Dobó Linnea
INAKTÍV
RPG hsz: 39
Összes hsz: 66
|
Elektra Cseppet megnyugodva konstalálom, hogy akkor az ismeretlen mellett semmilyen veszély nem fenyeget viszont szavaira egyre jobban kezd el érdekelni az ő története. Riporter?
- Ez irtó jól hangzik - mosolygok rá, bár nem hinném, hogy látja - Akkor interjúkat készítesz, tudósítani mész ki például helyszínelésekre és hasonlók? - jó, ez lehet, hogy két teljesen különálló terület. Még soha nem találkoztam eddig riporterrel, nem vagyok vele tisztában, hogy pontosan mit is jelent ez a munkakör. Pest azon része, ahol laktam, nem volt igazán népszerű sem az újságírók, sem a rádiósok körében, maximum távoli ítéleteket alkotva, itt, Bagolykő környékén pedig arról sem volt fogalmam, hogy egyáltalán létezik rádió.
- Tényleg nem borzalmas - ismerem el. Habozok egy pillanatig, hogyan is tudnám ezt jól elmagyarázni neki. - Csak én nem igazán vagyok jó ebben az egész varázslóközösséghez tartozásban. Persze, tudtam róla korábban is, hogy létezik, tudtam, hogy bennem is van valamennyi mágikus képesség, de nagyon keveset tudok az itteni világról. Ez az én világom - mutatok a már félig kész alkotásra -, ezt értem. Az éjszaka szabadságát, a művészetet. A többieket odabent - biccentek a kastély felé - nem feltétlenül.
- Jó későig tart akkor - állapítom meg. Nagyon szívesen kérdezősködnék még a munkájáról, viszont nem tudom, mennyire venné zokon, hogy egy kis elsős faggatja az éjszaka közepén. De mivel elég barátságosnak és kedvesnek tűnik, úgy döntök, abbahagyom a gyanakvó viselkedést. - Amúgy Linnea vagyok, de szólíts nyugodtan Linnek.
|
|
|
|
|
Dobó Linnea
INAKTÍV
RPG hsz: 39
Összes hsz: 66
|
ZinaA csattanást követő néhány másodpercen belül Linben már csak az tudatosul, hogy a földön fekszik, egy csomó festék és ecset társaságában, és oldalra pillantva meglátja Zinát, ahogy ő is éppen igyekszik feltápászkodni.
- Köszi, igen... - már éppen elnézést akart kérni az egymásba ütközésért, amikor a türkiz festék rájuk csapódik. A szőkeség végignéz magukon, és saját maga meglepetésére is megállíthatatlanul kitör belőle a nevetés - szinte biztos volt benne, hogy a másik lány őrültnek fogja nézni, de történt már ennél rosszabb is vele.
- Bocsi, csak.. - nagyon igyekszik két nevetésroham között levegőt kapni és megmagyarázni, hogy amúgy semmi baja, csak.. Vesz egy mély lélegzetet, hogy lenyugodjon. - Szóval, bocsi, csak ez az én szerencsém. Fél éjszaka terrorizált egy macska, akit azt se tudom, miért szedtem össze, és amikor kimegyek kaját keresni neki, el is tévedek, majd az élet iróniája, hogy festékekben fetrengek éppen.
Na, ezek után már pláne meglepődik, ha Zina normálisnak nézi, főleg, hogy elég ritka Lintől, ha hirtelen vagy erős érzéseket fejez ki. Lassan feláll, igyekszik nem elcsúszni a kiömlött festéken, közben a folyosót fürkészi, de sehol nem látja a kis vörös rosszcsontot,bár nem mehetett messzire. Lin biztos benne, hogy nemsokára elkezd randalírozni. Abban már nem is reménykedik, hogy a cica magától visszatér hozzá.
- Úristen, de szétszórt vagyok, te rendben vagy? - jut eszébe hirtelen, hogy nincs egyedül és másnak is össze kell szednie magát. - Segítek összeszedni a dolgokat, mielőtt, más is elcsúszik - pillant a kiömlött mindenségre - Bár mennyire jól nézne ki, ha az egész folyosó különböző színekben lenne... - ilyen foltosan, mint valami impresszionista festmény a valóságban. Még ők is teljesen jól beleillenének a kék festékes valójukban.
|
|
|
|
|
Dobó Linnea
INAKTÍV
RPG hsz: 39
Összes hsz: 66
|
Kedves feltételezett barátomCsodával határosnak tűnt, hogy Milan arcán egy nagy mosoly jelent meg és viccelődik. Lin most már teljesen nem tudta hova rakni a srácot, az elmúlt pár percben bemutatta, milyen ha morog, milyen ha elkezd megenyhülni valaki felé, és most még mosolyog is. A szőkeség arra lett volna őszintén kíváncsi, milyen lehet a valódi természete, amit a barátai ismernek - vajon vidáman szarkasztikus, hangulatváltozásos, távolságtartó vagy képes csak szimplán magától kedves is lenni?
- Basszus, lebuktam, ez volt a titkos vágyam, légyszi csapj fel a személyes testőrömnek - válaszolt, miközben hangja csepegett a szarkazmustól - A csúnyán nézés és az emberek ignorálása nekem is megy, köszi, még ha morgásban tiéd is minden érdem - szállt bele az ugratásba.
Mintha meglepődött volna a tiszta lap felvetésen, de Lin szükségesnek tartotta, hiszen az első benyomás egyikük részéről sem volt túl pozitív, és bár lehet, hogy ezen találkozás után még csak beszélgetni se fognak soha, a szőkeség furcsa módon elkezdte majdhogynem kedvelni a srácot, talán pont azért, mert ennyire kiismerhetetlennek és cseppet szeszélyesnek tűnt, érdekes felfogással.
-Ez egy jó dolog, ha így gondolod, de nekem a tapasztalataim azt mutatják, hogy nehéz megváltoztatni bárkinek is a véleményét, és néha nem is feltétlenül érdemes - alapvetően logikus volt, amit Milan mondott, viszont Lin legtöbbször egyáltalán nem igyekezett bárkinek is a nézőpontját eltérően láttatni, főleg, ha önmagáról volt szó. - Nem vagyok egy ijedős fajta - vigyorgott rá a srácra.
A következő mondatára a lány bólintott.
- Linnea, eredetileg, skandináv név. Finn felmenőim vannak apai ágról, és ezért nálunk mindenkinek itthon is kimondható, de skandináv nevei vannak - magyarázta. - És mi újság veled? Mármint félre ne érts, a Milan relatíve gyakori név, de van egy olyan érzésem, hogy nálad is van egy sztori.
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
Thomas péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 Zavarodott vagyok teljesen és attól tartok, ha egyenesen előre kellene nyújtanom a kezemet benne a papírral arra várva, hogy átvegye tőlem, akkor annyira remegnének az ujjaim, hogy azt már nem lehetne nem észrevenni. És nem tudom, hogy mit gondolna akkor, hogy miért. Én sem tudom teljesen megmagyarázni. Biztonságosabbnak tűnik hát csak úgy lerakni elé. Kicsit későn jut az eszembe, hogy talán hozzá kellett volna tennem, hogy nyugodtan olvassa el, de hát a tessék az ezt akarta kifejezni. Viszont ugye ez egy magánlevelezés, szóval érthető hogy szükséges lett volna úgymond szóbeli engedélyt is adnom. Mindegy, olvasni kezdi az a lényeg. És bár nem őt nézem, mégis minden apró rezdülését érzékelem.
Aprót biccentek a költői kérdésre, pedig tudom, hogy nem is figyel most rám. Majd hebegni kezd, én pedig olyan erővel préselem össze az ajkaimat, hogy az már fáj. Az is, csak hogy pontos legyek. Még mindig nem hozzám beszél, de megerősíti a hírek egy részét. Elnyomok egy sóhajt és makacsul a falat nézegetem a folyosó másik oldalán. Azt hihetnék, hogy azért mert van ott valami érdekes, vagy mert épp próbálom megbűvölni, hogy repedjen szét az egész, mert nagyjából úgy festek. Pedig csak elviselhetőbb azt nézni, mint azt, ahogy a barátom reagál. Jeges rémület kezd el terjedni bennem, ahogy várom ki derüljön mi az a jaj ne.
Újabb kérdések, de ezekre már sehogy sem reagálok. Csak hallgatom őt. Amúgy se vár választ eleve. És amúgy is le van írva feketén-fehéren, hogy randinak tartotta az a lány az egészet. Meg mégis mit mondhatnék én most? Azt hitte, igen, belé van esve, igen. Ez egy az egyben rá volt írva a kis levitás arcára, a mozdulataiba ívódott. Thomas nem vette észre, de … na mindegy. Sok lánynak tetszik, amit ő észre sem vesz. Sok lány gondolna randiként egy ilyesmire, ha … mi nem lennénk együtt és elmennének valahova. Nem hibáztatom a lányt, hogy ő is annak vette. Nem hibáztatom Thomast sem, hogy nem vette észre mi is a helyzet. Nem hibáztatok én senkit se. Ez van.
Miért gondolta? Szóval akkor tőle jött az is, hogy nem vagyunk együtt? De tényleg, miből gondolta az a lány? Honnan jött eee …
- Eeh – fújom ki a levegőt döbbenten. Én csak. Ő csak volt valahol, Ő mondott valamit, a keresztje meg félrefordította. És hát persze, hogy a lány rögtön kapott az alkalmon, ha egyszer nem kell sajnálni azt, hogy mi szétmentünk. Lehunyom a szememet és finoman rázni kezdem a fejemet, orromon át erőteljesen fújom ki a levegőt. Hát ez aztán csodaszép. Ha egy kalamajkát, egy félreértés-áradatot osztályozni kellene akkor ez az eset a maximális pontszám tripláját kapná. Ó édes Istenem. Kinyitom újra szemeimet és Thomas felé fordítom a fejemet.
- Akkor már tudjuk, hogy honnan, miből eredt ez az egész – mondom csendesen. Szomorkásan de barátságosan. Nem hibáztatom, nem neheztelek rá, nincs baj, de igen, szomorú vagyok. Igen, nagyon hatott rám ez az egész, és nem, egyelőre képtelen vagyok ennél többet mondani, túlságosan is tele van a fejem gondolatokkal. Meg hát mégis most mit tudnék mondani? Hogy nem csodálom, hogy így értelmezte a lány? Így is éppen eléggé ki van akadva a barátom, semmi szüksége arra, hogy ilyeneket mondjak. Majd hamarosan helyrerakom a gondolataimat, meg felülemelkedem az egészen és visszakeveredek valahogy szokásos önmagamhoz és vigasztalom meg bátorítom meg minden, csak még nem megy, még kell egy kis idő, aztán majd kifejezem, hogy minden oké. De tényleg. Majd mindjárt.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
LAU
péntek délelőtt a BBT terem előtti folyosórészen | #imsosorryGIF
Lehunyva tartom még mindig a szemem, amit különben olykor észre sem veszek. Hiszen, amikor ennyire elgondolkozom valamin, egészen mindegy, nyitva van-e vagy sem, úgyse látok egyik esetben sem semmit. Viszont barátnőm kis hangjára feltárom tekintetem, és mire rápillantok, már ő is rámnéz. De egy kicsit most azt érzem, bár ne tenné. Mert már értem, hogy ami afféle szomorúságnak hatott a részéről, az tényleg az és félek, mi több még. A szívem rémesen zakatol és kicsit remegek belül. Vagyis nagyon. Egyre jobban. Mert most, hogy már túl vagyok azon, hogy felfogjam, mi ez az egész, amivel Lau idejött hozzám és már kibogoztuk nagyjából, mi váltotta ki a félreértés áradatot; az is elkezd körvonalazódni, hogy a lány ki tudja, mikor kapta meg ezt a levelet és ki tudja, kiktől mit hallott, mit tapasztalt és hogy mikre gondolhatott, miket élhetett át. Még csak nem is azért, mert bármit elhitt volna. Hanem egyáltalán. - Annyira sajnálom - szökik ki kissé önkénytelenül, csaknem nyöszörgésszerűen, miközben úgy pislogok barátnőmre, mint a kutyus, aki rossz fát tett a tűzre. - Nem tudtam. Eszembe se jutott, hogy ez... - rázom a fejem kétségbeesetten, mire beugrik még valami, amitől újfent megakadok. - És Ő akkor most azt hiszi, hogy mi...? - hagyom a levegőben a kérdés végét, dehát mind tudjuk a befejezést. A levitás lány szent meggyőződése, hogy mi randevúztunk és hogy pompásan alakultak a dolgok és hogy kibontakozóban van köztünk valami. És biztosan örül meg izgatott meg minden. Dehát persze, hogy az, hiszen ez az, ami csak úgy sugárzott róla, mostmár értem. Édes drága Istenem. Remek vagyok, de tényleg, kiváló. A butaságommal egyszerre több embert is megbántok minden további nélkül, és persze, hogy az egyikük a barátnőm, aki mindent érdemel tőlem, csak ezt nem. Pár hosszú pillanatig még azon aggodalmaskodom, hogy majd el kell mondjam a cukrászdázó társamnak, micsoda végzetes félreértések történtek, aztán visszaevezek arra, hogy milyen lehetett, lehet ez Launak. Dehát minek feltételezgetni, mikor itt áll előttem és látom rajta? Ezt még én is látom. Miközben cikáznak ezek bennem, rakás szerencsétlenségként ácsorgok a párkány mellett, hol ide nézve, hol oda, hol a táskám gyűrkélve, hol egyensúlyom egyik lábamról a másikra helyezve. Kisujjam és halántékom zsibbadni kezd, számat is feszülni érzem. Nem akarok itt lenni most. Itt a folyosó közepén, ennyi ember között. Nem akarok bemenni a tanterembe. El akarok bújni. Az a helyzet, hogy legszívesebben sarkon fordulnék és mondjuk bevetném magam a mosdóba. Akárhova, ahol egyedül lehetek. Fájó a késztetés, úgy kell magam megfékezni, egy valami állít meg: nem akarom itt hagyni a barátnőmet. Az még aztán szép lenne. Viszont irtóra tartok tőle, hogy pár pillanat és megteszem. Nem működik az agyam, nem tudok mit mondani, nem tudok mit tenni. Pedig kéne. Tudom, hogy kéne. De nagyon rám zúdult ez most. Még a helyére sem tudom tenni, nem hogy kezelni. - Sajnálom - cincogom fancsali képpel ismét, hogy legalább csináljak valamit, ami bármennyire is egy olyan emberhez méltó viselkedés, aki a barátnője lelkébe tiport és ki tudja, minek tette ki őt és minek fogja még a jövőben, csak azért, mert ennyire végtelenül naív és ostoba.
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
Thomas péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 Próbálok minél gyorsabban egyre mélyebbre ásni magamban, megkeresni a kis rejtett dobozkát az elmém legalján, amibe belezárhatom ezt az egészet. Az lesz a legjobb, bezárni, elő se venni többet, szóba se hozni. Nem akarok erről beszélni, egyszerűen nem. Gondolni sem akarok rá. Nyugodtan lehet gyávának vagy bármi másnak tartani, de akkor is ez van. És nem csupán azért, mert ez a hely és idő aztán minden csak nem alkalmas, hogy kifejezzem mi minden zajlott le bennem. Azért sem mert már eddig is éppen elég fájdalmas volt, ha még ki is mondom, még inkább az lesz, mert amíg a fejemben vannak addig még meg-megtudom fékezni néha-néha a legrosszabb részeket. De ha szavakba öntöm … nem, nem öntöm. Hol az a doboz?
Meghökkenek kissé a bocsánatkérésen. Nem azért, mert azt mondja, hanem az ahogy. Szinte szűkölve adja elő és egy új – már jól ismert – fájdalom szorítja össze a szívemet. Fáj, hogy őt szenvedni látom. Hiszen szenved. És még tovább kínozza magát, ahogy halad előre a ráeszmélésben.
- Igen – felelem csendesen lassan lehunyva majd kinyitva a szememet. Már a bólintás sem megy. Ez is egyike a fejemben cikázó gondolatoknak, amit igyekszem elkerülni: és most mi lesz, mit fogsz tenni? Nem tettem fel a kérdést, mert csak még jobban kikészítettem volna vele. Na meg mert nem hülye, nagyon jól tudja, hogy ezt helyre kell hoznia a lánnyal, és nos, nem lesz fáklyás menet. Pocsék lesz neki felkeresnie meg megmagyaráznia a lánynak úgy eleve. A levitás reakcióját nyilván nem tudom megjósolni, de ha az oké lesz, na akkor sem lesz könnyű.
Azt viszont továbbra sem tudom, hogy mit mondjak, úgyhogy csak állok és nézem őt. Nézem, ahogy toporog, ahogy szinte menekülő útvonalat keres a tekintetével. Lehet, hogy nem így van, de nagyon arra emlékeztet most, mint amikor egy ketrecbe zárt állat vadul keresi a kiutat. Kétségbeesetten. A helyzet elől, a többiek elől, akik a közelünkben vannak, vagy előlem? Nem tudnám megmondani. Akármelyik is legyen az, megértem.
- Jól van – motyogom alig érthetően az újabb bocsánatkérésre. Tudom, hogy sajnálja és reflexből jönne a válasz, hogy semmi baj de … de az ég szerelmére hát van baj. Mindenki látja, aki rá vagy rám néz. Igen is, hogy van baj. Ő szenved, én … hagyjuk … mi ez ha nem baj? És mégis igaz, hogy nincs semmi baj. De még sem jön olyan könnyen a számra ez a két szó. Ami viszont helyette jön, az a cselekvés. Megtöröm végre a mozdulatlanságomat, lassan a keze felé nyújtva az enyémet, hogy megérinthessem, megfoghassam, áthidalhassam ezt a fura távolságot köztünk. Lassan, noha nem vagyok bizonytalan. Inkább csak neki szeretnék teret hagyni meg időt, hogy elhúzhassa a kezét. Ha nem szeretné, ha úgy érezné, hogy nem érdemli meg és önostorozná magát még tovább. Hát ne tegye. Itt vagyok, vele, mellette és ...
- Semmi baj. Nem … nem tudtad. Én nem ... – én nem mi? Haragszom? Hittem el? Mit akartam mondani? Tehetetlenül rázom meg a fejemet, jelezve hogy fogalmam sincs hova akartam ezzel kilyukadni. Igyekszem tényleg nagyon bátorítóan nézni rá, a rossz dolgok elpakolásával már majdnem készen is vagyok, ahogy észrevétlenül megtörtént már megint az, hogy őrá koncentrálok, őt igyekszem megnyugtatni. Megvédeni, még magamtól is. Azok a dolgok, a szomorúság csak még több fájdalmat okoznának neki, nem meglepő, ha annyira igyekszem elrakni őket. – Tényleg nincsen semmi baj.
|
|
|
|
|
Farkas Zétény
INAKTÍV
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
|
Izaegy péntek estén - kinézet (sál nélkül)Meglepett a gyerektéma. Én, mint apa és összejárnánk velük egy kis esti sütögetésre, vagy az oviba egy csoportba raknánk a kölyköket? Á, nem hiszem, hogy ebbe most bele tudnék-e gondolni, vagy sem. Főleg, hogy nincs is mibe, de mégis valami hátulról piszkálgatja, kaparássza az agyamat, mintha rájönnék valamire. De nem vagyok apa, és amúgy is csak tudnék róla, nem? Iza nem hiszem, hogy bármi ilyesmiről tudhatna anélkül, hogy én elmondtam volna neki. Amúgy is általában védekezek, hiszen nem akarok én másnak sem a problémája lenni, de persze nem minden esetben. Olyan sok lány nem került a hálómba, vagy csak a kellemes együttlét eltöltése végett, szóval nem is tudom, hogy mire gondolhatott. Tényleg csak elszólás, vagy valamilyen fura Izás vágyálom lehetett. A visszakérdezés utáni vörösödés már rosszat sejtes, de annyira tagad, hogy egyelőre elhiszem neki, hogy csak kitaláció az egész. Ő simán elvörösödik, ha nem akar megbántani és most pia is van benne, meg még tölt is mellé egy keveset, a biztonság érdekében. Azért megdolgozom egy kicsit, mert zavaró ez az egész helyzet, és a kisördög nem tűnt el a tarkómról, ott sutyorog, hogy nem stimmel valami.
- Én nem tudok, hogy lenne gyerekem, és biztos nem titkolnám előled. Minek? Szerintem oda lennél tőle, meg vissza, hiszen mégiscsak hasonlítana rám és hát valljuk be, nagyszerű egy kisfiú lenne, vagy kislány – vonok vállat, nem egészen értem a visszatámadást. Főleg annak tükrében, hogy ő hozta fel az egészet, én meg csak pislogok, mint fehér egér a lisztben.
- Hé? – pillantok fel rá, és csak vizslatom őt, hogy mit akar ezzel mondani. – Hogy kezdted? Nem haragszom – ingatom meg a fejem úgy, hogy „ismerlek már Iza, haladjunk tovább” fejet vágok, majd felpattanok, és újra rápillantok. Egyből feltűnik, hogy rágja az ajkát, ami viszont nem jó ómen. Így tart vissza előlem információt, egészen addig, amíg ki nem böki magából, vagy ki nem szedem belőle. Komolyan kezdek félni valamitől, amitől az sem tudom, hogy mi az. De valóban lenne egy gyerekem, amiről Iza tud? Elég nevetségesen hangzik, talán más van az egész mögött, de valami tényleg van. Fújok egy nagyot, miközben átmegyünk az étkezőasztalhoz, de nem szólalok meg. Nem, még nem. Nagyon vékony mosollyal leültetem az étkezőasztalhoz a helyére, amit ugye már előre kikészítettem, majd elénk húzom a sajttálat, ami ugye az előételünk. Kíváncsi vagyok, hogy meddig fogja bírni.
- Tudod, Eszter, az egyik bárpultos kedves ismerősöm és sikerült egy csomó sajtfélét beszereznie. Még én sem kóstoltam, remélem ízleni fog. Hol is tartottunk? – veszek magam elé a kis szedőcsipesszel pár darab sajtot, majd veszek is egy kis darabot a számba. Beszívom a sajt illatát, elrepülök arra a vidékre, ahol készülhetett és élvezem a harmóniáját az ízeknek. Csendben eszegetek és figyelem őt, kitöltök közben egy kis vörösbort mindkettőnknek… jó ízeket ad a sajtnak. Kortyolok és lassan eszek. Ha eddig nem szólalt meg, kénytelen leszek egy kicsit segíteni az ügyemben, pedig végig figyeltem őt, a mozdulatit, a szemeit, hátha elárul még valamit.
- Szóval. Elmondod? – emelem fel a szemöldökeim, mert így még jobban bele tudok furakodni a lelkébe, tudom. Ha úgy nézek, egy idő után elárulja magát, plusz talán az alkohol is ma az én oldalamra áll.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
LAU
péntek délelőtt a BBT terem előtti folyosórészen | #imsosorryGIF
Nem nyugtat meg és nem is várom tőle. Válaszai halkak, nem meggyőzőek, nem segítenek. De nem is érdemlek segítséget. Nem azért mondogatom itt, hogy sajnálom, hogy megenyhüljön. Vagyis hát nyilván, sok mindent odaadnék, ha nem így nézne rám. Ha nem lenne ilyen, amilyen most. Ha nem okoztam volna ezt. Dehát ez nem így megy. Felém nyújtja a kezét. Az enyém is ösztönösen rezzen, hogy mozduljon felé, hogy kapjon utána, de megáll. Viaskodom magammal. Kezéről arcára pillantok, ahogy megszólal. Azt mondja, semmi baj. Én meg hiszek neki. Persze, hogy hiszek. Pedig nem kéne, hiszen hazudik. Azért hazudik, hogy én jobban érezzem magam. Hiába hiszem hát el, nem jön el semmiféle megkönnyebbülés. Nincs feloldódás. Még akkor sem, mikor megfogom a kezét. Mert naná, hogy végül megfogom. Szorítok rajta egy kicsit, nyelve közben egyet. Elmosolyodom egy picikét, amolyan viszont jólvan-ként, miközben elengedem. De miért nem áll el ez a remegés belül? Pedig azt mondja, nincsen semmi baj. Ezt mondja. Mélyet lélegzek és lassan fújom ki. - Beszélek majd vele - mondom csöndesen, lágyan, eltökélten bólogatva kicsit. Ezt a legjobb mielőbb tisztázni. - Még ma - teszem is hozzá.
|
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV
bastard
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
|
Alfred - Kijev, a föld alatt, közelebb a pokolhoz A következő műsor megtekintése 18 éven felülieknek ajánlott
A következő képi sorok vulgaritás, erőszakot, szexualitást és annak kendőzetlen megjelenítését tartalmazzák. Érzékeny lelkű olvasók, mélyen vallásos lelkek számára felkavaró lehet, nem ajánlott, mindenki más azt tesz, amit akar. Ha mégis kíváncsi vagy rá, kattints és élvezd a műsort. |
 |
- A peremkerületben pihen, a belváros zsúfolt már így is, ott van minden szemét. Egyszerűbb lesz ellátni azzal, amire szükség van. De semmi sem biztos, még egyszer ellenőriztetem, aztán lapozhatok ebben a fejezetben – apró cetlit helyez az asztal azon pontjára, ahol nem hever semmi. Még ha semmit sem tettek eddig, a helyet inkább védi, mintsem előre elronthassa, a papíron a cím pihen, meg persze a jó öreg Fidelius, amelyet ha elolvas, onnantól látni is fog, de nem tömegcikknek szánja, így nem ejti ki egyelőre hangosan. Nem paranoia, csupán apró óvatosság, amely szinte lehet csak túlzás, viszont így biztos, hogy senki sem fog a levesbe köpni. Ha épp turkálnak is elméjében, a címet védi, csak a másikkal kívánja megosztani, egyelőre. A többi meg foglalkozzon azzal, amit talál az emeleten. Elengedi a papírost, a témát is, hogy a kellemetlenebb vizekre evezzen, meg süllyedjen is velük egyetemben. Mert nem kell mocsárba süppedni, csak a magas ló és a leszállás esete, nem mindegy, hogy lelépőt kap, vagy lerángatják onnan, nem túl kellemesen. Utóbbival szembesült akkor is, most is, nem finom és kényelmes utat kap arra, hogy bármit is bizonyítson és lefektessen, hogy bizalom vagy akármi más legyen ebben az abszurd helyzetben. Küzdött már meg ő mindennel és sok fajta helyzettel, nehezebb, könnyebb, talán veszélyesebb is vagy sem, akármi ez, eléggé megedzi az idegeket és minden mást is. Nem könnyű, mert tudja a másik, hogy hova kell taposni és tiporni ahhoz, hogy bármit kihozzon belőle és ez, valahol még mindig bosszantja, ellehetetleníti, de erre a megfelelő hasonlat talán, hogy semmi vadat nem könnyű betörni és arra kényszeríteni, hogy azt tegye, ami más akarata. És mégsem a legjobb. Fogalma sincs mi ez, ahogy arról se, mi hever előtte, legalább viszont elkezdte az értelmét keresni. Tudna még mit mondani, talán lenne pofája felállni és kisétálni, csak épp tudja, azzal rosszabbul jár, mintha továbbra is úgy fecsegne tovább, hogy át sem gondolja. Nem is figyel, csak beszél, ujjai között forgatja a könyv lapjait, keresi meg az alapokat, amelyek olvasata elsőre is magasan vannak, mint hitte, újabb sóhaja inkább valami fújtatás, türelmetlensége a könyvnek is szól, szállhatna bele egyből oda, ahol lennie kellene és nem senyvedne ennyit egy olyan feladattal, ami türelmének és kitartásának igencsak kínzó próbatétele. Nem veszi észre az illúzióablak változását, ahogy a férfi arcán sem, ha kelletlen is, mint valami diák, akit házi feladat írásra kényszerítenek, úgy cselekszik és olvas, futja át a sorokat, miközben mögé lépked. Egy pillanatra emeli fel a tekintetét, majd ejti is vissza, ujjával egy sorra bökve húzza közelebb az egyik papírlapot és veti össze. Ennek semmi értelme, sosem ő volt a szellemi ember. De nem, nem tépi szét, legyűri az ingert. Szavaira enged meg magának egy félvigyort és már válaszolna is, amikor hirtelen mozdul és megérzi, miért is van ilyen közel. Egész teste rezdül, rándul bele, ahogy elkapja, szinte ösztönösen mordul fel és rúg egyet lábával, amely az asztal lapján csattan. A könyv leesik, ahogy kezével és az azzal tett hirtelen mozdulat miatt lesodorja azt. Feje kényelmetlen feszül hátra, gondolatait azonnal kezdi kitölteni az ismerős köd, a reflexszerű védekezés, amely miatt támadni akarna. A karhoz kap, markol rá, miközben mellkasa szaporán emelkedik fel majd le, a kevéske kis levegőt, melyet engednek neki, falja és fújtatva ereszti ki. Nem tekeri tovább magát, teste szinte ívbe hajolva merevedik meg, tekintete haragosan csillogva mered a férfire, hogy aztán nagyobbra nyílva a késre. A Késre. Ökölbe szorulnak ujjai, amelyek a széken pihennek és amelyen a hely van, ahol találkozott már azzal a pengével. Hidegsége előbb arcán fut végig, állapodik meg végül torkánál, hideg veríték fut végig rajta, borzongás, a köd még mindig nyomja elméjét, de tudja, nem engedheti ki. Karját szorongatja, ahogy nagyot nyel, szinte úgy hallja, hogy bőre apró mozdulására hogyan karcolja azt, milyen apró és semmis hangot ad ki, mégis, mintha üvöltene. Szorítása enged, a gyűrött zakó ujját engedi el, keze a levegőben marad, kitárt ujjakkal, mintha megadná magát, pedig nem. Vagy mégis. Kár lenne felnyitott torokkal festeni, nemde? Pár pillanatra hunyja le a szemét, csusszan egy aprót a széken, akaratlanul, mintha menekülni kívánna. Vagy lecsapni. Egyik sem történik, csak hallgatja őt.
- Elsőre is... felfogtam... hogy nincs... - sziszegi szinte vicsorogva, indulattal felé. Újabb fújtatás, megint sarokba lett szorítva, megint elkapva és megint fenyegetve. Nem kellemes, nem szereti, gyűlöli, a fejhajtás nehéz, ha előtte nem mutatják meg, mi jár érte, ha nem teszi. Tovább bámulja őt, a tekintetét, mindenét, ahogy a fenyegető él több formában is eléri. Nem fog könyörögni, siránkozni, főleg nem félni. Talán elfelejtette már vagy sose tanulta meg. Ha most mozdul, a penge felsérti a bőrt és vére folyik, ha nem, akkor úgy tűnik, megértette. És tűnjön úgy, mert úgy is van. Nincs választása, még ha erre üvölteni is kívánna. Apró lépések, vagy azok sem. Ismét találkozik vele tekintete, elmélyed abban, amely kitekint onnan, amely a sötét, az övéivel ellentétben, amelyben most tűz tombol, lassan apadó lángok. Aztán elengedi.
- Mindent értek – nem kell elnézést kérnie, nem érdekli. Csak a pont a mondat végén, amely hideg és éles. Nyel egyet, légzése lassan normalizálódik.
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
Thomas péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
Semmit sem érek el. Látom rajta, hogy bármennyire is igyekszem, az erőfeszítéseim nem érnek célt. Egy apró kis örömfoszlány, ez villan fel bennem, hogy aztán el is halljon ismét, amint nem közelít tovább a keze. Ahogy rám néz. Mélyen legbelül ő is tudja, hogy ez sokkalta bonyolultabb. És hogy egyszerre igaz és nem igaz az a ’semmi baj’. Csak éppen arról nincsen halvány lila gőze sem, hogy melyik része melyik. Mert nem mondom el neki. Mert magamba zárom. Mert fáj. És ezzel fájdalmat okozok neki. Ha nem is most azonnal, de majd később igen. Mert látja rajtam, hogy valami nem oké. De hát azon túl tudnánk lendülni, egyszerűen, könnyedén. Túl tudnék, de így nem megy. Megfogja a kezemet, megszorítja finoman, de nem az igazi. A mosoly sem az. Semmi sem az.
- Jó – suttogom a magára hagyott kezemet nézve. Nem mozdítottam el onnan, ugyanott van még mindig.
Ez így nem jó, ez így nem jó. Ez Így Nagyon Nem Jó!
- Thomas, ez így nem fog menni – szólalok meg kissé erőteljesebben, de továbbra is halkan, hogy mások ne halljanak minket. Remélem, hogy nem hallanak legalábbis. Egy apró nyelésre állok csak meg, nem tudatosan ugyan, de igyekszem gyorsan folytatni. Nem egészen vagyok tisztában azzal, hogy milyen szavakat használok, de azt érzékelem, hogy mielőbb magyarázatot kell adnom. – Sajnálom, de tényleg. Én, én próbáltam, próbálom, mert … nem akarom, mert már így is éppen elég rossz. De én ezt így képtelen vagyok … egyszerűen … muszáj - hűha ez egyre rosszabb, jaj Lau, kezd már a legelejéről az ég szerelmére, mert ez így … ez így … olyan mintha … mintha …
- Izé, én próbálok nem foglalkozni egy dologgal, nem is gondolni rá, de hiába zárom el magamban és érzem úgy, hogy tovább tudok, tudunk lépni, de mégsem tudunk – továbbra is a kezemet nézem, ami már remeg, bár látni ugyan nem látom. Kezd elhomályosodni a tekintetem, még jó, hogy a szempilláim félig takarják kékjeim és talán nem veszi észre. – Tegnap, amikor megkaptam az üzenetet sokáig csak bámultam rá hitetlenkedve, talán még picit mosolyogtam is, hogy ekkora nagy marhaságot már rég hallottam. Nem hittem el, pletykának tartottam az egészet. Mert hát, tudnék róla ha szétmentünk volna. Tudnék róla ha randiznál valakivel, szóval ez csak valami sületlenség lehet – lassan beszélek, tagoltan, egyrészt mert próbálom felidézni azt a pillanatot, másrészt meg mert érzem, hogy most tört apró darabokra a pompás kis dobozom. De joga van tudni, hogy mi minden zajlik, zajlott bennem. Nem tehet róla, de ezt tudnia kell. Ökölbe zárom remegő kezem, de csak hogy csináljak valamit.
- Aztán fura gondolatok árasztottak el. Arra gondoltam, hogy mi van ha … mi lenne ha … - megakadok, hát persze hogy megakadok. Vacillálok, hogyan fogalmazzak és szinte óvatosan, tapogatózva nyögöm ki a mondat folytatását - … igaz lenne. És … ez … nem, nem volt jó – belegondolni abba, hogy ez megtörténhet, hogy szétmehetünk, hogy randizik majd mással. Oltári finoman fogalmaztam azzal, hogy nem jó érzés. Igazából elmondani nem tudom, hogy milyen rossz érzés. – Mindenképpen meg szerettem volna veled beszélni, hogy miről is van szó, te mit tudsz erről, aztán … aztán jöttél a folyosón. A levitások meg rámnéztek, és … öhm. De de de, érted. Nem a te hibád, hogy … hiszen én … szóval én vagyok a hülye. Nem baj, hogy félreértés lett az egészből, az végképp nem baj, hogy elmentél a cukrászdába, hiszen hát miért ne mehetnél. Nem … nem haragszom, nem neheztelek, nem bántottál meg. Nincsen baj. De mégis van baj, mert tökre elszomorodtam attól, hogy mi lenne ha … és ezen még nem sikerült felülemelkednem és most te ki vagy attól, hogy én ki vagyok és … bocsánat. Hülye vagyok.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
LAU
péntek délelőtt a BBT terem előtti folyosórészen | #whatisthisallaboutGIF
Jó. Bólogatok pár erőtlent. Aztán... borzalmas görcs áll a gyomromba, amikor megszólal. Amikor hirtelen azt mondja, ez nem fog menni. A másodperc töredéke alatt sápadok el. Mi nem fog menni? Arcom rezzenetlen lesz. Várakozó. Várom a folytatást, amitől valami megnyugtató magyarázatot remélek. De egyre rosszabb. Egyre és egyre rosszabb. Mit próbált? Mire képtelen? Mi történik? Nem vagyok jól. De nem tudok mást, mint állni és figyelni. Csak hogy ez egyre nehezebb. Egy adott ponton hirtelen, furán szívok be egy jelentősebb adag levegőt, mert közben azt is elfelejtettem rendesen csinálni. A légzést. Most birizgálni se birizgálok semmit. Nem toporgok. Nem mozdulok. Elkezdi mesélni, milyen volt, amikor megkapta a levelet. Tehát tegnap kapta meg. Észre se veszem, de bólogatok egy kicsit. Nem mintha látná. Nem engem néz. Gyomromban a fájdalom már kifejezetten éles, ahogy azt taglalja, felmerült benne, mi lenne, ha ez igaz lenne. Egy pillanatra megráncolom homlokom. Nehezen szuszogok, főleg, amikor ecsetelgeti, milyen volt neki, ahogy - úgy tűnik - látott nemrég megérkezni a lánnyal és azt, mennyire elszomorította a gondolat, hogy mi szétmegyünk. Oh... Na várjunk csak... akkor viszont nem arról van szó, hogy... nem oda akar kilyukadni, hogy... Mikor rájövök, hogy befejezte mondandóját, szédülve kezdek enyhén oldalra dőlni, lábamból kiszáll az erő, de gyorsan letámasztok a párkányra és hagyom odarogyni magam, félig táskámra ülve, esetlenül. Legalább nem a fényes márványon landoltam. Pislogok párat, tenyerem feszesen combomra támasztom, aztán rá is markolok, masszírozva tolva le térdemre kezemet, majd vissza, miközben lehajtom fejem és lehunyom szemem. Jézusom.
|
|
|
|
|
|
|
Myra Blackburn
INAKTÍV
Magyar Mennydörgő | anya
RPG hsz: 479
Összes hsz: 5689
|
Zsófiő itt LuciferFut a városon keresztül, láthatóan stresszes állapotban. Két napja van a birtokában ez a szőrpamacs, aki a Lucifer névre hallgat, de ezalatt a rövid idő alatt nem sikerült még túlzottan összecsiszolódniuk. Ezt szépen mutatja az is, hogy hiába hozta el magával a reggeli futáshoz, a kutya úgy gondolta, unalmas neki, hogy Myra lába mellett fusson, inkább saját útvonalat tervez. Bogolyfalva nem egy nagy város, mégis épp elég ahhoz, hogy el lehessen veszíteni benne szem elől egy állatot, aki a rövid lábain is képes olyan gyorsasággal eliszkolni, hogy a pánik vele együtt egy másodperc alatt felüthesse fejét. Kering az utcákon, benéz minden ház udvarába, hátha más állatokkal szeretne Lucifer barátkozni, de egyelőre semmi. Már elátkozta magában párszor, nem pont így képzelte ezt a kutya-ember barátságot. Első látásra szerelemnek gondolta, de a valóság az volt, hogy amikor találkozott a három testvérrel, Luci volt az egyetlen, aki még csak rá sem nézett a leendő gazdijára. hát természetesen ő érkezett vele haza. Aztán máris szabadulna tőle.
|
|
|
|
|
Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
Pötty :)
RPG hsz: 336
Összes hsz: 394
|
Myra és Lucifer RuházatomHa valami bajom van, arra kiváló a munka. Igaz, hogy a munkaidőm csak két óra múlva kezdődik, én mégis éppen a hivatal felé tartok, teljes harci díszben, mert kattog az agyam, és annyi feladatot tűztem ki magam elé, amivel egy hét alatt egy normális ember képtelen végezni.
Csakhogy, rólam van szó, és amikor belendülök, akkor nem csak a józan eszemet vesztem el, de az időérzékemet is, és azt is, hogy felmérjem, mennyire fáradok el, vagyis, tökéletes minden. Az egész, úgy, ahogy van, maga a tökély. Csodálatos nyugalommal hullok bele éjjelente az ágyba, hogy hajnalban elmenjek futni, aztán bőségesen reggelizzek, hogy ne is akarjak megállni ebédelni. Mert, ha megállok, gondolkodni kezdek, vágyakat kezdek el érezni, és akarni akarom, hogy lássalak téged Benő, és az most nagyon nem fér bele a lelki világomba. Éppen ezért leslek még mindig távolról, ügyelve arra, hogy mások ne is láthassanak meg. Tudom, még mindig szánalmas vagyok.
- Helló.
Pillantok le rád, te fehér pamacs, akibe a kávémmal kilépve ütközök. Van egy olyan sejtésem, hogy akkor ragadtál le itt, amikor megláttál kifelé jönni az üzletből, és most azért nem vagy a gazdáddal. Csakhogy, kisbarátom, én gyorsabb vagyok, mint hinnéd, és egyetlen pillanat alatt rántok pálcát, hogy láthatatlan köteléket alakítsak ki közöttünk. Nem, nem kínozlak, olyan, mintha pórázt kaptál volna, így nem szaladhatsz el, nem mintha nagyon akarnál.
- A vajas kifli kell?
Tudtam, hogy te is csak egy olyan érdek pasas vagy, akinek csak az kell, hogy az asszony enni adjon. Vagy lány vagy, nem is tudom, meg se néztem, de a kiflit neked adva, békésen indulok el veled, mert lassan fel kell, hogy tűnjön a gazdádnak, hogy hiányzol, és akkor majd megáll, mi pedig utolérjük.
- Hé, Myra! Nem hiányzik valami?
Amúgy komolyan univerzum, de tényleg. Kutyák? Mindig kutyák?
|
|
|
|
|
Myra Blackburn
INAKTÍV
Magyar Mennydörgő | anya
RPG hsz: 479
Összes hsz: 5689
|
Zsófiő itt LuciferVendel megmondta, akkor legyen kutyája, ha képes vállalni érte a felelősséget. A szülei meg azért nyaggatják, hogy ideje lenne családot alapítania így huszonöt éves fejjel, csak hát ők nem látják, mennyire béna a lányuk még egy normális kapcsolathoz is. Nem beszélve arról, hogy a gyerekekkel még annyira sem tud bánni, mint egy kutyával. A kutya pedig láthatóan nincs oda meg vissza a társaságától... - Lucifer! Ne már... - fortyog magában miközben a térről áttér a Fő utczára és benéz az üzletekbe is, az asztalok alatt keresi a kis állatot, de még a néniket is megszólítja, hogy nem láttak-e erre egy hófehér kölyköt. Mindenki sajnálkozva ingatja a fejét. Egészen addig a pontig folytatja a keresgélést, míg meg nem hallja a nevét a háta mögül. Megtorpan és odapillant, aztán egy nagy sóhajjal engedi ki megfeszült izmait. - Merlinre, Zsófi, jövök neked eggyel - pillant a nőre, majd leguggolva Luciferhez rácsatolja a pórázt. Tudta ő, hogy ezek a mugli eszközök nem olyan megbízhatóak, mint a varázslat... - Ez a kis pokolfajzat megunta a futást - szemét forgatva vakargatja meg az állat füle tövét. - Valami eszméletlen csinos vagy amúgy - méri végig a nőt. Ha Myra ilyet mond, akkor azt el lehet hinni, hogy komolyan is gondolja.
|
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
|
 Könnyű, libegős minden léptem, és talán mintha friss, halványan érezhető akácillat is keringne körülöttünk. Szemem lehunyva csak érzek, nem nézek semerre, a ritmust is odabent hallom, nem kívülről szól. Arcom az ég felé fordul, mint késve érő napraforgó tányérja tenné, miközben halkan szusszanok, mégis fáradhatatlanul lépkedve tovább. Orrom rezdül meg először a finom ébresztőre, fújok egy rövidet, szempilláim is megrebbennek vele egyszerre. Lassan lebegek ki az álomból, de jó hangulatát, finomságát húzom magammal, mosolyom kiül az arcomra már azelőtt, hogy laposakat pislogva lassan ráfókuszálnék a mellettem megtorpanó szöszke lány arcára. Mély levegőt véve nyújtózom egyet, félig-meddig beleásítva a végébe, s ujjaimmal megdörgölöm arcomat, hogy felpezsdítsem agytekervényeimet. - Szia Lau - húzódik szélesebbre mosolyom, miközben hátrébb csúszok, félfekvő pozícióm helyett immár teljesen ülve hunyorogva a mellettem állóra. - Be kellene tiltani a hétfőket, milyen galádság már tőlük, hogy léteznek - értek egyet kicsit még kásás hangon. - Tök szépet álmodtam, táncoltam és meleg és fényes volt… szerinted mikor kezdünk el gyakorolni a végzős bálra?Talán meglepem a kérdéssel, ami csak így eszembe jut, talán nem, mindenesetre így, kora reggel nem fékezem meg csapongó gondolataimat (jó, máskor sem), és elmélkedésem hangosan is hallhatóvá válik. Amúgy nem is tudom, szoktak egyáltalán gyakorolni, vagy csak így ki leszünk lökve, hogy táncoljatok és jó napot? Brr, azért az kicsit durva lenne, inkább nem szeretném.
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
Thomas péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 Nem tudnám megmondani, hogy felfogom-e azt a furcsa hangot, ahogy levegő után kap. Biztos, hogy hallom, talán az is hozzátesz ahhoz, hogy megpróbálom mielőbb értelmesen előadni mindazt, ami bennem van. Mert eddig katasztrófa az, ahogy nekiálltam. Tényleg igyekszem minél gyorsabban értelmesebbé tenni, hogy ne tűnjön annyira baljóslatúnak, de nem könnyű. Nem könnyű, mert így, ennyire még nem hagytam ezeket a gondolatokat bolyongani magamban, nem tudtam őket összerakni egy értelmes egésszé. Csak kuszán kavarodtak, így kuszán is törnek felszínre. De bár ne tennék! Inkább maradtam volna csendben! Azt kellett volna. Hiszen hányszor fordult meg a fejemben az, hogy nem akarom elmondani, nem akarom szabadjára engedni, nem akarok belegondolni sem. Miért nem tartottam magam ehhez? Igen, joga van megtudni, hogyne lenne, de … de nem így kellett volna. És ezt világosan alátámasztja az, ahogy erőtlenül a párkányon landol.
Felemelem a fejemet, rápillantok, az eddig sem éppen vidám vonásaim megvonaglanak, ahogy meglátom mit okoztam, már megint. Mintha gyomorszájon vágtak volna, de esküszöm még az is jobb lenne, mint ez. Miért kellett belekezdenem ebbe egyáltalán? Miért nem tudtam egyszerűen megkönnyebbülni attól, amit mond és csak ott lenni neki, támogatni, ahogy … egy normális barátnőnek kellene? Meg úgy eleve, mi a jó fenéért jutottak nekem eszembe azok a gondolatok? Miért? Miért? Miért? Oké, félek attól, hogy bekövetkezik, egyetlen porcikám sem kívánja azt. De … hát pont ezért lehetne annyi eszem, hogy akkor nem csinálok, mondok ilyen hülyeségeket. Mert pontosan így fogom elveszíteni. Tönkreteszem őt. Miért hittem azt, hogy az, amit elmondok azt erősíti meg, hogy semmi baj nincs vele, velünk? Istenem, nem kellett volna ezeket elmondanom.
- Thomas – lehellem csupán a nevét meg-megremegő szájjal, kezem hasonló módon nyúl az övé után, de végül csupán letámasztom az ujjaimat a térdére. Nem simítok rá, nem szorítok rá, pedig szívesen tenném azt. Szívesen ölelném át, megnyugtatva ezzel talán őt is, de magamat mindenképpen. De teljes erejéből rám zúdul a felismerés, hogy igen, szerencsétlenül kezdtem az egészbe bele de akármilyen gyorsan folytattam, talán még sem sikerült azonnal érthetően, felfoghatóan kifejeznem magam. Szó sincs arról, hogy én azt akarnám, hogy … jézusom, dehogy is.
– Sajnálom, én csak … én csak azt próbáltam elmondani, hogy nem miattad vagyok ilyen magam alatt. A saját hülyeségem miatt. Bocsánat, hogy ennyire … sajnálom, hogy így … ne haragudj, hogy egyáltalán … - már a hangom is remeg, úgyhogy jobbnak látom inkább befogni végre a számat. Még mielőtt csak tovább rontanám a helyzetet.
|
|
|
|
|
Eördögh Lars Tobias
INAKTÍV
Eat the rude | bloodhound
RPG hsz: 287
Összes hsz: 3461
|
Martin fészkelődő, zavart nyomottsága szürke felhőként ücsörög asztaluk fölött, s Tobias úgy próbál nem venni róla tudomást, mintha egy méretes szálka szúrná a szemét, de ő a könnyein keresztül is úgy tesz, mint akinek semmi baja. Pedig általában nem rejtőzik el a konfliktus elől. Munkája és személyisége is megköveteli, hogy szembeálljon azzal, ami zavarja és ami fontos - ez a kombináció ugyan ritka, de most ez a helyzet állt elő.
Tudja, mi a baja Martinnak. Persze, hogy tudja. Egy ekkora szálkát pont ő ne érezne? De ez nem azt jelenti, hogy tudja a helyes módszert az eltávolítására. Nincsenek válaszai. S amíg nincsenek válaszai, nem meri kimondani a kérdéseket. Pedig előbb-utóbb valamelyiküknek ki kell őket mondani, ha nem akarják, hogy elfertőzödjön az ímmel-ámmal forradásnak indult seb, amit a kettejük közti távolság hasított ki.
Tobias a tányérjára lepillantva piszkálgat egy krumplihasábot.
- Köszönöm - mondja a krumplinak halkan, mélyen. Végül felpillant s tekintetét Martinon hagyja ezúttal. - Köszönöm, hogy próbálsz.
Tekintete őszinte, de van egy enyhe lejtés a hangjában, a próbálszban, ami azt sugallja, hogy lehet ennyi nem elég, de azért dícséretes a próbálkozása. Viszont ő nem akar a futottak még-kategóriába esni. Nem akarja, hogy ez az egész elhaljon.
Hát ha válaszai nincsenek is, egy ennyit tud. Ezért próbálkozik ő is. Kétséges eredménnyel.
- Én... - kezd neki kicsit hevesen, de elhallgat. Nem szokott énnel mondatot kezdeni - nem szokott annyira magáról beszélni. Majdnem kiszaladt a száján, hogy én csak így tudok élni, de hamar rájön, hogy ez impulzív-válasz s egyáltalán nem igaz. Hányszor elábrándozik, hogy inkább elvonul a világ elől, valami nevenincs kis faluba, s majd csónakokat javít vagy kutyákat gondoz vagy beáll erdésznek. Fene tudja, csak valami egyszerűt. Ne kelljen hullákat néznie naphosszat és elmebetegeket hajkurásznia egy kontinensen keresztül. Amennyire nem ő választotta a személyiségét, úgy mintha az egész életéről sem ő döntött. Képességei folytán oda keveredett, ahol a legjobban tud érvényesülni, mégha ez éppenséggel tönkre is fogja tenni.
- Valakinek meg kell tennie - feleli végül, egyáltalán nem meggyőzően. - Ez akár én is lehetek.
A nap végén mindig ezzel nyugtatja magát. Ha ő csónakokat javít az isten háta mögött, akkor ki fogja megtalálni az elveszetteket, ki fogja kézre keríteni a gyilkosokat? Lehet, hogy minden másodikat sikerülne nélküle is, de ez gyenge vígasz. Így legalább a világ egy kicsit jobb hely lesz általa.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
LAU
péntek délelőtt a BBT terem előtt egy párkánynál | #thatstoughGIF
Lehet, hogy durva az, ahogyan érint most ez engem... mármint az aggódás a feltevéseim miatt. Hiszen nem is az a baj, amit mond, hanem a felvezetés. Szóval lehet, hogy durva, viszont az még sokkal-sokkal rosszabb lett volna, ha utólag mondja el, hogy egyébként nem annyira igaz, hogy nem volt semmi gond. Egy részt nem értettem volna, miért nem árulta el, ami nyomasztja, és miért tett úgy, mintha minden oké lenne; más részről meg megint megtörtént volna az, hogy nem tudtam volna ezt utólag már beilleszteni, a helyére rakni. Még nehezebb lett volna, még jobban megterhelt volna hát, mint most ez. Vagyis... mondjuk lehet, akkor el tudja úgy mondani, hogy ne kezdjek el rémeket látni. De mindegy, ezen kár töprengeni, mi hogyan lett volna. Nagyon szédülök. Talán így lehunyt szemmel még jobban. Ki kéne nyitnom. De nem tudom. Lau közelebb lép és megérint és szól hozzám. Erőtlenül bólogatok. Bólogatok, hogy értem már, mit akart mondani. Mostmár világos és örülök is neki, csak amit előtte hittem, annak a rám gyakorolt hatásán nem tudok még hirtelen túllépni. Szerencsére ahhoz sincs most energiám, hogy tovább forgassam azt magamban. Hogy felfogjam, hogy Istenigazából most először vágott így belém ez a félelem. A félelem, hogy elhagy. Hogy akárhogy is, de többé már nem lesz a barátnőm. Ő is ilyeneket érezhetett. Ő hosszabb ideig, úgy egy fél napon át, viszont nála eloszlott ez, kellemetlenül formálódott. Az enyém csak pár másodpercig tartott, ám annál élesebben csapott le. Ezt próbálja most feldolgozni a szervezetem, gondolom. A folyosó nekiáll kiürülni, ahogy lassan mindenki elkezd a termekbe vonulni, hiszen mindjárt kezdődik a következő óra. Hozzám ez nem nagyon jut el. Csak barátnőm mentegetőzése tompán és ujjai érintése a térdemen. Jobbom lecsúszik oda combomról és megfogom, balom pedig kinyújtom felé, megmarkolva blúza szélét -mert éppen azt találom meg- és magam felé húzom. Ahogy erre mozdul, derekára csúszik kezem, úgy vonom még és még közelebb, teszem ezt addig, míg mindkét karom köré nem fonhatom, ahogy előttem áll. Homlokom mellkasának nyomom és fújok egyet.
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
Thomas péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 Félek, rettenetesen félek attól, hogy ellöki a kezem. Hogy azt mondja, nem vagyok normális, és hagyjam én őt inkább békén. Hogy besokall. Ezért nem érek hozzá jobban, talán kevésbé fáj majd, elviselhetőbb lesz így ha megteszi.
De egyelőre nem tesz semmi ilyesmit, csak jelzi, hogy érti, amit mondok. Remélem, hogy tényleg megérti, hogy egyáltalán nem az ő hibája, ő nem csinált semmit. És ezt komolyan is gondolom. Ha nem fordítja félre a keresztje, amit mond, ha nem kerül bele ebbe a félreértésbe, nos lehet akkor is minden további nélkül végigszáguldott volna a fejemen a gondolat egy ilyesmi pletykánál. Vagy ha nem most, akkor majd máskor, egy másik esetnél. Viszont pontosan tudom azt, hogy ő önmagát okolja, hogy úgy hiszi, hogy megbántott. És nem akartam, hogy ezt higgye. Most meg fogalmam sincs, hogy mi jár a fejében. Azt látom, hogy teljesen kikészült a szavaimtól.
Elhallgatok és várok, ujjaimat a térdén nyugtatva, szinte lélegzetvisszafojtva. Meg könny-visszafojtva, ugyanis nagyon erősen sírhatnékom van. Nem csak ettől a pillanattól, de úgy az egésztől, tegnap délután óta mindentől. Próbálom megakadályozni, de ahogy megfogja a kezemet egy könnycsepp gördül le az arcomon. Aztán azt az egyet rövidesen követi egy másik miközben engedelmeskedem a húzásnak. Nem is nagyon kell húznia, hiszen mindennél jobban szeretnék az ölelésében lenni. Közelebb is lépek, amíg teljesen át nem tud karolni. Könnyáztatta arcomat a fürtjei közé rejtem, kezeim a nyaka köré vándorolnak, erősen de azért nem fájdalmasan ölelve őt magamhoz. Szívem rendszertelenül kalimpál össze-vissza, a légzésem sem szabályos, de legalább kezd a szomorúság felengedni bennem. Semmi baj. Minden rendben lesz. Semmi baj.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
LAU
péntek délelőtt a BBT terem előtt egy párkánynál | #thatstoughGIF
Ellökni a kezét? Nem igazán hiszem, hogy képes lennék ilyesmire. Nem tudom, minek kéne ahhoz történnie, hogy ilyet vagy hasonlót tegyek. Ahogy átölelem őt, többször is mélyről szusszanok, próbálván hagyni kiszökni belőlem a feszültséget, feloldódni a közelségében és a gondolatban, hogy tényleg semmi baj. Ettől még hibáztatom magam. Ezzel nem nagyon van mit tenni. Viszont próbálok most nem ezen agyalni. Amennyi hajam van, abban elvesznek könnyei, nem érnek el bőrömhöz, hogy megérezzem őket. Akkor felnéznék talán. Így viszont maradok álla alá bújva. Fejem oldalra fordítom, így simítva neki arcom, mellkasán pihentetve. Közben pedig magunk maradunk a folyosón. Valahogy elér a tudatomig ez és nyűglődőt szusszanok. - Mennünk kéne Bűbájtanra - hívom fel erre figyelmünket tompa, kedvetlen hangon, miközben megsimogatom a hátát és lassan feltárom a szemem, így is megbizonyosodva róla, hogy bizony, egy teremtett lélek, nem sok, annyi sincs már itt körülöttünk. Már most látom, hogy ez nem lesz életem legeredményesebb órája. Ahogy sejtem, nagyjából csak ülök majd ott és annyit fogok tenni, amennyit muszáj.
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
Thomas péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 Lehunyt szemhéjaim alól lassan csordogálnak azok a fránya könnyek, egyre lassabban, ahogy fokozatosan megnyugszom a karjai között, belélegezve az illatát. Szerencsére nem törtem ki zokogásban, pedig volt egy pillanat, amikor ettől tartottam. Talán más körülmények között úgy lett volna, talán tudat alatt is tartottam magam, hisz itt van nézőközönségünk. Vagyis volt valameddig.
Aprót nyüsszögök válaszként, egyáltalán semmi kedvem sincs megmozdulni. Nemhogy órára menni. De igaza van, be kell mennünk. A fenébe.
- Essünk túl rajta – bólintok egy aprót, majd lazítok a fogáson és kelletlenül elengedem a nyakát, végül távolabb húzódom, hogy ő is fel tudjon kelni. Kezemmel gyorsan megtörlöm az arcomat, ám a kissé pirosas szemeimmel nem fogok tudni mit kezdeni. Majd makacsul az asztalt fogom bámulni órán, és kerülöm a feltűnést végig. Valahogy csak kibírom ezt az egy órát. Túlélésre játszom, a szavaim is pontosan ezt tükrözik. Miközben én rendbe szedem magam Thomas is felkel a párkányról. Óvatosak a mozdulatai, így nem is nagyon lepődöm meg amikor előkerít egy cukorkát. Halvány mosolyra húzódik a szám, jól teszi hogy eszeget egy kicsit, nem árt az energia. Majd kérdőn felhúzom a szemöldököm, hogy felkészültünk-e, mehetünk-e órára. Mintha valamiféle sárkánybarlangba készülnénk mindenféle felszerelés nélkül, ahol a biztos halál vár minket. Jó, ennyire azért nem vészes a helyzet, de na. Körbepillantok még a folyosón, nem hagyunk-e itt valamit, de végül már nem tudom tovább késleltetni a pillanatot, és belépünk a terembe.
|
|
|
|
|
Antal Zina
INAKTÍV
Babafarkas
RPG hsz: 84
Összes hsz: 193
|
 Szája széle megrándul a nevetésre, de kacagás helyett csak vállai ereszkednek meg kicsit megkönnyebbülten, hogy nem esett a lánynak nagy baja. Mosoly játszik tekintetében, ahogy ösztönösen keni szét a foltot bőrén, a mentegetődzést lassú fejrázással hárítja el, feje kíváncsian biccen félre, ahogy a történetet hallgatja. Macska? Óó macska. Az említésre körbenéz, hová is tűnhetett az előbb elsuhanó szőrcsomó… A mozdulat közben automatikusan nyúl az elgurult eszközök után, és húzza őket picit maga felé mielőtt még páran rájuk taposnak, de kétsége ne legyen senkinek, Lin minden szavára figyel - amit tegyünk hozzá, hogy a lányuk feje fölött rikácsoló boszorkányok nem könnyítenek meg túlságosan. - Úgy hallom nem unatkozol ma sem - rázza meg a fejét, amikor a másik befejezi a kis sztorit, és együttérzőn pillant fel - a macskák már csak ilyen izgalmas népség. - S vállat is von. A másikkal ellentétben nem áll fel, csak térdelve kotorja egyelőre a fal mellé ami keze ügyébe kerül, hogy ott majd nyugodtan elpakolhasson, talán kevesebben buknak fel benne. - Persze persze, semmi gond - siet megnyugtatni a kérdezősködőt, miközben elhalász egy ecsetpárost, pont mielőtt valaki rálápne. - Megköszönöm a segítséget, de csak toljuk egyelőre félre - néz fel kapkodva, ahogy közben realizálódik benne mit is jelent, hogy látta elsuhanni a macsekot. - Az biztos, hogy a falaknak nem ártana egy kis vidámság - ért egyet Linnel, majd kapkodva felkel, aggodalmasan pillantva körbe. - A cuccok itt maradnak, viszont ki tudja milyen messzire szalad a macskád, ha nem megyünk utána! Vörös igaz? Ő suhant el mellettünk az előbb ugye? - kezeit tördelve pillant fel, hiába csupa festékfolt, inkább aggódik hova keveredik az a macska a folyosón. Ez egy varázslatos iskola, amiben varázslatosan sokféleképpen lehet eltévedni vagy megsérülni - még macskának sem kell lenni hozzá, ám rájuk nézve sem teljesen veszélytelen, azt rebesgetik. - Hogy hívják? - kérdi még, hiszen úgy sikeresebb lehet a szólítgatás.
|
|
|
|
|
Süveges Lili
INAKTÍV
SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
|
Karola
Maga sem tudta miért, olyan kis szégyenlős nevetgélés fogta el Lilit, minden bizonnyal azért, ahogyan Karola faggatta a őt. Pedig semmi érdekes nem volt ám!
- Jaj hát csak úgy azzaaal. Negyedikes, azt hiszem.
Gondolkodott egy pillanatig, hogy vajon mitől lenne gyanúsabb, ha megmondaná a nevét, vagy ha nem. Mert hát ugye ha elmondja, azzal azt bizonyítja, hogy emlékszik rá, ha viszont nem mondja, azzal túlzottan közönyösnek tűnhet, és az aztán végképp tök gyanús. Azt, hogy Karola esetleg ismerheti is, sőt, szorosabb is a kapcsolat köztük, mint két átlag levitás között, nem is sejtette. Úgy lehet, hogy az előbbi választ választja inkább.
- Bencének hívják, és mindenáron fent akart aludni ott, hiába mondtam, hogy megbüntethetik érte - rántotta meg a vállát, azt viszont már mellékesen direkt nem említve, hogy végül ő is maradt éjszakára. Persze nem együtt aludtak!
Ha már titkok, felfedezésük a könyvben lapuló levelek képében nagyon is érdekesnek bizonyult. És a másik lány ötlete egyáltalán nem hangzott hülyeségnek, Lilkót is épp úgy fellelkesítette. Majdnem teljesen biztos is volt benne, hogy az órán is megállja majd a helyét, ha ebből készülnek.
De mielőtt megmukkanhatott volna, Karola újabb majd újabb ötleteket dobált fel, láthatóan úgy lázba hozta az egész, hogy azt se tudta, melyik borítékot kapja fel legközelebb, vagy épp keressen-e egy üres papírt, hogy megírja saját jövő-elképzelését.
- Hűha, mit is írnék..? - tette fel maga is a kérdést, de annyira szórakoztatta még a két előbbi diák levele elképzelt jövőjükről, melyek teljesen kiütötték egymást, hogy jelenleg neki magának eszébe se jutottak saját kis céljai. De aztán mintha fejbedobták volna velük, hadarni kezdett:
- Seprűakrobatika bajnok leszek, megtanulok táncolni, és sütit sütni, egy vízesés mögött fogok élni, de néha egy nagyon magas fán, vagy egy olyan házikóban, mint a hobbitok. És lesz egy cójum is, meg egy cicám, akik nagyon jó barátok lesznek.
Hirtelen ilyesmik jutottak eszébe.
- Na és te? Itt van papír is - nyújotta, hátha Karola rögtön le is akarná írni terveit.
|
|
|
|
|
Süveges Lili
INAKTÍV
SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
|
Beni
Úgy tűnt, egy csapat, vagy azok bármely tagja sem találta ki váratlanul, hogy mégis kihasználja ezt az eső utáni és egy következő előtti nyirkos kis időt arra, hogy gyakoroljon a pályán. És noha repülni bárhol lehetett volna, Lili úgy okoskodott, hogy a legcélszerűbb a kviddicspályán csinálni, ahol biztosan nem lehet belőle semmi probléma.
És Beni, aki remélhetőleg nem hagyta cserben, és nem gondolta meg magát az utolsó pillanatban, elvileg már ott is volt, és rá várt, meg a kölcsönzött seprűre, amit a lány cipelt a vállára csapva. Könnyebb volt, mint amilyennek látszott, mert egy jókora repülő eszköz volt, hiszen nem a hagyományos típust, hanem azt használta, amit seprűakrobatikára fejlesztettek ki. Hosszabb, szélesebb fából készült, és nem voltak rajta lábtartók sem, mint a versenyseprűkön.
Lilin testhezálló, sötétkék edzőruha volt, ami melegen is tartotta őt, de a biztonság kedvéért egy áttetsző esőkabát is volt a seprűre dobva, ha rosszabbra fordulna az idő. Bár akkor nem valószínű, hogy tartósan tovább kint maradnának.
A szomorkás, nyirkos idő ellenére neki nagyon jó kedve volt, dalolászva lépett be a lelátók árnyékába, mert bár nem a maga szórakoztatására jött ma ide, hogy kedvtelésből repkedjen, vagy gyakorolja az akrobatikát, már az is felvillanyozta, hogy seprűre ülhet, és persze, hogy segíthet Beninek, hogy ne tartson a repüléstől, és ügyesedjen is benne.
Ugyan még nem próbálkozott ilyesmivel és nem is volt tudomása róla, hogy alkalmas lenne erre a seprűje, úgy találta, elég nagy ahhoz, hogy arra két ember is kényelmesen felüljön, ha kell. Egyikük se volt túl nehéz, és a kviddicses versenyseprűk is, melyeket egy emberre terveztek, elbírtak kettejük összsúlyánál nehezebb játékosokat is. Szóval miért is ne?
Mikor aztán a pálya közepére ért, és mellmagasságban elengedte a seprűt, mely aztán stabilan ott is maradt, Lilkó körülnézett. Beni még sehol nem volt, vagyis vagy nem jött el, vagy.. ah, igen, túl korán ideért Lili. Pedig amúgy gyakran elkésett mindenhonnan, de most túlzottan is izgatott volt, úgy tűnik.
|
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
|
 Mintha egy nagyon komoly, fontos és megismételhetetlen dolgozat részletein gondolkoznék, olyan szigorú arccal meredek szerencsétlen tojásra, próbálva eldönteni a villás nyelv rontana, vagy javítana az ábra minőségén. "Minőségén." - Ó ó ó ó ó ó ó - lelkesedek be azonnal, ahogy egy fél mondat megváltoztatja az elképzeléseimet, és már nézek fel, ki is szúrva a színváltós festéket. - Zseni vaaagy - és ezzel el is dőlt milyenek lesznek majd a csillagok. Attól most tekintsünk el, hogy nappali tájképet rajzolok, lesznek csillagok, méghozzá narancs és rózsaszín színekben vibrálók, mert ez akad legelőször a kezembe. Morcosan hunyorogva pislogok fel, én elhiszem, hogy viccesnek gondolja a dolgot, de majd - akkor nevess, ha utána festékesen szaladgálok a nyomodban, és mindenedet összekenve ölelgetlek szét a folyosó közepén.Belemerülök a nagy csillagpöttyözésbe, így hümmögve várom a szót amire reagálnom kell. Nem lesznek itt túl sűrűn? Túl ritkán? - Jajj már, hát a festékkel töltött tojás épp olyan rossz ötlet mint a sima festék - nyögök fel, és előre látom a sorsom, ahogy a húsvétot idén Masa helyett egy két lábon járó, csöpögő festékszörny édesíti majd meg. Kornél közben kitalálja mit szeretne, titok, így hát hümmögve elkezdek gondolkodni mit is mondjak a kapott betűmmel. - Hűűha, ká? K mint Karola, ha már témánál vagyunk - vigyorodok el végül, szinte énekelve a szavakat. - Amúgy nem - komolyodok el kicsit, hogy ne csak a viccből éljünk - szerintem tényleg jó ötlet, nem hiszem, hogy kellemetlennek tartaná. Figyelmes - toldom meg, reményeim szerint meggyőzően, mielőtt magamtól kicsit eltartva megcsodálnám az elkészült művemet. - Szerinted Kócos haza tudja vinni Anyáéknak valahogy úgy, hogy épségben meg is kapják? - hümmögök kételkedve baglyunk képességeiben, majd igazából vállat vonva lerakom a kezemből száradni egy dicső sorozat első tagját, és nyúlok a következő áldozatért. Még csak most kezdek belejönni!
|
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
|
 Jé, hát néha hasznom is származik abból, ha gondolkozni kezdek, lehet gyakrabban kéne ilyesmire szánnom a fejem! Igyekszem a dicséret ellenére sem túllelkesedni, megpróbálom megtartani magam az izgatott, érdeklődő, de még nem hebehurgya és izgága szinten. Hajjajj, nem mondom, hogy egyszerű. Bólintok a kiegészítésre, magamban utána is ismétlem kétszer, hátha így megragad a fejemben, és legközelebb már csípőből rá tudom majd vágni, ha kérdezik. Nem is olyan csoda, de az ilyen "kiscsoportos" fogalalkozások sokkalta motiválóbban hatnak rám, mint egy óra tenné, jobban figyelek, koncentrálok. Egyébként is könnyebben tanulok olyasmit, amihez élményt vagy emléket köthetek, ugyanígy szeretem a gyakorlati jellegű dolgokat, mint amilyennek ez a kis bájitalfőzős kaland is kinéz. Azt már megállapítottam magamban, hogy itt leszünk egy darabig, elcsíptem a receptből valami olyasmit, hogy hosszú hosszú időn át rendszeresen kell kavarászni a lötyit, de őszintén? Nem akarom kimondani még magamban sem, elég az hozzá, hogy megjegyeztem és pfej, nem sokat fogunk aludni. - Jó leszek - emelem magasba kezeimet ártatlanul, és kivételesen nem simlisségem leplezése ezzel a célom - toronyrobbanásból kijutott már bőséggel, nem kívánom újra átélni. Mondjuk vigasztal, hogy nem élném, ha épp mellettünk robbanna be... na most hazudtam, inkább tereljük is tova a témát, mielőtt lesápadok. Bólintok, közelebb lépve, majd ahogy az instrukciót megkapom, neki is látok a munkának. - Máriiiis!Precízen mérem ki a kért hozzávalót, nem nagyzoló, hű de király vagyok mozdulatokkal, hanem egyszerűen, de annál inkább odafigyelve. Noha erre nem írta emlékeim szerint a recept, hogy apró mennyiségbeli eltérések is katttasztrófákhoz vezethetnek, amennyire csak lehet betartom az előírtakat. Kezem nem remeg meg, elvégre azért több mint négy éve - ha ezt Elenanna hallaná, nevetne - főzök üstben bájitalokat, ha most izgatottabb vagyok is, mint egy kora hajnali bájitaltanon, nem engedem - nem engedhetem -, hogy ez munkám minőségének kárára váljon. - Azt hiszem titokban férfinak születtem, de esküszöm meg nem tudnám mondani mi a különbség a - itt a papírra pillantok, ellenőrizve jót mondok-e mielőtt ténylegesen kiejtem a számon - nyers és a gyapjúfehér között...Picit arrébb húzódok, hogy ideférjen mellém, de azért szememet meresztve bámulom az üst tartalmát, hátha elcsípem azt a pillanatot amikor elérjük ezt az állítólagos gyapjúszínt. Amikor Apának kell segíteni valamit, ő mindig arra vár, hogy én adjak oda neki mindent, én találjam ki mit szeretne, miben lehetek hasznos - ezt határozottan nem szeretem, ám a berögződés nem hagy nyugtot, így egy halk - öö - zés után, amit csak azért kezdek, nehogy megzavarjam, inkább belekérdezek mit csináljak, mintsem várok. - Előkészítsem a duriánpasztát és a vizet?Maximum lepisszeg, vagy azt mondja, hogy még ne. A receptnek ez a része még megy fejből, így hát nem kell elszakítanom pillantásom az üsttől - legalábbis egyelőre nem.
|
|
|
|
|
Dobó Linnea
INAKTÍV
RPG hsz: 39
Összes hsz: 66
|
ZinaZina szavaira a lány bólintott. Az izgalmas jó kifejezés a macskákra, ha véletlenül megtartaná ezt a kis szőrgombócot, biztosan nem lenne egy nyugodt perce sem. Jó és rossz értelemben sem.
Közben Zinát követve, Lin is a fal mellé rakosgatja az összeszedett ecseteket, festékeket. Ezeket a falakat biztosan megjegyzi, egyszer majd, cica nélkül, vissza kellene térni ide telefesteni. Mondjuk, azzal már lehet kicsit túlmenne a határon. - Amúgy csak új szerzemények vagy festeni indultál valamerre? - látva, hogy Zina is felkel, igyekszik a szőkeség is a problémára koncentrálni, és nem holmi festetlen falakra.
- Igen, ő volt, pici és vörösesfehér és ha az éhség nem hozza vissza hozzám, őszintén nem tudom, hogy fogjuk elkapni - válaszol nyugodtan. Látszólag a másik lány jobban aggódott a cicáért, de Linen soha nem feltűnő az idegesség - viszont bármennyire is csak újdonsült ismerősök a macskával, nem akarja magára hagyni, pont olyannak tűnt, mint akinek szüksége van valakire, aki vigyáz rá, mert magától elveszik.
- Öhm.. - hümmög a cica nevére vonatkozó kérdésre - Csak tegnap szedtem össze, és nem is vagyok benne biztos, hogy nálam fog maradni, bár nem hiszem, hogy van gazdája. Szóval csak mussukkának hívtam eddig, de nem feltétlenül fog hallgatni rá - magyarázkodik, majd eszébe jut, hogy nem feltétlenül érti a lány kifejezést - Ez egy ilyen kedveskedő becenév, édesem, szívem, ilyesmiket jelent - picit kínosnak érzi beismerni, főleg a kiabáló festmények között, amelyek egy része feltűnően hallgatózik.
Kezd rájönni, hogy hiába nézelődik össze-vissza a folyosón a nagy hangzavarban képtelen koncentrálni.
- Tegyük fel, hogy megijedt a hangzavartól és nem feltétlenül csak randalírozni akar - gondolkodik hangosan - Akkor meg kell találnunk, hová tud itt felmászni vagy elbújni, ahol viszonylagos csend van, mert ha nekiállunk kergetni, vagy még jobban meghúzza magát, vagy nekiáll össze-vissza rombolni mindent - feltekintve a rikácsoló boszorkányokra, halkan hozzáteszi - Nem mintha nem tenne jót feltétlenül itt a népnek...
|
|
|
|
|
Süveges Lili
INAKTÍV
SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
|
~ Emese ~
Neki magának soha eszébe se jutott kipróbálni, sőt egyenesen értetlenül állt a dolog előtt, hogy ugyan miért akarhat valaki szándékosan füstöt lélegezni, de sosem lépett fel a dohányzás ellen, nem próbált senkit meggyőzni róla, hogy mit ne csináljon vele, ahelyett, hogy reflexből a kukába vágja, sőt, mint a példa mutatja, még hajlandó is lett volna segíteni szegény Emesének szerezni egy szálat. Hiszen bizonyára olyan rossz lehetett nem hozzájutni, mint mondjuk Lilinek nem megsimogatni egy cójut, ha netán találkozna eggyel.
Elfogyott, mondta ő, és Lilkó készséggel el is fogadta, hogy így van. Szörnyű lehetett, mintha csak az ő csokikészlete fogyott volna ki, ami bizony olykor elő is fordult, ezért aztán megértéseként sajnálkozó kis fintor jelent meg orcáján.
- Szerintem se segítene, fájna tőle az ujjam. Az meg miféle segítség? - tette fel a költői kérdést, megcsóválva kicsit fejét. Ő se teljesen értette nagynénjét, de biztos jót akart.
Arra mindenesetre nem kapott választ, hogy akkor most megpróbálja-e megkörnyékezni őt egy cigiért, így aztán Lili helyet foglalt Emese ágyán, és még a csipszére is lecsapott. De hát felajánlották neki, szóval miért is ne!
A rellonos lecsapott a feldobott labdára, és a szőke visszavigyorgott rá.
- Tényleg, milyen szerencse, hogy közel vannak! - Persze nem gondolta, hogy valóban szüksége lenne most kezelésre, ha el találna felejteni rágni, majd mondjuk százhuszonhat éves korára, akkor majd valaki megbűvöl neki egy kanalat, ami először a szájába dugja a levest (mert hát foga ugye nem lesz, mást úgyse ehet), majd fordul egyet, és a nyelével megemeli az állát, hogy lecsússzon a torkán.
A mókás képzelgés aztán sajnos szomorúbb fordulatot vett. Lili nem tudta, hogy az szomorította így el Emesét, amit mesélt neki a nagybátyjáról, vagy a cigihiány kezdett kiütközni rajta, mindenesetre arcára némi ijedség ült ki, ahogy meghallotta, miket beszél a lány.
- Héé, nem! Az ki van zárva! Hamarosan megint nagyon szép leszel, és nem kell majd ide járkálnod - próbálta nyugtatni, majd közelebb ült kicsit, és mivel ilyen helyzetekben nehezére esett befogni a száját, tovább magyarázott: - Mármint most se vagy csúnya. Neked jól állnak a ocsmány sebek is, mármint, nem is olyan ocsmányak, na! Szóval sebekhez képest egész szépek, szóval csak jobban nézek ki, mint amúgy. Basszus, mármint nem, vagy izé, érted. Elmúlik, tutibizti.
Bátorító mosolyt küldött felé, aztán eszébe jutott, hogy mivel deríthetné jobb kedvre.
- Hozzak neked egy cigit akkor, vagy mi legyen?
|
|
|
|
|
Milan Nayati Payne
INAKTÍV
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
|
Állítólagos barátnőmAz ő arcáról nem lehet leolvasni semmit, az enyém úgy változik, ahogy az áprilisi időjárás. És mindezt teljesen szándékosan. Csak hogy érezze és tudja, hogy tényleg úgy is gondolom, ahogy mondom. Ha ugyanúgy morgolódva, az egész világra dühös tekintettel néznék rá, nem hiszem, hogy tényleg elhinné, hogy semmi bajom sincs vele.
- Annál azért jóval több dologra vagyok képes, de, ahogy gondolod – vonom meg vállamat tettetett sértődöttséggel. Még hogy morgás. De legalább vette a poént, az is valami. Sokan képtelenek követni az ilyen változásaimat, Linnek viszont megy.
- Á, mondassz valamit. Akkor vedd úgy, hogy csak egy felületes képet alakítok ki valakiről, egy benyomást, ha úgy jobban tetszik. Amin még lehet alakítani, még ha sokszor felesleges is. Vagy jobb lett volna ha inkább meg se próbálta volna az illető – igaza van a lánynak. Az a helyzet, hogy igaza van, és már belátom, hogy kissé pontatlanul fogalmaztam. De persze ezt nem mondom neki, nehogy már itt elbízza magát nekem. Kezd oldódni már így is, egy kis ugratás, egy mosoly. De leginkább a szavai kötnek le. Tudom milyenek a korabeli lányok, tudom milyen a felfogásuk, Lin sokkal érettebb személyiségnek tűnik. Persze vannak igazán kis aranyos, naiv megszólalásai.
- Nem? – kérdezek vissza egy félmosoly kíséretében. Nem lenne nehéz a frászt hozni rá, megfélemlíteni, de nem vagyok szadista. A látszat ellenére. Meg amúgy is, palástolná a dolgot. Legyen neki gyereknap, nem kezdek el „vitatkozni” ezen. – Hát jó.
A fényképező szíjával játszadozva figyelem vonásait, ahogy a származásáról beszél. Tehát egy részben finn, ez magyarázza a színeit. Aprót biccentek is, majd kérdőn húzódik fel a szemöldököm amikor visszakérdez. Azon, ahogy visszakérdez. De arra még várnia kell.
- Linnea – ízlelgetem a nevét, a hangzását, és arra jutok, hogy illik hozzá. Főleg mert még véletlenül sem magyar, vagy angol kiejtéssel mondom. Lágyan, mintha csak egy indián szó lenne, egy szó ami őt magát jelenti. Nálunk nincsen olyan, hogy csak egy név. Minden egyes szó tökéletesen passzol ahhoz, amit kifejezni hivatott. – Gyakran mutatkozol be a beceneveddel vadidegeneknek? A családodból sokaknál kiütközött ennyire az északi rokonság? – bökök a mutatóujjammal az arca, a haja felé, jelezve hogy pontosan mire gondolok. Majd elkomorodok, ahogy eldöntöm, hogy megkapja a felelet a kérdésére. Egy kis részt a hatalmas nagy egészből.
- Szóval ezek szerint nem fogom tudni beadni neked, hogy minden angol így néz ki – nem értem félre, a kinézetemhez pont hogy abszolút nem passzol a nevem. Belsőbb körökben nem véletlenül nem is használom azt. – Apám és az egész pereputtya angol. Édesanyám viszont félig indián. Húgomon csak részben látszik, én egy az egyben úgy festek, mint az őseim – vázolom fel röviden a helyzetet majd némi tűnödés után hozzáteszek még valamit: - Nayati, ez a másik nevem. Ez már nem annyira gyakori.
|
|
|
|
|
