Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Szóval ez csak úgy kifejleszthető egy nőnek?
Valóban hasznos lehet, és van egy olyan érzésem, hogy szükségem is lesz rá, hogy tényleg ki tudjon kapcsolni az agyam, hogy el tudjak merülni a semmiben, hogy képes leszek arra, hogy ne kombináljak, hogy ne bolonduljak bele a ténybe, hogy agyalok. Mert bele lehet. Sok nő kattan bele abba, hogy a túlgondolást túlgondolja, hogy amikor alszik, akkor is agyal, hogy pörög a gondolatokon, amiken nem kellene pörögnie.
- Meg kell tanulnom elengedni.
Vagy a problémát, vagy azt, hogy nem bízik meg bennem, vagy őt magát. Elengedni Vajda Ricsit. Most először fogalmazódik meg bennem a gondolat, hogy milyen lenne az élet Vajdátlanul. Most először gondolok bele abban, hogy mennyire beleringattam magam mindabba, amit a varázstükörben láttam. A házasság, a gyerekek, Ricsi idős korára olyan lesz, mint az apja, kinézetre is, jellemre is. Tisztelettel vegyes szerelemmel beszélt róla a jövőbeli énem, a tökéletes társról. Vajon a tükörben lévő jövőbeli én most is ezt mondaná? Vagy minden, a gyerekek, a házasság, semmivé foszlott már akkor, amikor nem hagytam magam, és visszaszóltam neki? Valamit lépnem kell, akkor is, ha tudom, hogy ez a lépés fájdalmas lesz, mind a kettőnknek, kérdés, hogy milyen arányban fog fájni.
- Lehet, hogy majd elmaszkírozom magam, és ahogy te nem gondoltál rám, úgy más sem fog, és akkor nem tiltanak el egy életre a kviddicstől.
Mert ellenkező esetben, még mindig megvan az esélye, hogy Volkov azt mondja, nem játszhatok, mert nem tartja biztonságosnak a dolgot, és nem hibáztathatnám őt egy fél pillanatig sem. Igaza lenne, mert tényleg nem érné meg kockáztatni az ő hírnevét, megbízhatóságát két nála fiatalabb acsarkodása miatt. Viszont a maszk mindig segít, én meg azért elég erős vagyok, hiszen a sok sport és a Ricsivel való élet megedzett.
- Mint egy pszichológus?
Bár nem értem, hogy ha tényleg pszichológus, vagy olyan, aki segít neki a nővérével kapcsolatban, akkor mégis mi a frászért nem lehet elmondani? Én csak örülök neki, ha van, aki tud segíteni, mert nem hiszem, hogy mindenható vagyok, és ha ő felismert egy problémát, és azt orvosolná, hát összetenném a két kezem örömömben, hogy csinálja. Szeretném, ha Ricsi rálelne a lelki békéjére, megérdemelné, hogy a dolgok letisztázódjanak. Semmi szörnyűt nem látok egy pszichológusban mondjuk, és remélem, hogy ő nem úgy gondolkozik, hogy én ezért elítélném, vagy kevésbé tartanám férfiasnak.
- Leredukálhatom háromra, de tudod, a férfiak háromnál bepánikolnak. Ha öt, akkor már túlvagyunk a három éves válságon, de mégsem csak egy kicsivel. Hm. A három is jó. Akkor még fiatal és fitt leszek, öt év múlva lehet, hogy már csak egy uncsi vén csont.
Mert az ember huszonhat évesen unalmas, vén csont, nyilván. Dehogy leszek én unalmas, csak úgy gondoltam, hogy az öt év kimondásával biztosítom róla, hogy ez csak tréfa, hogy nem komoly, hogy nem úgy van az. De nekem jó a három is. Már nem vagyok diák, botrányt se keltenénk. Szinte szörnyen uncsik lennénk, ha összeállnánk. Mondjuk így sem kizárt, hogy van, aki tényleg ezt feltételezi, olyan engedelmesen távozott most is mindenki, és maradtunk ketten az öltözőben. Ez volt talán anno a rellon öltözője? Hm. nyilván világítana uv fény alatt. Mókás így belegondolva, hogy mennyire gyorsan leléptek, és nem biztos, hogy csak a buli ígérete miatt. Hoppá hoppá.
- Ez kedves, de remélem, hogy nem növelem a feltételesen hozzád köthető hullák számát.
Nevetem el magam, puszit nyomva a mellkasára, és miközben hátat fordítva neki gyorsan öltözni kezdek vígan mosolygok. Ilyen szinten igazi sprinter vagyok, ő talán még a pólóját sem vette le, amikor én már frissen, illatosan állok a virágos ruhácskámban, és éppen a hajamat bontogatom ki. Öltözni gyorsan tudok, de amíg a hajam a combomat súrolja, sosem készülök el időben.
- Kérhetek valamit? Ha úgy alakulna, hogy Ricsi és én nem maradunk együtt, de mégis elterjedne, hogy kavarunk. Egy kicsit nem tagadnád? Mármint csak az első időkben. Nem azt kérem, hogy megerősítsd, hogy együtt vagyunk, csak, ne mondj rá semmit. Ha nem nagy kérés persze. Csak egy kis csendet szeretnék, vagy nem is tudom. Nem tudom, hogy mi lesz ebből.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Végül is nem. De esélyt akartam adni - széttárja karjait és arcán hamiskás mosollyal biccenti oldalra fejét. Nem, igazából lehetetlen, hogy egy nő képes legyen semmire sem gondolni, legyen az a semmi akár pozitív, akár negatív. De mivel ugye épp ez a lényege, hogy semmi, így előjelének sem kéne lennie, de persze az ellenkező nem még itt is csodákra képes. - Részben csak. Attól, hogy emészted magad, nem fognak változni a dolgok, viszont feszült leszel. Főleg ebben a kiélezett helyzetben nincs szükség arra, hogy veszekedjetek, márpedig a frusztráltság semmi másra nem jó - ő is tudja. Henrik a nyugalom szobra, soha nem szokta megemelni a hangját, főleg nem ingerülten beszélni, de bizony előfordult, hogy Lillával már üvöltöttek egymással. Nem a legjobb dolog, ami történhet az emberrel. Főleg akkor nem, ha egyébként szereti a párját, de a dolgok egyszerűen csak elharapódznak. Nem lenne szabad hagyni, hogy Lili és Ricsi idáig jussanak, de ki tudja, a lány szavaiból ítélve lehet, hogy ez már késő bánat.
- Egy jó kis százfűlé főzet sose rossz - egyetértően biccent és szinte már elképzeli, ahogy a nő magába dönti és nagy macsóként megy, hogy móresre tanítsa Delacroix-t. Ki tudja, egy ilyen merényletbe talán még ő is beszállna csábos hölgy segítőként. Biztos mindenki összezavarodna.
- Látod, erre nem gondoltam, de jó ötlet. Tudod, hogy utálunk orvoshoz menni és inkább belehalunk a bajainkba, de ha esetleg előfordulna az a hipotetikus eset, hogy szakemberhez fordulunk, nos... Nem valószínű, hogy büszkén újságoljuk el Nektek, inkább megtartjuk magunknak - ez a tulajdonság rá is jellemző. Nem szereti a dokikat, ha bármi baja van, hősiesen tűri és, ha súlyos és rángatják, talán ellátogat az orvoshoz. Nem igazán tudná megmondani, miért is alakult ki bennük ez a távolságtartás mindennel kapcsolatban, ami vizsgálat, de talán ahhoz köthető, hogy ők a legyőzhetetlen, mindent túlélő vadászok, ebbe a képbe pedig abszolút nem illik bele az, hogy sebezhetőek és segítségre szorulnak. Henrik indokai mondjuk ennél lényegesen prózaibbak: utál szakemberhez járni. Ami nem öl meg, az megerősít.
Hallgatva az indoklást nem tudja magában tartani a nevetést, így mély baritonja kellemesen tölti be az öltöző rideg falait. Most akár meg is sértődhetne, elvégre Lili leírása alapján már antik darabnak számít, ehhez mérten pedig hamar magába fojtja derűjét és póker arccal fonja keresztbe karjait maga előtt. - Tehát azt akarod mondani, hogy vénember vagyok? Jól vigyázz mit mondasz, mert könnyen elszalaszthatod ezt a Hugh Hefnert - bár szavai komolyan csengenek, szemei sarkában ott gyülekeznek a jól ismert nevetőráncok és íriszei szórakozottan csillognak. Ennek az embernek rinocéroszlelke van, nehéz megsérteni.
- Köszönöm, hogy vigyázol a jó híremre, jól esik - hálásan biccent egyet, bár szavai kedélyesek. Annak egyébként is mindegy, talán ezért vette fontolóra, hogy Máriával kapcsolatban... merészebb legyen. Talán ezért is nem hatja meg különösebben a csókjuk és talán ezért tudta azt kérdezni tőle a gyengélkedőn, hogy el akarják-e felejteni, ami történt. Mert neki eszébe jut azóta is. Azt költői túlzás lenne állítani, hogy álmatlanul forgolódik éjszakánként, de az tény, hogy nem hagyja nyugodni. Eközben Lili elhúzódik, ő pedig könnyedén engedi le karjait, hogy hátat fordítson. Még csak feltételesen sem kívánja megbámulni, s mire odáig jut, hogy ruhái lekerülnek és magára rángatja nadrágját, Lili már el is készül. Henrik megemelkedett szemöldökkel fordul meg, miközben kezébe veszi pólóját. - Te aztán gyors vagy - elismerően biccent, majd belebújik felsőjébe és szennyesét férfiasan igénytelenül gyűri be edzőtáskájába.
- Nem tudom, ez mennyire jó ötlet - megcsóválja fejét és egy pár pillanatig csendesen pakol. Tulajdonképpen mi baja származhatna? Ha meg akarnák verni, talán van olyan jó erőben, hogy ne jelentsen problémát, az pedig, hogy pont a Révay lánnyal boronálják össze, még hízelgő is. Már nem az iskola diákja, akár lehetne is közük egymáshoz, nincs benne semmi bűnös. - De legyen. Kizárólag azért, mert te kérsz rá. Nem szeretem az ilyesmit, de ha ettől jobban érzed magad, akkor legyen - nincs ínyére, de meg tudja érteni az indíttatást. Nyugalmat akar, mindenkit eltávolítani magától. Ilyenkor az a legjobb, ha azt hiszik, foglalt vagy. Meg hát, Henriknek sem ártana már valami csinos barátnő, akiről írhat az Edictum, így talán elhallgatnának azok az apró, jelentéktelen hangocskák, amik a Zippzhar lánnyal kötik össze. Noha alaptalanul, ki tudja, mikor derül ki az igazság.
- Na menjünk - kinyitva az ajtót megtartja azt, hogy Lili kiléphessen rajta, majd egy utolsó pillantást vet a padokra, hogy mindent bepakoltak-e és ő is kilép a szabad levegőre. Eléggé lemaradtak, jobb lesz, ha belehúznak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Államat kézfejemen megtámasztva ülök az asztalomnál. Rajta rend és átláthatóság honol. Előttem egy bögre kávé gőzölög, arra várva, hogy megigyam. Hiába vár. Munkám nem sok maradt így hagytam gondolataimat elkalandozni. Hosszú sötétvörös fürtjeimet mutatós kontyba fogtam fejem tetején. Még mindig hordom a gyász színét nem csak a lelkemben, de öltözékemben is, pedig tudom már nem volna muszáj. Nem csak Károly miatt teszem. Kamasz korom óta kedvencem ez a szín. Fekete ceruzaszoknyát viselek, hozzá egy fekete-fehér csíkos inggel és nyakkendővel, ami szintén fekete, de nőiesen keskeny fazonú. Mióta titkárnő lettem a ruhatáram némiképp átalakult. Már csak otthon viselek bő pulóvert és laza farmert. Néha olyan jó elveszni bennük. Itt ezt nem tehetem meg hiszen napjában, sőt óráról órára látnak olyanok, akik számára a jó benyomás és a bizalom alapja a megjelenés. Ki tudja, talán hitelemet is veszteném, mint az Igazgató és az Igazgatóhelyettes titkárnője, ha nem lennék reprezentatív. A munkám minősége persze mindennél fontosabb! Mégis, ahogy ma reggel belepillantottam a tükörbe indulás előtt úgy éreztem kezdem megtalálni azt a Verénát, akit évekkel ezelőtt elvesztettem. A nőt is látom már, nem csak az özvegyet, a gyilkost vagy a metamorf boszorkányt. Erőmet jó ideje csak a szemem alatti karikák vagy pirosság eltüntetésére használom. Nincs már szükségem testem és küllemem manipulálására. Erre úgy egy éve gondolni sem mertem volna, ahogy arra sem, hogy nem fogok elrohanni, ha valaki hozzám ér vagy arra kér, hogy érjek hozzá. Még mindig gyanakszom, még mindig hűvös higgadtsággal vagy épp kimértséggel leplezem valódi érzéseimet, de magamban már néhány embert érdemesnek kezdek vélni arra, hogy idővel lebontsam előttük a magam köré épített várfalat. Most még a bástya biztonságából tekintek ki a világra, de azt hiszem amit eddig elértem is óriási haladás Kék szemeim elrévedni látszanak. A mozgásokat és neszeket tudatom perifériájára szorította az elmélkedés és az emlékezés. Eszembe jutnak Rellonos éveim olyan részletei, amikről azt hittem már rég elfelejtettem őket. Keverednek a közelmúlt élményeivel és az összkép, olyan erősen magával ragadja figyelmemet, hogy alig pislogok és a levegőt is nagyon lassan veszem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Sután dobom magamra a talárt, miközben sietősen hagyom el a szobát. Rohadtul elfelejtettem, hogy nekem hétvégén jelenésem van, és ha nem jön az a rohadt bagoly anyámtól, hogy nagyon várják a hétvégét, hogy lássanak a kifutón, az agyam hátsó zugában rohad meg az információ. De jött a bagoly, hogy rohadjon meg, így az információ is előkerült abból a rejtett zugból, hogy szemeim úgy pattanjanak ki, amikor fel is dolgoztam, mintha elfutni akarnának. Fantasztikus, mert ha nem kapom meg az aláírást az igazgatótól, ráadásul rövid időn belül, akkor ez a jelenésem odavész. Nem mintha én bánnám, de ezen pont kurva sok fontos divattervező is jelen lesz, akiknél bizony esélyesen vár rám egy csodálatos szerződés, szóval meg kellene erőltetnem magam és komolyan venni, nemde? Nem akarom.
Mégis morogva lépek ki a szoba ajtón, hogy magamra csapjam azt, mert tényleg nincs hozzá kedvem. De meg kell tennem, mert ha a pszichiáteri vonal nem jön be, akkor kell egy B terv, és tekintettel arra, ami vagyok, a modellkedés még elég sok ideig játszhat. Bal kezemben tartogatom a példányokat, míg jobb kezem csúszik zsebem mélyére. Köszöngetek pár embernek, biccentgetek, kiosztok pár kacsintást és hiperédes mosolyt, hogy a lányok örüljenek, és szinte hallom, ahogy a fehérneműn keresztül csordogálnak, de sajnos nem maradhatok huzamosabb ideig kiélvezni, így haladok tovább, végül az igazgatói előtt állok meg. Határozottat koppintok az ajtón, majd amint arra engedélyt kapok, egy széles és kedves mosollyal lépkedek a vörös hajú nő felé. Az asztal előtt torpanok meg és nyújtom felé jobb kezemet. Bal kezem lógatom le benne a papírokkal.
- Üdv, Mihail Sztravinszkij - rázom meg a nő kezét, majd azzal a lendülettel is engedem el, ahogy megfogtam. - Az igazgató úrhoz szeretnék bejutni sürgősen. Esetleg bent van most? - csak mondd azt, hogy igen, és haladjunk. Mindössze három aláírásra van szükségem és mindenki mehet amerre lát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Azt már eddig is tudtam, hogy bölcs vagy és jó a meggyőző képességed, de hogy ilyen okosokat is mondasz, lenyűgözöl.
Cukkolom egy kicsit, mert tudom, hogy nagyon okos és nagyon bölcs, és tudja, hogy tudom, csak szeretem egy kicsit piszkálni, de nem bántón, érződik a hangomban is, hogy csupán csak mókának szánom az egészet. Igaza van, nem szabad túlkombinálva és feszülten beleállni ebbe az egészbe, és ennek a tanácsnak hála, a kapcsolatunk az áprilist túléli, mert próbálkozom tényleg objektív és kedves maradni a történetben, mégis, mint azt már tudjuk, el fog jönni a pillanat, amikor befejezem a kapcsolatomat Vajda Richárddal. De Henrik miatt, amiatt, amit mond, még vagy három hétig kutatni fogom a megoldást, hogy a kettősünk újra az legyen, aki régen volt.
- Hogy én erre nem gondoltam!
Képedek el, mert tényleg, ha százfűlével a szervezetünkben csináljuk, akkor akárkik lehetünk. Annyit kell csak tennünk, hogy két ismeretlen, de nagydarab fickótól szerzünk hajszálat, egy hónap alatt megfőzzük a százfűlé levet, és már meg is bosszulhatjuk, hogy Delacroix megfogdosott minket. Hát persze! Mi sem egyszerűbb, nem?
- De most egy pszichológus? Hát mi van abban? Nekem kötelező a versenyek miatt, és teljesen természetesnek veszem, hogy van. Nem néznék rád se furcsán, ha neked is lenne, elvégre tanár vagy, biztos vannak kölykök, akik megbotránkoztatnak, meg ott a múltad, meg amúgy is, én akkor is járok majd, ha már nem versenyzek.
Mondjuk nem tudom elképzelni, hogy ne versenyezzek, még akkor sem, ha úgy döntöttem, hogy huszonhárom, de maximum huszonöt évesen végleg befejezem a versenysportot. A karrierem csúcsán. Nem akarok én lenni az a kiöregedett nő, aki nem tudja elfogadni, hogy neki régen leáldoztak. De nem tudom, hogy hogyan fogadnám, ha tényleg pszichológus lenne a szőke. Azt hiszem, szomorú lennék, mert ez azt támasztaná alá, hogy Ricsi nem ismer, nem bízik bennem, és ennek az az egyszerű oka, hogy pontosan tudja, hogy rendszeresen járok pszichológushoz, és jó dolognak tartom az életemben. Ahogy nevet, muszáj elmosolyodnom, sőt kuncognom is kicsit.
- Nem, Henrik, te csodálatos korban lévő férfiember vagy. A szavatosságod csak a hatvanas éveid közepén kezd meghanyatlani. De ha Hugh vagy, akkor be kell vetnem magam, hogy én legyek a te Crystal-od.
Nem akarom megmondani, hogy miért tudom, hogy Hugh Hefner utolsó feleségét Crystal Harris-nek hívták, engedjük el. Játékosan kezdem el a csípőmet ringatni, ahogy kicsit feljebb húzom a felsőmet, de semmit sem mutatok, csak a hasam, még csak a melltartóm széle se bukkan elő. Tudom, tudom, tök uncsi vagyok. De gyorsan öltözöm, ami vicces, mert sosem volt egyéjszakás kalandom, és sosem kellett kiosonnom sehonnan. Micsoda egy unalmas alak vagyok, de tényleg. Viszont ennek következtében leplezhetetlenül kiül az arcomra az is, ha valami olyat látok, amitől leesik az állam, és éppen csak hajszálon múlik, hogy nem kezd csorogni a nyálam, mert hát ember, de őszintén, ezzel a testtel hogyan nincs neked barátnőd? Azért egy kósza pillanatig felmerül bennem a gondolat, hogy ha már úgyis lemaradtunk, maradhatunk még egy kicsit, és huh. Félő, hogy ez a látvány elég sok álmomban vissza fog térni. Meg az is, hogy elismerően biccentek. Na ez test kéremszépen
- Csökkentsük le kettő... nem is, másfél évre a dolgot. Másfél évig van esélyed menekülni, de utána ez az enyém lesz.
Mutatok végig rajta, mert igen, ez a kép most úgy beleégett az agyamba, hogy körülbelül az idők végezetéig ott marad, csak a helyszín változik. Majd elképzelem, ahogy éppen strandon sétál, meg fát vág, ő igen, a kis perverz álmaimban nagyon is ott lesz Henrik, szigorúan persze a kapcsolatom összeomlását követően.
- Köszönöm, komolyan. Ne legyen rá szükségem, de hálás vagyok, amiért értem szembemész az elveiddel.
Egy kis szájfényt rakok fel, persze, miközben azért, ahogy így pakol, hátulról is megnézem. Eddig fel sem tűnt, hogy Henrik mennyire férfi, én meg egy éve itt öltözöm vele. Édes Merlin, hát nem igaz, hogy ennyire elvette az eszem Ricsi, és elég nagy aggodalomra ad okot, hogy most már észreveszem, hogy más is férfiból van.
- Köszönöm.
Surranok ki az ajtón, hogy bevárva a többiek után siessünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A kérésre egyértelműen rossz érzés fogja el. Mintha neki nem lenne nehéz ez az egész, mintha nem kerülne komoly erőfeszítésébe és elhatározásába az, hogy itt üljön és próbálja rendezni kettejüket. Soha nem hitte volna, hogy lesz majd egyszer Masa és közte egy mi, de lett és most ezzel kell kezdeniük valamit. Akármit. Éppen ezért nem felel. Annyi mindent nem tud a levitásról, hogy azt már szinte megszámolni is képtelenség: nem tud Bencéről, a belső vívódásáról, az életéről, az érzéseiről, egyáltalán semmiről. De ez viszont is igaz. Attól, hogy Henrik felnőtt férfi létére nem törik össze a lány szeme láttára és nem mutatja ki, mennyire tehetetlennek érzi magát, még nem jelenti azt, hogy nincs így. Legvadabb álmaiban sem merte volna azt gondolni, hogy egy nap megcsókolja egy diákját és idáig fajulnak a dolgok.
- Én sem téged, úgyhogy már ketten nem értünk semmit - orrnyergét megmasszírozva hajol előre és támaszkodik meg térdein, ezzel egy időben pedig íriszei is inkább a vakítóan fehér ágyneműre siklanak. Hirtelen túlságosan élesek a fények, túlságosan hangosak a hangok, benne pedig rég nem tapasztalt üresség kong. Nem is érti, mit hitt, miért tette fel azt a kérdést, ami olyan elemi erővel feszült kettejük közé, mintha szét akarná őket szakítani, pedig együtt sincsenek.
Figyeli a lassú reakciót és választ remél. Egy felnőttes, határozott választ, hogy ezúttal Mária mondja meg, mi és hogy legyen. Túl sokszor irányított már a férfi, ahová pedig jutottak, az közel sem az, amit akart. Talán, de csak talán, a levitás képes lesz olyasmit mondani, ami mindkettejük számára megváltást jelent majd. Csakhogy Henrik van, amiben tévedett. Ugyan a felelet valóban magabiztos és végtelenül nyugodt, mégis furcsán érinti, főleg a végszó. Nem beszélünk többet. De miért akarta kizárni ezt az eshetőséget? Miért bántja annyira a felvetés, amikor teljesen logikus? Maga sem tudná megmondani, de arcára szomorkás, őszinte mosoly ível.
- Igazad van. Jobb lesz, ha nem beszélünk többet - feláll, a szék támláját megfogja visszateszi azt a helyére és hátat fordít, mielőtt azonban a csendharangnak véget vetne, megtorpan. Talán mondania kéne valamit... - Jobbulást - hátra sem nézve szünteti meg az őket óvó kis kalitkát és, ahogy elindul kifelé, egyszerre vesz könnyebben és nehezebben levegőt. Nos, ezek szerint valamit itt lezártak. Így lesz jó. Ha Masa szólni is akarna, nem fordul meg, kérlelhetetlenül tűnik el sziluettje a sötét folyosón, egyenesen az éjszakába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

miután mindenki elaludt - csak én álmodom ébren

Én sem értem őt, ő sem ért engem. Erősebb fal feszül közénk az ajtónál, amin át először hallottam a hangját, vagy annál a másiknál amin keresztül egy kihalt folyosó kellős közepén szaladtam bele mellkasába. Eddig mindkettőt a véletlen hordta az utunkba, de ezt most mi magunk csapjuk be, és helyezzük zárába a kulcsot. Logikus lehetne, hogy akkor itt és most visszakérdezzek, hogy mit nem ért, megtehetném, hogy most én szegezem neki mindazt amit tudni szeretnék, de mégsem teszem, nyelvemre harapva burkolózok némaságba. Kellemetlenül feszengek attól, ahogy rám néz, azt mégis jobban utálom mikor pillantása rólam inkább az ágyneműre siklik. Rosszul érzem magam a helyzetben, a kérdéseinkkel, válaszaink nélkül, egyszerre szeretnék mindent elordítani ami feszít, és fogni be a számat, nehogy véletlenül is megtehessem ezt.
Nem tudom, hogy ki beszél belőlem, ki mondja ilyen lágyan ki azokat a szavakat amikről legszívesebben tudomást sem vennék. De hát ez a logikus nem? Ha folyton csak bántom, minek? Hiába szeretnék erősnek és határozottnak tűnni, abban a pillanatban, ahogy utolsó szavam elhangzik, egy pillanatra lehunyom a szemem. Nyelvem szájpadlásomnak nyomódik, és hiába nem mozdultam már mióta, egy pillanatra mégis mintha megszédülnék. Lehet csak a kviddics, biztos csak a kviddics. Eddig mindig győzedelmes vigyorra görbült a szám, ha elismerték az igazamat, de bármit megadnék azért, hogy most azt mondja hülyeség volt, és márpedig ő innen nem tágít, amíg el nem oszlik közülünk a feszültség. Ez azt jelentené, hogy máris megbántam?
És még mindig nem mondok egy szót sem. Mélyebben veszek levegőt a szokottnál, ujjaim belemarkolnak a takarómba, talán így állva meg, hogy felé kapjak... De nem szólok utána. Szomorú mosolyát nem tudom viszonozni, így szinte mozdulatlanul, elkerekedett szemekkel, mint aki kísértetet látott nézem ahogy feláll, és elindul. Mondanék valamit, bármit, mégsem teszem. A legjobb, ha nem is beszélünk. Ha nem beszélünk. Ahogy megszűnik a csendharang, hirtelen ezer dolog jut eszembe, amit így már nem tehetek meg, énekelhetnék neki megint, hogy felidegesítsem mint még soha senkit, hozzávághatnám a párnám, kiabálhatnék utána bármi meghökkentőt, vagy furcsát... Lehet, hogy lassúságom a szerencsém, így nem tehetek olyat amit később megbánnék. Tekintetem hátára tapad, szám megrándul, ahogy jobbulást kíván - köszönöm -, hallgatom távolodó lépteit. A plüssgurkó a székén árválkodik, mégsem nyúlok érte; egyrészt mert fáj, másrészt meg mert... Nem ő az akit közelebb szeretnék tudni magamhoz. Hol rontottam el ennyire? Rég nem a lépcsőházban. Szinte hallom, ahogy elfordítom a kulcsot abban a bizonyos zárban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Szerényen mosolyog, pedig azt is várhatnám, hogy elneveti magát a bóknak is felfogható megjegyzésemen. Még mindig jobb, mintha felcsattanna azon, hogy miért gondolom ezt az italmennyiséget soknak. Annál már csak a válaszomon lepődne meg jobban, amikor közölném, hogy jól kitapasztaltam már a mértékeket, még ha ez minden egyes embernél mást és mást jelent. Nálam egy doboz sör van, nála viszont egy üveg bor. Nem utolsó sorban a mértékek különbsége az, ami kellemetlenné teheti, hogy helyet foglal mellettem. De szinte azonnal megfogadom, hogy majd lassan iszom, élvezve a közelgő naplemente fényeit a tavacska víztükrén, az egyre hűlő hőmérséklettől összehúzódva. Így azon túl, hogy kiélvezhetem a nyugalmat, még társaságom is akad, ami nem annyira gyakori, mint azt elsőre gondolnánk, és nem érzem majd magam kényelmetlenül,  hogy esetleg nem lesz mivel elfoglalnom magam. Ha beszélni kell, majd beszélek helyette.
- Ó, igen... A jól bevált praktikák. Akkor is rájöttem volna, ha nem szólsz előre - elvigyorodom, ahogy eszembe jutnak a tipikus lerázós emlékek. Volt párban részem, de szerencsére sikerekből is jutott bőven. A mosoly akkor fagy az arcomra, mikor arra a lányra gondolok, aki az első bulizós korszakom után lépett az életembe, de ma már nem lehet velem. Azóta is, mintha őt keresném ezekben a lázadásokban, mintha visszamehetnék egyetemistának, az eltelt éveket pedig egyszerűen kitörölhetném. Egy sóhaj után azonban visszazökkenek a jelenbe, hiszen nem feledkezhetek meg a társaságomról. - Az is elég jól hangzik. Mármint a lazítás, és nem az egyedül maradós rész... Mondjuk mindkettőnek megvan a szépsége - néha előfordul, hogy belezavarodok a mondataimba, és ez is egy ilyen pillanat. Amíg ő elkényelmesedik a fának támaszkodva, én félig térdelve támaszkodom a fűben. - Kár, hogy nincs kéznél egy lepedő. Bocs, hogy nem készültem semmivel - szomorodom el kissé.
- Noa - fogadom el a kézfogását, hozzá illedelmes meghajlással. A kérdést bár furcsán teszi fel, de nem vagyok elég magabiztos ahhoz, hogy maximálisan elbizonytalanodjak. Huszonhat éves múltam, de talán az ázsiai gének válnak ilyenkor az előnyömre, míg máskor különféle rasszista megjegyzéseket kapok. Ez most a jobbik eset. - Mondhatni igen. Esetleg kollégák vagyunk? Ne haragudj, még nem tudtam mindenkit megjegyezni - utalok a tanárságomra, majd iszok a sörömből, s mosolyogva végigmérem őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egyszerre nyugtat meg, és kavar fel az ölelése. Mint egy szülő a gyermekét. Hogy is kérhetek ekkora felelősséget Cole-tól? Hiszen, ha valaki hibázott ebben az egészben, akkor az én vagyok. Mert én kezdtem. Mármint azon az éjszakán Nico ült úgy mellém, hogy a combunk összeérjen, és Nico csókolt meg, de szilveszterkor illik megcsókolni a melletted álló vagy ülő személyt, szóval nevethettünk volna, és ki ki a maga útján, haza, vagy épp a kastélyba indulhatott volna. De nem. Én egy napra nem akartam csak Emily lenni, hanem az ő Emily-je szerettem volna lenni, úgy, mint régen. De nem akarok csak mert terhes vagyok, újra az Emily-je lenni. Azért akarok, mert ő azt akarja, és mert én azt akarom. Egymás miatt. De a bébilépéseinkbe egy ilyen hatalmas nagy törést okozna.
- Mi is szeretünk téged.
Felelem csendesen, de mosolyogva. Mini nem volt terhes, de én? Mekkora esélye van annak, hogy a Cole-hoz forduló lányok száz százaléka elmondhassa magáról, hogy nem fogant meg a gyermeke azon az éjjelen? Bárcsak száz százalék lenne ez az arány. Nehéz szívvel engedem el Cole-t, mert egyszerre akarom tudni, és nem tudni, hogy hány csíkos versenyző vagyok ma éjjel. Lehunyt pilláim alól is folynak a könnyeim, és amin halkan megszólal, elnevetem magam. Nem. Vagyok. Terhes. NEM. Nincs minden veszve. Nico nem fog meggyűlölni, nem fog kényszerből velem lenni, nem fogunk egy olyan gyereket nevelni, akit egyikünk sem akart. Nico és én, ha együtt kell lennünk, akkor külső tényezők nélkül tesszük, azért, mert így akarjuk.
- Nem vagyok terhes.
Ahogy kimondom, hatalmas szikla gördül le a szívemről, és boldog nevetéssel ölelem át a testvéremet. Nem vagyok terhes. Nem és nem. Viszont erről beszélnem kell Nico-val. Tudnia kell róla. Gyógyszert kell íratnom. El kell tennem ezt a tesztet, hogy emlékeztessen. Az alkoholmentesre egy pillanatra elhúzom a számat, de az alkohol miatt kerültem ide, szóval...
- Tökéletes. Minden tökéletes, Cole. Köszönöm, hogy vagy nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

A buli előtt röviden beszámoltak az új mestertanoncokról, s említették, hogy van köztük egy orosz is, de így most már számomra is világossá vált, hogy én fogtam ki magamnak őt. Ezzel persze nem volt baj, hisz szerencsére ott volt nála az a lánc, aminek köszönhetően sikerült egymást megértenünk.
- Nem gáz, hogy nem tudsz magyarul, én sem oroszul, de megoldjuk. Ha nem lenne a láncod, valahogy elmutogatnánk a dolgokat - fűztem hozzá azért nevetve, miután már sikerült megszabadulnunk azoktól a nyavalyás kötelektől. Jó volt végre fellélegezni, hogy a bőrömet nem nyúzta tovább az a durva anyag, bár továbbra sem volt kellemes a Bagolyházban tartózkodni.
Továbbra is küzdöttünk, ám a fizikális erővel mit sem értünk jelen helyzetben. Igaz, nem is az én feladatom volt az, hogy kijussunk innen, de erről a lány nem tudhatott. Nekem úgy kellett tennem, mintha magam is játékos lennék, s nem pedig beavató. Ez korábban még persze jó mókának tűnt, amikor kiagyaltuk a srácokkal, ám ebben a helyzetben, amikor még egy bagoly is rám tojt, már inkább frusztrált, s lettem volna inkább a fővezér szerepében.
- Aha, horgony. Másodlagos jelentése? Nem hiszem, horgonyt használnak a hajók kikötéséhez, leengedik a mélybe. Közmondást sem tudok. - még jó, hogy a megfejtést sem tudtam, hisz úgy nem lett volna buli a beavatás, ha tudom a megoldásokat. Minden csak Daryan múlt, s az ő leleményességén. Vakartam is a tarkómat, ahogy magam is tehetetlenül fordultam jobbra-balra, keresve a kiutat. A lány ekkor tett egy megjegyzést, ami nem is volt olyan rossz gondolat.
- Te, ez jó ötlet! Lehet, hogy egy horgony jelet kell megtalálnunk valahol itt, talán valamelyik kupac bagolyürülék alatt lesz - Amikor felmutatott a magasba, pillantásommal követtem a mozdulatot, s magam is megláttam a vasmacskát.
- Jó, ez tök jó, tehát megvan a horgonyunk. A szöveg szerint pedig, ha a kiutat nem leled, a megoldást a horgonyból nyered? Tehát lehet, hogy a horgonyt kell lehúznunk, és az nyitná az ajtót? Vagy talán a kulcs van ott elrejtve? - a kérdéseket a lánynak szegeztem, s némi hümmentés után lett egy ötletem.
- Valamelyikünknek fel kell oda másznia, de ahhoz viszont a másiknak bakot kell tartania. Kétlem, hogy te elbírnál, szóval....gyere, tartok én bakot, te meg mászol. Már, ha nincs tériszonyod. Ugye nincs? És öhm...örülnék, ha a cipődet lerúgnád, mielőtt bagolytrutyi kerül a tenyerembe - utóbbit már mosolyogva mondtam, s bakot tartva a lánynak vártam, hogy elszánja magát, és meginduljon fel a vasmacska felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Hát így talán kevésbé lenne kínos, ha megvalósulna a dolog. - mosolygok rá, s nemes egyszerűséggel vonom meg vállaim. A következő mondata kicsit összegubancolódik, de ennek ellenére értem, hogy mit is szeretne ebből kihozni.
- Őszintén szólva én nem szeretek egyedül lenni, ilyenkor olyan elveszettnek érzem magam.  Sose kellett egyedül lennem, nem tanultam meg, hogy kell azt csinálni. - egy kérlek ne nézz teljesen hülyének  nézés kíséri a mondatokat, melyhez szelíd mosoly is tárul. - Szerencsére a fiam mellett nem sokszor kell egyedül lennem, de most a nagyszülők elrabolták hétvégére. Szóval egyedül leszek 2 napon keresztül. Hogy fogom túlélni!?- utolsó mondatomat már inkább motyogva mondom, leginkább magamnak szánva a kötői kérdést.
Kissé értetlen tekintettel nézek a mellettem ülőre, mivel nem igazán értem, hogy miért is kellett volna készülnie, hiszen ez nem egy előre megbeszélt randi. Ha az lenne akkor sem érzem úgy, hogy a plédről a férfinak kellene gondoskodni.
- Hát pedig nem rossz dolog ebben az időben, ha van egy pléd a földön. Kicsit tartok is tőle, hogy fel fogunk fázni, de majd talán az alkohol melegít. Nincs valami varázslat, ami segítene rajtunk? - lerakom magam mellé az üveget, majd így felszabadult kezemmel megfogom a talajt. Természetesen nem nevezhető melegnek.  Utolsó előtti mondatomon felbuzdulva iszom egy újabb kortyot.  Ahhoz képest, hogy csak most bontottam ki, már a negyede hiányzik is, amit egyelőre még nem érzek, de gyanítom, még egy negyed és már jó kedvem lesz. Mikor fogadja a kézfogást, s közben meg is hajol, arcomra egy mosoly kúszik, ami egy pillanattal később már sehol sincs. Kicsit zavarba jövök a kérdéstől, hogy esetleg kollégák vagyunk-e. Nem kell sokáig gondolkodnom azon, hogy neki valóban van köze az iskolához, csak nem úgy, ahogy azt én gondoltam. Zavaromban még szemeimet is lesütöm, a poharam kezdem alaposan vizsgálgatni.
- Nem vagyunk kollégák… - válaszolom neki, de továbbra sem rá nézve, végül kínomban elnevetem magam. - Én nem éppen tanár bácsinak néztelek… Hány éves vagy? –kérdem nevetés közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ahogy a mellette ülő is láthatóan lenyugszik és a felé intézett szavak éle is lényegesen enyhül, Csongor feszélyezettsége is alábbhagy lassanként. Felles Dusánra, majd picit előrehajolva a tanárok asztala felé pillant.
– Elsőtől, igen, bár az előző évem nagy részét külföldön töltöttem és a tanári kar viszonylag gyakran frissül. Volkov vezeti az iskolai kviddicset és elvileg a Durmstrangban is edzősködik. Edzősködött? Most, hogy házvezető lett, nem tudom. – Kezdi az alapvetőkkel, hiszen nem tudhatja, hogy az új fiú mennyire tájékozott; és őszintén szólva iskolai vonatkozásban körülbelül ennyiben ki is merülnek az információk, lévén a bolgár jelenléte eddig teljes mértékben a kviddicsre korlátozódott. – A helyettese, a hosszú nevű nőci… ő is idén érkezett, és elég tudományos tárgyai vannak, úgyhogy talán nem minden a látszat. Mutatós páros, az tuti – szórakozottan mosolyogva vonja meg a vállát. Karizmában nem szenvednek hiányt a rellonos vezetők, ez vitathatatlan.
Mosolya elégedetten szélesedik ki Dusán szavaira és a maradék feszültsége is elpárolog; talán nem indult zökkenőmentesen az ismeretségük, de amint az látható, bárkivel jól szót tud érteni, ha egy kicsit is megerőlteti magát.
- Nem is csoda, hogy kirúgták – kezd bele hápogva a színjátékba, aggodalmasan összevonva szemöldökét. – Kényszerített a maradásra, megfenyegetett és láttátok már közelről? Édes Merlin, hát azt hittem, meg fog harapni! – Egy dramatikus szusszanással aztán rendeződnek vonásai az általánosnak tűnő nyitott, mosolygós állapotba. Kétségtelenül véletlenszerűen összehordott bullshit ez csak, pontosan olyasmi, amire a BK-sok vevőek és megfelelő alapként szolgálhatnak kicsit kiszínezett és továbbköltött sztorikhoz a későbbiekben.
A pletyis pizsiparti említésére felnevet, arcán jól láthatóan megjelennek gödröcskéi, szemei összeszűkülnek, az összhatás pedig… csak még fiatalabbnak tűnik.
- Ha tudnád, mit hagysz ki! – csettint nyelvével lemondóan. Már a hamisítatlan kibeszélős körülmények meg nem létére utal. – Bár legalább nassolnivaló bőségesen akad. Szóval… - lopva körbefuttatja tekintetét a helyiségen anélkül, hogy különösebben forgolódna. Épp ihletet merít, kiről beszéljen, a választást követően feltűnésmentesen leheletnyit közelebb húzódik Dusánhoz, mégsem akar a zöldek asztalánál fennhangon híresztelni kétes hitelességű dolgokat. – Úgyis érdekelnek a házvezetőid, nos, azt rebesgetik, egyikük sem veti meg a diákokkal való khm… közvetlenebb kapcsolatot. Állítólag Volkovnak több itteni tanonccal is viszonya van. És még mielőtt nagyon beleélnéd magad a dologba, az a hír járja, hogy Eleanora …néni? Szóval, hogy amikor ráunt, megmérgezte a vőlegényét. Pedig aztán egy „szakítsunk” mennyivel egyszerűbb már… Nők. - Csóválja meg fejét mosolyogva. Könnyed hangneméből egyértelmű, hogy ezeket a szóbeszédeket tényleg pontosan aként kezeli, amik… Persze elsők közt van, akik megrendülten hallgatják az aktuális helyzetjelentéseket, nem alapoz rájuk, már csak annak tudatában sem, milyen rosszindulatúak itt egynéhányan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Észreveszi a csalódott pillantást, amit Martin a könyvére vet, s tudja, nem tartja pozitív alakulásnak, hogy az eddigi sztahanovista munkamorálja Tobiasnak egyenesen megszállottsággá kezd fajulni. Nem fog kifogásokkal jönni, nem védi magát, tudja, mennyire egészségtelen az egész hozzáállása, de nem most szeretné megvitatni. Csak ebédelni szeretne a társaságában. Még úgy is, ha közben nem tud lekattanni a munkáról.
Ha emiatt nem is érzi magát bűnösnek, amiatt már kissé igen, hogy nem tudják megtalálni azt a régi hangot. Valami elveszett. Nehezen kerül egyébként is közel másokhoz - empátiája pont ellentétes eredményre vezet, mint amit egy ilyen képességtől elvárna az ember. A világ könnyedén bebújik a bőre alá, ezért önmagát messze űzi. Most viszont jó volna, ha a világot is szivesebben fogadná be, s önmagát is otthon tartaná közben, hogy találkozhassanak. De nehezen megy.
A kérdésére szusszanós-nevetősen prüszköl egyet a kávéja fölött, majd befejezi a kortyot, s kézfejével megtörli a száját.
- Nem akarod, hogy a munkámról beszéljünk - megrázza a fejét, s kezébe véve a szendvicset, vet fölötte egy pillantást a fiúra.
- Már nagyon közel vagyok a végéhez, érzem. - Lehet, hogy Martin nem akar a munkáról beszélni, de Tobiasból kikivánkozik. Egy ennyi pedig talán még fontos is lehet. Vagyis hogy tényleg már nincs sok s lezárhatja azt az ügyet, ami miatt mostanában enni is csak akkor szokott, ha valaki leülteti és belé diktálja. Vagy közös ebédet beszélnek meg.
Kimerültsége ellenére lelkesedéstől csillog az arca, amint az ügyet említi. Groteszk, de ő már csak ilyen. Hevesebben kezd verni a szíve, ha sorozatgyilkosokat hajkurászhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Túlságosan összetett ez a történet, amibe a semmiből csöppent bele. Egy hete ilyenkor még boldogan főzőcskézett és fejben próbálta összerakni a harmadikosok következő órai anyagát. Próbált különböző megoldásokat kitalálni, hogy mivel dobhatná fel a száraz anyagrészt, hogy ne akarjon senki harakirit elkövetni a tanóra kellős közepén... a következő pillanatban pedig már egy zsákkal a fején hurcoltál ezen iroda felé. Azóta a pillanat óta agya egy része folyamatosan magyarázatokat keresett, különböző teóriákat állított fel és vetett el. Most viszont újra itt van, mondhatni saját akaratából. Természetesen megvan az oka arra, hogy így döntött, hogy felajánlotta a további segítséget. Ugyanis még csak véletlenül se engedhette meg, hogy Alfred esetleg az anyjához fordulna, ha ő maga nemet mondana. Nem keverheti veszélybe se akarva, se akaratlanul azt a nőt, aki lehetőséget adott neki egy jobb életre, aki miatt megtalálta élete hivatását. És elérkeztünk a második ponthoz, ami miatt most épp ismét Alfred irodájában támasztja az asztalt. A hivatás... mert számára ez nem csak egy munka. Nem csak egy szükséges rabiga, aminél a napi robot után leteszi a lantot és hallani sem akar róla a következő nap kezdetéig. Ezzel kel, ezzel fekszik, ez az élete és ez tartja életben. Mikor meglátta a kötésrúnát, ami miatt ebbe a még mindig teljesen ismeretlen világba keveredett, elfogta az undor. Ez a mestersége meggyalázása, sőt, ezzel mindenkit bemocskolt, aki ennek szentelte az életét. Lehet, hogy ő csak egy átlagos varázsló, túlságosan nagy igazságérzettel és elhivatottsággal. Lehet. De ez akkor sem maradhat büntetlenül.
Tekintete a mellette támaszkodó férfire siklik, a mosolyára, ami önmagában képes egyszerre valamiféle nyomasztó érzést előidézni és bizalomra ösztökélni. Alfred minden egyes részéből sugárzik az őszinteség, amit valamiért annyira összeférhetetlennek érez ebben a világban. De mégis... milyen világ ez? Ahogy körbenéz a fehér falakon, a hatalmas, roskadozó könyvespolcokon, az elegáns bútorokon és a hamis valóságot idéző ablakokon... minden annyira normálisnak tűnik. Mintha épp csak a Minisztériumba tévedt volna be, valami piszlicsáré ügyet intézni. Aztán kékjei átsiklanak a kanapén ülő, megfáradt és remegő férfire, aki mintha a kínok kínját élte volna át nem sokkal ezelőtt és az iménti illúzió hangos robajjal szakad darabokra. Nem akarja tudni. Tudni akarja. Tudni akarja?
A megjegyzésre tekintetét hirtelen elszakítva a szerződést olvasóról siklik Alfred arcára, leginkább a mosolyára, ami egy röpke pillanat erejéig még zavarba is hozza. Hogy a szavai, vagy maga a gesztus mellé, azt nem lehet tudni. Halkan, lemondóan sóhajt egyet, miközben feje a mellkasára csuklik, szemei lecsukódnak. Talán naivan hisz a tiszta és szép világban, ahol nincsenek korrupt emberek, ahol mindenki képes a jót észrevenni és nem ártanak szánt szándékkal másnak. De ha így is volt, ez a két alkalom gyökerestül írtja ki benne eme ábrándot.
- Mintha akkor békésebb mederben zajlanának a dolgok... - mondja halkan, kissé megfáradt hangon. Ő hinni akart a szervek tisztaságában, sőt, a saját maga tisztaságában is. Érdekes, mikor tükröt tartanak az ember elé.
Rengeteg kérdése lenne még, de mindet visszanyeli, ahogy elérkezik az idő. Nyugodt, magabiztos léptekkel szeli át a szobát és veszi kézbe a szerződést, hogy átfussa, minden szabályos-e. Tekintete megakad egy pillanatra az aláíráson. Olvashatatlan. A névtelenség hát megmarad.
- Rendben. Még egyszer elmondom, hogy ez sajnos nem egy veszélytelen beavatkozás, de biztosítalak, hogy minden tőlem telhetőt megteszek - mondja immár a szakértő hangján, egy biztató mosollyal az arcán. - Ahogy olvashattad, két opciód van, hogy fájdalommentessé tehessük a procedúrát. Én személy szerint az altatást ajánlanám, de teljes mértékben a te döntésed - mondja, majd a válasz hallatán bólint. Szóval altatás.
A táskájához lép és kimondottan alkalmi testrúnákhoz való pennát vesz elő, hogy amint a férfi elhelyezkedett a kanapén, felrajzolhassa a szükséges rúnát. A bájitalokban sosem bízott igazán.
- Megengeded, hogy kissé átrendezzem a szoba ezen részét? Csak, hogy jobban hozzáférhessek - kérdi, miután a férfi végre álomba merült. Fel se néz Alfredre közben, az eszközeire fókuszál, amiket a táskájából pakol precíz sorban az asztalra.
Hát ismét ketten maradtak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

A padon üldögélek, távol a hűs víztől, csobogását azonban még ide is elhallom. Amióta visszajöttem, egyre kevesebbet törnek rám rémálmok. A szünet alatt szerencsére sikerült eltemetnem magamban a Theon iránt érzett érzéseimet. Egy rossz emléknek fogom fel, amiből csak tanulhattam. Ezért még valahol hálás is vagyok neki. Sok embernek elsírtam azóta a bánatom, de az egyetlen épkézláb megoldás az, ha megerősödöm és továbblépek. Nem sajnáltathatom magam örökké, és nem várhatok arra, hogy magától megváltozzanak a dolgok körülöttem. Jó volt, hogy feltöltődhettem, elfeledhettem a tanulás miatt felhalmozódott stresszt, a barátaimmal pedig mindvégig tartottam a kapcsolatot valahogy. Bejött ez a dökös csapatépítő kirándulás korábban, aztán amíg tanítási szünet volt, sokat voltam otthon. És szerencsére a viszony sokkal jobb, a bátyámmal ha találkoztam, normálisan viselkedett. A szüleim elváltak, apa külön él, így a hely is kicsit nagyobb az otthonunkban, és már nem annyira elutasító velem szemben, mint korábban. Úgy tűnik, helyrejött az életem. De még nem akarom lekopogni, mert óvatos vagyok. Munkácson is töltöttem pár hetet, az is nagyon jó volt, mert egy csomó helyre elvittek, és felkészítettek arra, hogy most már a második évfolyamot gyarapítsam. Új tárgyak, nehezebb követelmények. Mindenesetre óriási meglepetésként ért az évnyitó ünnepélyen, hogy nem csupán évfolyamelső lettem, hanem megosztva bár, de elnyertem az iskolaelső címet. Ez azt is jelenti, hogy legyőztem Márkot a nagy versenyben. Óriási volt az öröm az arcomon, és a mai napig vigyorogva hordom büszkén az ezt tanúsító kitüntetést. Bárcsak egyszer a jelvény is a taláromra kerülne... De nemsokára elég érett leszek szerintem ahhoz, hogy a házam prefektusává váljak, csak még egy kicsit szorgalmasabbnak kell lennem a házvezetőknél, még ha ezt nem is nézik annyian jó szemmel. Persze a rellonosok közül... És igen, a körletünk körüli kalamajkát se volt könnyű elviselni, azaz hogy egy ideig az Eridon falai között kellett aludjak, de még mindig jobb, hogy nem a zöldekhez küldtek le az alagsorba. Eleinte féltem, hogy viszontlátom Theont valami olyan módon, ahogy azt a múltkor, a vasútállomáson, de szerencsére napok, sőt hetek óta nem találkoztam vele itt, úgyhogy megnyugodtam.
Amíg fel nem tűnt. A boltíves oszlopok közötti rések egyike mögül szúrhatott ki. Körülnézek, de nem látok senkit rajtunk kívül. Basszus... Kétségbeesett fejjel sütöm le a szemem, és csukom be az ölemben pihenő tankönyvet, mert hát mi mást csinálnék itt, mint tanulnék.
- Neked is szia... - próbálok mosolyt erőltetni az arcomra. - Hát, van máshol is hely - mondom neki értetlenkedve. Nagyon unnám, ha még mindig nem tette volna magát túl rajtam. Kicsit nagy a szám, ami persze csak álca. A torkomban dobog a szívem, de a szünet alatt megnőtt ennyire az önbizalmam, hogy kicsit nyers legyek vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Kopogás húz vissza a jelen tiszta valóságába gondolataim ködéből. Behívom az illetőt, aki megmentett a további önmarcangolástól vagy épp olyan ábrándok eszmefuttatásától, amik sosem válhatnak valóra. Egy korty a kávéból, ami már kihűlt épp elég. Később majd talán megiszom. Félreteszem az eper formájú pipacsost ábrázoló szépen festett bögrét. Szeretem a pipacsot. Az élet múlandóságának virágát. Ami oly' törékeny és oly' kevés ideig pompázik. Szirmai hamar hullnak, de míg él tűzvörösen virul és szem nem kerülheti el, hogy megcsodálja. Az ajtó kinyílik közben. Az érkező vehemenciája lehengerlő. Lendületétől és kézfogásától egy másodpercre vissza is hőkölök, de gyorsan helyre billenek. Lélekjelenlétem hamar tudatosítja velem, hogy mi is a teendő. - Jó napot! Éjféli Veréna - mutatkozom be, bár az asztalomon egy kis réz névtábla jelzi, hogy ki és miféle titulusban vagyok jelen. Elpillantok a kérésre annak hallatán. - Milyen ügyben keresi az Igazgató urat? - kérdezem hűvös de érdeklődő hangon. Azt az utasítást kaptam, hogy amennyit csak lehet redukáljak le a bejövő forgalomból. Amennyi ügyet csak lehet oldjak meg magam. Persze aláírói jogkört csak bizonyos szinten kaptam, de van amihez én is elegendő vagyok. Amennyiben úgy ítélem, hogy az Antonnal, - mert magamban már így merem hívni felettesemet - való találkozás indokolt, úgy azonnal jelzek neki és az előttem álló ifjút bemenesztem. Ha viszont csak egy fontoskodó diák valami csip-csup dologgal, nos azt is elintézem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem tudom, de nem is nagyon akarok belegondolni, hogy mennyire lenne kínos a szituáció. Szerintem nagy érvágás lenne, ha faképnél hagyna, függetlenül attól, hogy nem először fordulna elő egy ilyen helyzet. De ahogy nem sokkal később rávilágít, legbelül én sem szeretek egyedül lenni. Legalábbis nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk, hiszen szerintem még így is kevesebb barátra van szükségem az átlagosnál, otthon viszont a macskám segít elűzni a magányt, a tanítás pedig lefoglal, néha még sok is kezd lenni, hogy ennyi évfolyamon jelen vagyok a semmiből. Kezdem megkérdőjelezni, hogy jó vagyok-e tanárnak, és meg fogok-e tudni birkózni a feladattal, amihez jól jönne némi pozitív megerősítés a környezetemtől.
- Pedig nem árt. De nézd a jó oldalát, most sem vagy egyedül - teszem hozzá, de nem kioktatásból, hanem inkább jóindulatúan, mert hát... Ha nagyképűen is hangzik, de nekem valamilyen formában meg kellett tapasztalnom a magányt, és tudom, hogy nem jó érzés. Akit tudok, megóvok ettől a tapasztalástól, hiszen közvetve úgy nőttem fel, hogy azt éreztették, egyedül csak magamra számíthattam. - Fú, próbáld meg értékelni, hogy kicsit pihenhetsz, és magaddal törődhetsz - kissé zavarba jövök attól, hogy gyerek van, valamiért nem számítottam rá. Szerencsés alkat, hogy nem viselte meg úgy a szülés, a férje meg gondolom üzleti úton van. Talán egy tipikus újgazdag falulakóba botlottam éppen. Persze óvatos vagyok a tanácsaimmal, mert megfordul a fejemben, hogy csak hangosan gondolkodik, de talán nem húzom ki nála a gyufát a megjegyzéseimmel. Aztán inkább elhalkulok, és csak a sörivásra koncentrálok.
- Fogalmam sincs - tudom le ennyivel a pléd kérdését. Elhadarom a mondatot, mert nem akarok rajta sokáig rugózni. Nem tudhatja, hogy mennyire béna vagyok pálcás mágiából, de nagyon nem akarom, hogy rávegyen a használatára. Sokszor magammal se hozom, mert minden lényegit meg tudok oldani nélküle, ez meg pont nem az.
- Bácsinak?! Akkor ez még a jobbik eset... Huszonhat vagyok. De jó tudni, hogy ezek szerint letagadhatok pár évet. Mégse viselt meg úgy az élet - kénytelen vagyok felnevetni, ha más nem, kínomban. Mindenesetre tetszik, hogy megtévesztettem. - Akkor gondolom valamelyik üzletben találhatlak meg. Vagy otthon vagy a gyerkőccel? - kérdezgetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő