelésből, és visszakapaszkodott a hinta láncába.
-Hogy van a húgod? Már jól van? És mi volt a baja? Hány éves is? -egymás után szegezte neki a kérdéseket, remélve, hogy ezzel majd elfoglalja magát a srác, és nyer egy kis időt.

Bentley
nov. 3.

Hűvös idő, de hétvége. A szabad lejárás miatt a falu tömve volt, mégis a fekete prefektuskisasszony ott akarta csillapítani sétálni vágyó hangulatát. Most nem az erdőn keresztülvezető rövidítőn ment le, hanem a normális úton, ahol végig azt nézte, hogy hogyan futkosnak körülötte a többiek. Ja igen, ők azért futkostak, mert esett az eső, és vélhetőleg nem volt szándékukban szétázni. Amira ezt megoldotta, vízlepergető bűbájt használt a kalapján, amit a fejére húzott. Haját a sálja alá rejtette, esélye sem volt rá, hogy elázzon ismét feketében pompázó hajkoronája. Arcát sem érte a víz, csak a csizmája ázott kissé el, meg a táskája. Mellékes.
Az ajándékboltba tért be először, ahonnan egy kis ajándékdobozzal távozott. Kilépve a boltból megkordult a hasa, és megkívánta a csokitortát. Hümmögött párat, amit az eső hangja elnyomott, majd átsietett a Pillangó-varázsba. Mikor legutóbb itt járt, az eléggé emlékezetes volt...már kíváncsi volt rá, hogy Zachary után ki lesz a következő, akinek egy muffint nyom a képébe...
Az ajtón belépve első dolga volt, hogy levette a fejéről a kalapot, majd meglazította a sálját. Közben körbenézett az étteremben, és szúrós szemekkel nézte azokat, akik elfoglaltak minden szabad asztalt. Végül egy túlságosan ismerős arcon akadt meg a szeme. Bentley. Felsóhajtott, majd a pincérhez sétált. Megmondta, mit szeretne, aztán odasétált a sráchoz.
-Szia -kedvesen rámosolygott, aztán fejével a szabad szék felé bökött. -Szabad lesz? Vagy vársz valakit?

Mira ruci

Bentley

Hiába volt kicit mérges az emberekre, hogy nem volt szabad asztal, azért Mirának be kellett látnia, hogy nem csoda, hogy ennyien vannak. Lassan tél van, ráadásul kint az eső is esik...csodás.
Ahogy odasétált Bentleyhez, kicsit furcsán érezte magát. Kicsit? Nem kifejezés. Olyan nyomott hangulatot érzett körülötte, nem tetszett ez neki. De legalább volt társasága, ha már más nem volt aki mellé beülhetett volna.
-Köszi -elmosolyodott, és helyet foglalt. Kényelmesen elhelyezkedett, és ahogy közelebb húzta a széket az asztalhoz, megérzett egy ismerős illatot. Felismerte, de szóvá nem tette. Minek?
-Ó Ecset tökéletesen, fent van a szobában a kis barátjával. Augusztus vége felé történt egy...hát elég nagy galiba egy barátommal, aztán úgy került hozzám egy kis oroszlán. Nem hiszem, hogy ismered azt a fajt, na mindegy. Leo a neve, teljesen fehér, egy tündér. Ecsetet mindig a szájában cipeli, tök édesek. Csak olyan féltékeny, hogy fú... -Mira annyira beleélte magát a mesélésbe, hogy még a végén halkan fel is nevetett. Az állatkáiról mindig szívesen beszél, az olyan közelálló téma a szívéhez, és nagyon büszke rájuk.
A válasz után egy pár másodperccel odaért a pincér is, akitől elődlegesen Bentley rendelt, Amira pedig csak megingatta a fejét.
-Ide jöhet amit rendeltem az előbb -mondta mosolyogva a pincérsrácnak. Nem nagyon foglalkozott vele többet, a haját igazgatva fordult vissza a vele szemben ülőhöz.
-Tudod, hogy igazából meg kellene büntetnem téged a múltkori miatt? -kérdezte furcsa hangon, egyik szemöldökét felvonva. Persze nem volt szándékában, csak ő találkozott vele, aztán egyszer meg el is lehet nézni...évtizedenként egyszer, egy embernek.

Bentley

Örült neki a leányzó, hogy Bentley nem unottan hallgatta végig amit összehablatyolt az állatairól, akiket igazából mindennél jobban szeret. Végre mosolyogni látta, aminek nagyon örült.
A fizetős dologra csak egy furcsa pillantást küldött a srác felé, de jobban felakadt azon, amit a hajáról mondott.
-Jaj cica, ha gyakran váltogatnám a hajam színét, akkor most nem az eredeti lenne. Amúgy meg a vörös tök passzolt a ruhámhoz, és még úgy is dögös voltam -csak Miramosollyal az arcán megvonta a vállát, aztán hátradőlt a széken. -Még el is ájultak tőlem -ezt nem hagyhatta el a megjegyzésből, főleg mivel igaz volt. Habár az nem a haja miatt volt, hanem inkább a bejelentéstől, amit szerencsétlen barátjának tett. Szegény Zach...ahogy visszakérdezett, hogy terheees? Amira igazából képen röhögte volna...
A következő pillanatban Mira felnevetett, méghozzá azon, hogy Bentley milyen fejet vágott a cukor kiköpése után. Vajon mire számított?
-A hajam tökéletes, nem úgy mint a te nyúzott fejed -mondta kuncogva, a szemébe nézve. -Néha rád férne egy tükörbenézés -halál komoly fejjel mérte végig Bentleyt az arcától egészen a hasa közepéig, ameddig látszott az asztalnál ülve.
Kíváncsian figyelte a fiú arcát, meg a beszédét, először nem tudta, hogy mit akar mondani. Összevonta a szemöldökét, és amikor kimondta a teljesen egyértelmű megjegyzést, fogsorát kivillantva elmosolyodott.
-Tudom. Mondták már -olyan természetességgel mondta, mintha egy mindennapos dologról lenne szó. Mintha a fésülködésről beszélgetnének, habár egész más került terítékre.
Nem akart belemenni a többibe, úgy volt vele, hogy jobb lesz nem kedveskedni a sráccal, hátha úgy könnyebben csillapodnak az érzései. Mert ő kitart Kristóf mellett, és nincs szándékában otthagyni hirtelen felindulásból.
-Nem a sírás miatt, azért inkább megvetés járna. Ha nem lennék ilyen cuki. Viszont prefektus vagyok, ezt ne felejtsd el...és te meg olyankor tartózkodtál a faluban, amikor nem volt rá engedélyed.

Bentley

-Az vörös, nem narancssárga -mondta helyesbítve a fekete rellonos. Utálja amikor valaki összetéveszti az alapvető színeket. Nem lehet valaki ennyire béna...
-Zach-nek meg csak megmondtam, hogy együtt vagyunk Krisivel és úton van a gyerek -lazán vállat vont, direkt nem tette hozzá, hogy amúgy csak viccelt. Látni akarta Bentley képét amikor ezt hallja. Vagy nem hisz neki, vagy ő is lefordul a székről. Több esélyes a dolog.
Szerencsétlen srác annyira béna volt, hogy Amira megállás nélkül nevetett rajta. Viszont amikor beszélt, azt mindig úgy tette, hogy az arca, és a hangja is halál komoly volt. Színésznőnek fog menni, habár nem is mindig színészkedik. Csak a sokfajta arcát kivételes módon tudja használni.
Aztán a szívószálas dologra először csak fejcsóválva reagált, majd végignyalta ajkát, és beharapta. Egyik pillanatról a másikra viszont átnyúlt az asztal felett, és egy nagy taslit kevert le a srácnak. Ismét egy szép jelent, habár ezt azért annyian nem látták. Maximum hallani lehetett.
-Ezt magad sem gondolod komolyan -féloldalas mosoly, na meg egy kacsintás, Mira pedig lassan a szájához emelte a csokitorta egy kis darabját a villája segítségével. -Hmmm...isteni -behunyt szemmel élvezte az első falatot, és vissza is rakta a helyére a villát, de persze előtte lenyalta róla a csokit.
-Ne is, nem vagy te egy...na mindegy -legyintett inkább, mielőtt befejezte volna a mondatot, ugyanis egy elég találó kifejezést akart volna használni, ami egy prefektus szájából nem helyénvaló.
-Kiskorúakat? Egyikük sem volt még fiatalabb nálam -flegmán reagált a megjegyzésre, egyáltalán nem tartotta igaznak. Sőt. Karba tett kezekkel jelezte, hogy jobb lenne, ha nem magyarázna. Közben pedig már sok dolgon járt az agya, például azon, hogy mi lenne a tökéletes büntetés számára.
-De ha ennyire nagy a szád, akkor nagyon szívesen találkozok veled a gyenguszon, az ágytálakat ki lehet sikálni néha...

Bentley

-Tökéletes gyerekünk lesz, gondolj bele, ha a tiéd lenne, olyan tojásfeje lenne, hogy a Zsebpiszok közbe rohangálnék eladni -mondta széles vigyorral az arcán. Tudta ő nagyon jól, hogy egyikük részéről sem igazi egy a nevetés, meg a mosoly, hiszen Bentleynek a szemeiből kilehetett olvasni az érzéseit, Amira pedig...neki egyszerűen nem volt humora jelen helyzetben hozzá, hogy ezzel viccelődjön.
-Ühüm, ühüm -teli szájjal bólogatott, ugyanis Bentley egy szó nélkül a szájába tömte a sütije egy darabját. Megtörölte a száját, majd kimondta azt, amit akart. -Hiába magyarázod most ezt, Bentley, a szavaidnak semmi értelme. Sőt...azért az a fej... -ahogy eszébe jutott az akkori Bentley arca, a szája elé kellett kapnia a kezét, hogy ne hangosan vihogjon fel. -Szóval...hiába erőlködsz -nem tudta rendesen visszafojtani a nevetést, aztán még az a bizonyos pofon is elcsattant. Csak úgy kihasználta a leányzó a pillanatot, nem haragudott ő semmiért.
Viszont amikor felállt, akkor már azért meglepődött, hogy most mégis mit akar. Persze azt tudta, hogy megütni nem fogja, viszont mást simán kinézett belőle.
A kezét egyből megfogta, amikor nekiállt a combját simogatni, de a fejével nem hátrált. Állta a pillantását, erősen nézett a szemébe.
-Ne! -felakadtak a szemei amikor megérezte, hogy a legutálatosabb fegyvert veti be ellene a srác. Yarista az egyetlen, aki tudja, hogy ez a legrosszabb, amivel kínozni lehet őt, és nem is akarta, hogy bárki más megtudja.
Bentley úgy kínozta, hogy Amira már hang nélkül nevetett egy idő után, aztán pedig a nevetés már igazából sírássá alakult. Totálisan rosszul volt attól, hogy megmoccanni sem bírt, így amikor végre eleresztette, gyorsan megtörölte a szemeit, és magassarkú csizmájával a legfájóbb pontját találta el a "támadójának". Kizárt, hogy ezt ne érezte volna meg annyira, hogy ne bánja meg amit a lánnyal csinált pár percen keresztül.
-Ja, mert én bőgtem el magam amiért egy csaj "nem várt rám" -a levegőben idézőjeleket mutatott ujjaival, és erősen gesztikulálva fordult vissza az asztal felé úgy, hogy nekilásson a sütinek ténylegesen.

Bentley

-Nem fogom bemutatni, nem kell, hogy az ő életébe is belerondíts. Lesz annak a gyereknek elég tanárjelöltje, ne félj -a hasához tette a kezét, bár ez már teljesen önkéntelenül történt. Az utóbbi időben megszokássá vált Amiránál ez.
-Jól elvagy amúgy? Ez már inkább gagyi, mint vicces -mondta fintorral az arcán. Nem nagyon tartotta már az elején sem viccesnek, és ez volt az a pont, hogy totálisan kiszeretett Bentleyből, ha még eddig nem tette volna... Egy ilyen gyerekes emberhez nem ő való, sőt. Leginkább menekülőre fogta volna most, és maradhatott volna ez a srác is egy emlék, akiről nem sokat tud, és semmi érzelem nincs köztük. Habár Amira részéről a megvetésen kívül nem volt más, most nagyon úgy volt vele.
-A Bentley név forró...süt belőle a mögöttes tartalom, mintha csaj lennél. És ne merd leszólni Kristófot, mert esküszöm elhíresztelek rólad egyet s mást... Én őt szeretem -szemei szikrákat szórtak, ha szemmel lehetne ölni, akkor ez a barom már régen halott lenne. Nem érdekelte, hogy róla miket hord össze, na de az, hogy úgy beszélt a barátjáról...ha nem egy étteremben lettek volna, ráugrott volna, hogy kikaparja a szemét. Úgyis tökéletesen élesre van mindig reszelve a körme, sikerült már Zacharynek is maradandót alkotni ezzel a nyakára... Mint egy anyatigris, olyan volt jelenleg.
Csikizést kapott, amitől már majdnem ott halt meg a széken szerencsétlen lány. Komolyan ennél még nem talált gyengébb pontot magán, pedig aztán fizikailag sem egy szuperhős típus. Gyenge mint a harmat.
Csak a srác nem számolt vele, hogy mennyivel rosszabbul jár azzal, ha ezt Amira visszaadja neki... A feketeség kárörvendően vigyorgott le rá két falat csokitorta közben.
-Segíts magadon, Merlin is megsegít -megingatta a fejét, cseppet sem volt olyan hangulatban, hogy bárhogy is felsegítse a srácot a földről, na meg látta benne, hogy ez csak valami trükk.
-Na de köszi a társalgást, megkeresem inkább Kristófot, beszélnünk kell a babáról -a nevet hangsúlyozta, majd összeszedte a cuccait, és még egy utolsó döfés képpen nem átlépte Bentleyt, hanem rálépett. Most azért megkímélte azt a tájékot, és inkább a gyomrát vette célba.
Elégedetten sétált ki az étteremből, a kalapját visszatette a fejére, és más szórakozás után nézett.

Harmadik feladat

Miután mindenki végzett, Amira visszaszedte a papírokat, és lefordítva az asztalra tette őket. Lesz ideje megnézni a válaszokat, hiszen a harmadik feladattal a többiek elfognak vacakolni egy kis ideig.
-Már ezen is túl vagyunk, szuper. Akkor jöhet a harmadik feladat. A temetőben szét vannak szórva a tökök, mint látjátok. De. Van kilenc olyan, aminek nem csak arca van, hanem van rajta egy betű is. Az a feladat, hogy csoportosan, tehát mindannyian együtt összeszeditek ezeket a betűvel ellátott tököket, és oda kell vinnetek az oszlopokhoz -a tőlük tíz méterre levő, egymás mellett sorban felállított oszlopok felé mutatott. Kilenc darab 1,5 méter magas kőoszlop állt ki a földből, előtte nagy füves területtel. -Működjetek együtt, és akár meg is beszélhetitek, hogy ki hol keressen, vagy valami stratégia alapján hozzátok össze. Aztán ha megvan mind a kilenc összegyűjtött betűs tök, már csak rá kell jönnötök, hogy ott mit kell tenni. Sok sikert -mosolyogva intett a kezével, hogy a csapat menjen a dolgára, neki pedig legyen ideje a rejtvény megnézésre.

//Használnotok kell a pálcátokat, és tényleg dolgozzatok együtt. A hszekben írjátok le, hogy ki melyik betűt találta meg, hogy ne legyen kavarodás! Kilenc betű, egy szó. Logikus. //

Halloween, 4. feladat

Hát a harmadik feladat teljesítése nagyon nem jött össze az első csapatnak. De Amira nem akarta lelőni a poént, ezért csak figyelte őket, nem szólt semmit, majd mikor magához hívta a kis csapatot, akkor sem mondott semmi konkrétat, hogy mit is kellett volna csinálni. Majd a következő csapat ügyesebb lesz.
-Hát ez nem úgy jött össze, ahogy kellett volna, na de térjünk át a negyedik feladatra. Ismét egy olyan feladat, amihez az eszetek fog kelleni. Adok mindenkinek két lapot. Az egyiken képek vannak, a másikon pedig számok. A képeken az iskola szellemei vannak, nektek pedig az a dolgotok, hogy leírjátok a számokhoz, hogy ki kicsoda -Amira a feladat elmondása után az asztalról felvette a papírokat, és mindenkinek osztott mindkettőből. Amíg ők a képeket nézték, a rellonos játékvezető az oroszlánját simogatta, mert segány kis Leo eléggé rosszkedvű volt már.

//Bagolyban várom ismét a válaszokat, a kép ITT található.//

Ötödik halloween-i feladat

Ahogy megtörtént a negyedik feladat befejezése is, a lány mosolyogva vette át a papírokat a diákoktól. Megint letette őket lefordítva, aztán hümmögött párat.
-Az ötödik, és egyben utolsó feladat pedig nem más, mint egy egyszerű, mászkálós csokikéregetés. Húsz percetek van arra, hogy a falubeliektől csokit kérjetek. Kopogjatok be mindenhova, de óvatosan, nehogy berángassanak benneteket... Életmentőnk sajnos nincs. Amint lejárt a húsz perc, egy igen hangos, és félelmetes farkasüvöltést fogtok hallani. Ide vissza kell jönnötök hozzám, a kiérdemelt csokikkal foglak várni titeket -mosollyal az arcán meglebegtette a papírokat, jelezve, hogy nem felesleges volt a munkájuk, és megkapják a csokit, amit megérdemelnek. -Óra indul!

//Azt kérném, hogy ne írjatok be sehova, nem igazán működne a dolog, hszben írjátok le, hogy merre mentetek, hova kopogtatok be, stb., a csokik számát bízzátok ide. //

Halloween

Eléggé gyorsan vége lett a játéknak ahhoz képest, amennyit készültek rá a DÖK tagjai. Mindig ez van, nagy a felhajtás a rendezés körül, de aztán olyan gyorsan vége van, mintha csak felrepülne egy bagoly.
Amira úgy érezte, első körben egész jól sikerült neki a levezénylés, a feladatlapok kijavításával is egészen hamar készen lett. Még mielőtt visszaértek a játékosok, ő már előtte öt perccel végzett, így volt egy kis szusszanásnyi ideje. Ezalatt Leo-t próbálta észhez téríteni, aki annyira megunta a temetőben való fekvést, hogy valószínűleg örök haragot fogadott a gazdi ellen.
Amint megérkezett az első játékos, Amira a kezébe vette a játék eredményét rejtő lapot. Egyelőre nem akarta, hogy tudják, ki lett az ottani elvégzett játékok szerint a győztes, úgyhogy csak beszélgetést kezdeményezett a háztársával, majd amint megérkezett a többi emberke is, feléjük fordult.
-Szóval vége is van a játéknak, remélem jól éreztétek magatokat, és sikerült sok édességet gyűjteni. Az a helyzet, hogy most itt kellene hagynotok a kosárkátokat, amit aztán a réten levő töksátorban az eredményhirdetés alkalmával kaptok vissza. Nyugi, nem fogom senkiét megenni -mosolyogva fejezte be a mondandójának ezt a részét, és megvárta, hogy mindenki letegye a kosarát az asztalra. Amint ez megtörtént, folytatta is tovább. -A tudáspróbás játékokkal Zachary öt, Gergő kettő, Alex tizenkettő, Derik kilenc, Amanda öt, Laura pedig szintén öt csokit szerzett. Gratulálok, és ne felejtsétek el, hogy a töksátorban ott legyetek az eredményhirdetésen, ami a jelmezverseny eredményhirdetésével lesz egybekötve.

Görgő
11. 19.

Sietős léptekkel haladt a rellonos lányka végig a Boglyas téren már kora reggel. Még volt negyed órája az első óra kezdete előtt, amit mindenképpen kiakart használni. Vagyis elfelejtette a hétvégén elintézni a bevásárlást, így le kellett sietnie, minden feltűnés nélkül.
Nem igazán volt ínyére a dolog, hogy korábban felkeljen azért, hogy aztán lerohanjon a faluba, de hát ő tehetett róla. Sikerült leöntenie az összes pergamenjét kakaóval. Felmerült a kérdés benne is, hogy kölcsön kellene kérnie valakitől, de elég finnyás ilyen téren is...csak az a jó, amit ő választ, és csakis az illatosat szereti használni.
Talárja a táskájába volt begyömöszölve, egy sima fekete dzsekit viselt piros egyberuhája fölött. Vékony fekete harisnyát, és bokacsizmát viselt lábain. A haja a nagy sietség közepette repkedve próbálta tartani a lépést a lánnyal.
Eléggé belefeledkezett a gondolataiba, ezért nem vette észre a pocsolyákat, amiket az előző napi eső hagyott maga után. Az egyikbe olyan tökéletesen beletrappolt, hogy a víz felcsapott egészen a combja közepéig, így az élénkpiros ruha is össze lett koszolva.
-Merlin csapjon ketté egy villámmal! -csattant fel dühösen, és egyáltalán nem foglalkozott vele, hogy hányan nézik meg, vagy egyáltalán hányan vannak körülötte. Természetesen a pálcáját sikerült a Sárkányfészekben hagynia, és ez csak akkor jutott el a tudatáig, amikor leguggolt a pocsolya mellett közvetlenül, és felkutatta az egész táskáját. A fejét fogva próbálta kitalálni, hogy hogyan ússza meg a késést...már megint.  

Görgő

Valami elég rosszat kellett csinálnia Mirának ahhoz, hogy az utóbbi napjai ilyen pocsékul sikerüljenek. Bár lehet, hogy kicsit ő dramatizálta túl. Ugyanis miután visszaért Olaszországból kissé...kevésbé normális állapotban, nem elég, hogy köhög, és fáj a torka, eléggé el van varázsolódva. Valami rossz érzés is kering benne, és ugyebár ott van a tény, hogy eltitkolta Kristóf elől, amit tett. Nem olyan vészes, csak ki tudja, hogy fog a barátja viszonyulni ahhoz, hogy a feketeség új tetkóval tért vissza, ami még csak nem is derengett neki.
Viszont ahogy ott guggolt, elvonta a figyelmét a gondolat, hogy vajon negyed óra alatt mennyire fog beleférni neki az, hogy kiválassza a tökéletes kellékeket, és még vissza is érjen, majd átöltözzön. Legalább fél órát fog késni bájitaltanról. Előre látta a tanár úr arcát, amint belibben... Már elégszer lógott ebben az évben is, nem kellett még több szimulált betegség.
Egyik pillanatról a másikra azt vette észre, hogy valaki megállt mellette, és rá is köszönt. A nagy lendülettől, amivel ráakart nézni, meg az ijedtségtől, amit a kisfiú okozott, tökéletesen belecsüccsent a pocsolyába.
-Ó hogy az a jó édes... -hangja a magasba röppent, miközben dermedten, de közben villámokat szóró szemekkel pislogott az ismerős fiúra. Azt kezdte el kitalálni magában, hogy elkapja-e, vagy hagyja a fenébe, és inkább a mai napot töltse el teljes nyugalomban. Feltehetőleg már rosszabb nem történhet...
-Mit akarsz? -kérdezte tőle miközben feltápászkodott a földről. A hátsója nem csak hogy vizes, de még tiszta sáros is lett. Mintha csak egy sárcsatából lépett volna elő győztesen... Puffogva próbálta a kezével finnyásan leszedni magáról a koszt.

Tanonckám
szombat

A koszos porfészek. Ismét. Amira szívéhez eléggé közel áll a csárda, sűrűn látogatta, azonban egy ideje már alig-alig tévedt be a rossz arcúak közé. Egy kis vérfrissítésre vágyott, úgymond ki szeretett volna kapcsolódni a vizsgái kivégzése után. Egyedüli ünneplést csapott ezen a szép kis szombati estén.
Egy fal melletti asztalnál ült már vagy egy órája, sorra itta a rövideket, ha most Kristóf látta volna, valószínűleg egy elég nagy veszekedés szemtanúi lehettek volna a mindenhonnan érkező varázslók. Nem érdekelte semmi, kezét karónak használta a feje alá, lefelé nézegetett, és gondolkozott. Nem világmegváltó dolgokon, csak azon, hogy milyen világos habja van az előtte pihenő sörnek, és milyen alakok rajzolódnak ki benne. Pontosan így kell eltölteni az estét.
Egyébként is, a napjai furcsák, valahogy eljött megint az a régi, nemtörődöm lány, kiszedve a sztoriból azt a részt, hogy az éppen aktuális párját megcsalja az első szembejövővel. Mondjuk a mostani felhozatal nem túl igényes, még véletlenül sem nyúlna hozzá egy szakállas csavargó mágushoz, ha már egyszer egy félisten a pasija.
Mikor feleszmélt, a táskájához nyúlt. Ugyanis a kabátja mellett fekete kézitáskája is a szék háttámlájára volt akasztva. Ugyebár a női táska olyan mint egy fekete lyuk, nem csoda, hogy eltelt fél perc, mire a legaljáról előhalászta az Edictumot. Jókor olvassa el ő is, igen... Fogható arra, hogy nem volt ideje...sem kedve. De hallotta, hogy valami új pletyka reppent fel róla, szóval kíváncsian nyitotta szét, és rakta le maga elé.

Mary

A folytonos pusmogás, és ezt megszakító kiabálások, morgások már olyan alapzajnak számítottak a csárdában, hogy aki sűrűn jár oda, furcsállná, ha nem ez lenne. Amira emellett a zajongás mellett olvasta az Edictumját, közben meg nagyokat kortyolt a sörből. Fejét visszahelyezte a tenyerébe, így teltek a percek.
Az újságban sem talált semmi jót, lassan azon kezdett agyalni hogy mi legyen a következő amit csinál. Lehet, hogy be kéne mennie az erdőbe, vagy valami... Gondolatmenetét egy lány hangja zavarta meg. Hirtelen jött, a semmiből, eléggé zavaró tényező volt a megszokott sustorgás közben.
Felpillantott rá, de csak egy fél másodpercre, a válaszon viszont még annyit sem gondolkodott.
-Nem -vágta rá kifejezéstelen hanggal, és arckifejezéssel. Visszanézett az újságjára, de szemöldökét összeráncolva visszanézett a lányra. Annyira ismerős volt neki, majdnem megkérdezte, hogy honnan ismeri. Pár pillanat után fejével a székre bökött, hogy üljön le.
-Rossz helyen jársz -jegyezte meg neki ugyan olyan stílusban, mint az előbb. A kérdésből arra lehetett utalni, hogy valamilyen féltés szerű van a dologban, habár itt Mira csak magát féltette. Utálja, ha olyan társaságban látják, ami ciki neki, ha meg bajba is kerül miattuk az már csak olaj a tűzre.
Az utolsó korty után eltolta magától a poharat, és kérdőn nézett a lányra. Előre dőlt, karjait összefonta az asztalon. Smaragdzöld szempárja szinte már égetően fixírozta a kislányt, várta, hogy talán rájön magától is, mire kíváncsi.

Fiúk, bünti *-*

A mágustusa megszervezése nem éppen olyan könnyű, rózsaszín felhőkkel teli dolog, ahogy azt el lehetne képzelni. A sok agyalás, és szervezés, rendezés nem csak az eszét veszi el a diákönkormányzat elnökkisasszonyának, hanem az idejét is. Persze nincs ellene kifogása, hogy sok időt fordítson rá (leginkább ez akkor történik, amikor Kristóf edz, vagy nem akarnak találkozni), de amikor már megelégeli az egész hercehurcát, akkor legszívesebben ott hagyná. Mennyivel több ideje lenne mással törődni. Mint például meglátogatni a testvérét, vagy a fiával tölteni sokkal több időt. A táborozás nagyon jól zajlott együtt nekik, meg Mira a hétvégéket is leginkább lent tölti Alinál és Danielnél. Ez azonban sokszor kevés egy igazi anya-fia kapcsolathoz.
Sok minden felgyűlt a lányban. A mágustusa mellett felhúzta az is, hogy Kristóf nagyon, de nagyon ideges volt. És ezt nem is tőle tudja, hanem hírből hallotta, az okáról pedig csak annyit tudott meg, hogy ő állítólag megcsalta szerelmét. Pedig nem, semmi olyasmit nem követett el, ami miatt erre lehetne következtetni.
Este volt, ő éppen a faluban császkált. Csak egy picit beugrott a második családjához, ugyanis a kisfiuk kicsit belázasodott, de mire Mira leért, már félig elaludt. Egy rövid beszélgetés lezajlott közte és a másik mami között, aztán továbbállt, a csárda felé. Szusszanva nyitott be, egy pillantást sem vetve az asztaloknál ülőkre. Egyből a pultos lányra nézett, pusztán kíváncsiságból. Csípi az új tulajt, mert egy kis színes folt az amúgy morcos hangulatú porfészek légkörében.
A lány éppen valami rendelést vitt ki, de mikor Amira meglátta, hogy kiknek, elakadt a lélegzete. Dühösen ökölbe szorította kezét, és nyúlt a pálcája felé. Lassan feltűnésmentesen, miközben a testvére egy kissráccal legurított egy rövidet.
Magassarkújának koppanása nem hallatszott a duruzsolásban, a fiúkat meg úgy közelítette meg, hogy ne figyeljenek fel rá. Bátyja mögé állt, odahajolt a füléhez miközben pálcáját a nyakára szegezte.
-Baromi nagy bajban vagy -sziszegte. Hangsúlyából érezni lehetett, hogy nincs jó kedvében, sőt. Max nagyon felhúzta, a szemei is vészjóslóan villantak meg miközben tekintete a kisfiúra terelődött.
-A fiam bátyja -jegyezte meg a gúnyos, és dühös vegyítésével. Nagyon kevés választotta el attól, hogy ne átkozza le mindkettőt, a pálcája továbbra is ikre nyakánál várakozott.